Re: Szabad Játék (5)

**Tsunomi Ai** Kedd Ápr. 26 2016, 22:44

Észre se vettem, amikor valaki egyszerűen „mögém lopakodott”. Bár a lány, aki hozzám szólt, nem jött hozzám túlontúl közel, mégis az, hogy ilyen hirtelen szólított meg valaki az erdő közepén a frászt hozta rám. Egy nagyot sikkantva ugrik egyet, és rémülettől tágra nyílt szemmel szorítom magamhoz a csomagot. Nagyot nyelve, kicsit remegve fordulok, a hang irányába először nem igen tudom mire számítva, miközben kicsit bátortalanul az egyik közeli fa mögé bújva nézek rá a lányra. Eleinte nem nagyon tudom, mit mondjak Mirubi-sama azt mondta kerüljem a feltűnést és a lehető legkevesebbet beszéljek idegenekkel. De... most ha esetleg tényleg tudna segíteni… Nagyot nyeltem, mikor eszembe jutott a feladatom… titokban kell tartanom mindenképp. Szinte már csak jobb szemem látszik ki a fa mögül, amiből látni lehet a bizonytalanságot, és a félelmet. Egyelőre nem szólaltam meg, csak vártam, hátha elmegy a lány, ám ha nem tágít, kicsit bizonytalan hangon köszönök neki.
- Sz…szia. Igen… v…valahol rossz helyen fordulhattam le főútról… és… és… - szemeimből egy-két könnycsepp gördült ki, ahogy tudatosult bennem, hogy teljesen elvesztem, és nagy eséllyel a nő az utolsó mentsváram… olyan szánalmas vagyok...

**Amaken Yoshimitsu** Csüt. Jún. 16 2016, 13:42

- Maradj ott ne gyere közelebb! – ordítja el magát egy kissé megviselt ruhájú férfi a földön fetrengve.
Elmosolyodok a csuklyám rejtekéből, miközben szemem le sem vettem a férfiról. Ujjaim apró mozgatásával helyezem különböző formációkba a fűben rejtőzködő Tücskeimet, melyet már-már készen álltak, hogy halálos bombázásba kezdjenek, ha úgy döntök. Persze látszólag nem forogtam veszélybe. Konohától nem is olyan messze találtam rá a célpontomra: egy piti genin, akit rablásért, és civilek gyilkolásáért köröztek… de mint kiderült a shinobi tehetsége… öhm… nem éppen éri el még az átlag szintet is. Bár még mindig ér a feje eleget, hogy megérje levadászni. Egy erdősség sűrűjében vagyok, itt-ott már megritkítva a növényzetet a Tücskeim robbantásával, így előfordulhat, hogy felkelthettem a fickó esetleges társainak figyelmét… bár nem hiszem, hogy egy ilyen gyáva alaknak lennének társaik. Bár nem sérült meg komolyabban (csak az egyik figyelmeztető robbanásom sértette meg egy kicsit), de látszólag már ez is elegendő volt arra, hogy kikészüljön idegileg. Sóhajtok egyet, majd lassú léptekkel megindulok a férfi felé, aki minduntalan próbált elhátrálni tőlem. A testemet eltorzította a teljes alakomat eltakaró köpenyem (főleg azért, mert a hátamon tartott tekercs tartómat is eltakarta), és mint vándor ninjaként töltött éveim során megannyiszor, most sem hordtam falum fejpántját. Végül pár lépésre megállok a fickótól, és kissé unott hangon szólok rá.
- Kérlek ne nehezítsed meg a dolgom, így is elég nehéz lesz téged elhurcolnom…

Ám a fickó hirtelen felpattant és futásnak eredt, miközben én megrázom a fejem, és lassan ráérősen megindultam utána, ujjaimmal finoman mozgatva az apró bábjaimat-

**Nara Akane** Pént. Aug. 19 2016, 04:16

- Szeret...
Egy szem tabletta.
- Nem szeret...
Újabb pirula.
- Szeret... Nem szeret?! Tudhattam volna hogy az ártatlan szempár csak megtévesztés... Óh, én naiv, buta lány... Mégis miért pisálna bele a kedvenc cipőmbe, ha egy kicsit is megbecsül?!
Gügyögi sírásba forduló hangon az alkoholmámortól - is - kába kunoichi, amikor az utolsó szem lónyugtatót is hanyagul a szájába pöcköli, majd az eddig két combja között szorongatott szakésüveget is istenesen meghúzza... De valahogy még ez a szintetikus tompaság sem képes elfeledtetni vele, milyen pocsék napja volt. Másmilyen nem is lehetett volna, hisz már az elején megpecsételődött ez a nap... Az egész azzal kezdődött, hogy húgai közelgő chunnin vizsgája okán a fél klánt átcsődítették egy családi ebédre, így hajnali délben kellett kelnie. Ezután el kellett viselnie a teljes Nara diaszpóra lesújtó pillantásait és félhangon elköhögött megjegyzéseit, csak mert kinyúlt, ételpecsétes alvópólójában és egy férfi alsónadrágban botorkált le félvakon az étkezőbe, hogy egy bögre tejeskávét magába döntsön.
~ Képmutató pöcsök! Mintha ők még soha nem ettek volna háromnapos chipset a hajukból! ~
Aztán jöttek azok a szarrágó, felszínes, álaggódó, de közben mégis titkon szemrehányó kérdések a rokonságtól... "Hogy halad az előléptetésed? Mikor házasodsz már meg? Sok udvarlód van? Eljönnél a fiam jouninavatójára? Leszállnál a lábamról? Nem akarsz felöltözni Kislányom?" Komolyan... Miért nem hagyják az embert élni?! De persze itt még nem volt vége... Letört a körme, amikor a két számmal kisebb nadrágjába próbálta beletuszkolni magát - sikertelenül - és mindennek tetejébe, amikor lábbelit próbált húzni, heveny szívfasszal konstatálta, hogy bokáig mókushugyos lett a lába. Persze tudja hogy Kitsumo, a cukormókusa erősen elkanászodott, mióta többet kell a ninjalét ügyes-bajos dolgaival foglalkoznia, de azért ez mégiscsak túlzás... Természetesen egy egész szekrénnyi tiszta cipő állt a rendelkezésére, de ő AZT akarta felvenni! Itt végleg betelt a pohár, úgyhogy mezítláb, hálófelszerelésében feltépte a házi feladatok miatt fenntartott gyógyszeres szekrényt, kivett egy marék ketamint. Ezután megvámolta a családi pincét is azzal a szakéval, amit első születendő gyermekének geninavatójára tett félre, még naiv, romantikus csitriként, amikor azt gondolta, hogy talál egy olyan lúzert, aki csinál neki egyet. Persze akármennyire szereti sajnálni magát, neki soha senki sem volt elég jó, bár ezt a világért sem vallaná be magának.
Alig látva a jáde pillantását fátyolozó könnyektől kirohant az erdőbe, mert ott mindig nyugalomra lelt, akármilyen indokolatlan hisztériaroham tört rá. Amikor már elég mélyen beért a rengetegbe, felmászott egy fára és elkezdte az épp befejezett szeret-nem szeret játékát.
Heveny önsajnáltatását azonban fojtott férfikiáltások törik derékba, és nem egészen biztos benne, de talán... Egy robbanás? Eleinte nem sok jelentőséget tulajdonít a közjátéknak, felőle ott pusztul meg mindkettő, ahol akar, nála szarabb napja egyiknek sem lehet. De amikor közvetlen az ő fája alatt hall botladozó lépteket, mégiscsak úrrá lesz rajta a kíváncsiság, és oldalra fordul, hogy jobban szemügyre vehesse a történéseket. Egyensúlyérzékét azonban már rég feláldozta a szeszgőzös élvezetek oltárán, így a kellőnél kissé nagyobb lendületet vesz és kecsesnek legkevésbé sem mondható mozdulattal bukfencezik le az ágról amin ült.
Mindössze egy éles "kjáááááááá" telik ki tőle, mielőtt a vártnál hamarabb teljes súlyával ráhuppan valami fura formájú rongykupacra. Először azt hiszi, az imént alatta elfutó egyén volt olyan rendes, hogy alápárnázta a fáját, pont ilyen esetekre, de mivel a kupac gyanúsan kemény és fájdalmasan nyögdécsel, bősz bocsánatkérés közepette gurul le az idegenről.
- Elnézést, elnézést! Én csak lenéztem és akkor...
Nem tudja befejezni a mondatot, mert tápászkodás közben megpillant három csuklyás, púpos alakot. Nagyot húz az üvegből, amit egy percre sem engedett el - bár az idegent lehet sikerül lelocsolni vele... -, hátha kicsit szabályosabb formája lesz ezeknek a valamiknek, de hiába. Mivel az agyának etikettért felelős része amúgy is erősen csökevényes, s még ezt a keveset is elitta, akaratlanul is kibukik belőle:
- Húúúbazze! Nektek aztán nem kell félni a tengerbeeséstől, mert ha a cápák meglátnak, egyből rászoknak a lucernára! Hogy a vérbe lett ekkora és ilyen girbegurba púpotok? Hármasikrek vagytok?

**Amaken Yoshimitsu** Pént. Jan. 27 2017, 01:30

Már azelőtt megcsapta az orromat a szeszémelyítő „bűze”, mikor még csak közelébe sem voltunk, de egyelőre nem csináltam semmit sem az ellen, hogy megkeressem eme illatanyagok forrásának lelőhelyét. Egyrészt a célpontomat nem hagyhatom menekülni, másrészt, ha az alak, aki eme nedűvel kapcsolatba lépett valamilyen elintéznivalója van velem, akkor úgyis megkeres. És a fazon menekülési útvonalából ítélve sajnálatos módon úgy tűnik keresztezni is fogja az utunk egymásét. Nem siettem, egyrészt, mert a távolság engem nem zavar, ha harcról van szó, illetve, ha a harmadik fél kötözködni akar, legyen időm reagálni. Mindenesetre úgy tűnt előkészületeim hiábavalóak voltak. A Harmadik nemes egyszerűséggel lepottyant a faágról. Megállok, de a bábjaimat továbbra is készenlétbe helyeztem, hisz nem tudhatom, hogy a frissen beugró „finom” hölgyeményt milyen célok irányították felénk. Állapotából és ruházatából ítélve a válasz persze egyértelmű: a gravitáció. Látszólag nincs tudtában a helyzetével és a tömény szeszgőz mennyiségéből ítélve úgy vélem jó pár liter szaké, vagy valami hasonló erős ital állapota alatt lehet. Bár a helyzetet nemigen látta át, azért jómagam (bár többedmagammal úgy tűnik), de végül szemet szúrt neki. Hát nem tudom… a tárolóval együtt nyomok vagy két métert, ha így nem vett volna észre, szerintem az már nagyon gázt jelent. De a kérdésére csak megcsóválom rosszallóan a fejem.
- Először is a vízben nincsen lucerna, ha lenne, se lenne, mert már úgyis befőztem volna, már pálinkának. – mondtam miközben leoldottam a köpenyem alatt lévő, övemen lógó műanyag flaskát – A többi kérdésedre meg: Ne aggódj ez csak genjutsu. Öntsd le magad ezzel a szerrel, ami a flaskában van és feloldhatod az illúziót.
Ezzel nemes egyszerűséggel felé dobom a tartályt, melybe igazából csak víz van, de talán egy kis hideg, folyadék a fejére összehúzza annyira a látását, hogy valamicskét kijózanodjon. Mindenesetre további szellemes megjegyzéseket várok a kinézetemre, vagy a „genjutsu-s” témára, amire már igazából van is válaszom.

- Figyi… az én púpomtól egyetlen mozdulattal megszabadulok, de te továbbra is taccs részeg maradsz, Tündérbogár. Nos… - csapom össze tenyerem, majd lehúzom fejemről a csuklyát, láthatóvá téve arcomat – Ha nem tévedek Nara Akanéhoz van szerencsém… Mit keres egy ilyen híres, neves „kisasszony” a erdő közepén ilyen állapotban, hm? Merül a Duracel nyuszi vagy csak korán lett karácsony és bezavart a Mikulás? – csipkelődök rossz szokásomhoz híven a nagy eséllyel teljesen kiütött nőszemély felé, mely tapasztalataim szerint a legtöbb alkoholos állapotú emberben némiképp élénkítő hatást kelt ki – Mindenesetre jómagam Amaken Yoshimitsu lennék. Vándor, fejvadász Sunagakuréból. S most ha formaságokon túl vagyunk, tetszene szépen felállni a célpontomról? – intek a nő alatt elfekvő alak felé.

