Lanmao
2 posters
1 / 1 oldal
Lanmao
Lanmao Pént. Aug. 25 2017, 22:37
Előzmények: http://narutohun.niceboard.org/t3407-lanmao#56791
"Raiton! - A szemei már csak a szikrákat látták, a kéklő semmit. A támadás fejbe találta, s a villámcsapás gerincvelőt szaggató fájdalommal járta át testét. Érezte ahogyan tudata megsemmisül, ahogyan teste elernyed, majd út emelkedik számára, átlépte Wandarando Kapuját.
Szemei kipattantak, a tó partján találta magát.
"Raiton! - A szemei már csak a szikrákat látták, a kéklő semmit. A támadás fejbe találta, s a villámcsapás gerincvelőt szaggató fájdalommal járta át testét. Érezte ahogyan tudata megsemmisül, ahogyan teste elernyed, majd út emelkedik számára, átlépte Wandarando Kapuját.
Szemei kipattantak, a tó partján találta magát.
Sajog a feje, kezét az arcába temeti, lábát maga alá húzta. - Borzalmas álom volt... - Mondta, miközben a távolból kacagás hangja szűrődik fülébe. Felnéz, s az egyik domboldalon látja Gésatársait szaladni, mögöttük az öreg Tulajdonossal, akit az asszonyság támogatott éppen. Lanmao szíve újra örömmel telt meg, szemeibe könny gyűlt, szája mosolyra görbült. De mégis... Valami elszomorította. - Nem tehetek semmit... Az nem álom, hanem egy másik világ. De... ez lehetséges egyáltalán? - Tűnődött, majd a mellette lévő fűbe markolt. - Valóságos. Érzem. De lehet, hogy álmodom? Nem... - Felállt, a felismerés, hogy igen, valóban ez az Ő világa, ez Wandarando, ez újra boldoggá tette. - Igen. Ez az én Világom... - Mosolya az égnek szólt, a Nap pedig visszamosolygott rá.
Repülni akart, így hát felemelkedett. - De az a másik világ is valóságos... Ott is én élek. Ide kell hoznom az embereket, ide kell kötnöm magunkat valahogy. Igen, ezt fogom tenni... - S teste egyre csak emelkedett, testében pedig valósággal szétáradt a boldogság! - Csak még ne ébredjek fel egy kis ideig... "
VIII. Jelenet - Két világ közt őrlődve...
A borgőzös félhomályban, táncoló gyertyalángok démonai tükröződtek vissza a falakra vetülő árnyékok képében...
Az óriási lakosztály aranyló, díszes, gazdagsággal telt termében minden olyan gyönyörűnek hatott még így is, hogy csak a gyertyalángok tompasága világította meg azt. Az egyre csak fogyó, illatosított viasztömbök bodzavirág aromájával hatották át a termet. Mindegyik gyertya lila, remekül illet a márványpadló sötét tónusához, ahogyan az erkélyt elfedő fátyolfüggöny fehérsége és a királyi méretű ágy huzata is passzolt egymáshoz.
Odakint sötétség honolt, ám ez a sötétség tiszta és kellemes.
Odakint sötétség honolt, ám ez a sötétség tiszta és kellemes.
A homályba vesző égbolt ezer s egy csillag ragyogásában úszik, melyek egyként vibráltak és pulzáltak. Ha az ember jól megnézte őket, akkor láthatta, hogy egyszer-egyszer nem csak ezüstös, de kék, lila és piros színeket is sugároztak magukból. Az Ég Gyöngyei mégis elvesznek a fekete vásznon. Jelentéktelennek tűnő porszemek csupán az Óriás mellett, aki ezüstös fényével világítja meg az Éjszaka sötétjét.
- És utána mi történt?
Kérdezte egy csilingelő hang kedvesen... Későre járt már, csak az ajtónálló szolgák strázsáltak folyosóról-folyosóra a szoba ajtaján túl. Már a nép is elcsendesedett, az egész Palota nyugovóra tért. A Daimyou házon kívül tartózkodott, üzleti útra ment, így hát a Méz Országának leghíresebb Gésájára hagyta szeretett kedvesét.
- És utána mi történt?
Kérdezte egy csilingelő hang kedvesen... Későre járt már, csak az ajtónálló szolgák strázsáltak folyosóról-folyosóra a szoba ajtaján túl. Már a nép is elcsendesedett, az egész Palota nyugovóra tért. A Daimyou házon kívül tartózkodott, üzleti útra ment, így hát a Méz Országának leghíresebb Gésájára hagyta szeretett kedvesét.
Már volt szerencsénk hozzájuk...
Ők voltak azok, akik a legtöbbet fizettek Lanmao legelső alkalmáért. Mint kiderült, a Daimyou a felesége kényeztetéséért fizette meg őt, miközben Ő figyelte őket és a gésaház tragédiája után készséggel vették magukhoz a fiatal Orianot. Persze Ő biztosította őket arról, hogy nem akar sokáig alkalmatlankodni, de annyira szívesen látott vendég volt, hogy akár örök életére befogadták volna. Szépsége páratlan, ahogyan technikája is. Egyszerre bűvöli el a Feudális urat és annak kedvesét. Természetesen egy férfi önérzetét a legmocskosabb fantáziálásai közben is sérti az, ha más férfi nyúl kedveséhez, ám Lanmao egyáltalán nem tűnt férfinak. Ami azt illeti sokkal inkább tűnt nőnek, úgy viselkedésében, mint beszédében és megjelenésében. Ezért a Daimyou-sama örömmel nézte páholyából, ahogyan kedvese és az ő saját Orchideavirágjuk gyönyörbe vesznek.
Ami pedig a gésaház lemészárlását illeti, nos a Daimyou számára kapóra is jött ez a kis affér, így legalább nem kell magával vinnie kedvesét és van vele valaki, aki majd "szórakoztatja" őt. Az élvezeteket pedig igazán nem sajnálta a bájos Kiyorijától, aki úgy csavarta őt az ujjai köré, ahogyan azt csak egy karcsú, homokóra alakú, hosszú, ében hajú nő teheti. Hiába, a Daimyou felkészületlen volt férfiúi ösztöneivel, Lanmao azonban más... Lanmao álnokabb szerető bárkinél. Hiába férfiassága, hogyha testének kecsessége, arcának finomsága, berögzült, mostanra már természetesnek ható, ingerlő mozdulatai és mozgáskultúrája férfi és nő fejét egyaránt elcsavarja. Nem csoda, hogy egy ágyban alszik az úrnővel és nem csoda, hogy vele is úrként bánnak.
