Az utolsó tekercs WC papír

**Nohara Rin** Vas. Május 24 2020, 13:43

Hello!

A koronavírus révén egészen biztos vagyok, hogy mindenki találkozott humoros helyzetekkel a kijárási korlátozások miatt, emberekkel akik az apokalipszisre készülnek. Jelenleg oldják fel a korlátozásokat, azonban talán még így is van mindenkinek, -aki kedvet, és indíttatást érez-, szabadideje, hogy megírjon egy történetet.

Most egy novella író versenyt szeretnék meghirdetni, nem kell több ezer szavas irományra gondolni feltétlenül (minimum szószám: 800, maximum: nincs), viszont ne legyen összecsapott a munka. A novella címe: Az utolsó tekercs wc papír (A cím ellenére nem feltétlenül kell kapcsolódnia az írásnak a járványhoz). Gundan karakteretek átkerül a mai világba, legalábbis olyan értelemben, hogy a technológia fejlettség, az épületek, az utcák olyanok, mint napjainkban (nem feltétlenül kell a városban játszódnia, ha arra van ihlet, lehet az erdő közepe is a választott helyszín), azonban a chakra, a karaktered képességei, személyisége megmaradt. A téma feldolgozása lehet humoros, vagy akár egy véresen komoly történet is, ez rátok van bízva, legyetek kreatívak.

Szempontok, amik alapján értékelni fogjuk az írásaitokat:
- mennyire kreatív a történet
- a karakter jelleme mennyire van jól alakítva, mennyire jellem hű az írás
- a címhez mennyire kapcsolódik a novella
- helyesírás (amennyiben valakinek nem figyelmetlenségi okok miatt fordul ez elő, írjon egy pm-et, és akkor nála ez figyelembe lesz véve), mondatok közti kapcsolat logikussága

Jutalmazás:
1.helyezett: +20 chakra, + 10.000 ryo, +1 választható technika (lehet saját vagy engedélyes is, amennyiben meg van rá az engedély)
2.helyezett: +15 chakra, +5000 ryo, +1 választható, maximum B szintű technika
3.helyezett: +10 chakra, +2500 ryo, +1 választható, maximum C szintű technika
(A jutalmazás mértéke csökkenhet abban az esetben, ha csak 3 vagy annál kevesebb résztvevő van.)

A téma adott, ám alkotásokat egyelőre még nem küldhettek be, csak akkor, hogyha a verseny megnyitásra kerül!

Addig is ötletekkel teli gondolkodást és jó játékot mindenkinek, aki érdekelt a versenyben!

**Nohara Rin** Pént. Jún. 05 2020, 16:43

Ezennel megnyitom a versenyt! A mai naptól kezdve várjuk a novelláitokat. Mindenkinek eredményes munkát, és sok sikert kívánunk!

**Shibo** Pént. Jún. 05 2020, 20:26

// Habár én vagyok az első jelentkező, egyáltalán nem csaptam össze, egyszerűen előre kigondoltam az egészet.//

Megmagyarázhatatlan jelenség... Így is jellemezhetnénk a sz.rást. Shibo lelkesen, már-már extázisba kerülve emelt le egyet a felhalmozott wc papírok közül, mélyet szippantott rózsaillatából -habár nem tudta, hogy ez a tekercs, vagy az éppen kiürített anyag aromája-e- és elvégezte dolgát. Alighogy felemelkedett a körbepólyált ülőkéről -mindent szeretett a saját képmására alakítani-, már rá is törték az ajtót.

- Milyen sietős... - vetette oda. - Azért megvárhatnál, nem vagyok híve az efféle...

- Eredmény! Végre eredmény! - lihegte a futástól kiszáradt Kanashimi, aki az egész arborétumot bejárta a pólyás után kutatva.

- Eddig sem volt szorulásom... - gúnyolódott Shibo, ám aligha bírta leplezni izgatottságát. Jól tudta, miről van szó; kísérleteik végre utat találtak egy jobb jövő felé. Azonnal követte is hát alárendeltjét a laborba, ahol a tér-idő technikákkal megáldott Kekkei Genkai-os figura mögött egy hatalmas, portálszerű ajtó nyílt meg, mely...

- Mintha magába szívna minden sötétséget... - ámult Dojo.

- Az enyémet biztos nem fogja - jegyezte meg a múmiakinézetű. - Hová vezet?

- Nem tudjuk... Az bizonyos, hogy egy olyan másik világba, ahol más élőlények is élnek.

- Mifélék?

- Furcsák... Nem olyanok, mint mi. - Shibo lazított kicsit a pólyáján - Eltunyultak, reményvesztettek... Szerencsétlenek. Valami nagy baj üthette fel a fejét náluk.

