Shibo

**Shibo** Szer. Aug. 07 2019, 15:50

//Engedélyt 3 élmény megírására egy hónapban az Elmosódott Határok, avagy az Univerzumok csatája versenyen nyertem.//

Megtanulandó technika: Kazegaeshi

Shibo rémálmából riadt fel késő délelőtt. Mióta a társai "gonosz morcos mackónak" becézték –mióta kivételesen kegyetlen módon végzett mesterével- szokása volt. Ezúttal egy kocka alakú üvegburokba volt bezárva, amelyet időnként felnyitottak egy-egy éles szélpengét beengedve. A fiú teste többször felszeletelődött, mire végre felébredt. Heves légzéssel és gyors szívdobogással küzdve próbálta lenyugtatni teste reakcióit. Ez csak egy álom, nem kellene így reagálni rá. Főleg nem neki.. Már így is épp elég szórakozást nyújt a többieknek, hogy gyenge shinobi lévén főnököt játszik. Erre persze nem gondolhatott. Nem sokat. Elbizonytalanodott volna, ami túl könnyű prédává tette volna előttük. Hát még az álmai előtt.
Kimerülten mászott ki az ágyból és még mindig verítékét törölgetve, szinte félve lépett ki a szobából. Tudta, kik várnak majd rá és most a legkevésbé sem vágyott a társaságukra. Belépve a tágas előtérbe Dojo és Nakashimi sokatmondóan összenéztek és némán kuncogni kezdtek. Shibo gyilkos pillantást vetett rájuk, mire még jobban rákezdtek.
- Ugye tudod milyen nap lesz ez, Dojo? – kérdezte Kanashimi kaján vigyorral az arcán.
- Persze, hogy tudom – pattant fel a másik és az arborétum bejáratának ajtajához lépett. – Ma lesz az a nap, mikor mesterünk ismét megpróbál erőre kapni.
- Nem kell a színjáték – vetette oda Shibo. – Csak essünk túl rajta.
A kettő, Nikushimivel társulva nevetve lépdelt ki a tűző napsütésre, a pólyásnak pedig el kellett takarnia szemeit, hogy ki ne égesse. Utálta ezt az időjárást. Még csak szél sem volt, hogy gyakoroljanak. A mai gyakorláshoz mondjuk épp nem volt rá szükség, de leegyszerűsítette volna a helyzetet.
Fejben persze már kigondolta, milyen jutsut szeretne megtanulni. Valamit, ami segít majd neki megküzdenie rémálmaival. Valamit, amivel képes lesz uralni a szelet és visszavágni ellenfeleinek. Valamit, ami…
- Ha jól sejtem Kazegaeshi – emelte fel az állát nagyképűen Nikushimi, mintha már előre tudta volna mestere kívánságát.
- Jaja – felelte Shibo. Velük így kellett beszélni.
- Jól van.. A technika alapja..
- Tudom hogy van a technika. Csináld – rivallt rá a kihívó.
- Jól van, jól van – nyugtatta Nikushimi. – Azért elmondom. Annak aki nem tudná… Széllöketeket fogok útjukra bocsájtani, amiket ő megpróbál az uralma alá vonni és visszairányítani rám. Vagy bárkire másra. Csak azonos szintű vagy gyengébb jutsukat tud irányítani úgyhogy.. Finom leszek – nézett rá kihívóan.
- Ha túl kevés chakrát fektetek a technikába, nem jön létre a kontra – vette át a Shibo, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva a másik pimasz megjegyzését. – Ha pedig túl sokat.. Nos, azt majd meglátjátok – mosolyodott el, majd komoly arcot felvéve edzőtársa felé fordult.
Az összecsapta tenyereit, mire egy erős szélhullám indult meg Shibo felé. Valóban ismerte a technika alapjait de az egész túl gyors volt. Mielőtt reagálhatott volna, a technika elsöpörte, olyan könnyedén, mint egy falevelet és nekivágta a legközelebbi fának. Felállt, ezúttal már felkészülten várta a rögtön érkező újabb támadást. Ismeretei szerint a felé érkező légáramlatot kellett az uralma alá vonnia azáltal, hogy a szelet felerősíti, melyet így már a saját irányítása alatt visszaküldhet az ellenfélre. Összegyűjtötte chakráját és a technika alkalmazásakor érezte is, ahogy a levegő feltódul előtte, aztán hirtelen megint elsodorja. Túl kevés chakrát használt fel és nem volt képes még csak megfékezni sem a szelet. A következő néhány próbálkozás így telt el, egyre több és több chakrát fektetett a jutsuba és mindnek ugyanaz lett a vége. Még mindig túl kevés volt, pedig már kezdte elérni a korlátait. Igaz, az erejével majdnem megegyező jutsut küldtek rá, mégsem próbálta meg teljes erejével visszaverni. Csak még nagyobb légörvényt vert volna, ami többüket is elsodorhatná. A technikával tulajdonképpen felerősíti a szelet, amit ráküldenek, míg az enyhül, kiegyenlítve a különbséget, míg végül már ő irányítja, hiszen ő erősítette a légáramlatot. Ha túl sok chakrát fektet bele, az csak légörvényt keverne, ami irányíthatatlanul mindent eltaszítana, mivel már nem ő uralná, csak erősítené a mindenfelé szétkapó szelet. Már kezdte fájlalni a hátát, amikor Nikushimi egy széllegyezőt vett elő és azzal támadt. Ez felkapta a levegőbe és messzire elrepítette. Esélye sem volt, pedig már érezte, hogy megtalálta a megfelelő chakra-egyensúlyt. Dühödten tápászkodott fel és kúszott vissza –mert járni már nem igen tudott – a gyakorlóterepre és mérges tekintettel méregette a másikat.
- Ez nem az én szintemen volt. Tudtad, hogy ezt nem tudom visszaverni.
- Tudom.. De olyan unalmas mindig Reppushokat eregetni.. Kapd már össze magad.
Shibo jól tudta, de a szintjéből nem igen engedhetett meg magának többet egy egyszerű Erős Szélvihar Tenyér visszaverésénél. Ahhot fejlődnie kellett. És ez volt az egyetlen módja. Kis szintű jutsukat kellett tanulnia, bár már rég e szint fölött kellett volna járnia. Tervei eléréséhez.. Meg kell tennie azt az apró áldozatot, hogy bohócot csinál magából társai előtt, akik meglehetősen jól szórakoztak egy fán ücsörögve. Mintha nem lett volna jobb dolguk.
A következő néhány kísérlet szintén kudarcot vallott. Shibo elvakította a düh és nem volt képes koncentrálni a légáramlatra, így vagy túl későn reagált, vagy rossz mennyiségben adagolta a chakrát, ami a visszaveréshez szükséges volt. Végül annyira elborult az elméje, hogy majdnem minden erejét beleadta az ellentámadásba, ami akkora légörvényt keltett maga előtt, hogy a saját légáramlata sodorta el, még messzebbre mint bármelyik korábbi támadás. Visszamászott ugyan, de szünetet kellett tartani, hogy kipihenhesse magát.
Higgadtan folytatta néhány órás pihenés múltán az edzést és egyre ügyesebben vonta uralma alá a légörvényeket. A szél, melyet edzőpartnere küldött rá lassan alárendelte magát technikájának és mikor eltalálta a megfelelő chakramennyiséget, majdnem sikerült is visszaküldenie azt.
Megegyeztek, hogy másnap folytatják. Ugyanaz az álom érte aznap este, erős széllöketek, melyeknek nem bírt ellenállni és idővel felszabdalták. Ezek a támadások sokkal erőteljesebbek voltak, mint a korábbiak és némelyiket sikerült is visszavernie. Innen tudta, hogy erősödött. Álmában is képes volt fejlődni, talán többet is, mint a valóságban. Ugyan a chakrát ez alapján nem tudta eltalálni, de képessé vált irányítani, hogy hova érkezzen a támadás.
Másnap derülten kelt fel –már amennyire derült lehet ő, ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy nem egy mészáros tekintetével nézett a "húsra"- és légfuvallatokat fújva sétáltak ki a gyakorlótérre.
Itt ismét a tegnapi felállás jött létre, Reppushok repkedted egymás után, ám ezúttal sikerült több-kevesebb sikerrel visszavágnia. Mikor eltalálta a megfelelő chalramennyiséget, új eszközökkel próbálták még hatásosabbá tenni a technikát. Először egyre erősebb technikákkal szemben kellett helyt állnia. Viszonylag hamar megtanulta melyik ellen hogyan védekezzen. A technika már megvolt és nem kellett a különböző erejű jutsukhoz különböző mértékű erőt használnia, csak az időzítést kellett begyakorolnia. Ezután a célzást gyakorolták, amihez Dojo és Kanashimi kelletlenül ugyan, de felálltak. Rájuk kellett irányítani a beérkező támadást, ami néhány próbálkozást követően sikerült is. Elégedett mosollyal tekintett a két repülő nagyszájú után. Rengeteg harci helyzetet végigvettek és rengeteg célzógyakorlatot végeztek ezekben a szituációkban, hogy majd ha arra került a sor, éles helyzetben is képes legyen bevetni a technikát.
Ismét szünetet tartottak, hogy visszanyerjék erőtartalékaikat és kipihenjék fáradalmaikat, ami után jött a következő megpróbáltatás. Több különböző helyről jött támadás, amiket egymás után kellett hárítania. Valamelyiket visszaküldte, valamelyiket eltérítette, valamelyik elől arrébb ugrott, valamelyikre Reppushoval reagált. Mind nevettek, ahogy szétrepültek a szélrózsa minden irányába. Egész estig gyakoroltak, amikor végül Shibo kifogyott a chakrából és véget ért a móka számukra. A többiek ugyanúgy elfáradtak. Ezúttal tényleg élvezték Shibo ügyetlenkedését.
Derűsen bújt ágyba, tudván, hogy álmában nem fogják felszabdalni. Legalábbis széllel nem. Érezte, hogy egyre erősödik és ez új hitet adott neki abban, hogy egyszer képes lesz elérni álmait. Rég nem érzett már így. Szinte már el is érzékenyedett. Gyorsan kiverte a fejéből a gondolatot és lefeküdt aludni. Mosollyal az arcán merült álomba.

