Füstöskocsma

Ootsutsuki Kaguya Vas. Okt. 01 2017, 10:24

A Füst Országának megannyi lepukkant, kocsmának nevezett lőrebódéjából az egyik, mely egy földút közelében helyezkedik el. Kereskedők és parasztok gyakran megfordulnak erre, mert az ital olcsó, és a sör is árpamalátából készül. Többnyire.

**Misaki Kiyoko** Vas. Okt. 01 2017, 16:37

//Kaguya - off: Engedélyt kaptam az NJK-k irányítására //

// Slashing through the Orcs

With a good two-handed blade

Over corpses we go

And through the gore we wade

Mace on helmet rings

Making bodies fly

What fun to sing our Slaying Song

And watch these suckers DIE!//

Nőt? Felszedni? Ő? Hát, most, hogy így kérdezi, ezen én is elcsodálkozom. Ez a Raion tényleg nagyon fennhordja az orrát. Nem tudja, milyen élvezni az életet, csakis magával törődik és a nevével. De mi történne akkor, hogyha már nem lenne kivel továbbvinnie a nevét? Nem hiszem, hogy valaki elég méltó lenne az ő nevéhez, hogy most Raion stílusban fogalmazzak. Egy egyszerű civil nem lehet, mert az ő szemében fel kell nőni, de komolyan. De ne nevezzenek Kiyoko-nak, meg Tensei Whatevernek, ha nem tudnék erre visszaszólni!

- Miért? Talán a férfiak jobban érdekelnek? – csak azt az egy pontot ragadom meg, a többivel nem is foglalkozom, ugyanis azzal úgy hiszem, hogy jobban dagasztanám az egoját. Jaj, megtaláltam a módját, hogyan haljon meg! Ugorjon le az egójáról az IQ-jára! Nem tudom, miért, de nagyon jól esik kötekedni vele. Legalább ő valamelyest érti a poénjaimat és vissza is tud szólni, amit sokkal jobban élvezek, mint amikor Mirubival beszélgettem, ő pedig nem vette a lapot. Fogalmam sincs, mi abban nekem a jó, hogyha visszaszólnak, de jó szórakozás, és végre tudok beszélgetni. Akkor is, hogyha azt egy szarhallal kell megtennem. Ilyen szempontból Mirubi kellemesebb társaság, ő nincs így elszállva magától. Ha meg igen, legalább azt nem hangoztatta minden egyes percben.

- Előkelő? Hol? – egy szemellenzőt formálok, és úgy teszek, mintha körbenéznék, majd amikor megtettem a magam részét, Raionra nézek, és megvonom a vállam jelezve, hogy nem látok én itt egy előkelőt sem a horizonton, de még azon túl sem.

Kijelentésemre pedig eltűnik, majd egy szütyő pénzzel tér vissza, és nem is palástolja maga sem, hogy Mirubitól „lopta”. Habár ilyen alapon nem mondhatjuk azt, hogy lopta. Raion… te csibész.

- Végülis, mindannyian az Amegamihoz tartozunk, nem? Te is, Raion Tensei – a Tensei névre különösebb hangsúlyt fektetek, hogy éreztessem vele, attól, hogy Tensei, még nem fog megállni a világ és ettől függően még mindig az Amegami tagja, ha tetszik, ha nem. Persze nem undorral mondtam, pedig simán megtehetném azért, ahogy beszél magáról.

Végre kijutunk a felszínre, és hosszú idő után úgy érzem magam, mintha évek óta most lennék először szárazföldön. Hogy tetszésemnek hangot adjak, kinyújtom két karom és a levegőbe emelem, hogy beszippantsam magamba a levegőt és a napsugarakat.

- VÉÉÉÉÉGRE! FÖLD! – mint egy kalóz, aki eddigi életét a tengeren töltötte, s újra partra szállhat, úgy örülök a frissen áztatta földnek. Egyik kedvenc időszakom, amikor tavasz van, hiszen ekkor ébred fel a természet hosszú álmából, virágoznak a fák, és kellemes illat járja át a levegőt. Arról nem is beszélve, hogy milyen örömöket nyújthat a frissen mosott föld illata. Ilyenkor szívesen lennék disznó, aki a sárban dögönyözik. De miért ne? Megtehetem.

- Már ha itt járunk, nem ártana valamikor egy kis napozás sem. Keresni egy szép környéket, ahol nincs füst, magam vagyok… meg egy Raion sem árt, hogy figyelje a környéket – igen, ezzel meginvitálom, hogy ő is élvezhesse a szociális élet velejáróit. Amúgy is ráférne egy kis barnulás, szerintem fehérebb, mint én. Most már nem rám fogják mondani, hogy hófehérke, Raion jobban hasonlít hókefélkére. A haja is olyan. Hajadismilyen.

- Nem tudod, mióta vagy itt? Mégis mikor voltál utoljára bevetésen? – na, most különösebben nem szóltam be, látszik, hogy képes vagyok a normális kommunikációra egy normálatlan emberrel. Kinevezhetnek ismételten a szefósok ügyvezető igazgatójának. Annak is örülök, hogy végre valaki idősebb nálam, de nem annyira, hogy ne tudjak vele mit kezdeni. Vegyük példának Kouzenmaru-t, akivel eddig szinte össze voltam zárva. Na, vele igazán nem lehet mit kezdeni, elvégre öreg, és nem kérhetem meg, hogy menjünk szórakozni. Igameku meg túl drogos az ilyenekhez.

A szarhal kifejezés igazán megbotránkoztatta, amin csak elmosolyodom. Akkor is, amikor beszél róla, igazán vicces. Raionra azt mondani, hogy vicces, nagyon ritka dolog. Ötvenévente egyszer fordul elő, szóval most ha huszonhat éves, akkor még várnom kell a következő ötven évre, hogy elsüssön valami újat.

- Ez a beszéd! – biztatom. Nem tudom, hogy ezt én váltottam e ki belőle a szarhal jelzőmmel, vagy szimplán ennyire befolyásolható. De sehogy sem engedem át neki a vezető szerepet, engem nem lehet befolyásolni, meg irányítani. Bár, ha megveszi nekem az egész kocsmát, alkudozni lehet…

Nem lépi át a tócsát, csak nézi, mintha arra várna, hogy majd felszárad magától. Akkor itt állhatnánk napestig. Mindenesetre én nem várom meg, míg úgy gondolja, hogy felperzseli, egyszerűen két toporgás után elindulok előre, és egyenesen belelépek a tócsába, csak akkor hallom, hogy Raion megunta a várakozást, és a víz hirtelen elpárolgott. Hát ez tényleg szarhal.

Ezutáni kérdése meglep. Mit kezdek azzal, hogy Tensei vagyok? Szolgálom e Mirubit?

- Állj, állj. Tisztázzunk valamit. Nem szolgálok én senkit. Úgy vagyok, mint te: te is mindent azért teszel, hogy neked jó legyen, nem? – szóval így egy valamiben egyetérthetünk még akkor is, ha valójában azt sem tudom, mit fogok kezdeni ezzel. Nekem csak jó, hogy Tensei vagyok… azt hiszem. És arra is gondoltam már, hogyha képes leszek használni eme képességemet, akkor valakinek nagyon fogok kelleni. Úgy értem, nem csak Mirubinak, aki majd úgy hiszi, hogy ezzel irányítani tud, s majd önként adom oda neki a tudásom, hanem ez egy olyan teher is, amivel nem mutatkozhatok csak úgy, akárhol. Megláthatják, megkívánhatják, elvehetik. Rejtőznöm kell majd. De egyelőre ezt nem akarom Raion szemére kötni.

Igazán érdekes, hogy kutakodik az életemben. Oké, hogy látott mindent, de nem hiszem, hogy vissza is kellene mondani az életem kívülről. De csak elmosolyodom.

- Mi szükségem van a testi örömökre? Megmutassam? – heccelem. – Viccet félretéve, neked mi számít soknak? Életemben két férfival volt dolgom, a többi, hogy a te szavaiddal éljek, nem volt méltó Kiyokora. Mindenki túl nagy szarhal – ezt a részét kifejtettem. Igazából tényleg csak azzal volt a baj, hogy úgy láttam, senki sem tudja felülmúlni Hibikit, ő túl tökéletes volt. Még hozzám is. Így az a meglátásom, hogy ahhoz nekem is ki kell érdemelni a szerelmet, és másoknak is az én figyelmem, hogy egy kapcsolat tökéletesen működjön. Ha nincs meg legalább az egyik, azt már ott megbaszta a fene.

És tessék, megint a Tensei-ek.

- Ebben valahol igazad van. Tudom, hogy többre vagyok hivatott, de egyelőre meg kell találnom, hogy mi az. Valahol el kell kezdenem. Ezért vagyok itt, ahogy persze te is idekerültél. Talán örülnöd kellene, hogy még nem kaparták ki a szemeidet – hiszen sokan jártak már így, akik dojutsuval rendelkeztek, nem?

- Ha Mirubi annyira utálna, már lehet megtette volna. Szóval nem értem, miért is utáljátok annyira egymást. Van rá nagyobb okotok a „ki vagyok, én vagyok” vitán kívül? – úgy értem, Raion eléggé hangoztatja, hogy ő az isten, gondolom Mirubi valahogy ezt próbálja hangsúlyozni másképp, hogy nem igaz, mert ő otthont adott neki, akkor ő a nagyobb kutya.

- A klánom pedig nem ismerem. Mint azt láttad, egészen kiskoromban elkerültem onnan. De neked hála, most már tudom, hogy mi is történt pontosan. Egyedül téged ismerlek a klánból. Ismerlek? Azt sem mondhatnám el, de minden bizonnyal egyszer majd igen – bárhogy is mutatja magát pökhendinek, jellememből adódóan szeretném megismerni az embereket. Legalábbis akiken látom, hogy lehet velük szót érteni. Raion eddig alapvetően nem rossz, bár lentebb vehetne egy kicsit a túlzott egójából.

Megérkezünk a kocsmához, ami Raion őméltóságának megfelelőnek bizonyul, de azért megnézem a lábát.

- Talán a küldetések alatt nem mocskolod be magad? Szörnyű – előkelően egyáltalán hogy lehet valakit megagyabugyálni? Raionban több a nő lassan, mint bennem. Ahh, kezdem úgy érezni, hogy kettőnk közt én hordom a nadrágot. Egy Tensei bárkit az asztal alá iszik? Haha, akkor elfelejti, hogy én is Tensei vagyok, ráadásul elég jól bírom? Nevetséges. Bólogatok, majd egy sóhajjal belépek a kocsmába. Az sem érdekel, ha minden szem rám szegeződik, már hozzászoktam. Egy ilyen alkalommal, amikor Kirigakuréban jártam, egy hajón utaztam, ahol a matrózok szívesen és örömmel hallgatták a meséimet. Amikor pedig a kocsmába tértem, akkor is egy egész szép hallgatóságom volt, meg hát persze kártyáztunk. Szeretem a szerencsejátékokat. Lehet, le kellene szokni róla. De az Amegamiban sajnos nincs időm ilyenekre, szórakozni végképp nem, és nekem még szükségem van az ilyenekre, elvégre fiatal vagyok. Nem?

Ahogy Raion beszél az emberekről, kissé elhidegít, de egyelőre nem adok neki hangot. A pultnál szintén lenézően szólítja meg a pultost. De hiszen neki ez a dolga, hogy így szerezzen pénzt, nincs ebben semmi szégyen, sőt! A kocsmárosoknak elég jól megy a dolguk, ha azt nézzük. Talán jobban, mint a miénk. Raiont nézem beszéde alatt mindvégig, majd felemelem a kezem, s mutatóujjammal megbököm a homlokát, amikor felém fordul, hogy helyet foglaljunk az egyik asztalnál.

- Kicsit lehetnél kedvesebb is az emberekkel. Mi lenne, ha te lennél a helyükben? Biztosan jön majd a duma, hogy „De nem vagyok.” Nem, nem vagy, de lehetnél. És akkor minden erőddel azon lennél, hogy valahogy kimássz a szarból. Emlékezz, nem is olyan rég te is csak egy pucér kisfiú voltál – mondom, mikor már az asztalnál ülünk. Ja, kimászni a szarból. Csak elfelejtjük, hogy a szarhalak nem tudnak kimászni belőle, mert egész életükben szarban fürdenek. Azt hiszem, most lett egy célom: valahogy megváltoztatni Raion nézeteit, és lentebb vinni benne ezt a túlzott büszkeséget. Hiszen mire büszke? Arra, hogy otthagyta a klánját? Hogy nevezheti így magát egyáltalán vezérnek?

Én Raionnal szemben ülök le, így sokkal könnyebb beszélgetni is, és látni a mozdulatait, a tekintetét. Szeretem megfigyelni az embereket, őt meg pláne, ha már eltökéltem magam, hogy megváltoztatom. Azt meg ugye nem lehet úgy, ha mellette ülök, a nyakam is elgémberedne, ha mindig forgolódnom kellene. Amúgy is a végén kihányja rám az összes piát. Ah, az lenne csak az elvesztegetett alkohol!

Megérkezik végre a kért ital, amit rögtön magamhoz húzok, de mielőtt még beleihatnék, Raion egy kérdést tesz fel.

- Nem tudom, nem látok a jövőbe. Egyelőre nincsenek különösebb céljaim. Ha jól érzem magam, maradok. Ha nem, továbbállok. Ahogy azt mindig is tettem – neki nem kell mondanom, hiszen belelátott a fejembe. Ha valahol nem éreztem magam jól, akkor elmentem. Mint akkor, amikor egy bandához szegődtem a zsákmányolásért, de ütköztek az elveimmel, ezért el kellett mennem. De igazából nem tudom, hogy mit akar ezzel, úgy érzem, nagyon el akar beszélni Mirubi mellől, és az Amegami mellől.

- Mit adsz cserébe? – hajolok bele a sörömbe, mintha ott lenne egy láthatatlan szívószál. Szívószállal inni a sört… zseniális ötlet! Ilyenekre is csak egy plázapicsa lenne képes, mint mondjuk Raion. Az a baj, hogy kinézem belőle. Kérdésem valójában arra vonatkozott, mit ad azért, ha elszökök vele. Vicces.

- Meg kell kérdeznem: te szívószállal iszod a sört? – közben sunnyogva vigyorgok a sörömbe. Az elsőt egész lassan iszom, elvégre meg kell ízlelni ilyen hosszú idő után, hiszen eddig csak a port nyeltem az Amegami sötét falai közt.

Amikor persze rövid időn belül megiszom, intek az egyik felszolgálólánynak, és mielőtt Raion szólalna meg a lenéző hangnemében, én teszem meg azt.

- A barátommal felöntenénk a garatra. Ha lehetséges, ne sajnáld előlünk az italt, annyit hozz, amennyi ráfér egy tálcára – vigyorgok, majd diadalittasan nézek Raion-ra. A barátom… ja… nem mondhattam azt, hogy ez a fosbáró meg én.

- Szóval, mióta is vagy szingli? – egy sör, meg rengeteg pia mellett mi másról lehetne beszélni? A Tensei-ekről?

Ootsutsuki Kaguya Vas. Okt. 01 2017, 19:10

//Misaki Kiyoko - Hipergyors körváltás//

Raion a homoszexualitására tett megjegyzésedet mintha meg se hallaná, amikor pedig megkérdőjelezed az előkelőségét nem hajlandó meghallani. Vélhetőleg annyira magasan hordta az orrát, hogy már a fülén jött ki. De, az Amegamis megjegyzést már nem tudja, vagy inkább nem hajlandó elengedni a füle mellett. Ami az orrában van. Vagy hogy.
- Én? Az Amegami tagja? Raion Tensei? Ha-ha. - nevet gúnyosan. - Nem. Mindössze csak segítettem Mirubinak összetákolni azt a szedet-vetett csürhét. Hogy utána mit műveltek, az nem az én dolgom. Én voltam az, akinek megesett a szíve azon elveszett, bárgyú teremtésen, kit Kauru Mirubi néven szült meg az a ringyó anyja. De az, ki képes elárulni tulajdon fivéreit, ráadásul nem is vér köti őket, hanem testvéreivé fogadta őket, az nem méltó Raion Tensei tiszteletére. Ráadásul ne is beszéljünk a rendkívül fiatal szőke lányról a pincében. A pincében. Hallatlan, micsoda perverziói vannak ennek a megátalkodott kéjencnek. Az egyetlen, amivel sakkban tart, az az elveszett státuszom. A falum tisztában van azzal, micsoda veszélyt is jelentek, de most, kénytelen vagyok veled mutatkozni, mert én, Raion Tensei, sosem árulom el a fivéreimet. Vagy nővéreimet.
Ez bizonyára neked szólt. Tudod egyáltalán miről beszél...? Mert elképzelhető, hogy még ő maga sem, ugyanis a kommunikációs készségei alulmaradtak. De tény, hogy tud valamit Mirubiról. Ha tovább kérdezed, nem hajlandó elmondani, egyszerűen csak legyint. Mintha egy legyet csapna le. Egy Kiyoko-alakú legyet. Mely körülötte zümmög. A fül-orrában. Micsoda csernobili szarhal ez.
A "VÉÉÉGRE! FÖLD!" felkiáltásodra Raion alig tudja palástolni a nevetését de csak sikerül neki. Azért sikerült elkapnod egy kis mosolyszerűséget, de attól félsz, hogy ha tovább tört volna a jégmaszkja, már nem jégcsap lett volna belőle, hanem jégszilánk. Méghozzá egy elég éles darab.
- Napozni? Felesleges. Amíg a Föld Országában voltam, mindig barna voltam. A sápadt fehér színem különböztet meg a többiektől. Ahogy téged is. Te sem vagy kreolbőrű, sem napbarnította. Különben is, a bőröd színe, és milyensége a legkisebb gondod, mikor ekkora hatalom van a kezedben... vagy inkább a szemedben, mint klánunk öröksége, a Tensei'gan. - mondja.
A Tensei'gan szót úgy ejti ki a száján, mintha valami mantra volna, vagy valami isten neve. Úgy hangsúlyozza a szavakat, mintha szó szerint tisztelné a dojutsuját. Különös. De hát mi nem az, ebben a csávóban?
Tovább ballagtok. Ismét felteszel egy kérdést.
- Bevetésen? Ha az annak számít, hogy néztem, ahogy Mirubi levágja a saját karját, fogalmam sincs, hogy az mikor volt. Olyan jelentéktelen volt, hogy már nem is emlékszem rá.
Dehát... most mondta. Dehát emlékszik rá! EMLÉKSZIK!
- Mit is kérdeztél? - szólal meg hirtelen, majd utána meg sem hallja, amit mondtál.
Úgy néz ki, elvan a saját kis világában.
Ezután következett, hogy elfogadta a kihívásodat, majd kijelentetted, hogy te nem szolgálsz senkit.
- Helyes. Kezdesz Tenseiként gondolkodni. Még van remény számodra, Misaki Kiyoko. - mondja elismerően, és bólintva, majd továbbhalad.
Eztán válaszolsz a kérdésére a testi örömöket illetően.
- Megint ezek a szarhalak. Hol vannak ezek a lények? A férfiakban lakoznak, és ezért nem hálsz velük? Nem értem. De a gondolkodásod egyre jobban tetszik, bár két férfi akkor is túl sok. Egyre van szükséged, és az is egy Tensei.
Ez utalás volt? És ez most komolyan arra próbál rávenni, hogy vérfertőzz, vagy csak túl sokat olvasott egy bizonyos könyvet a Jigokutari sötétjében? Bele sem mersz gondolni mit csinált még a Jigokutari sötétjében. Egyedül. Túl sokat.
Akárhogyan is, mikor nyomatékosítod, hogy többre vagy hivatott, Raion csak elismerően bólogat. A szemkikaparás javaslatát pedig megint csak elengedi a füle mellett. Valószínűleg, mivel az operációs rendszere lefagyott, sokáig tart neki elemezni magában a dolgokat. Vagy csak szimplán figyelmen kívül hagyja, ami nem érdekli. Talán csak azért tűri meg neked az ilyesmit, mert te is a klánjába tartozol?
- Nem értem a kérdést, sem a felvetést, Misaki Kiyoko. Nincs "ki vagyok, én vagyok" vita. Én én vagyok, Raion Tensei... - mondja fennhéjázóan, föl is viszi a hangját... - Ő pedig Mirubi. A te szavaiddal élve... a szarhal. - ... és viszi le ismét.
Egy fabatkányi tisztelet sincs benne iránta, de már szabadosabban beszél róla. Sőt, most hogy így észreveszed, már szabadosabban beszél mindenről. Végül, az utolsó dologra is válaszol.
- Ismerjük-e? Nincs szükség ismeretségre köztünk. Elég annyit tudnunk, hogy Tenseiek vagyunk. Ennyi elég. - mondja a lehető legkomolyabban, és legmeggyőzőbben.
Ez megint csak valamiféle utalás volt a testvériességre, a családi kötelékre? Kezd valamiféle sorminta körvonalazódni a cselekedeteiben, és a mondandójában.

***

Beléptek a kocsmába, ahol Raion ismét elengedi a füle mellett az első megjegyzésedet, de amint leültetek az asztalhoz, és megszólod Raion viselkedését az emberekkel szemben, ő felvont szemöldökkel hallgat végig, majd egy mély, kifejezetten hosszúra nyújtott sóhajjal válaszol.
- Nem, nem "nem vagyok", nem is leszek, soha. Ők nem Tensei. Ők pórnép. Minek foglalkozzak velük? Felesleges dolgok ezek. Kétféle ember van: mi, és nem mi. Akik nem mi, az nem érdekel. - mondja, ismét komoly hangnemben, és elég hangosan is.
Egy páran a szomszéd asztalról szúrós szemmel néznek rá, de szerencsére fogalmuk sincs, mi az a "Tensei". Raion meg is érzi pillantásukat magán, és viszonozza azt. A rideg, semmitmondó szemeitől, melyeket a családján kívüliek számára hagy csak meg, mind elfordulnak.
Ekkor végre kihozzák az italt, jobban is tették, mert Raion türelmetlenségében már annyit dobolt az asztalon, hogy a fejed majd szétment. Ekkor válaszolsz Raion kérdésére.
- Szóval nem akarsz itt maradni. Helyes. - mosolyodik el. - És, hogy mit adok cserébe? Tudást, és otthont. Arra gondoltam, megtanítalak klánunk örökségének rejtelmeire. A Tensei'gan használatára. Gondolj csak bele: kivételes tehetséged van a genjutsu tudományában, mint az klánunktól elvárt. Míg más csak a felszínét súrolhatja annak a csodálatos...
Mielőtt befejezhetné, megkérdezed tőle, hogy szívószállal szokta-e inni a sört. Raion ismét lefagy. Felvonja a szemöldökét, majd köhhint egyet.
- Nem. A Tensei klán feje egyféleképpen issza a sört. - mondja sokat sejtetően, majd két kézzel fogja meg a hatalmas korsót. - HÚZÓRA!
És úgy is tesz. Úgy öt másodperc alatt az egészet, ezután a korsója hangos koppanással landol az asztalon.
- Megmondtam neked, Tensei Kiyoko! - rivall rád, még fel is pattan, mindkét tenyerét az asztalra csapva... de nem Misaki-nak hívott. - Egy Tensei-t senki sem iszik az asztal alá!
Ezután, egy pillanatra elgondolkozik.
- Ó. - ül vissza az asztalra. - Ja tényleg.
Te is klántag vagy. Leesett neki. Tovább gondolkozik, csendben, miközben felteszed a "mióta is szingli" kérdést. Közben kihoznak egy tálcányi korsó sört, legalább 12 van rajta, ez azt jelenti, hogy hat-hat jut mindkettőtöknek. Ha így húzóra isszátok, rekordidő alatt lesztek részegek.
- Hmmm... mióta is? - mérlegi Raion az állát simogatva, miközben iszogatni kezdi az egyik sört.
Bár... a tiedet vette el. És pont ott issza, ahol te, látszik is a rúzslenyomatod, ott, ahol ittad. Ettől Raion szája is rúzsos lett, de legalább most már sokkal jobban hasonlít igazi önmagához.
- Várjunk! - csap az asztalra hirtelen. - Még is miért gondolkozom ilyen badarságokon?! Nem azért vagyok itt, hogy kielégítsem a perverz kíváncsiságod! Nem tartozik rád klánvezéred nemiélete!
Érzékenyen érintette a téma. Az előbb semmi baja nem volt azzal, hogy téged kérdezzen róla.
- Hol is tartottam? Ja igen, a Tensei'gan. Szóval, kivételes készséged van a genjutsuban. És amint tudod, én egy eléggé... hogy is mondjam, nehéz helyzetben találtam magam, ezért is szorultam az olyasfélék támogatására, mint az a félkegyelmű Mirubi. Egy Tensei-t még legyőzhetnek. Egy hadsereggel, és a legjobb bérgyilkosokkal, oininokkal, és még sorolhatnám. De kettőt? Miénk lehetne a világ. Vannak, akik... - kezd bele, de inkább nem folytatja.
Úgy tűnik, még nem bíz benned hozzá eléggé //nem vót elég románcpontod - Kaguya//.
- Elfogadtam a kihívásod! - mondja bőszen, majd ismét beleiszik... a sörödbe. - Ne az én nemiéletemet taglaljuk, hanem inkább a tiédet. Mi az, hogy ha jól érzed magad, itt maradsz, ha nem-nem? Puszta jóérzésből szegődtél ebbe a cirkuszba? Egyáltalán mi a fenéért kerültél ide? Azt ne mondd, hogy te is olyan vagy, mint az a talpnyaló Hashima (Hanae), és annak a nyolcadrangú tucatshinobinak (ez valószínűleg Mirubi) a kegyeit lested.
Úgy néz ki, hiába látta a múltad minden egyes részét, nem képes arra, hogy láthassa az érzéseket mögötte. Vagy, csak túlságosan nagyképű hozzá. Azonban, további kérdései is vannak.
- Ja igen... miért érdekel téged az, hogy én, Raion Tensei, kedves vagyok-e az emberekkel, vagy nem? Mi okból tölt el téged jóindulattal, hogy ha szólsz egy-két szép szót egy jöttment koldusnak? Gondolom még segítesz is nekik, csak azért, mert jóérzéssel tölt el. Miért? Sosem értettem a jótét lelkeket. Nem is nagyon foglalkoztam velük, ha a pórnépről van szó, akkor csak pórnép. De egy Tensei miért gondolkozna így? Hiszen a gondolkodásunk különbözik a többi emberétől. Magasztosabbak vagyunk. Felsőbbrendűek. Ők nem. Hát miért ne tudják, hol a helyük? - kérdezi.
Úgy néz ki, már közéjük valónak gondol. Vagy magához valónak. Ki tudhatja Raionnál? Miközben beszél hozzád, levesz egy újabb sört a tálcáról, és iszik. Tényleg bírja. Bár, három sört Misaki Kiyoko még csak meg sem érez. Az italozásban ő az, aki fel sem érhet hozzád... csak ezt még nem tudja.

