Ishikura Haruki
2 posters
1 / 1 oldal
Ishikura Haruki
Ishikura Haruki Szer. Okt. 10 2018, 16:30
Név: Ishikura Haruki
Ország: Villám Országa (Kumogakure)
Rang: Genin
Szint: D (Genin)
Chakraszint: 115
Kor: 14
Nem: Fiú (Férfi)
Felszerelések: 5 db kunai, 5 db sima shuriken, 1 db ninjato, 5 db füstbomba, 1 db elsősegély készlet, 10 db robbanó jegyzet,
Kinézet: A többi átlagos 14 éves fiúhoz képest elég alacsony, hiszen mindössze 155 cm és 35 kg, tehát nem is egy túl nagydarab fiú. Bizonyára későn érő típus lehet, mert társaihoz képest elég fiatalnak néz ki, emiatt sokszor meg is szoktak lepődni az emberek, ha az életkoráról beszél. Haja tejföl szőke és igencsak dús, ami miatt sokszor meggyűlik a baja erős hajszálaival, így általában elég kusza. Szeme színe zöldeskék. Általában egyszerű ruhákat hord a kedvenc színkombinációjával, a sárgával és a feketével.
Jellem: Aktív, játékos, ambiciózus személyiség. Jellemzően az a személy, aki nem fél a dolgok közepébe vágni, s nem vár senkire, hiszen, ha kell, akkor egyedül is megpróbálkozik a feladat megoldásával. Mindig motivált, s még ha kissé alábbhagy a morál, akkor pár buzdító szóval akár új életet is lehetne belé lehelni. Imád a különböző feladatokra úgy tekinteni, mintha csak játék lenne, s ebből kifolyólag nagyon szeret másokkal versenyezni, főleg, hogy ilyenkor általában még a személyes teljesítménye is jobb.
Technikák: Alap E Szintű Ninjutsuk, Vízen Járás, Függőleges Terepen való megmaradás
Előtörténet:
Nem is tudom hol kezdjem, hiszen életem egy részére csak elmondásokból emlékszem. Az igazi szüleimet sohasem ismertem és fogalmam sincs, hogy valójában honnan származom. Nevelő szüleim, csak annyit mondtak, hogy egy kosárban találtak rám, mikor sírást hallottak valahol sétálás közben. Elmesélésük alapján rögtön megtetszettem nekik, legfőképpen azért, mert ártatlan tekintetemnek és a szőke haj, kékeszöld szem kombinációjának nem tudtak ellenállni. Mindig is akartak egy gyereket, de úgy érezték, hogy még nem állnak készen rá, viszont, hogy rám találtak, megváltoztatott bennük mindent. Úgy hitték, hogy az érkezésem egy jel és talán az is közrejátszhatott az egészben, hogy egy idegen gyereket nem féltek úgy felnevelni, mint a sajátjukat. Persze akkor még nem tudhatták, hogy saját gyermekükként fognak szeretni. Sokszor eszembe jut, hogy egy nem kívánt gyerek vagyok, de mindig vígasztal a gondolat, hogy talán jobb is így, hiszen egy szerető, új családot kaptam, akik feltétel nélkül szeretnek.
Nakauchi egy olyan anya, akiről mindig is csak álmodhattam volna, hiszen azon kívül, hogy gondoskodik rólam, bármikor fordulhatok hozzá, ha valami bántja a lelkemet, s lágy hangja még a legbánatosabb hangulatomat is könnyedén vidámsággá varázsolja és mosolyt fakaszt arcomra. Yokoyama pedig szintén egy olyan szülő, akinél jobbat nem kívánhat élő ember, hiszen mindig vevő egy kis játékra, ha rólam van szó, persze mindemellett vicces és imád apró csínyekkel borsot törni az orrunk alá, ami feldobja a hétköznapjainkat. S persze nem utolsó sorban, mindig segítségemre van, ha esetleg gyakorlásra van szükségem, sőt, ha van elég szabad ideje, akkor még szokott mutatni egy pár trükköt is. Az edzéseket olyan 5 éves korom körül kezdtük el, addig leginkább csak játék volt, semmi igazán komoly. Persze tudom, hogy fontos feladatokat lát el a faluban apám, s éppen ezért felnézek rá, s az évek során próbáltam egyre kevesebb idejét lekötni, hiszen úgy érzem hagynom kéne, hogy több ideje legyen saját magára, mellesleg már nem vagyok olyan kicsi gyerek, akivel naphosszat kell játszadozni. Mostanában inkább az edzést preferálom, de egyes napokon apa képes a játékot és az edzést összevegyíteni, s ilyenkor igazán mókás az egész. Persze ezek az edzések nem nagy volumenűek, inkább csak a reflexet és hasonló egyszerű dolgokat fejlesztenek, bár miután elkezdtem az akadémiát, egyre kevesebb ilyen órákra volt szükség, hiszen a legtöbb dolgot megtanították az akadémián.