Terumi Mei Csüt. Aug. 08 2019, 00:03

Gonosz morcos mackó, hmm. Én álmomban sose tudok behúzni másoknak, amikor szeretnék, de jó látni, hogy valakinél ez működik, és még fejlődésre is képes! Mikre is képesek az álmok, ha elég kitartóak vagyunk az elérésükért, ugye?

Jutalmad +7 chakra és +3 tjp.

**Shibo** Vas. Márc. 15 2020, 17:02

Alvó medve morgása

Alvó medve morgása // Kamu Nemurui no jutsu
A Jutsu-t tehetséggel és sok órányi önfejlesztéssel lehet megfelelően elsajátítani. A Ninjának fejlesztenie kell az érzékeit és reflexeit, hogy sose legyen védtelen. Amennyiben a ninja megfelelő szintre fejlesztette magát, elérheti, hogy még álmában sem képesek meglepni, mert érzékelni fogja a veszélyt és az ellenfelet. Ez egy olyan jutsu, amit nem lehet tökéletesen elsajátítani, mert mindig van benne hová fejlődni. A technikát éber állapotban is hasznosítani lehet, így a Fizikai támadások nem képesek meglepni a használót, legyen az Ninjutsu, Kenjutsu, Taijutsu vagy eszköz támadás.
Besorolás: A
Chakraszint: 200
Taijutsu Pont: +10
Szükséges Taijutsu pont: 40

Vérfagyasztó, mély dörmülés. A halálfélelemtől éles, sipítozó kiáltások. Shibo önelégült, derűs mosolya egyre inkább kiszélesedett, amint a medve barlangjához igyekezett. A természet megingott – nem, pont hogy így volt rendjén. A félelmet kiváltó hatalom a többi fölé kerekedik – ám ezt most egy új hatalom akarta felváltani. A verőfényes napsütésben táncikáló alak halkan közelítette meg az alvó állatot. Nem akarta felébreszteni, nem így. Csak egy pillanat volt az egész. Egy kunai reppent szélsebesen a levegőben, ő pedig a hang hatására azonnal félreugrott, így a fegyver pont a hatalmas termetű vad előtt ért célba, aki álmából felébreszt méltatlan üvöltéssel kezdett rohanni a pólyás felé. Az a koncentrációtól megfeszült idegekkel ugrott fel, majd a medve felemelkedő mancsába kapaszkodva tett egy fél fordulatot, miközben lassan mászva leereszkedett a lábához és röptében elkapta a felé repülő újabb fegyvert, amit az állat inába vágott. Az majdnem ellenfelére dőlt, akinek hirtelen mozdulattal, kézről kellett oldalra ugrania, miközben a felé repülő shurikenek elől is ki kellett térnie. Kettő vágta csak meg a kezét, ami határozott haladásnak volt mondható, ám közel sem volt elég jó – ő többet akart. Nem vágásból, hanem tudásból.

- Nem rossz – nyugtázta Kanashimi a mozgásképtelenné vált állat hátát fotelként használva. – Sokat fejlő-

- Kuss. Miért nem hagytok nyugtot legalább egy órára, amíg gyógynövényeket szedek, hogy ellássam a k*rva sérüléseiteket?

- Nem mi tehetünk róla, hogy ilyen jól haladsz – vonta meg a vállát a másik. – Amúgy sem az a célja az edzésnek, hogy visszatámadj, mi már – itt hirtelen megakadt és botjával sebesen vágott Shibo arca felé, aki kitérőben megfogta a fegyvert és magához húzta vele edzőpartnerét. Az rezignáltan állta pillantását amíg tudta, ám egy idő után kezdte kényelmetlenül érezni magát.

- Az edzés lényege, hogy az érzékeidet és a reflexeidet fejlesszük, hogy mindig éberen várd a táma – szavát megakasztotta az alulról érkező rúgás, mely egyenesen állát vette célba, hihetetlen rugalmasságról mutatva példát. Lomha mozdulattal kikerülte, ám szemében fény csillant.

- Mint már mondtam volna, mi már átestünk ezen a kiképzésen. Nem kell minket is tesztelni – kellemes mosolyt igyekezett felvenni, ám a következő pillanatban saját kunai-a szúrta meg a lábát, amit Shibo nemes egyszerűséggel ráejtett. Erre nem számíthatott, mivel semmi fenyegető nem volt a mozdulatban.

- Ezt soha nem lehet tökéletesen elsajátítani – magyarázta Shibo, aki jómaga már meg is értette a technika mibenlétét. Mindig ébernek kell lenni.

Hónapok óta gyakoroltak már és még neki is volt hova fejlődnie. Először az alap tudásának kiteljesítésével kezdték meg az edzéseket, a vágások, ütések, rúgások, kitérések, védések fejlesztésével, majd jöttek az új mozdulatok és manőverek, amik szükségesnek bizonyultak a jutsu elsajátításához. Minden harci helyzetre fel kellett készülnie, így azt is meg kellett tanulnia, hogyan másszon le egy medve testén a levegőből indulva, a mancsát megragadva, egészen a lábáig. Ma erre a gyakorlatra került sor. Jóval az átlag ninja kiképzés felett álló mozdulatsorokat kellett megtanulnia és tényleg mindenhez alkalmazkodnia, ha túl akarta élni társai csínytevéseit. A reflexeket először közelharci edzésekkel fejlesztették, ahol tudta, mikor támadnak átmeneti ellenfelei. Aztán jöttek a rögtönzött és kiszámíthatatlanabb támadások. A legnehezebb a fegyverek elkapása volt a levegőben, többször vérző kezekkel tért nyugovóra, ahol szintén nem hagyták egy jót pihenni – fegyverekkel csörtettek be, először csak álmos harcra, majd egyenese vakharcra, vagy ágyból kiugró cselekvésekre buzdítva. Mindennek az lett az eredménye, hogy alvás közben sem tudták már meglepni többé. Az edzés kifizetődött. Szinte minden este eljátszották, azonban már akkor sem tudták meglepni, mikor a szellőzőről akarták egy tortát a fejére dobni. Sértetlenül úszta meg a sütemény, amit aztán felszolgált azoknak, akik nem vettek részt a támadásban. A mérgeket is képessé vált egyből kiszagolni. Több heti edzés után már meg tudta ragadni a levegőt átszelő shurikeneket és rögtön vissza is hajítani az ellenfélnek. Ez meglepte őket eleinte, ám nekik is rá kellett jönni, hogy ezt a jutsut folyamatosan fejleszteni kell. A többi fegyvert a különböző alakjuk miatt szintén meg kellett szoknia, így még sokáig érték sérülések. Azonban lassan már az összesnek ellen tudott állni és ellenoffenzíviát indítani. Bármikor, bármilyen helyzetből.

