Re: Szabad Játék (6)

**Wakizashi Yumi** Szomb. Jan. 23 2016, 02:07

//Itanashi - igen, Forty Fathoms, More to Hate ment alatta XD//

Már régóta tervezem, hogy visszamegyek, hogy megkeressem apámat és megtudakoljam tőle az igazságot, azt, hogy ki a valódi anyám, s hogy ő is megtalálja a fel nem tett kérdéseire a választ, hogy miért öltem meg mindenkit rajta kívül. A válaszom egyszerű, de lehet nehezebb lenne a súlya, ha közvetlenül a szemébe kellene mondanom. Bár... ha azon az alapon nézem, hogy azt is könnyűszerrel mondtam ki: "sosem tartoztam közétek". Valamint sokszor észrevettem rajta, hogy valamiféle teher nyomja őt, aminek az asszonya az oka, nem szerettem volna, ha egy számomra fontos ember bajokkal küzd, így gyökerestől téptem ki a problémát.
Eljárt már az idő azóta a fejem fölött, s annak is eljött az ideje, hogy egy egész világot vegyek a hátamra - ergo, küldetés után nézzek. Egy idősebb ember társaságában ezt sikerült is megvalósítanom, akit nem tudom, milyen okból kifolyólag raktak mellém, elvégre egyedül is el tudom végezni a kiosztott feladatot.
Két nappal ezelőtt a véletlennek köszönhetően a sors összehozott egy olyan emberrel, aki azt mondta, busásan megfizet, hogyha teljesítem a kirótt feladatot. Eleinte ódzkodtam tőle, mondván, nincs időm az ilyenekre, sokkal jobb dolgaim is akadnak ennél. Aztán felajánlotta, hogy annyit fizet, amennyi talán számomra egy életre elég lenne. Még mindig bizonytalan voltam benne, aztán beadtam a derekam, mondván, hogy most van rá alkalmam, legközelebb talán nem nyílik. A feladatban megkötötte, hogy egy olyan személyt kell megölnöm, aki már számtalanszor keresztbe tett neki az üzleti tevékenységeiben ravaszságával, s ő nem tudott felülkerekedni. Így a legjobb megoldás az, ha elteszi láb alól. Sosem szerettem beleszólni az ilyen "nagy" emberek dolgaiba és félresiklott üzleti procedúrájukba, de amit most tettem, az is egyfajta üzlet. Én elvégzem a feladat oroszlánrészét, ő pedig megfizet érte. Talán majd én döntöm el, hogy mivel, talán ő, adjanak a kezébe az istenei elég szerencsét a fennmaradásához. Nem is tudom, mikor lettem ennyire nagylelkű, ha már eddig is csak a saját érdekeimet tartottam szem előtt. De... irónia.
Szóval így történt meg az, hogy egy másik férfit is kaptam magam mellé eme nagylelkű úriember jóvoltából, amit bevallok, már nagyon idegesítő tud lenni, hogy úton-útfélen bámul, hogy mindent úgy csinálok e, ahogy azt elrendelték, s megkérdezi, hogy biztos úgy is fog végbemenni minden, ahogy annak lennie kell. Ha egyszer teszi ezt, azzal nincs baj, de harmadjára kezd az idegeimre menni, s erős késztetést érzek arra, hogy átszúrjam a torkát a katanámmal, de türtőztetem magam. Nyugodt ember vagyok, mostanság csak kevés dolog van, ami ki tud hozni a sodromból, s úgy akarom, maradjon is ez így.
Kezd bennem felmerülni annak a lehetősége, hogy hagyom az egészet, oldja meg maga.

**Itanashi** Vas. Jan. 24 2016, 03:20

Lassan felkel a Hold. S az út még hosszú. Azonban túlságosan is régóta megy. Mégis…érzi, ahogy ereje lassan végleg elfogy, s a tablettától származó pótlék, végleg kitisztul a szervezetéből. Itanashi fáradt, mégis gyorsan halad előre. Majd érzi, mikor jobb lába a lépés pillanatában megadja magát és a pap elcsuklik a földön. Utolsó lehelletéből még egyszer, kézpecséteket formál a földön.
A föld megremeg, s egy apró sziklába temeti a papot.
- Pihennem kell. Pihennem kell… - mondja ki, mielőtt még teljesen kiütötte volna magát.
A Nibiivel való harc után Itanashi azonnal elindult, egyenesen a Fű országába, otthagyva társait, s a helyet, ahol legyőzték a világ egyik démonát. Harcuk kimerítő volt és hosszú, azonban a fáradozások, s az oly sok évnyi kemény munka végre, beérni látszott. Itanahsi egyedül indult az útnak, mely hosszú volt. S idáig jutott. A Medvék országának határáig. A tabletta, melyet indulása előtt vett be, a szinte túladagolásnak hívható használata miatt nem fejtett immáron ki oly hatásokat, mint amilyenre a papnak szüksége volt. Végleg elfogyott ereje, pihennie kellett, s feltölteni minden tartalékát.
A szikla három napon át küzdött a tűző nappal, a hideg éjjellel, esővel és széllel. A szikla mégis állt és megóvta a benne pihenő papot. Itanashi három napon át nem kelt fel. S mindezidáig töltötte készleteit. Majd mikor kinyitotta szemeit először, a sötétségben nem látva jobbnak látta, ha ismét lehunyja őket, és felébreszti érzékeit. Időbe tellett, míg emlékezett, hol is van pontosan. Ujjait ökölbe szorította mellkasán, majd hangosan megropogtatta őket. Felülni ugyan nem tudott még, érezte, ahogy testében ismét saját ereje csörgedezik. Érzékeire hagyatkozva bontotta le lassan a kőzetet magáról, ami mostanra darabokba fekszik a pap körül. Itanashi lassan felkelt a földről, majd kinyújtóztatta magát, megropogtatva egész testét. Nagyokat nyújtózott a két méteres óriás. Majd végül ismét útnak indult. Újult, friss erővel.

Ismét sötét volt, a hold ragyogásában pedig a pap megpillantott a távolban, mélyen a völgy szívében egy kisebb falut. Csupán egyetlen főút vágott át a városon, melynek utolsó házai közül fából készített fal húzódott. A főút előtt kapu tornyosult. A pap egy fáról szemlélte az apró várost, s lakóinak mozgását, a Határmenti dombok magaslatáról. Egy napja úton volt már, azonban idejét sem tudja, mikor evett igazán. Napját nem tudja az éjjelnek, melyben most újra vadászni indult. S célpontjául a várost szemlélte ki.

**Wakizashi Yumi** Szomb. Jan. 30 2016, 15:20

// Ita, itt egy jó zene, már egy ideje ezt hallgatom: https://www.youtube.com/watch?v=RVTvrzjQAGY Very Happy

//

Az újdonsült társam terhe egyre jobban nyomta a vállamat. Nem voltam sosem az az ember, aki szerette a társaságot, mégis vágytam arra. Nem azért, mert olyan nehéz eset lennék, vagy életem szakaszai alatt a magányos farkas szerepét képviseltem, hanem egyszerűen azért, mert sosem találtam a számomra megfelelő társaságot. Nem volt jó, ha valaki túl közel kerül hozzám - bár ennek már inkább az egyén személyisége az oka -, s az sem jó, ha valaki csak nyűg a hátamon, s nem tudok tőle előrébb haladni, mert csak visszahúz a céljaim elérésében. Ha valaki pedig túl közel került hozzám, tudtam, hogy előbb-utóbb el kell tőle válnom, s az űrt, ami a hiányában keletkezett, majd semmi nem tudja betölteni úgy, mint egykor ő maga tette azt. Ezért hát nem is kerestem senkit, úgy vagyok vele, majd az talál rám. Hiszem azt, hogy minden embernek már van egy rajzolt útja, amin haladnia kell, már csak tőle függ, hogy mennyire tér el attól.
Az én utam most a Medvék országába vezetett, egy kisebb faluhoz, ahhoz a személyhez, akit likvidálnom kell. Nem akartam elsietni, előbb csak megfigyelő állásban tartottam magam távol egy ház tetején, kellő távolságban attól, hogy bárki is észrevegyen. Szinte szélkakasnak is hihetnének, egyébként sem vagyok nagy termetű, az alkatom karcsú, s könnyedén beleolvadok a környezetembe, ha az kell, legalábbis a hajam színe sem rikító, hogy amiatt buknék le.
A "társam" beszél, persze nekem már az is sok, ha csak egy szót ejt ki a száján, erre csak feltartom a kezem, hogy csituljon végre, nem tudok koncentrálni. Aztán megkérdőjelezi, hogy egyáltalán mire kell koncentrálni, hiszen csak egy embert kell megölni. Felhívtam a figyelmét arra, hogy valóban, ez igaz, viszont fennáll a veszélye annak, hogy bárki is észrevegyen, s hogy ez ne így történjen, meg kell várnom, míg az őrök egyáltalán eltűnnek az útból. Aztán ügyelnem kell arra, hogy mindez hangtalanul történjen, mert egyetlen nesz is odavonzza az őreit.
Támadok, amikor minden megfelel az elvárásaimnak. Kell valami, ami eltereli a figyelmüket. Akkor persze még nem tudtam, hogy egy nagyobb veszély is fenyegeti a várost...