**Hirota Yukionna** Szomb. Márc. 03 2018, 21:29

- Hogy a jó isten csessze meg ezt az eszement selyemmajmot. Úgy enném ki három és fél percenként a gigáját, ezekért a hülyeségekért. Egyszerűen nem tudom felfogni. Egy nap, biztosan megfojtom. - fortyogtam halkan magamban, miközben kicsavartam hajamból a maradék benne maradt szennyvizet. Gyűlölöm ezt az egészet. Egy retkes, bűzős csatornából kellett kihalászni valami rühes korcsot. Oké, szeretem a kutyákat, de ez most felcseszte az agyam. Berántott a vízbe, összekarmolt, a vállamra esett egy darab tégla. Pedig semmit se csináltam. S most így, koszosan, bűzösen, elázva, sebesen csattogok haza. A fejem fáj. Szédülök. S borzalmas bűzt áraszt magából a tincsekben összeragadt kékes loboncom. Szemem fehérje elvörösödött a csípő, szennyezett csatornalöttytől. Ruhám megtépődött a folyamatos karmolásoktól, s a néhol kiálló vakolatdaraboktól. Nem egyszer mehettem neki a falnak. Bőröm megtépődött, szám felrepedt. Ajkamon vöröslő alvadt vér pihen, nem nyalom le.. mert az csak jobban csíp. Karjaimon vonalakban, hegesedett bőr mosolyog vissza rám. Mellette érzékeny, s rózsaszínen csillogó bőröm kacag. Vállamon egy nagyobb horzsolás helyezkedik el. Sötétvörösre festette ruhámat a belőle csurgó vér. Mostanra már elállt.. csupán kellemes elszíneződésével, s szagával jelzi jelenlétét a szöveten. A seb? Nem mondhatnám szépnek, de éltem meg rosszabbat is. Összegezve, csapzott, koszos, büdös, s sebes vagyok. De, igazából tűrhető. Egy forró fürdő, és egy kiadós, három napon át tartó alvással orvosolható. Meg rengeteg kajával. Jó lesz ez. Teljes három nap szabadon. Egyedül. Kabi küldetésen, engem pedig most nem fognak behívni. El sem hiszem...lesz egy pár napom... egymagamban.. amikor nem kell semmit csinálnom, nem kell emberek közé mennem.. és csak vegetálhatok. Ezekkel a boldog gondolatokkal kotorásztam egy sort a shurikentartómban, majd kivettem a lakáskulcsom. A zár... nem kattant. Az ajtó nyitva volt. Kabi itthon lenne? Nem az tuti nem. Akkor..betörő? Remélem nem ette meg a kajám. Egy furcsán fáradt arckifejezéssel léptem be az ajtón. Ekkor pillantottam meg, a HŰTŐMBŐL kilógó furcsa lila.. embert. Azt hogy férfi-e vagy nő... hirtelen nem tudtam eldönteni..de még pillanatokkal később sem..
-Őmm.. izé... Mit akar a hűtőmtől?

**Lanmao** Vas. Márc. 04 2018, 15:36

// Yukionna :> //

Szabad Játék (5) - Page 5 C441af51d189bbac2223daab6a48e9eb

El kell, hogy mondjam, kedves rajongóim, szörnyűséges dolgok történtek velem az elmúlt néhány hétben. Jobb lesz, hogyha az elején kezdem, de üljetek le, mert ez nagyon kemény lesz: Zsíros tej... Csokiszeletek... Tejszínhab...

A felső polc kivégezve, de várjunkezmégismiaszaritt?

[...]

Amikor az a mázolt képű Bohóc azt mondta, hogy ellakhatok a Geninje lakásán, - mert valószínűleg úgyis megfullad és még hetekig nem veszik észre odafent a fejesek, ezért nem kell paráznom - azt nem mondta, hogy ilyen élhetetlen körülmények lesznek... Kerüljön csak a kezeim közé!

Bár...

Annyira hívogató vattacukor illata volt. Ah... Még most is beleremeg a lábam. Az egyetlen férfi akit kicsit is vonzónak találtam, pont a mássága miatt? Miért ver engem a sors? Nem fogtak rajta a kis trükkjeim, de legalább tudom, hogy a fülének is cukorka íze van. Azt a hajszálat pedig azért elraktam. Emlékszem is, hogy mikor eszembe jutott az a rózsaszín borzadály - akármennyire is volt rondán fésült és kócos, elnéztem neki, ez az ő stílusa, s meg kell valljam, valahol értem is ezt a fajta igénytelennek tűnő, mégis tökéletesen beállított megjelenési formát - belenyúltam kimonón belső zsebébe, hogy gondosan kihajtogatva az orchidea illattal átitatott selyemkendőmet, megint szemügyre vegyem azt a szál hajat... Bár a vattacukor illatot a parfümömmel átitatott keszkenő teljesen elnyomta, de a színe egyszerűen leírhatatlan volt. Szerelmes lettem abba az alakba. Kedvem támadt volna megenni. Meg akartam enni. Mehh... Belefájdul a szívem, hogy nem tehettem meg. Talán akkor elértem volna a csúcsot. Talán, hogyha szerelmemet kifejezhettem volna, hogyha engedtem volna vágyaimnak és elevenen felfalom őt, akkor végre kielégülhettem volna teljesen. De megint csak hoppon maradtam. Csak egy rózsaszín, eperillatú füstfelhő maradt a bárszék hűlt helyén, valamint egy cukorkapapírba csomagolt levél a címmel, amit megajánlt nekem. Azt mondta, hogy éjszaka érkezzek, akkorra már tuti, hogy halott lesz a ház lakója.

[...]

Kezembe véve azt a furcsa, nejlonba csomagolt darabos, fehér izét, ami már messziről savanyúan bűzlött, nem tudtam nem öklendezni.

- Még jó, hogy már meghalt az a kis liba, ilyen bűnöket elkövetni... Mi ez az izé? - Ejtettem padlóra a furcsa valamit, s a nejlonzacskó szétrobbanva szóródott szét a földön. Fehér, apró, összeállt, tejszerű izék gurultak mindenfelé, én pedig odébb oldalazva, próbáltam meg kikerülni azt a fura trutyit... Nem akartam hozzáérni, így Ten'meihana-nt elővéve, kevés chakrát vezetve a legyezőbe, egy kisebb légáramlatot keltve legyeztem odébb azt a furcsa izét, amit mint később megtudtam, az emberek túrónak hívnak. Hát már nem azért, de én ilyet még életemben nem láttam... Bár hallottam már róla beszélni annak idején a többi, idősebb lányt, akik már többet voltak együtt idősebb és igénytelenebb kuncsaftokkal, de őket rendszerint elküldték tisztálkodni. Mi köze van annak ehhez? Egyáltalán ki az az őrült aki ezt megeszi? És miről beszéltek!?

Szemöldököm fel s le ugrált, mígnem abba nem hagytam az értetlenkedést és rá nem tértem a középső polcra: Rohadt paradicsom, fonnyadt uborka... Ennyi az össz zöldség és ezek is undorítóak. Olybá tűnik, hogy az egyetlen ehető étkek ebben a nyamvadt frigoban már a halálukat járják, én pedig haldokló élőlényt nem vagyok hajlandó elfogyasztani. Bahh!!! Hiányoznak a rózsaszirmok, a borpárlat, a Mézes szakéval átitatott aloé... Hiányzik a minőség és a kényelem!

Már torkomban éreztem a sírás kaparó érzését, amikor valami hihetetlenül undorító és büdös ütötte meg az orromat... Tekintetem egyből az első polcra vándorolt, ahol egy fehér, virágmintás tényért beszennyeztek valami igazán gusztustalan dologgal. Egy döglött madár megsütött combjával, mely csöpögött a zsírtól és szinte már marta a szememet az erős fűszerezéstől. A szomorú, lassan már sírásba forduló hangulatom átcsapott mérhetetlen felháborodásba, hiszen ez már több volt a soknál... Mutatóujjam és a hüvelykujjam közé csíptem az egyetlen megmaradt hulladarabot, majd kiegyenesedve emeltem orromhoz, hogy megszaglásszam. Az orrfacsaró fűszerezéstől tüsszentenem kellett, de nem volt kedvem hozzá... Ideges voltam és feldúlt, s én már régen megtanultam, hogy hogyan álljak ellent a tüsszentésnek. Az Oiranok nem tehetik ezt meg akármikor. Nem tüsszentgethetnek kényükre-kedvükre, mert azzal egy csodás pillanatot ronthatnak el, így megint csak visszatartottam a levegőmet, majd lábujjaimat erősen szandálomba vájtam. Ám amikor az inger elmúlt és újra levegőt vettem, megint csak undorító bűz ütötte meg az orromat, s mint kiderült, egyáltalán nem a madárhullának volt ilyen szaga...

- Őmm.. izé... Mit akar a hűtőmtől? - Hangzott a lányos hang, mire én oldalra kaptam a fejem. A hűtőszekrény ajtaja fölött tekintettem át, miközben a csirkecombot még mindig a levegőben tartotta összecsípve. Még a mai napik kiráz a hideg, attól a zsíros, hideg, sikamlós, szemcsés érzéstől, amint az ujjbegyeim rászorultak annak a halott állatnak a csontjára... Rémes, hogy mire kényszerülök és még rémesek, hogy egyes emberivadékok mikre nem vetemednek.

Nagyokat pislogva néztem a vérző bűzforrásra, s csak a hűtő fénye világította meg valómat. Ami azt illeti így is csodálatosan festettem, elvégre díszes kimonóm, s az orchidea minták, az orchidea illatú parfüm, a mindig lágy, selymes, szálaira bomlott jól ápolt lilás hajam és úgy ámblokk varázslatos kinézetem még a hűtő fényében is jól látszódott.

- Inkább a hűtő mit akar tőlem!? - Vágtam be az ajtaját, majd egy lépést elhátráltam a bűzölgő csavargótól, míg szabad kezemet kimonóm ujjába bújtatva nyomta orrom és szám elé. - Ez semmit nem tud nekem adni, de nesze - dobtam neki oda a fűszerezett hullacombot - itt van egyél és menjél innen tovább. Nem látok szívesen egy ilyen gőzölgő szarkupacot sem a... - néztem körbe elgondolkodva a "lakás" szó helyénvaló használatán - ... a kalyi... - neeeem, ki nem ejtem a számon, hogy egy kalyiba az otthonom... még ha ideiglenesen is... - A... ITT! Szóval fogd a kis kajádat és menjél szépen kifelé. - Nyújtottam felé ernyedve a zsíros, combot fogdosó kezemet, miközben kissé megmozgatva ujjaimat hessegettem kifelé. - Ott van a lépcső mellett egy kuka, lehet találsz ott egy-két dolgot, ha gondolod alhatsz benne, mert elég hideg van odakint. Büdösebb már úgysem leszel a viskó eredeti tulajdonosának meg már úgyis mindegy, mert meghalt. De MENJÉL MÁR MERT MEGFULLADOK! - Emeltem meg hangomat, miközben erősebben kezdtem el szorítani számhoz a kezem, majd nem bírtam ki és kimonómba töröltem zsíros ujjaimat (majd maximum kidobom és elégetem, van másik) és elővéve Ten'meihanát a szagforrás felé kezdtem el legyezni a levegőt, hogy távol tartsam a nem is tudom, hogy miféle undorító szagot.

Szabad Játék (5) - Page 5 A171b110562d12e6c703e71943e8c745

"A Padlizsán jó" ~ Lanmao

**Hirota Yukionna** Vas. Márc. 04 2018, 16:05

Ki a fene az a lila újságpapírba csomagolt sznob aki most épp az én egyetlen éltető, s legkedvencebb bútoromat túrja, s kapirgál benne? Fogalmam sincs. Valami nagyon fura fazon, mert még azt se tudom megállapítani, hogy milyen nemmel rendelkezik. Na de ez legyen most a legkevesebb bajom. Mégis ki a szar ez? ÉS MIÉRT HAJIGÁLJA A KAJÁMAT?! Lábától nem messze a túró feküdt holtan. Azok mellett pedig a kissé fonnyadtam gyümölcseink s zöldségeink. Mégis miféle felindulásból gondolta ezt jogosnak? Milyen beteg perverziója lehet ennek az embernek, hogy csak úgy betör egy lakásba és random kipakolja a hűtőt?! Kinyírom. Esküszöm, hogy megölöm. Mi a francot nézeget ennyire a csirkecombon? Tegnap lett kisütve, és csak ne fintorogjon tőle. Rohadt finom. Én pedig brutálisan éhes vagyok, és ha képes és a földre dobja, tényleg kiszedem a zúzáját ennem a parfüm csitrinek.
Valami furcsa visszavágással próbálkozott, ami elég gyatrán sikerült. Tényleg úgy néz ki, mint aki életében most először jött el egy selyemkalitkából. Majd egy mozdulattal becsukta a hűtőm ajtaját, s távolodott tőlem. Ezt még meg is értem. Én is menekülnék magamtól. Koszos vagyok és büdös. Úgy festek mint egy csavargó. Gusztustalanul. Na de azért nem ennyire! Ugye? Ami talán túlment minden határon, az az, hogy az oly fáradtsággal készült csirkecombomat, csak úgy hajigálta mint egy darab rongyot. Szinte észhez se tértem a betörő látványa után, de a kajám máris a lábam előtt hevert. Miféle őrültek háza ez?!
Hát ez komolyan kattos. "A..itt"? Komolyan barátom? Eddig is furcsán értetlen tekintettel néztem rá. De miután ezt kinyögte, egyszerűen kitört belőlem a nevetés. Halk kuncogásomat, szám elé tartott kezemmel folyatottam vissza, miközben lassú léptekkel indultam meg, hogy felvegyem a madárcombot. Közben még hallottam, amint hangos kiabálások között utasít ki engem saját lakásomból a ház kukájába.
- Pontosan tudom hol van az a kuka..tudod, abban lakom. - Nevettem el ténylegesen magam, miközben a zsíros csirkecombbal a kezemben elmentem a konyhába, s a felső polcról levettem egy tányért amire ráhelyeztem az ételt, s lehelyeztem a pultra. - Ne játssz az étellel. Főleg ne az enyémmel. - sóhajtottam, miközben a hűtőhöz indultam. - És tudod kedves, bár azt se tudom ki vagy, de lefogadnám, hogy valami idióta adta meg a címem, nem illik így visszaélni a vendégszeretettel, vagy épp más házát a sajátodénak mondani - Mikor tanultam meg én beszélni, úrsiten?! Ez de cink... tiszta cikiben érzem magam, de ha nem tartom meg a hidegvérem, ez képes és kidob a saját otthonomból - Na tehát akkor... ne akarj már kiküldeni a saját lakásomból, légyszi... tudod így is milyen rohadt nehezen kaparom össze a pénzt arra, hogy lakbért tudjak fizetni? És..amint látod.. - mutatok hatalmas gesztikulálásokkal végig magamon - nem döglöttem bele abba a kicseszett csatornarendszerbe! Most pedig nem érdekel mit csinálsz, csak hagyj fürdeni és aludni... jó? - nézek vissza rá borzalmasan szenvedő tekintettel, miközben irányomat a fürdő felé veszem.

