Nekomata no Hayashi

Jiraiya Szer. Okt. 04 2017, 20:54

Nekomata no Hayasi, vagyis a Nekomaták Erdeje, amely a Holdkő Szigetekhez és a Hold Országához tartozik, mégis, csak nagyon kevesen merik betenni ide a lábukat. Ezt a vidéket messze elkerülték a háborúk, viszályok és a bárminemű emberi civilizáció okozta változások. Ennek oka a rendkívüli veszélyforrások, amik a szigeten élnek: A Nekomaták.

Maga a sziget egy hatalmas erdőből áll, mégpedig sűrű és különleges erdőből, ahol rengeteg ismeretlen, ismert és különös növény honos. A felszín alatt furcsa gázok is megtalálhatóak, amik egyes helyeken felszabadulva, kölcsönhatásba lépnek a levegővel és a környezettel, a növényzet pedig alkalmazkodva, hozzászokva, ebből kifejlődve, képesek ezeket a gázokat a fotoszintézis és a gázcseréjük során felhasználni, így az itteni növényvilág rendkívül szép és egyedi. A nappali időkben is jól látszik, hogy nem hétköznapi az erdő, elvégre egy trópusi erdőnek látszik, sok csodás hellyel, azonban az éjszakában rejlik a legnagyobb csoda: A növényvilág életre kel és terméseik, valamint leveleik olykor világítanak, foszforeszkálnak és fénylenek a sötétben, ontva magukból az energiát, ugyanakkor a kevésbé élettel teli területeken a sötétség és a sötétebb, mélyebb árnyalatú fények dominálnak, amik rendkívül ijesztővé teszik éjszaka az erdőt.

A területeken nem élnek emberek, csupán kisebb állatok, akik a Nekomaták táplálékául szolgálnak. A kisebb itt relatív fogalom, ugyanis a békáktól az egerekig, patkányokig, madarakig mindenféle kisebb méretű állat megtalálható itt, de ők leginkább kutya méretűre nőnek.

További leírás itt olvasható: Macskák Ninjuu Kódexe

**Shiren** Pént. Nov. 02 2018, 23:18

Más lett a világ. Letűnt korok árnyai bóklásztak a sötétségben, s én tisztán éreztem őket. Valami megváltozott míg én távol voltam. Valami, amit még nem ismertem. Valami, ami izgalommal töltött el, ami újra értelmet adhat létezésemnek. Kíváncsivá és éhessé tett, ugyanakkor gyanakvással töltött: Akár tévedhetek is. Talán csak én változtam és nem a körülöttem lévő világ. Elvégre, nem voltam oly sokáig távol, hogy az egész föld kiforduljon önmagából, se nem voltam akkora hatalmas csillag, hogy kihűlő fényemet bárki is észrevehetné. Így tehát valami óriási van készülőben. Valami, ami hajt előre, ami miatt érdemes életben maradni.

A megfigyelő szerepét akarom betölteni. Tanúja akarok lenni a világ égésének vagy felemelkedésének. Immáron nem vágyok már többre. Ellenben kevesebbel is beérném: Szembenéztem önmagammal, s veszítettem. Nem találtam hitelét hajdani önmagamnak. A sors öklének - kit Battousai néven is említhetnék - minden egyes ütésétől egyre közelebb kerültem a felismeréshez, egyre jobban a helyemre rázott. Életemben most először mondhatom azt, hogy igazán önmagam vagyok. Eltűnt vágyakkal, eltűnt érzelmekkel, tisztán, én, egy könyv új fejezete, egy új, íratlan oldal kezdete. Na de mit ér az élet irónia nélkül? Azt mondtam, rátaláltam önmagamra. Ezt biztosan érzem. Ez azonban azzal jár, hogy nem ismerem magam. Nem tudom, hogy ki vagyok... Egyik korábbi nevem sem illik rám, egyik korábbi "énemmel" sem tudok azonosulni.

Magam vagyok, én, egy új ember.

[Néhány hónappal ez előtt]

Miután Battousai végzett velem, az óceánra bízott. A sós kékség örvénylése elnyelt, eztán kivetett magából s újra és újra ezt játszotta napokig, hetekig, mígnem csendesebb vizekre értem, oda, ahol többé már nem kellett fulladnom, ahol nem kellett eltűrnöm a ragadozóhalak hadának marásait. Itt már csak egy egyszerű haldokló lehettem a vízfelszín tetején, olyasvalaki, kit körülöleltek az óceán habjai. Testemet és ezernyi sérülésemet lehűtötte a jéghideg víz, de amikor a habzó víz ért hozzám, az apró buborékok simogatása is fájdalmas ütlegelésként hatott.

Már magam sem tudom, hogy meddig hánykolódtam így. Ájulásaim sokasága teljesen elvette az időérzékemet. Feltehetően, hogyha akartam sem tudtam volna mozgatni a végtagjaimat. Meg sem próbáltam. Arccal az égnek és háttal a végtelen mélységnek hagytam, hogy az áramlatok sodorjanak. Mezítelen testemről teljesen leázott egykori ruházatom darabjainak maradéka is, így visszatérve a gyökereimhez teljesen a természetre bíztam magam.

Jól emlékszem, hogy nem volt kedvem, sem pedig indokom élni. Nem vágytam a halált, de az életet sem. Éjszakáról éjszakára a csillagok keringtek körülöttem, s én kiragadtattam a térből s az időből. Messze szárnyalt a képzeletem. A gondolataim távoli világokba vezettek, olyan helyekre, ahová valószínűleg soha senki nem érhet el. Letisztult bennem, hogy mily hatalmas is a világegyetem, hogy én csak egy jelentéktelen porszem vagyok benne. Legnagyobb tetteim is csak más emberek életére lehetnek hatással, s mindez odafentről, a csillagok szemével mégis mit érhet? Egy homokszem a végtelen sivatagban. Egy csepp a tengerben. Egy elhaló csillag az égen.

[...]

Tettek valamit. A fejemmel. Egyértelmű lett minden miután visszanyertem az öntudatomat és magamba szálltam. Amikor újra emberként gondolkodtam és a jelen lett a fontos. A jelen pedig magával hozta a múltat is, a jövő képe pedig egyenlőre még csak fel sem derengett. Nem gondolkodtam rajta, nem akartam elképzelni és nem is vágytam rá. A jelen mámora, az, hogy mi három darabra tört, most újra egy, teljesen lefoglalt. Ám nincs jelen múlt nélkül, s a kettő csak egyként nyer értelmet. Tudván, hogy mi voltam, mivé lettem és, hogy jelenleg mi vagyok, valóban nem tudtam megmondani, hogy kicsoda az, kit "énnek" vagyis "önmagamnak" nevezhetek. Mirubi, Mezameru, Hishimon. Ezeken a neveken szólítottam magam régen, mégis elhatárolódtam az összestől. De most... Most értem mindhármat, értem magamat. Mintha csak évtizedekig tartó rabságból szabadultam volna. Fellélegeztem, mert nem voltam már többé egyik név sem. Én voltam mind a három.

[...]

Elmondhatnám, hogy mi zajlott le bennem, de többet ér, ha majd megmutatom. Számomra is új az érzés, talán nem is tudnám megfelelőképpen átadni az érzéseket. Ez olyan talán, mintha új testbe költöznék, mintha rendelkeznék annak a testnek minden emlékével, de tudnám, hogy azok nem a sajátjaim. Mintha csak egy szellem lettem volna egész eddigi életemben, egy árnyék a múltban, egy árnyék Mirubi, Hishimon, Mezameru múltjából.

"...mert az élet neked nagyobb büntetés." Mintha ezt mondta volna, bár emlékeim zavarosak. Az elmúlt napok, vagy talán hetek teljesen összemosódnak a számomra. Akár mondta ezt a Sors Ökle, akár nem, igaz. Átkozottul érzem magam. Nem mintha testem fájdalma és gyötrődése bármennyire is megviselne. Nem erre gondolok. Habár tagadhatatlanul érzem a fájdalmakat, a kínzó szomjúságot és az éhséget, mi mardossa gyomromat, de az, hogy nem tudom ki vagyok, ennek ellenére mégis teljes értékűnek érzem magam... Ez... Ez a halálnál is rosszabb. Talán olyan lehet, mint az amnézia, de mégsem. Jól tudom, hogy az emlékek, azok amiket tettem, az mind az enyém, látom magam előtt a kezeimet amint emberek húsába vájom karmaimat. Érzem a számban a húsuk ízét, érzem a hatalom érzetének egykori mámorító gyönyörét, de mégis... Nem érzem azt, hogy mindezt én tettem volna, nem tudom magamra venni ezeket a tetteket, a terhet, mit tagadhatatlanul ez a test követett el. Szánom Mezamerut amiért leküzdhetetlennek és átverhetetlennek hitte magát, amiért önteltül bízott saját erejében. Hishimon az emberiség söpredéke és Mirubi, ki már szánalomra méltón volt gyenge lelkileg. Mégis értem őket, mert én vagyok ők. Paradox érzés, mit talán nem is lehet elmagyarázni. Meg sem kell érteni, meg sem lehet érteni és nem lehet felfogni. Szellemnek érzem magam, egy üres életnek mi csak emlékekkel bír. Más emberek emlékeivel, olyan tettekkel amiket nem tudhat magáénak, mégis emlékszik rájuk.

Ezt hívnák újjászületésnek?

[...]

Ahogyan partot értem, a hely felrémlett emlékeimben, de csak hasonlított rá. Nem voltam biztos benne, hogy ott járok, ahol remélem, hogy járok. Az érdekes egybeesés lenne és a sors egy újabb érdekes fintora. Akaratlanul is elmosolyodtam. Habár talpamba ezernyi penge nyílalt, a fájdalom lassan enyhült, s arcomra mosoly kúszott fel az előbbi gondolatra, hogy milyen vicces is az élet.

- Sosem fogom megtudni, hogy ki szórakozik a világgal... - motyogtam magam elé, miközben mellkasomat fogtam és egyet-kettőt előre lépkedtem a besüppedő, nedves homokban. - De elismerésem érte. Ennyire kaotikus faszságot kevesek képesek alkotni. - Ekkor vettem észre a két holttestet. A farkast és a gyermeket. A lány mellett egy kulacs víz volt, bár innen nézve félig volt csak teli. - Aztán mindig kiderül, hogy van benne értelem. - Azt is mondhatnánk, hogy az a falkas csak félig volt üres. A lényegen nem változtat. - Viszont, ha azt nézzük, hogy eddig nem döglöttem meg... - Szinte már élveztem létezéseim ironikus mivoltát, miközben egyre közelebb kerültem a két hullához és a vízhez. Amint oda értem, az utóbb említett dolgot azonnal a kezembe vettem és kinyitottam. - Akkor most elég nagy baromság lenne, hogyha valami szar lenne ebben és belehalnék. - Majd meghúztam a flaskát és nagyokat nyelve ittam ki az utolsó csepp vizet is belőle. A számat alkarommal megtörölve ültem seggre a homokban és néztem az égre. - Csak mondom, hogy kurva gyenge vagyok és bármilyen kis szarba belehalhatok. - Kiabáltam, majd hallgattam. Hallgattam a csendet, merthogy az óceán hullámzása is alább hagyott. Ekkor hátradőltem és mosolyogtam az égre. Úgy éreztem magam, mint aki részeg. Mint akinek nincs semmi vesztenivalója: Teljesen szabadnak éreztem magam!

[...]

Percekig csak feküdtem ott a két bűzlő hulla között. Egyáltalán nem zavart, egyedül arra kaptam fel a fejem, amikor a farkas szőrös testét a talpamnak mosta a víz. Felemeltem a fejem és láttam, ahogyan a dagály kezdi elnyelni partot. Ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy jártam már itt. Kacajjal törtem ki. Nem volt sem őrült, sem pedig örömmel teli. Mégis mosolyogtam és őszinte volt. Csodáltam. Csodáltam azt, pontosan azt, ami történik. Talán tényleg egy szellem vagyok és csak megkaptam ezt a halott testet ezekkel a halott emlékekkel.

- Shiren!! - Kiáltottam kacajom közepette, s eközben chakrám szökni kezdett a testemből. - SHIRRRRRREN!!! - Ordítottam még hangosabban, s jól láttam a testem körül kavargó sötét erőt, miközben még mindig csak a sötétedő égboltot kémleltem. Hirtelen hallgattam el. - Shiren... - Suttogtam. - Ez lesz az új nevem.

