Szabad Játék (4)

Sok idő telt el azóta, hogy a falumat elhagytam ha belegondolok, rengeteg kalandot éltem át, a Hold országától a Démonok országába tett fölösleges kitérőmön és a Hullámok országába tett tanulságos kalandon át a Fű országi háború borzalmain keresztül egészen a Tűz országában tett sikertelen próbálkozásig, az apróbb kis kitérőktől eltekintve az út pontosan ide kellett, hogy vezessen, ahol most vagyok. Az élet mindig tudja, hogy hova kell eljutnom, nekem csak hagynom kell, hogy az ár vigyen. Most sem teszek máshogy, csak megyek az ösztönöm után, úgy érzem, hogy valami nagy van készülőben, vagy legalábbis történni fog valami, mert az életben nincs olyan, hogy ne történne valami. Ki tudja, hogy mit terveztek az égiek vagy kinek az útját fogom keresztezni a közeljövőben, de érzem, hogy van itt valaki. Nem tudom mért, de meg kell találnom és akár társnak, segítségnek megfelelő lenne a szervezetbe akár meg kell ölnöm, mert az életemre tör, az életem utána nem lesz ugyanolyan. A közelben egy tó található, márpedig a chakra forrás arra található, így nem is teketóriázok. A fák között kicsit arrébb vonulok és megfigyelem csak az illetőt. A chakrája valamivel nagyobb, mint az enyém de valószínűleg harcban közel hasonló ellenfelek lennénk. Nem akarok támadó jelleggel fellépni, így a falum titkos technikáját vetem be, amivel némán suhanok át a fák között, majd lépek ki arrébb, úgy hogy meglásson a kezemet előre mutatva, hogy nincs nálam fegyver, nem szólalok meg, csak várom a reakcióját, hogy mit lép, mivel víz van elég, ha esetleg próbálkozna, akkor a kibuggyanó víz börtön technikával azonnal bezárhatom egy vízbuborékba, nem kell előkészítenem sem a technikát.

Nem volt bennem támadó szándék, addig nem, amíg a másik nő aki ránézésre idősebb, bár nem sokkal, nem támad, bár a buborékos technikámat előkészítettem, hogy azonnal használjam, ha kell, de egyelőre nem mutatta támadó szándék jelét. Figyeltem minden mozdulatát, ha abból nem is jönnék rá, hogy shinobi képzést kapott, akkor a chakrája elárulja, hiszen szenzor ninja lennék, vagy mi a szösz. A kezem nyújtására némi aprót ad, majd még többet. Mivel nem veszi ki, nekem még az a pár 10 ryu is jól jön, így elrakom az erszényembe és tovább figyelem a mozdulatait, de továbbra sem látom ártó szándéknak jelét, plusz ha már akart volna, már rég megtámad. Nem, ez a lány vagy teljesen bolond vagy csak játssza az eszét, ami igen csak éles elmére vallana, bár én nem veszem be.
- Nem vagyok fiatal. Lehet, hogy hozzád képest igen, de 18 vagyok.
Vén banya tenném hozzá, de nem teszem, amúgy sem lenne köze a koromhoz vagy ahhoz, hogy fiatal vagyok-e vagy sem és ahhoz, hogy mit keresek itt még kevesebb, de nem tudom mért válaszolok.
- Igazából csak bolyongok, lassan meg kéne keresnem egy egyént a Füst országában, de egyelőre még nem olyan sietős a dolog, úgy érzem ráérek.
Nem kell tudnia, hogy Mirubit keresem, egyszer a szervezet miatt, egyszer pedig a saját feladatom miatt is, amit a félresikerült Tanzaku gaiban történt kaland után bízott rám a falu.
- És maga mit keres errefelé?
Ha már ő nézhet fiatalnak, akkor én őt öregnek nézem, nem érdekel, hogy lemagáztam, de a büszkeségemen esett csorbát ki kell köszörülni most sértődjön meg ő egy kicsit a korára utaló magázás miatt, ha ő letegezett és lefiatalozott, most visszakapja.

