Hawake Kochio - életképek.
2 posters
1 / 1 oldal
Hawake Kochio - életképek.
Hawake Kochio Csüt. Júl. 29 2010, 14:06
július.
- Itt kevesebb az oxigén, de több a boldogság. - Ez volt az első mondat amit életemben valaha hallottam egy szerzetes szájából. Egy darabig nem értettem. Próbáltam asszociálni, hogy ez egy fajta droghoz hasonlít, mikor a tüdőben más gázok veszik át az éltető oxigén helyét és szédüléshez vezet, ami egy euforikus állapot közeli érzést vált ki. És el is könyveltem magamban, hogy furcsák ezek a 'buddhisták'. Pár napot azonban kénytelen voltam itt tölteni és nagyon furcsának hatott minden. Nem nagyon beszéltem emberekkel, csak ha kötelező volt. Szerettem volna szabadon mászkálni a környéken és fölfedezni világunk legmagasabb hegyét. Ez úgy-ahogy sikerült is. Csak sétáltam a szinte érintetlen környezetben, láttam olyan helyet ahol a kősivatag és az erdő szétválik, nem folyamatosan, hanem egy éles vágással. Olyan állatok kerülgettek, amelyekről nem hittem volna, hogy léteznek. A nyugodtság, gondteher nélküliség, és valós boldogság ami mindenki arcán visszatükröződött engem is magával rántott, és nem tudtam olyan dolgokra gondolni, ami negatív érzelmeket vált ki belőlem. Nem zavartak hibáim amikre gyakran gondolok. Egyszerűen voltam, és ez eddigi életem második legszebb érzése volt.
Hogy mi az első? Az Öt Elem Templomának számtalan mestere közül az egyik rangidős lett az enyém. Oozaki-sama a neve. Egy vékony, apró, szakállas szerzetes. Pont olyan, amilyen a szokványos ábrázolásuk, és tele van meglepetéssel. Azt még mindig nem értem, hogy termetéhez, felépítéséhez, korához hogy társulhat ilyen erő, és fürgeség. Biztos vagyok benne, hogy van valamilyen titkuk. Azt eddig is tudtam, hogy sokáig élnek, de hogy ezt az életutat ilyen fizikummal teszik meg, az rendesen ledöbbentett.
A koplalás próbájának épphogy vége volt. Furcsa mód nem kívántam már utána úgy az ételt, ahogy azelőtt, és természetesen közben. Nem azt mondom, hogy keveset ettem 'új életem' első étkezésén, de jelentősen csökkent az eddigi mérték, és ez nem megy a szervezetem rovására, mivel az utána következő megpróbáltatásokat gond nélkül viselte, sőt talán jobban is működött. Nem értem, hogy tudnak ennyi mindent kihozni az emberből...
Szóval a sensei. Épphogy visszaértem és egy kiadós alvás mellett tettem le a voksom. Sajnos azt nem tudom ilyen mértékekben nélkülözni. És ahogy behúztam magam mögött a nyílászárót, szinte azzal a lendülettel nyílt is ki a már sokat emlegetett ember keze által. Szólított is rögtön. Izgatott voltam nagyon, de arcomon az álom nagyobb mértékben jelentkezett, tetteim azonban a másik érzelem felé hajlottak és szó nélkül követtem az akkor még ismeretlent. A folyosó falain függő grafikák minden alkalommal lenyűgöznek, és az összes új szemlélés egy eddig észrevétlen részletet hoz elő, még tartalmasabbá téve a képet. Egy rövid csodálásnak hála el is maradtam és egy pillanatig nem tudtam, hogy merrefelé menjek tovább, de szerencsére a legelső nyitott ajtón elég volt bekukucskálnom, hogy tudjam a helyem.
