Csatornarendszer

 
Sarugaku-sensei gyors eligazítást tart, nem teketóriázik. Csatorna, csatornaszaggal… büdös, nagy eséllyel halottak, körülbelül egy nap.
~Csodás, nem elég a felszínen a sok nyomorúság, mi még mélyebbre merülünk a …~ Gondolatai megkomorodtak a fiúnak. De nem volt ideje elkalandozni mert a lányok folytatták a bemutatkozással.
~ Machiko kenjutsu és fuuton, nah szép mint én, bár taijutsuban még mindig jobb vagyok mint vívásban, pláne hogy Saku sincs nálam. ~ Yoru figyelmesen hallgatta a Fekete hajú társát, majd Ayami kezdett beszélni. ~ Víz és föld? Érdekes páros, ki se néztem volna belőle. Deiton? Sár, nem is hallottam még olyanról, aki ezt használta volna. ~ Kerek szemekkel figyeli a két lány közötti performanszot, és realizálódik benne, hogy itt mindenki veszteségeket szenvedett.
- Sajnálom - csúszott ki a száján alig hallhatóan. De a sensei már lépett is tovább a bemutatkozásban Yorura. -I..Igen, Tehát ismét, Yoru, Futon elemű vagyok de még nem tanultam erre épülő technikát, szóval inkább a taijutsu ami erősségnek mondható. De gondolom ez nem lep meg senkit, termetemből adódóan. - Fejét felemelve kihúzza magát, hogy ezt a mondatot „nyomatékkal” lássa el, és folytatja. – Azt hiszem itt kéne megjegyeznem, hogy van nálam 50 méter kötél és 20 méter teherhordó sodrony drótkötél, illetve körülbelül egy tucat robbanó cetli. – A két boxerét, és az 5 kunait nem említi hiszen a mentésben az nem feltétlenül fontos. Szavai közben a kezébe nyomott maszkot szorongatja és méri fel.
A Sarugaku-sensei által elővett térkép elég egyértelmű volt, bár korábban a jonin említette, hogy katakomba is lehet lent, ami a térképen nincs jelezve. A kör nem túl nagy, de a mélység még nehezítheti a dolgot.
- Sensei. Lámpa? – Yoru kérdése pont az indulást kiadó paranccsal egyidőben hangzik el, tiszteletlennek érzi magát, hogy a jonin szavába vágott így nem ismétli meg és követi a többieket.
A kis csapat a torony aljában található csapóajtó felé veszi az irányt, lefelé ment elég csendes percek következtek. A csapóajtó egy fém pántokkal és szegecsekkel megerősített vastag fa ajtó, körülbelül egy négyzetméter méretű, de a felét egy méretes fal darab fedte le. ~ Nah még ez is.~ Yoru aki sereghajtó volt most előre lép és határozottan öleli meg a torlaszt. És könnyedén tesz vele pár lépést, hogy eltakarítsa az útból. Mire megfordul az ajtó nyitva van.
~ Hát akkor gyerünk~


/bocsánat hogy rövid, felborult a napom mikor kezdtem, a végét a kocsiban írtam meg/
Adatlap

