Doshiri Asuka

Időbeni elhelyezés: Valamikor a megszállás ideje alatt, annak is az utolsó napjaiban.

Azt beszélik közeleg a háború vége. Az emberek egyre izgatottabbak, alig várják, hogy újra hazatérhessenek, újra reménykednek...
Asuka enyhén sajgó izmokkal ébredt a Szél Tempolmában. Óvatosan állt fel a fekvőhelyéről, ügyelve arra, hogy ne keltsen fel másokat. Ezután gyorsan kisietett, át egy másik terembe, ahol a különböző fegyverek és felszerelések voltak. Egy fiatal genin ült bent, aki miután meglátta a kunoichi-t, elmosolyodott, majd elrohant. Kicsit távolabb halk csörömpölést lehetett hallani, egy elfojtott szitkot, majd a rohanó lábak dobogását. Az előző genin volt az, egy kisebb zsákkal a vállán.
- Itt a felszerelésed Asuka-san! - mondta egy mosollyal az arcán a fiú.
- Köszönöm, Saito! - válaszolt a kunoichi.
- Mit gondolsz, ma megjön a hír? Jó lenne hazatérni... hiányoznak a szüleim.
- Bízzunk a legjobbakban. Bármelyik nap megérkezhet a futár, hogy visszatérhetünk a faluba. Addig viszont itt kell helytállnunk. Ha megbocsátasz, most viszont megyek és szétnézek odakint. Egész nap ide vagy beosztva?
- Este kezdtem, pár óra múlva jön a váltás. Utána megyek aludni egy kicsit. Miért?
- Gondoltam, ha esetleg megérkezik a jó hír, akkor megkereslek és közlöm veled. Viszont akkor majd szólok, hogy véletlenül se keltsenek fel, jó ha utoljára tudod meg a hírt! - mondta Asuka majd elvigyorodott.
- Naaa, ez nem ér!
- Majd még beszélünk! - kuncogott a kunoichi, majd elindult a kijárat felé.
Út közben nem találkozott senkivel, így nyugodtan elhagyhatta a templomot. Odakint már magasan sütött a nap, de a hőmérséklet még nem érte el a csúcspontját. Még egy halvány szellő sem lebbent, a levegő száraz volt. Talán túlságosan is. Az épület előtt viszont már sokkal nagyobb volt az élet, mint odabent. Futárok rohantak ide-oda. Kisebb csapatok készültek küldetésre, illetve voltak akik parancsokat osztogattak.
Asuka nem vesztegette az idejét, azonnal odasietett az egyik emberhez, aki a küldetések kiadásával foglalkozott. A férfi nem volt nála sokkal idősebb, de már számos ránc díszelgett az arcán. Amikor meglátta, hogy közeledik a kunoichi, azonnal elkezdte pakolgatni a papírjait és aktáit.
- Jó reggelt! - köszöntötte Asuka. - Van esetleg valamilyen megbízás a számomra?
- Neked is jó reggelt Asuka – válaszolt a shinobi. - Ami azt illeti éppen akad egy. Hallottál már a Bazárról? A Kő Országának határához van közel.
- Tudom hol van, jártam már ott párszor. Mi lenne a feladat, Hibiki Sensei?
- Körül kell nézni, hogy minden rendben van-e. Számos felszerelés és élelem érkezik onnan, viszont az utóbbi időben megcsappant a szállítmány mennyisége és minősége. Az embereinknek nem mondanak semmit, csak mellébeszélnek. A feladatod, hogy kiderítsd mi folyik a Bazárban. Ha lehet, kerülj el minden konfliktust, ha ellenséges erők keze van a dologban, akkor térj ide vissza és majd egy csapat elintézi a problémát.
- Tehát egy kis kémkedésről van szó. Az menni fog. Mikor indulhatok?
- Reggelizz meg, majd vegyél magadhoz némi élelmet az útra. Amint készen állsz, mehetsz is!
- Hai!
A kunoichi végül nagyon gyorsan megreggelizett, majd magához vett két napi élelmet. Ezután nem búcsúzott el senkitől, nem is szólt senkinek, csak elhagyta a templomot.