Meditáció. A sikeres meditáció gyönyörű érzés. Az anyaméhben való lebegés megtestesülése. Egyszer olvasta, hogy a tudósok szerint az eddigi világ legkényelmesebb tartózkodási helye az anyaméh, és még csak közel olyan tökéleteset sem tudtak elő állítani. Pedig manapság mire képes a technika! Egyesek azt beszélik, hogy a Hang és Hó országában emberekbe ültetnek bizonyos dolgokat, hogy javítsák a képességeiket, illetve plusz adottságokkal ruházzák fel őket. Elképesztő... Pont amennyire a meditáció volt az. A belső kitisztulás. Most már elfogadom magam minden hibámmal együtt. Nem zavar, hogy vesztettem a Chuunin-vizsgán, és amiatt sem aggódok, hogy esetleg lassabban fogok fejlődni, mint ninja társaim. El tudom rakni a külvilágot egy kis dobozba és elfeledkezni arról, hogy hova tettem.
Egy egyszerű ponyvaregény és egy haiku segített a tökéletes összhang megtalálásához. A forrásom kerestem. Végigkövettem a végétől egészen feltöréséig, és kihalásztam belőle a szemetet, megtisztítottam az összes szennytől. Néhány szakaszt teljesen üressé tettem, csak víz csordogált azokon a szakaszokon. A lelkem vize. Megfürödtem benne, de nem kosz jött le rólam. A terheimet nem rakhatom le anélkül, hogy megbirkóznék vele, hanem onnan szedtem fel magamra valami megfoghatatlant, ami segít elbírni. Amikor belemerítkeztem meglepődtem mélységén. Lebegtem benne, elvesztettem idő-, és térérzékemet, úgy éreztem mindent tudok, mindent értek. A teljes harmónia nem csak átjárt engem, hanem ÉN voltam az.
Ezután egy technikai gyakorlat következett ami testem kontrollálását célozta meg. Oozaki-sama azt mondta, csak így tanulhatom meg a yari mesteri használatát. Nagyon örülnék, ha az sikerülne. Nem szeretem a szokványos fegyvereket, mindig kerestem valami egyedit, és tessék, most megtaláltam. Yari használatot fogok tanulni.
De ez a folyamat ott kezdődik, hogy egyensúlyérzékemet fejlesszük. Mostanra már nagy magabiztossággal tudok vékony bambusz rudakon lépkedni, ugrálni. Először fura érzés az is, de amint megszokod igen kellemessé válik. Csak szökellsz a magasban, mintha a légben járnál. Talán az eddig érzett harmadik legjobb dolog... De ebbe nem lennék biztos.
A második lépés már nehezebb. Egy hasonlatos, de kevésbé veszélyes fegyverrel gyakorlunk vékonyabb farönkökön. A fegyver bo, ami egy elég kemény bot tulajdonképpen, de nagyon sok lehetőséget tartogat kezelése. Talán az erre épülő technikákat is el kéne sajátítanom. Mindent csak idővel... Egyenlőre egy dolog is elég lesz. Szóval a feladat a következő: meg kell ütnöm legalább egyszer a mestert. Mintha egy E-kategóriás filmből lett volna kivéve, mégis megvan a maga gyönyöre. Itt tapasztaltam meg először, hogy a külső alapján valóban fölösleges ítélni, hisz kiváló képességekkel rendelkezik egy harchoz, nagyon sok 'hírhedt' shinobit megszégyenítene, még ebben a korban is. A próbálkozásaim eddig nem jártak sikerrel, de mindegyik egy kicsivel tovább visz, egyre közelebb a célhoz, és amennyire kicsi ez a lépés, annyira hatalmas a felismerés, vagy tanulás ami két próbálkozás között ér engem. Hihetetlen dolgok mentek bennem végbe ez alatt a pár nap alatt. Megváltoztam, és mindenképpen pozitív irányban. Komplexebben látom a dolgokat, objektívabban tudok dönteni.
Csodálatos érzés.
(kaland folyamatban.)
