Keimusho no Konohagakure

Hidan Csüt. 29 Szept. 2016 - 22:38

A Levélrejteki Fegy- és Elmegyógyintézet egy hosszú és véres történelmet magénak tudható intézmény, amit a Shinobi Világ egyik legjobban őrzött börtöneként tartanak számon. Itt tartják fogva azokat a különösen veszélyes bünőzöket és a mentális zavarokkal küzdő ninjákat, akik túlságosan nagy rizikófaktort jelentenek a kisebb és kevésbé felszerelt fegyházak és pszichiátriák számára. Az épület számos szintből áll, de ezekből csak a legfelső van a földszinten, az adminisztrációs részleg. A többi emelet a felszín alatt található: minél magasabb veszélyességi kategóriába esik egy elítélt, annál mélyebben zárják el a külvilágtól. Az ezek közti közlekedés kizárólag felvonókon keresztül történik – melyeket csak az arra feljogosult személyek képesek kezelni -, lépcsők nincsenek. Hogy ez mennyire eredményes megelőzése a szökéseknek, arról mi sem tanúskodik jobban, minthogy az intézményből közel százéves fennállásának történelmében mindössze féltucat volt sikeres a több ezer próbálkozásból.

Hidan Csüt. 29 Szept. 2016 - 22:40

Ashura

Keréknyikorgás az éjsötét feketeségben. Ez minden, amit az ifjú Unazaki a világból érzékel, ahogy próbálja kihalászni a személytelen kábulatban feloldódott önvalójának darabkáit tudatának peremén. Olyan érzés ez, mintha időtlen álomból ébredne, s egyben mégsem olyan, nehéz lenne bármihez is hasonlítani. A férfi pillái megrezdülnek, de szemhéjai mintha ólomból lennének, képtelen még egy darabig megemelni őket, hogy legalább egy kissé kitörhessen szűk valóságából. Ahogy telnek a percek, gondolatai egyre tisztábbak lesznek, a sötét igézet leperegni látszik lelkéről, de még így is távol van a józanság állapotától. Utolsó emléke, hogy Aikant lefegyverzik az együttműködési feltételeikkel elégedetlen Rokudaime Hokage emberei, majd őt is bekerítik. Az ellenség gyűrűje egyre szorosabbra fonódott körülötte, de mire elérték volna, egyszer csak egy apró szúrást érzett, s a világ megszűnt létezni.
Végül résnyire nyitja szemét, de amikor sikerül, azt kívánja bár ne tette volna. Sápadt neoncsövek fénye bántja jótékony sötétséghez szokott pupilláit, ahogy visszaverődnek a steril, vakítóan világosnak tetsző padlólapokról. Csuklói, bokái megkötözve, s bár képtelen mozdulni, a világ mégis halad vele. Egy kerekes székben tolják, de hogy ki, arról legfeljebb vad találkozásokba bocsátkozhatna. Arról, hogy hol lehet pontosan egyetlen útjelzőt kap: a falakon időként egy-egy táblát pillant meg "S emelet" felirattal, az oldalt látható ajtók is ennek megfelelően vannak számozva: S6010, S6011, S6012 és így tovább.
Rövidesen kiérnek a folyosóról, hogy egy olyan nagyobb térre érkezzenek, ahonnan csillag alakban összesen nyolc ilyen járat indul ki. Elfordulnak az egyik balkéz felé esőhöz, majd továbbra is néma csendben haladnak. Ha Ashura bármit is kérdez, a válasz hallgatás lesz csupán. Végül az S3256-os szobánál állnak meg. Az ajtó magától kinyílik, hogy utat engedjen a mögötte található, spártai egyszerűséggel berendezett cellába. Egy priccs, egy mosdókagyló és egy árnyékszék. Sajnos a folyosók makulátlan tisztasága erre a szobára már egy cseppet sem jellemző: mindenhol vastagon áll a nehezen meghatározhatú eredetű kosz és fura, émelyítő szag terjeng a levegőben.
A shinobit betolják a szoba közepére, majd távozó lépteket hall a háta mögött, magára hagyják. Bár gondolatai már teljesen tiszták, még mindig képtelen mozogni vagy technikát használni, így a következő nagyjából öt perc idegörlő tétlenségben telik. Amikor ez letelik, ismét csizmák ütemes dobogását hallja a járólapokon. Két oldalról egy-egy fekete – az ANBUéra emlékeztető – maszkot viselő shinobi lép mellé, majd harmadiknak egy háromrészes öltönyt és fehér orvosi köpenyt viselő, testes férfi tűnik fel a színen. Kopaszodása természetes tonzúrát alkot, ősz hajának ritkaságát dús, szabályosra nyírt szakáll ellensúlyozza, sasorrán csíptetős köralakú szemüveg ül. Ahogy megszólal, delejes, mély basszusa megtölti az egész teret:
- Valld meg bűneid!

//Bocsánat a késői kezdésért, 10 chakra fájdalomdíjban részesülsz.//

**Unazaki Ashura** Pént. 7 Okt. 2016 - 0:17

Ébren van. Csak ennyit tud biztosra, azt már kevésbé hogy mikor lehetett legutoljára eszméleténél. Egy pár pillanatig erős stressz és félelem veszi át teste felett az uralmat - vagyis venné, ha bármi erő maradt volna abban a halandó, hússal kibélelt vázban. Majd mikor az állati ösztönökön felül kerekednek az emberi gondolatok, s azok vissza csorognak szépen az elmébe, az elgyengült Unazaki Ashura ténylegesen magához tér és megpróbálja időben és térben elhelyezni saját személyét. Mi a legutolsó emléke, kérdezi saját magától, ám erre is csak emlék foszlányok állnak rendelkezésére válaszul: A tűz országába jöttek tárgyalni, Kibusha, Aikan és Ő; nem tetszett valami valakinek, hogy is hívják azt a szemétládát; körbeveszik őket, és.... ennyi? Az időben elhelyezést kihúzhatja a listáról, nem volt túl hatékony próbálkozás. Hát, akkor marad a térben való tájékozódás!
Kinyitja a szemét, legalábbis reméli, hogy a szemhéjaihoz tartozó izmok még mindig reagálnak a központi rendszer parancsára. Egy pillanattal később elátkozza saját döntését, ez a mérték nélküli fehér fényáradat fájdalmas sebet szúrt látógömbjein. Tíz, akár húsz másodperc is kell ahhoz, hogy megszokhassa a fényviszonyokat itt az... akárhol. Lassan megpróbál körbetekinteni, de sajnos ez nem segítette a táj meghatározásában, látván, hogy táj nincs, csak nyirkos falak meg ajtófeliratok. De nagy számok vannak itt. Próbálván nem elájulni Ashura arra koncentrál, hogy megjegyezze az útvonalat amin végiggurul éppen. Talán egy kórház? Lenéz csuklóira, elég kényelmetlen helyzetben vannak viszont nem tudja őket átmozgatni, hogy komfortosabb legyen... Ó, igen, mert szíjakkal lehetetlenítették el a végtagok önkéntes-önkéntelen ficánkolását. Akkor inkább valószínű, hogy börtön vagy rosszabb. A tolókocsit kezelő személy megáll egy cella előtt, a fehér hajú rab felnéz az ajtón díszelgő számra, és elmosolyodik. S3256 - hatossal végződik, ez az ő szerencse száma.
A cella belseje viszont ennél már sokkal kevésbé volt mosolyt elővarázsoló hatással öntelt hősünkre. Büdös van, és minden csupa piszok, még ennyire sem tisztelik meg itt ebben az intézményben? Valójában lehet, hogy kevésbé kéne hasonló arrogáns gondolatokkal szórakoztatnia magát egy igen komoly és hasonlóan elszomorító helyzetben. De talán a beletörődött, vagy a drogok hatása ami miatt nem érzékeli a veszélyt, esetleg megőrült, vagy csak egyszerűen egy magabiztos idióta? Talán mi se, de ő se fogja megtudni ebben az életben.
Magára maradt a sötétben, azt se tudván hol van, de valahogy a szagok miatt nem támadt nagy kedve felfedeznie új lakóhelyét. Egy újabb zajos ajtónyitás, és belép két maszkos martalóc meg egy dagadt orvos. Ashura csak remélni tudja, hogy nem ő lesz a mai menü főfogása a kedves doktor úr asztalánál. Aztán jött az a mondat, és Ashurának megint önkéntelenül el kellett mosolyodnia. A fehér, borostás arc most megvillantotta fogsorát, bármennyire is kétséges, hogy helyes módszerrel fehéren tartották volna fogsága ideje alatt azt számára.
- Jól gondolom, hogy a Tűz Országában vagyok valahol? - most veszi észre de a haja hosszabb, mint előtte. Arrébb fújja a tincset ami a szájához ragadt - Ha így van, talán ez az egyetlen sarok a világban, ahol még nem is követtem el bűnöket - a hangja rekedtes és gyenge, nem tetszik saját magának - A terv az volt, hogy ez így is marad és én beállok közétek a családommal. Ilyen erőszakos módon elutasítani az ajánlatomat... Elég lett volna egy nem is. Ha itt valaki bűnt követett el azok ti vagytok.
Próbált szemrehányó módon beszélni, bár nem igazán tudta megsaccolni, hogy éppen milyen hangnemmel beszélt. Biztos volt benne, hogy még meg bánja.

//bocsi a késedelemért, még vissza kell rázódnom az írásba

Hidan Csüt. 27 Okt. 2016 - 1:28

A korosodó férfi csuklóját dörzsölgetve – mintha csak kezet mosna – hallgatja Ashura válaszát. Õsz szakállal keretezett arca gúnyos mosolyba szalad az önhitt válaszok hallatán.
- A bûnözú hajlomtól beteg elme az marad, ami kedves barátom, legyen bárhol a világban. A tény, hogy vétkeid távol határainktól követted el, nem mossa el a tényt, hogy kártékony eleme vagy a társadalomnak... Gondolj csak bele! Miért is irtózunk a patkányoktól..? A legtöbben azt mondják azért, mert betegségeket terjesztenek. Tegyük fel, hogy egyikük a küszöbödre téved. Nem fogsz csak azért kesztyûs kézzel bánni vele, mert nálatok még senkit nem fertõzött meg. Nem hívod meg egy csésze teára, hanem elkergeted, vagy elpusztítod, ízlés dolga. Látod az analógiát ugye? Azonban nem kell megijedni, mi itt a Tûz Országában nem bánunk koszos kártevõként az emberekkel. Én hiszek abban, hogy minden kriminális attitûd csupán negatív élettani és szociális hatások kellemetlen és talán elkerülhetlen mellékterméke. Neked Ashura... Meg kell gyógyulnod! Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem fog fájni... De hidd el, egy nap hálával fogsz gondolni rám, persze csak ha nem pusztulsz bele a terápiába, amit neked szántam. Egyébiránt jó dolog, hogy szóba hoztad a családodat, tökéletes példa az egyik legnehezebben kimûthetõ emberi tulajdonságra a ti esetetek... A gõgre. Meglehet, hogy szövetségi ajánlattal érkeztetek a mélyen tisztelt Hokage-sama elé, de tudod nálunk úgy szokás, hogy nem a koldus, hanem az adakozó szabja meg az alamizsna mértékét. Feltételeket szabni és fenyegetõzni sokszoros túlerõvel szemben..? Ennél azért többet néztem ki az Unazakikból a jelentések alapján. De ne aggódj! A felvágott nyelvû Aikan-kisasszonyt is alávetettük már egy személyre szabott gyógyterápiának, és az öcsédnél sem fogunk másképp tenni, ha a nyomára bukkannak az embereink. Most pedig ne mozogj... Csak egy kis szúrást fogsz érezni!
Az orvos egy laza mozdulattal lehúzza bal kezérõl a ráfeszülõ mûtõskesztyût, láthatóvá téve a tenyerén parázsként izzó, nonfiguratív pecsétet. Nyitott kezét lassan rányomja Ashura szegycsontjára, aki egyszeriben úgy érzi, mintha tüzforró vasat forgatnának a mellében. Az egész procedúra csupán pár másodpercig tart, s utána, amikor az orvos elemeli markát, mintha mi sem történt volna, a kín is tovaszáll.
- Most már az én tulajdonom vagy Unazaki Ashura. És ha bármikor hálátlan páciensem leszel...
A férfi ezúttal összezárja nyitott tenyerét, mire az elõbbi gyötrelem fokozottabban jelentkezik, a vér szinte lángralobban a megkötözött shinobi ereiben, majd amikor fogvatartója ujjai elernyednek, a bensõjében tomboló fájdalom ismét megszûnik.
- ... Akkor nem fogok habozni, hogy egy kis nevelési célzatú szigorban részesítselek. Szökésrõl ne is ábrándozz: jelenleg az én chakrám az egyetlen, ami visszatartja a Mennyei Pecsétet abban, hogy hamuvá porlasszon. A Hozukijo megboldogult igazgatója volt olyan kedves, hogy megosztatta velem ezt a csodálatos technikát. Azokra most már nem lesz szükség!
Bök tekintetével az ezüstös hajú férfi csuklóit és bokáit gúzsban tartó szíjakra, mire két maszkos mellette terem, hogy eloldozza õket. Mindeközben az idõs férfi egy fecskendõvel valamiféle ellenanyagot ad be neki, legalábbis a tény, hogy pár másodperc múlva visszanyeri uralmát a mozdulatai felett, mindenképp arra utal, hogy valamiféle semlegesítõ szérum volt a vakcinában.
- Gyere fiam, sétáljunk egyet. Biztosan rengeteg kérdésed van.

//Ismet 10 ch a kesesert//

**Unazaki Ashura** Vas. 6 Aug. 2017 - 22:02

Remek, gondolta magában a rab. Hallott már ezekről az önjelölt pszicho-doktorokról ezelőtt, és remélte, hogy sosem lesz szerencséje találkozni egyel. A professzionális téveszméik halálos szociopatizmussal párosulnak, amiben csak az a legrosszabb, hogy gyakran tényleg rátapintanak a lényegre miközben a saját "igazukat" akarják konok módon ráerőszakolni a világra. A hányinger kerülgette attól a gondolattól, hogy egy ilyen ember meg akarja őt "javítani". Viszont egy dologban láthatóan hasonlítottak egymásra ők mint páciens és orvosa. Ahogyan a jó doktor rátapintott, Ashura tele volt gőggel, azonban ez rá is meglehetősen igaz volt és a rab ezt tervezte kihasználni. Azt, hogy hogyan, az még egy kérdőjel volt, de idővel a megoldás felfedi majd magát, csak bele kellett mennie a játékba.