**Misaki Kiyoko** Vas. Okt. 01 2017, 20:59

// I'll take you to the candy shop... jó, befejezem... xD //

Legyintek. Ja. Szóval Raion segített beindítani az üzletet, ha mondhatjuk úgy, meg ha már egyáltalán igazat mond, és nem csak kitaláció. Bár miért lenne az? Valamivel valóban itt tarthatja Mirubi, hiszen Raion sejtésem szerint van olyan erős, hogy tudjon magáról gondoskodni. De ha tényleg a saját faluja, avagy Iwagakure tisztában van a veszélyességi szintjével, akkor körözhetik. Szóval ezt magamnak is jobb lesz feljegyeznem, hogy nem akarjuk, hogy Raion Tensei Iwa kezére kerüljön, azzal nagy valószínűséggel én is odajutnék. És nem akarok. Utálom Iwát. Nem érdekel, hogy a Tensei klán onnan való, az iwaiak mind dögöljenek meg. Na jó, nem mind, hiszen vannak ott ártatlan civilek is. De az ilyen négy lábon járó kutyák, akik megölik a saját katonáikat, az én szememben sem érnek semmit, mint ahogy Raion szemében azok, akik elárulják a fivéreiket. Hogy micsodát? Egy szőke kislányt a pincében? Ennek azt hiszem, inkább nem adok hangot, csak magamban. Komolyan Mirubi képes ilyenre? Hümpf. Lehet, azért nem vette a lapot, amikor poénkodtam, mert neki a tizennégy éven aluliak jönnek be. Ejnye, milyen emberek közé keveredtem. Ha mindenkinek van ilyen perverziója, azt hiszem, tényleg Raion a legjobb megoldás. Még az egoizmust elviselem… rövidtávon, de a gyerekerőszakolókat nem. Az egoizmust meg egy szép napon úgyis letörlöm a képéről, mint az odaszáradt aludttejet.

Hah… csak tud egy jót mulatni, ha úgy adja az ég. És hát most úgy adta az ég. Biztos vicces kinevetni a szerencsétlenségemet, meg azt, hogy nélkülöznöm kellett a levegőt, amihez jogom volt. Tényleg, nagyon örülök a levegőnek. Ha nem fürödnék minden nap és nem lenne parfümöm, szerintem magam is olyan dohos lennék, mint egyes helyiségek odalent a bázison.

- De a szememet nem tudom napoztatni – jegyzem meg, hogy oldjam a feszültséget. És már csak azért is, hogy kifejezzem ezzel, most mennyire nem érdekel a Tensei’gan, amiről állandóan beszél. Mármint érdekel, mert nekem is van olyanom vagy mi, viszont semmivel sem leszünk előrébb, ha minden percben azt kell hallgatnom, hogy mennyire erősek vagyunk, hogy miénk a világ, meg nekünk kellene uralkodni, blabla.

- Hogy levágta a saját karját? De minek? – kérdezhetném azt is, hogy kit akart vele megetetni, de ennyire nem vagyok debil. Pedig de, muhaha.

Kezd tetszeni neki a gondolkodásom? Pedig eddig sem mondtam mást, mint amit gondoltam, és eddig is ez volt a felfogásom, hogy csakis magamat szolgálom, és azt teszem, ami nekem jó. Nagyobb mértékben, persze akkor még jobb, hogyha úgy cselekszek, hogy az nem csak nekem, de másoknak is jó legyen. Amikor fennakad a szarhalakon, felnevetek. Nem hiszem el, hogy ő tényleg elhiszi, hogy léteznek ilyenek!

- Jaj, Raion. Nem léteznek szarhalak, ez csak egy egyszerű kifejezés, mint amikor azt akarod mondani valakire, hogy köcsög, vagy f*szkalap, vágod? – vágja vagy sem, mindenesetre most nagyon meglep az a kijelentése, hogy nincs szükségem más férfira, csak egy Tensei-re.

- Na, hát jöjjön elém az a férfi, én várok! – mint az előbb, most is körbenézek. De nem, még most sem látom azt a méltó Tensei-t. Ha Raion csak egy kicsit is venné a lapot, ezzel sárba taposhatnám az önbecsülését. De nem, egyelőre még túl nagy ahhoz, hogy ilyenekre felfigyeljen, nade majd jól a sárba tiprom!

Amikor átveszi az én szövegelésemet, csak felnevetek. Tessék, most ő használja a kifejezéseimet. Azt hiszem, kezdhetek írni egy Kiyoko-szótárat, biztosan sokat keresnék vele, és az emberek is viccesebbek lennének. Erre, mikor elmegyek bárki mellett, vagy előtt, mindenki olyan mélabús fejet vág, mintha tehénlepényt ettek volna egy hétig. Ezt nem szeretem. Azért is vagyok itt ezen a világon, legalábbis úgy érzem, hogy mások arcára mosolyt csaljak. Ha ezt nem tehetem meg, akkor mi értelme van az egésznek? Éppen ezért nem vagyok olyan sok ideig szomorú a múltam miatt, hiszen ami történt, megtörtént, már nem tudok rajta változtatni. Nem hozhatom vissza azokat az időket, de vezekelhetek értük, és élhetek a jelenemben egy teljesen más életet. Nem leszek komor csak azért, mert olyan dolgok történtek velem, aminek el kellene keseríteniük. Az életem megy tovább, én boldog leszek, és mindenkit azzá fogok tenni. Ha nem is boldoggá, de legalább vidámmá.

- Dehogy elég! Én meg akarlak ismerni és ehhez nem elég a neved. A név csak egy jelző, de nem a neved tesz naggyá, hanem elsősorban a tetteid. Lehetsz egy név, de elfelednek, a homályba vész. Én tudni akarom, ki vagy, és ehhez nem elég csak a neved – nem tudnám másképpen megmagyarázni. De a nevekkel mindig is úgy voltam, hogy csak azért vannak, hogy ne úgy hívjanak minket, hogy „gyere ide, takarodj”. Az is igaz, hogy a cselekvéseink kiemelnek a nevekből, és válunk valakikké. De a név sokat elmond arról is, hogy mire képes. Attól, hogy valakit gazembernek titulálnak, miért ne lehetne képes hőstettekre? Mindegy is, ezzel már kifejtettem a gondolataimat.

-x-

Ahogy újfent beszél az emberekről, akik nem ő, legszívesebben pofonvágnám. De ha megtenném, azt hiszem, elég nagy zaja lenne itt, és nem csak a kocsmában, hanem úgy mindenhol, és azzal magunkra vonnám a figyelmet. Végre megjön a sör is, amit már annyira vártam. Úgy éreztem, kell hozzá egy tucat, hogy valahogy elviseljem Raion további megjegyzéseit. Nem, nem lesz elég a tucat.

- Jó, legyen, taníts. Elvégre Mirubi is azért küldött mellém, nem? Ugyanis bébiszitterre nincs szükségem – ha kérésre, ha önszántából tanít, nekem mindegy. Nekem csak jó, ha erősebb vagyok és tanulhatok. Másrészről arra nincs szükségem, hogy felügyeljenek.

Mosolyogva bámulom, ahogy egy szusszanással kiissza a korsó tartalmát, de aztán csak megtámasztom a fejem, és úgy nézek rá azzal a sokat sejtető mosollyal az arcomon. Az meglep, hogy most nem Misaki Kiyoko-nak hívott, amit valószínűleg az álnagyapámtól „örököltem”, legalábbis ő bélyegzett meg ezzel a névvel, amit jól tett, máskülönben rég rám találtak volna az iwaiak. De jó, hogy végre ráeszmél, hogy én is egy Tensei vagyok, azt viszont még most is elfelejti, hogy átittam egy teljes évet. Nem is emlékszem, hogy közben ettem e. De biztos.

Nem csak azért mosolygok, mert képes volt kiinni a korsót, hanem azért is – na jó, nem mosolygok, már vigyorgok -, mert amikor kihozták a sört, az enyémet vette el, és most úgy néz ki, mint egy bájgúnár.

- Khm… Már hogyne tartozna rám. Hiszen itt ülünk meghitten egy tucat sör mellett, és kibeszéljük egymás életét. A barátnők ezt szokták – most lenőztem Raiont. Úgyse tűnik fel neki. Meg amúgy is, rúzsos a szája.

- Mi baj van azzal, ha én legalább megkérdezlek arról, hogy mi történt veled eddig? Gondolom, eddig soha senki sem kérdezte meg, hogy hogy érzed magad, milyen lehet neked egyedül… - olyan, mint egy elveszett gyermek, aki szintén nem tudja, hol a helye. Valahol együtt vagyunk. Ő sem tudja, hova tart, és én sem tudom, hova tartok.

- Egyikünk sem tartozik ide. Keressük a helyünket… - előrenyúlok, hogy ujjaimmal letöröljem Raion ajkairól a rúzsomat (hát eszembe se volt, hogy amúgy nekem van ilyenem!), és az sem érdekel, hogyha meglepődik azon, hogy hozzáértem. Ezzel eddig sem volt baj, neki talán azért lehet furcsa, mert egész eddigi élete során egyedül volt. Meg kell tanulnia, mik azok az érzelmek, és legfőképp azt, hogy így nem fog előrébb jutni, ha mindig önmagát veszi előrébb másoknál. Megfogom a korsót és megfordítom, nehogy megint azt a végét igya, amitől rúzsos lehet.

- Így hát igen, megkérdezlek róla, mert érdekel – ahogy minden más. Én ellentétben a legtöbb emberrel, nem feleslegesen kérdezem meg a másikat, hogy hogy van, hogy érzi magát, engem érdekel is. Ühüm, szóval két Tensei-t legyőzni már nehezebb, ezért is lenne jó, ha itt lennék, nem? Értem én, mire megy ki a játék.

- Én nyílt lapokkal játszok, nincs mit titkolnom. Hiszen eddig az életem előtted nyitott könyv volt, kifejthetem. Kezdjük azzal, ki a fene az a Hashima? Mindegy, nem is érdekel. Mint azt tudod, számomra minden a család, de sajnos sokáig nem tapasztalhattam ezt meg. Kiközösített gyerek voltam, és sosem találtam a helyem. Amikor életemben először szerelmes lettem, megfosztottak ettől. Nem tudod, milyen érzés, hiszen eddigi elmondásaid alapján sosem éreztél olyat, hogy szerelem. Amikor elveszíted… a te esetedben ez olyan, mintha az egész önbecsülésed, a neved, és a szemed is elveszítenéd. Akkor hát az az első, hogy próbálsz találni egy utat, amin továbbmehetsz. Sok esetben ez a sárga földig való részegedés. Újra, újra és újra. Amikor végre sikerül kilábalnod belőle, próbálsz jobbat találni annál, ami eddig volt. De nem mindig sikerül, ahogy nekem sem. Azért vagyok itt, hogy végre megtaláljam a helyem, hogy legyen egy családom, ahol úgy fogadnak el és olyannak, amilyen vagyok – elmesélhetném neki ezt úgy is, hogy megértse, hogy „egy Tensei-t is el kell fogadni, úgy ahogy van. Ha Raiont elfogadnák minden hibájával együtt, akkor minden másképp lenne. Ha tisztelnék, talán nem állna így hozzá.” De hiába mondanám, lehet, azt mondja rá, hogy Raion Tensei-t nem érdekli senki, csak önmaga, mert csak ő elég jó Raion Tensei-hez.

Egy újabb sört emelek magamhoz, hogy belekezdjek a mesébe.

- Ki mint vet, úgy arat. Sosem tudhatod, drága Raion, mikor kényszerülsz egy szegény ember kegyeire. Ha gúzsba kötnek és kiabálsz, miért segítene rajtad egy szegény ember, akiért egész életében te nem tettél semmit? Azt is mondják, jó tett helyébe jót várj. Ha csak rosszat teszel valakivel, azt te tízszeresen kapod vissza. Az igazán nagy jótett, ha valakit visszavezetsz önmagához, hogy megtanítod önmagát szeretni. De nem arról a fajta szeretetről beszélek én, amikor önimádó vagy. Ha segítek, boldogabb vagyok. S ha látom, hogy másokat is boldoggá tettem, azzal már tudom, hogy én is egy jobb emberré váltam. Nem csak a rossz, de a jó is elnyeri méltó jutalmát. Mi a jó neked abban, ha látsz egy szegény kisgyereket az utcán éhezni? Nem szebb és megnyugtatóbb, ha látod a mosolyát? Ha ezt látnád, Raion, jusson eszedbe, amit mondtam – mutatom fel mutatóujjam, s kicsit meglengetem, majd lehúzom a korsó sört, és előhúzok még egyet.

- Azt hiszem, lassan jöhet a következő adag… - nézek rá a tálcára csalódottan. – Szóval mikor megyünk napozni? – most, hogy van kivel élveznem egy kicsit az életet, és tanulnom, kihasználom ezt. Nem csak nekem kell tanulnom, de neki is. Csak neki nem jutsukat… hanem az életet.

Ootsutsuki Kaguya Hétf. Okt. 02 2017, 19:49

//Neeem, nyugodtan énekelgess. Legközelebb csatlakozok én is. XD//

Raion meg sem hallja a kijelentésedet, miszerint a szemedet nem tudod napoztatni. Persze, hogy nem. Hisz minek? Bár lehet, hogy ha hallaná, ezt is komolyan venné. Vagy hallotta, komolyan vette, és éppen azon gondolkozik, minek napoztatnád a szemedet, mikor a Tensei'gan még azt is elpusztítja. Vagy mi. Bár ez hülyeség, mert a napon megolvad a jég, de ezt ő még persze nem tudja.
- Én azt honnan tudjam? Mirubi cselekvéseiben rég nem keresem az értelmet. És ha keresnék, sem találnék, hiszen ne felejtsük el, hogy arról az emberről beszélünk, aki bárkit képes elárulni, különbséget sem téve ember és Tensei között. - válaszol Raion a kérdésedre, melyben arról érdeklődsz, Mirubi miért vágta le a karját.
Bár úgy érzed, van ennek valami mögöttes indoka... amiről Raion valamiért nem hajlandó beszélni. A szarhalas megjegyzésedre végül megáll, és ismét lefagy.
- Persze. Tudtam. - jegyzi meg, majd sietve előrebotorkál, olyan vörösen, akár egy rák.
Bár a "szarhal" kifejezésre már tuti rászokott. Aki Kiyoko-val lóg, az Kiyoko-vá lesz. Átasszimilálódott. Porból hamu, jégből Kiyoko. Vagy mi. A megjegyzésedre a férfiakról Raion ismét ügyet sem vet, csak legyint, valószínűleg nem magát ajánlotta be, hanem csak kifejezte egyet nem értését azzal, hogy férfiakkal hálsz. Mert kikkel kellene? Nőkkel? Lehet az nem lenne ellenére? Bár mondjuk inkább az lenne a furcsa, ha ellenére lenne.
Eztán közlöd vele, hogy meg akarod ismerni, és ehhez egy név nem elég. Ekkor megáll, és végighallgat, majd egy komor, szinte behatárolhatatlan, sokat mondó, de mégis keveset felfedő arckifejezést vesz fel, mely inkább hasonlít arra az érzelemtelen ábrázatára, amit először láthattál tőle.
- Ha a nevem homályba vész, akkor én is. A név nélkül nem vagyok... semmi. - jegyzi meg egy keserédes félmosollyal, majd ismét előrehalad.
Bármit is mondasz, a továbbiakban nem hajlandó folytatni a nevével kapcsolatos témát. Kéreti magát.

***

A kocsmában, Raion elégedetten nyugtázza a beleegyezésed a tanulásba, azaz akkorát bólint, hogy majdnem kettéfejeli az asztalt. Ez valamiféle Tensei-bólintás lehet. Biztos valami klán-taijutsu. De Mirubi neve hallatára megint csak tikkelni kezd a szeme.
- Lényegtelen, Mirubi miért küldött. Tensei vagy. Az a fontos, te mit akarsz. És ha tanulni akarsz, akkor azt fogsz. Ha azt mondtad volna nem... akkor minden bizonnyal elhajtottalak volna, és megfosztottalak volna a nevedtől. Az, aki nem tudja használni klánunk becses örökségét, nem méltó a névre. De Mirubi talán, életében először, jól döntést hozott azzal, hogy ideküldött téged.
Nem kettőt? Mert ha nem hozta volna ide Raion-t, akkor ő se lett volna itt. Raion folytatja.
- Először magam is meglepődtem, mikor itt láttalak, azt hittem Mirubi csak újabb kéjtárgyává, vagy kísérleti nyulává leszel. De kiderült, hogy ennél sokkal több vagy. Egy igazi Tensei. Legalábbis, úgy iszol, mint egy Tensei, és úgyis beszélsz, mint mint egy Tensei. Többnyire úgy is gondolkozol... akár egy Tensei. - mondja elégedetten, miközben még egy korsó sört vesz magához.
Nyilvánvalóan elégedett azzal amit lát, és tapasztal, és kezd egyre jobban megnyílni. A fennhéjázós szövegéből is egy kicsit lejjebb vett, mint azt észrevehetted, úgy néz ki, ez nála valamiféle védelmi mechanizmus. De ó, ez a szegény, naiv Raion. Ha tudná mi jár most a fejedben, akkor nem állítaná, hogy úgy gondolkozol, mint egy Tensei.
Valóban nem veszi észre, hogy nőnek hívod. Vagy nem érdekli. Vagy tényleg az. Ja nem, mert egy jégcsap. Bár már annyira nem. Van nőnemű jégcsap? Közben tovább beszélsz, és le is törlöd szájáról a rúzst, az ujjaiddal. Raion láthatóan összerezzen a puha bőröd érintésétől az ajkain, azonban gyorsan korrigálja magát. Ezúttal nem fagyott le, de minden erejével próbálja elterelni a figyelmet a mozdulatodról, valószínűleg elsősorban a sajátját. Fogalma sem volt, hogy rúzs volt a száján (az eddigiek szerint), szóval ez minden bizonnyal... felettébb furcsa.
- Hm, nos... azért nem kérdezik meg, mert... - kezd bele, majd abba is hagyja.
Elgondolkozik. A felismerés, hogy nincsenek barátai... aztán végül rövid habozás után megszólal.
- Tény, hogy nem tartozunk ide. De helyünk az van. Tensei-ek vagyunk. Ha nem is tartozunk ide, erre a lepratelepre, attól még összetartozunk. - nyomatékosítja, majd belekortyol a sörébe.
Ez már a sajátja. Ezután ismét figyelmesen végighallgat, majd ahogy említed, hogy olyan valakit megfosztani a szerelmétől, mintha elvesztenéd az önbecsülésed, a neved, és a szemed. Jól láthatóan elkerekedik a szeme, és szinte beleborzong a látványba.
- Ja. Azt hiszem én is a sárga földig innám magam. És addig fejelném a falat, amíg szarhallá nem változnék. - szólal meg, miközben egy hatalmasat kortyol a sörébe. - El sem tudom képzelni, milyen lehet elveszteni a neved, a szemed, és az önbecsülésed, nem is lennék Tensei, nem lennék senki! Hát mivé lennék akkor? Ha ennyire elveszettnek érezted magad, még is... hogy élted túl? Hogy lehet úgy egyáltalán élni? Ez a híres emberszeretet lenne az oka? A pórnépben találtad meg a vigaszod?
Szemmel láthatólag nem érti, de kíváncsivá tetted. Tudtál rá hatni... ennyi már bizonyos.
- Nem, Misaki Kiyoko, tévedsz. Sosem találnám magam gúzsba kötve, mert ugyan létezik az a túlerő, és az a haderő, amely egy magam, vagy éppen magunkfajtát is a földre taszítana, mindig felállunk, mindig bosszút állunk, és mindig kiállunk azért, ami fontos nekünk. Legyen az bármilyen kín, mi mindig Tensei módjára viseljük, majd ahogy alkalmunk van visszavágni, meg is tesszük. És a tízezerszeresét adjuk vissza annak, amit kaptunk. Ami pedig a gyermekeket illeti, hangozzék ez bármilyen kíméletlenül is, de ha minden gyermekkel megállnék törődni, hol maradna időm magamra? A gyermekek nem tehetnek a származásukról, ez tény, azonban a szüleik igen. Pontosan azt az életet kapják, amit megadtak nekik. Senki sem születik pórnak, mindenkiben ott van az esély a nagyságra. De van ember, és van Tensei. Ezenfelül vannak mások is, akik kivívták tiszteletünket, de az enyémet sosem. Az enyémet nem adom olyan könnyen. Egy éhező gyermeket az utcán nem tisztelhetek. Megszánhatom, de segíteni nem segíthetek rajta, mert akkor ugyanezzel az indokkal, már minden éhező gyermeknek segítenem kéne, és akkor a kincstárunk kiürülne, és nem marad más, csak egy meleg, bolyhos érzés. Utána pedig a gyermek másnap ismét éhezni fog, ha a többi pór el nem irigyli, vagy veszi tőle a pénzét, és akkor pedig legrosszabb esetben is én okoztam a halálát. - fejezi be komor monológját, közben pedig a távolba mered.
Valamilyenfajta... személyes tapasztalatáról beszélhet. Úgy néz ki, fején találtad a szöget az előbb egy pár dologgal kapcsolatban. Már tudod, mely pontjaira gyakorolj hatást ahhoz, hogy felkeltsd az érdeklődését, és kezd egyre jobban megnyílni. Talán nem is olyan rossz jégcsap... ööö, ember ez a Raion. Tensei. Fontos, hogy Tensei, mert be nem áll róluk a szája. Még mindig. Sosem fog.
Végül meghallja, hogy napozni szeretnél.
- Ó, már megint... időpazarlás, semmi több! Mi szükséged lenne rá, pláne akkor, amikor annyi teendőnk van?! Ahogy az asztal alá ittalak, és kihevertük a fejfájásunkat, meg kell tanítsalak klánunk örökségének rejtelmeire! Valahogy úgy gondolom, hogy... nagyon. Lassan. Fogsz. Tanulni. - mondja, miközben végignéz rajtad.
Á, ismét a régi Raion. Ezután, egy újabb korsó sört húz le, és még mindig nem látszik meg rajta. Oké, ez már gyanús. Nem hat rá az alkohol? Vagy az itteni sörben nincs is? Egyébként... nincs furcsa íze az itteni sörnek?
Közben láthatod, hogy a vendégek kezdik megelégelni Raion fennhéjázó stílusát, és kezdenek egyre szúrósabb szemmel nézni rá. Mivel elég hangosan beszél, már rég felhívta magára a figyelmet, azzal pedig pláne, hogy egy gyönyörű nő társaságában ül, akivel rengeteget fogyasztanak.

**Misaki Kiyoko** Hétf. Okt. 02 2017, 21:24

// I put my hand upon his knee, yo ho, yo ho

I put my hand upon his knee, he said young girl quit teasing me,

Get in get out quit f*ckin' about ya ho, ya ho, ya ho //

Nem is hozom fel többet a nevét, mert ha mondanék valamit, akkor biztosan megint olyan rákvörös lenne, mint az előbb. Megértem, hogy ilyen fontos neki a neve, hiszen az alapján azonosítják be őt. Ha jobban belegondolok, el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha egy névtelen sírban helyeznék el a halott testem. De erre csak gondolni sem akarok ilyen fiatalon! Halottnak lenni, hah. Halhatatlan vagyok. Mert Tensei vagyok. Látod Raion? Elég könnyen át tudom venni a filozófiádat. Szép vagyok, mert Tensei vagyok. Azonban az már kérdéses, hogy minden Tensei-nek vannak mellei, és azok kecsesek is. Intelligens vagyok, mert Tensei vagyok. És még sorolhatnám csak azért, mert Tensei vagyok. Hát ebben a sorozatos önimádásban el lehet fáradni. Vajon Raion nem unja?