- Itt kevesebb az oxigén, de több a boldogság. - Ez volt az első mondat amit életemben valaha hallottam egy szerzetes szájából. Egy darabig nem értettem. Próbáltam asszociálni, hogy ez egy fajta droghoz hasonlít, mikor a tüdőben más gázok veszik át az éltető oxigén helyét és szédüléshez vezet, ami egy euforikus állapot közeli érzést vált ki. És el is könyveltem magamban, hogy furcsák ezek a 'buddhisták'. Pár napot azonban kénytelen voltam itt tölteni és nagyon furcsának hatott minden. Nem nagyon beszéltem emberekkel, csak ha kötelező volt. Szerettem volna szabadon mászkálni a környéken és fölfedezni világunk legmagasabb hegyét. Ez úgy-ahogy sikerült is. Csak sétáltam a szinte érintetlen környezetben, láttam olyan helyet ahol a kősivatag és az erdő szétválik, nem folyamatosan, hanem egy éles vágással. Olyan állatok kerülgettek, amelyekről nem hittem volna, hogy léteznek. A nyugodtság, gondteher nélküliség, és valós boldogság ami mindenki arcán visszatükröződött engem is magával rántott, és nem tudtam olyan dolgokra gondolni, ami negatív érzelmeket vált ki belőlem. Nem zavartak hibáim amikre gyakran gondolok. Egyszerűen voltam, és ez eddigi életem második legszebb érzése volt.
Hogy mi az első? Az Öt Elem Templomának számtalan mestere közül az egyik rangidős lett az enyém. Oozaki-sama a neve. Egy vékony, apró, szakállas szerzetes. Pont olyan, amilyen a szokványos ábrázolásuk, és tele van meglepetéssel. Azt még mindig nem értem, hogy termetéhez, felépítéséhez, korához hogy társulhat ilyen erő, és fürgeség. Biztos vagyok benne, hogy van valamilyen titkuk. Azt eddig is tudtam, hogy sokáig élnek, de hogy ezt az életutat ilyen fizikummal teszik meg, az rendesen ledöbbentett.
A koplalás próbájának épphogy vége volt. Furcsa mód nem kívántam már utána úgy az ételt, ahogy azelőtt, és természetesen közben. Nem azt mondom, hogy keveset ettem 'új életem' első étkezésén, de jelentősen csökkent az eddigi mérték, és ez nem megy a szervezetem rovására, mivel az utána következő megpróbáltatásokat gond nélkül viselte, sőt talán jobban is működött. Nem értem, hogy tudnak ennyi mindent kihozni az emberből...
Szóval a sensei. Épphogy visszaértem és egy kiadós alvás mellett tettem le a voksom. Sajnos azt nem tudom ilyen mértékekben nélkülözni. És ahogy behúztam magam mögött a nyílászárót, szinte azzal a lendülettel nyílt is ki a már sokat emlegetett ember keze által. Szólított is rögtön. Izgatott voltam nagyon, de arcomon az álom nagyobb mértékben jelentkezett, tetteim azonban a másik érzelem felé hajlottak és szó nélkül követtem az akkor még ismeretlent. A folyosó falain függő grafikák minden alkalommal lenyűgöznek, és az összes új szemlélés egy eddig észrevétlen részletet hoz elő, még tartalmasabbá téve a képet. Egy rövid csodálásnak hála el is maradtam és egy pillanatig nem tudtam, hogy merrefelé menjek tovább, de szerencsére a legelső nyitott ajtón elég volt bekukucskálnom, hogy tudjam a helyem.