**Lanmao** Vas. Márc. 04 2018, 16:32

Szabad Játék (5) - Page 5 F25ad08878beb4c1b48d4b5ed6d383b6

Az a sötét tónusú izé elnevette magát? Még kuncog... Kezét a szájához emelve... Te jó isten! Pfúj!! Ennek biztosan nincs vattacukor íze, de még csak kakaós csiga sem, vagy csokifagyi. Egyszerűen megáll az eszem, hogy miféle lényekké rontja meg az embereket ez a világ. Ez a lány biztosan nem normális, mielőbb Wandarandoba kell vinnem. De így hozzá nem érek. Nincs az az isten. Ez a világ így is teli van fekáliával, nem kell, hogy összekenődjek még jobban. Elvégre a képletes és a tényleges között is óriási határok vannak.

- Akkor menj is vissza oda... Miért éppen most másztál ki belőle he? - Fakadtam ki, miközben egy kisebb öklendezést fojtottam vissza. Bár még a szolid böfimnek mi kísérte az előző említett dolgot is jobb íze és illata volt, mint itt bárminek. Gondolom a rózsasziromtea amit még a Bohóccal ittam pár órája tette ezt a hatást.

A pofám leszakad... Ez a kis hajléktalan úgy mászkál jobbra-balra, mintha övé lenne az egész ól. Várjunk csak? Tehát nem halt meg? Ő a tulajdonos? Bajba kerültem. A tényállás megváltozott, itt az idő arcot váltani. De mi van, hogyha csak blöfföl? Bár elég otthonosan mozog... Furcsa nekem. Köpni nyelni nem tudtam, csak szememmel követtem a fekáliába száradt lányt, miközben igyekeztem távolodni tőle. Egy székben is majdnem elbotlottam a hátrálás közben, mígnem sarokba nem szorultam a hálószobába vezető ajtó és a fürdő között... Ahogyan indult felém, - pontosabban a fürdő felé - én tovább hátráltam. Chakrát koncentrálva a talpamba hátráltam fel a falra, - Vissza mennyééé!!! - majd fel egészen a plafonra, mígnem kimonómat kezemmel tartva szorítottam magam mellé, odafentről néztem le rá... Bal kezemmel betűrtem a ruhát szandálomba, így csak a jobb kezemmel kellett tartanom, s szabaddá vált kacsóimmal Ten'meihanát emeltem az orrom elé, s lentről néztem a lányra. Felfelé a szag sokkal durvábban terjengett.

Nem állítottam meg, tényleg nem tudtam megszólalni... Csak abban reménykedtem, hogy miután becsukja maga mögött az ajtót és lefürdik, nem öt percen belül jön ki, hanem jó alaposan beáztatja magát. Mert ha így tesz, akkor itt az ideje annak, hogy megfordítsuk a dolgok állását.

[...]

Szaké és díszes porcelán tálacskák után kutakodva töltöttem az időt, amit a lány fürdéssel töltött, miközben összetakarítottam - berugdostam a hűtő alá - a szétszórt maradékokat. Mivel nem találtam sem tálat, sem pedig kiöntőt, sem pedig Szakét, így maradt a hűtőben ácsorgó gyümölcslé és a maszatos poharak, amiket elmosva és eltörölgetve selyem kimonómmal tettem az asztalra. Ennek a ruhának már úgyis mindegy...

Amikor a lány kijött a fürdőből, én egy kihúzott székkel vártam és kezemben a gyümölcsleves dobozzal, - jobb kezemet az aljára, míg a bal kezemet a szélére tapasztva, 10 centire eltolva magamtól, pontosan a hasam magasságában tartva - itallal kínáltam.

- Bocsássa meg a modortalanságomat, egy Bohóc azt mondta, hogy ennek a - néztem körbe, s próbáltam leküzdeni az arcomra kivetülni próbáló fintort teljes sikerrel, hiszen ezért vagyok én a Méz Országának legjobb Oiranja - lakásnak a lakója meghalt ma estefelé, ezért költözzek be nyugodtan két napra, míg tovább nem állok. Felszolgálhatok önnek egy kis eperlevet? - Kérdeztem, miközben szépen lassan a gyümölcsleves dobozt a pohár felé billentettem figyelve a lány reakcióját. Közben alaposan szemügyre veszem, hogy most hogyan néz ki. A szemét, az arcát, a viseletét... És végre remélem, hogy valaki felkapcsolja a villanyt is, mert fogalmam sincs, hogy hol van a kapcsoló.

**Hirota Yukionna** Vas. Márc. 04 2018, 17:08

Még a szarkazmust se érti...tényleg egy kalitkában nevelkedett. Egyszerűen nem tudok mást kitalálni rá. Valami nagyon félrecsúszhatott szegénynek a fejében, hogy ilyet mert tenni. Na de nem baj, ilyen őrültek is kellenek a világnak. Így inkább nem törődve a furcsaságokkal mozgolódtam s pakolásztam egy sort. Majd miután biztonságba helyeztem ételemet, teljes nyugalommal indultam meg a fürdőszoba felé. Ez a furcsa személy, akit még mindig nem tudok hová tenni, közben lassan hátrált fel a falra, mint valami pók.
- Utálom a pókokat.. - motyogtam magamban.
Már a plafonról lógott le, s onnan osztotta az észt nekem. Hát ez tényleg hülye..egyszerűen fel nem fogom, hogy miért büntet engem a sors egy ilyennel most. Őszintén remélem, hogy ez csak a csatornavízbe volt beleöntve valami hallucinogén anyag, és most azért látom ezt a furcsa bohócot.
Gyorsan besiettem a fürdőbe. Magam mögött kulcsra zártam az ajtót, s inkább otthagytam vaksötétben ezt a képzelt alakot. Végre, teljes nyugalommal néztem bele a tükörbe. Hát, nem csodálom, hogy azt hitte a kukából szöktem ki. Tényleg úgy festek.. ez borzalmas. Hajamból lassan nekiálltam kiszedegetni a beleragadt nagyobb méretű koszokat. Ágakat, wc-papírokat, bogártetemeket. Fülemből kivettem az ékszereket, ruháimat pedig azonnal beáztattam valami szappanos trutyiba, hogy kijöjjön belőlük ez a borzalmas bűz. Egy jó fél óráig biztos áztam a forró vízben. Vagy háromszor átmosdottam tusfürdővel, mert egyszerűen a csatornabűz nem akart engedni. Megküzdöttem vele, főleg a hajam részéről. De azért, egy bő negyven perc alatt, megvoltam mindennel, és már nem árasztottam magamból azt a kellemetlen szagot. Ajkaimról leszedtem a rászáradt vért, vállamon a sebet is bekötöttem. A horzsolások némelyikére pedig egy-egy ragtapaszt tettem.. s máris emberibben éreztem magam a bőrömben. Törölközőbe csavarodtam én is, s a hajamat is abba tekertem bele. Visszavettem fülbevalóimat, majd már normális kinézettel, mezítláb csattogtam ki a fürdőből, remélve, hogy a hallucinált alak eltűnt. Félve kapcsoltam fel a nappaliban a villanyt. S nagy bánatomra, a fura lila fazon még nem tűnt el. Sőt.. kezében egy gyümölcsleves dobozzal, s az asztalon egy műanyagpohárral várt. Majd bele is kezdett a sajnálkozásba.
- Az az agyalágyult selyemmajom... - fortyogtam magamban - mi a szarért adja ki másnak a lakásom? És mi az, hogy halottnak könyvel el... nem normális ez az ember.. - kezeimet tarkómra raktam, majd lassan engedtem lecsúszni azokat onnan. - Maradhatsz, de könyörgök, a hűtő tartalmát hagyd békén - mondtam, őszinte könyörgéssel - Köszi, igazán kedves.. de nem igazán vagyok most szomjas.. - mondom valami mosolyszerűséggel, miközben a hűtőből kihorgászok egy kis darabka sajtot, s a szobám felé veszem az irányt. Bent körülbelül fél pillanat alatt felöltözök. Sima, hétköznapi ruhába. Egy hosszabb, sötétkék póló, s fekete nadrág.. most minek öltözzek ki? Hajamat gyorsan megszárítom, majd már úgy csattogok vissza ehhez az őrülthöz.
- Akkor.. csak két napig tervezel maradni, ugye?

**Lanmao** Kedd Márc. 06 2018, 12:26

Szabad Játék (5) - Page 5 Sateriajis_venomania_chibi_by_misakikchan14-d8wsuhk

Hát az eszem megáll... Ez a bűzölgő valami teljesen el van tévelyedve. Ide-oda mászkál, összefogdos mindent, csupa trutyi lesz az egész kóceráj, s még a kajának szánt hullát is ezzel a kézzel taperolja össze. Komolyan mondom, ez nem hallott még a higiéniáról? Legalább magát tisztelje meg vele, hogyha már engem kínoz ezzel az orrfacsaró szagával... Bár nagyon úgy fest, hogy tényleg mindenről tudja, hogy mi hol van, így ez a betörő valóban az, akinek meg kellett volna halnia.
Díszes, ámbár annál piszkosabbá váló kimonóm takarása alatt ujjaimat Yoruhana markolatára kulcsoltam.
Wáhh! Mit csinálok!? Hova gondolok?! Miért akarnám én megölni?! Nem... Előbb meg kell neki mutatnom Wandarandot, csak úgy talál oda utat hozzá... Önként kell a halálba mennie azért, hogy a valóságba kerülhessen. Ha most megölném, csak összepiszkolnám magam, - néztem végig a ruhámon s az arcomra is kiülő szomorúság töltött ki - habár az egyik kedvenc ruhámnak is már annyi. Egy kis vér ide vagy oda nem oszt és nem szorozna... Ahh...
Sóvárogva néztem fel magamról, úgy, ahogyan az ellenfeleimre szoktam amikor vérüket akarom venni, de amikor újfent megláttam a kis csatornatölteléket... Elfogott a hányinger, s a vérszomj elillant. Neeem! Biztos, hogy nincs az az Isten, hogy én ehhez akárhogyan is hozzáérjek. Akkor inkább megyek az utcára, fogok egy gazdagnak tűnő városit és nála húzom meg magam. Aztán majd megölöm. Wandarandoba küldöm és el veszem e-világi pénzét, hogy boldogulhassak. Ezzel is csak jót teszek. Na de most...
~ PÓK!?!?!? ~ Jéghideg bizsergés futott végig a hátamon, de az arcomra nem ült ki egy érzelem sem, csupán a semmitmondó, üres tekintet, egészen addig, amíg az a kis fekálialány be nem csukta maga mögött az ajtót. Amint ez megtörtént, azon nyomban ugrottam le a plafonról, majd téptem le magamról ruhámat. Ezernyi apró lábacska csiklandozó, taperoló, kaparó, undi-bundi motoszkálást éreztem a testem minden pontján. Ahogyan söpörtem le magamról a "pókokat" úgy lépkedtem rá kimonómra, hogy kinyírjam azt a rohadékot!
Ahogyan sikerrel konstatáltam, hogy hosszú, derékig érő hajam szálai is csak a bolondjukat járatják velem, s visszafogtam jobb kezemmel a bal kezemet, mi már Yoruhanáért nyúlva szabadult volna meg az én csodás büszkeségemtől - ami alatt a levendulaszínű hajamat értem - csak azért, mert az felcseszte az agyát, nyugodtságomban már a sarkot néztem ahol az imént tobzódtam. Hunyorogva, alaposan átvizsgálva minden apró sötét foltot, rá kellett jönnöm, hogy sem rajtam, sem a kimonómon, sem pedig a falon nem volt egy darab ízeltlábú izé sem. Akkor pedig milyen pókról beszélt az az izé?!?! Direkt akart megrémíteni.
Fejem rándult egyet, miközben jobb szemem tikkelni kezdett.
Ugyanez történt akkor is, amikor megláttam, hogy az a ribanc az én hajtűmet használja... Amikor képes volt beledugni abba a bűzös, zsíros, undorító, fekete hajába. Az egyetlen szép dolog azon a nőn a hasából szivárgó karmazsin élet volt. - Arcom mosolyra húzódik, ahogyan meredek a sötét szoba egyetlen fénylő pontjára, a fürdőszobaajtó alól kiszivárgó apró fénypászmára. - Igen, az csodás volt. Remegett egész testében. Ahogyan mellé kuporodtam akkor, éreztem testének vibrálását, bőrének kihűlő haldoklását. Végre újra érezhettem a bizsergést, hogy meg mozdul bennem valami, s a mikor a hajtűmet kitéptem hajából, majd a torkába szúrtam, a még mindig forró vére fröcskölt az arcomba.
Bleehh! Hányingerem lett... Hogy élvezhettem ezt mámorítónak? Hogyan érezhettem ezt akár csak kielégülésem szikrájának? Amikor lekaparásztam arcomról a rászáradt vérét, még akkor sem undorodtam tőle, most meg?! Most meg elhányom magam a gondolattól is. Felfordul a gyomrom. Olyan érzés, mint mikor az ember egy felettébb bűnös, alkoholmámorba veszett, le aljasodott éjszaka után felkel a józan elméjével, s még visszagondolni sem mer arra, hogy miket művelt néhány sötét órával ezelőtt. Legszívesebben lenyúznám az arcbőrömet, hogy megszabaduljak az emléktől, hogy annak a vérnek soha többé ne legyen hozzám köze.
Közben kutakodni kezdtem a konyhában.
De hogyha az én gyönyörű arcomat lenyúznám, akkor elveszíteném mindazt, ami én vagyok. Nem tehetem ezt. Ugyanaz az őrült gondolat, mint amikor az előbb le akartam vágni a hajamat hirtelen felindulásból... Kaotikus lettem.
- Mehh... - Nyögtem magam elé, majd kikerekedett szemekkel meredtem magam elé. - Ez meg mi a szar volt?! - Illetődtem meg. - Mint valami hisztis picsa. Ezért a Gésaházban már térdepeltettek volna. És egyáltalán miért beszélek magamban?! - Olybá tűnt, hogy ez a világ, a sok utazás, a sok lealacsonyodott ember megfertőzte az én tökélyre fejlesztett viselkedésemet is. Kezdek lealacsonyodni a szintjükre?! Nem nem nem nem... NEM! Azonnal vissza kell térnem a régi önmagamhoz, hol egy kis szaké!?!?