A mosoly lassan eltűnt Ashura arcáról mialatt a doktor a monológját befejezte. Minden egyes szavára megpróbált koncentrálni, bár különböző tudatmódosító szerek hatása mellett ez nem volt a legegyszerűbb feladat. Üröm az örömben, hogy legalább megtudta: Kibusha megmenekült. Az orvos itt vétett egy hibát, ugyanis, bár Ashura maga sem érti miért, remény töltötte el. A pecsét látványa a doktor tenyerén viszont ismét undorral töltötte el, és valamiért ez az undor Kabutora és Orochimarura emlékeztette. Szívverése felgyorsult. Az égető érzésre erősen felszisszent és a plafon felé kapta a fejét, talán csak a kábulat maradványai gátolták meg abban, hogy ordítson. Az erő demonstráció ami ezt követte visszaszegte magabiztosságát, ez a pecsét komplikációkat fog jelenteni. Se baj, amíg tudta, hogy az orvos egy dédelgetett projektjét testesíti meg, addig érezte, hogy élete nincs közvetlen veszélyben. Csak ... szépen kell majd viselkednie.

Mikor öntudata végre teljesen lábaira állt, végre a teste is így tehetett. Megdörzsölte sajgó porcikáit, miközben tekintete nem hagyta el "kezelője" alakját. Arca most semmitmondóbb volt mint előbb, bár így is tovább csillogott a lelki ellenállás kék szemeiben. Nem viselkedhet egyből úgy, mint egy kezes bárány. Az túl feltűnő lenne. Ennek ellenére viszont most nem szalaszthatja el az alkalmat, hogy kérdéseket tegyen fel.

- Ki maga, és mi ez a hely? - gondolta, a legalapvetőbbel érdemes kezdeni, majd folytatta ha ezekre kapott választ - Aikan mégis miféle terápiát kapott? Nem olyan egyszerű eset, mint maguk gondolják.

Egy embert a tapasztalatai, emlékei és környezete határozza meg. Ahhoz tehát, hogy egy embert megváltoztassunk, először szét kell szednünk és utána össze kell raknunk megint, emlékeit elfelejtetni vele, megmásítani vagy felülíratni. Azonban egy olyan büszke lelket, mint ami Ashurának van, közel sem olyan egyszerű lebontani, mint azt fogva-tartója képzeli. Ettől függetlenül nem engedheti meg magának, hogy alá becsülje ellenfelét. Elvégre, ha ez a létesítmény olyan emberekkel van tele, akik akár egy kicsit is hasonlítanak az Unazaki vezérre akarat szempontjából, akkor ennek az orvosnak bizony rendkívül hatékony elmebontogatónak kell lennie, hogy még meglehessen az állása.

Örök paradox, hogy mi történik akkor, amikor egy megállíthatatlan erő találkozik egy mozdíthatatlan tárggyal? Ashura izgatott kíváncsisággal várja a saját életútjának válaszát erre a kérdésre.

Nem tudod, hogy kivel szórakozol, te rohadék.

Hidan Hétf. 23 Okt. 2017 - 22:22

Az idős orvos hátrakulcsolt kezekkel, kimért léptekkel sétál újdonsült tesztalanya mellett, leghalványabb jelét sem adva annak, hogy akár csak csírája is sarjadna az aggodalomnak szívében, amiért a Shinobi Világ egyik legrettegettebb harcosa béklyók nélkül halad mellette. Gumírozott kesztyűbe bújtatott ujjai begye közé fogja csíptetős okuláréját, rálehel az ovális lencsékre, majd egykedvűen műtősköpenyébe törli a párás üveglapokat.

- A Levélrejteki Fegy- és Elmegyógyintézet S emeletének folyosóit rójuk, ha erre vagy kíváncsi Ashura-san, én pedig Dr. Chienetsu volnék, a börtönkomplexum főorvosa, s igazgatóhelyettese. Amennyiben Hyuuga Aikant illető kérdéseid a kisasszony intézeten belüli felkutatását célozzák, attól tartok, ki kell ábrándítsalak, ő nem élvezi vendégszeretünket. Az előzetes diagnózis alapján a tiéddel ellentétben az ő személyiségét... Nos, mondhatni gyógyíthatatlanul deviánsnak találtuk, így egy egészen más jellegű terápiát kellett alkalmaznunk rajta. Hyuuga Unazaki Aikan abban a formában nem létezik többé, ahogy ismerted. Csak nem dühöt látok a szemedben, fiam..? Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni Ashura-san, mi orvosok vagyunk, nem hóhérok! A test, amit egykor egy Aikan névre hallgató individuum lakott, változatlanul létezik, ha ugyan nem is egészen abban a formában, ahogyan te emlékeznél rá. Lelke azonban tabula rasa, ha úgy tetszik. Megfosztottuk zűrös emlékeitől és destruktív konvencióitól, mindentől, amiben akár csak írmagja is lehet annak a nárcisztikus, pszichotikus és tomboló attitűdnek, mely annyi kárt okozott már puszta kedvtelésből a világban. Tiszta lappal, új személyiséggel és artificiális élettörténettel kapott esélyt arra, hogy a Hokage-sama szolgálatában tegye jóvá előző élete bűneit. Érezd magad szerencsének, hogy te emlékeid maradéktalan birtokában kapsz lehetőséget erre.

A 'jó' doktor válaszait hallgatva Ashura azon kapja magát, hogy visszaértek a nyolcszögletű helyiségbe, ahol fertályórája keresztülvezették cellája fele menet. Dr. Chienetsu céltudatosan befordul egy korábbiakhoz hasonló folyosóra, mindössze annyiban különbözik a többitől, hogy itt a két oldalon sorakozó ajtók nagyobbak az eddig megszokottnál és a térközök is jelentősebbek köztük, tehát valószínűleg nagyobb szobákba vezetnek. Az idős férfi hirtelen megáll az egyik ilyen küszöbénél. A bejárat felett vaskos, jól látható betűkkel a következő látható: FERTŐTLENÍTŐ HELYISÉG. Az idős férfi kesztyűs tenyerét az egyik ilyen kétszárnyú ajtó mellett elhelyezett kézalakú mélyedésbe fekteti. A súlyos fémtáblák halk surrannással távoladnak el egymástól, hogy végül aztán eltűnjenek a falakban.

Az imént feltárult helyiségben siralmas látvány tárul az ifjú shinobi szemei elé: három meztelen férfi áll sorban egy íróasztalnál ücsörgő ápoló előtt, nemi szerveiket csupán szégyenlősen odatartott markaik takarják. A sor elején álló fogvatartott, miután megtörtént az adatfelvétel, eltűnik egy elparavánozott helyiségben, melyet szinte pontosan ugyanakkor egy másik rab is elhagy. Utóbbi olyan szőrtelen, akár egy csecsemő, tartása pedig oly görnyedt és siralmas, mintha minden emberi méltóságától megfosztották volna. Talán így is van.

- Nos, Ashura-san, gondolom számodra is világos, hogy mit várunk tőled és nem kell a kollégák segítsége a vetkőzésben.

A Doktor itt tekintetével a terem sarkaiban strázsáló őrök felé int, akik az új húst megpillantva dölyfösen mosolyogva igazgatják derékövükön csüngő, gumírozott tonfájukat, egy csepp kétséget sem hagyva afelől, miféle segítőkészségre is gondolt Chienetsu.

- Tudom, talán méltatlannak tetszik ez a procedúra, de egy ekkora intézményben nem is gondolnád, mily fontosságúak lehetnek az efféle apróságok a személye higiénié fenntartásában. Engem most máshova szólít a kötelesség, de ne aggódj... A személyre szabott terápiád a holnapi Nap első sugarával kezdetét veszi. Légy hálás. Egy új ember van benned születőben!

Közli az orvos átszellemült csillogással a szemében, majd hátrébb lép és ugyanúgy, ahogy kinyitotta, most bezárja az ajtót az Unazaki-sarj mögött.

//20 chakra vagy TJP (választás szerint) a késésért. Ha gondolod, elébe szaladhatsz egy kicsit a történéseknek, és megírhatod a 'fertőtlenítő' eljárás lépéseit a saját fantáziádra támaszkodva is. Ha ezt az opciót választod, a következő reggelig írd meg a posztot, de ha szeretnéd, ettől a ponttól is mehetnek a körváltások, rajtad áll.//

**Unazaki Ashura** Szer. 1 Nov. 2017 - 17:23

Többen gyanúsították élete során Ashurát azzal, hogy titokban őrült. Sőt, a legtöbb ország ahol járt szerette pénzéhes, vérszomjas és zakkant bűnöző képét festeni róla propagandával. Tény, hogy cselekedetei adhatnak rációt eme vádaskodásoknak. De mégis, mint aki saját magára teljesen logikus személyként tekint fájt a sors ama csúf iróniája, hogy egy elmegyógyintézetbe csöppent. Ettől függetlenül szerencsésnek mondhatta magát, elönti az undor amikor arra gondol, hogy ezek az emberek képesek voltak Naka emlékeit átírni. Bár nem tudhatja, hogy ez igaz-e egyáltalán, így tisztességes szkepticizmussal áll a "tényhez". Némán követte az orvost a fertőtlenítő helyiségig.

Szakmai ártalom, hogy a ninja azonnal felméri a szobában tartózkodó személyeket, mint lehetséges veszélyforrások. Ez sajnos ebben a helyiségben nem sok jóval jutalmazta meg Ashura árgus szemeit, csak egy szánalmas haláltáborra emlékeztető jelenettel. Nem semmi módszereik vannak arra, hogy leépítsék az emberek önbecsülését, bár valamennyire kiszámítható, hogy nap mint nap hasonlókban lesz része. Egyetlen szerencséje, hogy élete során megismert jó pár olyan személyt aki már megjárt rosszabbnál rosszabb börtönöket. Ezáltal tudja, hogy gyorsan kell találnia valamit... Valamit, aminek segítségével még embernek tudja magát érezni, mielőtt ezek az utolsó senkiházik még arra kényszerítenék, hogy annál kevesebbnek gondolja saját magát.
Ashura továbbra is némán, de szúrós tekintettel bámult a doktorra, mikor az arról beszélt, hogy mit várnak el tőle itt. Bár ez valóban egyértelmű volt. Csak egyszer mérte végig a szobában tartózkodó őröket, majd ismét az önkéntelenül paráználkodó rabtársaira tekintett. Hogy is van? Az a jobb, ha úgy teszel mintha nem veled történnének ezek a dolgok, vagy a legjobb ha elfogadod önmagadban, és megpróbálsz majd később tovább lépni? Jelenleg ez mindegy is, attól legalábbis megszerette volna magát menteni, hogy péppé verjék. Amint a doktor úr elhagyta a fertőtlenítőt, Ashura egy halk sóhajt követve elkezdte lekapni magáról rabruháit. Ezeket szépen összehajtogatta, majd az arra kijelölt asztalra helyezte. Követte rabtársai példáját és szintén eltakarta puhább testrészeit markai segítségével, majd odalépett az adatfelvételt kezelő ápoló elé.

Még egy utolsó pillantást vetett szeme előtt lengő, ezüst hajtincseire. Hány éve is hordta így, talán tíz? Egy kicsivel kevesebb. Gyakran mintha saját személyének egy nagyon fontos meghatározó eleme lett volna. Heh... új emberhez új frizura illik, nem de bár. A lényeg, hogy ne ők szablyák meg, mi lesz ebből az új emberből - gondolta magában. Durván, de jól gyakorlott mozdulatokkal húzták végig a villanyborotvát a fején. Inkább nem nézett a földre hullt tincseire, és csak előre bambult amíg a folyamat tartott. Mielőtt végigtapinthatta volna fejbőrét már tovább is tessékelték a helyiség következő részébe. Egy tipikus, fehér csempés zuhanyzófülke, egy falra erősített zuhanyfejjel és egyetlen lefolyóval. Amikor megeresztették a jéghideg vizet Ashura elmosolyodott. A fal felé fordult, hogy az őr ne láthassa. Nem rezzent össze, ezt a hideget szinte otthonosnak érezte. Úgy érezte, mintha ez a víz képviselné azt az erőt, ami majd megóvja lelkének a legmélyebben rejtőzködő bugyrait Chienetsu fortélyaitól.

Miután megvolt a megújulás, Ashurát két tagbaszakadt őr terelte vissza cellájába. Próbálta kiismerni a nyolcszögletű termet, hátha segít a tájékozódásban később. A nap eseménytelen zajlott le ezen kívül. Egy kis ideig megszállottan tapogatta feje formáját, az Unazaki már szinte letagadhatta volna származását hajkoronája nélkül. Ebbe majd hamar beleunt, s úgy gondolta, hogy szüksége lesz minden erejére a holnapi napra, így hamar nyugovóra tért hideg otthonában. De nem tudott zavartalanul aludni: ott voltak a gondolatok a fejében amik könyörtelenül ébren tartották.

Hidan Pént. 17 Nov. 2017 - 0:43

Az Unazaki klán büszke fia még megalázottságában is úgy kapaszkodik méltósága utolsó foszlányaiba, mint hamis reményt keltő szalmaszálba a szakadék szélén inogva. Talpa alatt porhanyós a talaj, s elég talán egyetlen botor lépés, hogy rongybabaként hulljék alá a beletörődő megszégyenültség feneketlen mélységébe, melyet Chienetsu és szolgahada ásnak számára megszállott odaadással. A folyosókon – melyeken át az egyik mellé kirendelt őr kíséri egészen cellájáig – végigsüvítő huzat hűvös csókot lehel lúdbőrző, pőre tarkójára. Éppoly hideg, mint az ereiben tobzódó jeges hatalom. Ha a Doktor nem zárta volna épp úgy vérének örökségét tüzes, poklot idéző börtönbe, mint ahogy Ashurát is megfosztotta szabadságától, most könnyűszerrel kitörhetne innen. Jég és Tűz. Már-már sorsszerű ellentét. Vajon az agyturkász lángoló megszállottsága elég ahhoz, hogy cseppfolyóssá olvassza a férfiú shinobiévei során acélkeménnyé dermedt akaratát..? Ennek csak a holnap a tudója.

