Kuro no Genseirin // A Fekete Őserdő

Kuro no Genseirin közvetlen szomszédságban áll Délnyugaton a Vízesés Országának Kumamoto no Satojával! A két Országot ezen erdő határolja el egymástól, melyen keresztül meg van tiltva az áthaladás az itteni civilek és ninják számára egyaránt!
~ Jiraiya 2020.03.17.

//Jiraiya//

Miután nem próbálom kideríteni, hogy mi okozta a sikolyt, viszonylag nyugodtan telik az éjszakám. Sikerül egy kicsit pihenni, majd pirkadatkor folytatom az utam. Indulás előtt felteszem a kezemre a hanghullámú karvédőt, majd megpróbálok chakrát vezetni bele. Két-három próba után végül elindulok. Órákig haladok az erdőben, melynek során a növényzet lassan átalakul és számomra teljesen ismeretlen lesz. Azt hiszem ez már az Erdő Országa. A növényzet kezd lelassítani, éppen ezért előveszek egy kunait, amivel megpróbálom átvágni magam az egyes akadályokon. Az út egyre lassabb és fárasztóbb. Ha makacsabb, erősebb növényzettel találkozom, akkor inkább megállok pihenni egy kicsit, miután átvágom. Végül sikerül olyan helyre érni, ahol már fel tudok mászni egy fára. Innentől a fák ágain folytatom az utam. Az első elrugaszkodásnál kicsit meg vagyok ijedve, hisz elég magasan van, de ágról ágra egyre jobb lesz.

Sikerül átlépnem a határt úgy, hogy nem futok bele senkibe. Se egy őrjárat, se egy utazó. Megállok egy fél órás pihenőre, ami alatt áttanulmányozom a térképet. A biztonságos résznek úgy tűnik vége, most jön a veszélyes. Lemászom a fáról és a földön folytatom az utat. Körülöttem minden le van pusztulva, az eddig zöldellő fák helyét átvették a szinte már elszenesedett kórók. A legnyugtalanítóbb viszont a sötétség. Alig látni valamit, így nem tudom meghatározni a pontos irányt. Megtorpanok egy pillanatra, mire fura sziszegő, sistergő hang üti meg a fülem. Jobb kezembe Tantót, a balba pedig egy kunait veszek és harcra készen tekintek körbe. Így látom meg a pókcsapatot, melyek bábokat cipelnek. Azonnal egy fa mögé vetem magam, amitől megreccsen egy ág. A pókok nem foglalkoznak velem, egyszerűen csak haladnak tovább, egyet kivéve.
Még utoljára megnézem a csapatot, hogy merre mennek, így észre veszem, hogy az egyik bábból kikandikál egy otogakurei fejpánt. Azt hiszem tudom hova tovább. Tekintetem a felém haladó pókra szegezem és próbálok kitalálni egy taktikát ellene. A tantómat a földbe szúrom, majd előveszek egy robbanócetlit és rátekerem a kunai markolatára. Ezt követően ezt a fegyvert becsúsztatom az övembe és előveszek két shurikent. Amint a pók dobótávon belül van, felé hajítom a shurikeneket. A fejét célzom, hátha ennyivel el tudom intézni. Ezután kézbe veszem a tantót, majd egy Shunshin segítségével megrohamozom a bestiát. A pók előtt történik meg a második pukkanás, amit követően azonnal felugrom a levegőbe és átszaltózom rajta. Két gyors vágást ejtek a potrohán(?), majd gyorsan meghátrálok és megpróbálok egy fa rejtekébe húzódni. Onnan kilesve nézem mire mentem a támadásommal.

//Elnézést a mostani válaszért. Az első reagomat nem küldtem el és most írtam újat.//

Elégedetten figyelem ahogy a pók kínlódik, úgy tűnik a támadásom egész komoly kárt okozott. Legszívesebben a darabjaira robbantanám a bestiát, de félek, hogy akkor percek múlva mások is megjelennének. Ekkor viszont egy újabb szörnyűség tör fel a föld alól: egy óriási vakond egyszerűen csak befalja az ellenfelemet.
Ekkor újabb pókok jelennek meg és vetik rá magukat az új ellenségre. Félelmetes, hogy milyen hatékonyak... Egy darabig figyelem őket, majd körbenézek hol lóghatnék meg. Azt mondjuk nem tudom még mit fogok csinálni, hogyha a pókok rám vetik magukat, de nem maradhatok itt, ez biztos! Ahogy nézelődöm, észre veszem a bábot, ami most egyedül árválkodik. Azonnal előveszek egy kunait, majd óvatosan odalopakodom. A kezemben lévő fegyverrel óvatosan belevágok a fonalba, majd megpróbálom azt kettéhasítani, hogy kiderüljön mi, vagy ki van benne. Közben persze sűrűn nézelődök a harc irányába is, illetve a fákra is, nehogy meglepjenek a pókok.
Ha a bábban élő személy van, akkor óvatosan megpróbálom életre pofozni, de ha már halott, akkor megnézem hol tudnék a lehető legbiztonságosabban távozni a környékről.

