Shimagame

 

//Jinchuuriki veszélyben//


 ~ Na ez már valami ~ bólintottam elismerően, ahogy a küldetésem részleteit tartalmazó tekercset olvastam ~ Először a küldetés Takigakurében, majd a határmenti pusztítások megállítása, most pedig ez. A Kilencfarkú Jinchuurikijének védelmezése. Nem felesleges egyáltalán valaki olyat védelmezni, akiben egy ilyen bestia lakozik? Na nem baj, ha azt gondolják, hogy egy ilyen kaliberű egyén mellé engem küldenek védelmezőnek, mivel úgy hiszik, hogy magában nem tudja megvédeni magát, de a segítségemmel igen, akkor tényleg elértem a célomat. Elit shinobi lettem ~ zártam össze a tekercset, majd örömtől ragyogó arccal kipillantottam szobám ablakán, egyenesen Konoha híres kőfejei felé. A Hokagék elismerően tekintettek vissza rám, engem pedig büszkeség öntött el.
Nem telt sok időbe, s már úton is voltunk Akanével a Villám országa felé. Megint a lánnyal voltam egy küldetésen, úgy tűnik odafent úgy látják, egészen jó csapatot alkotunk mi ketten. A Villám országába tartó úton igyekeztem jobban összebarátkozni vele, ehhez pedig a legjobb módszer az olyan idióta kategóriájú kérdések sorozása, mint az örökzöld „Mi a kedvenc színed?”, vagy a vízválasztó „Kutya vagy macskapárti vagy?”, de természetesen nem lehet elmenni a „Az égési sérülésben elhunytak kapnak-e árengedményt a hamvasztásnál?” és a „Hogy nézne ki egy szék, ha a térdünk a másik irányba hajlana?” mellett sem. Na meg persze, a filozófia, mint tudomány alapkérdése, hogy „Miképpen viszonyul a gondolkodás a léthez, a tudat az anyaghoz?”, meg hasonlók. (Már ha velem tart egyáltalán Akane)
Ahogy elértünk a többi csapattaggal való találkozási ponthoz, villámként csap belém a felismerés. Tengerpart, hajó, egy jól elrejtett titkos hely, ahol a Jinchuurikikkel találkozunk… Hajóznom kell, nem igaz? A pánik elkezdett eluralkodni rajtam, ahogy egyre mélyebbre hatolt a tudatomban a gondolata annak, hogy ismét hajóra kell szállnom… Átkozott Villámok földje! Hát mindig kínozni kell, amikor beteszem ide a lábamat?
Szokásos, energikus magatartásom helyett kissé bágyadtabban üdvözöltem csapatunk többi tagját, akik közül Akanén kívül Yoshit és Yamatot már megismertem előző közös küldetésünkön. Végig mértem a két számomra ismeretlen egyént is, hogy így előzetesben már valami képet kaphassak róluk, s esetleges képességeikről.
 ~ Ez a pillantás, ahogy a vörös hajú kunoichi méregeti a hajónkat… Nem kétséges: tengeri beteg! Ez az aggodalmas tekintet nem jelenthet mást! Legalább találtam valakit, akivel szenvedhetek a hajóúton… ~ sóhajtottam egy nagyot.
A hajóút pontosan úgy telt, ahogy láttam magam előtt attól a pillanattól, hogy odaértünk a hajóhoz és megtudtam utazásunk módját. Rééééémesen… Próbáltam út közben támogatni Ruit, mint tengeribeteg társ, de nem mondom hogy ez eredményes volt a nem túl bizakodást keltő, mindjárt-kidobom-a-taccsot ábrázatommal.
 ~ Na ezek után már tényleg biztosan nem szállok soha többé hajóra… ~ állapítottam meg, ahogy végre valahára megérkeztünk a különös szigetre.


