Szabad Játék (5)

Ezeken kívül megkérünk minden játékost, hogy ne nyisson saját Témát egy-egy Szabad Játék lebonyolítására, hanem a már meglévő Témákon belül játszatok. Az sokat segít általában és átláthatóbbá teszi a játékaitokat, hogyha adtok egy nevet a játékotoknak és minden posztotok elejére ezt a nevet odabiggyesztenétek.



//Mirubinak//

Az Amegami első gyűlése lezajlott sikeresen és így mindenki ment a saját útjára, viszont nekem dolgom volt Mirubival, mivel olyan témáról akarok beszélni vele, amit nem akarok az egész szervezettel megbeszélni, ugyanis csak kettőnkre tartózik. Gyorsan lepakoltam a fegyvereimet, majd meg is indultam Mirubi szobájába. Kopogás és miután megszólalt Mirubi, hogy szabad be is lépek. Remélem nem lesz más, mert nincs kedvem magyarázkodni, amennyiben mégis, akkor elnézést kérek és kihátrálok, hogy majd később visszajövök, amennyiben nincs benn senki, akkor rá is térek a lényegre, persze csak azután, hogy a szenzorommal is meggyőződöm erről.
- Szia Mirubi! Lenne pár dolog, amit meg akarok veled beszélni, de nem olyanok, amik a többiekre is tartoznak. Szükségem lenne pár dologra, amit te talán el tudsz nekem intézni, de mindenek előtt 500 000 ryura, mert vannak bizonyos céljaim, amiben nem tudok segítséget kérni, de pénzre van szükségem.
Várok egy pár pillanatot, hogy vajon érdekli-e a dolog, hogy mihez is kéne annyi pénz, de ha nem az nem baj, mert pontosan még én sem találtam ki minden részletet, de fontos a pénz, ha nem kérdezősködik, akkor folytatom.
- Mindemellett szeretnék beszélni néhány további dologról., ami viszont a többiekre annyira nem tartozna.
Ismét várom a reakcióit és ha nem válaszol, akkor folytatom.
- Először a kumoiról, szeretném, ha ő az én felelősségem lenne. És szükségem lenne három hullára, amik még elég frissek ahhoz hogy felhasználhassam őket egy technikához.
Egyelőre csak ezekről beszélek, mivel ezek a gyorsabbak, a többivel egyelőre nem foglalkozom. Ugyan az erőm nincs meg, de hallottam bizonyos technikáról, amivel képes lehetek az emberek agyát átmosni, hogy pontosan azt tegyék, amit mondasz neki.

Veszélyes játszma, amibe belekezdtem, tudom, mert a dolog már a Tea országában elkezdődött és nem tudom mikor ér véget. A feladatom hosszú távú és valakinek a halálával ér véget. Elmondtam, hogy mit akartam, de Mirubi csak csendben lépdelt. Nem tudtam, hogy a mondandóm értelmén, a pénz mennyiségén vagy valami máson gondolkodik, vagy csak az értelmet keresi az egészben. Tudom, hogy van, amit túl becsülök, mert ha egyszerű példányokról lenne szó, akkor a fele is elég lenne, de szükségem van néhány egzotikus állatra, ami talán nagyobb összeg is, mint számítok rá.
- Nem a feladat végrehajtása miatt kell a jutalom.
~Mostantól nem vagyok hajlandó semmi olyat tenni, ami a Víz szövetsége ellen irányul, de te ezt akkor is tudtad, amikor elküldtél.~ Gondolom tovább de ezt már , lehet, hogy elszöktem, de attól még a falumnak tekintem és mindent megteszek, hogy nyertesként jöjjön ki a háborúból. A mondatomban nem fűzök magyarázatot, gondoljon, amit akar, én megvetem a Tűz országát és az összes olyan nemzetet, akik szövetséget ápolnak vele.
- Engem leginkább a vezetés érdekel, hogy ez hogyan is működik a faluban és kik a valódi vezetők, a bábok nem számítanak. El akarok jutni a legfelső vezetőhöz, mind a falu, mind az alvilág vezetőjének kiléte érdekel.
Mondom, miközben figyelem a mondandóját. Pontosan tudom mi történik, nem vagyok hülye, de... Mindegy, nem számít.
- Pontosan nem tudom, az orvosi területen folytatott kutatásaim pont ebbe az irányba terjednének ki, ami szerintem 2-400 000 ryu minimum a műtétet is beleszámítva, mert szerintem ilyet rendes kórházban nem végeznek.
A pénz szerintem még alá is van becsülve, hiszen a fekete piacról beszerezni ilyen állatokat és 2 rabszolgát, akik távollétembe foglalkoznak az állatkáimmal, nem lesz olcsó, de gondolom Mirubi sem teljesen hülye, hogy ne sejtené, hogy nem legális forrásból akarnám beszerezni a dolgokat. Legalább is remélem.