Most pedig, a hosszú, ébenfekete haj lágyan bomlott a "férfi" ölébe, ahogyan Kiyori-hime Lanmao combjára hajtotta fejét.
Most pedig, a hosszú, ébenfekete haj lágyan bomlott a "férfi" ölébe, ahogyan Kiyori-hime Lanmao combjára hajtotta fejét.
Az aranyozott hajkefe lassú, érzéki mozdulatokkal szántotta az uralma alá hajtott hajzuhatagot. Az eszköz ebben a biztos kézben egyszer sem akadt meg a Hercegnő hajában, egyetlen egy szálat sem húzott meg. Egyszerűen csak ellágyította a fejbőrt és az Úrnő teljes testét. Még ez a dús hajkorona is meghajolt Lanmao előtt s a vágott szemű, démoni szépségű lény, doromboló kiscicaként kuporodott a mosolygó Gésa ölébe, aki öntelt egoizmussal vette tudomásul, hogy fenséges szépsége és tökéletessége újra uralma alá hajtott egy emberi lényt. Miközben pedig kezeivel végigsimította a gyönyörű tincseket, lágy, szívet melengető hangján szólalt fel.
- Ne hagyjuk ezt holnapra? Álmosnak tűnsz.
- Nem... - Ásította el magát Kiyori - Tudni akarom, hogy mi volt az előtt, hogy ide kerültél. Utána aludhatunk.
Lanmao egy belenyugvó sóhajjal és egy mosollyal az arcán készül fel a történet folytatására. A mosoly mögül pedig sugárzott az önelégültség. Érezte, hogy története, hangja és puszta jelenléte annyira a hatalmába kerítette az úrnőt, hogy akár képes lenne életét is neki szentelni. De őt az ilyesmi cseppet sem érdekli. Őt soha nem mozgatták meg ezek a dolgok és nem is fogják. Az Ő céljai távol állnak a szolgagyűjtéstől.
Elhelyezkedett és folytatta.
- Minden tudsz már rólam, azt is, hogy mi történt miután haza utaztam innen. A férfi Raiton technikája több órára elvette az eszméletemet. Miután Wandarandoban megbizonyosodtam róla, hogy mindenki életben van, visszatértem ebbe a világba...
[...]
A halál szaga lengte körbe az egész birtokot.
Egy füstölgő test vergődött a Gésaház előcsarnokában, s groteszk görcsökbe húzódva, rángatózva tér vissza ebbe a világba. Bal kezét akarta emelni, de az megcsuklott, így a jobbal próbálkozott, de helyette a bal lábát emelte. Száját szóra nyitotta - nem mintha értelmes hangot akart volna hallatni, egyszerűen csak egy hangot akart kinyögni, egy bármilyen általa gerjesztett hangot... - ám ekkor nem történt semmi. Izmai felmondták a szolgálatot, szája mégis lassan mosolyra húzódott. Minden bizonnyal ez is csak egy újabb jele annak, hogy nem ura testének.
Vagy talán mégsem?
Lilás árnyalatú szemeit becsukta, átadta magát a tehetetlenség érzésének. Elméjében valami megváltozott. Az eddig tényszerű rend és pedantéria ez után a sokk után katartikus káosszá bomlott. A gyönyörű, hófehér és hibátlan arcon hajszálerek százai rajzolódnak ki, melyek a Raiton technika sokkoló élményének utóhatásaként vannak jelen. Ahogyan teltek a percek, majd az órák, ezen erek újra elhalványultak és örökké a test rabságába vesztek egészen addig a pillanatig, amíg valaki fel nem hasítja őket.
Sötétség szállta meg ezt a világot, ahol a halál mindennapos tényező. Lanmao szemeit kinyitva ült fel a hideg parkettán. A hullák bűze egyre orrfacsaróbbá vált, ez pedig bántotta az érzékeit. Végignézett magán, de a kevés poron kívül nem talált kivetnivalót vizuális megjelenésén, ám amikor megszagolta fehér, lila orchideamintás kimonóját azonnal letépte magáról a ruhadarabot. Még számára is új, mindent elemésztő dühvel járt ez az undorító szag, amely szinte beitta magát a bőrébe.
Az előcsarnok nem volt csarnokhoz méltóan óriási, inkább egy "előszoba" volt, ahol Oka-sama és a Tulajdonos fogadta a vendégeket. Most viszont négy fiatal Gésalány hullája díszített. Lanmao végignézett rajtuk, de mind arccal előre halt meg. Nem tudja, hogy mi okból, de vonzotta őt egy hulla látványa. Szemtől-szembe akart kerülni a fájdalmas végzettel, bár ódzkodott a hulla megérintésétől. Ennek ellenére odasétált a tőle legközelebbre eső lányhoz. Az övéhez hasonló mintázatú, rózsaszín alapú haorit viselt, mit a vér mélyvörösre festett. Aprócska lánynak tűnt, bár arccal a padlónak mindenki aprócskának tűnik, így levedlett kimonóját a lány hullájára dobta és lábával átfordította a tetemet.
A fiatal Gésa haja fel volt tűzve, feketére volt festve. Igen, festve volt, Lanmaonak van szeme az ilyesmihez. Mérföldekről észreveszi azt a két miniméteres lenövést is. A lánynak a torka volt elvágva és egész hófehérre púderezett arcát beborította az éltető nedű. Minden bizonnyal saját vérébe fulladt. Valóban apró teremtés volt, de az arca nem volt ismerős Lanmao számára. Olybá tűnik, hogy ez csak egy alacsony rangú senki volt a Gésaházban, így nem csoda, hogy Lanmao soha az életben nem figyelt fel rá. Ahogyan most is, úgy az évek során is érdektelen volt a számára, így hát ellépve tőle, homlokegyenest a Birtok hátsó része felé vette az irányt.
Pucér felsőtestét nem szégyellte, sőt! Büszke volt rá, ám bőrét sértette az éjszakától áthűlt Birtok levegője, így minél előbb a szobájához akart érni. Szűkre tervezett folyosók százain siklott át a legkevésbé sem mímelt kecsességgel. Minden folyosót balról és jobbról is szobák szegélyeztek, melyek Japán papírfalak választottak el egymástól. Ezeket át-át szakították az életüket veszített Gésák és kasztrált szolgák, ahogyan a folyosókon is volt, hogy hullák állták Lanmao útját. Egyszerűen csak átlépte őket, ám amikor már közeledett a saját szobájához, szeme sarkából egy csillanásra lett figyelmes.
Megtorpant.
