Shiranai Motam
2 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Shiranai Motam
Shiranai Motam Kedd Jún. 18 2019, 23:49
Az élmény célja: A vízen járás elsajátítása
(+ Pesfóbia - lábfejektól való félelem coming out-ja)
Már eltelt két nap a sikeres Genin vizsgám óta, és még mindig nem történt semmi új. Erre várni kellett még kettő másikat. Fura kimondani, de hiányzik az akadémia, a barátaim, akikkel azóta nem is találkoztam. Az örömömbe burkolódzva kuksoltam otthon. Na de ugyan, ki a fene csinál ilyet? Mindenki világnak kürtöli vagy, ha épp nem legalább tudatja azt, ha máshogy nem is mosolyával.
Csak forogtam az ágyban dühömbe, bár inkább nevezhető kényszer hangulatnak is, hogy érezzek valami változatost a négy sötét fal között.
Egy ötlet ugrott be, hogy ma valami igazán finomat fogok főzni magamnak és talán még a többiek is kaphatnak belőle! Így indultam útnak egészen a konyháig jutva.
- Drága unokám! Végre, hogy kidugtad az a pisze orrod! Azt hittem valami baj van. Van baj? – kérdezte mély érdeklődéssel
- Ó papi! Ugyan semmi az égadta világon. – sóhajtottam egyet elgémberedett testrészeim oldása közben.
- Á, értem szóval pont ez! – pattant fel, már amennyire egy öregember erre képes.
- Arra gondoltam össze dobok ma valami igazán finomat. El is indulok bevásárolni. – indultam el.
- Várj csak meg veled tartok! Engem nem kaparsz le ilyen könnyen. – kacagott öreg mély hangján.
Szerencsére nem voltak ma sokan a piactéren, de így még nagyobbnak tűnt, üresnek. Ez nagyon zavaróként hatott. Azonban a nagyapám gyorsan elvonta erről a figyelmet.
- Mekkora itt a pangás, meg se érte volna, hogy fáradjak a kipakolással. – ő is kereskedett ezen a helyen, bár ő mindig pontosan tudta mikor kell megfogni az embereket, és azt is mikor lehet. Éppen ezért nem terítette ki portékáit ki a mai napon, a legkülönfélébb tárgyakat árulta, régiségeket vagy éppen újabbakat, fegyvereket, csecsebecséket, bálványokat. Bármit, amit össze tudott szedni potom pénzért, és azt drágábban eladni az átutazó vásárlóknak. Ez volt Ishigakure, amolyan védővámja, csak is a helyi lakosoknak érte meg itt árulni, a külhoniakra mind hatalmas vámot szabtak ki, ha árulni szerettek volna itt. Tettek azért is, hogy a környéken ezek elő se forduljanak. De a gazdasági csomópont szerepe miatt még is megérte itt vásárolni. Igaz drágább volt egy kevéssel, de minőségibb is másokénál és ritkább.
Azonban mire válaszoltam volna erre egy tök hétköznapi kérdéssel, valami oly egyszerűvel megpillantottam sötét fekete hajú barátnőmet.
- Kayla! Kayla! – siettem oda hozzá a nagy szülőmet hátrahagyva. A zaklatásomra hallgatott a célpont, hallatlanul is, de a fülem már tudta, hogy ilyenkor egy nagy sóhaj hagyja el a lány száját és megfordult fapofával. Talán a stand, amelyen a friss narancsokat nézegette érdekesebb lehetett.
- Motam! – erőltette Kayla mosolyát az arcára már, ha tud egyáltalán olyat. – Miért kiabálsz össze-vissza? – nézelődött körbe, hogy vajon hány ember tekintetét vonhattam még magamra a sajátján kívül. – Talán megsütött a nap?
- Dehogy. – tettem túl a szokásos Kaylán. – Hogy vagy mostanában, régen találkoztunk.
- Igazából megvallva tegnap előtt találkoztunk utoljára, de mindegy is. – mosolygott olyan lehetetlenül ismét. – Remekül vagyok, bár te elég sápadtnak tűnsz.
- Ne is mondd, napok óta otthon tengek. Nem találunk ki valami közös programot délutánra, Ameyurit is hívhatnánk. – dobtam fel a kedvem a csodás ötleteimmel.
- Sajnálom, de edzést tartok anyámmal, most is csak éppen egy rövid szünetet tartunk, mert dolga van erre felé. Úgy tudom, hogy Ameyuri is szorgosan készül.
