Szabad Játék (6)

//Gonza Sasano//

Koizumi Konoha felé tartott, csakúgy, mint szokott, most is magányosan. Ahogy az út során mindig, most is magába volt mélyedve, el volt a gondolataival, és csak néha-néha nézett fel az útra, amiről figyelmetlensége miatt olykor-olykor letért, néha majdnem egy bokorba. Két napja nem evett és nem aludt, mert igencsak sietett elérni álmai faluját. Azonban az emberi szervezet sem képes mindenre, és étel nélkül nem bírja ki sokáig, szüksége van pihenésre. Az a kis erdei tisztás, ami pont előtte volt, éppen ideálisnak tűnt volna - ha már nem foglalta volna le egy fegyverekkel telepakolt, szamuráj kinézetű harcos.

~ Végül is, elférünk egymás mellett ~ gondolta. ~ Elvégre két vándor vagyunk, és a vándorok jó fejek..Elég csak rám nézni.

Azzal tovább folytatta útját. Azonban nem volt teljesen óvatlan. Még amikor úgy gondolta, hogy az a másik még nem vette észre, aktiválta a Kawarimi no Jutsut. A tisztásra érve megszólította a vándort:

"Üdv!..." - és itt rögtön el is akadt. Még soha sem találkozott így senkivel. - "Nem zavar, ha én is itt táborozok le? Fáradt vagyok, és tovább már nem vinne el a lábam." - folytatta, majd várakozva nézett a vándorra. Még ha a Kawarimi hatása alatt is volt, jól megvizsgálta a másik vándor felszerelését, és magában felmérte az erejét. A fényes, gondozott pengéjű kard és a fának támasztott remek lándzsa nem sok jóval kecsegtetett, Koizumi legszívesebben elkerülte volna a harcot. A vándor nem csak jobb fegyverzettel rendelkezett, de idősebb is volt nála.

//Gonza Sasano//

A vándor barátságosnak tűnt. Megengedte Koizuminak, hogy letáborozzon, majd fegyvereinek tisztításával végezve még étellel is megkínálta a fiút. Koizumi örömmel elfogadta a rizsgolyókat, amiket a vándor felé nyújtott, majd nekifogott a falatozásnak. Már nagyon közel voltak Konohához, valószínűleg a vándor is oda tartott, mert nem spórolt az elemózsiával. 

"Egyébként a nevem Kenta. Kenta Koizumi." - mutatkozott be a fiú étkezés közben. Erre a másik is megmondta a nevét.

"Gonza-san..A fegyverzetedből ítélve te egy szamuráj vagy. Jól gondolom?" - tippelt Koizumi. És jól. A szamuráj megmutatta kardját, a Megváltót, és lándzsáját.

~ Érdekes ~ gondolta Koizumi. ~ Még nem hallottam lándzsával járó szamurájokról. Igaz, nem voltam túl sokat arrafelé. Talán valami különös klánhoz tartozik. De a szamurájok nem szoktak vándorolni, halálukig hűségesek a klánjukhoz. Akkor ő miért igyekszik Konohába? Egyáltalán van úton? ~ folytatta gondolatmenetét. Az utóbbi kérdést fel is tette neki. Koizumi is elővette a fuuma shurikenjeit. "Ideje megélezni őket.
~ Rég volt már rájuk szükségem, be is rozsdásodhattak a táskámban.. ~ gondolta. Majd amikor a nagyokkal végzett, a kisebbeket vette górcső alá. Némelyikre ráfért egy kis tisztítás. A kunai-ok rendben voltak, azokat rendszeresen használta. Azonban a ninjatot az elmúlt pár hónapban elő se vette. Nem is csodálkozott, amikor az csak kisebb erőfeszítéssel, és a csúszáshoz még csak nem is hasonlítható módon hagyta el a hüvelyt. Akár el is nevezhetném Tojita-nak (bezárt). Azonban a pengét nem volt mivel letisztítania. Ehhez különleges olaj kellett ami általában a szamurájoknál szokott lenni. És nem tévedett. Gonza-sannál csakugyan volt az olajból, amit készségesen meg is osztott Koizumival. Amikor a szamuráj a gondozatlan pengére nézett, Koizumi úgy vette észre, nem tetszik neki, amit lát.

//Gonza Sasawa//

~ Igen, a rövid ninjato nincs éppenséggel kitűnő állapotban. Egy szamuráj ezt rögtön kiszúrja. ~ gondolta Kenta, miközben a kardját tisztogatta. ~ Ha jól tudom, a szamurájok a kardjukra úgy tekintenek, mintha különálló lény lenne, akinek lelke van. Nem is beszélve a Vas földjének szamurájainak kenjutsu-beállítottságáról.

"Nem gyakran használok kardot, ha harcra kényszerülök. Főleg passzívan harcolok." - felelte, mikor a szamuráj a kardforgató képességeiről kérdezte. Majd észbe is kapott. ~ Egy szamuráj ellen felfedni, hogy mennyire nem ért a közelharchoz, nagy hiba. Ha ez a Gonza támadó szándékú lenne, én már nem nagyon élnék. Na mindegy, most már késő, talán még hasznom is származhat ebből a beszélgetésből. ~ folytatta gondolatmenetét, bár alapvetően nem az a fajta ember volt, aki kihasználta a másikat.