[ Dansei ]

Az edzéseknek megvan az a komoly hátulütőjük, hogy akaratlanul is megsérülhet az ember. Bár ez még a jobbik eset, hogy az ember, azért keresi fel a gyengélkedőt mert edzés közben meghúzódott valamilyen, mintha azért kerülnék oda, mert egy csapatnyi Otogakurei genin elkente a száját. Ruganyos léptekkel nyitok be a gyengélkedőre, remélve, hogy az izomhúzódásra kapok valami fájdalomcsillapítót vagy tudom is én mit szoktak ilyenkor. A helyiségben azonban egy számomra még ismeretlen fiút találok. Na szép, amikor szükségem van orvosi kezelésre, csinos ápoló kunoichik helyett, egy srác van bent. S mivel az a szerencsétlenség ért, hogy rám pillantott, nem tudok csendben megpattanni. Hiszen nekem semmi bajom sincs, de én a kunoichiket akarom! 
- Hello.
Szólítom meg. Most már nincs menekvés valamivel ki kell vágnom magamat, nem bukhatok le, hogy csak a csajok miatt járok ide. 
- Öhm, khhmmm. Köhögésre kellene valami. 
Próbálkozom megúszni egy egyszerű, gyors tabletta felírással. A recept eldobását úgyse látja senki.

Bent a kórházban kellemes idő volt, pont, ahogy szeretem. Éppen a papírokat néztem át a bent fekvő shinobikról amikor egy magas fehér hajú illető lép be a rendelőbe. Eléggé meglepődött, hogy engem talál itt, talán nem rám számított. Kicsit esetlen mozgásából, ahogy betoppant arra a következtetésre jutottam, hogy valamije fáj, de nem a torka, mint ahogy azt bemesélni próbálta. Köhögés elleni gyógyszer? Mire? Zúzódásra vagy törésre? – Gondoltam magamban, miközben leültetem, hogy megvizsgálhassam a torkát. Mondtam neki, hogy ez protokoll, tehát ne is ellenkezzen. Majd egy óvatlan pillanatban a tollammal jól megböktem az oldalát oda ahová a leginkább tippeltem a fájdalom gócpontját. A hirtelen történő arcszín változás és a kétrét görnyedése olybá tűnik csak igazolta a felvetésemet.

Megvizsgál? Köhögésre? Leülök nyugodtan, amikor a torkomat akarná vizsgálni, pont készülnék tiltakozni, hogy köhögök és nem torokgyulladásom van, amikor a fene jó szemével és tollával oldalba bök. Tény és való, hogy fáj és váratlanul jött ez a fajta bökdösés.
- Ahhhrrr! Köhögök, nem veseműtétet akarok. 
Mondom és még köhögök is egy párat, majd készülök felállni a vizsgáló asztaltól. 
- Milyen előképesítésed van, hentes? 
Úgy látszik, jobb lesz innen mielőbb meglépni, mert a végén a patológián kötök ki. Ahhoz meg nem füllik a fogam. 
- Mi lenne, ha gyorsan felírnál valami tablettát vagy tudom is én?! 
Mondom neki elterelésképpen és már készülök is fejben, hogy miképpen fogom neki ezt a bökést visszaadni neki.

Eléggé vártam ezt a fajta reakciót, hiszen senki sem szereti, ha böködik. Mondjuk, ha valaki az orvosának próbál bemesélni valamit, ami nem igaz akkor az orvos, lehet, hogy drasztikusabb módszereket fogy alkalmazni a páciensen az igazság kiderítése érdekében. Lehet, hogy még csak medikus tanonc vagyok, de egy ilyesfajta zúzódást még én is észreveszek. A test beszédet nem lehet elnémítani olyan könnyen, tehát senki ne próbálkozzon hamis betegséggel beállítani, mert átlátható. Most jön az amikor a meggyőzés erejét fogom bevetni, hátha kiböki, hogy mi a valódi problémája. 
- Oké! Tehát, ha csak köhögés elleni szirupot vagy gyógyszert kérsz, miért nem egyből a patikába mentél? – szögeztem neki a kérdést – Hiszen ezek nem receptköteles gyógyszerek, bármikor vehetsz belőle magadnak. De te bejöttél a rendelőbe és egy kicsit furcsán jársz, mindemellett az előbbi tesztemre is pozitívan reagáltál. Tehát vagy az oldalad köhög vagy valami egészen más bajod van. És most szólok, hogy beteget a kórházból nem engedünk csak úgy ki!

