Re: Szabad Játék (4)

Jiraiya Kedd Szept. 15 2015, 16:37

// Off: Csak azért írok, hogy szem előtt maradjon a Topic //

**Kenta Koizumo** Csüt. Szept. 24 2015, 22:37

Külső szemlélő szemszögéből a jelenet valahogy így nézhetett ki: két ninja, aki túl sokat volt a napon, ezért tűzpirosra égett, épp beszélget. Különös alakok mindketten, az egyikük olyan, mint egy humanoid macska, de úgy látszik, jól elvannak.

Kis beszélgetés és némi kölcsönös, kellemesen arcpirító bók után hosszúnak ható csend állt be a társalgásba, melyet végül a lány tört meg:

- Öhmm szóval izé lassan induljunk már nincs olyan messze. - mondta a lány, majd elindultak. Koizumot újra körülvette a falu kellemes aurája. Már amikor megérkezett, érezte azt a másságot, az eltérést minden addig látott helytől, ami megnövelte a szemében Konoha értékét. És ahogy közelebb került a helyiekhez, egyre nagyobbra becsülte az új lakhelyét. Mindig is lojális volt hazájához, és annak rejtekfalvához, még akkor is, amikor ellenséges területen ellenséges ninjával akadt össze. Bár a vándorlása alatt nem sok hasznos információt szerzett, némi erőre tett szert, amivel a falut akarta szolgálni, és azokat, akiket ismer, és kedvel.

- És milyen messze vagyunk még? - kérdezte Kenta Remiyutól szórakozottan, miközben zavartan maga elé bámult.

// Kicsit sajna rövidebb lélegzetvételű, a Frank Birodalom kissé megakasztott ._. //

**Kenshiro Erisa** Csüt. Okt. 01 2015, 17:59

Azt hiszem sikerült valami kifejezetten veszélyes helyzetbe sodornom magam. A másik lány, eltérő irányba ment, és nem kell sok ész ahhoz, hogy rájöjjek; az egyetlen esélyem most az, hogy visszatérek. Bevetem magam a sűrű erdőbe, és feszes tempóban elindulok Konoha irányába, legalábbis a vélhető irányába. Sajnos azóta sem tudtam megállapítani a pontos helyzetemet, csak találgatni tudok merre is van az otthonom.
Ahogy telik az idő, és méterről méterre közelebb érek célomhoz, egyre ügyetlenebbnek érzem magam, valamilyen oknál fogva egyre több gallyba ütközök bele, noha kicsit sem vagyok olyannyira béna. Mikor becsélésem szerint, már kifejezetten közel járhattam a határhoz, egyre több és több gallyacska jelent meg előttem, amiket nem láttam előre, egyre több és több karcolás esett a testem különböző pontjain, melyek egyrészt idegesítettek, másrészt azon kívül hogy kifejezetten fájtak, egyre jobban lassítottak a haladásban, mígnem meg is állítottak. Gyakorlatilag a semmiből bukkant elő egy áthatolhatatlan, sűrű bozótos. Persze ez alapvetően nem okozott volna akadályt, de mikor megpróbáltam volna kikerülni, valami elkapta a bal karomat, és elég erőteljesen szorította hogy ne tudjam kihúzni. Egy pár pillanatra leblokkoltam, vagyis inkább megijedtem, nem akartam elhinni hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Sóhajtottam egy nagyot, majd a jobb kezemmel elkezdtem kibogozni a gallyakat, de akármennyire erőlködtem, addig jutottam, hogy mint egy bilincs, lefogta a kezeimet a rakoncátlan növényzet. Ekkor már éreztem hogy valami nincs rendben, elsősorban attól féltem, hogy a másik lány a közelben lehet, és ha meglát így, egyből rájön hogy nem a másik fiút keresem. Egyre esztelenebbül kezdtem rángatni karjaim, küzdve a szabadulásért, de a növényzet egyre csak rám gabalyodott, lekötözve engem, teljesen kiszolgáltatva gyakorlatilag mindennek ami a vesztemet akarja. Mikor már tényleg semmimet sem tudtam megmozdítani esett le igazán mekkora problémában vagyok. Ez nem egy olyan környék, amit rendszeresen látogatnak, annak az esélye, hogy valaki más talál rám elég kicsi, de ha a lány találna rám, az még rosszabb lenne. De még ha más talál is rám, mi tenne egy magatehetetlen kamaszlánnyal, akit lefognak az erdő indái? Hirtelen nem tudtam, hogy kiabáljak segítségért, vagy próbáljak meg magam kijutni. Abban a pillanatban semmi érdemeleges nem jutott az eszembe, ezért úgy döntöttem hogy egy 10 percig várok, amíg átgondolom, hogy mitévő legyek.

**Yuhi Sakura** Kedd Feb. 16 2016, 21:52

//Genki Niana és Areno Shinichi//

A falu népei úgy tolongnak az emberek tömegével összezsúfolt utcákon, mintha valami (vagy valaki, ahogy tetszik) eszeveszetten üldözné őket. Rengeteg itt az ember, de mindegyiküknek gyenge a chakrája, vagyis a shinobikéhoz képest biztosan. A nap magasra hág már az ég tetején amikor a lány bevonul a városkába. Na, jó talán inkább csak beoson, mivel mostanában illegálisan szökdösött ki Konohából. Nem is tehet mást, így legalább volt amivel elfoglalja magát és nem kell a gyászra gondolnia. A tömeg olyan hirtelen öleli örül, hogy a lány majdnem felkiált a meglepetéstől. Itt senki sem foglalkozik azzal, hogy a lány fekete köpenyt visel és még az arcát sem mutatja meg. Itt csak ugyanolyan vendég mint a többi. A tömeg magával sodorja, elragadja az oszlop mellől amibe eddig kapaszkodott és úgy rángatja a lányt össze-vissza, mintha az csak egy marionettbábu lenne. Valaki durván az oldalába könyököl, mire egy másik meg egy hógolyót dob az arcába. Vagyis csak dobna, mivel a lány mélyre húzott csuklyája felfogja azt a sok havat amit valaki az arcába szánt volna. A lányt elönti a méreg, de nincs ideje semmit sem tenni, mert a tömeg újra mozgásba lendül és a hajadonnak is kötelező vele tartania.
Végül sok-sok embert próbáló, gyomorforgató, lökdösődős perc múlva a lányt hirtelen kilöki valaki az emberáradatból és ő így végre megszabadulhat attól a sok utálatos élőlénytől. Mikor összeszedi magát egy mellékutcába fordul be és egyenesen a piac felé irányítja egyenes, macskaszerű lépéseit. Hamarosan már kezdi hallani a piac hangjait, érezni kezdi az illatokat. Az eladók hangosan kínálgatják portékáikat. Beleszagol a levegőbe és ismerős illatok csapják meg az orrát. Péksütemény, szárított áruk és egyéb nyalánkságok, de akad itt virág illat és a bőr erőteljes szaga. Épp a nyakláncok mellett halad el amikor a szeme sarkából egy alakot vesz észre. Egy fiú, nem lehet nála 2 évvel idősebb, haja szőke és akármennyire is próbálja elrejteni, csak egy keze van. A másik ugyanis, ahogy Sakura állapítja meg magában, műkéz. A fiú épp elemel valamit a pultról. Egy kenyér. Tehát tolvajról van szó. Sakura érdeklődését azonnal felkelti az ifjú ügyessége, aki úgy lopja el az ételt, hogy az árus még csak észre sem veszi.
A lány gyorsan elrejtőzik az egyik sál mögé és onnan figyeli a jelenete, majd amikor a fiú végzett és elindul ő követi egy sikátoros utcába. Amikor biztos benne, hogy a fiú nem veszi észre egy kunait húz elő és a fiú hátának támasztja.
- Az előbb a piacon elloptál valamit. Vagyis úgy is mondhatnám, elvetted, de nem a tied. Ilyenkor mégis mit szokás tenni? - hangja nem komoly hanem inkább játékosan ejti ki a szavakat és mégis hidegnek akarja feltüntetni. - Ami azt illeti egész ügyes volt. Nos... kérdeznék valamit, de meg ne fordulj! - tudja, hogy akkor még talán harc is kialakulhatna, de a lány nyugodtan mondta ezeket, nem harciasan.
Amikor a fiú épp megszólalna, oldalról egy csapás éri Sakurát és a fiút és ők mind a ketten a földre borulnak. A lány kezében még mindig ott a kunai és most szemei ellenségesen villannak a jövevény felé. Egy lány az, akinek fehér haja van, fejpántja pedig konohai. Sakura lesújtana, de nem teszi, csak figyeli a lányt aki megzavarta tervének kibontásában. Ő egy évvel lehet nála idősebb. Remek. Bár talán lelkileg nem tűnik 14 évesnek. Meg aztán ott van a kedvenc köpenye is. Amikor látja, hogy a többiek feltápászkodnának, ő is gyorsan felkel és még előttük megszólal.
- Nos... az előbb történt balesetről inkább nem veszek tudomást. A nevem Sakura és... -itt végigméri a jövevényeket- szeretnék beszélni veletek. Én shinobi vagyok Konohából, de ez nem lényeges. Csak egy dolog lényeges amit mindjárt szeretnék is elmondani nektek...
//Bocsi, ha irányítottam valamelyikőtök JK-ját, de a kezdőben nem nagyon lehet máshogyan Rolling Eyes

