Gishi

Saki annyira próbálta meggyőzni a testőrt, hogy észre sem vette, Keigo mellkasa nem mozgott többé. Csak amikor a férfi felhívta a figyelmét, akkor látta, a vérveszteség és a kihűlés legyőzte a sebesültet. A kunoichi lehajtotta a fejét, néhány pillanatig a havas földet bámulta. Még mielőtt könnyek gyűltek volna a szemébe, felnézett és fejét a csoport többi tagja felé fordította. Aztán vissza Keigora, akinek szemhéját kezével lecsukta, így adva meg neki a végső tisztességet.
*Sajnálom!* Csupán gondolatban született meg a szó, némán nézte még egy darabig a férfit.
A testőr kérdésre felállt, bár egyelőre mintha torkán akadtak volna a szavak, amiket megpróbált kimondani. Észrevette ő is nyomokat, amiket valószínű a támadók hagytak. Kezdett túlságosan is terhessé válni a csend, legalább is a kunoichi részéről, hiszen még mindig nem válaszolt a feltett kérdésre. Ígéretet tett Keigonak, megkeresi a feleségét és a gyermekét, amit be akart tartani. Éppen válaszolni akart, miszerint meghozta a döntését, amikor a kisfiú lépett elő édesanyja mögül és kérte, ne hagyja ott őket, mert nem bízik a testőrben. Néhány lépést távolodott a holttesttől és a férfitól, majd újra a nyomokat kezdte el nézni.
*Mit tegyek?* Kérdezte magától, ám választ nem kapott. Neki kellett meghoznia a döntést, bármennyire is nehéznek tűnt. Megigazította hátán a táskáját, és kissé hirtelen mozdulat miatt kiesett belőle a baba, amit még Ran bízott rá. El kellett juttatnia Gishibe, egy kislány már nagyon várt rá. Emellett mintha Keigo ezt a babát próbálta volna elvenni tőle még az első támadás alkalmával. Felvette a játékot a földről, aztán visszaindult a csoport felé.
- Elmegyek Gishibe, továbbra is a csoporttal tartok - hangja ugyan viszonylag halk volt, mégis ki lehetett belőle érezni az elhatározást.
- Ó, remek, már azt hittük órákba fog telni a döntés! - csattant fel a tudós, aki már korábban is kijelentette, minél gyorsabban el szeretné érni a falut. Habár többes számot használt, a többiek nem tettek megjegyzést arra, Saki milyen sokat időzött el a válaszadással.
*Ran-san rám bízta a babát, el kell juttatnom a kislányhoz. Küldetésen vagyok... bármennyire szeretném megtalálni őket, későbbre kell halasztanom.* Érezte a mellkasára nehezedő nyomást. Nehezebben kapott levegőt, pedig többször járt már a hegyekben, hozzászokott az itteni körülményekhez. Valószínű az bántotta, nem sikerült megmentenie Keigot és a családjának szintén várnia kell rá.
*Remélem kibírják addig.* Agyának sötét zugában sejlett fel ez a gondolat. Félt, mert saját szemével látta, mire képesek az emberek, akik fogva tartották a nőt és a gyereket. Erősen magához szorította a babát, lesöpörte róla a havat, aztán visszatette a táskájába. Alaposan körülnézett, igyekezett megjegyezni a helyet.
Szerette volna, ha megadják Keigonak a végtisztességet, azonban tudta jól, a csoport tagjai így is idegesek és biztosan nem mennének bele, főleg azok után, amiket a férfi művelt. Még egyszer rápillantott a testre, aztán megindult a többiekkel együtt. A kisfiú megjegyzése azonban kissé nyugtalanította, bár megértette a testőr döntéseit, a gyermek őszintének tűnt. És őszintén ijedtnek is.

//Elnézést kérek, amiért ilyen sokáig tartott ideérnem! Az Uchiha karakterem kissé előtérbe került nálam, viszont igyekszem visszatérni a normál aktivitáshoz a többieknél is.//

// Nakahara Saki //
 
// A mesélést hivatalosan is átveszem, a várakozásért 10ch-t jóváírok. Elődeim ugyan nem tették meg én viszont vezetni fogom karaktered állóképességét és chakra tartalékaid a postjaim végén. //
 
Miután Keigo élete tragikus véget ért, a testőr feltette a kérdést, ami már benned is megfogalmazódott. Folytatod egyedül az utat, hogy megkeresd a megboldogult férfi családját, és ezzel talán még a csapatra néző veszélyt is csökkenteni tudod, mert látszólag te vagy a célpontjuk, vagy legalábbis, amit szállítasz. A másik lehetőség, hogy továbbra is a kis karavánnal tartasz, ezáltal extra védelmet biztosítva nekik, és a Ran által feladott csomag hamarabb kézbesítődik.
Már készülnél rá, hogy kimond elhagyod a többieket, amikor a ficska őszinte riadalommal megkér hogy maradj, majd anyja gyorsan le is állította. Ezzel morális iránytűd váltott is.
Közben a testőr próbált póker arccal figyelni, tovább, de mintha némi düh kivehető lett volna a tekintetéből, ahogy a fiúcskát nézte. Talán csak dühítette, hogy az akit eddig védett arról kiderül, hogy tart tőle. Pókerarcát gyorsan egy erőltetettebb mosolyra váltotta, és a fiúhoz szólt.
- Biztos csak imádkozni hallottál. Mivel nem akartalak zavarni vele titeket ezért inkább félrevonultam ilyenkor. Ez amúgy is csak rám és az Istenemre tartozik.
Meséli el különös viselkedésének okát a testőr.
Miközben igazítottál hátizsákodon, hogy az kényelmesebb legyen véletlenül kiesett a mestered által rád bízott baba. Akkor minden szem rád szegeződött voltak, akik furcsállták a játékot és akadtak olyanok, akik cseppet kétségbe estek, talán azt feltételezték, hogy a tiéd. Még a testőr tekintete is furcsa lett.
A nap hátralévő részét javarészt utazással töltöttétek, a szüneteket közös megegyezéssel rövidebbre vettétek, hogy mielőbb eljussatok Gishibe, ami egyenlő a biztonsággal is. Délután öt óra környékén már elég közel jutottatok a településhez. A fehér tájban, látszódtak a házak, ablakaikban apró fényekkel, néhány kéményből pedig vékony füstcsíkok szálltak az égbe, bár ezt már valószínűleg csak te láttad, kiélesedett érzékeiddel. A gond csak az volt, hogy a nap már lemenőben volt, nem volt még sötét, de a Hó országában rövidebbek a nappalok és a hátralévő körülbelül kétórás útszakasz egy részét félő, hogy sötétben kell teljesítenetek.
Fél óra múlva, egy domboldal tetején szembe találkoztok három idegennel, közülük az egyik egy nő torkának szegez egy kést, egy másiknál pedig egy gyerek van, szemei könnyekben, kiáltani nem tud mivel befogják a száját. A harmadik idegen, kezében egy katanával előrébb lép.
- A testőr és a kunoichi lépjenek előre és dobják el fegyvereiket, vagy megöljük a túszokat!
Mivel a férfi amúgy is elől van csak tesz két lépést és míg te megérkezel, egy nagyot köp
- Engem a túszaitok nem érdekelnek, a mögöttem lévőket kell megvédenem!
Majd azzal a lendülettel előrántja saját katanáját felkészülve az esetleges összecsapásra, szavaihoz hűen mit sem törődve a túszokkal, akik feltehetőleg Keigo neje és gyermeke.
 