- Értem. – lombozódtam le gyorsan. Mindenki hasznosan tölti ezt a pár napot, ami hátra van még a valós Geninségig. Egyedül én nem használom ki a maradék időt.
- Ne haragudj, de mennem kell. Már biztosan várnak rám. Minden jót, Motam. – semmi megbánás a hangvitelében, de ő ilyen. Valós megbánás volt ebben biztos lehetek.
Szomorúan fordultam visszafelé, a nálam két fejjel alacsonyabb nagyapámat megkeresni. Azonban nem igen kellett keresni, ott állt mellettem.
- Ne szomorkodj, te is edzeni fogsz ma! – csillant fel a szemében a remény, ha még az enyémben nem is.
- Még is kivel, apa épp a feladatit látja el, nem ér rá. – szomorkodtam.
- Én viszont annál jobban ráérek. – tette fel a kezét büszkén és elindult előre.
- Te? Még is miben tudnál nekem segíteni?– siettem utána.
- Lehet, hogy öreg vagyok már, de vízen járás talán megy, neked viszont nem. Jól sejtem? – nevetett.
A kő országa nem büszkélkedhet éghajlati és elhelyezkedési hátránya miatt számottevő vízfolyással, állóvízzel pedig, annál inkább nem. A rejtett falu ez ellen fellépett, és mesterségesen létrehozott egy tavat a külterületén. Nem nagy, a legnagyobb része sekély, a közepe talán 2,5 méter mély lehet, de ideális kikapcsolódási hely volt ez. Ne felejtsük el, hogy tökéletesen terepet adott a víztechnikák és a vízen járás művészetének elsajátítására is. Nagypapa megállt a tó partján és becsukta szemeit, hagyta, hogy átjárja a tó vízének hűsítő szele. Amely nem illet olyannyira a környező tájba, ő egy idegen volt itt, szintúgy a partján megtelepült gyér, de még is burjánzó növényzet. Hasonlítható egy oázishoz.
- Ülj le kicsim és dobjuk le ezeket a lábbeliket. – mondta nyugodtan, mindketten lehuppantunk és átfontunk lábainkat magunk alá. – Csukd be a szemeid, és higgadj le, vált eggyé azzal, ami előtted van, lásd vakon is annak szépségét! – átjárt engem is, a hideg szellő, ami igazán kellemes volt, talán a hideg is kirázott tőle. Eme víztömeg idegen itt, még is olyan barátságos és szép.
- Koncentrálj, enged szabadjára a chakrád és irányítsd azt a lábad gócpontjai felé, majd engedd őket ott szabadjára. – teljesen magával ragadt minden, ami körülöttem volt, még sem láttam belőle valóigazából semmit sem. Az érzés, hogy a belsőmet teljesen én tudom irányítani fantasztikusan hatott. Papi megfogtam a kezem és húzott lazán maga után, követtem őt, csak mentünk előre. A lábfejeim, akik már ekkor teljesen külön életet éltek teljesen elvarázsoltak fejben.
- Nyisd ki a szemed! – parancsolt rám az öreg. Így tettem, pont egy lépés közben. Épp a vízen álltam jobb lábammal, a balt pedig utána parancsoltam volna, de mikor lettem volna az áthatolt a vízen, és a jobb is feladta. Eddig a chakra kivetülésem izzott, ekkor azonban abba hagyta. Vízbe estem.
- A chakra testfelületi irányítása! Látod nem is olyan nehéz ez, a Henge no Jutsu után gyerekjáték lesz neked! – próbáld újra! – A chakra irányításod jó, ha már a fizikumod nem a helyzet magaslata, de ugyan! – harsant fel.
Nem is sikerült következőleg, de nem adtam fel. Újra, újra és újra. A semmiből egy lépés, következőleg már kettő ment. Épp a harmadikhoz értem, mikor a mellettem álló nagyapám lábfejére pillantottam az algáktól burjánzó víz tetején. Túl közel van hozzám, messzebb kell mennem ettől a monstrumtól. Nem elég, hogy a bal nagylábujj körme széle törött, még sárga is! Emellett ez a lábujj szőrős, akárcsak a lábfeje, amelyek között, apró kis porszemcsék bújnak meg. Visszataszító! Víz, levegő semmi, erre eszméltem fel majd arra, hogy kihúzott a vízből. Újabb degradáló, szőrnyű érzés. Gyűlölöm.