Előrehajolok az asztalon, és megtámaszkodom az egyik karommal, hogy Raion szemeibe nézhessek.

- Akkor abban is jól döntött, hogy téged befogadott. Különben most nem lenne egy Tensei sem rajtad kívül, akit taníthatnál. És remélem, legalább ugyanolyan jó tanár vagy, mint Tensei – bár nem tudom, hogy mennyire lehet jó egy Tensei, vagy hogy lehet egyáltalán ezt a mesterséget űzni, biztos ő is elvégzett egy két éves okj-s tanfolyamot.

- Hát… a vér nem válik vízzé. Aki velem kísérletezni mer, azt békává változtatom, belerakom egy befőttesüvegbe, amit megszórtam borssal és paprikával, jól felrázom, a békát kiveszem és beleragasztom egy patkányragasztóba, majd baltával levágom a fejét – lehet, csak a sör beszél belőlem, ilyenkor kicsit elevenebb vagyok, és jobban dől belőlem a duma… basszus, most hogy erre rájöttem, valójában akkor is sör hatása alatt vagyok, amikor nem! Akkor valójában ez azt is jelenti, hogy nem hat rám a sör. Habár erre ennyi idő után már rájöhettem volna. Hm… atyaúrkrisztus! Hát az asztalon egy darab szaké nincs! Hogy tehetted ezt velem, Raion?!

Ügyet sem vetek tehát arra, ha lefagy az érintéstől, avagy sem, most haragszom rá, mert elfelejtettem miatta a szakét. De már elmúlt, nem kell aggódni.

Összetartozunk. Kicsit merész ez a kijelentés, mivel nem is ismerjük egymást. Ő úgy tűnik, nem is akarja, hogy megismerjék, de ha rajtam múlik, akkor az úgy lesz.

- Ugye, hogy jobb érzés, ha elmondhatod, tartozol valahova vagy valakihez? – próbálom ráébreszteni, hogy nem csak akkor létezek, ha Tensei vagyok, hanem amúgy is. Ezért is kell foglalkoznunk és törődnünk egymással, mert más nem fogja ezt megtenni. Mehet bárkihez, de elsősorban az fogja befogadni, akinek szívességet tett, vagy akivel jót tett, ahogy azt már eddig is elmondtam.

Jól esik, hogy ezzel a kis példámmal megértette, hogy milyen volt számomra, amikor elvesztettem a kedvesem. Ez volt a legjobb módja, hogy átadjam neki az érzéseimet és felfogja, mit jelent, amikor olyan valakit, vagy valamit veszítesz el, aminek számodra nagyobb az értéke a világ összes kincsénél.

- Azt hiszem, igen. Szereztem barátokat, és ők segítettek túlélni. Viszont, most előveszem a te gondolkodásodat, amivel sajnos egyet kell értenem. Akik ezt tették velem, azokon megbosszulom ezt a csúf tettet. Egyszer… mindegyiküket élve fogom elégetni – hangomban most keserűség és düh keveredik, ahogy a sörömre nézek, s megszorítom a korsót. Ha össze akarnám roppantani, akkor valószínűleg sikerülne, de nem akarom, hogy az értékes söröm kárba vesszen.

- Alapvetően emberszerető vagyok. Mint mondtam, nem ártok azoknak, akik nekem sem ártanak – éppen ezért ártanék azoknak, akik miatt a szerelmem végzett magával. – Bejártam a világot mondhatni, hozzászegődtem egy-egy néphez, szerencsejátékoztunk, és ez segített legyőzni a múltat. De nem változtathatom meg ezt a sötét foltját a múltamnak, hát meg kellett tanulnom vele együtt élni. Nem sirathatom tovább, nem? Tovább kell lépnem, és épp ezért akarok erősebbé válni. Hogy többet ne kelljen elviselnem. Tudod, Raion… megkínozhatnak, széttéphetnek, leszarom. De az érzéseimmel ne szarakodjanak, mert olyan Tensei leszek, akit még föld nem hordott a hátán – apám. Azt hiszem, elég időt töltöttem Raionnal ahhoz, hogy én is Raion legyek. Viszont teljes mértékben igazat mondtam. Ha kést szúrnak a hasamba, kit érdekel, ha megcsonkítanak, kit érdekel, de a szívem nem téphetik ki, a lelkem nem kövezhetik meg, hiszen az az egy dolog az, ami belül van és megfoghatatlan, az érzéseim azok, amik maradtak nekem.

Vannak dolgok, amiben sikerül rá hatnom, de úgy tűnik, egy valami nem változik: a becsülete.

- Hiába vagy erős, Raion. Mindig van egy nagyobb hal, és a nagyobb halak megeszik a kicsiket. Egységben az erő, nem az egyedüllétben. Ezért van szükséged másokra, nem számíthatsz mindig önmagadra – kezdem ezzel, a kislányos példához pedig összeszedem minden gondolatomat.

- Nem te okoznád a halálát. Te segítettél rajta, ez egy jótett volt. A többiek mohósága vinné a sírba. De mit tennél, ha a te gyereked lenne? Ha valóban kifogyna a kincstárunk, nem lenne mit ennünk. Akkor nem örülnél, ha egy gazdagabb ember megszánna? Tök mindegy, hány emberen tudsz segíteni, ha már örömet okoztál neki – ezzel is csak a családcentrikusságom mutatom ki felé. Én nagyon törődöm az emberekkel, és igyekszem mindenkivel jól bánni, így elkerülni a konfliktust. Észreveszem, hogy sokan bámulnak, ennek pedig csak az lehet az oka, hogy Raion kicsit hangosabb a kelleténél és eléggé fennhéjazó.

Előrehajolok, és rátaposok egyik lábammal Raion lábára, hogy rám figyeljen.

- Ami azt illeti, elég gyorsan tanulok. S most ha lehet, inkább ne beszélj hangosan, mert mindenki figyelmét magadra vonod. Tudod mit? Túl szép vagy, hogy igaz legyél, szóval inkább lehet, hogy el kellene bújnod az asztal alá – mosolygok rá csábosan. Igazából csak heccelem. De próba szerencse.

Ootsutsuki Kaguya Szer. Okt. 04 2017, 13:44

//Raionról nekem egy régi klasszikus (értsd: annyira szar, hogy már jó) jut eszembe:
"Mindenki mást gondol,
Erről a csávóról,
Nem értem néhány szavát..." //

Raion figyelemmel hallgatja szavaidat, és közben nem bámul bele a dekoltázsodba. Vagy csak jól palástolja. Akár hogy is, végre egy férfi, aki figyel! Úgy értem, Tensei. Úgy értem, jégcsap.
- Nem fogadott be, magamtól jöttem. Mindössze menedéket adott nekem, és miért ne tette volna meg? Bár Mirubi nem túl bölcs, vagy inkább egyáltalán nem, a Tenseiek nagysága megkérdőjelezhetetlen, ezt egy magafajta pór is észreveszi. Habár... - ekkor elgondolkozik, majd kis habozás után folytatja. - ...nem, Mirubi nem pór. Mirubi egy becstelen kutya. A saját kicsinyességének ölebe. Én is azzá válhattam volna, ha egy pillanatra is komolyan veszem az ellentmondásos filozófiáját. Ember létére elpusztítani az emberiséget... hallatlan! Akkor mégis mit uralna? Hová az ambíció? Hová a nagyravágyás? Nem hiába vannak emberek, és Tenseiek.
Raion szavai büszkeséggel teltek, ezzel pedig saját ambícióját is közszemlére tette. Úgy érzi, az uralkodás, a nemesség alanyi jogon jár neki, csak a neve miatt, melyet büszkén visel, és tiszteletben tart, de ugyanakkor sajátságos nézetei vannak az eszmékről, melyeket egy nagy név magába foglalhat.
A békás megjegyzésednél Raion csak pislog, majd úgy dönt, nem válaszol. Nyilvánvalóan nem tudja hová tenni, de legalább nem fagyott le az agya. Aztán, ahogy megkérdezed tőle, hogy jobb érzés-e neki, hogy elmondhatja tartozik valahová, vagy valakihez, már szólásra nyílik a szája.
- Persze. Ha a Tensei klán tagja vagy, mindig van hová tartoznod. Hozzánk. Senki sem hazudtolhatja meg a származását. - mondja, miközben ismét belekortyol a sörébe.
Amint nyomatékosítod, hogy élve égeted el azokat, akik elárultak, Raion csak elégedetten bólint. Mintha az lenne az arcára írva, hogy "már kezded kapizsgálni". Ugyanúgy, ahogy te is hatsz rá, ő is hat rád. Lehet azért találtátok meg ennyire a közös hangot, mert mindketten ugyanabba a klánba tartoztok? Eztán, tovább hallgat téged, és továbbra is bólint.
- Nem, ugyanolyan leszel, mint a többi Tensei. De ez nem hátrány, sőt: erény. A nagyság netovábbjai vagyunk, nálunk hatalmasabb nem létezik, sőt, nem is létezhet. - mondja egy félmosollyal.
A mosolya mögött elégedettséget, büszkeséget vélhetsz felfedezni. Feltételezheted, hogy most kezdesz csak igazán klántaggá, vagy inkább családtaggá avanzsálni a személyében. Bár, meglepő tőle, hogy a sírásra nem reagált semmit. Lehet, hogy ő is egyike azon férfiaknak, aki úgy érzik, hogy a könnyek hullajtása csak a nőknek jár ki? Végül is, nehéz lenne Raion-t elképzelni sírni. Elvégre, egy jégcsap nem is tud sírni. Inkább olvadni. Az olvadás nála sírásnak minősül? //Hjoton - Lesírlak no Dzsucu - Kaguya//
A "hiába vagy erős" kezdetű mondatodra Raion a nyelvével csettint egyet.
- Már megint. - szól közbe halkan, majd az ujjaival türelmetlenül kezd dobolni, nyilván azt várja, hogy szóhoz jusson, de azért végighallgat.
Ahogy befejezted, azonnal magához ragadja a szót, kissé felhevülten.
- Nem, nem, és nem. Nincs nagyobb hal, csak kevés Tensei. Egységben erő bizony, de egy cápa sem alkuszik meg egy ponttyal, egy ragadozó sem alkuszik meg a prédájával. Egy király sem kéri meg a földet művelő parasztját, hogy segédkezzen neki az uralkodásban. A mohóság a pórnép gondja, nem az enyém. A saját gyermekem sosem kerülne olyan helyzetbe, hogy alamizsnára szorulna, az nem méltó egy Tensei-hez. Ha meghalnék - ami lehetetlen -, akkor is lenne, aki gondját viselje. Nem engedné, hogy egy Tensei úgy éljen, mint egy koldus. Aki úgy él, az már nem méltó a klánja nevére, és beszennyezte azt. - fejezi be végül.
Ezután rászólsz, hogy maradjon csöndben, közben rálépsz a lábára a talpaddal. A kijelentésedre megint felhúzza a szemöldökét, majd nagyot nyelve megszólal.
- Te most... a sáros talpaddal ráléptél a cipőm orrára...? - kérdezi hitetlenkedve, halkan.
Ekkor azonban valaki a háttérben az asztalra csap. Ha a hang irányába fordulsz, láthatod, hogy egy ittasabb vendég az.
- Na most már aztán betelt a pohár, te fennkölt köcsög! - üvölti el magát a koszos ruhákat viselő, idősödő férfi, ahogy feláll a helyéről, maga mögött felborítva a széket.
A vele egy asztalnál ülő másik négy ember is így tesz.
- Tensei így, meg úgy, pórnép így meg amúgy, kinek hiszed te magad?! Nem hinném, hogy a daimyo-hoz tartozol, és csak ő mondhat ilyeneket! Ő tett is értünk valamit, te, mit tettél?! Nem fogom tűrni, hogy egy hozzád hasonló díszbuzi így lenézzen minket! - kiabál tovább.
A Raion kezében levő söröskorsón villámok cikáznak körbe, majd egy mozdulattal összeroppantja azt a kezében, és ő is felpattan.
- Mit mondtál, te szerencsétlen?! - üvölti el magát ő is. - Gyere ide, és mondd a szemembe, ha mered!
- Merem, te rohadék! - kiáltja el magát a férfi, és Raionhoz közelít, majd szembeállnak egymással.
Raion jóval a férfi fölé magasodik, de ő nem retten meg tőle. A többiek is odajönnek. A többi asztalnál is felálltak. Már mindenki őket bámulja, még a kocsmáros is.
- Mégis milyen jogon illetsz te engem ilyen nevekkel, te alávaló féreg? Tudod egyáltalán, ki vagyok?! A klánom... - kezd bele Raion, de a férfi félbeszakítja.
- Szarok a klánodra! - üvölti el magát.
Raion... erre biztosan felhúzza magát. Tekintete szinte szikrákat szór. Villámok járják körbe. Chakrát szabadított fel. Piperkőc jelleme ide vagy oda, Raion ereje kétségkívül hatalmas. Az egész helyet porig tudná rombolni, ahogy ígérte.
Talán... lecsillapíthatnád a kedélyeket, vagy hagyod, hogy Raion tomboljon? Elvégre, téged is megsértettek ezzel, nem? Hiszen, te is Tensei vagy. De ha verekedés tör ki, biztos lehetsz benne, hogy a többi vendég is becsatlakozik. Bölcs dolog lenne felhívni magatokra a figyelmet?

**Misaki Kiyoko** Szer. Okt. 04 2017, 17:40

// A te hibád... most már egész nap ezt fogom énekelni xD

De itt egy szituhoz illő:

"Szigorú vagyok csávó, mondom, mint a Terminátor - nagyon

Ha valaki nekem beszól, hát csúnyán helyben hagyom

Jobb ha nem számolsz minket, mert nem boldogulsz azzal,

Hogy szaporák vagyunk öreg, mint a macskák tavasszal" //

- Menedéket, aha. Bár ha jól tudom – és jól tudom -, erős vagy, szóval lehetséges, mindössze azért kaptál szállást, hogy az is az előnyére váljon. Más érdekek nem nagyon kötnek össze, mert ahogy elnézem, úgy utáljátok egymást, mint varjú a rohadt tököt – nem mintha bele akarnék szólni, nekem Mirubi nem ártott, ami azt illeti, alig beszéltünk. Ha lett volna hozzá szerencsém, lehet, hogy másképp állnék hozzá, de az a helyzet, hogy nem tudok róla véleményt mondani. Fontos számomra az első benyomás, de nem tudok ítélni az alapján, mert sok esetben évek kellenek ahhoz, hogy kiismerjek valakit. Állíthatom valakiről azt, hogy a barátom, de lehet, évek múlva elárul, vagy olyat tesz, amire jobbik esetben egy barát se lenne képes. Így azt mondom, hogy ahhoz, hogy egy embert teljesen kiismerjünk, egy élet is kevés, hiába a dojutsu, amelyekkel mások elméjébe látunk és látjuk az emlékeiket, ha közben nem tudjuk azokat mihez kötni és nem érezzük azt, amit az illető érzett. Ugyanaz az eset, mint ahogy Raion a fejembe látott, de nem tudja, hogy mit is éltem át akkor, abban a pillanatban.

- Elpusztítani az emberiséget? Ez megint ilyen vallásos sztereotípia, hogy a földet meg kell tisztítani, hogy aztán újraszülessen az emberiség? Ez legalább olyan nagy hülyeség, mint láncfűrésszel maszturbálni. Ha a cél az emberiség elpusztítása, akkor önmagával is végeznie kellene, mert egyedül unalmas. A háború is egy hülyeség. Legtöbbször felesleges, néha szükséges, de f*szság. A háború nem old meg semmit, csak újabb problémával tetézi a meglévőket, ahogy ez az „elpusztítani az emberiséget” marhaság. Na, valamiben legalább egyetértünk, jó arc vagy te, Raion, csak a szarhalságot ki kell verni belőled – értem arra, hogy attól, hogy egyetértünk abban, hogy ez egy irtózatosan nagy ostobaság, onnantól teljesen kettéágazik a véleményünk. Míg ő inkább uralná az emberiséget, addig én csak úgy tartoznék hozzá és együtt élnék vele. Egyébként sem tudjuk őket uralni… k*rva sokan vannak.

- Jó, de hogy mondhatod magad a klán tagjának, ha most egyedül vagy? Nem vagy velük… ha pedig visszamennél, valószínűleg lenne belőle ne mulass, volt Raion Tensei, nincs Raion Tensei. Így vezér sem lehetsz igazán, mert kinek vagy a vezére? Önmagadnak? – ha most megmondja, hogy itt vagyok még én, és nekem is a vezérem, esküszöm, hogy nyakkendőt kötök a nyelvéből. Vagy másból. Szóval, szerintem másról van szó, nem a klánról. Nem a klán miatt találtuk meg a közös hangot, hanem inkább a hasonló tapasztalatok miatt. Bennem is van egy kis fennhéjazás, nem azt mondom, ahogy ezzel nekem is lehet bosszút állni. Az emberszeretőség nem azt jelenti, hogy minden egyes embert szeretek, hanem úgy általában. Aki nekem nem árt, annak én sem ártok, ahogy azt már eddig is említettem. De hát láthatom az emberek arcán a szándékot, és ha az a szándék rossz, akkor hajlandó vagyok megvédeni magamat és a társaimat.

Inkább nem is mondok semmit sem arra, hogy a nagyság erény, meg hogy megint mi vagyunk a csúcsragadozók. Ha most leharapnám Raion fülét és sikerülne, arra is csak azt mondaná, hogy azért, mert Tensei vagyok, különben nem sikerülne… vagy valami olyasmi. De látszik rajta a büszkeség, hogy egy családtagja kezd olyanná lenni, mint ő… már ha mondhatom magam családtagnak. A másik, hogy én nem akarok olyan lenni, mint Raion. Szarból nem lehet várat építeni, ahogy szarhalakból sem lesz az. Sok lúd disznót győz, de hát kinek mondok én közmondásokat, ha úgyse fogja fel? Szóval mindvégig nagy szemekkel nézek rá, és egy halovány mosollyal, hogy ezzel is kifejezzem egyet nem értésemet… de ő ezt úgyse tudja, mert ez az arcok játéka. Mindössze annyit lát, hogy itt ül egy nő vele szemben, nagy szemekkel bámulja és közben mosolyog.

- Oh, lesz gyereked? Kitől? – ez amolyan kérdés az én szemszögemből, hogy „Annyira nagy egoista vagy, hogy egy nő sem szülne neked gyereket, szóval mégis honnan lenne?” Hacsak nem tudja magát… köhm… jó, kész vagyok.

Nem értem, mire ez a nagy felháborodás, hiszen csak egy kis sár.

- Jaj, szegényem, majd megköpködöm neked – mondom flegmán, de közben még mindig mosollyal. Akkor történik meg az, ami úgy hiszem, hogy már rég kilátásban van. Raion kezében eltörik a pohár, úgyhogy… o-o, ez nem jó. Az a baj, hogy az alkohol hatása alatt álló emberek sajnos nem tudják, hogy tényleg egy náluk sokkal erősebb emberrel van dolguk, és ha Raion dühös, akkor ez a kocsma nem marad a helyén. JAJ, A SOK SÖR!!!! Bár most Raion mellé kellene állnom, hiszen én is a klán tagja vagyok, és megsértve kellene magam éreznem… igen? Megsértve kellene magam éreznem? Nem érzem magam annak. Az tény, hogy kicsit már sok volt Raion beszélőkéjéből, és talán hagyhatnám is, hogy egy kicsit helyre rázzák, de az a baj, hogy ez nem fog megtörténni. Itt egy másodpercen múlik minden, és az egész helynek bájbáj.

Szóval mielőtt bármi is történne, felállok az asztaltól, és megállok Raion előtt, majd köhintek egyet.

- Mint azt tudják nagyon jól, egy részeg ember képes elszállni magától. Ön is mondhatja magára, hogy igazán kitett magáért, ezért eljön és megiszik egy sört. Mondhatja azt a tükörbe nézve, hogy nagyon sármos, hiszen az! – lóf*szt, nem az, de valamit mondani kell, hogy átérezze, hogy milyen elszállni magától.

- Szóval bocsássanak meg a kedvesemnek, igazából egy nagy adag cukiság – itt Raion mellé lépnék, hogy oldalról megöleljem, és a karját is a derekamra tenném, hogy vegye a lapot: most egy szerepjátékban vagyunk.

- Nézzék el, és legyenek egy sörre a vendégeink, aztán ha úgy akarják, távozunk is, még egyébként sem háltuk el a nászéjszakánkat – vigyorgok. Ha tudom, akkor jobb szeretem megoldani a helyzetet beszéddel. Ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor nem, akkor viszont Raionra bízom a dolgot, de reménykedem abban, hogy ez lecsillapította a kedélyeit. Néha muszáj hazudni, hogy kilábaljunk egy-két nehéz helyzetből, feleslegesen pedig nem akarok vért ontani.

Ootsutsuki Kaguya Szer. Okt. 04 2017, 19:03

//Helyes. XD Részemről pedig, ami illett volna (bár inkább Yumi-hoz, ha a she alatt egy kalózkapitányt értünk Very Happy

):
"What shall we do with the drunker sailor x3,
Early in the morning,
Wee-hey when up she rises x3
Early in the morning" //

A kocsmához érés előtt:

Raion elismerően bólogat, kifejezvén egyetértését, a "szarhalak" szóra pedig fel-felkuncog. Nocsak, nem is tudtad, hogy képes nevetni. Szerintem ő sem, amilyen meglepett képet vág utána hirtelen. Pedig először olyan volt, mintha jégtörő kellett volna ahhoz, hogy bármilyen érzelmet is kicsalj belőle. Vagy egy hókotró. Egy irdatlanul nagy példány. (de úgysem találhatsz nagyobbat, mint az egója, elvégre az egy kibaszott űrlift - a szerk.)
Egy pillanatra talán felvillanhat elmédben, hogy lehet, hogy Mirubi ellen akart hangolni. Végül is, bizonyítékokkal nem támasztott alá semmit, amit állított. Vagy talán érezheted az igazat a szavaiban... és eddig csak egyetlen dolog bizonyos: minden, amit a klánjáról mond, azt őszintén mondja. Ebből következik az, hogy a klántagjait nem vágná át, legalábbis rendkívül ellentmondásos lenne, ha csak nincs valami hátsó szándéka. Elvégre, honnan is tudhatod? Még nem ismered igazán.
De erről a piperkőc, plázapicsa díszkakasról komolyan azt lehetne hinni, hogy képes lenne átvágni valakit? Inkább hasonlít egy elkényeztetett, kékvérű kölyökre, mint egy ördögi machiavellistára. Az utóbbi jelző inkább Mirubi-t illethetné meg... ha hinni lehet Raionnak. Bár ahogy otthagyott titeket, az hagyott némi kívánnivalót maga után, és ahogy Raion viselkedett vele, akkor és ott, ismét csak az ő álláspontját igazolja. Vagy legalábbis azt, hogy gyűlölik egymást.

A kocsmában, de még mielőtt a vendégek Raion ellen fordultak:

Raion egy pillanatra elgondolkozik a mondandódon, és úgy látod, mintha elkomorodna az arca, aztán gyorsan korrigálja magát.
- A Tenseiek vezére vagyok, természetesen. Hova menjek vissza? Iwagakuréba? Nem mindannyian élünk ott, a világon rengeteg helyen vagyunk szétszórva. A te eseted mondjuk felettébb különleges, mert más olyan tagról még nem hallottam, akinek az emlékeit elzárták volna. De ez is csak újabb iskolapéldája annak, mennyire is félnek minket. A kérdésedre válaszolva, pedig: ha van Tensei, aki nem fogadja el, hogy én vagyok a klánvezér, akkor párbajra hívhat. Ha legyőz, és bizonyítja rátermettségét, a klán fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben az utódom nem képes ellátni a feladatait, egy éven belül újra válasszanak engem. De engem, Raion Tensei-t, még soha senki nem hívott párbajra. Így, bizonyos, hogy még mindig én vagyok a klánvezér, hiába nem tartózkodom Iwagakuréban. Nem kell igazgatnom a klán ügyeit, elvégre Tenseiek vagyunk. Uralkodásra születtünk. - fejezi be elégedetten.
De ebben megint csak annyi ellentmondás volt, mint egy kétbalkezes irkafirkájában. Ha mind uralkodásra születtek, akkor lehetetlen, hogy valaki ne tudja "ellátni a feladatait". És ha ennyi dudás van egy csárdában, hogy férnek meg egymás mellet? Úristen, mi van ha mindegyik annyira egoista, mint Raion?!
Ami kékvérű szépfiúnkat illeti, tökéletesen telibe tojta, ahogy kifejezted egyet nem értésedet. Tényleg csak azt vette észre, hogy mosolyogsz, és bólogatsz. Milyen shinobi az, aki nem tud átlátni a megtévesztésen? Bár lehet, hogy ez a gyengéje, a klánja, és felszabadultabb egy másik tag társaságában.
A gyerekkel kapcsolatos kérdésedre már megint készül lefagyni, de aztán megrázza a fejét.
- Hát... egy olyan nőtől, aki méltó arra, hogy felnevelje az utódomat, elvégre, én Raion Tensei, nem érhetem be csak úgy akárkivel. - mondja büszkén, kidüllesztve a mellkasát, mint egy páva.
Ezzel megválaszolta a szűz kérdést is. Talán. Nála sosem lehet tudni, lehet, hogy a tükörképével szeretkezett. Vajon a tükre is jégből van? Az egész szobája nem egy jégkamra tele vörös szőnyegekkel és Tensei klán-címeres drapériákkal? Vajon mit csinálhat ott benn egyedül? Egész nap magát ajnározza? Koronát farag magának? Egy trónt is, esetleg? Bizonyára a pórnép könnyeiből, verítékéből és csontjaiból, mely a jégcsapságának hála szilárd formát öltött. Valószínűleg ilyenek lehetnek Raion gondolatai... megspékelve egy két "Én, Raion Tensei" megszólalással. Elvégre, ez a kedvenc mondata.

