Shiyaga Kayguro Előtörténet

Név: Shiyaga Kayguro

Ország: Villám országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: ?
Kor: 15

Nem: fiú
Felszerelések: 
- 5 m dróthuzal
- 5 db kunai 
- 1 db saját készítésű villám kunai (Én terveztem és egy kovács csinálta meg.)
- 5 db shuriken
- 2 db füstbomba
- 4 db robbanó cédula
- 1 db elsősegély készlet
- 1 db kunai tartó (jobb láb)
- 1 db shuriken tartó (bal láb)
- 1 pár ujjatlan kesztyű 
- fejpánt a jobb lábamra kötve

Kinézet: 180 cm magas sportos testalkatú fiú, akinek rövid fekete haja van, bár azt szinte mindig csuklyával fedi, jobb vállán villám tetoválás. Testét több helyen hegek ékesítik, de ezt köpenyével és ruhájával fedi. 1 pár ujjatlan kesztyűt és egy különleges címert. Egy vörös sálat a köpenye felett visel.
 
Jellem: Általában nyugodt vagyok, de elég könnyen fel lehet idegesíteni. Életvidám és nagyon hiperaktív, barátkozós, szorgalmas, de kicsit feledékeny vagyok. Nagyon keményen meg küzdök azért, amit szeretnék és az általában sikerül is.
Technikák:
Kawarimi no Jutsu // Helycsere Jutsu
Henge no Jutsu // Alakváltás Jutsu
Bunshin no Jutsu // Klón Technika
Heiki Bunshin no Jutsu // fegyverklón technika
Függőleges terepen való megragadás
Vízen járás  