Ezekben az időkben az embernek nem marad más csak a hite, hihet az istenében, a sorsban, hihet valamiféle felső erőben, a csapatában, vagy csak magában. Yoru ez utóbbi emberek közé tartozik. Nem azért mert nem akar hinni másban, épp ellenkezőleg. Bizalmat minddig mindnekinek ad, csak a legtöbb esetben ez félre siklik, a naiv fiút az élet minden területén hagyták már cserben, így nem csoda ha alaposan megvizsgál, és szkepticizmussal fogad mindent amit kap.  Legyen az egy kedves mosoly, egy tál étel, egy új csapat vagy akár egy gázállarc. Így mikor a csatornába leereszkedve a sensei parancsot ad a maszk felvételére, még egyszer a gyenge fényben áttapogatta,  megforgatta az eszközt, és úgy vette fel, hogy biztosan rendesen felfeküdjön az arcára.
~ Ugyan olyan nehéz benne lélegezni mint otthon a homokmaszkban. ~gondolja a maszk alatt mosolygva és megkönnyebbülve, hiszen évek óta folytómaszkban edz így számára nem volt megerőltető a légzés.
Sarugaku-sensei olajlámpákat oszt ki és nyomatékosítja hogy nem kell mindnekinek gyujtani, így csak Ő mint a sor elején haladó kezd derengő tompa fényben sétálni. A két lány mögötte a csatorna szélén futó járdán halad, míg Yoru úgy dönt ha már a sensei előre megy akkor Ő sereghajtóként hátul biztosít és két hosszabb lépés távolságban marad le mögöttük, miközben a kapott parancs alapján felfegyverzi magát a lehetőségekhez mérten, és ujjait a két acélbütyökbe csúsztatja.  
~ Saku, saku, miért is nem vagy velem~ Szalad át a szemrehányó gondolat Yorun a felkészületlenségéért.
Lassú léptekkel hangtalanúl halad a csapat, és igazából a nyirkos falakról tükröződő gyenge fényben talán csak a jonin alakja ami teljesen kivehető, így Yoru igyekszik a maradék érzékszerveire hagyatkozni. Látása korlátozott, ahogy a szaglása is, marad a tapintás és a hallás. A nyolc láb hangja a sikamlós köveken olyan hatást keltett a fiatal férfiban mintha gyerekek csúszkálásának hangját halaná a jégen. ~ Csoszog? Ki nem képes normálisan lépkedni? ~ Tovább fülel, míg ki nem élesedik a hallása és nem tudja az apró neszeket is finoman elkülöníteni. Hallható ott patkányok halk nyüszögése és a sok apró láb még apróbb karmainak kopogása, ahogy a csővezetékekben lassan mozgó  víz morgása is.Más körülmények közt ez a kis szinfónia megnyugvást adna a fiúnak és még talán szórakoztatná is, de ez egy csatorna és egy küldetés.
Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel telve érnek a törmelékkel tarkított széles alagút végére az út eddig finoman lejtett, de innen már láthatóan meredekebb és a gyenge fényben mintha sokkal idősebbnek tünnének a falak is, a korábban csak nedvesen sikamlós koszos de sima falak,  itt mintha motivumokkal lennének tele faragva, kigyóra emlékeztető kopott domborulatok vannak a körben a romos falakon.
~ Nem haladtun túl sokat vagy csak nem érződött annyinak, már el is értük volna a katakomba bejáratát? ~ Lehet hogy az olajlámpa borzongatóan romantikus  pislákolása, vagy a különbőző vegyi anyagok  hatása miatt, vagy csak a hely atmoszférája hat Yorura de szorongás fogja el a fiút, és egy kósza pillanatig erősebben szoritja össez az őkleit.  Majd végül csak ki csúszik a száján.
-Kígyók? Útálom a kígyókat.- Morog az orra alatt és próbál arra gondolni hogy ha igaza lenne akkor nem lennének patkányok idelent.

Romokban heverő város alatt omladozó csatornarendszerben, sérülteket, kémeket és még ki tudja mi keresni olyan élmény amire nem lehet felkészülni. Ha ezt összegzi az ember már nem is zavarja, hogy épp mibe lép bele. Yoru sereghajtóként pár lépéssel a kvartett másik három tagja mögött halad szeme már egész jól alkalmazkodott a gyenge fényhez, és amit látott az elég undorral töltötte el ahhoz, hogy inkább csak az előtte botladozó lányokat nézze.
~ Ez nem illik, ne legyél olyan…. ~ Dorgálja meg magát miközben azokra gondol, akik a könyvesboltban a hátsó sorok között olvassák a felnőtt könyveket. Igy gyorsan szeme ismét inkább a törmeléktől fekáliától szennyes hömpölygő folyamra terelődik.
A kis csapat megáll, mire fiú odaér hozzájuk a Sensei már megtalálta, amit keresett. Villámgyors kézjelekkel pecsétet idéz, majd egy robbanás ledönti a falat. A nyomás különbségre a fal mögötti területről vastag porfelhő áramlik ki mely dohos áporodott levegőt húz magával.
~Helló szilikózis, nem elég ez a derítő szag, most már avas is a levegő. Mi jöhet még?~ Méltatlankodik a fiú miközben követi a többieket.
Sarugaku-sensei gyorsan összefoglalja a folyosó jelentőségét és helyzetét. Kihangsúlyozza, hogy ellenállásra lehet számitani, de a feltételezett irányunk egy óvóhelyre vezet.
Továbbra is egy lámpás vezetés van a sor elején, majd a lányok és végül Yoru, de a fiúnak a folyosó későbbi szakasza nehézkes, míg a sensei csak kicsit oldalt fordulva kell haladjon addig Yoru has behúzva hajolgatva araszol néhol. De végül egy tágas fáklyákkal kivilágított terembe érnek. A levegő itt frissebb volt, feltehetőleg a korábbi omlás miatt, ami megmozgatta a levegőt idebent. Yoru társaitól nem látta azonnal a romok alatt fekvő testet, csak pár lépés után mikor kicsit ki oldalazott mögűlük. De akkor már az az információ nem is volt lényeges számára, hiszen a teremben lobogó fáklyák, és a mester lámpájának fénye egyértelműen kiemelt egy a romok mellett egy kő oltár elött álló alakot.
A fiatalos ruhákban álló férfi átlagos testalkatú, hosszú fekete hajú fején avar fejpántja csillan, szeme tejfehéren szúrósan néz Yoruék felé.
- Hyuuga – Szólal meg halkan a fiú, és bár tartása nyugodtabb lett vállait leeresztette, de ökle nem enyhül, és ha lehetne vizet facsarna a boxereiből, miközben lassú lépést tesz előre hogy a sensei és a lányok közt helyezkedjen el.
~ Láttunk már csodákat, ki tudja mit keres itt egyedül, és ki van a törmelék alatt. ~