**Itanashi** Csüt. Feb. 04 2016, 20:18

Itanashi leugorva a fáról, lassan közelítette meg a várost. Éhes volt, azonban kellően kipihent, hogy az utolsó emberig kiirtsa akár az egész falut, amennyiben nem jut élelemhez. Egyre hidegebbé váltak az éjszakák, látta saját leheletét a pap, ahogy haladt közelebb és közelebb a városhoz. Majd megérkezett az első, majd nem sokkal később a második hullám törése, mely különös érzettel kezdett el lüktetni fejében. Tudta jól, immáron az ellenség is látja őt. S alig kétszáz méternyire sincsenek már. Végül megjelent az első két hullám tulajdonosa, sebes léptekkel a pap felé. Egyikük jounin mellényt hordott, míg a másikon chunnin mellény feszült. Mindkettejük a medvék országának rejtőző falvának jelképét viselték homlokukon. Felismerték a papot, azt az álarcot mindenki felismerni ezen a kontinensen. Majd megkezdődött a harc…
Először a hazaiak támadták a papot, valamiféle különleges, lilás chakraval, mely tollakként formálódtak meg hátukon. majd mindketten csápokat alkotva a tollakból, rontottak Itanashi életére. A pap sem volt rest, s hamar kieresztette sötét chakrajának pusztító, gyilkos erejét. A két férfi megremegett, kezeiket jobban összeszorítva koncentráltak. A pap létrehozott két, szinte ugyanolyan, csupán jóval sötétebb nyúlványt, majd megütközött a felé érkezőkkel. A csápok egymásnak feszültek, majd látszott, ahogy a pap sötét chakraja némiképp felülmúlja a két lilás anyagot, és roncsolni kezdi azokat. A hoshigakureiak feloldották, majd új módszert vetettek be. Egyikük egy hatalmas, farkasszerű lényt formált meg hátából, míg a másik kardot rántott, és előretört.
A pap egyik karját előre emelve a hátából kilógó csáppal blokkolta a férfi támadását, majd a másikkal próbált lesújtani rá. Azonban ekkor a farkas beleharapott a csápba, s ugyan roncsolta azt, erősen szorította a második csápját.
- Ostobák! – mondta a pap halkan, majd jobbját csupán elsuhintotta teste előtt, mire a kardot forgató métereket zuhant hátra, mire földet ért. Kardja felismerhetetlenségig roncsolódott, ahogy a férfi fél teste is. Karja és arca megégett, szabályosan füstölni kezdett a földön. Az így felszabadult csáp pedig a farkas oldalát támadta, és egyszerűen kettészúrta azt. A shinobi véreset köhögött, miután chakraállata szétesni látszott, s lábai is megremegtek. A pap ekkor fordult felé, majd egy hosszabb, fekete rudat ragadott meg, melyet lassan körbevett az a sötét erő. Földig érő, sötétségben született, fekete kasza formálódott ki az eddigi csőből, majd a férfinak rontott. Egy gyorsabb ugrással letudta a kettejük közötti távolságot, s mielőtt még a férfi körbevehette volna magát az egyre jobban rázódó tollakkal, a kasza áthatolt a derekán és kettészelte a testét.
Itanashi maga mellé engedte fegyverét, s fejét a város felé fordította. Látta a völgyből érkezőket. vagy egy tucatnyi személymozgolódott a kapukban, s újabb kompániára számíthat hamarosan a pap.
- Az utam Jashin birodalmába vezet. Egyetlen halandó sem állíthat meg. Egyetlen egy sem. Ha kell, az egész várost kiirtom, hogy ne keljen aggódnom. A hitetlenek érkeznek már.

Ekkor Itanashi, jobbjában tartva fekete kaszáját, létrehozott két fekete gömböt maga körül, majd továbbindult a kettévágott férfi teste mellett elsétálva. Léptei megremegtetik a földet, sötét ereje beleégeti magát a kőbe, ahova lép. Baljós idők érkeznek az aprócska falura.

//Rég öltem Itaval, vissza kell rázódnom ^^//

**Wakizashi Yumi** Vas. Feb. 07 2016, 18:46

Nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek ebbe a kis szarfészekbe, mert amikor elterveztem, hogy megteszem majd, azt nem ilyen körülmények között szerettem volna megtenni.
A háztetőn a megfigyelő támpontomról kémleltem a házakat, amikor észrevettem egy alakot közeledni, majd azt, hogy a falu szinte magától életre kel, mintha nem is tudom milyen hatalmas erővel kellene szembeszállniuk. Azt persze nem is gondolhattam, hogy valóban, az erő ebben a valakiben akkora, amennyit én még nem tapasztaltam az útjaim során, talán azért, mert nem a megfelelő ember mellett haladtam el. Szemtanúja voltam az eseményeknek, ahogy szinte minden arra járót lekaszabol az útjából, az arckifejezésem persze ugyanolyan semleges maradt, mégis látszott a szememben valamiféle csodálat, amit azóta nem látott senki, mióta megkaptam a katanám.
- Ez az ember keresztbe húzza a számításainkat! - szólal meg mögöttem a teher, aki eddigi útja alatt tényleg nem volt a hasznomra, csak gügyögött, mint egy idegesítő kisgyerek. El kellett hallgattatnom valahogy. Ha hagyom, hogy az idegen tegye a dolgát, akkor még az is lehet, hogy hamarabb végzek a feladattal. Áh, de hát ebbe így nincs semmi buli! Nem hagyom, hogy elvégezzék helyettem a piszkos munkát, a mai nap én is vérbe akarom mártani a kezem. Kezdem ezzel a mitugrász szarrágóval, amikor megint beszédre nyitná a száját. Egyszerűen előhúzom a kardom, s mielőtt sikerülne végigmondania egy szót, átszúrom a torkát. A kifröccsenő vér az arcomba csap, amit letörlök, aztán ugrom is le a háztetőről, hogy végezzek az alakkal. Az idegennek köszönhetően a testőrök szétszéledtek, s éppen azt a pontot nem védik, ahonnan a legkönnyebben lehet besuhanni a házba.
Most sokkal könnyebb, hogy nem csahol a nyakamba egy kutya. Besurranok a hátsó bejáraton, egy pillanatra sem rakva el a fegyverem. Amint belépek, négy őr vár rám... vagyis nem rám, hanem biztosan az idegenre, csak helyette én érkeztem. Szegények biztosan csalódottak. De mindegy, a végkifejlet ugyanaz: mind meghalnak.
Amint megindul felém az egyik, ajkam egyik része máris felfelé görbül. Nem tart sokáig, hogy előrébb ugorjak, s közben hátralendítve a katanám a gerince mentén egy halálos sebet adjak neki, de máris jön a következő, aki megszúrna. Lentebb hajolok, hogy ezzel a katanám élével kettészeljem a hasát, ezzel utat engedve a beleinek, amit vészesen próbál visszarakni, de sajnos nem megy neki, s inkább előrepuffan. A maradék kettő egyszerűen megtorpan, de becsületüket védve most egyszerre ketten támadnak. Remek! Annyival több móka és kacagás.
Két oldalról jönnek, és egyszerre támadnak. Időben sikerül felugranom, bár így is megkarcol az egyik fegyvere. Mivel így sikerült a hátuk mögé kerülnöm, egy széles csapással húzom végig kardom élét a hátukon.
Már csak a főnök van hátra, akit alapból ki kellene nyírnom. Az egér úgy néz ki, magától sétál a csapdába, kinéz a helyiségből, amiben tartózkodott eddig, majd szörnyűlködve néz. Nem engedem neki, hogy tovább is menjen ennél, fogom a kardom, majd előredobom, s mielőtt még sikerülne észrevennie, s egyenest a fejében áll meg. Nem is emlékeztem rá, hogy ez ilyen éles volt! Szóval meglep, s elésétálok, hogy kihúzzam a fejéből, aztán visszatérek a vérmezőre, ahol az idegen küzd a többi szeméttel. Nem akarok közbeavatkozni, de gondoltam már rá. Egyszerűen kíváncsi vagyok arra, mennyit bír a maszkos férfi.
Ami azt illeti, elég gyorsan végeztem a saját feladatommal, pedig történhetett volna másképp is, még eljátszadozhattam volna, de attól féltem, akkor lemaradok a jóról. Visszaülök a háztetőre, s a csöpögő vért lerázom egy suhintással a kardról, ami pedig rajtamarad, belekenem a kutyába, aki az imént még a társamat képezte.

//Nem baj, Ita, te mindig jó vagy ^^ Én kérek álnézést, hogy az első ilyen reagom ilyen gyér Very Happy

//

**Itanashi** Vas. Feb. 14 2016, 18:44

A hullák tetemei között lépkedő pap sistergő nyomot hagyott maga után a köves talajban, mikor megindult a város felé. Az eső lassan csöpögni kezdett az éjszakában. A város őrsége ekkorra már a kapuk előtt állomásoztak. testüket körbefogták a lila chakraval. S vártak.
- Nem állhattok az utamba - mondta hideg hangján Itanashi, majd előtört az öt ember között a földből, mire a shinobik megfordultak.
Az eső cseppjei sisteregve égtek a shinobik körül, a lilás aurájuk valamiféle különleges chakraból állt, mely sokkalta erősebb hullámokat küldött Itanashi elméjébe, s mikor egyszerre kezdtek kavarogni a shinobik körül, még erősebb vihar tombolt elméjében. A shinobik csápokat formáltak, melyek a papot vették célba. Azonban a pap körül keringő gömbökre hulló esőcseppek a gömbök puszta közelségétől váltak semmivé. A sötétség és a félelem dominált a légkörben.
A csápok hamar a pap felé indultak, ám nem mindegyik ért célba. A sötétség gömbjei kegyetlenül törtek neki a lilás nyúlványoknak, s nem egyet semmisítettek meg. A gömbök kegyetlenül kezdték el őrizni a papot, azonban néhány nyúlvány átjutott a védelmi övezeten, s elkapták Itanashi végtagját. A pap nem mozdult. A gömbök azonban igen. Négyszöget alkotva kezdtek el távolodni a paptól, majd megálltak Itanashi és a shinobik között.
Hatalmas, energikus, és minden elsöprő chakrahullám tört elő a gömbökből, mely a szélrózsa minden irányába elsodort mindent. Az öt shinobiból három szenes darabokban ért földet, míg a másik kettő képes volt megóvni testét a chakraval a biztos haláltól, ám így is elég sérülést szenvedtek el. Egyiküknek a mellkasán száguldott át az egyik chakragömb, míg a másiknak a gyomrát vette célba kettő. Ő azonnal a földre hullott. A másik férfi mellkasát egy hirtelen megjelenő új, eddig ismeretlenül maradt rezgés mentett meg. Az újként érkező shinobi chakratól villódzó pengéje megakasztotta a gömböt, de épp csak annyira, hogy a mögötte álló halálraítélt odébb vetődhessen.
Miközben a férfi a gömbbel harcolt, a negyedik gömb mellé becsatlakozva a gyomron áthaladó másik kettővel, egyszerre rohamozták meg a kardforgatót, s testét apró darabokra tépték. Mellkasának fele, karjai, s combjának nagy része szakadt ki a szerencsétlen hősre, ki társát óvta. Míg végül a földön ülő utolsó shinobi is kimúlt, s vérében elterülve meghalt. S ekkora már benn voltak a főút közepén. Ugyan érkeztek újabb, fegyvert tartó férfiak, egyikük sem volt sem képzett, sem pedig shinobi. A tartalékosok remegő kézzel álltak, s próbálták feltartani az áthaladó papot.
- Nem állíthat meg senki. - mondta ismét, majd gömbjeit előre küldve kezdte el felmorzsolni a fennmaradó erőket.
Az este a mártírok estéje lesz a faluban élőknek. A mártírok napja, mikor a város őrsége fegyverével és életével fizetve próbálta megakadályozni Itanashit. A kardokat és lándzsákat forgatók ugyan megpróbálták megsebezni és megsemmisíteni a gömböket, azonban a tiszta chakraból álló, s sötétséget hordozó labdák kegyetlenül végeztek mindenkivel. Majd végül megálltak az egyik épület előtt.
Itanashi élelmet gyűjtött, majd visszatérve az útra, gyorsan haladt át a városon. A gömbök ekkorra megszűntek már, nem érezte szükségét a technika fenntartásának, így feloldva saját kezeivel ment neki a hátramaradtaknak. Talán öt őr maradhatott még életben, kik fegyverüket maguk elé tartva állták el a kelet felé nyíló kaput.
Itanashi kezében ekkorra ismét a hosszú, sötét rúd volt, melyet a Hien ismeretével körbefogott némi chakraval, s egy fekete kaszát alkotva, feldarabolta a megmaradtakat. Az egyszerű fegyverek nem okoztak nehézséget, hamar hasított át rajtuk, s szelték ketté derékban az őröket. Az utolsó férfi előtt megállva a pap, kaszájával levágta a kezeit, majd feloldotta a kaszát. A chakratól forrón maradt fémrúd pedig nekifeszült a férfi homlokának, s kört rajzolt, benne háromszöggel. Az utolsó őr, arcára vésve Jashin jelét, szívében a tőrrel dőlt el a földre, szájából a vér végigcsurgott a földig.
Itanashi érezte, hogy van még valaki a faluban, ki chakrara érzékeny, a kapuból tekintett az apró hullám irányába, majd megpillantotta a fehér hajú lányt, ki a ház tetején ült. Itanashi felkelt a földön fekvő hullától, majd a lány felé fordult.
~ Túl sok erőmet használtam el így is már. Ő a tanúja az éjszakának. Az, aki saját szemeivel láthatta a nagyúr erejét. Híre még jobban szétterjeszti a Nevedtől való félelmet, Jahsin-sama.~ gondolja, magában, majd elfordul és kisétál a fakapun át.
Véres holttestek borították a vérben és esőben ázó utat, a pusztítás és a félelem dühöngő viharként pusztított át a városon aznap éjjel. A lány érezhette a papból áradó gyilkos és sötété, mégis tiszta ér esőtől duzzadó fuvallatot, mely beterítette a hold fényében a várost. A pap végül elhagyta a helyet, s gyors tempót diktálva haladt tovább a Fű országa felé.

