Lejtő, azaz az utolsó szakasz

4 posters

Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Feb. 19 2012, 15:07

A végső szakasza az első versenynek. Bár gyorsan teljesíthető, elég nyílt terep, ahol a legjobbak előszeretettel, leállnak vadászni a kifáradt riválisokra.
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Shirogane Shiro Szer. Jún. 06 2012, 13:15



[Kakashi]

Az egész annyira szürreálisan lehetetlennek tűnik a számomra, hogy néha még most is hajlamos vagyok azt hinni, csupán álmodom, vagy valaki valami nagyon aljas genjutsuval ejtett fogságba, amelyből már csak azért sem akarnék szabadulni, mert túl szép az álom ahhoz, hogy visszavágyjak a kegyetlen valóságba. Hiszen a javaslatom komolyan vették, sőt mi több, jó ötletnek is vélték, s gyors összepakolás és egy kis reggeli után - amelyet a saját készleteikből osztottak meg velem - neki is indulhattunk közös túránknak, s Gorou valóban magabiztosan haladt előre, és olyan helyeken jutottunk keresztül, amelyeket magamtól biztos nem vettem volna észre, és még én is le tudtam olvasni a saját térképemről, hogy iszonyatosan jól haladunk. Az még nagyobb boldogsággal tölt el, hogy a végére Hikari is barátságosabbá vált, és azt hiszem, ismét szereztem a faluból két olyan ismerőst, akik nem fognak bolondnak nézve többé hátat fordítani nekem, hála közös élményeinknek. Na meg annak, hogy Gorou végiginterjúztatott az út alatt, s bár nem volt sok dolog, amit büszkén mesélhettem volna, azért elmeséltem a kalandunkat, mikor egy színésznőt kísértünk Konohába, hogy bicsaklott ki a lába a hibámból, hogy a ránk támadók közül meg is haltak, s bár nekem még mindig borzalmas volt az emlék, mintha kissé menőbbnek tűntem volna ezek után a szemükben, nem nagyon, csak épp figyeltek rám is, aztán meséltem a senseiünkről, Kagerouról a verseivel, Kairól és arról, hogy kikéredzkedtünk a mezőre a falu felett, s arról, hogy neki köszönhetem, hogy most itt vagyok a vizsgán, mert kis hitet öntött belém, meséltem még az Akihikoval közösen szőtt álmainkról is, s magamnak is meg kellett jegyeznem, jól haladok magamhoz képest, s úgy érzem most is, sikerült kicsit többet megtalálnom magamban abból a ninjából, akivé szeretnék válni. S róluk is megtudtam ezt-azt, lelkes hallgatóságnak bizonyulva.
Akihiko, annyira boldog vagyok, már ezért megérte részt venni ezen a vizsgán, s bár még mindig hihetetlennek tűnik, de még akár át is mehetek az első próbán, hiszen itt állunk már a kijárat közelében, a messzeségben már felsejlik. Halvány, reménykedő mosoly ül az ajkamon, s közben egy pillanatra felnézek az égre: remélem, Kai és Kagerou is jól teljesítenek, és átjutnak, vagy már át is jutottak ezen a próbán.
Boldogságom viszont leoltja az elválás aktuálissá válása. Annyira megszoktam, hogy az elmúlt pár órában nem feszültek pattanásig az idegeim,mert volt társaságom, nem éreztem magam egyedül és nem nyomott a magány és kiszolgáltatottság félelme, hogy most, hogy ismét felbukkant árnyékuk a hátam mögött, még feszültebbnek érzem magam, mint előtte, mikor egyedüli társaim csak ők voltak, és minden rezzenéstől megreszketett bennem minden. Mert a könnyed kirándulássá alakuló túra hirtelen ismét véres chuuninvizsga-selejtezővé válik.
- Ez itt már a vége... - hagyja el ajkam a szomorkás megállapítás. Innen már egyedül is el kell találjak, s úgy is egyeztünk meg, hogy eddig jövünk együtt. - Igazán köszönöm a segítségeteket, azt hiszem, úgy korrekt, ha ti elindultok az egyik, általatok választott irányba, én pedig az ellenkező oldalról próbálok majd boldogulni - hajolok meg közben, ezzel is kifejezve a köszönetemet. Annyira fura, de ilyen röpke idő alatt is kötődni kezdtem hozzájuk, bár lehet, csak a biztonságérzetet és komfortot jelentő jelenlétük miatt, nem tudhatom, mert ez eléggé speciális helyzet ahhoz, hogy teljesen objektíven tudjam saját magam kielemezni. Az biztos, hogy ahogy szétnézek, ameddig csak ellátok, sötét, lesben álló árnyékokat látok egyszeriben, amelyek pont a cél előtt törhetik ketté bizakodásom és álmaim. Így ismét visszább kell kapcsolnom a figyelmem és óvatosságom, mert most már nem tolhatom el, mert az tényleg szánalmassá tenné a teljesítményem, mert ha buknom kell, szeretnék tisztesen elbukni, nem pedig szánalmat keltőn és szégyenteljesen. Így ha ketten a távozás mellett döntenek, én egy ideig még a táj megfigyelésével tölteném az időm, s próbálnék az esetleges furcsaságokra koncentrálni, és csak akkor nekiindulni, ha látszólag semmi figyelemfelkeltőt nem pillantok meg. Ekkor is azért igyekszem nem túl tiszta célpontot jelenteni.
Shirogane Shiro
Shirogane Shiro
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 45