Ismerős hangot hallok a hátam mögül. Odafordulok hozzá, s bár nem az arcàt pillantom meg elsőnek, ápolt, szép szőke hajáról egyből felismerem Sayurit. Egy pillanatig meg sem bírtam szólalni a meglepődöttségtől, hisz épp az előbb kívántam azt magamban, hogy beszélgethessek vele egy kicsit. A pillanatnyi habozás után persze én is köszöntöm csapattársamat.
- Neked is szép jó reggelt Sayuri-chan! - kezdek bele - Csak a múltkor talàlkoztam egy fiúval, aki ráébresztett arra, hogy igenis jó dolog más emberek között járni. - mondom neki kedvesen.
- Dehogyis! Nyugodtan csatlakozhatsz! Nem sietek sehová, csak ide jöttem venni pár szàl virágot. Utánna szabad vagyok egész napra. - mondom majd elgondolkozok, vajon merre lehet a harmadik csapattársunk.
- Egyébként szerinted Yuu mit csinálhat éppen?

Megállapítása, hogy Dansei az udvarlóm lenne, oly hirtelen jött hogy azon kívül hogy elpirultam, még a saját lábamba is megbotlottam.
- Dehogy, Dehogy! - kiáltok fel, hangomból teljesen elveszett a nyugalom - Dansei-kun nem az udvarlóm! - hagyok egy kis szünetet, hirtelen nem tudtam mit mondani, hogy mi is számomra Dansei-kun - Ő csak... Csak a barátom... - mondom majd teljesen elmélyedek magamban egy gondolat erejéig. "csak a barátom lenne?". De ebből az állapotomból hamar kizökkent Sayuri második kérdése.
- A kedvencem?... Hát... A kedvencem a jégvirág de... De még csak egyszer láttam a régi falunk... Nem fontos hol. A lényeg hogy sajnos nem igazán jutok hozzá egyhez sem. - mondom majd igyekszem elfelejteni Sayuri Danseire tett megjegyzését.
- Végúlis egyetértek, valóban jót tehet az ismerkedés a csapatmunkánknak. - ekkor rápillantok Sayuri letakart szemére. Bár tudom hogy rettenetes kérdést fogok feltenni, erre már régen kíváncsi voltam. - Mi történt a szemeddel?

Rettenetesen hülyének éreztem magam amiért egy egyszerű kérdéstől képes voltam elesni a saját lábamban. Sayuri segítőkezét örömmel elfogadtam, örültem neki hkgy ennyire segítőkész. Bár válasza a jérdésemre egyáltalán nem volt az ínyemre. Ha komolyan meg akarjuk ismerni egymàst, a legkritikusabb dolgokról is beszélnünk kell, hosszan és kielégítően. Azonban a kérdése egy kicsit... Váratlanul jött. Nem gondoltam volna hogy ennyire "kitűnök a tömegből". Sóhajtok egy, és kiadós és tartalmas válasz helyett inkább én is elintézem a dolgot egy röpke mondattal.
- Fogalmam sincs mire gondolsz. - mondtam ezt zavarba ejtően komolyan. Fontos lenne a csapatunk számára az őszinteség, de én kérdeztem előbb, nem teheti meg hogy csak úgy eltekint a kérdésemtől, és ő is egy hasonló súlyú kérdést tesz fel nekem. Ameddig nem válaszol normálisan, addig ne várja el hogy én is azt tegyem. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mennyire lehet összezavarni az embereket, ha előszőr tetteted a hülyét, majd hirtelen bekomolyodsz, majd újra valami olyan személyiségben beszélsz, ami nem függ össze az előzőekkel. Elvégre rettenetesen tudok kommunikálni ha magamat próbálom adni, de ha nem magamat akkor... Biztosra veszem hogy rengeteg előnyöm fog még származni abból, ha megtanulok "színészkedni"