Állóképesség: 60% a kevés alvás, folyamatos séta, és korábbi harc miatt
Chakra tartalék: 65% ugyan régen volt, hogy megpróbáltad megmenteni Keigo életét, de az utazás alatt nehezebben töltődik

[Umino Iruka]

//Köszönöm a mesélés átvételét! Ha minden igaz, sikerült rendeznem néhány dolgot az életemben, ami részben távol tartott az oldaltól. Elnézést, amiért sokáig tartott ide érnem, igyekszem ezentúl Sakival is aktívabb lenni!//

Saki figyelmét nem kerülte el a testőr arckifejezése, ahogy a kisfiúra nézett. Csöndben hallgatta, a férfi miként magyarázza meg, miért beszélt magában. Egyszerűen tudomásul vette, nem firtatta, vagy kérdezett rá, milyen istenhez imádkozik. A genin úgy érezte, vannak bizonyos dolgok, amik nem tartoznak más emberekre. Indulásra készen álltak, ám amikor megigazította táskáját, a baba kiesett belőle. Gyorsan felkapta és visszarakta a hátizsákjába. Minden tekintet a kékesfekete hajú lányra szegeződött. Még az Akadémián, amikor a Genin Vizsgát tette le, akkor sem érezte magát ennyire nyomás alatt. Gyorsan lesütötte a tekintetét, a földet kezdte el nézni, ám megjegyezte a furcsa arcokat. A testőr is furcsa arcot vágott, ami kissé megijesztette Sakit.
*Bárcsak ne történt volna meg! Most lehet azt hiszik, amiért egy babát cipelek magammal, azért nem tudtam jobban elhárítani a veszélyeket.*
Mire leindultak, mindenki megnyugodott, vagy legalább is már nem tulajdonítottak akkora jelentőséget a korábbi jelenetnek. Az út további része elég eseménytelenül telt, a kunoichi kezdett megnyugodni. Rövidebb szüneteket tartott a csapat, mert minél előbb el szerették volna az úti célt. Mindenki belement ebbe, még a két tudós is, akik korábban panaszkodtak a feszesebb tempó miatt. Valószínűleg nekik is könnyebb volt ezt a hátrányt elviselni, mint újabb újabb éjszakát eltölteni a hegyek között.
*Talán minden gond nélkül elérjük Gishit, nem kell több kitérőt tennünk. Elviszem a kislánynak a babát, aztán visszatérek, hátha lesznek nyomok, amin elindulhatok, mégis merre tarthatják fogva Keigo feleségét és gyermekét.* Ahogy ezen töprengett a genin, a vakító fehérség egyszer csak változni kezdett. Házak tűntek fel a távolban, ami azt jelezte, már tényleg közel járnak a faluhoz. Halvány mosoly jelent meg a kunoichi arcán.
*Megérkeztünk. Már csak nagyjából két óra, és elérünk Gishibe.* Tette hozzá gondolatban a hófalusi lány. Ninja érzékeinek köszönhetően látta a vékony füstcsíkokat, amik a házak kéményéből szálltak fel. Az égboltra tekintett és a hosszúra nyúlt árnyékokat figyelte.
- Sajnos bármennyire is gyorsan haladunk, lehet ránk esteledik, mielőtt még beérnénk Gishibe - szólalt meg Saki, pedig biztos volt benne, már a többiek is rájöttek erre, csak senki sem merte kimondani. - Ha mindenki egyetért... próbáljuk meg egy nagyon rövid szünettel megtenni a maradék utat.
Reménykedett benne, hogy a csapat többi tagja is belemegy. Sok időt töltöttek a hegyek között, rájuk fért már a fűtött szoba és meleg ágy. Saki többször találkozott már zord körülményekkel, jobban bírta, mint a civilek, de elsősorban rájuk kellett gondolnia. Persze a hosszú menetelést és a kevés alvást már ő is kezdte megérezni, gyengébben teljesített, a reakciói sem voltak annyira gyorsak, mint az utazás elején.
Nagyjából fél óra múlva, három alakkal találták szembe magukat. Az egyikük egy nőt tartott fogva, kést szegezett a torkához. A másiknál egy gyerek volt, a szájára tapasztotta a kezét, hogy ne tudjon kiáltani. Még mielőtt bármit reagálhattak volna, a harmadik előre lépett és felszólította a testőrt, valamint Sakit, adják meg magukat.
A kunoichi készen állt volna a tárgyalásra, ám a testőr megelőzte. Kivonta a katanáját és harcra készen várta, mégis mit lép az ellenség.
*Innen már nincs visszakozás, tennem kell valamit, gyorsan! Harca készek, egyikőjüket sem fogom tudni meggyőzni.* Ilyenkor a legtöbbször leblokkolt, most mégis szinte magától cselekedett. Talán segített a nő és a gyermek látványa, valószínűleg Keigo róluk beszélt. Kézjelekbe kezdett és a chakrájából, illetve a környező vízpárából elkezdett ködöt létrehozni.
- Kirigakure no Jutsu - hangzott el a technika neve. A genin többször gyakorolt ködben, jól tudott benne tájékozódni.
Újabb kézpecsétek következtek, ezúttal elterelést alkalmazott.
- Ninpou: Oboro Bunshin no Jutsu.
Két klón jött létre, mindkettő azokra támadt rá, akiknél a túszok voltak. Az igazi Saki az egyik Oboro Bunshin mögött haladt, így próbálta meg minél jobban elrejteni a kilétét. Azt az alakot célozta meg, aki a nőt tartotta fogva. Már csak abban reménykedett, elég lesz az elterelés és gyorsan odaér. Futás közben senbont vett elő a combjára rögzített tartóból. A legapróbb esélyt is meg akarta ragadni arra, hogy megmentse a nőt, aztán a gyereket. De egyszerre csak egy feladattal foglalkozott. Ha az Oboro Bunshin elvégzi a feladatát és arra támad rá az ellenség, a senbonnal igyekszik olyan pontot megcélozni, amivel nem öli meg a férfit, viszont elég súlyos sérülést szerez. Leginkább a karját vagy a kezét veszi célba, vagy ha nincs más választása, a nyakát. Közben figyel arra, nehogy a nőnek okozzon sérülést.