//

**Genki Niana** Szer. Feb. 17 2016, 00:04

Épp végeztem az edzésemmel és úgy gondoltam, hogy egy kis séta jól fog jönni pihenés gyanánt. Mielőtt eltettem a kardom szokásosan ellenőriztem a pengét minek eredményeképp észrevettem, hogy elég tompa már az éle.
- Remek, mire megyek egy tompa wakizashival? Most ezt is élezhetem meg.
Viszont eszembe jutott, hogy nincs már itthon használható fenőkő így hát azt is vennem kell.
Ellenőriztem, hogy minden megvan-e és elindultam utamra. Mikor kiléptem az utcára, akkor láttam meg a tolongó, zsúfolt tömeget. Értetlenül álltam, nem tudtam mi történhetett. Gondoltam semmi gond nem lehet, elvégre csak adtak volna figyelmeztetést vagy valamit, ha gond lenne. Megpróbáltam kikerülni a tömeget, de mindenhol csak emberek voltak ezért elindultam a tetőkön a piac felé. Közeledve a piachoz megcsapta az orromat az illatok áradata és egyből rám tört az éhség. Megállapodtam magammal, hogy először keresek valamit enni inkább és utána jöhet a fenőkő. Épp körül néztem, hol mi a választék mikor megakadt a szemem egy szőke fiún, viszonylag távol volt, de azt éppen láttam, hogy elemel valamit és fizetés nélkül távozik. Gondoltam elkezdem követni és egy alkalmas pillanatban lecsapok rá. Kis idő után észrevettem, hogy nem csak én követem a fiút így egy kicsit lemaradtam és inkább a lányt követem a fekete köpenyben, ő úgy is elvezet a fiúhoz, ha elveszteném, már ha tényleg őt követi. Mikor befordultak egy kis utcába láttam a lányt, ahogy a fiú mögött áll egész közel hozzá ezért nem sokat láttam, de túl sokáig volt mozdulatlanság ahhoz, hogy azt gondoljam, ez a lány csak elfogni akarja. Két lehetőség maradt. Kirabolják a tolvajt vagy pedig két tolvajunk is van és együtt dolgoznak.
~Ha rájuk támadok, akkor meglephetem őket, de ha esetlegesen valamelyikük észrevett és számít rám, akkor már biztosan előkészítette a fegyverét és kész harcolni is.
Végül a tervem az volt, hogy oldalról mérek csapást egyszerre mindkettőre. Neki futottam és megpróbáltam hátulról egy rúgással leteríteni őket. A fiút lábfejjel a lányt térdel érhettem el. Mindketten a földre zuhantak. Ekkor volt alkalmam jobban megnézni őket. Egy velem nagyjából egykorú lány volt és egy fiú, akinek jobban megnézve az egyik keze helyén csak műkéz volt.
A lány kezében egy kunaial megszólalt: - Nos... az előbb történt balesetről inkább nem veszek tudomást. A nevem Sakura és...szeretnék beszélni veletek. Én shinobi vagyok Konohából, de ez nem lényeges. Csak egy dolog lényeges amit mindjárt szeretnék is elmondani nektek...- Ekkor elővettem a wakizashimat és félbeszakítottam. - Nos, az én nevem Niana és mielőtt belelendülnél a mondandódba, megmagyaráznátok mi történt itt az előbb? Láttam, ahogy ez a fiú ellopott valamit és te követted majd, ahogy látom egy kunaial a kezedben közelítettél felé. Tehát...?

**Areno Shinichi** Szer. Feb. 17 2016, 11:09

Valami vásárt tarthatnak ebben a faluban, úgyhogy úgy döntök, ma nappal is bemehetek, mert ilyenkor sok a tolvaj amúgy is. Nem is fogok nagyon kitűnni a tömegből, annyira azért még én sem vagyok szakadt, mint egy átlagos tolvaj, inkább tűnök valami gyenge, szegényebb zsoldosnak, aki megélhetést keres a háborúban.
A viselkedésem is más most kicsit, mint lenni szokott, azzal kerülöm el a feltűnést, hogy teljesen természetesen viselkedek. Rágyújtok az utolsó előtti cigarettámra, kihúzom magam járás közben, még a fejem is felemelem, és nézelődök, miközben az égő rudat az ujjaim között tartva nézem, mi az, amit el lehet emelni. Azért óvatos vagyok, nem mozgatom egyáltalán a jobb kezem, mintha csak esztétikai megoldás lenne, hogy legalább a pszichológiai veszteségre legyen sebtapasz. Ha egy fakéz megmozdul, az elég árulkodó, és jobb, ha nem tudják, ha shinobi vagyok. Ha nem is sokat, de azért látok pár konohai shinobit a vásárban. Talán megint a határ felé kéne mennem.
Megállok pár percre olvasni a körözéseket a hirdetőtáblán, miközben elszívom a cigarettámat. A lényeget gyorsan leszűröm, az pedig az, hogy én még nem vagyok a körözött tolvajok között, de ezután nem igazán találok semmi hasznosat. Ez nem egy Bingo könyv, a legmagasabb pénz is valami sima erdei banditáért jár. Azért memorizálom azokat az arcokat, akiket holtan is be lehet váltani, semmi kedvem egy egész élő testet magammal cipelni, csak az azonosításhoz szükséges tartozékokat akarom majd leadni. Már ha tényleg rászánom magam a vadászatra, tízből kilenc nem sikeres.
Elpöckölöm a cigicsikket, azután elindulok az élelmiszerárusok standjai felé. Elég sokfajta van, úgyhogy most megtehetem, hogy válogatok, a választásom pedig a frissen sült kenyérre esik. Már elegem van a rizsből, ami hétből hat menüben szerepel, úgyhogy ma bizony nem fogok azt enni. Meg persze jóval könnyebb ellopni egy kenyeret, mint egy kis rizst. Csak elsétálok a pult mellett természetesen, a könyökömmel meglökök egyet a szélén, és amikor leesik, pont a markomban landol. Persze nem gyorsítok rá, mint az amatőr utcakölykök, csak a testemhez szorítom néhány lépés erejéig, hogy a pék ne szúrja ki. Kicsi az esélye persze, éppen alkudozott valakivel. Ez a fél kilós cipó úgysem fog problémát okozni a napi bevételét illetően, különösen, hogy legalább ötven grammal könnyebb lehet fél kilónál. Tolvajtól lopni nem bűn.
Betérek az egyik sikátorba, hogy ott elfogyasszam az ételt, de mielőtt elkezdhetnék gondolkozni rajta, hogy felvágjam vagy csak simán megegyem, meghallok valami neszt magam mögött. Mielőtt megfordulhatnék, vagy akár csak a földre ejthetném a kenyeret, hogy szabaddá tegyem a kezem, megérzek valami hegyeset, valószínű egy kést a hátamnak nyomódva.
Elhúzom a szám, ahogy belegondolok, milyen ügyetlen voltam, de a régi hasonló esetektől eltérően most nem önt el semmi, aminek el kéne az életveszély miatt. Csak grimaszolva hallgatom végig a lány mondandóját, a hangja alapján megpróbálok rájönni, nagyjából milyen távol lehet. Úgy fordítom a bábkezem lassan, észrevétlenül, mintha csak a tehetetlenség, a lendület mozgatná, de a kezem úgy fordítom, hogy a tenyerembe épített shurrikenkilövő a feje irányába nézzen. Legrosszabb esetben majd a fegyvertartó karját kapja el, az a rövid elterelés pedig elég lesz majd, hogy eltávolodjak és megforduljak. A kenyeret viszont valószínű a földre kell majd dobnom, de hát ettem már rosszabbat is. Egy kis por nem fog megártani, egy ember évente egy kilogrammot is elfogyaszt.
- A válasz nem.- természetesen fogalmam sincs, mit akart kérdezni, de ez a pillanatnyi elterelés pont ideális ahhoz, hogy lőhessek, mielőtt eszébe jutna leszúrni. A shurriken végül nem hagyja el azonban a karomat, mert mozgást látok oldalról. Csak a fejem van időm arra fordítani, azután egy lábfej csapódik jó erősen a mellkasomba, én pedig a másik támadómmal együtt a falnak csapódok, azután a földre esek. Nem ismeretlen már a fájdalom számomra, de azért kellemetlen érzés mind a rúgás, mind az, ahogy a hátizsákomban lévő fém és fatárgyak a hátamnak nyomódnak, amikor találkozok a fallal, de még a kalap is megszúrja kicsit a fejem, mielőtt leesik a fejemről. Persze az a legkevesebb, nem is vérzik.
Miközben összeszedem magam, és legalább felülök, jobban megnézem a támadóimat, két lányt, akik legfeljebb velem egykorúak lehetnek, és mindketten konohai kunoichinek tűnnek. Előbb a kihívóan öltözködő lila hajú lányra vetek egy pillantást, aki Sakura néven mutatkozik be, ráadásul teljes névvel, utána a fehér hajúra, akit pedig Nianának hívnak. Kettejük közül az utóbbi tűnik idősebbnek az arca és a testalkata alapján, a másikon látszik, hogy még messze van a felnőttkortól, hiába a sokat mutató ruha. Talán helytelen előítélet részemről, de emiatt a fehér hajú lányt tekintem veszélyesebbnek a kettő közül. Jó erősen megrúgott legalábbis, biztos belilul. A földre ejtem a töredezett kenyeret és a hátizsákom is, azután a falnak vetve a hátam felállok, miközben előhúzom a katanát az oldalamról. A bábkezem viszont még most sem mozgatom, legalább egyet el tudok intézni meglepetéssel, ha kell, főleg, ha még arra sem jöttek rá, hogy én is shinobi vagyok.
- Ez fájt... na, mondjátok gyorsan, mit akartok tőlem, mielőtt komolyan felhúztok! És semmi trükk, lányok, mert nálam van a legnagyobb fegyver!- hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, enyhén megkoccintom a wakizashi pengéjét a saját kardommal, de nem olyan szögben, hogy azt támadásnak vehesse. Más körülmények között lehet, hogy nem erővel és fenyegetéssel próbálnék dolgozni, de ha az embert minden különösebb ok nélkül felrúgják, akkor nem nagyon van hangulata hozzá, hogy lazán csinálja a dolgokat. Jó, elloptam valamit, és ők a helyi rendfenntartó szervek tagjainak tanulnak, úgyhogy okuk az van. Azért elég béna voltam, ha két különböző kislány is észrevett.

