Re: Keimusho no Konohagakure

**Uchiha Kagami** Szer. Aug. 15 2018, 23:42

/Tomoe - Az Őrület Mezsgyéin/

Véres, őrült utad nem ért véget, hanem folytatódott, ráadásul nem várt módon; lekerültél a kör alakú helyiségbe, és nagyon úgy tűnt számodra, hogy nincs kiút. A zuhanásból úgy ítélhetted meg, hogy sikerült a legalsó szint alá kerülnöd, a kopogás pedig igen idegesítő és ijesztő volt már. A kopogásban rendszert nem találtál, ahogy logikát sem az egész helyzetben, amelybe sikeresen, vagy épp sikertelenül belekerültél.... legalábbis, számodra ez biztosan nem volt siker, és még a pechnél is rosszabb volt a jelenlegi szituáció. Hiába gondolkodtál, egyelőre nem találtad az összefüggést, és ez bizony... nem éppen eshetett jól neked. Az eddigi történtek már bizonyosan megtörték gyermeki lelkedet, hiszen, alig múltál tizenegy éves, és máris megláthattad a világ sötét oldalát; azt az oldalát, amelyektől szüleid bár óvtak téged, shinobivá válásoddal egyértelmű volt, hogy egyszer meg kell majd pillantanod; no de ilyen hamar? Úgy nézett ki, igen.

Itt voltál, ebben a reménytelen szituációban, kiút nélkül, egyedüli támpontod a hang volt, amely, ahogy az előbb, most is a szíved ritmusára kopogott; vajon elkezdtél képzelődni? Felszólításodra senki nem válaszolt, a kopogás pedig szüntelenül folytatódott tovább. Vajon te is megbolondultál, azon kis idő alatt, amelyet bent töltöttél? Egyáltalán mennyi idő telt el, a villanás és az ébredés között? Órák? Napok? Hetek? Netán akár egy hónap is? Az időérzéked teljességgel elveszett, nem tudtad, hogy a kinti világban milyen nap volt, és annak milyen órája. Ugyanúgy lehetett este, reggel... tél és nyár... nem tudtad már, hogy mi-merre hány méter. Ez volt az igazi megtörés, tán ebbe bolondultak bele még jobban... vagy ez bolondította meg a normális embereket, hiszen az, hogy az időt és a napszakot, a napot és a hónapot sem tudták, biztosan nem volt jó hatással az ép elméjükre.

Itt voltál hát, és azt az egyetlen dolgot tetted, amely eszedbe jutott. A fájdalom és a kín hullámokban tört rád, amikor alkottad a kézpecséteket, de, ahogy egy öreg bölcs mondaná: "tedd vagy ne tedd, de soha ne próbáld". Próbálkozásod, ami tettbe hajlott, végül sikerrel járt, de, amint a földhöz "csaptad" a kezedet és megjelentek a kígyózó motívumok azon, rögtön olyan fájdalom ért téged, hogy ordítva vágódtál el a furcsa talajon. Most már biztosra tudtad, ahogy alattad csontok és még oszló állapotban lévő holttestek voltak. - Hol vagyok? - kérdezte egy hang, amelyet már jól ismertél; Jinsei volt az. Előtted egy világító szempárt láthattál, az egyetlen fényforrást a sötétségben. - Tomoe? Te idéztél meg? Alig látok valamit... fuuuj, ez hulla... - hallottad, majd életedben először hallani véltél farkasöklendezést is. Mikor Jinsei vélhetően sikerrel kiadta aznapi táplálékát, érezted, hogy elkezdett téged körbe-körbe járni és szagolgatni, majd ő is felfigyelt a kopogásra.