Spoiler:

// Nakahara Saki //
 
Már a célegyenesben voltatok, amikor feltartóztattak titeket, a három férfiből kettőnél túszok voltak. Az hogy a túszok egy nő és egy gyermek, az nem lehet puszta véletlen, egyből rájöttél, hogy Keigo családját látod magad előtt. Már felkészültél, hogy tárgyalj az útonállókkal, ám a testőr keresztbe húzta számításaid kijelentésével, és tetteivel. Arra sem volt időd, hogy számon kérd, bár az érvei viszonylag érthetőek is. Cselekedned kellett kézjeleket formáltál, majd tőled kiindulva hirtelen köd kezdte belepni a helyet. Ám itt nem álltál meg, újabb kézjelek sorozatába kezdtél és két Oboro bunshinnal karöltve rohanni kezdtél a ködben, a klónokat használva elterelésként.
Ahogy futottál, észreveszed, hogy a köd furcsa nem olyan sűrű, mint kéne és hópelyhek hullanak benne. A bunshin aki előtted futott a férfi látóhatárába ért, mire az elkiáltotta magát:
- Itt van, hozzám!
Kiáltására egy másik hang válaszolt, ám nem illett a képbe, de te tudtad ennek az okát.
- Nem, itt van nálam!
Ekkor a férfi aki a nőt tartotta, katanájával suhuntott, ketté szelte másolatodat, ami ahogy a penge haladt benne már állt is újra össze. A férfi kikerekedett szemmel nézett, társa irányába, majd vissza amikor érezte a pengét markoló kezén a tiédet. Úgy ragadtad meg, hogy azzal ne bírjon rád lecsapni, majd a másik kezeddel az abban szorongatott senbont a férfi másik kezébe döfted, mire annak fogása lazult a nő pedig kiszabadult belőle. Egyből térdre is rogyott, kisírt szemeiből nem jött könny, és már hangja is rekedt volt.
- Miért engem? Miért nem Shingot?
Teszi fel a kérdést, miközben a bandita próbál hátrálni, ficánkolása közben sikerül is kezét kiszabadítania, és hátra lépni ám szerencsédre legalább a fegyverét elejtette közben. A létre hozott köd pedig kezd átláthatóbbá válni, ami jól tudod nem normális, talán köze van ahhoz, hogy hót is tartalmaz. De vajon miért van ez? Nem is az első eset a napokban. Mit teszel ezután, foglalkozol az előtted állóval, vagy haladsz tovább a következő ellenfél felé? Ám azt figyelembe kell venni, hogy mögötted hever egy védtelen nő, és hogy a köd sem tart ki pár percnél tovább, így ha elhúzódik itt a küzdelem a fiú kiszabadításánál már lehet nem tud elrejteni. 
 
Állóképesség: 58%
Chakra tartalék: 61%
 
// A hóban nincs ködpára, még ha abból is jön létre így ezt nem tudtam figyelembe venni, gondolom azzal akartál ch-t spórolni, ám mivel nem egy nagy technikáról beszélünk, a te chakra készletednél elég minimális lenne a különbség. //

[Umino Iruka - Babaváró]

A terv első része sikerült, a köd létrejött, bár Sakinak feltűnt futás közben, hogy kevésbé sűrű, mint ahogy megszokta és mintha apró hópelyhek hullottak volna benne. Korábban is tapasztalt már hasonló jelenséget, amikor Suiton technikát alkalmazott. Ennek átgondolására nem maradt ideje, a nő és a fiú megmentésére kellett koncentrálnia. Az Oboro Bunshinok elvégezték a feladatot, tökéletesen elterelték a figyelmet. A kunoichinek így elég ideje maradt megközelíteni a banditát, aki Keigo feleségét tartotta fogva. Kihasználva a meglepetés erejét, megragadta a kezét, majd a senbont a másikba szúrta, amivel a nőt ragadta meg. Az egyiküket sikerült kiszabadítani, ám ezzel még közel sem ért véget a harc. Az anyuka térdre rogyott, majd azt kérdezte miért neki segített először. A genin válasz helyett, már a következő lépést tervezte.
*Ritkul a köd és egyre furcsább.* Futott át agyán a gondolat, ahogy a hópelyhek egyre jobban körülvették és tisztult az idő. Bármennyire is próbált rejtve maradni, egyre nehezebben sikerült. A testőrre nem számíthatott, hiszen kijelentette, a túszok élete nem érdekli, csupán a karaváné, aminek védelmére megfizették.
Hiába szabadult ki az édesanya, a fiú élete még mindig veszélyben forgott. Ráadásul csak idő kérdése volt, mikor jönnek rá, hol keressék Sakit, mert a klónok sem tudták lekötni a támadókat túl hosszú ideig.
*Keigo feleségét újra elfoghatják, de a fiút, Shingot is meg kell próbálnom kiszabadítani.* Ahogy ezen gondolkozott, kézpecséteket formált meg a kezével és igyekezett nagyobb távolságra kerülni a nőt fogva tartó ellenféltől.
- Suiton: Mizuame Nabara!
Szájából ragacsos folyadékot köpött a talajra, arra felé célzott, ahonnét a harmadik támadó hangját hallotta korábban. Igyekezett úgy létrehozni a jutsut, hogy lehetőleg az édesanyát fogva tartó és a katanás férfi is csapdába kerüljenek, ha megpróbálnak utána iramodni. Amennyiben előbb érkezik támadás, nem használja a technikát, helyette igyekszik kitérni. A senbont nem tudta kihúzni a férfi kezéből, ezért újabbat vesz elő, hátha szükség lesz fegyver elleni védelemre. Ebben az esetben inkább a Suiton: Lekuu no Jutsura hagyatkozik és azzal próbálja távol tartani két ellenfelét.
Igyekszik megtartani a távolságot és arra felé haladni, amerre a fiút látta. Hiába ritkul a köd, megkockáztat egy újabb kiszabadítási kísérletet. Fegyvertartójából egy shurikent vesz elő, amivel magasabbra céloz, a férfi feje közelébe. Amint útjára indítja a fegyvert, kézjelekbe fog.
- Heiki Bunshin no Jutsu! - a shuriken darabszáma hirtelen megsokszorozódik, ám ezt ismét csak elterelésnek használja, mert a másolatok nem okoznak sérülést.
Chakrája elég erősen fogy, érzi saját magán a gyengülést. Mégis, nagyon fontos cél lebeg a szeme előtt: megmenteni a gyermeket. Még ha a shuriken nem is okoz sérülést, mert a férfi kivédi, Saki reméli, össze tudja annyira zavarni, hogy enged a fiú szorításán. Újfent senbont vesz elő és igyekszik olyan sérülést okozni, ami miatt kénytelen lesz elengedni Shingot a férfi.