A kocsmában, miután a vendégek megelégelték Raion viselkedését:

Ahogy angyali hangodon, az arcodon egy mosollyal megszólalsz, a férfiak mindjárt befejezik a kakaskodást. Az idősödő férfi tekintete azonnal adottságaidra téved, és közben látványosan az arcába száll a vér. Bár már mindjárt máshol köt ki, főleg miután megemlíted, hogy sármos. Még a fejét is idegesen vakargatni kezdi, a többiek pedig irigykedve bámulnak rá, kivéve Raion-t. Ő még mindig az előbbi sértésen van fennakadva, és még mindig készen áll arra, hogy feltörölje vele a padlót. Azonban, miközben folytatod, és átkarolod Raion-t, ő maga meglepődik, és a szemei is elkerekednek, ahogy a többi vendégnek is. Ahogy megemlíted, hogy a nászéjszakátokat sem háltátok át, a csak férfiakból álló vendégek arcára düh helyett irigység ül ki. Most már igazán meg kell leckéztetniük Raion-t.
- Ja. Most már csak simán nem bírom a pofád. - szólal meg a férfi Raionnal szemben, miközben felkap egy korsót az asztalról. - Téged jól helybenhagyunk, a nőt pedig megtartjuk magunknak!
Ez mintha valami csatakiáltás lett volna, mert mindenki felbátorodott. Ez elvégre a Füst Országa. Raion azonban egy tapodtat sem tágít, ahogy a vendégek mind felé rohannak. Leveszi derekáról a karjaidat, de nem utasít maga mögé... bár az lenne az illő, és az elvárt is tőle, ő nem teszi.
- Mutasd meg nekik, mit tud egy Tensei. Ne nézzenek csak egy darab húsnak, Tensei Kiyoko! - hangzik Raion csatakiáltása is, majd jobb oldalon található vendégsereg felé halad, így neked megmaradt a bal.
Persze, a vendégek egy részének eszük ágában sem volt nekimenni Raionnak, hiszen a túl sok munka lett volna. Viszont annál könnyebben gondolják azt, hogy simán leteperhetnek egy védtelen, gyenge nőt. De persze, Kiyoko-val nem ez a helyzet. Raion ahelyett, hogy porig rombolná a helyet, most már felsőbbrendűségét hivatott kimutatni, így csak alap kitéréseket, és taijutsu mozdulatokat használ. A felé suhintott söröskorsókat könnyedén ragadja ki ellenfelei kezéből, útközben még egy-kettőbe bele is iszik, miközben síri nyugodtsággal hárítja a felé jövő "pórok" gyakorlatlan, képzetlen csapásait. Ő maga csak nagyon ritkán mozdul, de amikor megteszi, széles ívben lendíti karját, vagy lábát, és egy jó adagnyi embert elsöpör. Ők azonban annyira dühösek, és ittasak, hogy újból nekirohannak, csak azért, hogy veszítsenek. Azonban biztos lehetsz benne, hogyha Raion megunja ezt a színjátékot, emberéleteket fog elvenni. Kérdés az, hogy téged ez érdekel-e. Amíg Raion tizenegy emberrel "harcol", feléd tizenkettő tart.
A kocsmáros nem szól semmit, úgy néz ki ezt a látványt is megszokta, vagy ma vadkenderrel kezdte a napot. Furcsán nyugodt, a könyökével támasztja a kocsmapultot. A tizenegy vendég aki felédtart, nyálzó szájjal, a levegőbe markolva (vélhetőleg a melleidet szimbolizálva) rohannak feléd. Rajtad múlik, hogy intézed el őket... de könnyen el tudnád. Az ilyenfajta pondrókat egy ninja... nem, egy Tensei megeszi reggelire. Bár Raion nem volt túl lovagias, az tény, hogy soha egy férfi sem gondolna olyat, hogy egy nő meg tudja magát védeni. Vajon a büszke, mindig saját szabadságát és individuális jogait előtérbe helyező Kiyoko, aki mindig megvetette a nőkre irányuló sztereotípiákat, hogyan viszonyul ehhez?

**Misaki Kiyoko** Szer. Okt. 04 2017, 21:50

// Ezt ismerem, de ja, inkább Yumi. Very Happy

//

A vendégek háborgása előtt:

Úgy tűnik, hogy egy pillanatra kifogtam rajta. De ne legyen Tensei, ha nem tudná magát ebből is kibeszélni, persze látom és érzékelem rajta, hogy kicsit nehezebben megy a kelleténél. Ez a Tensei-klánosdi eléggé kényes téma a számára. De hogy lehet mégis a vezér, ha mindenki szétszórtan él? Ő ráadásul egy elveszett ninja, akire tudtommal másképp tekintenek a falvak, ezért sem tudom elképzelni, hogy minden Tensei elismeri őt vezérnek. Én nem. Legalábbis akkor sem ismerném el a vezért, ha nem ő lenne az, hiszen azt sem tudnám, hogy ki az. Mivel számomra még semmit sem bizonyított Raion Tenseiként, és a klán vezéreként, ezért azt sem mondhatom, hogy van bármilyen jelentősége a szememben. Hozzáteszem persze, hogy magam sem tudom, mivel kellene bizonyítania, hiszen mit csinál egy vezér? Összetartja és igazgatja a klánját, de itt ezt nem látom. Ha mindenki szétszórtan él, akkor nincs egység, lehet, sokan azt se tudják, ki a vezérük, vagy hogy egyáltalán van e vezérük, Raion pedig egy másik szervezetben tengeti hétköznapjait. Elmondása szerint nem önszántából, de ha nem önszántából lenne itt, akkor már rég útnak eredt volna.

- Áruld el nekem, Raion: vajon a többiek tisztában vannak azzal, hogy te vagy a vezér? Hiszen az Amegamiban vagy, egy számukra talán ismeretlen szervezetben, és nem a saját klánod próbálod meg összekovácsolni – az milyen vezér? Persze nem akarok ebből vitát indítani, csak kifogásolom a mostani felfogását. Kihívni? Hm. Oké, akkor csak várjon, míg erősebb leszek és kihívom párbajra. Nem azért, hogy én legyek a vezér, mert sosem voltam egy irányító személyiség. Vagyis nem szeretek sem irányítani, sem pedig irányítva lenni, inkább megmaradok annak, aki megbeszéli a dolgait a társával, és együtt döntenek. Persze ha lenne mellettem egy társvezér, akkor már mindjárt más lenne.

- Hát akkor, Raion, eddig úgy néz ki, hogy nem lesz utódod – emelem poharam, majd iszok egy kortyot. Mintha azt mondanám: Igyunk arra, hogy örökre egyedül maradsz, és arra leszel kárhozatva, hogy a saját tükörképed nyalogasd egész álló nap. Az a baj, hogy ezt is kinézem belőle.

A kakaskodás alatt:

Persze, mindjárt gondoltam, hogy a kijelentésemre elképednek, hiszen mindig ez történik. De ami mindig megtörténik az az, hogy nem velem beszélgetnek, hanem a melleimmel. Na ezért nincs párom! Jó az, ha egy nő olyan adottságokkal rendelkezik, hogy ki tudja használni, de nem szabad túl messzire menni vele – nem kell mindent bevállalni -, általában már annyi is elég, hogyha szólsz egy-két szép szót az ellenfeleidhez, de amikor megemlítettem – és mellé még hazugság is volt -, hogy Raion a kedvesem, mintha felháborodtak volna. Lehet, hogy ezt már mellőznöm kellett volna, de hát ez is csak arra jó, hogy rájöjjek, mennyire ostobák, és irigyek tudnak lenni a férfiak, ha egy jó nőt látnak.

- Ezért szar szépnek lenni – sóhajtok, amikor azt állítják, hogy majd megtartanak maguknak. Hogy mennyi sok a naiv ember a világon! Az pedig már más kérdés, hogy Raion nem véd meg, hanem inkább megfigyeli, hogy mire is vagyok képes. Hagyjuk, már hozzászoktam, és nem is várom el, hogy megvédjenek, hiszen erre magam is képes vagyok. Sosem szorultam rá arra, hogy bárki megvédjen, vagy elbújjak a háta mögé. Szóval, mielőtt bárki csatába kezdene és kakasviadalba, mérlegelnem kell, hogy mit tudok tenni. Nem akarom megadni az esélyt az embereknek arra, hogy hozzámérjenek, de Raionnak sem, hogy mészárlásba kezdjen. Ahogyan én sem fogok. Ha meg tudom oldani ezt úgy, hogy egy embernek sem ártsak, akkor úgy fogom megoldani.

„Ne nézzenek csak egy darab húsnak, Tensei Kiyoko!” – újra Tensei-nek hívott. És nem is ez volt az, ami meglepett, hanem a másik kijelentés, miszerint ne nézzenek egy darab húsnak. Úgy látszik, van remény. De remélem, hogy nem csak azért mondta, mert Tensei vagyok, és a klánjába tartozom. Akarom azt hinni, hogy inkább a nőies bájaim miatt mondta azt, s hogy álljak ki magam mellett. De akárhogy is, igaza van.

Ahogy a férfiak felém közelednek, s Raion elmegy egy másik csapathoz, azonnal kézjelekbe kezdek. Ahogy mondtam, nem akarok nekik ártani, s ha lehet, inkább megoldanám úgy, hogy nem ontok vért.

Szóval mielőtt Raion úgy döntene, hogy megunja a csetepatét és ártatlan, részeg embereket mészárol le, akik nem tehetnek arról, hogy Raion túl fellengzős, végeznék a kézjelek sokaságával, és az egész csapatra rázúdítanám a Suiton: Mizuame Nabara (Keményített Szirup Elfogó mező) technikát, kivéve persze Raion-t és magamat (mert ki lenne olyan hülye, hogy magát is beletapassza a földbe?), ezzel valószínűleg mindenkit beleragasztva a sárba. Vagy mi ez. Ha az egész buli sikeres, akkor a Kirigakure no jutsu-t is használnám, és mindaddig fenntartanám a sűrű ködöt, amíg ki nem megyünk a kocsmából. Éppen ezért, ha minden klappol, kézen fogom Raiont, hogy ne verekedjen többet – ugyanis én érzékelem, hogy mi merre van -, és elkerülve a többieket a szirupmezővel együtt, megpróbálnám szinte hangtalanul nyitni az ajtót, hogy távozzunk. Nem akarok én balhét.

Miután messzebbre elkerülnénk a kocsmából, addigra bizonyosan a köd sincs sehol, épp elég bajuk lenne a sziruppal.

- Majd később bepótoljuk a sörivós csatánkat - meg a nászéjszakát is, heh. Celtem, azt nem.

Ootsutsuki Kaguya Szomb. Okt. 07 2017, 12:11

//Akkor inkább csak jódlizok. XD//

A vendégek lázadása előtt:

A kérdésedre Raion egy pillanatra habozik, majd válaszol.
- Persze, hogy tisztában vannak vele. Én voltam a vezér, és a mai napig is én vagyok. Nem olyan kishitű a klánunk, hogy a távollétemben új vezért avasson, hiszen miből feltételeznék, hogy meghaltam? Még csak nem is jöttek utánam, hogy kiderítsék. Ez is csak arra utal, hogy tisztában vannak erőmmel, és tudják, hogy egy nap visszajövök. De nem szorulnak kormányzásra, sem igazgatásra, ők mind Tenseiek. Mind azt teszünk, amit akarunk, hiszen mint mondtam, páran szétszéledtünk a világ különböző pontjára. De ha én, Raion Tensei, összehívnám a Tensei klánt, mint vezérük, biztos, hogy mind megjelennének. Én vagyok az, aki csatába vezeti őket, ha kell, de senki sem volt olyan botor, hogy merjen kételkedni felsőbbrendűségünkben, és én vagyok az, aki az egész klán nevében beszél, ha szükséges, pont, mint most. Biztos lehetsz benne, hogy én vagyok a Tensei klán arca, hangja, és lelkének egy része, pont, ahogy te is. Uralkodásra születtünk, ezzel pedig a tagok is tisztában vannak. Ha tudják is, hogy az Amegamiban vagyok, tudják miért kényszerültem oda, és nem veszik szolgálatnak. Nem gondolják árulásnak, mert nem az. Tudják, hogy sosem árulnám el a klánomat. - mondja Raion büszkén, és egy vágyakozó mosoly kíséretében.
Valószínűleg az iménti mondatai is csak tovább erősítették honvágyérzetét lelkében. Ahogy a férfi a távolba mered, miután befejezte szokásosan hosszú és fennhéjázó monológját, melyből most valahogy hiányzott az a kékvérű, páváskodó él, most láthatod csak igazán magányosnak, de tudod, hogy bármilyen kísérleted arra, hogy megvigasztald, a büszkesége elleni támadásnak venné, és nem állna jót magáért. Talán jobb lenne hanyagolni a témát. Ő is így tesz, erőt vesz magán, majd ismét rád figyel, és hangosan felnevet azon a megjegyzéseden, hogy nem lesz utódja. A nevetésében van valami hamis, és valami nem őszinte, talán fogalma sincs arról mit mondtál, de úgy néz ki, nem akar, és nem is fog tovább beszélni a klánjáról.
Lehet, hogy csak önmagát akarta meggyőzni, vagy inkább önmaga számára szerette volna fenntartani a klánjáról alkotott képet. De, ha Raion sem tud semmit, és valójában nem is tartja a kapcsolatot a Tensei klánnal, akkor... valójában mi lehet most velük? Hol lehetnek? Egyáltalán még Raion a vezérük? Ő biztosan nem fogja megválaszolni ezeket a kérdéseket, hiszen nem hajlandó megválni a neki otthont adó emlékképektől, melyeket a szívében őriz. Talán te is túl kegyetlen lennél, ha elvennéd ezt tőle, elvégre, most először látod igazán sebezhetőnek. Ettől persze, még kérdőre vonhatod, hiszen talán csak most nyílt meg igazán, de ki tudja, mit reagálna rá, hiszen ő talán a legbüszkébb ember, akivel valaha találkoztál. Még képes önmagának is hazudni, csak hogy a féltett becsületén csorba ne essék, de most először láthatod, hogy az arroganciája talán sebezhetőségéből fakad. Nyilván ezt ő is tudomásul vette, és egy nagyobb korty után megszólal.
- Szóval ezek a szarhalak... hol teremnek? Mit esznek? - kérdezi az állát támasztva.

A vendégek támadása után:

Raion még mindig nem ölt meg senkit, a vendégek útjában pedig rengeteg bútor áll, és a távolság sem utolsó tényező a fáradt munkásoknak a hosszúkás épületben. Bár a vágy nagy úr, meg kell erőltetniük magukat, hogy időben elérjenek, mielőtt kézjeleznél. Persze te, mivel ninja vagy, és elég képzett is, gyorsabb vagy, így sikeresen aktiválod a technikádat, melynek következtében a vendégek elcsusszannak a vízen, majd miután az szirupszerű iszappá válik, bele is ragadnak. Raion gyors reflexeinek köszönhetően időben hátraugrik, de mivel a chakrád precíz elosztására nem volt időd, a mező hamarosan az egész épületet belepi. Te még egy Kirigakure no Jutsu-t is megengedsz magadnak, mely az egész termet sűrű ködbe borítva, ezzel ellehetetlenítve a látást, mindenkinek, kiéve neked, aki már hozzászokott.
Karon ragadod Raion-t, aki értetlenül, vakon áll a ködben, és kihúzod az épületből, majd a kocsma előtt, tisztes távolságban mindketten megálltok. Te még észre sem vetted, de nem engedted el a kezét. Raion sem, sőt, ő még a tiéddel összekulcsolt kézzel vakarja is meg a fejét, és még rád is mutat, úgy, hogy észre sem veszi, hogy a kezed az övében van.
- Nos, Tensei Kiyoko, tudod-e, miért nem aprítottam miszlikbe a pórt, mely végtelen arroganciájában jónak látta újat húzni nem is egy, hanem két klántaggal?! - dülleszti ki a mellét, és meg se várja, amíg válaszolsz, ha válaszolsz, akkor közbevág, ügyet sem vetve rád, és folytatja. - Pofonegyszerű! Mert kíváncsi voltam arra, hogy a pórnéppel szemben érzett szánalmad milyen messzire megy el. Én, Raion Tensei, persze tudtam, hogy a magukfajta söpredék nem tud ellenállni bájaidnak, de ha meghazudtoltad volna magad holmi jelentéktelen dolgok hatására, mint az alkohol, akkor mégis milyen Tensei lennél?! Az nem Tensei, aki nem tartja magát az elveihez a végsőkig!
Raion még elégedetten bólint is, mintha ő maga is elégedett lenne szónoklatával.
- Természetesen gondolni sem mernék arra, hogy veszélyben érezted magad, hiszen mit nekünk egy hadsereg, amíg itt van klánunk nagyrabecsült öröksége és kincse, a Tensei'gan? Magunk vagyunk a megtestesült tökéletesség, ezért is félnek és titkon tisztelnek is minket, bárhová lépünk. De ugyanakkor, nem csalódtam benned, Tensei Kiyoko! - mutat rád ismét, teátrálisan, de az ujjai még mindig szorosan összekulcsolják a tiédet, és észre sem veszi. - Valóban nem a levegőbe beszélsz, úgy gondoltam, legyen, engedek neked, és kipróbálom a módszered. Legalább a ruhám nem koszolódott össze a csetepatéban. De még mindig nem értem, mire véljem a kedvességed az olyan szánalmas, közönséges kis mitugrászokkal szemben, mint ezek, de valóban nem bántottad őket. A filozófiádat alapul véve, azért, mert nem lett volna értelme, elvégre nem uraik a saját cselekedeteiknek, nem de? Hiszen ők csak pór, képtelenek önálló gondolkodásra, azt teszik, amit mondanak nekik. Valóban, Tensei Kiyoko, így még nem gondoltam rá... valóban.
Raion szokás szerint, sajátságosan értelmezte a dolgokat. Legalább a felfuvalkodottsága konzisztens, ha már más nem. Vajon részeg? Ismét egy két perces bólogatásroham veszi kezdetét, már azt hinnéd, hogy valamije elromlott, azonban ismét tágra nyílnak szemei.
- Ha eddig még egy pillanatra is kételkedtem volna benne, most már nem teszem! Igazi Tensei vagy. - jelenti ki büszkén.
Oké, most mondott ellent magának már vagy a századik alkalomra. Miért... miért nem vallja be, hogy magányos lenne egyedül, és látta, hogy hajthatatlan vagy, ezért a kedvedre akart tenni?
- Így hát, nem várhatunk tovább. Gyorsan, keressünk valami természeti képződményt, ahol a madár se jár, és így porrá zúzhatjuk. Szükségünk lesz rá, ha azt akarom, hogy használd klánunk örökségét! - jelenti ki, majd a kezeddel még mindig az övében, szinte szökdel előre.
Valamiért boldog. Bár, vajon, még mindig nem vette észre, hogy kézenfogva jártok, vagy csak ENNYIRE magányos? Természetesen van esélyed útközben megállítani, sőt, célszerű lenne, hiszen talán még ő sem tudja, merre megy egyáltalán. Valószínűleg az első tisztásra azt mondaná, hogy ez jó, edzés gyanánt. A sörivó versenyes szavaidra pedig nem is reagál, mert vagy keresztülbeszélt rajta, vagy csak szimplán figyelmen kívül hagyta, mert éppen elvolt a saját kis világában.

//Amennyiben csak ezt reagálod le, és nem változtatod, vagy befolyásolod az eseményeket sehogyan sem, a következő mesélői posztomat már a Rémségek Sziklájánál (azaz ebben a topicban: http://narutohun.niceboard.org/t2442-remsegek-sziklaja) találod.//

**Misaki Kiyoko** Szomb. Okt. 07 2017, 16:00

// Kaguya //

Igazából még most sem tudom eldönteni, hogy Raion tényleg ennyire büszke, vagy csak annyira magányos, hogy bármit képes mondani annak érdekében, hogy ez ne derüljön ki. Amikor nevet, nem nevetek vele együtt, csupán kíváncsian oldalra döntöm a fejem, s onnan nézek rá vizslató tekintettel. Próbálom eldönteni, hogy mi is járhat a fejében, s azt kívánom, hogy bárcsak belelátnék. Ha lenne egy ilyen képességem, hogy bármikor a másik fejébe láthatok, lehet, hogy sokkal könnyebb lenne az életem, vagy könnyebb lett volna. Elkerülhettem volna annyi csalódást, tudnám, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy előrébb tudjak haladni az életben. Az is igaz persze, hogy jobb, ha inkább nem tudom, mire gondolnak az emberek. Sokuknak megannyi szenvedés jár az elméjében, amit nem szeretnék még egyszer megélni, s lehet, hogy azokon én sem segíthetek. Másoknak perverz gondolatok cikáznak ott, míg egyesek gyilkos terveket szövögetnek. Nem… jobb lesz nekem így, hogy nem látok az elméjükbe. Ha már pedig igaz, hogy ilyesmire képes leszek a Tensei’gannal, akkor azt csakis olyan célra fogom használni, amiből hasznom is van és persze szükséges.

Jobban átgondolva a helyzetet, nem gondoltam volna, hogy Raion ennyire magányos. Talán jobban, mint én. Viszont én nem félek elmondani, ő pedig nagyon jól titkolja, és elrejti ezt a túlzott önimádatával, s azt mutatja, hogy nincs semmi baj, mert ott van ő magának, és az neki nem hogy elég, de még tökéletes is. Elgondolkodtató, hogy vajon az a magányosabb, aki megélte párszor a csalódást, vagy az, aki egyáltalán nem élte még át, mert nem volt kivel. Persze mondhatja azt, hogy „te legalább átélted”. Kérdezhetném azt is, hogy kinek fáj jobban elveszítenie az egyik szülőt: annak, aki megélt vele tizennyolc évet, vagy annak, aki már gyerekkorában elveszíti. Mindkettő fájdalmas, és mindkettő mély nyomokat hagy. Míg az egyik rengeteg időt eltölthetett vele, így sok emléke is van róla, a másik nélküle nőtt fel, s tudjuk nagyon jól, hogy egy fiatal gyermeknek mindkét szülőre szüksége van, különben… valljuk be, korcs lesz belőle, mert rosszul nevelik. De tisztelet azoknak, akiknek sikerül egyedül és mellé még jól is.

Na… normális párt találni pedig még mindig kiváltság… és ezért vagyok még mindig egyedül.

Hogy mit esznek a szarhalak?

- Arroganciát – az olyan, mint az elegancia, csak mégsem. Elegáns halak, akik azt hiszik magukról, hogy ők az ászok, meg a királyok és a világ uralkodói, de annyi sok arroganciát és fennkölt stílust esznek, hogy ettől szarhalakká válnak.

***

A cselem bevált, de azért remélem, hogy az emberek elég hamar kiszabadulnak majd és elfelejtik, hogy ez történt velük. Vagy hogy egyáltalán rájönnek, mi is történt velük valójában. Csak annyit láttak, hogy egy nő rengeteg mennyiségű vizet köp, amibe beleragadnak… de betudhatják ezt annak, hogy annyit ittak, hogy hallucinálnak.

Kiérve Raion azonnal belekezd a szövegelésbe, s elmondja, hogy mi volt az oka annak, hogy nem támadt neki egyiknek sem. Valahogy gondoltam, hogy erre megy ki a játék, és nem az, hogy hatottam rá. Bár ha így nézzük, hatottam rá, csak teljesen más volt a reakció, mint azt vártam. Ki mondta, hogy nem tartom magam az elveimhez? Nekem ez az erkölcsi kódexem. Ez olyan, mint másoknál az erényöv, hogy addig megtartóztatják magukat, amíg nem jön el a megfelelő alkalom az enyelgésre – bár tök hülyeség -, na én pont így tartom magam az elveimhez és csak akkor ölök, ha azt muszáj. MUSZÁJ, így. Csak sóhajtok, hogy már megint kezdi, és egész nap csak azt kell hallgatnom, hogy a Tensei-ek így, a Tensei-ek úgy… talán hagynom kellett volna, hogy egy kicsit az a bizonyos pórnép megleckéztesse, de akkor szarul jönnék ki belőle, és Raion nem tanítana azt mondván, hogy nem vagyok igazi Tensei, nem vagyok méltó a tanítására, mert mi az, hogy egy társamat cserbenhagyom? Igaza is lenne… na most úgy jön le, mintha hasznot húznék Raion-ból. De miért is ne? Mivel van hasznom belőle, lényegében azt teszem, de persze valóban szeretnék valahogy hatni rá. Úgy, hogy a dolgok másik végét fogja meg.