Amikor komor hallgatásba burkolózó sétájuk céljához érkeznek, az elveszett shinobi figyelmét nem kerüli el, hogy szobájának ajtaja mellett nem látható olyasféle azonosítókészülék, mint a fertőtlenítőhelységnél. Az út mégis szabaddá válik előtte, amint pár lépés távolságra ér a bejárattól. Talán valami központi irányítórendszer felel az ajtók nyitásáért-zárásáért, legalábbis a plafonon árgus őrszemekként pásztázó biztonsági kamerák sora erre enged következni. Az ifjú rab kísérője ezúttal először szólal meg:

- Ha Chienetsu-sama elfelejtette volna mondani, a Keimusho vendégeinek semmilyen magántulajdona nem lehet. Ahogy neve sem. Unazaki Ashura meghalt abban a szobában, ahonnan kijöttünk. Jóéjt S3256.

Búcsúzik érzelemmentes hangon, majd egy gépies lökéssel beljebb tereli Ashurát a cellába. Azaz nem is Ashurát... S3256-t.

Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen minden bájtól elhagyatott helyen a legkülönfélébb mentális problémákból gyógyítják a létesítmény lakóit. A körülményeket elnézve sokkalta inkább tűnik úgy, hogy itt alakul ki bennük igazán. A jellegtelen, émelyítő szagú helyiségben a magány fogalma egészen új értelmezést nyer. Nincs egy óra vagy egy ablak, hogy legalább valamihez köthesse az idő vánszorgó múlását.

A csend szinte tapintható villanyoltás után: még saját szívverése és lélegzete is üstdobok és harsonák kórusát idézik a tökéletes hangtalanság folytonos érzete mellett. Ám a zajok, neszek, melyek időnként és rendszertelenül megtörik ezt a nyomasztó némaságot, mégoly kevéssé szívderítőek... Gumitalpas cipők nyikorgása a folyosó csempéin. A fűtőcsöveken – tán dísznek vannak, hisz hőt egyáltalán nem adnak... - egymásnak rejtjeles üzenetet küldő rabok ütemes kopogása. Egy-egy elnyújtott, panaszos sikoly visszhangja, csupán csak sejthető távolságokból, amint a vastag falak között pattogva cikáznak odakint. Keserves, nyögdécselő férfizokogás a szomszéd szobából, mely rövidesen hisztérikus, eszelős kacajba csap át, hogy aztán végül ismét sírásba torkolljon. E halk, borzalmas, fel-fel harsanó kakofónia mellett egy idő után még az ember saját gondolata is iszonytató zsivajként hasít a koponyájába, ebben a földi purgatóriumban. Ashura ólmos fáradtsága ellenére hosszasan forgolódik kőkeményre feküdt, hepehupás matracán, mielőtt nyugtalan álomra hajtaná fejét atkaürüléktől áporodott párnáján. Üdv a pokolban, S3256.

A reggeli vekker szerepét betöltő sziréna éktelen károgása elnyűtten és kialvatlanul ébreszti az Unazaki klán elkóborolt bárányát. A hangokból ítélve – már amennyire ki lehet venni ebben a fülsiketítő lármában – a folyosó összes tolóajtaja egyszerre tárul ki, hogy aztán nagyot csattanva foglalatában beengedje a kintről beszűrődő mesterséges fényt. Soktucat pár láb álmos csoszogását hallja a fiú, valamint egy parancsoláshoz szokott kisember pattogó tónusán a következő sürgetést:

- Létszámellenőrzéshez sorakozó!

Ahogy az ifjú nukenin felzárkózik a faltól fél méternyire húzódó piros festékkel húzott csíknál a többiekhez, először nyílik alkalma alaposabban szemügyre venni rab- és sorstársait. A fertőtlenítőnél zömében háttal álltak neki, a csupasz férfiseggek látványa pedig nem éppen az, amit ilyen hányatott helyzetben keres az emberfia. A látvány még az egyenuniformis és egyformán kopaszra borotvált üstökök ellenére is meglehetősen vegyes, sokszínű benyomást kelt. Férfiak és nők, idősek... És ami a legszörnyűbb, még gyerekek is akadnak köztük páran. Egyesek éppoly normálisnak tűnnek, mint bármely más ember a nap alatt, mások idegesen rángatóznak, kényszeredetten harapdálják ajkukat, vagy épp rejtélyesen kuncognak. Van köztük, ki megszaggatta saját ruháját, hogy több látsszék egész felsőtestét borító tetoválásaiból, olyanok akik kényszerzubbonyt viselnek és még egy olyat is kiszúr fiú a szemközt álló sorban, akinek arca alfelét egy szájkosárszerű szerkezet takarja.

Legtöbbjük azonban egyéni ismertetőjegyeitől, megismétetelhetetlen karakterétől megfosztva ártalmatlannak tűnik. Amennyiben azonban feltételezhető, hogy ezt a szintet nem csak merő véletlenből nevezik "S emeletnek", nagyon is esélyes, hogy éppen most sorakozott fel a Shinobi Világ legveszélyesebb és legmegátalkodottabb eszelősei és bűnözői közé.

Miután lajtstromba vették a cellák előtt gyülekező embertömeget – ebben a szárnyban nagyjából ötven fő lehet – hangos parancsszóval a kantik felé irányítják őket. Mivel a rabok szoros libasorban haladnak, lehetetlen eltéveszteni az irányt.

Amikor a szégyenmenet eléri a nyolcszögletű központi helyiséget, Ashura láthatja, hogy az övéken kívül még négy folyosóról özönlenek a rabruhás emberek, hogy középen találkozva több-kevesebb fegyelmezettséggel egy nagyobb oszlopba fejlődjenek. Leszámítva a celláknak fenntartott öt, valamint a kijárat felé vezető és a tegnap meglátogatott üzemi létesítményeknek otthont adó egy-egy járatot már csak egyetlen maradt, ebbe tódul befelé a birkanyájként hömpölygő embertömeg. Ez egy rövidebb séta után egy hatalmas belmagasságú, pár méter magasan acél függőhíddal körbekoszorúzott étkezdébe vezet, mint rövidesen kiderül.

Hosszas sorbanállás után S3256 is kap a tálcájára egy műanyag kanalat, meg egy tányér soványan mért, - első ránézésre turhás hányásra emlékeztető- , híg zöldségkását. Második ránézésre is ugyanannak tűnik, de cserébe a szaga is olyan, ugyanakkor némi kavargatás után felbukkan a felszínén valami hússzerű is. Az asztaloknál tömött sorokban ülnek a Keimusho fogvatartottjai, szabad stand nincs. Így hacsak nem szeretné Ashura állva elkölteni eszményi reggelijét, olybá fest, itt az ideje új barátokat szerezni.

//A múltkori kárpótlás felírva chakra formájában.//

**Unazaki Ashura** Vas. 3 Dec. 2017 - 1:11

Álmából majdhogynem a szívroham keltette fel a sziréna helyett, úgy érezte épp csak öt perce hunyta le szemeit mikor azokat újra nyitásra kényszerítették. Lassan tudta csak visszanyerni nyugodtságát, a kezdeti ijedelem mellett nem értette, hogy miért nem lóg ezüst haja a képébe a megszokott módon. Majd eszébe jutott, hogy ő már nem ugyanaz a személy mint tegnap. Vagyis de, csak egy ideig arra kényszerül, hogy másnak tettesse magát. Tudva, vagy remélve, hogy ez így van, megacélozta saját akaraterejét, és kilépett a folyosóra mielőtt még fizikai sérelmek keretében vonszolják ki őt az őrök.
Valamilyen szinten már alig várta, hogy láthassa kik voltak azok akik ébren tartották röhögéssel, kuncogással, ordítozással vagy kopogtatással az éjjel, hogy az eszébe véshesse az arcukat. Azonban mikor végre rájuk tekintett, nem volt biztos abban, hogy mit kéne éreznie. Egy esélyegyenlőségi felvonulással lett egyenlő a felsorakozás agyában, ennyi különféle, furcsa szerzetet ritkán láthat egy helyen az ember - kivéve persze, ha ninják összejöveteléről van szó. Elég egyszerű következtetés volt tehát, hogy ezek valószínűleg mind Ashurával egy erőszinten álló bűnözők. Azonban a tudat, hogy mindannyian ugyanolyan chakra béklyóval rendelkeztek mint ő maga kissé szánalmassá tette a látványukat. Amiben csak az volt a szomorú, hogy ezen keresztül S3256 is rendkívül szánalmasnak érezte önmagát.
A kantin felé menet Ashura balra-jobbra sandítva próbálta feltérképezni rabtársai arcát, kíváncsi volt, hátha felismer valakit akivel találkozott már vagy hallott esetleg róla. Hiszen önnön magát is elég nehezen ismerné fel haja nélkül, sőt mivel csak szürke szemöldöke látszik, és haja nem, esetleg idősebbnek is nézhetik mint amilyen valójában. Minden esetre nem biztos, hogy jó ötlet felfedni igazi kilétét. Könnyen lehetnek itt is ellenségei. Mint ahogy Konoha vezetősége is megtanította neki, ott is lehet ellenszenv ellene ahol nem vétkezett azelőtt. A nyolcszögletű terembe érve nem tudott nem meglepődni: valóban ennyi ninja lenne ide kárhoztatva? Biztos volt benne, hogy néhányat jobb ötlet lett volna inkább kivégezni mint ide hozatni. Talán ebbe a listába ő is bele tartozott.
Az ételre nézve azt hitte, hogy bármelyik pillanatban ráhányhat a maga előtt tartott tálcára. A probléma ezzel csak az lett volna, hogy miután a kaja mellé rókázik, képtelenség lenne megkülönböztetni a kettőt egymástól. Legalább arra nem lesz esélye, hogy elhízzon a menza menüjén keresztül. S bár a táplálék látványa elég elszomorító volt, volt valami ami még szomorúbb Ashura számára: egy rohadt üres asztal nem volt az egész kantinban.
Vajon melyik a jobb? A láthatóan őrült emberek mellé ülni, hogy legalább tudjam előre mivel lesz dolgom? Vagy próbáljak meg egy olyan asztalt ahol látványra viszonylag tűrhetően viselkednek, de fenn áll az esélye, hogy ezzel csak azt rejtegetik, hogy még őrültebbek mint azok akik összevissza rángatóznak és vihognak az étel fölött? Így gondolkodott Ashura magában, mikor is valaki megunta, hogy fenn tartja a sort és magabiztosan arrébb lökte a kopasz bakát. Ezzel már csak annyi volt a probléma, hogy az Unazaki egyből odacsapódott egy asztalra ami a közelben díszelgett. S lám, pont egy szabad hely volt mellette! Mivel tálcája jó nagyot csattant az asztalon(de szerencsére nem hányódott le róla az étel), az ott étkezőknek minden joga meg volt rá, hogy Ashura irányába kérdő, illetve morcos, illetve gyilkos tekinteteket szúrjanak. Úgy gondolta, ebből csak úgy jöhet ki jól, ha úgy tesz mintha direkt választotta volna ezt a helyet magának, és nem véletlenül sodródott oda. Így nem kell fülét-farkát behúzva elsomfordálnia. Remélhetőleg.
- Ide ülnék, ha nem probléma - ezzel a kevéssé átgondolt mondattal akart magának helyet foglalni a padon. Azonban az asztalnál ülőket csak ennek a kimondása után volt ideje felmérni magának...

Hidan Hétf. 18 Dec. 2017 - 7:32

A megbotló Ashura belépője az asztaltársasághoz oly sok mindennek tűnhet a jelenlévők számára, hogy képtelenség lenne mindet számba venni. Ami lényegesebb: minek nem. Természetesnek és szándékosnak példának okáért.

A gyomorfacsaró reggeli elköltése közbeni fojtott hangú, ugyanakkor élénk diskurzus, mely az asztal fölött folyik egy pillanatra döbbent hallgatásba fordul. Négy pár tekintet – s talán még jó pár a környező csoportulásokat is figyelembe véve… - szegeződik gyanakvással vegyes értetlenséggel az ifjú rabra. A hirtelen beállt csendben az Unazakinak is lehetősége nyílik pár futó pillantást vetnie a csöppnyi kompániára, mellyel étkezni készül.

A szemközti padon egy fiatal, kényszerzubbonyt viselő nő ül, akit egy nyolcévesforma kislány etet játékos odaadással. A Keimusho a különös és bizarr szerzetek valóságos gyűjteménye már első ránézésre is, de ez a kettő egészen új szintre emeli a furcsaság fogalmát. Az előbbinek sárgás hüllőszemei vannak, hosszúkás, függőleges pupillákkal. Kopaszra borotvált fejbőrét egymásba tekeredő kígyókat ábrázoló tetoválások borítják haj helyett. S ha az utóbbi tények nem lennének épp elég hátborzongatóak önmagukban is, hát az egészen biztosan az, hogy meredt tekintettel öltögeti villás nyelvét Ashura felé, mintha csak így vizslatná.

A mellette ülő gyermek sem épp hétköznapi látvány. A rabok közt egyedül őt nem fosztották meg fejének ékességétől. Vérvörös, egyenes hajszálai dús tincsekben lógnak vállaira, hogy onnan egészen a hastájékig omoljanak alá. Rikító lobonca feltűnőségét csak növeli az, hogy jobbra fésült frufruja hófehér. Persze a festék kényelmes magyarázat lenne szokatlan külsejére, csakhogy a hajtöveknél nem látható egy szemernyi lelövés sem. Pillantása éppúgy felemás, mint frizurája: egyik lélektükrében erdőzölden csillog a kedves kíváncsiság, míg másik szemének írisze oly halvány és fakó, hogy első pillantásra alig lehet észrevenni, hogy hol kezdődik a szemfehérje, s hol a szivárványhártya.

Az asztal közelebb eső oldalán szintén két alak ül. Egyikük egy hallgatag, nagydarab férfi, szögletes vonásai egy ügyetlen szobrász munkáját idézik. Tekintete komor és üres. Tar fejét számtalan varrat és sebhely koszorúzza, s a könnycsatornái környékén is a gyógyuló kötőszövet jellegzetes, barackvirágszín hegei láthatók. Akkora markai vannak, hogy talán egy dinnye is elférne bennük.

Az elveszett shinobihoz legközelebb ülő figura tűnik a legkevésbé kirívónak a többiek közül, kifejezetten átlagos arca van. Ashurával nagyjából egykorú lehet, meglehetősen vékony, de láthatóan jó erőben van ő is. Ajkain sejtelmes mosoly játszik, apró, értelmes szemei pedig folyamatosan mozgásban vannak, mintha folyton valamiféle veszélyre számítana. Bal kézfejére egy pikk ász van tetoválva. A kínos csendet végül ő töri meg:

- Te új vagy errefelé igaz..?