A csillogást jobbról látta, így hát átlépett az átszakított papírfalon, be egyenesen abba a szobába, amibe kiskora óta félt betenni a lábát. A rangidős Fukka szobája, ki Lanmao előtt öt évvel vált Gésává és a Ház legjobbjává. Mindig is utálta őt, mivel szépségük vetekedett egymáséval. Végül Lanmao kerekedett fölé és Fukka csillaga kihunyt. Mindazonáltal ő volt az, akit kijelöltek Oka-sama utódjának. Ez nagy megtiszteltetés és egyben megalázás, ugyanis Oka-sama a Ház legnagyobb rangban álló Gésája, ki tanítja a többieket. Ám az, ki átveszi Oka-sama helyét, mindig egy olyan lány, kinek szépsége már hervadásnak indult. Ez pedig egy gésa számára fájdalmas. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy Fukkát még idejében hagyja el az élet.
A csillogás egy remegő, haldokló lány felől érkezett. Fukka összekuporodva feszült szobája egyik sötét sarkába, éjsötét hajában pedig egy ezüstszín hajtű csillant meg. Lanmao lassan, kimérten közeledett felé, szemei kikerekedtek. Íriszében még mindig a káosz tébolyító hatása tükröződött... Ahogyan egyre több és több holtestet, fájdalmas halált és félelmet látott, annál jobban elmerült őrületében. Két világ közé szorult, képzelt igazsága Wandarando, és e-világ közé. Ha pedig az elmét egyszerre két malomban őrlik, akkor sosincs igazán, lényének teljességében egyik malomban sem.
Fukka úgy remegett, akár egy kivert kutya az esőben, egy düledező fa tövébe bújva. Síró, keservesen csengő hangja férfiakat csalogatott volna, hogy védelmébe keljenek, Lanmao pedig egyre csak közeledett felé. Fukka felkapta a fejét s megcsillant a hasából szivárgó vér. Néhány fekete hajszál az arcába tapadt, szemei vörösek és könnytől nedvesek voltak. Szinte már vicsorogva vágta volna a közeledő fejének szitkait, ám ekkor meglátta a lilás hajkoronát és megérezte a hullaszagot is átütő orchidea illatot. Egy pillanatra ledermedt, majd szóra nyitotta száját.
- La... - Nyelt - Lanmao... É-én úgy örülök neked. - Hangja remegett, szinte már sírt. - Kérlek segí...
- Shh! - Lanmao ujját saját szájához emelte, mire a lány elhallgatott. Reményteli arckifejezéssel bólintott, teljességgel megbízva az Orchideában.
Lanmao végre elérte őt s leguggolt mellé. Fukka csak nézte őt, tekintetében megnyugvás látszott, mintha megérkezett volna az, ki majd megmenti őt. Lanmao érezte, hogy a lány meg akarja őt ölelni, belé akart karolni, hogy érezze védelmező jelenlétét, ám nem merte ezt megtenni.
- Itt van még? - Kérdezte a lány rekedtes hangján, suttogva.
- Nem... Már nincs. - Lanmao hangja lágy és kedves volt, végigsimította a lány arcát. A bőre még most is selymes, így, ilyen megviselt állapotban is. Azonban az Orchidea nem azért van itt, hogy megvigasztalja Fukkát.
Ahogyan puha, lágy ujjaival simogatta az ében hajú lány arcát, kezei egyre hátrébb és hátrébb csúsztak. Először a lány füle felé, majd a tarkójához, le a nyakához. Lanmao lassú volt és gyengéd, Fukka pedig beleremegett minden egyes érintésébe. Ujjai nyomán a lány teste bizseregni kezdett, hirtelen már nem is érezte olyan fájdalmasnak a hasát szúrt sebet, miből még mindig szivárgott a vér. A szemeit becsukva élvezte, ahogyan Lanmao a hajába túr és ujjaival masszírozza, ám ekkor az Orchidea kegyetlenül belemarkolt a lány hajába és fejét a falnak nyomta. Fukka a sokktól csak kidülledt szemekkel, rezzenéstelen arccal és a halál félelmével dermedt meg. Nem értette a helyzetet, egyáltalán nem volt képes felfogni, hogy mi történik most...
Lanmao tekintete a lány hajában lévő hajtűre vándorolt. Jobb kezével a lány hajába markolva nyomta fejét a falnak, bal kezével pedig lassan, ujjait kecsesen tartva, középső és hüvelykujjával összecsípte a tűt, majd óvatosan - mintha nem akarna a lánynak fájdalmat okozni... - kihúzta azt a lány széteső kontyából. Az ablakon beszivárgó holdfényben újra megcsillant a tű és Lanmao az ezüstös fénypászmába tartva jobban szemügyre vette a drága darabot. Rózsaszín alapú és lila orchidea virágok voltak rajta.
A Gésák legjobbikának arca ellágyult.
- Látod, hogy mi ez? - Nyomta Fukka szemei elé a tűt, de ő csak nyüszögött. - Jól látom, hogy ez az én hajtűm? - Kérdezte, ám Fukka addigra már elsírta magát és már nyitotta volna könyörgésre a száját, amikor a hajtű nemes egyszerűséggel belevájta magát a sérült és megtört lány torkába... Lanmao még egy darabig szorosan tartotta a lány fejét, bal kezével pedig lefogta Fukka mindkét kezét, aki a torkába álló tű után kapkodott. Lábaival a padlót verdeste, egyre jobban fuldokolt. Szájából és orrából vér folyt ki, Lanmao ekkor engedte el és ugrott hátrébb tőle. A fekete szépség kihúzta torkából a tűt, majd ujjaival a lyukat befogva próbálta meg elállítani a spriccelő vért, ami eltalálta az Orchideát is. Pucér felsőtestét beszennyezte a lány vöröslő, meleg vére, melynek érzetén az Oriano teste libabőrös lett. A szinte már nem létező, láthatatlan piheszerű szőrszálak egész testén felágaskodtak, miközben Fukka egyre kevésbé vergődött.
Lassan elhagyta az élet.
- Tudod, egyszerűen visszavehettem volna miután undorítóan beszennyezted azzal az ocsmány hajaddal, de hozzád tényleg sokkal jobban passzol. - Lenézett a földre dobott tűre. - De úgy látom nem becsülöd meg. Akkor pedig miért loptad el tőlem? - Száját megnyalta, érezte rajta Fukka vérét, tekintete pedig lenézővé és undorral telivé vált. - Ilyenekre kényszeríteni... Chh! - Szívta meg fogát - Ribanc... - Köpte felé, majd hátat fordított és kisétált a szobából.