- Talán elfáradtál már, ideje hazamennünk, az idő is későre járhat. Ja és nem is főztünk ma semmit! – nyerített fel, ez már túl tett a nevetésen.
Nagyon sokáig forgolódtam az ágyba az eset miatt. Mindenféle haditervet kitaláltam annak az elkerülésére, hogyan vonhatom el a figyelmem a lábfejéről. Egyszerű! Hát nem nézek oda! Azonban a tényt ez nem fedi le, hogy ott van.
Így történt az, hogy ráparancsoltam, hogy már pedig a cipő ma a lábán marad edzésünk közbe.
- Hátha ennyin múlik kedves, akkor megbarátkozom a lábgombákkal!
Lehiggadtam, lehunytam szemeimet és elindultam, közben kinyitva azokat. A chakrám a lábbamba összpontosítottam, éreztem a bizsergést és könnyűszerrel megmaradtam a víztükrön, a lábaimat felváltva rakosgattam ide-oda. Boldogságomban talán ugráltam is. Majd átöltem a szeretett nagyapám.
- Köszönöm! És ígérem ennek örömére megfőzöm, amit ígértem tudom, hogy vársz már rá!
(+ Pesfóbia - lábfejektól való félelem coming out-ja)
Már eltelt két nap a sikeres Genin vizsgám óta, és még mindig nem történt semmi új. Erre várni kellett még kettő másikat. Fura kimondani, de hiányzik az akadémia, a barátaim, akikkel azóta nem is találkoztam. Az örömömbe burkolódzva kuksoltam otthon. Na de ugyan, ki a fene csinál ilyet? Mindenki világnak kürtöli vagy, ha épp nem legalább tudatja azt, ha máshogy nem is mosolyával.
Csak forogtam az ágyban dühömbe, bár inkább nevezhető kényszer hangulatnak is, hogy érezzek valami változatost a négy sötét fal között.
Egy ötlet ugrott be, hogy ma valami igazán finomat fogok főzni magamnak és talán még a többiek is kaphatnak belőle! Így indultam útnak egészen a konyháig jutva.
- Drága unokám! Végre, hogy kidugtad az a pisze orrod! Azt hittem valami baj van. Van baj? – kérdezte mély érdeklődéssel
- Ó papi! Ugyan semmi az égadta világon. – sóhajtottam egyet elgémberedett testrészeim oldása közben.
- Á, értem szóval pont ez! – pattant fel, már amennyire egy öregember erre képes.
- Arra gondoltam össze dobok ma valami igazán finomat. El is indulok bevásárolni. – indultam el.
- Várj csak meg veled tartok! Engem nem kaparsz le ilyen könnyen. – kacagott öreg mély hangján.
Szerencsére nem voltak ma sokan a piactéren, de így még nagyobbnak tűnt, üresnek. Ez nagyon zavaróként hatott. Azonban a nagyapám gyorsan elvonta erről a figyelmet.
- Mekkora itt a pangás, meg se érte volna, hogy fáradjak a kipakolással. – ő is kereskedett ezen a helyen, bár ő mindig pontosan tudta mikor kell megfogni az embereket, és azt is mikor lehet. Éppen ezért nem terítette ki portékáit ki a mai napon, a legkülönfélébb tárgyakat árulta, régiségeket vagy éppen újabbakat, fegyvereket, csecsebecséket, bálványokat. Bármit, amit össze tudott szedni potom pénzért, és azt drágábban eladni az átutazó vásárlóknak. Ez volt Ishigakure, amolyan védővámja, csak is a helyi lakosoknak érte meg itt árulni, a külhoniakra mind hatalmas vámot szabtak ki, ha árulni szerettek volna itt. Tettek azért is, hogy a környéken ezek elő se forduljanak. De a gazdasági csomópont szerepe miatt még is megérte itt vásárolni. Igaz drágább volt egy kevéssel, de minőségibb is másokénál és ritkább.
Azonban mire válaszoltam volna erre egy tök hétköznapi kérdéssel, valami oly egyszerűvel megpillantottam sötét fekete hajú barátnőmet.
- Kayla! Kayla! – siettem oda hozzá a nagy szülőmet hátrahagyva. A zaklatásomra hallgatott a célpont, hallatlanul is, de a fülem már tudta, hogy ilyenkor egy nagy sóhaj hagyja el a lány száját és megfordult fapofával. Talán a stand, amelyen a friss narancsokat nézegette érdekesebb lehetett.