- No és, ha tüdőpestis? Gondolod, hogy nem kell egy köhögéssel orvoshoz menni? A fájdalom, lehet a betegség súlyosbodásának a jele. De bizakodó vagyok, szóval már itt se vagyok, minden bizonnyal, hamar meggyógyulok.
Mondom azzal már indulok is el az ajtó felé. 
- Ha esetleg tüdőpestis, a patikus majd jól megkérdezi, hogy miért nem vették észre? Akkor majd azt mondom, hogy az medikusom azt mondta vegyek köptetőt. Nézhetek is, ha kiköpöm a tüdőmet. Hentes.
Teszem hozzá tréfásan és nyelvet öltök.
- Mióta is vagy az egészségügyi divízió tagja? Egy hónapja, kettő?
Kérdezem tőle, azt utalva, hogy egy genin honnan tudhatná, hogy nem-e tüdőpestis. Persze én tudom, hogy nem és a kis csávó is, de ez most részletkérdés. Sose szedi ki belőlem, hogy Yuri nővér miatt jöttem. Chuunin vagyok, ilyen információkat nem adok ki.

- Ha tüdőpestis, akkor végképp nem engedhetlek el, és hívnom kell a járványügyiseket. Tehát ha ez ennyire komoly, akkor ülj vissza és hagyd, hogy alaposabban megvizsgáljalak. – mondtam neki. Mindeközben tudtam, hogy semmi ilyesmiről nincs, szó egyszerűen csak le akar rázni. De akkor minek jött kórházba? Hogy idióta becenevet találjon ki nekem? Nem hiszem. Viszont… Lehet, hogy… - a gondolattól hirtelen fülig szaladt a szám. A rendelő természetesen nem az enyém hanem Yuri nővéré. Tehát tényleg nem hozzám jött a pernahajder! Oké akkor tudom, mit kell tennem. – Szóval azt hiszem, szólok akkor a felettesemnek Yuri nővérnek ő majd segít ellátni a problémáját. És ÉN is itt leszek, mivel nála tanulok. Ezenfelül mivel lehetséges, hogy tényleg tüdőpestises vagy szólok a teljes orvosi kamarának. Tehát sürgősen fáradjunk, át a karantén szobába ahol megkezdjük a 72 órás felügyeletedet. 
Nagyon remélem, hogy ez a kis blöff majd elveszi a kedvét a későbbi hazudozásokról az orvosainak.

Úgy tűnik, hogy kedves kollégám, azt hiszi, hogy olyan könnyedén túljárhat az eszemen. Azt nem vette számításba, hogy előbb másztam le a bambuszfáról, mint Ő, szóval kicsit meg kell leckéztetnem, ha már mindenféle járványügyest akar a nyakamba varrni. Yuri nővér nevének említésére, semmi különösebb reakciót nem produkálok, elvégre számítottam arra, hogy felmerül a neve, hiszen övé a rendelő. No de. 
- Ajaj, nagyon komoly dolgot szeretnél véghezvinni. Arra gondoltál, hogy mit fog szólni a Hokage, ha kiderül, hogy egy megfelelő képesítés nélküli genin, riasztja a teljes járványügyet, Tüdőpestis gyanújával? Tudod, a medikusok a pontosságukról híresek. Nem szeretném, ha tönkretennéd a hírnevedet, már kezdő medikusként, mert farkast kiáltasz. Szóval, én szívesen veled tartok a karanténba, de ha esetleg mégis csak egy kis köhögésem van Tüdőpestis helyett, azt neked kell kimagyarázni, hogy mire fel ez a nagy hűhó. Az orvos kollégáknak sok betegük van, biztosan a kegyükbe fogadnak, ha berángatod őket holmi semmiséggel. Én pedig ártatlanul közlöm, hogy te vagy a medikus, az instrukcióidat követtem. Nem vagyok köteles ismerni, a gyógyítói eljárásokat és betegségek tüneteit. Tehát, a megelőzés kedvéért, írj fel valami vitamint és egy kis vasat, utána már itt se vagyok. 
Mondom neki, miközben ártatlanul pislogok rá kettőt.

