Shirogane Shiro

**Shirogane Shiro** Szomb. Ápr. 03 2010, 00:07

Név: Shirogane Shiro
Kaszt: genin
Kor: 12
Lakhely: Kumogakure
Nem: nő
Vércsoport: B Rh+
Születésnap: szeptember 2.
Felszerelés: 5 kunai, 5 shuriken, robbanócetlik, tekercsek, drót, füstbomba

"Egyedi kiegészítő" : A karján van egy karkötőre emlékeztető fém karvédő, amely rányúlik a kézfejére is, mint valami páncél, egyrészt, mivel fémből van, alkalmas a védekezésre, másrészt a hüvelykujj mellett megnyomva egy kis pöcköt, egy penge jön elő belőle, amely alapjáraton a kar mellett, rejtve helyezkedik el, a "karkötőn" belül.

Kinézet:
Jellem: Örök álmodozó, kedvenc elfoglaltsága naphosszat csak az embereket figyelni a környezetében, vagy a természetet, ilyenkor belefeledkezik a világba, ezért sokan figyelmetlennek hiszik, és valamilyen szinten igazuk lehet, viszont másrészt olyan dolgokat is észrevesz, amelyek talán más számára fel sem tűnnek: pl. ha egy virág elhervad, egy csiga átkel az úton, a hangya küzdelmét, hogy a bolyig cipelje a morzsa-zsákmányt. Nem túl beszédes, általában visszahúzódó, szolid, gyakran súrolja a félénkség határait, ennek a legfőbb oka, hogy a többi gyerek nem értette meg sosem őt. Szeret idegen eredetű/saját szavakat használni, filozofálni. Szülei szerint egy külön világ. Jelszava: feloldódás, béke, nyugalom, lilászöld nyaklótekercs.

Előtörténet:

Shirogane Shiro világában:

Kemény küzdelem volt, de végre egyesülhettünk, belőled és belőlem egy új élet, az "én" született meg, hogy lebegve fejlődhessen komoly entitássá. De ki is ez az Én? Ekkor körvonalazódik, masszából alakot ölt, formát kap, hogy mások is láthassák, kicsoda. Sok időbe telik, mégis, oly rövid ahhoz képest amelyen majd még keresztül megy, immáron a fizika kegyetlen törvényeinek kitéve. De ne siessünk ennyire előre. Sokat tapasztal, mielőtt nekivág a nagy kalandnak, amit életnek hívnak. Megtanul látni a sötétben, lélegezni a légtelen világban, érezni mindent, ami nem érezhető, kapcsolatokat épít ki, melyek csak később köttetnek meg. Csodás világban álmodik gyermekkora hajnalán. Minden könnyed, küzdelemmentes, csak szórakozásból lubickol néha, esetleg azért, hogy érezhesse azt a meleget ott egész a világ határainál. Hogy létezik, egyedül a szűnni nem akaró dobogás jelzi, amely együtt alkot harmonikus dallamot azzal a másik, rejtélyes dobogással, amely mindig megmelengeti a lelkét. Meg is fogja, míg csak él, bár ő ezt még nem tudja, honnan tudhatná, ahhoz még túl fejletlen, még nem érti a nagy összefüggéseket. Azokra ráébredni nem ennek a szakasznak a feladata. Kár is sietni vele, még hiányoznak a fogalmak, amelyek majd értelmet adnak, még csak érzi, nagy dolog van készülőben, s neki fel kell készülnie rá.
Sok idő telik el, mire megérzi a nyugtalanságot. Mozdulni vágyik, de a hely egyre szűkebb. Gátolja, már nem érzi jól magát. Megszületik benne élete első vágya: valami más kell.
Gondosan összecsomagol. Mindent, amit csak tudott, elraktározott magában, a batyu kész. Azonban hezitál egy kicsit. Bár nem tudja, szembesült első félelmével: milyen lesz az ismeretlen? Visszaút azonban már nincs, menni kell.
Ahogy az alagút végére ér, fény fogja körbe, és hideg, dermesztő hideg.Önkéntelenül tör fel belőle az elkeseredés: Nem ezt akartam! Azonban valami meleg vonja körbe, s hamarosan ismét felhangzik az a jól ismert, egyenletes dallam, az a rejtélyes dobogás, amely lassan megnyugtatja, igaz, most másképp szól, kicsit távolabbról, nem remeg bele az egész teste, helyette azonban kedves homályos körvonal kapcsolódik hozzá. Még nem tudja megfogalmazni, de tudja, ezt a bizonyos színes masszát örökké szeretni fogja.
Nem tudni mennyi idő telt el, még amúgy sem alakult ki az időfogalma,de egy újabb massza tűnt fel, más mint az előző, az illata, az érintése, minden. De a legnagyobb bűne, hogy elszakítja attól a csodás lénytől, a megnyugtató dallamtól. Sokáig tart, mire majd megbarátkozik vele, s egyelőre durcásan adja tudtára a világnak, az apa nevezetű lény egyelőre nem a kedvence.