 
Az életem kezdetén egy csöpp kis faluban, egyetlen túlélőként találtak rám. Egy apró kis gyermek voltam, villám tetoválással a vállamon. Ez volt a falunk védjegye, amit minden újszülöttre rátetováltak. A villám nem csak azt jelentette, hogy mi a villám országából származunk, hanem azt, hogy erősek és bátrak vagyunk. A kosár, amiben rám találtak rajtam, kívül egy kis levél volt, ami így szólt "A falunk a pusztulás szélén áll. Nagyon kérem, aki ezt a kosarat megtalálja, viselje gondját a fiúnak, aki benne alszik. A fiú neve Kayguro, Shiyaga Kayguro. Klánunk évtizedek óta szolgálja a villám földjét és ennek jeléül mi lettünk a villám testvériség nevezetű csoport vezetői. Természetesen ezt néhányan ellenezték, de mi ellen álltunk a támadásnak. A Kayagishi klán egyik éjjel elrabolta a vezetőnket és meggyilkolta őt. Természetesen letagadták. Próbáltunk megmaradni a testvériség vezetőiként, de elbuktunk. Ma éjjel 11:00 órakor támadás ért minket és lemészárolták a teljes klánt, csak én és a fiam maradtunk életben. Én megpróbáltam mindent a fiam érdekében és sikerült az életem árán megvédeni őt. Aki ezt a levelet olvassa, kérem, vigyázzon a fiamra. Remélem, hogy a fiamnak fényes jövője lesz. Tisztelettel: Shiyaga Kashime! ". Így talált rám egy Fagy országi gazda. Ezt az embert Yhasuki Kuroto-nak hívták. Magával vitt csöpp kis tanyájára, ahol felsége Yhasuki Harada várta. Később megszületett első gyermekük Yhasuki Sorodo aki 1 évvel volt nálam fiatalabb. Amikor megtudtam, hogy lesz egy kisöcsém, először nem értettem, de később mikor már idősebb lettem, már jobban fel tudtam fogni, hogy mit is jelent egy kistestvér. Az edzést már öt éves koromban elkezdtem, és minél erősebb lettem, annál több munkát kaptam a háznál. Sorodo vagyis az öcsém, rengeteget segített nekem, ha nem tudtam valamit egyedül megcsinálni. Anyám sajnos három éves koromban elhunyt így apánk vigyázott ránk és nevelt minket. Az öcsémre én vigyáztam, ha apa távol volt.
Kuroto azaz az apám egy egyszerű gazda volt, aki a Villám országába szállított búzát és egyéb takarmánynövényeket. Nem nagyon emlékszem a kisgyermek koromra, de egy valamire biztosan emlékszem, méghozzá arra, hogy minden éjjel az apukám egy könyvből olvasott nekünk. A címe az volt, hogy „A fagy harcosa”. Arról szólt, hogy egy fagy országi ninja megvédi a villám országát. És azóta az a célom, hogy egy villám országi shinobi lehessek és védjem az országot. Amikor már idősebb lettem (öt éves) akkor apukám már minket is magával vitt a villám országába. Mindig csodáltam a villám országát és elhatároztam, hogy be kell, kerüljek a ninja akadémiára. Ebben természetesen a családom is bátorított és az öcsém is hasonló célokat tűzött maga elé. Telt múlt az idő, és ahogy cseperedtünk apánk  azzal bízott meg minket, hogy menjünk el a villám országába. Ekkor nyolc évesek lehettünk. Ennek a feladatnak az volt, a célja, hogy megtudjunk valamit apukám egy régi barátjáról, és hogy átadjunk neki egy titokzatos zsákot. A férfit Koyuto-nak hívták. Neki indultunk a nagy útnak és út közben megbeszéltük az öcsémmel, hogy akkor már megnézzük az akadémiát. Út közben rengeteg emberrel találkoztunk, és kérdezősködtünk, hogy tudnak e valamit Koyutoról. Egy öregembertől megtudtuk, hogy ő egy villám országi, jounin rangú shinobi, aki éppen küldetésen van.
A részleteket pontosan nem, tudom csak azt, hogy egy tekercset kell visszaszereznie. 
Ennek hallatán gyorsítottunk a tempónkon, hogy még időben odaérjünk, mielőtt visszatérne a küldetésről. Mikor elértük a határt, egy férfi állt a kapuban, így hát megkérdeztük:
- Elnézést, nem tud valamit erről a férfiről? (Felmutat róla egy fényképet)
Mikor megfordult, szerencsénkre pont a keresett férfi volt. Rövid bemutatkozás után rá is tértem a tárgyra.
-Uram, az apám küldött minket, hogy megtaláljuk önt, és átadjuk önnek ezt. Az apámat Yhasuki Kuroto-nak hívják.
- Oh, örülök a szerencsének. Remélem, tudok segíteni a régi barátomnak. Megkérdezhetem, hogy hogy hívnak?
- Az én nevem: Shiyaga Kayguro, ő pedig a kisöcsém: Yhasuki Sorodo.
- Nem is tudtam, hogy Kuroto örökbe fogadott volna egy gyereket.
- Nekem azt mesélte, hogy éppen a villám országából tért haza, mikor az erdőben rám talált. 
- Értem. Hát akkor szerencsés vagy, hogy rád talált.
- Igen, tudom.
Átadtuk a csomagot és Kuroto ki is nyitotta. A csomagban egy levél volt és egy kisebb csomag. A levél így szólt „Drága barátom! Ha ezt a levelet olvasod, akkor már biztonságban megékezdtek hozzád a fiaim. Egy nagyon fontos dolgot kell, neked elmondjak, de nincs sok időm. Egy tsuchiga nevezetű banda vezére megfenyegetett, hogyha nem fizetek neki, akkor megöl. Az indoka az volt, hogy az ő tanyájáról hoztuk a vizet és kéri érte a fizetséget. Sajnos nekem nincs erre pénzem ígyhát elküldtem a fiaimat hozzád. Kérlek, viseld gondjukat. Üdvözlettel: Régi barátod Kuroto”. Amint Kuyoto elolvasta a levelet moccanni sem bírt. Ekkor elhatározta magában, hogy gondját viseli a két fiúnak, amíg él. Elindultunk hazafelé Koyutoval együtt. Út közben Koyuto rengeteget mesélt magáról, az akadémiáról és a ninja életről.
Mikor vissza értünk a tanyára, apánk holtan feküdt a ház udvarában.
- Apaaaaa neeeeee! Miért, miért most kellett itthagynod minket.
Kayguro. Tudom, mit érzel most, azt kívánod, hogy megtaláld és megöld a tettest. De gondolz el azon, hogy apád is ezt tenné e.
- Rendben. És köszönöm.
Apánkat eltemettük anyánk mellé és minden héten vittünk neki friss virágot. A gyászidő letelte után én és az öcsém edzeni mentünk a ház mögé, de én, mielőtt még kimentem volna, gyorsan felszaladtam a szobámba, és elővettem egy régi tekercset, amelyben le volt írva néhány jutsu és más technikák. Edzeni kezdtünk, de valahogy sehogy sem akartak sikerülni a technikák, így hát csak simán edzettünk. Késő estig gyakoroltunk, megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni. Másnap reggel korán felkeltem, és kimentem hátra edzeni. Mikor kiértem, Kuyoto már ott volt és edzett. Amit láttam, az elképesztő volt. Egyszer csak megjelent a kezében egy villám rúd, amit eldobott, és a talajnak ütközve felrobbant, majd eltűnt, de a nyoma ott maradt. Gyorsan oda szaladtam, és megkértem, hogy tanítson, erre azt felelte.
- Csak akkor tudlak villám típusú ninjutsu-ra megtanítani, ha a chakrád villám típusú. Ezt egyetlen módszerrel tudhatjuk meg. Ez egy olyan papír, mely érzékel bármilyen chakrát és megmutatja, hogy milyen típusú is vagy. Csak annyit kell tenned, hogy a két ujjad közé veszed, és koncentrálsz. Ha tűz típusú vagy, akkor felgyullad, ha víz típusú, akkor elázik, ha szél, akkor kettévágódik, ha villám összegyűrődik, ha pedig kő, akkor elporlad.
A kezembe vettem a papírt és elkezdtem gyakorolni. Akárhogy próbálkozdtam nem sikerült.
- Nem baj Kayguro. Nem mindenkinek sikerül elsőre, főleg úgy, hogy te még csak nyolv éves vagy.
- Nem baj, ha elvégeztem az akadémiát, akkor majd keresek magamnak egy tanárt. 
 Minden nap mikor a faluban jártam egy furcsa fiú járt arra. Sosem mentem oda hozzá, mert nem tudtam ki ő, de egyik nap erőt vettem magamon és odamentem hozzá és beszélgetni kezdtünk. 
- Szia. Hogy hívnak?
- Szia.  A nevem Kazame. Téged, hogy hívnak?
- A nevem Shiyaga Kayguro. Itt élek a falutól egy 300 m-re. Te merre laksz?
- Igazából nem tudom. Nekem már nincs se házam se családom.
- Ezt, hogy érted?
- Amikor egyik nap haza indultam akkor nem találtam otthon a szüleimet. Átkutattam az egész házat, de sehol sem találtam őket. Hátra mentem a kertbe és ott feküdtek mind a ketten a teraszon. Gyorsan elszaladtam és mikor másnap felébredtem ebben a faluban ébredtem.
- Értem. És nem emlékszel semmire?
- Nem.
- Hát ez komoly baj. Amíg nem találunk neked szállás aludhatsz nálunk. Az jó?
- Igen. És nagyon szépen köszönöm.
- Nagyon szívesen.
Így hát Kazame nálunk aludt egy ideig aztán egy váratlan napon eltűnt. Egyik nap mikor a faluban jártam, egy Chunin rangú ninja járt arra. Mikor már indult volna ki a faluból odaszaladtam hozzá és leültem vele beszélgetni. Arról beszélgettünk, hogy milyen is ninjának lenni.
- Figyelj. Ninjának lenni nem egyszerű. Rengeteget kell, tanuljál és gyakoroljál.
- Tudom, ezzel tisztában vagyok. Tudom, hogy ez egy életre szóló döntés, de én, ha valamit elhatározok, akkor mindent megteszek érte.
- Értem. Hát akkor sok sikert kívánok és talán még találkozunk.
- Hát biztosan.
- Akkor én megyek is.
- Rendben. Szia.
Amint hazaértem, elmeséltem az öcsémnek mi történt. Nagyon figyelmesen végighallgatott és egyből kérdezősködni kezdett miután végeztem. Természetesen válaszoltam neki minden kérdésére. Mármint amire tudtam. Telt múlt az idő, és végre elérkezett a nap, amire mindig is vártam, az akadémiai beiratkozás. Erre vágytam egész életemben. A ceremónia után mindenki betért az osztályába, és elkezdődött az élet az akadémián. 
 