Kisebb földmozgások közepette egyre mélyebbre hatoltunk a sűrű növényzettel benőtt, furcsa sziget belseje felé. Végül megérkeztünk célunkhoz, ahol nem éppen az fogadott minket, amire számítottunk. Uzumaki Naruto hűlt helye… A Hachibi Jinchuurikije meglehetősen különös saját stílusában elmondta nekünk, hogy Naruto már korábban visszaindult a faluba, figyelmen kívül hagyva az érkezésünket.
 - Nagyon meggondolatlan lépés volt – helyeseltem Rui szavaira. Szörnyen bosszantott, hogy a Kyuubi Jinchuurikije fittyet hányva a parancsra, mindannyiunknak keresztbe téve csak úgy lelépett. Valaki, aki ilyen fontos kulcsszereplő a világunk történéseiben, nem tehet ilyet!
Jól látszott, hogy Motoi sem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, így tanácstalanul fordult felénk.
 - Majd én megmondom, mihez kezdtek - hangzott fel mögülünk ekkor egy kísérteties hang.
Hirtelen hideg futott végig a hátamon. ~ Túl sokszor éreztem már ilyen természetű chakrát, és nagyon reméltem, hogy többször nem fordul majd elő. Vagy talán mégis? Ez az érzés ahogy félelmet csepegtetett a szívembe… úgy töltött el ugyanakkor izgatottsággal… Ez vajon normális, vagy csak fura alak vagyok? ~ ráncoltam össze kicsit homlokomat a gondolatra.
Az minden esetre biztos volt, hogy nem csak képzelődtem, mert mindannyian ugyanakkor kaptuk a tekintetünket a hang irányába. A mozdulat közben hátamról előhúztam fegyveremet, s a maszkos alak felé szegeztem. És ekkor megpillantottam a szemét…
 ~ Az a vöröslő szem… Pont ugyanolyan, mint annak a fickónak, aki Konoha pusztulását mutatta nekem egy végtelennek tűnő Genjutsun keresztül… Ez a vörösen izzó szem, a Sharingan nem jelenthet semmi jót. A ruházata alapján pedig mostanra egyértelmű… Ő a felelős Danzou-sama elrablásáért! ~ összeszorultak kezeim fegyverem markolatán…
~ Sokat erősödtem azóta, hogy úgy ki voltam szolgáltatva a férfinak a barlangban… de vajon készenállok rá, hogy ismét szembenézzek ezekkel a szemekkel…? Ha készen nem is állok, sok választásom nincs. De tudod mit? Meg tudocsinálni?  Megfizet ez a rohadék, amiért elrabolta Danzou-samát! Egyedül viszont nem tudom elkapni. Nem vehetem félvállról a dolgokat… Egymaga jött el, hogy elkapja a Hachibi Jinchuurikijét… Vagy ostoba, vagy pedig olyan erő birtokában van, amihez én nem érhetek fel egyedül – és sajnos ez a valószínűbb az eddigiek fényében. A csapatunk viszont talán. A legjobb esélyünk, ha kijátsszuk őt. Bíznom kell a többiek erejében! ~ vált elszántabbá pillantásom.
A fenyegető alak egy rövid szóváltást követően azonban felszívódott… És nem csupán eltűnt a szemünk elől, hanem tökéletesen felszívódott, nem éreztem egyáltalán az előbb még oly masszívan jelenlévő chakráját. ~ Az egész egy illúzió lenne, pusztán a Sharingan játéka? Vagy pedig egy tér-idő technika? Nem, nem lehet illúzió… A beszámolók alapján ugyanígy bukkant fel a Chuunin vizsgán, majd ragadta el a Hokage-samát… ~


