Szabad Játék (8)

// Vidámpark //

Zsibongás arra amerre csak nézek. Nevető gyerekek, szórakozó felnőttek, vagy épp szerelmeskedő párok. Megy a nyüzsgés jobbra-balra. Szinte hitetlen mennyire feldobja az embert egy ilyen kis egyszerű intézmény. Egyedül talán én nem futkostam standról standra, hanem helyette csak egy padon ülve meredtem előre meg-megnézve az előttem elhaladókat. Látszik rajtam, hogy kissé megbántam, hogy eljöttem, és hogy miért? Hát azért, mert egyedül érkeztem erre a helyre. A családom Holdban maradt, egyedül Ame tartott volna velem, de valami útba jött neki, így egyedül kellett eljönnöm, hisz megígértem neki, hogy hozok szuvenírt. Ejj-ejj… nos mindegy, majd lesz valahogy. Mindenesetre a nézelődés egyelőre eléggé lekötött, hogy ne unatkozzak, de ha nem találok valami elfoglaltságot hamarosan, akkor szét fogom unni magam egyszerűen, és ez holtbiztos… Elmosolyodok a gondolaton, ahogy elképzelem, ahogy segítségére sietnék egy csinos hölgynek, aki nem tud valamelyik standnál sikerrel járni, majd jövök a képbe, és bumm… enyém a szíve… heh. Ezen a lehetetlen ötleten is felkacagtam nem törődve vele, hányan nézhetnek hülyének. Mindig is magányos farkas voltam, ha nem harcról van szó. Olybá tűnik, most sem lesz másképp.

Úgy tűnt nem fog történni semmi sem, és ismerőst sem láttam a környéken, akihez esetleg odamehettem volna. Így maradt a sóhajtás, és az unott merengés magam elé. Azonban úgy tűnt a sors mást tartogat számomra. Egy lány került bajba úgy tűnt, mivel túlságosan figyelmetlen volt. Persze alapjáraton ezzel nem is lett volna gond, de a fickó olybá tűnt nem éppen az a nyugodtfajta, és nem kifejezetten nyerte el tetszését a lány, illetve a hamarosan megjelenő… barátnője talán? Mindenesetre még innen is hallottam a rikácsoló hangját.
- He? És ki fog elnézést kérni az anyám? Te kis nyüves szuka, ezt nem úszod meg!
Bal keze a lányok felé nyúlt, amikor is felálltam és a trio felé siettem, majd a Dinamikus akcióval a páros és a férfi között termek megragadva a melák karját. Arcomon egy barátságos mosollyal a férfi fele.
- Ugyan kérem uram szerintem meg tudjuk ezt oldani máshogy is.
- Takarodj innen taknyos, semmi köz.. – förmedt volna rám a férfi, de mielőtt befejezhette volna, a mondatot hirtelen minden elsötétül előtte, ahogy kirúgva a lábát és a kezét megrántva orra buktatom.
Persze nagy valószínűséggel nem kábul ettől még el, de közben én is cselekedtem. Felnyaláboltam a földről a lányt, a vállaimra kapva, míg másik kezemmel a vattacukros lány szabad kezét megfogva húzom magammal. Hamarosan (ha a vattacukros lány nem ellenkezik) már el is vesztettük szem elől a morgós férfit. Végül miután biztonságossá vált a helyzet lekaptam a vállamról a lányt, és a földre állítottam bocsánatkérő mosollyal az arcomon.

- Djuka Ryuu vagyok. Örvendek a találkozásnak. – majd kissé felnevetek mielőtt folytatom – És bocs az előbbiért, de gondoltam ez a leggyorsabb módja, hogy lerázzuk az ipsét. Sajnos elég sok ilyen melákkal volt már dolgom, akinek több az izma, mint az esze. Nem akartam kockáztatni. – mosolygok rá, majd átpillantok a másik lányra – Remélem nem okoztam nektek ezzel túl nagy gondot, ha esetleg mégis engedjétek, hogy kárpótoljalak titeket valamivel…

Olybá tűnt egyik lány sem akadékoskodik túl sokat, és még a vállamra kapott csinoska is elég jól elviselte az utat, azt leszámítva, hogy egyszer megkért, hogy tegyem le. Persze, miután biztonságba voltunk, már le is huppantottam, hogy a saját lábán maradjon, és persze, mivel nem hagytam otthon a modoromat, így rögtön elnézést is kértem. Szerencsére nem kellett aggódnom. Egyikkőjüknek sem történt semmi komolyabb baja, és látszólag egyikőjük sem rökönyödött meg a tetteim miatt, így viszont a szívem sem aggódott annyira. Hamarosan mind a két lány bemutatkozott, és mindkettejüknek biccentek hálásan, hogy nem hagytak „lógva”. A vattacukor egy hálás bólintással díjazom, de intek, hogy most köszönöm nem kérek.