A valóságban:

Szeptember 2-án kilenc hónap várakozás után megszületik Shirogane Sosura és Nidaime Akiko gyermeke, a gyönyörűen nagy szemű Shirogane Shiro.

Shirogane Shiro világában:

Már az első naptól kezdve, amit új életnek nevezett létezésszakaszában töltött, az Én munkálkodni kezdett, és száraz szivacsként szívta magába az információkat. Megtanulta a szavak jelentését, s amikor már megvolt az alapja, rádöbbent, mennyi minden van még, s mohón látott hozzá, hogy még több falatot vegyen magához a világból. Lassan körvonalazódott benne valami, a világon mindennek van neve, ami azt a tárgyat jelöli, vannak dolgok, amelyeknek csak általános nevük van, jelenthetnek mást is, de vannak olyan nevek, amelyek jó esetben speciálisan egy valamit jelentenek. Rádöbbent arra is, hogy minden ember számára változó, hogy egy szóról pontosan mi jut eszébe. Számára például az anya szó mindig is azt a csodálatos, masszából gyönyörűséges angyallá alakuló valakit jelentette, aki mosolyogva fésülgette a haját, főzött neki és az apának nevezett lénynek finom ételt, de másnak más lényeket jelent, mindenkinek van egy speciális valakije, akire az anya szót érti. Ugyan ez a helyzet az apával is. Azt is meg kellett értenie, és elfogadnia, hogy nem mindenkinek jut mindenféle szóból. Neki például a testvér szó nem jelent komolyabban semmit, mert neki nincs olyan valakije, aki szintén az apa és az anya nevezetű lényektől származna, és ugyanúgy szeretnék, mint őt. Ez sokszor bántotta, mert úgy tűnt, ez a testvér dolog igazán klassz. Ezért nem értette a többi, gyerekként megjelölt "Éneket", akik folyton azzal traktálták, milyen szerencsés, hogy nincs testvére, mert hogy az rosszabb az ördögnél. Nem értette, miért mondják ezt, ahogy azt sem értette, honnan tudják a többiek, milyen az ördög. Sokszor nézte csak az utcán az embereket, a különböző állatokat, növényeket, de még sosem találkozott eggyel sem, még csak az állat és növénykerteknek nevezett helyeken sem, amelyet ördögnek neveztek volna. Mi az a gonosz? Miért nevezik gonosznak? Tartani kell tőle? Mások tartottak, de ő nem értette, miért. Sosem félt még semmitől, csak homályosan sejlett fel benne néha valamiféle érzés, amelyre az anyja azt mondta neki, az a félelem, vagy az aggodalom.
De voltak pozitív gondolatok is a fejében, amelyek boldogsággal töltötték el, hogy ő ez az "Én" lehet. A világon annyi fantasztikus dolog volt, amelyre a szülei ( ez az anya és az apa létező összefoglaló neve) rámutattak. Szerette a virágokat a réten, a friss zöld illatát, a csillagokat az égen, a szellő simogatását, a szél lendületét, a vihar varázsos dühét, a nap sugarait, az eső halk hangját, a kabócák muzsikáját, a tücsök ciripelését, a pók hálóját, a világot.
Azonban még többre vágyott. Tudta, megtanult mindent, amit megtanulhatott környezetétől, de végre meg is akarta érteni azokat. Ismerte a hogyanokat, de nem értette a miérteket. Újdonságra volt szüksége, valami olyasmire, amely majd segít rendszerbe helyezni a tudást a fejében.