IX. Jelenet - Kirigakure no Kurohana
A hullaszagot hamarosan megszokta orra, s a vérbe fagyott holtestek néma sikolyai is megszokottá váltak szemének. Miután végzett Fukkával és kisétált a szobából, olyan megnyugvást érzett, mint amikor Wandarandoba kerül. Ami pedig a lányt illeti, nos minden bizonnyal már várták őt Wandarandoban a többiek, így nem lehet oka panaszra. Végre kiragadtatott ebből a hamis, fájdalomtól szennyezett világból.
Vas szaga csapta meg az orrát.
Lenézett testére és rá kellett jönnie, hogy a feketeség lassan száradó vére az, amely vasszagot áraszt magából, így változtatott útirányán. A fürdők felé igyekezett, amikor pedig odaért, meglepve tapasztalta, hogy egy hulla sem bűzölög a kerti mosakodóban, ráadásul még a halastó vizet is tiszta. Holdvirágok, rózsák, csillagibolyák és tömérdek egyéb fajta virág töltötte meg ezüstös csodával a Lanmao által csak holdfénykertnek nevezett helyet. Ahogyan elsétált a derékmagasságig érő növények mellett, finom kezeivel végigsimította azok viaszos szirmait, melyek a Hold ezüstfényében fürödtek.
Az Orchidea szája mosolyra húzódott.
- A virágok a legszebb ékszerek... - Jegyezte meg magának, majd a tó vizét és a mosakodó tálakat használva lemosta magáról a vért. Legalább fél órájába tellett, míg elkészült szobájában, ahol mindent rendben talált. Úgy tűnik, hogy azok akik megtámadták a Gésaházat nem vittek el semmit, csak az életeket. Bár való igaz, őket inkább felszabadították, hiszen Lanmao mindenkit látott Wandarandoban. Hálásak lehetnek érte.
Útja végső állomása a Tulajdonos magánszobája volt, ahová már csak kíváncsisága és a végső búcsú pillanata hajtotta. Ahogyan Fukka szobájába, úgy ide sem tette be a lábát soha, a Tulajdonos mindig egy külön teremben fogadta őket, hogy aztán tüzetesen végigvizsgálhassa, kipróbálhassa, felpróbálhassa őket. Kevés volt az olyan Oriano, akit nem szűztelenítettek az első alkalma előtt. Nos, Lanmao nem ezek közé a fiúk/lányok közé tartozott, neki komoly befogadóképességre kellett alkalmassá válnia, így ha meg is kímélték a férfiaktól, az egyéb rémes segédeszközöket sűrűn erőltették rá a nap minden órájában. Nem mintha ez számára problémát jelentett volna...
Kinyitotta az ajtót.
A többinél jóval nívósabb, nagyobb több fallal elválasztott szoba volt, melynek közepén egy emelvény volt felállítva. Az emelvény csupán néhány centiméterrel volt magasabb, mint a padló többi része, de jól jelképezte a Birtok Urának jelenlétét. A szoba előterében csak az emelvény, egy asztal és egy párna volt megtalálható. Egy vékony papírfal választotta el a másik helyiséget, így hát Lanmao belépett és eltolva a papírajtót átlépett a másik szobarészbe. Itt már szemét sokkal több dolog ingerelte: Polcok, szekrények, vitrinek, székek, asztalok, ékszerek, tekercsek, és minden egyéb művészeti tárgy. A legfeltűnőbb mégis egy óriási festmény volt, mi egy fiatal, törékeny nőt ábrázolt. Lanmao a szeme sarkából látta, hogy a Tulajdonos hullája az egyik vitrinnek dőlve görnyed előre, de nem érdekelte. Ami viszont igen, az a festmény a nőről.
Közelebb lépett hozzá, egészen közel, szinte már megérinthette volna.
A kép aranyozott keretű volt, alatta pedig egy névtábla, melyen véres ujjlenyomatok maszatolódtak el. Lanmao letörölte őket és elolvasta a nevet: "Kirigakure no Kurohana."
- Göhh... A Rejtőző Köd Feketevirága... - A férfi hörgött, szájából rengeteg vért hányt saját magára. Szinte már elhagyta az élet, de még képes volt beszélni. Nagy levegőket vett, de láthatóan fájdalmai vannak, így szorítkozik a több, de kisebb levegővételre. Haja az arcába lóg, Lanmao pedig felé fordul.
- Ki ez a nő? - Kérdezte, mire a férfi remegve emelte fel fejét. Szemei üvegesek voltak, szinte ködfátyol borította őket. Alig látott.
- Nem az érdekel inkább, hogy ki tette mindezt? - Újabb adag vért köpött, ami most már kevesebb volt.
- Nem érdekel. - Közölte Lanmao majd megigazította kimonóját, amit a szobájában járva öltött magára. Ugyanolyan volt, mint amit a hullára terített.
- Pedig ugyanaz az ember volt... - Küszködött szavaival - Aki végigsimította véres kezeivel a kép alatti nevet... A képen lévő lány pedig Sakura... Az anyád.
Lanmao szemei kikerekedtek, tekinteté azonnal a képre kapta. Hallott ezt-azt a szüleiről és arról, hogy édesanyja belehalt a szülésbe, ezért neki kellett átvennie a helyét, mint a Gésaház legszebbje és mint a Gésaház Ninjutsu használója. Tudta jól, hogy Sakurának hívták és azt is tudta, hogy képes volt a Chakrahasználatra. Ennek ellenére kérdések százai rohantak át Lanmao fejében, vadul lökdösve egymást az amúgy is zavart elmében. Nem tudta, hogy mit kérdezzen és látta, hogy a haldokló teste megremegett. Öklendezett egyet, ez már a lélek távozása is lehet...
Lanmao a Shinobik gyorsaságával termett a férfi mellett és ragadta meg annak fejét, hogy felemelje azt, hogy a szemébe nézhessen. A homályos szempár vakon nézett vissza rá.
- Ki művelte ezt?! - Kérdezte dühösen az Orchidea, mire a férfi cserepes, vértől bűzlő szája mosolyra húzódott.
- Az apád. - Nyögte utolsó leheletével s végül teste elernyedt. Az utolsó túlélő is életét veszítette.