"Amikor megvettem ezt a kardot, még jó ötletnek tűnt. Néha előveszem, nézegetem a pengéjét, ágakat vágok vele, de másra nem is nagyon használom. Te viszont szamurájként abszolút csak kenjutsukkal foglalkozol, igaz?" - kérdezte. ~ Ha felajánlaná, hogy segít edzeni, amíg még itt vagyunk, az jó lenne, de ha nem ajánlja fel, akkor is megkérem. ~ folytatta, immár csak gondolatban. ~ Mekkora lehet az ereje egy alapvető kenjutsunak? A kard már kellően éles volt. Koizumi ki is próbálta. A penge nehézség nélkül áthasított agy karvastagságú ágat. Koizumi mintha örömet látott volna felcsillanni a vándor szeme sarkában.

A vándor igencsak kommunikatív volt. Koizumi kérdésére hosszan válaszolt. Ami azonban még jobban meglepte a fiút, az az volt, hogy a Gonza elővett egy bokkent (legalábbis a fiú úgy emlékezett, így hívják azt a kis fakardot). A másik vándor egy kis bevezető magyarázat után feldobta a papírt, és a következő pillanatban az már két darabba vágva hullott alá a földre.

~ Elképesztő! ~ gondolta Kenta. ~ Ezt most azonnal kipróbálom. ~ majd fölvette az ágat, amit az imént vágott le az egyik fáról. Kicsit vastagnak tűnt, de nem sokkal vastagabbnak, mint az a fakard. A táskája alján mindig volt egy csomó fölösleges kacat, Koizumi ezek között talált némi papírt is. Persze ezek túl nagyok voltak, ezért az ifjú shinobi először a ninjatojával viszonylag arányos méretű fecnikre szabdalta a három lapot, nagyjából olyan méretűre, mint egy robbanó cédula. Amikor ezzel végzett, kérdőn Gonzára nézett. Látta, hogy az bólint, ezért rögtön neki is rugaszkodott. Feldobta a papírt, majd a tőle telhető legnagyobb sebességgel lecsapott a levegőben könnyedén alászálló papírra. Elsőre persze nem sikerült. A kis cédula először ráragadt a botra, majd mikor Koizumi megállította azt, a papír szépen, lassan a földre szállingózott.

Még egyszer nekifutott. A harmadik próbálkozás után azonban rájött, hogy talán ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre látszott.

"Kell chakrát használnom?" - kérdezte Gonzát, miközben, egyelőre papír nélkül próbálta megcsinálni a művelet végrehajtásához kellő lehető legnagyobb gyorsaságú mozdulatot.

//Gonza Sasano//

~ Szóval az alap kardforgatás elsajátításához nem kell chakra. Az az előbbi vágás..A papírt könnyedén szétszedte az vacak bot, mégis azt állítja, hogy az első húsz alkalommal még karddal sem sikerülne. Ilyen nehéz lenne? ~ gondolkodott Koizumi. A szamuráj azonban ekkor felállt. Amikor a shinobi rájött, hogy Gonza egy kenjutsus erejét akarja prezentálni, ösztönösen hátralépett egyet, és mivel a szamuráj intett neki, ott is maradt. A szamuráj nagyjából a tisztás közepén állt, és elkiáltotta magát:

- "Hiromeru Ringu Hagane (Táguló Kör Penge)" 

A technikának nagy ereje volt. Nem túlzottan nagy, sőt, a szamuráj talán még vissza is fogta magát, és Koizumi érezte, hogy ez még csak a kezdet. Egy viszont biztos. A fiatal vándor nem tudta türtőztetni magát, azonnal meg akarta tanulnia így forgatni a kardot. Azonban mindent az alapoknál kell kezdeni. Kivételek persze minden esetben vannak, de ez most nem ilyen volt. Amint Koizumi végignézett a levágott törzseken, megszorította a kardját, és előrelépett.

- "Elképesztő" - mondta. - "Valóban nem láttam még igazi kenjutsu használókat harcolni, és álmomban sem hittem volna, hogy ilyen ereje lehet egyetlen kardnak. Ha nem túl nagy kérés, megtanítanál engem is arra, hogy kell ilyen mesteri módon forgatni a kardot?" - kérdezte, és nagyon reménykedett benne, hogy a vándor belemegy. Nem volt sok mindene, de szinte bármit megadott volna azért, hogy legalább egy napig a szamurájjal edzhessen.