[...]

Ahogyan kijött, máris emberibben festett. Sőt...
Fehér bőrén csillant a sötétség, egészen addig, mígnem fénnyel nem árasztotta el a szobát. Akkor láttam meg, hogy valójában hogyan is fest. Bőre hibátlan volt, eltekintve azoktól a sebektől... Arca kisimult, bár halovány karikák húzódtak szemei alatt, mely a kimerültség legbiztosabb jelei. Állán egy leragasztott seb díszelgett. Ahhoz képest, hogy mennyire aranyosan fest, stílusa hagy némi kívánnivalót maga után. De a szemei... Gyönyörűek. Egyszerre van jelen bennük a nő és a férfi, ezzel pedig egy tökéletes elegyet alkotnak... Ilyet még nem láttam, de most nem ugorhatok neki. Meg kell őriznem a hidegvéremet. De az a felemás szempár... Mintha már láttam volna valahol ilyesmit.
- Igazán köszönöm. - Hajoltam meg s sütöttem le szemeimet. Itt az ideje, hogy felmérjem a terepet. Vajon melyik nemhez vonzódik?
Nem kért italt.
A meghajlás és a szemlesütés után, ahogyan kiegyenesedtem, szemeimet lassan nyitottam ki pontosan azzal a mozdulattal, ahogyan kimérten, finoman kiegyenesedett hátam. A tekintet, melyet sugároztam felé, egy ízig-vérig nő látványa volt. Ám nem találtam célba, mire ezt a felettébb lassú mozdulatot végrehajtottam, már csak a lány hűlt helyét találtam.
~ MEHH!!!?!? ~ Törtem ki magamban, majd letettem - lecsaptam - az asztalra az üdítős dobozt. Észre sem vettem a meghajlás közben, hogy ő sajtot vett elő és most azt majszolja. SAJTOT? Magában?! Ráadásul nem is valami minőségi, tuti tiszta zsír és szintetikus az egész... Úgy készülhet, mint azok a fura pirulák, amikkel a Ninjákat tömik. Ő meg ezt zabálja...
Egy kis szütyőt vettem elő a földre dobott kimonóm ujjából.
Ha majd máshogy nem megy, akkor majd így! Az ópiumpirulákból hármat, gondosan a gyümölcsleves dobozba ejtettem, mire a hátam mögött megszólalt egy hang. A vér is megfagyott bennem, úgy merevedtem ki, mint aki karót nyelt, ha macska lettem volna, még a szőr is felállt volna a testemen. Mázli, hogy mindenhol gyantázok... Remegve fordult meg, miközben arcomra ezúttal valóban erőltetett mosoly fagyott. Sosem jártam még így! Tényleg kezdek lealacsonyodni!
- I-igen... De ha zavarom önt - tettem ágyékom előtt egymásra kezeimet, majd fejemet lehajtottam, ahogyan azt egy Gésának illik - akkor máris távozom. - Lopott pillantásokat vetettem a lányra, úgy terveztem, hogy csak egy másodperc erejéig mérem fel őt, de nem számítottam arra, hogy átöltözik. Kéklő haja omlott le a vállán, ugyancsak kék pólója léhán lógott rajta. Tökéletesen kiemelte a felsőtestét a fekete nadrág, pontosan úgy festett, mint egy kinyílott virág. Egy kéklő Hajnalvirág // Japánoknál a Hajnalvirág a Hajnalka megfelelője tudtommal // mi szemet kápráztatóan gyönyörű a maga módján. Ami viszont leginkább szemet szúrt az a bal szemébe lógó haja. Tehát szégyellné? - Ten'meihana // Hajnalvirág... - Suttogtam, s bár meglepett a lány külleme és az egyszerű szépsége (semmi csicsa, semmi plusz adalék, csak ő maga) mégsem taglózott le annyira, hogy valóban csodálni kezdjem. Mégis, ahogyan lassan rebegtem a szavakat, hangomba csodálatot és áhítatot csempésztem. El kell nyernem a szimpátiáját.

// Lanmao a legyezőjét is Hajnalvirágnak hívja :3 //

**Hirota Yukionna** Szer. Márc. 07 2018, 18:10

Fura egy fazon ez..de tényleg, egyszerűen nem tudok rá mást mondani. Az egész ember számomra egy nagy kérdőjel. S itt most nem a tartásáról, vagy az idekerülésének okáról és hasonlókról beszélek. Hanem arról a nőies jellemről és aráról ami körüljárja. Mégis, arcvonásai kicsit karakánabbak mind egy nőnek. De nem hozok elhamarkodott döntéseket.. ebben az őrült világban, simán lehet transznemű is. Vagy hímnős. Én igazán rábízom, és komolyan nem is foglalkoztat, addig amíg nem nyúl a hűtőm tartalmához.
Furcsamód megilletődött amikor kijöttem. Megértem, én is ezt tenném. Egy idegen házban, egy idegennel. Rémesen frusztráló dolog. Tényleg megfojtom azt a selyemmajmot, hogy egy ilyen terhet rótt a nyakamba.
A hívatlan vendég arcára egy furcsa mosoly fagyott rá. Heh..nem versz át paraszt. Ismerem már az erőltetett mosolyt. Szerinted én mivel élek túl nap mint nap? Erre az egészre csak halkan nevettem magamban, s próbáltam úgy tenni, mint akinek fel sem tűnik ez az egész. Zavarban volt. Furcsa, tényleg az. Mégis, alázatos volt. Eddig nem is zavartattam magam azzal, hogy magáz, de most már egészen új módon bántalmazta a fülemet. örülnék neki, ha abbahagyná, mert tényleg frusztráló.
- Áhh semmi gond. Ha már az az őrült selyemmajom azt mondta maradhatsz, én nem ellenkeznék a szavával. Érezd magad otthon, vagy mi. Ott aludhatsz is - mutogattam lakótársam szobája felé - De előre szólok, hogy semmi csillivillihipercsicsa cócmók sincs, csupán az, amit az átlagember abból a szerény fizetéséből amivel ki akarják szúrni a szemét, meg tud fizetni. És tényleg ne dobáld szét a hűtő tartalmát - tudom, ezt már sokszor elmondtam, de eme mondatom tényleg őszinte aggódással teli - el se hiszed, milyen nehéz azt a sok izét ami benne van, kifizetnem. - sóhajtottam. Aztán még hallottam, amint valamit motyog az orra alatt. Mire csak kicsit felkaptam a fejem. - Hmm? Mondtál valamit?
Ezt követően, megint csak megindultam a konyha felé. Kakaót akartam most, nem mást. Miért? Finom meleg és álmosít. Pont erre van szükségem a mai bűzös nap után. Így szépen, egy mozdulattal fölpattantam a konyhapultra, s leszedtem egy bögrét a felső polcról. - Szerintem ki tudom találni a válaszod, de azért eljátszom, hogy nem vagyok bunkó. Te is kérsz kakaót? - kérdeztem, miközben még mindig a magaslatokban kutakodtam. Csoda, hogy így elérem.. máskülönben biztos, hogy létra kellene.

**Lanmao** Hétf. Márc. 12 2018, 16:18

Szabad Játék (5) - Page 5 Fb3d00d26bcb41c489d67f328931dec8

He... Megvagy! Szavai kedvessége azt sugallja, hogy megvettem kilóra, ahogyan azt mindig is tettem mindenkivel, akire szükségem volt. Így vagy úgy, de az enyémek lettek... És ha egyszer már zsebre tettem őket, akkor onnantól nincs visszaút! De vajon mitől viszket a szemem?

De... Érezzem magam otthon? Ezt mégis hogy értette? Ebben a koszfészekben? Otthon? Meg amúgy is, hogy értve otthon? Hogyan érezhetném magamat otthon, más területén? Nem lennék képes magaménak tudni, vagy hát... Fogalmam sincs. Sosem mondták még nekem, hogy érezzem magamat otthon valahol. Mindig vendégként, vagy sokkal inkább Gésaként kellett éreznem magamat. Nem érezhettem magamat otthon soha. Még otthon sem... Hiszen nem ismertem soha az otthon fogalmát, nekem csupán élőhelyem volt. Miután lemészárolták az egész Gésaházat a tulajdonossal együtt, már élőhelynek sem volt nevezhető. Karmazsinba öltöztetett szobák százai... Mily' csodás is volt.

- Otthon... - leheltem magam elé, miközben arcomra egy megtört mosoly ült ki. - Semmi semmi! - Tértem magamhoz, amikor visszakérdezett, s csak akkor tudatosult bennem, amiket az imént mondott. Gondolataimat visszapörgetve, szemöldökömet ráncoltam, hogy értelmezzem mondandóját, s ferde szemekkel tekintettem a mutatott szoba irányába. - Az a vendégszoba? - Kérdem, miközben összeszedtem a földrevetett kimonómat. Természetesen már nem értem hozzá, még véletlenül sem, hanem előhúzva Yoruhanát és azzal túrva a ruha alá emeltem fel. A Szivárványpenge ezer s egy színben pompázott, ahogyan a szoba fényei megcsillantak hibátlan, évek óta fényes és folttalan pengéjén. A kard markolata virágszirmokra emlékeztető átmenettel nyúlt el, s bátran állíthatom, hogy ehhez a tompa élű pengéhez, egyetlen egy legendás kard sem ér fel... Minek nekem Kusanagi, ha itt van egy ilyen csoda? Ha megnyalom érzem a vattacukor ízét is...

Szám macskaszerűen húzódott össze a gondolatra, majd a kékség felé fordultam.

- Ha megengedi... - Mondta, majd a bejárati ajtó felé vettem az irányt, ahol kinyitva az ajtót, egy egyszerű mozdulattal libbentettem meg kardomat és ezzel a rajta lógó kimonót, ami az utcára reppenve landolt a porban. 10.000 Ryo a kukában.

Miután ezzel megvoltam, becsuktam a bejárati ajtót és elraktam a hüvelyébe Yoruhanát. Érzem az édes illatát... Egyszerűen csak orromhoz emeltem a jobb kezem, amivel az imént a pengét fogtam, majd szagolgatni kezdtem. Eper illatú... Cukrozott, mézzel bevont eper, egy kevés karamellel. Végignyaltam tenyerem, de elfintorodtam.

- Váhájjj pleeejj! - Köpködtem, de persze nem szó szerint, csak nyelvemmel próbáltam enyhíteni az undoromon. - Hiába, minden csak illúzió, ennek a kardnak rémesen rossz fémíze van, legyen bármennyire is szemet gyönyörködtető, vagy illatos... - Mondtam, miközben a lányra néztem, figyelve a reakcióit, ám ő csak a konyhapultra állva kutakodott. Hát nem tanították meg az illemre?! Bár... Óh egek... Mióta elhagytam a Méz Országát és a hivatásomat, azóta én is milyen undorító dolgokra vetemedtem. Egy szavam nem lehet... Most is, itt állok egy szál Haoriban. - Hmm? - Néztem rá kérdőn, miközben közelebb lépdeltem hozzá és leakasztottam övemről az egyik tekercset, amit egyszerűen csak kiterítettem a konyhaasztalra. - Kakaó? Az meg mi? - Kérdeztem, miközben valamilyen furcsán édes, enyhén földes illatú, de leginkább markáns aromájú dolgot éreztem a lány felől. Az lenne a "kakaó?"

Miközben vártam a választ, feloldottam a tekercsem egyik pecsétjét és így elővarázsoltam egy újabb Kimonót. Egy olyan darabot választottam, ami remélem, hogy a lány tetszésére válik. Teljes színében kék, bár annak egy világosabb árnyalata, nem olyan mélyebb és sötétszerű, mint az ő ruhái, vagy a haja. Mindazonáltal, ez a darab hanyagolt mindenféle mintát, egyedül önmagában volt tökéletes, hiszen csillogó, fényezett selyemszálakkal készült, melyek fényessé és gyémántszerűvé teszik az egész hatást. Gyöngyházfény, miközben a szegélyek a hajamnak megfelelően Lilás szálakkal futtatottak, ezzel nem csak a lányhoz, de hozzám is illővé téve a viseletemet. Egy tökéletes kombó egy váratlan helyzetre...