//Részemről az "ismerkedés" első fele megtörtént, köszönöm a játékot ^^//

**Hirano Reina** Vas. Ápr. 10 2016, 20:03

// Zauki //

Nem régiben kaptunk egy új tagot a csapatunkba. Azt hittem, már sosem leszünk túl a megpróbáltatáson, ami elé a senseiünk állított. Bár azért kicsit igazságtalannak vélem, hogy a próbatételt neki nem kellett kiállnia és ketten küzdöttünk meg a csapatunkért. Remélem a főnök neki is kitalál majd valamit, csak hogy kvittek legyünk, ha már helyette is elpáholtak minket. Na de ne szaladjunk előre. Jelenleg itt állok egy tisztáson messze az erdőtől, ami rejteket adhatna.

Szabad Játék (6) - Page 4 A-field_of_flowers-974026

A napsugárban úszó égboltot pár szürke felhő tarkítja. Sajnos a felhők nem távolodni, hanem közeledni látszanak, magukkal hordozva a pusztító vihart. Remélem azért még letudjuk ezt, mielőtt ideérne. Nem akarok csurom vizesen hazamenni. A szél fújdogálja a vadvirágokat körülöttem s belekap hosszú fekete hajamba, összeborzolva azt. Lehetséges, hogy ez a változás szele lenne? Mindenesetre nem azért jöttem ide, hogy csak álldogáljak itt. Várakozom az új edzőpartneremre, Zaukira. Nehéz lesz, mert nem tudok róla semmit még. Szívesen ismerném meg, bár nem hiszem, hogy ez lenne rá a legfelelőbb pillanat, hiszen edzeni jöttünk ide. Egyszer láttam a fiút, akkor is csak látásból, mikor a tanítónkkal beszélt a csapabeli elhelyezéséről. Még be sem mutatkoztam neki. Nem tudom, mi fog szólni hozzám. Hajlamos vagyok az ilyen első találkozásokat túlaggódni. Meg úgy... majdnem az összes találkozást. Próbáltam arcomból kisöpörni a kósza hajtincseket, amik megnehezítették a látást. Közben ha jól látom, egy alak válik ki az erdő takarásából. Kezem szemeim fölé rakom, ezzel árnyékot képezve, hogy a nap ne zavarjon annyira a beazonosításban. Talán Ő lenne az?

**Hasegawa Zauki** Vas. Ápr. 10 2016, 20:50

A napokban beosztottak egy konohai csapatba két genin mellé. Ahogy hallottam jó képességűek és egy komoly vizsgán vannak túl. Remélem nekem nem lesz semmi ilyesmi, az elég fárasztó lenne. Bár ha tényleg jó képességűek talán a harc is jó lenne velük. Ezt mindjárt meg is tudhatom. Az egyik csapattársammal kell találkoznom a közeli réten, de olyan jó itt az erdőben. Megnyugtató és felemelő érzés itt heverészni és nem csinálni semmit. Viszont el kell indulnom, ha hamarabb kezdek hamarabb végzek és visszajöhetek kiélni a lustaság keltette vágyaim. Feltápászkodok és elindulok a tisztás felé. Közben szokásosan gondolkozom és képzelgek a közeli jövőről, megpróbálva felkészülni minden lehetőségre ~Ha agresszív? Akkor egyből rám támad...hogy védekezzek? És ha különleges képességei vannak? Hogyan fordíthatom ellene? Sok-sok dolog még több kérdés, na meg persze az örök "Mi van, ha?" gondolat menet.~ Boncolgatva a szituációkat arra leszek figyelmes hogy már a rét közelében vagyok. Lassan előbukkanva a fák közül, megpillantok egy fekete hajú lányt. Séta közben körülnézek de nem látok mást rajtunk kívül, így csak ő lehet az edzőpartnerem. Nem látszik túl erős ellenfélnek, de nem szabad ugyebár senkit alábecsülni. Lehet hogy edzésből itt hagyom a fogam. Ahogy odaérek köszönök, azt követően illendően bemutatkozom. -Szia! Én Hasegawa Zauki vagyok. Örülök hogy találkozhatunk! Te biztos Reina vagy. Már hallottam rólad. Én lennék az új csapattárs. Azt mondták hogy jöjjek ide elméletileg edzenünk kéne.- Arcomra enyhén erőltetett mosoly ül, ugyanis enyhén zavarban vagyok ahogy az elvárható egy első találkozásnál. Ráadásul elég szép lány is. Megvárom a válaszát majd folytatom a mondandóm. -Nos szerintem akkor kezdhetjük is. Ha neked is megfelel kezdjük lágyabban aztán felmérve egymás képességeit mehet az igazi harc is. Na, kezdjük!- Hátranyúlok, jobb kezemet a derekamon hordott botba rejtett katanámra teszem, de nem húzom elő a pengét egyenlőre. Támadást indítok bal kézzel ütök ellenfelemet véve célpontnak, közben jobb kezemet hátul a kardomra helyezem. Bár fa burkolatú és egy kard alakú botnak hat de látszik rajta hogy igazi fegyver. Mindenesetre megindítom a támadást először nagy tempóval közeledek a köztünk lévő kb 5 méteres táv megszüntetése végett, majd jobb lábammal kitámasztva beleadva a minimális fordulat erejét az ütésbe, bal kézzel megindítom a támadást. Ugyan könnyen blokkolható támadás, de azt mondtam lágyan kezdjük.

**Hirano Reina** Vas. Ápr. 10 2016, 22:44

Amikor az alak közeledett, kikristályosodott előttem a kinézete. Nagyjából velem egy magas lehet és testén - már amennyire a sötét kimonoja engedi - feltételezhetően sok munka árán edzettséget látok. Ahogy közelebb jön, barna, hosszú haját ugyancsak borzolja a szél. Megállt tőlem öt méterre és bemutatkozott. Elég összeszedetten válogatta meg a szavait. Illedelmesen bemutatkozott, legalább nem mondható tuskónak, ez már nem rossz kezdet. Egy halk sóhajt ejtettem és én is bemutatkoztam neki:

- Szia Zauki, Hirano Reina vagyok. Én is hallottam már rólad. Üdv a csapatban! Részemről az öröm, hogy megismerhetlek. Igen, jól értesültél. - mondtam, majd viszonoztam a kapott mosolyt.

Ekkor kifejtette, hogy nem szeretné még komolyan belevetni magát a harcolósdiba. Hála az égnek! Amúgy sem vagyok híve a véresen komoly összecsapásoknak. Bár kicsit aggódom, hogy nem fogok felérni a szintjére, elég hiányos a képzettségem és ahogy elnézem, róla ez nem mondató el.

- Igen, szerintem is jobb, ha bemelegítünk picit. Készen állok. - mondtam aggodalommal átszőtt hangon.