 
Két fős kis csapatunk elért a megjelölt ponthoz, ahhoz a helyhez, ahol le tudunk menni a csatornahálózatba, hogy az instrukciókat követve eljuthassunk a tekercshez. A hyuuga klán mindig is féltette a titkait és nem éppen ok nélkül. Mindig voltak és lesznek is olyanok, akik vágyják a Byakugan és annak minden erejét, hiszen a Sharingan "eltűnése" után a potenciálisan legerősebb dojutsu a Hyuugáké volt és az emberek mindent megtettek, hogy megkaparintsák azt. Shouta, a társam, egy nálam fiatalabb genin volt szintén a mellékágról. Azelőtt nem sokat beszéltünk egymással, csak a birtokon futottunk össze párszor, ahol rituális fejbiccentéssel köszöntöttük a másikat és mindenki haladt is tovább a saját dolgára, ezért tökéletes alkalom volt ez most a számunkra, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. A rombolás után a Hyuugák száma nagyon megcsappant, ahol régen a klánunk birtoka ált, több holtest került elő mint túlélő ami miatt mindenki frusztrált volt. Senki sem kívánja magának azt az érzést, amikor egy közeli barátja vagy szerette kihűlt holttestét kell kiásni konoha törmelékei alól, és hát ki más is csinálhatná ezt a legeffektívebben, ha nem a mi klánunk.
A csatornalejárathoz érve Shoutával egymásra néztünk és lassan elkezdtünk alászállni.
- Junpei! ~ Szólt hozzám a fiú miközben a küldetéshez szükséges felszereléseket pakoltam be a táskámba és épp egy olajlámpással a kezemben tanakodtam ~ Junpei! Minek cipelnéd fölöslegesen magaddal azt a lámpást, a szemünkkel tökéletesen látunk a legsötétebb helyeken is. Csak kolonc lenne, ha magaddal hoznád... Elmélkedett Shouta és bár volt igaza abban, amit mondott, mégis inkább úgy döntöttem, hogy magammal cipelem, még ha az fölösleges plusz kilókat is jelent. - Nem hiszem, hogy kolonc lenne. Ha leereszkedünk a csatornába, ahogy utaltál rá te is, sötét lesz, mindazonáltal pazarlás lenne, ha mind a ketten aktiválnánk a Byakugant és úgy indulnánk a tekercs keresésére. ~ itt vettem egy mély levegőt és láthatóan egy pillanatra elmerültem az emlékeimben, melyből egy arctörlés és fejrázás kíséretében tértem vissza ~ Még valószínű nem kerültél olyan szituációba, de velem sajnos már megtörtént, hogy túlzottan is sokat használtam a szemem erejét és már nem maradt elegendő chakrám, hogy újra aktiváljam azt. Félelmetes érzés, hogy mennyire kiszolgáltatott tud lenni az ember, ha kimeríti a chakra tartalékait. Ha leereszkedünk a sötétbe és az elejétől kezdve mindketten égetjük a chakránkat, annak nem lesz jó vége.- Ezzel zártam a gondolatmenetemet amire újdonsült társam egy meglepett arckifejezéssel válaszolt. - Akkor mit javasolsz? - Kérdezte amire egy tervvel álltam elő.
-Shouta, milyen messze látsz el a szemeiddel?- a fiú rögvest válaszolt is, amelyre immáron már én vágtam meglepett arcot. 150 méter volt a maximális látótávolsága, míg nekem ennek a fele. Egy pillanatra elhűltem, annak ellenére, hogy négy év is van köztünk, az ő szemei erősebbek.
- A felállás a következő lesz. Te fogsz elől menni, mivel a te szemeid jobbak mint az enyéim, aktiválod a Byakugant, míg én követlek a hátad mögött a lámpással a kezemben. Ha úgy érzed, hogy kezdesz fáradni, jelzed és cserélünk ezen a felálláson. Mit szólsz? - A fiú elégedetten bólintott egyet és felszerelkezve neki is vágtunk az útnak.