- Szabad ez a világ? - érdeklődött a csapat vezetője.

- Azt nem tudjuk, azt nem volt alkalmunk megfigyelni - hajolt meg mélyen Kanashimi.

- Mit vihetünk magunkkal?

- A portál instabil. Csak a legszükségesebbeket... A fiú, fegyverek, némi pólya...

- Azt kihagyom, biztos náluk is van. Elvégre miféle divatot követnének, ha nincs? - Egy pillanatig elgondolkodott. - Rendben hát... Itt az ideje újra kilépnem az otthonunkból. Elég volt a bezártságból! - Egy mély lélegzet -akárcsak amilyet a wc-ben vett- és ünnepélyes keretek között átlépték a kaput.

- Miért is vagyunk bezárva? - Kért emlékeztetőt a legmagasabb rangú. Hét napja voltak már bezárva ugyanoda és a pólyája kezdett rárohadni.

- Mert ebben a világban járvány tört és ellenőrizniük kell, nem vagyunk-e megfertőzve. Úgy tűnik, nem volt jó ötlet ebben az időben átutaznunk.

- Nos, nekem ebből elegem van - fonta ossze karjait. - Abo, tudsz egy új átjárót nyitni? Olyat, amit kivezet innen?

- Fáradt... - kelt volt a védelmére Kanashimi. - Meggyötört...

- Tudsz egy meggyötört átjárót nyitni?

A fiú némán bólintott. Egy villanás és...

Egy forgalmas út kellős közepére érkezett a hármas, ahol egy autó a megengedettnél jóval gyorsabban száguldott el mellettük. A Shunshin no Jutsuval tért ki előle, amivel úgy magára vonta a sofőr figyelmét, hogy az nekiütközött egy táblának és járműve ripityára tört.

- Miféle megveszekedett chakramanipulációval szteroidozott szekér ez? - Fakadt ki Shibo, aztán a hirtelen döbbenettől leesett az álla. - Ez az! - Nézett körbe. A vezetékekben Raiton chakra keringett.

- Ez a hely füllesztve van chakrával! - Éljenzett. A többiek ámultak.

- Most mi tévők leszünk? - kérdezte bizonytalanul Dojo. Shibo körülnézett.

Emberek jártak-keltek, szinte mindenki megbámulta őket elhaladva, de inkább kitérve mellettük. Végre, megkapta a neki kijáró tiszteletet. Csakhogy ez az egész nem érdekelte; most azzal volt elfoglalva, hogy keressen egy helyet, ahol pólyát szerezhet be. Kezdett rosszul lenni saját szagától, mert amíg a többiek fürödtek, ő ezt nem tehette meg.

- Gyógyszertár - olvasta le Kanashimi egy közeli épület feliratát. - Itt talán van valami, amivel ideiglenesen bekötheted magad.

- Jó... - felelte remegő szájjal Shibo. Már kezdte felemészteni a tehetetlenség. Besétált a három másvilági az idegen világú helyiségbe, ahol ismételten csak értetlen tekintetek kereszttüzébe kerültek. A pólyás először érezte a meg nem értettséget. De nagyobb baja is volt. Kezdett kétségbeesni. Ahogy rájuk került a sor, azonnal a személyzet mögötti falra csapta a kezét és mélyen a kiszolgáló szemébe nézett.

- Pólyát kérek... - nyögte kifacsartan. - Kötszert, akármit... - A nő pötyögött valamit a gépében és a megdöbbentségtől még mindig értetlen, ám szomorú arccal nézett vissza rá, kényelmetlenül érezve magát a fél-öleléstől.

- Sajnos kifogytunk.

- Mi az, hogy kifogytak?! Senkit nem láttam ilyet viselni az utcán!

- Igen, csakhogy.. Az a helyzet... - Látszott rajta, hogy kellemetlen a téma. - Az emberek a járvány miatt ezt kezdték el wc papírként használni és..

Shibo dühödten csapta el a kezét a falról és visszaemlékezett az otthon felhalmozott papírtoronyra. Most még azt is szívesen magára öltötte volna. Csalódottan sétált ki az épület ajtaján, ahol megpillantott egy napszemüveges, kapucnit viselő, kétes külsejű egyént.

- Yo - köszönt az, mintha csak céllal álldogált volna ott egészen eddig.

A kettő farkasszemet nézett és hosszú másodpercekig állták egymást tekintetét. Aztán a kapucnis lengén kinyitott cipzáros pulóverét, amiben a rothadt pólyás alak megpillanthatta szíve hőn áhított kívánságát: egy tekercs wc papírt és és kézfertőtlenítőt. A csempész nem szólalt meg, ám győzedelmes arckifejezéséről -amit igencsak nehéz volt észrevenni, hisz szája meg sem görbült- lerítt, hogy igazi ritkaságokról van szó ebben a világban. Shibo csillogó szemekkel emelte fel kezeit.