Valójában én nagyon is szerettem az akadémiát, hiszen új barátokra tettem szert, s rengeteg új dolgot tanultam. Bár voltak, akik szekáltak a méreteim miatt és azt mondták, hogy gyerekes vagyok, de ez engem egyáltalán nem keserített el, sőt leginkább csak motivált, hogy megmutassam, hogy igenis képes vagyok olyan teljesítmény elérni, mint a többiek vagy, ha lehet, akkor még többet. Nem nagyon volt rám panasz, legalábbis a tanulmányi eredményeim miatt biztosan nem, bár az tény, hogy a gyakorlati részeken mindig jobban teljesítettem, mint az az elméletin. Persze nem mintha nem lettem volna tisztában az elmélet fontosságával, csak természetemből adódóan nem érdekelt annyira. S ez az egész a genin vizsgán is végig kísért.
A vizsga előtti napon, különösképpen nem voltam ideges. Elalváskor is csak egy kicsi forgolódtam, de viszonylag hamar sikerült elaludnom. Viszont reggel, már annál inkább rám tört az izgalom. Talán akkor ért el a tudatomig, hogy mit is kell véghez vinnem. Izgultam, hiszen ez egy nagy nap volt számomra, mert végre bemutathattam a többieknek, hogy jobb vagyok náluk, de izgultam, hogy elbénázok valamit. A vizsga egy elméleti tesztsorral kezdődött, ami egy kis fejtörést okozott számomra, de azért sikerült megoldani, még ha nem is olyan jól vagy gyorsan, mint másoknak. A gyakorlati részen viszont már remekeltem. Tulajdonképpen az eddig tanult alap jutsuk közül kellett bemutatnom néhányat, amik természetesen tökéletesek lettek. Így legalább kompenzáltam az elméleti dolgozatot a gyakorlati feladatokkal. Elmondhatatlanul boldog voltam, mikor kiérdemeltem a címet és megkaptam a fejpántomat. Bár ez nem számít nagydolognak, de én mégis úgy éreztem, hogy megtettem az első lépést a naggyá válásom felé, s lezártam egy korszakot. Továbbá ez a vizsga nem csak arra volt jó, hogy a genin címet megkapjam, hanem, hogy felmérjem milyen szinten is tartok a tanulásban és, hogy sokat kell még tanulnom, hogy az elméletet szinten is megálljam a helyem a shinobik között. Az egészben azt sajnáltam, hogy nem a barátaimmal kerültem egy csapatba, hanem Hasegawa Masahiko és Hatsu Himeka lettek a csapattársaim, valamint Yamamura Yoka a mesterünk. Mi alkotjuk így a kettes csapatot, a világ legjobb csapatát.
Az igazat megvallva, az elején semmi sem ment zökkenő mentesen, hiszen mi hárman nem sok szót váltottunk egymással az akadémiai évek során, így egyáltalán nem ismertük a másikat. Az első nap volt a legnehezebb, hiszen tulajdonképpen olyan feladatokat kaptunk a mestertől, aminek alapja az volt, hogy ismerjük egymást és megbízzunk a másikban, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az életünket is a kezébe kell helyezni. Lassan ki is ismertük egymást és elmondhatom, hogy eléggé különböző személyiségek vagyunk, hiszen Hasegawa elég mogorva, de bármikor kapható egy kis versenyre, viszont utál veszíteni, bár senki se szeret, de ő aztán látványosan dühöng, ha nem sikerül nyernie. Hatsu ezzel ellentétben egy igencsak csendes, visszahúzódó típus, bár a szíve aranyból van, mert mindig félt minket, s igyekszik úgy cselekedni, hogy mindenkit megóvjon a sérülésektől. Yama mester pedig tulajdonképpen nagyon hasonlít rám, legalábbis személyiségileg biztosan. Ő is imádja a hasznost a kellemessel keverni, tehát jelen esetben a feladatokat, illetve edzéseket a játékkal. A legtöbbször még is be szokott szállni a magánversenyünkben, ha úgy van. Persze ezek mellett nem tartom egyáltalán puhánynak, hiszen láttam már egy barátságos mérkőzést tőle és egy másik jounintól, ami hatalmas élmény volt, hiszen végre láthattam, hogy mikre képes valójában a mester, s megállapíthatom, hogy a játékos, bohókás felszín alatt, egy igazi harcos rejlik, így hát nem is csodálom, hogy kiérdemelte a rangját.