**Akari Tenshi** Szer. Feb. 17 2016, 22:29

Tűz országa, rémálmaim központja, de nem érdekel. Dolgom van itt s el is fogom intézni. Taishi segítségével egy kereskedő emlékeit megváltoztattuk, így a segédjének fogadott. Nem volt nehéz és ami azt illeti a legnagyobb munkát Taishi végezte, nekem csak találnom kellett egy kereskedőt, aki a Füst országából Konhába indul. Megtaláltam. Nőként egy fiatal srác alakját vettem fel, történetem alapján ninja kiképzést kaptam, de aztán a saját apám eladott ennek a kereskedőnek, aki rendesen bánik velem, de továbbra is rabszolga vagyok. Az út hosszú volt, de szerencsére nyugodt. Néhány bandita támadt meg, de sikerült elijeszteni őket. A falu határán ugyan átnézték a szállítási célt és a papírokat, de minden rendben volt, így betértünk. A férfi, akivel voltam, üzletel, így elengedett a városba, hogy körbe nézzek. Figyelek és nézem az embereket. Gondolkodom, hogy mit kéne tennem, mert unatkozok. Ekkor észreveszek valamit, ami felhívja a figyelmemet és két lány és a fiú, aki a kenyeret lopta, nyomába indulok. Egy sikátorban érem őket utol. Ha el is vesztem a nyomukat, akkor is a chakrájukat könnyen követem, igaz ezzel veszélyeztetem magam, de talán érdekes embereket találtam. Egyelőre csak megfigyelem a történéseket és csak egy érdekes pillanatban avatkozom közbe, amikor hárman egymásnak esnek. Tetszik a félreértés, hiszen ketten konohaiak, míg a harmadik láthatóan szökött. A kis balhé végén a csapat furcsa dolgot tapasztal, mintha nem lennének urai a mozdulatainak, mintha valaki lefogta volna őket. Nem tudnak mozdulni és tehetetlenek ellene. Nem látnak engem, de érzik, hogy valaki van a közelben, hiszen nem történne ez magától. Mivel mozdulni sem tudnak, így nem is láthatják, hogy honnan jött a támadás, talán csak a szökött shinobi, de ő is nehezen, mert a fal mögött vagyok, sőt még kívülről sem nagyon látszik, hogy technikát használok, hiszen nem is a csapat felé nézek, hanem az utcát figyelem, majd lassan eltűnök a láthatatlanság köpenye technika segítségével, majd besétálok a csapathoz, akik csak a hangomat hallják. Pár mondatot szólok, de semmi komolyat.

**Yuhi Sakura** Csüt. Feb. 18 2016, 07:15

Mi a franc történik? Sakura majdnem felkiált meglepetésében. A kunait markoló keze nem mozdul pedig, amikor látja a lány kezében a fegyvert önkéntelenül is tamadóállásba helyezte volna a kunait, de ezt nem tudta kivitelezni mert ekkor mintha valami lathatatla ellenerő tartaná, a lány képtelen volt mozogni. Megpróbálja megmozdítani a kisujját, de ez a próbálkozás is kudarcba fullad. Dühösen az ajkába harap, mivel mást nagyon úgy sem tehet, és keresi azt akitől a jutsu származott. Ajkait erősen haraphatta meg, mivel most fémes íz árad szét a szájában. Rápillant a tolvajra, de ő is ugyanúgy tehetetlen mint ő maga, majd a Nianaként bemutatkozó lány felé mozgatja a szemeit, ám csalódottan állapítja meg: a lány is ugyanúgy mozdulatlan mint ők ketten. Vagyis van valaki más is itt. Nem tud megfordulni, de oldalra sem tekinthet így megpró álja figyelmeztetni a többieket. Amikor szóra nyitná a száját elégedetten allapítja meg, hogy beszélni azt tud. Am ekkor egy ismeretlen hang hasít a sikátor csendjébe, mire Sakura összerezzen. A hang egy nő hangja, de egyáltalán nem megnyugtató. Látni nem lát semmit persze lehet, hogy az idegen elrejtőzött. Az biztos, hogy ez egy technika máshogy ez csak akupunktúrával lehet megcsinálni. Ahogy megyszólal a lányon vegigfut egy áramütés szerű érzés ami bizonyára józan ész figyelmeztetése lehet. Itt nem viztonságos, főleg, hogy most ki vannak szolgáltatva ennek az ismeretlennek. Ráadásul azt sem tudják, hogy hol lehet. Talán egy úkabb jutsu? Sakura nem olyan tapasztalt még, hogy ezt meg tudja állapítani, de a helyzet válságosságát ő is látja. Az idegen akármerre lehet és akármikor lecsaphatna anélkül, hogy a lány egy szót is szólhatna. Így kénytelen vegighallgatni az ismeretlent amíg az mondandóját közli.

**Genki Niana** Csüt. Feb. 18 2016, 23:53

A feltett kérdésemre a fiú egy kérdéssel válaszolt, mintha figyelmen kívül hagyta volna. Meglepően hidegfejjel kezelte a történteket. Majd mikor kérdése végére ért előhúzta kardját és az enyémhez koccintotta. Ekkor a lányra pillantottam, aki szintén konohai ninja. Rosszul éreztem magam, amiért őt is megtámadtam. Egyből nyugtatni kezdtem magam, hogy nem tudhattam. Bocsánatot akartam kérni tőle és leengedni kardomat, de nem tudtam egy mozdulatot se tenni. ~ Mi történt? Miért nem tudok moccanni sem?- A lányra pillantottam majd a fiúra. - Ahogy látom, ők se tudnak mozdulni, vagy csak nagyon jól alakít az egyikük. Persze egy negyedik személy jelenléte sem kizárható. Elég szomorú a gondolat, hogy követhetett valaki engem, aki követett valakit, aki követett valakit, de persze nem kizárható. Bár nem látom értelmét.~ Gondolatmenetem végére érve csöndben figyeltem és vártam mi lesz. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben egy embernek semmi esélye sincs, ha megtámadják. Akárhogy néztem a dolgot nem láttam kiutat. Amikor már ténylegesen eljutott az agyamhoz a helyzet és kezdtem komolyabban kétségbeesni, egy lány hangját hallottam. A többiekre nézve azt vettem le, hogy ők is hallják. ~ Mi ez? Genjutsu? Ez a támadónk hangja? Egyből lecsaphatott volna ránk és elvághatta volna a torkunk minden nehézség nélkül. Akárhogy is legyen nincs más választásom, végig kell hallgatnom.