Spoiler:

// Nakahara Saki //
 
A nő kérdésére ügyet sem vetsz, fontosabb dolgod van annál, mint hogy a harc közepén leállj, magyarázkodni, valószínűleg a nő is meg fogja érteni tetteidet, amint szerencsésen véget ér a harc és nem haltok meg közben. Ám a nőt mégsem, hagyod teljesen védtelenül, egy újabb suiton technikát alkalmazva ragacsos szirupot köpsz arra amerre a katanás támadó volt, de úgy hogy eltalálja a korábban megsebzett túszejtőt is. A terved be is vált, vagy legalább egy részben biztosan, ugyanis sikerült az utóbbi fickót félig eltalálni, aki így a földre ragadt bal oldalával. A katanás lépteit ugyan hallod, ahogy bakancsa alatt ropog a hó, de még messze van, így mehetsz a fiúért.
- Itt van, valami ragacs, engem elkapott menj Ginjohoz! - kiálltja az elfogott ellenfél
Eközben te már dobod is ”vakon” a kunait, ami becsléseid szerint a harmadik bandita feje körül fog célba érni, majd hogy a védekezését tovább nehezítsd bevetetted a fegyver klónozást is. Ami a pillanat hevében jónak tűnhetett. De mi van, ha az ellenfél nem úgy reagál és a fiút pajzsként használva a magasba emeli? És a férfi így is tett a rengeteg felé repülő fegyver látványától, hirtelen leguggolt és a fiút jó erősen szorította maga elé, hogy a fegyverek az ő húsában álljanak meg. Ám meglepetésére a fiú nem ernyedt el kezében, csak bőgni kezdett, amint testéhez érve eltűntek az ”illúzió” pengék. Ekkor eszmél rá a férfi, hogy ismét átejtették, egyik kezével elengedi a fiút és fegyveréért nyúl. Eljött a te időd, és megismétled a korábbi technikát a szenbont ismét belemártod a férfi kezébe, de már nem annyira, mint korábban, így amint enyhül a bal kezében is a fogás megragadod a fiút és magad mellé rántod, közben pedig kihúzod a nyárstűt is. A kifröccsenő kevés vérből jut a fiúra is nem csak a hóra, de inkább ez legyen a legnagyobb baja innentől a kissrácnak, ugyanis a férfi sem marad veszteg. Kukriával lecsapni készül és már az sem érdekli kettőtök közül  kinek fog ártani, szemei vérben forognak a dühtől. Közben pedig az egyre gyengülő ködben a katanás léptei is egyre közelebbről hallatszódnak.
Mit teszel?
1. Visszaugrasz remélve, hogy a penge nem találja el a fiút? Ezzel elég távolságot nyerve, hogy a fiút ezután elengedve ne kelljen fél kézzel harcolnod, két ellenféllel is.
2. Előbb kivéded a senbonnal a támadást és csak aztán vonulva vissza abban reménykedve, hogy a másik férfi addig nem jut elég közel.
3. Saját ötlet 

Állóképesség: 50%
Chakra tartalék: 53%

// Ha gondolod feltételes módban írhatsz egy-két tervet amik egy két lépéssel előrébb mennek a harcban. Kicsit felpörgetve vele a dolgokat.   //

[Umino Iruka]