Lanmao ráncolt homlokkal állt fel s megszédülve dőlt az egyik asztalnak. Gondolatai kiszöktek fejéből, ki-be járnak elméjének kapuján... A világ elmosódott körülötte, nem tudja, hogy mit gondoljon, nem tudja, hogy mit akar, nem tudja, hogy mit kellene éreznie. Minden olyan furcsa volt, minden logikátlan és egyszeriben teljesen világos. Kimonójának belső zsebébe nyúlt és egy tablettát vett elő, amit fogai között összeroppantva nyelt le. Pillanatok alatt érezte a testében szétáradó melegséget, így sietve kezdett el botorkálni szobája felé, miközben megnyílt alatta a talaj és összenyomták őt a falak. Szellemek árnyképei rémlettek fel előtte, amiktől riadtan fordult el. Ám amint beesett szobájába és lehunyta szemét, sárgálló világosság árasztotta el, átkelve a fényen, beléphetett a nyugodalom világába, ahol ő az Isten és ő az, ki irányít mindent.
Megérkezett Wandarandoba.
X. Jelenet - A Pillangó születése
Meleg szél fújta testét, s a virágok illata édesítette kedvét.
Szemeit kinyitva azonnal a tó felé vettette pillantásait, ahol a ház Gésái fürödtek vagy sütkéreztek a napon. Fél, hogy elveszítette eme világ szépségét, ezért körbenézett de csak a megszokott zöldellő hegyek, rózsaszín, lila és kék színekben pompázó erdőket látta. Egy valami nem hagyta nyugodni... Egy valami, ami eddig nem volt ott: egy fekete kövezett út. Nem messze kezdődött tőle, így hát felállt és a levegőben suhanva lassan megindult irányába. Lába nem érintette a talajt, minden hatalma meg volt hozzá, hogy repüljön, ám nem akart ennél is jobban elrugaszkodni a földtől. Látni akarta a fekete, sötétszürke macskaköveket, melyek között aranyos virágok és fűszálak törtek fel.
Máris nem volt olyan komor.
Az út az erdő sűrűjébe vezetett, ahol állatok ezrei követték Lanmaot az útján. Rózsaszín bundás macskák, bamba, szerethető kutyák és más-más állatok, melyeket a világ soha meg nem ismerhetett. Egyesek különleges illatokat árasztottak magukból, míg mások dallamos énekükkel zengték be az erdőt s egészen az út végéig kísérték Lanmaot. Ott pedig ahol véget ért a macskakő, egy romos faház emelkedett az erdő közepén, mely durván elütött Wandarando világától.
- Ocsmány. - Jegyezte meg a fiú, majd szemeit becsukva koncentrált. Elképzelte, ahogyan a ház megtelik színekkel, újjáéled és fényes, aranybarna színben pompázik. Ablakai kristályként ragyognak, s a párkányban cserepes virágok díszelegnek. Ám amikor kinyitotta a szemét, ugyanaz a lehangoló romos faház várta, amit nem tudott hova tenni, ahogyan azt sem, hogy miért nem volt képes megváltoztatni a kinézetét. Nem tehetett mást, be kellett mennie.
Az ajtóhoz lépett, majd kimonójába temetve kezeit megfogta a kilincset.
Nem akart hozzáérni a szennyezett és a legkevésbé sem szép kilincshez, az ajtót is félve nyitotta ki, hogy még véletlenül se érjen hozzá teste. A rozoga fa nehezen nyílt ki, majd meg is akadt, de szerencsére Lanmao ezen a résen már kényelmesen befért, ezért be is lépett. Odabent egy üres ház várta, melynek túlsó falára egy festmény volt aggatva. A festmény, mely Sakurát ábrázolta. A festményből vér folyt alá a padlóra. A fiú ügyet sem vetett volna rá, ám a vértócsában mozgásra lett figyelmes. Közelebb lépdelt s meglátta a vörös pillangót, amint a nála is vörösebb vértócsába ragadva küszködött, hogy kiszabaduljon. Pödört szívószervével tapogatta a folyékony életet, miközben lábaival akart kiemelkedni, ám szárnyai a vérbe ragadtak. Túl vékonyak és gyöngék voltak... Lanmao egy ideig csak nézte a szenvedő állatot és azon gondolkozott, hogy mit jelenthet mindez.
A vér száradásnak indult a pillangó pedig lassan abbahagyta a próbálkozást és beletörődött sorsába.
- C-c-c. - Guggolt le mellé a fiú mutatóujját rázva. - Sose szabad feladni.
- Elfáradtam... - A csilingelő, vékony, kislányos hang mindenhonnan visszhangzott, de Lanmao nem lepődött meg. Mutatóujját az alvadt vérbe mártva, akárcsak egy kenőcsöt, úgy húzta ujjára a nedű azon részét, amibe a pillangó tapadt. A kis lény felszisszent, de szárnyai már rég leszakadtak... Más fájdalma lehetett.
- Segítek rajtad. - Mondta Lanmao, miközben az apró testű élőlény csak remegtette a hajszálnál is vékonyabb lábait. Lassan kiszáll belőle az élet.
Kilépve a házból, Lanmao két tenyeréből kupolát formál és közé vette a vérrel lepett, szárnyaszegett pillangót. Emelkedni kezdett egyre magasabbra, mígnem elérte a fák tetejét. Magasan az erdő fölé repült, szinte bele a kéklő égboltba. Belátta a világot, az óriási hegyeket a számára még ismeretlen falukat, minden tájat, melyet Wandarando magában rejthetett. Kezeit szétnyitotta, megnézte a pillangót.
Már nem mozdult.
Újra összezárta kupolát formáló markait, s szemei becsukva a szájához emelte őket. Alig hallva, szinte suttogva lehelte rá szavait.
- Kelj életre... - Ahogyan szavait kimondta, markából lila fény csapott fel s szétfeszítve a fiú kezeit a vörös pillangó kiröppent közülük. A megújulás jegyében körbe-körbe repült Lanmao körül, miközben szárnyai vadul csapdostak egyre nagyobb és nagyobb szeleket kavarva, mígnem percek múltán a távoli hegyormok rózsaszín havának közelében óriási tornádó tölcséresedett ki. A fiú elámulva nézte a csodát, miközben a pillangó a vállára szállt.
- Choudasu // Pillangóhatás1 - Mosolyodott el, majd miután a forgószél eltűnt, ő és a pillangó szépen lassan leereszkedtek vissza a ház elé.
- Köszönöm. - Reppent fel a lepke, mire Lanmao csak óvatosan meghajolt előtte, majd a házra nézett. - Nem cseszel ki velem te borzadvány. - Mondta, majd elindult vissza a fekete macskaköveken, de mielőtt végleg eltűnt volna az erdő sűrűjében, csettintett ujjaival és a házat a környező erdő fáiból kinövő futónövények hálózták be, elfedve Lanmao lelkének sötét szimbólumát...