**Areno Shinichi** Pént. Feb. 19 2016, 16:42

Egészen addig magabiztos vagyok a helyzetet illetően, amíg nem próbálom kicsit arrébb csúsztatni a lábam a biztosabb állásért, mert akkor ráébredek, hogy képtelen vagyok erre. Nem láttam kézmozdulatot egyik lánytól sem, amivel aktiválhattak volna bármit, és csak így megbénítani nem hiszem, hogy képesek lehetnének. Ahhoz egyszerűen túl fiatalok. Ahogy látom, ők sem képesek mozogni, de az simán lehet a genjutsu része, amit talán a mesterük hozott létre. Figyelemreméltó technika, de nem értem, miért ellenem használják, mert különösebb értelme nincs. Nem tettem semmi olyat, amivel kivívhattam bárki komoly ellenszenvét, ha pedig valaki el akarna kapni, akkor ezt jóval egyszerűbb módszerekkel is kivitelezhetné. Nem vagyok ugyan teljesen hanyag a táborhelyeim védelmét illetően, de a védelmem kevés lenne még egy genin ellen is, ha rám akadna éjszaka.
Mivel nem tudom, hogy kellene kiszabadulni, gyorsan ellenőrzöm, mi az, amire a technika nem fejti ki a hatását. A gondolkodásomról gyorsan megállapítom, hogy a sajátom, és úgy tűnik, tudom mozgatni az izmokat a fejemen, és egy kis torokköszörülés után azt is megállapítom, hogy tudok beszélni. Az utolsó tesztemet viszont már óvatosan csinálom: megpróbálom megmozdítani a bábkarom könyökét kissé, hogy láthassam, a harmadik támadóm a chakrakontrollom is elvette-e, vagy csak az izmokra van hatással. Amennyiben tudom mozgatni a karom, nem vagyok teljesen védtelen. Persze, semmiképp sem vagyok teljesen védtelen, hiba meghagyni a beszédkészségemet. Kidumáltam magam abból tizenkét évesen, hogy betörtem a Kazekage irodájának egy ablakát, pedig még egy Anbu tag is próbálta rám hozni a frászt. De én valahogy csak rátereltem a gyanút az egyik srácra, akit nem bírtam, végül ő került közmunkára. Ez is simán menni fog.
- Basszus, ez csak egy kenyér, és nem is akkora, mint amekkorának árulják, szóval a pék egy csaló! Komolyan itt akartok szórakozni ezért velem? A ti idióta háborútok miatt mentek fel az árak. Ha meg egymással van balhétok, azt intézzétek el nélkülem, nekem semmi közöm hozzá, kaját kell vinnem az öcsémnek. Már két napja nem evett, meg fog halni, ha ma sem jut ételhez... engedj már el!
Tényleg elég dühös vagyok, úgyhogy nem nehéz megjátszani a haragosan szabadulni próbáló embert, de persze nem tudok mozogni. Valójában persze nem erővel akarom kitépni magam, hanem az ismeretlen hangja alapján kitalálni, merre lehet, és meglátni a felverődő port a léptei nyomán. Persze szükségtelen pontosan tudni, itt kell lennie a sikátorban, szóval ha a bábkarommal tudok ütni, könnyedén eltalálom úgy is, hogy nem látom. De egyelőre nem próbálom meg, hátha tényleg elenged, és beveszi ezt a mesét az éhes testvérről. Ha tényleg gondoskodnom kéne Yukioról, mert mondjuk beteg lenne, az biztos, hogy előbb a saját ételemről gondoskodnék, aztán vinnék neki, ha lenne maradék. Bár nehéz ezt így megmondani, anyám után őt utáltam legkevésbé a családból. Talán tényleg neki adnám az utolsó falat ételem is, ha az kéne hozzá, hogy túlélje.

**Akari Tenshi** Hétf. Feb. 29 2016, 14:56

Három fiatal, valószínűleg két konohai és a harmadik homokból van, évén ott csinálnak ilyen minőségű műkarokat, ami neki van. Egyelőre nincs célom velük, mert ha lenne már mind a hárman halottak lennének lévén a Tűz szövetségéhez tartoznak, de nem lenne szerencsés végezni velük a Tűz földjén. Nem kihívás a három gennin, mert az összes chakrájuk nincs annyi, mint az enyém egyedül. Szórakoztat a tehetetlenségük, de aztán megszólalok.
- Ha bármit akarnék, nem lennétek kihívás a számomra. Viszont sokat hallottam a Tűz ninják akaratáról, szeretnélek kihívni mindhármotokat egyedül, mert érdekel a tudásotok. Gyertek fél óra múlva a kiképzőterepre, ha nem féltek.
Lassan elindulok a tömegbe, majd egy alkalmas pillanatban eltűnök a tömegben. Néhány tizedmásodpercig még nem tud mozogni a csapat, majd visszatér beléjük az élet.

**Yuhi Sakura** Szomb. Márc. 19 2016, 16:37

Az idegen mondatainak hallgatása közben Sakura erős késztetést érez arra, hogy közbevágjon valami olyasmit, hogy: "Mielőtt kihívnál legalább elárulhatnád, hogyan találtál ránk és mégis, hogy jutott ez eszedbe!" - ám sorozatos hibáiból tanulva inkább csendben marad egészen addig amíg az idegen be nem fejezi és el nem hagyja a sikátort. Nem szólt semmit, mert tudja, ha megfontolás nélkül szólal meg, abból eddig csak baja származott. Nem érdekli miért mondta ezt az idegen, az viszont nem hagyja nyugodni, hogy biztosan gyengének gondolja őket. Hátrál egy lépést és a többiekre szegezi a tekintetét. Nem tudja, hogy ők is ugyanazt gondolják e, így csak megvonja a vállát és ennyit mond.
- Ez elég érdekesen hangzott. Én vállalom a kockázatot. Ha akartok jöttök, ha nem akkor menjetek haza. Biztosan van aki vár rátok. Ellenkező esetben sajnálom és akkor menjetek haza vagy ha nem mehettek haza... akkor isten veletek. Persze ő nem... vagyis nem tudni... vagyis... áh, mindegy fogalmam sincs mi létezik és mi nem és ez kezd idegesítő lenni! - utolsó össze vissza beszélését betudja annak, hogy össze van zavarodva, de ez a téma kezdi kikészíteni. Biztos benne, hogy van valami ami irányítja a sorsunkat, de ő a maga útját járja. Eddig mindig is azt tette. Őrült vagyis inkább meggondolatlan tettei vezetik az útján és fogalma sincs, hol lesz vége ennek az összekuszálódott életnek. Lassan megfordul és nem néz hátra, nem áll meg egészen amíg el nem tűnik a többiek szeme elől.
Fél óra! Még szerencse, hogy magával hozta az összes szükséges felszerelését és a küldetésekre szánt ruháját viseli a fekete köpenye alatt. Az idegen nem hagyott sok időt és ennek Sakura nagyon is örül. Utál várni, mert akkor csak egyre jobban kezd izgulni és végül nem fog tudni koncentrálni. Magabiztosan ám a lelke mélyén kicsit megrettenve veti be magát a tömegbe, meg sem várja, hogy megbizonyosodhasson róla: követik e a többiek vagy sem?

**Kenshiro Mika** Hétf. Május 16 2016, 21:39

/Kenshiro Yori ^^ /

Az út Takigakuréból nem csak a húgom, de még engem is megviselt. Nem mondom azt, hogy nagyon kimerült lennék, elvégre a három nap alatt volt időm pihenni. Útközben megálltunk, ha éppen ételre vagy italra volt szükségünk, vagy elvégezni folyóügyeinket. Ez alatt az út alatt írtam meg élettörténetem, amíg a húgom aludt, mert csak így tudtam koncentrálni rá - egyébként is nagyon figyeltem, hogy ne legyen tele firkálásokkal, Izuna így is megtalálta a naplót, és unalomból telerajzolgatta ufószerű mutáns állatokkal. Pedig esküszöm, hogy nem én tanítottam erre! Nehezen aludt el, így mindig énekelnem kellett egy rövidke dalt az út alatt, s úgy érzem, nem ártana új dalokat beszerezni, de adódott alkalom, amikor szimplán improvizáltam és meséket regéltem a barlangi trollokról.
Kazuya útközben beszélt Kenshiro Karuról és Mirubiról, persze sok mindent nem árult el róluk, mert nem akarta, hogy bárki is meghallja ezeket a meséket, vagy hogy sok minden kitudódjon róluk. Sokkal inkább érdekelt a szóban forgó Yori, akihez most vinni készül. Mivel vizuális típus vagyok, már felkészültem a legrosszabbra: egy hidrafejre, amint szélesre tátja száját, hogy vizet köpjön gyomra mélyéről. Igyekeztem elhessegetni a gondolatokat... de valóban elsőnek mindig rosszra gondolok, hogy aztán egy kellemeset csalódjak. Remélem, most is így lesz, és nem egy szörnyű, akadékoskodó alakról van szó. Azt is elmesélte, hogy a Fű országában lehetőségünk lesz megszállni a birtokon, mivel azt jóformán senki nem használja.
Megérkezésünkkor Kazuya és az inas elvette a csomagokat, majd Izunát a szállására kísérte. Tudtam, hogy kit kell keresnem, mivel csak ő tartózkodik jelen pillanatban itt, és azt is elmagyarázta, hogy hogy néz ki: fekete haj, szürkéskék szempár, magas és jó kiállású fiatalember, és még ecsetelte volna tovább, de leintettem, mert tudtam, hogy ennyi elég lesz bőven. Nem akartam már azt is végighallgatni, hogy "ha ránézel, tudni fogod, mert nem fogod tudni levenni róla a szemed". Tudod mit, Kazuya? De! Elvégre csak nem hagyhatom ott. Mellesleg kicsit bóbiskoltam már a fáradtságtól, mégiscsak jól esne puha ágyban aludni és nem kemény párnák közt, valamint jól esne egy forró fürdő, valami ital és étel, no meg egy masszázs! Utóbbira nem lehet majd panaszom, mert Izuna biztosan végigugrál majd a hátamon.
Minden szobába benéztem, amiről úgy gondoltam, hogy ott meglapulhat egy Yorihoz hasonló gondolkodású ember - azt se tudtam, milyen a gondolkodása! -, végül egy kisebb, de tágas teremben találtam meg, ami tele volt könyvekkel, jegyzetekkel és tekercsekkel. Nagy levegőt vettem, hogy leküzdjem a félelmem, bár hozzáteszem, nem is féltem, egyszerűen csak eszembe jutott a hidrafej. Nagy magabiztossággal sétáltam az asztalhoz, majd megálltam előtte.
- Nem is olyan vészes - kezdem ezzel, majd hozzátettem volna, hogy "és még én azt hittem, hogy egy vénhedt, poráztatott, kígyófejű Kenshirora kell számítanom", ehelyett most valóban egy kellemeset csalódtam. Felírom, hogy legközelebb el ne felejtsem Izunának említeni a következő bölcs sorokat: Mindig képzeld el előre a legrosszabbat, hogy utána egy jobb várjon.
- Szóval bizonyára te vagy Kenshiro Yori - folytatom, majd kényelmesen helyet foglalok az asztal másik végében, vele szemben. - Kazuyát ismerve biztosan nem szólt előre az érkezésünkről, Kenshiro Mika vagyok - nem tudom, hogy itt mivel folytathatnám a beszélgetést, egy kicsit meg vagyok szeppenve. Talán azért, mert nem ismerem, és nem voltam sosem a kezdeményezések bajnoka.