Motoi-san parancsára felvettük a védelmi alakzatot, ahol meg volt adva mindannyiunk pozíciója. Én magam az alakulat legbalszélén helyezkedtem el, onnan várva valamilyen érkező támadást. Először a Kootetsu Karadát használva acélkeménységűvé változtatnám bőrömet, hogy azzal megóvjam magamat a legtöbb beérkező támadástól. Ezután egy szempillantás alatt elteleportálnám a rajtam lévő és megpecsételt súlyokat a szobámba, hogy így sokkal gyorsabbá váljon a normális testi mozgásom, majd teljesen résen lennék, hogy bármely irányból történő támadás esetén be tudjam védeni a csapatot – a figyelmem leginkább viszont természetesen a felállásunk bal oldalára koncentrálódna. Ha egy olyan támadás érkezne, amit Rui a Doryuu Hekivel próbálna kivédeni, úgy a kézpecséteit felismerve fegyveremet beszúrnám magam mellé a földbe, s én is végrehajtanám azokat, hogy megerősítsem és felgyorsítsam az ő technikáját, ezáltal pedig azt hatékonyabban tudjuk használni.
Ha az én közelemben bukkanna fel az Akatsukis, úgy egyből katanámmal támadnék rá, a Rai Kougekit használva hihetetlenül gyors vágásokat indítva felé, sebességemet teljes mértékben kihasználva. Ha támadása érkezne az én irányomból, amit Doryuu Hekivel már nincs idő kivédeni – márpedig az a legjobb esélyünk, hogy az egész alakzatot védeni tudjuk -, akkor kitérés utáni gyors ellentámadással próbálom megakasztani ellenfelünket. Esetleg így egy esetlegesen hosszabban tartó technika folytatásában is meg tudnám zavarni.
Egyelőre a közelharcot preferálnám az ellenféllel szemben, hogy a lehető legjobban ki tudjam ismerni stílusát, de csak akkor bocsátkozok harcba, ha hozzám viszonylag közel bukkan fel, vagy valaminek a hatására teljesen megbomlik a védelmi alakzat. Az utóbbi esetben folytatnám a közelharci támadásokat a legagresszívabban, oda támadva, ahol felbukkan az ellenfél, mivel legjobb tudomásom szerint a csapatból én vagyok ennek a szerepnek a betöltésére a legalkalmasabb, pláne most, hogy a Kootetsu Karadát használom és teljes mértékben kihasználom a sebességemben rejlő potenciált – legalábbis a Hiraishin nélül. Így pedig talán a többieknek is időt tudok nyerni, hogy valami nagyobb szabású támadást indítsanak az Akatsukis ellen. Ha folyamatosan támadom remélhetőleg nem lesz ideje ismét eltűnni, ugyanis akkor a legveszélyesebb, amikor nem látjuk őt. Egy olyan trükköt is bevetek, hogy néhány támadás után vezetem csak bele a chakrámat fegyverembe, ezáltal pedig talán meglephetem.
Amennyiben közelharci támadásaim során olyan támadás érkezne felém, amit valószínűleg sem kivédeni nem tudok, sem pedig a Kootetsu Karada által nyújtott védelem nem lenne képes felfogni, úgy a Fusha no jutsuval a föld alá buknék, majd onnan előtörve ismét támadnék, legrosszabb esetben pedig a Hiraishint használva Akane mellé teleportálnék. Remélhetőleg nála van még a kunai, amit az előző küldetésen adtam neki…
Abban az esetben pedig, ha közelharci támadásaim során olyan rés nyílik ellenfelünk védelmében, hogy nem védi magát egy esetleges támadástól a bal kezem irányából, mert nem számít rá, úgy beleteleportálnám a Hi no Tacchi pengét, aminek lángoló pengéjével sújtanék le ellenfelünkre. (Dual-wield baby)

Nem sok időm maradt pihenni a falu szolgálatában, ugyanis éppen csak végeztünk a falu dúlókkal, máris feladatot kaptam. Nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak, ugyanis fogalmam sincs,, mit is jelent, hogy valaki jinchuriki. Annyit tudtam, hogy valami speciális dolog, de ennél tovább nem terjed a tudásom. Sosem hallottam a farkas démonokról, így hát a falvak közötti egyezkedésről sem tudok, hogy szét lettek osztva ezek az öt nagy falu között. Így nekem körülbelül annyi jött le a küldetést tartalmazó tekercsből, hogy valaki, aki nagyobb befolyással lehet a világ történéseire, mint bárki más. Csapattól nem akartam kérdezni, mégsem kéne leégetni magam, hogy még ezt sem tudom.
Felszerelésem nem igazán volt azon kívül, amit eddig is magammal vittem. A három bábom otthon pihent arra várva, hogy megidézzem őket, ha szükségem van rájuk. Gyorsan felmértem őket, hogy mégis mivel rendelkezem, majd egy rövid étkezés után, ami mint kiderült nem volt jó ötlet, mert kiérve a kikötőbe, realizálódott bennem, hogy hajóval megyünk. Nos, senkinek nem kell magyarázni, hogy mégis mit jelent egy homok falusinak a víz és azon való utazás. Nos, nem sűrűn volt benne részem, hacsak nem gondolunk arra, hogy sokan hívják a sivatagot homoktengernek. Felszállás után Ruihoz és Jakenhez csatlakoztam a hajókorlátnál, hogy én is kiadjam a gyomor tartalmamat. Mivel nem rég ettem, így még nem volt annyira mélyen, hogy sikerüljön kihányni, de az út végéig hányingerrel küszködtem. Aztán kikötöttünk. Nem sokat segített az életemen, hogy a sziget, amire kiszálltunk legalább annyira billeget, mint a hajó, amivel érkeztünk. Nem sok időnk maradt összeszedni magunkat, mert éppen csak megérkeztünk a védendő személyek tartózkodási helyére, mikor kiderült, hogy az egyik védendő úgy döntött, hogy nem várja meg a csapatot, hanem egyedül nekivágott az útnak. Valószínűleg én viseltem a legnyugodtabban az eltünését. A tudatlanság áldása. Szerencsére sok idő nem volt kimérgelődni magunkat, ugyanis egy hangot hallottunk és mindenki egy emberként nézett a hang irányába. A vezetőnk kiadta a parancsot. "Védelmi alakzat." Szerencsére nem vagyok teljesen tudatlan, így egyből elfoglaltam a "maradék" védendő személy jobbját védtem. Kézpecséteket formázok és egyből a legújabb bábomat idéztem meg, Suzumebachit az Idézés: Herceg stílus technikával, amin aktiváltam a Marionetto Rimokon nevű technikámat. Majd elővettem 5 kunait és a Soushuuha // Emelkedő Penge Manipulálás technikával magam elé emeltem őket, így készülve fel a támadásra. A többiek rakciója szinte elsüvített a fülem mellett, de nem értettem semmit, mert az adrenalin, ahogy megláttam ellenfelemet. Az ember vagy valami olyasminek hazudott élőlény, aki a hokagét is elrabolta a chuunin vizsgán. Narancssárga maszk és a fekete alapon vörösfelhős egyenruha. Tudásom nem terjed sok mindenre, de az Akatsukitól még én is halottam.