Aztán jöttek a lesből támadások. Mikor nem számított rá, akkor csaptak le. Gyakran küldetés közben, mellette haladva. Már a levegő szelését, sőt, a hangtalan támadásokat is képesség vált érzékelni, márpedig ebben jók voltak a társai. Csendes manőverezésre is kiképezték őket, ám érzékei annyira kiélesedtek, hogy már a legapróbb veszélyforrást is képessé vált érzékelni. Például ha valaki fültövön akarta vágni. Vagy egy zsebtolvaj a pénzét akarta elcsenni. Ezek után a gyors reakciókra kellett figyelmet fordítani, hogy minden helyzetre megfelelően reagáljon. Itt is a speciális harci helyzetek kerültek előtérbe, így lassan ugyan, de azt mondhatta elsajátította a jutsut. Legalábbis ezt hitte.

Többször előfordult azóta, hogy társai véletlenül levertek egy.egy poharat, amit persze rögtön el kellett kapnia, a kezével szétmorzsolni és véres végtagjával harcot kezdeményezni, mivel már jött is a következő roham. Ezekért természetesen nem rótta meg alárendeltjeit, elvárta, hogy így cselekedjenek. Meg kellett tanulni mindenre felkészülni. A kiszámíthatatlan robbanások, hirtelen ütések, dühkitörések, nem előre látható támadások mind a kiképzés részét képezték, amit ő élvezett. Fárasztó volt ugyan és a fáradtság gyakran azzal járt, hogy nem volt képes megfelelő visszajelzést adni a környezete változására, tudta, hogy ezt is fejlesztenie kell – mindig készen kell állnia, nem lomhulhat le.

Az edzés végén jártak már, amikor valóban mindenre felkészült, a legváratlanabb húzásokra is könnyűszerrel reagált, a véletlennek tűnő események meg sem lepték – azonban árnyoldala is volt. Eleinte a legapróbb neszre is felébredt, amit szintén meg kellett tanulnia megkülönböztetni a valós veszélytől. Így alakult ki egy hatodik érzéke, ami különválasztotta az egyszerűt a vészestől. A baljóslatú történések így valóban csak annak maradtak meg, nem látott mögéjük semmi életre törőt. Képessé vált minden fegyverfajta ellen válaszlépéseket találni a legtöbb pozitúrából, még olyanokból is, amikbe úgy gondolta, soha nem kerülhet. Tudta, hogy ez is fontos része az edzésnek.

Gondolataiba merülve észre sem vette, de önkéntelenül is kitért Kanashimi, a kudarctól egyre dühösebbé váló támadásai elől. Csináltak már ilyet korábban – olvasás közben kellett védekezni, csupán érzékeire, akár a levegő megváltozására hagyatkozva. Akkor azonban csak meg kellett osztania a figyelmét. Itt valóban nem figyelt környezetére, úgy állt ellen a támadásoknak. Persze alvás közben nem tudta volna ezt végrehajtani –felébredt volna és úgy lenne kénytelen támadni-, ám ösztönszerűen harcolt már. Megpróbált nem előre gondolkodni a harc közben és hagyta, hogy teste irányítsa. Az a megfelelő pillanatban megvetette lábát a földbe meredő bot előtt, mire az megakadt és megütött edzőpartnere állát.

Szinte már tökélyre fejlesztette a módszert, ám tudta, hogy ez nem lehetséges. Rengeteget kell még gyakorolnia és az edzés elkezdése óta folyamatosan ezt teszi. Még mikor kéri, hogy ne támadjanak is rá, mert ellenségnek tekintheti őket, megteszik. De ez szükséges. Innentől folyamatosan fejlődni fog még tovább. Minden egyes rezdülés, minden egyes környezeti változás csak tovább erősíti érzékeit. Megtanulja megkülönböztetni őket, amíg megfigyeli. Ha pedig már megtanulta, oda sem kell figyelnie rá. Egyszerűen alkalmazkodik a mássághoz, megtanulja, mit hogyan kezeljen. Így akár még az alvó medve morgásából is ki tudja szűrni a fenyegetést, csak úgy, ahogy egy ninja szavaiból a veszélyt. Ugyanis mindez hordoz valamit, amire felfigyelhet.

Társai szerint jóval a technikát ismerők fölött áll reakció szinten, csak az ellentámadást kell még fejlesztenie. Őket már rég lekörözte ösztönök tekintetében és harci szituációkhoz való alkalmazkodása és elemzése is kiemelkedővé vált. Valóban már a levegő fújásának megváltozásából képessé vált érzékelni a baljóslatú offenzívákat, ugyanakkor az is feltűnt neki, ha csak a szél űzött furcsa játékot elméjével és pólyájával. Mindez csak egyet jelenthetett: Ő lett az alvó medve morgása.

- Ja, amúgy nem akarták attól a medvétől valamit? – kérdezte érdeklődve visszatekintve Kanashimi, mikor útnak indultak.

- Nem lényeges – felelte egyszerűen Shibo. – Azt hiszem, ma sokkal többet kaptam.

Hyuuga Hanabi Kedd Márc. 17 2020, 16:59

Szia!

A tanulást elfogadom, felírhatod az adatlapodra. Ezen kívül +5cht és 11tjp-t írok jóvá. (+10 a technikából, +1 a tanulásért)

**Shibo** Csüt. Jún. 25 2020, 14:19

Ranji Shigumi no Jutsu

Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika

Shibo Hu4jsWSk

Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.

Chakraszint: 350

Besorolás: B

Megkötés: Ninpo: Hari Jizou

Akkorra már hetek óta nem tanult semmit. Nem is csinált semmit. Mindennapjai beálltak egy állandóra és sehol nem látta reményét valami újdonságnak. Pedig gyakorolni akart. Mintha csak megérezték volna vágyát, egyszerre pillantottak fel rá. Valóban unalmasak voltak a napok így tennivaló nélkül, így úgy határoztak, ideje tovább növelni mesterük tárházát.

- Shibo, hallottad hogy a legjobb védekezés a támadás?

- Dojo, hallottad, hogy a sok sz*pástól o alakú lesz a szád?

- Nem, de most komolyan... - Valami csiklandós elkezdett felkúszni a pólyás lábain. Lenézve nem látott semmit, azonban érezte, hogy hátul másik a furcsa állagú anyag - Nem gondoltál még arra, hogy azt a haj technikát használhatnád támadásra is? - Tehát hajról van szó.

Ebben a pillanatban a férfi megelégelte a játszadozást, elkapta a lábán felfelé igyekvő hajszálakat és magához rántotta a másikat. Az jajveszékelve kapott fejéhez, ahogy térdre zuhant mestere előtt.

- Nem hiszem, hogy működne - gúnyolódott Shibo. - Amúgy is minden ilyen művelet szétszakítaná a pólyámat.

- Csak próbáld meg - kérlelte szitkozódások közepette alárendeltje.

- Na jó - csapta össze könyvét az olvasó. - Ajánlom, hogy megérje és ne csak ilyen ósdi trükkökre tanítsatok.

- Nem úgy lesz, bár nem hiszem, hogy kifogásod lenne ellene.

- Ti tudjátok, hogyan kell, igaz? Na, gyerünk, ne kéressétek magatokat, tanítsatok.