- Mit kérsz érte? - kérdezte áhítozva.

- 50k, készpénzben. - Felelte az egyre inkább türelmetlenkedő alak, amikor a sarkon szirénák kezdtek őrült bőgésbe. - A zsaruk! - kiáltotta.

- Legyél holnap a múzeumban, ott majd lerendezzük - kiáltott hátra válla fölött, ahogy elszelelt.

Shiboék követték példáját. Nem tudták ugyan, pontosan mibe is keveredtek -nem sok jóval kecsegtetett a másik kettő számára-, neki mégis szüksége volt az árura. Máshol nem lehetett beszerezni, így már ott eldöntötte, hogy másnap elmegy a megadott helyszínre.

Aznap este magányos volt. Úgy érezte, kezd elmenni az esze. Nem mintha más eddig épeszűnek gondolta volna, most mégis érezni akarta mások közelségét. Szeretetét. Olyan volt, mintha több hónapra bezárták volna az otthonába, pedig még csak egy hete volt egy másik világban. Ötlet híján odafordult Kanashimihez, aki beszerzett egy okostelefont.

- Mit nézel? - kérdezte csüggedten.

- Valami Narutot - felelte a másik. - Úgy tűnik, ők már rég kifigyelték a mi világunkat. Nagyon béna utánzat...

A pólyás a válla fölött átnézve pillantotta meg, amint egy szürkés hajú Jounin épp az ujjaival böki meg egy szőke hajú fiú hátsóját, akinek ettől mintha csak szárnyai lettek volna, elrepült.

- Mintha lehetséges lenne ez... Szerintem nem is a mi világunk.

- Lehet, hogy nem az. Én mindenesetre elfáradtam. Nézed tovább?

- Igen, majd előretekerem a jó részekre. - Felelte unottan. Jó éjt kívántak egymásnak és átvette a készüléket.

Ő nem volt szkeptikus. Meg is lett, amit keresett. Egy módszer, ami hasonlított az övékhez. Chakra és örök béke... Mugen Tsukoyomi. Csakhogy túl fáradt volt már, hogy agya feldolgozza az információkat. Úgy döntött, hogy később újranézi az egészet.

Felkelve úgy érezte, semmit nem aludt; talán a kényszer miatt ragadt rá valami véget nem érő fáradtság, mégis mintha már hetek óta nem pihent volna. A reggeli rituálék elvégzése után útnak is indult a múzeumba, ahol egy nagy hirdetőtáblán egy bebugyolált alak képe volt látható, fölötte a "múmia" felirattal. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy ha valóban beletekintettek a ő világukba, akkor ez a férfi az eredeti Shibo lehetett-e? Órákig vártak az épület előtt és az egyre feszültebbé váló férfit minden megjegyzés zavarta.

- Biztos, hogy itt kellene lennünk? - Kérdezte az aggodalmaskodó Kanashimi.

- Itt - felelte Shibo és kétségbeesetten a pólyájára mutatott. - Né-Nézd! Már kezd besárgulni.

- Azt hittem csak átmentél kínaiba - viccelt a másik.

- Akkor már én is elkaptam volna a betegséget - mondta lemondóan. Talán még az is jobb lett volna, mint ez a bizonytalanság.

Aztán kitárult az ajtó. A tegnap férfi állt ott, egyszerű, hétköznapi viseletben. Csak arca árulta el, hogy nem az, akinek mutatja magát. Fejével intett, hogy kövessék.

- Az a helyzet, hogy több érdeklődő is akadt az árura - magyarázta bocsánatkérően. - De van itt egy hely, ahol le szoktuk rendezni az ilyet...

- Kocsma?

- T...

- Temető?

- Tutanhamon Arénája - mutatott a múzeum közepén elhelyezkedő kör alakú képződményre. - Itt fogtok megküzdeni a végső díjért. Hadd kísérjelek a szállásodra, ahol felkészülhetsz és átöltözhetsz. Látom ragaszkodsz a viseletedhez... Azonban fel kell venne valamit, ami köthető történelmünkhöz. Lehet ez pallos, jogar... fűző - nézett végig rajta ítélkezőn.

- Mindent megtalálsz itt, csak választanod kell. - Azzal kisétált az öltözőből. Shibo két társa is követte és elfoglalták helyüket a nézőtéren.