- Nem. Való igaz, hogy nem uraik a cselekedeteiknek, de sokféle ember létezik. Akik bírják az alkoholt, és akik nem bírják az alkoholt… meg Tensei-ek, de ez mellékes – teszem hozzá, hogy boldog legyen, mert való igaz, hogy eddig csak úgy láttam, mint aki karót nyelt, s most teljesen más arcát mutatja. Amit szeretnék is, hogy így maradjon, de nem adhatok mindig alá lovat.

Raion világlátása elég szűk. Sajnos a világunkat is azok az emberek alakítják, akik beszűkült világlátásuk okán nem hisznek abban, hogy a világunk tágas, esetleg nem értik. Mint Raion, aki azt hiszi, hogy a világunk mérhető, számszerűsíthető és megfogható. Hogy a szavaival éljek, uralható, mert szerinte csak kétfajta ember létezik: aki Tensei, és aki nem. Jaj, Raion, szegény Raion. Az egyetlen problémád önmagad vagy. A túlzott becsvágyad és önbecsülésed olyan szintre hágott, hogy a magányodtól nem látod, hogy csak te vagy a problémád, és magaddal küszködsz. Persze a valódi magányosság nem korlátozódik pusztán az egyedüllétre, de te mindenben egyedül vagy. Önmagaddal vívódsz, és nem vallod be magadnak, hogy közben valóban szeretnél magad mellé egy társat, aki legalább olyan, mint te magad vagy. Ezért látod bele a beszédembe a saját gondolataidat, mert végre van egy ember, aki meghallgat, és ez tetszik neked. De onnan tudom a legjobban, hogy elviselhetetlenül magányos vagy, hogy úgy szorítod a kezem, mintha már is hozzád tartoznék. Lehet, nem veszed észre, vagy szimplán nem akarod észrevenni, egyszerűen csak beletörődsz. De elkeserít téged is… valahol mélyen, egy olyan helyen, amit még mindig elnyom a túlzott gőgösséged. De ez az önelégültség lesz egyszer a végzeted, ha nem faragunk rajta.

A kezemet el nem engedve rohan előre, de ha így folytatja, akkor orra bukok. Annyira lelkes lett, hogy maga sem tudja szerintem, hogy merre is megy, vagy mit is keresünk pontosan.

- Raion! – szólítom, először csak halkan, de még mindig ugrál. – RAION! – állunk meg végül egymással szemben. Annyira fogja a kezem, hogy rángatnom kellene, hogy elengedje, viszont ezt nem fogom megtenni, azt hinné, hogy agresszív vagyok.

- Még mindig fogod a kezem – jegyzem meg teljesen zavartalanul, ugyanis egy kis kézfogás engem nem fog lázba hozni. Más esetben lehet, hogy megtörténne, de ahhoz őkegyelme még nem jár sehol.

- Tudod egyáltalán, hogy merre tartasz? Hogy mit keresel? Mégis mitől indultál be ennyire? – tudom, hogy mitől, de tőle is hallani akarom. Meg azt is, hogy céltudatosan halad e előre, vagy csak úgy ugrál, majd hátha talál valamit, ahol jó lesz? Meg az is érdekel, hogy egyáltalán észrevette e, hogy mindeddig úgy fogta a kezem, mintha a párja lennék.

Ootsutsuki Kaguya Vas. Okt. 08 2017, 10:42

//Kiyoko//

Verekedés előtt:

- Lenyűgöző lények. - bólint Raion elismerően, de mégis fapofával a szarhalakról szóló beszámolódra.
Ugye... nem hiszi el még mindig? Csak mert, belőle már azt is ki lehet nézni, hogy annyira elszégyellte magát azért, mert előzőleg azt hitte, létező állatfaj a "szarhal", hogy egyszerűen kitörölte az emlékezetéből a pillanatot, mikor bebizonyítottad az ellenkezőjét.

Verekedés után:

Miután megjegyzed, hogy többféle ember létezik, na meg a Tensei-ek, Raion csak elmosolyodik, nyilván nem vette észre az élt a hangodban, mondandódban, vagy nem akarta észrevenni. Miután kéz a kézben rohantok az istenek sem tudják hová, hirtelen megálljt parancsolsz, mire ő meglepetten, felvont szemöldökkel áll meg. Miután rájön, hogy még mindig fogja a kezed, maga elé emeli összekulcsolt karjaitokat, aztán vállat von.
- És? - kérdezi.
Ezután elengedi a kezed, majd egy torokköszörülés után megjegyzi.
- Gondoltam megelőzöm, hogy ne rohanj vissza az emberekhez akik vélhetőleg hamarosan utánunk erednek, és végezni akarnak velünk. Na meg, magamat is el akartam távolítani, nehogy összetörjem a vérző szívedet... mert még egyszer nem fognám vissza magam. - jegyzi meg, komorrá vált arckifejezéssel.
A távolba néz, majd egy hatalmas sziklára mutat, eléggé messze tőletek.
- Arra megyünk. Azért, hogy klánunk féltett örökségét felébresszem benned. Igen, Tensei Kiyoko, nem másról beszélek, mint a Tensei'ganról. - mondja büszkén, miközben összekulcsolja karjait, és állát megemelintve néz le rád, mintha szó szerint fennhordaná az orrát. - Készen állsz tanulni?
Akárhogyan is válaszolsz, Raion elindul előre, de most már nem fogja a kezedet. A tempója rendkívül gyors, még gyalogolva is, bizonyára izgatott, vagy... a gyaloglás, utazgatás szimpla időpazarlás számára.
Egy jó fél órát kell gyalogolnotok így, mely közben van időtök beszélgetésre, bár Raion, hozzá méltatlan és szokatlan módon, nem szólal meg. Mintha valamin járna az esze. Arckifejezése már az előbb is elkomorodott, még a fennhéjázásból is alább vett. Lehet, hogy van egy afféle "Tensei kapcsológomb" rajta, ami komollyá és megfontolttá teszi, mikor tanulásról, vagy egy klántag beavatásáról van szó?

A Rémségek Sziklájánál:

Ahogy elérkeztetek a várva várt helyre, lakatlan, összedőlni készülő házak rengetegében találjátok magatokat, egy sziklás, kopár mezőn.
- Ez az, ez tökéletes lesz. Itt senki sem állhat az utunkba. - jegyzi meg Raion, majd miután beért a síkság közepére, szembefordul veled.
Tart néhány méter távolságot, és mélyen a szemedbe néz, a tekintetedet fürkészve. Mintha felmérne téged. Most először látod ennyire... profinak.
- Hála annak, hogy szemtanúja voltam a múltadnak, valamennyire tisztában vagyok a képességeiddel, de sosem lehetek annyira, mint te. Mondd, mire vagy képes? Őszintén, és kendőzetlenül. Egy Tensei ugyan mindenben a legjobb, de az első lépés mindig a törekvés. Senki sem születik tökéletesnek, de, ha Tensei-nek születsz, akkor rendkívül közel állsz hozzá, és sokkal kevesebb idő alatt éred el azt a szintet, melynek köszönhetően mások már nem törhetnek babérjaidra. Főleg, a közemberek, a tizedrangú tucatshinobik. Ők elfelejthetik, hogy valaha úgy értsenek a genjutsuhoz, vagy valaha úgy irányíthassák elemeiket, mint mi. Mi nem harcolunk a ninják bevett szokásai, törvényei szerint, nincs szükségünk félrevezetésre, sem rejtőzködésre, mi, nem harcolunk, hanem dominálunk. Nem mondunk, teszünk. Nem gondolunk, cselekszünk. Ha kell pusztítunk, de alapjáraton: uralkodunk. Így, harcol egy Tensei. Te, aki csak most fedezted fel előkelő származásod, mit mondasz, hogy harcolsz? És ami a legfontosabb... - itt hatásszünetet tart.
Úgy fél percnyi habozás, és vélhetőleg hatáskeltés után folytatja.
- Miért harcolsz? Most már tartozol valahová, akár akarod, akár nem. A véred kötelez, a származásod béklyóba taszít, de! Nem kell, hogy béklyó legyen. Mi a Tensei? Egy név. Mi a Tensei'gan? Egy eszköz. Mitől lett a klán ilyen magasztos? Miattunk. Mitől lett a Tensei'gan, több, mint egy egyszerű pecsét a szemgolyón? Miattunk. Mi tettük azzá ami, mi tettük igazán naggyá. Mindig felülemelkedtünk azon, amik voltunk, így a származásunk már nem béklyó volt, hanem előny. Mi voltunk azok, akik a Tenseieket uralkodókká, és a dojutsunkat legyőzhetetlenné tettük, mi voltunk azok, akik mertek cselekedni, mertek tenni, és mertek a bevett sémákon kívül gondolkodni, mertek eltérni a megszokottól. Mi voltunk azok, akik mertek nagyok lenni. - mondja Raion, büszkébben, mint valaha. Ahogy ő adja elő... talán tényleg csodálatosnak hangozhat a Tensei klán, és az eszmék, melyeket képvisel.
Úgy hangzik, mint egy indoktrináció, de ettől függetlenül Raionon látszik, hogy minden szavát elhiszi annak, amit mond, és komolyan is gondolja. Sziklaszilárd meggyőződés ez, olyan, mint egy hitvallás, vagy egy elv. Olyan, mint az elved, mely megköveteli, hogy megessen a szíved az éhező gyermeken. Raion szemében a klán minden, a név kötelez, és a vér megbélyegez, de ez mind előny, nem hátrány. Legalábbis, azzá kovácsolható. Talán kapizsgálod, mit jelent igazából Tensei-nek lenni.
- Ez, a beavatásod. Aki nem tudja használni a Tensei'gant az nem igazi Tensei, csak névben. Nem használhatja ki az előnyeinket, csak a hátrányainkat tudhatja magáénak. De minden hátrányból lehet előnyt kovácsolni. Lehet, hogy nincs is tehetséged klánunk szent örökségéhez, de ez azt jelentené, haszontalan vagy? Hm?! Nem! Tensei vagy. Uralkodásra születtél. Nem gondolkozol, cselekszel, nem mondasz, teszel, és nem harcolsz, dominálsz! Uralkodsz! Érted már? - kérdezi egy félmosollyal az arcán.
Bár az előbbi mondat úgy hangzott, mint Raion saját véleménye, illetve nézete, attól még ezt is ugyanúgy igaznak véli, mint bármely eddig elhangzott mondatát. Azonban... a helyzet most már kezd kissé olyan lenni, mintha Raion egy szakítás után vigasztalna, és bemesélné neked, hogy mennyire értékes vagy, és a pasi hibája, hogy szakított veled, mert nem tudja, mit veszített. De ugyanakkor, van valami előkelő és valami... jobb szó híján, rosszalló is ebben a dologban, nemde? Biztos, hogy most olyanok a Tenseiek, mint amilyennek Raion leírta, és mindegyikük így gondolkozik, viselkedik? De, egy valami viszont tény: jelenlegi kiállása, és szavai alapján, Raion most először tűnik igazi vezérnek. Most először annyira határozott, ellentmondást nem tűrő, és tekintélyt parancsoló, mint az egy vezértől elvárható. A klán az első, minden más másodlagos. Nem ilyennek kell lennie egy klánvezérnek?
Talán minden szaván csüngsz, vagy talán megveted a sziklaszilárd, kőbe vésett elveit. De még is csak, érezheted szavai igazát. Úgy érezheted, nemes, előkelő vér csörgedezik benned, mely csak a hívószavadra vár. Eddig talán úgy is érezhetted, hogy csak béklyóba taszított, de itt az ideje, hogy átvedd az irányítást. Legyél Tensei. Uralkodj a véred felett. Uralkodj a sorsod felett. Kovácsolj előnyt a hátrányaidból. Ez a lényeg, nem? Vagy több lenne mögötte?
Már korábban láthattad, hogy Raionnak nincs ellenére, ha ellent mondanak neki, de a klánnal kapcsolatban olyan elvei vannak, melyekből nem hajlandó alább adni. Ha valamivel nem értesz egyet, szóvá teheted, de vajon Raion hogy fog hozzá viszonyulni? Azt mondta, ez a beavatásod. Ez mit jelenthet pontosan? Ami pedig Raion-t illeti, úgy néz ki, hogy tényleg van rajta egy "Tensei kapcsológomb", olybá tűnhet, mintha két arca lenne: a klánvezér, és az ivópartner.

//Na, akkor kövi poszt ide: http://narutohun.niceboard.org/t2442-remsegek-sziklaja //

**Mizuho Suzuya** Csüt. Május 31 2018, 19:44

Mizuho Suzuya/Karmazsin

Chakraszint: 118

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny

Előzmény: Takigakure erdeje

- A válasz...apám...mert ezért élek...Suzuya fél...gyenge...én ebből születtem. - a hangom halk, remeg a fáradságtól, ahogy a vérveszteség és a hirtelen támadás okozta kimerültség lassan felülkerekedik rajtam. - Azért születtem...azért élek, hogy öljek...élvezem, nagyon élvezem a vért, viszont...Suzuya fejében, a szíve legmélyén mindig is ott motoszkált az az apró gondolat...hogy ő addig nem élhet, amíg te élsz...ezért is élek...ez a célom, a létezésem oka...hogy mikor eljön az ideje...m...egö.l..je..lek - suttogom, majd térdre rogyok ahogy a hideg lassacskán átjárja a testem. Az én időm lassan lejár, a hideg is ezt jelzi. Röstellem, de elgyengültem, már alig maradt valami erőm. El fogok ájulni, és ha valaha is felkelünk, az már az én drága hugicám lesz. Már ha valaha felkelünk.
A szavaim elvesznek az ürességben, mert a címzett személy már sehol sincs. A kutyák se ugatnak, léptek se hallatszanak, csakis az én lassú légzésem és a halk szél hangja tölti be a határt. Vége van, de pokolba is, igazán jó előadás volt.
Apám vére nedvesíti be arcomat, az ő vörös árnyalata szárad a ruhámon, az ő testének karmazsinja csöpög le a pengémről; holttest viszont nincs.
- Nem öltem meg...nem feledem el...meg fogjuk egyszer ölni őt, én édes, egyetlen hugicám...bizony ám... - suttogásom egyre gyengébb, szinte már csábítóan hangzik a gondolat, hogy eldőljek és úgy is maradjak. Az viszont nem lenne szép befejezés, elvégre ez csak az első felvonás, a bevezetése a történetnek. A Fájdalom Melódiájának kezdete.
Figyelmemet hirtelen a fém csillogása vonja el az egyre gyengülő testemről. Fém és vér; egy aprócska kitűző, ami ott fekszik előttem egy adag vérben. Lassan érte nyúlok, és mikor közelebbről megnézem a véres ajándékot, elmosolyodom.
- Ígérem apám...egy szép napon eljövök érted...és megöllek. - majd megcsókolom a véres címert. Egy egyszerű tenyérlenyomat, a Mizuho klán címere, amit Suzuya sokat látott már apánk ruháján. Akkor még semmi jelentősége nem volt számomra, most viszont más a helyzet.
Suzuyának figyelmeztetés, hogy éljen bárhogy, bárhol, az életének ezen szakasza lezáratlan marad, míg egy bizonyos személy meg nem hal. És, hogy a halála után az ő dolga lesz továbbvinni ezt a nevet, ahogyan ő akarja.
Nekem ígéret és lecke is egyben. Ígéret, hogy egy nap, ezen a szent helyen ismét meg fogok ütközni az öreggel, de csak egyikünk távozhat élve. A lecke pedig az, hogy ha mi akarunk távozni, ahhoz több erő kell.
- Ma nem halunk meg itt, hugocskám...
Lassan, remegve felállok, nem törődve a hideggel, vagy a zsibbasztó érzéssel a testemben. A Tantot ügyetlenül, de visszahelyezem a tokjába, majd nagy nehezen, de letépem a ruhám ujjait, és összekötözöm őket. Utánna, szintén nehézkesen, de kiszedem a pengét a hátamból, majd a ruhadarabokkal rögtönzötten betakarom a sebet, és összekötöm a mellkasomnál. Végezetül a véres kunait eltéve, és a kitűzőt a ruhámra biggyesztve elindulok a határ felé.
Mint egy hulla, botlatozva, szédelegve haladok...még négy méter...már csak három, de alig látok...két méter, testemet már nem is érzem...csupán pár lépés, az egész olyan, mintha csak álmodnék...a túloldalon vagyok, viszlát Vízesés, heló Tűz...ki tudja, meddig jutok...

A remete háza, közel a határhoz
Suzuya

~ Meghaltam? ~
~ Nem...annak még nem jött el az ideje. ~
~ Mi...mi történt? Minden olyan...olyan ködös...zsibbasztó...~
~ Nyisd ki a szemed. ~

Elsőként a fájdalom áll be. Zsibbasztó, lüktető fájdalom, ami az egész testemen végigfut. Nem éles, nem hirtelen, inkább tompa, folytonos, mintha legurultam volna a hegyről, az aljában pedig nem tudok mást tenni, mint feküdni. De miért fáj ennyire? Minden olyan homályos, mintha végigaludtam volna egy hetet, most pedig próbálnám összerakni a dolgokat. Mi történhetett?
Emlékszem...az erdőre. Sötét volt, hátborzongató, mint mindig, aztán...volt egy lány, meg valaki...egy egér talán. Nem, sokkal inkább valaki, aki egy egérre hasonlított, és aki megtámadott...nem, én támadtam rá. De miért? Az ilyesmi nem vall rám, de talán...bántotta azt a lányt, és azért tettem. Utánna...mi is volt? Az egérfejű...meghalt. Meghalt, de nem én...nem én öltem meg....egy idegen volt, nem is...ő ölte meg magát...utánna pedig....futottam...
...ennyi.

A szemeim lassan nyílnak ki, mintha ólomból lennének a szemhéjaim. A testemet megbénítja a tompa fájdalom, egyszerűen nem is akarok felkelni innen, csak feküdni, és a plafont bámulni, ebben a félhomályos helyiségben...
Feküdni? Itt?!
Mint aki robbanójegyzetet talál az ágyában, ülök fel, hogy aztán a belém hasító, éles fájdalom azonnal visszalökjön. Fel is nyögök, egy pillanatra pedig minden elsötétül. Bár mozdulatlan vagyok, a hirtelen észheztérés miatt ezerrel kalapál a szívem, a bőröm izzadságtól nedves.
Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Mi a pokol történt velem? Ezer ehhez hasonló kérdés merül fel bennem, de választ egyikre se kapok.
- Á, szóval magadhoz tértél! - mondja egy idős hang, én pedig lassan a gazdája felé fordulok. Egy idősebb férfi az, teljesen kopasz fejjel, ráncos arcán kedves mosollyal. - Már kezdtem azt hinni, hogy nem kelsz fel. Két napja csak alszol. - mondja, majd bebotorkál a szobába. A kezében egy tálca van, rajta egy kancsó vízzel, meg egy kis étellel, aminek a puszta látványától is összefut a nyál a számban. Miközben leteszi az ágyam melletti kis szekrényre a tálcát, én nagy nehezen ülőhelyzetbe tornászom magam.
- Óvatosan, óvatosan, vagy felszakadnak a sebeid. - figyelmeztet barátságos hangnemben, mintha csak a nagyapám lenne; közben segít felülni. A kezembe ad egy pohár vizet, amit mohón le is nyelek, bár a nagy része lecsorog az arcomon. Az öregúr ad egy rongyot, amivel megtörlöm magam, majd megint kapok egy kis vizet, amit már sikerül rendesen meginnom.
- Köszönöm. H..hol vagyok? - három pohár víz után ez az első kérdésem, bár kissé tartok a választól.
- Nálam. - feleli, majd az arcomon kiütköző értelmetlenség láttán kiegészíti - Egy folyóparti házban, nem messze egy falutól, a Tűz országában. - a válasza igencsak megnyugtat. A Tűz vidéke, azaz sikerült kijutnom Vízesésből. Itt már talán nem érhet el az apám, de...hogy kerültem ide?
- Mi történt? - kérdezem halkan, miközben az öregúr a kezembe nyom valamit, ami egy tál halkásának, vagy valami hasonló kotyvaléknak tűnik. Ez mondjuk nem is érdekel, azonnal nekiesek, miközben az öreg válaszol.
- Erre én is kíváncsi vagyok. Az erdőben találtalak meg, méghozzá nem is akárhogy. A földön fekültél, az egész testedet vér borította, gondoltam is magamban, "Mégis miféle szörnyeteg végezhetett ezzel a lánnyal?". Közelebb érve azonban észrevettem, hogy még lélegzel, így összeszedtelek, elhoztalak ide, és ahogy tudtam, összevarrtalak.- feleli, mire én abbahagyom az evést.
Azt se tudta, ki vagyok. Itt él, valószínüleg egyedül, és mégis segített egy vadidegenen, aki ráadásul kívülállónak számít. A falumban biztosan szökevényként kezelnek, talán bűnözőként, de ez az ember mégis szó nélkül segített rajtam.
- Nagyon hálás vagyok...mindenért, uram. - a tudat, hogy igenis léteznek ilyen emberek, nagyon meghat. Azt se tudom, mit is csináljak, hogy ezt hogyan hálálhatnám meg neki. Az viszont biztos, hogy az egész dolog csodálatos érzéssel tölt el.
- Ugyan, semmiség az egész. - legyint mosolyogva, ami hirtelen le is hervad róla - Azt viszont elmondhatnád, hogy mégis mibe keveredtél. Olyan ruha volt rajtad, mint egy shinobinak, fegyvereket találtam nálad, amik ráadásképp véresek is voltak.
A kérdése teljesen jogos, viszont rendesen belémfolytja a szót. Mit is mondhatnék most? Hogy az elmebeteg, gyilkos apám elől menekülve szökevénnyé váltam? Hogy voltaképp elárultam a falvamat? A mostani helyzetemre válaszolni se tudok, hiszen fogalmam sincs, mi történt velem, hogy mit tettem...vagyis, hogy mit tehetett ő.
Nem egyszer volt már olyan, hogy mikor nagyon féltem, rettegtem, vagy fel akartam adni, megszólalt a hangja a fejemben, és utánna képszakadás. A mostani is egy ilyen eset volt.
~ Vándor vagy, árva...a fegyvereket találtad...banditák támadtak meg....találj ki valamit, hugicám. ~ hirtelen szólal meg a hangja a fejemben, a meglepettségemet pedig igyekszem nem kimutatni.
- Hát...én amolyan vándorféle vagyok, és összefutottam pár útonállóba. - kezdem a hantázást - Megpróbáltak megölni, és...sokan voltak.
- Értem. - bólogat az öreg, majd elindul kifelé, de félúton megáll - Szörnyű világban élünk sajnos, úgyhogy nem lep meg a dolog. Magam is...megtapasztaltam az ilyesfajta söpredékek tetteit. Most viszont pihenj. - az öreg hangja sokkal fáradtabbnak, meggyötörtebbnek tűnik. Távozásának sebességéből ítélve rájövök, miről is beszél. És egyáltalán nem örülök neki.
- Mi történt igazából? - suttogom magam elé, neki címezve.
~ Vér...rengeteg vér, és egy nem várt látogató...tudod te, kiről van szó. ~ suttogja válaszként, és pontosan tudom, kiről beszél. Viszont akkor halottnak kéne lennem. ~ Megmutatom a műsort..
Az elnyomott, eltitkolt emlékek az estéről hirtelen törnek elő, akár egy rossz álom. Egy kivégzett kutya...a határ közelsége, majd apám hátbaszúr. Ő megpróbál elmenekülni, de kis híján belehal. Végül mégis túléli.
" Tudod… attól, hogy gyűlölsz, és attól hogy én sem szeretek benned mindent, te akkor is a lányom maradsz, legyen bármi… és a lányomat nem tudom hidegvérrel megölni… Úgyhogy kislányom… Suzuya, Karmazsin legyen ez egy utolsó lecke nektek:
Csak azt nem lehet tőled elvenni, amit megtanultál. Hogy a tudásodat, a saját erőd gyarapítására, mások megsegítésére, vagy éppen megölésére használod, az csak rajtad múlik. De ragadj meg minden alkalmat, hogy tanulj… mert különben soha nem ölhetsz meg engem…"
Apám szavai, amit mindkettőnknek címzett. Most már emlékszem, de egyszerűen nem tudom, hova tenni. Elvégre semmit se jelentettem neki, meg akart ölni. Miatta váltam szökevénnyé, ő pedig csak úgy elenged?
~ A lényeg, drága hugocskám....szabad vagy, de a múltad nem zárhatod le csak úgy. Nem futhatsz örökké, de van időd felkészülni...erősödni...célt találni. ~
- Mégis hova menjek? Mit csináljak? Mit..tehetnék? -
~ Kemurigakure...a véres meghívó...ott megtudod a választ...
Kemurigakure, azaz a Füst vidéke. Valamiért rossz érzéssel tölt el a gondolat maga, de nem tudom, miért. Mintha a elfelejtettem volna egy fontos részletet, ami miatt nem tudom összerakni a dolgokat. Az se bíztató, hogy ő mondja ezt nekem, de kénytelen vagyok hallgatni rá. Tud olyat, amit én nem, valami elengedhetetlenül fontosat. Valamit, ami szükséges a túlélésemhez.
Különben is, sehova máshova nem mehetek, a Füst pedig legalább messze van Vízeséstől, és apámtól.
- Akkor Kemurigakure.