Az cselekszik előbb, aki előbb ír! Hajrá!

Az oldalamon a báb támadásra készen, míg előttem a levegőben 5 kunai lebeg és várja, hogy megindítsam vele a támadást. Akane és Bee párbeszéde még annak ellenére is tiszta volt, hogy az adrenalin a fülembe lüktetett, várva az ellenség feltünését. Éreztem, hogy a társaim valamit mozgolódnak, és bár nem vagyok szenzor, akkora chakramozgást, amit a technika okozott, amit ellenségünk használt, még nekem sem volt nehéz megérezni. Emellé jött a hang, ahogy az ellenfelünk kiejtette a technikája nevét. Megfordulok és ahogy felmérem a támadó helyzetét, megindítom mind az 5 kunait felé, irányítva, hogy senkit ne találjon el csak a narancssárga maszkost, aki épp elrabolni készül a célszemélyt. Ezt semmiképp nem hagyhatom, de közben arra is figyelnem kell, hogy senki mást ne sodorjak veszélybe. Remélem sikerül megszakítanom a kísérletet.

// Plusz infó: Ha olvastok a sorok között, akkor láthatjátok, hogy Tobi már erre a körre is reagált az előzőben, előre lefektette a tervét. //

//Jinchuuriki Veszélyben//





 

//Jinchuuriki Veszélyben!//


~ Csak… egy… karnyújtás! ~ szorítottam össze fogaimat, ahogy egyre közelebb értem a Maszkos férfihoz. Már szinte éreztem a győzelem ízét a számban, ahogy szinte csak egy hajszál választott el ellenfelünk megérintésétől… Olyan közel sikerült kerülnöm… Azonban ellenfelünk olyan képességek birtokában volt, amelyet sosem hittem volna, hogy lehetségesek lennének. Teljes káosz lett úrrá a csatatéren. Éreztem, hogy kezem semmilyen ellenállásba sem ütközik, s szinte csak átsiklik az ellenfélen. Eközben mellettem Asuko testébe az Akatsukis testéből előtörő pengék álltak, melyek csúnyán megsebezték csapattársamat. ~ Miért nem engem találtak el azok a pengék? A Kootetsu Karadával fel tudtam volna fogni, hogy megvédjem Asukot… Ha csak elég gyors lettem volna, akkor megvédhetem… De még mindig nem vagyok az… ~ szorítottam össze dühödten fogaimat. Eközben egyensúlyomat elvesztve estem előre, míg kezem meg nem találta az első pontot, ahol ellenállásba ütközhetett. A Jinchuuriki háta…
A java pedig csak ezután következett. A földre érkező pengék csörömpölését követően szinte azonnal eltrafált bennünket egy hatalmas széllöket, s métereket repültünk hátra, a fák közé. Egy fának csapódva álltam meg, de viszonylag hamar talpra tudtam állni, s a sérülésektől továbbra is megóvott a Kootetsu Karada. A másodperc tört része alatt mértem fel a csatatér jelenlegi állását. ~ Yoshi és Yamato egyedül van szemben a Maszkossal, Rui és Asuko itt hozzám közel, Akane meg a Jinchuuriki pedig valamivel odébb ezzel a Motoival… Az Akatsukis pedig valahogy át tudja engedni magán a támadásokat ÉS fel tud bukkanni ott, ahol csak szeretne…~ rázott meg egy pillanatra a rémület ~ Ha nem cselekszem azonnal, akkor a kezei közé kerül a Hachibi… Nem… Nem! EZT NEM ENGEDHETEM! ~ alkottam meg egy pillanat alatt a különleges kézpecsétet, melyet egy hangos pukkanással kísért füstfelhő megjelenése követett, mikor megláttam a felénk induló lángtömeget. Eközben hallottam Yoshit, ahogy felém kiált. ~ Úgy látszik ugyanarra gondoltunk, csak valamivel jobbat tudok a futásnál! ~ húzódott félmosolyra a szám.
Én magam a különleges kézpecsétet követően azonnal vad kézpecsét formálásba fogtam, a klónom pedig pontosan tudta, mit kell tenni…