Úgy érzem, kicsit félreismertem Sayuri-sant. Ha csak egy kis időre nem magamat adom, máris könnyebben ki lehet ismerni a másikat. A "fogalmam sincs mire gondolsz" volt a válaszom a kérdésére, ő ezt mégsem volt hajlandó elfogadni, sőt, erőszakosan újra feltette ugyanazt a kérdést. Ebből arra következtetek hogy szereti másra ráeröltetni akaratát, ami eddig fel sem tűnt nagyon. Persze egyszer kétszer megtörtént, de valamilyen szinten minden ember hajlamos erre. De most már feltűnt hogy ez Sayuri személyiségébe gyökeresen beletartozik.
- Hogy érted hogy kitűnök a tömegből? Miben másabb a kisugárzásom a többi emberéhez képest? - kérdezek vissza konkrétabban. - Én ezt még egyáltalán nem tapasztaltam. - ekkor Sayuri leült egy közeli padhoz és intett hogy én is üljek le. Kíváncsi voltam milyen reakciót vált ki belőle ha nem azt teszem mint amit szeretne vagy számítana, ezért megállok egy helyben, és a pad közelébe se megyek. Igazából ha egymás kérdéseire válaszolgatnánk, semmivel sem kerülnénk közelebb egymás megismeréséhez. Amivel itt megismerhetjük egymást, azok a másik reakciója.
- Bizonyára így van, csak kipiheni magát. - ekkor úgy döntök hogy ha már eddig eljöttem a virágokért, nem állok meg a virábolt előtt, ezért elindultam a bejárata felé

Végighallgatva Sayuri-san mondandóját, rájöttem két dologra. Az egyik hogy félrevezettem Sayurit, elvégre egyáltalán nem vagyok nyugodt, sőt! Kifejezetten izgulok, nehogy magamra haragítsam véletlenül a saját csapattársamat. A másik pedig az, hogy  azt hiszem kezdem idegesíteni Sayurit ebben a stílusban. Bár még nem tűnik idegesnek nagyon, de még néhány ilyen mondat, és biztosan az lesz. Hogy őszinte legyek, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen az amikor Sayuri ideges, mert ahogy észrevettem, képes különböző embereknek különböző arcát mutatni. Viszont ha az ember ideges, tapasztalataim alapján általában csak önmagukat tudják adni, persze vannak kivételek. Vagyis, ha az ember ideges, a dühtől nem tud koncentrálni, nem tud arra figyelni, hogy nehogy kiessen a szerepéből. De mielőtt erre vetemednék, ezt komolyan át kell gondolnom. Elvégre lehet hogy keményen meg fog rám haragudni. És ezzel nem biztos hogy ő jobban megismer engem, csak én őt. Vagy az is lehet hogy az egész amit eddig kigondoltam marhaság és a semmiért dühíteném fel Sayurit. Úgy érzem hogy még nem lenne tanácsos ilyen korán összeharagudni Sayurival, úgyhogy amint kiléptem a viráboltból, kezemben egy csokor vörös rózsával, inkább bocsánatot kértem tőle a már megszokott hangnememben.
- Bocsi hogy ilyen önfejű voltam, csak kíváncsi voltam valamire. - mondom újra kedves hangon - Hát egyébként én magamat az utóbbi csoportodba helyezném el, legalábbis nem szívesen mondnanék neked ellent egy küldetésen, ha ellátsz egy feladattal. - nézek egyenesen a szemébe, és várom a reakcióját. Annyit legalább megtudtam, hogy Sayuri sem az a kedves és őszinte lány, akinek eredetileg megismertem. Egyáltalán valódi az a mosoly, amit időnként ráerőltet az arcára?