Az akadémia első napján megismerkedtem az osztálytársaimmal, és szereztem egy jó barátot is, Joguro-t, Kurito Joguro-t. Joguro egy igazán jó fej srác volt. Volt egy srác, aki igazán tanult volt a chakra típusokban. Őt Rukoyo Tiramának hívták. Leültem vele beszélgetni. Beszélgettünk és végül megbeszéltem vele, hogy segít edzeni. Arról beszélgettünk, hogy milyen chakra típus is lehetek én vagy ő. Megállapította, hogy én biztos nem lehetek se tűz se víz.
- De miért

- Azért, mert egy tűz típusú ember kicsit lobbanékony és hamar ideges lesz. Vagyis eddig én ezt tapasztaltam. A víz típusúak pedig nagyon gyengédek. De ezt csak a tapasztalataimból mondom.

Mesélt nekem Yamato és Naruto edzéséről. Én nem tudtam erről, de ő elmesélte nekem, hogyan edzettek. Suli után átmentünk hozzá, hogy edzünk. Másnap az akadémián a Bunshin no Jutsu-t gyakoroltuk.  Elsőre nem sikerült, de nem voltam ezzel egyedül. Szinte senkinek nem ment, egy embert kivéve. Az osztály legtehetségesebb tanulóját Jin Kazamét. Akiről kiderült, hogy ő az a srác, aki régebben velünk élt. Nagyon dühös és irigy voltam rá, hogy neki minden elsőre sikerül, ezért még keményebben edzettem otthon. Következő nap mikor a suliba mentem, láttam, hogy egy rablás folyik éppen. Gyorsan közbe akartam avatkozni, de féltem, hogy bajom esik. De aztán belegondoltam, hogy Kazame megállítja a rablót. Gyorsan leugrottam, és a rabló után futottam, sikerült elé vágjak, de ő futott tovább. Az egyik pillanatban eszembe jutott, hogy a Bunshin no Jutsuval megtudnám állítani. Abban a pillanatban megformáltam a kézjeleket éssss láss csodát, megjelent öt tökéletes klón. A rabló megtorpant és elkezdtünk felé rohanni. Az első klónt elintézte, a második belé ütött, de őt is elintézte. Ugyan ez történt a harmadik és negyedik klónnal. Az ötödik klónnak sikerült elterelnie a rabló figyelmét, míg én sikeresen hátba támadtam és leterítettem. Lehúztam a csuklyáját és látom, hogy nálam kicsit fiatalabb gyereket terítettem le. Ekkor megkérdeztem tőle, hogy miért rabolt ki egy boltot. Erre ezt felelte. A családom éhezik, és nincs pénzünk élelemre. Visszavittük az ellopott élelmet és én cserébe kaptam egy kis pénzt, de azt mondtam, hogy én inkább egy kis kenyeret kérnék, amit oda is adtam annak az árva fiúnak. Késő este értem haza, és vacsora után egyből ágyba is bújtam. Másnap korán keltem, megreggeliztem, és mikor már léptem volna ki a kapunk jöttem rá, hogy hétvége van. Így hát átszaladtam Joguro-hoz játszani. Egész délelőtt játszottunk, mikor eszembe jutot valami. Megkérdeztem Jogurot, hogy hogy mennek a sulis jutszuk.

