A Fekete Homok Terme

Már legalább 1 perce letettem a tollat, amikor szólttak, hogy vége. Egyik társaság egyik tagja figyelmen kívül hagyta a parancsot és tovább írt, aminek köszönhetően ki is zárták őt isé s a csapatát is. Fáradtságom nem múlt, viszont egy kicsit felvidított a jelenet. Tipikusan magamra ismerek, még a legnagyobb gázban is a jót látom. Sajnálom a másik csapatot, de magukra vessenek. A javítás alatt nem igazán figyelek az ellenőrzők reakcióira, mert pontosan tudom, hogy a "tanárnak" a kérdését sem hisszük el, főleg nem vizsga helyzetben. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak a beugró, hiszen elmondták. Szinte eszembe jut a merev romoknál eltöltött körülbelül fél órám, amikor majdnem patkány eledelként végeztem, a mostani helyzet szinte már baráti, ugyanis rajtam van a ruhám és a szomjan haláson kívül nem igazán fenyeget, de az sem igazi fenyegetés, hiszen remélhetőleg az írásbeli végeztével kapunk majd rendes vizet is. Lassan végeztek a javítással és visszaosztották a pontokat. Akik nem érték el a meghatározott 6 pontot. Aki megbukott ezen, azt azonnal kiküldték és vissza is kapták a papírjaikat. Részben irigyeltem őket, másrészt viszont sajnáltam a kiesetteket. A mester betartotta az ígéretét, vagyis a nem teljes csapatokat összevonta, hogy ezzel is nehezítse a következő részekre a csapatok dolát. Azt már rég megtanultam, hogy egy chuunin, aki egy csapatot vezet nem mindig ugyanazzal a csapattal dolgozik, alkalmazkodnia kell a csapat összetételéhez, valamint a csapat képességeit ismerve kell a feladatokat kiosztani. Miután mindenki elhagyta a termet és összerakták a csapatokat egy újabb tömbnyi feladat került elénk, legalábbis azt tippeltem, amit elég gyorsan meg is erősített Daiki senpai. Az eddigi tollak helyett kaptunk 3 ceruzát és 3 radírt. Aztán a felügyelőnk elkezdett írni a táblára, hogy a szabályokat ismertesse. Nem igazán érdekeltek a szabályok, sosem voltam egy szabálykövető, annyi esett le, hogy egyénileg és csapatban is értékelnek, fejenként minimum 60 pontot kell elérni, valamint a két kérdés részből külön- külön is el kell érni a 30 pontot, hogy ne bukjak, valamint a csapatnak összesen el kell érnie legalább 210 pontot, vagyis átlagosan 70 pontot is el kell érni, valamint, ha nem írjuk oda, hogy "Érdemi válasszal nem szolgálhatok" az minusz 10 pont. A feltételek szigorúak, bár nem igazán értem, hogy mi köze van a chuunin rangnak vagy egyáltalán a shinobi létnek ahhoz, hogy kik vettek részt az első shinobi háborúban vagy melyek konoha nagy klánjai. A vizsga utáni négy óra még durvább, mint az eddigi megpróbáltatások. Négy óra mozgás, beszélgetés vagy alvás nélkül. Ezek közül talán a legelső a legdurvább, hiszen kivel beszélgetnék? Alvás még csak hagyján, de mozdulatlanul? Igaz egy komolyabb küldetés alatt is van, hogy hosszú ideig kell lehető leghallkabban létezni, de azért a 4 óra az durva. Ekkor engedélyt kaptunk a lap megfordítására s a szabályzat elolvasására. Ez már egy kicsit barátibb volt, ugyanis nem volt kikötés a mozdulatlanság, csak a terem elhagyását tiltja. Gyorsan végig olvasva a szabályzatot már vártam arra, hogy végre a kérdéseket olvassam. Amint elindult az óra kinyitottam a papírt, majd a történelmi kérdéseket átnézve, amire nem tudtam a választ a szabályzatban megkötött "Érdemi válasszal nem szolgálhatok." választ adtam, majd csak ezután tértem át az érdemi válaszra. Bíztam a társaimban, magamban kevésbé, de azért volt bennem némi magabiztosság, talán az esélytelenek nyugalmának hívnák, de azért nem tartottam magamat annak. Ugyan tudnék csalni, de arra jutottam, hogy a technika, amit használni tudnék túlságosan is feltűnő, valamint összekeverhető az alvással, így egyáltalán meg sem próbálkozok ilyennel.

