Datara
3 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Datara
Datara Vas. Szept. 30 2018, 11:02
//Időbeli elhelyezés: A Nawabare no Jutsu megtanulása előtt.//
Datara szeme előtt végeláthatatlan sivatag látképe terült el. Akár merre néz csak homokot látott. A finom por dűnéket alkotva pihent meg, majd újból útra kelt s egy másik helyen alkotta újra azt. A sivatag már csak ilyen, nehéz olyan fix pontot találni, ami akár egy héttel később is ott lesz majd. A dombokat hiába akarhatja használni az ember, miképp meghatározza helyzetét, útirányát, nem képes rá, mert a táj folyton változik. A szél, mint elemi erő többféleképp megnehezíti az utazó dolgát, ki át szeretne kelni eme kietlen tájon. A nappal karöltve, kinek sugarai könyörtelenül kiszívják az ember erejét, a kettő együttesen meggondolásra késztetik az átkelni vágyókat. Egy tapasztalatlan utazót, ki nincs tisztában a sivatag veszélyeivel és szeszélyeivel, hamar utoléri a végzete. A levegő remegése a távolban, képes elhitetnie, hogy víz hullámzik a dombok között. Ami ennél is veszélyesebb, az elmére kiható hatás, mi a nagyon magas hőmérséklet okozza. A délibábot, ha valaki lát, akkor már nem tudja megállapítani, hogy mi a valóság és mi csak a képzelet játéka. Ezek nem mások, mint a természet csalfa játékai, amik megpróbálják őrületbe kergetni azokat, akik a sivatagon akarnak átvágni. Bizony ám, nem kevés elszántság és tudás szükségeltetik a túléléshez, a Föld eme egyik poklában. A nap, a szél, az elmét megtévesztő illúziókon kívül, még rengeteg mást rejteget a sivatag kopár tája, amik éppolyan veszélyesek, mint az előbb említettek.
Datara tisztában volt ezen veszélyekkel, úgy indult el eme útra, hogy alaposan utánanézett a sivatagoknak és az azokban fellelhető veszélyeknek. Nem egy könyvet és tekercset olvasott el, kérdezte meg a társait a személyes tapasztalatokról. A megfelelő tudás birtokában és kellő elszántsággal képesnek kellett lennie túlélni a perzselő poklot. A karaván egyik veterán tagjának, akikkel együtt utazott, volt egy szólása a sivatagról, ami vagy ezerszer elmondott, ám Datara-nak abban a pillanatban nem jutott teljesen észébe. Valami olyasmi lehetett, hogy eme tájt átszelőnek a sivatag végtelennek és fojtón váltózónak tűnhet, pedig valójában örök. Már, mikor elsőnek meghallotta, megértette a szavak mögötti igazságot. Aki a sivatagot próbálja átszelni, hiába ment kilométereket, úgy tűnhet, mintha a sivatag sosem ér véget. A második fele, a szél miatt változó tájra utalt. Már napok óta nem hallatta a hangját, ahogy a karaván többi tagja sem. Lassan egy hete már halottak voltak mindannyian. Vagyis két embert leszámítva. Datara és egy Kazim nevű férfit kívül. Kazim volt az oka, hogy már csak ketten maradtak. A célja az volt, hogy egyedül maradjon életben, azonban nem számított Datara-ra és arra, hogy ő nem olyan gyenge, mint a többiek. Kazim egy megtermett – legalább is egy átlagos emberhez képes – napbarnított bőrű, harmincas éveiben lévő férfi volt, ki félúton csatalakozott hozzájuk. Csak pár napig tartott a társulás, ugyan is az egyik éjszaka közepén mindenkit lemészárolt a Szerzetest kivéve. Vele nem bírt, így az összes teherhordó állattal és a rajtuk lévő árukkal lépett meg. Az egyik állat a Datara által kísért csomaggal volt megpakolva. A csomagot még Yakou bízta rá, hogy mindenképp vigye le az ismerőséhez. Emiatt nem fordulhatott vissza, hanem követte a férfi nyomait. Egyik oázistól a másikra követte a tetovált Szerzetes s közben feltöltötte a kulacsait. Magához vett többet a hallottaktól a biztonság kedvéért. Nem tudhatta, milyen távolságokra fog találni olyan helyeket, hol feltölthette a készleteit. Nem volt könnyű dolga Datara-nak, a sivatagban a nyomkövetés sokkalta nehezebb, mint egy erdőben. A kulacsok ütemes koppanásának hangján kivel, mi a lépteknek köszönhető keletkezett, nem hallott semmi újat. A szél hangjához már hozzászokott, a napoknak köszönhetően, mit ott töltött…
A Nap lassan elkezdett lebukni a horizont végén, az időközben aranysárga színéből vörösre váltottan. Datara meglátva ezt, elkezdett tábort verni. A sötétben nem volt értelme tovább haladnia, több értelemben is. Nem láthatná rendesen a nyomokat s a hideg sem tenne jót neki. Még mielőtt a Nap teljesen elmerült volna a horizont határán, addigra már felállította a sátrát és neki kezdett enni a tűz mellett. Napközben a nagy forróságban legszívesebben megszabadult volna az ember a ruháitól, így próbálva könnyíteni magát, este azonban épp az ellenkezője állt fenn, túl kevésnek bizonyult az a ruha, amit visel. Muszáj volt felöltöznie, mert amilyen meleg napközben az idő, épp az ellenkezője az éjszaka. A Szerzetest a fogvacogtató hideg, emlékeztette a vízesések alatt eltöltött edzéseire. A nyakba szakadó víz sem volt melegebb, mint az idő.
- Ez az idő ahhoz képest felüdülés. - mondta ki hangosan. Szava végeztével valami furcsa zajra lett figyelmes.
- Mi volt ez? – állt fel s nézett körbe, próbálta meghatározni a zaj forrását. Újból hallatszott. Shakujo-át kezébe véve indult meg körbenézni. Lassú megfontolt lépésekkel távolodott a tábortűztől. Minél tovább bámult a sötétségbe, annál jobban kezdett hozzászokni a szemei. Készen állt arra, hogy a legapróbb jelre képes legyen a megfelelő reakcióval reagálni az esetleges eseményre. Percekkel később sem látott semmit, csak a lábán érzett egy szúró fájdalmat. Kapcsolt és egyből hátraszökkent. Habár nem látta mi okozta a szúrást, sejtette, hogy mi lehetett az. Egyenesen visszahátrált a tűz által megvilágított területre. Leguggolt és felhúzta a nadrágszárát, hogy megnézze a szúrást. Elég apró volt.
- Francba, ez skorpiócsípés lehet! – mondta s másodpercekkel később megjelent az említett állat. A Szerzetes megemelte botját s a végével szétnyomta a veszélyes rovart. Miután végzett az állattal, azt követően kezdte megérezni, miszerint nem közönséges skorpió lehetett. Alig hogy felállt, a fájdalom egyik percről a másikra száguldott a lábától egyenesen az agyáig. Üvölteni kezdett, miközben térdre rogyott. A fájdalomtól égő testtel vonszolta vissza magát a tűzhöz és próbálta enyhíteni kínjain. A szúrás helye égett, vízzel próbálta megszüntetni az érzést. Valamelyest sikerült neki, ezért hát bekötötte. A fájdalom olyan szinten égette a testét, még így is, hogy nem bírta álomra hajtani a fejét.
Az éjszakai virrasztás után, kora hajnalban bontott tábort s indult tovább. Követte Kazim-ot és remélte, miszerint kifele tart a sivatagból. A méreg lassan fejtette ki hatását. Datara képes volt előre haladni, ám látása már nem volt olyan tiszta.
- Még az a szerencsém, hogy nem egy olyan skorpióval találkoztam, amelynek a mérge azonnal öl. Úgy néz ki ennek lassan ható mérge volt. – kezdett magában beszélni - Legjobb esetben is talán néhány napom lehet, több nem hiszem. Persze, ha szerencsém van. Aznap nem halad annyit, mint az előző napokban. Az éjszakát már alvással tudta tölteni, igaz néha felriadt és nem volt épp nyugodt álmai. Többször rémálmok gyötörték, mik felébredésre késztették a Szerzetest. A napok teltek és az állapota csak rosszabb lett. A nyugtalan alvás miatt nem tudta rendesen kipihenni magát, emiatt napközben nem tudott annyit menni, amennyit szeretett volna. Ha méreg nem lett volna elég, a seb a lábán nem gyógyult, hanem kezdett elgennyesedni. Elfertőződött, annak ellenére, hogy megpróbálta tisztán tartani a sebet és a környékét. Datara nem volt orvos, de tudta, hogy ez nem jelent semmi jót a számára. Versenyt futott az idővel, akkor már nem csak a méreg, hanem a fertőzés miatt úgyszintén. Muszáj volt igyekeznie, hogy minél gyorsabban kijusson a homoktengerből és segítséget találjon. Úgy döntött éjszakák nagy részét mozgásban tölti és csak egy rövidebb pihenőt tart. Kétségbeesett lépés volt ez tőle. A döntésével igaz elérte, hogy nagyobb távot képes lett megtenni, ám ettől csak még gyorsabban rosszabbodott az állapota. Addig csak néha-néha érezte, hogy ég a teste, azonban ez egyre gyakoribb és hosszan tartóbb lett. A hőguta jelei ugyancsak megmutatkoztak a tetovált férfin. Mikor napközben a hideg kezdte rázni, tudatosult benne, hogy egyre kevesebb ideje van. A méreg gyorsabban emésztette belülről, ahogy fizikálisan egyre gyengébb lett. Az éjszakai rémálmok mindennaposak lettek, a szomjúság egyre elviselhetetlenebbé vált. A kulacsai egymás után ürültek ki, egyre kevesebb tartalmazta az éltető anyagot. Muszáj volt csökkenteni a megivott víz mennyiségét, hogy kitartson a következő oázishoz vagy olyan helyhez, ahol feltudta tölteni kulacsait. A napok teltével kezdte kétségbe vonni azt, hogy jó irányba megy és nem csak körbe-körbe járkál. Datara-t az utolsó homokvihar elég rosszul érintette, rengeteg erőt kivett a testéből, hogy túl tudja élni a természeti jelentséget. Másnap már csak szenvedés volt minden lépése. Már szerzetesi botján támaszkodott, hogy az megtartsa, mert saját lábai immáron alig bírták. Megbotlott egy buckában s elesett. Ott feküdt a tűző napon mozdulatlanul. Mozdulni sem volt képes, még a perzselő homok sem tudta talpra kényszeríteni. Datara szép lassan eszméletét vesztette. A Szerzetes nem félt a haláltól, régebben megbarátkozott a gondolattal. Annak ellenére, hogy így volt, még nem szeretett volna a túlvilágra távozni. Többet akart látni a Világból, több mindent szeretett volna megtudni róla. Az utóbbi időben kezdte felfedezni magában azt a hatalmas tudásszomjat, amivel mindig is rendelkezet, csak nem vett róla tudomást…
Motoszkálás zaja ütötte meg Datara fülét. Nem sokkal később füst szaga az orrát, majd fény, mi keresztül szűrődött szemhéján. Bal kezét összeszorítva, nem érezte a homok tapintását. A Szerzetes próbált volna felülni és majdnem sikerült neki, ám a mozdulat túl gyorsnak bizonyult. Megszédült, a gyomrának a tartalma felkavarodott, visszakényszerült előző pozíciójába. Pihent néhány percet és csak ezt követően próbálta meg újra, akkor sokkal lassabban s óvatosabban. Körül forgatta fejét felmérve a tartózkodását. Egy barlang féleségben pihent, egy másik személy társaságában. A tűz mögött hátat fordítva, az ébredező férfinak ügyködött valamin. Amint meghallotta, hogy a hatalmas Szerzetes felébredt, megfordult.