Nem teketóriázott a fiú, egyből rám is rontott. Kezét a derekán elhelyezkedő botra csúsztatta és megindult felém sebesen. Félek, hogy elő fogja rántani és azzal kell majd felvennem a küzdelmet, amit puszta kézzel nem tudom, hogy oldanék meg. Amíg nem veszi elő, addig nincs gond, de ha a legkisebb jelét is látnám én is egy kunaiért nyúlnék. Ez esetben csak annyit tennék, amint látom hogy az ütését felém célozza, hogy a kezét a tenyeremmel fogadom és rámarkolok az öklére. Ekkor rárántanék és közelebb húznám, hogy ökölbe szorított kezem a hasába fúródjon. Ha előszedi a botot, akkor a kunai segítségével nekifeszülnék. Ha nem tudna egyikünk sem mozdulni akkor a lábammal próbálnám kibillenteni az egyensúlyából.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Ápr. 11 2016, 01:44

Mikor támadásom célt érne a lány megfogja az ütésemet és húz maga felé egyenesen egy ütésbe. Hirtelen már a kardomat húznám elő mikor át fut a gondolat. ~Nem, nem kéne pengével hárítani. Ketté vágni a csapattársunk öklét nem előnyös bemutatkozás.~ így az ütés gyomron talál a hezitálás és Reina gyorsasága miatt. Az ütés erejétől enyhén begörnyedek, a húzástól pedig a súlypontom a bal lábamra összpontosult. Ahogy kiegyenesedem, úgy a kardomat is előhúzom és a kezemet fogó kézfejét egész pontosan a csuklóját célzóm a markolat aljával, közben a súlypontomat a jobb lábamra helyezvén hogy az ütésnek nagyobb ereje legyen és biztosan kiszabaduljon a kezem. A kiszabadított kezemmel torok alá a mellkas tetejére célzok egy erősebb tenyérrel végzett ütéssel. Belépve a két lába közé bal lábbal és ismét ráhelyezem a súlypontot rá. Így szintén a támadás erejét szolgálva. Amennyiben sikerül kicsit megállok és kifújom magam, közben néhány szót intézek a lányhoz. -Szépen kihasználtad a meggondolatlan támadásom. Igazat mondtak tényleg tehetségesek vagytok. Félre ne érts nem adtam fel és nem állítom hogy legyőzöl ha csak ennyit produkálsz. Ha tanácsot elfogadsz, akkor legközelebb elvezeted az ütést és nem megfogod, de csak érzéssel, mintha lovat...öhm hagyjuk ezt a hasonlatot. Ha így teszel lehet, hogy fel se kelek még egy darabig. Az ütésed is túl lányos még. Jah, és ne aggódj a kard miatt, a penge részt nem használom legfeljebb kunait vagy shurikent...még. A vajazó késecském nem fog bántani.- Megtörlöm a szám mert érzem hogy folyik rajta valami. Vér volt az. -Ehh, elharaptam a szám? Utálom ha vérzek. Bár tényleg nem rosszabb mint amikor a kislány rohan az anyjához hogy "jajj anya vérzek! Semmi baj kislányom ez természetes. És a balta a fejemben?"- Mondandóm közbe visszacsúsztatom a kardom nyelére a kezem és a derekamra helyezem, a hátam aljára vissza. Három kunait halászok elő. A fémgyűrűknél az ujjamra akasztom őket a bal kezemen így könnyen eltudom dobni őket, de szabad a kezem. Fokozatos gyorsasággal indulok támadásnak úgy mint az előbb, de most roham közben egy kunait fogok dobni felé mikor már csak pár lépésre vagyok tőle, mikor elugrik vagy kihajol akkor fürge test technikával közeledem és egyből egy rúgást mérek fejre oldalról. Amennyiben ki tudja védeni, a meglévő két kunait elosztom a két kezembe egyet jobba, egyet balba és védekezésre készülök az ellentámadás miatt. Viszont ha eltalálom és még hátrál esetleg elesik akkor hátra ugrálok, úgy 5 méteres távolságra tőle és bevetem a köd rejtek technikát.
Egészség: 90% az ütés miatt
Ch: 100%
Felszerelés: 5kunai 10shuriken

**Hirano Reina** Hétf. Ápr. 11 2016, 20:41

Az elképzelésem bejött, ami még engem is meglepett. Talán nem is vagyok olyan reménytelen, mint gondoltam. Bár az is megeshet, hogy nem tart komoly ellenfélnek, ezért nem veszi a harcot sem komolyan. Akárhogy is nézem, ez nekem csak a hasznomra válik. Az ütésemtől meggörnyedt Zauki megragadja a botot, amin keze eddig csak várakozóan megpihent, majd a kezem felé sújtja. Elengedem az öklét, mielőtt még a bot célba találna, de eközben már érkezik is az ütés, amit tenyérrel mért a mellkasom fölé. Hátrahőköltem és eltávolodtam tőle, a fiú is látszólag megállt. A levegővétel kissé nehézkes volt számomra. Ekkor pár oktató célzatú szót intézett felém. Végül is ha meghallgatom, abból bajom nem lehet, no de miért beszél maga ellen?

Hm... elvezetés. Azaz a saját erejét kellett volna felhasználnom ellene. Valóban hatásosabb lett volna. De azzal, hogy tanácsokat ad, valóban csak azt mutatja felém, hogy jártas az ilyen témákban. Jajj Reina, mibe keveredtél? Mit szólnál, ha most szépen megfognád magad és hazaindulnál mondjuk arra hivatkozván, hogy jön a vihar. Úgyis szép termetes viharfelhők gyülekeznek az égen. Már alapból is meg vagyok fázva, ez a kicsit nehézkes légzés pedig tök jól alátámasztaná, ha egy kicsit rekedtesítenéd a hangod. Beszélek itt badarságokat! Á-á-ácsi! Mi az, hogy lányos? Mégis milyen legyen az ütésem? Lány vagyok, vagy mi a fene. Jó, ne akadjunk fent rajta, csak hallgassuk tovább. Hála istennek, nem akar kardot használni. Vajazókés? Én mással kenném a pirítósom, nem tudom, ki hogy van vele. Ha ez neki vajazókés, akkor láncfűrésszel reszeli a sajtot? Mindegy is. A lényeg, hogy biztonságban vagyok, egyelőre.

- Köszönöm a tanácsot, megpróbálom észben tartani. - felelem közömbösen, majd a száján csillanó vér látványa köti le tekintetem. Ő is észreveszi, majd letörli és elsüt egy poént. Legalább is, ha jól értelmezem. Szám egy visszafogott nevetés hagyja el.

Keze a botot visszateszi derekára. Három kunait vesz ki és felfűzi a bal kezén lévő ujjára. Megindul felém és elhajít egy dobókést. Kitérek oldalra és egy shunshinnal már elém is kerül. Ahogy látom a lába közeledtét, hátra hajolok a felsőtestemmel, hogy rúgása ne érjen el, aztán lemegyek hídba és karra támaszkodva előre, illetve felfelé dobom magam, remélhetőleg az állát fogom érni páros lábbal.

_____________________________

Chakra: 100%
Állapot: 95%

Felszerelés: 5 kunai, 5 shuriken

**Hasegawa Zauki** Hétf. Ápr. 11 2016, 23:38

Sikeres találatom után a lány meghátrált kicsit, majd megkezdtem a támadásom. Hátradőlve védekezett majd mikor a rúgásom elől teljesen kitért visszatámadott. Épp, hogy a két alkaromat keresztbe, fel tudtam rántani védekezésre, de az erejétől hátracsúsztam egy jó 6 métert. ~Hát nem igaz, én vagyok rossz formámban vagy ennyire jók a konohaiak? Pedig otthon egész jónak számítottam.~ Felmérve a helyzetet kicsit kifújom magam. -Na látod ez már sokkal emberesebb egy támadás volt. El kell kezdenem figyelni.- Vált át a tekintetem komolyra. - Nem ismerem a harci stílusodat, felénk egészen máshogy küzdenek. Viszont nem tűnsz túl magabiztosnak. Kicsit többet adj bele lélekből. Ha nem adsz bele mindent nem fogod tudni megvédeni magad, se esetleg azokat akiket kedvelsz, barátodnak tekintesz, a csapatodnak hátrányt jelentesz. Épp ezért mindent bele kell adnod még egy ilyen béna kis csávó ellen is mint én.- Tekintetem a földre vetődik.- Tudom, nem vagyok erős, se a legjobb harcos, de jelenleg csak én vagyok itt edzeni veled...tehát...csak mindent bele.- Hangom halkulni kezd a mondat végére míg az utolsó szavak már teljesen erőtlenek. A földön megakad a szemem egy általunk, a földből kifordult fűcsomón. Majd ismét megerősödött hanggal szólalok meg, miközben kezemet felemelem a kirigakure no jutsuhoz szükséges kézpecsét megformálásához. -Mint eddig, most se fogok élesen támadni, de ezúttal jobban kell figyelned mindenre.- A köd lassan kezd előkúszni. Ha támad amíg a köd még nem készül el a 5 shurikent ha nem találnak rögtön utána 2 kunait dobok megállítás céljából lábra célozva, hátra ugrásra késztetve.- Amennyiben ilyet nem láttál még, most érdeklődve fogsz figyelni. Ez a kirigakure no jutsum.- Lassan a tisztásra leszálló köd leplében öt klónt hozok létre. Mindegyik a pontos másom, olyan értelemben hogy két kunai-al a kezükben fogják végrehajtani a feladatuk, ami nem más mint egyszerre támadni mind a négy lehetséges oldalról egy pedig felülről mikor felfelé figyel, a köd látóhatárán kívül maradva a klón felett elugorva 5 shurikent dobok felé míg a klón se látszik a ködtől, így beetetve vele hogy az az igazi, hisz olyan mintha ő dobta volna a shurikeneket. Mikor földet érek egy újabb fürge testtel közvetlen közelébe kerülök, előrántott kardal, persze nem éllel csak bot ként használva,de kardot szimulálva a nyakára célzok, de nem viszem be az ütést csak oda tartom, jelezve a győzelmet. Reményeim szerint nem fogja tudni ki az igazi, mivel a köd leszállta után idéztem meg a klónokat. Persze az eddigiek alapján lehet hogy könnyen levédi a támadásaim és végem. ~Lehet hogy kicsit túl sok csakrát adtam bele, alíg egy méter a látótáv jó ha megmaradt a chakrám fele. Elég nagy könnyelműség tekintve hogy ez az egész még csak terv. Bár a csendes gyilkolás már egész jól megy, a banditákkal való harcban is hallottam néha a szívverésük is már. Most pedig egész nagy csend van. Remélem nem hagy cserben a fülem~
Állapot: 88%-zúzott kar elharapott száj, gyomor ütés
Ch: 40% Köd+ 2 fürgetest+ 5 klón
Felszerelés: 4 kunai, 5 shuriken, ha támad akkor összesen 2 kunai

**Hirano Reina** Kedd Ápr. 12 2016, 10:37

A leendő csapattársam időben kapcsolt. A támadásom célt ért, de nem a tervezet helyen. Két karja szabott gátat a sikeremnek, de ha mást nem, legalább a karját átrendeztem odabent. Hátra csúszott elég jelentős távolságra, majd ismét pihenőt tartottunk. Na, megint itt az oktatás rész. Nem mintha bánnám, elméletben mindig is jobb voltam, mint gyakorlatban. Olyan kacifántos mozdulatsorokat is el tudok képzelni, amit még magam se hiszek el. Először is kaptam egy kisebb elismerést, már kezdtem is örülni. Erre a következő mondat, hogy el kell kezdenie figyelni?! Örülök, hogy nem folyik rólam patakokban az izzadtság az eddigi próbálkozásaim miatt és még csak most kezd el figyelni? Tényleg meg kéne fontolnom ezt a betegséges témát...