Óvatosan kiszabadítom a testet a bábból, így látom, hogy egy eléggé rossz állapotban lévő nő az. Nincs sok időm... a pókok lassacskán elintézik a vakondot, így én leszek terítéken. Ami azt illeti, néhányan már rám is pályáznak... Pofon vágom a nőt kétszer, hátha magához tér. Ha nem ébredne fel, akkor még kétszer megütöm, hátha... Ha sikerül felébreszteni, akkor felteszek neki néhány kérdést:
- Mi a neved? Hogy kerültél a pókok kezére? Tudunk valahonnan segítséget kérni?
Ezután egy új ötlettel állok elő: a kunai-jal megpöccintem a kezemen lévő rezonátort, majd chakrát vezetek bele, ahogy eddig is próbáltam. Nem tudom, hogy az így létrejött hanghullámok milyen hatással lesznek, de ha nem állítja meg a pókokat, akkor kénytelen leszek más megoldáshoz folyamodni.
Azt, amelyik a legközelebb merészkedik hozzám, belehajítom a kunaimat, majd két másikat veszek elő. Így már csak azok maradnak, plusz amit felszereltem robbanócetlivel. Nem túl jó arány, bár van nálam még kilenc cetli és öt shuriken is. A pókokból viszont túl sok van.
Ha esetleg a nő észhez térne, akkor megpróbálom a segítségét kérni, bár nem hiszem, hogy túl sokra megyek majd vele. Ha minden kötél szakad, akkor hagyom hogy őt falják fel helyettem, én pedig lelépek amennyire ez lehetséges...

Úgy tűnik a kunoichi halott, így nincs okom tovább foglalkozni az élettelen testtel. Szóval a másik problémával kell foglalkoznom, mégpedig a pókokkal. Azonnal kipróbálom a kezemen lévő eszközt, hátha az segít. Chakrát vezetek az eszközbe, majd megpöccintem a kunaimmal. A hanghullám alaposan megrezegteti a környéket, a pókokat pedig megtorpanásra készteti. Úgy tűnik fáj nekik a hang, amit produkálok.
- Ez tetszik! - húzódik egy hatalmas mosoly az arcomra.
Most viszont gyorsan el kell döntenem merre tovább... Kár hogy nincs időm megnézni a térképet, mert most nem igazán tudom merre kell mennem. Úgy tűnik kénytelen vagyok kockáztatni. Leguggolok, a földbe szúrom a kunait, majd gyorsan létrehozom a szükséges kézjeleket, végül aktiválom a Shikyaku no Jutsu-t(Négyláb Technika). Érzem, ahogy a testem kis mértékben megváltozik, majd amikor elmúlik a változás, újra kézbe veszem a fegyverem. Ezt követően amilyen gyorsan csak tudok megindulok a pókok irányába. Menet közben chakrát koncentrálok a kezemen lévő rezonátorba, majd ahogy közeledem, megpöccintem a fegyveremmel és szabadjára engedem a hanghullámot. 
Ezután a jobb karom kitárom oldalra, tovább áramoltatom az eszközbe a chakrámat és próbálom a benne keresztül süvítő levegővel elérni azt, amit eddig a pöccintéssel. Ha nem sikerül, akkor újra rácsapok a kunaival.
Az utam egyenesen abba az irányba vezet, amerre ők is mentek volna, de azért próbálok attól kicsit balra eltérni. A célom az, hogy lerázzam a pókokat, utána pedig keresni akarok egy biztonságos búvóhelyet, ahol pihenhetek és tanulmányozhatom a térképet.

Végig hatalmas gombóc van a torkomban, ahogy megindulok a pókok irányába. Folyamatosan áramoltatom a chakrámat a rezonátorba, aminek hatására az összes ellenfél kitér előlem. Ennek nagyon örülök, de nem nyugszom meg. Zúgó, búgó, süvítő hangot hallatva vágom át magam az erdőn, közben folyamatosan hátra-hátra tekintek. Nem tudom mennyi idő telik el, mire már egyetlen pókot sem látok. Ekkor keresek egy biztonságos helyet, újra egy fa odvában. Alaposan kifújom magam, mire előveszem a térképemet. A rezonátort nem veszem le, ha esetleg újra összefutnék a pókokkal, akkor jól jön.
- Lássuk csak, hol vagyok? - suttogom, majd elkezdem tanulmányozni a térképet.
Néha kitekintek az odúból, hátha látok valami mozgást, vagy valami jellegzeteset, ami alapján meg tudom saccolni merre vagyok. Sajnos eléggé elvesztem, így nem tudnám biztosan megmondani, hogy merre kell mennem. Mivel lassan besötétedik, úgy döntök, ma már nem megyek tovább. Inkább pihenek, majd reggel folytatom az utat. Így hát a lehető legéberebben megpróbálok aludni...