Szemeit kinyitva azonnal a tó felé vettette pillantásait, ahol a ház Gésái fürödtek vagy sütkéreztek a napon. Fél, hogy elveszítette eme világ szépségét, ezért körbenézett de csak a megszokott zöldellő hegyek, rózsaszín, lila és kék színekben pompázó erdőket látta. Egy valami nem hagyta nyugodni... Egy valami, ami eddig nem volt ott: egy fekete kövezett út. Nem messze kezdődött tőle, így hát felállt és a levegőben suhanva lassan megindult irányába. Lába nem érintette a talajt, minden hatalma meg volt hozzá, hogy repüljön, ám nem akart ennél is jobban elrugaszkodni a földtől. Látni akarta a fekete, sötétszürke macskaköveket, melyek között aranyos virágok és fűszálak törtek fel.
Máris nem volt olyan komor.
Az út az erdő sűrűjébe vezetett, ahol állatok ezrei követték Lanmaot az útján. Rózsaszín bundás macskák, bamba, szerethető kutyák és más-más állatok, melyeket a világ soha meg nem ismerhetett. Egyesek különleges illatokat árasztottak magukból, míg mások dallamos énekükkel zengték be az erdőt s egészen az út végéig kísérték Lanmaot. Ott pedig ahol véget ért a macskakő, egy romos faház emelkedett az erdő közepén, mely durván elütött Wandarando világától.
- Ocsmány. - Jegyezte meg a fiú, majd szemeit becsukva koncentrált. Elképzelte, ahogyan a ház megtelik színekkel, újjáéled és fényes, aranybarna színben pompázik. Ablakai kristályként ragyognak, s a párkányban cserepes virágok díszelegnek. Ám amikor kinyitotta a szemét, ugyanaz a lehangoló romos faház várta, amit nem tudott hova tenni, ahogyan azt sem, hogy miért nem volt képes megváltoztatni a kinézetét. Nem tehetett mást, be kellett mennie.
Az ajtóhoz lépett, majd kimonójába temetve kezeit megfogta a kilincset.
Nem akart hozzáérni a szennyezett és a legkevésbé sem szép kilincshez, az ajtót is félve nyitotta ki, hogy még véletlenül se érjen hozzá teste. A rozoga fa nehezen nyílt ki, majd meg is akadt, de szerencsére Lanmao ezen a résen már kényelmesen befért, ezért be is lépett. Odabent egy üres ház várta, melynek túlsó falára egy festmény volt aggatva. A festmény, mely Sakurát ábrázolta. A festményből vér folyt alá a padlóra. A fiú ügyet sem vetett volna rá, ám a vértócsában mozgásra lett figyelmes. Közelebb lépdelt s meglátta a vörös pillangót, amint a nála is vörösebb vértócsába ragadva küszködött, hogy kiszabaduljon. Pödört szívószervével tapogatta a folyékony életet, miközben lábaival akart kiemelkedni, ám szárnyai a vérbe ragadtak. Túl vékonyak és gyöngék voltak... Lanmao egy ideig csak nézte a szenvedő állatot és azon gondolkozott, hogy mit jelenthet mindez.
A vér száradásnak indult a pillangó pedig lassan abbahagyta a próbálkozást és beletörődött sorsába.
- C-c-c. - Guggolt le mellé a fiú mutatóujját rázva. - Sose szabad feladni.
- Elfáradtam... - A csilingelő, vékony, kislányos hang mindenhonnan visszhangzott, de Lanmao nem lepődött meg. Mutatóujját az alvadt vérbe mártva, akárcsak egy kenőcsöt, úgy húzta ujjára a nedű azon részét, amibe a pillangó tapadt. A kis lény felszisszent, de szárnyai már rég leszakadtak... Más fájdalma lehetett.
- Segítek rajtad. - Mondta Lanmao, miközben az apró testű élőlény csak remegtette a hajszálnál is vékonyabb lábait. Lassan kiszáll belőle az élet.
Kilépve a házból, Lanmao két tenyeréből kupolát formál és közé vette a vérrel lepett, szárnyaszegett pillangót. Emelkedni kezdett egyre magasabbra, mígnem elérte a fák tetejét. Magasan az erdő fölé repült, szinte bele a kéklő égboltba. Belátta a világot, az óriási hegyeket a számára még ismeretlen falukat, minden tájat, melyet Wandarando magában rejthetett. Kezeit szétnyitotta, megnézte a pillangót.
Már nem mozdult.
Újra összezárta kupolát formáló markait, s szemei becsukva a szájához emelte őket. Alig hallva, szinte suttogva lehelte rá szavait.
- Kelj életre... - Ahogyan szavait kimondta, markából lila fény csapott fel s szétfeszítve a fiú kezeit a vörös pillangó kiröppent közülük. A megújulás jegyében körbe-körbe repült Lanmao körül, miközben szárnyai vadul csapdostak egyre nagyobb és nagyobb szeleket kavarva, mígnem percek múltán a távoli hegyormok rózsaszín havának közelében óriási tornádó tölcséresedett ki. A fiú elámulva nézte a csodát, miközben a pillangó a vállára szállt.
- Choudasu // Pillangóhatás1 - Mosolyodott el, majd miután a forgószél eltűnt, ő és a pillangó szépen lassan leereszkedtek vissza a ház elé.
- Köszönöm. - Reppent fel a lepke, mire Lanmao csak óvatosan meghajolt előtte, majd a házra nézett. - Nem cseszel ki velem te borzadvány. - Mondta, majd elindult vissza a fekete macskaköveken, de mielőtt végleg eltűnt volna az erdő sűrűjében, csettintett ujjaival és a házat a környező erdő fáiból kinövő futónövények hálózták be, elfedve Lanmao lelkének sötét szimbólumát...
[1. --> Lanmao Choudasu nevű Saját Fuuton Jutsujára való utalás, a név innen jött neki]
XI. Szálló virágmag
- És így kerültél hozzánk? - Ásított fel a Hercegnő és már dőlt is óriási királyi ágya puha párnái közé, miközben Lanmao betakarta őt.
- Miután felébredtem, összeszedtem a holmimat és egyenesen ide jöttem. A kocsisaimat megölték, így elkötve a lovakat egyszerű volt a dolgom. - Kiyori már nyakig betakarózott, de összegömbölyödve, becsukott szemmel még mindig az Orchideára figyelt.
- A lovak büdösek. Nem szeretem őket. - Motyogta.