Két hosszú napig tartott, mire Asuka elérte azt a helyet, amit Bazárnak neveznek. Ez lényegében egy kisebb település, ami egy oázis mellett jött létre. Kezdetben csak kisebb piac volt, majd szépen lassan növekedni kezdett. Mostanság a fekete kereskedelem egyik főbb pontja, mely szúrja ugyan a Daimyo szemét, mégsem tesznek ellene. A háború alatt fellendült a kereskedelem, számos utánpótlás indult innen hol egyik, hol a másik fél számára.
A kunoichi teljes közönnyel az arcán sétált végig a standok között, közben több portékát is megnézett magának. Néha, nagyon óvatosan körbetekintett, hátha észrevesz valami szokatlant. Első ránézésre, úgy tűnt, az élet itt nem változott meg, mindenki ugyanúgy ad, vesz, mint eddig. Külföldiek jelenlétét sem látta Asuka, így most már kicsit céltudatosabban indult meg a sorok között. A nézelődést persze folytatta, így feltűnt neki, hogy az emberek hangulatában jelentős változás történt. Mind levertek voltak, ráadásul látszott rajtuk, hogy félnek.
- Aranyoskám, nézd csak milyen szép ékszereim vannak! - szólította meg egy idős árus. Az asszony arcát számos ránc keretezte, vézna kezeit folyamatosan tördelte, a szemében pedig félelem csillogott.
- Óóó nagyon szépek! - torpant meg a kunoichi, majd elvett egy karperecet. - Mennyibe kerül?
- Pontosan tízezer ryo! - érkezett a válasz, aminek hallatán Asuka szemei elkerekedtek.
- Hogy mennyi? Nem gondolja, hogy egy kicsit sokat kér?
- Nem-nem, Aranyoskám. A jelenlegi helyzetben minden pénzre szükségünk van!
- Tudom, hogy dúl a háború, viszont ez a hely elég szépen ellátja mindkét félt felszereléssel és élelemmel. Ráadásul elég gyakran jönnek ide szállítmányért, így pláne nem értem mire fel ez a horribilis összeg – mondta a kunoichi.
- Hát igen, a háború is elég szörnyű, de van nekünk más bajunk is – mondta az árus, majd hirtelen a szájához emelte a kezét. - Ettől többet viszont nem mondhatok Aranyoskám. Kéred azt a karperecet?
- Sajnálom, de ennyit nem adhatok ki, mostanság eléggé megcsappant a bevételem. Mondja csak, Shirogane Itsuki standja merre található?
- Menj végig ezen a soron Aranyoskám, majd fordulj el jobbra. Balkéz felől lesz majd a kunyhója, látni fogod a tábláját.
- Köszönöm a segítségét! - mondta Asuka, majd távozott a standtól.
Ezután a kunoichi követte az útmutatást és elindult, hogy megkeresse a kunyhót. Pár percbe tellett, mire rátalált a táblára: Shirogane Játékbazár. Pár pillanatig állt az épület előtt, majd megindult a bejárathoz.
Az ajtó most is nyitva volt, mint a legutóbbi látogatásakor. Bent félhomály volt, így kintről nem látott semmit. Ahogy belépett az ajtón, kopogtatott kettőt, majd hunyorítani kezdett. Szinte azonnal motoszkálást lehetett hallani, majd egy tizenhat év körüli fiú jelent meg a pult mögött.
- Üdvözlöm a boltunkban! - szólította meg Asukát. - Miben segíthetek?
- Itsuki mestert keresem. Itt van valahol?
- Ma csak én vagyok bent. A fia vagyok, Shirogane Ikki!
- Örülök a találkozásnak, a nevem Doshiri Asuka. Ha összeírom mire van szükségem, akkor ide tudod nekem adni?
- Háááát az attól függ. Csak játékokat adunk el, mással nem szolgálhatunk!
- Valóban? Ez mióta van így? Ha jól látom az ott hátul épp egy bábkar. Épp egy bábot akarok építeni, szóval ne szórakozz velem, ha kérhetem.
- Sajnálom, nem lehet! Még a végén nagy bajba kerülnénk...