Én sem ismerem az Ő harci stílusát, de ahogy elnézem elég durván rámehettek a kiképzésére már egészen kiskora óta. No még szép, hogy nem tűnök magabiztosnak. Maga vagyok a két lábon járó bizonytalanság, ha harcról van szó. Inkább adjanak egy könyvet és hosszabban mesélem el a tartalmát, mint amit megírt terjedelme lefed. Ha éles szituációról beszélnénk, persze, hogy beleadnék mindent. Gondoltam, csak egy edzésről beszélünk és nem a világ megmentéséről. Bár kezdem érezni a helyzet komolyságát, hogy akár bajom is eshet, ha ez rajta is múlik. Ő nem fog megsajnálni, ha úgy alakul.

- Én is próbálok méltó ellenfél lenni neked. Nem egyszerű felérni a szintedre. Te se becsüld alá magad! - vetem oda őszintén, hisz kettőnk közül tényleg nekem kéne magam rosszul érezni a hiányosságaim miatt és nem neki. Hirtelen elcsendesedik a hangja. Valami rosszat mondtam?

Ajjajj! Ajjaaaajj! Mi ez a kézjel? Jobban figyelni... Értem. Reina, nagyon csúnyán ráfaragtál. Értetlenül állok és csak figyelem, hogy mire készül. Kirigakure no Jutsu? Mi ez a köd? Jó ég! Azt sem tudom én hol állok, pláne nem azt, hogy Ő hol áll. A szememre nem tudok hagyatkozni, az egyetlen esélyem, ha érzem a rám leselkedő támadásokat, ami szinte lehetetlen.

Irányomból látom közeledni Zaukit két kunai társaságában. Már nagyon közel jár, nincs időm hátrálni, fogadnom kell a támadását. Várjunk csak... van itt még rajta kívül egy... kettő! Hárman vannak? Akkor lehet hogy a hátam mögött is van még, meg ki tudja mennyi leselkedik! Valószínűleg klónok, de mi van, ha egyikük igazi? Előszedek egy shurikent és a szembe jövő irányába elhajítom, erre van már csak időm. Ekkor az szétpukkad, valóban csak klón volt. Hátrálok az irányba, ami így szabaddá vált és közben már szedem is elő a shurikeneim. Szembe találom magam még hármukkal, és egy fölülről érkezik. Egy kis távolságot nyerve feléjük is elhajítom a három darab dogócsillagot, remélve hogy betalálnak a földön elhelyezkedőkre. Ekkor eltűnnek mindannyian, de fölülről 5 shuriken érkezik felém. Na, ha eddig nem tanultam meg táncolni, akkor most ideje lenne szuper gyorsan valami jó táncmozdulatot rögtönözni, hogy el tudjam kerülni ezeket. Shunshin no Jutsuval szél sebesen hátrálok így a fentől támadó, azaz az igazi nem képes eltalálni.

Aztán rá kell jönnöm, hogy az sem lehet az igazi, mert hirtelen érzem, ahogy a nyakamhoz nyomnak valamit. Ahogy feleszmélek látom, hogy Zauki az, aki mindvégig csak a megfelelő időzítésre várt. Nem látszik hogy bármiféle további mozgást szeretne tenni. Ha akarta volna, mostanra nyakamat metszhetné. El kell ismernem, hogy győzedelmeskedett felettem. Ugyan a botot meg tudnám toldani és megtámadni őt, de nem lenne szép húzás.

- Legyőztél. Szép volt! - ismerném el győzelmét, miközben végig a karddal szemeznék, ami a nyakamat nyomja - Van valamilyen módja a ködben való tájékozódásnak? Tudod... Én még sosem találkoztam ilyen technikával ezelőtt.

**Hasegawa Zauki** Szer. Ápr. 13 2016, 22:21

A lány, szemezve a kardommal ismeri el a patthelyzetet és érdeklődik a technikám gyengéjéről. -Nos, hogy hogyan lehet tájékozódni a ködben? Tudod, ehhez különleges képességek kellenek. Ez is egy vérvonalon öröklődő képesség.- Megvárom a lány reakcióját, közben a ködöt feloldom és kardomat derekamra helyezem. Majd komoly és szúrós tekintettel a szemébe nézek, de nem tudom sokáig tartani magam és önkéntelenül el kuncogom magam. -Hehe, dehogy is. Természetesen lehet benne tájékozódni. Érzékelő ninják a csakra alapján az állathasználók a szag alapján. Bár utóbbit egyszerű egyszerűen elintézheted ha szétszórod a szagod. Például a ruhád egy darabját egy kunaiial eldobod. Máris meg van osztva a szag. Bár igaz ezektől jóval eltér az én technikám ami a legpontosabb mind közül, legalábbis szerintem és van olyan hasznos és különleges is akár mint egy vérvonal képesség. Én a hangod alapján mértelek be téged. A légzésed, a szívverésed, a lépéseid, ahogy elővetted az eszközeid, mind-mind hanggal jártak és pontos információval szolgáltak arról, hogy hol vagy és milyen állapotban. A falumban ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Akadémiás koruktól kezdve a víz elemű shinobik a kirigakure no jutsut és mellé az úgy nevezett csendes gyilkolás művészetét gyakorolják. Láthatatlanul és hangtalanul győzz, igazi rajtaütés. A csendes gyilkolást az előbbiekben elmagyaráztam, hang alapján beméred az ellenfeled és támadsz, minél halkabban megpróbálva kiiktatni. Azonban ezt nagyon sokáig kell gyakorolni, mint mondtam én is akadémiás korom óta tökéletesítem. Azok akik már igazán mesterei ennek, a légzésedből az állapotod és a fáradtságod is megtudják mondani. Hallottam olyan orvos ninjáról is aki hallás alapján megmondta mi a baja a betegének. Szóval..igen...nehéz de lehet tájékozódni a ködben. Viszont mi lenne ha most inkább kicsit lepihennénk, jó lenne legalább vizes ruhával betekerni az alkarom, nehogy jobban feldagadjon. Addig akár kicsit össze is ismerkedhetnénk.- Mondandóm végén kezemmel a föld felé mutatok jelezve, hogy leülhetnénk. Majd összeszedem a felszerelésem eldobott darabjait és leülök. Ellenőrizve a kulacsom, szomorúan veszem észre hogy üres. -Nah, tölthetem újra ezt is. Sehol egy forrás vagy valami. Sose gond.- Kulacsomat fogva a vízfeloldási képességet használva "létrehozok" egy kis vizet majd belekortyolok kettőt-hármat. Majd partnerem felé tekintek és a fejemhez kapok. -Jajj! Bocsi, de illetlen vagyok, mond csak, kérsz te is? Ülj csak le, beszélgessünk kicsit. Elvégre csapattársak lettünk.-

**Hirano Reina** Pént. Ápr. 15 2016, 22:38

A fiú már-már ijesztő komolysággal közölte, hogy sajnos a ködben tájékozódás örökletes képesség útján terjed. Remek, akkor ha ellene harcolok, nincs is esélyem a győzelemre. Eközben a köd eloszlott és kardját ismét visszahelyezte oldalára.

- Oh, értem... Akkor ilyen esetekben csak a szerencsémre hagyatkozhatok. - fejezném ki aggodalmam, ugyanis biztosan állíthatom, hogy nem hogy kétszer, de egyszer sem álltam sorban, mikor a szerencse nevű, számomra ismeretlen dolgot osztogatták. A fiú pillantása olyan módon megvető volt, hogy szinte lyukat égetett rajtam. A másik pillanatban pedig már elkacagta magát ezzel jelezve, hogy az imént csak viccelődött. Egy szolidabb nevetés csúszna ki számon. Én, kis buta.

A fiú részletesen, érthető módon válaszolt a kérdéseimre. Tehát lényegében kiskorától kell rákészülnie az embernek, hogy egy ilyen támadást esélye legyen túlélni. Most, hogy ez kiderült, annyira nem is érzem magam kellemetlenül. Edzel egy olyan jó 5 évet és te is meg tudod csinálni, Reina! Csodás. Szóval hang alapján mért be... Akkor mondjuk visszafojtom a lélegzetem és nem mozgok. Basszus, a szívem még úgy is dobog. Nem baj, legközelebb előbb fogom megtalálni Őt, mint ahogy le tudna csapni rám!

- Értem. Köszönöm, hogy elmondtad, így már van fogalmam a dologról. Hasznos kis technikának tűnik. - vallottam be - Az még oké, hogy ránézéssel megállapítja, na de akkor lenne nagy trükk, ha még meg is gyógyítaná a pillantásával. - tettem hozzá ezt a hasonlóképp sziporkázó poént, mint az övé és félmosolyra húztam a szám. Javasolta, hogy iktassunk be egy kis pihenőt. Miért ne? Nekem is jól jönne, nem csak neki. Kicsit talán sajnálom is a karja miatt. Udvariasan helyet kínált a földön, micsoda lovag! Jó.. nem panaszkodhatok, a közelben sehol nincs ülőalkalmatosság. Ekkor valami furcsa dolog történt. A kulacsa miatt panaszkodott, már épp fel akartam ajánlani, hogy igyon az enyémből, mikor hirtelen csak megtöltötte az elemének köszönhetően és megkínált engem, miután kortyolt pár jó nagyot.

- Köszönöm, igazán figyelmes vagy, de nem vagyok szomjas. - felelném neki, valójában pedig inkább irtózom a dologtól, hogy olyan vízbe kortyoljak, amit az imént idézett meg. Picit dermedten álltam, aztán mikor kérte, hogy üljek mellé észbe kaptam. Lehuppantam hát a földre, a lábam pedig előre nyújtva és behajlítva átfogtam a két kezemmel. Na akkor, mesélj magadról valamit, Reina! Hmmm... Olvasok. Szeretek olvasni. Szoktam könyvtárba járni. Ezzel biztosan meg fogom magam kedveltetni. Sebaj, mást nem tudok mondani. Veszek egy mély levegőt, majd belekezdek a mondandómba.