Tizenöt perc kellett a felkészüléshez. Tizenöt perc alatt elkészült és készen állt a harcra. Átöltözött. Belépve az arénába pedig megpillanthatták teljes, rothadozó, dicsőséges pompájában: A pólyás harcos, a múmia, fején korona. Az emberek mintha nem erre számítottak volna. Sötét tekintetek válaszát kapta öltözetére, ami szerinte teljességgel megfelelt az alkalomnak.

A másik bejáraton át pedig belépett a páncélos lovag, kinek láttán a közönség éljenezni kezdett. Nincs ízlésük, tudatosult Shiboban. Vagy csak nem szeretik a szardíniaszagot. A harc elkezdődött. A páncélos egy lassú mozdulattal támadt rá, ami könnyűszerrel hárított. Valójában, az összes támadását könnyűszerrel hárította. Már kezdte úgy érezni magát, hogy egy színpadi komédián vesz részt, ezért meghajolt a közönség felé, majd... Hogy megadja a közönség által várva várt kegyelemdöfést, hogy a tegnap látottakat hasznosítsa gyors mozdulatokkal ellenfelet mögé került, összekulcsolta kezeit és...

- Fájdalom ezer éve! - Ugyanazt a technikát vetette be, amit a minap látott a Narutoban, ugyanazon a ponton.

Diadalittasan hajította el átmeneti felszerelését, aminek mintha az érintésétől is féltek volna az emberek, örömmámorban hajolt meg előttük, ám rajtuk mintha csak a megrökönyödöttséggel vegyített undort látta volna válaszként. Shibo dühében elkeseredett és összecsapta volna a tenyerét, elsöpörve az egész nézőteret, ám Dojo rámarkolt karjára és nem eresztette. Tudta, hogy ezt később még megbánhatja, azonban ezek az emberek azt hiszik, ők csupán animebeli lények. Nem hagyhatta, hogy felfedjék álcájukat.

- Pompás győzelem, királyom - hajolt meg az udvaronc csempész, aki már hozta is az ígért árut.

Shibo átvette a díját és félrehívta a többieket tanácskozni.

- És most mi lesz? - kérdezte ismét csak kételyekkel telve Dojo.

- Most? Visszamegyünk a mi világunkba.. Aztán visszatérünk... Támadt egy remek üzleti ötletem.

Ahogy hazaértek, magára húzta új "bőrét" és tudta, hogy az emberek irigykedve fogják szemükkel vizslatni, ha meglátják az utcán. Végre ismét önmaga lehetett. Bár a maga, kicsavarodott módján mindvégig az volt.

//Az írás szinte minden szavát viccnek szántam, kéretik nem megsértődni rajta.//

**Nohara Rin** Vas. Jún. 14 2020, 14:49

Hai! A verseny majd Június 30.-án fog zárulni, így addig van időtök beküldeni irományotokat! Hajrá-hajrá mindenkinek^^

**Shiren** Hétf. Jún. 22 2020, 21:05

Requiem: Az utolsó "WC" papír...

Ekibiogami szép kis galibát okozott errefelé...

Sosem gondoltam volna, hogy újra annak a rózsaszín Púderpamacsnak az útjába kerülhetek, azt pedig végképp nem, hogy ugyanannak a trükknek fogok bedőlni, mint legutóbb: Néhány évvel ez előtt a bundás, lila, Sötét Chakrás Halállal néztem farkasszemet, valamiféle Last Noches nevű helyen. Őrült egy világ volt mondhatom, de most? Most már lassan fél éve tengődöm ebben az értelem nélküli, végtelen hangyavárban, mi nagyon úgy fest, hogy saját világom egy felgyorsított mása.

Itt az emberek életében nem a legjelentőségteljesebb dolog a háború. A háború a mi értelmünkben teljesen kiveszett a köztudatból, néhány régi borítású könyv őrzi csak emléküket... Itt a modern háborúk mindennaposak, s az emberek veszélyérzetének ingerküszöbét sok, apróbb veszedelem tudja csak megfeszíteni.
Hacsak nem érkezik egy olyan dolog, amely ezen idők emberének is ismeretlen.

[...]

Évekig küzdöttem, hogy a járványok istene, Ame no Ekibiogami rendet tegyen a világomban.

Mindez már gyermeteg ábrándnak tűnik, de ebbe most nincs okom mélyebben belemenni. Hogy miért? Mert ennek nem itt és nem most van helye. Most annak van itt az ideje, hogy végre elvégezzem a dolgomat, amit már jó ideje nem sikerült! Először ment, aztán betévedtem ebbe az óriási "felhőkarcolóknak" hívott izébe vagy mibe... mi ez? Város. De milyen? Teli van óriási kőépületekkel amiket képesek voltak házaknak elnevezni. Egy pöccintésemre összedőlnének, hát a modernkor embere mégis mit gondol? Na igen, tanulmányozva a történelmüket valahol a jövőben járhatok, de rólunk egy szót sem írtak. Legalábbis, nem abban a formában, amiben jelen voltunk. Na mindegy is...