___________________________________
Hali!
Vissaztérőposztféleségizé. FOGGGGALMAM sincs hogy ki mesél nekem, így itt az utolsó posztom Kaguyától azaz Satoshitól. https://narutohun.all-up.com/t3078-atarashi-mizu-halasz-falu#59150
Azt beszéltük meg, hogy kezdődik ugyebár a Senjutsu képzés amit a Nekomaták - szerződésben van velük Mirubi - fognak vezényelni vagy mi. Ezen kívül Mirubi kb meghalt volna ha nem adnak neki egy pecsétet ami teljesen elhasználva az életerejét és a sejtjeit, életben tartotta őt, begyógyította, de megöregedett a teste ettől.
Továbbá nem egy szellem, egyszerűen leírhatatlan az érzés, amikor 22-23-24 év után egy 3 tudattal élő személy személyiségei újra eggyé válnak. Amikor rájössz, hogy az, akit az eredeti személyiségednek hittél (Mirubi) is csak egy része az egésznek. És az egész most itt van, és elnevezte magát Shirennek.

**Senju Tobirama** Hétf. Nov. 12 2018, 14:53

/Mirubi/

// Először is szeretném visszapörgetni egy kicsit a dolgot hatások tekintetében... A tested NEM öregedett meg, nem lehetséges ilyenfajta mellékhatás, ugyanis -többek közt- a narutoban látott dolgokkal is szembemenne, ami a hasonló technikákra vonatkoznak, továbbá... A sejtek elhasználódása, a regenerálódáshoz szükséges "csápok" ténylegesen elhasználódnak sejtosztódáskor, s valóban véges számban képesek osztódni miatta a sejtek, ez okozza az öregedést. A Te esetedben viszont
-1, nem az egész tested sérült, így még ha követjük is a logikát, csak a sérüléseknél kéne öregebbnek tűnnie,
-2, Az efféle ninjutsuk azért korlátozzák véleményem szerint az élettartamot, azaz rövidítik meg, mert felhasználják a bennük lévő energiát, a chakrát, amely szintén valamiképp véges lehet, de ez csak a nagyszabású, chakra boost nélküliekre vonatkozik, Tsunade is képes volt ilyenek nélkül gyógyítani, de Kabutonál se láttunk öregedést.
-3, Régen pont te ellenőriztél nekem egy pecsét ötletet, mely hasonló mértékben szívta volna el a sejtektől a chakrát, s te magad mondtad, hogy ilyen formában ez nem feltétlen lehetséges, ergo, a szükséges chakra egy nagyobb részét legalább a felhelyezőnek kellett beleraknia. Ha pedig ezt nézzük, semmi rendellenest nem élt át a szervezet -mondhatni-, csupán annyit amennyit egy műtét után is kihever. És Mirubi, azaz Shiren nem hiszem hogy nagyobb sebhelyekkel lett volna gazdagabb, mint egy vese+hasnyálmirigy kombinációs transzplantáció esetében, ahol alhastól szegycsontig felvágják az illetőt. Vagy egy szívműtétnél, ahol a bordakosarat is megbontják. Persze erre lehetséges, hogy rosszul emlékszem (2016ban vagy 2017ben volt, a tárolópecsétes ötletem kapcsán, mely eredetileg a sejtektől vonva el energiát adott volna átokpecsétszerűen plusz erőt.), ám nem feltétlen kizárt az elmélet, hisz ahhoz hogy egy pecsét hatást váltson ki, kell beleölt chakra.
Felsorolva az indokokat, ha a harmadikat, vagy akármelyiket, esetleg kettőt is találsz ami szerinted nem állja meg a helyét, úgy egy még mindig akad, amely igen. Magyarán erre hivatkozva szeretném az előzőleg levezetett dolgok közül ezt a részletet semmisnek tekinteni. //

Ami összetört, most újra egybeforrt, érthetetlen, felfoghatatlan lehet az érzés, mikor a múltad, az éned, mindről kiderül, hogy csak egy újabb felhúzott fal, melyet elméd alkotott, ezzel reagálva a beért hatásokra. Sokk, emberek elvesztése, célok elbukása.. egy-egy törés az életben, mértékük pedig csak az mondja meg, ki mennyire súlyosan éli meg őket. Mindenki aki ismert téged... vagy azt hitte ismer, teljesen ismeretlenként kell tekintsen rád... kész voltál erre? A sors fintora különösen... hisz tudtad, hova érkeztél. Vajon a lakók mit szólnak, hogy egy ismerős testben egy ismeretlen érkezik? Megmarad bizalmuk, vagy ellenségesnek tekintenek majd? Sérüléseid beforrtak, erőd nem tért még vissza. Talpra állni is nehezen tudtál volna, nem hogy harcolni...

Pár órán belül érdekes neszek, gyors lépések csapták meg füled, gyengülten azonban nem igen tudtál mit tenni, mint figyeltél, mik is azok... Habár tudhattad mik, vagy épp kik lehetnek, esélyed találkozni velük nem adatott... Kisebb egyedek lehettek, fiatalok, ugyanis egy csónak, kisebb hajó látványa, hangja elriasztotta őket. Messziről látták a parton a két testet, közelebb érve pedig meglátták, hogy még nagyon is élsz. Ismerős, intenzív, sötét energiákat éreztél... fenyegetőeket, ám nem rád nézve. Ez viszont azonnal abbamaradt, ahogy a halászok megközelítettek, s csónakjukra cipeltek. Valami beszélgetést hallottál, tartalmát mégse értetted, halk volt, szinte suttogás. Talán nem is érdekelt.. talán csak hagytad, hogy sodorjon az élet, mely sodort is, egy pár órás tengeri úton át egy halász házába.

A kihívott orvos ledöbbenve tapasztalta, hogy sérüléseidnek semmi nyoma, csupán tested volt teljes mértékben kimerülve, mondhatni ágynyugalmat rendelt el, egészen addig, míg rendbe nem jössz. A kérdés csupán, hogy mihez kezdesz ezután?

//A karakternek egy hét kell hogy 100%-os legyen, ám nem szükségszerű megvárnia ezt a halásznál. A következő posztod azonban KÉT héttel később játszódjon, mikor is végeztél már az elvállalt mini-küldetéssel. //

**Shiren** Kedd Nov. 13 2018, 00:27

Azt tettem, amit akartam. Amit jónak éreztem és akkor az tett kielégülté, hogy szabadjára engedhetem minden érzelmemet. Mindent, mi ebben az elmúlt néhány percben felgyülemlett, amit a gondolatok keltettek bennem. Pillanatok csupán, mik aztán elmúltak, mert ki és meg is éltem őket. Még akkor is, hogyha nem volt a legbölcsebb dolog. Chakrám visszatérő maradékát is elkezdtem felhasználni. Csak úgy, kontroll nélkül áradt szét a világban. Fáklyaként világítottam az erre érzékenyek számára. "Itt vagyok, s késze vagyok arra, hogy megtalálj!"

[...]

Néhány óra elteltével már feljebb kúsztam a dagály elől az egyik fa tövébe. Sötétbe borult a táj. // Mivel azt írtam hogy esteledik és nem vétóztad meg, majd órák elteléséről írtál, így gondolom nem baj ha már éjszaka van. // Nem tettem mást, csak vártam, s figyeltem. Talán még el is aludtam néhány percre, mik olybá tűnt, több volt. Nemsokára ismerős jelenlétet éreztem, legalábbis reméltem, sejtettem, hogy ők azok. Nem, nem vártam megmentőket... Egyszerűen csak azt akartam, hogy történjen valami. Valami, ami megszakítja ezt a tétlenséget, ami erővel tölthet el és újra járhatok. Minden bizonnyal ha ők lettek volna azok, akkor az első adandó alkalommal felfalnak gyengeségem okán. Könyörtelenül, kegyelem nélkül. Így nem ők voltak azok, vagy ha igen, akkor csak kisebb egyedek. Esetleg a Bannekok. Akárhogy is, vártam őket. Sóvárogtam utánuk, vártam, hogy ösztönözzenek a cselekvésre, ugyanis nem csak a gyengeség miatt nem tudtam megmozdulni vagy erőt kifejteni. Nem volt motivációm. Nem volt miért. Kész voltam meghalni vagy pedig élni, de csak akkor, hogyha valami értelmet ad neki. Csalódnom kellett...

[...]

Persze ezt is mondhatnánk némi "isteni sugallatnak." Nagyon is érdekes volt. Mozogtam, sodort az élet. Akárcsak egy könyvben, egy jó történetben, egy izgalmas mesében, úgy haladt előre életem cseppet sem lineáris cselekménye és én igazodtam hozzá. Egy részt azért, mert rá voltam kényszerülve... Úgy éreztem magam, mint egy sebzett farkas, kit rábíztak a vadászra, ki megszánta. Más részt pedig azért, mert még mindig nem volt, mi értelmet adott volna létezésemnek. Hogy őszinte legyek: az elmúlás, a semmibe levés, a gondolatból történő kitörlődés csábítónak hatott abban a pár napban, amit a tengeren, majd a halász házában töltöttem. Egy szót sem szóltam, csak merengtem az elmúlás, a halál gondolatán. Senki sem tudja, hogy mi vár utána, senki nem szerzett még bizonyosságot a túlvilágról. Shikigami... Képes vagyok előhívni, mégis csak egy egyszerű, szabályok közé szorított chakralény. Nevetséges és egyben ironikus. Melyik végletet válasszam? Éreztem, hogy dönthetek. Amikor elragadott a sötétség és nem éreztem többé a testem, vagy a körülöttem motoszkáló világ zaját, s újra a csillagok között keringtem szüntelen, én az életet választottam.

[...]

Nem vártam meg, míg teljesen felépülök. Idővel visszanyertem erőm és chakrám nagy részét, tapasztalatból éreztem, hogy immáron képes vagyok megvédeni magam és útra kelni anélkül, hogy félnem kellene bárkitől is, ki nem célzottan engem keres. Bár... Így utólag belegondolva azt kell, hogy mondjam: az égvilágon senkitől és semmitől nem féltem volna akkor sem, hogyha az erőm a béke segge alatt lett volna. Én már egyszer meghaltam, s ha nem egyszer, akkor többször. Itt az ideje, hogy kicsit felégessük ezt a világot. Izgalmasabbá akarom tenni az unalmas eseményeket. Kaotikus káosz, egy katartika, mi az én kezem nyomát viseli. Jól emlékszem, hogy mindig is ezt akartam, csak értelmet próbáltam erőltetni belé, miközben olybá tűnik, hogy nem volt emögött semmilyen tartalom, semmilyen magasztos cél. Egyszerűen csak szórakozni akarok. Élni és azt tenni, amihez kedvem van.

[...]

A halásztól szavak nélkül távoztam. Ha ott is volt, nem vettem róla tudomást. Meg sem köszöntem neki, hogy gondozott. Ez az ő döntése volt, nem kértem rá. Nincs értelme a hálának egyenlőre. Magamtól is rendbe jöttem volna, így utam az első civilizáció felé vettem, oda, ahol a hírek gyökeret verhetnek. Oda, ahol izgalmas pletykák és szóbeszédek terjengenek, ahol némi izgalmat találhatok ebben az értelmetlen életben. Ideje hasznát venni halandó hatalmamnak és meg is nézni, hogy mire vagyok képes. Ideje új Démont adni ennek a világnak.

[Hetekkel később...]

Visszatértem oda, ahonnan indultam. Nem lettem se több, se kevesebb. Ugyanúgy nem találom az utat, amin haladnom kellene, s éppen ezért tettem be a lábam Nekomata no Hayashiba, hogy utat találjak magamnak. Lássuk, hogy mit tartogat számomra az a bizonyos elképzelhetetlen jövő...

_______________________

// Chakrát kaptam, de az előző posztban kellett volna választanom egy technikát, amit elfelejtettem megtenni ^^" Ezt most orvosolnám és a saját technikámat választanám, mégpedig a Kasseiringu nevezetű jutsut.

AMi pedig a külsőt illeti --> Fejet hajtok természetesen és ha akarnék se tudnék ellenérvet felhozni, nekem ez így tökéletes, elvégre a következő posztomban (miniküldetés) Shiren úgyis egy új alakot vesz fel. Smile

//

**Senju Tobirama** Hétf. Jan. 07 2019, 13:42

/Mirubi/

Napok majd hetek teltek el, míg több kevesebb történéssel tarkított vándorlásod végül visszavezetett oda, ahonnan elkezdődött. A Nekomaták erdejébe értél. A fák közül ismét baljós neszeket hallhattál, ám kilétük, személyük ismerősnek hatott. Sőt, jól tudtad kik lehetnek azok, kik a fák takarásából átlag ember számára észrevehetetlenül figyelnek téged. Nehéz volt eldönteni, hogy úgy lesnek utánad mint vadász a prédájára, vagy mint rémült helybéli a megszállóra. Talán kicsit mindkettő benne lehetett. Új tested, mely jócskán megváltozott a korábbiakhoz képest megnehezíthette dolguk. Hamar azonban pár nekomata állta utad. Nem szóltak, nem voltál biztos, hogy beszédképesek-e, s nem is tűntek fajtájuk nagy harcosainak... inkább valamiféle őrszemeknek. Testbeszédükből azonban könnyen levetted, azt akarták kövesd őket.