- Hát igazából egy kettő nem igazán megy, de majd próbálkozom.

- Figyelj. Én segítek ha kell. Csak szólj nyugodtan.
- Oh! Értem. Az nagyon jó lenne köszönöm.
Kimentünk a kertbe és edzettünk egy kicsit majd lefeküdtünk aludni. Egyik nap mikor bementem az osztályba, egy új diák fogadott a teremben. Úgy hívták, hogy Yogorusi Akiko. Suli után leültem vele beszélgetni és kiderült, hogy ő neki is szél típusú chakrája van. Megkérdeztem, hogy segítsek e neki a szél típusú chakra megismertetésével. Erre azt felelte, hogy igen szeretné, ha segítenék. Másnap délután átmentünk Tiramáékhoz és bemutattam neki, hogy mit is tudok. Mivel még nem tudtuk meg, hogy milyen típusú chakrával is rendelkezünk, ezért olyat nem tudtam neki mutatni. Mutattam neki shuriken és kunai dobási technikákat, amiket egész hamar meg is tanult. Edzetünk, közelharcot gyakoroltunk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Rengeteget találkoztunk és beszélgettünk. Néha átjött hozzánk, ha nem tudott egy jusut rendesen megtanulni. Én mindig a segítségére voltam, amiben csak tudtam. Nap, mint nap úgy éreztem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá. De mindennek vége lett mikor megtudtam, hogy nem más tetszik neki, mint, Jin Kazame. Attól a naptól kezdve nem is mertem hozzá szólni Akiko-hoz. Teltek múltak a napok, hetek és egyre jobban távol kerültem tőle. Egyszer egy nap épp a Bunshin no Jutsut gyakoroltam mikor valaki csöngetett. Mikor kinyitottam az ajtót nem más várt, mint Akiko. Megdermedtem és nem mertem semmit se szólni. Ekkor így szólt.
- Most beengedsz vagy itt állunk egész nap.
- Ja persze. Bocsánat.
Beengedtem és leültünk beszélgetni. Elmondta, hogy nagyon szeretett volna velem beszélni, mert már régen nem beszéltünk. De volt valami a fúrta az oldalam. Hát rá kérdeztem.
- Mond csak minden rendben?
- Persze csak akárhogy próbálkozom Kazame rám se hederít
- Értem. De ne add fel. Ha tovább próbálkozol biztosan sikerül majd. Ahogy az edzésen is volt. Minden egyes nappal egyre közelebb jártál a célhoz.
- Köszönöm. Most már jobban érzem magam.
Megvigasztaltam és folytattuk együtt az edzést és késő este hazakísértem. Másnap, amikor bementem az osztályba, akkor Akiko és Kazame beszélgetek. Ennek nagyon örültem és leültem a helyemre és én is beszélgetni kezdtem Loduroval. A nap végén épp hazafelé mentem mikor, Akiko sietett utánam.
- KAYGURO! KAYGURO!
- Oh! Szia Akiko. Mit szeretnél?
- Megszeretném köszönni, hogy tegnap segítettél nekem.
- Oh! Semmiség. Ez csak természetes.
Hazakísértem és hazamentem. Otthon az öcsém azzal nyaggatott, hogy mondjam meg Akikonak, hogy mit érzek iránta.
- Sorodo ez nem ilyen egyszerű. Hatalmas lelki erő kell ehhez. Majd, ha nagyobb leszel megérted.
- Értem szóval berezeltél?
- Neeem! Csak most nem alkalmas.
Egyik nap mikor átmentem Tiramáékhoz edzeni felmerült egy olyan technika, amit nem ismertem. Ez nem volt más, mint a Heiki Bunshin no Jutsu (fegyverklón technika) amely arra szolgált, hogy az eldobott fegyvereket megsokszorozzuk, de azok csak klónok legyenek, vagyis átmenjenek mindenen (megtévesztésre szolgál).  Tiromo eldobott egy shurikent és megformálta a kézjeleket (kézjelek: ökör, kutya, sárkány, patkány, kutya, vaddisznó, kígyó, tigris) és ez után az eldobott shuriken megsokszorozódott. Ennek hallatán én is meg akartam tanulni. Eldobtam a shurikent és "kézjelek" éééééés nem történt semmi. Megpróbáltam újra és újra, de nem nagyon ment. Késő este értem haza. Egyből ágyba is bújtam és elraktam magam holnapra. Másnap a suli után ismét Tiramáékhoz mentem, de most az öcsém is velem tartott. Ez azért volt, mert mindig is kérdezősködött, hogy mit csinálok egész nap. Meg akartam neki tanítani egy technikát és segítséget kértem Tiromotol. Sikerült megtanulnia a Henge no Jutsu-t, de azt is csak alap szinten. Amíg ő azt tanulta, addig mi tovább gyakoroltunk. Estére sikerült elsajátítanunk a  Heiki Bunshin no Jutsu-t. Nagyon örültünk a sikerünknek és nagyon örültem, hogy a testvérem is tanult valamit. Másnap az akadémián a tanár úr bemutatott egy új jutsut. Ez nem volt más, mint, a Kawarimi no Jutsu (Helycsere jutsu). Nagyon megörültem, hogy végre tanulunk valami új dolgot és már rohantunk is ki az udvarra. A tanár úr megmutatta a kézjeleket és már gyakorolhattunk is (kézjelek: kutya, vaddisznó, kos). Gyakoroltunk gyakoroltunk, de valahogy nem nagyon ment. A tanár azt mondta, hogy adjunk bele több chakrát. Megpróbáltuk és hát, hogy is fogalmazzak. Sikerült, helyre "teleportálnom" magam, hogy az hihetetlen. De nem adtam fel és tovább gyakoroltam. Késő estig gyakoroltam, míg olyan hajnali három körül sikerült a pontos tárgyal kicserélnem magam. Másnap az akadémián elsőre nem, de másodjára már sikerült az előttem lévő farönkkel kicserélnem magam. Kaptam rá egy szép kis ötöst és nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy újabb technikát tanultam meg. Este megint korán lefeküdtem és hamar el is aludtam. Az akadémiai napok teltek múltak s idővel egy új jutsut kellett elsajátítanunk. Nagyon megörültem, és elkezdtem magamban tippelgetni, hogy vajon milyen jutsu is következik. Sejtésem beigazolódott, mikor kiderült, hogy a Henge no Jutsu  (alakváltás jutsu) lesz az. Megmutatták a kézjeleket, és már mehettünk is gyakorolni (kézjelek: Kutya, Vaddisznó, kos). Elsőre nem sikerült, csak egy kis farönk, de minél többet gyakoroltam, annál jobban ment. Megint késő estig gyakoroltam, de ennek sajnos meg volt az ára. Másnap majdnem elkéstem, de szerencsére időben beértem. A tanár úr felkért, hogy mutassam be tudásomat. Kővé kellett átváltoznom. Kicsit izgultam, de beleadtam apait, anyait. Na, akkor „kézjelek”, összpontosítás, ééés: Kővé alakulás sikeres! Sikerült az alakváltás. Ötöst is kaptam rá. Természetesen volt még mit tanuljak, de ez is egy jó példa volt arra, hogy eltökélt és erős tanuló vagyok. Teltek múltak a napok, mikor is egyik nap átmentem Loduro-hoz. A tónál edzett az apjával, így hát odamentem és köszöntem nekik. Megismertem Loduro apját, Kurito Loderát. Éppen a Függőleges Terepen való megmaradást gyakorolták, így megkértem Loderát, hogy engem is tanítson meg. Az első lépés az volt, hogy a talpunkba koncentráljuk a chakránkat, és próbáljunk felmászni a fára. Természetesen egyből nem sikerült felmászni, de nem adtam fel. Tovább gyakoroltunk. Aznap éjjel ott aludhattam Loduroéknál, amit nagyon megköszöntem. Másnap korán keltem, és folytattam az edzést. Mikor Ludoro felkelt, nekem már egész jól ment a fára mászás. Együtt folytattuk az edzést. Már késő estére járt, mikor vacsoraidőben, kijött Lodera megnézni minket. Mi akkor már majdnem a fa tetején voltunk. Éppen hívott volna be minket, amikor végre sikerült felmásszunk a fa legtetejére. Másnap azt mondta, hogy próbáljunk a vízen járni ugyanazzal a módszerrel. Megpróbáltuk, és egész jól ment, míg Lodera létre nem hozott egy kis hullámzást. Egyből bele estünk a vízbe. Mikor kikecmeregtünk, újra megpróbáltuk és újra és újra. Másnap ismét korán keltem és folytattam az edzést, de most Ludoro is felkelt velem. Megint késő estig edzettünk, de megérte az a sok fáradozás. Estére már stabilan álltunk a víz felszínén, még hullámzás közben is. Azután pedig tovább gyakoroltam és tanultam.