A talpam már fáj ettől a fekete izétől.

Néztem le csupasz, helyenként szőrrel fedett mancsaimra. Lábaim alakja igencsak emberszerű maradt, ám a karmok rajta visszatükrözték mivoltomat...

MÁR MEGINT ez a fülsüketítő hang! Ezek a vasjárművek olyan idegesítőek!

- Húzz már anyádba te otaku gyökér! - Mintha kűrt szólna belőlük, ők azt mondják "duda."

- A Con nem erre van!

- Takarodj már az autópálya kellős közepéről te... - Ez meg milyen lassan ment? Ch... De legalább sikerült szájbarágósan megmutatni, hogy éppen mit is csinálok. Merthogy, látjátok, ezek csak úgy elsuhantak mellettem. Tény és való, hogy ügyes kis szerkezetek az emberi energia megtartására, de túlságosan is sérülékenyek.

De hát, ez van...

Én egyik festett fehér csíkról léptem át a másikra, mintha csak kötéltáncolnék. Egy macskának nem nehéz feladat. Az elmúlt hónapok alatt kitapasztaltam, hogy ezen a kőizén haladni a leggyorsabb, meg hát útként használják, tehát ez arra megy, amerre én azt akarom. Bár most a legkevésbé sem tudom, hogy hová tartok, de az kezdett feltűnni, hogy már egyre kevesebb a kijáró "autós."

[...]

Azt mondták, hogy senki ne menjen ki az utcára, mégis, egy bizonyos időben rengetegen vannak.

Úgy megbámulnak, mintha valami fura szerzet lennék. Persze, saját világomban is így történt, nem mindennap lát az ember egy ilyen lényt, de azért ami sok az sok. Úgy hinném, hogy ebben a furcsaságoktól nyüzsgő világban nem számít, hogy hogyan is nézünk ki. Hát nálam sokkal bizarrabb embereket láttam, így szerencsére még így sem én voltam a legfurcsább szerzet. Már a belvárosnak hívott zsúfolt betondzsungel kellős közepén haladtam és sikerült a tömegbe veszni. Az utca másik végéről nem tudtam nem észrevenni, hogy mindenki tekintetét egy erős szag forrása ragadta meg. Voltaképpen én lehettem az egyetlen, aki idáig kiszagolta a pólyást, mindenesetre hálás voltam neki a kis nyugalomért. Mindenki mást csak a kinézete ragadott meg.

[...]

Újabb nap eltelt és még mindig nem találtam egyet sem...

Úgy tűnik, hogy ebben a világban az ilyesmi igazi ritkaságnak számít! Nem figyeltem meg ezeket az embereket, hogy mégis hogyan végzik a dolgukat, vagy hogy hányszor, nem vagyok valamiféle fekáliaszatír, de hát most már érdekelt, hogy ők mit is csinálnak?! Csak mert itt mászkálok görcsölő hassal, az helyett, hogy kutatnám egy újabb dimenziókapu forrását és közben igyekeznék ezen világ Shirenjévé válni. De neeeem! Mert egy-darab-cucc-sincs-sehol!

Nem bírtam tovább, muszáj volt megnéznem, hogy ők most mit csinálnak.

Egy finom, jázmin illatú hölgyet követtem. Negyvenes évei elején járhatott, furcsa, szögletes stílusú ruhákat viselt a természet színeivel. Talán ezért is őt választottam, nem tudom. Kevés volt az ember. Akárhogy is, az utcán vettem észre őt saját hangos, fénylő, tűzpiros járművében, amint átszelte a várost és egy terebélyes, ámbár a felhőkarcolóknál sokkal laposabb házhoz érkezett. "Walmart." Ez volt felírva a bejáratra. Először a járművében ülve egy tükör előtt valamiféle bottal, meg szilárdnak tűnő festékkel festette fel a szemét és a száját. Felkészült! Ezt követően - bár nem értem miért, hiszen most kente fel az arcfestését - maszkot vett fel, mint egy Ninja, majd megropogtatva ujjait rámarkolt egy guruló ketrecre és azt tolva maga előtt ment be.

Legalább egy órát időzött, s amikor kijött, csak az illatáról ismertem fel! Zilált hajjal, szétkent harci festéssel, lihegve tolta járművéhez a ketrecet úgy, hogy ki sem látszott a több tonna beszerzett dologból. Egyik holmit sem ismertem fel, de ez nem is volt lényeg. Miután mindent elrámolt, rohanvást hazafelé vette az irányt. Ninja-tempót diktáló járműve újabb kihívást jelentett számomra, de sikerült lépést tartanom vele egészen jól.
Aztán leszállt az este...