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 16 2016, 23:49

//Mika :3 //

A hosszas és kimerítő edzések Hagemitsuval végül meghozták a várva várt eredményeket. Kazuya távolléte alatt jobban és keményebben edzett meg mint valaha. Technikáimon és a harcmodoromon számottevő változások mentek végbe, az erőnléti gyakorlatok pedig a régi testet egy újra cserélték.

- A klánotok talán nem is kívánhatna magának jobb vezetőt. Ugye tudod? - Vigyorgott szokásosan Hagemitsu amint egy törülközőt hajított felém.

- Mióta ezt hallottad Kazuyától, megállás nélkül erről beszélsz.

- Lehet, de inkább húzzál felfelé. Kazuya a minap visszatér és ha jól tudom nem egyedül. - Ült ki a férfi arcára egy idétlen vigyor, sejtelmes sunyisággal fűszerezve. Az elmúlt időkben sikerült megtalálni a közös hangnemet a még pár hete vadidegenként érkezett Hagemitsuval. Az edzések alatt magunk mögött hagytuk a mester és tanítványa felállást és egyenlő felekként kezdtük egymást kezelni, bár jól tudom az ő szintjét még koránt sem értem el.

Izzadt felsőmet levéve a kapott törülközővel a vállamon sétáltam fel az alagsori gyakorlópálya kanyargó csigalépcsőin. Gondolataim a közeljövőt fürkészték, nem hagyott nyugodni Hagemitsu kijelentése: Kazuya visszatér, ráadásul vendégekkel? Mindenféle kusza gondolatok törtek elő elmém eldugott rejtekeiről. Talán újabb Kenshirokat talált? Vajon milyenek lesznek az új jövevények és milyen új történetekkel rukkol majd elő az a vén róka? Kavargó kérdéseimmel egészen a birtok fürdőéig vívtam ádáz küzdelmem. A meleg víz és a kellemes illatú tisztálkodó szerek legalább pár percre kitisztították a fejem, és elkergették kusza vízióim.

~ Lehetett volna pontosabb is Hage.. Így alaposan felkavart, elvégre leendő Kenshiro vezetőként nekem kelessz informálni az újakat ügyes bajos dolgainkról. ~ Húzódott egy kellemes mosoly ajkaimra. Szobámban egy fekete nadrágot és egy fehér inget húztam magamra melyet hanyagul kigombolva hagytam el nem rejtve az említett „új testet”, úgy gondoltam Kazuyáék megérkezésééig még bőven van időm. Megragadtam naplómnak szánt kemény fedeles noteszom majd a birtok könyvtárába kerestem magányom csendes menedékét hol lejegyezhetem a múlt történéseit. Körülbelül egy másfél óra telhetett el mikor már javában az írott betűk sokasága hullámzó táncosokként kerültek fel naplóm lapjaira, amint váratlanul egy női hang törte meg a csendet. Hirtelen rántott fel a furcsa megszólítás elkalandozott lelkem mélyéről melynek hatására majdnem hátraborultam a háttámlás faszékkel.

- Még is.. Mi nem olyan vészes? - Tettem fel a zavarodott kérdést amint végigmértem az előttem álló lányt ki zavartalanul helyet foglalt az asztal másik végében. Nem igazán volt még szerencsém ilyen látványban részesülni. A fiatal lány szavait a szinte egy angyal kecsességével és bájával kísért testbeszéde szinte transzba ejtett, soha életemben nem éreztem magam még ennyire tehetetlennek magam, de mondandója végén megráztam kipirult arcom s sikerült szóra bírni önmagam.

- Igen én lennék. Örülök a találkozásnak, Mika. - Nyújtottam egyik kezem a lánynak üdvözlés képpen, míg a másikkal ingem gombjait keresgéltem, illetlen öltözetem összezárása reményében. - Kérlek bocsáss meg az öltözékem miatt és még mielőtt elkönyvelnél egy magamutogató, rossz házigazdának, megkínálhatnálak valamivel? Gondolom nem egy luxus utazás volt a vén kecske társaságában.

**Kenshiro Mika** Kedd Május 17 2016, 00:29

//Yori :3//

Fel se tűnt, hogy a leendő vezető éppen lazán gombolt ingében feszít előttem. Nő vagyok, tehát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bámultam meg, ami alatta lapul, de igyekeztem csak egy pillanatra odanézni, ami mellesleg talán több ideig is eltartott, mint egy pislantás. Legalább addig, amíg kimondta azokat a bűvös szavakat, amivel végül sikerült elterelnie a gondolataimat. Gondolatok? Nem is voltak. Annyira le voltam itt meredve agyilag, hogy még csak szavak sem jutottak eszembe. Talán mindez azért történt, mert nem volt még alkalmam arra, hogy éppen ilyen helyzetben legyek szemtanúja egy meztelen férfitestnek - félig! -, vagy csak inkább nem érdekelt annyira. Ebben a minutumban pedig csak így itt van előttem egy, mintha egy festményből ugrott volna elő.
Nem, még mindig nem voltam zavart, de azért jelét adtam valamiféle... hogy is mondjam, megilletődöttségnek. Kezem nyújtottam, hogy megfoghassam az övét és ezzel megpecsételjük ismeretségünket. Hű, de nagy keze van!
- Neeeem, egész kellemes látvány fogadott... Izé.... egész kellemes volt az atmoszféra - próbálom magam javítani, de úgy tűnik, még rosszabb a helyzet, mint először. Inkább csak őt hoznám zavarba magam helyett, bár nem értem, miért tenném azt, hiszen egész életemben azzal küzdöttem, hogy levakarjam magamról a srácokat, most meg inkább rátennék a tűzre?
- Ami azt illeti, szeretem Kazuya társaságát. Sok mindenre tanított az évek során, úgyhogy sokat köszönhetek neki. És igen... jól esne mondjuk egy hideg ital, forró fürdő, egy puha ágy egy jó társaságban - micsoda?! Bakker, ezt nem gondoltam komolyan. Úgy akartam mondani, hogy "és egy jó társaság", nem pedig azt hogy egy másik emberrel szeretnék fürdőzni, és egy ágyban aludni. Mindegy, ebből már nem tudom magam szépen kihozni, mert ha kijavítom magam, akkor észreveszi az utalásokat. Reménykedni tudok csak, hogy nem tűnik fel neki, de ránézésre megmondom, hogy nem egy hülye emberről van szó. Istenem, végre nem egy hülye ember!

**Kenshiro Yori** Kedd Május 17 2016, 15:40

//Mika *-*//

A lány pillanatnyi zavarodottsága akárcsak az enyém szinte összefonódott a könyvtár falai között. Kérdéseimre furcsa válaszokat kaptam Mikától de amint látszott is rajta, erős akarata kijavította és helyreállította gondolkozását. Talán az illetlen megjelenésem váltotta ki ezt a stílust a lányból? Lehet de amint Kazuya témájához értünk kitisztult a gondolatmenete, legalábbis azt hittem.
- Látom eléggé fáradt vagy, és más jók hiányában is szenvedsz. - Ült ki arcomra egy boldog mosoly majd felálltam a székből. A naplóm fedelét felcsaptam majd hónom alá kaptam és a kijárathoz indultam.
- Gyere, körbevezetlek a birtokon. - Ajánlottam fel Mikának az idegenvezetői pozíciót magamra aggasztva. Amennyiben velem tartasz megmutatom a leendő szobádat, a birtok körül elterülő hatalmas kertnek otthon adó területet a sűrű rengeteg keblében. Ezekkel együtt minden mást ami a lány fantáziáját megmozgatja, míg el nem érünk a birtok fürdőjéig.
- Remélem hamar otthonra lesz itt nálunk, Kenshiroknál. Odabenn egy meleg vizű forrás vár, a szekrényekben pedig találsz tiszta törülközőket, használj bármit mi kedvedre való. - Titkon tényleg teljes szívemből reméltem, hogy a lánynak minden kedvére való. Nem éreztem még ehhez foghatót soha életemben, egy megmagyarázhatatlan érzés, mely az első pillantás óta kavargott zavarba ejtett bensőm rejtekében.
- Amíg megtisztálkodsz és kilazítod magad, ha nem gond addig készítek valami frissítőt, na meg persze valami ennivalót, elégítsük ki az érzékek mindegyikét nem de…? - Hagyta el az én számat is egy teljesen meggondolatlan mondat, elpirult arccal gyorsan megfordultam s egyenesen a konyha irányába indultam hátam mögött intve Mikának hogyha kész, a konyhában várom.
~ Mi a fene történik velem? ~ Ismételgettem magamban a kérdést a kínok hullámvasútján utazva. Még sosem volt szerencsém egy hozzá hasonló lányhoz, de itt lenne az ideje összeszednem magam, még a végén azt hiszi: teljesen bolond vagyok!