- Örülök a találkozásnak Reina és Nanja. – mosolygok rájuk, majd a lány felé fordulok, majd megvonom a vállam – Ha gondolod, szívesen elkísérlek én is bennetek. Úgysincs semmi dolgom, és egyedül vagyok, szóval miért is ne? – nyújtom a kezem a lány felé – Indulunk akkor hát Reina. – mondom bátorítóan és ha úgy érzi, hagyom, hogy megfogja a kezem és vezessen, ha meg nem megrázom a fejem (továbbra is mosolyogva), és magam mellé eresztem a karom. Úgy éreztem máris jobban telik a napom, mint eddig telt.

A vártaktól ellentétben nem Ryuu, hanem egy másik fickó kapta el Reina-t, aki épp hogy nem csókolta meg a földet. Hosszan tartó pillanat volt ez, a lány teljesen megilletődött megmentője közelségén. Ami azt illeti, még az elején fel sem foghatta mi történt, de aztán a maga módján csak megszólalt. Nanja is megnyugodott, egy halk, de jól látható, megkönnyebbülést mutató sóhajt engedett meg magának, és ahogy ő is 'visszaszállt' a földre, már biztos lábakon állva nézett vissza a hullámvasút legfelsőbb pontjára. De bele is szédült kicsit, így becsukta szemeit és fejét elfordította. 
~ Ez rossz ötlet volt...
Vallotta be magának őszintén, és újra a párosra nézett. Tartott még az idilli pillanat, és már morgott is volna, hogy azért ennyire mégsem kéne, amikor gyomra szólalt meg helyette. Kezét hasára tette, majd egy két kört megtéve rajta, nézett szét valami bódé után, ahol rendes kaját adnak, nem csak vattacukrot.
~ A többiek biztos lakmároznak már valahol....
Gondolt társaira kissé csalódottan, hiszen itt neki még meg kell várnia,amig ezek ketten jutnak végre valamire, és megmozdulnak végre.

// Misa-chwaaan~   //

A reggeli napfény lágyan simogatta az arcomat, ahogy napfelkeltekor a Levelek Közt Rejtőző falu utcáit jártam. Magam is meglepődtem, de ilyen korai órában már rendesen nyüzsög az élet, főleg a kereskedő negyedben és szerintem a zajok 70%-a onnan érkezik. Bár nem is csodálom, mindenki el akarja adni a friss portékáit és az érvényesül jobban, aki hangosabban üvölt. Egy apró mosollyal a számon folytattam az utamat a célállomásom felé és elgondolkoztam, hogy régebben egyáltalán nem láthattam volna ezt a látványt. Mivel egy nagy klán örököseként születtem, egy ujjamat sem kellett mozdítanom. Nem kellett küldetésekre mennem, hogy kapjak pénzt belőle amiből majd ételt veszek, hisz a családom gazdag volt és bármit meg tudott venni. Nem kellett piacokra járnom, mivel szolgákat küldtek el vásárolni vagy az üvegházas kertből vettük el, amire szükségünk volt.
Minden esetre teljesen más a két életérzés: az egyikben mindent megkapsz és semmit sem kell csinálnod, míg a másikban vért izzadsz és megveszed azt, amire szükséged van. Miért van az, hogy boldogabbnak érzem magam a jelenlegi helyzetemben? Nem mintha nem hiányoznának a szüleim, akikért mindennap imádkozom vagy hogy sokáig aludhatok, de mégis nagyobb elégedettséggel tölt el, hogy küzdenem kell és úgy szerzek meg valamit. A döntéseim hozzák el a jövőmet. Először érzem úgy az életemben, hogy most élek igazán. Shinobi-ként, élet és halál peremén táncolva...
Mire észbe is kaptam, már a Levelek Közt Rejtőző Falu nagy kapuja lábánál voltam. Az kereskedők, utazok folyamatosan ki-be járkáltak rajta, bár a háború miatt szigorúbbak lettek a beléptetések, főleg a karavánokat vizsgálták át. Bár nem tartom valószínűnek, hogy ha ellenséges Ninja-k akarnának megtámadni Konoha-t, azt pont a bejárati ajtón betörve tervezik tenni, mert vagy kegyetlenül ostobák lennének vagy ugyan ennyire bátrak.
Kerestem egy közeli fát, aminek a tövében leülhetek és egy picit lepihenhetek az Iroh-bácsikám által indított küldetésem előtt. Bácsikámnak eléggé széles ügyfélköre van, fiataloktól egészen az aggastyánkorig és ezért nagyon sok hírt, érdekes információkat, pletykákat hall. Meg persze tudják, hogy van egy Shinobi a lakásnál és olykor-olykor engem kérnek meg kisebb szívességre. Jelenleg is egy kis "szívességet" teljesítek, az egyik idősebb ügyfél tehenészként dolgozik egy közeli tanyán és sokat panaszkodott, hogy mostanság gyakran elszélednek a haszonállatai. Ezzel nem is lenne annyira baj, de mivel idős, nagyon sokára tel az összes állatot visszaterelni a pajtába.
Két karomat a tarkómra helyezem és lágyan a fa kérges törzsére helyezem a fejemet. Mivel ez még egy gyenge "E" szintű küldetésnek számít, úgy gondoltam Misa is elkísérhetne rá. Nem tudom, hogy mikor fognak elküldeni minket egy hosszabb küldetésre, de szeretném kiélvezni a vele töltött időt amíg csak lehet. Szemeimet lágyan lehunyom és rá várakozva hallgatom, ahogy a falu szépen felébred...