- Van itt valami - mondta neked állati társad, mielőtt még bármit is mondhattál volna neki, és aztán egy kis kattanást hallottál; vélhetően nem volt más, mint egy rejtett kapcsoló, ugyanis hamarosan kő mozdult kövön, és feltárult előtted egy alagút, amelynek fényét furcsa gombák foszforeszkálása ontotta: végre láttál is valamit, de a látvány nem volt éppen szívderítő. Alattad csontvázak és oszló holttestek hevertek, ki tudja, hogy milyen mélységben, feletted pedig kürtő alakban egy hatalmas lyuk, ahonnét lezuhantál. fent nem volt már fény, az őrültek nem jöttek utánad, de vélhetően elállták a lyukat, vagy olyan magasan volt, hogy nem láttad azt. Mindenesetre, előtted állt az alagút, amelynek már tiszta kő talapzata volt, sőt... valami finom illatot is éreztél, egyenesen a gombák felől, s gyomrod megkordult, jelezvén, hogy jó ideje nem kapott már táplálékot. Mit fogsz tenni?

**Tsuuzoku Tomoe** Csüt. Aug. 16 2018, 02:50

[Uchiha Kagami]

Hatalmas fájdalmak árán, de az idézés sikeresen végbement, rég nem látott társam és barátom ismét az oldalamon van. Hangja és csaholása egy kis fényt és reményt költöztetett szívembe. Azonban ez a kis sugár hamar korom feketére váltott amikor összeesvén megéreztem azt ami a talajban és azon van.
~Ezek…~ Kezdtem el magamban a mondatott, melyet Jinsei hangosan kimondva fejezett be. Csontok és emberi tetemek. Úgy fest nem én voltam az első aki ide lezuhant, de remélem én leszek az első aki kijut innen.
-Igen én voltam. -válaszolok társam kérdésére, majd finoman magam mellé húzom és átkarolom. Mit sem törődve azzal, hogy mily borzalmak között fekszek, ez a kis meghitt pillanat megnyugtatja kissé a zakatoló szívem. Érzem a kis farkasom puha bundáját, mely kissé vizes azonban mégis kellemes érzés. Mikor szagolgatni kezd érzem ahogy a hideg és nedves orra az arcomhoz ér. A rengeteg borzalom, kín, halál, vér, csontok és belek után ez valahogy kellet, ennyi talán még nekem is jár.
-Én voltam igen. -ismétlem meg magam ismét kicsit szorosabban magamhoz húzva. -Bár nem értem a kérdésed, hisz csak én tudlak megidézni a szerződés értelmében. Ne tudd meg mennyi mindenen mentem keresztül. Úgy örülök, hogy itt vagy velem. Már csak ki kéne jutnunk innen lehetőleg élve.

Elengedem társam Ő pedig mozgolódni kezd, próbálva kiszagolva valamit. Kicsit megnyugtat a dolog, hogy Ő is hallja a kopogást, így talán mégsem őrültem meg. Viszont amennyire ez megnyugtató, ugyan annyira nyugtalanító a rengeteg hulla és holttest ami körülöttünk van.
~Mi van ha nincs kiút innen? Nem… nem szabad erre gondolnom, pozitívan kell a dologhoz hozzá állnom. Minden rendben lesz.~
Ekkor Jinsei aktiválhatott valami titkos kapcsolót, hisz egy éles kattanás hangja járta át a helyet visszaverődve párszor a falakról, majd morajlás rázta meg a helyiséget. Az egyik szikla rész megindulva feltárt egy titkos folyosót, melynek következtében fény járta át a helyet. Sietve eltakarom a szemem, hisz kissé bántja ez a hirtelen jött rengeteg fény a retinám. Mikor már szépen kezdek hozzászokni elkezdek körbetekinteni. Látom azokat a sima falakat, melyeket eddig végigtapogattam, továbbá azt a lyukat melyből leestem. Valamilyen oknál fogva abból nem jön fény, talán volt benne egy kisebb kanyar, vagy az útját állják a túlvégén, esetleg olyan hosszú, hogy el sem jut ideáig a fény. Bár ami a legjobb lenne, ha az a két hegyomlás utánam indult volna és félúton beszorultak volna. Azon igazán de tényleg nagyon nevetnék. Fejemet a feltárulkozó út felé szegezem. Valamilyen különös, foszforeszkáló gomba világítja be és ez is biztosít fényt a kamra szerű helységnek. Mi lehet ez a folyosó? Ki építhette ide ezt az ajtót? Újabb kérdések tömkelege, melyekre talán sose kapok választ. Mindenesetre jelenleg ez az egyetlen dolog ami kiútként szolgálhat.