Nem adtak tanácsot, hogyan is kéne elsajátítani. Shibo először a Hari Jizouhoz hasonlóan megnövesztette és megkeményítette hajszálait, ahogy azt már a védekező technikánál elsajátította. Ez már ment neki. Ezután, akárcsak társa próbálta meg megindítani, irányítani a levegőben, ám az lomhán ráomlott a vállára. Próbálta megtalálni a helyes mértéket, mert úgy érezte, túl kevés chakrát fektetett bele a keménység eléréséhez. Sokáig nem sikerült, ugyanis ez teljesen különbözőnek tűnt a Hari Jizoutól. Ott egy statikus tömegbe kellett chkarát irányítani, itt azonban egy mozgó hazuhatagot kellett irányítani.Azonban mikor túl sokat használt, a haj olyan merev lett, hogy nem volt képes mozgatni. Így tehát kisebb léptékekben vágott neki a technika elsajátításának. Körbefonta egész testét az eredeti technikával és megkeményítette a hajszálakat. Ezeket próbálta meg mozgatni. Előre vágott velük, visszahúzta őket. Először csak néhány hajszálat mozgatott meg, meg sem keményítve őket. Amikor sikerült a művelet, megpróbált egyre több szálat egyidejűleg a levegőbe emelni. Aztán jött a keményítés. Így, a levegőben lengve próbálta meg belevezetni a chakrát, majd miután sikerrel járt, további manővereket végrehajtani. Sok időbe telt, míg megtalálta a megfelelő chakraelosztást, melyet az egész szálon végig kellett vezetni és megfelelően keménnyé, de rugalmassá tenni azt. Ezután persze azt is meg kellett tanulnia, milyen művelethez, milyen keménységű és hosszú hajra van szükséges. Össze-vissza, kusza vonalakban járt körbe haja a majdhogynem üres szobában, itt-ott megkarcolva Dojo arcát. Ezután egyre nagyobb és nagyobb mértékekben próbálta létrehozni a technikát. Végül sikerült már karvastagságú hajfonatokat is létrehoznia és azzal megragadnia tárgyakat, megszorítani embereket, átszúrni tárgyakat. Amikor elég magabiztos lett a technikát illetően, megpróbálta az összes haját beleadni a támadásba; egy sárkányfejet formált a megkeményített anyaggal és azzal támadta meg a mit sem sejtő társát, aki az utolsó pillanatban ugrott el előle. Ezután körbe-körbe lengette a hajat, így megpróbálva védekezésre is használni a technikát. Erre egyébként több ötlete is volt. Megkérte Kanashimit, hogy támadjon rá néhány fegyverrel. Az vonakodva ugyan, de belement, hogy segítsen. Néhány kunait oldalra ütött félre, néhányat pedig elkapott a hajzuhataggal; először ugyan majdnem széttépték azt, de korrigálta hibáját és még többet font a tőr köré, majd visszahajította azt feladójához. Megpróbálta lemérni, milyen sok chakrát belefektetve milyen hosszúra képes kinyújtani támadó erejét és mi a maximális hossza és keménysége. Nem voltak túl biztatóak az eredmények, a belefektetett chakra nem tűnt úgy, hogy hatással van a mennyiségre, csak a szilárdságra. Így tehát okosan kell majd alkalmaznia, közelharcban, de legalább már ismeri a határait.

Fáradtan dőlt vissza fotelébe és pihenésképpen különböző formákat vett fel a hajával és táncoltatta a szálakat. Miután legyűrte a kimerültséget, elszántan folytatta tovább a gyakorlatot. Összeroppantott dolgokat, megsebesítette társait, hogy valami izgalom is legyen a dologban. Aztán megpróbált egyszerre több tárgyat is a haja ügyébe fogni. Sikerült. Egyszerre hajított el öt vázát a semmibe, majd különböző irányokba, megpróbált célozni a félig már elsajátított technikával.

Észre sem vette, de kifogyott a chakrája. Majdhogynem beleájult fotelébe és egy pillanat alatt elaludt. Álmában érte a meglepetés. Érezte, amit megtámadják és az Alvó medve morgásának köszönhetően idejében volt képes reagálni. Felkelve hajával védte a támadásokat és azzal ragadta meg támadóját, aki mint kiderült Kanashimi volt.

- Árulás? - Kérdezte szárazon, habár tudta mi a válasz. A jutsunak köszönhetően nem tudták volna meglepni és ezt ők is tudták, hiszen ők tanították meg neki. Tisztában kellett lenniük az erősségeivel és valószínűleg nem is mertek volna nyíltan támadni.

- Gyakorlás - felelte összeszorított fogakkal a másik, miközben a nyakát szorongató szálakat próbálta leválasztani. Shibo még szorosabbra vette a fogást, majd egy újabb hajfonattal megvágta az arcát. Kielégítő volt az eredmény.

- Akkor gyakoroljunk. Rajtad.

- Ne... - Tudta ugyan, hogy nem bántaná, bízott benne, azonban ő is fáradt volt az ilyen tettekhez. Talán nem most volt itt a megfelelő ideje a támadásnak, elvégre már nem azt a jutsut gyakorolták. Itt már nem lephette meg, mint akkor.

- Tisztességes küzdelem lesz. - Közben hajszálaival simogatta a fejét és belenyúlt az orrába, kitépve két szőrszálat. Precíziós műveletnek ez is megteszi. - Állj fel. - Mielőtt lehetősége lett volna rá, Shibo a rászőtt hajszálakkal a levegőbe emelte és félredobta.

Három kunai hasított a levegőbe, amiket -hogy a jutsut jobban begyakorolja-, a hajával védett ki, kettőt pedig meg is ragadott. Kanashimi azonban eltűnt látó teréből és mögötte bukkant fel ismét. A pólyás megfordult és hátraugrott, feldobva a fegyvereket a levegőbe, majd a hegyükkel az ellenkező irányba állva ismét elkapva őket - ha már ezt kell gyakorolnia, csak ezzel a technikával fogja megállítani a rohamait. A precíziót mozgások még mindig nem mentek igazán, így azokat kellett gyakorolnia. Haja, akárcsak két kinyújtott kar vette fel a versenyt társa fegyveres támadásai ellen. A katana pengéje jóval erősebbnek bizonyult, amit végül csak úgy sikerült hárítania, hogy még jobban megerősítette a szálakat, amik így valóban mintha egy testrészévé váltak volna. Ezután a katanat ragadta meg és hajította el velük, majd a két kunaitól is megválva két ugyanolyan vastagságú sörényfegyverrel csapott a földre. Kanashimi félreugrott a támadás elől, azonban a földön kúszó hajszálak elkapták a lábát és a levegőbe emelték, a maradékból pedig két további fegyver fonódott, melyek közül egy a szívét, a másik a torkát vette célba. Csak hogy kipróbálja, nem csak szúrni, hanem vágni is tud-e, élessé tette a szálakat és megvágta a torkát, amiből vér serkent. Felületi sérülés volt, ám épp elég, hogy felszisszenjen.

- Elpuhultál - jegyezte meg Shibo. Az ilyet szó nélkül tűrnie kellett volna. Korábban mindig megtette.

Ekkorra elmondhatta, hogy nagyjából elsajátította a technikát. További precíziós műveleteket gyakorolt, egyre kisebb tárgyakat emelt, kapcsolókat kapcsolt fel, könyveket lapozott, összefonta a haját, különböző formákat, alakokat vett fel a hajával. Sárkány, száj, karmok, pengék. Érezte a minden szálba belefektetett chakra mennyiségét, melyet végigvezetett rajtuk, hogy megkeményítse őket és egyenként kellet irányítania őket, hogy elérjék a kívánt hatást. Harci helyzeteket gyakoroltak, amik tovább csiszolták képességeit. Sokat edzettek. Az Alvó medve morgása óta ez bizonyult a legkeményebb kihívásnak. Hetek teltek el, mire tökéletesíteni tudta a jutsut, mikor szinte már ösztönszerűen volt képes használni egyaránt támadásra és védekezésre, valamint egyéb kiegészítő műveletekre, azonban akkor már valóban kijelenthette, hogy kész vele mindenre. Végül vadul elkezdte csapkodni a haját, körbe-körbe lengette, majd végül szinte minden chakráját beleadva egy hatalmas haj-sárkányt indított az égnek, mert kíváncsi volt, hol vannak a jutsu határai. Aztán ismét összeroskadt. De legalább a fáradozásuk meghozták gyümölcsüket.

Hyuuga Hanabi Pént. Jún. 26 2020, 16:53

Szia!
A tanulást elfogadom, felírhatod a technikát. Legközelebb azonban bővebben fejtsd ki a tanulás folyamatát kérlek, hisz ez egy szintben a karakter szintjével megegyező technika, amit nem tanul meg túl könnyen. Legközelebb kicsit bővebben fejtsd ki a karaktered gondolatait és a nehézségeket amiken túljut.

**Shibo** Pént. Okt. 23 2020, 14:18

Vasököl Stílus

Gouken - Vasököl Stílus

A taijutsuban jártasabb shinobik leggyakrabban kitanult stílusa, mely a használó fizikai erejére építve "felületi", vagy másképp tényleges fizikai, szervi sérülések okozására hivatott. Az alap taijutsu ismeretek egy mesterfokra vitt összekomponálása, mely minden leendő taijutsumesternek ajánlott, ha nem alapkövetelmény.