Geninként D szintű küldetéseket végezhetünk el, amiket én általában nagyon szoktam élvezni, hiszen a szemétgyűjtés vagy macskabefogás mindig remek lehetőséget ad a versenyzésre, egyedül Hasegawa szokott morgolódni, hiszen szerinte sokkal többre is képesek lennénk a gazolásnál és egyéb „haszontalan” feladat elvégzésénél. Persze sok feladathoz még se bizonyult elégnek a tudásunk, hiszen a terepakadályokat nem tudtuk olyan könnyedén leküzdeni, így a mester elhatározta, hogy megtanít nekünk két alap, de viszonylag nehezen elsajátítható technikát a Vízen járást és a Függőleges terepen való megmaradást. Nos, ezek a feladatok sok gyakorlást igényeltek, így naphosszat gyakoroltunk, s általában a nap végére mindig ezernyi apróbb sérülés borította a testünket, illetve rendkívül kimerültünk. Ezernyi kudarcon kellett átrágnunk magunkat, mire végre sikerült elsajátítani a technikát. Az egyik legemlékezetesebb D szintű küldetésem, még régebben volt, mikor egyáltalán nem volt összeszokott a csapat. Egy elszökött kutyát kellett volna elfogni és visszavinni a gazdájához. Egy kis keresgélés után rátaláltunk a kutyára, s egy kitaláltunk egy jó kis tervet, majd szétszóródtunk, hogy a terv szerint biztosítsuk a teret. Én lettem voltam a hajtó, aki a megfelől irányba hajtaj a kutyát, majd Hatsu, Hasegawa felé terelte volna, akinek az lett volna a feladata, hogy egy közeli sikátorba hajtsa az állatot, aminek a végén a mester várta volna a célpontot, s így be tudtuk volna keríteni. A problémák nálam kezdődtek, hiszen a túlzott izgatottságtól, túlságosan hamar ugrottam a kutya elé, aki így egy másik irányba indult. Szerencsémre az az út is Hatsu felé vezetett, de mivel ő pont háttal állt, hiszen a másik irányból várta az állatot, így az fellökte s tovább rohant, viszont a szerencsénk még itt is tartott, hiszen pont Hasegawa felé vette az irányt. Ő éppen valamilyen értelmetlen vitába keveredett az arra járó gyerekekkel, így hiába kiabáltunk neki, már késő volt, mert a kutya könnyűszerrel elfutott mellette és ő még csak észre sem vette. Talán mondanom sem kell, hogy ezek után a mestertől elég rendes fejmosást kaptunk, hogy hogyan lehettünk ennyire szerencsétlenek. Persze mára már rengeteget javult a csapat munkánk és gőzerővel hajtunk, hogy elvégezhessük a Chuunin vizsgát.
Ország: Villám Országa (Kumogakure)
Rang: Genin
Szint: D (Genin)
Chakraszint: 115
Kor: 14
Nem: Fiú (Férfi)
Felszerelések: 5 db kunai, 5 db sima shuriken, 1 db ninjato, 5 db füstbomba, 1 db elsősegély készlet, 10 db robbanó jegyzet,
Kinézet: A többi átlagos 14 éves fiúhoz képest elég alacsony, hiszen mindössze 155 cm és 35 kg, tehát nem is egy túl nagydarab fiú. Bizonyára későn érő típus lehet, mert társaihoz képest elég fiatalnak néz ki, emiatt sokszor meg is szoktak lepődni az emberek, ha az életkoráról beszél. Haja tejföl szőke és igencsak dús, ami miatt sokszor meggyűlik a baja erős hajszálaival, így általában elég kusza. Szeme színe zöldeskék. Általában egyszerű ruhákat hord a kedvenc színkombinációjával, a sárgával és a feketével.