Asuka ekkor megragadta a fiút és bevitte hátra, ahol a kart látta. Ikki próbált ugyan ellenállni, azonban a kunoichi jóval erősebb volt. Végül a lány megállt a szoba közepén, körbenézett, majd fogott egy széket, amire leültette az árust.
- Na idefigyelj! - szólalt meg. - Nemrég jöttem, azonnal feltűnt, hogy valami nem stimmel. Az egyik anyó baromi drágán próbált eladni nekem egy ékszert, majd kikotyogta, hogy a háború mellett van más bajotok. Hadd halljam, miről van szó?!
- Nem mondhatom el!
- Na jó, idefigyelj! Kiszedhetem belőled kínzás árán is, hogy mi a fene folyik itt. Azért vagyok itt, hogy kiderítsem miért csappant meg az ellátásunk. Ha tudok, akkor segítek, vagy hozok még segítséget. Most viszont összeírom, hogy mire van szükségem, te ideadod, kifizetem és megépítem a bábot. Érthető voltam?
A fiú nyelt egy nagyot, de még nem szólalt meg. Hirtelen Asuka kezében egy kunai villant meg, majd a széken ülő srác arcához emelte.
- Jól van, jól van, csak ne bánts! - érkezett a válasz.
Így Asuka összeírta a szükséges eszközöket, majd a fiú elkezdte összeszedni azokat.
- Egy rablóbanda elrabolta a Bazár vezetőjének lányát és megzsaroltak minket. Kötelesek vagyunk egy halom pénzt fizetni nekik, illetve csökkenteni a kiszállításunkat.
- Ezt jelezhettétek volna bármelyik csapatnak, amikor itt voltak készletért. Már rég elintézték volna a dolgot.
- És a kislány? - kérdezte a fiú. - Elkönyveltétek volna veszteségnek, csak hogy ti élelemhez és felszereléshez juthassatok. Itt van minden ami a listán van.
- Rendben van, köszönöm! Ülj le a sarokba.
A fiú engedelmeskedett, majd Asuka odadobott neki egy pénzes erszényt, végül elkezdte összeilleszteni az egyes alkatrészeket.
- Elmondom mi fog történni. Hallgatsz erről a beszélgetésről. Ha valaki kérdezi mit akartam, mondd, hogy játékot vásároltam. Majd én elintézem ezt a kis malőrt. Kiszabadítom a lányt, elintézem a rablókat és minden mehet tovább, ahogy eddig is.
- Nem tudjuk kifizetni a szolgálataidat. Ha vissza is kapnánk a pénzt, kellene nekünk hogy az üzleteket fenntartsuk.
- Nem érdekel a pénzetek. Megcsinálom ingyen.
Ezután Asuka befejezte a báb összerakását. A chakrafonalaival azonnal rákapcsolódott, hogy kipróbálja. A báb tökéletesen mozgott, az alkatrészei is hibátlanul működtek. A lány elmosolyodott, majd a fiúra nézett.
- Tökéletes. Vele már sokkal könnyebb lesz elintézni azokat az álnokokat. Ibara-nak nevezem el. Most viszont megyek!


Asuka nem időzött túl sokáig a Bazárban. Miután megépítette és kipróbálta a bábot, elzárta azt, majd körbeszimatolt. Az árusoktól nem tudott meg semmit, így kénytelen volt beszélni a Bazár vezetőjével. A férfi hamar kötélnek állt és elárult mindent, ami a feladat teljesítéséhez kellett. Így a kunoichi azonnal megindult a sivatagba.
A Bazártól nagyjából két órányira megtalálta a homokdűnét, aminek lábánál egy sátortábort alakítottak ki. Az első körbeszimatoláskor nagyjából tizenkét banditát számolt össze. Azt viszont nem tudta, hányan lehetnek azok, akiket nem lát. Így kénytelen volt behatolni a táborba.
Időközben besötétedett, a levegő hőmérséklet rohamosan csökkenni kezdett. Az Álcázó Rejtek Technika segítségével könnyen bejutott és kihallgatta a beszélgetéseket. Lopott magának néhány ruhadarabot és takarót, majd a tábortól nem túl messze meghúzódott.