//Gonza Sasano//

Koizumi megörült, amikor a szamuráj felajánlotta neki, hogy tanítja, és már nagyon várta a másnapot, eléggé érdekelte, hogy honnan indul a kardforgatás. Pár órás meditálás után naplementekor felállították a sátrakat, és tüzet raktak. Koizumi nem szokott sokat aludni. Most sem nagyon pihent. Későn feküdt, és a szamurájnál körülbelül két perccel korábban kelt.
Reggel bemelegítettek, a szamuráj gyakorlatait használva.
~ Érdekesen melegítenek be a szamurájok, de semmiképp sem megterhelően. Egészen üdítő érzés. ~ gondolta Koizumi a gyakorlatok közben. A bemelegítés után Gonza rögtön magyarázni kezdte az első nap tananyagát. Mint az a tegnapi vágás, ez sem tűnt nehéznek, de Koizumi tudta, hogy ellesz vele egy ideig. Lényegében a mező körül sétálva kellett a bokkennel vagdosni úgy, hogy közben egy vastag könyvet kellett egyensúlyoznia a fején. A szamuráj a fejére tette a könyvet, és a kezébe adta a fakardot. Koizumi nem esett rögtön neki a feladatnak, inkább óvatosan kezdett. Egyelőre csak egy helyben, mozdulatlanul próbálta egyensúlyozni a könyvet. De még ez sem volt könnyű. A könyv először csak egy kicsit billegett, de aztán hirtelen eldőlt jobbra. Koizumi próbálta egy jobbra lépéssel ellensúlyozni a kilengést, de nem sikerült. A könyv így a bal oldalon esett le. Koizumi azonban nem adta fel. Kész volt bárhányszor nekimenni a feladatnak. Felvette a könyvet, és újból próbálkozott. A könyv még legalább hatszor vagy hétszer esett le, mire sikerült egy helyben kiegyensúlyoznia.
~ Az első lépés kész, lássuk a következőt! ~ gondolta Koizumi, és óvatosan lépett egyet előre. A könyv rögtön megbillent, és a földre esett. Az ifjú shinobi azonban nem csüggedt. Újra próbálkozott, majd megint és még egyszer. Már majdnem sikerült, de amikor letette a lábát, a könyv mindig megbillent. Néhány próbálkozással elérte, hogy - még ha kicsit billegve is - a könyv a fején maradjon, még azután is, hogy letette a lábát. Egy lépés már megvolt. Jöhetett a következő, de nem sikerült. Újra. Koizumi addig próbálkozott, amíg meg nem tett három lépést anélkül, hogy a könyv megbillent volna.

~ Remek, akkor most vágjunk neki egy teljes körnek! ~ határozta el Koizumi. Lassan indult, és óvatosan. Egyik lábát rakta a másik után, mintha tojásokon lépkedne. Az első pár lépés még simán ment, de aztán a könyv egyszer csak megbillent. A fiú azonban gyors reflexeinek hála egy lépéssel, és kígyószerű nyakmozgással megmentette a vaskos kötetet a földre kerüléstől.

~ Nyugalom! Emlékezz, mint mondott Gonza! A kenjutsuhoz éles elme, kitartás, és fegyelem kell. Nekifutok megint. ~ biztatta magát a fiú. Az újabb kör azonban már az indulásnál véget ért. Alig lépett egyet, a könyv rögtön megingott, és semmilyen mozdulat nem menthette meg a leeséstől. Koizumi lehajolt a könyvért. Most olvasta el először a címét: '剣術の初歩', vagyis a 'Kenjutsu alapjai'.
~ Tehát végig ezzel a könyvvel a fejemen próbáltam rájönni, hogy kell csinálni. ~ bosszankodott, majd kinyitotta a könyvet. Vetett egy pillantást az első oldalra, és felcsillant a szeme. Leült a földre, és maga mellé tette a könyvet. Ezután néhány percig azon volt, hogy stabilizálja a légzését. Ellazította a végtagjait, és próbált semmire sem gondolni. Pár percig ült csendben, aztán felállt. Felvette a bokkent és a könyvet, és nekiindult egy újabb körnek. Próbált a lehető legegyenesebb háttal menni, de azért nem mereven. Lassan indult, de végül egyre nagyobbra nőtt a sebessége. Az első kör végére már teljesen normális sétatempóval haladt.
~ Még három kör és kezdem a kardmozdulatokat. ~ gondolta. ~ Ez a könyv egész hasznos volt. Ha erre előbb jövök rá..

Az újabb körnek már a megszokott tempójával indult neki. Már nem zavarta, mennyire hepehupás a föld, vagy mennyire vastag a könyv. A három kört megállás nélkül sikerült végigsétálnia. Már csak a kardmozgás volt hátra. Koizumi próbált visszaemlékezni arra, hogy volt-e valami szabály a kardmozgáshoz, de nem jutott eszébe semmi különös.
~ Egyszerű nyolcasokkal kezdek, aztán keresztvágásokkal, és vízszintes vágásokkal folytatom. ~ tervezgetett. Az iménti sikerből fakadó örömének köszönhetően most még jobban tudott a feladatra koncentrálni, mint korábban. Az első egy-két kör itt is bizonytalan volt, a könyv dőlöngélt, de nem esett le. A negyedik kör alatt azonban már csak egyszer, az ötödik alatt egyszer sem ingott meg a kötet. Koizumi egyensúlya és tartása sokat fejlődött, és sikerült leraknia a kardforgatás alapjának az alapjait. Vigyorogva nézett mesterére és megkérdezte:
"Mi a következő lépés?" 

~ Semmi sem tart örökké. ~ gondolta Koizumi az iménti sikermámorra célozva, amikor a szamuráj ismertette az új feladatot. Épp most végzett a gyakorlásként kiszabott körökkel, amikor a mestere egy újabb feladatot szabott ki neki. Három pálcát vett elő, amiknek végén egy-egy különböző méretű kör volt. Ez a feladat már egy kívülálló szemével nézve sem volt éppenséggel egyszerű. A 'többórás kínszenvedés' szó sokkal inkább illett rá.