Meg sem várva az Unazaki reakcióját, meg is válaszolja magának a kérdését, miközben kicsit arrébb csúszik a padon, hogy helyet adjon az újonnan érkezőnek.

- Persze hogy az vagy, különben nem akarnál ideülni. Foglalj helyet Pajti!

Miután Ashura is letelepedett a színes gyülekezet társaságában, újfent kellemetlen hallgatás ereszkedik az asztalra, mintha egyikük sem tudná igazán, mihez is kezdjen az újonnan kialakult helyzettel. A csendkirályt végül a csapat legifjabb tagja töri meg, miközben szórakozottan egyensúlyoz egy darab mócsingot villáján, hogy azt sikeresen a kígyószerű nő szájához emelje. Cserfes, daloló hangon mutatkozik be:

- Szervusz Bácsi! Én S0000 vagyok, de a legtöbben csak Zéró-channak szólíta...

A mondatot már képtelen befejezni, mert ijedten rezzen össze az asztallapon hirtelen csattanó tenyér hangjára. Az eleddig mosolygós és szívélyes idegen, aki hellyel kínálta az imént a jégmestert, most megfeszült arcizmokkal mered a kölyökre és dühtől fortyogó szavakkal szakítja félbe:

- Picsába a számokkal! A te neved Reiko, nem pedig egy átkozott sorszám, mintha csak vágóhídra szánt állatok lennénk!

- D-de… Nekem nin...

- Halkabban te idióta! A feltűnés hiányzik nekünk a legkevésbé… És figyelj a nyelvedre Rei-chan előtt, mielőtt a tiédet is kétágúra metszem.

Sziszegi fenyegetően a kígyószerű nőszemély szikrákat szóró tekintettel szemközt ülő társának, de az mintha ügyet sem vetne rá, csak legyint egyet.

- Ahhoz ki kéne bújnod abból a zubbonyból édesem és mindketten tudjuk, hogy az nem fog olyan könnyen menni, mint az előzőeknél… Azonban… Azt hiszem eléggé szegényesen mutatkoztunk be az új barátunknak ezzel a kis perpatvarral.

Ezután Ashura felé fordul, majd mintha mi sem történt volna, elkezdi felkonferálni a többieket is:

- Reit már ismered, a vipera aki a bébiszitterének hiszi magát pedig Monuke. Talán ártalmatlannak tűnik kötözött sonkaként, de ne tévesszen meg a látszat, lábbal pofozva is ellátta már egy-két erőszakoskodó söpredék baját. A hústorony itt mellettem Akazu névre hallgat. Ő nem túl sokat beszél a személyre szabott… Terápiája óta, gyakorlatilag néma. Azt se mindig érti, amit mi mondunk neki, de hidd el, aranyból van a szíve. És acélból az öklei. Szerintem kedvel téged! Hogy honnan tudom? Onnan hogy még élsz. Jómagam pedig Charachara volnék, életművész, meg nem értett zseni és óh persze, a nők kedvence. Meg a férfiaké. Mit tehetnék? Mindenki imádja a kisfiús sármom. Nos ezek volnánk mi. Te pedig… Ki is volnál?

Characharat a legkevésbé sem zavarja, hogy végeláthatatlan fecsegésére mindegyik társa csak unott szemforgatással reagál, így nyugodtan folytatja a nyálverést és önfényezést, miközben némi undorral eltolja magától tányérját.

- Látom friss vagy még, mint a légyszar a mosléklevesemben. Eleinte nehéz lesz megszokni, de ha megtanulod a gyogyóház szabályait, megtalálod a kiskapukat, egész tűrhető az élet idelent. Ne aggódj, majd mi kiokosítunk arról, hogy mennek itt a dolgok. Kibe ne köss bele, hogy jutsz jobb kajához, amikor a vályúnál tolongunk, hol tudod bagóra csencselni a gyógyszereid, ilyesmik. De ami talán még ezeknél is fontosabb... Gondolom azt hiszed, hogy te leszel itt a jani, csak mert odakint S szintű shinobi voltál és megszoktad, hogy te baszol, mert te vagy az erősebb kutya. Hadd mondjak el valamit: a kinti világ szabályai itt nem érvényesek. Ninjutsu nélkül ugyanolyan tutyimutyi faszok vagyunk mind. Csak az izom és a rafkó ér itt valamit. Néha azok sem. De mint látod… Mi sem a legádázabb pszichopaták vagyunk, mégis kihúztuk itt valahogy. Ha alkalmazkodsz, talán megéred a jövőhetet. Hacsak Chienetsu ki nem talál neked valami beteg, aberrált gyógykezelést, amire azért nem vennék mérget. Mostanság meglehetősen kísérletező kedvében van, az a hír járja. Téged amúgy miért varrtak be a Keimushoba?

**Unazaki Ashura** Vas. 24 Dec. 2017 - 22:19

Már bőven látott azelőtt hasonló furcsa szerzeteket, ezért sikerült elkerülnie azt, hogy meglepettnek tűnjön amikor végignézett asztaltársain. A kislányon viszont még mindig nem tudott teljesen túllépni, egy ilyen teremtés ezen a helyen? Ashura kétli, hogy Chienetsu ok nélkül záratta volna ide ezt a gyermeket, és ez még bizarrabbá varázsolta a helyzetet. Minden esetre kapva kapott az alkalmon, hogy csökkentse láthatóságát az egész kantin előtt és egyből leült új pajtija mellé.
A bölcsek némaságával hallgatta végig a kihúzódó párbeszédet ami az asztal népe között zajlott le - bár igaz, többször szeretett volna közbeszólni, azonban a rab aki Charachara-nak hívta magát ezt nem igazán engedte meg neki. A kígyó asszonyt máris megkedvelte, az Unazaki szerette a veszélyes nőket. A monstrum nem tudott nagyon kiállni magáért, nem tudta ezért az újonc, hogy lett volna-e egyáltalán értelme véleményt alkotni szegényről. Jobban érezte volna magát, ha első ismerősei a börtönben nem hasonló kaliberű emberekből állt volna, de hátha itt lent jobb is, ha furák a haverjaid.
- A nevem... Ashura - válaszolt a kérdésre.
Gondolt rá, hogy titokban tartja, de végül úgy döntött, hogy ellentétes lenne a céljával: megtartani az identitását. Adott pozitívum, hogy így nem rághatnak be rá, ha esetleg később úgyis kiderülne, hogy ki ő valójában. Kíváncsi rá, hogy meddig hajlandóak még itt megtűrni az asztalnál, esetleg van-e aki berágott rá még valami miatt? Bár lehet, hogy a saját önbecsülése kicsit felfújja a hírnevének elterjedtségét saját elméjében, és valójában senki sem tudja itt, hogy ki ő. Elvégre van több tucat más S szintű ninja is itt. Még akkor is, ha eddig ő egyszer sem hallotta a körülötte ülők nevét ezelőtt.
- Értem - mondta Charachara utolsó szóömlesztése után - Kösz... a felvilágosítást.
Ashura gondolta, hogy még mielőtt folytatná a beszélgetést fal egyet-kettőt az előtte díszelgő ételből, azonban ez a gondolat azonnal elszállt amint ismét ránézett az említett étekre. Hirtelen úgy érezte, várhat az még pár percet, amíg elfogyasztja.
- Hogy miért vagyok itt? Nemet mondtam a Hokagénak - ezt a kijelentést hagyta egy kicsit a levegőben lebegni, miután folytatta - Szóval, nektek mi a vétketek?
Úgy érezte ideje egy kis agy gyakorlatot végezni, hogy a fejében forgó fogaskerekek ne rozsdásodjanak el. Még mielőtt megkapta volna a válaszokat, megpróbálta kitalálni az itt ülők bűncselekményeit. A hatalmas hústornyot gondolta a legegyszerűbb esetnek. Valószínűleg egy agresszív martalóc lehetett, aki terápiája előtt sem volt túl okos. Rablógyilkosság talán? A terápiával az agresszióját akarhatták megfékezni. A kígyóasszony úgy néz ki, mint aki a Hang országából került ide, esetleg hadifogoly lehet. Charachara... nehéz eset, kevésbé tipizálható. Individualizmusa miatt esetleg összeesküvés, a kártya tetkó szerencsejáték mániára utal, vagy legalábbis szeretheti kísérteni a sorsot. De a szerencsejátékért kétli, hogy bárki ide kerülne, így marad az összeesküvés vagy árulás. A gyermek... Erősen feltűnő, hogy végig nullás a rabazonosítója. Kinézetét tekintve, ha enged naiv gondolatainak Ashura, valószínűsíthető, hogy semmit sem követett el, inkább egy kísérlet végeredménye lehet amit el akarnak titkolni. Ezen tippek mellett várta, hogy rabtársai elárulják neki az igazat. Közben óvatosan körbetekintett a kantinban szemeivel, veszélyforrásokat lesve.

Hidan Csüt. 28 Dec. 2017 - 7:58

- Örvendek Ashura! Indra a hatos szárnyban van fogva tartva, ha őt keresed.

Üdvözli az Unazakit Charachara hangos hahotával kísérve sületlen tréfáját, bárki is legyen az az Indra. Reiko fülig érő mosollyal integet és köszönti frissensült asztaltársaságukat, míg Monuke csupán biccent egyet, Akazu pedig tompa, semmitmondó tekintettel bámulja az új rabot.

- Szervusz Ashura bácsi! Shiro azt mondja óvakodjak tőled, de szerintem kedves arcod van, szóval szerintem jó barátok leszünk!

Shiro..? Akárhogy számolja az ifjú shinobi, csupán négy embert lát maga körül és egyik sem mutatkozott be ilyen néven, és az asztal alatt sincs senki. Akárhogy is... Ez itt a Keimusho. Az lenne fura, ha valami nem lenne fura.

Amikor Ashura őszintén válaszol a nekiszegezett kérdésre, a mellette ülő férfi ismét rikácsoló nevetésben töri ki, ugyanakkor tekintetében mintha az elismerés szikrája csillanna. Charachara barátilag hátba veregeti az elveszett shinobit, mintha csak épp valami nagyon elmés viccet sütött volna el.

- Hogy te... Nemet mondtál... Shimura Danzounak?! Haver, sokféle tébolyulttal találkoztam már ebben a kóterben, de eddig mind közül te vagy a legőrültebb! Ez a világ nem értékeli az egyenes gerincet. A behúzott farok és engedelmes hallgatás korunk erényei. Mi itt... Mind felvállaltuk a magunk sajátos módján azt, akik vagyunk. És nézd meg hova juttatott minket. Turhafőzeléket eszünk műanyag kanállal. Mintha bűn lenne különbözni egy picit a masszától, amit társadalomnak hívunk... Na de!

A szószátyár fickó magára ölti szokásos, idióta vigyorának maszkját, hogy palástolja kissé az arcára kiülő komorságot. Szórakozottan kavargatja ételét, de egy falatot sem eszik belőle.

- Ha már te is elmondtad, hogy miért kerültél ide, azt hiszem mi is tartozunk annyival, hogy elmondjuk. Monuke első látásra talán kígyónak tűnik, de a lelke mélyén szarka. Amerre csak jár, hozzátapad egy-két csecsebecse az enyves kacsóihoz, a zsebének pedig gravitációs vonzása van. Orochimaru sok árván végzett kísérleteket... És amikor elhagyta a falut, Monukét kiszabadították a pincéből, amiben az a beteg szörnyeteg tartotta. Csak épp egy vasat nem adtak neki. Hogy életben tudjon maradni, elcsent ezt-azt... Pék- és hentesárut, pénztárcákat, ékszereket... És rákapott az ízére. A pszichiátriai zsargon úgy tudom kleptomániának hívja az ilyesmit. Mindenki legnagyobb szerencsétlenségére baromi tehetséges is a hobbijában, ezért a kényszerzubbony. Ezt a nevetséges hacukát azóta kell viselnie, hogy ellopta az egyik őr kezét...

- Azért mert taperolt a gennylád.. Akarom mondani az a bumburnyák. Meg persze gondoltam, talán hasznát veszem a beléptetőkapuknál, ha levegőzni támadna kedvem odafent.

Veti közbe látható indulatoktól fűtve a kígyóasszony, de mielőtt teljesen kimondhatná a szitokszót, elpirulva az ajkára harap és Reiko felé pillant. Külsőre talán szörnyeteg, de láthatóan nagyon sokat jelent neki a kislány és még véletlenül sem akar rossz példát nyújtani neki.

- Rei-chan azért van itt, mert van egy barátja...

Ragadja vissza a szót magához Charachara, miközben a szék támláján könyökölve mutogat saját halántékára, úgy hogy a kislány ne lássa.

- Shirokami rosszalkodott és engem büntetnek meg miatta... De nem baj, már nem is szoktam sírni emiatt, mert én már nagylány vagyok!

- Rei-chan uzushiogakurei menekültek leszármazottja és egy nap nyomtalanul eltűnt a családja. Aznap ismerte meg Shirót. Látom furcsállod, hogy neki miért lehet haja, amikor nekünk nem. Nos, ez azért van, mert rejtélyes módon akárhányszor megnyírják, a haja visszanő másnap reggelre. Menő mi?

Egy ideig tőle karakteridegen módon hallgat és figyeli Ashura reakcióit. Amennyiben az Unazaki nem kíván közbevágni, tovább folytatja a felsorolást termetes barátjával:

- Akazuról mi is keveset tudunk. Valamennyire képes volt még a kommunikációra, amikor összekerültem vele... De már akkor is nehezére esett összefüggő mondatokat alkotnia a sorozatos lobotómiai kezelések miatt. A tag múltja valóságos enigma. Kevesen tudnak róla valamit is, és azok is általában ellentmondanak egymásnak. A legrégebbi fogvatartottak szerint vallási fanatista volt és azért zárták be ide, hogy megfosszák az agyturkászok által antiszociálisnak és irracionálisnak bélyegzett hitétől.

A behemót láthatóan felismerte saját nevét, mintha jobban figyelne mint eddig. Néha a fejét rázza a mondat közben, máskor meg bólogat, de mindenféle logika nélkül, így túl sokat nem lehet kibogozni néma jelzéseiből.

- Az én anamnézisemen pedig szenvedély- és játékfüggőség szerepel...

- És kényszeres hazudozás.

Teszi hozzá Monuke csípős hangon.

- ... De higgy nekem, nem ez az igazi oka.

- Kamu.