//Én sem csaltam//

A vizsga eddigi része nagyban hasonlít gyerekkoromhoz, amikor az utcán kellett megélnem már nagyon fiatalon is. Vízhez sem mindig jutottam, de volt, hogy étel nélkül kellett napokat kihúznom, így az érzés nem ismeretlen. Egyedül talán az alvás megvonás, az, amit rosszabbul bír a szervezetem, mégis talán elmondhatom magamról, hogy a terem legkipihentebb tagja vagyok. Ugyan régen volt, de már nagyon fiatalon meg kellett tanulnom, hogyan tudok hatékonyan aludni gyorsan, ugyanis volt olyan, hogy alig 2 óra alvással kellett kihúznom egy- egy napot, mert épp úgy alakultak a dolgok. Hát az utca gyerekek élete nem könnyű. Egy kicsit mindig is irigykedtem azokra, akiknek vannak szülei, mert egy kényelmes ágyban alhatnak és nem éheznek és szomjaznak. Ezt az érzést én a tizenegyedik életévemig talán meg sem tapasztalhattam igazán, mert az árvaház, ahol felnőttem nem éppen a kényelemről és a bőséges étel ellátmányról volt híres. Aztán eltelik az idő és a kamu válaszaimmal feszültem várom az eredményt. Nem figyelek a tanokra, ugyanis amíg nem tudom, hogy a saját vagy más válaszain röhögnek vagy sírnak, addig minek tulajdonítsak neki figyelmet. Gyorsan kijavítják a dolgozatokat, majd vissza is adják. Furcsa mód sikerült átjutnom ezen a részen, pedig nem mertem volna rá mérget venni. Ugyan voltak, akiknek nem sikerült, de a bent lévők többségének sikeres volt a beugrója. Gyorsan még összerendezték a kiesettek csapatait, hogy mindenhol hárman legyenek, majd újabb papírhalmot raktak a vizsgázók elé és ezzel egy újabb hegyi beszéd vette kezdetét. Az értékelési és pontozási rendszer világos volt, csak azt nem értettem, hogy miért szigorúbb a csapatértékelés, mint az egyéni. A beszéd során két dologra is rájöttem, mégpedig arra, hogy egy küldetés során is kevésbé számít az egyén teljesítménye, mint a csapaté. Attól, hogy valaki a feladat ráeső részét nem tökéletesen teljesítette, de ennek ellenére a küldetés sikeres, akkor ő is megkapja a ráeső rész teljes összegét, valamint sikertelen küldetés esetén valaki hiába teljesítette a ráeső részt, a küldetés elbukott, a másik, hogy az információ szerzési képességeinket tesztelik. Ugyan azt mondják, hogy csalni nem ér, de akkor miért 3 lehetőséget adnak? Egy küldetés során ha egy próbálkozás megbukik és rájönnek arra, hogy valami nincs rendben és ellenséges shinobik próbálnak információt szerezni, akkor egyből riadoztatnak, de az akadémián az elkapott diák is első bukta próbálkozás után egyest kapott. Tehát valaminek lennie kell. Egyből aktiváltam a korábban már előkészített technikámat egy információszerzésre készített bábomon, vagyis a marionetto rimokon // bábtávirányító technikát a magammal hozott kaméleon bábon, ami nem csak képes láthatatlanná válni, de egy technika segítségével én magam is látom, amit a báb. Egyelőre nem indítom el, hanem várom, hogy leteljen a beszéd. Végre abbahagyta a beszédet, majd hagyott néhány percet, hogy újra elolvassuk a korábban felvázolt szabályozást. Mikor letelt az 5 perc rácsapott az órára és elindult a két óra. Ezzel a lendülettel az asztal alatt megalkottam a tigris pecsétet, hogy a bábom elinduljon felfedező útra. Folyamatosan körbe- körbe küldtem megállítva egy- egy lehetséges válasz kipuskázására. Amennyiben hosszabb választ láttam, akkor a technikáimat megszakítva, nem felfedve a bábot, leírtam, amit tudtam, majd folytattam tovább felfedező utamat. Amikor pedig minden választ, amit be tudtam szerezni a birtokomba volt, az egészet átmásoltam a papírra, hogy aztán a báb is visszatérjen a kabátom alá a helyére és én nyugodt szívvel tehessem le a papírt és a ceruzákat, amit kaptunk a dolgozat megírásához.

//Úgyis megbukok xD Ezzel a karival az egész dolgozatot megpróbáltam kipuskázni a báb segítségével.
Használt technikák:
Marionetto rimokon // báb távirányítás - A technika használatához folyamatos kézpecsét használat szükséges, így amikor elengedem a tris pecsétet a báb megáll abban a helyzetben, amiben van, kaméleon esetében még a láthatatlanságát is megörzi.
A másik technikának nincs neve, de már használtam játéktéren is és élményben is, valamint az előtörténetben is el lett fogadva, hogy a báb képes teljesen láthatatlanná válni, valamint egy pecsét segítségével, aminek a létrehozását nem ismeri a karakterem, csak használni tudja, képes azt látni, amit a báb lát//