A megbeszéltek szerint Shouta aktiválta dojutsuját, én begyújtottam az olajlámpást és elindultunk megkeresni a klán tekercsét. Igazából nem volt nehéz dolgunk, nem kellett sokáig tanakodnunk az útirányokon, hiszen pontos leírást kaptunk arról, hogyan is jutunk el a szentélybe, csak az a fránya orrfacsaró szag ne lett volna. Mindaddig míg orrunk nem szokott hozzá az áporodott szaghoz, kissé viszolyogva haladtunk előre és ha ezt bárki látta volna, cseppet se az a megszokott méltóságteljes Hyuuga kisugárzást érezte volna felőlünk.
Ahogy haladtunk egyre beljebb és beljebb a szentély felé, Shouta felhívta a figyelmemet egy csapat konohaira akik szintén a csatornákat rótták és épp most léptek be a fiú látókörébe. Nem tudta megmondani, hogy mit csinálnak, viszont azt igen, hogy pontosan abba az irányba tartanak az ellentétes oldalról, mint mi.
- Leváltsalak? - Kérdeztem meg társamtól, aki megcsóválta fejét jelezve, hogy bírja még és haladjunk tovább. Nem tudtam eldönteni, hogy most csak "hősködik" és meg akarja mutatni, hogy mennyire képzett, vagy tényleg meg se kottyan neki a tény, hogy a szemei minden másodpercben égetik a chakráját, minden esetre megbíztam benne és tovább indultunk. Shouta folyamatosan beszámolt nekem az eseményekről míg én csak a hátát láttam azzal a kevéske fénnyel, amit a lámpásom adott.
Kisvártatve elértük a célunkat, megtaláltuk a szentély bejáratát, melyet bár romos épületdarabok és kövek torlaszoltak el, hamar túl tudtuk vergődni magunkat rajta és bejutottunk a belső térbe. 
- A tekercs!~ Kezdett bele mondatába Shouta, majd meghúzta lépéseit és eltávolodott tőlem ~Eltűnt! Kiáltott fel. Már nem volt olyan sötét, mint a csatornarendszerben ugyanis valamilyen oknál fogva a teremben égtek a falon a fáklyák, bár ennek még nem tulajdonítottam ekkor nagyobb jelentőséget. Éppen aktiváltam én is a Dojutsumat, hogy megnézhessem a tekercset, pontosabban a hűlt helyét, ha hihetek Shouta szavainak, amikor egy kisebb robbanás ráztam meg a termet és a robaj következtében az egyik meggyengült támfal rádűlt a társamra. 
- Shoutaaaaaaa! Kiáltottam fel és azonnal a segítségére indultam. A kövek teljesen maga alá temették a fiút, akiről szinte azonnal elkezdtem lehányni azt, azonban a szemeimmel láttam ahogyan a genin, a Hyuuga család egy újabb tagja az enyészetté válik. A testfunkciói rohamosan gyengültek, a chakrakeringése szinte azonnal lelassult és ahogyan dobáltam le a köveket és elértem összezúzott testét, már teljesen meg is állt annak keringése. Szörnyet halt...
Eltöltött a düh, a harag és a kétségbeesés. Shouta életét rám bízták amikor mellém adták, mint társat és most se őt, se a tekercset nem tudom épségben visszajuttatni. Dühödten a már a teremben álló konohai csapat felé fordultam bal tenyeremet kinyújtottam magam elé, ezzel felvéve a Hyuugák jellegzetes harci állását és készen álltam arra, hogy szinte azonnal rájuk támadjak.
- Magyarázatot követelek!~ Kiáltottam fel hangosan ~Mit kerestek ebben a Hyuuga szentélyben, milyen indokkal érkeztetek?!- Szemeimmel tüzetesebben megvizsgáltam az előttem állókat, tipikus négyfős csapatfelállásban voltak, egy sensei és három genin növendéke. - Melyik eszement ötlete volt a robbantás?!~ Vontam kérdőre őket, hiszen az őket és tevékenységüket okoltam azért amiért a támfal leomlott és maga alá temette Shoutát. - Konoha elpusztult, mindenki menti a menthetőt. A csatornarendszer épphogy egyben maradt de így is elég instabil, ez szabad szemmel is látszik, erre jöttök ti... és robbantgattok. Megismétlem hát, melyikőtök a felelős ezért?! Szemeim habár erősek voltak, annyira még nem voltak azok, hogy nyársba húzzák az előttem állókat, pedig ha képesek lettek volna rá...

