Kitabatake Hitoshi
2 posters
1 / 1 oldal
Kitabatake Hitoshi
Kitabatake Hitoshi Csüt. Júl. 21 2011, 16:33
Név: Kitabatake Hitoshi
Becenév: Hito
Ország: Sunagakure [Szél Országa]
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Férfi
Kinézet: 180 centiméter magas, átlagos testtömeggel rendelkező, nem túl nagydarab, ám igen izmos. Általában mellőzi a feltünést keltő öltözékeket, ám gyakran olyan ruhadarabokat ölt magára, melyek igen érdekesek. Legalapvetőbb öltözéke normális ninja felszerelés, s rajta egy szürke köpeny, a hátán egy jellel, melynek rajta kívül senki sem tudja a jelentését.
Jellem: Igen jó humorú, és nem igazán gátlásos személy, akinek ami a szívén az a száján. Igazán gyerekes agya van, így messze áll tőle a perverzkedés. Nem nagyon szokott komoly lenni, mivel azt az életérzést vallja, hogy amit ma megtehetsz halaszd holnaputánra, és lesz két szabadnapod. Igen meggyőző, és igen karizmatikus személyiség. Legfőbb hibája, hogy gyakran elfelejti mit akart mondani, és néha dadog. És persze egoista.
Előtörténet:
Yo! Arra vagytok kíváncsi, hogy a tökéletességem, hogy keletkezett? Biztos? Hát jó legyen, most talán elmondok mindent. Ne számítsatok szívszorító történetre, mert akkor nem lepődnétek meg. De ugyan már minden nagy hősnek szomorúan kezdődik a története. Na szóval térjünk a tárgyra. Kábé 15 éve kezdődhetett minden, amikor megszülettem. Egy távoli faluban volt, s a szüleim, valamint mindenki más ott egyszerű földműves volt, akik a megélhetésért dolgoztak, s senki nem uralkodott felettük. Igazán nyugodt élet volt. Nem volt ugyan testvérem mégis boldog gyerekkorom volt. Egyszerűen egyik velem egyidős lány se tudott ellenállni a csáberőmnek. Nagyon vagány kis fickó voltam, mert minden bajból kibeszéltem magam. Nem is kívánhattam volna többet az élettől. Család, barátok, szép élet. És én mégis egymás után csak a kalandokat kerestem. Erősen emlékszem, mikor egyszer kiszöktem az erdőbe, hogy állatokat kergessek, s igen sokáig tartott, hogy elfáradjak, s úgy döntsek, hogy haza kéne menni. Ám egyszer úgy is el kell jönnie az időnek mikor haza megyek. Futva közelítettem meg, hogy a lehető leghamarabb érjek vissza. Kicsit furcsáltam, hogy miért száll annyi füst a falu fölött, de úgy gondoltam biztos csak valami ünnep lesz, vagy talán tűzijáték. Öcsém mennyire csipázom a tűzijátékot. Mikor már közel jártam lassítottam, s így láthattam, hogy a falusiak egymás után hullanak a porba. Rengeteg halott feküdt már a földön, s nem értettem, hogy mégis mi a fene folyik itt. Mikor megláttam, hogy a szüleimmel is végezni akarnak a behatolókl, feltámadt bennem a düh, s meg akartam állítani őket amikor egy erős ütést éreztem a tarkómnál majd utána elsötétült minden.
Mikor magamhoz tértem, már nem a falunál voltunk, hanem egy közeli barlangban. Rengetegszer jártam már itt, így pontosan tudtam, hogy hol tanyázunk. Arról fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem ide, vagy hogy ki hozott ide, így próbáltam úgy körbelesni, hogy ne vegyék észre, hogy magamnál vagyok. Mikor megláttam, hogy csak egy idősebb ember ül a közelemben, megnyugodtam, s felültem.