- Ha minden piást és szerencsejátékost begyűjtenének, akkor itt egy fogpiszkálót se lehetne leejteni. Annyi az én bűnöm, az elmebajom, ha úgy tetszik, hogy előkelő származásom ellenére...

- Kamu.

- ... Sem akartam foglalkozni a családi birtokok igazgatásával, inkább a világi örömöknek szerettem volna élni. Apám nem tudta elviselni, hogy az elsőszülöttje képes megtalálni a szerelmet mindkét nemben, mert ez aláásta volna a vérvonalam tekintélyét. Ezért ide dugott el a világ elől, hogy a dédelgetett kis nyápic öcsémre hagyhassa az örökségem.

- Kamuu és kamu, kamu hátán. Bár az tény, hogy a kolbászt nem veti meg.

Érkezik az újabb cáfolat a kopasz lány felől, aki dölyfösen mosolyogva méregeti beszédes társát.

- Az enyémet garatig nyelheted, ez a színtiszta igazság volt!

Veti oda sértődötten Charachara.

- Nekem csak egy fogmosás, de te örökre farok nélkül maradsz nemesfiú.

- Ne is törődj ezzel a viperával Ashura, biztos megint zabszem ment a kloákájába.

- Mi az a kloáka?

Veti közbe szájtáti csodálkozással Reiko.

- Nos a kloáka hát... Khm... Ashura segíts már ki, hogy mondjam el neki?

//A részleges infók eltalálásáért a társak bekerülésének okáról a megbeszélt 20 chakra felét, azaz 10-t írok neked jóvá.//

**Unazaki Ashura** Vas. 7 Jan. 2018 - 22:53

Ashura megemelte bal szemöldökét az Indra név hallatán - ismernie kéne tán? Bár ő maga is várta, hogy lesznek olyanok itt, akik már ismerők őt anélkül, hogy ez viszonyozva lenne irányukba. Bármilyen más szituációról lenne szó, akár még bóknak is tudná venni saját magában ezt a felállást. Nem tudta megállni, hogy ne mosolyogja meg a kislány kijelentését, miszerint "kedves arca van". Viszont ezt a Shirot megint nem ismeri akit a lányka megemlített. Tényleg minden második nevet amit hallani fog magához köthet majd?
Legalább Monuke esetében jó tippje volt a származásával kapcsolatban, heh, az öreg Orochimaru... Ashura az emlékére szinte összerezzent, és ő még szerencsésnek mondhatja magát, mert nem volt különösebb biológiai kísérlet alanya. Ahhoz képest a nőnek még egész jól egyben maradt az öntudata, nem volt mindenki ilyen szerencsés.
- Tőlem legfeljebb az atkáimat csenheti el a hölgy, így soktól nincs félni valóm - vonta meg vállát az Unazaki.
Ashura nem értette először, hogy pontosan honnan származik Reiko, aztán utána gondolva a szóviccnek szíve szerint az asztalba verte volna Characharát, de úgy hogy a moslék az egész felső ruházatát beáztassa. Azonban amint a sztori végére ért a mesemondó a lányról, végre elkönyvelhette magában, hogy ez a bizonyos Shiro nem valódi személy. Vagyis... pontosabban, nem különálló. Volt Ashurának egy hasonló ismerőse... vagy több is? Az Unazaki klán női ága valamiért hajlamos volt kettős személyiségek kialakítására, így Ashura számára Reiko helyzete még szívszorongatóbb mint azt gondolhatná az ember. Arcát megacélozta, talán ez volt az egyetlen jel ami engedett érzelmeire utalni a lány helyzetével kapcsolatban.
- Szerencsés, amúgy is bűn lenne tőle elvenni ezt a szép hajkoronát - engedett magának egy baráti mosolyt, gondolta hátha ezzel felvidíthatja a kislányt, nem mintha nagyon szüksége lett volna rá ebben a személyi állapotában.
Mikor az óriásról beszéltek Ashura egyenesen a szemébe nézett, de nyugodt tekintettel, nem provokálni akarta. Azt akarta kifürkészni, hogy mit mutat a "lélektükre", olyan üres-e mint aminek a tulajdonosa fejét mondja a mellette ülő? Még nem tudott mire jutni, talán később. Characharától nem várt mást, mint hogy feltarkítsa saját sztoriját, talán sose tudja meg, hogy miért került be ide valójában, ha csak nem megkérdezi Chienetsut. Vajon melyik ok miatt másít a történetén, túl unalmas az eredeti, vagy épp túl veszélyes kimondani az igazat? Monukét viszont egyre jobban kedveli, vicces a nő. A ninja azt kellet mondja, hogy egész fellazult mióta elkezdhetett beszélgetni ezzel a négy fura szerzettel, végre normális emberi interakciókban vehetett részt. Azonban mikor az a bizonyos kérdés felcsendült a kislányból, a mentális kacaj leállt Ashura elméjének mélyén. Na, most mi legyen? Ashura tekintete vért követelt, amikor Charachara felé nézett, aztán egy pár pillanat múlva visszafordult a kislány felé, sokkal barátságosabb arckifejezéssel.
- Nos, a kloáka... Leegyszerűsítve az állatok emésztőrendszerének végső állomása. De Charachara biztos szívesen pontosít az én állításomon, ha úgy tartja kedve - Ashura játékosan felemelte szemöldökeit.
Egy kis idő múlva, ha esetleg leadtak a kedélyek, Ashura feltett egy kérdést asztaltársainak.
- Lehet itt bármit csinálni közösen ami nem a kajálás? - érdeklődött a programokról, akár egy diák a gólyatáborban..

Hidan Szer. 24 Jan. 2018 - 9:18

Reiko kíváncsiságtól csillogó tekintettel hallgatja Ashura definícióját a kloákáról. Úgy könyököl előre az asztalon, mintha épp a világ legjobb esti meséjét hallaná, vagy még inkább, mintha épp beavatnák őt a felnőtt világ dolgaiba. Azonban az alapján, ahogy szemöldökét ráncolja, nagyon úgy néz ki, hogy nem teljesen érti a dolgot, s most hogy egy kérdésére választ kapott, újabb százzal állna elő szíve szerint. Ez egy pillanattal később megerősítést is nyer:

- Áháá! És mi az az emésztőrendszer?

Charachara még mindig zavartan keresi a szavakat, hogyan is tudná Rei-chan tudtára adni, hogy pontosan mi fán – azaz hüllőn – terem a kloáka, amikor Monuke egy gyors közbevágással tesz tanúbizonyságot arról, hogy szörnyszerű kinézete ellenére is érző szív lapul a melle alatt, s hogy ügyesebben beszél a gyerekek nyelvén, mint a három férfi együttvéve:

- Amivel a hüllők kakilnak édesem.

- Akkor a hüllőknek emésztőrendszerük van popó helyett?

- Kloákájuk.

Magyarázza türelmesen a kígyóasszony, miközben hosszúkás, pikkelyezett ujjai finoman végigsimítanak a kislány fején.

- Így már mindent értek! És mi az az emésztőrendszer?

Az ezt követő válaszra már nem igazán tud odafigyelni az Unazaki, mert a mellette ülő férfi ügyesen észrevette, hogy mikor kell kapitulálni ebből a diskurzusból, és inkább Ashura kérdésére szenteli a figyelmét. Bizalmas hangnemben suttogva kezd neki az 'új hús' kiokosításának:

- Naponta két étkezés van, ilyenkor mindenki ugyanott van. Napközben pedig, amikor épp nem kell részt venni a kötelező foglalkozásokon, nagyjából azt csinálsz, ott és akkor, amit akarsz. Viszont ezt csak akkor teheted, ha ez pontos átfedésben van azzal, hogy a fogvatartóid hol, mikor és mit akarnak, hogy csinálj 'szabad' akaratodból. Hogy érthetőbb legyek, ez azt jelenti, hogy az őrökön és legfőképp Chienetsun, valamint asszisztensein múlik, pontosan mennyi kimenőt is kapsz. Ha balhés arc vagy, vagy dilinyósabb az átlagnál, ezek a kimenők igencsak meg tudnak rövidülni. Ha sokat pattogsz, akkor bevágnak magánzárkára, sokkterápiára… Vagy lobotómiára.

Teszi hozzá némi szünettel, miközben egy részvétteljes pillantást vet Akazura.

- Fogd fel úgy, mintha a szabadságod valutája egyfajta 'jófiú-pont' lenne. Minél inkább együttműködsz, annál kezesebbek veled. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kéne vigyáznod a többiekkel… Sokan mászkálnak kényük-kedvük szerint, akiknek igazából sötétzárkában lenne a helyük. Ők azért lehetnek köztünk, mert az őrök kibaszott korruptak. Ha üzletelsz velük, félrefordítják a fejüket, amikor tilosban jársz. Neked is elmondták a magántulajdonos dumát nem? Na azt felejtsd el! A Keimushoban a cserekereskedelem az egyik legvirágzóbb iparág. El nem tudod képzelni, mi minden megy itt kéz alatt! Azt meg, hogy jutnak be ezek a cuccok ide, inkább csak nem akarod. Amúgy lehet, hogy ez az egész kóceráj egy fostalicskát sem ér, de legalább nem zárnak el egymástól minket, mint egyes helyeken. Chienetsu úgy gondolja, hogy az egymás közti szocializáció segíti a betegségtudat együttes megélését, bla bla bla… Abban mondjuk igaza van, hogy ha nincs senkid, sokkal hamarabb be lehet itt csavarodni, mint amúgy.

**Tsuuzoku Tomoe** Szer. 21 Feb. 2018 - 14:41

Mikor visszakerülök a valóságba és újfent magamhoz térek, akkor már az első pillanatban érzem, hogy valami itt bizony nem oké. A fejem sajog, szinte majd szét robban. Az arcomon valami híg állagú anyagot érzek, amint az éppen lassan csurog lefelé. Nem elég, hogy módfelett kellemetlen még a szaga is irtózatos. Szinte már már olyan mint a…
~Szar?!~ Nyitom ki a szemeimet megdöbbenve. A látvány sem túl bizalom gerjesztő, hisz a sárga falak eléggé lehangoló érzést keltenek bennem. Próbálnám arcomhoz emelni a jobb kezem, hogy legalább valamennyit letöröljek az ott fellelhető anyagból, azonban meghökkentő dolgot veszek észre. Gyors pillantást vetek a testemre majd oldalra, végül pedig inkább úgy döntök, hogy a plafont bámulok.

~Nem elég, hogy az az akárki ott a földön telekente az arcom a saját… Igen… Nos ez rohadtul undorító! Szóval, nem elég ez, még kényszer zubbony is van rajtam. Ráadásul van egy olyan sejtésem, hogy a falak állapota is ennek a művész léleknek köszönhető. Ráadásul miről hadovál ez itt? Életemben nem koncentráltam még így semmire, mint az imént rá, de örülök ha a felét megértettem annak amit mondani akart. Milyen játszótárs? Biztos, hogy nem! Fingom sincs, hogy hol vagyok, bár neki tuti van, sőt a jelek szerint többje is van némi fingnál. Fölösleges lenne neki bármit is mondanom, hisz ahogy elnézem kellőképp halott… mármint agyilag. Egyszerűen önuralmat kell gyakorolnom és várnom, amíg egy kedves, mosolygós nővérke nagy bocsánat kérések közepette bejön és közli, hogy bizony összekeverték a papírjaimat. Bizony. Ez hamarosan így lesz ugyanis kizárt, hogy nekem bármi keresni valóm lenne emellett a szaros mellet. Mellesleg miért rajtam van a zubbony?! Miért nem rajta? Igazán haladhatna a nővérke, mert ha tovább kell ezt az irtózatos bűzt szagolnom és az érthetetlen motyogását hallgatnom, még a végén magam is begolyózok.~

**Uchiha Kagami** Szer. 21 Feb. 2018 - 17:36

/Tomoe/

Bizony, nagyon rossz helyzetben voltál. Az ürülék csak úgy csorgott az arcodról, a férfi meg állandóan csak ugrált körülötted, ráadásul ordítozott, hogy új játszótársat kapott. Nagyjából így ment ez negyed órán keresztül, amikor az ajtón lévő kis reteszt félrehúzták kívülről, és bedobtak egy tálcát azon; ha elkezdtél volna kiabálni, akkor senki sem reagált rá, egyedül a szobatársad, aki hangosan lepisszegett téged. - Enni! Enni! - mondogatta, és elkezdte a tálcán lévő ételt befalni, ami csak azért volt problémás, mert a gyomrod ennek láttára hangosan megkordult; rég ehettél már, az időérzéked elvesztésével pedig nem tudtad volna megmondani, hogy mikor voltál a BBQ Yashikiben... hogy egyáltalán mikor kerültél ide. Ha véletlen is mondtad neki, hogy kérnél, akkor válaszul csak morgott egyet, és utána elkezdte mondogatni, hogy majd kapsz te is, ha kijött belőle. Mozdulni nem igazán tudtál ugyanúgy, ráadásul a kényszerzubbonyon keresztül érezted, hogy az ujjaid ugyanúgy merevgörcsben álltak; ez nem volt jó hír számodra, hiszen nagyban megnehezítette a kijutásodat innen.

Egyáltalán... hogyan tudtál volna kijutni a területről? Hiszen itt ültél kényszerzubbonyban, csorgó szarral az arcodon, és nem tudhattad, hogy mit fog veled művelni a tag, aki most... furcsa módon óvatosan kerülgetett téged. - Tudom. Tudom. Tudom. Tudom - mondogatta neked, és a műanyag késsel próbálgatta elmetszeni a kényszerzubbonyodat, de érthető módon, nem igazán ment neki. - Vigyázz. Vigyázz! NE MOZOGJ! MEGHALLJÁK! MEG FOGJÁK HALLANI, HA MOZOGSZ! - ordította artikulálatlanul melletted, amitől kicsit be is csengett a jobb füled. - Én tudom. Én tudom... Ki kell menni... Én tudom - mondogatta tovább, és mutogatott a falra, amin épp semmi nem volt... egészen a következő momentumig, amiről tudhattad, hogy életed végéig el fog kísérni téged... ha nem annál is tovább.