Amennyiben így tettél pár percnyi menetelés után egy, a sűrű sötét erdőben berendezett faluba érkeztél. A ninjuufalvukba szállítottak téged, s azon belül nem is akárhova, de a Nekomaták öreg bölcséhez. A zord külsejű, szürke bundájú, harcban edzett macska némán ült helyén egy darabig miután elé szállítottak, majd végül megszólalt.
-Nem volt könnyű megismerni..., megnehezítetted a munkánkat. Ugye tudod, hogy ha nem lettél volna ilyen szerencsés, valószínűleg megölünk.., de fennmarad a kérdés: Miért jöttél az erdőnkbe?- Kérdezte enyhén bosszúsan a bölcs.
Jól láthatóan nem kedvelte az embereket.. bár ezt valószínűleg már tudtad. És hiába volt szó olyanról, ki szerződésben áll velük, élőhelyükön mégse fogadtak olyan szívesen. A macska enyhén türelmetlenkedve várta válaszod.

//A macskák vezetője még ha meg is engedi neked a senjutsu tanulását, nem fogja könnyen jóváhagyni, és végképp nem fogja maga felvetni a lehetőséget. Így kérlek amennyiben ez a terved, a karakter próbálja meggyőzni is, vagy legalább előállni a témával. //

**Shiren** Csüt. Márc. 14 2019, 00:50

"Nincs új a nap alatt... "

Eltűnt, s most újra visszatért, de még mindig olyan érdektelen értetlenség gyötri, mint mikor itt hagyta a helyet. Legalábbis, amikor az a halász, vagy mi a szösz elvitte őt innen. Azóta sem történt más, semmi, mi új jelentőséget adhatna életének. Nem érdekelte már hajdani bosszúja, sem pedig merész, törtető tervei a világ megváltoztatására. Elveszítette az élet értelmét, s most azért bolyong, hogy megtalálja.

Azt mondják, hogy a cél nélküli élet egyenlő a halállal. Ha ez így van, akkor ő egy élőhalott ebben a világban. Egy élettelen senki, egy porhüvely, melyben olyan erőt zártak, mi puszta szeszélyből, esetleg fitymáló kíváncsiságból bármelyik pillanatban kitörhet. Ugyanennyi esély van erre, mint arra, hogy a legkézenfekvőbb helyzetben sem tesz semmit, s hagyja magát legyűrni. Az utóbbi hetekben olykor élvezte, hogy sodródik az árral. Amikor mezítelen testével becsörtetett a fogadó ajtaján, majd hagyta magát összeverni, akkor is... Csak sodródott az árral. Nem volt sem érdeke, sem indíttatása, sem pedig kedve megvédenie magát. Pusztítani... Ölni.

Élvezte az ütések okozta fájdalmat, mert amíg fájt, addig legalább tudta, hogy még valóban életben van.

Most azonban fájdalmak nélkül, pusztán ösztönei hajtották vissza ide. A hajó, mire felpattant egyszerűen csak ide tartott. Hirtelen jött a gondolat, ahogyan kölyökként, a földön maga után húzva rongyos köpenyét, ügyet sem vetve a furcsálló tekintetekre masírozott a kikötő tömegében. Egyesek elmentek mellette, mások elhúzódtak. Voltak akik megpróbálták megszólítani. Mindhiába. Ő csak figyelte a környezetét. Így ütötte meg a fülét egy matrózcsapat beszélgetése arról, hogy a Hold Országában csinos kis zsákmány ütheti a markukat, hogyha igazak a pletykák és az ottaniak tényleg olyan fényűzően élnek. Ilyenek ezek a "törvénytisztelő" hajósalkalmazottak: látszólag rendben vannak, aztán mindeközben kalózosdit játszanak.

Mint már mondtam, egyszerűen csak felpattant.

Nem próbálták meg megállítani. Kihajóztak már, amikor a partról egyszerűen csak a hajóorrba ugrott, majd lekucorodva magára húzta azt a méreteit jócskán túlnövő, piszkos utazóköpenyt. A matrózok azon nyomban jelentették a kapitánynak a furcsa fiút, akit nem tudnak megközelíteni, mert valamilyen baljós aura lengi körbe. Félelmet árasztott magából, az Utazó pedig ezt élvezte. Alig várta, hogy közelítsenek hozzá. Megvárta, amíg egy méternél közelebb merészkedtek és akkor engedte szabadjára tébolyult visítását és gomolygó, fojtogatóan sértő chakráját. Ez aztán a legnagyobb, legbátrabb markos legényeket is eltántorította attól, hogy akárcsak hozzáérjenek a hajó orrában egy rongydarab alatt kucorgó kiskölyökhöz. Rövidesen, miután a kapitány is kudarcot vallott, inkább csak folyamatos megfigyelés alatt tartották, s hagyták, hogy ott legyen.

Néha még ételt és italt is attak neki.

A kapitány attól félt, hogy ha esetleg megéhezne, elkezdené felfalni a legénységet. A késlekedést nem engedhették meg maguknak, így nem kockáztathattak. Útjuktól nem tértek el, egy percre sem álltak meg, csak azt tették ami a logikus volt: Egy alvó, nyugvó démon, kinek a gyomra tele, minden bizonnyal egy békés démon. Ebben a tudatban hajóztak hetekig, s mindaddig Shiren tapodtat sem mozdult abból a nyugvó helyzetből. Néha kinyújtóztatta lábát, s figyelte az emberek viselkedését. Játszotta az őrültet. Magát a Démont.
Nagyon élvezte...

[...]

Miután a hajó kikötött, Shiren úgy tűnt el róla, ahogyan érkezett.

Nem sokkal később itt kötött ki.

Most pedig megint csak élvezte a kialakult helyzetet. Kikerekedett szemekkel sétált. Figyelte a környezetét. Elhagyva csupasz testét fedő köpenyét, most már teljesen egy vadember látszatát keltette. Egy gyermekét, egy alig nyolc éves kis ártatlan kölyökét, kiből ömlik kifelé a baljós chakra. Nem fukarkodott vele. Jelezte, hogy ő az. Jelezte, hogy itt van, s ugyanolyan, mint ők; mint amit felőlük is érez...

Mégsem volt a régi.

Démoni mosollyal tekintett végig az őt környékezőkön, majd miután elfogadta azt, hogy követi őket, ez a mosoly eltűnt.

[...]

Olyan helyre vezették, ahol ez előtt még nem járt.

Mindazonáltal, nem volt másabb, mint azok a dolgok, amiket eddigi ellopott élete során láthatott. Csak árnyalataiban volt változatosabb, más stílusú, eltérő élőlényekre "faragott." Mulatságos volt látni, hogy mennyire hasonlít ez az emberi csoportosulásokhoz amiket olyannyira gyűlölnek. Shiren mégsem szólt semmit. Hagyta, hogy vezessék, s egyenesen közrefogják, végül pedig a vezetőjük elé szorítsák.

Annak kisugárzása megragadta a céltalan lényt.

Figyelt rá, s nem vette félvállról. Mégsem félt tőle. Egyszerre látta benne saját halálát és az utat, amit járhat, ami végül célt adhat neki. Ezért nem tudta, hogy mit kellene mondania. Nem is gondolkozott rajta. Felrémlett tucatnyi meggyőző mondat, hangzatos szónoklat, miket hajdani "énje" intézett volna. Az, aki meggyőzte őket arról, hogy alkalmas emberük lehet terveik valóra váltására. Akár ez lehetne az egyik kampányelem. "Visszatértem, hogy rendelkezzetek felettem." Mégsem áltl elő ezzel. Nem volt rá szüksége. Főleg azért, mert már nem volt célja, hogy elnyerje a lények bizalmát. Egy pillanatra az is átfutott az agyán, hogy milyen lenne, hogyha most itt helyben nekik esne? Hogyha szabadjára engedné a benne duzzadó Sötét Erőt és vérengzést rendezne, minek a végén őt emészti el ezeknek a lényeknek a sötétsége.
Alantas és rövid célnak vélte, így hát ezt elvetette.

- Céltalanná váltam. - Jelentette ki enyhén lehajtott fejjel, miközben baljósan nézett felfelé szemeivel a az Öreg Bölcsre, s pásztázta végig a környezetét. Megszámolta, hogy hány észlelhető Nekomata fogja őt körbe. - Segíts... - Motyogta, s hagyta, hogy chakrája felszabaduljon testében. Ösztönösen eresztette útjára, s ezzel gerince meggörnyedt, karmai nőttek és pupillája, akárcsak az őt környékező lényeké, elkeskenyedett. Szemfogai túlnőttek ajkain és úgy villogtak a mesébe illő fák sokszínű fényében.

Így, ruhák nélkül, használva az oly sokat, oly természetesen használt Shikiyaku no Jutsut, egészen úgy nézhetett ki, mint egy szőrtelen nagymacska. A testét körbelengte a Sötét Chakra. Most már tagadhatatlanul tudhatták, hogy ki is ő, hogy igazán közéjük való.

**Senju Tobirama** Szer. Júl. 03 2019, 14:53

// Késésre való tekintettel választhatsz egy ajándék technikát, vagy 20 chakra, vagy 20 tjp íródik fel. A következő posztban kérlek jelezd, hogy melyiket is választottad. //

Kérdő tekintetek meredtek rád. Nem egy, de több tucat, ahogy kimondtad e szavakat.
-Céltalan?- Kacagott fel jóízűen, talán enyhe kárörvendéssel hangjában. -Csak az céltalan, aki már halott... te halott vagy? Nem féled a halált, az egyszer tény... Nem csak testileg halhat meg valaki... lelkének lángja anélkül is kialuszhat, hogy bármi történjen vele. Megtörtél, elvesztetted büszkeséged? Vagy inkább csak egy új fázisba léptél, a holtak fázisába? Tekinteted üres, nem árulkodik semmiről, de hogy a húsbábok, vagy az igazi holtak seregébe csatlakozol-e, majd meglátjuk. Célt akarsz? Legyen hát. Itt meglelheted a célod, de nem ingyen. Oly kínokat fogsz átélni, melyek ezeddig ismeretlenek voltak számodra, s olyan mentális megterhelésben lesz részed, mely a legkiegyensúlyozottabbakat is kibillentheti. Kész vagy végigcsinálni, vagy elenyészett tested felajánlani a kaszásnak?- Várta válaszod.
Amennyiben beleegyeztél, úgy hatalmas mosoly ült ki arcára. -Nem is tudod, milyen régóta vártam már ezt a pillanatot.- Motyogta orra alatt, majd intett intézőinek.
Két macska sétált mögéd. Egyikük két lábon járt, ám még így is alig ért fel derekadig.

Hamar elvezettek, s egy hosszú sétát követően egy földön tátongó hatalmas lyuknál találtad magad.
-A szabályok: Mindennek aláveted magad, vagy elsétálhatsz. Tiszta?- Szólalt meg az alacsony, majd előszedett némi kötelet. -Ez itt... a fantáziadús neve a Macskák kútja. Főként azért, mert az aljában olyan természeti energiákkal átitatott víz van, amelyet csak mi bírunk ki. Számodra olyasmi hatása lesz, mintha száz és száz kés döfne egyszerre mindenhol, ahol csak egy csepp víz is ér. Meg kell őrizned ezt az állapotod, nyugodtnak kell maradnod, elmédnek pedig üresnek. Persze ez nem az egyetlen hatás, de majd meglátod. Hogy mi történik veled, ha nem sikerül..., nos igazából azt hagyjuk. A lényeg, hogy elsőnek lemerítünk öt másodpercre, aztán tízre, aztán húszra. És így tovább duplázzuk, amíg nem érjük el az egy percet és nem tudsz lent megmaradni úgy, mint egy Neko... Aztán utána nincs kegyelem, egy-egy percre fogsz lent maradni Ijin, hajrá!- Szólt társának, ki azonnal belelökött a lyukba.
Másodpercekig estél, s esésed közben, mintha valami drótcsévélő szerű technikával fonták volna köréd a kötelet..., ám hamar jött a víz, vagy valami hasonló.
Nem hazudtak, sőt keveset is mondtak, ami a fájdalmat illeti. Tested hihetetlen kínokat érzett, melyeket elképzelni sem tudtál korábban, a másodpercek így szinte óráknak tűntek, ám eljött az első etap vége. Kiemeltek a vízből, kicsit lógva hagytak. Ám mielőtt ténylegesen kifújhattad volna magad, már mentél is vissza, ráadásul dupla időre. Tudtad, hogy koncentrációd megőrzése a cél, ám elég nehéznek bizonyult ilyen keretek közt. Olyan volt ez, mintha valami boszorkányper volna kissé..., akárhogy is, két további mártogatást megúsztál. S talán már-már kezdted megszokni a fájdalmat, mikor a negyedik jött... A negyedik alkalommal viszont más volt. Elég időt voltál már lent ahhoz, hogy kijöjjenek azok a bizonyos egyéb hatások. A sötét víz, és a rossz látási viszonyok, mintha tökéletes vetítési alapot adtak volna a képeknek, amik fel-fel villantak. Egy-egy kép volt csupán először, majd ahogy folytatódott hangok is jöttek, s egész képsorok következtek mellettük. Nem tudtad mit jelentenek, sőt még csak ki se tudtad venni, mik lehetnek. Értelmetlen képeknek és torz zajnak tűnt csupán... mégis ahogy egyre többször merültél le, egyre inkább... a sajátodnak érezted őket?