- Akkor legyen az, hogy elmondok neked pár dolgot magamról és cserébe te is elmondod azt, amit érdemesnek látsz arra, hogy megoszd velem. Mit is mondhatnék? - tettem fel a kérdést magamnak, csak hangosan jött ki, de végülis nem ütött el annyira a szövegtől, inkább amolyan költői kérdésnek hangzott - A nevelőmmel élek egy kis lakásban egészen kiskorom óta. A szenvedélyem az olvasás. Bármiben szívesen elmélyedek, legyen az chakra elmélet, ninja történelem vagy szépirodalom. Amiben jeleskedem... mivel ide nem írhatnám fel a fizikai erőnlétet és a jutsuk elsajátítását, ezért nemes egyszerűséggel egy földi dolgot kell megemlítsek, ami pedig a főzés. Sokat segítettem otthon, hogy levegyem a terhet a válláról a nevelőmnek. Na de, rád is kíváncsi vagyok. Mesélj magadról, kérlek. - tenném felé az egyszerű felkérést és vörös szemeim rászegezném. Remélem nem untattam túlságosan.

// előző körben kimaradt: Chakra: 95%, Állapot:95%, Felszerelés: 1 shuriken, 5 kunai | ebben a körben nem történt semmi leírható változás //

**Hasegawa Zauki** Szomb. Ápr. 16 2016, 22:08

-Nah, végre valaki aki kicsit a kultúra után érdeklődik.- Jegyeztem meg elismerően. Majd a lány kérésének próbálva eleget tenni összegyűjtöm mit is tudnék mondani magamról. Úgy, fél perc gondolkodási idő után úgy gondoltam, hogy eleget tudok tenni a kérésnek és nekikezdtem. - Hát...hogy is jellemezzem magam. Tudod nem vagyok túl jó az ilyenekben, de megpróbálok mindent.- Kezemmel a tarkómon, kissé zavarban próbálom megfogalmazni mondandóm. -Öhm...hát én Kirigakuréből jöttem. Igen Kiri az ellenséges szövetségben van, de megvan az okom amiért itt vagyok, de elég személyes. Nem szeretek róla beszélni. Hogy mit szeretek...lássuk...mondjuk...izé...főképp gondolkozni, olvasni egy könyvet vagy csak simán henyélni. Mondjuk a jó, kemény harcokat is szeretem, olyankor teljesen más tudok lenni mint alapól. Sokszor szoktam rejtett poénokat elsütni, legalábbis próbálkozom velük.- Arcom kifejezése, találkozásunk alkalmával nem először, komolyra változik, de most nem szimplán komollyá, a szomorúság is kiüt rajta, bár próbálom visszafogni, aki jó emberismerő az látja. Eszembe jutott miért is vagyok itt, hogy miért és hogy kerültem ide.- Bár mostanában nem igazán szokásom, nincs rá okom. Mi a célom? Az szorosan összefügg az ittlétem okával. Igaz, fogalmam sincs mihez kezdek azután, hogy megvalósítottam. Az igazság, hogy utálok függeni valakitől, valamitől és most ez a helyzet, ezért is vagyok itt. Vagy itt vagyok vagy...Ne érts félre, nincs bajom veled meg senkivel, de akárhogy nézzük, nem szabad akaratomból vagyok itt ez az egész egy megállapodás.-Arcomon már az idegesség nyomai is felfedezhetők. Hogy takarjam érzelmeim, felállok majd kicsit elfordulok Reinától és halk, de határozott hanggal folytatom.- Ez az egész...csak egy megállapodás semmi több.-Majd visszafordulok partneremhez, de korábbiaktól eltérve, most nem mosolyogva nézek rá. Nem tudom tettetni a gondtalanságot. Nem tudok úgy tenni mintha teljes mértékben rendben volna az, hogy a szüleim keresése közben elfogtak, arra kényszerítenek hogy a falum ellenséges szövetségébe csatlakozzam és reméljem hogy betartják a szavuk és amint megtalálják anyámékat nem végeznek velük Kumogakure területén, már ha ott vannak még és nem fölösleges az egész amit teszek.- Nos, meséltem magamról, ha érdekel még valami, kérdezz...- Ledobom magam ismét és kortyolok a vizemből, amilyen érzelmeket kiváltott ez a pár mondat belőlem, ha a lány megkérdezi és úgy látom bízhatok benne, elárulnám a szituációt, elvégre bajom nem származhat belőle. Majd kérdően, de kicsit idegesen nézek szemem sarkából partneremre, várva az esetleges kérdéseit.

**Hirano Reina** Vas. Ápr. 17 2016, 17:59

A szenvedélyem iránt kifejezett lelkesedésem elnyerte a fiú tetszését, legalább is amennyire egy mondatából ki lehet venni. Zauki zavarosan hadakozik a szavakkal, avagy azoknak megformálásával. Én sem fejezem ki magam könnyedén mások előtt, pláne nem ha még friss ismeretségről van szó. Elkezdett beszélni a hovatartozásáról. Kirigakurei. Mondjuk ez sejthető volt az imént használt jutsujából. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan sodródott ide, de az okai a szavaiból következtetve személyesek. Az ilyenekről nem szívesen beszél az ember egy első találkozás folyamán. Utál függeni valakitől vagy valamitől. Hát, barátom akkor jó helyre jöttél. Ez itt Konoha, itt mindenki függ mindenkitől... Nem túl biztató dolog egy csapatba kerülni egy olyannal, aki független akar lenni. Akár bármely pillanatban magunkra is hagyhatna. Nem értem...

Figyelmesen végighallgatom a mondandóját. Ekkor hirtelen mint akit teljesen elvágtak. Felpattan és elfordul. Hangja keserű s egészen a lelkemig hatol. Megállapodás? Miről beszél? Most már mardos a kíváncsiság, de nem zargatom inkább, főleg nem ilyen szélsőséges állapotok között. Visszafordult és tekintete megrémített. Szemeim kikerekedtek. Mintha egy pillanatra rám szegezte volna az összes sérelmet és egy nézéssel átruházta volna rám. Osztoztam fájdalmán. Bár nem tudom, miken mehetett keresztül, de úgy látom saját magát is eléggé emészti ezzel kapcsolatban. Nem szeretném még jobban felbolygatni lelkileg. Jobb, ha csak csöndben, szótlanul elsiklok efelett. Talán később majd, ha már jobban ismerjük egymást lesz alkalmam még vele beszélni.

- Nem, nincsen kérdésem. Mindössze - csúsznék közelebb hozzá és érinteném meg az alkarját - annyi lenne csak, hogy a karod hogy van? Nem néz ki úgy, mintha minden rendben lenne vele. - vetném fel aggodalmam - Nem kéne ellátni? Tudok valamit segíteni?

Őszintén szólva nem nagyon értek az ilyesmihez, remélve hogy az ifjú shinobi elfogadja a segítségem és talán picit útba is igazít, mihez kezdhetnék a sérülésével. Ha elfogadja, akkor következőképp szólnék: - És esetleg ha jobban érzed magad és én is összekapom magam addigra, folytathatnánk a harcot, mit szólsz?

**Hasegawa Zauki** Vas. Ápr. 17 2016, 19:51

~A karom felől kérdezősködik..azt hinné így nem vagyok elég ellene?~ Nem sokat habozva válaszra nyitottam számat. - Nincs semmi vele, volt már rosszabb sérülésem. Igazából jelenleg egy kis borogatáson kívül nem hiszem, hogy sokkal többet tudunk tenni vele, de rendben folytassuk. Mindenesetre köszönöm, hogy érdekel a testi épségem, de mint mondtam voltak már rosszabb sérüléseim. Tehát nem kell itt aggódnod.- Hangom a korábbiakhoz képest semmit sem változott, csak úgy, ahogy az arc kifejezésem sem. Kortyolok kettőt még a vizemből, majd felállok. Kicsit bámulok magam elé és gondolkozóba esek. ~Remélem nem bántottam meg semmivel, kezd eluralkodni rajtam ez az érzés, nem a mostani helyzetben, hisz már rég a karjaiba fogtak a sötét és szomorú gondolatok, hanem inkább úgy átlagban. Kezdi emészteni a személyiségem és érzem, hogy változok rohamosan. Mint egy méreg, ami lassan de biztosan szétterjed. Ha pedig én magamon is észreveszem akkor ez tényleg nagy változás. De nem tudok mit tenni ez ellen. Lehet, hogy nem is akarok? Nem gondolnék és mondanék ilyeneket, ha nem így lenne számomra igaz.~ A gondolatmenetem nem hagy nyugodni, és szinte önkéntelenül vonom bele újdonsült csapattársam. -Szerinted mi az igazság? Úgy általában.- Megvárom válaszát, esetleg ha csak csendben marad, úgy egyszerűen folytatom. -Az igazság, melyben bízunk és mégis minden ember másban fedezi fel. Mindenki csak az emlékekből és az eszmefuttatásaiból bogozza ki. Ha például azt látnád, hogy egy késsel a kezemben egy kisgyerek előtt állnék és fognám a vállát mint aki beleakarja mártani a kést, te azt hinnéd, hogy megakarom ölni, közben pedig lehet hogy csak egy kiálló cérnaszálat szeretnék levágni amire megkért. De amíg ezt meg nem tudod, neked az az igazság hogy megakarom ölni. Tehát, az igazság relatív, ki mit hisz el és mit szűr le. Semmi sem biztos míg te magad utána nem jársz, de az igazság még így is különbözhet. Nincs jogunk a mi igazunkat igazságnak hívni. Egy paraszt aki megöli azt aki ellopta a termésének felét, akkor az igazságérzete nem engedi hogy amivel ő szenvedett azt más elvigye csak úgy, persze ha kért volna belőle se kapott volna valószínűleg. Ha pedig a tolvajt nézzük. Neki pont az nem egyenlő az igazsággal, hogy az apja, anyja áldozatai lettek egy támadásnak és ez az egész életét megbélyegzi. Tehát az igazságnak ezt a jelentését se tekinthetjük szilárd fogalomnak. Ha valaki gyűlöl valamit míg a másik szereti, akkor is eltér az igazság. Vegyünk egy tányér levest. Van aki szereti ezt a leves van aki nem aki igen rámondja hogy milyen finom aki nem szereti azt mondja nem. Mind két állítás igaz tehát nem létezik egységes igazság. A kisgyerekes példában pedig az igazságnak hitt dolgok változását is bemutattam. Szóval, elnézést, helyesbítek, az igazság ezen meghatározásban létezik.- Szúrós, dühös tekintetem ami a mondandóm végére kezdett meglágyulni, újra megerősödött és vádlóan a szemébe nézek. Szinte kivetítve ellenfelemre azt amit a tűz szövetsége iránt kezdek érezni néha és ami most előtört. -De mi garantálja, hogy amiért mi esküt tettünk és az életünket is áldoznánk jelenleg, az tényleg úgy van? Mit tennél ha a szeretett konohádról kiderül, hogy a shinobivilág legnagyobb cselszövője? Persze én nem tudok ilyenről csak feltételezzük.- Kicsit enyhül, mind a tekintetem, mind a hangom. Eszembe jutott, hogy ő nem tehet semmiről. Ismét magam előtti földrészre tekintve várom a reakcióját, majd kardomra helyezem a jobb kezem, harci állásom felvéve intek. -Most te kezdesz. Jah, és ne haragudj, nem akartam bunkó lenni, csak...vannak dolgok amik őőő....mostanában...izé...- Kis mosoly kerekedik a számon.-Akárhogy is...köszönöm a törődést. Viszont tényleg te kezdesz most. de elég jó voltál. Mostantól viszont pont ezért már elő kell vennem a vajazómat.-