Az elkövetkezendő két napban nem csinálok mást, csak pihenek. Pihenek, gyógyulgatok, közben pedig igyekszem összerakni a dolgokat a fejemben, hogy legyen valami épkézláb terv a fejemben. Az öregúr miatt egyáltalán nem kell aggódnom, nagyon kedves tud lenni ahhoz képest, hogy ki tudja mennyi ideje lakik egyedül az erdőben. Igaz, a tény maga, hogy egy teljesen más ruhában keltem fel, kicsit zavaró, de gondolom nem kukkolt vagy valami hasonló, amíg nem voltam magamnál. Legalább is remélem.
~ Kár, kár, mondta a madár; indulni kell, Füst már vár. ~ az ő hangja ébreszt fel a harmadik napon, ami így az ötödik itt töltött napnak számít. Bármennyire is jól esik a pihenés, igaza van. Minden eltelt nappal nő az esélye annak, hogy valaki rámtalál, esetleg apám meggondolja magát, szóval indulnom kell. Nem akarok bajt hozni az öregúrra, ha már ennyit tett értem.

- Biztosan útnak akarsz indulni? A sebeid még nem gyógyultak be teljesen. - kérdezi kedvesen az öreg, de az előkészített holmik alapján látszólag számításba vette, hogy hamar elindulok.
- Igen, uram. Már jobban vagyok, és nem szeretnék a terhére lenni. - közlöm, mire ő a kezembe nyom egy adag ruhát. Meg is lepődök rendesen.
- A kisunokám ruhái, azt hiszem veled egyidős volt. - mondja, szemében egy pillanatra fájdalom jelenik meg, mint egy szörnyű emlék, amin még most se tudja túltenni magát. - Kérlek, fogadd el őket.
A ruhákat hálásan megköszönöm neki, amik bár méretben jók, kényelmesek, de egyáltalán nem utazásra lettek tervezve. Ha ezekben elkezdenék ugrándozni, akkor hamar leszakadnának rólam, az már biztos. Ettől függetlenül igen nagylelkű gesztus, ahogyan az is, hogy még egy kis útravalót is ad nekem.
- Nagyon hálás vagyok mindenért, uram. - egy mély meghajlás kíséretében hálálkodom, majd egy kis pénzt is átnyújtok neki köszönetképp.
- Arra semmi szükség, meg amúgy sincs oly nagy igényem a pénzre. - utasít vissza, mire én pénz helyett a szerszámkészletemet ajánlom fel. Nekem annyira nincs rá szükségem, szóval miért ne?
- Kérem, fogadja el ezt. Ajándék. - mondom neki egy kedves mosoly kíséretében, amiért cserébe ő egy utazóköpenyt ad át. Olyan, mint amilyen anyámnak volt, ez viszont kissé kopott, sárszínű, de jó. Ezt is hálásan megköszönöm neki, de jobbnak látom mást nem felkínálni, különben itt fogunk csereberélni egy napig.
A kitűzővel a ruhámon, és melegséggel a szívemben elindulok, remélhetőleg egy kellemesebb élet felé.

- Asszonyom, nem látott erre rohanni egy lányt? Fiatal, kábé ilyen magas, szőke hajjal. - mutogatja nekem az árus, miközben pontos személyleírást ad...hát, rólam.
- Hmm...azt hiszem láttam egy lánykát rohanni nemrég. Nem láttam, hogy néz ki, sajnos. - felelem megjátszott szenilitással, miközben a Henge no Jutsu álcájában tárgyalok azzal, akit megloptam alig egy órája. Mikor kérdezi, hogy merre ment a "kis patkány" én egy teljesen véletlenszerű, de az én haladási irányommal ellentétes pontra mutatok, majd miután végre lelép az árus, én is elindulok botorkálva. A sebességet nem is kell színlelnem, hiszen még mindig pokolian sajognak a tagjaim.
Igazából nem akartam meglopni az árust a faluban, de szükségem volt egy térképre és pár, utazáshoz megfelelő ruhára, de az út hossza miatt nem engedhettem meg magamnak a vásárlást. Szóóóóval, amíg nem figyelt, egyszerűen elemeltem a már összeválogatott ruhácskákat, meg egy térképet is, amivel legalább az útirányt be tudom lőni. Persze le is buktam, de szerencsére az első adandó alkalommal bevetettem a Hengét, így...mázli.
A ruhákat a falutól távol cserélem le, majd a térkép alapján el is indulok Füst felé.

Valahol az erdőben, Tűz vidéke
Karmazsin

A tábortűz megnyugtatóan ropog, bevilágítva eme békés kis tisztást. A tűz felett a nyársra tűzött hús maradéka nyálcsorgató illatokat áraszt magából, körülötte pedig csontok jelzik a vacsora maradékát. Két sátor áll a tűztől biztonságos távolságban, arra várva, hogy a táborozók álomra hajtsák benne a fejüket. A távolban baglyok huhognak, ami a tücskökkel együtt megnyugtató melódiát játszanak. A szél is csak alig fúj, az ég pedig tiszta, tele csillagokkal. Semmi se tudja elrontani eme csodálatos éjszakát, ami a táborozókra vár...leszámítva persze azt a hullát, ami a tűztől nem messze fekszik, elmetszett torokkal.
IGEN!!!!! Hála egyetlen apró rémálomnak ismét kinyílt a szűk szoba ajtaja, a lakosok pedig helyet cserélhettek egy rövid időre. A jámbor kislány mélyebben alszik most, mint egy medve, akinek téli álom közben penetrálták a koponyáját, míg én, a művész ismét színpadra léphetek. A műsor pedig igen jó.
A két táborozó tárt karokkal fogadta a vándor kislányt, nem is sejtve, hogy a vacsora közben előránt egy kunait, amivel elmetszi az egyikük torkát. A bolond hulla torkából gyönyörű, karmazsin eső hullott a másik hullajelölt testére, míg a kislány megúszta pár cseppel az arcán, és egy szép adaggal a kezén.
Már csak egy maradt...de őt is ki fogom nyírni.
- Ennyi? Még meg se izzasztasz, édesem. - mondom kuncogva a suhancnak, aki egy véres kunaival áll tőlem pár méterre. Liheg, az izzadsága a barátja vérével keveredik, testén számtalan horzsolással és lila folttal; arcán kétségbeesés és harag keveredik. A véres kunait én adtam neki, de sajnos úgy néz ki, hogy pont azt öltem meg elsőnek, aki tudott is küzdeni. Ez nem tud. Kár.
A mosolyom láttán megint nekemront üvöltve, a pengéje fenyegetően hasítja a levegőt. Fém csattan a fémhez, ahogy lustán hárítom a csapásait, majd egyszerűen behúzok neki a szabad kezemmel.
- Egyáltalán nem vagy szórakoztató....hmm...végeztem veled. - mondom unottan, majd teszek egy lépést felé. Összerezzen, mint egy őzike, elejti a fegyverét. Gondolom a barátja halála igencsak sokkoló élmény lehetett a számára, mert a feléje hajított kunai elől se tér ki; a penge belehatol a koponyájába, ő pedig fatörzsként dől ki.
- Se sikoltás, se bevizelés, se futás, semmi. Elég lapos egy este. - mormogom magamnak, miközben letörlöm a pengéimet a ruhájuk egy leszaggatott darabjával, az arcomat pedig egy másik darabbal letörlöm, ahogy a kezemet is.
- Ó, apánk, hogy rágjam ki a májad a helyéről; mégis hogy erősödhetnék, ha ezek is ilyen puhányok voltak...hmmm...te vajon mit tennél?
A táborukat ott hagyva rágódom ezen, persze előtte vágok két kis apró vonalat a karomba, majd bekötözöm azt. Egy meg kettő, meg egy, vagy kettő. Négy csík, négy hulla, lassan gyűlik.
Miközben haladok tovább, csakis az edzésre tudok gondolni. Suzuya időnként gyakorolja a késdobást, valamint még a Tantot is kézbe vette párszor. Jól bánik vele, igaz, az ő ellenfele egy fatönk volt csupán, az meg nem védekezik annyira. Én persze gyakorlom a véres művészetet, de ennyi nem elég, bizony ám. Nin- és taijutsu kellene ide, pár trükk, meg persze egy nagyobb penge.
Füstben ez majd kiderül, a véres meghívót nem dobálják csak úgy, nemde?

Kemurigakure-Füstöskocsma
Mizuho Suzuya/Karmazsin

Majdnem két teljes hét, ennyi időbe került, mire eljutottam a Füst országába. Hosszú és fárasztó út áll mögöttem, mondjuk lényegesebben kellemesebb volt, mint a Vízesésbeli utam. Ott minden nap futottam, rettegtem, nem ritkán éheztem, a végén pedig majdnem meg is haltam. Ahhoz képest ez piskóta volt.
A Tűz vidékén, bár nem egyszer tekintgettem hátra, nem rettegtem egész nap. A fordított napirendről áttérhettem a nappali utazásra és az éjjeli alvásra, amit hol egy rögtönzött táborban, hol egy útmenti fogadóban töltöttem. Mondhatni kevés pénzt költöttem, hála a lopásoknak. Röstellem, de kezdek jó lenni a zsebmetszésben, a futás pedig eddig is igen nagy képességem volt.
Akárhogy is, sikeresen eljutottam a célomhoz, és most csak egyetlen kérdés jár a fejemben:
Most hogyan tovább?
Ő csak nagyon ritkán szólal meg, az úton is csak párszor emlékeztetett arra, hogy ide kell jöjjek. De miért is? Valami okból kifolyóúlag nem emlékszem arra, hogy ki, hol, és miért is "hívott" ide, mintha csak úgy kitörlődött volna a memóriámból. Mindössze csakis azért hallgattam rá, mert így most egy komplett ország választ el apámtól, és mert edzenem kellene. De kitől tanuljak? Nem sétálhatok be csak úgy egy ninjaiskolába, vagy valami hasonló helyre, és nem várt tárt karokkal egy mosolygó mester a határnál.
Ez most túl sok, inkább alszom rá egyet.
Megállóként egy névügyileg igen találó helybe futok bele, a Füstöskocsmába. Nem tűnik nagy számnak, szóval csak nem olyan drága egy éjszaka. Belépés előtt persze lehajtom a kabátom csukjáját, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Egy csukjás idegen belépése nagyobb port kavarna, mint egy hétköznapi idegen.
A fogadóba belépve az első utam a pultoshoz vezetne, akitől megkérdezném, meg-e tudok itt szállni. Ha igen, akkor kifizetem az árat, majd...kiderül. Ha nem zavarnak meg, akkor egy átlagos éjszakám lesz, de ha mégis gond lenne...akkor sem aggódom.
Hála a paranoiámnak egy kunait dugtam a ruhám ujjába, szóval csak fordítanom kell egyet a karomon, és a penge máris a kezemben van. A Tantot és az övtáskámat fedi a köpönyegem, szóval nem tűnhetet túl nagy fenyegetésnek.
A figyelmem viszont nem lankad egy pillanatra se.

///remélem mindent összefoglaltam, ha meg valamit le kellene vonni(ruha miatt), csak nyugodtan. ///

**Ago** Pént. Jún. 01 2018, 01:34

// Mizuho Suzuya - Szemek //

Ha valaki belép egy fogadóba az első dolog amin megakad a szeme, a fal mellé épített kis kandalló, benne a gyengéden lobogó tűzzel, mellette pedig hosszú asztalokon megrakodva mindenféle tálak étellel, korsók megtöltve itallal. A Csapos marcona emberként a bajsza alatt motyogva valamit, éppen egy poharat suvickol fényesre, míg a leánya egy huszonéves teremtés szaladgál asztaltól asztalig a rendelésekkel. Legalábbis egy idilli kocsmában ennek így kéne lennie. De itt egy kicsit más a helyzet. A söntés fele leszakadva állt, hatalmas lyukat hagyva így a hátsó bejárathoz, vagy a raktárhoz, aminek az ajtaja már csak egy zsanéron lóg, és azt is csak a jóisten tartja ott. A pulton két talajrészeg fickó fekszik, egymás hátára borulva olyan szagot árasztva magukból, mintha éppen maguk alá vizeltek volna. Talán így is van… legalábbis az alattuk tócsába gyűlt sárgás lé nem éppen sörszerű… A falakat karcolásnyomok, sörfoltok, és égésnyomok tarkítják, és mindent átjár a dög, és a penészszag. Két asztal árválkodik az egész helységben, Az egyiknek hiányzik egy lába, de még így is képes megállni, míg a másik egy jól sikerült este miatt a sarokban hever egy székkel maga alatt. A mennyezetről egy csillár maradéka lóg lefelé, árván bámulva az alatta elhaladókra. A pultnál egy túlsúlyos nő a ruhájának ujját feltűrve, éppen próbálja az előbb említett két jómadarat észhez téríteni egy jó dézsa vízzel, amire mindkettő felkapja a fejét, és azzal a lendülettel hátra is buknak. A baloldali, akinek még félig csukva a szeme, egy hatalmasat horkant, majd, mint aki jól végezte dolgát, megkönnyebbült mosollyal a száján elereszt egy galambot, amitől még a ruhája is fellibben. A jobb oldali, erre elröhögi magát, majd utánozni próbálván a társát, erőlködik egy sort, de pillanatokon belül meg is bánja, amikor valami rotyogósabb tölt meg a nadrágját.
A kocsmárosné, akinek jól láthatólag nem ez az első ilyen esete, egy mozdulattal rálép a baloldali ágyékára, amitől az szinte dalolva, megragadja a társát, és kivonszolja azt az étteremből, kétes sárgás-barnás csíkot húzva maguk után. Az öreglány nem teketóriázik, egy újabb dézsa vizet locsol a földre, amivel egy kicsi el tudta mosni a piszkot. Majd rád tekint, mint akinek eddig nem tűnt fel, hogy betértél ide.
- Mi kő, he’? Ilye’ toprongya' kölköknek e’ veszélyes hely ám’! Na horgyad el a’ irhádat innét!
Azzal visszacsattog a pult mögé, és rád se hederít többé, hanem elkezdi letörölni azt, egy még a söntésnél is koszosabb rongy segítségével, bő köpetet használva tisztítószerként.
Fél perc elteltével, miután pult csak még koszosabb lett mint volt, az öreglány ismét rád néz. Hosszú lófarokba fogott fekete zsíros haja volt, felemás szeme, és jó pár foga is hiányzott. Ezt csak tetézte a ragyás orra, és arca, amiből mintha fogóval ki is téptek volna egy darabot, az állkapcsánál.
- Kaja van, ha van pézed’! Csirke most sűt meg…
Ha kifizeted (10 ryou) akkor egy tányérba egy szürkés árnyalatú ragut dob neked, amolyan jóízűen megküldve a merőkanállal a tálat. Mellé egy pohárba – ami látott már szebb napokat is – egy kis vizet töltött, és adott egy fakanalat, amit több fog koptatott már, mint ahány éves lehet az öregasszony.
- Osztán mit kereső’ itten kislyán? – kérdi tőled, majd egy emberes köp a mellette álló köpőcsészébe, ami hangosat kong a becsapódást követően. – Ilyen hely nem való ám minden embörfijának’! Még ín magom se szeretök itte’ lenni, há’ láttad azt a két fajankót e? Beszarnak itten az én kocsmámba’!
Látszik rajta, hogy régen nem volt már emberi társasága. Mármint olyan aki kicsit kulturáltabb ennél a csürhénél.
- Na de jó’ van az… Egyé’ bogaram csak… - koppanást hallotok a lépcső irányából, ami a pult jobb végében foglalt helyet, és az emeletre vezetett.
- Gyorsan be megém!
Suttogta oda neked az asszony, majd maga mögé intett a raktárba. A kis helységben áporodott porszag volt, és mindenhonnan furábbnál furább ételek lógtak. Már ha ehetőnek lehet nevezni az ujjnyi penésszel belepett lókolbászt.
Kint ahogyan te elbújtál egy férfi lépett a nő elé, legalábbis a cipőjének a súlyából, és a zihálásából erre lehetett következtetni. Rácsapott a pultra, és reszelős hangon annyit szólt:
- Valami ihatót, és mondja mama hány nap volt most?
- Kettű! Ha behúgyoztá’ nekem akko’ veszel is új ágyat értetted?!
Korsó hangját hallod koppanni a pulton, majd veszett kortyolást követően, egy emberes büfögést.
- Ez kellett nekem! Na jóvan mama… holnap nem jövök, majd csak pár nap múlva. Hozok neked szép új pultot… ha már tönkre tettem múltok.
- Ajánlom is!
Ha kilesel a zsanérok alatt, érdekes figurát láthatsz féloldalasan a pultnak dőlve.

Magas volt, és testes. Csapzott, zsíros, félhosszú fekete haja volt, ami most kócosan mered az ég felé. A jobb füléből hiányzott egy darab, és az orrát keresztben egy vágás ékesítette. Viszont ami a leginkább megragadta a figyelmed az a szeme volt. Jéghideg, kék, és mintha egy kicsit pulzált is volna. Ez a szem lát mindent, ismeri ki vagy, tudja, kik vagytok…
Az ember benyúl a kabátjába, és egy kis kotorászás után egy gombot, és két lapos kavicsot tesz az asztalra.
- Elég lesz mama?
- Há’ ez a minimum!
Mondja azzal besöpri az értéktelen dolgokat a kötényének egyik rejtett zsebébe, míg a férfi komiszul vigyorog.
- Akkor mentem is pá mama!
Ahogyan kifordul a pult mellől, egy fél pillanatra megáll rajtad a szeme. A pupillái beszűkülnek, a szája széles vigyorra húzódik. Most láthatod csak, hogy a nyakát tetoválások díszítik, amik szemeket ábrázolnak, mindenféle színben és formában.
- Mama nem is mondta, hogy megjött a vendégem!
- Mi a, he’? Itten’ nincsen senki se!
De a férfit ez nem érdekelte, és szélvészként rontott be hozzád az éléskamrába félrelökve a mamát.
- Látom megkaptad az üzenetem!

// Akkor meg is érkeztünk a kaland második feléhez Very Happy

A drámai hatás kedvéért toszigáltam a karaktered egy picit, de persze ha úgy érzed nyugodtan ellent mondhatsz a posztban leírtaknak Very Happy

A héten már nem fogok tudni írni, de jövőhéten mindenképp küldöm a folyatást ^^ Illetve a korábbi kalandot lezárattam, úgyhogy Kagami fel is írt neked +9 chakrát, és +7 TJP-ot ^^ Csak így tovább Very Happy

//

**Mizuho Suzuya** Szomb. Jún. 02 2018, 13:02

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Szemek
Chakraszint: 127

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny
Pénz:1500 ryo
(Étel -10ryo)

Egy kellemes kis fogadó, barátságosan ropogó tűzzel, harsány nevetésekkel, egy morcos, de rendes fogadóssal, és egy fiatal felszolgálólánnyal, aki kedves, de ha kell, ki tud állni magáért. Egy adag, jóízű vacsora és egy kényelmes ágy, méghozzá megfizethető áron. Igen, erre vágyom, amióta csak úton vagyok, esetleg még egy melegvizes forrásra, vagy egy forró fürdőre a patakokban való pancsolás helyett. Mit meg nem adnék az efféle luxus apró morzsáiért; ez persze csak vágyálom. Én realista vagyok, vagy inkább kissé pesszimista, nem tudom. A szökés óta még saját magammal se vagyok tisztában.
Egy sötét, kissé lepukkant fogadó, tele részegekkel meg rosszarcokkal, tűrhető étel, kényelmetlen ágy, amit a helyiségben terjengő füst, alkohol, és izzadságszag keveréke kísér. Ezekre számítottam, mikor a Füstöskocsma rozzant ajtajain léptem be.
De ami fogad, az minden képzeletemet felülmúlja, méghozzá a lehető legnagyobb mértékben.
Az első a szag. Igaz, nem vagyok egy finnyás kis hercegnő, aki mindenütt lilom meg rózsaillatot akar, de a kocsmában terjengő "aromáktól" szerintem még a legképzettebb nyomkeresőkutya is sírva menekülne, márha túlélné. Finoman szólva, mintha megdöglött volna valami itt úgy két éve, és azóta is csak itt rothadna; a szag nemcsak elveszi az étvágyamat, de még az is vissza akar jönni, amit négy napja ettem.
A második, a helyiség kinézete maga. Ismét, nem vagyok olyan lány, aki már a cipőjére csöppent sártól is sikítófrászt kap, de igénytelen se vagyok. Ahhoz pedig, hogy már itt merjek tölteni egy órát, el kellene dobnom a maradék önbecsülésemet is. A fal tele égésnyomokkal, sörfoltokkal, a bútorzat olyan romos, mintha egy szélvihar tombolt volna itt alig egy perce, már ha a két asztalt, és az "enyhén" hiányos pultot bútorzatnak lehetne nevezni. A padlóról meg csak annyit, hogy a vendégek látszólag napi szinten összekeverik a járófelületet a mosdóval. De ha már a vendégek.
Voltaképp ez az egyetlen jó pontja ennek a...kocsmaféleségnek nevezhető fészerben, a vendégsereglet. Számítottam egy csapatnyi részeg taplóra, esetleg igazi bűnözőkre, akiknek biztosan feltűnne a személyemben belépő, fiatal lányka. Ehelyett, szerencsére, csak két hullarészeg alakot látok, akik mondjuk valószínüleg nem kicsit csinálták össze magukat. Sőt, mikor a fogadósasszon felébreszti őket egy dézsa vízzel, az egyikük még rá is tesz egy lapáttal, amitől mondhatni jelölve lesz az útja haza.
A lehető legcsodálatosabb hely, már ha vak meg süket lennék, akinek nincs szaglása.
Miután az öregasszony kipenderíti a két jómadarat, megragadom az alkalmat, és illedelmes köszönés után érdeklődöm a szállás iránt. A mama válasza viszont nem kicsit lep meg, méghozzá kétféleképp is.
Egyfelől eléggé nehezemre esik egyáltalán megérteni azt, amit mond. Hiába vagyok egy másik ország kevésbé kultúrált részén, akkor is. Miután sikerül megértenem, maga a válasz az, amitől tágra nyílik a szemem.
~ Csak így simán elkergetne?? Tizenhat vagyok, nem pedig egy taknyos tízéves. ~ mérgelődöm egy kicsit magamban, de ennek jelét nem mutatom. Elmehetnék, de nem hagyom magam, helyette inkább magabiztosan lépek oda a pulthoz.
- Igen. Köszönöm. - válaszolom a mamának, majd kifizetem a felkínált ételt. Legyen bármilyen büdös is a hely, vagy bármilyen rossz az étel, az elémrakott ragu látványától összefut a nyál a számban. Az utóbbi napokban csak bogyókon éltem, szóval igen éhes vagyok.
- Hát, ez elég hosszú történet...- kezdenék bele a mesélésbe, valamint a raguba is, de ezek egyike se jön össze.
Egyetlen koppanás a lépcső felől, és az öregasszony máris bemenekít engem az éléskamrának nevezett penészraktárba. Meg is értem, miért.
A hangok alapján egy eléggé kellemetlen férfi jöhet le a lépcsőn, mikor pedig kikukucskálok, egy, a helyhez igen illő férfit pillantok meg.
~ Köszönöm asszonyom. Ez a tag biztosan rámmaszott volna, vagy valami rosszabb, akkor pedig ki tudja, mi lenne. ~ gondolom magamban, miközben a ritka randa férfit figyelem. A tekintete azonban nem kicsit sokkol le.
Azok a szemek...mintha...mintha keresztül égetnének a lelkemen. A tekintetétől rögtön nyelek egyet remegve, szinte meztelennek érzem magam. A félelmem jeleként el is fordítom a csuklómat egy kicsit, így a ruhám ujjába rejtett kunai halkan a kezembe csusszan.
~ Csak ne kelljen használnom.
A fickó szemei miatt észre sem veszem, hogy a kikukucskálásból kihajolás lesz, a fickó pedig kiszúr...vagy már eddig is tudta, hogy itt vagyok.
Egy pillanat, csak ennyi telik el és a fickó már csak pár lépésnyire áll tőlem. A hirtelen mozgása hatására hátralépek párat, és a kést tartó kezemet védekezően emelném fel...de az nem is mozdul.
Nem a férfi, vagy a szemei, vagy a szavai okozta félelem bénít le ennyire, hanem valami sokkal rémisztőbb.
Méghozzá belülről.
~ Meeeeeeeeeeeeeeg. KeMuRiGaKuRe... ~ szólal meg ő, egy hátborzongatóan mély, öblös nevetés kíséretében. Az a nevetés...mintha minden úgy lett volna, ahogy ő....
Látom az egérfejűt...a férfit, de arcát maszk fedi...a tekintete átégeti a lelkem...lát engem, minket, mindent...Kemurigakure....
A hirtelen visszatérő, eddig blokkolt emlékek szinte sokkolnak, ahogy ő voltaképp elárulja, hogy csakis ezért a fickóért kellett idejöjjek. Idecsalt.
A kezem remegni kezd, de ahogy eszembe jut a mellkasomon lévő kitűző, kicsit lehiggadok.
~ Az apád sokkal rémisztőbb. Sokkal rosszabb, Suzuya! Szedd össze magad! ~ bátorítom magam fejben, végül, a fickó megszólalását pár másodperces csúszással, de viszonzom.
- Meg. Kemurigakure. És most? - mondom magabiztosan, bár nem sok kell ahhoz, hogy itt helyben összecsináljam magam.
~ "Hűs a kéz, és hűs a csont; hűs a vándorok útja most.
Nem látják azt, mi rájuk vár; a nap kihúny, s' a hold leszáll." ~