Chakraszint: 150
Besorolás: C
Taijutsu Pont: +2

Szükséges Taijutsu pont: 15

- Miért is kell ezt csinálnom, Matsou-sensei? - Kérdezte az edzéstől végletekig kimerült Hiro, miközben letörölte verejtéktől gyöngyöző homlokát. Órák óta próbálta átütni azt a fadarabot, de továbbra sem járt sikerrel. Ez az edzés messze távol állt az általa preferált, gyorsaságra és ügyességre építő harcstílustól. Nem értette, miért kell elsajátítania valamit, ami nem illik a fizikumához és látható eredményt sem képes elérni vele. Félt, hogy rugalmasságából veszít, ha ezt az utat gyakorolja. Teljesen másfajta mozdulatokat akart eltanulni.

- Mondtam már, hogy ennek a stílusnak a gyakorlása elengedhetetlen ahhoz a technikához, amit tanítani szeretnék neked - ismételte el sóhajtozva újra a mester, majd egy jól irányzott ütéssel messzire repítette tanítványát, aki földet érve úgy gondolta, legjobb lenne, ha ott maradna, hogy ne kelljen tovább gyakorolnia. Végül kelletlenül felállt és leporolta magát - tagjai sajogtak a mozdulatok hatására, de ezt már megszokta. - Látod, milyen előnyös lehet ez a harcban?

- Nem, ha nem tudsz elkapni... Miért nem a gyorsaságomra alapozunk? - Kérdezte kétkedve a nem meggyőzött fiú.

- Azért, mert ha ezt megtanulod, mindkettőt képes leszel bevetni és ellenállhatatlan kombinációt alkotva szétzúzni az ellenséget. Most pedig.. Helyezd át a súlypontodat és a teljes testedet vidd bele az ütésbe.

A tanonc természetesen ezzel sem értett egyet. Ha a teljes testét beleviszi az ütésbe, akkor nehezebb lesz kitérnie az őt ért támadások elől. Mestere természetesen elmondta, hogy ha egyszer betalál, akkor már nem is lesz szüksége kitérésre, de mi van, ha egyszerre több ellenféllel kerül szembe? Ennek ellenére felvette a sensei által mutatott formát és minden erejét, energiáját, akaratát beleadta az ütésbe.. A fa hangos reccsenéssel tört ketté.

- Na végre - sóhajtott fel a mester. - Mára ennyi elég lesz. Pihenj le, holnap folytatjuk az edzést.

Hiro örömmel fogadta a bejelentést, azonnal az ágyába vetette magát. Ahogy a nap első sugarai megcirógatták az arcát, Matsou könyörtelen pontossággal ébresztette fel.

- Nem lenne értelme tovább növelnünk a beleölt erőt. Azt majd a későbbiek folyamán. - Magyarázta mindentudó bölcsességgel. - Ma a tegnap már megtanult ütést fogjuk bevetni éles helyzetekben.

A gyakorlás abból állt, hogy társain kellett elvégeznie az ütést, először védtelen pozícióban, majd úgy, hogy már szabadon mozoghattak. Ettől félt. Ütései sikerességét a felhorkanó hangok és megfeszülő izmok jelezték, mozgó ellenfél ellen azonban már gyorsaságát is be kellett vetnie. Könnyebben ment, mint gondolta. Ruganyossága megmaradt, az edzés hatására még könnyebben be is tudta vetni testét, mint előtte, elvégre minden izmát fejlesztette. Teste könnyebb volt, mozgása légiesebb, ha odafigyelt rá. Így is kapott jónéhány ütést, amik elől nem tudott kitérni, de tudta, hogy megfelelő és tudatos edzéssel ez kiküszöbölhető lesz.

Ezután el kellett sajátítania a hasonló erejű rúgásokat is, mely már sokkal könnyebben ment, hiszen ismerte az alapjait a stílusnak. Innentől kezdve edzésinek nagy része abból állt, hogy a kettőt kombinálta, ki kellett találnia, milyen helyzetben melyiket kell alkalmaznia. Ütések és rúgások, ütések és rúgások. Fejelések, könyöklések. Térdelések, pörgőrúgások. Mindent ki kellett tapasztalnia ezzel az átütő erővel, amihez társai hamis mosollyal nyújtottak segítő kezet. Amikor a lába nem érte volna el a megfelelő lendülettel a kijelölt testrészt, akkor ütött. Ha a távolság túl rövid volt, akkor fejelt.

Közben erőnlétét is fejlesztették, egyre nagyobb és erősebb tárgyakat kellett széttörnie, ő pedig könnyedén vette az akadályokat. Voltak korlátai, persze, de azokat sorra leküzdötte. Mestere elégedetten figyelte haladását, ahogy gyors ütemben fejlődött.

Azután jött az igazi gyakorlat. Élő áldozatokon kellett bemutatnia tudását, akik tulajdonképpen az életükért küzdöttek. Némi anatómiai ismeretszerzés után képesség vált olyan helyen eltalálni ellenfelét, hogy rúgása vagy ütése bordát törjön, végül pedig belső szervi sérüléseket is képessé vált okozni. Ez volt a legnehezebb, ugyanis ez nem feltétlenül erőre, inkább pontosságra épített. Persze minél erősebb volt a vágás, annál hatásosabb volt a technika. Az akkor még ártatlan fiú természetesen mindenkit életben hagyott, csak gyakorlásra használta fel az alanyokat. Mestere rosszalló fejrázással követte figyelemmel ténykedését, de egy része azért büszke volt rá. Elvégre csak egy igazán ártatlan lélekből válhat az, amit szeretett volna átalakítani benne.

Ma is gyakorolta ezeket a szokásokat. Régen halott mestere nem volt ott, hogy felügyelje fejlődését és nem is érezte úgy, hogy szüksége van további gyakorlásra, mégis megtette. Talán ezzel adózott az emlékének, ő sem tudta igazán. Elvégre sok akkor megtanult dolgot a mai napig tartott, fenntartotta a régi hagyományokat. Belül hálás volt mindenért, amit megtanult, ezért is. Hatalmas erő került a kezébe -és lábába- és kezdeti félelmei is elpárologtak. Képesség vált saját harcstílusát ötvözni a Vasököl Stílussal, minek hatására egy kiszámíthatatlanul, gyorsan és rugalmasan mozgó ellenfél halálos csapásai ellen kellett kitérniük a szerencsétleneknek. A különbség csupán annyi volt, hogy most már nem bánt olyan kegyesen az áldozatokkal. Kísérletei miatt megtartotta őket, de nem okozott gondot néhány pontosan elhelyezett rúgással csontot törni, vagy lépet kiszakítani.

Az egyetlen dolog, amit nem fejlesztett, az az erőnléte volt. Ugyanolyan gyengén volt csak képes ütni -sikereit inkább pontossága okozta-, az akadály továbbra is ugyanaz volt, mint korábban - három tégla. Ez volt a határ, a korlát, amit nem volt képes áttörni. Nemrég kezdett folyamatosan edzeni, hogy fizikai erejét növelje és természetesen a gyorsasági gyakorlatokat sem hanyagolta el. Mégis, egykoron volt mestere emlékére meg akarta mutatni mire képes. Összeszedte magát. Minden erejét összegyűjtötte, a koncentrációtól megfeszültek az izmai - és végül lecsapott. Két és fél tégla. Ez még nem elég. Tovább erőltette magát, újabb és újabb akadályokat gördítve maga elé, míg végül már edzőpartnere keze sajgott az erőfeszítéstől. Dühében Shibo mellkason rúgta -olyan helyen, ahol nem éri nagy kár-, mire az messzire repült és egy fa tövében nyert végső menedéket. A pólyás nem szerette a panaszkodást. Ő maga sosem panaszkodott, pedig neki sem volt ínyére a sok gyakorlás, amit ennek az egyszerű stílusnak szentelt. Mégis tudta, ez lenne az alapja annak, amit hajdani sensei-e meg akart tanítani neki, bármi legyen is az. Azért sem panaszkodott, mert egyedül kellett vinnie a terhet, amivel megbízták. A gondolat hatására már inkább áldásként tekintett az edzésre, ami segítette elfeledtetni vele teendőit. Talán ezért ragaszkodott hozzá annyira, nem Matsou emléke miatt. Shibo soha, semmiben nem lehetett biztos. Ez volt az egyik ára annak, hogy azzá vált, aki.