/ Hazukage Kurono-nak/

//Az események az Otogakurei szabadulásom után, illetve egy írás alatt lévő Bővítmény-Küldetés után játszódik. Remélem még belefér az alaphelyzet a szabályzatban foglalt részbe- rombolhattok le fontos helyszíneket, falukat, nem kelthettek zűrzavart, kuszálhatjátok össze a globális eseményeket és más NJK-kat nem vonhattok be, csak mértékkel - //


A leány felszisszent fájdalmában, de lassan újra legyőzte az egyre jobban eluralkodó késztetését a mindent megoldó menekülés iránt. Nem moccant, még a levegőt is visszatartotta bár pillanatra, hogy felülkerekedhessen a testét átjáró fájdalomnak.
Alig volt tizennégy éves, de az elmúlt pár napban aszott öregasszonnyá változott az arca. A szemei alatt összegyűlt, fekete és vörös táskák tisztán és félreérthetetlenül tanújelét adták az átélt borzalmaknak. Mégsem adta fel a reményt és még hitt abban, hogy megmenekül.
Hiú remény volt. Lassan már nem bírta már elviselni a fájdalmat, a megaláztatást és az egyre jobban hatalmába kerítő kétségbeesést. Behunyta a szemeit és várt. Várta az újabb shurikent. A jobb kezéből kisugárzó fájdalom csak lassan enyhült, de a húsába fúródott shuriken mégsem hullt a földre. Ottmaradt, ahogy a démoni nő megparancsolta neki.


A fiú arca groteszk maszkká változott. Vértöl mocskos fekete haja lágyan lengett a szélben. Szemei helyén tátongó sötét gödrök mégis vészjóslóan adták a lány tudtára, az ellenszegülés büntetése halál.
Lassan, talán kíváncsiság és a remény adta lehetőség arra kezdte buzdítani a szíve mélyén, hogy ismét szembenézzen a nővel.
Apró, mandulavágású kis szemeibe pedig könnyek szöktek, ahogyan újra a szemei elé tárult a látvány. Legalább három tucat levágott fej hevert a földbe vert karok tetején. Némelyik még őt nézte, de legtöbbnek már kivájták a varjak a szemét. Mögöttük a fejetlen testek, egymásra hányt dombjának tetején pedig ott ült ő.
Vörös szemei még mindig őt nézték. Arcán játékos mosoly ült. A férfiak talán még gyönyörűnek is találták volna őt, ha nem csúfítja el az arcát egy mély vágás, pontosan a bal szeme alatt. ~ A sensei vágása. Az egyetlen mely elérte őt~
Sírni támadt volna kedve, de tisztában volt vele, ha megteszi az ő feje is egy karon végzi. Ahogy a mesteréé és két genin társáé is végezte. Mégis, talán ő járt a legrosszabbul. Ő maradt utoljára és lassan kezdett tisztában lenni vele, mi is vár rá. Ugyanaz a kínzás és megaláztatás. Ha pedig már nem tud állni sem a fájdalomtól és a vérveszteségtől, nem lesz rá tovább szüksége.
Nagyot nyelt. A jobb füle csonkja még mindig csengett, bár a fájdalom tompa zsibbadássá vált. A bal keze még abban a pillanatban is erősen vérzett, de a jobb és a bal combjába vágódott shuriken mégsem volt képes térdre kényszeríteni. Talán szerencséje volt, de ebben ő maga sem hitt igazán. A démon nála már nem csak simán gyakorolt, mint tette azt korábban. Nem a fejek halmaza között célzott és talált célba kimért pontossággal. Hanem kísérletezett. Az eldobott shurikeneket újabbakkal térítette el, melyek bár így célba találtak, de nem maradt elég erő bennük.
A kunoichit lenyűgözte ez a tudás , de egyben meg is rémítette. Vajon meddig fog még játszani vele? Félt és joggal. De abban a pillanatban egy kicsit felsóhajthatott. A démon már nem őt nézte.
- Tudtam, hogy valaki végre eljut idáig, de sohasem gondoltam, hogy te leszel az Kurono- kun. - vigyorgott Hana és a fán reá néző férfit figyelte.
Most nem a lánnyal foglalkozott és ennek ő nagyon is hállás volt.
- Talán te jobb szórakozás leszel mint ezek itt. - kuncogott fel olyan gyermeki hanggal, mintha a világ legártatlanabb teremtése lenne.
A kezében tartott shuriken kivágódott egy szemkápráztató pillanat alatt és éles kanyart leírva vágódott e mozdulatlan lány bal szemébe. Szegény fel sem fogta először mi történt.
A fájdalommal teli kiáltása minden jó szándékú férfi szívét meghasította volna. A kunoichi térdre omlott és megpróbálta kirántani a kunait a szemüregéből, de mindhiába. A négyágú shuriken túl mélyre fúródott és az egyik ága beleakadhatott a szemgödör felső csontjába. Egy tapasztalt shinobi tudta volna, hogy nem húzni hanem csavarni kell. De a rántások okozta fájdalom elvette a lány eszét.
- Egy kicsit hangos. Nem gondolod? - kérdezte Kuronot.
Shunsin no justu volt mindig Hana egyik specialitása. A gyors támadás fegyverrel, ninjutsuval és a saját két kezével. Egy támadás egy halál. A névtelen kunoichi pedig megtapasztalhatta hogy ez mit jelent.
Nem látta, hogy a démon elé kerül, nem halottá azon érces hangot sem, ahogy a kard kicsusszan a hüvelyéből. Nem érezte a vágást sem, mely elválasztotta a fejét a testétől. De látta még a kard hegyét mely lassan a szemébe fúródott.
- Na így már sokkal jobb. - egy halvány pillantást vetett csak a lányra.
A teste még meg-megmoccant, az idegek furcsa játéka mindig megmosolyogtatta öt. De a vére lassan vörösre kezdte festeni a földet és a gyilkos kunoichi nadrágját is. A levágott fej a kardja végén lógott, Hana nem engedte meg neki, hogy az földet érjen. Az első vágás, mely nem csak a lány fejét, hanem a shurikent tartó két kezét is lemetszette, egy még annál is gyorsabb követte. A szúrás majdnem szétnyitotta a lány koponyájának hátsó részét is. Szegény még felfogni sem tudta, hogy meghalt.
- Nos mi legyen Kurono- kun? - kérdezte tőle, majd egy elegáns mozdulattal hozzávágta a fejet, a szemében lévő shurikennel együtt, melyet göcsösen és makacsul markoltak azok az apró kis kacsók – Beszélgessünk vagy játszunk egyet?