**Kenshiro Mika** Kedd Május 17 2016, 17:18

/ Don Yoresztosz :3 /

Más jók hiánya. Hm. Ha az imént felsoroltakra gondol, akkor nyilvánvalóan, nagyon jól esne az a fürdő - leginkább az -, mert inkább éhezem még három napig, minthogy egy percet kelljen még így járnom. Mellesleg az izzadtságom is kókusz illatú - na jó, nem, de még mindig jobb illatom van, mint egy kupac lótrágyának.
Mondanom sem kell, hogy valóban érdekel a birtok minden apró szeglete, és mindent szeretek jól megbámulni, mert érdekelnek a részletek - szóval az előbbit még bepótolom majd, khm. Nyugodtan sétálok Yori mellett, szinte semmi sem zavarja meg ezt az állapotom, még az sem, hogy valamelyest észreveszem a mellettem álló fiún, hogy valami nem stimmel vele. Komolyan, egyszer tükörbe fogok nézni, hogy megtudjam, miért vagyok ennyire zavarba ejtő. A fiúk, akikkel találkoztam életem során, nem láttak még nőt? Nem tudom milyen ízlésük van és miért pont engem néztek ki maguknak, de ha eddig tűrtem, akkor tűrni fogom most is. Végülis... a mostani helyzet nem is annyira vészes. Amíg nem érzem magam kényelmetlen helyzetben, vagy nem nyomulnak rám nagyon, addig nem növesztek csápokat, hogy egyszerre nyolc pofont tudjak adni. Bár helyesebben úgy hangzana: bár át tudnék változni polippá, mert akkor egyszerre nyolc embert tudnék megütni.
A kert nagyon tetszett. Egy időre meg is álltam, hogy beszívjam a friss levegőt, mert ugyebár a természet gyermeke lennék, vagy mi a fene, legalábbis nagyon sokat töltöttem kint a szabadban, haza szinte csak aludni jártam.
- Milyen jól esne a csillagok fényében fürödni! - jegyzem meg csak úgy, a természeti csodák mindig megbabonáznak. Remélem, hogy nem érti félre azzal, hogy a csillagokban akarok fürdeni, egyszerűen csak jól esne alattuk ücsörögni, vagy szimplán feküdni a szabad ég alatt, miközben bámulhatom őket. Gyermekkoromban nagyon is érdekelt, hogy melyik csillag melyik, hogy melyik felhő milyen alakot ölt. Vajon a felhők, ha lenéznek ránk, ők is így gondolkodnak? Hogy "nézd már, az pont úgy néz ki, mint egy idióta!"
- Elégítsük ki az érzékek mindegyikét... - utánzom mondatának utolsó felét, szinte meg se gondolva, hogy mit ejtek ki a számon. De már nem javítom ki magam, egyszerűen a távozni készülő Yorira mosolygok.
Amint elmegy, én is veszem a fáradtságot, hogy végre megmártózzak a forró fürdőben. Nagyon szeretek elidőzni a vízben, ez az egyik hülye szokásom, de annyira ellazít, hogy utána minden gondom elszáll. Dolgom végeztével tiszta ruhát veszek fel, s egy kissé vizes hajjal indulok el a konyha irányába, hogy végre lakmározzak is valamit.

**Kenshiro Yori** Kedd Május 17 2016, 18:13

// Lö boss Wink

//

Vígan hancúrozó birkákként terelgették az egek pásztorai hatalmas nyájukat a naplemente aranyáradatában. Mika mögött álltam zsebre tett kézzel, csodálva a természet gyönyöreit és az angyalok küldöttét a birtok kertjében. Már megint elragadnak ezek a szinte megrészegítő gondolatok, majd egy teljesen más univerzumba száguldanak velem a rejtelem űrhajóján. Csak álltam és próbáltam hinni a képeknek melyek egy valóságos film szakadatlan történetét vették fel szemeimen keresztül. Felejthetetlen egy élmény, melyet nem fogok elfelejteni az egyszer biztos. Még pár percig tartott az álmokba illő jelenet, majd folytattuk utunkat a birtok körül s a vacsorára invitálás után a konyhába kötöttem ki. Nem volt túl sok időm míg Mika a fürdőben töltötte kikapcsolódásra szánt idejét, így gyors munkába kezdtem. Egy serpenyőt dobtam fel a gáz tetejére melyben a friss tojás és egy kellemes szelet hús sercegett kellemes fűszeres mártásában. Sosem készítettem még vendégnek ételt, bár még azt is furcsálltam, hogy egy ilyen múltú klán vezetője csináltak e hozzám hasonló dolgokat. Nem is mertem belefolyni ennek a gondolatvitel sodrásába így csak egy bátor mosollyal folytattam főzőcskézésemet. Előre elkészített rizstálat varázsoltam a tálca míg üres felére hol már egy zöldséges lábaska is megpihent. A tálca perceken belül újabb tál étellel gazdagodott majd mire meghallottam a konyha ajtajának nyikorgását, végül a serpenyőből is a terítékre került a friss hús a kétszínű tükörtojással együtt.
- Még egy fél pillanat. - Szóltam magam mögé a lánynak, bár csak remélni tudtam, hogy ő az, nem pedig Hagemitsunak vagy Kazuyának rittyentem teljes szívemből és lelkemből össze ezt a finomnak tűnő vacsorát. Amint minden elkészült egy jeges gyümölcslével díszítve az asztal felé fordultam a három fogásos tálcával. Nagy kő esett le a szívemről és nem a vén spinkók jöttek legendás szimatukkal gyűlve a kaja felé akárcsak a legyek. Ismét elöntött a zavartság újonnan felfedezett démona mely csak felcsalta azt a furcsán kanyarodó mosolyt az arcomra. Óvatosan a lány elé helyeztem a gőzölgő fogást, majd helyet foglaltam mellette.
- Jó étvágyat! - ennyi jött ki a számon, a látványtól és a megilletődés közepette. Se több, se kevesebb, de talán nem is volt többre szükség.

**Kenshiro Mika** Kedd Május 17 2016, 18:35

/Séf uram

/

Vártam azt a fél pillanatot, és egyébként is a türelmemről vagyok híres. Meglepett azonban, hogy Yorit látom főzni és nem mást... hát persze, mert ki más tartózkodik itt rajtunk kívül?! Mi Izunával sokat sütöttünk együtt, leginkább csokis muffinokat, így nem értem, hogy miért nem híztunk el, de köszönhetjük ezt annak, hogy hamarabb megelőztük az edzésekkel az elhízást, mint a háj minket.
Helyet foglaltam az asztalnál, majd rövidesen meg is érkezett a vacsora, ami csak úgy tündökölt. Esküszöm, hogy családi idillben éreztem magam, amikor az elkészült ételre néztem. Arra gondoltam, hogy megint rosszra kell számítanom, de ez egyszerűen isteni volt. Ránéztem és szinte csorgott a nyálam, bár nem láthatóan, és ha nem lenne itt mellettem Yori, minden bizonnyal úgy zabálnék, mint egy kiéheztetett perverz állat.
- Te biztosan valami varázsló vagy - mondom egyfajta dicséretként. Az illatok lenyűgöznek, és megint helyet adok a mámornak, amit az imént éreztem a természetben, de nem tarthatom így sokáig elmém, hozzálátok az ételhez. Vágok a húsból egy kisebb falatot, majd számhoz emelem és jól megrágom. Az eredmény kiváló. Legszívesebben csak lehunynám szemeimet és élvezném, amint szétomlik a számban, de ehelyett nagy szemekkel meredek Yorira, amiben egyfajta csillogást láthat.
- Eszméletlen vagy! - na ezt nem így akartam megfogalmazni, hanem jobban illett volna ide a "nagyon jó a főztöd", esetleg az "eteti magát" kifejezés, de azok olyan unalmasak.
- Kóstoltad már a saját főztöd? Kötelezően muszáj! - lelkesedem fel, amit talán nem tettem már jó ideje, és szinte észrevétlen gyorsasággal dugok Yori szája elé egy falatot az evőeszközömmel (ami nyilván pálcika XD). Meglepő cselekedet tőlem, tekintve, hogy egyedül talán a húgomat etettem meg még kiskorában, vagy csak úgy, amikor néha-néha viccelődtünk és dobáltuk egymás szájába a kisebb erdei gyümölcsöket.