Kilépek a boltból, és egyből arra utal Sayuri, hogy Dansei-jel "eggyütt vagyunk" ami hogy őszinte legyek, idegesít, nem is kicsit. Nem csak azért mert fiúnak néz, (elvégre mindig a fiú vesz a lánynak virágot), de még ráadásul úgy érzem, hogy kifigurázza ezzel a Dansei és köztem lévő kapcsolatot.
- Sajnálom hogy ennyire kihagy a memóriád, úgy emlékszem mintha említettem volna hogy csak barátok vagyunk Dansei-kunnal. - mondom ezt idegesítően kedves hanggal, enyhén megdöntött fejjel - Tudom hogy azt hiszed hogy neki veszem, de a jó csapatmunka ott kezdődik hogy megtanulunk bízni a másikban. Én pedig azt mondtam hogy magamnak veszek. Ebből kiindulva jelenleg te borítod fel a csapatmunkát azzal, hogy nem bízol bennem. - fejezem be, majd elgondolkozok hogy ha most az idegesség miatt vagyok ilyen, akkor most nem játszom meg magam? Most vagyok önmagam? Akkor eddig csak színészkedés volt az életem? Nem tudom megmondani, de abban biztos voltam, hogy Sayuri ezen két mondata teljesen kihúzta nálam a gyufát. Az utánna következő kiselőadásából annyi maradt meg hogy  "csapatmunka". A többi szó valahogy kimaradt. De az utolsó kérdése tiszta maradt.
- Mi lenne ha te mondanád meg? Üljek le, vagy inkább menjünk el sétálni. - mondom ezt ugyanolyan ártatlan és kedves hangon mint az előzőt, és úgy döntök, hogy mégis kiderítem, milyen is az amikor Sayuri ideges.

Úgy tűnt teljes a siker. Sayuri arckifejezéseiből ítélve most valamilyen téves képet formál rólam a fejében, amitől mondjuk egy kicsit félek, elvégre így könnyen félreismerhet, de végülis ez ezzel jár. Sóhajtok egyet, majd azon kezdek el gondolkozni, hogy lehet bocsánatot kellene kérnem, és be kellene avatnom, hogy mégis miért vagyok ilyen modortalan. Úgy eddigi álcázott magabiztos és nyugodt hangomat kicserélem a régi, már jól megszokottra és el is kezdem mondani.
- Ahhh... Bocsi az előbbiekért csak... Csak most azon gondolkoztam, hogy egy harcban komoly előnyhez jutsz, ha félrevezeted az ellenfelet, illetve megtéveszted. Elvégre ha rosszul mér fel téged akkor onnantól gigantikus előnnyel indulsz. - itt hagyok egy kis szünetet, és vizslatom Sayuri szemét, kíváncsi vagyok mire gondol. - Amit az előbb mondtam, teljesen felejtsd el kérlek, csak próbálom kigyakorolni ezt a fajta "megtévesztést". - felveszem a padról a virágokat majd egy pillanatra élvezem a kellemes szellőt, majd újra neki kezdek. - Szerinted mennyire hihető? Képes leszek alkalmazni más körülmények között is? - kérdezem majd egy halványka mosolyt eresztek Sayuri felé. - Az utolsó kérdésem az lenne hogy mit gondolsz Yuuról, utánna minden kérdésedre őszintén fogok válaszolni!