/Uchiha Kagami - Hyuuga Junpei - Árnyék Konohagakure Alatt/
 
Négy az egy ellen, egy amatőr szemlélő nem tett volna nagy összeget a magányos Hyuugara, de aki kicsit is tisztában van az avar béli erőviszonyokkal és a klánnal az azonnal tudja hogy látatlanban is kétesélyes a szituáció.
~ Ez nem lesz jó, egy Hyuuga ellen vajmi kevés hasznomat veszik, és nem hiszem hogy a lányoknak több esélyük lenne. ~ Esélyek latolgatása láthatóan mindenki ugyanarra gondolt. A szemben álló felek mindegyikének arca komor volt, és láthatóan pattanásig feszültek az indulatok a tejfehér szemű fiú szavai után. A sensei elhajítja az olajlámpást, ahogy bukfencezik a levegőben, a fénye sejtelmesen perdül végig a jelenlévőkön.
- Nah és Most mi lesz?- Yoru alig hallható kérdése közben a sensei felé fordította tekintetét, és azon túl a rom alatt összezúzott testű fiúra. ~ nincsenek szemei, mi történt itt.?~ A látvány sokkolta a fiút, és még nem volt vége a borzalmaknak.
- Mi?- ~Nem mozdul a testem, teljesen lebénultam…..~ Teljes fizikális bénulás… Yoru moccanni sem tud miközben a jonin félmosollyal egy a fiú előtt ismeretlen technikát aktivál, és a padlón sötét árnyékkörben merednek meg mind a négyen.
Feleszmélni sincs idő, Sarugaku egy mozdulattal kiüti Machikót és már dobja is ki a körből. Tétlenül és főleg értetlenül nézi mindenki az eseményeket, és hallgatja a férfi szavait. A Hyuugának intézett rövid beszéd, addig volt csak Yorunak fontos amíg nem látta, amit a jonin tesz, könyörtelen és szenvtelen mozdulattal vágja el az eszméletlen fekete hajú lány torkát, a félhomályos terem közepén a kő oltáron veszi el a lány életét, mintha csak valami vágó állat lenne. A látvány annyira mélyen érinti a fiút, hogy nem is hallja a körülötte zajló beszédet, teste minden porcikája feszül, mint egy láncán csaholó kutya mikor tépné a béklyót.
A vörös köddel az agyában nem is fogja fel az eseményeket, ahogy a korábbi vezetője a Hyuuga fiút megpofozza, és ahogyan a kézjeleket formázza, nem hall csak egy dolgot érez, dühöt ami mindent elsőpör ha szabad lesz. És ez a kívánsága úgy tűnik teljesül is a fiúnak. Az áldozat láthatóan bevált, a teremben hatalmas fénylő pecsét jelenik meg mely eltörli a jonin bénító technikáját, és egyúttal szabadon engedi a három fiatalt.
- Dögölj meg!- Felkiáltással pattan ki a fiú a fogságból, és teljes erejéből mind a 100 kilójával Sarugaku felé ront. Aki feltehetőleg a kiáltásra azonnal tudja kezelni a helyzetet.
A fiatal fiú a jonin felé dob két kunait az egyik a teste felé repül a másik kicsit mögé, a kő oltárt irányába, // ha logikusan képzelem el a képet akkor a Jonin a kő oltártól pár lépére áll az oltár és a Hyuuga közt, tőlem és a lánytól jóval távolabb. Így, ha egy időben dobom a két kunait eleinte mind a kettő azonos íven repül, és így számíthatok arra, hogy Sarugaku nem Junpei irányába tér ki előlük, hanem hátrál az oltár felé, ahova a második száll// amit viszont a jonin nem láthat hogy a második késre két robbanó jegyzet van csavarva, ezt még a katakombában preparálta Yoru, pont arra az esetre ha valahol át kell menni a falon.
~ A pokolba ez az a kunai volt?~ Villant át a felismerés Yoru agyán mikor a második és a negyedik lépés közt haladt a férfi felé. ~ Nem így terveztem, de már mindegy, fájjon aminek fájnia kell.~ Megtorpanás nélkül fut a férfi felé tovább, hogy minden dühét kieressze …