- Hmmm… azt hiszem egy eléggé éles elméjű egyedet fogtam ki magamnak. Ideje taktikát válltani. Ha a fenyegetés nem jön be, akkor jön a meghunyászkodás. – Gondolataim közben végig a gunyoros mosolyát figyeltem. Tudta nagyon jól, hogy egy ilyen mértékű fals riasztás után búcsút inthetek az orvosi karrieremnek. És Yuri nővér nevének említésekor sem rezdült meg, vagy jelezte, hogy a név jelent neki valamit. Bár az sejthető volt, hogy hozzá jött, de ezzel ráérek később is foglalkozni.
- Rendben van, ebben igazad van, beismerem. Viszont a vizsgálatot mindenképp el kell végeznem, hogy megbizonyosodjak nincs tüdőpestised. És mivel még mindig az oldaladat fájlalod, még ha nem is kötöd az orromra, akkor is meg kell, hogy nézzelek. Megnyugodhatsz nem foglak többé bökdösni, ha beismered, hogy hol fáj és mit csináltál mielőtt úgy döntöttél, hogy meglátogatod a rendelőt.
- Istenem, ha ez sem válik, be kénytelen leszek leszedálni. – gondoltam miközben óvatosan a zsebemből elővettem a nyugtatóval ellátott fecskendőt, úgy hogy az lehetőleg ne vegye észre. – Bár ezt jobb szeretném elkerülni. De azért érdekel a bamba arca miközben a nyugtatót ízlelgeti a szervezete. 

//Kiyokonak//

Nem tudom, hogy min ment át, de én is átmentem pár dolgon, nem vagyok gyerek, bár a koromnál fogva még a felnőttnek sem teljesen mondhatom magam, de nem az évek száma, hanem a cselekedetek tesznek valakit felnőtté. Képes vagyok felnőttként viselkedni, de vannak helyzetek, amikor előjön belőlem a gyerek. Mióta elhagytam a falumat rengeteget változtam, meegtanultam azt, amit minden falubeli ninjának meg kellene tanulnia, mégpedig azt, hogy az erő nem minden, mert ha egy okos ninja a kevés tudását, akár gyengének minősített technikáját okosan használja, akkor ugyanúgy képes győzni, mintha S szintű jutsuk tárháza állna a rendelkezésére, az én példám is bizonyítja, miszerint többször mentette meg az életemet, a kanashibari, árnyék shuriken technika és a keményített szirup elfogó mező, mint némelyik B szintű technika, aminek a birtokában vagyok. Ekkor felajánlom neki, hogy tartson velem a Füst országába.
- Hívj Tenshinek.
Közben megérkezünk egy kajáldához, ahol társam gyümlcs rizst és üdítőt kér, én egy tál ráment és némi saket kérek. Ekkor kérdezi, hogy mért akarom, hogy bárki halja rajta kívül, így is kockázatos, hogy neki elmondom.
- Néhány ninjával kell hamarosan találkoznom a Füst országába, mert dolgunk van, és úgy gondolom, hogy neked is jövedelmező lenne a dolog. Szeretném, hogy a társam legyél abban, amire készülünk.
Nem mondok sokat, ha igent mond, remélem hogy igen, akkor folytatom és elmondom neki, hogy a részletekbe majd a füst országába vezetem be, ahol jóval kevesebb a veszélyes fültanú. Bár a szó, mint a szél, mégis ha valaki meghallotta, akinek nem kellene, akkor sem tud túl sok mindent, például a pontos helyet sem árultam el és még nem is fogom. Ha pedig az alvilágba eljut a csoportosulás híre az csak annál jobb, tudjanak csak az Amegamiról és jöjjenek a követők, akik pedig ellenünk vannak, azok elpusztulnak, úgy is Mirubi terve, hogy kiirtsa a világot.

Megérkezünk a kajáldához, ahol mindenki rendelt, majd lassan megérkezett. Régen ettem meleg ételt, hiszen folyamatosan úton vagyok és hát az úton nem nagyon van lehetőség vásárolni és tűzgyújtásához pedig nincs eszközöm, így csak akkor jutok meleg ételhez, ha egy faluba kötök ki, ilyen alkalmakat használom ki arra, hogy az ételemet is beszerezzem, ami általában könnyen elkészíthető tartós élelemből áll.
- Senkiben nem bízom meg, de ha így teszek, akkor sosem lenne társam, márpedig szüksége van az embernek társakra nem?- Mondom mosolyogva.- A chakrád lenyűgöző és nem tűnsz hivatalos ninjának.
Eszem tovább a meleg levesem, amihez néha iszok egy kis sakét.
- Egyelőre én sem tudom pontosan, hogy mi lesz, de folyamatos munkára számíthatsz, szállást és pénzt kapsz a munkádért, amit egy célért kell elvégezned. Igen, nem szeretném, hogy a füles poharak kihallgassák, így a pontos dolgokat majd máshol mondom el.
Mosolygok, ahogy felemelem a sakés poharat, aminek szintén van füle, majd lehúzom.