Ideges voltam hogy a betondzsungel közepén már napok óta nem láttam a természet zöldjét, miközben nem találtam kiutat innen. Görcsölő hasam egyre jobban rontotta a komfortérzetem, ám egy szemétlerakodásra használt doboz pont jó rejtekhely volt számomra. Kihalásztam egy félbehagyott halkonzerv maradványait és azt majszolva figyeltem a nő ténykedését a házban. Előzetesen már körbenéztem, így tudtam, hogy melyik ablak az, ahol a tisztálkodást végzik, de még nem volt alkalmam megfigyelni az ürítés folyamatát. Most viszont, egy törölközőt tekert maga köré és bement a fürdőszobába, ami némiképpen különbözött az én világométól, de attól még felismerhető volt.

Érdeklődve lopóztam közelebb az ablakhoz, majd a párkányra tapasztva karmos mancsaimat, hegyesedő füleimet az üveghez nyomva figyeltem!

- Na lássuk... Mitévő leszel? Mit kezdesz, hogyha nincs belőle sehol sem!? - Doromboltam, hiszen élt bennem a remény, hogy végre megláthatom, hogy az itteni emberek hogyan is csinálják ebben a furcsa helyzetben. Elvégre ők hozták magukra ezt az állapotot... Messze a civilizációtól néhány hónapja még eltudtam végezni a dolgom, de itt, itt a betondzsungelben mindegyik elfogyott! MIND! - Gyerünk... Gyerü... - Ezt nem hiszem el. - Blááááá! - Undorító! Nagyon nagyon undorító!

[...]

Olyan gyorsan viharzottam el az ablak elől, hogy még én is meglepődtem.

Mióta macskaként élek, nem tudtam elviselni az ilyesmit. Az emberek undorérzete komolyan, az olyan érdekes és izgalmas dolgok látványára és szagára, mint az oszladozó hullák szaga ki van hegyezve, de saját fekáliájuk látványára szinte nem. Amit pedig ez a nő csinált... Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a dologban, de hát mindennek van egy határa. Így hát tovább kutattam, ezúttal a tűző napon a város megemelt betonrészének partjain, ott, ahol a többi ember is járt. Undorítóak voltak, hiszen csak rohantak, mint valamiféle lélektelen báb a ninják kezében... Eltudtam volna taposni mindegyiket! De a hasam...

- Nézd anyu! Egy rókafiú! - Hallottam mellőlem, miközben átfogtam zavargó pocakomat. A magam majdhogynem két méterével lenéztem az anyukára is, s a térdig érő gyermekre is. A kisfiú mosolygott, az anyuka pedig megilletődött. - Figyuzd a füleit! Én is be akarok öltözni rókának!

- NEM RÓKA VAGYOK, HANEM NEKOMATA! - Fújtam rá, de ahogyan hangoskodtam, éreztem, hogy megindul bennem valami, így elhallgattam és csendesebbre vettem. Nem is volt baj, ugyanis az anyuka el is rángatta a kölykét, kinek csodálata így sem lohadt le. - Nem látják, hogy két farkam van? - csóváltam őket - És ha még nem is... ezek nem rókafülek... Legalább macska!

[...]

Hallottam az elmúlt napok alatt olyat, hogy ezek a kisgyerekek úgynevezett pelenkákat használnak az ürítéshez, de hát csak a gondolattól is irtóztam!

- Ha nem találok egyet sem, nem fogok egy gumibugyiba szarni! - Nyafogtam, s az emberek furcsán néztek rám. Gondolom, a szavak közti krummogás teszi amit én már rég megszoktam. Így hát folytattam a zsörtölődést, amikor is megláttam... A nyílt utcán! A betondzsungel kellős közepén az egyik járdasziget ékeként!!! Ott volt! Ott volt a tökéletes 2 az 1-ben! Végre! És az emberek csak úgy elmentek mellette, mintha észre sem vennék! Hát tébolyultak ezek!? Bár látom védik... Körülötte vasból készült, nagyjából derékig érő kerítés volt, de hát ez mégis kit tarthat vissza?!

Odarohantam, s egyetlen egy apró mozdulattal ragadtam meg a körészúrt akadályt, majd téptem ki a betonból és repítettem az emberek közé.