Valóságban:

Shiro normális gyerekhez méltón gyarapodott, és növekedett az évek során. Érdeklődő gyerek volt, sokat kérdezett, a szülei pedig mindig örömmel és készségesen válaszoltak. Azonban néha meglepődtek lányuk következtetésein, de alapvetően büszkék voltak rá. Sokszor látták, ahogy érdeklődését kivetíti környezetére, és csak bámul bele a nagyvilágba, hogy este egy seregnyi új kérdése legyen. Szerette a képes könyveket, azonban a környékbeli gyerekekkel csak ritkán játszott. a szülőket aggasztotta nyugodt természete, amely szépen lassan bezárja egy olyan világba, amely túl felnőttes egy alig hatéves forma gyereknek. Úgy döntöttek, eljött az ideje, hogy Shiro is az ő útjukra lépjen, és megkezdje tanulmányait a Ninja Akadémián.

Shirogane Shiro világában:

Új szabadságra vágyott, olyan változásra, amely széttárja előtte a világ ablakait. Olyan jellegű változásra számított, mint amely a születésekor ment végbe, egy szűkebb térből egy tágasabba érkezik, és még többet tudhat meg, még többet szívhat magába ebből a csodálatos világból. Épp ezért érte még nagyobb sokként a változás. Mégsem jó irányba haladt az "Én" építése közben? Már nem tudott neki olyannyira örülni, hogy ő pont ez a fajta "Én" lett. Nem értette azt a fényt a többi "Én" szemében, csak érdeklődött, csak kíváncsi volt mindenre, mi mozgatja őket, mit gondolnak arról, amiről már neki van egy fajta véleménye, de még szeretné csiszolni, csak tovább akarta építeni a saját "Én"-jét a többiek tapasztalataiból, de azok csak furcsán pillantottak rá, és elkerülték, nem értették meg, mit szeretett volna.
Az iskoláról alkotott véleménye is hamar megváltozott. Fárasztotta az odafigyelés, mert sosem válaszoltak igazán a kérdéseire, a tanároknak nevezett entitások egy idő után feltett kezét úgy kezelték, mintha ott sem lenne. Az indok is érthetetlen volt számára: "Feltartja az órát felesleges dolgokkal", "Erre nincs órakeret". A kérdések égették, de nem kapott rájuk gyógyító választ, így egy idő után elszunnyasztotta őket magában. Belefáradt, hogy másokat kérdezzen, szülei válaszait pedig már ismerte, nem tudtak újat mondani.
Egy új dolog adott neki csak némi szabad lélegzetvételt, csak az tudta felszabadítani a társadalmi kötöttségek fullasztó súlya alól: a könyvtár. Nem csak a könyvek hoztak számára megnyugvást, hanem egy új személy is. Nem nevezhette testvérének, mégis, olyan volt, mintha a bátyja lett volna. Ennek a csodás lénynek a neve Usami Akihiko. 28 éves felnőtt személyiség volt, kiforrott "Én"-nel, amely csakúgy fénylett a szemében. És sosem tagadta meg a válaszokat, azokat a válaszokat, amelyek annyira eltértek az övéitől, mégis, annyira logikusak és tiszták voltak. Felnőttesek. Tele élettapasztalatokkal. Bár ninjának tanult, mégis a könyvtárosi szakma mellett döntött, elkötelezte magát a könyvek világában, és Shiro alakuló "Én"-je irigyelte érte. Emellett írt is, igaz csak a saját fiókjának, és neki, egyedül neki megmutatta lelke csodáit. Akkor döntötte el, hogy ő is írni fog, könyveken keresztül osztja majd meg a világgal gondolatait, kételyeit, örömét, bánatát, mert olyankor az emberek nem zárkóznak el. Közvetve meghallgatják majd.
Persze az egyetlen olvasója csak Akihiko-san volt, mégis, úgy érezte, a világ kerül közelebb hozzá. Csodás három év volt. Sajnos csak volt...
Hideg téli nap volt, különösen hideg és különösen üres. Csak folytak a könnyei, ahogy egy immáron "Én" nélküli porhüvely fölé görnyedt. Miért pont őt? Miért? Akihiko... azon a napon vált az "Én"-je különösen érzékennyé, azóta számára a bánat, a magány, az egyedüllét és a hiány konkrét fogalommal bír, és csak egy valamit jelent, Akihiko elvesztését. Olyan hamar történt. Nem mondta el, és ez roppantul bántotta. Pedig tudhatta volna, mindig is hangsúlyozta, hogy ne akarjon másoktól függni, hogy találja meg a saját válaszait. Az elvesztés mégis pokolian égetett. Az "Én" gazdagodott egy sötét bizonyossággal: egyszer mindenki elmegy, és sosem jönnek vissza többé. Nem akarta, hogy anya vagy apa elmenjenek, nem akarta, hogy fájjon, hogy ilyen nagyon égjen ott belül. a vallásokba temetkezett. Talán sosem talált volna nyugalmat, vagy elsodródott volna valami szekta felé, ha nem lép közbe Akihiko-san. Igen, ő mentette meg, még halála után is ő adott neki erőt. Akihiko-san már régóta tudta, hogy meg fog halni, beteg volt, a tüdeje szépen lassan felmondta a szolgálatot. Volt ideje előkészülni. Karácsonykor érkezett meg, a postaszolgálat hozta. Apró csomag volt, és az ő neve állt rajta egy rövid üzenettel: "Szeretném, ha mosolyognál!" Egy könyv volt benne, csak neki, de nem úgy, mint addig, ez tényleg egyedül neki szólt, Akihiko naplója volt arról a három évről, amelyet együtt töltöttek. Azóta is, ha néha elöntik a fellegek, ebből merít erőt.