~ Tehát találjam el a karikák közepét. Azok a vasdarabok elég kicsinek tűnnek. Leginkább a legkisebb. ~ mérte fel magában a helyzetet. ~ Belefér abba egyáltalán a bokken?

Gonza félrevonult, Koizumi pedig nekikezdett a gyakorlásnak. Először csak finoman behelyezte a karikába a bokkent, de az még így is súrolta a fémet. Kezdődhetett az első húsz guggolás. Koizumi sokáig próbálkozott. Az elkövetkező egy órában csaknem kétezer guggolást csinált meg, és huszadannyiszor próbálkozott. Azonban még mindig nem sikerült átdöfni a kört.

~ Miért nem sikerül? ~ mérgelődött a shinobi. ~ Hát persze! Rossz a magasság. ~ döbbent rá, miután ellenőrizte, hogy áll a kard a karikában. ~ Akkor ezért nem sikerül már mióta. ~ mérgelődött. Megigazította a karikát, és folytatta az edzést.

A bot körül már egészen fellazult a talaj, annyiszor sikerült kiütnie Koizuminak a botot a helyéről. Az edző shinobi alatt is puha volt a föld a lecsöppenő izzadtságtól. Volt is oka izzadnia Koizuminak, hiszen egy óra körül járt az idő, ezért a nap szinte merőlegesen szórta sugaraival a földet, és persze Koizumit is. Nem is beszélve a rengeteg guggolásról, amit edzés közben meg kellett csinálnia. A fiú általában sokáig bírta ki víz nélkül, de most mégis kulacsa kinyitására kényszerült. A kulacs az árnyékban volt, ezért a benne lévő víz hideg maradt. Eszméletlenül hűsítő volt a hatalmas melegben. A pillanatnyi szünet után azonban Koizumi rögtön folytatta az edzést. Két óra körül lehetett, amikor először beletalált a karikába a fém érintése nélkül. A sikeren felbuzdulva Koizumi rögtön megismételte néhányszor.

~ Akkor ezzel végeztem is. ~ örült magában Koizumi. ~ Következő!

Azonban ezt a karikát még nehezebb volt kiszúrni, mint az előzőt. Az első döfés olyan erővel találta el a botot, hogy az rögtön kifordult a helyéről, és méterekkel arrábbucskázott. Miközben Koi a rúdért ment, szeme sarkából a mesterére pillantott.

~ Mintha aludna. ~ gondolta ~ Talán észre se venné, ha nem csinálnám meg a guggolásokat. ~ majd rögtön észbe is kapott.
~ Hova gondolsz? Elvégre kardforgatást akarsz tanulni! ~ figyelmeztette magát. ~ Már Gonza is megmondta: a kenjutsu alapja a fegyelem. Fegyelem és kitartás, ez a két alappillér, amire egy kardhasználó támaszkodhat. Csak türelemmel és önfegyelemmel érheted el a célod, ha ez a négy tulajdonság nincs meg benned, el se kezdj kardozni! ~ Azzal visszaállította a rudat a helyére. Egy óra próbálkozás után még mindig nem ment. Egy pillanat erejéig megfordult a fiú fejében, hogy abbahagyja, de ezt a rémes ötletet rögtön elvetette. Egy kicsit pihent és gondolkodott, miközben kortyolt egyet a kulacsból. Egyszer csak fergeteges ötlete támadt. Visszalépett a legnyagyobb karikához, és gyors egymásutánban tízszer átszúrta.

~ Ez még megy. ~ gondolta. Ezután kihúzta a helyéről a rudat, és átállította a középső elé úgy, hogy a két karika középpontja egy vonalban legyen. Röpke fél óra alatt elérte, hogy a lehető legpontosabban kicentizze egyszerre a két karika közepét. Igencsak elfáradt, de sikerült. Az öröm, hogy már csak egy karika van hátra, kárpótolta őt. A legkisebb karikát már meg se próbálta külön átszúrni. Egyből a másik kettő mögé rakta. Azonban a bokken rendről rendre elsodorta a pálcát. A fiúnak így nem csak a guggolásokkal kellett foglalkoznia, de még a botért is folyton rohangált.

~ Koncentrálj! ~ biztatta magát. ~ Már nincs sok hátra. ~ És igaza is volt. Másfél-két óra szüntelen szurkálás után végre sikerült. - "Ezt nézd!" - kiáltotta Koizumi, és a szamuráj szeme láttára a lehető leggyorsabban, véletlenszerű sorrendben átszurkálta a félkörben felállított pálcákat. Ezzel véget is ért az a nap.

// Gonza Sasano//

~ A csudába! ~ ez volt Koizumi első gondolata, amikor felébredt. Olyan izomláza volt a tegnapi edzésétől, mintha egész éjjel egy szárazföldre húzott hajó pihengetett volna a combján. ~ Alig bírok felállni. Ha most karra kell edzenem, esküszöm, dobok egy hátast. ~ A reggeli nyújtás alatt feltűnően sokat dolgoztatták a combot és a kart, ami Koizuminak rögtön szemet szúrt.
~ Szóval kar. ~ gondolta mikor Gonza ismertette a feladatot, és már gondolkodott is azon, hogy sikerült így eltalálnia. ~ Még szerencse, hogy a vándorlásom alatt így kigyúrtam magam. Azért az a kard jó nagyot koppant... 