Intett társának, hogy keljen fel, aki kelletlenül ugyan, de eleget tett a parancsnak. Újabb téglákat hozott és látta parancsnoka szemében az elhatározást - ezúttal sikerülni fog. Lehunyt szemmel tartotta maga elé a tömböket és a rúgás pillanatában... Újra felsajgott az egyik bordája.

- Ne haragudj - kért bocsánatot tettetett bűnbánattal Shibo. - Kíváncsi voltam, hogy a te bordáidat is be tudom-e zúzni.

A marcona férfi csak nézett rá, dühvel a szemében.

- Ez az, ez az - biztatta egyre nagyobb lelkesedéssel a vezető.

Nem kellett sok neki. A téglákat lehajítva üldözőbe vette -tudván, hogy később megbánja ezt- és a pólyásnak végre tényleg minden ügyességét össze kellett szednie, hogy találatokat vigyen be. Nem is gyenge találatokat - bár ellenfele tudta, hova fog célozni, így is nehéz volt kitérnie a támadások elől. Noha fizikailag sokkal jobb kondícióban volt, mégis ő került hátrányba - a kerge, ruganyos edzőpartnerrel nem tudott mit kezdeni. Végül sikerült elkapnia csuklóját, ám ő megpördülve felfelé rúgott jobb lábával, ballal pedig egyenesen alsó bordáira célzott - a rúgás betalált, a drabális ember felmordulva hőkölt hátra. A bordája ugyan nem tört el, Shibo mégis elégedett volt, hogy képessé vált ötvözni a két harcstílust. Tudta, hogy még hosszú út áll előtte, elsősorban testi erejét kell fejlesztenie. Ugyanakkor azt is tudta, hogy edzőtársa ismeri a mestere által már el nem mondható titkot, így elsősorban neki kellett bizonyítania - amire ez a rúgás tökéletesen megfelelő volt.

Sai Kedd Okt. 27 2020, 19:03

A tanulás elfogadva Very Happy

(Kis pimasz szadista I love you

)
+ 10 TJP

**Shibo** Vas. Okt. 24 2021, 12:52

Másfél perc

Soushuuha // Emelkedő Penge Manipulálás
Shibo LnQRsEiG_o

A Homok ninják egyik alapvető technikája, ugyanazokat az alapokat használva, amiket a bábmesterek is használnak. Az átlag shinobi ezeket az alapokat felhasználva kezdetleges chakrafonalakkal kisebb tárgyakat irányíthat, lőhet ki, módosíthatja a mozgásukat. Az irányított tárgyhoz a használat előtt hozzá kell érnie, így létrehozva a chakrafonál kapcsolódásait a testén és a tárgyon.
Bábhasználók képesek ezt a technikát egyszerre több tárggyal is alkalmazni, akár a nélkül is, hogy hozzá kellene érniük a tárgyhoz.
Chakraszint: 150 - Homok ninjáknak 100
Alap képesség Homok Shinobiknak
Besorolás: C

Shibo egykedvűen jártatta keresztbe tett lábát előre-hátra. Olyan unalmas volt ez az elfoglaltság, amilyennek tűnik, őt mégsem ez zavarta. Kanashimi, Dojo és a többiek mind őt nézték. Feszült légkör volt jelen a társak között, mely nem ért el a vezetőjükhöz, mégis egyre türelmetlenebb lett. A sóhajok; a nehezen vett levegő; az összenézések - minden csak egyre fokozta indulatosságát, de nem szólalt volna meg. Kanashimi mintha Dojohoz szeretett volna szólni, ám Shibo szúrós tekintetére mégis visszanézett mesterére.

- Mit szólnál, Shibo, ha ma megtanítanánk egy új technikára? Tudod, a taníttatásod.. - Egy új technika? Csak ennyi? Ezért kellett másfél percig csendben várakoznia?

- Új technika? Ez jól hangzik - szakította félbe élettelen hangon. - Mit csinálunk? Hegyeket mozgatunk meg?

- Áá.. Egy olyan technikáról van szóóó - nyújtotta el a másik idegesen.

- Valóban hegyeket mozgathatsz meg vele. Apró maketteket, ám ha továbbfejleszted tudásod egy olyan hatalom kerülhet a kezedbe, mellyel megremegtethetsz szüzeket, felérhetsz a mennyekbe és leigázhatod a...

- Egy újabb C szintű technika?

- Igen - sütötték le a szemüket szégyenükben.

- Remek! - nyelte le a kikívánkozó sértést Shibo. Bár való igaz, tényleg el volt maradva a jutsukkal.. - Mutassátok be kérlek. - Ez volt az első teszt. Ha nekik nem sikerült, nem várhatták el, hogy ő végrehajtsa.

Kanashimi három kunait fektetett le maga elé és miután hozzájuk ért, felemelve a kezét képessé vált mozgatni őket. Shibo figyelmesen nézte a technika végrehajtását, a másik pedig egyre magabiztosabban irányította az előtte kesze-kusza vonalban mozgó tőröket.

- A technika alapja.. - Kezdte volna magyarázni, amikor felnézve meglátta, hogy Shibo elaludt. - A technika lényege.. - Kezdte újra, mialatt egy verítékcsepp kúszott végig a z arcán.

- Tudom mi a technika lényege - sóhajtott fel fájdalmasan a pólyás. - Chakrafonalak.. Hasznos. - Egyedül nem lett volna képes kigondolni egy ilyen hasznos technikát, de így, megmutatva, egyből rájött a nyitjára, amiben segítségére voltak korábbi tapasztalatai. Álmosan elővett egy shurikent és azt kezdte el babrálni. Megnyitotta szellemi és fizikai energiáinak csapjait.. Áramoltatta őket, a megfelelő arányt keresve, hogy egy kinyúljon vele a fegyverért és képes legyen azt a létrehozott energiával körülölelve felemelni, mozgatni, irányítani. Tapasztalata okán ezt viszonylag gyorsan sikerült létrehozni, ám maga az mozgatás és irányítás már nehezebben ment. Megfeszülve próbálta minden koncentrációjával felemelni a tárgyat, ám az egy-egy moccanás után minduntalan visszapottyant az ölébe.

- Á, túl nehéz - adta fel végül másfél percnyi próbálkozás után. Titokban persze továbbra is babrált vele, egyelőre csak a chakrafonalakat próbálta minél erősebbre létrehozni, mert ahogy észrevette, ha nem fordít rá elég figyelmet, az egyszerűen megszűnik, így most ezt akarta folyamatosan fenntartani.

- Nem adhatod fel! - szólt Dojo, ám a rá vetülő gyilkos tekintet hatására elhallgatott. Ebből rájött, hogy a másiknak természetesen nem is állt szándékában feladni és most, hogy jobban megnézte, látta, hogy a tárgy folyamatosan körbe-körbe mozog. Másfél perc telt el így, melynek minden pillanat pokoli volt a veszélyes szemek pillantását állva. Minden bármelyik kör egy támadást jelentett volna ellene, bármikor megmozdulhatott volna, noha nyilván elhalna a levegőben, hiszen még nem volt képes tökéletesen irányítani azt.

Shibo ezt is tudta, ahogy azt, hogy Dojo nem fél, mert nincs rá oka, egyszerűen kényelmetlenül érzi magát. Másfél perc - és hirtelen lehunyta szemeit. Két társa összenézett, ám nem szóltak semmit. Újabb másfél perc telt el némaságban, amikor a pólyás hirtelen felugrott.

- Megvan! - A két férfi arca kivirult. - Nem megy - mondta lemondóan. - Valahogy.. Nem igazán mozgat meg ez a technika. Nem látom a valós életben alkalmazható hasznát. - Felkelt, hogy szívjon egy kis friss levegőt az amúgy teljesen lezárt épületben, ám végül úgy döntött, kimegy az arborétumból és keres valami valós tapasztalatot, hátha az felkelti az érdeklődését. Ha valóban meglátná, mi mindenre lehet használni ezt a tudást, az megkönnyítené a tanulási folyamatot.

Így ért el Aihoz, aki egy padra dőlve figyelte a környezetet. A szél fellibbentette szoknyáját, ám a lány mit sem törődött ezzel - Shibo amúgy sem látott oldalról semmit. Egykedvűen oldalra tekintett, majd vissza, jelezve, hogy semmi kedve a másikkal tölteni az idejét.