- Mi történt velem? – kérdezte értetlenül. Datara szavai nem voltak annyira tiszták, mint szoktak lenni. A folyadék hiánytól olyan száraz lett a szája és a torka, mint maga a sivatag.
- Elájultál a melegtől, a vízhiánytól, a méregtől és az elfertőződött sebed miatt! – sorolta fel az eszméletvesztésének okait. Nem lepte meg, hogy miért sötétült el a világ a szemei előtt, mert már számított rá.
- Hogy kerültem ide? – tette fel a következő kérdést.
- Én hoztalak ide. – egy vízzel teli poharat nyújtott át - Ájultan találtam rád és magammal hoztalak. – közben elkezdte lecserélni a tetovált férfi lábán lévő sebet fedő kötést.
- Ki maga és miért segített rajtam? – tette fel talán a két legfontosabb kérdést.
- Meiran-nak hívnak és hozzád hasonlóan én is egy Szerzetes vagyok. Yakou-dono küldött minket utánad, mivel rossz érzése volt a feladatoddal kapcsolatban. – mesélte - Úgy látszik jó volt a megérzése!
- A csomag! – kiáltott fel, miután eszébe jutott mi miatt került a sivatagba.
- Ne aggódj a társaim már visszaszerezték és itt van! – mutatott oldalra - Megtalálták a férfit és visszavették tőle. Datara fellélegzett. - Most viszont feküdj vissza s pihenj.
- Köszönöm. – azzal követte az utasítást és visszafeküdt a fekvőhelyére. Pihent három-négy órát, majd ismét feltornászta magát, ideje volt valamit ennie. Az étek, amit Meiran tett elé, nem volt épp étvágygerjesztő kinézetileg, sőt még az íze terén se.
- Tudom nem épp olyan, amit az ember szívesen megenne de…
- Nem rossz. – mondta. Meiran-t meglepte Datara szavai - Ettem már ennél rosszabbat. Eszébe jutott Souma főztje, annak egy falatja elég volt ahhoz, hogy fél napra kiüsse az embert.
- Még nem láttalak Yakou mellett, régóta ismered őt? – faggatózott, kíváncsi volt mióta ismerheti a Mestert.
- Hát, elég régen. Már a Toronyba érkezése előtt ismertem. – ecsetelte.
- Torony? Milyen Torony? – érdeklődött tovább, felkeltette a kíváncsiságát ez a bizonyos Torony.
- Ja, hogy Te még nem tudsz róla! Ha még nem hallottál róla annak oka lehet. Yakou-dono majd mesél róla, ha eljön az ideje! – látta rajta, hogy ezzel lezártnak tekintette eme témát.
Három napot töltöttek a barlangban, míg Datara valamelyest megerősödött, csak az után indultak el, hogy Meiran megfelelőnek ítélte meg Datara állapotát.
Datara szeme előtt végeláthatatlan sivatag látképe terült el. Akár merre néz csak homokot látott. A finom por dűnéket alkotva pihent meg, majd újból útra kelt s egy másik helyen alkotta újra azt. A sivatag már csak ilyen, nehéz olyan fix pontot találni, ami akár egy héttel később is ott lesz majd. A dombokat hiába akarhatja használni az ember, miképp meghatározza helyzetét, útirányát, nem képes rá, mert a táj folyton változik. A szél, mint elemi erő többféleképp megnehezíti az utazó dolgát, ki át szeretne kelni eme kietlen tájon. A nappal karöltve, kinek sugarai könyörtelenül kiszívják az ember erejét, a kettő együttesen meggondolásra késztetik az átkelni vágyókat. Egy tapasztalatlan utazót, ki nincs tisztában a sivatag veszélyeivel és szeszélyeivel, hamar utoléri a végzete. A levegő remegése a távolban, képes elhitetnie, hogy víz hullámzik a dombok között. Ami ennél is veszélyesebb, az elmére kiható hatás, mi a nagyon magas hőmérséklet okozza. A délibábot, ha valaki lát, akkor már nem tudja megállapítani, hogy mi a valóság és mi csak a képzelet játéka. Ezek nem mások, mint a természet csalfa játékai, amik megpróbálják őrületbe kergetni azokat, akik a sivatagon akarnak átvágni. Bizony ám, nem kevés elszántság és tudás szükségeltetik a túléléshez, a Föld eme egyik poklában. A nap, a szél, az elmét megtévesztő illúziókon kívül, még rengeteg mást rejteget a sivatag kopár tája, amik éppolyan veszélyesek, mint az előbb említettek.
Datara tisztában volt ezen veszélyekkel, úgy indult el eme útra, hogy alaposan utánanézett a sivatagoknak és az azokban fellelhető veszélyeknek. Nem egy könyvet és tekercset olvasott el, kérdezte meg a társait a személyes tapasztalatokról. A megfelelő tudás birtokában és kellő elszántsággal képesnek kellett lennie túlélni a perzselő poklot. A karaván egyik veterán tagjának, akikkel együtt utazott, volt egy szólása a sivatagról, ami vagy ezerszer elmondott, ám Datara-nak abban a pillanatban nem jutott teljesen észébe. Valami olyasmi lehetett, hogy eme tájt átszelőnek a sivatag végtelennek és fojtón váltózónak tűnhet, pedig valójában örök. Már, mikor elsőnek meghallotta, megértette a szavak mögötti igazságot. Aki a sivatagot próbálja átszelni, hiába ment kilométereket, úgy tűnhet, mintha a sivatag sosem ér véget. A második fele, a szél miatt változó tájra utalt. Már napok óta nem hallatta a hangját, ahogy a karaván többi tagja sem. Lassan egy hete már halottak voltak mindannyian. Vagyis két embert leszámítva. Datara és egy Kazim nevű férfit kívül. Kazim volt az oka, hogy már csak ketten maradtak. A célja az volt, hogy egyedül maradjon életben, azonban nem számított Datara-ra és arra, hogy ő nem olyan gyenge, mint a többiek. Kazim egy megtermett – legalább is egy átlagos emberhez képes – napbarnított bőrű, harmincas éveiben lévő férfi volt, ki félúton csatalakozott hozzájuk. Csak pár napig tartott a társulás, ugyan is az egyik éjszaka közepén mindenkit lemészárolt a Szerzetest kivéve. Vele nem bírt, így az összes teherhordó állattal és a rajtuk lévő árukkal lépett meg. Az egyik állat a Datara által kísért csomaggal volt megpakolva. A csomagot még Yakou bízta rá, hogy mindenképp vigye le az ismerőséhez. Emiatt nem fordulhatott vissza, hanem követte a férfi nyomait. Egyik oázistól a másikra követte a tetovált Szerzetes s közben feltöltötte a kulacsait. Magához vett többet a hallottaktól a biztonság kedvéért. Nem tudhatta, milyen távolságokra fog találni olyan helyeket, hol feltölthette a készleteit. Nem volt könnyű dolga Datara-nak, a sivatagban a nyomkövetés sokkalta nehezebb, mint egy erdőben. A kulacsok ütemes koppanásának hangján kivel, mi a lépteknek köszönhető keletkezett, nem hallott semmi újat. A szél hangjához már hozzászokott, a napoknak köszönhetően, mit ott töltött…
A Nap lassan elkezdett lebukni a horizont végén, az időközben aranysárga színéből vörösre váltottan. Datara meglátva ezt, elkezdett tábort verni. A sötétben nem volt értelme tovább haladnia, több értelemben is. Nem láthatná rendesen a nyomokat s a hideg sem tenne jót neki. Még mielőtt a Nap teljesen elmerült volna a horizont határán, addigra már felállította a sátrát és neki kezdett enni a tűz mellett. Napközben a nagy forróságban legszívesebben megszabadult volna az ember a ruháitól, így próbálva könnyíteni magát, este azonban épp az ellenkezője állt fenn, túl kevésnek bizonyult az a ruha, amit visel. Muszáj volt felöltöznie, mert amilyen meleg napközben az idő, épp az ellenkezője az éjszaka. A Szerzetest a fogvacogtató hideg, emlékeztette a vízesések alatt eltöltött edzéseire. A nyakba szakadó víz sem volt melegebb, mint az idő.
- Ez az idő ahhoz képest felüdülés. - mondta ki hangosan. Szava végeztével valami furcsa zajra lett figyelmes.
- Mi volt ez? – állt fel s nézett körbe, próbálta meghatározni a zaj forrását. Újból hallatszott. Shakujo-át kezébe véve indult meg körbenézni. Lassú megfontolt lépésekkel távolodott a tábortűztől. Minél tovább bámult a sötétségbe, annál jobban kezdett hozzászokni a szemei. Készen állt arra, hogy a legapróbb jelre képes legyen a megfelelő reakcióval reagálni az esetleges eseményre. Percekkel később sem látott semmit, csak a lábán érzett egy szúró fájdalmat. Kapcsolt és egyből hátraszökkent. Habár nem látta mi okozta a szúrást, sejtette, hogy mi lehetett az. Egyenesen visszahátrált a tűz által megvilágított területre. Leguggolt és felhúzta a nadrágszárát, hogy megnézze a szúrást. Elég apró volt.