Már megtanultam, hogy az ember csak a családját nem választja, de ők azok, akik az életed végéig veled maradnak. Vagy nem, de hát ilyen egy ninja élete. Élete? Már lassan azt sem tudom eldönteni, hogy mi az, ami valóság és mi az, ami nem. Az én életem a születésemtől Konoha elhagyásig csak egy hazugság volt, egy jól kitervelt, előre megfontolt hazugság, aminek pont az volt a célja, hogy ide kerüljek, ahol vagyok. talán még Taishi is a terv része. Nem biztos, hogy tudatosan, lehet, hogy őt is manipulálták ki tudja, talán csak az égiek. De végre, talán valaki olyanba ütköztem, aki nem része a tervnek és nem kalkuláltak a hatásával. Remélem így van, mert akkor talán megszabadulok a hazugságtól, amiben eddig éltem. A pénz az ember életében a másik hazugság, van csak tudnám minek. Valakinek biztos előnye származik abból, hogy létezik.
- Én befejeztem az evést, így lassan indulásra készen vagyok.
mondom miközben lehúzom az utolsó pohár szakét s még egyet kanalazok az alig két kanálnyi levesből, amit aztán egy mozdulattal meg is iszok, majd a sűrűjét kanállal megeszem.
- Most nem tudok beszélni, találkozzunk 1 hónap múlva Kemurigakure főterén, ott elmondok mindent.
Sok dolgom van, de egy hónap szerintem elég lesz, ahhoz, hogy elintézzem őket és egy hónap elég arra, hogy kitalálja, hogy mit is akar. Amennyiben jelez, hogy rendben van, akkor elköszönök és lelépek.

/Erisa - Elhagyott dokk//

Az elhagyott dokk, nem rég itt találkoztam Mirubival és innen mentünk aztán a Jigokutariba, hogy részt vegyek az első szervezeti gyűlésen, ami a Gőz országában be lett harangozva. Nem lett túlságosan hosszú, hiszen Mirubi elmondta a terveit, mire mindenki a jelleme szerint reagált, majd ment a dolgára. Most visszatértem ide, mert egy kis szórakozásra vágytam. Szerencsejátékhoz nem értek, de talán akad egy kedves és segítőkész srác, aki besegít és megtanít játszani. Nem sok minden van nálam, ami árulkodna shinobi létemről, egy övtáskában 3 kunai, mindegyiken robbanó cetli, 2 füstbomba és az elmaradhatatlan fogpiszkálóim. Így indultam el a bázisról, de persze nem is én lennék, ha nem kellene visszafordulnom, mégpedig a pénzért. Mivel Mirubitól kaptam eleget és hát marad valamennyi, így a meglévőből 45 000 ryut teszek egy pénztárcába. Így indulok el mulatozni. Már messziről hallom a zenét, de nem zavar. Belépek az épületbe, egy pillanatra elnémul mindenki, hiszen nem nagyon jön ide nő, de aztán egyből jön is az első próbálkozó, aki gyorsan megtanulja az idegfájdalom nevű technikának köszönhetően, hogy ne nyúlkáljon, mert az bizony fájni fog. Egy asztaltársasághoz sétálok és mint egy ártatlan kislány mondom nekik a következőket.
- Van egy kis pénzem, de nem tudok játszani, valaki megtanítana?
Megfigyelem, hogy mit játszanak és gyorsan levágom, hogy pókereznek. A játékot magát ismerem, de a szabályokkal nem vagyok tisztában, de bízom magamban, hiszen ha genjutsut meg tudtam tanulni, ami alapvetően az ész használata, akkor egy kártyajáték nem fog problémát okozni. Már az épületen kívül felmértem, leginkább egyszerű emberek vannak itt, kevés köztük a shinobi, így nem lehet gond, hogy ha esetleg valaki többet akarna, mint amit én engednék. Az elő jelentkező egy jóképű, nálam nem sokkal idősebb srác volt, így ő lett a nyertes, aki megtaníthatja a játékot. A többiek türelmesen hallgatták ahogy a srác magyarázott az első pár játékban, majd tét és segítség nélkül játszottunk még néhányat, amit én hullámzó teljesítménnyel játszottam, természetesen volt benne az is, hogy direkt bénáztam, nem akartam teljesen tönkreverni őket. Nem vették észre, de már a chakránk összekapcsolódott és ahol nekem magasabb kártyáim voltak ők alacsonyabb lapokat láttak és nekik maasabb kártyáik voltak. Aztán lassan elkezdődött a tét játék. Kezdetben alacsonyabb tétekkel játszottunk, majd egyre magasabbak lettek a nyeremények. A pénzemet megdupláztam, igaz némi csalással a Hamis terület jutsu felhasználási módjának kibővítésével. Úgy döntöttem, hogy itt a vége és megköszönném a játékot, hogy felálljak, de ekkor az egyik tag elkapja a kezem, mire ő is megismeri az idegfájdalom nevű technika nem épp áldásos hatását. Erre többen is felálltak, de ahogy megmozdultak mindannyian a következő mozdulatra már nem volt lehetőségük, mert egy újabb technika hatásait ismerték meg, ami a genjutsu shibari // illúzió kötés. Miután eltávolodtam tőlük feloldottam a technikát, mire elindultak felém. Egy újabb technikával, az előzőeknél gyengébb, de annál hatásosabb technikával állítottam meg a csapatot, ami a mizuame nabara // keményített szirup elfogó mező nevet viseli. Ezután már nem nagyon akartak kötekedni, így békésen kisétáltam az épületből, ahol újra körbenéztem a szenzoraimmal, hogy nincs-e valaki, aki esetleg valamivel több chakrával rendelkezne, mint ezek a bénák. Hamarosan meg is találtam a közelben lévőt.
- Gyere elő!
Szólok a fűben rejtőzőre, ha elég közel ér, hogy érezzem a chakrajelenlétét.