Folytattam az akadémiai tanulmányaimat és az év végén le is tettük a Genin vizsgát, amely abból ált, hogy az akadémián tanult jutsukat bemutassuk és egy írásbeli vizsgát kellett ninja történelemből tenni. A jutsuk nem voltak mások, mint, a Bunshin no Jutsu, Henge no Jutsu és a Nawanuke no Jutsu. Az írásbeli vizsga kicsit nehézkesen ment, de át mentem. A tanulás rengeteg időt vett igénybe és ezért, nem is tudtam gyakorolni. Amikor már azt hittem, hogy feladom átjött Loduro és egy kis játszás után leültünk és együtt megtanultuk a vizsga anyagot. Másnap elérkezett a várva várt nap. A Genin vizsga napja volt. Mindenki elfoglalta a helyét és kezdetét vette az írásbeli. Két oldalból állt, egy ninja történelem és a másik oldalon a jutsukal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnunk. Nekem a ninja történelem kicsit nehézkes volt, de szerencsére voltak könnyed kérdések. A jutsukal kapcsolatos kérdésekre már könnyebben tudtam a válaszokat. Ezekkel megfeleltem a vizsgán és meg is kaptam a Villám országi fejpántot, amelyet a bal karomon hordok. A vizsga után az osztályfőnökünk 3 fős csapatokba osztott minket.
 