Másfél nap után tartottatok csak szünetet. -Jól van Ijin, álljunk meg, egész jól bírja, de lassan halad.-

// Másfél napig megállás nélkül mártogatnak. Írd le a nehézségeit a folyamatnak és hogy hogyan éli meg a karakter. A végére se kapsz tiszta képet. Nagyjából tíz másodperces összefüggéstelen képsort kapsz kivehetetlen zajokkal. Egyenlőre még nem lesz sikeres ez a fázis, továbbra is érzed a fájdalmat, a látomások pedig összezavarhatják a karaktert, így megbomolhat a maréknyi koncentrációja is, minek eredménye még erősebb fájdalom lesz. Főként eszmefuttatásra lennék kíváncsi, hogy egy fél nap pihenő után hogyan vágna neki ismét a helyzetnek. Mire jutott agyban, stb. Le se kell írnom tán, hogy testileg lelkileg megterhelő helyzet lesz a karakter számára. (bárki számára az lenne) //

**Shiren** Szer. Aug. 14 2019, 00:47

Teste körül tombolt a gyűlölet, ők mégsem féltek tőle.

Máskor, máshol, mások már régen a fejüket vesztve menekültek volna. A bátrabbak támadnának, küzdenének falatnyi kis életükért... Ezek a lények meg sem rezzentek. Kiramata egyenesen a tombolni készülő lény arcába nevetett, ez azonban nem terelte el Shiren figyelmét. Sőt! Ezernyi impulzust fogott fel másodpercenként saját környezetéből. Hallott, érzett, szagolt, ízlelt, látott! Mintha csak egy imbolygó nyílvessző lett volna, úgy hasította észlelése keresztül az étert, ugrált pontról-pontra és hatott át mindent és mindenkit.

Négykézláb ereszkedve dülöngélt, szakaszosan forgatta fejét, ezzel együtt tekintetét.

Mindeközben figyelt és minden egyes szót megértett, felfogott, s ha lehet így mondani: minden egyes szó egy külön utazásra repítette a másodperc ezred részéig olyan világokba, melyek csak egyfajta euforikus állapot kapujában nyílnak meg az emberi lények előtt. Ami azt illeti, saját katartikussága kergette az őrület mámorába, s mindeközben ügyesen egyensúlyozott az értelem és az oktondiság vékony határvonalán.

Ez a hely, - vagy talán a helyzet? - kezdte hatalmába keríteni.

~ Halál? Már halott volnék? Meghaltam? Én vagy az, aki voltam? Megőrjít a tehetetlenség! Szétszedjem őket? Nekik essek? Elharapjam a torkát?! Nem... ~ Féktelen gondolatok és ezzel együtt érzések áradata ostromolta őt belülről. Örvényként kavargott benne múlt és jelen, miként a jövő gondolata csak távoli áramlatnak tűnt. Mégis, Kiramata minden egyes mondata mögött fájdalmas és egyben lelkesítő lehetőségeket látott. Felkeltette érdeklődését a helyzet.

Chakrája nyugodni kezdett.

Eddig egész testében remegett, megnyúló karmai a talajba vájtak, mezítelen teste körül minden szerves és szervetlen anyag eltávolodott, elégett. Testfelülete a maró chakrának hála tiszta lett. Ugyanakkor az indokolatlan chakrafelszabadítás kifárasztotta, így még nagyobb higgadtság lett úrrá rajta. Végül már emberré egyenesedett, egyedül macskaszerű szemei és megnyúlt fogai, valamint karmai emlékeztették arra, hogy miféle is valójában.

- A tényleges halál tán jobb lenne ennél az állapotnál. - Karcolta szavait maga elé rekedtesen, mi új volt, de egyáltalán nem lepte meg. Annyit morgott, bömbölt és kiálltott az utóbbi napokban, annyiszor bukott ki belőle állati mivolta, hogy a rekedtség már várható volt. Körbenézett. - Nem tervezem visszafogni magam, bármiről is legyen szó. Az aki voltam, az már eltűnt. - Minden egyes Nekomatát megnézte magának. Fikszírozta őket, már-már kihívóan. - Nem találom a célt, amiért érdemes lenne tovább élnem. - Újra Kiramatára szegezte tekintetét. - Szabadíts meg ettől a kíntól! Bármit megteszek... - Sütötte le tekintetét megadóan, s ezzel elfogadott mindent, bármit, ami ez után jött.

[...]

Hagyta magát, hogy azt tegyek vele, amit csak akarnak.

A magyarázat többé-kevésbé felesleges volt a számára. A fele is elég lett volna, minden mást kikövetkeztetett. Úgy tűnt, hogy képességeit és tudását nem veszítette el. Sőt! Most, hogy ennyire magának érzi a testét, lényegében szabadnak érzi magát, a saját maga urának, most mintha képességei kiélesedtek volna. Ámbár pont ez az óriási érzelmi és testi szabadság az, ami céltalanná teszi őt: Minden köteléke már a múlté. Az, aki volt, már csak tünékeny emlékek sora és soha magáénak nem érzett érzelmek árnyéka.

Emlékszik mindenre gyermekkorától kezdve.

Atyja okító szavaira, anyja édes illatára, szerelme hangjára, nevelője szidalmára, a verésekre, a kudarcokra, a fájdalmakra. Emlékszik mennyire megviselte az első gyilkosság amit emberen elkövetett. Emlékszik a harcokra, miket kardoskodó kiscica korában küzdött. Azokra, a harcokra, amiket most már egy csettintéssel kénye-kedve szerint formálhatna. A harci kutyákra, kiknek harapását még mindig a testén viseli. A spirális vágás, mit saját meggondolatlansága előzött meg. Hanaéra, Kiyokora, Karura, Kabutora, Itanashira... Emberekre, személyekre, harcokra, vágyakra, ígéretekre. Minden, minden mit eddig megélt már nem számított a számára. Birtokolta a tapasztalatot és a tudást, de nem érezte magáénak a történteket.

Gyilkosság?

Ch... Úgy gondolja, hogy ahhoz a pusztításhoz képest, amit az ember elkövet a saját létezésével, a konkrét gyilkosság elenyésző súllyal esik a latba. Nemrégiben lemészárolhatott volna egy egész fogadót, mint annak idején is tette. Bevetődött közéjük és értetlenül nézett rajtuk végig. Semmit nem érzett. Ott állt előttük anyaszült meztelenül, s látta a zavargó, háborgó, értetlenkedő tömeget, Shiren mégsem érzett SEMMIT!

Kedve sem volt pusztítani.

Hagyta, hogy néhány civil összeverje, miközben ő azon gondolkozott, hogy milyen fájdalmat érezhet az öklük akkor, amikor arccsonton ütik őt. Hogy mi lenne akkor, hogyha az egyik izmos ütés végleg leterítené őt. Fájdalmat érzett, de nem számított. Sőt! Élvezte. Élvezte a sajgást, a nyomást, a lüktetést. Ahogyan minden egyes ütés után feldagadt az adott terület és nyugodt ritmust diktáló szíve az ütések nyomán pulzált. Számára az, ami vele, velük, ezzel és ezen a helyen történt, olyannyira jelentéktelen volt, hogy még csak tenni sem tett semmit védekezés gyanánt. Meg sem mozdult, hagyta, hogy elverjék, majd kidobják, aztán mint valami önkívületi állapotban lévő zombi, úgy csoszogott be az erdőbe.

Képes volt úgy nézni a világra, mint "A Nagy Egészre."

"Odafentről" nézett le minden egyes történésre, s arra jutott, hogy nincs célja az életének, hogy itt rengeteg céltalan morzsa az, mi felesleges a világ működésében. Nem látta értelmét az életnek, ez pedig a végső kétségbeesésbe taszította őt. Ha nincs értelem, akkor semmi sincs. Az értelmetlen élet pedig nem élet. Értelmet csak a cél adhat, a cél nélküli élet pedig egyenlő a halállal. Igaza volt Kiramatának, minden egyes szavát átérezte. Meghalni nem csak a test tud. A személy, a lélek is. Ez a fajta halál rosszabb bármelyik másiknál.

Amikor kérdezték, ő csak bólintott, végül pedig zuhanni kezdett.

[...]

Egykoron nem hagyta volna kérdések nélkül a helyzetet.

Sőt! Talán minden megtett volna, hogy kikerülje a kínok kínját. Most viszont... Vágyakozóan démoni mosollyal feszítette törzse mellé karjait, hagyta magát megkötözni és ezzel nyomta előre fejét, neki a kút vízének, hogy minél előbb, minél mélyebbre, minél erősebben belecsapódjon! Fájdalmat akart érezni! Érezni akarta a víz csattanását, az ütődést! Az ezernyi késszúrást, amiről hadováltak! Számára a fájdalom bizonyosságot jelentett. A fájdalom azt jelentette, hogy még élt!

[...]

Ahogyan becsapódott, a másodperc tört része alatt megkapta amire vágyott.

Arcába könnyek szöktek, ahogyan érezte, hogy szemei égni kezdenek. Vér tódul belé, elvörösödik, de a teste már kapta is a következő löketet, ahogyan a víz elérte őt. A feje búbjától, nemi szervén át, a talpáig áthatott a fájdalom! Az a fajta fájdalom, ami még nem annyira elviselhetetlen, hogy az ember azonnal elájuljon, de már annyira kibírhatatlan, hogy a hányinger és az ájulás határába erőszakolja!

A világ minden fájdalma ostromolta testét.

Fogai, szemei, fülei lüktettek. Bőre mintha égett volna, végtagjaiba csontig hatoló fájdalom szökött. Órákig sínylődött, már az első két másodpercben elhasználta az összes levegőjét. Ordított a víz alatt, vonaglott akárcsak egy epilepsziás. Begörcsölt minden izma, kezeit ökölbe szorította, végül pedig kiemelték őt a vízből.

- ÁÁÁHHHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! - Dörögte, visította, miközben Sötét Chakra kezdett el felszabadulni testéből. - ENGEDJETEK EL! - Ordította, ahogyan csak tudta, de mindeközben fuldokolva nyelte a levegőt. A fájdalom viszonylag gyorsan csillapodni érződött. Nem volt sokkal jobb, de elviselhetőbb idekint.

Félelem tört át a fájdalmon.

- Bármit mondok, folytassátok! - Vicsorította a Nekomatákra, s rövidesen újra a kút alján találta magát.

[...]

Mint valami elcseszett kukac a horog végén, úgy vonaglott a víz alatt.

Jócskán jutott a testén belülre is ebből a folyadékból, így az belülről is égette, marta, kínozta. Az első körökben eszébe jutott minden fájdalom, mit másoknak okozott. Az élve kibelezések, a csonkítások, a kínzások. A gyilkosságok, minden alattomos öntörvénykezés, miben saját szadista vágyait is kiélte. Pillanatok erejéig amikor egy-egy általa elkövetett fájdalmas tettre gondolt, ugyanazt a fájdalmat érezte, ugyanazon a területen, mint amit ő okozott másnak.

Az első áldozata...

A Nawabare technikával ölte meg, mi saját ördögi technikája. Shiren és az Emlék egyszerre fuldoklott a drótok szorításától. Húsukba egyszerre vájt az éles, vékony fém, s szinte hallotta csontjain súrlódni, mígnem az áldozat meg nem halt és Shirent ki nem emelték.

Ezúttal is ordítva bukott ki a vízből, de már nem kérte, hogy álljanak le.

Nem volt rá ereje. Egyszerűen csak lihegett, levegőért kapkodott és kihasznált minden pillanatot azért, hogy erőhöz jusson. Néhány végtelenül reménytelen másodperc erejéig még a drótok szorításából is megpróbált szabadulni, de a próbálkozása még igyekezetnek sem volt csúfolható. Az első két körben még a gyűlölet, a harag és fájdalom utálata fűtötte Sötét Chakra kavargott körülötte, mostanra azonban megtört volt és beletörődött. Fikarcnyi ereje - vagy gyűlölete - sem volt már arra, hogy chakrát szabadítson fel.

Félelme most már nem az volt, hogy tovább kell léteznie a kút vízén kívüli világban, hanem az volt, hogy vissza kell mennie a víz alá.

[...]

Egészen addig, amíg nem merült alá negyedjére is, félelemtől remegett.