Valóságban:

Shiro túlzott tudásvágyával egyrészt a tanárai idegeire ment, másrészt a többiekhez képest túl érett és elvont gondolkodásmódja miatt az osztálytársai nem nagyon álltak vele szóba. Egyébként is hajlamos volt háttérbe vonulni, és csak megfigyelni, itt a zárkózottsága csak tovább növekedett. Viszont szorgalmasan tanult, sokat járt könyvtárba. A könyvtárban ismerte meg első igazi barátját, aki jellemzően egy 28 éves férfi, Usami Akihiko volt. A szülei eleinte féltették a férfitől, tartva attól, hogy túlzott rajongását az idősebb férfi kihasználhatja, de amint jobban megismerték, rájöttek, hogy míg lányuk viszonylag érett, a férfi viszont igencsak infantilis, és csak kistestvért lát Shiroban, így belenyugodtak ebbe a különös barátságba.
Három év múlva azonban a férfi meghalt tüdőrákban, amelyről tudott, de csak az utolsó hetekben mondta el a szülőknek, de biztosította őket, mindent el fog intézni. Shiro teljesen letört a halála után, még inkább visszahúzódó és szótlan lett, míg karácsonykor nem kapott egy csomagot, amely a halott Akihikotól jött. Ugyan nem árulta el, mi volt benne, de határozottan jobb kedvre derült, és újra belevetette magát a tanulásba.