- Tollat le!
Nem mintha már rég nem tettem volna le, ugyanis az egész tesztet végig tippeltem körülbelül 1 perc alatt. Egy csapat ki esett a szabályszegés miatt, amit elég nyomatékosan jelzett is a vizsgabiztosunk. Három már ex- chuunin jelölt fej lehajtva kullogott ki a teremből, így megkapták a papírjaikat. Közben a többi vizsgabiztos összeszedte a beugrókat és ezeket a papírokat Daiki senpai elé rakták. Miután senkit nem küldött már ki, szétosztotta a papírokat a társai között. Szenvedős percek következtek, nem elég, hogy éhes, szomjas és álmos vagyok, most még azért is izgulhatok, hogy vajon megbukok-e a vizsga ezen részét. Az elég szégyen lenne, hiszen elég sok mindent megéltem és túléltem, ahhoz, hogy egy írásbeli vizsga miatt ne léphessek rangot. Mivel tudtam, hogy szinte az összes kérdést tippeltem, így az, hogy a vizsgabiztosok mit csinálnak nem igazán érdekelt. Kijavítás után visszaadták a dolgozatot és aki nem érte el a megfelelő pontot azt ismét kiküldték. A megbukottak szintén visszakapták a papírjaikat, ugyanúgy ahogy a korábban kiesett társaik. Megnyugodva tudtam meg, hogy sikerült átmennem a beugrón, ami jelen pillanatban nem esett le. Gyorsan összevonták a csapatokat, amik elvesztettek egy vagy két főt, majd egy újabb köteget tettek le elénk. Egy pillanatra meglepődtem, hiszen nem esett le, hogy az előbb csak egy beugró volt, de aztán elmondták, hogy ez a vizsga valódi része. Miután mindenki megkapta lefordítva a papírokat, majd elmondták a szabályokat. Elég katyvasz, nem is igazán esik le, hogy mit kéne csinálni azon kívül, hogy leírni válaszokat a papírra. Amennyiben puskázni kéne úgy, hogy nem bukunk le, én kiestem. A saját tudásomat kell használni, ugyanis semmi olyan technikám nincs, amivel csalhatnék lebukás nélkül. Attól sem félek, hogy időt vesztenék a szabályok átolvasásával, hiszen nem igazán készültem írásbelire, így hát az esélytelenek nyugalmával állok neki a feladatsornak, amint engedélyt kapok rá. Ahogy kérik újra elolvasom a szabályokat, így egy kicsit világosabb a helyzet. Aztán elkezdődik a 2 óra. Átolvasom a kérdéseket, majd azokra a kérdésekre, amik kevés pontot érnek és esetleg hirtelen nem is jut eszembe és tudom, hogy nem tudom, arra beírom a szabályban meghatározott választ, majd csak ezután térek ki a megmaradt kérdések kidolgozására. Ugyan tudom, hogy lehet, hogy a kisebb, 1- 2 ponton is múlhat a vizsga, de nem igazán félek. Ha nem itt, akkor majd bizonyítok a faluban, hogy alkalmas vagyok a rangra. Nem igazán érdekel, hogy most mi is van írva a papíromra, gennin, chuunin vagy jounin, nem az rang számít, hanem a tudás, amit az ember megszerez és ezáltal nagyobb esélyed van sikeresen teljesíteni a rád bízott küldetést. A rang talán annyiban befolyásolja az életed, hogy a magasabb rangú esetleg csapatvezető több pénzt kap, ugyanis neki nagyobb a felelőssége, mert nem csak a küldetés sikeréért felelős, hanem a csapat tagjainak életéért is. Attól, hogy valaki nem tudja a shinobi történelmet, attól még lehet jó vezető, bár ebben az esetben a chakra manipuláció egyes módjainak elméletének ismeretének hiánya nagyobb gáz, mert egy csapatvezetőnek nem csak küldetésen kell részt vennie, hanem fel kell készítenie a csapatát, kezdetben gennineket, majd később chuuninokat, de akár jouninokat is, akár technika tanításával is.

Saki csendben várta az eredményt, szinte mozdulatlanul ült. Belül persze majdnem szétszakadt az izgalomtól. A kérdések nagy részére biztosan válaszolt, ám némelyiknél csak tippelt. A dolgozat javítása közben többen hangosan kezdtek el nevetni, mire a lány lesütötte tekintetét.
*Lehet... az egyik az enyém. Talán mégse jól válaszoltam.* Bármennyire is bizonytalan volt, mégis elrejtette könnyeit. Régebben biztosan hevesebben reagált volna, ám az évek és főleg Nui anyó, na meg Ran képzései sokat segítettek neki. Kezeit ökölbe szorítva a térdére helyezte, nehogy meglássa valaki. Talán az élesebb szemek kiszúrhatták, mégis mennyire kételkedik önmagában. A javításra váró papírok szép lassan fogytak, majd egyszer csak elkezdték kihirdetni, kinek nem sikerült a beugró kérdéssor. Elég sok név hangzott el, majd a geninek reményvesztetten kullogtak ki a fekete teremből. Bármennyire is hihetetlennek tűnt, Saki átment a teszten. Először nem tudta elhinni, vagyis inkább nem akarta.
Sikerült... átmennem?* Belső hangja meglepődöttséget türközött, akárcsak arca. Hófehér bőre kissé kipirult, talán az izgalom, talán a halvány öröm miatt.
A pozitív élmény gyorsan elszállt, amint meglátta a következő kérdéssorhoz letett papír mennyiséget. Ebből sejtette, hogy sokkal komolyabb dolgoztatnak néz elébe, mint a beugró. A vizsgabiztos elmondta, hogy mire kell ügyelniük a teszt megírás alatt, valamint az is, mennyi idejük lesz megadni a válaszokat. A sötétkék hajú genin még mindig a pad alatt tartotta - közben egyre jobban remegő - kezeit. A papírokat és a három ceruzát nézte, szinte lyukat égetett a padjába. A férfi minden szavát alaposan megjegyezte, azt is, hogy csalni tilos. Tudta jól, milyen következményei lehetnek a szabályok megszegésének. Persze néha talált kiskapukat, ezt főleg Ran tanította neki, amikor a hegyekbe mentek. Ám a kunoichi eldöntötte, teljesen szabályosan fog játszani. Egyedül a csapattársai miatt fontolta meg, hogy esetleg bevet valami trükköt. Úgy érezte, fontos lehet az az információ, hogy nem csak egyénileg értékelik a teszteket. Fuyuval régóta ismerték egymást, rá merte volna bízni az életét, illetve fordítva is igaz volt, bármit megtett volna a lányért. A másik Yukigakurei genint viszont az út alatt osztották be hozzájuk, szinte alig beszéltek valamit. Mégis, elszánta magát, ha olyan helyzetbe kerül, mindent megtesz, hogy segítsen neki.
Elhangzott a jelzés, vagyis megkezdhették a kérdéssor kitöltését. Gyorsan átfutotta az első részt, ami a történelmi kérdésekre vonatkozott.
*Sokat hallottam a háborúról, és a történelemről. Ezeket tudni fogom... pluszban szereztem információkat. Sokat kérdeznek a Tűz országáról... bár tudom, hogy ott történtek fontos események. Az Akadémián csak a felületét érintettük... még jó, hogy utána olvastam.* Kicsit úgy érezte, mintha azoknak a résztvevőknek kedveztek volna, akik jobban kötődtek ezekhez az eseményekhez. A Kis Nemzetek mindig háttérbe szorultak, viszont Yukigakure semlegességének titkon mindig örült. Nekiállt tehát, hogy legjobb tudása szerint adjon választ az összes kérdésre. Gyorsan írt, gondolatai pörögtek és mivel ez nem éles helyzet volt, jobban is teljesített.
A teszt második fele jóval keményebb falatnak bizonyult. Azzal ismét nem volt semmi problémája, amit alap esetben tanultak és hozzá olvasott, mert érdekelte az elmélet. Inkább az utolsó, kifejtős kérdéseknél bizonytalanodott el. Sok pontot értek, ezért bizonyára okosan kellett megírni a választ. Ugyan került már többször szorult helyzetbe, mégis mindig volt valaki, aki segített döntést hozni. A Chuunin rang felelősségének súlya elkezdte nyomni a vállát. Egyre nehezebben kapott levegőt, de azért igyekezett megnyugodni. Néhány percet elvesztegetett ezzel, ám utána visszatért a kérdésekhez.
Elhatározta még az elején, hogy nem fog csalni, hanem saját tudásának legjobbját adja, még ha ez azt is jelenti, hogy megbukik. Ellenben, ha valamelyik csapattársa kér tőle segítséget, azt habozás nélkül megteszi. Ismeri Fuyut, tehetséges Szél elem használó, talán ő kiagyal valamit. Másik társa technikái egyelőre ismeretlenek előtte, ám neki is tett egy kimondatlan ígéretet.