Ahogyan a víz elérte, a már ismerős fájdalom átjárta újfent az egész testét. Egy darabig nyitott szemmel szenvedett a víz alatt, újfent dacos érzelmek kerítették hatalmába, de szépen lassan, néhány másodperc elteltével rájött, hogy ha becsukja a szemét, akkor a fájdalom valamiért elviselhetőbbé válik. Sőt, valami új dolgot is felfedezett. Képek rohanták meg. Távoliak voltak és zavarosak, de saját fájdalmas nyögdécselései mellett még hangokat is hallott hozzá.

Az ezt követő merülések után a képek és a hangok többszöröződtek, de még mindig értelmetlenek, zavarosak és értelmezhetetlenek voltak.

Shirennek mégis az az érzése támadt, hogy a sajátjai... Az ő emlékei, olyanok, amik jelentenek valamit a számára.

~ Ez nem lehet... ~ Nyögte gondolataiban, hiszen nem tudta elhinni. Görcsös fájdalmak közepette gondolkozott, s már kezdte megszokni teste sebezhetőségét. A fájdalom nem volt hasonlítható ahhoz, amit a Kemuri ANBU okozott neki azért, hogy kiszedjen belőle mindent. Mégis, a jelenlegi állapotában egy szót sem szólna. Akkor dalolt, mint egy kismadár, most azonban nem látná értelmét. Még mindig nem találja a célját, az értelmet az életében, de azt jól tudja, hogyha ennek vége, akkor meg fog becsülni minden egyes fájdalom nélkül töltött szabad percet!

[...]

Egy fának dőlve aludt el.

Nem álmodott semmit. Elmélkedett. Az álom saját magáról szólt, saját gondolatairól. Nem a múltjáról, nem a jövőjéről, hanem a jelenéről. Arról, hogy mi történik vele. Tudta, hogy fontosak számra a felrémlő zajok és képek, de olyannyira zavarosak és láthatatlanok, hogy nem tudja őket kivenni. Nem tudja felismerni őket, s akárhogy próbált közelebb úszni hozzájuk, nem volt rá képes. Ha viszont úgy érzi, hogy fontosak a számára, akkor nem lehetnek a múltja egy darabkái.

- Nem... - Suttogta álmában, majd kipattantak a szemei. - Ez a jövő? - Kérdezte, miközben a félelem újra a hatalmába kerítette. A tétlenség, az idővesztegetés, a jelentéktelenség félelme.

Órákat aludt, de pontosan nem tudta, hogy mennyit, mégis úgy érezte, hogy itt az ideje folytatni a dolgot. Feltápászkodott és ösztöneitől hajtva botorkált vissza a kúthoz. Érezte, hogy gyenge, megviselt és teste legszívesebben a földhöz verné őt, de hajtotta előre valami.

A kíváncsiság.

Kereste a dolgok értelmét, ahogyan a kihívás, a feladat nyitját is. Amíg a fától a kútig ért, rengeteg dolog futott át az agyán. Első sorban emlékek a nagyapjáról. Maru a Banekokkal állt szerződésben, a Zafírfalu védelmező macskáival, kik az ikersziget másik oldalát birtokolják és vonták fennhatóságuk alá... A Nekomaták esküd ellenségeivel. Nagyapja által rengeteget megtudott a macskákról. Az egyik alkalommal, amikor Ifuval edzett - a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lehet a macskájával, - Ifu egy pillanatig megcsuklott és a földre görnyedt, de a következő pillanatban márt állt is a lábán.

Az akkor még magát Mirubinak hívó Shiren nem látott a macskán semmilyen változást, de úgy döntött, hogy aznapra beszünteti az edzést.

Hazatérvén Maru, a fiú nagyapja étellel fogadta mindkettejüket. Ifu elfoglalta a helyét, ahogyan Shiren is. Ettek, majd a vacsora végén Maru megkérdezte, hogy mi történt Ifuval. Shiren azt mondta, hogy semmi, de Maru megvizsgálva az állatot, kijelentette, hogy Ifu jobb mancsa zúzódott. Ő látja a sebzett macska és az egészséges macska közti különbséget, de csak azért, mert mindent tudott ezekről az állatokról. Elmagyarázta az unokájának, hogy a macskák ragadozók. Függetlenek, nemesek, a kedvük szerint járnak.

A macskák céltalanok.

Aktuális kedvük és érdekük szerint cselekednek. Kielégítik vágyaikat és szükségleteiket, ha pedig már megitták tejük legjavát, már csak pihennek és esznek. Midig ott bukkannak fel, ahol valami számukra érdekes dolog történik és csak azzal foglalkoznak, ami nekik fontos. A macskák szabadok, s ahhoz, hogy megőrizzék ezt a szabadságukat, mindig gondatlannak kell lenniük... Vagy legalábbis, annak kell látszaniuk. Ez az ellenségeik miatt is fontos.

Az ellenségeik nem szerezhetnek tudomást a gyengeségeikről.

"Mert a macskáknak sok az ellenlábasuk, sok veszély leselkedik rájuk. Ezért minden macska elrejti a sérüléseit, elrejti a gyenge pontjait. Felülkerekedik a fájdalmán és nem mutatja ki. Az ősidők óta, minden macskafajta így tesz. A kutyák és más emlősök nyüszögnek, csapzottak, fáradtak, érződik rajtuk, hogy baj van. A Macskán nem! Tökéletes színészek, hogyha a fájdalmuk elrejtéséről, lenyeléséről van szó. Felülkerekednek rajta és magukévá teszik... "

Ezeket mondta Maru.

[...]

- Folytassuk! - Utasította a Nekomatákat, miközben határozott tekintetével ellenállt minden jószág pillantásának. Felsőbbrendűnek érezte magát tőlük.

// A választott Technika

Kasseigai // Feltámadás Pengéi

Leírás:
A technika lényege a Sötét Chakra pengén alapszik, amelyből 3-10 darabot képes létrehozni a használó. A Chakra pengéket a testén kívül hozza létre egy tetszőleges formában. A leghasználhatóbb és kézenfekvőbb forma egy félkör. A Chakra no Mesu-hoz hasonlóan, a ninja itt is a vékony, fél körben megszilárdított chakrának éles éleket ad amik voltaképpen így Chakrapengévé változnak. Ezekkel a használó védekezni és támadni is képes. (Azonban a Támadás és a Védekezés is külön technika)

Támadás
A létrehozott Chakrapengéket az ellenfél felé képes irányítani, amiket folyamatos koncentrációval és kézjelmegformálással képes arra is, hogy röppályát módosítson. A találatkor a Chakra Pengék hatásai szerint sérül a tárgy, vagy test. Több penge esetén megosztott figyelemre van szükség.

Besorolás: A-S
Chakraszint: 3 Penge --> 500 | 6 Penge --> 600 | 10 Penge --> 800 //

**Senju Tobirama** Szomb. Szept. 14 2019, 21:09

/Shiren/

Ki jobban, ki rosszabbul viseli múltját, s fájdalmait..., ám amit a kút nyújt, az szinte bárkit az őrületbe kergetne. Ezt talán magad is tudtad, talán nem..., mindenesetre, ha előre tudod, mi fog következni ezután, talán kétszer is átgondolod, folytatod-e.
-Szóval azt mondod, folytatnád?- Tisztogatta karmait a macska, társának dőlve. -Meglátjuk, hogyan is lesz... Ijin, hajrá.- Ugrott szinte köréd a kötél. -Nézz szembe vele...- Vetette oda szúrós tekintettel az utolsó pillanatban.
Ledobtak ismét a kútba, a fájdalom hasonló volt. Felfogni, azonosítani még mindig nem tudtad. A képek rövid idő múlva ismét előjöttek. Abszurd látomások voltak, nem, hogy jelentésüket megfejteni nem tudtad, de az is lehetetlennek bizonyult, hogy felfogd. Leírni nem lehet, miket eléd tártak... mintha tudást, tiszta tudást zárnának hangok és képsorokba..., mintha egy karnyújtásnyira lennél ahhoz, hogy megfejtsd, mit látsz, ám az a kevés távolság is pont annyit jelent, hogy semmit ne érts az egészből. Hamar azonban kiemeltek. Máris letelt volna az egy perc? Ilyen gyorsnak hatott volna? Sokáig viszont nem tartott, ismét merültél, s újabb betekintést nyertél, plusz egy-egy képkockát, plusz egy töredéket a nagy egészhez... összefüggés azonban nem volt. A perc leteltével ismét kiemeltek, sóhajtások közepette.
-Jól bírod, de nem haladsz jól.- Piszkálta meg a fülét, míg a kötélen lógtál. -Adok egy tippet. Ahhoz, hogy kép...- Szakította meg mondandóját kikerekedett szemekkel.
Egy hirtelen reccsenést hallottál, s az erő, mely tartott, mintha elveszett volna. A kötél elszakadt, tested összekötve, lefogva, mozdulatlanra feszítve pedig egyenest a kút vízébe esett. Tekintve, hogy kiemeléseid alkalmával, épp ha egy méterre lógtál csupán a víz fölött, időd nem igazán volt reagálni, visszaestél, s ezúttal semmi nem fogott meg. Egyre mélyebbre és mélyebbre merültél. Ahogy a távolság a felszíntől nőtt, a fájdalmak úgy erősödtek. A képek intenzívebbek lettek, agyad mintha sejtekre kezdenék bontani, mintha egy üvegbe próbálnának tölteni minél több anyagot, ám az már nem képes azt befogadni, s repedezni kezd. Orrodból a vér megeredt, tested csupán tovább süllyedt. Hamar azonban... eltört. A fájdalom megszűnni érzett, testedből azonban, mintha minden energiát kiszívtak volna. Eszméleted vesztetted, s utolsó kép előtted a folyamatosan közeledő mélység képe lett. Míg kiütöttek téged a lent látott képsorok már egy teljes egyperces montázsban futottak át rajtad.
-Francba... a főnök tuti kinyír... Nem, nézd, magához tér!- Idegeskedett a kicsi.
Ahogy felnyitottad szemed, s szinte ösztönösen felültél, magad előtt láttad a két macskát.
~Félelem/aggódás...ő...jó..~ Hasított fejedbe, ahogy ránéztél Ijinre.
Nem hangokat hallottál, nem képeket láttál, csak mintha... ezt kommunikálta volna feléd.
-Mondtam, hogy ne parázz, kemény legény... bár kis híja volt.- Válaszolt rá.
Eztán alaposabban megnézte ábrázatod...
-Te... értetted Ijint?- Dermedt le egy pillanatra, ahogy leolvasta arcodról a helyzetet. -Hehe... Persze, hogy értetted... Hogy hogyan is tudom? Pont úgy, ahogy te láttad tőle...- Kapott elő egy tükröt, melyet eléd tartott. -Kicsin múlott, hogy teljesen elveszítsünk. Ha kevésbé lettél volna fogékony erre az egészre, vagy csak nagyobb hadilábon álltál volna a múltaddal, már nem beszélhetnénk. A tested ezáltal képes volt kezelni a természeti energiákat, ám ennek ára volt. Hogy testtel és ne szellemmel uralkodj rajtuk, a természeti chakrának át kellett alakítania téged. Ha szellemed gyengébb lett volna, teljesen átalakít, kővé váltál volna. Egy kőmacskává. Szerencsésen megúsztad, de ennek nyoma maradt...- Kacagott fel enyhén fojtottan, rosszmájúan. -Rájöttél, nem igaz? Már leesett... Nem tudást kaptál, nem információ volt, amit a képek mutattak... Képes vagy megérteni Ijint, ösztönösen kommunikálsz a macskák nyelvén, a testeddel... A tudáshoz szükséges tudást szerezted meg... Amit kaptál, az a Kódtörő... A macskák gondolkodása, a beszéde, a szellemisége... ezek nem taníthatóak. Csak egy macska képes felfogni ezeket, csak az állatok értik meg az állatokat. Felfoghatod úgy, hogy az emberek agyának ez mind kódolt információ... és a kódtörő... ott van a fejedben.- Koppintotta meg homlokodat. -Ha nincs ez a baleset... talán sose tudod megtanulni... ki tudja? Viszont így, hogy félig macska lettél, már könnyedén ment. Most már képes lehetsz arra, hogy a macskák módszerével használd a senjutsut.- Vigyorodott el.
Egy másodperc se telt el mondata után, ahogy ismét lepergett előtted a vetítés, ezúttal teljesen befejezve. Mintha a bolygót, a földet láttad volna, majd rohamos sebességgel ráközelített, egészen a kútig, a vízig repítve téged. Mintha leestél volna az űrből, mintha mágnesként húzott volna a helyhez valamiféle erő. Talán ezért élnek pont itt? Ők is így éreznek? Ezúttal már nem volt zavaros, értetted... Értetted, de nem tudtad leírni, nem tudtad szavakba önteni, megmagyarázni... ez tényleg egy tudás mögötti tudás volt... még csak megnevezni se igazán lehet. A legtalálóbb név rá talán mégis a... Kódtörő.

// A tükörben önmagad láttad, ám eltorzult külsővel. Mintha macska és ember közötti átmenet lennél, egy kevert fajú élőlény. //

**Shiren** Csüt. Okt. 03 2019, 00:12

Túl gyorsan telt az idő.