Shiboban azonban felébresztett valamit - ha nem ő lenne az, aki, nyilván elpirult volna és új ötlettől vezérelve örömittasan odaszaladt hozzá. Elcsúszott a lábai előtt, mintha csak a szoknya alá akarna bepillantást nyerni. A delegáció tagja hirtelen mintha mégis öntudatot nyert volna, összeszorította lábait és feszülten az ajkába harapott.

Shibo szemlesütve kelt fel és leporolta magát - nem illik leskelődés után szívességet kérni valakitől. - Izé.. - kezdte megjátszott bizonytalansággal. - Szeretném, ha segítenél nekem valamiben.

- Mi lenne az? - kérdezte barátságtalanul a lány.

- Gyakorlok egy színdarabra és azt szeretném, ha segítenél benne. - A pólyás próbált olyan meggyőzőnek hangozni, amennyire csak tudott, noha egyértelmű volt, hogy nem mondott igazat.

- Mit kell tennem? - jött az ajánlat, mintha a másik észre sem vette volna a hazugságot, vagy egyszerűen szemet hunyt fölötte.

- Csak.. Sétáljunk el néhányszor egymás mellett.

A lány felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Felvették a távolságot és elsétáltak egymást mellett. Shibo érezte az illatát, azonban ez nem jelentett számára semmit. Napok óta most kerültek a legközelebb egymáshoz, ám ez szintén nem érdekelt. Elhaladva mellette a szoknyájához ért, olyan finoman, hogy a másik észre sem vette és enyhén fellibbentette. Noha a másik bosszúsan folytatta tovább az útját, nem úgy tűnt, mint aki rájött, mi is történt pontosan. Rengetegszer kellett elmenniük egymás mellett, mire megkérdezte, hogy a férfi-e a felelős a jelenségért. Az letagadta, azt mondta, hogy a szél fúj ilyen irányba, bár mindketten tudták, mi az igazság.

A lány sértődötten folytatta, mint akinek nem tetszik, hogy játszanak vele. - Pontosan mit is gyakorolsz? - Kérdezte meg a századik fellibbentés után.

- Azt, hogy hogyan kell elmenni mások mellett természetesen - felelte könnyedén Shibo. Azonban ez nem így volt. Az új technikát gyakorolta, egyre biztosabban és gyorsabban volt képes létrehozni a szövetet megmozgató fonalakat és már valóban kezdett ráérezni az ízére a dolognak, minden alkalommal sikerült létrehoznia és alkalmaznia a technikát. A sokadik próbálkozás után elérkezettnek látta az időt, hogy komolyabban is próbára tegye tudását - amit eddig csinált, az az volt, hogy minél biztosabban kezelje a fonalakat, gondolatban azonban már rég továbbhaladt. Látta, Kanashimit hogy alkalmazta a technikát, ezért egészen eddig azt képzelte el magában, hogyan kell ezt továbbszőve bonyolultabb mozdulatokat kivitelezni. Ahogy elhaladtak egymást mellett, gyorsabb lépést vett fel, mígy végül futni nem kezdett - a szövet elszakadt, a lány ruhája egy pillanat alatt bomlott le róla. Ijedtében a lábai köré fonta kezeit és gyilkos tekintettel meredt Shibora, aki már messze járt. Másfél percig így maradt, aztán visszament a szállására.

Shibo ezután rengeteget gyakorolt, hogy megfelelően elsajátítása a technikát - így, hogy meglátta gyakorlati hasznát is, égett a vágytól, hogy minél többféle helyzetben felhasználhassa. Képes volt nehezebb tárgyakat is felemelni, képessé vált mozgatni és irányítani. Másfél perceket töltött csak azzal, hogy tökéletesítse minden mechanikáját a technikának. Gyorsan, mozdulatlan testtartással lőtte ki a fegyvereket és az ellene irányulókhoz hozzáérve módosította azok röppályáját, sőt, azt is elérte, hogy visszafordíthassa az adott fegyvereket. Katanák hegyéhez érve módosította az amúgy halálosnak ígérkező csapásokat és egyre tovább akart fejlődni a technika tökéletesítésében - több tárggyal, egyre nagyobbakkal és nehezebbekkel kísérletezett. Végül elért a szellem-harchoz. Először csak megpróbált apró köveket messziről arrébb gurítani, csak megpöckölni a chakrafonalakkal. Az alapjait ismerve is nehéz feladatnak bizonyult, mely eleinte meghaladta a képességeit, azonban a képzeletére hagyatkozva sikerült elérnie, hogy egy láthatatlan fonálon vezesse végig az általa létrehozott fonalakat, így elérve a kívánt tárgyhoz és megérintve azt a chakrájával. Innentől távolról is lépes volt irányítani mindent, akár még egy katanát is visszafordítani a másik felé, ha az nem figyelt oda eléggé és nem használta ki az erejét, hogy továbbra is felé tartson a penge. Ezzel pedig, a többiek elmondása szerint, túlszárnyalt sok homokfalusi shinobit is a technika használatában.

**Uchiha Kagami** Szer. Feb. 02 2022, 22:21

Hali!

Tanulásodat elfogadom, mivel sok volt a várás így +15 chakra és +15 elosztható TJP a felírható technika mellé.

Kagami

**Shibo** Szomb. Okt. 28 2023, 15:45

Vízcseppvilág

Suiteki Hansa no Yokomuki // Vízcseppben Tükröződő Tájkép Technika

A használó egy különleges szemtechnikát alkalmaz, mely során pupillája elképesztő mennyiségben kitágul és képes akár egy vízcseppre is oly mértékben ránagyítani a szemével, hogy képes meglátni a cseppben “tükröződő”, kissé kinagyított világot, még úgy is, hogy ezt a folyamatot megismétli vagy öt-hat alkalommal. A technika során sorba kötött vízcseppekkel a használó, akár több tucat kilóméterre is elláthat az adott irányba, ám rendkívüli chakrakontroll és precizitás kell a technika ilyen mértékű kihasználásához, tekintve hogy tökéletes vonalba kell kapcsolni a vízcseppeket, hogy ne törjön meg az így létrehozott „távcső”. A technika vízcseppek nélkül is létrehozható, de ilyenkor csak ránagyítasz a dolgokra. Nagy hátránya, hogy a kitágult pupillájú személy, bár a legapróbb milliméternyi kis írásokat is képes elolvasni, de az erős villanó fények akár több percre is megvakíthatják a használót, így jobb óvatosnak lenni.

Chakraszint: 350

Besorolás: B

Megjegyzés: Bár nem kötelező a víz elem hozzá, de a vízcseppek létrehozásához ez elengedhetetlen. Ezeket bárki szabadon létre tudja hozni már, ha bármilyen víz teremtő technika ismeretében van.

- Fúúú... - A helyiséget körbejáró feszültség olyan sűrű volt, akár az aludt tej. - Fúúúúú! - Minden csendes volt, mint a Shibo fejében tomboló káosz. A körben ülők lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. - FÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!

- Shibo... - kezdte félénken Kanashimi. - Ugye tudod, hogy a levest nem a "Fú" szóval kell "fújogatni"? Főleg ha aludt tejet eszel...

- Áh! FÚÚÚÚÚJ!

Kanashimi a halántékára helyezte ujjait. - Ez sem fog működni.

- Ezt rád mondtam - fordult el tüntetőleg Shibo.

Dojo a békítés módszere mellett döntött. Képességével egy sorba vízcseppeket helyezett és Shibo elé varázsolta őket. Nem sok kellett, hogy az hamarosan elbűvölve figyelje a mutatványt.

- Mit látsz? - kérdezte a bűvész nyájasan.

- Vizet - morrant fel Shibo és mintha csak magához tért volna, ismét elfordult.

- Én olyan technikával rendelkezem, ami megengedi számomra, hogy ezekkel a vízcsepekkel messzire lássak. Most éppen... Az agyadat vettem célba!

- Tényleg? - ugrott elé a székről Shibo és térdre érkezett. - Milyen színű? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.

- Zöld. Romlott zöld.

- JUHÉÉÉ! - kezdett győzelmi táncba a pólyás.

- Akárhogy is... Meg akarod tanulni, hogy lehet így megfigyelni?

Shibo lihegve ugrott fel és hevesen bólogatott.