//Saki nem használ semmilyen eszközt csalásra, csupán társait szeretné kisegíteni.//

Hamar kiderült, hogy én is azok között a szerencsések között volt, aki meglepően jól teljesített a feladatokban. Persze ezek csak a beugró részek voltak, mindenesetre persze azért elégedettséggel töltött el, hogy tudásom ilyen jó még egy olyan dologról is, melyről nagyjából alig-alig tudtam valamit. Természetesen mindig utánanézek olyanoknak, melyekről kevesebb információm van, de a háború elkerülte szerencsére Yukit, így kissé tartottam tőle, hogy a fontosabb dolgokról esetleg nem tudok és/vagy valamit félrehallottam, értettem a beszámolókból. Egy szó, mint száz azért örültem, hogy ez lett a vége, és nem sültem fel. Bár sajnáltam azokat, akiknek nem sikerült továbbjutni, természetesen nem kifejezetten érintett meg az „elbukottak” bánatai, hisz tudtam, hogy azok, akik nem adták fel négy év után ismét megpróbálkoznak a vizsgával, még ha a tudat, hogy idén lényegében a vizsga lényegi része előtt megbuktak, nem tántorítja el őket. Persze… a vizsgáztatókat nem érdekli az eltávozottak. Nekik az a szerepük, hogy az itt maradottakat kínozzák. Hamarosan sor került a valódi feladatlapok kiosztására is és már a méreteiből látszott, hogy ez nem olyan lesz, mint az eddigi vizsgáknál. Igen. Az eddigi vizsgáknál. Ugyanis utánajártam, hogy milyen volt a közelmúlt vizsgáinak a folyamatai. Az írásbelik, az középfeladatok és a döntők. Utánajártam, hisz enélkül nagyon nagy hátrányba kerültem volna. A feladatokkal kapcsolatos szabályok egyszerűek voltak, és mint mondták le van írva, azért a papírra is. Viszont nem lett volna jó, hogyha esetleg félrehallok valamit, így úgy döntöttem azért átfutom majd még egyszer a dolgokat. Jobb biztosra menni. Persze miután elkezdődött a „rajt” már kicsit aggódóbb voltam, bár azért, mint ahogy az érzelmeim többségét ezt sem mutattam ki. Számomra nem volt kérdéses mit csinálok. A vizsga elvárja tőletek, hogy csaljatok. Csaljatok és úgy menjetek tovább. Ez is hasonló kaliberű volt, és a kérdések tömkelegéből adódóan biztos voltam benne, hogy rengetegen próbálnak majd csalni. Viszont én nem fogok. Csapattársaim, kik jószerével rögtönzött brigádból alakultak legkevésbé sem érdekeltek. Lehet, hogy sértőn hangzik, de így van. Számomra az volt fontos, hogy a magam tudásából oldjam meg a feladatokat, hisz ha csalással átverek valakit, az nem más lehet csupán saját magam. Mindig is inkább intellektusi shinobinak tartottam magam, mint fizikai. Így ha egy elméleti próbán csalással jutok át, az olyan lenne, mintha doppinggal akarnék versenyeket nyerni. Megteheted, de a győzelem íze nem lesz ugyanolyan. így hát nem csaltam, helyette némán, kissé gondosan átolvastam a feladatokat és amikben nem voltam biztos, inkább passzoltam. Inkább nem kapok pontot, minthogy levonjanak. Így haladtam szépen lassan sorjában a kérdésekkel, és mielőtt lejárt volna az időm még gyors átfutottam a kérdéseket, majd az utolsó pillanatok előtt kicsivel leraktam végül a ceruzát és a papírost és vártam a zárást. Ennyi. Nem tudok ennél jobbat. Úgy tűnik a tudásom, melyre eddig oly büszke voltam eléggé visszafogott ahhoz a tudáshoz képest, amit elvárnak tőlünk. Remélem azért nem lett olyan szörnyű a feladatsorom.