**Ago** Szer. Jún. 13 2018, 01:52

Az alak csábos mosolya, vagy inkább szemet bántó vigyora gyorsan lehervadt a mondatodat hallván. Szája enyhén lebiggyed, de szemeiben játékos csillogás látszott. Fejét megbillentette, szinte természetellenes pozícióba, úgy hogy a füle minden segítség nélkül a nyugvó vállán pihenjen meg.
- És most mi legyen… fogós kérdés meg kell hagyni, bár a választ csak ti tudjátok megadni… ohohóó ez még rímelt is.
Vigyorodik el ismét, majd a kezeit kicsavarva nyújtózik egyet, ami azzal végződik, hogy a tenyere a háta mögött a padlót érinti, majd egy kisebb nyekkenést követően, a mellkasa is leérkezik, és a két stabilan álló lába között tekint ismét rád, egy gyűrűt képezve a testéből, mindenféle erőlködés nélkül.
- Tudod, én meg tudom neked mutatni azokat az utakat, amiket bejárhatsz. Legalábbis azokat a lehetséges kimeneteleket, amiket én tudok neked nyújtani… vagyis inkább nektek… Igen igen tudom, hogy ott vagy bent te kis cselszövő teee…
Mintha egy kisgyerekhez gügyögne, teljesen átszellemülten, őrülten beszél, a mozgása kiszámíthatatlan, és természetellenes, de mégis józanészről, és logikáról árulkodik.
Hirtelen elengedi magát, és a lábai a padlóra zuhannak, mögötte, jókora port kavarva a kocsmában.
- Ne rémiszgessed eztet a kölköt kurafi!
Kántálja az öregasszony, de belé is fagy a szó, minden jel nélkül. A szemei fennakadnak, és a szájából nyál kezd el folyni, szinte patakokban. Nem mozdul, nem szól, csak halkan lélegzik álltában, mint egy absztrakt szobor. A férfi még csak rá sem tekintett egész idő alatt.
- Na ja, igaz nem is tudom még a neveteket, de nem is baj egy pillanat…
Ezzel feltartja a mutatóujját neked, majd szépen mozgatva, halkan kántálni kezdi az ábécét.
-P… Q… R… S… T… S… S igen akkor sa... so… si... su… Sum… Sun… Suo… Sui… Suz… Suzu... Suzuya kedvesem, hát ezzel meg is vagyunk, no de ki a másik akkor…. hmmm Karmazsin? Miért pont Karmazsin? Talán a vér miatt? Eheheheeee… illik hozzátok, Suzuya, és Karmazsin én Shisen vagyok, de csak azért mondom, mert nem találtátok volna ki! Amúgy a Mamáért nem kell aggódni, éppen csak számára kicsit lassabban telik az idő, mint most nekünk…
Ezzel a hátára fordul, és elkezdi vakarni az egyik tetoválásokkal borított kezét. Ahogyan a nyakát is, a kezeit is szemek borították, színpompás összevisszaságban.
- Jajj tényleg, el is felejtettem. Kaptál ugye tőlem egy üzenetet, hogy gyere ide nem? Igen de, nos, gondolom tudni, akarod miért? Nos, ez egyszerű, tudod, én látok dolgokat … ühümm… dolgokat bennetek, amit mások nem, és én látom, mit lehet belőletek kihozni, de várj, várj megmutatom úgy könnyebb!
A következő pillanatban egy erdőben találod magad, szinte varázsütésre. A szél metszően hideg, és úgy tűnik esni is fog. Az erdőben az egyik fának támaszkodva egy alakot látsz. Magasabb nálad, de furcsán ismerősnek tűnik. Ahogyan közelebbről szemügyre veszed, a saját idősebb másodat látod. Vagy tíz évvel lehet idősebb nálad ezen önmagad. A haja erősen copfba van kötve a tarkóján, a jobb szemét egy fekete kötés takarja, amelyen vörös hímzés van. Magas nyakú drapp szövetkabátot visel, a hátán egy fehér csíkkal, oldalán pedig egy mestermunka tanto lógott. Keresztbe tett kézzel állt, és csukva volt a szeme. Percek teltek el néma csendben, amikor is kinyitotta a szemét, és felnézett. Unott hangon sóhajtott egyet, majd ellökte magát a fa törzsétől, és a fegyvert előhúzva lassan megindult a fák közé.
- Szeretnék gyorsan végezni, még rengeteg más dolgom is lenne…
- Ugyan… olyan gyorsak leszünk, mint szoktunk… nem kell a hiszti…
A második hang ismerősebb volt a sajátodnál… a semmiből szólalt meg, és mégis valahonnan az idősebb Suzuya közeléből. Egy vöröses árny, amely alig látszódott a sötétben, úgy haladt mellette, mintha ember lenne. Ismerős volt. Túl ismerős, de valahogy mégis idegen. Ez nem az Karmazsin, akit te ismersz. Ez valahogy sokkal kimértebb, számítóbb, logikusabb, intelligensebb, és veszélyesebb. Suzuya megállt, és Karmazsin eltűnt egy szempillantás alatt. Majd egy ember esett le a fáról, és landolt a földön, sebészi pontossággal kimetszett gerinccel, és tüdővel.
- Lehetett volna kevésbé látványos…
- De abban hol a móka?
- Hányan vannak még?
- Tízen a fákon és egy teljes regiment. Igazából nem kellene, hogy erősek legyenek, de nem árt figyelni.
Suzuya bólintott, és Karmazsin ismét felszívódott mellette, majd ahogyan a lány haladt, a halottak úgy buktak alá a fákról, mint az ősszel lehulló levelek. Ahogy beljebb értek az erdőben kiabálások hallatszottak, és tábortüzek fénye kezdte megvilágítani az aljnövényzetet. Az idős Suzuya, belépett a tüzek fényébe, és felhúzta az orrát, amint több mint hetven ember egyszerre szegezte neki az összes fegyverét. Íjak, Bo-k, Lándzsák, Kardok, Kunai-ok, és még sorolhatnám.
- Ehh fejezzük be gyorsan.
Mondta és lehúzta a szemkendőt az arcáról, ami alatt vérvörösen izzó szem figyelt, amely a másiktól teljesen függetlenül járt, és tekintett emberről emberre.

A mészárlás kevesebb, mint egy pillanatig tartott. Mire kettőt pisloghattál, minden ember halott volt, míg Suzuya egy karcolást nem szerzett, és egy csepp vér sem szennyezte a ruháját. Visszakötötte a szemfedőt, és az árnyék ismét előjött:
- Kicsit tarthatott volna tovább is. Így nem lehetett ezt kiélvezni.
- Csak menjünk haza…

Egy rántás és ismét a kocsmában találtad magad. Shisen pedig olyan közel volt hozzád, hogy ha csak egy millimétert is megmozdulsz, akkor lefejeled. Mélyen a szemedbe fúrta a saját tekintetét, miközben kajánul vigyorgott.
- Naaa milyen volt? Én ilyenné tudlak tenni titeket. Erőssé, és függetlenné, olyanná, akik csak a maguk urai, akik tudnak harmóniában élni, és akik kettőből egyet alkotnak. Olyanná formálhatlak titeket, ami erősebb, mint egy fegyver, ami számítóbb, mint egy szélhámos, rafináltabb, mint egy tolvaj, és gyorsabb, mint egy gepárd… Ti ketten erősek vagytok, vagy legalábbis azok akartok lenni. De egymás nélkül nem értek légypiszkot sem. Úgyhogy mit szólsz? Akarod, hogy tanítsalak titeket? Akarjátok, hogy olyanná tegyelek titeket, amilyenné válni akartok? Szeretnétek-e hogy minden célotokat valóra válthassátok? Mert ha igen… akkor kell nekem tíz perc szundi…
És ezzel el is nyomta az álom Shisent ott ahol feküdt.

**Mizuho Suzuya** Csüt. Jún. 14 2018, 19:24

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Szemek
Chakraszint: 127

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny
Pénz:1500 ryo
(Étel -10ryo)

"Minden ember élete egy életet ér. Se többet, se kevesebbet"

Szavaim, bár magabiztosan hangzanak, kevés igazságot hordoznak. Korántsem vagyok jelenleg se nyugodt, se magabiztos, vagy hasonlók; jobbára csak megpróbálok valamit kihozni a helyzetből. A helyzetből, ami lassan értelmet nyer, ahogy összerakom magamban az eddig szerzett információkat.
~ Menekülés közben összefutottam egy egérfejű alakkal, majd megjelent ez a szemes illető is. Valamilyen módon hagyott egy üzenetet, amivel idehívott, de Ő valamiért blokkolja a többi emlékemet arról az estéről. Nyílván átvette az irányítást, összefutott apámmal, aki valamiért elengedett minket. Ő ezután idecsal, egyenesen ehhez a fickóhoz, aki akarhat valamit tőlünk...vagy csak tőle. ~ rakom össze a kirakós darabjait, és ahogy a fickót bámulom, igen kíváncsivá válok. Igaz, legszívesebben meggyomroznám, majd elfutnék innen, de a kérdés, miszerint miért akarta az este két, legelmebetegebb személye azt, hogy idejöjjek, nem hagy nyugodni.
Rá kell jöjjek, de ahhoz most nyugodtnak kell maradjak.
A fickó szavai, valamint a groteszk, hátborzongató mozgása miatt kiráz a hideg, de valamiért mégse tűnik annyira elmebetegnek a férfi. Őrült, de mégis józan, mint egy őrült zseni...azaz veszélyes. Nagyon veszélyes.
A férfi valami bennem, azaz bennünk lévő potenciálról kerreg, mikor az öreganyó közbeavatkozik. Gondolom neki csak az esett le, hogy egy elmebeteg férfi rémiszget engem, pedig itt sokkal többről van szó; nem kellett volna beleszólnia.
Az öreganyó hirtelen lefagy, mintha valami illúzió hatása alá kerülne, de a férfi még csak rá se néz. Tanultam a genjutsukról, apám rengeteget mesélt róla, és egy ilyesfajta illúzióhoz pecsét és szemkontaktus is kellene. A férfi semmi ilyesmit nem csinált.
A figyelmemet leköti az öregasszony szoborféle viselkedése, így mire észbe kapok, a fickó már tudja a nevemet...vagyis a nevünket. A történtek hatására felgyorsul a szívverésem, izzadni, és félni kezdek. Ismét meztelennek, tehetetlennek érzem magam, akit megvezetnek, zsinóron rángatnak, és ez ellen semmit se tehetek.
Lassan hátralépek egyet, de késő. A férfi, Shisen, a bennünk lévő lehetőségek bizonyítására csapdába ejt egy genjutsuba.

Egy erdőben találom magam, egy sötét, hideg erdőben. A szél, a hideg, és maga az erdő rossz emlékeket idéz fel, ami tele van tehetetlenséggel és félelemmel. Ez az erdő azonban valahogy másabb, valamiért nem érzem magam annyira védtelennek. Mintha nem erről lenne itt szó, nem a félelemkeltésről, hanem másról. De miről is.
Az egyik közeli fánál egy fiatal, talán huszonéves nőt pillantok meg. Coffba kötött, szőke haja van, jobb szemén szemkötő, ruhaként pedig egy drapp kabátot visel. A nő unottan, becsukott szemmel támasztja a fát, így közelebbről is szemügyre tudom venni.
- Ez..ez..én vagyok! - a felismerés késként hasít belém, ahogy a tíz évvel idősebb önmagamat látom. Én vagyok, de ez az énem teljesen más; sokkal erősebbbek, függetlenebbnek tűnik, mint aki most vagyok.
Az idősebb énem ekkor előhúzza a fegyverét, és szinte unottan elindul a fák közé. És beszélni is kezd, a beszélgetőpartnere pedig még nála is jobban meglep.
Ő az, vagyis Karmazsin, de...mégis másabb. Kimértebb, számítóbb, és halálosabb, de nem is ez a legmeglepőbb. Hanem az, hogy a testemen kívül, egy vörös árnyként létezik. A fizikai valóját az is bizonyítja, hogy a következő pillanatban megöl valakit, méghozzá igen szörnyű módon; ha ez nem lenne illúzió, biztosan elhánynám magam. Érdekes módon a halott egy kicsikét se zavarja a jövőbeli énemet, sőt mintha mindennapos lenne számára az efféle vérontás. Mintha már unná a tömegmészárlást, annyit látott már belőle.
~ Ilyen lennék a jövőben? Egy olyan ember, akinek a gyilkolás és a halál semmit se jelent? Aki ennyire...hidegvérű? ~
Az illúzióénen viselkedése nagyon meglep, sőt még zavar is. Sokkal jobban emlékeztet apámra, mint önmagamra. A tény pedig, hogy összedolgozik azzal a pszichopata gyilkossal, csak rátesz egy lapáttal. Egyáltalán nem tetszik...

Az illúzió a vörös, függetlenül létező démon szemével végződik, majd hirtelen újra a kocsmában találom magam. Shisen pedig olyan közel van hozzám, hogy reflexesen hátrálni kezdek. Nem is figyelek a szavaira, annyira lesokkolt a látvány.
Mikor egyszerűen elalszik, a fegyveremet eltéve elindulok kifelé, mindezt magam mögött hagyva...legalább is ez lenne a tervem.
~ NEM MÉSZ SEHOVÁ! ~ Karmazsin, haraggal teli hangja teljesen lebénít, még mielőtt akár egy lépést is tehetnék. Egy pillanatra mintha tükörbe néznék, de a tükörképem arckifejezése haraggal teli.
~ Jól figyelj rám, hugocskám..~ a gyilkos hangja ismét csendes, nyugodt, hátborzongató.
- Nem! Én nem vagyok, és nem is leszek olyan, mint ez. Én nem vagyok...
~...gyilkos? Ezt akartad mondani? Hugicám, te egy ninja vagy...nem is akármilyen, egy szökött ninja...törvényen kívüli...bűnöző! Elárultad a hazádat azzal, hogy megszöktél, oda nem térhetsz vissza. Ha megteszed...meghalsz...valamint az is lehet, hogy már üldöznek téged...sőt, a hátrahagyot...morzsáim miatt talán maga az ANBU is a nyomodban van. Hehe...ha velük összefutsz, akkor mit teszel? Megküzdesz velük? Megölnek egy perc alatt, vagy visszacibálják a félholtra vert testedet a faluba..életed végéig egy cellában fogunk rothadozni.....esetleg elfutsz? Egész életedben futni akarsz, félelemben élni? Ezt akarod? ~ itt kuncogni kezd, én pedig kezdek lehiggadni ~ A barátunknak igaza van...mi együtt erősebbek lehetünk. Te, a túlélő, és én, a fegyver. Nélkülem biztosan legyőznek egy csatában, de nélküled én talán..esetleg...véletlenül megöletem magunkat, mert sose állok le. DE! Ha az én kifogyhatatlan erőmet és kegyetlenségemet kombináljuk a te...vérmérsékleteddel, akkor.....
- Értem. Már értem. - válaszolom neki, mikor végre teljesen összeáll a kép. Igaza van, nem futhatok örökké. Nem maradhatok tovább ilyen gyenge, ehhez pedig szükségem van őrá is, legyen akármilyen őrült. A kezeim se maradhatnak tiszták, ha túl akarom élni, és ha...le akarom zárni a múltat. Viszont ÉN, csakis ÉN alakítom a jövőmet, azaz nem kell mészárossá válljak. Csak azt kell bántani, aki kiérdemli.
És van valaki, aki nagyon megérdemli.
~ Akkor...megragadod a lehetőséget?
- Meg..azt hiszem. De..mi van, ha átver? - bár szembenéztem a tényekkel, még mindig bizonytalan vagyok.
~ Nem látom okát, miért tenné. De ha megteszi...hmmm...bízd rám.
Bólintok, majd a késem eltéve Shisen fölé állok, és amint felkel, megszólítom.
- Rendben van. Tanítson...de az öreganyót most engedje el...kérem. - a hangom kicsit meglágyul a végére, és furcsamód fáradtnak érzem magam. Igaz, az elmúlt negyed óra igen sűrűre sikeredett.
Bár nem mondom ki, mégis valami nem hagy nyugodni. Miért is akar nekem segíteni? Neki mi a haszna belőle? Esetleg köze van ennek ahhoz a bizonyos Rei-hez? Vagy hátsó szándékai, esetleg tervei vannak?
Gondolom, kiderül majd. Csak nehogy rosszul járjak.

**Ago** Szer. Jún. 20 2018, 01:05

A néma belső monológod talán az egyetlen, ami ebben a szobában természetesnek hathat. A száját tátó néni szemére, lassan egy légy száll, de az nem érzi, ahogyan a rovar gyorsan lépeget rajta végig, ocsmány szájával kóstolgatva a nagyanyó szemgolyóját. Shisen hangosan szuszogva fekszik a padlón, mint egy kisgyerek, aki az ebéd utáni jól megérdemelt pihenéssel vezeti le a napi fáradalmakat, hogy aztán újult erővel vesse bele magát a mindennapokba. A csöndet, egy kisebb horkantás töri meg, ami a padlón fekvő férfitól érkezik. Megdörzsöli álmos szemeit, és kicsit kinyitja azt, úgy hunyorog rád. Megnyalja a felső ajkát, majd természetellenesen feláll, anélkül, hogy ahhoz a kezeit használta volna. Mintha rugókon feküdt volna, úgy pattant fel, és vigyorgott rád ismét a válaszodat hallva.
- Nagyszerű akkor ezzel meg is vagyunk! Akkor kezdetnek….ermmm… ja igen, itt van ez.
Húzza ki a kabátja egyik belső zsebéből azt a tekercset, amit korábban attól a lánytól vett el, akivel az erdőben találkoztál. A tekercs meg volt már bontva, és a viasz, amivel le volt zárva, már szinte teljesen lekopott róla.
- Tessék, ezt kell először is megcsinálnod… Tudod, lehet, hogy tudok olyan dolgokat, amiket mások nem, de még én sem tudom, hogy mit is tudsz… érted hogy értem? Tehát, ha ezt megcsinálod, akkor kapok én is egy tisztább képet, hogy hol is kell kezdjük, mert hát, na lehet olyat tennék ami megtörné a kis lelketeket… hehehe. Szóval, ha ezzel végeztél, akkor gyere majd ide vissza… a mama majd ad szobát, meg mindent, amíg a feladatod végzed, én meg talán itt leszek… talán nem… bár nem is tudom, egyáltalán itt vagyunk-e mindannyian, vagy csak egy hatalmas entitás hangyái vagyunk mind egy óriási terráriumban?
Ezzel elfordul tőled, és az ablakon kezd kinézni, és láthatod, amint erősen agyal a korábbi gondolatán. A tekercsbe belenézve a következő üzenetet láthatod:

Tisztelt Uram/Hölgyem vagy az, aki a kezébe veszi!

Hallottam önökről, és hogy miféle munkát végeznek. Lenne egy ember, az apám régi barátja, a neve Ookatami Lee. Nagyon régóta a családunk barátja is, de szörnyű dolgot tett. Megerőszakolta, majd megölte az édesanyámat, apám szeme láttára egy heves veszekedés miatt, és velem is ugyanezt akarta tenni. Apám megnyomorodott a háborúban, így azon kívül, hogy üvöltött, nem tehetett semmit. Lee ezután ellopta anyám egyetlen kincsét, egy apró fém ládikát, aminek a kulcsa apámnál van. Kérem önöket, szerezzék vissza a ládát, és ha lehet, végezzenek Lee-vel… Minden megtakarított pénzünk az önöké. (70.000 Ryu) Lee ről tudjuk, hogy a füst országában van egy háza valahol a külvárosban.

Köszönöm a családom nevében: Ammone Yui

- Jajj, igen-igen a mama. Majd felébred mindjárt, csak kicsit nehéz visszarázódnia a jelenlegi sebességünkre. De ne aggódj, nem szenved semmi maradandó károsodást. Azt a megboldogult férje okozott már neki. Amúgy meg… ha nem bánod kérnék én is valamit ezen kívül.
Ezzel egy furcsa fecskendőt dob neked oda. A tű, ami a fecskendőből kiáll fekete színű akár csak a tubus. Vastag, de furcsamód meg van hajtva, mintha egy bőrvarró tű lenne, és mindehhez körülbelül tíz-tizenkét centi hosszú.
- Ezzel a kis szerkezettel kéne nekem egy kevés Chakrát szerezni. Kezdek kifogyni belőle, és kellene még egy kicsi… Amúgy úgy tudod megszerezni, hogy…
Egy pillanat múlva egy házban találod magad, ahol Shisen ül egy félig halott ember felett. A férfi toka felvágva, és hangosan gurgulázva próbál levegőhöz jutni. A szobában mellette egy konyhakés fekszik, körülbelül ujjnyi távolságra a férfi kezétől. A jelek alapján öngyilkos akart lenni. Shisen pedig ezt a tűt tartotta a kezében, és az ember feje mellé hajolva, kéjes vigyorral a száján, annak a szeme felé kezdte tolni. A tűt a szem szélénél egyfajta kanalazó mozdulattal bevezette, ami az alanyból heves gugyogást váltott ki, a fájdalom miatt, majd a fecskendőn lévő gombot lenyomva, tartva elkezdte kiszívni a szem mögött lévő folyadékot. Érdekes módon nem vérrel telt meg a fecskendő. A vörös folyadék helyett kékesen világító víz és légnemű anyag került a tartályba, ami úgy fodrozódott, és ficánkolt mintha élne. Shisen pedig kirántotta a tűt az alany szeméből, majd pedig egyet intett, amire az a fájdalmaival nem törődve felkapta a kést a földről és a másik szemén átszúrva végzett magával.
Egy pillanat múlva ismét a kocsmában voltál, ahol Shisen már felszívódott. A mama az egyik széken ült, és falfehér volt. Verte a víz, és egy pohár valamit kortyolgatott lassan. Úgy tűnik a férfi elbeszélgetett vele, miközben te azt néztet, hogyan is kell kinyerni chakrát valakiből… vajon lehet ez ennél is furább még?

// A következő posztom valószínűleg Július másodikán fog érkezni, mert nyaralni megyek huszonnyolcadikáig. Után meg dolgozom Very Happy

Úgyhogy nem kell sietni a reaggal, de ha lesz ehetőségem rá, és találok gépet akkor megpróbálok írni, de nem garantálok semmit ^^ //

**Mizuho Suzuya** Kedd Jún. 26 2018, 16:54

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Szemek
Chakraszint: 127

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny
Pénz:1500 ryo
(Étel -10ryo)

Tehát eldőlt, mostantól pedig minden alaposan meg fog változni. Hihetetlen hogy idáig jutottam, de a bennem lakozó, vérvörös démonnak, és egy tetovált elmebetegnek van igaza. Eddig csak arra öszpontosítottam, hogy fussak, fussak, túléljek, és csak fussak. Csakis a túlélés tette ki eddig az életemet, és mikor ettől eltérően cselekedtem, a valóság erősen felpofozott, majd kis híjján meghaltam. Nagy szerencsémre ez a pofon hozott el ide, ahol most végre összeálltak a dolgok.
Az egyik nem létezhet a másik nélkül, Karmazsin létezésének pedig nagyon nagy jelentősége van. Ő az én sötét felem, a nyers, gyilkoló ösztön, a vérszomj, és az aljasság. Én pedig...nem is tudom, ki is vagyok igazából.
Azt viszont most már tudom, hogy nincs olyan, hogy ő és én. Csak mi vagyunk. Szóval meg kell tanuljunk együttműködni, különben rövid életünk lesz.