- Tudja, - fordultam felé, miközben egy fordulattal magamra öltöttem a ruhát, s Saiminjutsu* ismereteimet használva, apróbb változtatásokat próbáltam eszközölni magamon a lány szemében: Színeimet kiélénkítettem, hajam alól az általam oly' nagyra tartott s álmaimban sűrűn látott aranypillangók röppentek volna ki, ahogyan a kimonóm csapásai mentén, s a gyűrődések alól orchidea szirmok hullottak volna alá, ha sikerrel járok.^1! Ezzel is a tudtára akartam adni képességeimet s le is akartam őt nyűgözni... A legkevésbé sem törődtem a mutatványom természetfelettiességével, elvégre, én is afféle félistenszerű volnék... - én Gésának tanultam... - Folytattam, miközben a lányra néztem, s arcizmaimat ellazítottam, minden figyelmemet a szemeimre koncentráltam. Az évek során begyakoroltam, hogy hogyan kell igazán mosolyogni... Hogy hogyan kell a szemeimmel bizalmat gerjeszteni, tudtam, hogy mennyire kell összezárnom őket, hogy mennyire kell oldalra döntenem a fejem, és azt is, hogy mennyire kell mosolyra húznom a számat. Éppen csak egy kicsit, miközben szemeimet óvatosan, lassan összébb húzom, s fejemet alig láthatóan oldalra fordítom. Mindenből keveset kell adni a tökéletes befolyás érdekében. - Csak akkor érezhetem otthon magam, hogyha nem Gésaként, hogyha nem hivatásból vagyok jelen. Azt pedig nem tehetem ebben az esetben, elvégre ön a vendéglátóm, ezért a tradíció kimondja, hogy a szolgálatommal kell meghálálnom a kedvességét... - Ekkor megint arckifejezést váltottam, s néhány lépéssel közelebb léptem a lányhoz. Ő a konyhapulton állva fölém magasodott, én pedig bátran álltam mellé s néztem fel rá, óriási, gyermeteg, ártatlan, tágra nyílt szemekkel, miközben a pislogást már néhány másodperce mellőzve megérkezett az eredmény: némi könny gyűlt szemeimbe, ezzel téve őket még csillogóbbá. - Legyen az BÁRMILYEN formában kifejezve... - S nem vettem le róla tekintetem. - Ha viszont, nem szeretné, hogy szolgálataimmal háláljam meg a kedvességét, - léptem hátrébb - akkor engedje meg, hogy máshogyan köszönjem meg azt, hogy itt lakhatok pár napig.

*Lanmao Saiminjutsu // A Hipnózis Technikájának hívja a Genjutsut
1! --> Döntsd el kérlek, hogy Lanmao sikeresen vonja e Genjutsu alá Yukit. Very Happy

Ha igen akkor valószínűleg Yuki tudhatja, hogy ez csak illúzió a menőzés kedvéért Neutral

**Hirota Yukionna** Csüt. Márc. 15 2018, 17:01

Mit motyog ez magában? Hát az biztos, hogy nem normális. Én is rémesen sokat társalgok magamban, de vagyok annyira cuki, hogy mindezt magamban is tartom. Nem fecsegem ki országnak, világnak. Csak a szép kis fejecském legmélyebb bugyraiban tárolom a véleményemmel együtt. Na, az meg a másik utálatos dolgom. Ki a fenét érdekel a másik ember véleménye? Én is magasról leszarom amit a másik mond, így hát én minek mondjam ki? Felesleges. Egyszerűen nem látom értelmét. Úgyse érdekel senkit a másik. Akkor egyáltalán minek beszélünk? Szerintem jól meglenne mindenki a saját kis zűrzavaros világában, anélkül, hogy ezt a másik orrára kötné. Mert hol érdekli a szomszéd Mariska nénit, hogy én hány évesen szoktam rá a bilire? Vagy esetleg Józsi bácsit foglalkoztatná a kérdés, hogy ebédeltem e rendesen a napokban? Mert szerintem nem, ahogy engem se érdekel, hogy szerinte melyik a legjobb aranyérkenőcs márka. Na, de ezt a témát is gyorsan lezárva -mert kicsit eltértem a lényegtől - én nem szeretem kimondani amit gondolok. Elvagyok magamban, és másnak is így kéne. Sokkal nyugodtabb világban élnénk.
A furcsa ember, ki amúgy be sem mutatkozott -hogy enné meg a lepra - lakótársam szobája felé kezdett el kalimpálni, miközben kérdezett is.
- Hát, vendégszobának nehezen mondhatom, de mivel az ott lakó illetékes jelenleg küldetésen van, így arra az időre amíg maradsz, birtokba veheted.
Majd ejtett néhány furcsa mozdulatot, melyeket én csak egy halk kuncogással bírtam lereagálni. S pár pillanat múlva már csak arra eszméltem fel, hogy egy egyszerű kézmozdulattal kihajít egy elég drágának tűnő ruhadarabot a házból. Hát ez meg van kattanva! Szemem furcsán tikkelni kezdett, miközben arra gondoltam, hogy vajon mennyi mindent vehetnék annak a szerencsétlen öltözetnek az árából. Ha szerencsém van, nem viszi el senki, és este még behozhatom amíg őfelsége szendereg. Aztán eladom és meggazdagszom a retekbe...
Ezeket követően visszafordultam, s folytattam a kutakodást a bögrék, a fazék meg persze a kakaópor után. S próbáltam elengedni a fülem mellett, amint ez az őrült össze vissza magyaráz magának valamit. Minek nyalogatja a fémet? Bolond..
Kérdésemre, miszerint neki is csináljak-e kakaót csak visszakérdezett. Nem tudja, mi az a kakaó? Barnagban nevelkedett volna?
- Hogy.. mi az a kakaó? Pfúha... - vakartam meg a tarkómat - a kakaó maga eredetileg egy növény igazából. És abból készül talán valami kakaópor. Na de a lényeg, maga az ital, egy meleg tejes, kissé talán a csokihoz lehet hasonlítani az izét, vagy nem tudom. Nehezen elmagyarázható, de finom. Kérsz akkor? -kutakodtam tovább a szekrényben.
Mikor azonban a visszakérdezéskor felé fordultam, már csak azt láttam, hogy valami pizsama szerű kék ruciban díszeleg. Kissé csajos.
- Annyira otthon érzed magad, hogy már pizsamába öltözöl? - kuncogtam magamban. - vagy ez egy köntös a fürdéshez?
Na de ami ezután jött csak még furább volt. Vendégem haja alól pillangók reppentek, és ruhájából virágszirmok hullottak alá. Mint valami szar Disney mese. Túl csicsás. Ez már a röhejes kategóriába megy át. Az egészet is csak nevetéssel tudtam lerendezni. Kezemet számra tapasztottam, s úgy próbáltam visszafojtani kacagásomat, mely tökéletes reakció volt, erre a túl menő jelenetre. S az ember csak beszélt, miközben egyre és egyre közelebb került hozzám. Túl fura volt amit mondott. Szolgálataival? Na nemnemnemnem. Ráhívom a gyámügyet vagy nem tudom, de menjenazonnalaközelemből. Pedofil. Egyre és egyre közelebb ért. A földön állva, mellőlem nézett fel, s kissé könnyes szemekkel tekintett rám. Na ez már azért nekem is sok. Nem átlépte azokat a bizonyos határokat, hanem nyúlugrásban, csukott szemmel haladt át felettük helikopterrel (nekössbeleahelikopterbe).
- Egyem a zúzádat, nagyon cuki vagy, de köszönöm megvagyok a szolgálataid nélkül is. Annak az eszemet selyemmajomnak köszönd első soron, ne pedig nekem, hogy itt lakhatsz. Hozz virágot, vegyél nekem ebédet, vagy nem tudom mit csinálj ha meg akarod hálálni, csak kérlek menj egy lépést hátra, mert nagyon durván behatoltál a személyes terembe, és így nem adok kakaót.

//Úristentekomolyanleváltottadaztacukiprofilképet? confused

//

**Lanmao** Pént. Márc. 16 2018, 14:45

Szabad Játék (5) - Page 5 Cf2b663e3316fc9b32bf86459e85434a

Megtudtam, amit akartam s a legkevésbé sem voltam elragadtatva, de lenyeltem a békát és összeszorítottam fogaimat, megfeszítettem farpofám izmait, majd előre billentettem fejemet, hogy ezzel fejezzem ki hálámat, de szavakat nem préseltem ki szitkokra vágyó számon...
Miután kidobáltam azt a tönkrement kimonót, s tovább folytak az események, én azon gondolkoztam, hogy miként nyerjem meg őt magamnak. Természetesen egyértelmű, hogy a külsőmmel, a varázsommal, azzal amit megtanultam használni: A testemmel. Minden rezdülés, minden hang, minden mondat, minden pillantás egy varázs, egy apró adaléka annak, hogy egy ember bizalmába férkőzzünk. Onnantól pedig út nyílik számomra arra, hogy teljesen magamba bolondítsam, mint mindenki mást. Ha pedig ez megtörténik, akkor lesz egy újabb szolgám ezen a vidéken is. Persze... - néztem végig a kis kékségen - Nem a legjobb támogató, vagy pártfogó, de talán... hmm... Egészen csinos. Meg vannak a megfelelő adottságai, még ha alacsony is. Gésának túl apró, de Oirannak pontosan tökéletes lenne. Háh! Meg is van mihez fogok vele kezdeni! Nem egy pártfogóm lesz, hanem én leszek az övé. Igen... Ezt fogom tenni!
Benső énem démoni és sunyi mosolyra húzta száját, miközben a tenyereit dörzsölgette. Az enyém lesz a lány és akárhányszor erre járok majd, kérem a jussomat. Ő lesz az én pénzcsinálóm. Kitanítom őt, megmutatom neki az együttlét minden csínját-bínját és megtanítom neki, hogy hogyan legyen olyan varázslatos, hogy senki ne tudjon ellenállni neki. Cukinak tűnik, bár tartása léha. Apró termete és fehér bőre egy ártatlan, csábító kisbárány benyomását keltheti, hogyha jól tálaljuk majd. Masni a hajba, felfogott haj, néhány tincs lóghat csak a szemébe. Kihangsúlyozzuk a fehérségét, a sötétkék ruhák tökéletesen illenek majd hozzá és a hangsúlyozás funkcióját is betöltik. Arcára apró pírt csalunk, szájait harapdáltatom majd vele, hogy amikor csak lehet, vérvörösen izzon. Fehér púderpor elég lesz néhány apró, sötétebb bőrtónus eltüntetésére, s máris készen van az ártatlan, érintetlen, szerény Hajnalvirág. Ez a név tökéletes lesz neki a piacra. Tenmeihana. Majdnem olyan szépen és dallamosan cseng, mint a Lanmao... Háh! Hiába, az az öreg kurva jól kitanított, még én magam is elképedek magamtól.
Ahogyan ez a gondolat megszületett fejemben, elpirultam, s mivel teljesen elmerültem vendéglátóm átalakításának és felhasználásnak gondolatában, észre sem vettem, hogy saját magamat ölelgettem halkan, kuncorászva, hogy mennyire is jól összeraktam fejben az én leendő Pénzeszsákomat.
- Hee? A Tej zsíros vagy pedig sovány? Meg hát tehénből nyerték? Én csak a Bumwatok tejét iszom meg, nem kérhetném inkább vízzel? - Szimatoltam látványosan a levegőbe, valóban csalogatott az érdekes illat. - Elég finomnak érzem. Egy csipet fahéjjal bizonyára fenséges lehet... Szóval... Kérhetek. - Motyogtam, megmondom őszintén, hogy megilletődtem egy kicsit, nem így szoktak megkínálni akármivel is. Egyértelműek szoktak lenni és többnyire szaké kerül terítékre, nem pedig egy ilyen kakaizé vagy mi.
Amikor viszont megszólalt és szájából a szitkokat csak úgy szórta, amikor becsmérelve a földbe tiporta az öltözködésemet és ezzel, akárcsak egy szolgát meggyalázott, én nem tudtam mást, csak hebegni és habogni... Hirtelen nem jutott tüdőmbe levegő, s nem zengett hangot hangszálam. Mégis lenyeltem azt az újabb, ámbár egyre kövérebb békát. Kezeimet finoman hajam alá vittem, - nem volt nehéz dolgom vele - majd dobtam rajta egyet, ezzel a hátam mögé söpörve azt.
- Ez, Togi-sama* egy, a Méz Országában készült, gyémántfény Kimonó, amit csak a legkiválóbb Oiranok viselhetnek. Csak ők engedhetik meg maguknak, vagy pedig csak ők kaphatják ezt meg a Gésaház Mesterétől. Ez a "fürdőköpeny" nagyjából annyit ér, mint ez az egész kóceráj, vagy többet... De persze nem várom el öntől, hogy ízléses is legyen, nekem természetesen elég az, hogyha megszállhatok ebben... - Hajoltam meg, miközben kissé csalfán néztem rá, elvégre a vörös szörnyeteg már tombol bennem, s remélem, hogy provokációnak veszi szavaimat... - Ebben a palotában... - Nem győztem gúnnyal telíteni az utolsó szót, s szemeimmel kihívóan néztem fel a lányra. Úgy érzem, hogy nem igazán tekint engem vendégnek, sokkal inkább valamiféle furcsa ismerősnek. Legalábbis az én köreimben ennyire szertelenül és fesztelenül csak azokkal beszélünk, akiket jól ismerünk. Nem hajlandó elismerni Gésának?!?
Hogy? Virág? Ebéd? Randira akarja, hogy hívjam? De mégis bántja őt a személy tere... Hogy? Összezavart... Én... Nem értem az embereket ezen a kontinensen. Ezen a világon...
Kimonón ujját felhúztam, így kivillant kölnivel fújt csuklóm, s teljesen szőrtelenített karom. A Méz Országának gyantája elsőosztályúan teljesít, bár a hatásért és hatékonyságért meg kell szenvedni. Na de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy megcsíptem magam. Fájt, de nem történt semmi. Pedig már azt hittem, hogy valami történt ezzel az álomvilággal. Valami furcsa hiba, egy paradoxon... Eddig minden világos volt a számomra, jól kezeltem mindenkit de itt van ez az izé, aki a hiba az egyenletben, a kis fénybuzerátoros izé a szemedben, ami ott van, látod és zavar, de amikor ránéznél elszalad! Mi ez?
- Te valódi vagy? - Böködöm meg vádliját, miközben olyan tökéletes koncentrációval figyeltem, hogy történik e bármi is az érintésem helyén, hogy talán még el is bambultam. - És ha igen, akkor miért vagy ilyen? - Néztem rá kérdőn, majd hátrébb léptem tőle. - Te is láttad Wandarandot? - Kérdeztem, majd miközben folyamatosan tartottam a pislogásmentes szemkontaktust, lassan, teljesen a lányra bambulva nyúltam bal kezemmel az asztalon lévő epres gyümölcslé után, aminek kupakját letekerve nyújtottam a lány felé. - Tessék, igyál! Ezzel visszajuthatsz! Nem kell aggódnod. - Felébresztem ebből a rémes álomból, szemlátomást megőrült, most is furcsán néz rám. Már értem... Értem az egészet! A hűtőt is, mindent! Teljesen kiégett az agya ennek a lánynak ebben a világban, s nem tud sehogyan sem visszajutni Wandarandoba. - Most már értelek... - Mosolyodtam el lágyan, majd jobb kezemmel a hűtő ajtaját is kinyitottam... - Megtébolyodtál. Ezrét vásároltad össze ezeket. - Vettem ki egy magas zsírtartalmú tejet. - És azért öltözködsz így. De tessék! - Nyomtam közelebb hozzá az italt. - Ebben Ópium van! Ezzel visszajuthatsz! Még segíteni is tudok neked! - Néztem szomorúan a hűtő tartalmára. - Óh drágám... És te ezekért még fizettél is... - Szemöldököm homlokomra szökött szinte a sajnálattól. - De már vége van az őrületnek, tessék! Idd meg és segítek neked eljutni Wandarandoba! Csak nyelj egy kortyot és tartsd vissza az elméd, hagyj magad mögött mindent ami eddig valósnak tűnt! Azt mondtad, hogy rémálom, hogy mennyibe került az itt, ez a sok szemét... Jól van ez így? Valóban ennyibe kellett volna kerülnie? És a mestered... Meg akart ölni téged. Ebben a világban csak szenvedsz, szerinted ez lenne az élet... - Nyújtottam egyre közelebb és közelebb felé a palackot. - Ez nem lehet a valóság, nem lehet az igaz világ. Mi értelme lenne az életnek, ha mindenki csak szenved benne? Ugye? Ismerős az érzés? Amikor álmodban a csoda vár... Te is láttad igaz?! Akkor pedig igyál! Ne félj, hogy mi lesz később, csak ebben a percben élj, mert az álmaid soha többé nem lesznek ilyen közel hozzád... - Tártam szét a karom, s őszinte csodálatot éreztem, tudtam, hogy miről beszélek, éreztem, hogy a győzelem közel. Ha sikerül megitatnom vele, ha sikerül őt eljuttatnom Wandarandoba a technikám segítségével, akkor ha felébred teljesen másként fogja látni a világot. Megismeri az igazi boldogságot és ez a hely, ez, a szánalmas, sötét, undorító koszfészek már csak egy rossz rémálom lesz a számára. Újra vissza akar majd menni a valódi világba, Wandarandoba. - Csak jöjj velem, s hagyd, hogy megszabadítsalak elméd béklyóitól igyál!!