A szamuráj valami elintéznivalójára hivatkozva elment - állítólag csak pár órára. Ez alatt a pár óra alatt kellett Kozuminak gyakorolnia. A szamuráj arra indult, amerre Koizumi az erdőn végighaladó utat feltételezte.

~ Vajon hova mehet? ~ gondolkodott a shinobi. ~ Végül is teljesen mindegy. Az edzés szempontjából ez teljesen lényegtelen, hacsak nem valami új edzésmódot talált ki, és ahhoz hoz kellékeket. Tényleg, vajon ez után mi jön? ~ morfondírozott, miközben a bokkenért nyúlt. A kard elég mélyen bele volt süllyedve a földbe, ránézésre iszonyú nehéznek tűnt. Azonban amikor Koizumi fölvette, eléggé meglepődött. A kard tíz kilót is alig nyomott, súlyra tehát nem volt olyan nehéz. A vándorlások alatti hegymászásoknak, és a rengeteg fizikai edzésnek köszönhetően Koizumi könnyedén tartotta a kardot.

~ Ennyi lenne? ~ kérdezte magától. ~ Hiszen ez a bokken nem is nehéz. Tehát először csak stabilan kell tartanom. ~ összegzett, és neki is látott az edzésnek. Azonban akárhogy tartotta a bokkent, az csak nem akart megállni, ide-oda dőlöngélt a fiú kezében.

~ Furcsa..Hiszen minden nehézség nélkül fölemeltem. Nem lehet, hogy ne tudjam megtartani... ~ töprengett a shinobi. ~ Biztos van valami trükkje. Lehetséges lenne? ~ döbbent rá egy esetleges okra, és rögtön le is ellenőrizte a feltételezését. Egy katana súlyközéppontja a markolattól általában körülbelül 12 centiméterre van, ezért valószínűleg a bokkeneknél is. Persze lehetséges, hogy néhány centi eltérés van, hiszen ez a kard egyetlen vasdarabból van kialakítva, de semmiképp nem lehet túl messze a tsubától. Koizumi megfogta a kardot a két végénél, és a mutatóujjaira támasztotta. Majd elkezdett a két ujjával a kard mentén egymás felé közelíteni. Sok helyen ezt a módszert használják hosszúkás tárgyak tömegközéppontjának meghatározására, talán itt is beválhat. A fiúnak igaza volt. A középpont feltűnően a kard hegyéhez közelített.
~ Szóval ezért nem állt meg a penge. ~ ébredt rá. ~ A kardot nehéz megtartani, viszont a végébe helyezett súlypont segít a forgatásban azzal, hogy nagyobb lendületet kölcsönöz a pengének. Kezdetben ez még hasznos lesz, de később már teljesen automatikussá válik a mozgás. Ráadásul gyakorlás közben fejlődik a kar, és a csukló, ami főleg hosszútávon lesz előnyös.
Rögtön folytatta is az edzést, de nem is próbálta megtartani a kardot. Azonnal szúrásokkal kezdett. Az első pár döfésnél a súly lehúzta a kardot, de ahogy egyre gyorsabban szúrt, a kard egyre kisebbeket lengett ki. Koizumi körülbelül fél órán keresztül szurkálta a levegőt. Végül elérte, hogy a szúrásai stabilak és biztosak legyenek. A szamuráj nem tette el az előző gyakorlathoz használt pálcikákat, így Koizumi azokkal is tudott még egy fél órát edzeni. Amikor ezzel végzett, jöhettek a vágások. Ez volt az a rész, ami kicsit kockázatosabb volt, mint egyszerűen szurkálni. Elég egy rossz mozdulat, és saját magát csapja le, vagy csak a lábát kaszálja el. Egyik sem túl kellemes érzés, ezért Koizumi megfogadta a szamuráj tanácsát, és lassan kezdett. Kezdetben belülről kifelé induló vágásokat csinált, de a kard hegye a súlypont miatt rendszerint a háta mögé csúszott, megnyújtva ezzel a vállizmait. Amikor ez már jobban ment, változó irányú vágásokat csinált, majd nyolcasokat írt le a pengével. Egy-két óra múlva a ronin is visszajött. Koizumi épp a tisztás közepén állva hatalmas sebességgel pörgette a vas bokkent.

Koizumi kicsit elfáradt a vasbokkenes edzésbe. Amikor a szamuráj visszaérkezett, engedélyezett neki egy óra pihenőt. A fiú egy fa árnyékában ücsörgött, és a Konohába való megérkezésén töprengett. Azt próbálta elképzelni, hogy fogják fogadni, mit fog mondani, és hogy egyáltalán hogy fog kinézni a falu. Mivel éppen háború dúl, úgy képzelte el, nincs túl sok ember az utcákon. Bár az összecsapások általában a Tűz országának határán kívül történnek - a konohai shinobik hatékonyak -, azért mégis csak lehet valami hatásuk a falu lakóinak életére. Bár azt semmiképp sem tudta elképzelni, hogy Avarrejtek lakói szegénységben élnének. Kiskorában apja azt mesélte, gazdag hely.

Az egy óra pihenő hamar eltelt, és a szamuráj elkezdte ismertetni az első feladatot. Először is arra kérte meg Koizumit, dobálja meg őt shurikenekkel. A ninja nem vonakodott, bárhova dobhatott. Igyekezett trükkösen célozni, és minél váratlanabb pontokra, de akárhogy igyekezett, a szamuráj minden dobását kivédte.