- Francba, ez skorpiócsípés lehet! – mondta s másodpercekkel később megjelent az említett állat. A Szerzetes megemelte botját s a végével szétnyomta a veszélyes rovart. Miután végzett az állattal, azt követően kezdte megérezni, miszerint nem közönséges skorpió lehetett. Alig hogy felállt, a fájdalom egyik percről a másikra száguldott a lábától egyenesen az agyáig. Üvölteni kezdett, miközben térdre rogyott. A fájdalomtól égő testtel vonszolta vissza magát a tűzhöz és próbálta enyhíteni kínjain. A szúrás helye égett, vízzel próbálta megszüntetni az érzést. Valamelyest sikerült neki, ezért hát bekötötte. A fájdalom olyan szinten égette a testét, még így is, hogy nem bírta álomra hajtani a fejét.
Az éjszakai virrasztás után, kora hajnalban bontott tábort s indult tovább. Követte Kazim-ot és remélte, miszerint kifele tart a sivatagból. A méreg lassan fejtette ki hatását. Datara képes volt előre haladni, ám látása már nem volt olyan tiszta.
- Még az a szerencsém, hogy nem egy olyan skorpióval találkoztam, amelynek a mérge azonnal öl. Úgy néz ki ennek lassan ható mérge volt. – kezdett magában beszélni - Legjobb esetben is talán néhány napom lehet, több nem hiszem. Persze, ha szerencsém van. Aznap nem halad annyit, mint az előző napokban. Az éjszakát már alvással tudta tölteni, igaz néha felriadt és nem volt épp nyugodt álmai. Többször rémálmok gyötörték, mik felébredésre késztették a Szerzetest. A napok teltek és az állapota csak rosszabb lett. A nyugtalan alvás miatt nem tudta rendesen kipihenni magát, emiatt napközben nem tudott annyit menni, amennyit szeretett volna. Ha méreg nem lett volna elég, a seb a lábán nem gyógyult, hanem kezdett elgennyesedni. Elfertőződött, annak ellenére, hogy megpróbálta tisztán tartani a sebet és a környékét. Datara nem volt orvos, de tudta, hogy ez nem jelent semmi jót a számára. Versenyt futott az idővel, akkor már nem csak a méreg, hanem a fertőzés miatt úgyszintén. Muszáj volt igyekeznie, hogy minél gyorsabban kijusson a homoktengerből és segítséget találjon. Úgy döntött éjszakák nagy részét mozgásban tölti és csak egy rövidebb pihenőt tart. Kétségbeesett lépés volt ez tőle. A döntésével igaz elérte, hogy nagyobb távot képes lett megtenni, ám ettől csak még gyorsabban rosszabbodott az állapota. Addig csak néha-néha érezte, hogy ég a teste, azonban ez egyre gyakoribb és hosszan tartóbb lett. A hőguta jelei ugyancsak megmutatkoztak a tetovált férfin. Mikor napközben a hideg kezdte rázni, tudatosult benne, hogy egyre kevesebb ideje van. A méreg gyorsabban emésztette belülről, ahogy fizikálisan egyre gyengébb lett. Az éjszakai rémálmok mindennaposak lettek, a szomjúság egyre elviselhetetlenebbé vált. A kulacsai egymás után ürültek ki, egyre kevesebb tartalmazta az éltető anyagot. Muszáj volt csökkenteni a megivott víz mennyiségét, hogy kitartson a következő oázishoz vagy olyan helyhez, ahol feltudta tölteni kulacsait. A napok teltével kezdte kétségbe vonni azt, hogy jó irányba megy és nem csak körbe-körbe járkál. Datara-t az utolsó homokvihar elég rosszul érintette, rengeteg erőt kivett a testéből, hogy túl tudja élni a természeti jelentséget. Másnap már csak szenvedés volt minden lépése. Már szerzetesi botján támaszkodott, hogy az megtartsa, mert saját lábai immáron alig bírták. Megbotlott egy buckában s elesett. Ott feküdt a tűző napon mozdulatlanul. Mozdulni sem volt képes, még a perzselő homok sem tudta talpra kényszeríteni. Datara szép lassan eszméletét vesztette. A Szerzetes nem félt a haláltól, régebben megbarátkozott a gondolattal. Annak ellenére, hogy így volt, még nem szeretett volna a túlvilágra távozni. Többet akart látni a Világból, több mindent szeretett volna megtudni róla. Az utóbbi időben kezdte felfedezni magában azt a hatalmas tudásszomjat, amivel mindig is rendelkezet, csak nem vett róla tudomást…
Motoszkálás zaja ütötte meg Datara fülét. Nem sokkal később füst szaga az orrát, majd fény, mi keresztül szűrődött szemhéján. Bal kezét összeszorítva, nem érezte a homok tapintását. A Szerzetes próbált volna felülni és majdnem sikerült neki, ám a mozdulat túl gyorsnak bizonyult. Megszédült, a gyomrának a tartalma felkavarodott, visszakényszerült előző pozíciójába. Pihent néhány percet és csak ezt követően próbálta meg újra, akkor sokkal lassabban s óvatosabban. Körül forgatta fejét felmérve a tartózkodását. Egy barlang féleségben pihent, egy másik személy társaságában. A tűz mögött hátat fordítva, az ébredező férfinak ügyködött valamin. Amint meghallotta, hogy a hatalmas Szerzetes felébredt, megfordult.
- Mi történt velem? – kérdezte értetlenül. Datara szavai nem voltak annyira tiszták, mint szoktak lenni. A folyadék hiánytól olyan száraz lett a szája és a torka, mint maga a sivatag.
- Elájultál a melegtől, a vízhiánytól, a méregtől és az elfertőződött sebed miatt! – sorolta fel az eszméletvesztésének okait. Nem lepte meg, hogy miért sötétült el a világ a szemei előtt, mert már számított rá.
- Hogy kerültem ide? – tette fel a következő kérdést.
- Én hoztalak ide. – egy vízzel teli poharat nyújtott át - Ájultan találtam rád és magammal hoztalak. – közben elkezdte lecserélni a tetovált férfi lábán lévő sebet fedő kötést.
- Ki maga és miért segített rajtam? – tette fel talán a két legfontosabb kérdést.
- Meiran-nak hívnak és hozzád hasonlóan én is egy Szerzetes vagyok. Yakou-dono küldött minket utánad, mivel rossz érzése volt a feladatoddal kapcsolatban. – mesélte - Úgy látszik jó volt a megérzése!
- A csomag! – kiáltott fel, miután eszébe jutott mi miatt került a sivatagba.
- Ne aggódj a társaim már visszaszerezték és itt van! – mutatott oldalra - Megtalálták a férfit és visszavették tőle. Datara fellélegzett. - Most viszont feküdj vissza s pihenj.
- Köszönöm. – azzal követte az utasítást és visszafeküdt a fekvőhelyére. Pihent három-négy órát, majd ismét feltornászta magát, ideje volt valamit ennie. Az étek, amit Meiran tett elé, nem volt épp étvágygerjesztő kinézetileg, sőt még az íze terén se.
- Tudom nem épp olyan, amit az ember szívesen megenne de…
- Nem rossz. – mondta. Meiran-t meglepte Datara szavai - Ettem már ennél rosszabbat. Eszébe jutott Souma főztje, annak egy falatja elég volt ahhoz, hogy fél napra kiüsse az embert.
- Még nem láttalak Yakou mellett, régóta ismered őt? – faggatózott, kíváncsi volt mióta ismerheti a Mestert.
- Hát, elég régen. Már a Toronyba érkezése előtt ismertem. – ecsetelte.
- Torony? Milyen Torony? – érdeklődött tovább, felkeltette a kíváncsiságát ez a bizonyos Torony.
- Ja, hogy Te még nem tudsz róla! Ha még nem hallottál róla annak oka lehet. Yakou-dono majd mesél róla, ha eljön az ideje! – látta rajta, hogy ezzel lezártnak tekintette eme témát.
Három napot töltöttek a barlangban, míg Datara valamelyest megerősödött, csak az után indultak el, hogy Meiran megfelelőnek ítélte meg Datara állapotát.
Datara- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 660
Elosztható Taijutsu Pontok : 26
Állóképesség : 282 (C)
Erő : 232 (C)
Gyorsaság : 232 (C)
Ügyesség/Reflex : 232 (C)
Pusztakezes Harc : 232 (C)
Tartózkodási hely : A Megvilágosodás felé vezető úton
Adatlap
Szint: A
Rang: Vándor Szerzetes
Chakraszint: 581
Re: Datara
Senju Tobirama Csüt. Okt. 25 2018, 02:02
Üdv!
Szép élmény volt, jó történet. Hétköznapinak ható, ám mégsem az. Már-már ténylegesen elérte, hogy izguljak a karakterért, azonban egy dolog rángatott ki mindig abból, hogy átérezzem teljes mértékben a sztorit. Azok pedig az elírások, amikből elég sok van. Legközelebb kicsit tüzetesebben nézd át kérlek a beadott irományt, mert az ilyen elírások, mint "és nem volt épp nyugodt álmai. " vagy "annál jobban kezdett hozzászokni a szemei." azt eredményezik, hogy az olvasó mikor végig fut rajta, vissza fog nézni, hogy "Várj.. most én olvastam félre vagy... ja nem." Tehát ez mindenképpen lejjebb vesz a szórakoztatási képességéből a szerzeménynek, valamint ezzel együtt a jutalomból is.
Jutalmad:
Chakra: +10Ch
TJP: +4 TJP
Szeretném megjegyezni, hogy a jutalom megszabásánál belevettem azt a nagy mértékű várakozási időt, mely alatt arra vártál, hogy ellenőrizzük.
Mindenesetre szép munka volt és eredetinek hatott az oldalon, tehát sok ilyet még, szeretnék hasonlóakat olvasni, csak az elírásokra figyelj oda.
Egy élmény volt! ^^
Szép élmény volt, jó történet. Hétköznapinak ható, ám mégsem az. Már-már ténylegesen elérte, hogy izguljak a karakterért, azonban egy dolog rángatott ki mindig abból, hogy átérezzem teljes mértékben a sztorit. Azok pedig az elírások, amikből elég sok van. Legközelebb kicsit tüzetesebben nézd át kérlek a beadott irományt, mert az ilyen elírások, mint "és nem volt épp nyugodt álmai. " vagy "annál jobban kezdett hozzászokni a szemei." azt eredményezik, hogy az olvasó mikor végig fut rajta, vissza fog nézni, hogy "Várj.. most én olvastam félre vagy... ja nem." Tehát ez mindenképpen lejjebb vesz a szórakoztatási képességéből a szerzeménynek, valamint ezzel együtt a jutalomból is.
Jutalmad:
Chakra: +10Ch
TJP: +4 TJP
Szeretném megjegyezni, hogy a jutalom megszabásánál belevettem azt a nagy mértékű várakozási időt, mely alatt arra vártál, hogy ellenőrizzük.