Nagyon úgy fest hogy észrevettek. Hajjaj, ennek sem lesz jó vége. Legalább úgy fest hogy nem az a rosszakaró fajta ember vett észre, legalábbis nem támadott le abban a pillanatban hogy kiszúrt. Na jó, valamit illene kitalálnom. 
Felállok és kilépek a fűtengerből majd megpróbálom eljátszani az eltévedt vándort.
- Öhm.. Üdv! Én csak tudod.. Hát erre jártam és nem igazán tudom hogy merre kellene mennem.. Mármint hogy merre van... - és itt azt akartam mondani, hogy hol van a Fűst Országának városa, csak nem jutott eszembe a város neve - Mindegy, úgy értem hogy csak szeretnék egy kis vizet a kulacsomba, mert eléggé üres állapotban tengeti életét a táskámban. - fejezem be végre a mondatot, miközben igyekszem minél mosolygósabbra fogni a figurát. Igazából fogalmam sincs hogy most mi lesz, az én szemszögemből nem tűnik valami barátságosnak ez a hely. Meg az előttem álló nőszemély sem tűnik kifejezetten békekedvelőnek. Ezt a természetellenesnek tűnő szemszíne miatt gondolom. Kicsit előítéletes vagyok...
Valahogy lehet ki kellene keverednem ebből a helyzetből. Kicsit aggódok hogy ennek sem lesz happy end a vége. Nem tudom külsőre mennyire látszik rajtam, de meglehetősen ideges vagyok, nem tudom, lehet harc lesz a vége. Remélem azért nem fajul idáig a helyzet...
- Szóval.. Öhm.. Kaphatok egy kis vizet valahonnan? 

Miután felállt a bujkáló kiderült, hogy egy lány. Egyelőre nem akarom bántani, ki tudja, hogy mit akar, de azért kételkedem abban, hogy békések lennének a szándékai, ha egy kunai-jal a kezében kúszik egy nem túl emberbarát hely felé. Nem gondoltam, hogy eltévedt,de hát ki tudja. Egyelőre nem mutatott semmi támadót, de nem is nyerte el a bizalmam. Még azt sem tudja, hogy mit keres.
- Nem tudom merre van, de nem valószínű, hogy erre.
Mondom kicsit sem kedvesen.
- Vízben viszont segíteni tudok.
Mondom, majd pecsétekbe kezdek, amik a vízfelület technikához szükséges és egy kisebb szökőkút emelkedik ki a lábamnál.
- Töltsd fel a kulacsod.
Egy kicsit mélyebbről kellett vizet emelnem a kúthoz, mint szerettem volna, de hát ezt kell szeretni, a legközelebbi vízforrás a tenger és hát sós vizet nm sokan szeretnek inni, így meg kell elégednie a talajvízzel.