Shisen körülbelül úgy alszik a lábaim előtt, mint egy nagyranőtt gyerek, csak belőle hiányzik minden, ami aranyossá tehetné. Komolytalan, elmebeteg, szórakozott, de ezek mellett számító, józan, és veszélyes.
~ Szokj hozzá a látványhoz, hugocskám. A valóság sose aranyos, vagy szép, főleg a mi esetünkben. ~
Miután Shisen felébred, én pedig közlöm vele a mondandómat, egy tekercset ad nekem, ami elsőre roppant ismerősnek tűnik, bár nem tudom, hogy honnan.
~ Szóval egy megbízásról van szó, afféle vizsga. ~ a tekercset lassan forgatom a kezemben, miközben Shisen tovább folytatja a hadoválását, ami csak tovább erősíti a róla alkotott képemet.
~ Az én lelkemet nem tudod ám megtörni. ~ mormogja a fejemben Karmazsin, miközben a tekercset nézem, és Shisen szavain agyalok. Egyenlőre semmi olyasmi nem jut eszembe, ami ténylegesen darabokba törne, de biztosan van pár dolog. És emiatt nagyon nem tetszik a helyzet.
A tekercset kinyitva némán olvasni kezdem a tartalmát, de már a felénél elfog a rosszullét.
- Mégis...miféle ember az ilyen? - suttogom tágra nyílt szemekkel, a tekercs borzalmait olvasva. Megerőszakolni és megölni egy nőt, meglopni egy rokkantat..
- Az ilyen embereknek nem lenne szabad élnie..- suttogom tovább, ezúttal némi haraggal a hangomban.
~ Az első lépés, hugicám: az elfogadás. Szóóóóóóval? ~ Karmazsin hangja, akár egy kisgyereké, aki a jó időre tekintettel ki akar menni játszani, és most az engedélyemet kéri. Csak épp jó idő alatt egy szörnyű embert, játszás alatt pedig gyilkolást kell érteni.
- Rendben van. - felelem egyszerre mindkét elmebetegnek. Elfogadom a megbízást, és...önként kiengedem a vörös szörnyet. Jobban belegondolva egy kicsit se tetszik, hogy idáig jutottam. Hogy önként elfogadom a vérontást, sőt szinte parancsba is adom. Hiszen egy ember életéről van szó, legyen bármilyen szörnyű is.
Egy ember...
- Ne aggódj, hugicám, ezért vagyok itt. Ahogy apucit, legbelül az ilyen embereket is holtan akarod látni...és ezért vagyok itt...ezért élek...hogy öljek...hogy neked ne kelljen. ~ sötét, gyilkos szándékú hang, de valahol igaza van. Egy kicsit se tetszik, de muszáj.
Az olvasás után kicsit lenyugszom, mikor Shisen közli a hírt az öreganyóról. Utánna azonban egy nagyon furcsa tűt dob a kezembe, amivel chakrát kellene szerezzek neki. Egy vastag, görbe bőrvarró tűnek néz ki, ami egy fecskendőhöz hasonlító résszel is rendelkezik. Sose láttam még ilyen szerkezetet.
"...úgy tudod megszerezni, hogy..." ennyit mond Shisen, majd hirtelen egy szobában találom magam. A szobában egy felvágott torkú férfi fekszik, aki felett ott van Shisen is, kezében a tűvel, amit...beleszúr a férfi szemébe, sőt, sokkal inkább belekanalaz, beleakassza, mint egy horgot. Aztán kiszív valamit belőle, ami csakis az említett chakra lehet.

A valóságba visszarázódva rögvest térdre rogyok, majd azonnal elhányom magam. Rázni kezd a hideg, ahogy a szörnyű, embertelen, borzalmas, és legfőképp undorító képek beleégnek az agyamba.
- Sz..szörnyű...- nyögöm ki két ölkendezés között - Nem szívesen, de h..ha muszáj, akkor inkább rádbízom ezt is. - megtörlöm a számat, közben megpróbálom lerázni magamról az undort. Viszont muszáj lesz megszokjam, mert érzem, Shisen mellett rengeteg ilyenben lesz részem - Beteg állat. És nekem tőle kell tanuljak? - lassan felállok, küzdve egy másik hányás visszatartásáért, közben nekidőlök a falnak.
~ Szokj hozzá, hugicám...de most ezt elintézem neked...
Miután sikerül összeszedjem magam, az öreganyóhoz megyek, aki nincs túl jó bőrben.
- Sajnálom a...történteket. - kérek elnézést illedelmesen, közben elteszem a tekercset. - Kaphatnék egy szobát? - kérdezem, ha már tud beszélni, majd a tekercsre gondolva kihasználom az alkalmat - Nem tudja esetleg, hogy Ookatami Lee hol lakik? - teszem fel a kérdést, mert a "Füst országában van egy háza, valahol a külvárosban" rész nem sokat árul el. Ha pedig meg kell öljem, hallattszon bármilyen furán, akkor meg is kell találjam őt.
~ Mint mondtam...megölöm, ha kell..de gondolj arra, hogy mit tett...erőszak...gyilkosság...rablás...terror...nem érdemli meg az életet, nemde? ~

**Ago** Csüt. Júl. 05 2018, 20:09

A mama úgy tűnt nem tért még igazán magához a sokkból, amit Shisen technikája okozott neki. Hamuszürkén ült, kezében pedig remegett a szebb napokat is látott korsó. Kérdésedre, kicsit remegve, da valahogy bátorságot véve magán megszólalt:
- Nem… ötletem sincs ki e’ a’ fickó… Erre biztos nem ját’! De ha ez a kurafi rád bízta eztet, akkor nem lehet tú’ nehéz megtanáni’…
Nagy levegőt vett, és húzóra megitta az italát. A szája szélén habos sör csöpögött ki, és folyt a ruhájára, de ez láthatóan nem zavara.
- Próbálkozz benn a faluban… De a városba ne menjé’ be. Az veszedelmes hely.
A korsóját ismét megemelte, hátha talál még benne valami ihatót, de mivel mindet kiitta már, így ez hiába való volt.
- Shisen aztat’ mondta hogy adjak szobát neked, meg etesselek… Az a barom, amúgy se dobnék ki egy ilye’ Kislyányt mint te…
A kötényében turkálva előhúzott egy nagy vaskulcsot, amiről egy faragott hetes lógott.
- Az lesz a szobád… Ha kaja kő’ szólj… mindenről gondoskodom… Most pedig hagyd az öreganyát egy kicsit pihenni…
Ezzel szinte azonnal el is aludt az asztalon. Teljesen kimerülhetett.

Ha meglátogatod a szobát, érdekes módon nem a kocsma hangulatát idéző helyre lépsz be. Kicsi de takaros helység az emeleten, egy szalmával kibélelt ágy, amolyan nyugati stílusban, jó minőségű (azaz nem molyrágta) függöny, egy apró ruhásszekrény, és egy éjjeliszekrény foglalt benne helyet. Az ablakok nehéz zsanérokon lógó fatáblák voltak, de szépen be lehetett őket belülről reteszelni.
Az éjjeliszekrényen egy kis papiros figyelt, egy szinte gyerekhez hasonló kézírással.

„A dolgod nem nehéz, de az utadon sok a vész
Ha nem figyelsz, akkor lehet, berezelsz
A várost kerüld, mert ott nem vár rád más
Csak a kínkeserves halál

Nézz körül és láss, ne csak a szemeddel
Hanem az tekints körbe az elméddel
A célpont okos de nem rafinált
Használd hát ki ezt a logikát

Légy ártatlan, és ne kelts feltűnést
Tüntess el minden nyomot és nem lesz vész
Légy egy az árnyékkal, légy te a nappal
És amikor már azt hiszi te vagy a fény
Törd meg a lelkét örökké…”

A kis vers valószínűtlen volt. Semmi rím, vagy azok is csak kószán, de még így is ki lehetett találni ki hagyta ott neked. A küldetésed állítólag nem nehéz, de szinte semmi nincs amiből ki lehetne indulni. Hogyan kezdesz neki hát? Mi lesz az első lépés?

**Mizuho Suzuya** Vas. Júl. 08 2018, 14:37

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Szemek
Chakraszint: 127

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny
Pénz:1500 ryo
(Étel -10ryo)

Ookatami Lee, akit állítólag meg kell öljek, hogy Shisen felmérhessen. Már maga az ölés gondolata nem tetszik, viszont a tekercsben leírtak, és a bennem lakó sötétség szavai alapján mégis meg kell hogy tegyem. Egy ninja vagyok, akinek ráadásul egy szadista bérgyilkos az apja, a célpont pedig nem különb, szóval emiatt igazából nem kellene problémáznom. Ráadásul látszólag csakis Shisen tehet erősebbé, amire igenis szükségem van a helyzetem miatt.
De könnyebb mondani, mint megtenni.
- Köszönöm szépen...és sajnálom a történteket. - hálálkodok és kérek elnézést az öreganyótól, akivel Shisen minden bizonnyal elbeszélgetett. Beteg állat, de jobb, ha minél hamarabb hozzászokom. Már mélyen benne vagyok az egészben, a valóság pedig olykor igen szörnyű lehet. Ez valószínűleg csak a teteje.
A mama azonnal kidől, én pedig nem is zavarom tovább, hanem elindulok a szobámba.
~ Semmi információ Lee-ről. Ez így nehéz lesz. Annyit legalább tudok, hogy ne menjek be a városba. ~
A szobámba belépve igen kellemes meglepetés fogad, bár jelen állapotomban az se érdekelne, ha csak egy rongy lenne a padlóra terítve. Szörnyen kimerültem, az elmúlt negyed óra pedig igen sűrűre sikerült az eddigiekhez képest. Shisen, Lee, azok az illúziók, és maga a tény, hogy embert kell öljek.
Vagyis nem is nekem kell...
~ Holnap hugicám...holnap, majd én mindenről gondoskodom. Ezért is vagyok neked, drága hugi...ezért élek... ~ Karmazsin suttogása nem túl bizalomgerjesztő, de mégis van benne némi igazság. Ő egy gyilkos, valóban csak emiatt létezik, ez mozgatja, szóval talán ezt rábízhatom. Igaz, ha így mennek a dolgok, muszály leszek hozzászokni az ilyesmihez...de nem most. Most még nem vagyok kész erre. Még nem.
~ Shisen szavai a szekrényen...~ hallom, majd szemet is szúr a papírfecni, amin egy igen...hát Shisen-féle szöveget fedezek fel. Valami vers akar lenni, igen pocsékul megfogalmazva, semmi információval.
- Most direkt szórakozik velem? Egyáltalán mi az, hogy törjem meg a lelkét? - mormogom magamban, majd egyszerűen széttépem a versikét.
~ A hátteret nézd, a lényeget. Ne menj a városba...készülj fel mindenre...ne mutass neki kegyelmet. ~ szavalja Karmazsin, miközben én alaposan bezárok mindent, ledobom a kabátom, a felszerelésemet pedig igen közel, az éjjeliszekrényen hagyom. Utánna lefekszem, de nem alszom el.
~ Reggel, hugi...reggel én jövök..te csak aludj, én pedig felkeresem Lee-t...elintézem...visszajövök...és akkor én alszom. ~ vázolja fel a tervét, de nekem egyáltalán nem tetszik.
- Nem. Én keresem meg őt, és ha megvan...akkor jöhetsz te. - a végét igen fura kimondani, de már az is fura, hogy itt sutyorgok magamban.
~ Ahogy akarod...hebegj, dadogj...ölesd meg magad, ha nem bízol bennem. ~ elkezd kuncogni, ami kellemetlenül hangosan cseng a fejemben ~ Egyik semmit se ér a másik nélkül...semmit se érsz nélkülem...megkeresem, elintézem, és ígérem, mindent megmutatok. Mindent megtanítok. ~ mondja, nekem pedig muszáj belemennem. Igaza van, együtt kell működjünk, még ha egy kicsit se tetszik.
- Senki mást nem támadhatsz meg, nem keltesz feltűnést, egyenesen visszajössz. - parancsolom neki, amire egyetértő hümmögés a válasz. - Csak ne kelljen megbánjam. - mondom magamnak, majd hagyom, hogy elnyomjon az álom.

Karmazsin

Szegény, szegény, drága Suzuya. Oly keveset tudsz még, oly sokat nem láttál, hogy számodra ez az út járhatatlan. Sose ölöd meg a papust, ahogy senkit se, hisz titkon örülsz nekem. Örülsz, hogy valaki másra bízhatod a piszkos munkát, míg te becsukod a szemecskéid. Örülsz, hogy van valaki, akire ráfoghatod azt a sok kiontott vért, hogy a te lelkecskédet semmi se nyomhassa.
Tudom, mert a fejedben lakom...tudok mindent, és nem fogom engedni, nem ám. Ölni fogsz, így vagy úgy, de rábírlak.

Én kelek fel, én bizony. Suzuya belement, aminek a tudata, egy adag anyuciról szóló rémálommal megfűszerezve, elég volt az ajtó kinyitásához. Most az én időm jött el, és mivel az én hugicám tudja, nem fog akaratoskodni...tehát enyém ez a nap.
Hacsak valaki meg nem zavar, akkor teljesen nyugodtan elkészülök, ahogy azt egy jó kislány teszi. A drága Tantomat meg is törölgetem, szépen a tokjába teszem, majd még egy kést is eldugok a ruhám ujjába. Utánna lemegyek, természetesen a kabátom mindent eltakar a kíváncsi szemek elől.
A banyától, ha ott van, kérek valami kaját, hisz üres gyomorral nem lehet egy jót gyilkolni. Lee-vel pedig el kell játszadozzak, ahogy a tekercs is kéri.
~ Shisen, Shisen, megkaptam az üzeneted. Te is látod, amit én, csak egy út van, mégpedig a vér. A hugi pedig nevetni fog, örülni, mert bizony tőlem meg fog őrülni. ~ fogalmazok meg magamban egy kis versikét, ami ezerszer jobb, mint Shisené. Ez persze nem is fontos, mert egy rugóra jár az elménk, és mindketten jót fogunk tenni a huginak.
Ami pedig Lee-t illeti...
Kaja után, ha nem zavarnak meg, lehetőleg feltűnésmentesen elballagok a faluba, ahol állítólag megtalálhatom a kis barátunkat, akivel egy igen tartalmas éjszakát fogok eltölteni. Nagyon jó muri lesz.
A faluba érve, terv szerint, egyenlőre csak feltűnésmentesen járkálnék, hallgatóznék, megfigyelnék. Utánna kiderül, mi lesz.

//"A semmiből csapok le rád, ahonnan sose várnád, s' utánnam többé nem leszel az, aki voltál. Mi vagyok én?"//

**Jaiba Mineo** Hétf. Jan. 21 2019, 16:15

/Mizuho Suzuya/

A reggeli rituálédban senki nem zavart meg, és reggelizni is hagytak, a kocsma üresen tátongott, csak te, és a kocsmáros asszony volt bent. Reggeli után a városba indultál. Kellemes idő fogadott, már korán reggel, várhatóan forróság lesz egész nap. Egy darab felhő sem volt az égen. A város úgy 30 percnyi útra volt, kényelmes tempóban sétálva. A település furcsa felépítésű volt. A külváros inkább hasonlított egy szellemvárosra. Romos, elhagyatott épületek sokasága volt, nagy telkekkel, egymástól nagy távolságra. Emberek alig jártak az utcán, és feltűnően nagy volt a csend. Ennek szöges ellentéte volt a belváros. Az utca tele volt emberekkel, mindenfelé üzletek, kocsmák, bordélyházak, kaszinók, fürdők, minden megtalálható volt, ami a szórakozáshoz kellhetett. Itt könnyen tudsz információhoz jutni, bár úgy tűnik, nem feltétlenül lesz rá szükséged. Minden teli volt plakátolva egy hirdetéssel, miszerint sokat fizetnek azért, ha valaki egy fém ládikát, amit képpel is illusztráltak, ki tud nyitni. A jelentkezőket a Falánk Fogadóban várják. Ha eddig nem lettél volna biztos a dolgodban, az utolsó mondat mindent elárul. “Feladó: Ookatami Lee.”
A fogadóba érve több kisebb társaság is ült az asztaloknál, de egyértelmű volt, neked hova is kellene menned, mert az egyik sarokban egy hatalmas plakát volt kiragasztva, amit már korábban láttál, és ami miatt idejöttél. Egy idősödő ember ücsörgött az asztalnál, éppen szakét kortyolgatott. Az arcára nézve látszódott, hogy nem ez volt neki az első.
- Kicsi lány, tán a hirdetés miatt fújt erre a szél? - mondta, miközben kénytelen volt megkapaszkodni a mellette lévő székben, nehogy a földre boruljon. Végigmért téged, megvonta a vállát, felkelt, majd a válla mögött hátranézve csak ennyit mondott:
- Ha igen, kövess, elvezetlek Lee úrhoz. Csak előtte még kell tennünk egy kitérőt, mert különben behugyozok.

**Mizuho Suzuya** Kedd Jan. 22 2019, 18:03

Mizuho Suzuya/Karmazsin
Chakraszint: 167

Felszereléslista
-1db Tanto(az oldalán)
-4db Kunai
-4db shuriken
-dróthuzal(10m)
-10db Senbon
- 2db füstbomba
-övtáska(az előbbiek tárolására), kulacs
- Ninja szandál
- Ruha( fekete nadrág, világos póló, azon pedig egy szintén világos, hosszúujjú, gombos felső. ), egyszerű utazóköpeny

Karmazsin

A nap pontosan úgy indul, ahogy annak indulnia kell. Senki se zavar meg, se egy nyomoronc vendég, se az anyóka szövegelése, semmi. Más helyzetben ez egy rossz reggelnek számít, elvégre én csakis egyetlen dolog miatt jövök elő, de a mai kivételes nap.
~ Ookatami Lee-t kivéreztetni, a lehető legmocskosabb módon, hogy Shisen taníthassa a hugicámat. ~
Egyszerű terv, egyszerű gondolat, ami elősegíti majd Suzuya megerősödését, még ha nem is a legkellemesebb módon. Nem maradhat gyenge, ezt legbelül tudja ő is. Pont ezért engedett ki, ahogy minden eddigi alkalommal.
~ Hamarosan, hugicám. Hamarosan te is ölni fogsz, és te is megízleled a kiontott vér csodálatos ízét. ~
A Füstöskocsmát elhagyva azonnal a célirány felé indulok; fegyvereimet köpenyem alá, vérszomjam ártatlan tekintet alá rejtem. Nem kedves, vagy szüzies arckifejezés, sokkal inkább magának való, hétköznapi, céltudatos tekintet. Valahogy meg kell téveszteni a levágásra váró bírkákat.
Talán fél óra alatt, de sikeresen, minden gond nélkül átkelek a nyomortanyán, majd megérkezem a nyüzsgő célállomáshoz. A hely roppant sűrün lakott, tele mindenféle épülettel és emberrel. Az ilyen helyeken egyszerű elvegyülni, viszont a hatóságokra is oda kell figyelni. Ha nem is shinobik, de valakik biztosan vannak itt, akik fegyverrel ellátva próbálnak rendet tartani, már amennyire lehet.
~ Nincs is annál jobb, mikor a husik ellenállnak. Annál pirosabb a vérük. ~
A település tömve van fogadókkal, és egyéb olyan épületekkel, ahol könnyedén lehet információt szerezni, ámbár erre látszólag nincs is nagy szükség.
~ Nagy pénzjutalom annak, aki kinyissa a ládikót. Na de vajon mi lehet benne, ami ilyen lépésre kényszerít téged, Lee? ~ az egyik plakátot nézve egy röpke pillanatra elmosolyodom, felfedve vele igaz valómat. ~ Ez roppant jó móka lesz, kedves Lee. a számat megnyalva elindulok a megadott kocsmába, az ártatlan tekintetemet visszavéve.
A fogadóban rögvest meg is találom azt, amit kerestem, mégpedig egy részeg alak keretében.
~ Vajon milyen véreset tudsz hugyozni? ~ a részeg kérdésére csupán egy bólintással felelek, majd a csukjámat levéve követem. Közben alaposan nyitva tartom a szememet, megnézve minden egyes alakot, lehetőség szerint feltűnésmentesen.
~ Hányan fogtok hősködni? Hányat kell megöljek belőletek? Mennyit szabad? Kiket kell megöljek elsőnek? Mennyi vér kell ahhoz, hogy visítva elrohanjatok? ~
A részeget követve, vérontásra készen állva lassan ráhangolom magam az eljövendő játékra egy kis dúdolással.
~ Számolj, egy-két, nincs több ujjad; ne sírj édes, mondj nekem újat.

**Kushieda Unazaki Tessa** Vas. Ápr. 07 2019, 10:56

Sai

Tessa
Chakra: 258
Felszerelés:
- 5 kunai
- 5 shuriken
- 10 robbanójegyzet
- 10m drót
- 1 tekercs
- 2 katana /Tekercsben/
- 1 kakute
- 1 üveg altató méreg //C szint//
- 1 Gitár /tekercsben/

A kocsi lassan hajtott a naplementében, utasai fáradtan dülöngéltek és várták hogy végre megérkezzenek célállomásuk felé. A kocsi hánytatva de töretlenül haladt a füst országának területén mígnem az egyik utasa megállította azt.
- Itt jó lesz, köszönöm! - Mondta egy kapucnit viselő fiatal hölgy, aki gondosan törődött azzal, hogy arca rejtve maradjon még az utasok előtt is, és kiszállt a kocsiból, hogy kifizethesse a hajtót. A lány rövid ideig a táskájában keresgélt, majd elővette az útiköltséget valamint egy kis borravalót is adott a hajónak a zökkenőmentesnek nem nevezhető de mégis problémamentes útért.
Érdekesnek találtam ezt az országot, egy ismeretlen furcsa szag lengte be a levegőt mindenhol, mintha folyton égne valami és annak szaga keveredik a levegővel. Talán nem véletlen kapta a nevét ez az ország, míg máshol gyapot vagy rizsültetvények voltak, itt dohány termett míg a szem ellátott. Míg haladtam előre fejem jobbra balra forgattam és mindent megnéztem amit csak tudtam, mintha csak egy turista lettem volna egy idegen vidéken. Bár ha jobban belegondolok talán az is voltam, azt viszont hogy mit keresek itt még magam sem tudom. A távoli szmogos ködből egy kocsma tűnt fel amin megakadt a szemem és elindultam az irányába. Nem tudtam mit fogok ott találni, talán meleg ételre és szállásra számítottam, talán csak némi alkoholra ami segít elgondolkodni azon amit tettem. Az ajtóhoz érve megálltam egy pillanatra hisz a hangok jól átszűrődtek azon. Zajlott az élet odabent rendesen, első hallásra talán hatan vagy heten lehettek, így megigazítottam kapucnimat és benyitottam az ajtón. Jó kedély uralkodott bent, fel se tűnt nagyon ahogyan beléptem az ajtón és a pulthoz sétáltam, talán már csak akkor vették észre az emberek hogy valaki betévedt amikor azt hallották, hogy valaki vizet rendelt.
- Csapos, egy pohár vizet szeretnék - Hirtelen mindenki párbeszéd abbamaradt és a pult felé emelték részeges tekintetüket. - és egy üveg saket! Hangzott el a rendelés mire mindenki megvonta vállát is visszatértek a sztorizgatáshoz. Amint megkaptam a vizemet és a sakemat, kifizettem azt és leültem egy távoleső szabad asztalhoz, hogy magam legyek a gondolataimmal. A víz hamar elfogyott, a szmogos levegő kaparta a torkomat, muszáj volt leöblítenem vele, majd utána apránként sakeval kezdtem el "fertőtleníteni" azt miközben az itt összegyűlt embereket kezdtem el méregetni.
*Első ránézésre megfáradt munkások lehetnek ezek az emberek akik munka után betértek egy kis tintázásra. Nem nagyon látok olyat aki shinobi lehetne.* Folytattam le fejemben a gondolatmenetet miközben az embereken fegyvereket, fegyvertartókat kerestem ami arra utalhatott, hogy akár ninják is lehetnek. Miután alaposan végignéztem a felhozatalt, kissé megnyugodtam és tudtam egy kicsit magammal is foglalkozni.
*Ezt jól megcsináltam... Azelőtt szerettek engem, fellépésekre jártam és azért zenéltem, hogy boldogabbak lehessenek az emberek. Most meg?! Bujkálnom kell minden és mindenki elől.* Gondolatmenetem közben egy nem is olyan régi emlék villant be, ahol egy könyv került a kezembe és amikor azt kinyitottam a saját nevem figyelt vissza rám ezzel a felirattal: "élve vagy holtan, jutalom 4.000.000 Ryo" Az egyetlen vigaszom, hogy arckép nem szerepelt mellette. *Nem hagyhatom hogy felismerjenek. Talán a füst országa az egyetlen hely ahol még nem nagyon ismernek engem. Ide még talán nem jutott el a zeném, mivel turnénk során ebben az országban nem jártunk. Szép idők voltak azok, gondtalanul zenéltem a gitáromon és énekeltem, a hangom hallatán az emberek pedig ujjongani kezdtek. Aztán jött Kabuto és az a küldetés...* Egyik kezemet az arcomhoz emeltem és letöröltem azt, habár nem volt rajta semmi. *A Daymio fia meghalt a Fagy országában, a háború kirobbant én pedig bűnös, jobban mondva bűnbak lettem.* Egy újabb csésze szakét emeltem ajkaimhoz, majd felhörpintettem azt, a nap további részében is csak ezt az egy mozdulatot kívántam gyakorolni, valamint az önsajnálatot. Igazából nem tudtam mitévő legyek, zenélni szerettem volna leginkább, de félő volt, soha többé nem tehetem.

//Egyenlőre ne számíts túl jó postokra tőlem, vissza kell rázódnom az írásba ^^'' //

Ajánlott tartalom

Füstöskocsma

Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma

Re: Füstöskocsma