- Végre! Végre! Végre! - Mélyesztettem karmos mancsaimat a puha földbe, majd egy komfortos kis gödröt ástam. - El sem hiszem, hogy sikerült! - Ahogyan illik, fölé kuporodtam, s mosolyogva, elégedett és főként megkönnyebbült arckifejezéssel végignéztem a köröttem álló, meghökkent embertömegen. Nem értettem a döbbenetüket, bár ha visszagondolok arra, hogy az a nő valamiféle papíron kente szét a csészébe eresztett ürülékét, amit aztán rádobált, majd megnyomott egy gombot és ott hagyta... Ezek a barbárok talán finnyásnak gondolják a macskákat! - Ezaz... - Végeztem, s még mielőtt befejeztem volna a dolgot, felnéztem a betondzsungel közepén meredező apró kis fára, mely hónapok óta az egyetlen zöld terület volt, amit ebben a világban találtam. Csak itt volt némi föld és növény. Csak itt, a fácska közelében volt vécé, csak itt tudtam elvégezni a dolgomat, így nem csoda, hogy áhítattal néztem a természet egyetlen hírnökére!

Ahogyan kell, szagmintát véve megbizonyosodtam arról, hogy jó helyre piszkítottam, majd megrázva a mancsomat, a kikapart földdel szépen betemettem a gödörbe nyomott alkotásomat.

Az emberek még mindig csak néztek és néztek... Én pedig nem foglalkoztam velük. Ritkán voltam ennyire megkönnyebbült és boldog, ezért csak egyetlen egy kérdést tettem fel hozzájuk.

- Nincs valakinél egy pohárka tej?

// Én nem igazán próbálkoztam, inkább csak írtam ami beugrott, ezért hm. Shiren jellemét erősen kiforgattam, hogy kicsit lazább hangvételű legyen a dolog. Ahogyan Shibo is írta, kéretik nem komolyan venni Smile

//

**Nohara Rin** Kedd Jún. 30 2020, 23:46

Mivel néhányan még jelezték, hogy írnának az elkövetkezendő egy hétben, így a határidőt meghosszabbítom július 7.-ig.

**Nohara Rin** Szer. Júl. 08 2020, 12:31

A versenyt ezennel lezárom, az eredménnyel majd jelentkezünk^^.

**Nohara Rin** Pént. Aug. 28 2020, 18:45

Hoy!
Először is szeretném elnézéseteket kérni a késői eredményhirdetés miatt. Mivel a versenyen csak ketten vettetek részt, úgy döntöttünk, hogy mindketten az első helyezésért járó jutalmat kapjátok. A ryo-t felírhatjátok az adatlapotokra, a választott technikát meg kérlek, hogy ezalatt egy hozzászólásba írjátok meg, hogy meglegyen valahol, hogy hol, és miért kaptátok. A chakra pedig hamarosan felírásra kerül.

Lentebb egy rövid véleményt olvashattok. Köszönjük a részvételeteket, egy élmény volt^^!

Shibo:

A történet már a kezdésében olyan Shibos, hogy ha nem tudnám, hogy te írtad, is tudnám, hogy te írtad. Konkrétan felröhögtem, és már imádtam. A "Miféle megveszekedett chakramanipulációval szteroidozott szekér ez?" mondatot pedig védjegyeztetni kellene és aztán használni a hétköznapokban x"D (Ez nagy szó, mert eddig ilyen érzést csak Akane beszólásai váltottak ki belőlem xD)
Fogalmazásügyileg teljesen rendben volt, ha emlékezetem nem csal, csupán egy helyen marad ki egy igekötő, de a lényeg, hogy zavaró hibák nem voltak, magyarosnak is annyira magyaros volt, amennyire Shibonak "magyarosnak" kell lennie Az utolsó tekercs WC papír Icon_biggrin

A gondolatmenet tetszett, a történet csavaros volt, mohó vagyok, olvastam volna még részletesebben, de összességében valóban érezni rajta, hogy átgondoltad, kellően pihentagyú állapotban voltál, mikor írtad, és szerintem átjöttek a poénok, teljesen jól simultak Shibo világa és az új világba is, reflektálva mindkettő sajátosságaira, összeolvasztva azokat.

Shiren:
Ennek is megvolt a sajátos, karakterre jellemző hangulata. Komolyabban kezdte, mint Shibo, de ugyanúgy megjelentek az utalások a mi világunkra, csak kissé homályosabban. Voltak részek, amik kérdőjelek maradtak a fejemben sokáig (a rózsaszín pamacs pl rejtély maradt, mire utalt). Ettől kicsit olyan érzés volt, mintha csak egy kiragadott részt olvastam volna egy műből. De fogalmazásra, helyesírásra itt sem lehet panasz, maximum annyi, hogy bizonyos dolgok lehet, több kifejtést igényeltek volna, hogy az olvasó is pontosan érthesse, mi történik (itt élesen kirajzolódott, hogy te csak írtad, amire gondoltál, szemben a másik pályaművel, ami át. Ennek ellenére a csattanó az csattant, faceplamoltam is nevetés közben xD