Jellem: Aktív, játékos, ambiciózus személyiség. Jellemzően az a személy, aki nem fél a dolgok közepébe vágni, s nem vár senkire, hiszen, ha kell, akkor egyedül is megpróbálkozik a feladat megoldásával. Mindig motivált, s még ha kissé alábbhagy a morál, akkor pár buzdító szóval akár új életet is lehetne belé lehelni. Imád a különböző feladatokra úgy tekinteni, mintha csak játék lenne, s ebből kifolyólag nagyon szeret másokkal versenyezni, főleg, hogy ilyenkor általában még a személyes teljesítménye is jobb.
Technikák: Alap E Szintű Ninjutsuk, Vízen Járás, Függőleges Terepen való megmaradás
Előtörténet:
Nem is tudom hol kezdjem, hiszen életem egy részére csak elmondásokból emlékszem. Az igazi szüleimet sohasem ismertem és fogalmam sincs, hogy valójában honnan származom. Nevelő szüleim, csak annyit mondtak, hogy egy kosárban találtak rám, mikor sírást hallottak valahol sétálás közben. Elmesélésük alapján rögtön megtetszettem nekik, legfőképpen azért, mert ártatlan tekintetemnek és a szőke haj, kékeszöld szem kombinációjának nem tudtak ellenállni. Mindig is akartak egy gyereket, de úgy érezték, hogy még nem állnak készen rá, viszont, hogy rám találtak, megváltoztatott bennük mindent. Úgy hitték, hogy az érkezésem egy jel és talán az is közrejátszhatott az egészben, hogy egy idegen gyereket nem féltek úgy felnevelni, mint a sajátjukat. Persze akkor még nem tudhatták, hogy saját gyermekükként fognak szeretni. Sokszor eszembe jut, hogy egy nem kívánt gyerek vagyok, de mindig vígasztal a gondolat, hogy talán jobb is így, hiszen egy szerető, új családot kaptam, akik feltétel nélkül szeretnek.
Nakauchi egy olyan anya, akiről mindig is csak álmodhattam volna, hiszen azon kívül, hogy gondoskodik rólam, bármikor fordulhatok hozzá, ha valami bántja a lelkemet, s lágy hangja még a legbánatosabb hangulatomat is könnyedén vidámsággá varázsolja és mosolyt fakaszt arcomra. Yokoyama pedig szintén egy olyan szülő, akinél jobbat nem kívánhat élő ember, hiszen mindig vevő egy kis játékra, ha rólam van szó, persze mindemellett vicces és imád apró csínyekkel borsot törni az orrunk alá, ami feldobja a hétköznapjainkat. S persze nem utolsó sorban, mindig segítségemre van, ha esetleg gyakorlásra van szükségem, sőt, ha van elég szabad ideje, akkor még szokott mutatni egy pár trükköt is. Az edzéseket olyan 5 éves korom körül kezdtük el, addig leginkább csak játék volt, semmi igazán komoly. Persze tudom, hogy fontos feladatokat lát el a faluban apám, s éppen ezért felnézek rá, s az évek során próbáltam egyre kevesebb idejét lekötni, hiszen úgy érzem hagynom kéne, hogy több ideje legyen saját magára, mellesleg már nem vagyok olyan kicsi gyerek, akivel naphosszat kell játszadozni. Mostanában inkább az edzést preferálom, de egyes napokon apa képes a játékot és az edzést összevegyíteni, s ilyenkor igazán mókás az egész. Persze ezek az edzések nem nagy volumenűek, inkább csak a reflexet és hasonló egyszerű dolgokat fejlesztenek, bár miután elkezdtem az akadémiát, egyre kevesebb ilyen órákra volt szükség, hiszen a legtöbb dolgot megtanították az akadémián.
Valójában én nagyon is szerettem az akadémiát, hiszen új barátokra tettem szert, s rengeteg új dolgot tanultam. Bár voltak, akik szekáltak a méreteim miatt és azt mondták, hogy gyerekes vagyok, de ez engem egyáltalán nem keserített el, sőt leginkább csak motivált, hogy megmutassam, hogy igenis képes vagyok olyan teljesítmény elérni, mint a többiek vagy, ha lehet, akkor még többet. Nem nagyon volt rám panasz, legalábbis a tanulmányi eredményeim miatt biztosan nem, bár az tény, hogy a gyakorlati részeken mindig jobban teljesítettem, mint az az elméletin. Persze nem mintha nem lettem volna tisztában az elmélet fontosságával, csak természetemből adódóan nem érdekelt annyira. S ez az egész a genin vizsgán is végig kísért.