- Az én lovaim előkelőek és friss széna illatuk van. - Simította végig utoljára a fekete hajkoronát és Hercegnő nem ellenkezett, hanem inkább a hátára fordult. Csillogó, fekete szemei tűzorkánként verték vissza a bodzafagyertyák homályos fényét.
- Mutasd meg nekem a Pillangót. - Lanmao arckifejezése egyértelmű volt, hiszen már régen aludniuk kellene. Mindazonáltal ez a gyönyörű nő volt az egyetlen olyan szépség, akit nem vetett meg. Mindig kedves volt hozzá és megértette Lanmao érzéseit. Miután pedig megmutatta neki Wandarando-t, Lanmao úgy érezte, hogy rokonlelkekké váltak. - Utána alszunk, ígérem. - Lanmao elmosolyodott, majd felállt és a lakosztály márványpadlóján végigsiklott az egyik kristályasztalhoz, amint szaké, aloévirág, víz, kristálypoharak és illatos rózsaszirmok voltak. Ő csak egy kristálypoharat vett magához, majd megtöltötte egy kevés vízzel és kimonója zsebéből egy apró, aranyozott cérnákkal hímezett erszényt vett erő, melyen egy Orchidea díszelgett, mint minden kiegészítőjén.
Odasétált a Hercegnőhöz és kivett egy fekete bogyót az erszényből, majd Kiyori kezébe adta a vizespohárral együtt. A lány már jól tudta, hogy mit kell vele csinálnia, az elmúlt napok alatt valóságos függőjévé vált Lanmao ópiumkészítményének és csodás technikájának. De ami igazán függőséget okozott, az Wandarando volt. Az itt töltött napok alatt megannyi gazdag barátja fordult meg itt a Hercegnőnek, akiket ugyancsak el kellett repíteni a Csodák Földjére, ám mindenki saját világot teremtett magának. Kiyori volt az egyetlen, aki Lanmao Wandarandojába került minden egyes alkalommal.
Egy perccel az után, hogy a Hercegnő bevette a bogyót, teste elernyedt, szemei lassan becsukódtak és felakadtak.
- Ha végeztünk, feküdj mellém... - Mondta vontatott lassúsággal s amint az utolsó szót is kimondta, elragadták a látomások. Lanmao felállt, visszasétált az asztalhoz és letette a poharat, majd visszatért a lányhoz, kinek elméje szabadon szárnyalt.
Leült mellé az ágyra és megformálta a Kos kézpecsétet, majd tenyereit összeérintve chakrát koncentrált beléjük. Amint úgy érezte, hogy elég energiát sikerült összesűrítenie, jobb kezével a Fél Kost formálta meg, míg a bal kezét a lány homlokához érintette. Ő is becsukta szemeit...
- Saiminjutsu: Wandarando no Toguchi // Hipnózistechnika: Csodaország Kapuja.2
- Miután felébredtem, összeszedtem a holmimat és egyenesen ide jöttem. A kocsisaimat megölték, így elkötve a lovakat egyszerű volt a dolgom. - Kiyori már nyakig betakarózott, de összegömbölyödve, becsukott szemmel még mindig az Orchideára figyelt.
- A lovak büdösek. Nem szeretem őket. - Motyogta.
- Az én lovaim előkelőek és friss széna illatuk van. - Simította végig utoljára a fekete hajkoronát és Hercegnő nem ellenkezett, hanem inkább a hátára fordult. Csillogó, fekete szemei tűzorkánként verték vissza a bodzafagyertyák homályos fényét.
- Mutasd meg nekem a Pillangót. - Lanmao arckifejezése egyértelmű volt, hiszen már régen aludniuk kellene. Mindazonáltal ez a gyönyörű nő volt az egyetlen olyan szépség, akit nem vetett meg. Mindig kedves volt hozzá és megértette Lanmao érzéseit. Miután pedig megmutatta neki Wandarando-t, Lanmao úgy érezte, hogy rokonlelkekké váltak. - Utána alszunk, ígérem. - Lanmao elmosolyodott, majd felállt és a lakosztály márványpadlóján végigsiklott az egyik kristályasztalhoz, amint szaké, aloévirág, víz, kristálypoharak és illatos rózsaszirmok voltak. Ő csak egy kristálypoharat vett magához, majd megtöltötte egy kevés vízzel és kimonója zsebéből egy apró, aranyozott cérnákkal hímezett erszényt vett erő, melyen egy Orchidea díszelgett, mint minden kiegészítőjén.
Odasétált a Hercegnőhöz és kivett egy fekete bogyót az erszényből, majd Kiyori kezébe adta a vizespohárral együtt. A lány már jól tudta, hogy mit kell vele csinálnia, az elmúlt napok alatt valóságos függőjévé vált Lanmao ópiumkészítményének és csodás technikájának. De ami igazán függőséget okozott, az Wandarando volt. Az itt töltött napok alatt megannyi gazdag barátja fordult meg itt a Hercegnőnek, akiket ugyancsak el kellett repíteni a Csodák Földjére, ám mindenki saját világot teremtett magának. Kiyori volt az egyetlen, aki Lanmao Wandarandojába került minden egyes alkalommal.
Egy perccel az után, hogy a Hercegnő bevette a bogyót, teste elernyedt, szemei lassan becsukódtak és felakadtak.
- Ha végeztünk, feküdj mellém... - Mondta vontatott lassúsággal s amint az utolsó szót is kimondta, elragadták a látomások. Lanmao felállt, visszasétált az asztalhoz és letette a poharat, majd visszatért a lányhoz, kinek elméje szabadon szárnyalt.
Leült mellé az ágyra és megformálta a Kos kézpecsétet, majd tenyereit összeérintve chakrát koncentrált beléjük. Amint úgy érezte, hogy elég energiát sikerült összesűrítenie, jobb kezével a Fél Kost formálta meg, míg a bal kezét a lány homlokához érintette. Ő is becsukta szemeit...
- Saiminjutsu: Wandarando no Toguchi // Hipnózistechnika: Csodaország Kapuja.2
[...]
Egy óra Wandarandoban a valóságban alig fél...
Lanmao gyorsan végzett a Hercegnővel, ki mély álomba zuhant, miután újra bejárhatta azt a helyet, ahol kedve szerint tehet és ahol boldogsággal töltekezhet fel ezen világ gyötrelmei ellen. Wandarandoban mindenki a boldogságot keresi és valószínűleg Lanmao azért nem ölte még meg magát, mert ott megtalált mindent, amit ebben a világban nem. Ott egy óra és ebben a világban is napokig boldog az ember. Wandarandonak hála ezen világ is felfedte csodáit és nem árnyékolja be a halál és kegyetlenség zaja.