A folyosón megvilágító gombák valamiért frusztráló érzést keltenek bennem, hisz mitől bocsájtanak ki fényt? Miből nyelik ehhez az energiát? Azt inkább meg se kérdezem, hogy miből táplálkoznak, hisz elég ha a folyosón látható további hullákra nézek. Köszönöm nincs több kérdésem. Hiába a rengeteg kétség a gombák biztonsága felől, más út nincs, kivéve egyet.
-Jinsei… -szólítom meg társam -Ha te most visszamész, mennyire biztos az, hogy rövid időn belül képes vagy meggyőzni valakit a fordított idézés végrehajtásáról? Valamiért nem bízom ebben a folyosóban, de feleslegesen egyedül sem akarok maradni. Így ha nem ezer százalékig biztos inkább el se menj kérlek. Nem lennék képes még egyszer az idézésre.
Ha nemleges választ kapok akkor nincs más út mint előre, megkérem drága barátomat, hogy jöjjön a kezembe. Ekkor finoman az orra elé teszem a kezem, persze úgy hogy levegőt kapjon. Ugyanezt teszem a saját légzőszervemmel, hisz mint említettem: nem bízok ezekben a gombákban. Nem valami nagy dolog, de a semminél több védelem az biztos. Remélem semmi mérgező és/vagy hallucinogén anyagot nem bocsájt ki a gomba.

**Uchiha Kagami** Hétf. Aug. 20 2018, 19:10

/Tomoe - Az Őrület Mezsgyéin/

Kis társad a kérdésedre nyüszögött egyet. - Sajnálom, nem fog menni. Mire rávenném a bölcseket, addigra szomjan halsz itt. De maradok veled, amíg csak bírok - mondta neked, és végül elindultatok a furcsa, foszforeszkáló gombákkal övezett alagútban. Az út egyenes volt, gyakorlatilag csak előre tudtál menni, és enyhén lejtett; ugyan milyen mélyre fog vezetni téged? Még annál is mélyebbre, ahol most vagy? A gombák foszforeszkálása kellemes félhomályt nyújtott neked, azonban jól tetted, hogy eltakartad Jinsei és a magad orcáját is... bár így is kicsit érződött a hatásuk. Jól sejtetted, hogy valamilyen szinten hallucinogének, ugyanis a világ elkezdett enyhén forogni körülötted, néhány gomba pedig mintha meg-megnőtt és lüktetett volna, párszor pedig az út folytatása úgy tűnt, mintha épp csak karnyújtásnyira, vagy mérföldekkel arrébb lett volna. Sőt, néha-néha úgy érezted, mintha a plafon rád akart volna szakadni, vagy a padló felemelni odáig, esetenként pedig cseppkövek nőttek le a szemed előtt. Úgy nézett ki, sikeresen megélted életed első betépését, bár ebben nem volt nagyon nagy köszönet...

Még azért magadnál voltál, mivel nem lélegeztél be túlzottan sokat a spórákból, köszönhetően a takarásnak, azonban nem légzőkészülék volt rajtad, ami meg tudta volna szűrni azokat, így minél beljebb hatoltál, annál jobban elkezdted érezni a gombák hatását, és Jinsei is. A világ még jobban elkezdett forogni, és most már ténylegesen hallucináltál is; egyszer Shugaku-senseit, egyszer pedig Kendot láttad magad előtt, amint intettek, hogy folytasd az utad, megint máskor pedig újra látni vélted Ayumi-chan holttestét. Az út volt, hogy eltűnt, volt, hogy újra előjött... az időérzéked pedig - ha ez egyáltalán lehetséges volt - még jobban elveszett, azt sem tudtad, hogy mennyi ideje gyalogoltál. Egyáltalán gyalogoltál? Néha úgy érezted, mintha repültél volna...