Tartózkodási hely : Akihikoval


Adatlap
Szint: C
Rang: Chuunin
Chakraszint: 254

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Hétf. Jún. 11 2012, 18:50

Gorou elköszönésed után egy pillanatra szomorú fejet vág majd átvált a szokásos biztató mosolyába és egy felfelé álló hüvelykujjal jelzi hogy szerencsés utat kíván a továbbiakban. -Ha ügyesek leszünk úgyis találkozunk nemsokára a vizsgaközpontban!- Mondja lelkesen, amit Hikari ront el egy kicsit, de ő is jókedvű mosollyal teszi mindezt. - Vagy a következő vizsgán jövőre ha nem kapkodjuk magunkat.-Mondja a Kunoichi, majd int egyet és elindul, a fiú pedig követi őt. Megint magadra maradtál tehát de a napsütésben és a könnyedebb szakaszon már nem olyan ijesztő a társak hiánya. Célod közelebb, mint valaha de nem hagyod hogy ez a gondolat megrészegítsen, továbbra is figyelmesen jársz el és előre tervezed meg taktikádat. Az út tisztának tűnik, ellenfeleid vagy nagyon jól álcáztak magukat vagy még nem is értek el ilyen messzire mint te. Ideje indulni az idő egyre csak telik.
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Shirogane Shiro Szer. Jún. 13 2012, 15:37



[Kakashi]

- Akihiko, olyan hihetetlen, hogy itt állok, és még hihetetlenebb, hogy még mindig itt állok - nevetek némán, magamban magamon. Mert nem mertem azonnal nekiindulni, mert még mindig kételkedek abban, s ki tudja, talán jogosan, hogy eljutok a feladat végéig, mégis, ideje nekiindulni, nekilódulni, és megpróbálni átvészelni mindent, ami ezen a pár lépésen még szembe jöhet.
Hogy elhatároztam magam, s mellettem Akihiko is egyetértően és bátorítón mosolygott, úgy érzem, tényleg nincs tovább miért várni, az idő vészesen fogy, fogalmam sincs, pontosan mennyi lehet az idő, s fogalmam sincs, mikor is indultam neki az egésznek pontosan, s a 24 óra az iszonyatosan kevés tud lenni sokszor, s talán épp míg itt gondolkodom, vesztegetem el az utolsó pillanatokat. Így hát nekiindultam, viszonylag gyors léptekkel, de még mindig igyekezve fülelni, szememmel kutatva a tájat oda nem illő dolgok után, ujjaim a husángomba mélyesztve, s másik kezemmel a zsebemben turkálgatva az apró kavicsokkal keveredett homokot, s immáron egyetlen cél vezérel, eljutni a vizsgaközpontig, túl lenni végre ezen a részen sikeresen. Mert ha sikerül, már büszke lehetek magamra, s közelebb kerültem ahhoz, amit szeretnék, ahhoz, amilyennek elképzeltem magam és ahhoz, hogy mások is olyannak lássanak, amilyennek én szeretném saját magam. Akihiko, megállíthatatlannak érzem magam!
Shirogane Shiro
Shirogane Shiro
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 45

Tartózkodási hely : Akihikoval


Adatlap
Szint: C
Rang: Chuunin
Chakraszint: 254

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Jún. 17 2012, 18:31

Immáron megállíthatatlanná váltál, senki és semmi nem tudta utadat állni, ahogy husángodat tartva suhantál át az erdőn. A távolban egy több emeletes épület körvonalai rajzolódtak ki, mely első nézésre túl szép volt hogy igaz legyen. Bár hazád híres volt építészei remekműveiről a számos fellegvár és csarnok végett de most ez a kis erődítmény tűnt a legszebb palotának a világon megfáradt szemeidnek. Célod még sosem volt ilyen közel de figyelmed nem lankadt, amit szíved tudott elméd még nem akarta elhinni, sikerülni fog, sikerült. A méterek és az akadályok fogynak, az épület egyre közelebb kerül, míg egy hatalmas kapu meg nem jelenik, előtte több őrrel a szokásos egyenruhában és fegyverzettel. -Micsoda? Az első háromban két lány? Vesztettem a fogadást...-Mondja az egyik szomorúan, míg a másik közli az eredményt. -Gratulálunk! Átmentél az első vizsgán.-Ezután a kapu kinyílik és feltárul előtted a vizsgaközpont birodalma.