Meditáció. A sikeres meditáció gyönyörű érzés. Az anyaméhben való lebegés megtestesülése. Egyszer olvasta, hogy a tudósok szerint az eddigi világ legkényelmesebb tartózkodási helye az anyaméh, és még csak közel olyan tökéleteset sem tudtak elő állítani. Pedig manapság mire képes a technika! Egyesek azt beszélik, hogy a Hang és Hó országában emberekbe ültetnek bizonyos dolgokat, hogy javítsák a képességeiket, illetve plusz adottságokkal ruházzák fel őket. Elképesztő... Pont amennyire a meditáció volt az. A belső kitisztulás. Most már elfogadom magam minden hibámmal együtt. Nem zavar, hogy vesztettem a Chuunin-vizsgán, és amiatt sem aggódok, hogy esetleg lassabban fogok fejlődni, mint ninja társaim. El tudom rakni a külvilágot egy kis dobozba és elfeledkezni arról, hogy hova tettem.
Egy egyszerű ponyvaregény és egy haiku segített a tökéletes összhang megtalálásához. A forrásom kerestem. Végigkövettem a végétől egészen feltöréséig, és kihalásztam belőle a szemetet, megtisztítottam az összes szennytől. Néhány szakaszt teljesen üressé tettem, csak víz csordogált azokon a szakaszokon. A lelkem vize. Megfürödtem benne, de nem kosz jött le rólam. A terheimet nem rakhatom le anélkül, hogy megbirkóznék vele, hanem onnan szedtem fel magamra valami megfoghatatlant, ami segít elbírni. Amikor belemerítkeztem meglepődtem mélységén. Lebegtem benne, elvesztettem idő-, és térérzékemet, úgy éreztem mindent tudok, mindent értek. A teljes harmónia nem csak átjárt engem, hanem ÉN voltam az.
Ezután egy technikai gyakorlat következett ami testem kontrollálását célozta meg. Oozaki-sama azt mondta, csak így tanulhatom meg a yari mesteri használatát. Nagyon örülnék, ha az sikerülne. Nem szeretem a szokványos fegyvereket, mindig kerestem valami egyedit, és tessék, most megtaláltam. Yari használatot fogok tanulni.
De ez a folyamat ott kezdődik, hogy egyensúlyérzékemet fejlesszük. Mostanra már nagy magabiztossággal tudok vékony bambusz rudakon lépkedni, ugrálni. Először fura érzés az is, de amint megszokod igen kellemessé válik. Csak szökellsz a magasban, mintha a légben járnál. Talán az eddig érzett harmadik legjobb dolog... De ebbe nem lennék biztos.
A második lépés már nehezebb. Egy hasonlatos, de kevésbé veszélyes fegyverrel gyakorlunk vékonyabb farönkökön. A fegyver bo, ami egy elég kemény bot tulajdonképpen, de nagyon sok lehetőséget tartogat kezelése. Talán az erre épülő technikákat is el kéne sajátítanom. Mindent csak idővel... Egyenlőre egy dolog is elég lesz. Szóval a feladat a következő: meg kell ütnöm legalább egyszer a mestert. Mintha egy E-kategóriás filmből lett volna kivéve, mégis megvan a maga gyönyöre. Itt tapasztaltam meg először, hogy a külső alapján valóban fölösleges ítélni, hisz kiváló képességekkel rendelkezik egy harchoz, nagyon sok 'hírhedt' shinobit megszégyenítene, még ebben a korban is. A próbálkozásaim eddig nem jártak sikerrel, de mindegyik egy kicsivel tovább visz, egyre közelebb a célhoz, és amennyire kicsi ez a lépés, annyira hatalmas a felismerés, vagy tanulás ami két próbálkozás között ér engem. Hihetetlen dolgok mentek bennem végbe ez alatt a pár nap alatt. Megváltoztam, és mindenképpen pozitív irányban. Komplexebben látom a dolgokat, objektívabban tudok dönteni.
Csodálatos érzés.
(kaland folyamatban.)
Hawake Kochio- Játékos
Adatlap
Szint: C
Rang: Szerzetes ninja
Chakraszint: 364
Re: Hawake Kochio - életképek.
Shikaku Vas. Aug. 01 2010, 13:14
+17 chakraszint
Összesen 376 chakraszint
Összesen 376 chakraszint
Shikaku- Játékos
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges-
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.