~ Tehát ez lesz a következő lecke. Érdekes, hogy a szamurájok nem használnak dobófegyvereket, mégsem tehetetlenek velük szemben. Talán úgy képzik őket, hogy egy ninjával is felvehessék a harcot. Biztos irigyek az elemi chakránkra. Habár elvileg minden ember rendelkezik elemi chakrával, csak az olyan emberek, mint a civilek vagy szamurájok ezt nem használják. Tehát ha egy szamuráj tudja kontrollálni a chakráját, képes elsajátítani az olyan technikákat, mint a famászás, elvileg az E szintű jutsuk elsajátítására is képes kell hogy legyen. Ha Gonza tényleg letelepedik Konohában, egy idő után megtanulhatja irányítani az elemi chakráját. ~ elmélkedett Koizumi. Ekkor a ronin a zsákért nyúlt, amit magával hozott, és egy narancssárga, dió méretű bogyót húzott ki belőle azzal, hogy olyanokkal fogja dobálni a shinobit. Levetette Koizumival a ruhái nagy részét, és el is kezdték az edzést. A roninnak - szamuráj létére - meglehetősen jó dobótechnikája volt. Hatalmas erővel csapódtak a fiú testére a bogyók. Persze próbált védekezni, de közel sem volt egyszerű. Az alatt a kis idő alatt, amíg a szamuráj újabb bogyókat vett ki a zsákból, Koizumi összeszedte magát. Stabilabb állást vett fel, de nem állt oldalt a szamurájnak, minél nagyobb védendő felületet hagyott. Jobb kezével a tsubához közel, ballal a markolat legaljához fogott, így jobban tudta irányítani a kardot. Készen állt az újabb sorozatra. Az első két bogyó még becsapódott, de a következő néhányat sikeresen kivédte. Azonban az utolsó kivédett bogyóból rengeteg lé fröccsent, ezért Koizumi nem láthatta a váratlanul felbukkanó újabb kis gömböt. A találat kizökkentette, így a következő pár gyümölcs újból betalált. A szamurájnak újabb adagot kellett elővennie. A shinobi eközben összegzett:
~ A bogyók a levegőben alig hallhatóan zúgnak. Gyorsan közelednek, úgy 120-130 km/órás sebeséggel, ami azt jelenti, hogy a köztünk lévő négy métert hozzávetőlegesen 34 m/másodperces sebességgel teszik meg, azaz úgy egy tizedmásodperc alatt. Ennyi kell hogy legyen a reakcióidőm, ha védekezni akarok. Sőt, ha azt nézzük, hogy a kardot úgy fél méterre tartom magam előtt, ez az idő még tovább csökken. Igyekeznem kell, ha nem akarok túl sok felülést csinálni.
A szamuráj folytatta a dobálózást. Koizumi dobás közben megfigyelte a termések szórási területét, és a kiinduló magasságot. Lényegesen több bogyót sikerült a levegőben kivédenie, de még így is jutott a testére is. Ahogy telt az idő, egyre nagyobb pontossággal szedte le a bogyókat még a becsapódás előtt. Kettő-két és fél óra múlva már az összes dobást sikerült kivédenie, hiba nélkül. Ez volt az egyik legmegerőltetőbb edzése..és még csak most jöttek a felülések.

Az edzésnek tehát vége lett - aznapra. Koizumi egy közeli patakhoz ment fürdeni, egy ideje már nem igazán volt, nem is érezte szükségesnek, de most az egész teste csupa ragadós gyümölcslé, némi izzadtsággal vegyítve. Amikor visszaért, kis meditálás után nyugovóra tért.  

Másnap reggel a szamuráj egy érdekes feladattal fogadta. Állítása szerint ez a legnehezebb az eddigiek közül. A feladat ismerős volt, ezzel kezdte Koizumi az edzését. Illetve, az még nem az edzés volt, csak egy kis próbálkozás, ami elindította őt a kardforgatás művészetének elsajátításához vezető, igencsak rögös, girbe-gurba ösvényén. Most a kezdettől eljutott ugyanoda, egy hatalmas, eseménydús vargabetűt leírva. Az igazi edzés során most először használta a saját ninjatoját, ez alapból még több elszántságot adott neki a feladat elvégzéséhez.

~ Kétszáz próbálkozás után sem fog sikerülni? ~ tanakodott a fiú ~ ha minden próbálkozás fél vagy egy percet vesz igénybe, az körülbelül három órányi edzés. Ideje nekikezdeni.