De a fiúnak küldetése van.
Összeszedve holmiját útra készen állt az éjszaka közepén. Túl fájdalmas lett volna a búcsú, túl nehéz és túl érzelmes. Jobbnak látta köszönés nélkül távozni. Oldalán a Szivárvány Penge: Yoruhana // Éjvirág mi tompa akárcsak egy kés élével ellentétes oldala. Egyedül a belé vezetett chakra metszi halálossá a fegyvert. Shamisene a hátán, mi a Mahiruhana // Délvirág névre hallgatott. Kedvenc hangszere. Bal kezében díszes, illatos legyezője: Ten'meihana // Hajnalvirág és jobb kezében a vállának támasztva Gésaesernyője: Koukonhana // Alkonyvirág. Díszes kimonójába öltözött, minden más pecsétekbe volt zárva.
Kinyitotta a lakosztály bejárati ajtajait, amik sokkal inkább voltak óriási kapuk, mire a két ajtónálló őr megrezzent. Szemeik sarkából mertek csak Lanmaora nézni, ki megállva köztük csábító mosolyra húzta a száját és selymes, lágy hangján szólat meg.
- Farok... - Ekkor mindketten megrezzentek és lopott pillantást vetettek a lila Orchideára. Úgy tettek, mintha nem tudnák, hogy miről beszél. - Fiú vagyok. - Fejtette ki Lanmao, majd tovább is állt, az őrök pedig becsukták mögötte az ajtót. Annyira sem volt lélekjelenlétük, hogy megállítsák, vagy csak megkérdezzék, hogy hová indul ilyen kései órán. Ám, ahogyan a csípőjét lágyan ringató, valósággal suhanó Gésa elérte a folyosó végét a bal oldalon álló őr a másik felé sandított.
- Én mondtam. - Tartotta a markát, mire a döbbentségtől megrökönyödött férfi 10 Ryo-t nyomott a kezébe.
Lanmao gyorsan végzett a Hercegnővel, ki mély álomba zuhant, miután újra bejárhatta azt a helyet, ahol kedve szerint tehet és ahol boldogsággal töltekezhet fel ezen világ gyötrelmei ellen. Wandarandoban mindenki a boldogságot keresi és valószínűleg Lanmao azért nem ölte még meg magát, mert ott megtalált mindent, amit ebben a világban nem. Ott egy óra és ebben a világban is napokig boldog az ember. Wandarandonak hála ezen világ is felfedte csodáit és nem árnyékolja be a halál és kegyetlenség zaja.
De a fiúnak küldetése van.
Összeszedve holmiját útra készen állt az éjszaka közepén. Túl fájdalmas lett volna a búcsú, túl nehéz és túl érzelmes. Jobbnak látta köszönés nélkül távozni. Oldalán a Szivárvány Penge: Yoruhana // Éjvirág mi tompa akárcsak egy kés élével ellentétes oldala. Egyedül a belé vezetett chakra metszi halálossá a fegyvert. Shamisene a hátán, mi a Mahiruhana // Délvirág névre hallgatott. Kedvenc hangszere. Bal kezében díszes, illatos legyezője: Ten'meihana // Hajnalvirág és jobb kezében a vállának támasztva Gésaesernyője: Koukonhana // Alkonyvirág. Díszes kimonójába öltözött, minden más pecsétekbe volt zárva.
Kinyitotta a lakosztály bejárati ajtajait, amik sokkal inkább voltak óriási kapuk, mire a két ajtónálló őr megrezzent. Szemeik sarkából mertek csak Lanmaora nézni, ki megállva köztük csábító mosolyra húzta a száját és selymes, lágy hangján szólat meg.
- Farok... - Ekkor mindketten megrezzentek és lopott pillantást vetettek a lila Orchideára. Úgy tettek, mintha nem tudnák, hogy miről beszél. - Fiú vagyok. - Fejtette ki Lanmao, majd tovább is állt, az őrök pedig becsukták mögötte az ajtót. Annyira sem volt lélekjelenlétük, hogy megállítsák, vagy csak megkérdezzék, hogy hová indul ilyen kései órán. Ám, ahogyan a csípőjét lágyan ringató, valósággal suhanó Gésa elérte a folyosó végét a bal oldalon álló őr a másik felé sandított.
- Én mondtam. - Tartotta a markát, mire a döbbentségtől megrökönyödött férfi 10 Ryo-t nyomott a kezébe.
[2. --> A technika egy Genjutsu, Lanmao nevezi hipnózisnak. Az adatlapon megtalálható a jutsu leírása.]
_______
Innentől folytatódik játéktéren a történet, amit Hatake Kakashi mesélj majd ^^
Lanmao- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 492
Elosztható Taijutsu Pontok : 5
Állóképesség : 100 (D)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 392 (B)
Pusztakezes Harc : 100 (D)
Tartózkodási hely : Wandarando
Adatlap
Szint: B
Rang: Oiran - A Surrogó Kimonók Hercege
Chakraszint: 412
Re: Lanmao
Terumi Mei Szer. Aug. 30 2017, 15:07
Ohhó!
Már nagyon kíváncsi voltam rád, kíváncsiságomnak eleget téve pedig rád találtam, kicsi virágszálam. Nagyon élveztem a történetet, néhol elgondolkodtam, hogy most mit is olvasok pontosan, de az elmém követte a sorokat, így én is Wandarando-ban jártam közben. Érdekes, hogy Lanmao mennyire nem törődik a körötte lévő halállal, sokkal másképp éli ezt meg - mondhatjuk, hogy a kevésbé részletes dolgok fogták meg (gondolok itt a képre a megannyi halottal szemben).
Összességében nagyon szép, és jó történet volt, jutalmad +12 chakra és egy idézet: "Nincs olyan zárt ajtó a világon, amit a szépség ne tudna kinyitni."
Már nagyon kíváncsi voltam rád, kíváncsiságomnak eleget téve pedig rád találtam, kicsi virágszálam. Nagyon élveztem a történetet, néhol elgondolkodtam, hogy most mit is olvasok pontosan, de az elmém követte a sorokat, így én is Wandarando-ban jártam közben. Érdekes, hogy Lanmao mennyire nem törődik a körötte lévő halállal, sokkal másképp éli ezt meg - mondhatjuk, hogy a kevésbé részletes dolgok fogták meg (gondolok itt a képre a megannyi halottal szemben).
Összességében nagyon szép, és jó történet volt, jutalmad +12 chakra és egy idézet: "Nincs olyan zárt ajtó a világon, amit a szépség ne tudna kinyitni."
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|