**Kenshiro Yori** Kedd Május 17 2016, 20:02

/ Vendég hölgyem! /

- Hát, ha nem is varázsló, de konyítok ehhez-ahhoz. - Lehet nem ezt kellett volna, önelégült gyíkembernek fog tekinteni. Vakarásztam tarkóm egy idétlen vigyorral az arcomon, bár Mika cselekedetei és az étel illatai után muszogó nózija épp sejtésem ellentétét bizonygatták. A fejemben összegyűlt lelkes Yori pompon csapat velem együtt szurkolt ahogy a lány a szájába vette az első falatot. Amint eltűnt ajkai mögött, az egész főzőcske procedúrája végigpörgött előttem. Talán túl sós lesz, bár a mártás is elég fűszeres. Elég meleg, vagy már kuka az egész? További kérdezz felelek játékra nem is maradt időm amint Mika tengerkéken csillogó szemeivel rám meredt. Ez a nő, valami eszméletlen érzelmi utazásokra küld, szinte minden alkalommal amint a szemembe néz. Szóra sem bírtam nyitni a szám, bár valószínűleg el is hagytam volna az állam, s végül megérkezett a vélemény.
- Te vagy eszméletle…. - Meggondolatlan elvarázsolt kijelentésem hála égnek csak félig csusszant ki amint Mika hirtelen mozdulattal fogaimat csatasorban hagyva, számba dugta a következő falatot. Alaposan megrágtam a szelet húst mely nem is lehetett volna ettől finomabb. Nem sűrűn főzök magamnak, így nincs is sok lehetőségem megkóstolni azt. Csak ki akartam mondani ezeket a szavakat de víg kuncogásba kezdtem amint lenyeltem az ételt.
- Mond Mika, te mindig ilyen vagy? - Tettem fel a furcsa kérdést a szüntelen boldogságot sugárzó mosollyal arcomon. Lehet eddigi tetteim, eddigi életem nem indokolta meg az e fajta viselkedést, de mindent magam mögött hagytam, és elmerültem abba az érzelembe melyhez még sok közöm nem volt: Boldog voltam. - Te mindig ezt hozod ki az emberekből? Azokból is, kik talán nem is érdemelnék meg ezt az érzést? - A szüntelen mosolyommal próbáltam tudtára adni, hogy nem egy mélyebb hangvételű komoly beszélgetésre készülődöm, de a kíváncsiság nagy úr, és én se leszek már fiatalabb.

**Kenshiro Mika** Kedd Május 17 2016, 21:20

/Boldog Yori? Very Happy

/

Tisztán és tökéletesen értettem, amit Yori mondani akar nekem, de mielőtt még teljesen be tudta volna fejezni a mondandóját, ugyebár én szépen betömtem egy falatot a szájába. Ettől persze nevethetnékem támadt és boldogan fel is nevettem, miközben a mellkasomat fogtam, hogy ne fulladjak meg... de annak nem jön el az ideje! Én nem fulladok meg soha. Vagy... talán majd igen, de az nem a nevetéstől lesz.
Jó látni rajta, hogy vidám, bár nem értem egészen, hogy mitől. A szüleim és Jiro is sokat mondta, hogy képes vagyok mosolyt csalni mások arcára csak azzal, hogy létezem és olyan a kisugárzásom, amivel másokat boldoggá tudok tenni. Legalábbis akiket akarok. És igenis valódi kincs volt nekem ez a mosoly, még ha nem is ismerem, csak egy rövid ideje. De megőrzöm.
- Mióta az eszemet tudom. Szeretem látni, ha az emberek mosolyognak. Legalábbis a számomra kedvesek - felelem egy széles mosollyal az arcomon.
- És miért ne érdemelnéd meg? - érdeklődöm kíváncsian. Nem tudom elképzelni, hogy milyen titkai lehetnek, de azokat biztosan nem fogja velem megosztani most. Egyelőre. Mellesleg nem akarom a múltammal etetni vagy elszomorítani vele, nem mintha sok szomorú része lenne. Vagy mindig is magányos volt? Valamilyen szinten meg tudom érteni, hogy most azzal kell törődnie, hogy egy klán vezére legyen, legalábbis ahogy tudom, és ez azzal is jár, hogy valamennyire magányos marad. Újra elmosolyodom, amikor ezek a gondolatok járnak a fejemben.
A szemébe nézek.
- Azért vagyok itt, Yori, hogy segítselek. Ezért is jöttem el Kazuyával. És örülök, hogy végül téged kell segítenem, nem pedig egy lőcsagyú perverz vénséget - szebben nem is fejezhettem volna ki magam. De kimondottan örülök, hogy nem valaki olyan oldalán kell állnom, aki mellett nem szívesen lennék.

**Kenshiro Yori** Kedd Május 17 2016, 23:09

/ Bódog há'! Very Happy

/

A közös nevetés és poénkodás egyesek szerint kitolják egy ember élettartamát. Ha az emberek boldogok tovább élnek mint akik magányos környezetben élnek kapcsolatok nélkül. Magamat is az utóbbi csoportba tudtam volna sorolni, egészen a mai napig. Nem is kell nagyon megerőltetnem magam, hogy visszaemlékezzek arra, mikor is éreztem magam ennyire felszabadultnak és életvidámnak. Csak helyeslően tudtam bólogatni Mika szavaira, majd kérdése talán a vártnál mélyebbre hatolt.
- Ez talán egy olyan téma, amiről.. hogy is mondjam. - Hervadt le arcomról a mosoly míg elgondolkodtam hogyan is kellene fenntartani ezt a kellemes hangulatot. Rengeteg tett kísért talán még a mai napig is, melyeket nem más, csakis én tettem. Emberek életét ontottam és még ki tudja hányjuk kerül majd akár holnap a kardom elé.
Szívesen elmeséltem volna neki mindent részletesen, de ez a pillanat maradjon meg a vidámságnak. Kicsit megzuhant tekintetem felemelve, ismét a tengeri szempár fogadott melyekkel képtelen lenne akárki is betelni.
- Köszönöm Mika, ez tényleg többet jelent mint gondolnád. - Nevettem fel a viccesre karcsúsított mondat végén visszacsalva sugárzó örömöm az arcomra. Kezdtem tényleg úgy gondolni, hogy az istenek küldték ezt a lányt. Megmagyarázhatatlanul ültem még mellette, szemeiben pár percre elmerülve a mindenható kékség tengerében, majd felálltam az asztaltól s a kamrába betérve vigyorogva bújtam elő egy üveg itallal és két pohárral.
- Ha már úgy is említetted, miszerint volna kedved a csillagokban fürdeni akkor szerintem folytassuk odakinn a beszélgetést. Persze ha még nem vagy túl fáradt. - Szólaltam fel invitálóan, majd ha a lány is benne van az esti iszogatásba elindulnak mind a ketten a hátsó kapuig. Egy kellemes viseletű melegebb felsőt bányászok elő a kijárat előtt tornyosuló polcról és felsegítem Mikára, persze ha vevő az udvarias mozzanatra, majd én is magamra kapok egy melegebb felsőt és kilépünk az ajtón.

**Kenshiro Mika** Kedd Május 17 2016, 23:36

/Akkor boldog Yori :3 /

Elhessegettem magam előtt ezt, hogy bármit is kérdeztem, mert megértem, ha nem akar róla mesélni. Szinte még csak egy idegen vagyok, nem kell mindenről rögtön tudnom. Az emberek nehezen nyílnak meg egymás előtt és vannak dolgok, amikről másnak nem is kell tudnia, így inkább megtartjuk magunknak.
Yori közelsége teljesen más, mint az eddig ismert fiúké. Ő nem nyomult, nem nyáladzott utánam - legalábbis nem látom ennek nyomát sem, persze ez nem jelenti azt, hogy magában nem ezt teszi. De ha így is van, erről most nem akarok tudomást venni. Egyszerűen csak a pillanatnak akarok élni, mindig a mának és mindig annak az időnek, amiben épp jelenleg is vagyok. Egyszerűen csak élni, s majd egyszer felülni a nagy koponya hajójára, s a világ végén valahol lezuhanni egy vízesésről.
Örülök neki, hogy valóban fel tudom vidítani, és tényleg szeretnék neki egy támasz lenni, nem csak azért, mert ez a kötelességem és ezt ígértem Kazuyának, valamint magamnak, de úgy érzem, hogy ez minden, amit meg tudok tenni érte, ami magamból kitelik.
- Nocsak, jó az emlékező képességed! - vagy nagyon figyelt arra, amit mondok. El is bírom képzelni, hogyha visszakérdeznék, mindent el tudna mondani szóról szóra abból, amit eddig mondtam neki. Nem mintha sokat beszéltem volna, és ez persze csak azért van, mert most ismerem meg, még kell idő ahhoz, hogy kellően felszabaduljak. Azt hiszem, kezd sikerülni.
- Sosem vagyok elég fáradt ahhoz, hogy ne tudjak megrészegülni az éjszakában, ha csillagokról van szó - milyen igaz. Persze megrészegülés alatt értem úgy, nem szó szerint, de ha most alkoholt hoz magával, akkor valószínű, hogy nem bírom sokáig és nem is tudom, miket fecsegnék ki. Annyit még sosem ittam.
Engedem, hogy feladja rám az öltözéket, mert sose tudni, hogy odakint milyen idő vár rám, tekintve, hogy még sose jártam ebben az országban és nem ismerem az idő változékonyságát.
Kilépek az ajtón, s idekint már valamennyire lehet érezni a hidegebb környezetet, ez persze nem tántorít vissza attól, hogy megismerjem Yorit jobban, még ha ezt a csillagos ég alatt is tesszük. A Hold sugara nagyobb fényt ad, így szinte tökéletesen látni, hogy mit merre találunk... mintha kicsivel nagyobb is lenne a kelleténél. Kiszemelem magamnak a hintát, ahol három ember is tökéletesen elférne egymás mellett, és úgy ülök le, hogy azzal egy kicsit meglendítsem a hintát játékosan, hogy aztán amikor Yori le akarna ülni, az éppen becsúszik úgy a lábai alá, hogy lehuppanjon mellém. Ma este sok kis csillag gyülekezett össze az éjjeli égbolton, olyan volt, mint sok apró, fényes szem, ami mind minket bámul.
- Amikor elindultunk otthonról, Kazuya sokat mesélt rólad. Már nagyon vártam a találkozást, és persze nagyon izgultam. Remélem, ez nem látszik - simogatom meg az arcom a megszokott vakargatás helyett, az nekem nem állna jól.
- És persze nem egyedül érkeztem, a húgom is itt van velem - teszem hozzá, jobb, ha most tud róla. És persze valahogy illik elkezdeni egy beszélgetést, még ha éppen nem is vagyok a kezdeményezések embere.