A vizsga előtti napon, különösképpen nem voltam ideges. Elalváskor is csak egy kicsi forgolódtam, de viszonylag hamar sikerült elaludnom. Viszont reggel, már annál inkább rám tört az izgalom. Talán akkor ért el a tudatomig, hogy mit is kell véghez vinnem. Izgultam, hiszen ez egy nagy nap volt számomra, mert végre bemutathattam a többieknek, hogy jobb vagyok náluk, de izgultam, hogy elbénázok valamit. A vizsga egy elméleti tesztsorral kezdődött, ami egy kis fejtörést okozott számomra, de azért sikerült megoldani, még ha nem is olyan jól vagy gyorsan, mint másoknak. A gyakorlati részen viszont már remekeltem. Tulajdonképpen az eddig tanult alap jutsuk közül kellett bemutatnom néhányat, amik természetesen tökéletesek lettek. Így legalább kompenzáltam az elméleti dolgozatot a gyakorlati feladatokkal. Elmondhatatlanul boldog voltam, mikor kiérdemeltem a címet és megkaptam a fejpántomat. Bár ez nem számít nagydolognak, de én mégis úgy éreztem, hogy megtettem az első lépést a naggyá válásom felé, s lezártam egy korszakot. Továbbá ez a vizsga nem csak arra volt jó, hogy a genin címet megkapjam, hanem, hogy felmérjem milyen szinten is tartok a tanulásban és, hogy sokat kell még tanulnom, hogy az elméletet szinten is megálljam a helyem a shinobik között. Az egészben azt sajnáltam, hogy nem a barátaimmal kerültem egy csapatba, hanem Hasegawa Masahiko és Hatsu Himeka lettek a csapattársaim, valamint Yamamura Yoka a mesterünk. Mi alkotjuk így a kettes csapatot, a világ legjobb csapatát.
Az igazat megvallva, az elején semmi sem ment zökkenő mentesen, hiszen mi hárman nem sok szót váltottunk egymással az akadémiai évek során, így egyáltalán nem ismertük a másikat. Az első nap volt a legnehezebb, hiszen tulajdonképpen olyan feladatokat kaptunk a mestertől, aminek alapja az volt, hogy ismerjük egymást és megbízzunk a másikban, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az életünket is a kezébe kell helyezni. Lassan ki is ismertük egymást és elmondhatom, hogy eléggé különböző személyiségek vagyunk, hiszen Hasegawa elég mogorva, de bármikor kapható egy kis versenyre, viszont utál veszíteni, bár senki se szeret, de ő aztán látványosan dühöng, ha nem sikerül nyernie. Hatsu ezzel ellentétben egy igencsak csendes, visszahúzódó típus, bár a szíve aranyból van, mert mindig félt minket, s igyekszik úgy cselekedni, hogy mindenkit megóvjon a sérülésektől. Yama mester pedig tulajdonképpen nagyon hasonlít rám, legalábbis személyiségileg biztosan. Ő is imádja a hasznost a kellemessel keverni, tehát jelen esetben a feladatokat, illetve edzéseket a játékkal. A legtöbbször még is be szokott szállni a magánversenyünkben, ha úgy van. Persze ezek mellett nem tartom egyáltalán puhánynak, hiszen láttam már egy barátságos mérkőzést tőle és egy másik jounintól, ami hatalmas élmény volt, hiszen végre láthattam, hogy mikre képes valójában a mester, s megállapíthatom, hogy a játékos, bohókás felszín alatt, egy igazi harcos rejlik, így hát nem is csodálom, hogy kiérdemelte a rangját.