Most már tudta, hogy másnap reggel mennek a pénzért. A lányt is viszik magukkal, hogy az apja lássa, nem bántották. A legegyszerűbb akkor támadni, amikor a Bazár közelében vannak. Ha kiszabadítja a lányt, utána már elbánhat mindenki mással.


A tábor kora reggel mozgolódni kezdett. Asuka a homokba ásva figyelte, ahogy szedelőzködni kezdenek, majd két csapatra válnak. Az egyik csapatnál ott volt a lány, a másik a táborbontással foglalkozott. Az előbbi azonnal elindult, hogy átvegyék a pénzt. A kunoichi maradt még, nagyjából fél óráig volt a homokban, mire úgy döntött, itt az idő cselekedni.
Előidézte Ibarát, majd a dűne tetejéről elrugaszkodott. Még földet sem ért, a báb máris leszedett két embert. Az egyiknek a torkát vágta át, míg a másikat mellkason szúrta. A táborból mindenki felfigyelt a halálhörgésre. Ekkor már Asuka is talpon volt. Megrohamozta az egyik fickót, majd a lába közé rúgott. A pasas azonnal összecsuklott, majd egy térd összezúzta az orrát. Végül a saját vérébe fulladva veszítette az életét.
A következő pillanatban már négyen rohantak a kunoichi felé. Asuka ujjai valósággal zongoráztak a levegőben, ahogy irányította a bábot. Ibara a rohamozók elé vágott, majd lábon szúrta az egyiket. A következő pillanatban a női test pörögni kezdett és valósággal felszabdalta a másik hármat. Az, amelyik a szúrt sebet kapta, hátat fordított a támadóknak és inkább menekülni szeretett volna. Azonban Ibara skorpiófarka a tarkóján keresztül döfte át a fejét, majd emelte a magasba.
Csupán csak ketten maradtak. Félelmükben egyikük sem mert mozdulni. Végignézték ahogy két nő démon módjára széttépi a társaikat. Tudták, hogy nincs esélyük menekülni.
- Szép volt Ibara. Úgy tűnik nagyon jól működsz. Most már mehetünk elintézni a többieket is.
Ez volt az utolsó, amit a két bandita a haláluk előtt hallott.


A korai időhöz képest, már eléggé felmelegedett a sivatag. A tíz fős társaság ennek ellenére is sötét öltözékben, az arcukat maszkkal takarva várták, hogy a Bazár küldöttsége megérkezzen. Tőlük nem messze egy hasonló maszkos késsel a kezében vigyázott a főnök lányára.
Asuka könnyedén megközelítette a társaságot, majd a lányhoz sietett. Az őr csupán csak annyit vett észre, hogy hideg fém keresztül szúrja a torkát, majd egy erős kéz a földre húzza. A támadóját azonban nem látta. A kunoichi a Meiseigakure no Jutsu segítségével teljesen láthatatlan volt, ezért esélye sem volt a fickónak. A támadás után azonban megszüntette a technikát, majd nagyon gyorsan befogta a lány száját.
- Nyugalom kicsi, azért vagyok itt, hogy segítsek – suttogta, majd óvatosan megindult vele a csapattól kicsit távolabb.
A kunoichi a táborból elhozott néhány takarót, ebből egyet leterített a földre. Amikor odaértek, jelezte a lánynak, feküdjön le.
- Maradj itt egy kicsit. Letakarlak, hogy álcázni tudjalak. Amíg nem szólok, ne gyere elő. Ha lehet ne is nézz ki a takaró alól. Csúnya dolgok fognak történni.
Ezután Asuka visszatért a dűnére, majd Bunshin segítségével megalkotta a lányt és az őrét. Eddig senkinek sem tűnt fel a hiányuk, így minden rendben ment. A terve megvalósítása lassacskán teljesül. Pár perc múlva pedig megérkezett a küldöttség a Bazárból. A kunoichi óvatosan előkészítette a bábját, majd várt.
- Örülök, hogy megérkezett. Remélem elhozta a pénzt! - mondta a csapat vezetője.