// nem csal //

//Elnézést kérek, hogy így kicsúsztam és köszönöm a haladékot! A jegyzettömb szétcseszte az ékezeteimet...//

- Most Kezdhetitek! - hangzott a vizsgáztató szigorú hangja a teremben, és Naoki nekiállt az írásnak. Az elso kérdés nem volt nehéz, hiszen Naoki annak a generációnak a tagja volt, akikbe már beleégett a háborúról szinte minden információ. Sunagakure-ban külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a fiatalok tisztában legyenek azzal, hogy mi történt - hogy elkerülhessék annak megismétlodését. Naoki több külön kurzuson is részt vett, ahol a történelmet oktatták és valamilyen szinten érdekelte is a téma, ezért elég nagy tudással rendelkezett a háborúról. Mikor végzett az elso kérdéssel, elkezdte végigolvasni a vizsgalapot. Ahogy haladt egyre elorébb a vizsgalapon, elkezdett aggódni. Rengeteg információt kértek, rengeteget kellett írni, de gondolkodni is, és félt, hogy nem lesz ideje befejezni mindent.
Elkezdett azon filózni, hogy vajon van-e valami trükk a vizsgában, mert ezt O így túlságosan nehéznek találta. De talán a vizsgadrukk miatt, talán azért mert nem volt trükk, semmit nem tudott kiötleni, így egy sóhaj kíséretében újra nekifogott az írásnak.
A csalás fel sem merült benne. O komolyan vette a vizsgáztatók fenyegetését a következményekkel kapcsolatban és eleve nem is volt semmilyen tutibiztos módszere, amivel biztosítani tudta volna, hogy lebukás nélkül információhoz jusson. Így csak saját magára számíthatott.
Az elso komolyabb nehézségbe a 6. kérdésnél ütközött. Nagyon meg kellett eroltetnie a memóriáját, hogy eszébe jussanak a dolgok és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy jól emlékezett bizonyos dolgokra, de már így is rengeteg idot elpazarolt erre a kérdésre, szóba se jöhetett, hogy még tovább idozzön itt. Aztán jött a következo kérdés, ami végképp rengeteg idot vett volna el, így úgy döntött ezt ideiglenesen átugorja. A 8-as kérdést szintén, eleve nem is ért olyan sok pontot, itt már érezte hogy meg kell próbálnia a több pontot éro kérdésekre koncentrálni, vagy azokra amiket könnyen és gyorsan meg tud oldani.
A 9-es és a 10-es kérdés bár nem volt egyszeru, de sok pontot ért, ezért megpróbálta oket megoldani, majd átment a technikai, logikai részére a vizsgalapnak.
Itt már jóval gyorsabban haladt, hiszen mindig is érdekelték a chakraelmélet, a különbözo technikák, O maga is sokat szokott elmélkedni ezeken a problémákon. Az elso, logikai feladatot nagyvonalúan átugorva a 2-7-ig kérdéseket megpróbálta minél hamarabb megválaszolni. Aztán viszont jöttek a szituációk, amik viszont már egyátalán nem voltak ilyen egyszeruek. Bár Naoki nagyon jó volt az elméleti dolgokban, de még sose helyezte magát egy csapat vezetoi pozíciójába, sose gondolkodott azon, hogy hogyan tudna csapatban harcolni, hiszen olyan igazi, hosszútávú csapata még nem volt. Persze, volt egy alapveto ismerete és voltak alapelveket, amiket ismert, de ez az egész nem volt neki egyszeru.
Végül az segített neki, hogy az agya tényleg be volt állva arra, hogy analizáljon helyzeteket, problémákat és amikor sikeresen fel tudta magában építeni a szituációkat, akkor már elo tudott jönni bizonyos megoldásokkal is. De ez azért még így is beletelt nem kevés idobe és ahogy végzett ezzel a három feledattal rájött, hogy alig maradt valami ideje.
Kissé megnyugodott amikor látta, hogy az elso vizsgarészbol a 7-es és 8-as rész nem sok pontot ért, de azért nyilvánvaló volt hogy nem minden aggodalomtól mentesen látott neki lázasan a feladatoknak, megpróbálva annyit befejezni belolük amennyire ideje volt.