Először is új lapot kellett felkötnie, hiszen az elsőt már levágta Gonza. Ezután kimérte a megfelelő távolságot ami a csapáshoz kellhet, és el is végezte a gyakorlatot. Először minél nagyobb gyorsaságra törekedett, de a penge nem volt pont merőleges a lapra, és szelet keltett. Nem túl nagyot, de ahhoz épp eleget, hogy elmozdítsa a papírt, amit a shinobi még csak el sem talált. Bosszantó volt ugyan, hogy nem sikerült, de így legalább nem kellett újabb cetlit felkötni. Koizumi megállította a papírt, és újra nekifutott. A sebesség rovására ezúttal pontosságra és helyes tartásra törekedett. A penge azonban túl lassú volt, és szimplán leszakította a lapot. Kentának új lapot kellett felkötnie. Megpróbálta ötvözni a korábban elsajátított gyorsaságot és pontosságot a kard teljes kontrollálásával, és lecsapott - nem túl sok eredménnyel. A lap újfent csak elszakadt, nyoma sem volt vágásnak. Inkább olyan volt, mintha egy ötéves kisgyerek elkezdett volna anyukája csekkfüzetével játszani. Kentának szöget ütött valami a fejébe. Odalépett a szomszédos fához, és lecsapta az egyik körülbelül tíz centi vastag ágat. Gyanúja alaptalan volt - a ninjatoja olyan éles volt, hogy elég volt megközelíteni a pengét, máris sebzett.
~ Emlékezz vissza! Mi kell, hogy sikerüljön? ~ koncentrált Koizumi. ~ Időzítés és koncentráció. A lap esetleg kilenghet, a tökéletes, mozdulatlan állapotát kell elkapni. Gyerünk! Nem kell sok, hogy sikerüljön. Megmutatom a szamurájnak, hogy egy füzet is elég! Nem fogom feladni, még ha holnapra sem sikerül.
Új lapot tett fel, és újra próbálkozott. Ez még egy fél órán keresztül így ment.
~ Bár tudnám használni a Kage Bunshin no Jutsut, legalább fele annyi idő alatt végeznék, vagy ugyanennyi idő alatt kétszer annyit fejlődhetnék. Egyszer mindenképpen megtanulom azt a technikát. ~ elmélkedett, miközben újabb lapot erősített a madzagra. Még legalább fél órán keresztül sikertelenül próbálkozott, de egyszer csak egy vágás, amire minden addiginál jobban rákoncentrált, végre rendesen vágta el a lapot. Igaz, csak az egyik csücskét sikerült lekanyarítani, de már az is valami. Kenta papírt cserélt, és közben tovább gondolkodott.
~ Emlékszem az összes vágás érzésére, amit eddig végeztem. Ennek alapján vághatok neki a következő próbálkozásoknak. Az első füzet hamarosan elfogy, muszáj belehúznom, ha tartani akarom magam a fogadalmamhoz. Soha nem szegem meg a szavam, mindig ezt mondom magamnak. Itt az ideje, hogy bebizonyítsam!
Már csak öt lap volt hátra az első füzetből, és Koizumi még mindig nem jutott többre az iménti találatánál. Legjobb esetben is csak a papír sarkait csonkolta. Újabb lapot tépett ki a füzetből. Már csak négy van hátra. Felerősítette, és lecsapott, de újra csak sarkot talált. ~ Három ~ gondolta, azzal kitépte a következő lapot. Újabb sarok, újabb csalódott nyögés.
~ Kettő ~ csapott le. Sarok.
~ Egy ~ folytatta. Ezúttal még csak el sem találta a lapot.
Az első füzet utolsó oldala következett. Felfűzte a madzagra, és megfogta a kardját. Egy pillanatra lemerevedett, csak szemezett az előtte lebegő, hófehér cetlivel. Muszáj volt eltalálnia, hiszen megfogadta magának. Apró szél támadt, és ide-oda dobálta a lapot, összeborzolta a shinobi haját. Majd amilyen gyorsan jött, le is csillapodott. Koizumi megvárta, amíg a papír befejezi a lengését. Ekkor mindent kizárt az elméjéből. Felmérte a távolságot, összeszedte a megmaradt erejét, és a tőle telhető legnagyobb gyorsasággal és pontossággal lecsapott. A kard hegye kettéválasztotta a madzagot, és a lyuk kellős közepén áthaladva kettévágta a lapot. A két darab felakadt a félbeszakadt madzagra, és ott lengedezett.
"Ha tovább kell folytatnom ezt a edzést, szükségem lesz egy új madzagra." - mondta elégedetten Koizumi a roninnak.

Két alak állt egymással szemben a kis erdei tisztáson. Egy szamuráj, és egy nála jóval fiatalabb ninja. Lanyha szél söpört végig a kis mezőn, megbillegtetve a fűszálakat, néhány levelet sodorva a párbajozni készülők lábához a környező fákról. Drámai pillanat volt ez. Kozumi szorosabbra fogta a kezében pihenő bokkent. A harc minden jel nélkül kezdődött, a két fél szinte teljesen egyszerre mozdult meg. A shinobi azonnal csapásra lendítette a kardját.

/Néhány évvel korábban/

"Akkor hogy harcolnak?" - lepődött meg a kisfiú.