Geninként D szintű küldetéseket végezhetünk el, amiket én általában nagyon szoktam élvezni, hiszen a szemétgyűjtés vagy macskabefogás mindig remek lehetőséget ad a versenyzésre, egyedül Hasegawa szokott morgolódni, hiszen szerinte sokkal többre is képesek lennénk a gazolásnál és egyéb „haszontalan” feladat elvégzésénél. Persze sok feladathoz még se bizonyult elégnek a tudásunk, hiszen a terepakadályokat nem tudtuk olyan könnyedén leküzdeni, így a mester elhatározta, hogy megtanít nekünk két alap, de viszonylag nehezen elsajátítható technikát a Vízen járást és a Függőleges terepen való megmaradást. Nos, ezek a feladatok sok gyakorlást igényeltek, így naphosszat gyakoroltunk, s általában a nap végére mindig ezernyi apróbb sérülés borította a testünket, illetve rendkívül kimerültünk. Ezernyi kudarcon kellett átrágnunk magunkat, mire végre sikerült elsajátítani a technikát. Az egyik legemlékezetesebb D szintű küldetésem, még régebben volt, mikor egyáltalán nem volt összeszokott a csapat. Egy elszökött kutyát kellett volna elfogni és visszavinni a gazdájához. Egy kis keresgélés után rátaláltunk a kutyára, s egy kitaláltunk egy jó kis tervet, majd szétszóródtunk, hogy a terv szerint biztosítsuk a teret. Én lettem voltam a hajtó, aki a megfelől irányba hajtaj a kutyát, majd Hatsu, Hasegawa felé terelte volna, akinek az lett volna a feladata, hogy egy közeli sikátorba hajtsa az állatot, aminek a végén a mester várta volna a célpontot, s így be tudtuk volna keríteni. A problémák nálam kezdődtek, hiszen a túlzott izgatottságtól, túlságosan hamar ugrottam a kutya elé, aki így egy másik irányba indult. Szerencsémre az az út is Hatsu felé vezetett, de mivel ő pont háttal állt, hiszen a másik irányból várta az állatot, így az fellökte s tovább rohant, viszont a szerencsénk még itt is tartott, hiszen pont Hasegawa felé vette az irányt. Ő éppen valamilyen értelmetlen vitába keveredett az arra járó gyerekekkel, így hiába kiabáltunk neki, már késő volt, mert a kutya könnyűszerrel elfutott mellette és ő még csak észre sem vette. Talán mondanom sem kell, hogy ezek után a mestertől elég rendes fejmosást kaptunk, hogy hogyan lehettünk ennyire szerencsétlenek. Persze mára már rengeteget javult a csapat munkánk és gőzerővel hajtunk, hogy elvégezhessük a Chuunin vizsgát.
A hozzászólást Ishikura Haruki összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 13 2018, 19:30-kor.
Ishikura Haruki- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 14
Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 138
Re: Ishikura Haruki
Hyuuga Hanabi Szomb. Okt. 13 2018, 18:19
Szervbusz!
Először is, üdvözöllek hivatalosan is a Gundanon.
Másodszor pedig, az előtörténeted nagyon jó volt. Nem volt túlbonyolítva és mégis élvezetes volt. Így természetesen az előtörténeted elfogadom.
Kezdő értékeid:
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: 115
Tjp: 9
Ryo: 2000
És egy ajándék technika
Youji // Fogpiszkáló
A technika igen egyszerű, lehetővé teszi a ninjának, hogy akár egy egyszerű fogpiszkálót, ceruzát, evőpálcát is senbonként használjon.
Chakraszint: 55
Besorolás: D
Írj adatlapot, keress mesélőt és jó játékot ^^
Először is, üdvözöllek hivatalosan is a Gundanon.
Másodszor pedig, az előtörténeted nagyon jó volt. Nem volt túlbonyolítva és mégis élvezetes volt. Így természetesen az előtörténeted elfogadom.
Kezdő értékeid:
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: 115
Tjp: 9
Ryo: 2000
És egy ajándék technika
Youji // Fogpiszkáló
A technika igen egyszerű, lehetővé teszi a ninjának, hogy akár egy egyszerű fogpiszkálót, ceruzát, evőpálcát is senbonként használjon.
Chakraszint: 55
Besorolás: D
Írj adatlapot, keress mesélőt és jó játékot ^^
_________________
Mesélések:
~Aokaze Atsushi - A vér kötelez
~Naito Kenji - Egy szinttel feljebb
~Fujimori Asami - A valóságot ki hallucinálja?
Hyuuga Hanabi- Kalandmester
- Specializálódás : Kifogások
Adatlap
Szint: A
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.