Árnyékklón

Az egész szituáció gyökeresen megváltozott abban a pillanatban, hogy elhelyeztem egy pecsétet a Jinchuurikin. A küldetésünk az ő megóvása volt minden áron… azonban a társaimat sem hagyhattam veszni. ~ Egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben mindenkire szükség van. Ez viszont az eredeti Jaken gondja. Az én feladatom nem más, mint a Jinchuuriki kimenekítése. Hogy mérgesek lesznek-e rám itt a Villám országában, vagy megmentőjükként tekintenek rám, amiért kényszervakávióra küldöm a Jinchuurikijüket Konohába? Majd eldől… Hogy Konohában mennyire értékelik majd az új vendég érkeztét? Meglátjuk. Tudom, hogy így még inkább célponttá teszem Konohát… de jelenleg az az egyetlen hely, ahová biztonságban elvihetem Killer Beet. Na de hogy a Maszkos forma mennyire értékeli majd a dolgot…? Hát ő tutira utálni fog. Naaagyon utálni. De nincs mit tenni, ez az egyetlen lehetőség… ~ fejeztem be a gondolatmenetet, mire olyan gyorsan teleportáltam a Jinchuurikin elhelyezett pecsétre, hogy még a Kage Bunshin technika füstje sem oszlott szét. Megragadva őt azonnal elteleportáltam a Hokage irodájának ablaka előtt elhelyezett pecsétemre, mindezt egy szempillantás alatt.
Amennyiben ez sikerült, hangos puffanással landol az eszméletlen test a Hokage irodájának ablaka előtti tető cserepein. Én azonnal elkezdenék dörömbölni az ablakon, akárki is üljön odabent. Amikor kinyílik az ablak, ziháltan kezdek hadarni: - Uzumaki Naruto már nincs a Villámok országában, de a Hachibi Jinchuurikijét megtámadták! Ugyanaz az ember, aki elrabolta Danzou-samát! A Jinchuurikit itt hagyom, és azonnal tudnom kell, hogy van-e olyasvalaki, akit magammal vihetek erősítésként. Ha nincs, akkor azonnal visszaindulok, mert szükség van ott rám! ~ zárom le néhány sürgető karmozdulatot téve, majd a válasz alapján cselekszem. Vagy egyedül térek vissza, esetleg azzal, aki a Hokage irodájában volt, vagy pedig azonnal elmegyek oda, ahol az erősítést megtalálhatom, s vele/velük teleportálok a saját testemre.