Sikerült. Saki elérte a fiút és beledöfte a senbont a férfi kezébe, aztán azzal a mozdulattal ki is rántotta, újra szabaddá téve a tűt. A ninja rögtön elengedte a gyereket, viszont kihúzta a kardját és rögtön támadásba lendült. A kunoichi csak ekkor vette észre, a hóra és a kisfiúra is fröccsent a túszejtő véréből. Medikusként hozzászokott a vér látványához, de aggódott, vajon a gyermek miként fog reagálni a történtekre. Bár valószínűleg éppen eléggé rémült volt, talán észre sem vette, mi történt. Vagy ha igen, ennek semmilyen jelét nem adta, legalább is sikítás, és egyéb hang formájában.
Saki mégsem tétlenkedhetett, hiszen a férfi vérben forgó szemekkel támadt rá, mindenképpen végezni akart velük. A köd még ritkább lett, ám az apró jégkristályok továbbra is ott szálltak csillogva a levegőben. Ninja ösztönei működésbe léptek, ahogy látta a feléjük suhanó fegyvert. Hallotta a katanás fickó közeledő lépteit is, a havon jól kivehetően ropogtak. Érezte, ahogy egyre inkább fogyott a chakrája, ám mégis muszáj volt lépnie. Erősen megszorította a fiút és visszaugrott, hogy kellő távolságot teremtsen köztük, illetve a támadója között. Közben előhívja víz elemű chakráját, aztán kiterjeszti maga elé.
- Suiton: Suitenhoufutsu.
Suttogja maga elé a technika nevét, amelynek segítségével igyekszik némi plusz védelmet vonni maguk és a fegyver közé. Egy kisebb vízfalat próbál felhúzni a keletkezett vízből. Reméli, hogy elég gyorsan cselekszik és ezzel csökkenti az esetleges sebesülés esélyét.
Amennyiben sikerül mindezt kiviteleznie, és a gyermek valamennyire biztonságban van, igyekszik felmérni a helyzetet, a senbonra már nincs szüksége, azt gyorsan elteszi. Ameddig a katanás viszonylag távol van, legalább csak egy emberrel kell harcolnia. Ha a korábban létrehozott víz nem semmisül meg teljesen, esetleg teljesen épen marad, mert nem érte el az ellenség fegyvere, akkor a vízfalat gömbbé formálja, hiszen ennek a technikának tulajdonképpen ez a lényegi felhasználási módja. Bizonyos mértékig lehet irányítani ezzel a jutsuval a vizet, amit most Saki meg is tesz. Egyenesen a közeledő ellenfél felé irányítja. Addigra valószínűleg még közelebb kerül hozzá, vagyis nem kell olyan messzire elküldeni a gömböt. Két kisebbre osztja szét, és megpróbálja mindkettőt a férfinak csapni. Talán sikerül mindkettőt megsemmisítenie, ám fennáll az esély, hogy ettől valamennyire vizes lesz. A hegyvidéken ez elég veszélyes, hiszen a hőmérséklet alacsony.
Viszont, ha ezzel semmit sem ér el, legalább megint leköti néhány pillanatra a támadót, némi időt nyerve magának. Még jobban igyekszik hátrálni és közben a kisfiút is igyekszik minél távolabb terelni a harctól.
- Suiton: Mizuame Nabara - újfent ezt a technikát vetné be, hogy lelassítsa a ninját. A ragacsos folyadékkal csak maga előtt teríti be a sziklákat. Ha kellően feldühödött állapotban ront rájuk a férfi, esetleg észre sem veszi, milyen akadály képződött előtte.
Shingo édesanyjáról sem feledkezett meg, hiszen hátrahagyta, amikor elindult megmenteni a fiút. Megpróbál a nő közelébe jutni, hátha így újra együtt lehet anya és gyermeke.

A ködöt továbbra is megpróbálja rejtekhelynek használni, bár egyre kevésbé tudja, hiszen folyamatosan ritkul. A katanás shinobival kéne legközelebb foglalkoznia, hiszen nemsokára támadni fog.
*Sosem harcoltam még ennyi ember ellen. Amikor küldetésen voltam, vagy Fuyu, vagy Ran-san mindig segített. A testőrre sajnos nem számíthatok, ezt egyedül kell megoldanom.*
Egyre jobban fárad, bármennyire ellenállóvá vált a hideg ellen és orvosi képzettségének köszönhetően. Habár még sikerül mindent elhárítania és a senbonnal is jól céloz, sietnie kell. Sosem szeretett elsőnek támadni, inkább a védekezésre koncentrált, de muszáj némileg előre terveznie, hacsak nem akar alul maradni. Chakrája szintén fogyóban, az út alatt többször használt erős technikákat és nem töltődött vissza teljesen. Az előbbi két jutsu használatával újra megcsappant a chakrakészlete.
*Ha esetleg azt bevetném. Elég régóta töltöm a pecsétet.* Fut át agyán a gondolat. *Még várok, hátha sikerül anélkül. Mindenki más megoldana egy ilyen helyzetet, muszáj lesz más megoldást találnom.*
Figyel minden zajra, minden lépésre. Kicsit előrébb lép, hogy távolságot tartson az anyától és a gyerektől, de közben a közelükben szeretne maradni, nehogy meglepjék őket. Arrafelé indul, amerről a katanás férfi közeledését sejti. Még néhány lépést tesz, aztán felkészül a támadásra. Amennyiben hall valamit, azonnal kézjelekbe kezd.
- Suiton: Lekuu no Jutsu.
A hegyes víztűket egyenesen az ellenfél irányába lövi. Vagy, ha a kisfiú fogvatartójának sikerül átjutnia a ragadós anyagon, akkor felé célozza a technikát.

//Sakival sosem volt ennyire akciódús kalandom, úgyhogy remélem valami ilyesmire gondoltál. //

Spoiler:

// Nakahara Saki //
 
Miután kiszabadítottad a fiút az ellenfeled kezéből hátra is ugrasz vele, majd fegyvered elrakva a védelemre koncentráltál. Gyorsan felhúztál egy vízfalt magad és a támadód közé, amitől a férfi megállásra kényszerült. Rögtön ezután átformáltad a vízfalat, két focilabda méretű vízgömbbé, azonban ez most egy kicsit lassabb folyamat volt, ugyanis a vízfal valamennyire szilárd volt, mintha kezdett volna megfagyni, vagy már eleve úgy jött létre. Ezt persze te csak akkor látod, ha a vízre koncentrálod tekinteted, de valószínűleg inkább a támadók helyzetét fürkészed. Amint a pár másodperces késés után létrejöttek a víz golyóbisok megindítottad azokat a kukris támadó irányába. Az egyik elzúg a férfi mellett, a másikat pedig hallod, ahogy szétfröccsen.
- TE KIS KURVA, azt hiszed némi jeges víz megállít!? - ordít feléd dühödten
Mivel nem lehetett hallani, hogy hátradőlt volna a férfi vagy, hogy neki csapódik a víz így nagy a valószínűsége, hogy kettévágta a második gömböt, ami szétfröccsenve vizezte össze a férfit. Ami az jelenti legalább a B terved bevált, hogy a hypothermiát elősegítsd ellenfeleden. Miközben közeledtek a hóban az anyához még egyszer beveted a Suiton: Mizuame Nabara jutsutdat, és ragadóssá teszed a talajt közted és ellenfeled között, aki ingerülve feléd rontva bele is lép. Így hacsak nem hajlandó levenni lábbelijét egy darabig még fogságban lesz.
 