Végre-valahára azonban az útnak is vége lett; előtted egy faajtó állt, s csak remélni merhetted, hogy valódi volt. Az anyaga néha-néha hullámzott, s, mikor megpróbáltad volna lenyomni a kilincset, az arrébb "ugrott"; ezt még jó párszor eljátszotta veled, mire végre ki tudtad nyitni, hogyha ki is akartad nyitni azt. Ha megtetted, akkor egy nagyon-nagyon furcsa helyre jutottál... egy helyiségbe, amely az előző termektől ellentétesen, mintha tényleg civilizált környezetet mutatott volna... legalábbis első látásra. A hely egy nagy szoba volt, a világítást pedig a plafonon lévő neoncsöves lámpák adták, azonban a belőlük kiálló kábelek elég erősen szikráztak; nem lett volna érdemes megérinteni őket. Ha rendesen körülnéztél, akkor asztalokat láthattál, azokon különféle feljegyzéseket és orvosi szerszámokat; az egyiken egy csontváz feküdt, vélhetően itt rohadt el évekkel ezelőtt. Minden arra hajazott, hogy a helyet évek óta senki nem birtokolta, vastag porréteg fedett mindent, azonban, ha nekiálltál átkutatni azt, akkor találhattál magadnak pár hasznos dolgot; hiszen a felszerelésed nem volt nálad.

Néhány szike, és egy kicsit megrozsdálódott, de még használható kunai; ezeket találhattad, továbbá a feljegyzéseket, amelyeket nem igazán tudtál elolvasni, mivel vélhetően valamilyen titkosírással voltak írva, a megoldókulcs nélkül pedig éveket is tölthettél volna fölöttük, nem jutottál volna egyről a kettőre. A helyiség meglepően kellemesen hűvös volt, a szag pedig most már csak enyhén dohos, viszont segített neked kitisztulni a gombamámorból... majd hallottad, amint Jinsei nyöszögött. Ha odakaptad a fejed, akkor most megláthattad, ami elkerülte a tekintetedet... egy földtől a plafonig érő, hatalmas kémcső, amelyben a folyadék zöld fényt árasztott magából, és benne egy... kisgyermek volt, kinek testéből tucatnyi zsinór állt ki. Mintha egy kísérleti laborba jutottál volna... aztán hangokat is elkezdtél hallani, és ezúttal ezek már nem a gomba hatásai voltak. Egy ajtó nyílt valahonnan, és mielőtt még cselekedhettél volna, egy férfi állt előtted, konohai fejpántban és taktikai mellényben; sosem láttad még őt, viszont a mosolya nem éppen volt szívderítő, ahogy a szaga sem, bár azok után, ami fent történt az elmegyógyban, meg sem kottyant neked a savós izzadtságszag. - Nocsak, nocsak, új hús a darálóban? Gyere, fiam. Ne álldogálj itt, elég baljós a hely. Hozd a kis állatkádat is, mielőtt még valami meg találja enni - mondta, és intett neked, hogy kövesd.