Ceruzát le!- Hangzott a parancs, de én már jóval korábban letettem azt, így nem volt nagyobb gond. Én magam nem próbáltam csalni, de volt, aki elég látványos, de mindenképp olyan verziót talált, ami nem köthető hozzá. Daiki senpai pucér hasonmásai lepték el a termet, így ha akartam volna még akár csalni is tudtam volna, de végig gondolva a lehetőségeimet így sem érné meg. Körbenézve látom, hogy sokan kihasználják a helyzetet és vannak, akik le is buknak, de sokan megússzák, még a vizsgáztatók is elmosolyodtak, de a főbiztos is reagált a látványra. Közben néhányan visszaléptek, így csak azokat a személyeket dobták ki, akik kiléptek, nem az egész csapatot, így újraosztották a hiányos csapatokat. Nem igazán számított, hogy ki ivel kerül össze, nem csak az, hogy ismeretlenek kerülnek ssze, de ha jl láttam néhol még a falut sem vették figyelembe. Egyrészt kegyetlenség, másrészt megértem a dolgot, hiszen ha valaki chuunin, főleg, ha a társai azok, akkor néha új tagot kapnak, hiszen a chuunin kaphat egyéni küldetést is, valamint ritka az együtt maradó chuunin csapat.A vizsgabiztosok néha körbejártak, de volt egy igazán feltnő egyén, egy kunoichi, aki valahogy kitünt a többiek közül. Az állathasználó technikák gyakori használata miatt a szemem is jobb lett, mint az átlag, ami leginkább a farkas és a sólyom társállatoknak volt köszönhető, így kivehettem, hogy valami nem stimmel a szemével, de azt nem tudtam volna megállapítani, hogy mi. Társaim vagy ügyesen csalnak vagy tényleg tudják a válaszokat, de nem esnek ki. Bár az egyikük kirigakurei bishamonba volt tag, így őt valószínűleg jól kiképezték információszerzésre. Ugyan a szervezet módszereit nem ismerem, de hallottam róla, ahogy kirigakure módszereiről is, míg a leányzó kumoi, de neki is vannak képességei, amivel tud ülő helyzetből is információt szerezni. Lejárt a vizsgára szánt 2 óra, így most várunk, hogy folytassák. Beszedték a papírokat, majd ekezdődött a 240 perc, 4 óra szenvedés, továbbra is étlen, szomjan és fáradtan. Sokaknak ez sok volt, a vizsgabiztos egyből kiszúrt egy alvó iwagakureit, majd ki is küldte a teremből a csapatával együtt, majd a nevet leadva a vizsgapapírjaikat elégették. Ahogy az idő haladt további két csapat esett ki. Velük is úgy jártak el, mint az elsővel. Ekkor Daiki kiválasztva két random embert és egy- egy kérdést tett fel nekik, megadva az engedélyt a válaszadásra. Mielőtt az első válaszadó válaszolhatott volna további is ment, majd a válasz elhangzása után tette fel a következőt. Továbbiakban egy csapat azért bukott meg, mert az egyik kérdezett túl gyorsan adott választ, nem várva meg az engedélyt. Aztán, ahogy haladtunk előre az időben, valószínűleg a fáradtság hatására egyre hidegebb lett, legalábbis érzetre. Kumogakurei időm alatt sikerült megszoknom ezt, ugyanis a hegyekben jóval hidegebb van, mint tengerszinten és a folyamatos felhőréteg sem sokat segít a dolgon. Aztán egy három fős csapat szinte egyszerre dobja be a törülközőt és borul a padra. Aztán valahogy, lassan, de biztosan letelt a 4 óra. Ha jól számoltam hajnali 4- 5 óra lehet. Hiába a lehetetlen körülmények és az edzettségem, azért már én is kezdem érezni az szomjúságot és a fáradtságot, de talán a legjobban az éhség visel meg. Míg az előző kettőben bőven volt részem, enni mindig volt mit, valahogy megoldottam mindig. Most is azt kéne, de hát ninja pirulák vannak nálam mindössze és azoknak tápanyag tartalma nem sok, talán ha harci pirulát vennék be, de azzal sem mennék sokra, mert egyedül a fáradtságot tudnám legyőzni vele egy időre. Aztán jön egy újabb kérdés, a sokadik, szerintem ez már nem a huszonnegyedik, de nem kötekszem.
- Van-e béke?
Hangzik a kérdés, majd néhányan fel is teszik a kezüket, mintha jelentkezni akarnának, de aztán Daiki le is töri a jelentkezők szarvát és közli, hogy a kérdés a csapatoknak szól és úgy döntjük el, hogy a terem megfelelő oldalára kell állni. Ismerve a társaim mentalitását és látva azt a sok szörnyűséget, még ha bízok is a békében, tudom a választ és azt is, hogy a társaim mit fognak válaszolni. Amúgy sem beszédesek, így egymásra nézve mindenki csak a fejével jelzi, hogy mi a döntése, majd mivel nem voltunk egy helyen, így elindultunk a terem bal oldala felé, hogy leüljünk a válasznak megfelelően.

//Társaimat kidolgozva betettem a kérvényekhez egy ideje, eredményre várok//
//Szerk: Társaim, jutsu ismereteiket elküldtem PM-ben

Név: Itaru
Kor: 20 éves
nem: férfi
Falu: Kirigakure Bishamon tagja volt, jelenleg kumogakurei vándor

Szint: B
Rang: gennin

Elsődleges elem: Víz
Másodlagos elem: Szél

Jellem:
Hidegvérű és szótlan, nagyon kevesen látták az arcát, de azok közül is szinte mindenki halott, vagy képtelen elmondani, hogy mit látott. Valamikor a Bishamon szervezethez tartozott, így Kirigakuréól megkapta az alap shinobi képzést, így ismeri a falu titkos technikáját. Múltjából fakadóan, ha kell gondolkodás nélkül öl, viszont Jouji iránti tiszteletből felhagyott ezen szokásával és kardot is csak akkor ránt, ha használni is akarja, ami egyre ritkább, inkább kanemitsut használ, ugyanis azt nem tartja fegyvernek. Bishamonban sok történetet halott azokról a történetekről, amikor a falut még Vérköd rejteknek hívták. A szervezetben töltött ideje alatt, körülbelül 8 éves kora óta, a fejvadászatra és a gyilkolásra tanítják, specialistája a kenjutsuknak és a néma gyilkolásnak. Örököse a Hyoton kekkei genkainak, amiről a Bishamon titkos irataiban bárki megtalálhatná, ha hozzáférne ezekhez a papírokhoz. Ő maga nem tud róla és a Bishamon bukása után már nem is tudhat, ha csak valaki fel nem figyel rá. 