12 éves koromban kerültem ki az akadémiáról. A csapattársaim Kazame és Akiko lettek. Elég nagy meglepetés volt számomra, de hát ez van. A két legjobb barátom Laduro és Tirama egy Tishame nevezetű osztálytársammal kerültek össze. Ők lettek az 5-ös csapat. Másnap találkoztunk a sensei-el, akit Koruko-nak hívtak. Mi 4-envoltunk a 4-es csapat. Mindenki bemutatkozott és elmondta az álmait és céljait és álmait.
- Elnézést, de nem maga az a chunin akivel még régen találkoztam a fagy országi kis faluban?
- De lehetséges. Mivel én sokat jártam arra régebben. Oh! Már emlékszem rád, te vagy az a kis kölyök, aki annyit kérdezősködött a ninja életről.
- Igen én vagyok.
A sensei azt kérte tőlünk, hogy meséljük el neki, hogy milyen fegyvert képzelünk el magunknak.Másnap egyből egy küldetéssel kezdtünk. Ennek a küldetésnek nem volt más a célja, mint hogy felhő rejtekben megtaláljuk azokat a fegyvereket amellyeket az előzőnap elmondtuk. Én egy egy pár ívelt pengéjű pengét kellett megtalálnom. Kazeménak egy olyan 2 szárnyú kaszát kellett megtalálnia mely nemcsak a villám elemmel kompatibilis, hanem pihe könnyű és csak a "kiválasztott" használhatja. Valami oknál fogva Kazame egy olyan családból származik, amelynek az ősei készítették a kaszát. Akikonak pedig, egy pár boxer kést kellett megtalálnia. Volt 24 óránk, hogy megtaláljuk azokat a fegyvereket, amelyek az egész éltünkben a "társunk" lesznek. 
-Jah és még valamire nagyon figyeljetek. Ha megtaláltok egy fegyvert csakis a tulajdonosa érjen hozzá, mert amint hozzá érnek egyből rákapcsolódik a testéhez. 
Hát elindultunk a keresésre és természetesen szét is váltunk, de megbeszéltük. ha valamelyikünk megtalál egy fegyvert, akkor egy jelző pisztollyal jelzünk a másiknak. Keresgéltünk, keresgéltünk, de nem találtunk semmit. Ahogy az várható volt, előszőr a fegyverboltokat néztük meg. Sehol semmi. A többiekről semmi hír. Ekkor jöttem rá, hogy mit is akar elérni ezzel a sensei. 
- Hát persze a csapatmunka. Ez a célja ennek az egész ki keresgélős dinek.
Fellőttem egy jelzőfényt és vártam. Egyszer csak feltűnt a távolban Kazame. Pár perc múlva megjött Akiko is.
- Mi az? Találtál valamit?
- Srácok. Olyan buták vagyunk. Ennek az egésznek az a célja, hogy egy csapatként dolgozzunk össze. Nem pedig szétszóródva, mint a birkák támadáskor.
- Értem. Akkor dolgozzunk össze és akkor biztosan sikerül megtalálni a fegyvereket.
Elindultunk hát már egy csapatként és eggyütt néztük át a várost. Már 10 óra eltelt, de még mindig semmi. Egyszer csak megláttam valami csillogót az egyik sikátorban. Amint beléptem három hatalmas fickó rontott rám.
- Srácok gyertek gyorsan.
- Mi az Kayguroooo? Háát értem.
- Simán lenyomjuk, őket csak dolgozzunk össze.
- Rendben.
Így hát összefogtunk és nekik rontottunk. Szerencsére kisseb sérülésekkel megúsztuk, de legyőztük őket. Beljebb merészkedtünk a csillogó fény felé. Amikor már ott volt szinte előttem akkor láttam, hogy egy Akiko boxoló kése lesz. Gyorsan szóltam neki és ő felkapta és már hozzá is kapcsolódott a testéhez.
- Ezzaz. Egy megvan. Még kettő van hátra.
Tovább indultunk és folytattuk a keresést. Mikor már 20 órája keresgéltünk és a fegyversorban sétáltunk valami furcsát vettem észre a háztetőkön. Mindegyik tetején volt egy kard. De az egyik tetején nem egy kard volt, hanem valami más. Gyorsan felszaladtam, hogy megnézzem mi is az. Hát nem volt más, mint a két szárnyú kasza. Gyorsan leszóltam Kazaménak, hogy jöjjön fel és nézze meg, hogy tényleg ez e, az. A sejtésem beigazolódott és megtaláltuk a második fegyvert is. Már nagyon kezdtünk kifogyni az időből, amikor azon kaptam magam, hogy mindent megnéztünk kivéve azt a helyet, ahonnan indultunk. Gyorsan visszasiettünk a kiinduló pontra, ahol a sensei várt. 
- Na, már megtaláltátok az összes fegyvert?
- Már csak az én pengémet keressük sensei.
- Értem.
Gyorsan szétnéztünk, mikor egy furcsa zsákot vettem észre a sensei hátán. Szóltam a többieknek, hogy szerintem ez az utolsó próba, amit ki kell állnunk. Egyszerre három irányból céloztuk meg a zsákot. Az első ember elterelte a sensei figyelmét, míg a másik kettő támadt. Kazame elvétette így nekem meg kellett, hogy szereznem a zsákot. Egy gyors védekező ütést kikerülve felpattantam és sikerült elvegyem a zsákot. Mikor kinyitottam szerencsémre benne volt a két penge.
- Ezzel sikeresen teljesítettétek a csapatmunka próbáját. Nagyon gratulálok.
- Köszönjük Szépen. 
- Köszönjük Szépen.
- De sensei, akkor most, hogy van az, hogy a fegyver ránk kapcsolódik. Nem éreztem semmit csak láttam gy fény csíkot.
- Oh! Az csak egy tréfa volt, hogy komolyabban vegyétek a küldetést és a fény csak egy jusu volt amit és csináltam.