**Hirano Reina** Kedd Ápr. 19 2016, 09:30

Láthatóan a fiú sem aggódott az állapota felől, én mégis rosszul éreztem magam miatta. A komorság, mit magából sugárzott egy percre sem hagyott alább. Ismét felpattant és maga elé meredt, mintha nem is lett volna ott, csak fizikailag. Úgy tűnt, egy pillanatra mély transzba esett. Ezután egy kérdést szegezett felém. Hogy mi is az igazság? Vajon miért kérdezi ezt tőlem? Netán kíváncsi a nézeteimre?

- Igazság szerint - próbáltam szellemes lenni - ez egy elég érdekes kérdés. Mindenki számára más és más jelentéstartalmat foglalhat magában a fogalom, mint igazság. Lehet, hogy ami nekem, vagy neked talán igaznak, az másnak a legnagyobb ellentmondásnak tűnhet. Mindenkinek vannak elvei, amit képvisel s nem hajlandó elfogadni más nézetét. Na de, hogy válaszoljak is, szerintem igazság az, amit te helyesnek érzel. Ez viszont nem mindig egyenértékű azzal, hogy valóban az a helyes. Vannak szituációk, amikor az ember nem képes tisztán látni és gyökeresen ragaszkodik egy bizonyos dologhoz, ami már rég értelmét vesztette. Viszont vannak úgynevezett társadalmilag elfogadott normák, amiktől ha elrugaszkodunk, a társadalom már megkérdőjelezi az igazságunkat. Tehát ez egy eléggé összetett kérdés. - fejtettem ki a véleményem, majd kíváncsian a társamra meredtem, hogy esetleg van-e kivetnivalója az eszmefuttatásommal kapcsolatban.

Ekkor, akár egy lavina törtek ki belőle az indulatos szavak és tépték fel száját. Perzselő tekintetét ismét magamon éreztem. A példáit felsorakoztatva elkapott a gondolkodás, ugyanis logikusan felvezette nekem a gondolatmenetét. Ezzel nem is volt problémám, de valamiért mégis mélyen belémivódtak szavai, s hiába nem az én érvelésem ellen szóltak, mégis sértettek. Talán a közlés komolysága és a felém címzett nézés miatt.

- Nem tudom. Nincs garantálva semmi. Amíg küzdünk és úgy érezzük, érdemes küzdenünk, addig volt célja az életünknek. Amint ez elhagy minket, üresség tölti el az embert. De ha nem találjuk meg nagy célokban a boldogságot, akkor keresnünk kell valami kisebbet. Mindig van ok, amiért érdemes élni. Csak meg kell látni a szépet, még ha ez nagyon nehéz is. Beszélek én, az örök pesszimista... - fejezném be ezzel, amivel tulajdonképpen az eddigi egész mondandómnak ellentmondanék. Ekkor változást észlelek a viselkedésében és a kisugárzása is érezhetően veszít a negativitásból. Nem biztos, hogy nekem köszönhető, mindenesetre örülök, hogy sikerült felülemelkednie saját magán.

Rendben Reina, most rajtad a sor! Mély levegő, összpontosítás, nyugodtság, hideg fejjel való gondolkozás. Ez minden, amire szükséged van. Bocsánatkérését egy "Semmi baj"-jal elfogadom, mindenkinek lehetnek mélypontjai. Legalább észlelte, hogy nem én vagyok a megfelelő ember, akit okolnia kell, legyen bármi is a gondja.

- Szóra sem érdemes. - mondanám majd mosolyát viszonoznám, de egy apró sóhaj hagyná el ajkaim a "piritóskenő kés" utáni aggodalmamat kifejezve.

Jobb keze már a kardján nyugszik, de még nem került ki a helyéről. Tehát most már akár vágást is ejthet rajtam. Sokkal óvatosabbnak kell lennem, mint azelőtt. A tervem a következő: Fürge test technikával elé kerülni és a kardra helyezett kezét lefogni, hogy a kardját ne húzhassa ki, majd az öklömet a hasába fúrni. Ha az ütésem megfogja, lába mögé helyezném az egyik lábam hátulról beakasztva és testsúllyal próbálnám előre lökni, miközben húznám magam felé a beakasztott lábát. Remélhetőleg a földön landolna.

**Hasegawa Zauki** Kedd Ápr. 19 2016, 14:19

// Bocsi, csak nem volt ötletem mit írhatnék az ellentámadás tervezésén kívül. Very Happy

//

Kellemes szellő hatolt át a tájon, mint egy mindenható király aki hatalmát érzékelteti azáltal, hogy mindenhol ott van. Még a fű is meg-meg hajol nagysága előtt. Kicsit kezd az ég is beborulni. Lehet hogy eső, vihar készül. ~Hamar be kellene fejezni ezt, nem szeretném ha elázna Reina.~ Gondolatom végére értem pont, mikor egy sóhaj hagyja el a lány száját. ~Most ez a sóhaj azért szólt mert azt hiszi, hogy ha a kardomat rendeltetés szerűen használom nem pedig egy bot ként, akkor még ugyan úgy tud ellenem küzdeni, vagy azt hiszi hogy a köd az egyetlen fegyverem? Mondjuk tény hogy nem rég tanultam a jutsut, de Mimi megtanította hogyan használjam. Lesz meglepetés még, Reina!~ A lány nem sokat tétovázott, hirtelen teremt előttem és ráfogott a jobb kezemre. Amint a kezemre fogott indítaná meg az ütését. ~Ismét gyomorra támad? Lehet, hogy egy csel és felrántja állra utolsó pillanatokban.~ Majd a támadás hevéhez mérten kicsit hangosabb szóra ám nem ordításra nyitom számat. -Háhh, cseles vagy!- Amint az ütést megindítja, bal kézzel jobbról hárítanám, alkarral és az ütés erejével elfordulnék a baloldalam irányába. Ekkor a jobb kezem olyan pozícióban lenne mintha hátracsavarták volna. A védés miatt a jobb lábamon lenne a testsúly, az ütést végző kezére fogok rá nagyjából ugyanott ahol hárítottam, hüvelykujj nélküli fogásban, hogy ha esetleg bármi történne gyorsabban eltudjam engedni. (A fogás során csak a mutató, középső, gyűrűs és kisujjal fogsz rá valamire így nem engedve az esetleges kicsavarásnak, visszatörésnek mivel sokkal könnyebben ellehet engedni a fogottat és elég erős ez a négy ujj is egy rántás, húzás használatára.) Majd rántok egyet a kezén. Amennyiben a rántás sikeres a térdemmel a gyomorszáj irányába célzok.

**Hirano Reina** Szomb. Ápr. 23 2016, 18:46

// Nem baj. Ezt csak egy hasonlóan rövid poszttal tudom viszonozni. Razz

//

Baljós szél söpörte arcomba hosszú, fekete hajtincseimet. Az ég szürke fátyolba burkolózik. Úgy néz ki, vihar közeleg és lassan be fogja kebelezni az egész mezőt. Nem nagyon szeretnék csurom vizesen párbajosdit játszani. Jó-jó, amúgy sem szeretek harcolni, de hát az embernek nyilván több kedve van bármit is csinálnia, ha az égbolton a nagy, fénylő korong foglal helyet s nem megtépázott, szürke felhők serege sorakozik fel.

Megkezdtem a támadásom, és még addig csak-csak eljutottam, hogy kezét meggátoljam abban, hogy előrántsa a kardját, viszont az ütésem már nem ért célba. Alkarjával jobbról blokkolta és a következő pillanatban már négy ujjával rá is fogott a kezemre, amivel az ütni terveztem, majd maga felé rántott. Nem tudtam mit tenni, önkénytelenül felé mozdult a testem s a térde a gyomromba fúródott, majd erőteljes lökéssel hátra taszított. Próbáltam egyensúlyom megtartani, de a fájdalom okozta görnyedés átjárta apró testem, ami miatt elvesztettem egy pillanatra a lépteim közötti egyensúlyt harmóniát. Jó, nem ködösítek... Megbotlottam a saját lábamban. Ennek eredményeképp a fenekemen landoltam pár méterrel arrébb, és azt kell mondanom, hogy ez sajnos nem éppen puha érzetet nyújtott. Így csak még sebezhetőbbé váltam a számára. Ha úgy gondolja, akár most elő is veheti a kardját és rám is támadhat, míg a földön vagyok. Nem lenne túl jó, ha így alakulna. A tartóból kiküszködök egy kunait ha ez így alakulna, hogy háríthassam a kardot. Ha nem mutat mozgásra utaló jelet, akkor feltápászkodom és fürge testtel elé kerülök ismét, majd guggoló helyzetbe ereszkedem, ahol a bal lábam behajlítva marad, míg a másikat mereven kinyújtom és egy félkörívet leírva kellő gyorsasággal a lábat célzom. Ezzel remélhetőleg majd kikaszálom alóla. Nem hiszem, hogy be fog válni, de végső elkeseredésemben nem tudok mihez folyamodni.