// Majd ha megint bebuzul akkor más képe lesz Razz

Egyenlőre kevésbé meleg Neutral

*Házigazda
Nem tudom mennyire jön le a végéből, de Lanmao kattos amúgy. Neutral

Nyugodtan leüthető, utána TALÁN helyrejön XDD
Amennyiben Yuki elveszi a dobozt, Lanmao hátat fordít neki és úgy magyaráz legalább egy 5 másodpercig, csak jelzem, és most nagyon benne van a dumában. xd
Ha Yuki inna a cuccból valószínűleg a magas ópium koncentráció miatt pár pillanat múlva érezné is a hatását, majd Lanmao lefektetné a földre és használná rajta a Wandarando no Toguchi // Wandarando Kapuja technikáját. Ha ez megtörténik akkor Wandarandoban játszunk tovább, egy olyan világban, amely a karakterem technikája révén és az Ópium hatása miatt, 99%-ban formálható a karakterem és a te karaktered elképzelései szerint. //

**Hirota Yukionna** Szer. Márc. 21 2018, 16:23

Oké... szerintem én nem tudom, hogy meddig fogom ezt még tűrni. Ez a lény, sokkalta furcsább, mint akikkel eddig dolgom volt. Magát ölelgette, mint valami szeretethiányos retardált, s halkan kuncogott. Valami tuti nincs rendben a buksijában. De nem is akarom inkább megtudni, hogy mi járhat a fejében. Elég nekem a saját baromságom zaja. Az is egy értelmetlen dúdolás, ha úgy vesszük. S emiatt a sok furcsa hang miatt nem hallom sokszor környezetem, s van, hogy észre se veszem, ami éppen történik körülöttem. Ha nagyon elgondolkodom, akkor akár egy hattagú rezesbanda is bejöhet, miközben ágyukat lőnek át egymás fején. Fel se fog tűnni. Helyette majd órákkal később, mikor ruhámat belepte a vér, fogom szomorkásan konstatálni, hogy ezt már a hipo se szedi ki gond nélkül. De ezzel semmi baj sincsen. Szeretem magamat hallgatni. A sok borzalmas baromság mellet, mely koponyám falát belülről vakargatja, néhány értelmes gondolat is meglapul. Bár azoknak száma elenyésző. A túlnyomó többség inkább a szenvedés, s a hozzám éppen abban a pillanatban álló legközelebbi személy, önmagamnak való kibeszélése. Mekkora egy kis sunyi rohadék vagyok. Imádom magam.
Kérdőn tekintettem furcsa vendégemre, ki érdekes választ adott a kakaóval kapcsolatos magyarázatomra. Nem értem, mi nem volt érthető.
- Igen... tudod, az a fehér cucli, amit a kis bocik is isznak. Mi? Ennek több fajtája is van? Hát.. ömm... az olcsóbbik. Mert miből nyernék, ha nem tehénből? Szerinted a hószínű filctollakat oldják fel forró vízben? – egy pillanatra megálltam –Kellett nekem vizet emlegetnem – fogtam fejemet – Igen, kérheted azzal, de nem lesz túlzottan gusztusos. Fahéj fogalmam nincs, hogy van e itthon... de megnézem, oké?
Eztán, úgy látszott, nem tetszett neki a megszólalásom, melyben furcsa öltözetét becsméreltem. Egy halkat kuncogtam, majd a polcról leemeltem egy lábast, s a pultra tettem, a lábamhoz. Ugyanígy két bögrét is. Az egyik az én személyes kedvencem, egy hajókázó bárányt ábrázolt. A másik pedig, valami random, virágos ajándékbögre.
- Togi..he? – döntöttem el kicsit fejemet, értetlenséget adva szavaimnak. – Sama?! Atyavilág... tudod muci, nekem is van nevem ám. Még akkor is, ha paraszt módon te sem mutatkoztál be, s nevemet se kérdezted, csupán üldöztél volna el. Szóval, ha már te tajparaszt voltál, én leszek cuki. Szervbusz, a nevem Yukionna. – tartottam egy kis szünetet, s valami mosolyfélét erőltettem magamra – Ahha, ahha. A ruhád eredete pedig bevallom, nem igazán érdekelt. Csak megjegyeztem, hogy mire hasonlít. – majd meghallottam az árát – Uhhbasszusaztarohadt – köhögtem fel a pénz ennyiségének gondolatától – Sajnálom, ha sznob igényeidet nem elégíti ki az én kis szerény hajlékom. De tudod, nem mindenki keres ám annyit, hogy ennél többet megengedhessen magának. Én már ennek is örülök, ha tudom finanszírozni. – Éreztem hangjában a gúnyt, de bevallom, már rég nem hatnak meg az ehhez hasonlatos viselkedések. Kicsit sem érdekel, ki mit mond és, hogy. Nem foglalkoztat, amíg nem tesz semmit ellenem. Addig felőlem, elhordhat akárminek. Nem fogom hasonló reakcióra illetni.
Majd.. mit csipkedi ez magát? Így is túl közel volt hozzám. De.. Ez már sok a szervezetemnek. ÉSMÉGBÖKDÖSIS! Furcsa kérdésére, s arra, hogy hozzám mert érni, ijedten húztam fel lábamat. Utálom, ha hozzámérnek. Ne tegye. Pfúj.
- A milyen dot láttam Wan? –Néztem vissza pislogás mentes szemébe értetlenül. eztán a gyümölcslevet nyújtotta felém. Lassan elvettem, de csak tartottam, nem volt rá szükségem. Szépen lehelyeztem a lábosok mellé, majd egy mozdulattal leültem a konyhapultra, s onnan lógattam le a lábam. Le akartam szállni, de ez a fura fazon, túl közel volt hozzám. Ezután, olyat tett, amit nem kellett volna. Nem elég, hogy rém furcsán kezdett el viselkedni.. de egy fura mosollyal, nekiállt turkálni már megint a hűtőmben. Kinyírom.
- Hé-hé-hé! Azért a lóf*sznak is van vége! Mi a szart csinálsz a hűtőben? Teszed vissza a tejet, vagy a seggedben végzi! – majd megálltam – és még be is drogoztatnál. Eszednél vagy? Tudod, nekem nincs bajom ezzel a világgal, csak a megannyi feladattal. De annyi csoda van itt, mint például a kaják vagy az alvás. Nem szeretek álmodni. Nem szeretem, mert felesleges képzelgések, amik egy hamis valóságba ringatnak. Menekvések. Hazugságok. Gyűlölöm a hazug embereket, pedig, mind azok vagyunk. Nincs szükségem a világodra. Mert az is hazudna. S nem akarok én ebben a percben élni. Nem tartom ezt se őszintének. Az egyetlen őszinte dolog a világban, az én elmém, mely csak akkor lehet szabad, hogyha nem álmodik. A valóságban, a legigazibb dolgok a gondolatok. Úgyhogy, had maradjak abban a világban amit ismerek. Most pedig... CSUKODBEAHŰTŐT!

**Lanmao** Hétf. Ápr. 23 2018, 21:14

Szabad Játék (5) - Page 5 04a125c7017e22a9a38530714bec0710

Ezen a vidéken minden és mindenki olyan furcsa, s az egyetlen normálisnak tűnő személy is csak úgy eltűnt, majd ide küldött. Ide, az őrültek közé, oda, ahol ez a kukaturkász mákvirág próbálja magát Ten'meihanának kiadni. Mit ér a külső, hogyha nincs meg hozzá a megfelelő tudás? Egy ilyen alkat és ez az arc tökéletes eszköze lehetne arra, hogy meghódítsa a világ azon részét, ahová nem érne el fényem. Az árnyékomban is szépen növögethetne, elvégre futónövény volna vagy mi a szösz. Na de most akkor mégis: Mit ér az éles, jól munkált fegyver tapasztalt használó nélkül? Ugye? Semmit... Bár nem folytatnám ezt a hasonlatot, elvégre szarból nem lehet várat építeni, s amíg egy tapasztalt fegyverforgató akár egy ütött-kopott kanállal is képes ölni, addig egy bányarém nem lehet képes trükkök nélkül senkit elcsábítani. Milyen jó, hogy a Henge no Jutsu világában élünk?! Igaz? Egyetlen egy jóravaló, tisztességes és erkölcsös férfiú sem tudhatja, hogy miféle kurtizánba mártja fullánkját. Bár mit is számít ez? Ha sosem jön rá, akkor áldott a tudatlanság!

Én viszont nem árulok zsákbamacskát... Ha én valakinek felajánlom a szolgálataimat, akkor a legnagyobb odaadással teszem, s egészen biztos lehet abban, hogy az áru tökéletesen vár rá. A sima selyem nem válik rongyos posztóvá és az élvezet nem hamis. Főleg nem akkor, hogyha már nem csak a testi gyönyörök véget nem érő élvezetéért jönnek hozzám, hanem azért, hogy kalauzoljam el őket a valóságba, oda, ahol végre kiteljesedhetnek. Emberek tucatjai vágytak vissza és fizettek meg bármit, amit csak kértem tőlük azért, hogy még egyszer utoljára Wandarandoba tévedjenek. Persze utána, miután már nem volt másuk, mint az életük, azt vették el maguktól, vagy ajánlották fel nekem. Nem, nem lélekfaló volnék, egyszerűen csak az illúzió világban lévő "test" halála által szabadítható fel a tudat. Én pedig nem vagyok hajlandó csak úgy ukmukfukk embert ölni annak érdekében, hogy mindenkit eljuttassak a valóságba. Wandarando nem az a hely, ahová akárki beteheti a lábát. Lépcsőzetesen, fokról-fokra haladva kell megmutatni az embereknek a világot, mígnem ők látják be, hogy ez a világ hamis valóság és életük ön-kezűleg való elvételével, vagy felajánlásával végre felszabadulhatnak. Ugye milyen furcsa? Elég egy egyszerű, önmagunkat meghazudtoló tett annak érdekében, hogy eljussunk a valóságba ahol végre boldogan élhetünk. Az illúzió egyetlen gyengéje és egyben erőssége... Az "Élet" nevű Genjutsuban csak az emberi természet szavatolja a tökéletes működést, elvégre mihez kell nagyobb bátorság, minthogy eldobjuk életünket egy bizonytalan jövőért? Mi a garancia rá, hogy a halál után Wandarando vár? Hát ÉN! Megmutatom mindenkinek a túlvilágot, ahol minden halott szerette él és virul. Látni fogják a csodát... Akkor pedig ez a tökéletesen tökéletlen hipnózis eltűnik az emberiségről. Hm... Kellemes érzés Megváltónak lenni.