Reggel elhagyom az üreget és megpróbálok tájékozódni. Mivel a lombtakaró miatt ez nem megy, kénytelen vagyok mást kitalálni. Először is elejtek néhány kisebb állatot, hogy a korgó gyomromat csillapítsam. Szerencsére találok is néhány mókust és patkányt, így kunaival levadászom őket. Ezután pedig hasznosítom az otthon tanultakat és készítek egy tűzrakó helyet, majd tüzet csiholok. Ezen megsütöm az összeszedett állatkákat(persze megnyúzom őket előtte). A reggeli után pedig eloltom a tüzet némi homokkal, majd jöhet a következő lépés a tájékozódás. Mivel innen lentről nem látom a napot, kénytelen vagyok fára mászni. 
Használom a chakrámat és lényegében felszaladok a fa tetejére. Amikor már látom a napot, megfigyelem az irányát, illetve fentről is körbenézek, hátha látok valami újat. A kezemben persze most is ott szorongatom a kunaimat, hátha támadás érne. Miután megvan merre kell mennem, elindulok abba az irányba. A rezonátor továbbra is a karomon van, hátha szükség lesz rá.

// Yuriko – Jiraiyától átváve //
 
A reggeli indulás mellett döntöttél, így van időd kipihenni a pókoktól való menekülés fáradalmait. Noha valójában inkább csak nem akartál újabb erdőlakó lényekbe botlani a minimális látótávolságú éjszakai erdőben. Bölcsességed tovább fokozva nem fekszel le az első fa tövében, amit megpillantasz. Időt szánsz a megfelelő búvóhely megtalálására is, ami egy koros fa kettéhasadt törzsét jelentette. A résben teljes volt a sötétség, vagyis pont alkalmas arra, hogy elrejtsen. Ami jó taktika volna a hozzád hasonlóktól való menekülésre, de ezen erdő lakóinak szeme vagy hozzászoktak a sötéthez, vagy más módon tájékozódnak. Minden esetre ez a hely még mindig jobb a semminél.
Reggel, már ha reggelnek lehet nevezni azt az állapotot, ami kicsivel világosabb az éjszakánál, talán örömmel summáztad ép bőrrel megúsztad az éjszakát. Tájékozódni a lombok alatt azonban továbbra sem tudtál. Így azt tetted, amit sokan mások is tettek volna a helyedben megmásztad az első alkalmas fát. Kibújva a levelek közül a nap zabolázatlan fénye rövid időre hunyorgásra késztetett, tüdődbe pedig sokkal frissebb levegő áramlott. A nap tőled jobbra próbált egyre magasabbra jutni az égbolton, tehát neked ballra kellett tovább haladnod.
 
Ahogy haladtál a helyesnek vélt irányba kezdted egyre jobban érezni a szomjúság és éhség jeleit. Szád kezdett kiszáradni, hasadd halkan korgott. Ivóvíz nem volt a közeledbe, de legalább apró élőlények motoszkáló hangját hallhattad. Sikerült is levadásznod belőlük párat, ami megoldotta az éhség problémádat, és ha van hozzá gusztusod még a szomjúságot is, ha hajlandó vagy meginni a vérüket. Undorító, de képes elnyomni a szomjóságot. A kajaszünet után kénytelen vagy ismét megmászni egy fát, mivel az erdő úgy jött létre, hogy ott tartsa a betévedőket. A sok egyforma fa, és a természetes félelemérzet képes megtéveszteni az embert. Pár órája már úton lehettél, dél tájékában lehetett mivel a látási viszonyok kiválóak voltak az eddigiekhez képest. Jól tudtál haladni, de ez is csak ideiglenes volt. Még pár óra és kezdett ismét sötétedni. Ahogy terjedt a sötétség egyre baljósabb zajok kezdtek dominálni. Hirtelen megreccsent egy ág, tőled nem túl távol. Ha oda tekintesz egy ember, egy férfialakot látsz. Bőre piszkos volt, haja sötét, szőrme mellényt és szakadt nadrágot hordott, mely egyik lábán térdig másikon bokától valamivel följebb ért. Éppen fát gyűjtött, legalábbis arra enged következtetni az a tény, hogy egyik keze ágakkal volt tele. Miközben megfigyelted, ő is megtalált szemeivel.