- Motam! – erőltette Kayla mosolyát az arcára már, ha tud egyáltalán olyat. – Miért kiabálsz össze-vissza? – nézelődött körbe, hogy vajon hány ember tekintetét vonhattam még magamra a sajátján kívül. – Talán megsütött a nap?
- Dehogy. – tettem túl a szokásos Kaylán. – Hogy vagy mostanában, régen találkoztunk.
- Igazából megvallva tegnap előtt találkoztunk utoljára, de mindegy is. – mosolygott olyan lehetetlenül ismét. – Remekül vagyok, bár te elég sápadtnak tűnsz.
- Ne is mondd, napok óta otthon tengek. Nem találunk ki valami közös programot délutánra, Ameyurit is hívhatnánk. – dobtam fel a kedvem a csodás ötleteimmel.
- Sajnálom, de edzést tartok anyámmal, most is csak éppen egy rövid szünetet tartunk, mert dolga van erre felé. Úgy tudom, hogy Ameyuri is szorgosan készül.
- Értem. – lombozódtam le gyorsan. Mindenki hasznosan tölti ezt a pár napot, ami hátra van még a valós Geninségig. Egyedül én nem használom ki a maradék időt.
- Ne haragudj, de mennem kell. Már biztosan várnak rám. Minden jót, Motam. – semmi megbánás a hangvitelében, de ő ilyen. Valós megbánás volt ebben biztos lehetek.
Szomorúan fordultam visszafelé, a nálam két fejjel alacsonyabb nagyapámat megkeresni. Azonban nem igen kellett keresni, ott állt mellettem.
- Ne szomorkodj, te is edzeni fogsz ma! – csillant fel a szemében a remény, ha még az enyémben nem is.
- Még is kivel, apa épp a feladatit látja el, nem ér rá. – szomorkodtam.
- Én viszont annál jobban ráérek. – tette fel a kezét büszkén és elindult előre.
- Te? Még is miben tudnál nekem segíteni?– siettem utána.
- Lehet, hogy öreg vagyok már, de vízen járás talán megy, neked viszont nem. Jól sejtem? – nevetett.
A kő országa nem büszkélkedhet éghajlati és elhelyezkedési hátránya miatt számottevő vízfolyással, állóvízzel pedig, annál inkább nem. A rejtett falu ez ellen fellépett, és mesterségesen létrehozott egy tavat a külterületén. Nem nagy, a legnagyobb része sekély, a közepe talán 2,5 méter mély lehet, de ideális kikapcsolódási hely volt ez. Ne felejtsük el, hogy tökéletesen terepet adott a víztechnikák és a vízen járás művészetének elsajátítására is. Nagypapa megállt a tó partján és becsukta szemeit, hagyta, hogy átjárja a tó vízének hűsítő szele. Amely nem illet olyannyira a környező tájba, ő egy idegen volt itt, szintúgy a partján megtelepült gyér, de még is burjánzó növényzet. Hasonlítható egy oázishoz.
- Ülj le kicsim és dobjuk le ezeket a lábbeliket. – mondta nyugodtan, mindketten lehuppantunk és átfontunk lábainkat magunk alá. – Csukd be a szemeid, és higgadj le, vált eggyé azzal, ami előtted van, lásd vakon is annak szépségét! – átjárt engem is, a hideg szellő, ami igazán kellemes volt, talán a hideg is kirázott tőle. Eme víztömeg idegen itt, még is olyan barátságos és szép.
- Koncentrálj, enged szabadjára a chakrád és irányítsd azt a lábad gócpontjai felé, majd engedd őket ott szabadjára. – teljesen magával ragadt minden, ami körülöttem volt, még sem láttam belőle valóigazából semmit sem. Az érzés, hogy a belsőmet teljesen én tudom irányítani fantasztikusan hatott. Papi megfogtam a kezem és húzott lazán maga után, követtem őt, csak mentünk előre. A lábfejeim, akik már ekkor teljesen külön életet éltek teljesen elvarázsoltak fejben.
- Nyisd ki a szemed! – parancsolt rám az öreg. Így tettem, pont egy lépés közben. Épp a vízen álltam jobb lábammal, a balt pedig utána parancsoltam volna, de mikor lettem volna az áthatolt a vízen, és a jobb is feladta. Eddig a chakra kivetülésem izzott, ekkor azonban abba hagyta. Vízbe estem.