// ennél a pontnál törném meg a gondolatomat mert semelyikötöket nem szeretném mozgatni//

Egy másik világban a becsapódása után egy nagy „MISS” felirat jelent volna meg a jonin korábbi helye felett ami csak olaj a tűzre, Yoru egyszerűen forr a dühtől. De nincs idő megveszni. Fejét bagolyként forgatja amerre lehet az ellenfél, de a termet lassan feltöltő émelyitő vöröses színű chakra miatt eléggé eltompultak az érzékei. El telik egy hosszú pillanat amíg felfogja, hogy ellenfele nincs sehol.
- HYUUGA! Látod? – teszi fel indulatosan a kérdést, de a választ már nem is fogja fel amikor látja hogy csapattársa pánikszerűen sikítva menekül ki a teremből.
- Ayami! VÁRJ! – De a lány eszeveszett rohanás közben reakció nélkül hagyta a fiút.
~ Fene egye meg, most mit tegyek? Fussak vagy maradjak? Ez a chakra teljesen lenyom, undorító érzés mintha az egész testemet fojtogatná, bekúszik a bőröm alá….~ Yoru számára ez az érzés új,  fiatal genin, soha nem találkozott közvetlenül ekkor tömegű es ennyire negatív chakrával sem. Teljesen a hatása alatt van, az is csoda, hogy még józanul próbál gondolkozni ahogy lassan magára erőlteti a nyugalmat.
-Van valami ötleted? – Kérdezi a Teremben maradt Hyuugát. – Gondolom neked tisztább a körülöttünk pulzáló erőről a kép? - És ujjával a saját szemére mutat majd a fiú arca felé.
- Mit javasolsz? ahogy én látom a hely kezd megtelni és nem vagyok benne biztos, hogy az nekünk jó, de mintha a falon a jelek töltenék. - Yoru miközben beszél  a terem falait pásztázza, és rajtuk a rengetek korábban  „izzó” mintát. ~ Talán ha porig rombolnám a termet, az megszüntetné. ~ -Meg engem is. - Csúszik ki a gondolat végén a halk mondat a száján.
Yoru sosem volt az a megfutamodó fajta, de most nem lát más utat. Futni, és lesz ami lesz; Rombolni és lesz ami lesz.

// Bocsánat a késésért, és hogy ilyen rövid lett IRL kicsit bekavart//

Kérdés!!! Korábban ami volt robbantás az beomlasztott egy részt? Fény szűrődik be a plafonon vagy bárhol? Mármint természetes fény. Erre kérlek Kagami majd térj ki egy sorban mert nem tiszta nekem. Köszönöm.

~Hasztalan, semmi nem változik, egyszerűen nem törik meg a pecsét!~ A gondolat úgy nehézkedik a fiú tudatára, hogy teste is belerogy. És a súlyos teher alatt az idő nehezen viselhető másodpercei örökkévalóságnak tűnnek, ahogy maradék erejéből még egyszer a pecsét vonalaira sújt le öklével. De az undoritó chakra nyomása végül leteríti a fiút.
Érzékei előbb eltompultak majd olyan táncba kezdtek, amit még korábban sosem tapasztalt. Pillanatról pillanatra fordul elméjében a világ a semmiből a mindenné. A legapróbb részecskétől a legnagyobb plazmatömegig. Úgy érzi mintha mindent és minnekit érezne, de közben nem tapinthat szagolhat vagy láthat semmit. Mégis vak szemei látnak mindent, érzéketlen ujjai megérintik a kozmosz hidegét és a napok melegét, és érzi a mezők illatát a teljes ürességben is. A szikrázó izgalom és a teljes nyugalom közt tántorog pengeélen amikor egy rég elfeledett érzés tör fel, egy talán sosem tapasztalt íz mely oly erősen rántja vissza a mindenség közepétől a tudattalan valóságba, hogy az érzékelésen túli zuhanásnál csak a földetérés rázta csak meg kóbor tudatát.
~ A rejtett oázis…Anyám… ~ Yoru egy sosem látott helyen egy rég elveszettnek hitt emlékben egy túl rég elvesztett reményből riad fel. Olyan fájdalommal testében, amit rég nem tapasztalt.