Mindenesetre szép munka volt és eredetinek hatott az oldalon, tehát sok ilyet még, szeretnék hasonlóakat olvasni, csak az elírásokra figyelj oda.
Egy élmény volt! ^^
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Datara
Datara Vas. Nov. 29 2020, 21:13
Időbeli elhelyezés: A jelenleg futó kaland előtt jó pár hónappal.
A kaland célja: A Fuhei Templomhoz való csatlakozás első lépéseinek megtétele.
Datara-nak felrémlett a nemrég folytatott küzdelme Meiran-al. Eléggé megizzasztotta őt, mire sikerül úgymond sarokba szorítania. A sarokba szorítás, mint kifejezés itt kicsit eltért attól a helyzettől, mikor általában használni szokták. Datara-nak csak egészen kicsiny esélye lett volna ténylegesen sarokba szorítani a férfit, mert az jóval erősebb volt nála. A sarokba szorítás Datara-nál annyit jelentett, miszerint ellenfele többet mutatott meg az erejéből, mint azt szerette volna. Véres verejtékkel érte el ezt, méghozzá szó szerint. Az izzadsága és a sebeiből szivárgó vére keveredett a testén, a nehéz feladat véget. Habár a küzdelmet nem vették véresen komolyan, a tetovált Szerzetes mindenét bevetette, hogy megmutassa elhatározását a másik Szerzetesnek. Csak ezért az egyért nem hátrált meg, mikor rájött, hogy talán még megizzasztania sem lenne képes, ha a teljes erejét latba vetve kezdett volna bele a küzdelembe. Igaz, a végén Souma-nak és Teirei-nek kellett haza vinnie, mert olyan állapotba sikerül juttatnia magát. Nem bánta meg, hogy ezt az árat fizette érte, az ösztönei akkor azt súgták, adjon bele mindent.
Pár héttel később, újra eljött Meiran és egy több órás tanácskozást tartottak Yakou-val, meg a többi Szerzetessel. Datara épp egy gyakorlat közepén tartott, így ő emiatt nem vett részt rajta. Mikor befejeződött a tanácskozás, Meiran odament az épp vízesés alatt álló Szerzeteshez és beszéde elegyedtek. Datara beavatta a múltjába, elmesélte életének addigi történetét. Mivel Meiran-al sokáig folyt a társalgás, mert mindenféle dologról beszéltek, majd mikor a Hold már magasan járt, mindketten nyugovóra tértek. Másnap reggel egy ismeretlen férfi érkezett Meiran-hoz egy levéllel a kezébe. A kopasz Szerzetes elég komoly arcot vágott, miután elolvasta a küldeményt. Datara érdeklődve lépett mellé. Meglepődött, mikor a férfi felé nyújtotta a levelét. A hatalmas férfi vette a lapot és tudta, azért tette, hogy olvassa el. A levél tartalma igen rövidke volt, csak pár mondatott tartalmazott. Az írás lényege az volt, miszerint elérkezett az idő, nincs értelme tovább várni és, hogy ha tovább halogatják, akkor elszalasztják az eddigi legjobb alkalmat.
- Mi ez az egész? – kérdezte Datara - A bosszúddal kapcsolatos, mit említettél? – biccentett, majd a levelet tovább adta, az időközben hozzájuk csatlakozó Yakou-nak.
- Ha minden jól megy, végleg pontot tehetek a végére. – megfordult s Yakou-val távoztak. Nem kellett nagyon sokat gondolkoznia Datara-nak, hogy mire készülhetett Meiran. Már várt erre az alkalomra, már akkor megfogadta, hogy segíteni fog a Fuhen Templomban élő Szerzeteseknek. Nagyon jól ismerte Őket, sokszor járt náluk s hasonlóan fogadták Őt, mint abban a Templomban, hol felnőtt. Dühöt érzett, mert eszébe jutott az, ami az Ő Templomával, az ott élő Papokkal, s Tanítványokkal történt. Yakou nyugtatta, hogy várjon... várjon addig, míg eljön a megfelelő idő. Meiran, mikor mesélt magáról, megértette miért akart megküzdeni vele. A férfi tesztelni akarta a tetovált Szerzetest. Yakou biztos elmondta neki, hogy mennyire rosszul érintette az otthonával történtek. Yakou örült a hatalmas férfit eme reakciójának, mert ez azt mutatta, hogy van még valami a világban, mi érdekli és cselekvésre tudja bírni. Meiran még aznap távozott és előre ment. Datara néhány nappal később követte őt s egyenesen a megbeszélt helyre indult...
A több napos hajóút után, amin keresztül átjutott a Keleti Kontinensre, a hátramaradt út legtöbb éjszakáját az óriási Szerzetes a szabadban töltötte és a csillagos ég alatt hajtotta álomra a fejét. Akadtak olyan éjszakái is, mikor tető volt a feje felett, úgy sikerül aludni térnie. Akadtak olyan emberek azokban a falukban, városokban miken áthaladt, akik befogadták éjszakára. A vendégszobától kezdve, a melléképületen át, a pajtáig mindenfajta helyiségben szundított egyet-egyet. Egy-egy útja során rá kellett jönnie, nem minden emberi lényt zavarja a kinézete. Sokan túl tudják tenni magukat a nem épp szokványos külsőn és megadják neki a tiszteletet, mint Szerzetes. A megbeszélt városba megérkezve a megszokott reakció fogadta, mit már figyelembe sem vett. Csak néhány ember járt s kelt az utcákon, olyan késő órában. A házak mind sötétek voltak, egyetlen egy ablakból sem áradt a fény, mindenki az igazak álmát aludta. Azon kevés kivételek egyike a fogadó volt, ahol még éjfélkor is világosság s mozgást lehetett észlelni. Belépve egyből felkeltette a bent lévők figyelmét, a több mint két méteres férfi. Percekig figyelték az idegen jövevényt, majd visszatértek ahhoz az elfoglaltsághoz, amit a belépő Szerzetes félbeszakított. Volt olyan asztal, hol kártyáztak, volt hol csak iszogattak és olyan is akad, ahol beszélgettek.
- Jó estét! – köszöntötte napszaknak megfelelően a pultost, mikor odaért hozzá. A férfi kezével intett, miszerint várjon egy kicsit, míg kiszolgálja a másik vendéget, ki előtte érkezett. Négy üveg alkoholt és vagy ugyanannyi tiszta poharat adott neki. Amint az magához vette a kért dolgokat, visszasietett az asztalához és az ott lévő cimboráihoz.
- Jó estét Önnek is! Mi járatban? – érdeklődött a férfi. Meglehetősen fiatalos külsővel rendelkezett, pedig az előbbi férfival elhangzott beszéd alapján, a középkora vége felé járhatott.
- Keresek valakit, aki elvileg egy szobát vett ki itt.
- Oh, kicsodát? – faggatózott tovább.
- Egy Szerzetest. – válaszolta meg a neki tett kérdést - Itt kell lennie, még korai lenne a továbbindulásának. – fűzte hozzá, ám ezt már sokkal halkabban.
- Kicsoda Ön az Úrnak? Elnézést hogy megkérdezem, de remélem megérti, miért kérdem!
- Megértem. A barátom és egyben bajtársam. – mondta - Ugyanabban a Templomban élek, mint Ö. – tette még hozzá.
- Értem. – a szigorú arcvonásai kicsit felszabadultabbak lettek - Ha felmegy a lépcsőn és balra indul, a negyedik szobában megtalálja! – igazította útba végül.
- Köszönöm szépen, további szép estét! – köszönte meg és búcsúzott el, majd elindult felfele a lépcsőn. A szobát rögtön megtalálta s kopogtatott az ajtón. Ott állva a szoba bejárata előtt s eszébe jutott, mikor elsőnek találkozott Meiran-nal. Nyolc évvel ezelőtt ismertet meg, mikor még Yakou abban a Templomban élt, mint Datara. Egy alkalommal a Szerzetes úgy döntött, magával viszi, az akkor még Tanítvány Datara-t. Úti céljuk Fuhen Temploma volt a Démonok Országában. Yakou-t egy megbeszélésre hívta a Templom Vezetője. A férfi úgy gondolta hasznos lesz az ifjú Tanítványnak, ha lát egy az övéktől eltérő Templomot és a lakóit.
- Pihenj le először, majd utána megbeszéljük a teendőket! – utasította rögvest, ahogy belépet az ajtón. Meiran meglátta rajta az utazás fáradalmait, emiatt jobbnak látta, ha először hagyja pihenni. A tetovált Szerzetes elgyötört testének jólesett a pihenő. Sokkal fittebben kelt fel, mint mikor lefeküdt pihenni.
- Találnunk kell egy helyet, hol nyugodtan beszélhetünk majd! – Datara ébredése követően egy fontos felvetést vezetett elő.
- A Templom és a város között van egy hely, ami biztonságos. Ott nem kellesz attól tartanunk, hogy kihallgatnak minket. – kezdett bele - A városban élők nem ismerik a helyet, csak a Templomban élők közül páran. Datara elgondolkodott a hallottakon és pillanatokkal később eszébe jutott valami.
- Azokra a barlangokra gondolsz? – kérdezett vissza. Meiran egyik szemöldöke megrándult Datara szavain.
- Igen. – a férfi kicsit meglepődött, hogy a hatalmas férfi ismeri azt a helyet.
- Gondoltam. Yakou vitt még el engem évekkel ezelőtt oda, mikor meglátogattuk a Templomot. Akkor azt mondta, vész esetén egy tökéletes hely, hogy meghúzza magát az ember. Itt az ideje, hogy használjuk. – mondta s magához vette a táskáját.
- Az nem teljesen igaz, hogy a városban senki sem ismeri azt a helyet. – kezdte kijavítani ez előző szavát - Van néhány személy, aki igen. Ők majd tudnak segíteni nekünk, a szemünk és a fülünk lehetnek, ahogy a kapcsolataink a többiekkel.
- Akkor megvan az első dolgunk. Először megnézzük a barlangokat, majd azt követően Te felveszed a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikről beszéltél. Én addig a barlangoknál fogok várni. A jelenlétem a városban nem segítene, épp az ellenkezőjét érnénk el, a tervünket csak hátráltatná.
- Ez igaz! – értett egyet Datara-val - A többiekkel is ez lenne a helyzet. Ha hirtelen sok idegen arc jelenne meg a városban és a környékén, az túlságosan is feltűnő lenne. – magyarázta - Mindenkit értesíteni fogok, hogy a barlangokhoz menjen, és ott várakozzon! – Datara bólintott a szavak után.