Név: Kanae
kor: 18 éves
nem: lány
falu

Szint: C
rang: gennin 
Speciális képesség: Szanitéc
Elsődleges elem: Villám

Jellem:
Fiatal lány, aki most éli tinédzser korát. A csapat legfiatalabb tagja, mégis sokat megélt. Kumogakuréban tanult, ahol hamar kiderült, hogy chakrakontrollja kiemelkedő, így orvosi képzésen részesült az akadémia elvégzése után, de szülei a közeli faluban laktak, így ismerte meg Joujit, aki az  bátyjainak a baráti társaságába tartozott. A fiúról tudta, hogy sosem kapott faluban képzést, mégis a tudása miatt mindig is tisztelte, titkon szerelmes volt belé. Élete akkor változott meg, mikor egy nap a családját megtámadták. Egyedül neki sikerült elbújna a családi katakombákban, ahonnan végig nézte, ahogy a teljes családját kiírtják. Napokkal később Jouji találta meg, így mentve meg az életét, majd ezután hozzájuk költözött és ott nevelkedett. Szerelme tovább erősödött a fiú iránt, míg 17 éves korában be merte vallani a fiúnak és azóta együtt vannak. Családja elvesztése miatt megfogadta, hogy soha többet nem hagyja társát meghalni. A genjutsu és a szenzorképességei sokat segítenek, viszont azt is előrevetítik, hogy nem ő a csapat legerősebb tagja, inkább támogató, amit megerősít a társai iránti feltétlen szeretet, tisztelet és az elhatározása.

- Ceruzát le!
Hangzott el vére a válasz, ami további 4 óra szenvedést jelentett. ugyan vicces volt, ahogy Daiki senpai pucér füsthasonmásai megjelentek a teremben, de senki nem mert nevetni, helyette sokan kihasználva a helyzetet megpróbáltak még egy elkeseredett próbálkozást tenni a csalásra. Volt, akinek sikerült és volt, akinek nem, mert így is megbukott. Több, mint 100 csapatból lassan már csak két számjegyűre zsugorodott a tömeg. Mivel voltak kiesések és visszalépések a csapatokból, utóbbi esetben nem küldték ki az egész csapatot, így újraosztás következett. Daiki senpai ismt elmondta a forgatókönyvet, majd be is szedték a dolgozatokat és a javításra szánt 4 óra elkezdődött. Türelem és fegyelem ideje jött el. Természetesen a fáradtság, az éhség és a szomjúság mellett a pecsét is úgy döntött, hogy éppen ideje, hogy jelet adjon magáról. Nem éreztem azt, amit a lánnyal való harc során, hogy annyira elszabaduljon, de épp elég volt, hogy az amúgy égő érzés további kényelmetlenségeket okozzon. Közel voltam hozzá, hogy jelentkezem és feladom a vizsgát, de az erő és a falum belém vetett bizalma valahogy túllendített a végtelennek tűnő 4 órán. A fájdalomtól nem tudtam figyelni a történésekre, csak képfoszlányok maradtak meg bennem. Szerencsémre nem estem le a székről és nem kérdeztek tőlem semmit, így sikerült megúsznom a balhét, de voltak, akik nem voltak ilyen szerencsések, sőt olyan is akadt, aki azért esett ki, mert nem várta meg a megszólalásra az engedélyt, de volt több olyan csapat is, akik a kínzást nem bírva borultak le az asztalra. Nekem sem kellett több, de kisebb gondom is nagyobb volt a fizikai fájdalommal járó pecsét aktiválódás miatt, mint szinte bárkinek a teremben. Aztán ez is eltelt. 4 óra szenvedés félig ébren, félig egy másik világban, a fájdalomtól már néha hallucinálva. Nem tudtam, hogy meddig bírom még, de reméltem vége lesz hamarosan. Mikor már azt hittük, hogy vége jött az utolsó kérdés, ami teljesen váratlan volt, de hát pont azért tették fel. A válaszon sem én, sem a csapatom nem gondolkodott, egyből a terem baloldalára vonultunk.