Szemei lassan nyílnak, halvány fény éri el kótyagos tudatát. És hangok realizálódnak körülötte ~ Mi a ….? Összetört a pecsét? Kimentett minket? Ez női hang… Ayami!~ Hírtelen próbál mozdulni de teste épp csak moccan….
~ Védett szoba,~ Tudatosul benne mikor felfogja a helyet melybe a mindenségből zuhant tudata és végre szeme is hajlandó kinyílni
~ Rejtett..~ -Fű?- Csúszik a gondolat vége ki a száján. Miközben éppen az a nő mutatkozik be akinek a fejpántjára fokuszál a szeme. ~Ő nem Ayami…~ És már hallja is a Hyuuga fiú hangját.
- Meg vagyok, de ez holnap piszkosul fog fájni.- Próbál viccelni miközben keze önkéntelenül is ökölbe szorul ahogy megérzi a boxereit, és lassan megpróbál felülni.
- Tehát Bayushi Hina, először is köszönöm a segítséget, -  fejével biccent és tekintve hogy jól nevelt valamiféle tisztelgő mozdulatot is próbál mutatni a nő felé és folytatja – nekem csak egy kérdésem lenne. Mit keres Konoha alatt egy Kusagakurei  ninja? – Kérdése végén Jumpei sápadt szemeit fürkészi, mintha a kérdés igazából neki szólna?


//Sorry de annyira nem tudom felvenni ebben a begombázott érzésben a fonalat, hogy az hihetetlen.....sajnálom de ennyi futotta az univerzumból és a kérdések kérdéséből... 42//

 
~ Ez nem válasz a kérdésemre. ~ Gondolja Yoru miközben a kunoichi kikéri magának a fejpántból adódó félreértést. ~ Egy olyan helyről beszél ami a kereskedelmi térképeken is csak ellátmány felvételére alkalmas helyként van jelölve… nevetséges. ~ Eközben próbálja Junpeiel felvenni a szemkontaktust, de láthatóan a fiú is saját állapotát próbálja felmérni.
A gondolatok cikázása közben és amíg a nő csacsog Yoru „örömmel” nyugtázza hogy nincs törése, sem ficama, eltekintve pár zúzódástól jó állapotban van csak olyan mintha húszan végig vertek volna rajta bokenekkel, így az ébredés utáni „pánik” enyhül benne. Felül lábait a vaskos köpenye alá húzza törökülésben így nyaktól lefelé teljesen takarva van a teste.
~ Felszerelés? Boxerek rendben, a kötél és a kunaiok a helyükön…~ Takarás alatt keze végig jár minden táskát, és zsebet amit csak fontosnak talál. De szemét egy percre sem veszi le a beszélő nőről, miközben az az ételt felkínálja. Yoru keze pont az ellátmányos táskán áll meg és egy kis dobozból kivesz 2 szem energiatablettát, ~ Ezeket még a mentési munkálatok elején osztották ki, el is felejtettem őket. ~ Mikor Junpei ételt nyújt felé, biccentéssel elfogadja majd a fiú felé pöccint egy tablettát // tekintve h Hyuuga remélem el is kapja //
Junpei figyelmezteti a nőt, hogy ne legyen félreértés ~ Byakugan? Okos ellenőrzi a nőt és a környezetet… Egy gonddal kevesebb. ~
- Odahaza vándor szerzetesek és néha az Anbu vadászott Yokaikra, ahogy az iskolában tanítottak. De már közel 50 éve nem volt erre példa Sunagakure környékén. Azt hittem csak mesék, - Fejezi be a mondatot és harap a Junpeitől kapott ételbe, hogy elnyomja az energiatabletta pocsék ízét. És figyeli a többiek beszélgetését.
~ Monolit? Hm, csak nem az ami a nagysivatagban is van, a karavánút mellett. ~
- Monolit alatt a nagy kőtömböt érted? Mint ami a terem talapzata volt? – Néz kérdően a nőre? És folytatja. - Az a terem ahol voltunk, ahol az a féreg megölte a társamat, az egy monolit tetején volt. Nem? - Yoru érezhetően ingerülten és hevesen beszél, izmai megfeszülnek. És míg jobb kezében az ételt fogja baljával vizet facsar az acél bütykökből a köpeny alatt. - Az oltár és a padló egy tömbből voltak. Amikor a pecsét megjelent és az oltár megrepedt akkor a talaj is repedt vele. Ez lenne a monolit? - ~Valamiféle kapu~ A gondolat végére lehiggad. Elengedte a haragot ahogy a nőről a fehér szemű fiúra megy át tekintete, és fogja fel annak a kérdését a nő irányába. ~Tekercs, tényleg mintha mondott volna ilyesmit. Fontos neki, fontosabb mint a társa, vagy mint ami velünk történt. Mi lehet benne? ~ Yoru a heves szaturáló légzésből újra higgadt lett teljesen és figyelme a tablettának köszönhetően már nem fájdalmaira koncentrál, hanem a körülötte zajló eseményekre.