//Iruka//

Nem épp így képzeltem az első küldetésem a bázison kívül. Azt hittem, hogy sokkal könnyebb lesz és nem leszek egyedül. Kaptam valamilyen szinten túlélő kiképzést, de hogy éppen így kelljen alkalmaznom... Sok ez így elsőre. Találok ugyan búvóhelyet éjszakára, ahol kihúzom reggelig, de élelemmel már nem vagyok túlzottan eleresztve. Másnap pedig, amint meggyőződöm merre kell menni, már megyek is.
Nem vagyok túlzottan lelkes, sőt, inkább kezdek letörve lenni. Ahogy kóborolok tovább a fák között, figyelmes leszek a környező állatok zajaira. Mivel kénytelen vagyok táplálékhoz jutni, rászánom magam a vadászatra. Sikeresen elejtek pár mókust, melyeket az egyik pihenőm alatt próbálok átsütni. Az egyiket ki is véreztetem, hogy folyadékhoz jussak... Nem túl gusztusos.

Majd folytatom az utam. Monoton lépdelek, ha nem lenne az erdő zaja, akkor lehet megbolondulnék a csendtől. Így azért hallhatom a madárcsicsergést és más állatokat is. Órákig sétálok, mire egy ág reccsenését hallom. A túlélő ösztönöm azonnal beindul, így oda nézek, hogy mi az. A kezem azonnal a kunai tartómra siklik, készen arra, hogy ha kell, akkor azonnal fegyver legyen a kezemben.
A hang forrása egy férfi, aki épp fát gyűjt. Kicsit megnyugszom, mivel azt hittem, hogy egy fenevad lesz. Viszont szerencsémre nem a pókok tértek vissza. Pár pillanatig farkasszemet nézünk egymással. Ha nem lép fel támadólag, akkor enyhítek picit.
- Jó napot! - köszöntöm, majd óvatosan közelebb megyek hozzá. - Eltévedtem... tudna nekem segíteni?
Próbálom előadni az elveszett kislányt, bár a körülmények miatt ez most nagyon egyszerű. Tényleg eléggé elveszett vagyok. Persze folyamatosan szemmel tartom a fickót, elvégre nem tudhatom, hogy miféle. Később akár még a térképet is megmutatom neki, hátha tud segíteni. Majd kitalálok egy történetet hogyan kerültem ide.

// Yuriko //
 
Felmértétek egymást az idegennel, látszólag ő sem rád számított, mert már készítette is az egyik botot, hogy husángnak használja. Valószínűleg megfogalmazódik benned a gondolat, vajon mit érne ezzel a pókok ellen? Ez inkább csak amolyan önvédelmi reakció, ám ahogy jobban szemügyre tud venni, leengedi a fegyvert mutatva ezzel, hogy nem jelent fenyegetést. Arca nem látható jól mivel koszos, ami nem segít a sötétben. Így még neméről sem lehet tudni addig, amíg meg nem szólal.
- H-he-helló! - Nehezen ejti ki az első szót, a hang pedig arra enged következtetni, hogy egy idősebb férfival van dolgod. - Pe-persze, tu-tudok. K-kö-kövess, lassan jönnek a förtelmes lények. - Úgy tűnik kellett neki némi idő, hogy belerázódjon a beszélgetésbe, mert a kezdeti beszédhibája pár szó után kezd abba maradni.

Követve őt a fák közt megpillantasz egy az eddigi fák törzsétől jóval vastagabb és sötétebb dolgot, ám ez fele olyan magas sincs, mint a fák.
- A m-menedékünk! Barátomat és engem megtámadtak, pókok, ideiglenesen húztuk meg magunkat ott. - beszéde továbbra is tört de mintha javulna.
Ahogy közelebb értek látszódik, hogy sziklák alkotta odúról van szó, két szikla közt pedig van egy vékony rés, amiből alig látható pislákoló fény szűrődik ki. Ahogy oda értek az illemet elhagyva a férfi megy előre.
- Társam alszik, nem akarom, hogy megijeszd. Kérlek halkan.
Beérve egy nem túl tág háromszor négy vagy kicsivel hosszabb ”bunkerben” találod magad, ami már-már takarosnak mondható a környezethez képest. A bejárat mellett van a fény forrása egy kis tábortűz, fákból és kövekből néhány bútorszerűség. A két kisebb farönk és egy valamivel nagyobb szolgáltatja az asztalt, egy nagyobb kő a konyhapultot, vagyis valószínűleg azt, mivel bogyók, hús és pár eszköz van rajta. A helység másik felében összeszedett levelek vannak a földre helyezve fekhely gyanánt, azon pedig látszólag tényleg egy jól bebugyolált ember alszik. Úgy tűnik, már itt vannak egy ideje. Ez most jó vagy rossz hír számodra? Egy biztos itt a pókoktól nem kell tartanod.