A kínok kínját élte át, mégis úgy érezte, hogy az idő rohanvást fogy. Végül amikor kiemelték, ő zúgó füllel, sajgó fejjel és levegőért kapkodva próbált meg odafigyelni arra, amit a macska mondott neki. Furcsa volt, hiszen azt érezte, segíteni fog neki, mégis lenézte őt valamiért. Hasznot akart húzni a lényből, aztán megmutatni, hogy mire is képes. Nem tekintette őt sem tanítónak, sem pedig mesternek. Egyszerűen csak egy eszköznek, mert minden amit maga előtt látott, az az volt amit remélt: Célt.

Süket volt hát és néma, de leginkább vak.

Ám amikor a reccsenő hang megállította benne az ütőt, s úgy érezte, most valami nagy baj fog történni, máris változott a helyzet. Érzékei pillanatok alatt felélénkültek, életösztöne kezdett el diktálni. Vadul rángatózva süllyedt, s a növekvő fájdalom ellenére igyekezett kijutni a kötelek szorításából. Chakrájára koncentrált, arra a zavaros, dúló, s elenyésző energiára, mi most cserben hagyta őt. Félni kezdett. Halálfélelem volt ez, mit már nagyon régóta nem érzett. Sőt, talán még sohasem. Sohasem tapasztalta meg... vagy... talán mégis...

[...]

Ahogyan lefelé zuhant a súlytalan mélységben, úgy sejlett fel benne az érzés.

Bár vadul tiltakozott ellene, nem tudta elnyomni. Ordította torkaszakadtából, hogy "nem." Ellenállt, még ha a víz belülről kezdte is marni. Nem volt hajlandó elfogadni. Az érzés, mi az övé volt, s mégsem tekintette sajátjának. Az volt, mi már elmúlt, s mielőtt még jól tudta, hogy mit is akar. Amikor a cél még világosan ott lobogott szemei előtt, mit egy istencsapás egy pillanat alatt oltott ki. Akkor érezte ezt utoljára... Mikor kúszva rugdosták végig a bázison, amikor rabszolgává tették, s a végén kihasználva erejét egyszerűen csak magatehetetlenül széttépték, mintha csak egy rongybaba lett volna. Végül az óceánba vetették.

Teljesen megváltozott.

Megmagyarázhatatlan volt, akárcsak az érzés. Az emberi agy tekervényei hasonlatosak az ismert világ mögötti ismeretlenhez. Van annyira kaotikus, mint a nagy egész. Halálfélelmének emléke teljesen megbolygatta a lekötött tudata tagadását, s kikényszerítette belőle azt, amivel már sohasem akart volna megbirkózni. Múltjának árnyai lidércként köröztek körülötte, ahogyan ő maga egyre mélyebbre és mélyebbre tűnt el a sötét vízben, mígnem úgy érezte, már nem küzdhet tovább. Érezte, hogy elnyeli őt a mélység, s ezzel együtt szikrája is kihuny: "Mint a tűzből kipattanó parázs, úgy ragyogok fel, s hullok majd alá kihűlni a hideg füvön." Mondta egykoron, s már biztos sem volt benne, hogy melyik fele is volt... Már összemosták azokat az emlékek, azok, mik a sajátjait.

Érezte a haragba bújtatott fájdalmat, s a hűvös értelmet abban, mit az emberek rajta elkövetett gonoszságából vont le: a Harag Hishimonja, a keserű Fájdalom Mirubija és a radikális Értelem Mezameruja volt ő... Érezte, látta, tudta, hogy miért is olyan, amilyen. Hogy most már miért veszítette el a célt szemei elől.

Meghasonult önmagával.

Azáltal, hogy megismerte önmagát...

Ellentétes, egy bonyolult paradoxon, mégis csak így lehetne a legkönnyebben leírni. Elvégre, azzal, hogy megismerte önmagát, hiszen birtokába került minden elnyomott és szétosztott érzésének, gondolatának, s egyfajta kívülállóként, külső szemlélődőként nézve az egymásnak feszülő érzéseket, mik inkább már eszmékké formálódtak az évek során, megértette és megismerte valódi mivoltát, a saját lényét.

Ahogyan elsötétült előtte minden, felismerte azt, hogy milyen egyszerű is...

Egyszerű, mint egy ember, kit a körülmények formáltak pontról-pontra. A körülmények és a világ, melyben elkorcsosult ingerek hada záporozott rá, s csalta minduntalan tévútra. A logikus tettek mögött végtelen hibák és értelmetlen erőfeszítések álltak, mik egyszerűen csak arra voltak hivatottak, hogy önmagát igazolja vele. A sértett gyermek, a fel-fel törő ködös árnyék, mi minden negatív érzelem megtestesítője volt, s a higgadt, tárgyilagos felnőtt, ki szimbolizálta a magabiztosságot a tettek mögött. Ebben a három formában jelent meg Shiren tudata. Ők voltak Mirubi, Hishimon és Mezameru.
Ők volt Ő, s ez ellen nem tudott mit tenni... Felismerte a múltját, megismerte önmagát, majd elveszítette önnön valóját.

Rájött, hogy mit is jelent saját maga számára Shirennek lenni...

[...]

Minden gondolata olyan kesze-kusza volt, akárcsak a képek, mik keresztül futottak sötétlő tudatán.

Mégis, amikor először kinyitotta szemét, az első dolog egy érzet volt. Nem egy érzés, inkább érzet. Némi tudás, vagy... valami megfoghatatlan. Olyasmi, amire nincsenek szavak, amit az emberek talán hatodik érzékként írnának le. Ez talán még annál is több volt, így minden behatás ami érte, teljesen új volt. Észlelésén túl mentek a dolgok, hiszen annyi ingert fogott fel, hogy nem tudott mindre egyszerre összpontosítani, így "elengedte őket a füle mellett" és csak arra figyelt, amit mondtak. Azt is kikerekedett szemekkel, egy kismacska hebrencsségével.

- Kód... törő? - Motyogta maga elé, miközben végig nézett a macskán. Felfogta amit mond, de mintha annyira új és hihetetlen lett volna minden, hogy egyszerűen nem tudott rá mit reagálni. Az érzést viszont érezte... - Mi lenne ez? - S kinézetére nem reagált, egyszerűen csak kitágult pupillái jelezték, hogy meglepte őt a dolog. Fülei mint a macskáké, majdhogynem 200°-ban mozogtak, s neszelték a környezet hangjait. Olyan volt, mint a Shikiyaku no Jutsu, de mégis másabb! Sokkal természetesebb és élesebb! Szétbonthatóbb. - Ez itt? - Nézett körbe felállva, miután a képek végigfutottak szemei előtt. Talán kissé szédelgett. - Ez itt mi? - Mutatott hosszúra nyúlt karmaival, borzos farokkal a kút felé, majd szinte azonnal a beszédesebb macskára nézve koncentrált rá! Érezni akarta azt, amit az előbb Ijinnél! Kommunikálni akart vele! Sugározta magából érzéseit, gondolatait: "Érdekes; új..."

Illusztráció

**Senju Tobirama** Kedd Dec. 10 2019, 00:57

/Shiren/

Talán volt részed hasonlóan létet megváltó szituációban, ám ez teljesen más volt. Hirtelen a szagok, a kiélesedett képek, az apró zajok, melyek kivehető hangokként vannak már jelen. A gondolatok, az ösztönök, az egész világ... és az a különös kapocs, mely a természeti energiákhoz húz... Különös érzések lehettek, melyet nem feltétlen fog fel valaki, s a zavartságon talán az se segít, ha nem érdeklik egyébként a hasonló történések. Máshogy láttad a világot, mintha nem is ezen a létsíkon éltél volna eddig.
Kalauzod, vagy inkább képzésed felügyelője csupán legyintett egyet unott arccal kérdéseidre.
-Ne most kérdezősködjünk, jó?- Törölgette lábának bundáján karmait, mintha csak valami ráragadt volna. -A helyzet, hogy ugyan képes vagy befogadni az energiákat... de használni nem nagyon. Vagy talán érzel bármiféle nagyobb erőlöketet magadban? Lehetséges, hogy igen, de ez még akkor sem az igazi forma, nem az igazi senjutsu. Megtanultad a kút segítségével elnyerni az energiákat. Ám a kút nem lesz ott mindig. Meg kell tanulnod magadtól is. Szerencsédre megtörtént ez a kis... baleset. Így könnyebben csatolod magadhoz a természeti chakrát, viszont ez extra veszélyeket is rejt. Félig már végbement az elváltozás, tehát feleannyit ronthatsz, mint normál esetben. Ellenkező esetben kőmacska leszel... na mondjuk inkább mint vas... hehe vasmacska.- Kacagott enyhén saját poénján, majd rámutatott az egyik közelibb fára.
-Ott ülj le, gyűjtsd magadba amit csak érzel. Mindent és mindenkit... Mi majd figyelünk, hogy ne legyen gond.- Várt türelmesen, szemkontaktust nem igazán létesítve.

Amennyiben megtetted, úgy folytatta, ha viszont úgy döntöttél esetleg, hogy kicsit jobban megismerkednél az új dolgokkal, úgy helyben vártak meg néhány sóhajtás kíséretében. Akármikor is tértél vissza, ott találtad őket.
-Na tehát a lényeg egyszerű... mint eddig is. Az elméd legyen üres, ne hagyd, hogy bármi beférkőzzön. Teljes koncentráció és harmónia kell. Máskülönben lehetetlenné válik számodra. Az biztos, hogy már alapból is közel állsz a teljes átalakuláshoz... viszont a te esetedre még nem volt példa... legalábbis nálunk biztos, hogy nem. Magyarán fogalmam sincs, hogy mennyi hibaszázalékot engedhetsz meg magadnak, vagy hogy egyáltalán lehetséges-e számodra. Viszont... nem igazán van más választásod már. A tested kapcsolatot hozott létre a természeti energiákkal, ahogy már említettem. Szóval könnyen lehet, hogy ha nem vagy észnél, akkor a chakrád fogyása esetén önakaratodon kívül is hozzányúlsz. Ha pedig nem tudod kezelni, akkor bajban leszel. Arra törekedj, hogy felmérd, mennyi chakra van benned. Mintha egy edény lenne a gyomrodban, ami a chakrádat tárolja. Amennyi chakrád van, annyi természeti energiát fogadj be. És tartsd az egyensúlyt. Ha kevés, akkor sikertelen a forma, ha túl sok, akkor elkezdesz tovább romlani testileg. Elméletben visszafordítható, de a te esetedben a mostani már végérvényes, a későbbi pedig... A lényeg, hogy ezért vagyunk itt. Neked csak arra kell fókuszálni, hogy egyenlően legyen elosztva. Ehhez tökéletesen fel kell mérned a chakrád mennyiségét és egy fikarcnyit se tévedhetsz vele, s ugyanennyit meg kell tanulnod a természeti energiából is kimérni, ami egyértelműen új lesz és még nem leszel hozzá szokva, ezért beletelhet egy időbe, hogy csak ezt a részt megszokd... És akkor... kezdheted.- Ült le veled szembe némán, feszülten figyelve minden egyes mozzanatod.

// Ahogy lefestette, már észlelhetted, hogy nem ez lesz a karakter legkönnyebb feladata életében. Minden új még neki, még a saját chakrájának érzése is, nem hogy egy szinte idegen energia befogadása. Az átalakulásod miatt a természeti energia kezelése és elszívása könnyebben megy majd, ám maga az elegyítés más tészta. Próbáld meg leírni, hogy miként tapogatja ki a karakter a határokat. Amennyiben ront, úgy egy csapást érez majd fején, melyet a két macska intéz, hogy kiüssék az állapotból. A mennyiséget rád bízom, ahogy az időtartamot is. Jó munkát! //

**Shiren** Kedd Feb. 25 2020, 16:52

Többé már nem sóvárgott a halál után!
A változás olykor nehéz, hiszen sokszor magunk mögött kell hagynunk vele mindazt, ami ez idáig fontos volt számunkra. De neki nem volt mit veszítenie, s készen állt arra hogy azzá váljon, aminek válnia kellett. Immáron túlzás volt embernek nevezni, pontosan úgy, ahogyan eddigi létében sem illet rá soha ez a jelző. Valami újjá, valami sokkal többé vált. Minden új volt a számára, s eddig amikor azt hitte, hogy a chakrájával felerősített érzékei kiélesedtek, akár egy vadmacskáé, most ostobának gondolja magát... Hiszen az, amit most, chakrhasználat nélkül lát, amit egy ilyen állat láthat, emberi szavakkal leírhatatlan volt. Ha mégis megpróbálná kifejezni, azt mondaná, hogy az eddig szürkén haldokló világ életre kelt körötte. Nem csak hallotta és látta a földön mozgó bogarakat, meg tudta számolni azok szemeit, s nyomon tudta követni lépéseiket olyan közelről nézve, mint még soha az életében. Hallotta a távoli madárfütty dallamos trillázását, s máris felfogta a benne megbújó titkos ritmikát, melyet csak az erdő vadjai érthettek. Beleszagolt a levegőbe, miként új bajszait észre sem véve mozgatta és remegtette, ahogyan a tenger sós illata megcsapta az orrát. Ki tudta szűrni a megannyi bódító szagot, mit egy emberien működő agy sohasem lenne képes. Meg tudta különböztetni az ezernyi illatból áradó részeket, így a különböző virágok fajtáit, a Nekomaták környéken lévő egymással vetekedő pézsmáját, s még megannyi mindent, melyet eddig még soha sem volt képes még a Shikiyaku no Jutsuval sem. A technika olykor akadályozta őt az erős szagok elviselésében, de most így, állatként, minden olyan egyszerűvé vált, mégis bonyolulttá!