Miután elhagyta az utolsó szó is a számat, csak reménykedtem benne, hogy Sayuri nem fog teljesen hülyének nézni. Magamban átgondolva teljesen logikus volt amit mondtam, bár lehet Sayuri teljesen más szemszögből közelítette meg ezt a dolgot, és talált benne valamilyen hibát, ezért kérdezett vissza. Bár azt mondta hogy csak egy pillanatra hitte el, a hangja teljesen mást mondott, és most már én is tudom, hogy Sayuri sem az a mindig kedves, és őszinte lány, úgyhogy feltételezem, hogy csak blöffölt, bár azt sem zárhatom ki hogy igazat mondott, azért ha valaki csak egy pillanatra hiszi el amit hall vagy lát, az kicsit sem lepődik meg azon amire valójában gyanakodott. Vagy talán csak egy picit. Sayuri kérdésére egyből tudtam válaszolni, még így is hogy arra számítottam, egyértelmű lesz neki ez az egész, és nem kell magyarázattal szolgálnom. 
- Ez számomra kétféleképpen is előny. Az egyik, hogy ha valakit meg akarsz ölni, feltéve ha nem vagy egy idióta, nem rontasz rá egyből, meggondolatlanul, hanem előtte felméred a képességeit. Ez velünk is akármikor előfordulhat. Ha egy veszélyes küldetésre megyünk, és hamarabb észrevesznek minket mint mi őket, bizonyára előbb felmérik a képességeinket mielőtt ránk támadnának. Ebben az esetben, elég egy ember képességét alábecsülni, és máris romokban hever a tervük. - magyarázom Sayurinak elégedetten - Egyébként ha jól emlékszem Mugo-Sensei is valami hasonlót csinált, mikor elsőnek találkoztunk. Akkor is sikerült alábecsülnünk, legalábbis Yuu-kunnak biztosan, hisz volt olyan ügyes hogy még ki is hívta a Sensei-t egy "párbajra" - kacagok fel - És őszintén bevallom, én sem láttam benne ekkora ellenfelet. - fejezem be magyarázatom első részét, majd egy lélegzetvétel után már kezdek is bele a másik felébe.
- A másik pedig... Hogy... Hát már egy ideje gondolkoztam ezen, és be kell valljam hogy talán az egyik legnagyobb gyenge pontom... Hogy talán sebezhetőbb vagyok... Mármint... Érzelmileg sebezhetőbb vagyok... Erre akkor jöttem rá, mikor a vizsgánkon teljesen be pánikoltam mikor meghallottam a robbanást, és egyszerűen túl gyorsan gondolkoztam, ezáltal nem gondoltam át semmit, csak arra tudtam gondolni, hogy csalódást okozok nektek és... És le fogtok hordani emiatt... - Kellemetlen emlékek törnek bennem a felszínre, amitől le kell vennem Sayuri szeméről a tekintetem, és egy pillanatra elfordítani, hogy összeszedjem magam - Ezért jutottam arra, hogy ha nem ismernek az emberek, nem tudják miért vagyok olyan amilyen, akkor nem tudnak olyan dolgokat mondani, amitől elveszteném a fejem. Erre Yuu-kun vezetett rá. Már első találkozásunkkor feltűnt hogy teljesen máshogy viselkedik mint más ember. Olyan mintha mondhatnál neki bármit, semmivel sem tudnád megsérteni. Egy tökéletes érzelmi védővonala van. Nem sokkal a vizsgánk után jöttem rá, hogy nekem is kell egy ilyen védelmi vonal, hogy higgadt tudjak maradni bármilyen szituációban. - bár ez így nem teljesen igaz, nem tudok minden szituációban nyugton maradni, végül is akárhogy viselkedek akkor, a robbanás hallatára ugyanúgy reagáltam volna. Ez a technika csak olyan helyzetekre lesz jó amikor szavakkal próbálnak belefúrni a fejembe, ezzel összezavarna. Véleményem szerint, ha valakit képes vagy összezavarni, megkérdőjeleztetni vele a saját eszményeit, akkor a kezedben van a legerősebb technika amit valaha ember kezébe adtak. - Csak azért kérdezgettem Yuu-kunról, mert szeretném megkérdezni tőle, hogy tud minden helyzetben higgadt maradni. - ekkor eszembe jut mikor az erdő közepén egy fának nyomta Sayurit, és kiabált vele - Vagy legalábbis... a helyzetek többségében higgadt maradni