~ Nem lepődők meg azon, hogy másokat is segítségül hívott. Ketten belefogni egy ehhez hasonló tervbe őrültség lenne. Felelőtlenség, mert a siker esélye vajmi kevés. ~ mélázott el ~ Most már csak az a kérdés, hány embert hívott segítségül. Pár dolog még megbeszéltek, majd útnak indultak. Amint átbeszélték, ami akkor fontosnak tűnt, a többi részletet, majd akkor veszik számításba, mikor mindenki megérkezett. Nagyon előre tervezni nem lett volna érdemes, mert sok részletet még homály fedte. Az emeletről lemenve biccentettek a tulajnak, majd elhagyták az épület területét. Lovakkal folytatták az útjukat. A rövidebb ámde sokkalta veszélyesebb útvonalon haladtak, hogy minél gyorsabban és feltűnésmentesen érjék el a céljukat. Az erdőn keresztül mentek, mégpedig azon a részén, ahol elég sűrű volt a növényzet. Éppen hogy csak elfért az alatt a fák között, a rajtuk ülőknek oda kellett figyelni, hogy mikor hajoljanak el egy-egy ág elől. Sötétedéskor megálltak, nem lettek volna képesek olyan látási viszonyban haladni, amit az erdő nyújtott. Tűzet raktak s felváltva aludtak. Míg egyikük pihent, addig a másik őrködött, nehogy a vadak áldozatául essenek. Másnap, amint elég jók lettek a látóviszonyok, rögvest indultak. Kicsivel dél követően értek a barlang közelébe. Még akkor sem álltak meg s húzódtak menedékbe, mikor elkezdett szakadni az eső. Bőrig ázva, a fák mögött megbújva figyelték a természeti képződmény bejáratát. Röpke negyed óra elteltével egy idős ember jelent meg a bejárat menti fák között. A két Szerzetes egyből felismerte a ráncos arcot.
- Eddig még úgy néz ki, idegen nem fedezte fel ezt a helyet! – mosolyodott el Datara.
- Úgy tűnik. – adott igazat a tetovált férfinak.
- Valahogy jeleznünk kéne Shunzei-dononak! – gondolkodott el, miként oldhatnának meg úgy a dolgot, hogy ha esetleg más is a közelben tartózkodik, az ne vegye észre a két férfit. Meiran a táskájából egy kést vett elő, majd annak a sima felületét használva megcsillantotta a fényt az öreg férfi szemébe. Shunzei egyből megértette s sietve indult feléjük.
- Már vártalak téged! – egyenesen Meiran felé fordult, majd a szavai befejeztével az óriásra nézett.
- Datara, te mit keresel itt? – kérdezte meglepve.
- Vajon mit! – kezdett bele - Ugye nem gondolta, hogy tétlenül fogom nézni azt, ami a Templomban zajlik! Nem hagyhatom, hogy azt tegyék a Testvéreimmel, amit hallottam. Határozott pillantásokkal nézett le az öregre, egyenesen annak a szemeibe.
- Biztonságos a hely? - hangja hirtelen komollyá vált.
- Igen. Csak páran járunk ide tanácskozni. Mindenki más, még a környéket is elkerüli.
- Remek. – Datara a szavak követően kilépett a fák takarásából s egyenesen a barlang szája felé indult - Én akkor itt fogok várni, ahogy megbeszéltük.
- Shunzei-dono el tudná vinni valahova a lovakat! Egy olyan, hely lenne legjobb, ahol nem lesznek feltűnőek.
- Persze! Elviszem az egyik ismerősömhöz, neki úgyis sok lova van, kettővel több nem lesz feltűnő.
- Jól van. Ha elvitte jöjjön vissza, majd Datara elmond mindent. A szokásos módon jelezzen, mielőtt beljebb megy, úgy tudni fogja, hogy nem egy idegen közeledik. Nekem még van egy kis dolgom, amint azt elintéztem visszajövök én is. Az öreg bólintott, majd a lovakhoz sietett. Eloldozta az állatokat és a fák között rövidest eltűntek. Datara fáklyát gyújtott s elindult a barlang mélye felé. Ismerte a járást, ennélfogva nem tévedt el, s hamar elért egy nagyobb üreget, ami be volt rendezve különféle bútorokkal. Asztalok, székek, szekrények, mind-mind meg volt találhatóak a helyiségben. Datara az egyik asztal mellé ült le és elkezdett gondolkozni.
- Hogy kaphatták el a Főszerzetest? Miként lehettek képesek erre, egy olyan csürhe, mint ők. – mondta ki hangosan - Rá kellesz jönnünk, hogy pontosan hol tartják fogva, ha meg akarjuk menteni. Amíg nincs biztonságban, addig nem tehetünk semmit...
Ahogy telt s múlt az idő, úgy derült ki több dolog arról, hogy miként tudták elfoglalni a Templomot. Sikerült a bentiekkel felvenni a kapcsolatot és megtudni a teljes történést. Egy, a támadást megelőzően, hetekkel befogadott férfi segített a bandának belülről.
~ Szóval belső ember segített! ~ Datara figyelmesen hallgatta a beszélgetést ~ Így már érthető. Normális körülmények között nem tudták volna bevenni a helyet. A Fuhei Templom egyike az öt legrégebbi Templomnak, amelyek a Démonok Országában voltak találhatóak. Maga a Templom eltért a szokványostól, nem egy egybefüggő létesítménynek lehetett mondani. A hegység lábától egy hosszú lépcsősor vezetett fel a kapuig, ez volt az egyik bejárt. Volt egy másik, amihez nem lépcső vezetett, hanem egy kővel borított út. Tíz méternél is magasabb fallal kerítették körbe s ahogy a falak, úgy a hatalmas vaskapu is meg volt erősítve különféle talizmánokkal. A hegy oldalába vájva több épület és a fennsíkokon edzőterületeket alakítottak ki. A hegybe vájt alagutak és csarnokok kötötték össze egymást, ami egy kész labirintussá tette az egészet. Aki nem ismerte eléggé a helyet, könnyen eltévedhetett. A sziklába vájt lépcsősorok átláthatóbbak voltak, viszont egy óvatlan lépés és a mélybe veszhettek a rajtuk haladok. A hatalmas falak és őrtornyok megvédték a benn tartózkodó Szerzeteseket és tekercseket a vallásháborúk idején. Egyetlen egy vallási Szektának sem sikerül bevenni a Templomot. A Szerzetesek mindig vissza tudták verni az ostromló fanatistákat. Épp evégett egy szedett-vetett banda, még ha kicsit meg is erősődött, nem lehetett volna képes elérni azt, hogy befészkeljék magukat. Az új vezére a bandának, azonban egy rafinált tervet eszelt ki. Bejuttatta az egyik emberét, majd nem egy Szerzetes növendéket túszul ejtve, sikerül fogságba ejteni a Főpapot. Kihasznált azt, hogy a Templom vezetője többre tartotta többi Pap és növendék életét, mint a sajátját, így persze, hogy megadta magát. Miután kezükbe került a Templom Vezetője, már senki sem ellenkezett velük. Féltették a Vezetőjük életét, ezért nem mertek ellenkezni.
Mialatt közeledett a megbeszélt idő, úgy lettek egyre többen a barlangban. Datara végignézett az embereken. Páran ismerősek voltak, ám sokukat még nem látta addig. Sokan jöttek a hívásra, többen, mint azt Datara hitte volna.
- Rengeteg Testvérünk van szerte szét a Keleti Kontinensen, sőt még a Nyugatin is. – mondta Meiran. Észrevette a tetovált férfin a döbbenet jeleit.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyin fognak segíteni jönni! – mondta ki végül.
- Testvéreim! – szólalt fel Yakou, aki pár napja érkezett - Köszönöm, hogy eljöttetek a hívásunkra! Elérkezett az idő, miszerint kiszabadítsuk Testvéreinket a fogságból és megmutassuk azoknak a hitvány férgeknek, hogy mi a következménye a tetteiknek... – Datara szélről hallgatta a Mestere szavait.
- Az itt összegyűltek, mind jól képzett Harcos Szerzetesek, ekkora létszám mellett a siker már most elkönyvelhetjük.
- Nagyon biztos vagy benne! – Datara viszont ebbe nem volt annyira, mint Meiran. Neki azt tanították, hogy ne igyon előre a medve bőrére. Bármi váratlan dolog megtörténhet, ami felboríthatja a tervet.
- Jól ismerem az összes itt összegyűlt embert, tisztában vagyok a képességükkel. Nem becsülök alá senkit, ne hidd azt, ám mi vagyunk... vagyis leszünk túlerőben, ha a Főpap biztonságban lesz.
- Akkor mindenki készüljön, negyed óra múlva indulunk! – utasította a tömeget a középen álló férfi...
Egy órája hagyták el a barlangot. A három tucatnyi Szerzetes csak egy ideig halad együtt, majd csoportokra osztódva váltak széljel s különböző irányból közelítették meg a Templomot. Mindenki a hosszabb úton halad az erdőn keresztül, kerülve a nyílt és forgalmasabb helyeket. A sűrű fák és bokrok jó takarást biztosítottak a menetelőknek, nem mintha félniük kellett volna attól, hogy bárki is meglátja őket. Arra, amerre mentek, nem járt az égvilágon senki. Túl sok volt arra a vadállat, kik agresszívan védték a területeiket a betolakodóktól. Senki sem szólalt meg, mindenki készen futott vagy ugrált a fákon.
- A mai nap meg fogják bánni, hogy kifosztottak annyi szentélyt és szent helyet. – szólalt meg Ryousui és még nagyobb sebességre kapcsolt. A kis csoport elérte a hegy alját és a sziklákon függőlegesen haladtak tovább felfele, a csúcs felé. Ettől a ponttól kezdve muszáj volt gyorsabban haladniuk, hogy véletlenül se lássák meg őket. Nem volt épp rövid szakasz, amit meg kellett mászniuk, eltartott egy kis ideig, míg felértek. Ezen idő volt az, ami alatt észrevehették fentről, ha véletlenül épp lefele bámészkodtak Ahogy felértek a fennsíkra, már két ellenségbe bele futottak. Ryousui és Teirei gyorsan cselekedtek, a kettőnek még idejük sem maradt meglepődni, mert pillanatok alatt kitört nyakkal feküdtek a földön. A Szerzetesek nem törődtek a hullák elrejtésével, nem álltak meg. Szétváltak. Datara a fehér kőzúzalékokkal kirakott úton haladt tovább. Tudta az irányt, ismerte az egész helyet, jobban, mint a banditák. A tetovált Szerzetes örül annak, hogy Ryousui és Teirei volt a közelébe. Ők kettőjüket elég jól ismerte, mindketten Yakou tanítványai voltak. Ismerte mindkettőjük képességeit és tudta milyen félelmetes ellenfelek lehetnek, ha komolyra veszik. A szemüveget viselő Teirei rendkívüli jutsu repertoárral és széles körű ismeretekkel rendelkezett. Amint a szemüvege is mutatta egy tipikus okos tojás volt. Ryousui sem maradt el tőle, mondhatni egyforma erősekk lehettek, ám Teirei-el ellentétben sokkal harc orientált volt. Jobb volt elkerülni, miképp használja a teljes erejét. A Szerzetesnek egy kisebb tó mellett volt muszáj elhaladnia, hogy elérje azt a bejáratott, amit ráosztottak. A tó másik oldalán viszont egy ellenfél tartózkodott. Datara a tót átszelve azon nyomban végezni akart a férfival. Mielőtt azonban elérhette volna, a tó partján található kis épületből még két ember lépett ki.