 
Hina egy teljesen semmitmondó és ellenőrizhetetlen történetet ad elő ami főleg érzelmi alapú zsarolásnak és aláfestésnek tűni. Miközben Yoru kérdésére egy elnagyolt választ ad. A fiú naiv de azért ennyire mégsem.
~ A sápadt szemű ellenőrizte a nőt, gondolom ha gond lenne vele már jelezte volna, de remélem azért érzi hogy nem kerek a történet teljesen. ~Zsörtölődik magában a fiú miközben hallgatja a nőt.
„ - Ideje lenne végre elindulni, nem?”  Mondatnál az eddig önmagára erőltetett nyugalma ellenére is felszaladt a szemöldöke. De mielőtt a száján kiszaladhatott volna egy cifra gondolat Junpei diplomatikus választ adott a helyzethez képest.
~ Vág az esze a Hyuuganak, ha ebbe belefolyunk engedély nélkül minket megfeszítenek. Ráadásul, ha nem jól sül el a dolog, még nagyobb károkat okozhatunk. ~ - Junpeinek igaza van. - Szalad ki egykedvűen a száján. – Én is elvesztettem egy társamat biztosan, de lehet hogy kettőt, egy áruló miatt. Ezt jelentenem kell. – Lassan feláll, és hátát kiroppantva nyújtózkodik egyet. – Nem mellesleg, ha eddig ezekkel a yokai-okkal küzdöttél nem hiszem, hogy pont a mi segítségünkre szorulsz. Vagy talán tévedek? – A kérdés kissé gúnyosra sikerült, miközben az ajtóhoz lépve, kezét megtámasztja a kissé rozoga és igénytelen fa szerkezeten. – Részemről, én az áruló fejét akarom, de ehhez segítség kell, amit csak a parancsnokság adhat. – Egy pillanatnyi hatásszünetet tartva és mély levegőt véve kinyitja az ajtót és átlépi a küszöböt. – Junpei? – Visszanézve válla felett választ sem várva indul el a katakombába.




// Telefonról ennyire volt lehetőségem. Bocsi...//

Türelem, talán ez a legjellemzőbb tulajdonsága Yorunak a kitartása után, főleg ha egy ilyen szituációba mint ez a mostani keveredik. A termetes alak csak egy lépést tudott tenni amikor is a lány fennhangon nem túl szofisztikált stílusban elkezdte konkrétan szapulni Őt és alkalmi társát. Yoru megtorpanva áll és türelmesen végig hallgatja a lány fröcsögését, még csak nagyon meg sem fordul csak fejét fordítja el és hallgat.
~ Túl sokat beszél, nem ismer, nem tud rólam semmit csak beszél. Eszement nőszemély…~ Ám amikor a Joninról kezd beszélni, a fiatal férfi keze ökölbe szorul olyan erősen markolja a boxert, hogy ha lehetne vizet fakasztana belőle. Valahol bent a nyugodt külső alatt felturta a békét az amit a vezetője tett velük, és ezt már nem tudta magába folytani. Erőltetett nyugalommal fordul féloldalt az ajtóban mire a lány körülbelül befejezte az alpári, kissé érzelmi zsarolást, melyet egy bujtatott „segítsetek!!!” kiálltásnak érzett a tapasztalatlan Yoru.
- Ha végre befejezted a fölösleges beszédet, meg a lopott szemed villogtatását, akkor esetleg szóhoz juthatnánk mi is te rettentően idegesítő nőszemély. – Nézett fel a köpeny kapucnija alól Yoru és folytatta. -Feltételezve, hogy „átszöktek” a lények, és feltételezve hogy a leggyorsabban a felszínre akarnak menni pusztítani javaslom tartsunk a friss levegő felé. – Jumpeire nézve fejezi be a mondatot és int a fejével, hogy jöjjön. A beszélgetést ennyivel rövidre zárva tesz egy lépést és kerül az ajtófélfa utáni takarásába a falnak így már nem hallja Junpei válaszát.


//A Cht köszönöm nem kérem, nem érdemlem meg.... a türelem erénye nekem nincs meg... //