______________________________________________________________________________________________________

Kenta fejre célzott. A két bokken hangosan koppant egymáson, a szamuráj könnyedén kivédte az ütést. A fiúnak alig volt ideje kivédeni az ő kardjáról lecsúszó, kissé ferde vágást, ami a bal vállát célozta. Ezután minden ügyességét latba kellett vetnie, hogy sikeresen védje ki a gyors egymásutánban érkező újabb csapásokat. Ha igazi pengékkel vívnának, biztos sok szikrát láthatna mindkettejük. Mindkét harcos eszméletlenül gyorsan osztotta a vágásokat, de a szamurájon látszott, hogy nagyon is visszafogja magát. A párbajuk mégis olyan hangot keltett, mintha jégeső verné a háztetők cserepeit. Koizumi nem szerette az ilyen hangokat. A fémek csengését kedvelte, de az ehhez hasonló, tompa puffanásoktól kiskora óta félt. Egyszer édesapja súlyosan megsérült egy jégesőben, valószínűleg azért viszolygott a fiú az olyan hangoktól. Most azonban ez volt az, amivel a legkevésbé sem törődött. Be akarta bizonyítani a szamurájnak, hogy volt értelme az ő edzésével fáradoznia, bár amíg Kenta edzett, addig ő általában egy fa árnyékában pihent (esetleg aludt). Persze ez alól kivétel az az edzés, amikor bogyókkal dobálta őt - amit minden bizonnyal élvezett is. A shinobi igyekezett minél változatosabb stílusban támadni. Le akarta nyűgözni ellenfelét.
~ A kenjutsu a jövőm? ~ kérdezte magától Koizumi. ~ Miért kezdtem el edzeni? Miért nem hagytam abba? Mit ér egy kard?
Különféle teljesen értelmetlen kérdéseket tett fel magának, miközben automatikusan védekezett.
~ Miért teszek fel magamnak kérdéseket?

A ninja új cselt próbált ki. Előreugrott a levegőben, és a szamuráj jobb válla felé szúrt. Egy gyors csuklómozdulattal megfordította kezében a kardot, és balra pördült, így vágást imitálva. Guggolásba érkezett, villámgyorsan fogást váltott a kardon, és egy jobb fordulattal térdre célozva vágott. Mindezt alig néhány másodperc alatt.
~ Remélem sikerült meglepnem. ~ gondolta. ~ Bár mindkét vágásomat könnyedén kivédte, egy pillanatra mintha meglepettség suhant volna át az arcán. ~ örvendezett. A két harcos még mindig egymásnak feszült bokkenjével. A szamuráj állva, és Kenta féltérdre ereszkedve. A shinobi hátrarugaszkodott, félig átfordult, és bal kezével ellökte magát a földtől. Így tökéletes támadóhelyzetbe került, és még az ellenfelét is arra kényszerítette, hogy felé forduljon.

______________________________________________________________________________________________________
~ Az első fegyverem... ~ gondolta Koizumi, miközben átvette a fegyverkovácstól a rövid ninjatot és a hozzá járó hüvelyt.
"Mennyivel tartozom?" - kérdezte.
"Mintha már kifizetted volna, amikor megrendelted, nem?"
~ Igaz..Elfelejtettem. ~ gondolta a fiú, és bólintott. Nem volt olyan rég, hogy meghalt az apja, és minden vagyonát ráhagyta azzal a vörös fejpánttal együtt. Kenta legelőször a kovácshoz ment egy katanáért, de nem akart sokat költeni, ezért csak egy ninjatot vett. Rengeteget szeretett volna kardozni, de sosem volt kivel. Nem voltak szülei, se testvére, sem barátai.
~ Rengeteget fogok edzeni, ha kell, egyedül is. Minden álmom, hogy kenjutsu specialista lehessek.
______________________________________________________________________________________________________

Harc közben rengeteg emlék kavargott az ifjú fejében.
~ Mielőtt itt találkoztam a szamurájjal, alig vettem elő a kardomat. Az álmom, hogy híres kardforgató leszek, fokozatosan kezdett bennem elkopni, eltűnni. A ninjato hónapokig a hüvelyében pihent. Mától úgy fogom hívni, 閉じた. (Tojita = zárva).
Már hosszú ideje harcoltak, talán több órája is, mégis egyikük sem tűnt fáradtnak. A változatos harc feltüzelte őket - főleg a shinobit. Koizumi azonban már közelített a korlátai felé. Hárított még néhány csapást, majd hátraugrott. A két harcos lefagyott. Egy kis felhő szállt el a nap előtt, árnyékot adva a harcosoknak. Koizumi kifújta magát, és leeresztette a bokkent.
"Köszönöm a harcot" - mondta. Élete legjobb pár órája volt.

Az edzésnek vége volt. Koizumi a kardforgatás alapjainak ismeretében tért nyugovóra. Éjszaka egy kidolgozott katanával álmodott, amivel éppen suhint. Vágására rengeteg fa dőlt ki a közelben.

Másnap reggel korán kelt. Kiszedte ninjatoját a tuskóból, amibe belevágta, és eltette a hüvelyébe, majd ivott, és elfogyasztotta szerény reggelijét. A szamuráj szedelődzködött, indulni készült. Nem búcsúzkodtak sokáig, a jó harcos a csapásaival beszél, és tegnap órákig harcoltak, tehát jól kibeszélgethették magukat. A szamuráj megmondta, hogy lehet onnan eljutni Konohába, és elindult ő is - állítólag másfelé.

"Ég veled, Gonza, örülök hogy találkozhattunk. Köszönöm, hogy rám szántad ezt a néhány napot, ígérem, nem tetted fölöslegesen. Remélem, egyszer még találkozunk." - búcsúzott el a shinobi. A szamuráj elindult valamerre. Koizumi egy ideig még a tisztáson pihengetett, majd elment fürdeni, összeszedte a dolgait, és ő is elindult, Konohával épp ellentétes irányba.

//Én köszönöm!//