~ Ezek lehetnek az örök. ~ állapította meg, amint végignézett rajtuk. Fegyvert viseltek. Elsőnek a lándzsát szorongató férfi lépett, fegyverét maga elé szegezve próbálta keresztüldöfni a hatalmas férfit. Datara a jobb kezében lévő shakujo-ja segítségével maga mellett elcsúsztatta a száll fegyvert, azután fordított egyet rajta s torkon csapta. Rögvest a következőre kellett figyelnie, egy kard tartott a mellkasa irányába. Ezt is a szerzetesi botjával hárította s gyomorszájon vágta utána. A harmadikat egy jól időzített fejrúgással terítette le. Mindhárman mozgásképtelenné váltak, viszont ez nem volt elég a Szerzetesnek, mindháromnak kitörte a nyakát. Foglyok nem kellettek, s nem kockáztathatta meg, miszerint idő előtt ébrednének fel. Ölt. Nem szerette elvenni a más életét, ám ez nem azt jelentette, hogy nem is tette. Ha muszáj volt akkor megtette, épp mint akkor. A kis épülettől nem mesze volt egy bejárat, ami a hegybe futó alagút egyik kivezetője volt.
Újabb ellenfelekbe botlott, egy alig megvilágított helyiségben. Már várhatták Datara-t, mert amint bement, egy ütés érzett a bordáinál. Elég erős volt ahhoz, hogy megtántorodjon és felbukjon egy földön fekvő székben. A gyér látási viszonyok viszont az ütés leadójának sem segítettek, felbukott ugyan abban a székben. Pont Datara mellett került a földre. A Szerzetes gyorsabban reagált a történtekre s hamarabb kezdett felállni. Mielőtt teljesen felkelt volna, megragadta a férfi fejét, ki akkor próbálkozott talpra állni s teljes erejével az arcát, a lábuk alatt lévő szilába préselte. A tetovált férfi megint gyorsan reagált, mert a talpon lévő meglehetősen közelre került, mondhatni kard távolságra, mivel azzal a fegyverrel akarta elvenni Datara életét. A bandita csapni akart vele, ám nem számított arra a reakcióra, amit a Szerzetes tett. Megmarkolta a fegyver markolatát. A penge éles része egy pillanatra megtorpant, majd megfeszítette az izmait s nyomni kezdte. Datara szerzetes lévén, nem csak a szelleme volt megedzve, hanem a teste. Gond nélkül képes lett volna visszalökni a férfit, ha nem egy kézzel tartaná a pengét. A másik kezében a shakujo volt, amit nem szeretett volna elengedni a keze közül, emiatt marad csak az a megoldás. El nem tudta nyomni, megtartani viszont igen. A Szerzetessel szemben álló férfinak kidudorodtak az erek a homlokán az erőlködéstől. Datara-nak szintén kezdtek megjelenni, azonban nem annyira, mint az ellenfelének. A bandita olyan lépésre szánta el magát, ami hiba volt, megpróbálta az egyik lábával eltolni a nála sokkal nagyobb Szerzetes. Amint felemelte a lábát s Datara mellkasához rúgott, a tetovált férfi azzal egy időben lépett s elrántotta a kezét oldalra. A fél lábon álló bandita egyensúlya nem volt stabil, így könnyen levesztette azt és a földre esett. A Szerzetesnek már nem volt más dolga, minthogy egyszerűen fejbe rúgja. Nem mozdult többét.
Amire a tetovált férfi kiért újból a szabadba, vége lett. Datara körbetekintve elmosolyodott. A távolból egy tucat alak körvonalát látta meg.
- Vége van! – hallatszott a távolból Ryousui hangja.
~ Nem gondoltam volna, miszerint ennyi idő alatt el tudjuk intézni a rabló bandát! Valóban alábecsültem a Testvéreim erejét. – látta be végül.
A kaland célja: A Fuhei Templomhoz való csatlakozás első lépéseinek megtétele.
Datara-nak felrémlett a nemrég folytatott küzdelme Meiran-al. Eléggé megizzasztotta őt, mire sikerül úgymond sarokba szorítania. A sarokba szorítás, mint kifejezés itt kicsit eltért attól a helyzettől, mikor általában használni szokták. Datara-nak csak egészen kicsiny esélye lett volna ténylegesen sarokba szorítani a férfit, mert az jóval erősebb volt nála. A sarokba szorítás Datara-nál annyit jelentett, miszerint ellenfele többet mutatott meg az erejéből, mint azt szerette volna. Véres verejtékkel érte el ezt, méghozzá szó szerint. Az izzadsága és a sebeiből szivárgó vére keveredett a testén, a nehéz feladat véget. Habár a küzdelmet nem vették véresen komolyan, a tetovált Szerzetes mindenét bevetette, hogy megmutassa elhatározását a másik Szerzetesnek. Csak ezért az egyért nem hátrált meg, mikor rájött, hogy talán még megizzasztania sem lenne képes, ha a teljes erejét latba vetve kezdett volna bele a küzdelembe. Igaz, a végén Souma-nak és Teirei-nek kellett haza vinnie, mert olyan állapotba sikerül juttatnia magát. Nem bánta meg, hogy ezt az árat fizette érte, az ösztönei akkor azt súgták, adjon bele mindent.
Pár héttel később, újra eljött Meiran és egy több órás tanácskozást tartottak Yakou-val, meg a többi Szerzetessel. Datara épp egy gyakorlat közepén tartott, így ő emiatt nem vett részt rajta. Mikor befejeződött a tanácskozás, Meiran odament az épp vízesés alatt álló Szerzeteshez és beszéde elegyedtek. Datara beavatta a múltjába, elmesélte életének addigi történetét. Mivel Meiran-al sokáig folyt a társalgás, mert mindenféle dologról beszéltek, majd mikor a Hold már magasan járt, mindketten nyugovóra tértek. Másnap reggel egy ismeretlen férfi érkezett Meiran-hoz egy levéllel a kezébe. A kopasz Szerzetes elég komoly arcot vágott, miután elolvasta a küldeményt. Datara érdeklődve lépett mellé. Meglepődött, mikor a férfi felé nyújtotta a levelét. A hatalmas férfi vette a lapot és tudta, azért tette, hogy olvassa el. A levél tartalma igen rövidke volt, csak pár mondatott tartalmazott. Az írás lényege az volt, miszerint elérkezett az idő, nincs értelme tovább várni és, hogy ha tovább halogatják, akkor elszalasztják az eddigi legjobb alkalmat.
- Mi ez az egész? – kérdezte Datara - A bosszúddal kapcsolatos, mit említettél? – biccentett, majd a levelet tovább adta, az időközben hozzájuk csatlakozó Yakou-nak.
- Ha minden jól megy, végleg pontot tehetek a végére. – megfordult s Yakou-val távoztak. Nem kellett nagyon sokat gondolkoznia Datara-nak, hogy mire készülhetett Meiran. Már várt erre az alkalomra, már akkor megfogadta, hogy segíteni fog a Fuhen Templomban élő Szerzeteseknek. Nagyon jól ismerte Őket, sokszor járt náluk s hasonlóan fogadták Őt, mint abban a Templomban, hol felnőtt. Dühöt érzett, mert eszébe jutott az, ami az Ő Templomával, az ott élő Papokkal, s Tanítványokkal történt. Yakou nyugtatta, hogy várjon... várjon addig, míg eljön a megfelelő idő. Meiran, mikor mesélt magáról, megértette miért akart megküzdeni vele. A férfi tesztelni akarta a tetovált Szerzetest. Yakou biztos elmondta neki, hogy mennyire rosszul érintette az otthonával történtek. Yakou örült a hatalmas férfit eme reakciójának, mert ez azt mutatta, hogy van még valami a világban, mi érdekli és cselekvésre tudja bírni. Meiran még aznap távozott és előre ment. Datara néhány nappal később követte őt s egyenesen a megbeszélt helyre indult...
A több napos hajóút után, amin keresztül átjutott a Keleti Kontinensre, a hátramaradt út legtöbb éjszakáját az óriási Szerzetes a szabadban töltötte és a csillagos ég alatt hajtotta álomra a fejét. Akadtak olyan éjszakái is, mikor tető volt a feje felett, úgy sikerül aludni térnie. Akadtak olyan emberek azokban a falukban, városokban miken áthaladt, akik befogadták éjszakára. A vendégszobától kezdve, a melléképületen át, a pajtáig mindenfajta helyiségben szundított egyet-egyet. Egy-egy útja során rá kellett jönnie, nem minden emberi lényt zavarja a kinézete. Sokan túl tudják tenni magukat a nem épp szokványos külsőn és megadják neki a tiszteletet, mint Szerzetes. A megbeszélt városba megérkezve a megszokott reakció fogadta, mit már figyelembe sem vett. Csak néhány ember járt s kelt az utcákon, olyan késő órában. A házak mind sötétek voltak, egyetlen egy ablakból sem áradt a fény, mindenki az igazak álmát aludta. Azon kevés kivételek egyike a fogadó volt, ahol még éjfélkor is világosság s mozgást lehetett észlelni. Belépve egyből felkeltette a bent lévők figyelmét, a több mint két méteres férfi. Percekig figyelték az idegen jövevényt, majd visszatértek ahhoz az elfoglaltsághoz, amit a belépő Szerzetes félbeszakított. Volt olyan asztal, hol kártyáztak, volt hol csak iszogattak és olyan is akad, ahol beszélgettek.
- Jó estét! – köszöntötte napszaknak megfelelően a pultost, mikor odaért hozzá. A férfi kezével intett, miszerint várjon egy kicsit, míg kiszolgálja a másik vendéget, ki előtte érkezett. Négy üveg alkoholt és vagy ugyanannyi tiszta poharat adott neki. Amint az magához vette a kért dolgokat, visszasietett az asztalához és az ott lévő cimboráihoz.