A levegő a havas ködtől tovább tisztul egyre javítva a belátható teret, de te legalább biztonságban odaértél a zokogó fiúval oldaladon az anyjához. A nő síró fiáért kap, és átöleli miközben magas is küszköd a könnyeivel. A gyors ölelés után jobban szemügyre veszi fiát és felsikít.
- Megsérültél, mi ez a vér rajtad?
Miközben a fiú fejét csóválja a kérdésre az anya széthúzza fia kabátját és saját szemével is meggyőződik róla, hogy fia nem sebesült meg. Ismét magához szorítja a fiút, közben pedig felnéz.
- Hál Istennek, és neked kisasszony! Köszönöm!
Ezután ismét a csatateret nézi, hogy a korábbi fogva tartóival mi van, mozdulni nem mer. Vagy azért mert fél, vagy csak nem akar megzavarni azzal, hogy az ő mozgására is figyelned kelljen.
 
Miközben azon gondolkodtál mi lehetne a következő lépés, egyre közelebbi lépteket, vagyis a mozgó bakancs talpa alatt ropogó hó egyre erősödött. Rögvest kézpecsétek formálásába kezdesz majd, amikor a hang irányába tekintesz már a tőled kb nyolc méterre sétáló katanás férfi alakja is látszódik, ami segít a célzásban. Az utolsó kézjel megformálása után, amikor kimondod a technika nevét a levegőben kocsonyás állagú víztűk jelennek meg és nagy sebességgel megindulnak az ellenfeled irányába. A lövedékeket a ködnek köszönhetően csak későn veszi észre, ugyan megpróbál félreugrani, de nem sikerült mindet elkerülnie, ez abból következtethető, hogy a találatoknál fájdalmasan nyög egyet. De ha ez nem volna elég bizonyíték, még arccal a hóba is zuhan. Ha esetleg óvatosabb vagy és vársz a megközelítésével, mert azt feltételezed csak tetteti, hogy megsérült úgy a pár percnyi várakozás alatt a férfi néha felordít.
- SEGÍTSETEK! Mindjárt meghalok, az a kis csitri túl jól célzott! … Mindjárt elvérzek gyertek már! … FŐNÖK SEGÍTS MÁR, NE CSAK ÁLLJ OTT!
Körülbelül három perc kell mire az általad kreált köd, teljesen eltűnt, a férfi továbbra is a hóban feküdt, körülötte jobban mondva a hasa körül a hó vörössé vált, lélegzete egyre lassabb lett, míg végül az utolsó gőzölgő meleg levegőjét is ki nem lehelte.
Ha esetleg korábban megnézed a férfit, akkor még épphogy csak látszódik törzse mellett a vér. Ha megközelíted, amint észrevesz próbál felkelni, de már nincs benne elég erő hozzá, így ismét kiabálni kezd.
- GYERTEK MÁR, ITT VAN MEG FOG ÖLNI!
Ha odaérve hozzá megpróbálod hasra fordítani, úgy utolsó erejével még megpróbál megtámadni, de már kezei lassúak, és könnyedén kiütöd kezéből a fegyvert. Utána látod, majd hasában két helyen is a Lekuu no jutsu lövedékeinek a helyét. Innentől három lehetőséged marad, megszabadítod szenvedéseitől és megadod neki a kegyelemdöfést, és ezzel végérvényesen gyilkossá válsz. A másik lehetőség, hogy megpróbálod meggyógyítani, ami ugyan jellemző lenne rád, de mi a garancia arra, hogy utána nem keres, majd alkalmat a megölésedre. Harmadik és egyben talán a le embertelenebb is, hogy hagyod lassan elvérezni. Ami már tényleg nem illik egy szanitéchez, de ha bele gondolsz mit tettek Keigoval és a családjával, talán afelé billenti belső igazságérzeted, hogy igen is bűnhődjön meg élete utolsó percei pedig ne legyenek könnyűek.
 
// Kíváncsian várom, melyik opció mellett döntesz. //

[Umino Iruka]

A köd teljesen feloszlott, eddig tartott Saki álcája. Viszont szerencsére a lekuu no Jutsuval jól célzott, még mielőtt a katanás férfi újból támadásba lendült volna, a víztűk eltalálták. Fájdalmában felnyögött és arccal a hóba zuhant. A genin gyorsan körbekémelelt, hátha látja valamelyik másik támadót, de egyelőre senki sem közelített. A hó miatt még csendesebbé vált minden, az eddigi harci zajokat teljesen felváltotta a némaság. Az anya és gyermeke mintha nem mertek volna megmozdulni, talán azt várták, mikor szakad valami újabb balszerencse a nyakukba.
A kékesfekete hajú kunoichi visszafordult, és kezével jelezte a két embernek, maradjanak a helyükön. Maga sem tudta miért, inkább szavak nélkül adta tudtukra, mit tegyenek, most, hogy egyelőre véget ért a harc. A katanás férfi pár percig csendben feküdt a hóban, azonban egy váratlan pillanatban felordított. A társaitól kért segítséget, csakhogy válasz senkitől sem érkezett.
*Mi történt a másik kettővel?* Kérdezte magától Saki, aztán óvatos léptekkel megindult a sebesült ellenfele felé. A köd már nem rejtette el, a havon pedig lépése ropogott, ezzel jelezve, megindult a másik ninja irányába. Ahogy közelebb ért, látta a férfi hasa alatt vörössé változott havat.
*Ennyi vér súlyos sérülésre utal.* Állapította meg a genin. Ha csak felületi sebről lett volna szó, közel sem gyűlik össze ennyi vér a férfi alatt, illetve körülötte. Szinte lépésenként közeledett felé, alaposan átgondolt minden egyes mozdulatot. Tétovázott. Tisztában volt vele, nem maradt sok lehetősége, valamit döntenie kellett. Úgy érezte, gyomra helyére egy kőszikla került, a torkában lévő gombócot pedig csak sokadik nyelés után tudta eltüntetni.
Ellenfele észrevette és azonnal megpróbált felkelni, ám próbálkozása kudarcba fulladt. Újabb kiabálás következett, ismételten megpróbált segítséget kérni a társaitól. Saki teljes erejével megragadta a férfit és átfordította a hátára. Amíg hason feküdt, a sérülés mértékét sem tudta pontosan felmérni. A katanás támadni készült, viszont alig maradt ereje, így a kunoichi könnyedén kiüthette kezéből a fegyvert. Azt hitte, megint segítséget akar hívni, ám ehelyett csak nézte a lányt.
*Mit tegyek?* Kérdezte magától, ám választ nem kapott senkitől. Még saját maga sem tudta abban a pillanatban eldönteni, mihez kezdjen. Tisztában volt vele, mégis mit tett Keigoval és a családjával. A vér folyamatosan szivárgott a sebből, egyre jobban legyengítve a férfit. A Shindanra sem volt szükség ahhoz, hogy megállapítsa, milyen állapotban van, szabad szemmel is fel tudta mérni sérülései mértékét. Gyorsan felnézett, a környéket kémlelte, hátha mégis megérkezett volna a segítség.
*Lehet később megbánom.* Amint ez a gondolat átfutott az agyán, kezét zöldes fény burkolta be. A férfi sebe fölé vitte a kezét és a Keksuki Gyouko technika segítségével elkezdte elállítani a vérzést. Chakrája fogyóban volt, a sok technika használat jócskán kivett belőle. Jóval lassabban haladt, mint ahogy azt eltervezte. A sérülés mértéke miatt lassabban alvadt meg a férfi vére. Amint úgy látta, kellően hatott a technika, gyorsan felállt. Közben egy szót sem szólt, csak visszafordult Shingo és édesanyja felé. Ezúttal megszaporázta lépteit, de mindig igyekezett a környéket figyelni, hátha újabb támadás érkezne.
- Gyorsan, mennünk kell! - halkan, viszont annál biztosabban adta ki az utasítást anyának és gyermekének.
Magán is meglepődött, amikor megragadta a nő kezét és úgy indult meg vissza a csoporthoz. Csak reménykedni tudott, hogy nem hagyták itt őket.