Egy óra múlva már egy olyan magaslaton álltak, melyről állítólag el lehetett látni a sziget másik oldalára... a megfelelő körülmények között. Shibo két kezével kört formázott és a szeméhez helyezte, nyelve kinyújtva élvezte az őszi szellőt. Koncentrált... Végigvette magában, mit tanítottak a technikáról. Elemezte, értelmezte. Pupillája mind nagyobb lett, minél inkább elmerült a Tudásban. Ő úgy képzelte, hogy a chakráját vetíti ki minden egyes centiméterre, hogy az továbbirányítsa látását és így végül már a szomszédos falu határát kémlelhesse... mélyen belül tudta, hogy ez nem így van. Tudatalattija súghatta meg miben rejlik a jutsu titka, mert ugyancsak gyorsan sikerült elsajátítania a közelítés művészetét... Ez azonban nem volt elég. Neki főleg nem. Eszelős elszántsággal próbálta tökéletesíteni a technikát; mikor homályosan látott, fókuszált. Mikor elsötétedett minden, behunyta a szemét. Először lassan, aztán gyorsan tekintett másik irányba, hogy lássa, szeme milyen gyorsan szokik hozzá az új látványhoz. Kizökkentettette magát, menekült... Még arra is megkérte társait, hogy dobjanak le viszonylagos közelségben egy villanógránátot, hogy tudja, hol vannak a határok. Mindent meg akart tudni a technikáról, az előnyeit, a gyengeségeit... mindent, amit tudni érdemes. Hirtelen megszakítani a technikát nem volt célravezető, mert úgy még lassabban szokott hozzá szeme a normál látótávhoz.

Szeme hamar fáradt. Egyre nehezebb volt reprodukálni a kívánt eredményeket, pupillája lassabban tágult és visszaállni is nehezebb volt utána. Dojo már lefújta volna aznapra az edzést, ám Shibo ragaszkodott a maradáshoz. A férfi kelletlenül beleegyezett és Shibo szédülése ellenére megidézett néhány vízcseppet. Most ezek segítségével kellett volna felnagyítania a tájat, ám a technika aktiválásakor fájdalmasan felkiáltott. Dojo azonnal ott termett, hogy elkapja az erőltetéstől összeeső testét és lassan vonszolni kezdte volna hazafelé, ám Shibo teste az első néhány lépés után nehezebbé vált.

- Csak még egyszer - mondta, inkább kérlelve, mint parancsolva.

Dojo tisztelte kitartása miatt, ám most szánakozva ütötte le egy tarkójára mért csapással. Shibo még azelőtt elaludt, hogy a támadás elérte volna - beosztottja valószínűleg csak így kerülhette el később a megtorlást.

Másnap újult erővel és friss szemekkel kezdtek újra neki a gyakorlatoknak. Dojo létrehozta a vízcseppeket, Shibo pedig ezeken vezette át a chakrát, csakúgy, mint tegnap. Előbbinek arra kellett ügyelnie, hogy tökéletes sorban és távolságra legyenek a vízcseppek, utóbbinak arra, hogy megfelelően fókuszáljon, teljes egészében kihasználva a technikát. Jelentősen nehezebb volt. Nem csak az alkalmanként elmozduló vízcseppek zavarták meg, hanem azok belső változásai is. Számos órába telt, mire rájött, hogy zárja ki a zavaró tényezőket. A jutsu használatával már nem volt gondja, így arra sokkal kevesebb energiát kellett fordítania, a maradékot pedig az új módozat elsajátítására használhatta.

Ekkor is rengeteg időt kellett az optimális távolságok beállításával tölteni.

- A második cseppet vidd másfél milliméterrel hátrébb. A neked másodikat... Most a negyediket told vissza másféllel. - Ehhez hasonló miniatűr problémákkal teltek a tanulás napjai.

Nem csak ebből állt a gyakorlás. Egyrészt megismételték a korábbi szemfájdító gyakorlatokat -melyek most fokozottan erőteljesebben hatottak-, másrészt újabb módszereket dolgoztak ki, például megpróbáltak egy lécre vízcseppeket felsorakoztatni és azzal használni a technikát. Ezt nem lehetett finomhangolni és sokkal homályosabban látta rajtuk keresztül a világot; nem látták sok értelmét az erőltetésének. Noha egyedül sokkal tovább látott vele, a téves infó veszélyesebb az információk hiányánál. Ám a legfontosabb gyakorkat az arányozás volt: rá akart jönni milyen távolságokra tekintéshez milyen sűrűn kell elhelyezni a vízcseppeket és az adatokat először lejegyzte, majd később meg is tanulta, hogy ha Dojo nem lesz elérhető, nagyjából azonnal tudják majd közel megfelelő távolságra helyezni a vízcseppeket - ezt nyilván még hangolni kell majd a másik féllel is, de legalább van egy kiindulási alap, amit felhasználva időt nyerhetnek.

Minden kilométerre újra beállították a sűrűséget és az egymáshoz viszonyított távolságukat a vízcseppeknek, Shibonak pedig újra és újra bele kellett néznie a felnagyított világba. Napokba és a fél sziget körüljárásába beletelt, hogy minden távolságot megleljenek, amíg Shibo végül el nem látott a Víz Országának legtávolabbi zugaiba is. Törvényes shinobiként nyilván elfogták és piszmogásért kivégezték volna, a világ végén azonban senki talált rájuk és így nyugodtan művelhették tudományukat. Már rég túl voltak azon, hogy törvényen kívüliként gondoljanak magukra, ezért nem is gondolták úgy, hogy bármiféle rosszat elkövettek volna; illetve nem foglalkoztak vele.

Shibo megjegyezte az adatokat és újdonsült tudásával visszatért az alapokhoz: sokkal könnyebb volt ráközelíteni bármire és nagyjából tisztában volt vele, hogyan tudná a legkevesebb energia ráfordításával végrehajtani ezt. Végül azt tanulta meg, hogyan szakítsa meg a technikát lényegesebb károsodás nélkül, így nem kellett igazán félnie a villanógránátoktól - márha tudta mikor és hol csapódik be. Tudta, hogy vannak a technikának hátulütői, mégis úgy gondolta, hogy megfelelő körültekintéssel és tervezéssel elkerülhetőek a problémák. Elvégre ha olyan messzire akar tekinteni, amit a vízcseppek megengednek, abból a távolságból őt nagy valószínűséggel nem látják - vagyis technika nélkül nem észlelik. Mikor ezt a következtetést levonták, úgy döntöttek, véget ért a tanulás.

- Amúgy én ezt a jutsut másfél nap alatt tanultam meg - büszkélkedett Dojo, ami ritkaságszámba ment nála, így Shibot is mosolyra késztette - hogy gúnyosra, vagy örömtelire, annak eldöntését a másik fantáziájára bízta.

- Meg tudtad mondani olyan pontosságra hogy helyezd el a vízcseppeket, hogy 2,47 kilométerre elláss, mint én?

- Nem, de én tudom állítgatni magamnak...

- ... Miközben a szemed megy tönkre.

- ..., ráadásul maguktól a vízcseppektől is függ a dolog. - Ez új megvilágításba helyezte a dolgokat Shibonak. Tudta, hogy ha mással dolgozna együtt, nagyon alapos munkát kell végeznie. Ivott egyet a félrerakott aludt tejből. Ugyan nem tervezett monstanában egyedül útrakelni, mégis... mindig kell gondolni mindenre.

A hazafelé vezető utat némán tette meg, otthon is csak néhány szót szólt. Elhatározta, hogy innentől kezdve is folytatja a gyakorlást, egyedül, hogy tökéletesítse a technikát. Ki tudja mit tennének a dögevők, ha megéreznék a gyengeségét... Így tehát sok másik gyakorlat mellett ezt is hozzátette edzéstervéhez, noha leginkább csak mások jelenléte nélkül tudta gyakorolni. Megpróbálta futás közben alkalmazni a közelítést, ám csak részleges sikereket ért el és eleve nem látta sok értelmét ezt a készséget fejleszteni... menekülés közben az ember nézzen a lába elé. Ha csapdákat sejt, lépjen óvatosan. Ez a technika más jellegű.

Bár képessé vált rá, nem használta a jutsut rossz célokra. Jelenleg nem vette még hasznát, ám tökéletesen illett a profiljába.

Még valamit be kellett gyakorolnia: az aprón írt szövegek leolvasását messziről. Hasznos tudomány és csak az agyát kellett ráállítani a dologra, mivel a szeme már megszokta az államdó megerőltetést... Szerencsére innentől csak néhány alkalommal kell majd használnia. Miután ezt is befejezte, ezen tanulmányait lezártnak tekintette. Szeme a későbbiekben már nem fáradt.

Ajánlott tartalom

Shibo

Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo

Re: Shibo