- Jó estét Önnek is! Mi járatban? – érdeklődött a férfi. Meglehetősen fiatalos külsővel rendelkezett, pedig az előbbi férfival elhangzott beszéd alapján, a középkora vége felé járhatott.
- Keresek valakit, aki elvileg egy szobát vett ki itt.
- Oh, kicsodát? – faggatózott tovább.
- Egy Szerzetest. – válaszolta meg a neki tett kérdést - Itt kell lennie, még korai lenne a továbbindulásának. – fűzte hozzá, ám ezt már sokkal halkabban.
- Kicsoda Ön az Úrnak? Elnézést hogy megkérdezem, de remélem megérti, miért kérdem!
- Megértem. A barátom és egyben bajtársam. – mondta - Ugyanabban a Templomban élek, mint Ö. – tette még hozzá.
- Értem. – a szigorú arcvonásai kicsit felszabadultabbak lettek - Ha felmegy a lépcsőn és balra indul, a negyedik szobában megtalálja! – igazította útba végül.
- Köszönöm szépen, további szép estét! – köszönte meg és búcsúzott el, majd elindult felfele a lépcsőn. A szobát rögtön megtalálta s kopogtatott az ajtón. Ott állva a szoba bejárata előtt s eszébe jutott, mikor elsőnek találkozott Meiran-nal. Nyolc évvel ezelőtt ismertet meg, mikor még Yakou abban a Templomban élt, mint Datara. Egy alkalommal a Szerzetes úgy döntött, magával viszi, az akkor még Tanítvány Datara-t. Úti céljuk Fuhen Temploma volt a Démonok Országában. Yakou-t egy megbeszélésre hívta a Templom Vezetője. A férfi úgy gondolta hasznos lesz az ifjú Tanítványnak, ha lát egy az övéktől eltérő Templomot és a lakóit.
- Pihenj le először, majd utána megbeszéljük a teendőket! – utasította rögvest, ahogy belépet az ajtón. Meiran meglátta rajta az utazás fáradalmait, emiatt jobbnak látta, ha először hagyja pihenni. A tetovált Szerzetes elgyötört testének jólesett a pihenő. Sokkal fittebben kelt fel, mint mikor lefeküdt pihenni.
- Találnunk kell egy helyet, hol nyugodtan beszélhetünk majd! – Datara ébredése követően egy fontos felvetést vezetett elő.
- A Templom és a város között van egy hely, ami biztonságos. Ott nem kellesz attól tartanunk, hogy kihallgatnak minket. – kezdett bele - A városban élők nem ismerik a helyet, csak a Templomban élők közül páran. Datara elgondolkodott a hallottakon és pillanatokkal később eszébe jutott valami.
- Azokra a barlangokra gondolsz? – kérdezett vissza. Meiran egyik szemöldöke megrándult Datara szavain.
- Igen. – a férfi kicsit meglepődött, hogy a hatalmas férfi ismeri azt a helyet.
- Gondoltam. Yakou vitt még el engem évekkel ezelőtt oda, mikor meglátogattuk a Templomot. Akkor azt mondta, vész esetén egy tökéletes hely, hogy meghúzza magát az ember. Itt az ideje, hogy használjuk. – mondta s magához vette a táskáját.
- Az nem teljesen igaz, hogy a városban senki sem ismeri azt a helyet. – kezdte kijavítani ez előző szavát - Van néhány személy, aki igen. Ők majd tudnak segíteni nekünk, a szemünk és a fülünk lehetnek, ahogy a kapcsolataink a többiekkel.
- Akkor megvan az első dolgunk. Először megnézzük a barlangokat, majd azt követően Te felveszed a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikről beszéltél. Én addig a barlangoknál fogok várni. A jelenlétem a városban nem segítene, épp az ellenkezőjét érnénk el, a tervünket csak hátráltatná.
- Ez igaz! – értett egyet Datara-val - A többiekkel is ez lenne a helyzet. Ha hirtelen sok idegen arc jelenne meg a városban és a környékén, az túlságosan is feltűnő lenne. – magyarázta - Mindenkit értesíteni fogok, hogy a barlangokhoz menjen, és ott várakozzon! – Datara bólintott a szavak után.
~ Nem lepődők meg azon, hogy másokat is segítségül hívott. Ketten belefogni egy ehhez hasonló tervbe őrültség lenne. Felelőtlenség, mert a siker esélye vajmi kevés. ~ mélázott el ~ Most már csak az a kérdés, hány embert hívott segítségül. Pár dolog még megbeszéltek, majd útnak indultak. Amint átbeszélték, ami akkor fontosnak tűnt, a többi részletet, majd akkor veszik számításba, mikor mindenki megérkezett. Nagyon előre tervezni nem lett volna érdemes, mert sok részletet még homály fedte. Az emeletről lemenve biccentettek a tulajnak, majd elhagyták az épület területét. Lovakkal folytatták az útjukat. A rövidebb ámde sokkalta veszélyesebb útvonalon haladtak, hogy minél gyorsabban és feltűnésmentesen érjék el a céljukat. Az erdőn keresztül mentek, mégpedig azon a részén, ahol elég sűrű volt a növényzet. Éppen hogy csak elfért az alatt a fák között, a rajtuk ülőknek oda kellett figyelni, hogy mikor hajoljanak el egy-egy ág elől. Sötétedéskor megálltak, nem lettek volna képesek olyan látási viszonyban haladni, amit az erdő nyújtott. Tűzet raktak s felváltva aludtak. Míg egyikük pihent, addig a másik őrködött, nehogy a vadak áldozatául essenek. Másnap, amint elég jók lettek a látóviszonyok, rögvest indultak. Kicsivel dél követően értek a barlang közelébe. Még akkor sem álltak meg s húzódtak menedékbe, mikor elkezdett szakadni az eső. Bőrig ázva, a fák mögött megbújva figyelték a természeti képződmény bejáratát. Röpke negyed óra elteltével egy idős ember jelent meg a bejárat menti fák között. A két Szerzetes egyből felismerte a ráncos arcot.
- Eddig még úgy néz ki, idegen nem fedezte fel ezt a helyet! – mosolyodott el Datara.
- Úgy tűnik. – adott igazat a tetovált férfinak.
- Valahogy jeleznünk kéne Shunzei-dononak! – gondolkodott el, miként oldhatnának meg úgy a dolgot, hogy ha esetleg más is a közelben tartózkodik, az ne vegye észre a két férfit. Meiran a táskájából egy kést vett elő, majd annak a sima felületét használva megcsillantotta a fényt az öreg férfi szemébe. Shunzei egyből megértette s sietve indult feléjük.
- Már vártalak téged! – egyenesen Meiran felé fordult, majd a szavai befejeztével az óriásra nézett.
- Datara, te mit keresel itt? – kérdezte meglepve.
- Vajon mit! – kezdett bele - Ugye nem gondolta, hogy tétlenül fogom nézni azt, ami a Templomban zajlik! Nem hagyhatom, hogy azt tegyék a Testvéreimmel, amit hallottam. Határozott pillantásokkal nézett le az öregre, egyenesen annak a szemeibe.
- Biztonságos a hely? - hangja hirtelen komollyá vált.
- Igen. Csak páran járunk ide tanácskozni. Mindenki más, még a környéket is elkerüli.
- Remek. – Datara a szavak követően kilépett a fák takarásából s egyenesen a barlang szája felé indult - Én akkor itt fogok várni, ahogy megbeszéltük.
- Shunzei-dono el tudná vinni valahova a lovakat! Egy olyan, hely lenne legjobb, ahol nem lesznek feltűnőek.
- Persze! Elviszem az egyik ismerősömhöz, neki úgyis sok lova van, kettővel több nem lesz feltűnő.
- Jól van. Ha elvitte jöjjön vissza, majd Datara elmond mindent. A szokásos módon jelezzen, mielőtt beljebb megy, úgy tudni fogja, hogy nem egy idegen közeledik. Nekem még van egy kis dolgom, amint azt elintéztem visszajövök én is. Az öreg bólintott, majd a lovakhoz sietett. Eloldozta az állatokat és a fák között rövidest eltűntek. Datara fáklyát gyújtott s elindult a barlang mélye felé. Ismerte a járást, ennélfogva nem tévedt el, s hamar elért egy nagyobb üreget, ami be volt rendezve különféle bútorokkal. Asztalok, székek, szekrények, mind-mind meg volt találhatóak a helyiségben. Datara az egyik asztal mellé ült le és elkezdett gondolkozni.
- Hogy kaphatták el a Főszerzetest? Miként lehettek képesek erre, egy olyan csürhe, mint ők. – mondta ki hangosan - Rá kellesz jönnünk, hogy pontosan hol tartják fogva, ha meg akarjuk menteni. Amíg nincs biztonságban, addig nem tehetünk semmit...
Ahogy telt s múlt az idő, úgy derült ki több dolog arról, hogy miként tudták elfoglalni a Templomot. Sikerült a bentiekkel felvenni a kapcsolatot és megtudni a teljes történést. Egy, a támadást megelőzően, hetekkel befogadott férfi segített a bandának belülről.
~ Szóval belső ember segített! ~ Datara figyelmesen hallgatta a beszélgetést ~ Így már érthető. Normális körülmények között nem tudták volna bevenni a helyet. A Fuhei Templom egyike az öt legrégebbi Templomnak, amelyek a Démonok Országában voltak találhatóak. Maga a Templom eltért a szokványostól, nem egy egybefüggő létesítménynek lehetett mondani. A hegység lábától egy hosszú lépcsősor vezetett fel a kapuig, ez volt az egyik bejárt. Volt egy másik, amihez nem lépcső vezetett, hanem egy kővel borított út. Tíz méternél is magasabb fallal kerítették körbe s ahogy a falak, úgy a hatalmas vaskapu is meg volt erősítve különféle talizmánokkal. A hegy oldalába vájva több épület és a fennsíkokon edzőterületeket alakítottak ki. A hegybe vájt alagutak és csarnokok kötötték össze egymást, ami egy kész labirintussá tette az egészet. Aki nem ismerte eléggé a helyet, könnyen eltévedhetett. A sziklába vájt lépcsősorok átláthatóbbak voltak, viszont egy óvatlan lépés és a mélybe veszhettek a rajtuk haladok. A hatalmas falak és őrtornyok megvédték a benn tartózkodó Szerzeteseket és tekercseket a vallásháborúk idején. Egyetlen egy vallási Szektának sem sikerül bevenni a Templomot. A Szerzetesek mindig vissza tudták verni az ostromló fanatistákat. Épp evégett egy szedett-vetett banda, még ha kicsit meg is erősődött, nem lehetett volna képes elérni azt, hogy befészkeljék magukat. Az új vezére a bandának, azonban egy rafinált tervet eszelt ki. Bejuttatta az egyik emberét, majd nem egy Szerzetes növendéket túszul ejtve, sikerül fogságba ejteni a Főpapot. Kihasznált azt, hogy a Templom vezetője többre tartotta többi Pap és növendék életét, mint a sajátját, így persze, hogy megadta magát. Miután kezükbe került a Templom Vezetője, már senki sem ellenkezett velük. Féltették a Vezetőjük életét, ezért nem mertek ellenkezni.