Összességében mindkét pályázat eltalált volt, hozták az adott karaktereket, a címhez talán Shiboé jobban illeszkedett, mert Shirennek nem igazán a wc papír hiányzott, de helyesírásilag és ötletek szempontjából tényleg nincs ok panaszra. Mivel úgy döntöttünk, hogy nem hirdetünk győztest a kevés résztvevőre tekintettel, így nem árulom el, melyiket választanám, ha kellene, köszönjük a pályaműveket, srácok, s személy szerint szívesen olvasnék hasonlókat tőletek, ha esetleg, véletlen amatőr íróként működve lenne valahol feltöltött művetek még #sokatfogokutaznimostanában xDDD

Shibo:
Szintén ugyanazt tudom elmondani, mint Sai, írástechnikai gond nem volt, ahogy jelentős helyesírási hiba sem. Már az első mondat is felvezette a humorosságot. Az egész illett szerintem is Shibohoz, a karakter reakciói, maga az egész történet vezetés. Ami szerintem még külön nagyon jó volt, az a világ, amibe áthozta a karaktereket. Olyan volt, mint ami részletesen ki van dolgozva, azok a részek is, amik nem kerültek bemutatásra, hisz úgy tűnt, hogy a lényeges dolgokat mind felvázolta, bemutatta.

Shiren:
Szintén nem volt gond szerintem se se a stílussal, se a helyesírással. Hiába írtad, hogy a karakter jellemét erősen kiforgattad, számomra egyáltalán nem volt zavaró, mert maga a szituáció amibe keveredett is olyan volt, ami alapból könnyen kifordít magából egy karaktert. Tetszett a megfogalmazása, a humorhoz szerintem nagyon sokat dobott. Örültem, hogy ennyire átvette már itt is a macskáékhoz hasonló életmódot.

**Shibo** Pént. Aug. 28 2020, 19:12

Köszönöm a lehetőséget, a gondolatokat és a jutalmat és gratulálok Shiren ^^

A választott technika pedig a Tatsu Teichi no Jutsu // Sárkány Kémkedő Technika lenne.

Felírva ~ Jiraiya

**Shiren** Pént. Aug. 28 2020, 23:55

Köszönöm szépen a lehetőséget, én örültem volna, hogyha másoknak is lett volna idejük írni. Sajnos, úgy érzem annyi felé volt mindenki, hogy ide már nem maradt energia :/ Shibo irományát viszont jó volt olvasni, kellően inspirált a random hülyeségemre :DDD Köszönöm szépen még egyszer ^^

És mivel a karakterem csóró, így jól is jön a pénz, bár szerepjátékilag igazából valószínűsítem, hogy az első adandó alkalommal elhagyja valahol O.o Lévén nincs szüksége rá ._.

Viszont a választott technika egy régóta megtanulásra váró jutsu, mégpedig a következő Moderátori Engedélyes Technika. (Amire persze van engedélyem még jóóóó régről.)

Kuchiyose no Jutsu: Doki // Idéző Technika: Harag
Az utolsó tekercs WC papír VHNCna44_o

A használó megidéz három elkárhozott, torz testbe zárt alvilági lelket.
Őket nevezik a három dühös léleknek, vagy három Ogrénak is. Mindhármójuk teljesen vak, és izmos torz testtel rendelkeznek. Ketten közülük méretes fegyvert forgatnak. Mivel egyikőjük sem lát, hang után tájékozódnak. Mindhárom szörnyeteg rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy egy speciális kannibál szellemet képesek a szájukon át kibocsájtani, mely folyamatosan elszívja az ellenfél chakráját, és így gyengíti azt. A három lélek irányítását csak akkor lehet jól kivitelezni, ha valamilyen zenei kombinációt használ az őket idéző, ekkor a szellemek kivételes gyorsasággal és pontossággal rendelkeznek, vagy valamilyen chakrát továbbítani tudó anyaggal kell összeköttetésben állniuk.
A másik mód az irányításukra, hogyha a használó elég képzett hozzá, hogy pusztán chakrakapcsolat által küldjön információt nekik. Ez azonban magas szintű chakrakontrollt igényel.
Chakraszint: 550
Besorolás: A
Megkötés: Kuchiyose no Jutsu, Közvetítőközeg, vagy anyag segítségével adhatóak ki a parancsok (Pl.: Hang)
Moderátori Engedélyhez kötött technika

Felírva ~ Jiraiya

Ajánlott tartalom

Az utolsó tekercs WC papír

Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír

Re: Az utolsó tekercs WC papír