- A chakra testfelületi irányítása! Látod nem is olyan nehéz ez, a Henge no Jutsu után gyerekjáték lesz neked! – próbáld újra! – A chakra irányításod jó, ha már a fizikumod nem a helyzet magaslata, de ugyan! – harsant fel.
Nem is sikerült következőleg, de nem adtam fel. Újra, újra és újra. A semmiből egy lépés, következőleg már kettő ment. Épp a harmadikhoz értem, mikor a mellettem álló nagyapám lábfejére pillantottam az algáktól burjánzó víz tetején. Túl közel van hozzám, messzebb kell mennem ettől a monstrumtól. Nem elég, hogy a bal nagylábujj körme széle törött, még sárga is! Emellett ez a lábujj szőrős, akárcsak a lábfeje, amelyek között, apró kis porszemcsék bújnak meg. Visszataszító! Víz, levegő semmi, erre eszméltem fel majd arra, hogy kihúzott a vízből. Újabb degradáló, szőrnyű érzés. Gyűlölöm.
- Talán elfáradtál már, ideje hazamennünk, az idő is későre járhat. Ja és nem is főztünk ma semmit! – nyerített fel, ez már túl tett a nevetésen.
Nagyon sokáig forgolódtam az ágyba az eset miatt. Mindenféle haditervet kitaláltam annak az elkerülésére, hogyan vonhatom el a figyelmem a lábfejéről. Egyszerű! Hát nem nézek oda! Azonban a tényt ez nem fedi le, hogy ott van.
Így történt az, hogy ráparancsoltam, hogy már pedig a cipő ma a lábán marad edzésünk közbe.
- Hátha ennyin múlik kedves, akkor megbarátkozom a lábgombákkal!
Lehiggadtam, lehunytam szemeimet és elindultam, közben kinyitva azokat. A chakrám a lábbamba összpontosítottam, éreztem a bizsergést és könnyűszerrel megmaradtam a víztükrön, a lábaimat felváltva rakosgattam ide-oda. Boldogságomban talán ugráltam is. Majd átöltem a szeretett nagyapám.
- Köszönöm! És ígérem ennek örömére megfőzöm, amit ígértem tudom, hogy vársz már rá!
Shiranai Motam- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 9
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 117
Re: Shiranai Motam
Sai Pént. Jún. 21 2019, 19:17
Szia!
Mivel első élményed, elfogadom, de felhívnám pár dologra a figyelmed, amikre ha odafigyelsz a jövőben, akkor biztosabban fogja bármelyik staff elfogadni az élményed, illetve több jutalmat is bezsebelhetsz majd érte
(főleg mert szerintem édes, milyen kis hebrencs a karakter, sok-sok lehetőség van benne, és hálás, mert játszható és játszatható).Na de amikre figyelj:
- legközelebb mindenképp olvasd át az írásod beküldés előtt, mert a helyesírást leszámítva is több elgépelés van benne, illetve olyan mondatok, ahonnan 100%-ig nem direkt maradt ki egy-egy szó. (A helyesírást nem szoktam nézni, mert olyan készség, ami nem megy mindenkinek egyformán, s nem azért, mert trehány lenne az illető, ettől még lehet élvezetes és jól felépített élményt írni)
- A tanulásnál - ahogy a szabályzat is írja itt -, magának a konkrét tanulásnak kell minimum 80 sornak lennie, nem számoltam meg a tiéd, de biztos vagyok benne, hogy a konkrét tanulás nem ölel fel ennyit. Persze szépen körítetted, de a szabályzat is írja, hogy bár nem hiba, sőt, nagyon szeretjük a szép körítéseket, a jól felépített eseménysorokat, ezek nem számítanak a tanulás 80 sorához. S magát az elméletet, hogy hogyan is működhet, mi az, amilyen gondolatmenet alapján a karakter végül sikerrel jár a tanult dologgal - itt pl lehetne emlegetni a felhajtóerőt fizikából - is érdemes megemlíteni, még ha bizony nehéz is sokszor kitalálni, mivel lehetne megmagyarázni, de maga a karakter is csak akkor képes valamit megcsinálni, ha el tudja képzelni valahogy, hogy mit is kell tennie a chakrájával, hogy az működjön.
(Remélem, nem ijesztettelek el, nem célom ˇˇ'''')
Na de akkor a jutalom:
- felírhatod az adatlapra, hogy a vízen járást a karakter elsajátította.
- +5 chakra
Sai- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Tanulások
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.