Mialatt közeledett a megbeszélt idő, úgy lettek egyre többen a barlangban. Datara végignézett az embereken. Páran ismerősek voltak, ám sokukat még nem látta addig. Sokan jöttek a hívásra, többen, mint azt Datara hitte volna.
- Rengeteg Testvérünk van szerte szét a Keleti Kontinensen, sőt még a Nyugatin is. – mondta Meiran. Észrevette a tetovált férfin a döbbenet jeleit.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyin fognak segíteni jönni! – mondta ki végül.
- Testvéreim! – szólalt fel Yakou, aki pár napja érkezett - Köszönöm, hogy eljöttetek a hívásunkra! Elérkezett az idő, miszerint kiszabadítsuk Testvéreinket a fogságból és megmutassuk azoknak a hitvány férgeknek, hogy mi a következménye a tetteiknek... – Datara szélről hallgatta a Mestere szavait.
- Az itt összegyűltek, mind jól képzett Harcos Szerzetesek, ekkora létszám mellett a siker már most elkönyvelhetjük.
- Nagyon biztos vagy benne! – Datara viszont ebbe nem volt annyira, mint Meiran. Neki azt tanították, hogy ne igyon előre a medve bőrére. Bármi váratlan dolog megtörténhet, ami felboríthatja a tervet.
- Jól ismerem az összes itt összegyűlt embert, tisztában vagyok a képességükkel. Nem becsülök alá senkit, ne hidd azt, ám mi vagyunk... vagyis leszünk túlerőben, ha a Főpap biztonságban lesz.
- Akkor mindenki készüljön, negyed óra múlva indulunk! – utasította a tömeget a középen álló férfi...
Egy órája hagyták el a barlangot. A három tucatnyi Szerzetes csak egy ideig halad együtt, majd csoportokra osztódva váltak széljel s különböző irányból közelítették meg a Templomot. Mindenki a hosszabb úton halad az erdőn keresztül, kerülve a nyílt és forgalmasabb helyeket. A sűrű fák és bokrok jó takarást biztosítottak a menetelőknek, nem mintha félniük kellett volna attól, hogy bárki is meglátja őket. Arra, amerre mentek, nem járt az égvilágon senki. Túl sok volt arra a vadállat, kik agresszívan védték a területeiket a betolakodóktól. Senki sem szólalt meg, mindenki készen futott vagy ugrált a fákon.
- A mai nap meg fogják bánni, hogy kifosztottak annyi szentélyt és szent helyet. – szólalt meg Ryousui és még nagyobb sebességre kapcsolt. A kis csoport elérte a hegy alját és a sziklákon függőlegesen haladtak tovább felfele, a csúcs felé. Ettől a ponttól kezdve muszáj volt gyorsabban haladniuk, hogy véletlenül se lássák meg őket. Nem volt épp rövid szakasz, amit meg kellett mászniuk, eltartott egy kis ideig, míg felértek. Ezen idő volt az, ami alatt észrevehették fentről, ha véletlenül épp lefele bámészkodtak Ahogy felértek a fennsíkra, már két ellenségbe bele futottak. Ryousui és Teirei gyorsan cselekedtek, a kettőnek még idejük sem maradt meglepődni, mert pillanatok alatt kitört nyakkal feküdtek a földön. A Szerzetesek nem törődtek a hullák elrejtésével, nem álltak meg. Szétváltak. Datara a fehér kőzúzalékokkal kirakott úton haladt tovább. Tudta az irányt, ismerte az egész helyet, jobban, mint a banditák. A tetovált Szerzetes örül annak, hogy Ryousui és Teirei volt a közelébe. Ők kettőjüket elég jól ismerte, mindketten Yakou tanítványai voltak. Ismerte mindkettőjük képességeit és tudta milyen félelmetes ellenfelek lehetnek, ha komolyra veszik. A szemüveget viselő Teirei rendkívüli jutsu repertoárral és széles körű ismeretekkel rendelkezett. Amint a szemüvege is mutatta egy tipikus okos tojás volt. Ryousui sem maradt el tőle, mondhatni egyforma erősekk lehettek, ám Teirei-el ellentétben sokkal harc orientált volt. Jobb volt elkerülni, miképp használja a teljes erejét. A Szerzetesnek egy kisebb tó mellett volt muszáj elhaladnia, hogy elérje azt a bejáratott, amit ráosztottak. A tó másik oldalán viszont egy ellenfél tartózkodott. Datara a tót átszelve azon nyomban végezni akart a férfival. Mielőtt azonban elérhette volna, a tó partján található kis épületből még két ember lépett ki.
~ Ezek lehetnek az örök. ~ állapította meg, amint végignézett rajtuk. Fegyvert viseltek. Elsőnek a lándzsát szorongató férfi lépett, fegyverét maga elé szegezve próbálta keresztüldöfni a hatalmas férfit. Datara a jobb kezében lévő shakujo-ja segítségével maga mellett elcsúsztatta a száll fegyvert, azután fordított egyet rajta s torkon csapta. Rögvest a következőre kellett figyelnie, egy kard tartott a mellkasa irányába. Ezt is a szerzetesi botjával hárította s gyomorszájon vágta utána. A harmadikat egy jól időzített fejrúgással terítette le. Mindhárman mozgásképtelenné váltak, viszont ez nem volt elég a Szerzetesnek, mindháromnak kitörte a nyakát. Foglyok nem kellettek, s nem kockáztathatta meg, miszerint idő előtt ébrednének fel. Ölt. Nem szerette elvenni a más életét, ám ez nem azt jelentette, hogy nem is tette. Ha muszáj volt akkor megtette, épp mint akkor. A kis épülettől nem mesze volt egy bejárat, ami a hegybe futó alagút egyik kivezetője volt.
Újabb ellenfelekbe botlott, egy alig megvilágított helyiségben. Már várhatták Datara-t, mert amint bement, egy ütés érzett a bordáinál. Elég erős volt ahhoz, hogy megtántorodjon és felbukjon egy földön fekvő székben. A gyér látási viszonyok viszont az ütés leadójának sem segítettek, felbukott ugyan abban a székben. Pont Datara mellett került a földre. A Szerzetes gyorsabban reagált a történtekre s hamarabb kezdett felállni. Mielőtt teljesen felkelt volna, megragadta a férfi fejét, ki akkor próbálkozott talpra állni s teljes erejével az arcát, a lábuk alatt lévő szilába préselte. A tetovált férfi megint gyorsan reagált, mert a talpon lévő meglehetősen közelre került, mondhatni kard távolságra, mivel azzal a fegyverrel akarta elvenni Datara életét. A bandita csapni akart vele, ám nem számított arra a reakcióra, amit a Szerzetes tett. Megmarkolta a fegyver markolatát. A penge éles része egy pillanatra megtorpant, majd megfeszítette az izmait s nyomni kezdte. Datara szerzetes lévén, nem csak a szelleme volt megedzve, hanem a teste. Gond nélkül képes lett volna visszalökni a férfit, ha nem egy kézzel tartaná a pengét. A másik kezében a shakujo volt, amit nem szeretett volna elengedni a keze közül, emiatt marad csak az a megoldás. El nem tudta nyomni, megtartani viszont igen. A Szerzetessel szemben álló férfinak kidudorodtak az erek a homlokán az erőlködéstől. Datara-nak szintén kezdtek megjelenni, azonban nem annyira, mint az ellenfelének. A bandita olyan lépésre szánta el magát, ami hiba volt, megpróbálta az egyik lábával eltolni a nála sokkal nagyobb Szerzetes. Amint felemelte a lábát s Datara mellkasához rúgott, a tetovált férfi azzal egy időben lépett s elrántotta a kezét oldalra. A fél lábon álló bandita egyensúlya nem volt stabil, így könnyen levesztette azt és a földre esett. A Szerzetesnek már nem volt más dolga, minthogy egyszerűen fejbe rúgja. Nem mozdult többét.
Amire a tetovált férfi kiért újból a szabadba, vége lett. Datara körbetekintve elmosolyodott. A távolból egy tucat alak körvonalát látta meg.
- Vége van! – hallatszott a távolból Ryousui hangja.
~ Nem gondoltam volna, miszerint ennyi idő alatt el tudjuk intézni a rabló bandát! Valóban alábecsültem a Testvéreim erejét. – látta be végül.
Datara- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 660
Elosztható Taijutsu Pontok : 26
Állóképesség : 282 (C)
Erő : 232 (C)
Gyorsaság : 232 (C)
Ügyesség/Reflex : 232 (C)
Pusztakezes Harc : 232 (C)
Tartózkodási hely : A Megvilágosodás felé vezető úton
Adatlap
Szint: A
Rang: Vándor Szerzetes
Chakraszint: 581
Re: Datara
Uchiha Kagami Hétf. Dec. 07 2020, 21:02
Hali!
Jöttem értékelni ^^ Alapjaiban véve szerintem egy jó, olvasmányos kis élmény volt. Amit kiemelnék, hogy néhány helyen (főleg az elején) a sok szóismétlés tán zavaró lehet, de ez nem von le az értékéből, az elgépelések pedig alapjaiban véve mindenkinél jelen vannak szinte, szóval azokat fel se hozom inkább. A hajóútról személy szerint szívesen olvastam volna egy kicsit többet, de ez már inkább személyes, az utakat megrögzötten szeretem kimesélni/kijátszani, szóval ezt ne vedd hibának. A harcjelenet jó volt, tetszett a megvalósítása úgy az egésznek. Jutalmad +8 chakra és +8 elosztható TJP.
Kagami
_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo
Állandó mesélések (4/4)
- Kowarii Zion
- Jelenlegi kaland: A bánya titka
- Shiawase Zouo
- Jelenlegi kaland: Messzi földeken
- Hiroto Osumi, Gensai Hayato és Kenta Koizumo
- Titkok, melyeket őrzünk
- Nosaru Kyoya
- Teremtés
Szilánkok Fórumkaland
- Kiolvasztás alatt
Uchiha Kagami- Kalandmester
- Specializálódás : Több éves posztok előkutatása
Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között
Adatlap
Szint: S+
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.