// Oda írj! //
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Kitori Musato Hétf. Jún. 25 2012, 11:03

// Kakashi, Kai //

A medve nyála csorgott és mintha észre sem vette volna a felé dobott bogyókat. A kis finnyás! A dög ekkor más tempóra kapcsolt és felénk rohamozott. Mi - de legalábbis én - éppen időben fejeztem be a kézjelek formálását, így a fenevad valószínüleg egy sziklának ugrott vagy valami ilyesmi. Meg is érdemli, elvégre, hogy képzeli, azt, hogy csak úgy megtámadna? Ártottam én neki? Buta medve...
Mint kiderült majdnem egyszerre mozogtunk, ami igencsak előnyös, ha egy csapatról van szó. Tény, ami tény az én konohaiságom átragad másokra is, ezért mindenki barátságosabb lesz. Lenyűgöző vagyok...! Na, ezt magyarázd ki Miru-chan! És nem, biztos, hogy nem tévedek.
Közösen eldöntöttük, hogy jelenleg már nincs probléma egy kevés chakrahasználattal, ezért a Shunshin fentartva száguldottunk tovább. Ezzel jelentősen fel lett gyorsítva a menet.
Gyorsan és biztosan érkeztünk meg a lejtőkhöz. Ekkor elővettem a térképet és a látszat kedvéért úgy vizsgáltam, mintha tudnám, hogy hol is vagyunk. Reményeim szerint Kai, majd mutatja az utat. Habár valószínű, hogy innenstől már csak egyenesen kell menni, de ki tudja... én biztos nem. Lehet jobban oda kellett volna figyelni, amikor a térkép használatát tanították. De ez is a sensei hibája, hogy nem figyeltem, mert nem magyarázta elég meggyőzően. Úgy van! Én teljesen ártatlan vagyok ebben a dologban!
Kitori Musato
Kitori Musato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 450
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 200 (C)
Ügyesség/Reflex : 200 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Itt-ott amott, ahol éppen szükséges...


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 396

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Nireiko Kai Vas. Júl. 01 2012, 04:03

A medvét csakhamar leráztuk, nem is zavart több vizet. Az ilyen állatoknál ez a megfelelő eljárás... de igazából mindegyik esetében, amit megsebeztek. Olyankor a legkiszámíthatatlanabbak, elvégre van bennük egy kis végérzet. Na mindegy, micimackó már hatótávon kívül, koncentrálhatunk a maradékra. A lefelé tartó terület tudatosította bennem, hogy elég jól haladtunk. Ez bizony már a végjáték. A térkép szerint, amit tanulmányoztam még a strázsálás idején, ez lesz az utolsó szakasz. Már csak le kell menni rajta és nyert ügyünk van. Na igen, mint ha ez olyan egyszerű lenni. Ki meri azt mondani, hogy itt nem történhet semmi. Ha én az ellenfél kibuktatására játszanék, akkor itt bevárnám, remélve, hogy valami kiszáradt vetélytárs arra jön és ellátnám a baját. Hát jó, lehet próbálkozni. A chakrám jelentős része megvan még, ha valaki próbálkozni akar, arra kellemetlen meglepetés fog várni. Najó, inkább nem festem az ördögöt a falra, mert megjelenik nekem a végén aztán meglesz az ára a nagyszájúskodásnak. Inkább vettem egy mély levegőt és elindultam lefelé, lehetőleg nem a leghepehupásabb részen. Hiányzik a manónak egy bokatörés meg a többi nyalánkság. Közben szüntelenül kémleltem a környéke, nehogy váratlan meglepetésbe fussunk bele. Nem festem az ördögöt a falra, de ez nem jelenti azt, hogy naivan állok hozzá a dolgokhoz...
Nireiko Kai
Nireiko Kai
Játékos

Tartózkodási hely : Kumogakure


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 201

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Júl. 01 2012, 14:20

Újabb tervezgetés, már kezd szinte unalmas lenni de aztán a távolban egy épület tűnik fel, még pont időben, ez lenne a vizsgaközpont. Ugyan ha nem is kényelmes tempóban de nekiveselkedtek az utolsó kilométereknek. Lelkesedésetek az egekben, hiszen végre láthatová vált a célállomás és egyben a győzelem illata is megcsapta az orrotokat. Figyelmetek ugyan lankad de kivételesen ez nem okoz problémát és hamar eléritek a központ kapuit. Ott két Chuunin vár titeket kicsit unott arccal. -Na azt hittem többen már nem is jönnek!- Mondta vidáman az egyik. -Már halálra untuk magunkat a várakozásban, de azt hiszem ti vagytok az utolsó továbbjutók!-Szavait alig fogtátok fel, el sem hittétek hogy sikerült. -Fáradjatok a várakozóhelységbe. A többiek már tűkön ülnek, hogy elkezdhessék a sorsolást.- Ugyan nem tudtátok hogy miféle sorsolásról beszélt a másik de engedelmesen elindultatok az épületbe.

// Vizsgaközpont, nagyon gyorsan! //
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Lejtő, azaz az utolsó szakasz Empty Re: Lejtő, azaz az utolsó szakasz

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.