- Miii? Na mindegy. Legalább egy jót szórakoztunk.
Ezzel meg is szereztük a saját ninja fegyvereinket, amik egész életünkben a "társaink lesznek". Másnap a Raikage hivatott minket egy fontos küldetés miatt. Ez egy C rangú küldetés volt. A célja az, hogy elmenjünk Avarrejtekbe. Ott a Hokage el fogja mondani a többi információt. Az út hosszú volt, de a küldetés érdekében mindent megtettünk a küldetés érdekében. Mentünk mendegéltünk mikor a messzi távolban felbukkant egy furcsa alakú hegyoldal. Hát közelebb merészkedtünk és akkor jöttünk rá, hogy azok a hokage kőarcok. Amint beléptünk a főkapun elénk tárult Konoha csodálatos falva. Miközben épp a hokage irodája felé tartottunk, leszólított egy nálam kb 5 évvel fiatalabb kis srác.
- Mond csak. Te honnan jöttél, mert biztos, hogy nem erre felé laksz.
- Igen ez így van. Én a villám országából jöttem, mert egy küldetést kell teljesítenünk. 
- Oh értem. Szóval te shinobi vagy? 
- Igen. Az vagyok.
- De akkor hol a fejpántod?
- Én a bal karomra kötve hordom. Látod?
- Ohhhh. Ez nagyon menő.
- Köszönöm, de most megyek. Szia.
- Szia.
Beértünk a hogakéhez aki elmondta a küldetés részleteit. A küldetésünk abból állt, hogy szerezzük vissza azt a csomagot, amit a Villám országába küldtek. 
- Tudomásunk szerint egy Michihaki nevezetű csoport lopta el a csomagot és ölte meg a levelet szállító shinobikat. Ha a kémeink igazat mondtak, akkor faluhoz közel eső kis hegyvidéken lehetnek.
- Értettük. Máris indulunk.
Így hát elindultunk, hogy visszaszerezzük azt a nagyon fontos csomagot. Egyikünk se tudott semmit erről a bizonyos csomagról csak annyit, hogyha nem szerezzük vissza, akkor a Raikage nem áll jót magáért. A hegyvidék felé vettük az irányt és azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem tudjuk teljesíteni a küldetést. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem füves tájon járunk, hanem egy sziklás vidéken.
- Megérkeztünk. Mondta a sensei. - Ez az a hely a megadott leírás szerint.
- Rendben én gyorsan körülnézek. Mondtam és egyből el is szaladtam.
- Ne várj, ezzel füstbe mehet a tervünk. Ahhh.. Az ostobaságaival a sírba visz. Na, menjünk mi is.
- Rendben.
Előre szaladtam és felderítettem a terepet. Összesen 4 őr volt. Egy északon, egy délen, egy keleten és egy nyugaton. Mind a négy irányba védték a bázist. Ez nem lesz könnyű menet, de képesek leszünk, rá csak akarni kell. Gyorsan visszamentem a senseihez és a többiekhez. 
- Csak négy őr van, de azok minden irányban védik a bázist.
- Jó akkor el kell terelni a figyelmüket, beosonni és elvinni a tekercset. Én és Kayguro leszünk az elterelő csapat, ti meg a támadó csapat. Egyszerű, de hatásos terv. Gyorsnak kell lennünk.
- Értettük.
Én és a sensei elkezdtünk lármát csapni, amire az őrök természetesen felfigyeltek. Megpróbáltuk összezavarni őket azzal, hogy több irányból érkeztek a hangok. Pontosan négy irányból. Ezt úgy értük el, hogy a sensei csinált két árnyék klónt és ők is zajt csaptak. Amikor ez megtörtént, minden őr elhagyta a helyét.
- Rendben Akiko ez volt a jel. Nyomás.
- Oké.
Kazame és Akiko beosontak a bázisra. Elkezdték átkutatni a sátrak-at, de semmit sem találtak. Viszon a fegyveres sátorban találtak néhány tekercset és csomagot. 
- Azt mondták az van ráírva, hogy titkos levél a Villám országának.
- Megvan!!!! (ordítva)
- Shhhhhh. Csendben.
- Megvan. (suttogva)
Megszerezték a tekercset és egyből kirohantak és a találkozó pontra futottak. Elkapták az egyik klónt, amit a sensei egyből deaktivált. Jeleztek nekünk és mi is menekülőre fogtuk. De ez nem volt olyan egyszerű, mint azt gondoltuk. Engem is elkaptam, de az utolsó pillanatban sikerült a helycsere jutsut aktiváljam így sikerült megszöknöm. Mind a négyen megúsztuk. Gyorsan elindultunk a csapdáink felé, amit ide fele állítottunk, ha valami balul sülne el. Természetesen az idióta őrök bele is estek a csapdába. Sikeresen visszatértünk épségben a faluba. Ott jelentkeztünk a Hokagénél és megállapodtunk abban, hogy másnap reggel indulunk vissza a Villám országába. Másnap reggel korán felkeltünk, megreggeliztünk és a Hokagénél tett jelentés után egyből el is indultunk. A visszaút kicsit bonyolultabb volt, mint azt gondoltuk, de egy 3 hét alatt vissza is értünk Felhő rejtekbe. Ott le is adtuk a Raikage-nak a csomagot. 
- ahhh... Végre megérkezett, amire oly rég vártam. 
A csomag tartalma nem volt más, mint egy könyv. Először arra gondoltam, hogy lehet néhány titkos jutsu lehet benne és ezért kellett azoknak a banditáknak.
- Már megbocsásson Raikage sama, de megkérdezhetném, hogy mi ez a könyv?
- Ez drága fiam nem más, mint a Nyali Fali éjszakák 2. Kötete.
- Hogy miiiii? Kiáltottuk mind a négyen.
- Mi az?
- Komolyan ezért kockáztattuk az életünket? És mi van a banditákkal?
- Oh nekik azért kellett, mert a klán vezetője is imádja ezt a könyvet, de kicsit túlzásba esett így végkép nem akartam, hogy az ő markában legyen.
- Tényleg ezért megölt két shinobit.
- Oh! Hát ezt mondta a Hokage. Azt csak azért mondta, hogy még jobban vissza akarjátok szerezni nekem. Mert ki fogadna el egy olyan küldetést, amiben vissza kell szerezni ezt a könyvet.
- Raikage samaaaaaaaaaa. (Üvöltöttük hárman Geninek).
Ezzel lett vége az első küldetésünknek. Kicsit csalódottak voltunk, de azért boldogok is, mert hát mégiscsak ez egy C szintű küldetés volt. Ezzel a csodálatos nappal kezdődött minden, amit mi hárman, pontosabban négyen meg fogunk élni. Egyik nap mikor edzeni mentem a csapattal a sensei felmutatott három papírdarabot.