//Sok választásom nem volt, mert a karakter útjához hozzátartozik, a Fagy országi küldetés előtt sosem ölt embert szándékosan. Ez egy régi kaland, ha azt nézzük a múltban játszódik, szóval figyelnem kell, merre és hogyan viszem Sakit.//

Spoiler:

// Nakahara Saki //
 
Végre leszerelve mindhárom bandita, kettő a Mizuame Nabara fogságában, egy pedig közel halálos sérüléssel alig pár lépésre hever tőled a havon. Nyugalomra inted az anyát és gyermekét, majd megnézed a férfit. Utolsó elkeseredett támadási próbálkozását könnyen kivéded, ezután szemügyre veszed a sebeit. Végül gyors mérlegelés után, úgy döntesz adsz neki esélyt az életben maradásra, majd az Irio jutsuknál megszokott zöldes fénytől ragyogott a kezed, miközben a férfi hasa fölé emelted. Sebét felületesen elláttad, a vérzés elállításával. Kérdés az, hogy vajon elég lesz e ennyi, illetve kibírja e a vérveszteséget. Ezután hátrahagyva, elindultál a csonka családhoz és a karavánhoz kísérted őket.
- Úgy gondolod, hátra hagyhatjuk őket. - kérdezi a testőr, majd fejével hátad mögé biccent a banditák irányába
- Hagyjuk csak sorsukra őket! Megérdemlik. - szól közbe az anya, miközben befogta fia fülét
- Nem magát kérdeztem! – válaszol a férfi szigorú tekintettem a nőre nézve - Egyenlőre annak örüljön, hogy még életben vannak.
A férfi annak ellenére, hogy semmit sem tett hozzá a dolgokhoz mégis eléggé úgy viselkedik mintha az ő érdeme is lenne. Végül a karaván egy tagja kötelet ajánl fel nektek amivel, megtudjátok béklyózni a banditákat. Egyesével mentek végig rajtuk, és jól át is nézitek nincs e rejtett fegyverük. Amint felsorakoztak a karaván mögé megindultatok. Lassan mentetek mivel egyre sötétebb lett, de már nem akartatok kint táborozni, mivel pár órányira volt csak Gishi. A vérveszteséggel küzdő társát a hipodermia tüneteivel küszködő társa támogatta. Az egyik utazótársad még egy pokrócot is dobott rájuk, ki ne hűljenek. A karaván végén természetesen te voltál, hogy szemmel tudd tartani a foglyokat. Este nyolc körül értétek el a település határát, ahol két őr állta utatokat.
- Jó estét! Kik vagytok, és mit akartok?
- Jó estét! Csak egy utazó karaván akiknek Gishi a végcélja. - ezt követően a testőr egy papírt nyújt át nekik, bizonyára valami menetlevél féle, ami igazolja állítását – Viszont út közben megtámadtak minket, a banditákat sikerült elfogni. A másik kísérő még a túszokat is kimentette.
Ezt követően az őrség átvette a foglyokat, és a korábbi túszokat, és valószínűleg elkísérték őket a kórházba.
- Köszönjük, neked is Saki kisasszony, hogy megvédtél minket. Mivel fizetést nem kapsz érte, legalább a szálásod szeretném kifizetni.
Az utazó nem tűrt ellentmondást, elvitt magával abba a fogadóba, ahol maga is meg akart szállni. Két szobát kért és vacsorát. Amíg az étel elkészült felmehettél a szobádba, ami nem volt nagy. Mindössze egy ágy, egy szekrény, szék és egy asztal kapott helyet benne. Illetve még egy másik ajtó, ami a fürdőszobába vezetett.
A vacsora nem volt valami fényűző, meleg leves, ami talán ramenre emlékeztetett, másodiknak sült csirkecomb főtt krumplival. Mégis jól eső volt ezen, mozgalmas és hideg nap után. És végre volt időd azon is jobban elgondolkozni, vajon mi történt a napokban szinte az összes suiton alapú jutsuddal.
 