Ekkor egy erőteljes ütés érte a fejét.

Azonnal odébb szökellt, s a földön négykézláb porozva állt meg, karmait mélyesztve a talajba, fogait villogtatva fújt, akár egy dühös tigris, miközben megnyúlt füleit hátracsapta. Gyermeteg testében is félelmetesnek hathatott, bár a Nekomaták aligha lepődtek meg ilyesmi reakción. Észre sem vette, hogy a mélázásával, azzal, hogy kezdte átadni magát a természet hívásának, a teste fokozatosan tovább változott. Eztán érkezett a magyarázat, amire először nem figyelt, de aztán felülkerekedett állati ösztönén emberi tudata, s a púpos hátú, szőrét égnek meresztő állapotból visszakászálódott normális emberi formába.

Figyelmesen hallgatta mindazt amit mondtak, ugyanis az előző charaelméleti rész helyett, most olyasmit osztottak meg vele, ami számára még új. Akárhogyan is nézzük, olyan idegen területen jár, ami sokkal közelebb viszi őt a Chakra mélyebb megértéséhez. Olyan dolgok ezek, amiket iszonyatosan kevesen tapasztalhattak meg ez idáig. Így hát jobbnak látta, hogyha úgy cselekszik, ahogyan a macskák mondják, s mindeközben észre sem vette, hogy már a fenekén ül és a fülét vakarja.

Feleszmélve kissé komikusnak találta a helyzetet, majd bólintott egyet prüszkölve és felnézett a fára.

Máskor is mászott már meg ilyesmit. Persze, gyerekjáték lenne az egész. Tőből kitéphetné, sőt, akár még az erdő fölé is repülhetne ha akarná, de most chakrahasználat nélkül akarta megtenni azt, amire kérték. Nem állt távol tőle az állatias forma, hiszen megannyi alkalommal használta már a Négyláb Technikáját, így gyakorlata is van az egészben. Akrobatikus mozdulatokkal, először futva, majd négykézlább ereszkedve, karmait használva viharzott fel a fa ágára, s úgy kuporodott le ahogyan annak idején Ayaneko is tette. Az ő szavaival élve: "Tuppadt."

[...]

Elhelyezkedett, s kedve lett volna behunyni a szemét, hogy a kényelmes ágon "tuppadva" aludjon. Ám nem lehetett. Figyelte a macska szavait szótlanul.

Miközben figyelt, láthatóan koncentrált, - és azon gondolkozott, hogy hol a viharban találhatna itt és most tejet - próbálta megérteni a szavakat. Elsőre nem sikerült neki, de amint elkezdett odafigyelni a környezetére, úgy nyert egyre nagyobb és több értelmet a tanító macska szavai. Tehát fent kell tartania az egyensúlyt, különben baj lesz a vége. Ez egyszerűnek tűnt, ám amint fellelte a kapcsolatot és egy kis utat engedett a testébe áramlani próbáló Természeti Energiának, máris a földön találta magát. Jóformán elájult, ahogyan a két macska lerúgta a fáról... Egy kisebb magyarázat és közjáték után, újra felmászott és megpróbálta a dolgot. Értette a lényeget, de most már egyáltalán nem gondolta azt, hogy egy gyerekjáték lesz. Hiszen még csak oda se tudott figyelni arra, hogy amikor utat engedne az energiának, akkor mennyire és hogyan. A kontrollja alá sem tudta engedni... Így miután hagyták őt nyugodtan koncentrálni, még egyszer megpróbálta a módszert. Furcsa volt, hiszen hihetetlenül gyorsan el tudta érni a Természeti Energiákkal való kapcsolatot, melyről úgy sejtette, hogy normális esetben a legnehezebb feladat lenne. Talán a kút miatt... Talán a külseje miatt van ez, így pedig gyorsabban tud majd hozzáférni ezekhez az energiákhoz, ám pont ez az "előny" az mi a legnagyobb ellensége. Ha nem vigyáz, pillanatok alatt túltöltődhet és akkor macskaként, vagy ami még rosszabb, sóbálványként végezheti. Így hát amikor újra megpróbálta ugyanazzal a módszerrel, sokkal lassabb, aprólékosabb és óvatosabb volt. Úgy képzelte el az egészet, mintha egy gátat kellene irányítani, mely felfogja a túlsó oldalra tódulni vágyó vízförgeteget. Minél nagyobb rést nyit a gáton, annál erősebben akar majd átjönni a víz, s sajnos ezúttal is így járt.

A földön találta magát, sajgó fejjel.

Fáradt volt, szünetet akart tartani, miben szerencséjére a macskák is társául szegődtek. Először pihent egy keveset, majd vadászott. Kisebb vadakat ejtett el, mint az egerek és a nyulak. Utóbbi elfogásával nyersen bekebelezte a húsát, a fejét és a csontvázát otthagyta. Nem volt újszerű neki az egész dolog. Emlékezett rá, ott motoszkált a tudatában az, amikor Hishimon embereket zabált fel ugyanígy, mint ragadozó a zsákmányt. A különbség itt most az volt, hogy valóban az éhség és az életben maradás okán ölt. Fájdalmas volt számára kioltania egy állat életét, amit annak előtte sosem tett volna meg. Mégis, érzett valamit közbe. Volt valami spirituális abban, hogyan kergette a vadat árkon-bokron, s ahogyan érezte a körülöttük pezsgő természet energiáit. Végül amikor a torkának ugrott és gyorsan végzett vele, mintha érezte volna kiszállni az állatból az életet. Részvét lett úrrá rajta, s ha vallásos lett volna, egészen biztosan elmondott volna egy imát. Ez az állapota viszont, sokkal több volt holmi vallásnál. Úgy érezte, hogy érti a világ igazi lényegét, azt érezte, hogy részese lett a természetnek és a Föld anyagi és szellemi körforgásának, minek által örökké élhet. Határtalannak érezte magát és az erejét, valamint a természetet, ami körül ölelte őt.
Azt érezte, hogy az élet körforgásának része, azzal pedig, hogy elvett egy életet azért, hogy táplálja a testét, csak még jobban a természetet élteti. Közelebb került saját magához és ezzel együtt a Természethez is. Így végül, teli hassal pihent le újra, majd órák múlva, az éjszaka leszálltával folytatta az edzést.

[...]

Miután a macskák felkészültek, megpróbálta megint.
Ezúttal máshogy állt hozzá! Nem akarta egyből létrehoznia a kapcsolatot a természettel. Pont ettől zárta el magát és csak a saját belső chakraáramlására figyelt. Kiterjesztette azt a testén kívülre, miközben egy meditatív állapotba kerülve, a Bannekoknál is használt kézpecséteket formálta meg. Jobb kezét felemelte a fél Kost formázva, középső és mutató ujjával az ég felé mutatott, míg a bal kezét lefelé emelte és ugyanezzel a kéztartással a föld felé mutatott. Egységet igyekezett alkotni a saját chakrájában, mígnem a sötét chakra ami a testéből a környezetébe nem jutott, akár egy aura, úgy terjedt szét mindenhova. Ritkásan volt jelen, így ártó ereje nem érvényesült, ám mégis érezte vele a környezetét és ezzel együtt elkezdte meglátni és megtalálni a környezetében lévő Természeti Energiákat. Ott volt mindenhol! Behálózta a köveket, a talajt, a föld apró magjait, a szemcséket az ásványokat, s leginkább az élő és lélegző növényeket! Így nyitotta meg az utat tenketsujain keresztül, s hagyta, hogy a saját chakrájával kevert Természeti Energia a Chakrakapuiba áramolva kezdjen el dolgozni a testében.

Rövidesen érezte amiről a macskák beszéltek... Érezte, ahogyan a chakrája átalakul, s egy olyan erő költözik a testébe, mi nem belőle ered, mégis a sajátja!

// Igyekezetem a lehető legjobban megírni, de kevés időm van Shirennel posztolni az egyéb teendőim mellett ^^" Ezért ha nem elég minőségi, akkor szólj és javítom. //

**Senju Tobirama** Pént. Ápr. 24 2020, 20:00

/Shiren/

Nem telt sok próbálkozásba, hogy rájöjjön, ezen feladat egyenlőre képességei felé emelkedik. Pár próbálkozás után azonban érdekesen figyelő szempárokra lehettek figyelmesek "új" szemei.

-Hm...- Állt elé karba font... mancsokkal (?) tanára. -Hát ez volna... - Bámult meredten Shiren szemeibe. -Folytasd.- Hunyorgott arcán aggodalmat láttatva.

Mintha észrevett volna valamit, valami baljósat, valamit amit eddig nem.

Tovább gyakorolt a fiú, tovább taposta az ismeretlen utat, tovább tapogatta a sötét falakat, várva arra, hogy a remény lángja felbukkan, bevilágítja előtte a teret, felvillant egy szikrányi reményt, s átadja az áhított hatalmat. Ám Shiren hamar realizálhatta... ez nem csupán egy egyszerű chakraművelet, nem egy újabb jutsu melyet megtanul. Egyensúly, béke... jelentsenek bármit az egyén számára, itt nem szubjektíven kellett fellelni ezeket, hanem egyetemes fogalomként. Ezzel nem is volt gond, de akkor miért? Miért nem ment ahogy kellene? Megannyi kérdés marad tán örökre válaszok nélkül életünkben, ám a tudásvágy, a dolgok megértésének szüksége, a görcsös keresés... tán nem mondd ellent néhol a békének? Az idegesség, a nyughatatlanság sokakat tett félelmetessé, nagy hatalmúvá, ám nem a senjutsu révén... Észlelte is ezt valószínűleg, hisz testét s szellemét egyaránt megpróbálta elegyíteni a természet világával. Aludt akár egy állat, szemlélt, akár egy állat, fülelt, akár egy állat, s vadászott akár egy állat. Noha nem feltétlen állt tőle messze ennek minden pontja, most tisztán érezte, másról van szó. Máshogy érezte magát, máshogy vette ki magát az egész lelki szemei előtt. Mintha ez lenne... a természetes?

Az egész lénye megváltozott, s még csak most kezdte megérteni, mit is jelent ez, miben is nyilvánul meg ez a mondat. Oly dolgok lebegtek a szeme előtt, melyeket nem lehetett volna szavakba önteni. Az értés képessége, az állatok megértésének titka a természetre való hangolódás módszere, melyet tanulni nem képes ember fia... Shiren pedig már nem is az... Számos név illette már ezt a testet, mégse illene rá már egyik sem. A lénye a belsője lépésről lépésre, kudarcról kudarcra erősödött, tisztult. Egyre kiegyensúlyozottabbá vált, mégis... kaotikussá. Egyszerre érezte magában az összes lehetséges érzelmet. A békét, a haragot, a fájdalmat, a boldogságot... mindet. Rossz úton járt volna? Vagy pont a jón? Az egyensúly annyit tesz, minden egyenlően fellelhető, nincs túlerős, vagy túl gyenge érzelem, nincs uralkodó jellemvonás, csak a lélek tökéletes harmóniája. Nem voltak feltűnőek az érzések, ám pontosan érezte, hogy ott vannak, mind ott van. Mintha múltja köszönt volna ismét, tiszteletét téve egy-egy emlékkép bevillanásával, egy-egy tettel, mellyel emlékeztetni akarta arra, mit kell elfogadnia, szótlanul maga mögött hagynia. A régi társak, ellenségek, gyilkosságok, elismerések... tervek, célok, teljesítmények... mind elhalványultak. Lényegtelen porszemcsék voltak a leplen, mely múltjaként vetített rá árnyékot. Mind feleslegessé vált, ahogy a természettel magával próbált egyetértést találni, próbálta megérteni azt. Az emberi hiúság szőtte kicsinyes végletek, célok, események jelentéktelenek voltak... érezte, hogy hatástalanok voltak, nem volt eredményük. Az élete, az emberek tettei, mind jelentéktelenek egy felsőbb erő szemében. Egy halott paraszt, vagy épp egy király ugyanakkora helyet foglal a földbe ásva, ugyanannyit számít lényük léte és nem léte. Mégis akkor... mi lehet az, mely tettekre készteti az embereket? Miért nem látják az igazságot, hogy csupán apró hangyák, kik létezésének megszűnése talán csak jobbá tenné a nagy egész alakulását? Másfelől, miért akar valaki pusztítani, ölni, ha az egyetlen, mit elér, a saját harmóniájának megbontása, s a további romlás előidézése? A természetet nem érdekli... a természetet nem érdekli az sem, ha ő maga él vagy hal... nem védekezik, nem támad, csak van, létezik... tökéletes harmóniában, lehetőséget és életet adva állatoknak, embereknek.