-Ezek olyan papirok amellyek érzékelik a chakrát és reagálnak rá. Ezekkel tudhatjuk meg, hogy milyen típusú a chakrátok. Ha a papír felgyullad akkor tűz típusú a chakrátok, ha elázik akkor víz, ha elporlad kő, ha összegyűrődik villám és ha kettévágodik, akkor szél.
A kezünkbe vettük a papírt és koncentráltunk. Eltelt egy kis idő és Kazaménak sikerült is. Neki elporladt a papírja így ő tűz típus. Mi tovább koncentráltunk. Végül egy olyan tíz perc múlva Akikonak  és nekem is sikerült. Akikonak föld nekem meg szél típusú a chakrám. Elkezdtük tehát az edzést. Mind a hátman be lettünk osztva az adott felkészítő tanárhoz. Én három sráccal és egy csajjal kerültem össze. Az első lépés az volt, hogy a tenyerünk közé vettünk egy falevelet és koncentráltunk. Nagyon igyekezdtünk, de valahogy nem ment. A következő nap már sikerült némi haladást is elérnünk. Mindenkinek egy olyan két-három mm mélységű vágás sikerült ejtenie. Tovább edzettünk míg egy 4 nappal később teljesen elváguk a leveleket. A következő lépés már egy kicsit bonyolultabb volt. Minden szél típus használónak kardja volt. Azt mondta a sensei, hogy öszpontosítsuk a chakrát a kezünkbe és suhintsunk egyet a kardunkkal. Természetesen nem történt semmi, de nem adtuk fel. Napról napra egyre jobban ment és egyre erősebb széllökések keletkeztek. Néhány nappal később már mindenkinek ment egy olyan széllökés amely egy öt méterre lévő célpontot megvág. Másnap így szólt a sensei.
-Gyakoroljatok tovább és egy év múlva újra találkozzunk itt.
Megköszöntük a sensei tanítását és visszatértünk a csapatainkhoz. Elmeséltem nekik mit tanultam és be is mutattam. Ők is megmutatták, hogy mit tudnak és elhatároztuk, hogy létrehozunk egy olyan kombinált jutsut amit mi hárman tudunk csak megcsinálni.
Köszönöm, hogy végigolvastad az előtörténetemet. Remélem élvezetes volt, és tetszett, amit olvastál. Így utólag is elnézést az esetleges vessző vagy helyesírási hibákért. Még egyszer köszönöm és további kellemes napot kívánok.