**Kenshiro Yori** Szer. Május 18 2016, 00:30

//Esti ital //

- Egy ilyen remek társalgó partner szavaira hiba lenne ha nem figyelne az ember. - Feleltem Mika megjegyzésére. Az itallal és a két pohárral a kezemben, betervezve ezt a kellemesnek ígérkező éjszakát szinte minden gátlásom tova szárnyalt. Remélem jó messzire repültek és egy jó darabig vissza sem térnek!
- Akkor ezt meg is beszéltük! - Azzal a készülődést követően ki is léptünk a Holdfényes éjjelbe. A kertben magányosan pihenhető hinta látszólag meg is tetszett a lánynak, túlórázásunk helyszínének tökéletesen meg is felelt. Mosolyogva néztem végig ahogy belehuppan a halk nyikorgó hangot hallató hintaszékbe. Elé állva térdet rogyasztva a lendülettel én is leültem a hintázó utas mellé. Az egyik poharat átnyújtottam neki, majd a dugót kipaskolva az üveg nyakából utat törve a frissítő nedűnek fel is töltöttem azt s az enyémmel is így tettem. A kellemes hűsítő szellők óvatosan karolták fel mind kettőnk tincseit virgonc táncra perdítve őket. Mellettünk az éjszakai állatok, ébredő hangjaikkal tompították az érzékeket megadva a tökéletes harmónia melódiáját. A távolban szinte kivehetően látszottak országunk fővárosának, Kusagakure esti fényei felette a végtelen csillagtenger, köztük a meghízott kráteres ezüstös égitest. Elvarázsolt hangulat ült le rajtam, miközben pár kortyot ürítettem a pohárból. A kezdeti csend, mindkettőnket átszellemített erre a békés folyamra, majd Mika vette magához a kezdeményezést.
- Mint látod, talán én jobban izgulok mint te, neked meg nincs okod az izgalomra, nem vagyok egy veszedelmes fickó. Vagy igen? - Mosolyodtam rá a lányra, hátradőltem és pohártalan tenyerem a tarkómra helyeztem, így egy rögtönzött kis párnapótlékot képezve.
- Ne haragudj ha furcsán fejezem ki magam, de ez az egész nap valahogy más mint a többi. - Szó se essék mentegetőzésről, de még mindig hihetetlennek tűnt számomra, hogy egy magam fajtával néha napján, A mai napon ilyen jó dolgok történhetnek.
- Na meg remélem, hogy Kazuya nem furcsa rólam szóló, hihetetlen történetekkel próbált előállni. - Nem is voltam benne biztos, hogy kíváncsi vagyok az öreg által mesélt történetekre. Talán a maszkos bolond énemről mesélt Mikának, na azt nem szívesen hallgatnám vissza. Bár az eddigi hozzámállásából ítélve ez a téma hála istennek nem került elő a Kazuya történetes kosárkájából. Mika szinte megnyílni látszott, legalábbis így éreztem ahogy a testvérét is megemlítette, ki úgy tűnik vele tartott ide, a Kenshiro Birtokra.
- Remek hír, így végre nem lesz olyan „magányos” ez a szinte elhagyatott birtok. Hoztatok egy kellemes fényt az életembe, már csak azzal, hogy itt vagyok. Különösen te, bár remélem nem veszed tolakodásnak. - Tekintettem a távolba a szűnni nem akaró mosolyommal. Még ha egy hullócsillagot is láthatnék, se tudnék ettől jobbat kívánni.

**Kenshiro Mika** Szer. Május 18 2016, 14:31

/Yorika :3 /

Remek társalgó partner! Ilyen bókot sem hallottam még. Neveznének elvetemült veteménylénynek, de remek társalgó partnernek nem igazán, bár attól függ, hogy éppen kivel társalgok. Azt hiszem, ennyi idő alatt Yorival beszéltem a legtöbbet. Az első pillanatokban mindig meg vagyok egy kicsit szeppenve, csak azért, mert nem tudom, mi lenne a helyes. Oh, mikor foglalkoztam én azzal, hogy helyes e, amit mondok? Nagyon nem is érdekel, ami a szívemen, az a számon, egy őszinte ember vagyok, hagyjuk már, hogy azok a szívet átfúró szavak kinek mennyire esnének jól, vagy éppen rosszul.
A hintán ülve belekortyolok az italba, aztán inkább abbahagyom a lengedezést, mielőtt beleráznám a fejembe az alkoholt. Nem lenne jó vége. Nem is azért, mert kidobnám ide a taccsot vagy bármi, mellesleg nem is tudom, hogy milyen hatással van rám az alkohol, de egy biztos: hamar bealudnék tőle.
- Nem, nem tűnsz veszedelmes fickónak. Viszont mielőtt megérkeztünk volna, sokat fantáziáltam a hidrafejedről - nevetek fel, hogy oldjam a hangulatot. - Ezért jegyeztem meg első körben, hogy nem is annyira vészes. Előrevetítek mindig egy képet, amiben a rosszat látom, így annál rosszabb minden bizonnyal már nem lehet. El se tudod hinni, mekkora megkönnyebbülés volt ez a kellemes csalódás - figyelek rá, minden apró mozdulatára és a beszédére. Nem tudom elképzelni, miben lehet más ez a nap, mint a többi, de van egy sejtésem, ha arra gondolok, ami az előbb lezajlott köztünk. Ez a magány.
- Attól függ, mi számít hihetetlennek. De neeem, nem állított be téged trollnak vagy ilyesmi, csupa jókat mondott - vigyorgok rá. Azt hiszem, az alkohol kicsit bódító hatása alatt kezdek annyira átszellemülni, hogy többet vigyorgok a kelleténél. De remélem, ez jó, abból a szempontból, hogy legalább Yori arcára is képes vagyok mosolyt csalni.
Furcsa hallani, hogy valaki életébe fényt hozok, pedig még gyakorlatilag nem is ismer. Habár, mit teszünk most, ha nem ismerkedünk? Elvégre, ő a leendő vezér én pedig valamiféle "jobb kéz", ha nevezhetem magam annak, és jobb lesz, ha mindent megtudok róla.
- Nem nehéz? Úgy értem, most, hogy te leszel a vezér, szinte minden felelősség a te válladra nehezedik. Te vagy az alap pillére ennek a kőtömbnek, s ha csak egy kicsit is meginogsz alatta, az egész tömb a nyakadba hullik - nem szívesen lennék a helyében. Tudom magamról jól, hogy nem szeretek másokat irányítani, viszont azt sem szeretem, ha engem irányítanak. Persze együtt tudok vele működni, mert tudom, hogy nem osztogatna nekem parancsokat, főleg nem olyanokat, amik engem szégyenbe hoznának. És lesznek alkalmak, amikor azt mondom, oldd meg magad, de éreztetni akarom vele, hogy mindenben mellette állok.
Várok egy kis időt, míg felfogja az imént tett megnyilvánulásom, majd hozzáteszem:
- Ha te vagy az egész oszlop, leszek a lábazat, így elosztva a terhelést - szavaimat teljesen komolyan gondolom. És nem azért fogalmazok így, hogy nagy szerepem lehessen mellette, egyszerűen így jött ki és így láttam jónak. Ha neki mindez nagy teher, legalább a súlya egy harmadát adja át, hogy cipelhessem vele. Szavaim közben végig őt figyelem, a szemét, hogy láthassam a reakcióját. Azt mondják, a szem a lélek tükre. Így bármit is mondjon, a szavai hazudhatnak, de a szeme nem.

Ajánlott tartalom