**Tsuuzoku Tomoe** Pént. Nov. 30 2018, 23:21

    Elindultunk hát társammal az ismeretlenbe. Bár nem mintha eddig feltérképezett terepen jártunk volna, azonban más út nem volt, mint az a kísérteties alagút. Saját és társam orrát takarva menetelek és érzem, hogy lejt az ösvény. De hová már? Több métert csúsztam lefelé, a barlang belmagassága is jó pár méter volt. Nagyjából már így is húsz de az is lehet, hogy harminc méterrel vagyok a földfelszín alatt. Azonban mint az az idő múlásával is kiderül, van nagyobb bajom ennél. Hiába az alapszintű óvintézkedés, furcsa dolgokat kezdek látni, ez pedig igazolja, hogy gyanúm nem volt alaptalan. A gombák hallucinogén spórát szórtak a levegőbe, ami egyre sűrűbbé vált ahogy előrébb nyomulok. Az, hogy néha homályosan látok vagy az, hogy a gombák lüktetni kezdenek, talán még nem is zavarna. De amikor már irracionális dolgokat kezdek látni az már zavaró. Az eltűnő, majd hirtelen elnyúló alagút, különféle formálódmányok jelennek meg, a legdurvább mégsem ezek egyike.

    Kisebb köhögésbe kezdek melynek következtében hirtelen több spórát lélegzek be a kelleténél ez pedig nincs pozitív hatással rám. Lábaim elgyengülnek és elvesztem az egyensúlyérzékem egy pillanatra. A földre rogyok és fél kézzel támasztom meg magam, már-már a vég gondolata és végigfut az agyamon. Szinte elfogadtam és beletörődtem, hogy itt az utam vége, nincs tovább, azonban mikor magam elé pillantok érdekes dolgokat hallucinálok oda. A sensei-t látom magam előtt, ahogy a tőle megszokott módon dohányzik épp, domináns keze a zsebébe van dugva és csak nézz rám meredten. Egy pillanatra elnézz maga mellé, ott pedig nem más mint Kendo alakja rajzolódik ki előttem. Talán még azt is hallottam a fejemben, amint kislánynak szólít. Hirtelen ketten egyszerre mozdulnak meg, egymásnak szemközti kezeikkel azt jelezve, hogy menjek tovább. Jelen pillanatban ez a legjobb dolog amit beflashelhetnék.

    Ezen hallucinációtól új erőre kapva feltápászkodok és tovább indulok. Nem tudom, hogy mióta jöhetek, ahogy azt sem mennyi van még hátra, viszont egyszer csak egy faajtó jelenik meg előttem. Ebben az állapotban lehetetlen eldönteni, hogy igazi vagy csak újabb illúzió. Ennek ellenére én még is a mozgó kilincs felé emelem a kezem. Sikertelen próbálkozások sokasága jön, hisz az fránya nyitóka mindig elugrik mikor épp rámarkolnék. Természetesen tudom, hogy nem az mozog, csupán a látásom és a mozgáskoordinációm a borzasztó. Azonban amikor érzem, hogy végre megvan akkor a szó szoros értelmében beesek az ajtón.

    Percekig csak fekszem a földön, eszméletemnél vagyok de nincs erőm megmozdulni. Mikor végre sikerül felülnöm örömmel konstatálom, hogy látásom tisztul. Oda vonszolom magam az asztalhoz és azon támaszkodva lábra állok. A legelső dolog ami megragadja a figyelmem az egy kunai, gyorsan meg is ragadom. Ekkor látom, hogy rozsdás már szegény, így belecsapom az asztalba. A dobófegyver bele is ékelődik ahogy illik tehát még ugyancsak használható. Becsúsztatom a jobb ujjamba, majd tovább kutakodok. Akad még itt egy-két orvosi szike valamint elolvashatatlan írással írt feljegyzések. A két szikét a bal ujjamba rejtem, a papirosokat meg elkezdem összeszedni. Pár darabot már szépen egymáshoz illesztek amikor Jinsei nyűszítésbe kezd, ránézek, hogy megnézzem mi lehet az oka. Mikor tekintetem arra felé szegezem, amelyik irányba Ő is nézet, egy igencsak sokkoló dolog szemtanúja leszek. Az összegyűjtött papírokat a ruhám alá rakom és pár lépést teszek a gép felé. Még mielőtt feltehetném magamban a kérdést, hogy ez mégis mi a franc, ajtó nyitásra leszek figyelmes. Megrázom magam, ez már nem a gombák hatása hisz léptek hangja járja át a helyiséget. Felfogni alig bírom az eseményeket, a hangok okozója egyből előttem terem.