- Sosem értettem, hogy hogyan lehet azokhoz az undorító jószágokhoz nyúlni. - Zártam le a tej témát, miközben vártam, hogy megkapjam a beígért italomat. Ezt követően a Kékség újabb adag sódert lapátolt rám, azt nehezményezve, hogy nem mutatkoztam be. Persze, hogy nem! Hiszen ki ő? Miért kellene elmondanom neki a nevem? Azt csak akkor teszem meg, hogyha valakit már megismertem, vagy, hogyha előnyhöz akarok jutni belőle. Esetleg érdekem származik tőle. Amúgy is neki kell megtennie az első lépést... Ő a férfiasabb. Ez a stílus és ez a viselkedés... Egy szolidabb kocsisnak beillene, bár csak a legalantasabb udvarokba, esetleg teherszállításra. Az biztos, hogy én nem alkalmaznám őt, csak rontaná a hintóm fényét. Na de hol is tartottunk? Ja igen, a pénzkeresésnél. Hmm... Fura...
Miközben bökdöstem és alaposan szemügyre vettem, felmértem testi adottságait is. Nagyokat hümmögve meredtem alsó fertályára, majd combjaira. Karjára és melleire, végül pedig hajára és arcára. Ha nem zökkent ki mondandójával, akkor istenbizony, hogy megfogdosom, csak hogy lecsekkoljam az áru minőségét. De milyen lófasz?!

Nagyokat pislogva hallgattam végig a lány kifakadását, úgy néz ki, hogy félreismertem a helyzetet. Úgy éreztem, minthogyha a sötétség egy erőteljes villámlással törlődne el szemeim elől. A lelki szemeim előtt lebegő képek, a dimenzionális világ előtt pörgő filmképek sorozata megszűnt létezni, a valóság és a képzelet összemosódásának immáron vége szakadt. A kezem pedig egy egyszerű mozdulattal csapta be a hűtő ajtaját, miközben én kikerekedett szemekkel, ámbár üres tekintettel meredtem a lányra. Átnéztem rajta, észre sem vettem őt... Úgy érzetem, hogy azonnal el kell innen mennem. El kell tűnnöm ebből a világból... Hátrálni kezdtem, akaratlanul is az egyik kihúzott szék mellé értem, majd óvatosan lehuppantam. Immáron a magam elé tett tejes és üdítős dobozba merülve motyogtam halkan.

- És honnan tudod, hogy most nem álmodsz? - Néztem fel hirtelen a lányra. - Az álom magasabb szintű valóság a gondolatnál. Sosem tudod, hogy mikor álmodsz... - Fogtam meg az üdítős dobozt, mert úgy éreztem, hogy valamivel el kell vezetnem a figyelmemet különben megőrülök. - Legalábbis, maximum csak sejted. De biztos sosem lehetsz benne. Ez a világ hazugságokra és fájdalomra épül. Szenvedsz a hiánytól és a malomkeréktől, amibe a társadalom lökött téged. Élvezed te maradéktalanul ennek a világnak a gyümölcsét? Mert hát nem az az egyetlen értelme az életnek, hogy élvezd? Ez nem a valóság... Tudom ijesztően hangzik, de ez egy olyan illúzió, amibe úgy hiszed, születésed óta benne élsz. De a világ, az a világ, ahol igazán élsz, ott nincs szenvedés. Ott nincs fájdalom és nincs halál. Az élet lényege az élvezet és nem a büntetés. Az elméd fogja ennek a világnak. Én pedig felszabadíthatom, ahogyan már oly' sok már emberét. Mindössze annyit kell tenned, hogy alszol és én átviszlek téged abba a világba, ahol sosem ismeri senki a fájdalmat vagy a szenvedést. - Úgy éreztem reménytelen a helyzet. Elragadtattam magam az imént és most a játék rovására ment a felvezetés. A szín, mit elé tártam csak választások sokasága, s tőle függ, hogy merre halad tovább. Na de a hangulat túl emelkedett, szinte éreztem ahogyan az utolsó idegszálak majd' el pattannak a levegőben, így hát, hogy oldjam a feszültséget és a kialakult helyzetet, hogy közelebb érezzen magához és ne idegennek, elengedtem magam. - Azt mondtad, hogy gondjaid vannak a pénzzel... - Furcsa, de oly' régóta most először teljesen felszabadultnak és nyugodtan éreztem magam. Talán azért, mert az előbb kiadtam magamból mindent. Nem tudom... Azt viszont igen, hogy a helyzetet most már én irányítom. Újabb szerepet vettem fel, egy újabb szín kezdődött. - Gondolkoztál már azon, hogy prosti legyél? - Kortyoltam bele a gyümölcslébe, majd ajkaimat megnyalva figyeltem a lány reakcióját. - Szépen fizető szakma és az adottságaid megvannak hozzá. Kitaníthatlak. Bár sokkalta nehezebb és nemesebb életstílus az enyém... - Újabb adagot kortyoltam a gyümölcsléből, mi mindig is gyógyír volt minden bajomra. Na persze nem a gyümölcsital... - Az én nevem Lanmao. - Ügyeltem az "L" dallamossága és a név ritmusos kiejtésére. Pontosan úgy, ahogyan azt az Asszonyom tanította. - A Méz Országának első számú Oiranja, kit Az Orchidea néven ismernek, az Álmok Hercegnőjeként. - Ekkor felálltam székemből, majd kissé megszédülve hajoltam meg, miközben az ópiumos gyümölcslé még minidig a kezemben lötykölődött. Máris kezdtem érezni a hatását... Szép éjszaka elé nézünk.

Egy huncut mosolyt ejtettem meg az arcomba omló hajam takarásában, majd folytattam.

- Igyál velem egy kis gyümölcslét és máris jobban fogod magad érezni. - Emeltem felé a dobozt, miközben félmosolyt engedve meg magamnak néztem mélyen szemibe próbálva őt szuggerálni.

**Hirota Yukionna** Hétf. Jún. 18 2018, 16:23

Na tehát összegezve az összegezhetetlent. Mi is történt? A selyemmajom mesterem rám küldött valami nemenincs faszit, aki szétdobálta a személyes holmijaimat, belenyúlt a hűtőmbe, majd teljes átéléssel akart bedrogoztatni. Engem. Emellett olyan áhítattal tudott mesélni az álomvilágáról, hogy majdnem bele is mentem. De mit turkál ez a hűtőmben? Kitépem a gigáját. Annyira édes és kedves, hogy legszívesebben felszögelném a falra emléknek. Olyan kis cuki lenne. A beleit kiszedegetek, szív alakba rendezem, a szeméből koszorút fonok. Cuki. Jó, azért nem vagyok én ennyire elborult elme. Csupán bassza az agyamat, ha valaki molesztálja a kajámat, igazából csak ennyi. De amúgy tényleg egy emberszerető... pfffff... jó, ezt még én se hiszem el. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok mindenkivel zsigerből köcsög, csak azzal aki megérdemli. És való igaz.. majdnem mindenki azok közé tartozik, aki megérdemli. De én ezt igazából kiváltságnak hívom. Szerintem jó dolog, hogyhan kurvára irritáló, hogy azt már az én birkalelkem se tolerálja.
Na, de visszakanyarodva a fő történetszálra –mert már rohadtul filler részhez értem – ez a lilahajú izébigyó nálam tanyázik. Jó, nem? Nem, szerintem se. Enyhén zavaró a kis piperkőc, de hát meg lehet szokni. Van ilyen. Bár én még nem szoktam meg, de biztos lehetséges. Csak még nem tudom, hogy. Jaj, de hogy csak a legkevesebbet mondjam. Sznobika még csak arra se méltatott, hogy bemutatkozzon. Egyem már meg a zúzáját.
Nagy puffogások közepett fordítottam oldalra törzsem a konyhapulton –amire az előbb ültem le- s kezdtem vizet tölteni az egyik lábasba amit levettem, majd feltettem forrni. Szerintem még mindig szar lesz a kakaó vízből, de meglátjuk. Nincs életenergiám elmenni a tejért. Nincs kedvem leszállni a pultról. Amúgy is ez a furcsaság ott áll még mindig a hűtőmnél. Küldjem arrébb? Nem az olyan... mehh. Furakodjak oda? Akkor még udvariatlanabbnak tartana. De várjunk... hol érdekel ez engem? Igazából sehol. Na majd akkor szépen arrébb lökdösöm. Bár, eddigi tapasztalataim alapján nem hagyná, hogy hozzáérjek. Túl finnyás. Inkább odébb ugrana.
A furcsa lila teremtmény bökdösni kezdett. Hozzámért. Miközben dumáltam ez egyszerűen odajött, megbökdösött és... bámult. Miért méreget ez engem, mint egy darab húst?! Az a nézés... olyan undorító. Komolyan.. úgy nézett rám mint Mari néni a paradicsomfürtökre. Legszívesebben arcon hánynám. De az etikátlan. Pfffffffff... etika?! Yuki bazdmeg, mióta vagy te ilyen úriizé?! Rácsulok az orrnyergedre, ha még sokáig játszod itt a normális hölgyeményt. Mert szólok, te minden vagy csak hölgy nem. Inkább vagy egy tajparaszt, elbaszott traktorvezető. Hmm.. miért is nem lettem traktorvezető? Jahh tudom.. .lakbér..
A..izé.. megijedt tőlem. Uhh. Bocsi. Eskü nem akartam csak tudod... ne buzeráld a kajám. Hátrálni kezdett tőlem és leült az asztal mellé egy székre. előtte a tejjel es az üdítővel. Majd motyogni kezdett. S a motyogásból beszéd lett. Megint az álomvilágról beszélt. Ez mindig csak arról beszél. Higgadj le Yuki. Csak higgadj le. Számold a bárányokat, és ne akard megfojtani. Csak higgadj le Yuki.. csak.. nyugodj.. meg.
- Hogy... honnan tudom? – vettem fel már egy jóval nyugodtabb hangsúlyt és lepattantam a konyhapultról. Elvettem vendégem elől a tejet, majd azt is egy lábasba töltöttem, s felraktam a tűzhelyre forrni. – Nem tudom. Sőt, fogalmam sincs. – mondtam, miközben hajamat egyik oldalon fülem mögé tűrtem – De tudod.. nem is érdekel. Az élet arra van, hogy éljük. Akármiben és élünk. Ez talán az álom, s akkor az a valóság. De nem mindegy? Az a valóság, amit annak érzel. Szerintem, az életet nem kaphatod meg küzdelmek nélkül. És ezt én mondom, a világ tán leglustább embere. Kell a küzdelem, kell a fájdalom. Kell, hogy eless, kell, hogy elbukj. Szükséged van rá, hogy erősebb legyél, s mindent újrakezdj. Mert ha az élet az öledbe hullik, azt nem érzed a magadénak. Az egy hamis boldogság lesz. Valami, amit nem te szereztél meg. És lesz.. de mindek? Mi értelme van a boldogságnak, ha nem tettél érte? Az életben a bukás nem egyenlő a sikertelenséggel és a boldogtalansággal. Az egy esély. Az az élet. Kell a szenvedés, hogy utána még boldogabb lehess. Kell a fájdalom, hogy utána többé semmi se fájhasson. De ezekért meg kell dolgozni. Mert az élet, a munkával elért boldogságról szól. Minden más.. hazug öröm. ... érted- fordultam el a lassan forró folyadékoktól, s tekintettem a lila izére.
Ezután ő újabb beszédbe kezdett. Anyagi helyzetemről érdeklődtem. Én megfordultam, s karba tett kézzel a konyhapultnak dőltem. Majd... enyhén elég gyorsan sikerült kizökkentenie a nyugodtságomból. De nem bírtam ki. Kérdésére elröhögtem magam. Kezemet számra tapasztottam, de még így is lehetett hallani. Értem, hogy komolyan beszél. De ez nekem akkor is röhejes.
Az ember bemutatkozott. Na végre. Eléggé sokáig tartott. Majd meghajolt. Oiran? Az valami elbaszott madár vagy.. he? Ehh.. na mindegy.
- Nahh, csak bemutatkoztál... Sokáig tartott. – fejeztem be a kuncogást. – Értékelem a felajánlást.. vagy mit. De, nem hiszem, hogy valaha is ilyen irányba mennék el. Elég szarul fizet a mostani állásom is és szarrá hajtom magam. Nincs szükségem arra, hogy más hajtson szarrá. És.. a te életstílusoddal se tudok azonosulni. – fordultam vissza a már forró folyadékokhoz, és mindegyikbe belekevertem a kakaóport, majd úgy kutyultam tovább. – Álmok hercegnője.. .hmm.. akkor... te most nő vagy? És ezt nem a mentális nemedre értem. Mert ha nekem itt azt mered mondani, hogy „az vagyok, amit kívánnak”, akkor nyakon öntelek a forró vízzel. A biológiai nemedet kérdezem. Tudod... hogy.. mi van vagy nincs a lábad között. – mondtam, majd elzártam a gázt. – Amúgy, nem iszok abból a szarból –mutogattam az üdítőre – egy hete lejárt, csak nem volt kedvem kidobni. – nevettem el magam halkan, majd kitöltöttem a kakaókat. A fura, vízzel készültet egy lila pöttyösbe, az enyémet pedig egy bárányosba. Majd a bögréket leraktam az ebédlőasztalra. Majd mind a kettőt vendégem elé csúsztattam.
- Mind a két bögre alaposan el volt mosogatva, nyugi. A lakótársam nem szereti a koszt. A pöttyösben a vízzel készült van. Kóstold meg. Ha nem ízlik, a tejeset is megkóstolhatod, azért csúsztattam oda. – erőltettem egy mosolyt az arcomra – De tehetek bele cukrot vagy édesítőszert is még, ha úgy jobb lenne. Oké, Lanci? – mosolyogtam tovább.