- Igen, itt van a teljes összeg. Most már szeretném látni a lányomat. Ha épségben van és visszaadja, akkor megkapja a pénzt.
- Ott van fent, a dűne tetején – mondta a bandita, majd megfordult és intett a társánk.
A páros viszont meg sem mozdult. A rablófőnök ekkor integetni kezdett, de továbbra sem történt semmi.
- HOZZAD MÁR A GYEREKET!!! - üvöltötte, azonban ekkor a klónok egy pukkanás kíséretében eltűntek.
A következő pillanatban a talajból tíz báb tört a felszínre, mind ugyanúgy nézett ki, mint Ibara. A banditák azonnal fegyvert ragadtak, de amikor lecsaptak, a kardjuk csak a levegőt szelték. Majd elszabadult a pokolt.
A következő pillanatban az igazi Ibara „berepült” a vezér mellé, majd felugrott annak vállára. A báb skorpiófarka azonnal lecsapott és keresztül döfte a férfi combját. Ezt követően a csuklópengék is többször lecsaptak, végül a fickó erőtlenül esett össze. A banditák azonnal pánikba estek. Próbáltak ugyan harcolni a rájuk támadó bábokkal, de nem voltak képesek kárt okozni bennük. Azt viszont egyikük sem fogta fel, hogy a támadójuk sem okoz bennük kárt.
Ibara végül pár perc alatt végzett mindenkivel. A Bazár küldöttsége persze az első támadásnál elmenekült. Asuka végül visszahúzta magához a bábot, majd bezárta a tekercsébe. Ezután a kunoichi visszament a lányhoz.
- Most már előjöhetsz! - mondta, mire a lány előmászott a takaró alól. - Gyere, keressük meg az apukádat. Itt van nem messze, csak egy kicsit megijedtek.
Ezután a páros egy kisebb kerülőt tett, hogy ne lássák a korábbi harc nyomait. Nagyjából fél óra telt el, mire rátaláltak a küldöttségre. Nagyon megijedtek és épp azon tanakodtak, hogy mit csináljanak. Amikor meglátták a párost, oda szaladtak hozzájuk, majd szinte mind egyszerre kezdtek beszélni.
- Hogyan köszönhetnénk ezt meg? Igaz, azt mondtam, hogy nem tudunk pénzt adni, de talán megoldhatjuk, hogy egy kisebb összeggel megsegítsünk!
- Valóban? - kérdezte Asuka. - Nos, már mondtam, hogy nem fogadom el a pénzt. Viszont a visszaútra elfogadnék egy kis élelmet!
- Megkapod, ez csak természetes! Még egyszer, nagyon köszönöm, hogy visszaadtad a lányomat!


Újabb napok teltek el. Asuka újra látta a Szél Templomát, azonban nem találkozott sem őrszemekkel, sem futárokkal, senkivel. Egy pillanatra megtorpant ugyan, végül futtában tette meg az utolsó métereket.
A templomnál szerzetesek fogadták, shinobi egy sem volt közöttük. Az egyik kopasz alak egy kisebb csomagot hozott neki, míg egy másik vizet hozott.
- Aznap érkezett az üzenet, amikor távoztál. Azt mondják, vége a háborúnak, Sunagakure újra szabad! Ezt a csomagot az egyik fiú hagyta itt. Azt mondta, sajnálja, hogy nem várhatott meg itt, de majd otthon találkozhattok. Ja igen, azt is mondta, hogy a hazaútra csomagolt neked némi élelmet.
- Nagyon szépen köszönöm! Azt hiszem már indulok is, hogy minél hamarabb hazatérjek.
A kunoichi végül nem időzött sokáig a templomban. Feltöltötte a vízkészletét, megkérdezte milyen információkat hallottak még a világból, majd izgatottan hazasietett.
Az útja teljesen eseménytelenül zajlott. Többnyire nappal utazott, majd este pihent. Kora reggel kelt minden egyes nap, míg meg nem látta Sunagakure ismerős bejáratát. Pár órányira volt már csak a piramishoz hasonlítható falhoz, de örömében azonnal futni kezdett. Nem túl nagy táv ez egy shinobinak, pláne, ha hosszú idő után hazatér.