Original Jaken

A Kage Bunshin kézpecsétje után szinte meg sem állva alkottam vadul egy újabb kézpecsét sorozatot, majd a földre csapva hihetetlen mennyiségű chakrát koncentráltam a talajba. Az erőfeszítéstől felüvöltve, minden izmomat megfeszítve kezdtem megemelni valamennyiünk alatt a talajt a Chidokaku használatával, hogy a tűz a földfalba csapódjon. Csak remélni tudom, hogy elég hamar meg tudom emelni a talajszintet, amikor már valamennyi csapattársam a tűzfallal néz szembe, így megóvva őket a támadástól. Reményeim szerint a többieknek is van valami a tarsolyában, amivel meg tudják még pluszba óvni magukat, mint nekem a Kootetsu Karada – csak a ruháim bánnák a dolgot -, de ha látnám, hogy nem tudom időben felemelni azt a méretű területet, amekkorán szét vagyunk szórva, és a többiek sem tudnak valamilyen védekező technikát bedobni, úgy a Chidokakut félbehagyva - vagy ha még a technika kivitelezése előtt fel tudom mérni, hogy nem sikerülne, úgy bele sem kezdve - a végső megoldáshoz kell folyamodjak, amelytől a leginkább ódzkodok. Ebben az esetben egy Shunshinnal az örvénylő tűzfal és a többiek közé kerülök, miközben előhúzok egy tekercset, s azt felnyitva, s chakrával feltöltve végrehajtom az idézést… Elvégre az első és egyetlen megidézése alkalmával is egy hihetetlen erejű tűz elemű támadástól mentett meg az óriási fehér sárkány. Remélhetőleg ezzel az ütőkártyával a többieket is megóvhatom…
 ~ Illene már megkérdeznem a nevét, csak most ne lépjen le olyan hamar, mint a múltkor… ~
Ha összejönne, hogy kimenekítsem Beet, és valahogy az őrvénylő tűzfalat is kivédjük, szememmel a környéket kezdem pásztázni, az Akatsukis után kutatva: - Na mi van te anyaszomorító? Arra talán nem gondoltál, hogy más is fel tud bukkanni ott, ahol szeretne? – mondom emelt hangerővel hencegve a levegőbe, hogy beférkőzzek ellenfelünk bőre alá – Nem mellesleg eddig a kétszemű barátod mélyebb benyomást tett rám… - gúnyolnám tovább, mindkét kezemben egy-egy megpecsételt kunai tőrrel.
Amennyiben esetleg engem próbálna magával ragadni, mint a Jinchuurikit, úgy az egyik tőrt elengedve az Akanénál lévő pecsétre teleportálnék, majd azonnal vissza az otthagyott kunaira, csak ellenfelünk másik oldalán, s egyik kezemmel ismét a megpecsételésével próbálkoznék, míg a másikkal oldalba próbálnám szúrni. Ha esetleg közben az árnyékklónom is visszatérne, úgy ő felmérve a helyzetet szintén támadásba lendülne, s ketten próbálkoznánk a dologgal.
 ~ Gyorsan le kell rendezni ezt a harcot, mert így bizony nagyon hamar ki fogok fulladni… ~

Sárkány:

A helyzet felgyorsult és szinte mindenki egyszerre támadt, ami nem tűnt a legjobb dolognak. Nem igazán tudtam, hogy lehetséges egy kezes pecséttel is irányítani a chakrádat. Nem tudom, hogy mennyivel lehet veszélyesebb egy ilyen manőver, de nekem a saját támadásomra kell figyelnem. Asuko is bepróbálkozott, de ő is csak átnyúlt a maszkoson és sikeresen el is altatta... Bee-t. A kunaiok közül 3-at vágott félbe Rui, aminek nem örültem. Az egész káoszt Yoshi széltechnikája pecsételte meg, ahogy egy széllökkettel támadta az egész csapatot és rajtam kívül mindenkit elsodort a szedett vedett örző csapatból, még az alvó vagy ájult Bee-t is. A csapat elég rossz bőrben van, bár néhányan, köztük Jaken és Rui is már támadásra kész állapotban várták a következő kört. ~Csinálni kéne valamit. Az biztos, hogy egyszerre szívni és támadni nem tud, ahogy az átengedéshez is kell némi idő, talán annak is van valami lejárati ideje, hogy mennyi idő után tudja újrahasznáélni, valamint, hogy mennyi ideig tudja fenntartani.~ Sok idő nem volt bármire reagálni, lévén Yoshi elég jó választ ad a beképzelt Uchihának, aki nem is fárasztja magát több beszéddel, hanem megindít egy hatalmas forgó tűzgömböt. Jó lenne a társaimnak is segíteni, de egyelőre nincs olyan technikám, amivel az útját állhatnám a tűznek, így a Doton: moguragakure no jutsu // Föld elem: Vakond rejtőző technika mellett döntöttem, amivel el is tűnök a föld alatt és a társaim alá sietek. Egyelőre nem mászok ki, megvárom, míg valószínűleg a technika eloszlik vagy legalábbis elmegy fölöttem. Gondolkodom rajta, hogy a föld elem: lefejezés jutsuval próbálkozzak, de úgy döntök, hogy nem lenne túl eredményes. Vagy átmenne a kezem rajta vagy ha sikerül is "elásnom", szimplán kiteleportálna onnan és ugyanott vagyunk, ahol a part szakad