/ Hazukage Kurono-nak/

Az életnek hívót kegyetlen játék, ha nem is oly gyakran, de mindig ismétli önmagát. Próbálhatunk elszökni előle, megkerülni a téves eszméket és gondolatokat, elkerülni és halogatni egy fontos eseményt, de az újra és újra előtte teremhetünk bármikor. Ami elkerülhetetlen az elkerülhetetlen.
A kegyetlen kunoichi pedig egy pillanat erejéig, de ismét abban az erdőben érzi magát, ahol mindez a történet elkezdődött. Pedig olyan távoli és ködös már minden emléke arról a napról. Az idegenek és a kígyók zavarós cselekményei, az Okami hófehér falai, Kirigakure sötét alagútjai, Otagakure magánya. Három történet és csak egy szereplő.
Egy tragikus sorsú istennő és egy hős. Egy szeszélyes leány és a vágyakozó fiú. A villámok sárkánya és az átok és vér istennője. Egy történet, melynek írója már az elején eldöntötte a végét. Nem túl tanulságos, nem vidám és korántsem egyszerű. De ami elkezdődött, annak be is kell fejeződnie.
Hana abban a pillanatban jót mosolyog a fiú közeledésén. A tűz mely benne ég annyira nyilvánvaló tény, mint egy baknyúl kínkeserves kaparása egy láda mélyén. Mégis, ez a feltörő érzés annyira szívet melengető és annyira undorító. Azok az idők már elmúltak és mosoly mögött már nincs helye senkinek és semminek.
Mégis, a fiú lágy arcbőre felkorbácsolja a nő érzéseit. Az egyre durvább kis pelyhek arról árulkodnak, hogy az elmúlt napokban nem igazán törődött magával. A poros és kissé mocskos arc pedig valamiért sokkal emberibbé teszik őt. Megfogható, szerethetőbbé. Apró kis kezei lágyan végigszántják a fiú arcát, majd egy pillanatig megállapodnak a fiú állán. Az a férfias áll és csibész mosoly bármelyik nő szívét elcsavarná. Ilyen közel hozzá, pedig szinte érzi a fiú lüktetését, egyre szaporább légzését.
- Hiányoztál. -nyögi ki Kurono és a kunoichi arcizmai megfeszülnek.
Igazat megvallva túl közel van hozzá és már meg is érintette őt, ez pedig egy csalóka pillanat. Mert amit az ember  lát és gondol róla nem egyezik azzal amit érez is. Keze lassan lecsúszik a fiú nyakára és az moccanni sem bír, nem is tesz ellene semmit. Hogyan is tehetne, a Kanashibari mint mindig, jól teszi a hatását. Ilyen közelről, fizikai érintés mellett a hatása sokkal erősebb, ezzel pedig lassan a férfi is tisztában kezd lenni.
- Otthagytál...- keze ráfeszül az apró kis torokra és csak egy rántásra lenne szűkség, hogy az egész nyelőcsőt kirántsa a férfi nyakából. Vörös szemei a fiúra szegeződnek és amit ott láthat az nem vágy, hanem csak mérhetetlen harag - … miattad elvesztem a sötétségben... - szorítása egy pillanat erejéig majdnemhogy elviselhetetlen- …mégis hálás vagyok neked ezért.- a fájdalom lassan enyhül és a friss tiszta levegő szinte megváltást jelenthet neki. - Miattad végre lezárhattam mindent, ami a múltamhoz kötött és elindulhatok azon az úton, melyről már beszéltem neked.
A levegő után végül, a szabadságot is visszanyerte hát, ahogy Hana kezezi lecsúsznak a férfi mellkasára. Egy apró kis pillanat csak, egy apró kis lélegzetvételnyi idő, nem több, mégis egyértelmű a mozdulat. A kunoichi lehajtja a fejét és vesz egy mély levegőt, számot vett magában mindenről és ahogy felemeli a fejét, már egyértelmű, hogy meghozta a döntést.
Ellép a férfitól és szótlanul elkezd visszasétálni az hullákból emelet domb felé. A fejek, mind apró kis búzakalászok veszik körbe őt, ő pedig lágyan megérinti mindegyik fejet. Mintha csak elköszönne tőlük. Valamiért pedig ez a mozdulat, pontosan olyan, mint amit az imént maga Kurono is átélt.