**Lanmao** Kedd Jún. 26 2018, 21:29

Szabad Játék (5) - Page 5 4cfa1bd6a19e815250d49a983656e447

Ahogyan az ópiumos ital lassan kezdett szétáradni a testemben, úgy engedtem el magam egyre jobban. Az alkohol hatására kissé hajazó mámoros érzés lett úrrá rajtam. Éreztem, miként érzékeim kiélesednek, de ezzel együtt elmosódnak. Túlnyújtott hangok és szétáradó fények. Lassan minden világossá vált előttem, minden értettem és ezzel együtt semmi sem számított. Végül pedig visszahuppantam a "valóságba."
Mindig ez van, az első néhány korty után ez a cucc beüt mint az állat, aztán egy pillanat alatt visszadob ebbe a pöcegödörbe. A hatását még mindig érzem: a bőröm szinte bizsereg, a selyem pedig körülöttem úgy simogatja a testem, mintha csak sok ezer nürünürü-lányka kezei járnák olajos táncukat rajta. Eszméletlenül felemelő és ellazító az érzés, így hallgatva a kis Kékség dumáját, hátradőlök a most már masszázsszéknek is betetsző rozoga kis szálkás faszékben. Ami viszont furcsa, hogy annyira elengedtem magam, - mit aztán ebben a pillanatban persze észre sem vettem - hogy gondosan manikűrözött kisujjam körmével fülemben kezdtem el matatni, karomat hátradobva a szék támláján. Viszketett...

- Szóval... - Néztem meg majd pöckölgettem le körmöm hegyéről azt, amit kiszedtem, eztán tovább folytattam a felderítő hadműveletet. - Aszondod, hogy kell, hogy eless és fájjon. Hogy kell a fájdalom? - Közben furcsán grimaszoltam, mert találtam egy nagyon tökéletesen jó és pontos pontot, ahol a grabancánál foghattam a viszketést odabent. - Furcsa perverz kis fruska vagy te. - Bányásztam ki végül az utolsó adagot, majd pöcköltem a lány felé. Ha most magamnál lennék, sikerrel konstatálnám, hogy a drogok befolyásoltsága alatt elveszik minden kecsességem és nőiességem. Ami azt illeti: élvezem! - Na de... - Hajoltam előre az asztalon és megint éreztem, hogy elöntött az érzés. A sötét komolyság, az egyik pillanatról a másikra színt váltó játékom. Ösztönből, zsigerből jött, nem én akartam így, de elkapott... Ha pedig elkap, akkor megyek az érzéssel, az irányít engem. - Azt mondtad, hogy "az elméd csak akkor lehet szabad, hogyha nem álmodik." - Kulcsoltam össze magam előtt kezeimet, pontosan az orrom előtt, miközben mindkét karommal az asztalra könyököltem és mélyen a lány szemeibe néztem. Tetszik ez a szerep, olyan menő és sötét és izgi... Alig bírok magammal, hogy ne rázzon ki a hideg. - Nem akarod, hogy szabaddá váljon általam? Elvégre azt mondod most, hogy nem érdekel, hogy mi a valóság... Pedig igazad van. Ebben az álomvilágban képes vagy teremteni? Képes vagy alkotni az elméddel, a gondolataiddal? Úgy érzed, hogy szabadon szárnyalnak a gondolataid? Hogy nincs megbéklyózva élhetetlen határokkal az elméd? - Mosolyodtam el sejtelmesen, majd dőltem hátra megint. - Óh, dehogynem... Te mondtad ki: Ha nem álmodsz, az elméd csak akkor lehet szabad. Had mutassam meg neked az én valóságomat. Ha az után is ellenkezel ellene, akkor elhagyom a lakásodat. Megegyeztünk? - Ekkor benyúltam lengén viselt Yukatám ujjába és előhúztam egy rózsaszín selyemszalaggal körbefogott pénzköteget. - Tízezer Ryo. Ha nem tetszik az, amit mutatok, a távozásommal ezt a kis csekély ajándékot is itt hagyom neked a vendéglátásért és hazug szavaim utáni kárpótlásért. Egy darabig megoldja az anyagi gondjaidat, amiket felemlegettél. Nos? Mit mondasz? - Lebegtettem meg fülem mellett az egymásnak simuló pénzkötegeket. A hangjai akár a pillangók szárnycsapásai... Alantas egy hasonlat.

Rátérve a piszkos kis ügyletekre, végre szaftosabb témához érkeztünk.

Úgy tűnik, hogy keményen elutasítja amit felajánlottam neki, mondván, hogy nem tud azonosulni ezzel az egésszel és, hogy valószínűleg mehh?! Nem értem... Ki utasítaná ezt el? Azért fizetni, hogy élvezkedjünk? Vagy hogy más hajtson szét? Mi ebben a rossz? Hová fajul még ez a világ?!

- He? - Kissé kikerekedtek szemeim a szúrós, majd még szúrósabb és annál is szúrósabb kérdések és pedzegetések hallatán, s tán jól éreztem, hogy mindez sokkal inkább egyfajta feszültség levezetés, mintsem igazi érdeklődés. Nem tudtam nem megint elmosolyodni, ám ezúttal egy sokkal perverzebb és sokkal kihívóbb mosoly ült ki az arcomra, egy kaján félmosoly, melyhez szám résnyire nyílt. - Arra vagy kíváncsi, hogy mi van idelent? - Tettem át jobb lábamat a bal térdemre, miközben pedig áthelyeztem, ügyeltem rá, hogy a lehető legnagyobb terpeszt nyissam a lány felé. Végül ugyanúgy keresztbe kerül egymáson két lábam, annyi, hogy nem a bal volt a jobbon, hanem a jobb a balon. Nem mintha sokat láthatott volna a hosszú kimonóm miatt. - Megnézed? - Húztam fel egyik szemöldökömet, miközben az a minden tekintetben sokat sejtető félmosoly még mindig ott virított az arcomon. Élveztem a helyzetet.

Kezembe vettem a lejártnak címkézett gyümölcslevet, majd egy hirtelen, ópiummámoros ötlettől vezérelve, jó ízűen meghúztam megint.

- Legalább jobban üt. - Csettintettem egyet nyelvemmel miután lenyeltem és dacosan meredtem a Kékségre. - Ez nem jött be... Tudod, ha te is innál belőle, sokkal jobban levetkőznéd a gátlásaidat. És minden bizonnyal a ruháidat is, de az most kit érdekel? Engem ugyan biztosan nem. - Húztam meg újra a dobozt, miközben fél szemmel rásandítottam. - Tudod, Hercegnőkkel háltam, nem alacsonyodok le egy bizonyos szint alá, remélem megérted. - Magyaráztam és reméltem, hogy ezzel csillapíthatom perverz vágyait.

Hirtelen jött kedvesség viszont letaglózott csöppet, vagyis inkább meglepett. Elbizonytalanodva néztem a barnás löttyöket.

- K-köszönöm... - Néztem rá, bár láttam mosolya kissé erőltetett. Nem is igazán hiszem, hogy megpróbálta elrejteni. Talán el se tudná. - Egy Kunoichinek nem kellene tudnia kitűnően színészkedni? Ha meg már itt tartunk: Tényleg azt tanítják nektek, hogy a legnagyobb fegyveretek a testetek? Hogy azzal bárkit elcsábíthattok és elbájolhattok, majd megölhetitek? - Kezembe vettem a tejes italt és belenyaltam. - Volt egy ilyen ízű balzsamom. - Jegyeztem meg virgoncan, miközben a lábam izgett mozgott és újabbat kortyoltam bele. Eztán a vizeset vettem magamhoz. Elfintorodtam... - Utálom az olyan teákat, amik nincsenek megízesítve és túl sokáig állt bennük a tea... Keserűek és poshadt ízűek lesznek. Ez is arra hasonlít. Ezt kérem! - Ragadtam meg a tejeset, majd folytatva a szemezést Yukival, nagyokat kortyoltam. Bár egy pihe sem nőtt a szám fölött, mégis barnás bajszot növesztettem néhány korty után. És nem a gatyámba... Érdeklődve figyelmet Yukionnát. Érdekelt, hogy mit fog mondani, vagy cselekedni. Talán az Ópium hatása?

**Hirota Yukionna** Csüt. Aug. 16 2018, 14:23

//Bocsánat a késésért és a rettentes post minőségért is :""") //

Meddig marad még vajon itt? kicsit idegölő, hogy valami idegen a házamban járkál, fikázza a dolgaim.. jahh és be akar drogoztatni. Hmm... szuper. Kiforgatja amit mondok. Egyfolytában ezt csinálja. Egyszerűen.. nem érti amit magyarázok. Máshogy szedi össze az egészet. Más értelmet ad szavaimnak. Szar ez az egész. Értelmetlen és rohadtul kiakasztó.
Hallgattam amit mondd, közben szemöldökömet meglepődötten húztam fel. Idegbasz*.
- Ebben..nem ez a lényeg. Csupán, ha csak a jót látod, nincs meg benne a küzdelem. Nem fogod értékelni az életed..
Gusztustalan amit csinált. Kiforgatta mondataim és még undorítóskodott is. Aztán belekezdett egy újabb monológba.
- Pontosan. Úgy, ahogy mondtam - vigyorodtam el hamisan - Nem, köszi. Megvagyok én önmagamnak ebben a világban, azokkal a dolgokkal amikre eddig is képes voltam. Ebben élek már mióta. Ebbe tanultam ebbe szoktam bele. S így... a legjobb.. nem kell a változás. Tökéletes ez így. Nem tudok teremteni, nem is vagyok szabad. De ha mindezt megkapnám, magamtól szállnék el, sőt meg is őrülnék. Semmi kedvem nincs ehhez, szóval nem egyezkedek. - mondtam, majd néztem amint kicsapja a pénzt az asztalra. Szinte egy nanoszekundum alatt váltottam nézeteimen és hirtelen csak a pénz lebegett előttem. Talán még egy kis nyálam is kicsordult. Úgy érzem magam mint valami elcseszett koldus. De mégis.. a pénzért.. felőlem elvihet abba a világba és összehányom neki. Csak aztán fizesse is ezt ki. Különben megverem. - Ömm... huh.. pénz.. vagyis - töröltem le nyálam -rendben. - Egyeztem bele...de csak a pénzért..
- Igazából, arra nem különösebben. Nézegesd csak amennyit akarod. Nekem csak azt mondd el, aminek születtél. Nem amire születtél. Hanem, hogy fiú vagy e vagy lány. Nem felhőcske és nem kiskutya. Tudod.. érted?
Mikor kimondtam, hogy szegény üdítő már rég megromlott, furcsamód nem akadt ki. Sőt, tetszett is neki. Fáradtan sóhajtottam egyet, s úgy vittem oda neki a kakaókat. Majd szemeim elkerekedtek, azáltal amiket mondott
- T..tessék? Mit magyarázol nekem? Igyál abból sokat, majd hányd le az aszfaltot odakint. De, hogy én előtted még a gátlásaimat se fogom levetkőzni, nem hogy mást! Aztán hidd el, hogy magasról leszarom, milyen úripics*któl kaptál nemi fertőzést. Szóval, kushadj, idd meg a kakaót és sipirc haza! - Oké..enyhén felidegelt ezen kijelentésével. Bár nem tudom miért.. Igazából ez az egész ember számomra idegesítő. Csak menne már el innen...
Megköszönte az italt.. majd megjegyzést tett színészi képességemre.
- Minek kéne nekem kitűnően színészkednem - néztem rá elkerekedett szemmel - Az érzelmek erőltetettek.. főleg ha színlelve vannak. Még, ha tökéletesen is. - ezután hallgattam következő kérdését.. magamra se vettem már.. konstatáltam.. hogy ez, hülye. - Valahol biztos tanítanak ilyet is. engem sose neveltek erre. Úgy oktattak, mint az összes többi shinobit. Kegyetlenségre. Színészet nélküli gyűlöletre. Mint.. mindenkit..
Majd figyeltem, amint elveszi kakaómat. Én pedig csak nagyot sóhajtottam.
- Megmondtam -álltam fel, majd a maradék tejes kakaót kiöntöttem a lábasból egy csíkos bögrébe és visszaültem a férfivel szembe.
- Nos.. Lanci, honnan jöttél és meddig és miért maradsz? - kortyoltam bele italomba.

Ajánlott tartalom