- Ki maga?- szegeztem az idegennek a kérdésem. Ő csak rámnézett, s a kezét a szájához emelte. Nem nagyon értettem mit akar ezzel mondani, de jobbnak láttam befogni a csőröm. Hosszú, számomra a végtelenségnek megfelelő hosszúságú ideig csendben volt. Mikor legközelebb megszólalt annyit kérdezett, hogy nem vagyok-e éhes. Mivel pont akkor jutott eszembe, hogy már tegnap este sem vacsoráztam, és már jóval túl vagyunk a délen rájöttem, hogy akár egy egész ökröt is feltudnék falni. Így miutánn jól teletömtem magam, utána az öreg felmordult, jelezve, hogy beszélni szeretne. Gyorsan lejjebb vettem a teli hasam miatt keltett hányingerre utaló nyögéseim hangerejét, majd feszülten vártam, hogy mit fog mondani.
- Kinek vagy a gyermeke?
- Kitabatake Senshinek!- mondtam büszkén, mivel egész életemben felnéztem az apámra, s úgy tartottam, hogy nála nemesebb lélek nem létezhet a Földön.
- Értem... akkor jól döntöttem, hogy magammal hoztalak. Tudsz-e róla, hogy kik voltak azok tegnap?
- Nem igazán... de miért jöttünk ide, és mi történt a falusiakkal? Menjünk vissza!
- Azt nem lehet kölyök! Ők már mind halottak. Azok ott a ninják voltak, s a szüleidért jöttek. Apád egy igen régi klánból származik, kiket túl erősnek tartottak, így ki akarták írtani. Apád kivételével mindenkit megöltek, de ő elszökött. Úgy tűnik, hogy megtalálták... De azt nem tudják, hogy van egy gyermeke, ki könnyen örökölhette azt. Érdekes, hogy hogyan alakulnak a dolgok...- mondta az öreg. Döbbenten hallgattam a szavait, mivel én egyáltalán nem is gondoltam ilyenre. Egyszerre féltem, szomorú voltam, mérges, de leginkább kétségbeesett. Nem tudtam mitévő legyek, mivel menni akartam segíteni nekik, de az a tudat, hogy valószínűleg halottak teljesen lefagyasztott. Meg akartam kérdezni az öregtől, hogy kicsoda ő, hogy ennyi mindent tud, de a szavak nem hagyták el az ajkaimat. Nagy levegőt vettem, s nagy nehezen kinyögtem neki a kérdést.
- Mégis... ki maga?!
- Én az apád egykori barátja voltam. Szökése után követtem őt, s figyeltem rá. Sajnos az idő vasfoga engem sem kímélt, így nem tehettem mást, mint menteni azt ami még menthető. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy te vagy-e a fia, de kockáztatnom kellett.
- Vissza kell mennünk! Meg kell mentenünk őket!
- Már nincs mit megmentenünk fiam... Túl kell lépned, sajnos mást nem tehetsz. Nemsoká indulunk, hogy elérjük a karavánt Kumogakuréba. Mostantól ott fogsz lakni.- mondta, s a hangsúlyából rá lehetett jönni, hogy amit mond az úgy lesz, s én nem tehetek semmit ez ellen. Teljesen összezuhantam, s nem tudtam mit tenni ezért összekuporodva szabad utat engedtem az érzéseimnek - sírtam.
Hosszú út volt már a hátam mögött, de ahogy telt az idő, az érzéseim úgy rendeződtek, s úgy kezdtem komolyabbá vállni. A szüleim halottak, az otthonomat pedig el kellett hagynom. Az öreg úr adott egy szép kis summát, majd elküldött egy karavánnal, hogy elmehessek Sunagakuréba, hogy új életem legyen. Igen kellemetlenül éreztem magam mivel épp hogy elmúltam 10 éves, és nem igazán volt tapasztalatom sok mindenben. Pár napig tarthatott az út, mégis én úgy éreztem, mintha évek teltek volna el. Elérkezett hát az idő, hogy elébe álljak az immáron kemény, s egyedüli életemnek, de egyszerűen féltem. Szinte még gyerek voltam, s máris egyedül kellett döntenem mindenben. A városban kóvályogtam, nézelődtem, s próbáltam olyan helyet találni, ahol aludhatok. Hamarosan találtam egy épületet ahol sok szabad szoba volt, igen olcsón, így már csak a tulajdonost kellett meggyőznöm, hogy maradhassak. Nem jelentett ugyan kihívást, de be kellett vetnem az árva gyerek módszert, hogy teljesen megtörjem az akaratát. Így nemsokára már egy kényelmes ágyon fekve töprenghettem, hogy mivé válljak, s ekkor pillantottam ki az ablakon.