- Kukukukukuku....- kacag fel hangosan és vészjóslón – Mirubi-sama elégedett lesz velem, hogy végre visszanyertem a régi erőmet. Bár.. - keze megfeszült egy félszemű férfi fején. - … ezt jó lesz letesztelni. -fordult szembe Kurono-val és tekintette soha nem látott alakot kezd önteni. Lassan talán a férfi is észreveszi, ez nem az a nő, akit régen ismert. - Nos Kurono-kun a beszéd ideje lejárt. - bal keze rásimul a derekára kötött ninja to kopott markolatára. – Adj bele mindent, különben nem hiszem, hogy túléled a mai napot. -vigyorodik el magabiztosan és a korábbi kisugárzását, egy sokkal sötétebb és félelmetesebb erő veszi át. Ez nem az exlaw ereje, de nem is azé a nőé, akivel régen együtt edzettél. De akkor vajon kié?

Hana érintésére Kurono szíve csak még gyorsabban és erőteljesebben lüktet. Az érzések ritmusa, a szív játéka, egy olyan erőteljes ütemet ad, amitől a szíve már kiugrana a helyéről. De várjunk csak. Mi történik? Hana megfeszülő arcizmaira, Kurono szeme is hirtelen kitágul és mire észbe kap, már levegőt is alig kap. Hana keze a torkán pihen. -M...i? - Nem érti mi történik. Utoljára még szívet melengető romantikus helyzetben voltak, most meg a nő szemei olyan gyilkosan merednek rá, mint ha a világon őt utálná a legjobban. -Otthagytál...-
Kurono döbbent arccal és mozdulatlanul eszmél rá az istennő haragjának miértjére és okára. - miattad elvesztem a sötétségben...- Továbbra is csak levegő után kapkod...~ Ezt miért mondod? ~ Nem érti, mi történhetett szeretett istennőjével. -mégis hálás vagyok neked ezért.- ~Mi?~ Fura játékot űz Hana. Kurono gondolatai káoszban hevernek, szemeiben értetlenség ül, hiába leplezné azt. a nő minden bizonnyal élvezi és játéknak tekinti a beszélgetés ezen részét is. -Miattad végre lezárhattam mindent, ami a múltamhoz kötött és elindulhatok azon az úton, melyről már beszéltem neked.-  Kurono most már kezdi érteni a dolgokat, de nem tudja, hogy ezt az exclaw teszi Hanával, vagy csupán Hana maga az, aki elakar vágni minden köteléket magától, ami gyengítheti. Utóbbi tűnik igazolhatónak, mivel ahogy Hana ránézz látszik a döntés. Talán nevezhető szakításnak? De hisz még össze sem jöttek igazán. Egy újabb befuccsolt kapcsolat, amit Kurono megint magáénak tudhat. Hana néma csendben indul vissza és még búcsút int a hulláktól, ahogy az előbb tőle. Kurono kihasználja az utolsó pillanatot. Szemével utoljára méri végig a nőt hátulról. Idomos hátsó fele magáért beszél, igazán gyönyörű és mondhatjuk szépen vagy akár csúnyán is, de inkább legyen az első. Kurono betenné a macit abba a gyönyörű málnásba. -Ezt jó lesz letesztelni. - Erre kapja fel Kurono a tekintetét, itt ért végett a móka. Nem is figyelt az emlegetett Mirubira, azt se tudja ki az és nem is érdekli. Az ő szemében csak egy ugyan olyan ficsúr mint Yoshi, mert belépett az Átok és Vér Istennője és a Villámok Sárkánya közé.
- Én is letesztelnélek, de inkább a földön, meztelenül hemperegve.- Jegyzi meg Hanának elég érthetővé téve testi, perverz vágyait, és uhhhhh igen nagyon megtudná pakolni az Istennőt, ahogy a csövön kifér. Ezt nem is lehet tovább ragozni, de ahogyan Hana is mondta. A beszéd ideje lejárt, és ha Hana tényleg olyan mint amilyenek most Kurono gondolja, akkor igen...Nem biztos, hogy megéli a holnapot.
-Akkor megmutatom, amit ígértem. Megmutatom, hogy jobb vagyok, mint Yoshi, és hogy jobban szeretlek mint bárki a világon.- Azzal előhúzza hátáról a Raiken páros egyik felét, ami körül már cikáznak is a villámok. Kurono szíve hevesen ver, de most már nem csak a szerelem lángjától, hanem a benne lévő adrenalin is lüktetésbe kezdett. A harc előtti láz, egy olyan harc előtti ami könnyen az életébe kerülhet. Tehát csapó 1. A fájó szakítás. A Villámok Sárkánya versus a Vér és Átok Istennője. Hát hajrá!