    A férfin konohai fejpánt és taktikai mellény van, valami mégsem stimmel vele. Az egész megjelenése olyan hátborzongató, nem épp egy olyan alak akiben feltétel nélkül megbíznék. Az adrenalin elindul a szervezetemben, érzékszerveim egyből kitisztulnak. Jobb karom készenlétben tartom, hogy bármikor előránthassam a kunait. Lábaimba egy kevés chakrát kezdek gyűjteni, hogy ha szorul a hurok akkor egy Shunshinnal odébb állhassak. Mielött még követni kezdeném az idegent, társamat megkérem, hogy másszon fel a fejemre, hisz jelenleg ott van a legnagyobb biztonságban.

**Senju Tobirama** Hétf. Aug. 12 2019, 00:31

/Tomoe/

Úgy határoztál elindulsz a férfival, hogy megszavazd neki a bizalmat azonban, az távol állt tőled. Átvezetett az ajtón, melyen kijött, s ahogy átléptetek, szinte azonnal erős fény lepte el a teret. Szemed először bántotta, hozzá kellett szoknia. Valótlannak tűnt az egész, még ha tudtad is jól, hogy a tudatmódosító anyagok már kiürültek szervezetedből. Genjutsu volna? Esetleg más technika? Mielőtt átléptél volna a küszöbön semmit sem láttál ebből a fényből. Egy kis idő után azonban hozzászokott szemed... a férfi alakját halványodni láttad, mintha fokozatosan áttetszővé kezdene válni. Valamit beszélne hozzád, ám hangja torz, nem tudod kivenni belőle mit is akar tőled. Távolabb a térben egy ágyat pillantasz meg, egy kórházi ágyat. Semmi értelme az egésznek talán, de így történt. Haladni kezdtetek az ágy felé, s tested mintha nem te uraltad volna, mozgott magától. A férfi érthetetlen beszéde elnémult, ő pedig lassan eltűnt, de te tovább meneteltél az ágy felé. Hiába lépkedtél, az nem akart közeledni feléd. Hamarosan a fehérséget képek váltották fel, mintha a végtelenségnek tűnő tér hirtelen falakkal rendelkezett volna, melyeken végigvetítették az ezelőtt történteket, mindent, egészen onnan indulva, hogy kiléptél az étteremből. Érdekesmód nem érezted zavartnak magad, mi több természetesnek hatott, nem tulajdonítottál túl sok jelentőséget neki. Mire észbe kaptál volna azonban, elérkeztél az ágyhoz... Ám ekkor minden elsötétült.
-Hé! Hééé! Kelj már fel...- Rázott meg egy ismeretlen kéz.
Ahogy kinyitottad a szemed, egy Hyuuga nő szempárja nézett vissza rád. Barna hosszú haja volt, konohai taktikai mellényt viselt, fején pedig kendőt hordott.
-Minek alszol itt, mint egy csöves? Menjél haza, aztán a végén kirabolnak míg alszol.- Sóhajtott egyet. -Ezek a mai kis genyák egyre rosszabbak, én mondom...- Sétált el, indulva útjára.

// Alkalmi posztot kaptál tőlem, mely egyben egy záró is. Kalandodra 40 chakrát és 15 TJP-t ajánlok, valamint két maximum B szintű technika választási jogát, melyet miután jelzel itt, vagy a következő kezdő posztodban, fel is írhatsz. Az írásod nagyon sokat javult ahhoz képest, amivel kezdtél, s remélem, hogy most, visszatéréseddel, még tovább fogod fejleszteni. //

Ajánlott tartalom