// Rád bízom, hogy elmélkedés közben rájön e a karakter, hogy fogékony a Hyotonra, vagy külső segítséget kér hozzá. //

[Umino Iruka]

A kisfiú és az anyuka biztonságba került, sikerült visszacsatlakozniuk a csoporthoz. Saki válláról mintha mázsás súly esett volna le, amikor megpillantotta a többieket. Akár tovább is mehettek volna a testőr vezetésével, mégis maradtak. A kunoichi agyának hátsó zugában kétely, bűntudat és némi félelem vert tanyát, azonban igyekezett figyelmen kívül hagyni. Tekintetét igyekezett valami másra fordítani, nem a megmentett emberekre, vagy a férfira. Arca hirtelen megmerevedett, amikor a testőr megkérdezte, hátra hagyhatják-e a támadókat.
*Mégis mit kéne erre válaszolnom? Többet is tehettem volna a sebesültért, de nem hiszem, hogy bárki mellém állna, ha javaslatot tennék arra, vigyük őket magunkkal. Gishi őrsége és ninja osztaga megfelelő őrizetbe vehetné mindhármukat. Csak úgy itt hagyni őket a hegyen... Tudom, túszul ejtettek két embert és súlyosan megsebesítették Keigót, aki meghalt.* Gondolataiba merülve próbált valahogy kitérni a válasz elől.
A megmentett nőnek viszont más elképzelései voltak, azt javasolta, hagyják a támadókat a sorsukra. A kékesfekete hajú lány tekintete ide-oda járkált a két összeszólalkozó ember között.
- Azt hiszem... nem is tudom... - alig hallhatóan motyogta maga elé a szavakat. - Szerintem nem kéne itt hagyni őket - bökte ki végül a genin.
A csapat egyik tagja odasietett és kötelet ajánlott fel, ha esetleg meg akarták kötözni a három férfit. Ezzel tulajdonképpen megérkezett a megoldás.
- Gishi már nincs messze, estére elérjük. Majd ott átadjuk őket az őrségnek - hirtelen jött önbizalma csak erre a két mondatra tartott ki, de pont elég volt, hogy megszülessen a döntés.
Saki és a testőr alaposan átkutatta a három férfit, az összes fegyverüket elvették. Miután megkötözték őket, elindulhattak Gishi felé. Lassabban haladtak, mint korábban a súlyosan sérült támadó nehezen tartotta a lépést. Megegyeztek, a kunoichi maradt hátul, figyelte az egész csapatot, nehogy a foglyok próbálkozzanak valamivel. A hipotermia megtette a hatását, egyikük sem tett kísérletet a szökéksre. Az egyik utazó pokrócot terített rájuk, nehogy rosszabbodjon az állapotuk.
*Azt hittem, mindenki arra fog majd szavazni, hagyjuk őket hátra. Eléggé meglepődtem a döntésükön.* Bármennyire is elmerült a gondolataiban, ninja érzékei folyamatosan működtek. Figyelte az utat és a környéket, nehogy kiderüljön, esetleg van még 1-2 társuk, akik lesben várják a kiszabadítási lehetőséget. A délután eseménytelenül telt el, csak rövid időre álltak meg pihenni, még egy éjszakát már senki sem akart a hegyek között tölteni.
Az árnyékok egyre hosszabbak lettek, aztán a Nap teljesen eltűnt a hegyek mögött. Egyre hűvösebb lett, ám szerencsére a távolban fények tűntek fel. Végre megpillantották Gishi határát. Nyolc óra körül érkezhettek meg a faluba. Két őr fogadta őket, majd a testőr átnyújtott nekik egy papírt. Elmesélte mi történt és átadta a három foglyot az őröknek. Saki csendben figyelt, a férfi mindent elintézett. A kisfiút és az anyját is elkísérték a kórházba, rájuk fért egy alapos kivizsgálás, ami a kunoichi jelenlegi állapotában nem lett volna lehetséges. Az út alatt alig töltődött vissza a chakrája és eléggé kimerült a harcban.
*Sajnálom, hogy végül Keigót nem sikerült megmentenem.*
Már indult volna Gishi központjába, hogy megérdeklődje, mégis kinek kell elvinnie a babát, amikor az egyik útitársa felajánlotta, kifizeti a szállását és a vacsoráját. Mielőtt még Saki ellenkezhetett volna, már el is indultak a fogadóhoz. Jól esett neki a törődés, ugyanakkor zavarban volt.
- Nagyon köszönöm! - hálálkodott az utazó társának.
Amíg elkészítették a vacsorát, Saki elment lepakolni a szobába. Éjszakai szállásnak pont megfelelt, főleg a hegyekben töltött idő után. Az összes felszerelését elrakta a szekrénybe, majd átöltözött egy kényelmes ruhába.
Vacsorára meleg levest, csirkét és főtt krumplit kapott. A leves valamennyire felmelegítette, ekkor jött rá, mennyire megviselte a harc. Valami mást is érzett, hiába fogyasztotta el a meleg ételeket, mintha egész testében átfagyott volna. Miután elfogyasztotta az ételt, visszavonult a szobájába.
Leült az ágyára, felhúzta a lábait maga elé, majd karjaival erősen átfogta.
*Mégis mi történt velem az út alatt?* Tette fel magának a kérdést. *Egy olyan alap technika sem jött létre megfelelően, mint a Kirigakure no Jutsu.*
Emlékek rohanták meg a korábbi küldetéseiről, amikor Rannak segített. Ainak azt mondta neki, egyszer látott már valakit, akinek engelmeskedtek a hópelyhek és a jégkristályok. Ran ninjuu farkasai szerint hó illatot árasztott magából. Akkoriban csak próbálta összerakni a történteket és azokat a különös jelenségeket, amik néha-néha felbukkantak jutsui nyomán.
Eldőlt az ágyon és kinyújtóztatta végtagjait. Kezeit magasra emelte maga előtt, miközben a szoba mennyezetét nézte. Kintről az utcai lámpák fénye világított be, sejtelmes hangulatot teremtve. Ismerte a Hó országának történelmét, még az Akadémiai években olvasgatott nagyon sokat róla. Nui anyó meséiből jobban megismerte a technikai eszközök kora előtti időszakot, amikor különleges képességű emberek járták a vidéket. Ennek azonban rég vége, a különleges páncélokkal irányították a havat és a jeget. Saki viszont semmi ilyesmivel nem rendelkezett. Ekkor, mintha egy kirakós utolsó darabja végleg a helyére került volna.
- Hyoton - suttogta halkan, pedig senki más nem volt vele a szobában, aki hallhatta volna. - Ez lenne a vérvonal képességem, a Hyoton?