/ Hazukage Kurono-nak/

Minden egyes arc ismerős volt neki. A fiatal nőé, aki terhesen állta a kunoichi katanájának érintését mindaddig, míg a magzatával együtt nem szúrta őt keresztül, akár a nyársra húzott barmot. A férfi, akinek összes szakálla a mellkasát verdeste egészen addig a pillanatig, míg egy pontos vágással el nem választotta ocsmány fejét a törzsétől. Az alig ötéves kisfiú, aki addig sírt míg Hana meg nem unta a könnyeit és egy a puszta kezével szakította le a fiú alsó állkapcsát, majd a nyelőcsövével együtt tépte ki a nyelvét a torkából, mellyel mindvégig az édesanyjához rimánkodott.
Minden egyes lépéssel és érintéssel élbúcsúzót a volt kis patkányaitól, emlékük pedig egy pillanat alatt elhalványult. Helyüket pedig Kurono vette át. Az arcok lassan a fiú arcává váltak, az emlékek űrét pedig ő kezdte betölteni. A gyermeki mosolya, a jövőbe tekintő hatalmas szemei, erőt és vágyat sugalló szavai és tettei. A fiú, aki Hana mellett érett férfivá és kezdte megtapasztalni a kielégületlen testi vágyak okozta fájdalmat. Önkénytelenül is elmosolyodott a kunoichi, bár ezt a fiú nem láthatta.  ~Rendben. Induljon a játék!~ nevette el magát és kezdett bele a titkolt játékába, mind eddig már sokszor.
Mégis ez más volt. Mostantól nem volt visszaút, nem volt választás és nem remény. Elkötelezte magát a céljának és az egyetlen kérdése csupán az maradt. Ki fogja őt szolgálni?
- Én is letesztelnélek, de inkább a földön, meztelenül hemperegve. - szavai amennyire sértőek, annyira felcsigázzák a nőt. ~ Szóval erre vágysz... ~ arcizmai megfeszülnek és az egész aurája megváltozik. Veszélyessé és fenyegetővé válik ,melyeket maga a shinobi fiú és érezhet. - -Akkor megmutatom, amit ígértem. Megmutatom, hogy jobb vagyok, mint Yoshi, és hogy jobban szeretlek mint bárki a világon. - szavai vágyat és reményt és vágyat kelthettek volna benne régen. De most, csak egyre jobban kezdik dühíteni.
- Többet ki ne merd ejteni előttem annak a férfinak a nevét. - keze megfeszül a katana markolatán. Bár a régi ninja to-ja bár másnál van, ez az új sem annyira rossz, mint azt elsőre gondolta. - Ha pedig még egyszer olyan ostobaságról kezdesz beszélni mint a szerelem, egyszerűbb dolgom lesz, ha kivágom a nyelved. - arcizmai olyan komolyságot és haragot sugallnak, hogy szinte elcsúfítják gyönyörű arcát. - Elegem van az ostobaságaidtól. Kezdjük el!
Jobb keze a derekára kötött ninja to markolatán pihen, míg a bal kezével egykezes tigrispecsétet alkot. ~ A raiken még bajt okozhat...~ tekintette a fiú kezében tartott különös alakú kardra téved egy pillanatra. ~Nem engedhetem, hogy kihasználja a képességeit!~ a chakra lassan aktivá válik újra a testében, szinte forrni kezd a vérre az érzéstől, hogy újfent élet halál harcot vívhat valakivel. Egyedül az ilyen pillanatokban tudott igazán élni és ez az egyik, melyre rájött fogságban töltött idő alatt. ~Nézzük milyen gyors is vagy.~
Az izmai megfeszülnek és a terv, egy pillanat alatt fogalmazódik meg elméje legmélyén. A fiú közel van hozzá, túlságosan is közel, mely neki kedvez. Bár a kezében tartott kard körül cikáznak a villámok a testtartása és a beállása nem ideális. Túl sok a nyitott felület és túlságosan a kardjára koncentrál. Hana pedig éppen azt akarja kihasználni. Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció -ot használva egy pillanat alatt próbálja legyűrni a köztük lévő távolságot, de nem próbálja megütni a fiút, még a kardját sem rántja ellő, hogy viadalra hívja őt. Az ő célpontja a fiú kardja,  pontosabban annak markolata és az azt szorító vaskos marok. A Konoha Shoufuu // Levél Feltámadó Szél – használva, egy villámgyors és nyakatekert mozdulatot használva, majdnem egy 90 fokos, felfelé ívelő nyílegyenes rúgással célozza meg a célpontját, hogy ezzel eltávolítja a Raikent a fiú kezeiből és egyértelművé tegye a számára, hogy akármikor képes áttörni ezen a harmattag védekezésén.