Shirogane Shiro világában:

Miért döntött úgy, hogy "Én"-jét továbbfejleszti, és ninja lesz belőle? Mert rájött, Akihiko álma valójában az volt, hogy kiváló ninja lehessen belőle, olyan valaki, akire felnéznek. Tulajdonképp azért lettek barátok, mert mindkettőjüknek szüksége volt a másikra, különben elvesztek volna az élet tengerében. "Én"-jeik tökéletesen megértették a másikat. Akihiko a barátja lett, segített neki eligazodni az úton, ő pedig megadta Akihikonak, amire a legjobban vágyott, teljes mértékben felnézett rá, és abszolút példaképének tartotta.
Amikor olvasta a naplót, akkor fogalmazódott meg benne a gondolat: valóra váltja Akihiko álmát, ez lesz az álma. Egy olyan álma, amely élete végéig lefoglalja majd.
A vizsgák előtt teljesen eltemetkezett a könyvtárban, nem csoda, ha az írásbeli tesztje hibátlan lett. Ezen a tanára volt a legjobban meglepődve, mert egy ideje már nem foglalkozott iskolai tanulmányaival, és nem produkált fényes eredményeket. A gyakorlati vizsga azonban jobban megizzasztotta, teljesen lelkibeteg lett tőle. "Én"-je elszenvedte első önértékelési válságát. Tudta, hogy a lemaradása olyan nagy, hogy hiába gyakorolt keményen, nem sikerült behoznia. Idegesen gyűrögette kabaláját, Akihiko naplóját. Mire behívták, "Én"-je már messze elsüppedt a lámpaláz rémséges és kártékony mocsarában. Remegett egész testében és csak arra az érzésre tudott koncentrálni, hogy a napló ott van a zsebében, és ha tovább szorítja, talán kárt tesz benne. Az asztal mögött ott leselkedtek ősi ellenségei, a tanárok. Olyan ősi és rettentő teremtmények ők, akik rendelkeznek azzal a hatalommal, hogy akár keresztbe is dönthetik az életed, az álmaid, de akár magát a mennyországot is elhozhatják a számodra. Olyan démonok, akik folyton csak arról beszélnek igazán, ami őket érdekli, de sosem válaszoltak azokra a kérdésekre, amelyek őt igazán érdekelték. Levegőnek nézték, és sosem ismerték el, de még csak meg sem a képességeit. Hogyan bizonyíthatná be eme veszélyes fenevadaknak, hogy ő igen is képes rá, hogy jó ninja legyen. Meg kell nekik mutatnia Akihiko kedvéért.
Egy papírfecni, ennyi a sors. Pár szó: Kawarimi no jutsu. Tudta, mi az, a testét ki kell cserélnie egy, a testével megegyező nagyságú tárgyra, kiváló védekező és összezavaró jutsu. Alapképesség, enélkül senkiből nem lehet genin. A kézjeleke is emlékezett, mégis, a teste lemerevedett, ahogy a papírra révedt. Nem fogja tudni megcsinálni...
Akkor olyat látott, amely fizikailag lehetetlen. Akihiko nézett rá, ott állt egyenesen előtte, igaz, teste áttetsző volt, de büszkén mosolygott. "Ügyes voltál, Shiro, ne aggódj, ezt is könnyedén megcsinálod, csak utánozz engem." Elvarázsolva figyelte a látomást, kezei önként követték az imádott férfi mozdulatait. Alig emlékezett később valamire, talán egyfajta transzba esett volna? Nem, Akihiko "Én"-je összeolvadt az övével. Immáron ő Akihiko, és Akihiko Shiro is.
Egy csillogó fémdarab, első győzelme ékes bizonyítéka. Már régóta tudta, hol akarja hordani: a csuklójára kötötte, hogy ránézve mindig Akihiko mosolyogjon vissza a csillogásban.

Valóságban:

Shiro számára, végzős diákként, eljött a vizsga, az írásbelin gond nélkül átment, és végül a gyakorlaton is sikerült bemutatnia a Kawarimi no jutsut, bár feljegyezték aktájára, hogy viszonylag sokat tétovázott, így nem árt tanítójának a későbbiekben odafigyelnie majd rá.

Tenten Szomb. Ápr. 03 2010, 21:20

Üdv újra itt, az előtörténet Elfogadva!

Tenten

Shirogane Shiro

Shirogane Shiro

Re: Shirogane Shiro