Újabb próbálkozás, mely látszólagos értéssel társult... a chakra, a sötét, undorító, félelmetes, ám a macskák által is jól ismert forma szétáradt, szét terjedt, akár egy köd, akár egy halálos, pusztító felhő, mely sötétségébe burkolózva utazott a kegyetlenség, a szánalom, a harag, a félelem... a káosz. Habár koncentrációja nem volt elég ahhoz, hogy ártson a környezetnek, ha ott lett volna egy shinobi, kirázta volna a hideg, ahogy a ködszerű terror körbeöleli. Még egy kis genin is érezte volna azt az aurát, melyet kibocsájt magából ez a macskaszerzet. És félt volna... A sötét köd mintha karokká, szemekké, fülekké alakult volna, érezte, látta, hallotta, mit ember nem érzékelhetne. A természeti chakra, mely körbehálózta a világot, körbevette őt, a macskákat, a falut, a tengert. Ameddig csak elnyújtózott, ameddig csak tapintani tudott "kezeivel", s azon túl. Egy végeláthatatlan energia, melyből minden indul, melybe minden visszatér. Kinyúlt hát a karokkal, s megragadta azt, megragadta, s magához szólította. Nem kívánt uralkodni rajtuk, nem kívánt segítséget kérni, csak magába fogadta azokat. Mintha egy ács tapintaná érdes tenyerével az újszülött makulátlan arcát, mintha szenes kézzel rántaná magához a hófehér anyagot, mintha megszentségtelenítene egy szent erőt, azzal, hogy egy esendő emberi testbe hívja, ám az válaszolt kérésére, válaszolt rá, s felfedte önnönmagát. A természet sötét oldalát, a jót és rosszat, a yin-t és a yang-ot, a két pólust, mintha Shiren lett volna ezeknek a közepe, mintha a szerepe a harmónia megteremtése lett volna, a két oldal tökéletes egyensúlyban tartása... ám ismét egy ütést érzett fején. Borús felhőkre ébredt, enyhén szemerkélő esővel, mely szemben tökéletes pajzsot képzett a közeli fa lombozata. Lemenőben volt a nap, holott nem rég még felettük delelt.
-Órákig voltál alfában, tudod-e Öcsi?- Fogott rá homlokára a macska. -Nem megy ez így... kifutunk az időből... A tested önmagától is szívja magába a chakrát, ahogy korábban mondtam... egy rossz mozdulat és vége, nem tehetünk semmit. Ahogy használod a legkisebb mértékben is a chakrád, az esély rá, hogy a helyére természeti energia kerüljön megvan... és ha a tested úgy veszi, az az alap chakrád, onnantól hajónehezéknek leszel csak jó.- Engedte le mancsát maga mellé.
Arcán bánat, csalódottság, egy csipetnyi félelem és keserűség mutatkozott, ahogy a földre sütötte szemeit.
-Csupán egy dolog segíthet már...- Kezdett lépdelni Shiren felé, lassú, nehéz mozgással, közvetlen előtte megállva. -Sajnálom, hogy ide jutottunk.- Rántotta fel villámgyorsan jobb mancsát, s kieresztett körmeivel Shiren mellkasára célzott.

Furcsa volt, ugyanis fájdalmat nem érzett, mintha nem is vájt volna bőrébe, ám egy fél pillanat múlva minden más lett... Valami más volt, valami, ami mindent mássá tett. Lelke... mintha súlytalan lenne, mintha ártatlanságot sugározna, mintha a tinta mely lelkét festette feketére most... felszívódott volna. A lap ismét kifehéredett az élet nagy könyvén. Chakrája is más lett... normális. Múltja által emlékekbe keretezett tettei mintha súlytalanná váltak volna, mintha a lelkében folyamatosan jelenlévő... sötét érzet felszívódott volna.

-Lecsendesítettünk...- Szólt hozzád bánatos tekintettel. -A Sötét erőd, mely bennünk is meglelhető, az gátolt a természeti energiák felhasználásában. Nem akartam ezt tenni, hisz a jelölés népünk közt egy hatalmas teher, mely gyengeséget jelent... Néhányunk nem képes élni az ajándékkal, melyet születésünkkor kaptunk... inkább az él az ő erejükkel. Elvesztik az eszük, fékezhetetlenné válnak. Ők kapnak egy ilyen pecsétet, hogy a sötét erők kitisztuljanak testükből és elméjükből. Jelenleg a sötét chakrád nincs meg, a pecsétet magad is kikapcsolhatod, s visszanyered. Nem lehetetlen elméleti szinten elsajátítanod a senjutsut az alap chakráddal, ám láthatóan ez egyenlőre nem megy. Hogy is mehetne, két ily mértékben eltérő chakratípusnál? De nem lehetetlen... Tudunk egy senninről, ki testében egy Démonnal, egy bijuuval képes volt rá, így neked is mennie kell. Ám nem engedhetem, hogy kudarcot valljak a főnök által kiszabott feladatban. Így próbáld tovább.- Vetette le magát a földre.

Mintha tekintete, melyet ismét a földre szegezett ténylegesen szánt volna. "Mit tettem?" olvashatta le testének mozgásából, arcának torzulásából Shiren.
Az ez utáni próba viszont más volt... Az energiák összegyűltek, szinte szellemekként magasodtak az ezidáig értetlen ifjú feje felé, mintha megmutatnák az igazságot, az igazságot, melyet rég nem említhettek senkinek. Szinte érezte ahogy a teste egyre csak töltődik, töltődik. Érzékei élesedtek, ereje nőtt... mégis ismeretlen milyenségben. Nem olyan volt ez, mint mikor az alapnál több chakra van a testében, nem olyan volt, mint mikor elszív valaki a másiktól, vagy átadnak neki, esetleg drogokkal erősíti fel magát. Ez maga volt az élet, a halál, a sors, a természet ereje. Felnyitva szemét egy új világ tárult elé, egy új világ, melyet képes lehet... megérteni.

// A karakter belépett a senjutsu módba, elsajátította azt, ám egyenlőre csak a pecsét segítségével, mely megtisztította chakráját, ezáltal ismét "sima" chakrát alkalmazhat. A pecsét ki-be kapcsolható. Magyarán a karakter maga megszüntetheti a hatását, vagy épp aktiválhatja kedve szerint. Adatai:
Név: Tisztítás Pecsétje // Akuarai no Fuuin
Leírás: A technikát a Nekomata faluban fejlesztették ki, hol az egyes gyengébb macskák felett eluralkodott a velük született sötét chakra. A pecsét arra szolgál, hogy a testben alapból sötétként megjelenő chakrát aktiválás során megtisztítsa, s vissza alakítsa Sima Chakrává, mellyel megszüntethető a sötét chakra akaratlan dominálása az elszenvedő lénye felett.
Besorolás: S
Chakraszint: 800
Megkötés: Csak a Nekomatáktól tanulható.

Amennyiben hajlandó vagy kiélményezni, a sötét chakrával is felveheted a sennin módot, ám nem akarom tovább rabolni az időd, viszont ez több posztot igényelt volna. Alapjáraton van benne valami, hogy a két chakratípus taszítja egymást, ám ez nem jelent végleges kudarcot. Naruto is képes volt a Bijuu ellenére megtanulni, holott a Bijuu chakra olyannyira "üti" a sennin chakrát, hogy Fukasaku még csak rá se tudott csatlakozni Naruto Chakrarendszerére, később mégis szimultán használta a bijuu és sennin módot. Ezt így átgondolva végső soron lehetséges, igen. Ám ahogy Narutonak se egy nap alatt sikerült, úgy Shirennek sem fog, s meggyűlik majd vele a baja.

Játékod példás volt, élveztem a posztjaid, s sajnálom, hogy ilyen hosszúra nyúlt az amúgy nem feltétlen hosszúnak ígérkező kaland / tanulás. Remélem sikeresen hagytam egy kis nyomot a karakter történetében, s ha a jövőben lesz kedved felkérni, örömmel vállalok egy ilyen színes karaktert.
Jutalmad:
100 Chakra
120 TJP (tekintettel arra, hogy az előző kalandra sem kaptál)
+ Választható technika, mely lehet saját, vagy engedélyes, melyre meg van az engedélyed. (késés, max S szint)

További jó játékot! ^^ //

**Shiren** Szomb. Május 16 2020, 01:13

Értelemért mentem, egy okért, melyet végül nem tőlük kaptam meg.

Szigorúan véve, mindaz, melyet átéltem csak általuk jöhetett volna létre, mégsem Kiramata-sama volt az, aki célt adott hitvány létem ürességgel telt végének. Amikor oda kerültem, úgy éreztem, hogy már a halál is megváltás volna számomra, de úgy vadultam el tőlük, hogy egy teljesen új életet, egy új felfogást, egy új érzetet, egy új világot kaparintottam magaménak! Akkor még fel sem fogtam mindazt, amit mondtak nekem, nem éreztem a billog jelentőségét, egyszerűen csak megvesztem a Természet érzésétől: Mintegy önkívületi állapotba kerülve, Sötét chakrám hiányától felszabadulva adtam át magam állati mivoltom üdvösségének!

// Nagyon szépen köszönöm a türelmes mesélést! Nem szeretnék az eltávozásról még többet írni, majd élményben szeretném kifejteni, hogy mik történtek a karakterrel!

A választott technikám hosszas tűnődés után:

Senpō: Fukkō Tensei // Remeteművészet: Újjászülető Természet

A technika kettő alapot használ a létrejött során: A Természet energiáit, valamint a használó komoly orvosi ismeretein alapuló Irio Chakra jártasságát. A Ninja lényegében a Természeti Chakrát képes lesz arra használni, hogy a környezetében lévő, élettelen, elhalt természeti tényezőket új életre keltse. Nem csupán visszafordítja az elhalás folyamatát, hanem a meglévő, elhaló vagy elhalt élőlények - mindent mi nem ember - életét képes visszaadni, azáltal, hogy saját chakárjával újítja meg őket. Molekuláris szintű, iszonyat magas chakrakontrollt igénylő Senjutsu technika, ugyanis a használó kreativitásától és ismeretitől függ, hogy egy adott egykoron élő dolgot hogyan tud újra élettel telivé alkotni. Képes lehet arra, hogy saját Természeti chakrájával teremtsen meg hiányzó elemeket, alkotó részeket, lemásolva az eredetit. Képes lehet beindítani a tápanyagáramlást és felhasználni a környezetében lévő anyagokat is. Példának okáért egy elrohadt virágot képes lehet azáltal éltre kelteni, hogy saját Természeti Chakrájából alkotja újjá a gyökerét, a magját, a szárát és a chakrájával kezdi el átmozgatni a növény gyökérzetébe a tápanyagokat. Voltaképpen stimulálja a növényt, beindítja az energiáramlását és újra visszaadja a Természet Energiaáramlásába!
A jutsuval friss halott állatokat is fel lehet támasztani ugyanezzel a módszerrel, ám emberek felélesztésére nem képes a jutsu! Az állatok feltámasztására azért képes a használó, mert a Természeti Energiákat a saját orvosi ismereteivel használja fel, ezáltal kellő odafigyeléssel újra beindíthatja és stimulálhatja az állat testét. Tápanyagot juttathat a szervezetébe, energiával töltheti fel a sejtjeit és mozgásra bírhatja őket! Ha a test stimulálása kellő ideig történik, onnantól az energia és tápanyag áramlás önműködővé válik, a használó újfent a Természeti Energiáit használva képes volt arra, hogy visszaadjon egy életet.

Ha a használó emberi lényeken használja a technikát, akkor a természeti energiák megölik az embert! Így csak állatokon és a természeten lehet ezt a fajta "rekonstruáló" technikát használni!

Gyengeség: A technikához óriási figyelemre van szükség. Magas hatás elérésére meditációra van szükség és a tevékenységre fordított teljes figyelemre. Ebben az állapotban a használó csak az irányított anyagkörforgásra fókuszál, s ekkor teljesen védtelen! Grandiózus hatás elérésére napok vagy órák szükségesek a meditációhoz!

Besorolás: S

Chakraszint: 1000

Még egyszer köszönöm a mesélést, egyelőre élményben folytatnám tovább Shiren formálását! :3 Meg kell szoknom az új felfogást! Smile

//

Ajánlott tartalom

Nekomata no Hayashi

Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi

Re: Nekomata no Hayashi