/ Hazukage Kurono-nak/ változott a gondolatok színezése!

Minden oly gyorsan és precízen működött mind régen. A mozdulat és a kivitelezés harmóniája kitűnő volt, de maga a kunoichi is érezte, hogy még nem az igazi. ~Túl lassú!~  szorította össze a fogait. Miközben tisztán érezte a lábfejében végigfutó fájdalmat. ~A francba, nem igaz, hogy még mindig nem épültem fel!~  a földet támasztó keze megremegett, de képes volt erőt venni magán, de ez az apró tizedmásodperces megingás elég volt arra, hogy Kurono ellentámadása sikeres legyen.
Magát a kézpecsétet nem is látta, csupán a fiú ellentámadását. A taszítás erőteljes és kitűnően kivitelezett mozdulat volt, melyen a tapasztalt kunoichi is meglepődött. ~Sokat fejlődött!~ döbbent rá, ahogyan kibillent az ellensúlyából, de még időben sikerült reagálnia. Keze megfeszültek a kemény földön és a taszító mozdulatot adta lendülethez hozzáadva az elrugaszkodása energiáit is, egy sokkal magasabb és jobban irányítható pályát volt képes leírni a levegőben.
~Talán...~ tekintette egy pillanatra a földön lévő Kurono-ra szegeződött, majd a kellemetlen testhelyzeten változtatva egy egyszerű pörgéssel a kívánt testhelyzetbe helyezte magát. ~ … még nem...~ mérte fel a helyzetét. A Raiken egyik párja az egyik közeli fa mellé zuhant, pontosan a két harcoló fél közé, kissé jobbra a karók rengetege melletti erdőben. ~... még a saját szememmel kell látnom, hogy mire képes!~ elegánsan ért hullahegyet és a magasság okozta különbségnek hála, lenézhetett a nála már magasabb férfira.
- Nem is rossz.- mosolyog a fiúra, miközben csupán egy pillantást vett a jobb kezére. Az addig hófehér bandázs néhány helyen már vörössé vált és ez lehet a shinobi figyelmét sem kerüli el. ~Megint felszakadt..[/color][/i]~ emeli vissza a tekintetét azonnal az ellenfelére, aki talán a pillanatnyi kihagyást kihasználva azonnal nagyobb távolságot hagy egy egyszerű mozdulattal. ~Nincs még teljesen tisztában a sérüléseimmel. Ez kell kihasználnom. Minél tovább tart ez a harc, annál jobban rájön, hogy mennyire sebezhető vagyok!~
- Ez szép volt. - dicséri meg a férfi és ezzel a pár szóval képes elárulni, hogy mennyit változott. Már nem fél a nőtől és képes elhinni, hogy egy szinten van vele. - Hmm... ...Van másik. - megjelenő mosolya mint régen, de a viselkedése mennyit változott. Hana rácsodálkozik, hogy mennyire nem ismeri már őt és talán ez dühíti a legjobban abban a pillanatban. -Ezt már biztos ismered. Hana-chaaaan.  - a villámok kisülése először csak egy két helyen jelent meg, majd hirtelen, mint a szerető anya kezei, teljesen körbeölelték a férfi egész testét. ~Ez nem lesz jó! ~ -Azt hiszem ha ennyire utálsz már akkor nincs is értelme itt lennem. - nevetése pontosan annyira bántja a fülét, mind amennyi emléket ébreszt benne. ~ Szükségem lesz megnyitni az Kaimon-t, mert különben nem leszek elég gyors!~ készül fel a védekezésre és néhány alig látható mozdulatot tesz.  - Akkor menjél és nyald Mirubi-"samád" seggét. Én nem ilyennek ismertelek. Szégyen vagy ha pont te mást szolgálsz. - kiabálja immáron idegesen, de nem képes elvonni a nő figyelmét a harcról, aki egész idáig komoly és rendíthetetlen arccal nézte őt.