A következő pillanatban a férfi leguggolt és egy istenes kábelt eresztett a padlóra ott, a szemed láttára; már tán el is kezdhettél rajta gondolkozni, hogy ezt is a képedbe fogja vágni, amikor belenyúlt, és elkezdett a falra rajzolászni vele. Különféle szimbólumokat rajzolt, de hiába is akartad volna kiolvasni a jelentésüket, elsőre nem igazán ment. Gyakorlatilag szótagok egymás mellé pakolása volt, és a szemed sem szuperált a legjobban, hiszen a híg ürülék még mindig csepegett a hajadról. Ezt tetézte, hogy a férfi most gorillajárásban ment feléd, és még neki is állt makogni gyakorlatilag, majd ürülékes kezével megfogta a fejedet és a fal irányába fordította; a nyakad reccsent egyet, de szerencsére el nem tört. Gyengéden kisimította a szemedből a belecseppenő végterméket, de ezzel csak rosszabbított a helyzeten, és lassan már-már azt hihetted, hogy megvakultál, amikor végre felkapta az egyik szalvétát és azzal tisztította meg látószervedet. - Nézd. Nézd. NÉZD MEG A FALAT! NE MOZOGJ, MERT MEGHALLJÁK, HA MOZOGSZ! LÉLEGEZZ HALKABBAN! - ordította bele a füledbe, és elemi erővel szorította a fejedet, várva, hogy megfejtsd azt a katyvaszt, amit eléd rajzolt a falra a saját... szóval, azzal.

//Lent láthatod azt a feliratot, amelyet meg kell fejtened a továbbhaladáshoz. Természetesen a megfejtés nem kötelező abban az esetben, ha ki tudod ügyeskedni valahogy a dolgot. Sok sikert! A hozzászólásod ennek a lereagálását, a megfejtéshez vezető utat és a megfejtést tartalmazza; ergo, eljuthatsz a megfejtésig benne.//

**Tsuuzoku Tomoe** Szer. 21 Feb. 2018 - 20:24

A várakozás eléggé idegőrlő tud lenni, főleg egy ilyen személy társaságában. Azonban szomorúan kell szembesülnöm azzal, hogy rohadtul senki nem jön a segítségemre. A zár nyikorgása, mely egyértelműen azt jelenti, hogy valaki befelé jön, valahogy nem tölt el boldogsággal. Szinte már előre érzem, hogy nem azért jönnek, hogy kivigyenek. Sajnálatos módon ez így is történik. Csupán egy tálcát hajítanak be, melyet szegényesen raktak meg étellel. Egyértelmű, hogy nem az én fejadagom, hisz a zubbony azóta sem került le rólam, így önálló étkezésre aligha lennék képes. Az pedig, hogy kinyissam a számat, amíg a szaros a közelben van, kizárt. Az a baj, hogy a körülmények még az étvágyam is elveszik, hiába érzem azt, hogy éhes vagyok. Azonban drágalátos szoba társam evés közben újfent motyogásba kezd. A halk suttogásból kiabálás lesz, mellyel igencsak meg sérti a dobhártyám. Eléggé ellenmondásos a srác, hisz konkrét a fülembe üvölti, hogy maradjak csendben. Viszont sajnos ennyinél nem áll meg, hisz egy újabb adagnyit tojik a földre, miközben jobb híján azon agyalok, hogy ez most az a termék, amit az imént evett, vagy még egy régebbi kajálás maradéka? Szerencsére sejtésen, miszerint ezt is az arcomba kapom, nem válik valósággá, ehelyett inkább újabb művészi alkotásokkal díszíti ki az ágyam melletti falat. Az írás jeleket felismerem, azonban nem sorrendben írja fel azokat, így egy átláthatatlan maszlag lesz belőle. Mikor végez az utolsó simításokkal, akkor a szememet erőltetve próbálom meg elolvasni az alkotását. Ez nem olyan egyszerű, hisz a korábbi adag szarja azóta is a pofámon van, ezzel eléggé megnehezítve a dolgomat. Azonban mintha érzékelné a problémám, megpróbálja letörölni a szememről a ganét. Először csak kézzel próbálja mellyel nem, hogy javít, ront a helyzetemen. Ezt követően viszont megmutatja, hogy maradt némi sütnivalója és az ételéhez kapott szalvétával törli meg a szem üregem.
~Na hát csak nem vagy te olyan hülye.Na lássuk mit firkantottál ide… Valamit üzenni akarhat, méghozzá szerintem valamit magával kapcsolatban, hisz az első szembetűnő dolog ami szembejön velem, az a “Watashi wa…”. A “hou” szótag kétszer szerepel, azonban csak egy szótag van, amivel értelmes dolgot alkothat, azonban ha összeolvassuk a kettőt akkor máris valami olyat kapunk ami klappolhat ide. Lássuk mi maradt… “Watashi wa houhou…”.~
Próbálom össze vissza rakosgatni a maradék szótagokat egészen addig, amíg valami értelmes nem áll össze. Ha az előző mondatott folytatom akkor a “mono” szótagot kihagyva megkapom a “Watashi wa houhou o shitte iru” mondatot. Lehetséges lenne, hogy ez a megoldás? De hogyan? Ha tényleg így van, akkor talán kijuthatok innen.
~Valóssággal lehetetlen. Ahhoz, hogy innen kiutat találjon több hónapos, sőt lehet, hogy több éves kitartó megfigyelés kell. Ezalatt a fél óra alatt, amit eltöltöttem vele ebben a szobába, már tényleg azon kezdtem agyalni, hogy az IQ-ja mennyi lehet mínuszban. Tényleg tudja az utat? Vagy csak blöfföl? Talán csak játszani próbál? Megbízhatok egyáltalán benne? Más lehetőségem úgysincs, azonban vigyáznom kell vele, ki tudja, hogy mire képes.~
Rátekintek a kis szarosra, majd halk szavakkal szólok hozzá.

-Mesélj csak! Figyelek.

**Uchiha Kagami** Szer. 21 Feb. 2018 - 21:50

/Tomoe/

- Shhhhhhhhhh. SHHHHHHHHHHHHH! NEM ITT! NEM MOST! - ordított a füledbe, miután sikerrel megfejtetted a feliratot a falon; lassan, ha így folytatódik, szükséged lesz egy hallókészülékre... A férfi szokásos gorillajárásában az ajtó felé ment, kilesett a kicsike ablakon, majd újra visszament a lefektetett kábelhez és most egy órát rajzolt vele a falra; a mutatók állásából egyértelműen kikövetkeztethetted, hogy este hét órát akart neked üzenni; de vajon mi lesz akkor? Az időérzéked totálisan el volt veszve ugyebár, szóval nem tudtad megállapítani, hogy délelőtt, délután, reggel, vagy este van-e... mégis mennyit kell majd várnod este hétig? Nos, a válasz nem sokáig váratott magára, ugyanis a férfi - aki egyébiránt magas, hosszú és csimbókos fekete hajú, barna szemű és igen vékony teremtés volt - leült a sarokba és elkezdett kattogtatni a nyelvével. Katt. Katt. Katt. Katt. Katt. Minden kattintás egy-egy másodpercet jelzett, és sejthetted, hogy hosszú-hosszú ideig kell majd hallgatnod a folyamatos és monoton kattogást.

Nem is tévedtél sokat, amennyiben erre gondoltál, ugyanis valahol három óra, huszonhat perc, tizenöt másodpercnél vesztetted el a fonalat a kattogás figyelésében, utána már annyira őrjítővé vált, hogy csak azt akarhattad, hogy befejezze végre. Komolyan, ez a férfi tényleg nem volt százas. A saját ürülékében fetrengve kattogott a nyelvével, miközben előre-hátra dölöngélt, minden egyes kattanásnál. Egyet előre, egyet hátra. Egyet előre, egyet hátra. Aztán, egyszer csak abbahagyta végre, és odament hozzád; most nem gorillajárással, hanem egyenesen, kihúzva a hátát. Furcsa volt... nagyon furcsa. Nyoma sem volt az előző férfinak, mintha valaki más állt volna előtted.

- Shhh. Shhhh - suttogott neked, és most végre tényleg suttogott. Óvatosan elkezdte lefejteni rólad a kényszerzubbonyt, mintha tényleg tudta volna, hogy miként kellett azt, annyira gyakorlottak voltak a mozdulatai. A szemében mintha hirtelen jött tisztaságot véltél volna felfedezni, olyan értelmesen nézett rád, amit nem tudtál volna elképzelni róla. - Amikor nyílik a retesz a kajára, azt fogom mondani, hogy rosszul vagy. Tegyél úgy, mintha rosszul lennél. Várj... - mondta, méghozzá teljesen tisztán, utána hirtelen - még védekezni sem tudtál, olyan hirtelen - ledugta a középső és a mutatóujjad a torkodon, mire abban a szent pillanatban elhánytad magad. - Jó, így jó lesz. Figyelj, nem tart ki sokáig ez az állapot. Nagyjából negyed órám van, mire visszazuhanok, és megint szarral foglak dobálni. Ha bejön a tag, elveszem a kulcsát, utána rohanunk, jó? Negyed óra! Annyi idő alatt kell kijutnunk innen! - mondta neked, majd fogta magát és beállt az ajtó mellé. Hamarost hallottad, hogy elhúzzák a reteszt, a férfi pedig beállt megint gorillaállásba, és elkezdett fejhangon visítani, hogy rosszul van az új játszótársa, jöjjenek be azonnal. Az ajtó elkezdett kinyílni... mit fogsz tenni?

**Tsuuzoku Tomoe** Szer. 21 Feb. 2018 - 23:12

A bolondok szeretnek rébuszokban kommunikálni, legalábbis ez itt biztosan. Az első rejtvényt egy másik követte, bár ezúttal elég egyértelmű az utalás. Egy óra… Este hét óra. Mi lesz akkor? Meg egyáltalán mennyi most az idő? Nem lehet tudni, hisz egyetlen egy dolog sincs amiből lebírnám következtetni. Jelen pillanatban nincs jobb dolgom mint csendben várni. Csendben? Elég merész kijelentés egy őrült mellet. Drágalátos gorilla emberünk a rajzolgatás után becaflat a sarokba majd kattogásba kezd. Pár kattogása után egyből feltűnik, hogy szinte óramű pontossággal másodpercenként kattint egyet. Ráadásnak ha ez nem lenne elég még dülöngél is, akárcsak egy régimódi álló órában az inga.
~Megunta a szar dobáló majom szerepét és inkább felvette az idegesítően kattogó óra figuráját? Ajánlom, hogy hamarosan befejezze mert ha nem teszi, akkor amint lekerül rólam ez a szar én megfojtom a saját ürülékében.~

Telnek múlnak az órák, a percek, ez az idióta meg minden egyes másodperc múlását érzékelteti, ráadásul ritka irritáló módon. Magam sem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, azonban az elmém már kezd egyre inkább megtörni. Mostanra már visszhangoznak a fejemben a kattogásai, mely visszhangok az újakkal egy remek kánomba egyesülnek. Szinte már-már érzem, ahogy bomlanak le az agy sejtjeim,. A legdurvább az az, hogy háromezer- kétszázhatvanöt kattogással ezelőtt még az is megfordult a fejemben, hogy elkezdek kakit kenegetni a falra. Vajon ez az én sorsom? Felcsillant egy apró remény sugár, azonban még mielőtt ez a fénysugár ragyogó csillaggá válna, még azelőtt válok magam is kettyóssá. Viszont mikor már végleg azt hiszem, hogy feladom a harcot a jóember abbahagyja az agyam kínzását. Fél szemmel odapillantok, hogy legalább tudjam már miben sántikál majd, azonban mikor feláll a földről, az élettelen szemem hirtelen olyan tágra nyílik mint még azelőtt soha. Mintha egy normális ember közeledne felém, hisz nem az eddig megszokott majomszerű mozgást végzi, hanem kihúzott, egyenes háttal áll meg az ágyamnál. Szemeiből értelem sugárzik, nem pedig az a hol bamba, hol pedig őrült, rángatózó tekintet néz le rám.
-Te meg…
Kezdenék bele a bennem felgyülemlett kérdések sokaságába, azonban csendre int engem, majd ténylegesen suttogva kér meg arra, hogy legyek csendben. Mintha kicserélték volna, egy teljesen másik személy van most itt, egy ténylegesen embernek nevezhető valaki. Elkezdi kioldozni a kényszer zubbonyomat, de ezt is olyan ügyes mozdulatokkal, mintha több százszor csinálta volna már. Mégis ki ez az ember?!
~Személyiség hasadás? Ráadásul nem érzelmi behatások szerint váltakozik, hanem idő intervallumokban? Tizenöt perc… valljuk be nem túl sok, azonban most valahogy megbízok benne, nem úgy mint pár ezer kattogással ezelőtt. Csak betegnek kell magam…~
Hirtelen ledugja az ujjaim a torkomon, melynek hatására bármilyen előöklendezés nélkül azonnal lehányom magam.
-Szerencséd, hogy nem a sajátodat dugtad le. Elhiszem én, hogy hitelesnek kell lennie, de legalább szóltál volna előtte.
Miután végez a zubbonyom kibogozásával és elmondja az utolsó instrukciókat visszaáll a korábbi helyére és elkezdi játszani a bolondot.
~Most vagy nagyon rossz szakemberek dolgoznak itt, vagy még ilyenkor is olyan hitelesen játssza a bolondot, hogy még az agyturkászokat is megtéveszti. De vajon működni fog a terv? Remélem! Ahogy abban is reménykedem, hogy a fal firkákkal sem lesz probléma.~

Lépések hangját hallani, amint a cellánk felé közelít valaki. Valószínűleg az általa megjósolt kaja hordót. Mikor az ajtó elé ér a valaki akkor társam elkezdi kiabálni, hogy rosszul lettem. Úgy fest a csali beválik, és bejönnek. Alkalmazkodnom kell, ha benéz és látja, hogy kutya bajom akkor nem lesz esélye elvenni a kulcsot. Miközben az ajtó szépen lassan nyílik, elkezdek finoman rángatózni gyors visszaemlékszem az iménti hányásra, melyre szerencsére be is indul a természetes öklendező reflexem. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy be is jöjjenek.