Mire felhangzott a jelzés és Daiki Vizsgabiztos felszólítása, Saki már pár perce letette a tollat. Mások hevesen írtak az utolsó pillanatig, a kunoichi azonban nem szeretett volna egy ilyen kis baki miatt megbukni. Amúgy sem bízott magában, hogy jól sikerült a tesztje, az ilyen kihívásokat sosem vette jól. Azért abban reménykedett, hogy az elméleti részét jól megírta. Azt túlzás lett volna állítani, hogy fotografikus memóriával rendelkezett, viszont mindig is könnyen jegyezte meg a lexikális anyagokat. Amit tudott, vissza is adta a válaszaiban.
Néhányan ismételten kiestek, bár még mindig szép számmal ültek bent a teremben, egyre több szék maradt üresen. Egyik felügyelő sem szólította fel, persze sem Fuyu, sem Yue nem kérte a segítségét. A genin arra gondolt, hogy túl messze ültek, nem tudták volna eljuttatni az információt neki.
A neheze csak most következett, amíg a felügyelők kijavították a dolgozatot. A vizsgán résztvevő shinobik nem mozoghattak, nem aludhattak el, illetve se enni, se inni nem kaptak. A kékesfekete hajú lány már megszokta, hogy a küldetések alatt kevés élelmet és vizet fogyasztottak, hiszen a hófödte hegyekben csak azt vehették magukhoz, amit az útra csomagoltak. Csakhogy Sunagakure időjárása teljesen másképp hatott rá. A Hó országában az év nagy részében hideg tombolt, csak nyáron enyhült valamicskét az idő. A magasabban fekvő területeken pedig még akkor sem engedte ki szoros markából a fagy az élővilágot. Saki ahhoz szokott hozzá, nem a perzselő napsütéshez és 40 fokhoz. Izzadtság már régóta nem jött ki rajta, a vízhiány kezdett megmutatkozni. Szája szinte összeragadt, alig tudta kinyitni.
*Nem mozdulhatunk... Pedig, ha csak egy kis vizet tudnék létrehozni a chakrámmal.* Töprengett el a fiatal shinobi. Úgy tűnt, már órák óta ülnek mozdulatlanul a széken, ám amikor az órára pillantott, a java még bőven hátra volt. Egy Iwagakurei csapatot kiküldtek, mert az egyik tag elbóbiskolt.
Saki szemére is egyre inkább ráült az álmosság, tehát kénytelen volt magát figyelmeztetni.
*Eddig eljutottam. Átmentem a beugrón, beadtam a tesztet... ami még nem biztos, hogy sikerült. Ha most történik valami, Fuyu és Yue is megbuknak... Muszáj lesz kibírnom... a csapatomért.* A javítási idő befejezését jelző óra mintha megállt volna. Illetve nem teljesen, de azt az érzést keltette, hogy sokkal lassabban számol vissza, mint egyébként kéne.
Közben Daiki-senpai körbe járkált a teremben, néhány shinobinak feltett egy-egy kérdést. Saki megpróbált láthatatlanná válni, nehogy véletlenül neki is szegezzenek egyet. Hallgatta, amit a többiek mondtak és nagyon hálás volt azért, hogy nem került a vizsgáztató látókörébe. Szíve egyre hevesebben vert, már nem csak a szomjúságtól érzett gombócot a torkában. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor minden visszaállt a viszonylagos rendbe. Már, ha ezt az állapotot rendnek lehetett nevezni. Innentől már tényleg a túlélés játszott, muszáj volt kibírnia.
Végre lejárt a négy óra, a hangos sípszó úgy rángatta vissza az éberségbe. Más körülmények között egészen pihentetőnek és nyugtatónak találta volna ezt az időszakot, ám a körülmények miatt tényleg szenvedett. Amikor már Saki azt hitte, vége a kérdéseknek, Daiki-senpai újabbat tett fel. Ezúttal mindenkinek és a válasz alól nem lehetett kibújni. Sokan hangot is adtak ennek, ám a vizsgáztató hamar csendet teremtett a Fekete Homok Termében.
*Milyen kérdés ez?* Belső hangja elkeseredetten visszhangzott fejében. *Még inkább... milyen féltételek ezek?* Tekintetével azonnal keresni kezdte hófehér és barna hajú csapattársát. Együtt kellett ezen végigmenniük, éppen ezért a sötétkék szemű kunoichi egyből a két társához igyekezett. Yuét még a hajóút alatt osztották be hozzájuk. Sokáig Kaito volt a társuk, azonban a fiúról már egy ideje nem tudtak semmit. Yukigakure semmilyen információt nem közölt vele kapcsolatban és a kérdéseik is süket fülekre találtak. Az út alatt akadt némi idejük megismerni a Kenjutsuban járatos ninját, de ez ez közel sem volt elég olyan erős köteléket kialakítani, mintha a kezdetektől együtt lettek volna.
Miután mindhárman egy helyre értek, Saki csendben maradt. Tekintetével közvetítette, hogy nagyon örül, ezt nem egyedül kell végigcsinálnia. Fuyu sokkal inkább alkalmas volt vezetőnek, mint ő, ezért teljesen rábízta magát.
*Remélem sikerül megegyezniük.* Ennyit tett hozzá fejben, és várta, miként fog dönteni a másik két kunoichi.
Bár nem teljesen volt benne biztos, hogy jól döntöttek. A saját szemével látta, hogy csapatok estek egymásnak, mert a háborúban különböző szövetségek tagjai voltak. A nyakába szakadt a rideg valóság, ám egyelőre még nem akarta teljesen elfogadni. A döntés végül megszületett, mindhárman elindultak a terem jobb szélére, vagyis azt a választ adták, hogy van béke. Yue is velük tartott, nem szakadt el egymástól a csapat.


//Yukigakure 14-es csapata egy NJK-val lett kibővítve, mert Fuyu és Saki mellé kell egy harmadik tag.


Név: Shiroi Yue
Kor: 15 év
Rang: Genin
Szint: C
Elsődleges elem: Raiton
Kenjutsu specialista, főleg a közelharcban jeleskedik.
Jellem: Első látásra aranyosnak tűnik, azonban igencsak harcias, aki mindig kiáll az igazáért. Hűséges típus, ha bízik a többiekben, mindent megtesz értük. Gyakran kapja fel a vizet jelentéktelenebb dolgokon.

Az NJK-ról és a döntésről PM-ben egyeztettem Fuyuval.//