_______________________________

Felszerelés: 1 shuriken, 5 kunai (ebből 1 kézben)

Chakra: 90%

Állapot: 80% (Gyomortalálat, esés)

**Hasegawa Zauki** Szer. Ápr. 27 2016, 01:34

Amint Reina támadását sikeresen elvezettem térdemmel megpróbáltam eltaszítani magamtól. Nem túl nagy erővel, próbálva óvatos lenni. Minek hatására kezemet is elengedte. Majd kényszerből tett, hátrafelé irányított pár lépése után, egyszerűen a földre zuhant. ~Ilyen erőt adtam volna bele?~ Gondoltam magamban. Ekkor a távoli látóhatáron már a sötét felhők közt egy villámlást láttam meg. Hamarosan hatalmas dörrenés kísérte és nem is egy. Mintha errefelé vezette volna valami, folyamatosan közelebbről lehetett hallani. Az első dörgés után közvetlen az eső is elkezdett esni. Nem olyan erősen, de szemerkélt. Majd kardomat előhúztam fahüvelyéből melynek tiszta, gondosan ápolt, borotvaéles pengéje még a felhős ég ellenére is messze láthatóan megcsillant. Letöröltem róla a vizet, majd ellenfelem szemébe néztem. - Reina, szerintem gyorsan be kéne fejezni, lassan elered az eső. Én hozzászoktam az ilyesmihez, meg bizonyára te sem vagy cukorból. Viszont nem lenne jó ha itt megfáznál.- Intéztem hozzá viszonylag nagy hanggal szavaim, hogy az égzengés ellenére hallható legyek. A földön heverve látván edzőtársam kisebb bűntudat fogott el. Majd a kunoichi szinte azonnal előttem termett. Szemem követni se tudta gyors mozgását, mire pedig felészleltem, egy láb indult el félköríves pályáján egyenesen a lábaimat célozva. Kardom a földbe szúrva próbálnám lapjával a rúgás útjába helyezni. Amennyiben sikerülne megakasztani a támadást abban a pillanatban hátra ugornék, menekülnék, az esetleges további támadások elől. Közben egy kunait dobnék felé.

Felszerelés: 5kunai (-1 ha eltudok ugrani) 10 shuriken
Állapot: 90% ( a zúzott kar, a gyomorütés hatása elmúlt)
Chakra: 45% visszatöltődött a pihenés alatt 5%

**Hirano Reina** Kedd Május 03 2016, 18:32

A felhők szinte nyűtték az esőcseppeket és viharos szél babrálta a tisztást környező fákat. Egy nagy mennydörgés csapott le nem messze, hangja pedig kissé lemaradva érkezett meg a látványtól. Zauki mondott nekem pár szót valami befejezésről, de nem igazán fogtam fel, s a dörgések miatt nem is értettem tisztán. Mintha csak engem ösztönöztek volna, úgy éreztem hirtelen valami furcsa érzés kerített hatalmába. Az elszántság és a minden áron győzni akarás. Ritkán érzek ilyesmit. Sebesen törtem a fiúra és csak az lebegett előttem, hogy ezúttal sikerrel kell járnom.

Lerogyasztottam egyik térdem, amint ott teremtem előtte és lábammal az elgondolt félkörívet készültem leírni, ám annyira elvakultan és kétségbeesetten próbálkoztam, hogy az imént említett testrészem egy hosszú és csillogó problémába ütközött. A probléma pedig nem volt más, mint a csapattársam kardja. Szépen sípcsonton ütötted magad, Reina! Legközelebb törd is el, miért is ne! Nyilalló fájdalom járt át a rúgás lendülete miatt, ami a kardján ért célt. Még szerencse, hogy nem éllel fordította, különben akár csókolomot is köszönhetnék a lábszáramnak...

Ezután meglepő fordulatra lettem figyelmes. Ellenfelem hátra szökkent és egy kunait dobott felém. Nem ez lepett meg a legjobban, hanem az, hogy a fegyverét a földbe szúrva hagyta, miközben hátrált. Az biztos, hogy nem engedhetem még egyszer a keze közé, hiszen végig erre támaszkodott. Kíváncsi vagyok, mit fog kezdeni nélküle. Kirántanám a kardját a földből és a kunai elől hátra szökkennék. Mivel nem kenjutsura képződtem, emlékeim szerint csak egyetlen egyszer volt kard a kezemben. Nem is most akarom elkezdeni a tökéletesítését. Mindössze annyi a célom, hogy távol tartsam tőle a fegyverét. Ehhez pedig távolságra lesz szükségem.

- Mintha valami befejezésről beszéltél volna az előbb. - vetetném oda neki egy félmosollyal az arcomon - De ha úgy érzed enélkül - emelném magam elé és forgatnám a kardját - is képes vagy küzdeni tovább, ám legyen.

Hirtelen jött magabiztosságom, amit álcaként vettem magamra lehet még a vesztemet is okozhatja, de az is lehet, hogy az edzésünknek ezennel vége is szakad. Nem lenne rossz, tekintve az időjárást. Ilyenkor többnyire a szobámban kuksolnék és nem kardot szeretnék forgatni, hanem egy jó kis könyvet... Legalább magamat nem tudom átverni.

**Hasegawa Zauki** Pént. Május 06 2016, 16:32

//Nem voltam elég körültekintő a leírásnál, szépen kihasználtad. Very Happy

//

A lány rúgását sikeresen hárítottam, rögtön hárítás után viszont hátraugrottam, azonban kardomat ott kellett hagynom, félve a következő támadástól. Kunaiom elől is sikeresen kitért, s közben magával ragadta sorsára hagyott fegyveremet. Majd néhány gúnyos hanglejtésű szót intézett hozzám. Szerencséjére, nem vagyok egy forrófejű típus, ám nem szeretem és nem tűröm, ha lenéznek a kardom nélkül. Ugyanakkor, nem vettem magamra, hisz nem ismer és csak most láthatja képességeimet először.
-Hehh, jól áll a kezedben. És igen, befejezést emlegettem, az eleredt eső könnyen megfázást okozhat. Azt pedig nem szeretnénk, nemde? Mindenesetre, rendben legyen csak nálad a harc végéig. Már ha nem tudom visszaszerezni. Azonban ne gondold, hogy túl nagy előnyöd van most. A kard egy eszköz, és ha ismered ezt az eszközt, tudod használni. Pontosan tudod hogy reagálj ellene. Főleg amikor tapasztalatlan kéz forgatja. Ne aggódj amiatt, hogy tudok-e nélküle harcolni. Biztosíthatlak róla, hogy az csak segéd eszköz nem vagyok kenjutsu specialista, és a puszta kezes harchoz is legalább értek annyira mint a kardom forgatásához. Na meg...- Előveszek két kunait, mind két kezembe egyet. - a késekkel is, elvégre pici kardok.
Majd mondandóm végeztével rohamot indítok Reinát célba véve. Mikor nagyjából 5 méterre kerülök, elhajítom az egyik kunait felé megállítva esetleges rohamát, vagy csak szimpla védekezésre késztetve, majd mihelyst belekezd mozdulatába shunshinnel nagyjából két, másfél méterre, majd kezeimmel pecséteket formálok és egy heves vízsugarat intézek felé közvetlen abban a pillanatban ahogy az elugrásából leérkezik, vagy hárítását végzi. Ha esetlegesen elmozdul a sugárral követem, mikor eltaláltam és az erős vízsugár leterítette, de még mindig van valami ötlete, akkor pedig három kunait rejtek belé. Ezeket úgy célozva, hogy ne legyen nagyobb baja.

**Hirano Reina** Vas. Május 15 2016, 15:17

// Hát igen, Te... Te... Te kis posztszerkesztgető! :c //

Incselkedésemre elég jól visszavágott a fiú. Abban is igaza van, hogy még ha ez nálam is van, közel sem biztos, hogy hasznomra válhat. Magabiztossága a kard nélkül viszont váratlanul ért. Még az is lehet, hogy magamra haragítottam. Kellett nekem úgy viselkedni, mint akinek kezében a gyeplő! Most aztán viselhetem a következményeit. Kezébe vett két dobókést és felém iramodott. Én is előkaptam egyet, hogy tudjam hárítani a támadását. Sebesen közeledett felém, de én nem iramodtam meg. Kivártam a támadását. Mikor elhajította felém a kunait hátrálni kényszerültem. Az adott pillanatban, mikor arra figyeltem, hogy ezt elkerüljem már előttem is volt egy fürge testnek köszönhetően. Ekkor egy hatalmas vízsugár jött felém és szépen le is terített a földre.

Nem számítottam rá, hogy ilyesmit tud. Lehet, hogy még ezenkívül számos technika lapulhat a tarsolyában. Bár az előbb épp arról beszéltünk, hogy jobb lenne nem elázni, erre tessék: itt vagyok csurom vizesen. A földön feküdtem és nem mutattam szándékát, hogy ismét felkeljek. Figyeltem az eget és a fejünk fölé gyülekezett viharfelhőket. Ezt követően egy kellemetlen meglepetés ért. Végigkövettem a röppályáját egy esőcseppnek, ami a szembe csöppent. Görcsösen összehúztam szemhéjam. Ez a jele annak, hogy ideje lenne elindulni, mert bizony már rendesen rákezdett az eső. Két karommal a hátam mögé támasztva felegyenesedek és Zaukira pillantok.

- Azt hiszem, most már illene beadnom a derekamat. El kell ismernem, hogy legyőztél. - húznám a számat alig észrevehetően - Sokat tanultam a mai nap folyamán és ezt neked köszönhetem. - mondanám a fiúnak egy mosoly kíséretében. - Azonban ígérd meg, hogy kerítünk alkalmat egy visszavágóra! - vetném fel az ötletet és nyújtanám felé a kezem jelezvén, hogy segítsen fel a földről. Megvárnám míg válaszol, közben kicsit rendbe tenném a bizonyára harc közben züllötté vált kinézetem.

- Hát akkor, remélem hamarosan találkozunk! Minden jót, Zauki-kun! - köszönnék el, ha nem lenne több felvetése. Jobb lesz, ha sietek is haza, hogy minél hamarabb vehessek egy forró fürdőt. Tényleg nem szeretnék lebetegedni. Nem keltene jó benyomást, ha egyszer tenném ki a lábam, hogy eddzek és máris betegállományba kerülnék miatta. Mindenesetre remélem, tényleg még lesz módom tovább fejleszteni a harci képességeimet a fiúval. Akár még jobb viszont is ápolhatnánk egymással. Remélem nem okoztam neki csalódást. Magam elé tekintek és sóhajtok egyet. Remélem, azért épségben haza is érek.

// Ez lenne a záróposztom. Rendesen elgondolkodtattál a harc alatt. Köszönöm a játékot! ^^ //

Ajánlott tartalom

Szabad Játék (6)