**Uchiha Kagami** Szomb. 24 Feb. 2018 - 21:28

/Tomoe/
+18

Az ajtó kinyílt, és a bolond - aki most nem volt bolond - ürge abban a szent pillanatban behúzta az őrt a szobába, aki a kaját hozta volna nektek. Pár pillanat; ennyi volt az egész, és a tag már kitört nyakkal feküdt a folyosón. - Jól van. Ezzel megvagyunk. Figyelj, a legalsó szinteken vagyunk gyakorlatilag, ez a zárt osztály, ide csak a nagyon őrülteket hozzák. Kijutni csak a liftekkel tudunk, lépcső nincs... - magyarázta neked, miközben integetett, hogy menj utána. A folyosó totálisan üres volt, néhány szobába viszont beláttál a kis kémlelőablakon keresztül... de jobb lett volna kihagyni. Ha megtetted, akkor olyan dolgokat láthattál, amelyek örökre beleégtek a szemedbe... a saját lábát eszegető nő még a legenyhébb volt a sorban. Igaza lehetett a bolondnak, ez volt a zárt osztály... de, hogy a legalsó szint lett volna? A kijutás tényleg nehézkes lesz ezek alapján... ha egyáltalán nem lehetetlen. Ráadásul azt sem tudtad, hogy a hely miként nézett ki, hogy egyáltalán merre mehettél volna. Szerencsére úgy tűnt, hogy a bolond tudta az utat, mintha nagyon is jól ismerte volna azt, de az óra egyre csak ketyegett és ketyegett, ha pedig letelik a fertályóra, akkor bizony nem lesz már ilyen jó sorod vele. Még a nevét sem mondta meg, de ha kérdezted, akkor sem volt hajlandó válaszolni rá. Csak ment és ment, látszott rajta, hogy ki akart jutni végre ebből a pokolból, amibe belekerült. El is értétek az egyik felvonót, már használta is volna a kulcsot, amit az őrtől szedett el, amikor...

Vér. Vér spriccent a már alapból ürülékes arcodba. Vér és agyvelő keveréke méghozzá. Ha odanéztél, akkor egy kis dobófejsze állt ki ideiglenes segítőd koponyájából és üreges szemekkel meredt a semmibe, a vér és az agyvelő mindent beterített. A férfi összecsuklott, rángott még párat, aztán nem mozdult többet. Ha megfordultál, akkor két alakot láthattál, fehér köpenyben, kezükben pedig különböző fegyvereket tartottak és hisztérikusan röhögtek. Aztán az ajtók elkezdtek kinyílni... és kiszabadult minden és mindenki. Csoszogtak, másztak, hörögtek, röhögtek... a bolondok kiszabadultak. Vajon ki nyithatta ki az ajtókat? Nevetést hallottál mindenhonnan, hisztérikus röhögést, olyat, amitől a csontodig hatolhatott a hideg. A betegek elkezdtek egymásnak esni, ütötték-rúgták a másikat, viszont az a kettő, akik valahonnan fegyvert szereztek, egyenesen feléd indultak; látszott rajtuk, hogy meg akartak ölni téged.

A liftet kinyitni már biztos nem volt időd, így hát csak a futás maradt, hacsak nem álltál le velük harcolni ebben az állapotban; a döntés rajtad állt természetesen. Ha futottál, akkor a totális ismeretlenségbe merültél bele, a folyosók egyhangúak voltak, és mind ugyanúgy néztek ki szinte... egyedül tán csak a betegek kinézete miatt tudhattad, hogy nem tévedtél el. A két őrült a sarkadban lihegett folyamatosan, néha-néha dobtak is feléd egy fegyvert, de szerencsére elzúgtak melletted. Mikor már-már tényleg kezdtél volna kifáradni, egyszer csak totálisan sarokba szorultál, nem volt tovább út; előtted a két ürge közeledett, mögötted csak a fal volt, ahogy jobbra és balra is. De a szemed sarkából észrevehettél egy kis lyukat a fal tövében, pont akkorát, amekkorán átférhettél... a kérdés már csak az volt, hogy miként fogsz dönteni...

**Tsuuzoku Tomoe** Szomb. 24 Feb. 2018 - 22:17

A tervünk beválik és az éter hordós fazon kijjebb nyitja az ajtót. Pechjére. A majom ember abban a szent minutumban berántja és a nyakát töri. Egyetlen egy mozdulattal reccsintette el a csávó csigolyáját ezzel küldve át a másvilágra. Kibújok a zubbonyból, melyet még előzetesen kicsatolt a társam, majd megindulok utána. Speciel nekem fogalmam sincs arról, hogy merre vagyok, ahogy a kijárat hollétéről sincs információm. Az egyetlen dolog amit tehetek, hogy bizalmat szavazok ennek a fickónak és követem őt. A kulcsokkal a birtokunkban megindulunk a folyosón. A szobákból kiszűrődő hangok elég okok arra, hogy még véletlenül se nézzek be. Néma léptekkel haladunk, feltehetőleg az említett liftek felé. Menet közben elkezdem a chakrámat a lábamba koncentrálni, hisz ha valami váratlan történik akkor másra nem tudok hagyatkozni. Kezeim továbbra is használhatatlanok.
-Úgy látszik ismered a helyet. -próbálok információhoz jutni - Tudod, hogy merre van a kijárat ahogy azt is, hogy az épületen belül hol vagyunk. Azt tudod, hogy az elkobzott tárgyakat hol tárolják?
Remélhetőleg kapok valami érdemleges választ, azonban a válaszától függetlenül követem továbbra is, hisz Ő az egyetlen remény sugaram.
-Amúgy mi a neved? Mi ez a tizenöt perces dolog?
Kérdezgetem Őt, hisz legalább valamicskét tudjak már meg róla ha már együtt szökünk ki erről a borzalmas helyről.

Elérve a liftet társam már használja is a kulcsot, így már csak idő kérdése, hogy beszállhassunk. Azonban ekkor nem várt dolog történik. Pupilláim tágra nyílnak mikor megérzem a friss vért az arcomon. Elnézek a fröccsenés irányába ahol egy kellemesnek aligha mondható dolog tárul a szemem elé. Az egyetlen reményem, aki kimenthetne erről a helyről, előttem csuklik össze holtan miközben a fejéből össze-vissza spriccel a vér. Tekinteten egy pár pillanatig remeg a soktól, hisz előtör pár emlék, azonban hamar önuralmat gyakorlok. A támadás felé fordulok, így szembekerülve a két fegyveres alakkal. Tekintetükről lerí, hogy nem épp épelméjűek. Mögöttük bolondok sokasága lepi el a folyosót.
~Jelenleg nincs időm azon agyalni, hogy ezek mit keresnek itt. Nem tudom, hogy azokat a fegyvereket honnan szerezték, vagy miként jutottak hozzá de látszik rajtuk, hogy nem akarják kölcsön adni. Mit tehetnék most? Technikákat nem tudok használni, így maximum taijutsuval próbálkozhatnék. Vagy fussak el? Annak meg mi értelme. Semmit nem tudok a helyről így lehet, hogy csak még nagyobb gondba keveredek. A liftnek meg idő kell amíg ide ér. Talán sikerülhet kihasználnom azt, hogy a létszám és eszköz béli fölényük miatt elbízzák magukat. Ha nem jön össze akkor marad a futás.~

Bal lábammal egy shunshint alkalmazok, hogy közelebb kerüljek az ellenfeleimhez. Terveim szerint a két fazon között a levegőben haladnék át, azonban még mielőtt beérek melléjük jobb lábammal egy oldal irányú rúgást próbálok meg kivitelezni a jobb oldali hapsi fejére. Kihasználom a lendületet, így talán sikerül Őt elrúgnom, vagy legalábbis megtántorítani, esetleg eldöntenem. Ha az említettek közül bármelyik sikerül, akkor törzsemet elforgatva megpróbálom olyan szituációba juttatni magam, hogy a jobb kezem a másik támadó felé haladjon. Egy könyököst szeretnék bevinni a férfi nyakába, egész pontosan a gégéjét próbálom meg eltalálni. Ha eddig eljutok, akkor mostanra talán megérkezett a lift. Ha ez így van, akkor a földre leérkezve a jobb lábammal alkalmazok egy shunshint, amivel a lift irányába lököm el magam. Ex-társamtól még elveszem a kulcsot hisz kitudja, lehet még jó hasznát veszem. Ha sikerül bejutnom a liftbe, akkor válogatás nélkül csapok rá az ott találhatok gombok bármelyikére. Azonban ha nem sikerül a meglepetés erejével kivitelezni amit szeretnék, vagy ha a liftnek még nagyon sokk kell ahhoz, hogy megérkezzen, akkor nem marad más mint a futás. Ebben a szerencsétlen esetben megpróbálok minnél nagyobb előnyt kialakítani.

Menekülés közben folyamatosan figyelnem kell a hátam mögé, hisz üldözőim dobálhatnak a fegyvereikkel, melyeket újra és újra fölvéve folyamatosan használnak. Reménytelenül futok az életemért, ismét. Azonban most talán még kilátástalanabb a helyzet, hisz most még azt sem tudom, hogy merre megyek. Hamarosan megmutatkozik a probléma, amelytől tartottam és amely miatt nem akartam menekülni…. zsákutca. A két őrült egyre csak közeledik felém, én pedig pánikolva kapkodom a fejem, hátha megpillantok valamit amivel kimenthetem magam. A szerencse az én oldalamon van, hisz egy apró nyílást pillantok meg az egyik sarokba. Egy utolsó Shunshin no Jutsuval próbálok meg közelebb kerülni a lyukhoz, ami ha sikerül akkor a lendületet kihasználva csúszok be, reménykedve abba, hogy nem egy még borzasztóbb szituáció közepébe pottyanok be.

**Unazaki Ashura** Vas. 25 Feb. 2018 - 17:08

Szinte mozdulatlan fejjel bámult Characharára, ki épp hosszadalmas válaszát adta elő. Abból a válaszból ítélve pedig, hát fura a helyzet. Több engedményt kapnak, mint azt Ashura gondolni merte volna. Szóval, ha ennyi a szabad tér jár ha "jól viselkedsz", nyilván nagyon bíznak a hely biztonságában, vagy a rehabilitáció hatékonyságában. Bár Ashura inkább az elsőre tippelne, már asztaltársait tekintve. Ezek az emberek, talán Reiko és Akazu kivételével akár évekig is megtartanák személyiségüket, nem is beszélve a többi rabról aki még elkerülte a lobotómiát. Talán tényleg az lesz a legjobb, ha adja a kezes bárányt az elkövetkezendő időszakban, úgyis meg kell ismernie a helyi rutint és a komplexum felépítését.
- Ti milyen gyakran találkoztok személyesen Chienetsuval? - kérdezte Charachara szünetekor, mikor az Akazura nézett. Kíváncsi volt, hogy különleges eljárásban lesz-e része vagy sem. Miután megkapta a válaszát, tovább hallgatta a magyarázat többi részét.
A cserekereskedelem volt az egyetlen igazi jó hír amiről hallott a mai nap folyamán, a legtöbb szökési kísérlet amiről meséltek neki valamilyen szinten mindig a börtönélet ezen elemére támaszkodott. A kérdés már csak annyi, hogy kivel és mit érdemes csereberélni, de ez majd biztos jön magától. Még ő se tudja, hogy mire lenne szüksége, vagy, hogy egyáltalán mit tudna adni másnak.
- Igazi börtönenciklopédia vagy, Charachara - félmosollyal mondta, a hangnem miatt elég sovány dicséretnek tűnhetett - Akkor még egy kérdés, ha szabad. Honnan és hogy tudnék beszerezni olyan cuccokat amiket eltudok cserélni valami másért? Mi az ami értékes mindenki számára?
Gondolván, hogy ennyi idő s beszélgetés elég volt arra, hogy megacélozza gyomrát, Ashura ismét letekintett a neki kiosztott adag ételre. Kajára. Zabára. Moslékra. Latrinafőzelékre. Minden egyes másodperccel visszataszítóbbnak látta az emésztőrendszere ellen kifőzött tálcányi ördögi összeesküvést. Tévedett, erre semmi sem készítheti fel szervezetét, főleg nem az idő. De sajnos szüksége lesz az erejére, és úgy tűnik ez lesz egyetlen proteinforrása itt töltött ideje során - ha csak nem hagyatkozik rabtársai elfogyasztására, ami elég hívogató döntésnek tűnik e percben. Pupillái szinte homokszemnyi méretre húzódtak, homlokát aggodalom-teljesen összeráncolta, ajkai még épp, hogy nem remegtek. Próbálta mentálisan elzárni szaglószervét az agyától, kevés sikerrel. Majd hirtelen egy biztos mozdulattal átmarkolta kanalát, belemártotta kásájába, s kiemelte. Egy világos, hússzerű valami is ragadt a turhás zöldségléhez, főnyeremény! Ashura undorát meghazudtoló lelkesedéssel vágta be a szájába az étket, s igyekezett gyorsan lenyelni, hogy ne érezze az ízét. Nem sikerült. Arca elhalványult - hasonló lehetett mint a tálcáján díszelgő kása -, szemeit lesütötte, kanalát óvatosan leeresztette arcától. Az ízvilág ami éppen kitöltötte szájüregét - mert a forrása makacsul ráragadt szájpadlására és torkának leghátsó részére, elvégre ha siet az ember félre fog nyelni - szinte leírhatatlan: mintha Chienetsu egy héten át viselt, koszos alsógatyájába tekerték volna nyelvét, amibe Danzou influenzásan belefújta taknyos orrát.
Ashura, megakarván tartani tisztességét Reiko és a többiek előtt, nem hányta el magát, csak betegen elkezdett köhögni bal kezébe. Így szedte ki szájában ragadt maradványait a mosléknak, majd fertőzött kezét nemes egyszerűséggel nadrágjára törölte.
- Ezt mintha a sátán hónaljszőréből facsarták volna ki. Hogy tudjátok ezt megenni? - Ashura még egy gyászoló pillantást vett ételére, majd megemberelte magát. Szüksége lesz az erejére, ha túl akar itt élni - Esküszöm, ha bárha kikerülök innen, ezt letolom a Hokage torkán - suttogta maga el.

**Uchiha Kagami** Csüt. 1 Márc. 2018 - 19:14

/Tomoe/

Sajnos a harci terved nem igazán jött be, ugyanis túl sok volt az akadályozó tényező; a szűk helyiség, az embertömeg, no meg az a kettő nagyon is képzettnek tűnt. Szerencsédre sikerült azonban úgy földet érned, hogy nem ütötted meg túlzottan magadat, és nem is értek el téged, így maradt a B terv, a menekülés. A kis lyukon át tudtad passzírozni magad, az utolsó pillanatban viszont a bokádra rákulcsolódott egy erős kéz; szerencsére még le tudtad fejteni magadról néhány rúgással, amennyiben azzal próbálkoztál, és végleg becsusszantál a lyukba... amivel kezdetét vette a hosszú-hosszú zuhanás, legalábbis... valami olyasféle. Nem teljesen szabadesés volt, de elég rendesen felsértetted magad az érdes falak között való csúszással; mintha valaki egy vizícsúszdát tervezett volna ide, de kifelejtette volna belőle a vizet, ami csúszóssá teszi, és direkt érdessé tette volna a felületet, hogy minél több sérülést szenvedj el.