Egy apró kis koncentrálás és láthatatlan chakramanipuláció elég hozzá, hogy az első kapu kinyíljon, tanújelét sem adva arról, mi is készül. ~Nem nyúlhatok hozzá puszta kézzel, míg a villámpajzs aktív. Különben is az a pajzs megvédi őt szinte mindentől, miközben a gyorsasága és a reflexei talán már most meghaladják a sajátom. Ez egy kitűnő védelmi és támadó jutsu. ~ lábai megfeszülnek, ahogyan felkészült a védekezésre. ~Nincs más választásom. Időt kell nyernem!~ jobb keze hátracsúszott a derekára kötött fegyver övtáskájába és egy villámgyors és megszokott mozdulattal az egyik kunai markolatára tekert egy robbanójegyzetet, majd hogy eltüntesse azt a kíváncsi szemek elől, marokra fogva a tört, kihúzta az övtáskából.
- Fel is út le is út. Nem leszek egy szolga szolgálja. - kardjából hirtelen kitörnek a villámok és ezzel egyértelművé teszi, hogy támadni fog.
- Mindig is az voltál. Csak nem soha nem tudtál róla. - jegyzi meg a kunoichi hűvösen.
A villámgyors mozdulat, melyet a fiú bemutat lenyűgöző, nem látja a mozdulatot egészen az utolsó pillanatig. A gyors helycserre és a vágás indítása szemkápráztató, majdnem olyan gyors mint egy villám és ez, ha lehet ezt mondani, meglepi őt. Szinte az utolsó pillanatban dől hátra, ezzel elkerülve a kard csapását, bár a villámok még így is megpörkölik a szabadon lógó fürtjeit. ~Nagyon gyors!~ döbben rá, de már nem hátrál meg.
A csele olyan egyszerű mind egy faék, de ilyen helyzetekben néha a legegyszerűbb megoldás a legnyerőbb. Azzal, hogy elhajolt a vágás elöl, nem szökken hátra, ahogyan a fiú várná, hiszen ezzel lényegében neki kedvezne. A levegőben simán utolérné és ezzel védtelen maradna. Hanem a lendület ellen nem téve semmit, egy apró mozdulatba teszi kockára az életét.
Kurono, hogy tisztán és pontosan támadni tudjon, le kell, hogy lassítson, ez talán a technika egyetlen hátránya. Ha nincs elég jó szemed hozzá, nem ronthatsz csak úgy fejjel a falnak és ha a kunoichi jól sejti, pontosan ez történt. Így természetesen  joggal feltételezi azt is, hogy mivel lelassított, ahhoz, hogy újra megnövelhesse a sebességét, ki kell támasztania majd magát. Ezt a tizedmásodpercnyi pillanatot kell kihasználnia. A fiú felé dobja a jegyzetes kunai-t, ilyen közelről, pedig mindez egy pillanat. Ő az emberhalmaz tetejéről „zuhan” le, míg a tetején a fiú kitámaszt. A távolság alig két karnyi, így a robbanás, mind a kettőjüket el fogja érni és valószínűleg Hana-ban tenné a nagyobb kárt, de pontosan ezt akarja elhitetni a fiúval.
Abban a pillanatban, hogy elhajította a fegyvert, a másik kezével, az egyik holtestet megragadva maga elé rántja, hogy az fogja fel a robbanást. Bár kilencvenkilenc százalék az esélye, hogy a holtest teljesen megsemmisül és a robbanás maradék része őt is eléri, ezen kockázatot vállalnia kell. Nincs olyan ninjutsu technikája, melyen rést üthet a pajzsán, nem olyan jó a raiton technikákban mind Kurono és jelen pillanatban, nem is léphet magasabb szintre a Hachimon technikákat használva. De ezt akarta. A kihívást és a harc élvezetét.
A robbanás hatása valószínűleg pár hullát megnyújt és magát Kurono-t is meghátrálásra kényszerítheti majd, a robbanás füstje pedig elrejti majd a férfi elöl. Hogy mért akarta ezt? Hogy időt nyerjen. A Kawarimi no Jutsu-t használva az egyik holtesten, megpróbálja elcsalni őt a lehető legjobb helyre, egyenesen a Raiken páros másik tagjától legmesszebb, míg ő a hullahegy alatt rejtőzve vár a legjobb pillanatra, hogy tervét folytassa.