Mire leértél, tán három-négy perc is volt, addig pedig minden szabad és nem szabad testfelületedről a legfelső bőrhámod lehorzsolódott, szinte már-már a nézés is fájt neked. A megérkezés sem volt egyszerű, gyakorlatilag beleploccsantál a vízbe, de szerencsére csak a térdedig ért... ettől függetlenül jól megütötted magad, az egyszer biztos, de szerencsére nem tört el semmid. Még csak az kellett volna a meglévő sérüléseidre... horzsolások, egyelőre még nem igazán használható kézfejek... joggal gondolhattad, hogy az élet csak veled akart kitolni jelenleg. Az is csoda volt, hogy ezt a csúszást igazán komoly sérülés nélkül megúsztad. Bár, igaz, ami igaz, fentebb jóval komolyabb és jóval maradandóbb sebeket szerezhettél volna. Még tán hallani és vélted a két őrült üvöltését a fejed fölött, de lehet, hogy csak a képzeleted játszott veled. Vagy mégsem? Ezen a helyen ezt már nem lehetett tudni...

Hogy hol lehettél, azt nem tudhattad. Szemétledobó, csatorna, netán valami vízgyűjtő? Körös-körül teljes sötétség húzódott, gyakorlatilag az orrod hegyéig nem láttál el, és még technikát sem tudtál hirtelenjében alkalmazni, hogy valami tűzjutsu segítségével megvilágítsd magadnak a teret; egyedül a többi érzékszervedre hagyatkozhattál. Ha jól füleltél, akkor hallani vélted a víz folyamatosan csepegő hangját, továbbá valami furcsa kopogást is, de annak a forrását nem tudtad volna meghatározni. Egyedül azt, hogy ütemszerű volt... kopp...kopp...kopp-kopp-kopp...kopp...kopp és ez ismétlődött folyamatosan. Vajon jelenthetett valamit,vagy megint csak a képzeleted játszott veled? Egyáltalán honnan szólt? Bármennyire is próbáltad volna a forrást megtalálni, nem igazán ment, mert mindenhonnan ezt hallottad a vízcsobogás mellett.

A levegőben furcsa, édeskés szag terjengett, amely enyhe öklendezésre késztethetett téged. Ha csak elindultál a vakvilágba, akkor egy idő után konstatálhattad, hogy egy majdnem teljesen kör alakú helyiségbe kerültél... vajon lesz kiút? Minél többet sétáltál, annál reménytelenebbnek tűnt, hogy lesz egyáltalán kiút innen, hiszen a falat tapogatva teljesen tükörsima felületre bukkantál mindenütt, ráadásul a sebeid egyre jobban kezdtek viszketni azon a részen, ahol a vízzel érintkeztek; és ezt csak tetézte, hogy néha-néha valami nagyon furcsa placcsanást hallottál, mikor lépdeltél, megint máskor reccsenést. Viszont... egyszer csak egyre erősebben kezdted hallani a kopogást, egyre közelebbről és közelebbről... aztán, egyszer csak megszűnt, mikor odaértél a hang "forrásához", majd hirtelen, nagyon hirtelen újra rákezdett... és ilyedten konstatálhattad, hogy a szíved verésével párhuzamosan koppantott valaki vagy valami egyet-egyet... de hol? A fal túloldalán netán? Mit fogsz most tenni?

Hidan Csüt. 29 Márc. 2018 - 8:09

- Gyakrabban, mint az kényelmes lenne… Ergo soha, de be kell valljam, hogy a jó öreg doktor mintha nem annyira lenne érdekelt a 'gyógyulásunkban', mint annak idején. Akazuval már rég nem beszélget, gondolom kitöri a frász a folytonos locsogásától. Monukét és engem is hanyagol egy ideje, mióta kitanultuk, hogy mit szeret tőlünk hallani. Közel félszáz szökési kísérlet után kezdem úgy hinni, hogy az egyetlen kiút ebből a pokolból Chienetsu koponyáján keresztül vezet. Metaforikusan persze. De ha te inkább a gyakorlati kísérletek embere vagy, semmint a költészeté, felőlem megpróbálhatod felnyitni egy baltával, hátha tényleg van ott egy vészkijárat innen. Végül is… Olyan ötven százalék esélyed van. Vagy igen, vagy nem. Rei-chant viszont szinte minden héten látogatja. Viszont hogy az ő üléseiken mi zajlik, arról elég nagy a titkolózás. Még mi sem tudjuk igazán, pedig Reiko bármit elmondana nekünk… Csak hát nem emlékszik. Semmire sem. Egyesek valamiféle hipnoterápiáról pletykálnak, de bármit is jelentsen ez, ha Chienetsuról beszélünk, nem lehet valami kellemes.

- Az nem hipóterepjáró, csak a délutáni szunyókám!

Vágja közbe vidáman a felemás pillantású kislány.

-A bácsi mindig mond egy mesét, ahogy anyu is mindig mondott, amikor betakart elalvás előtt. Én elálmosodok, ő pedig mesél tovább, de nem értem őt! Lecsukódnak a szemeim és mindenféléket álmodok, amikre nem igazán emlékszek. Aztán egyszer csak felkelek, kapok egy nyalókát és elengednek. Ti nem kaptok nyalókát a szunyókátok után?

- Na pont az ilyesmik miatt ráz ki a hideg is, hacsak meglátom azt a sóvár tekintetű, vén szemétládát Rei körül sündörögni. Hacsak egyszer is hozzáér… Én esküszöm, hogy a puszta kezeimmel fogom kitépni a mocskos…

- … Szakállát? Azt akartad mondani, ugye Monuke?

Ashura az alatta megmozduló padból érzékeli, hogy ezúttal pont a szabadszájú Charachara rúgja térden az asztal alatt a hosszú ideje először megszólaló Monukét, mielőtt olyan csúszna ki a száján amit nem gyerekfülnek szántak.

- Igen, azt…

Feleli a kígyóasszony sárgás szemeit megbánóan az asztalra szegezve. Az Unazaki organikus magnónak sem utolsó padtársa azonban láthatóan nem arról híres, hogy sokáig leragadna egy témánál, máris belevág a következő kérdés megválaszolásába:

- Ehető étel, rektálisan importált vagyontárgyak, fogkefe, fésű, vécépapír, bármi, ami egy kicsit is megkönnyítheti egy olyan ember életét, akit mindenétől megfosztottak. Egyszer egy idiótának eladtam anyám leánykori nevét egy tofuért, mert azt hitte, hogy a rabszám megkapásával valóban elveszítette a sajátját. Van, aki nem tárgyakat, vagy kaját kér, hanem szolgáltatást… De azokhoz általában jó gusztusra lesz szükséged. Viszont ami mindennél erősebb valuta a Keimushoban, az a gyógyszer. Néhányan, akik régebb óta kapják a nyugtatókat és az egyéb agyölő szarokat, annyira rászoktak már, hogy szinte bármijüket képes képesek elcserélni egy váliumért. Csak meg kell tanulnod ügyesen színlelni, hogy lenyeled a neked szánt anyagot, különben megharagszik a doktorbácsi, és nem kapsz nyalókát. A nyelved alá benéznek, de ha be tudod suvasztani az ínyed mellé, vagy van egy lyukas fogad, senki se fogja kiszúrni. Ahogy látom, a lelkedet is eladnád egy jó falatért, nemde..?

Kérdezi Charachara egy sajnáló mosollyal kavargatja az előtte heverő ebédet és ő is tesz egy kanálnyi próbát vele. Láthatóan egy csepp örömet sem lel a börtönkoszt elfogyasztásában, de határozottan nem szenved tőle annyira, mint Ashura.

- Néha eltűnődöm, hogy vajon az agyam szokott jobban hozzá ehhez a förmedvényhez, vagy csak elrohadtak az ízlelőbimbóim szégyenükben, amiért ilyen gasztronómiai genocídiumon kénytelenek tengődni. De nézd csak meg, Akazu milyen jóízűen lapátolja magába a ganépörköltet! Ha csak egy előnye is létezik annak, hogy valakit megkínoznak, akkor biztosan az, hogy nagy eséllyel eltávolítják az ízérzetért felelős agyterületeket is.

//A következő körben tetszőleges időintervallumot ölelhet fel a posztod. Ha szeretnéd, közvetlen ugyaninnen folytatjuk, de ha úgy kényelmes, akár egy hetes időugrást is beiktathatunk, hogy ne két délután alatt teljen le Ashura egész börtönélete. Természetesen, ha az utóbbit választod, akkor szeretnék egy hosszabb terjedelmű posztot látni, amiben a saját fantáziádra és a korábban leírtakra támaszkodva írod le, milyen Ashura mindennapjai a börtönben.//

**Tsuuzoku Tomoe** Vas. 12 Aug. 2018 - 20:52

[Uchiha Kagame]

Fájdalom, kín, gyötrődés és halál. Ezek kísértek utamon Az Őrület Mezsgyéin. A téboly már belopta magát elmémbe és mélyen befészkelte magát ott. Csupán arra vár, hogy az akaratom megtörjön és felemésszen belülről. Ez pedig egyenértékű lenne magával… a halállal. Ha az őrület felülkerekedik, akkor akár vissza is mászhatnék ezen a tetves lyukon azok közé, akiktől ide menekültem. Nem engedhetem el magam, egy percre sem szabad meginognom, mert akkor mindennek vége. Kezeim még mindig használhatatlanok, a csúszás lehorzsolta majdnem a teljes bőrfelületem. De, hogy hogyan is kerültem ide? Vissza gondolni is borzalmas és a hideg fut végig a hátamon ha a történtekre gondolok. Az egész azzal kezdődött, hogy az Inuzuka hölgy megkért valamire. Nem is tudom már pontosan. Talán valami virág kellet neki. Egyszerűnek tűnik, mégis katasztrófába fulladt az egész. Végignéztem ahogy lefejezik, kipakolják majd megsütik egy jó barátomat. A beleivel a nyakam körül menekültem az őrült és kutyái elől. Majd amikor azt hittem megmenekültem, akkor ott fent találtam magam pár tonna szar és maga a szargyár között. Ez az alagút volt az utolsó reménysugaram a menekülésre. De amint lepottyantam ide az is kihunyni látszik.Hogy nem tűnt fel senkinek, hogy eltűntem? Egyáltalán miért zártak ide? Miért nem a kórházban tértem magamhoz gyógyult sebekkel? Ki volt az a beteg állat? Miért nem Őt zárták be erre a pokoli helyre? Miért pont akkor törtek ki az ápoltak amikor menekülnék. Miért pont engem pécézett ki az a két hegyomlás? Megannyi kérdés, egyetlen válasszal.
-Pech…
Nyögöm ki halkan, szinte alig hallhatóan. A végtagjaim fájnak, a kezem ég, a horzsolások eszeveszettül csípnek a víz miatt. Jobb ötlet híján elindulok a falat tapogatva, reménykedve valami kijáratban. Azonban sajna a fal mentén csak azt a lyukat találom amin ide érkeztem, ott pedig nincs az az isten, hogy visszamenjek. Egy kört jártam körbe, ráadásul nem is kicsit. Talán a közepén van valami lehetőség kijutnom. Egy járat a víz alján, vagy bármi hasonló. Azonban döntés előtt állok. Vagy elindulok a vaksötétben, megpróbálva átfésülni a kör közepét. Vagy itt maradok a fal mellet, mert így legalább valami halvány elképzelésem van arról, hogy jó helyen vagyok e. Letérdelek a földre, majd tenyereimet összerakva egy kis vizet merek bele, melyet aztán az arcomra csapok. Megrázom a fejem és elkezdek gondolkodni. Azonban feltűnik, hogy a frissítő ellenére is hallom az eddig halvány kopogást. Ez most a valóság, vagy az elmém kezdi felmondani a szolgálatot? Hiába minden próbálkozásom, kimosom a fülem, meg egyszer felfrissítem az arcom, továbbra is hallom.
~Morze? Honnan? Körbejártam a falat. Belül nincs senki. A túloldalról? Van túloldal? Hol? Mennyire vastag ott a fal? Onnan ki lehet jutni? Nem, tuti, hogy nem. Akkor nem morzézna. Mit akarhat? Ki lehet az? Nyugodj meg Tomoe! Ki fogok jutni innen. Mit tehetek ebben a helyzetben? Technikák alkalmazására képtelen vagyok, robbanó cetli sincs nálam, hogy azzal csináljak fényt. Meg kell keresnem a kopogás forrását. Az az egyetlen nyomom jelenleg ami mentén elindulhatok.~
Még egyszer lefröcskölöm magam majd feltápászkodok a földről és a fülemre hagyatkozva elindulok a fal mentén. Ahogy közeledek, úgy leszek figyelmes valami érdekes és egyben ijesztő dologra is. Ez a kopogás. Szabályos is ismétlődő. De ami a legérdekesebb, a szívem ritmusával egyezik. Vajon már az elején is megegyezett vele, csak nem tűnt fel. Vagy annyira koncentráltam erre a dologra, hogy a szívem vette fel ennek a szarnak a ritmusát.
-Ki az?! Ki kopog ott? Fedd fel magad!
Kezdek el kiáltozni, mikor a legközelebb érzem magam a hanghoz. Hátamat a falnak döntöm és lecsúszok annak mentén leülve a földre. Végső elkeseredésemben már nem tudok jobbat kitalálni, így muszáj-nak érzem azt, hogy megpróbáljam a lehetetlent. Jobb mutató ujjamat a számhoz emelem, szemfogaimmal elharapom kicsit, ezzel elérve, hogy a vér kibuggyanjon. Megpróbálom pecsétbe rakni a kezeimet, azonban azok eszméletlenül elkezdenek fájni. Szó szerint üvöltök amint megformálom a vadkan jelét. Nem adom fel, erőltetem amíg bele nem döglök. A lelkemet is kiordítom miközben megformálom az öt kézjelet. Amikor ez sikerül megpróbálom a jobb tenyerembe koncentrálni a chakrám majd a földhöz csapom azt. Kínok és fájdalmak közt ejtem ki a technika nevét, kíváncsian várva az eredményre.

-Kuchiyose no Jutsu!

Ajánlott tartalom

Keimusho no Konohagakure

Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure

Re: Keimusho no Konohagakure