A válasz mintegy villámcsapásként ért. Az ablakból láttam, ahogy pár nálam picit fiatalabb gyerek gyakorol, s rájöttem, hogy mit kell tennem. Harcossá kell vállnom, így megbosszúlhatom a szüleimet, valamint akár hatalmas dolgokat is véghez vihetek. Persze ez csak álom marad addig, amíg meg nem oldom, hogy ninjának tanulhassak.
Másnap meglátogattam az Akadémiát, s felkerestem a vezetőt, akivel megbeszéltem, hogy beiratnak valamelyik osztályba, de ha nem megfelelő lesz a teljesítményem fel is út le is út. Természetesen belementem, hiszen nem volt veszteni valóm. A következő napon körbeszimatoltam, s megtudtam, hogy nyugodtan lehet jelentkezni, nem fogják leszedni a fejem, csak az alapoktól kell megtanulnom mindent ami azt jelentette, hogy a nálam jóval fiatalabbak között kell tanulnom. De ez engem egy csöppet sem zavart, hisz nem volt okom arra, hogy féljek tőlük. Az első napom igen kellemetlen volt, hiszen egy hónappal később értem, mint hogy elkezdték tanítani a legfiatalabbakat. Semmit sem tudtam, és az igen égő, hogy egy olyan tökéletes személy, mint én kevesebbet tud, mint a nála fiatalabbak. De nagyon könnyen tanultam hál' istennek. Úgy tünt, hogy a véremben van. Egyre csak telt az idő. 3 év alatt mindent megtanultam, s sokkal erősebb lettem, mint amikor megérkeztem ide. Erősebb lettem és magabiztosabb. Nemsokára eljött a genin vizsga ideje.
A vizsga kezdetén egy írásbeli vizsgán kellett megmutatni, hogy mire vagyok képes. Igen jól kezdődött, hisz igen szorgalmasan edzettem az elmúlt 3 évben szellemileg és fizikailag szintúgy. Miután megoldottam az első pár feladatot a jeges görcs elkezdett oldódni a gyomromban. Persze esélye sem volt teljesen eltünni, hisz az utolsó feladatokig elérve rájöttem, hogy a legelső feladatnál elszámoltam valamit. Az írásbeli vizsga majdnem a végére ért, s megint elkezdtem idegeskedni. Szerencsémre időben be tudtam fejezni mindent. Nagyon húzós lett volna, ha már itt az elején elbukom nem? A következő része a vizsgámnak egy nehezebb küldetés teljesítése volt. Ez persze megfigyelt küldetés volt, így megnézhették, hogy hogyan teljesítenék egy ninjaként. A célpont ellopott egy értékes tárgyat a megbízótól. Egy képet is kaptam a leendő ellenfelemről. Amikor megláttam a röhögőgörcs olyan erősen bordán vágott, hogy majdnem elterültem a földön és kifulladásig röhögtem. Szerencsémre nagyobb volt a lélekjelenlétem, és egy kis köhécseléssel elnyomtam. Egy pár óra eltelt mire megtaláltam az ellenfelem. Éppen vásárolt valamit. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy mit vesz, így arra nem fordítottam figyelmet. Nem volt a parancsok között, hogy ki kell végezni a nőt...férfit. Őszintén még ma sem tudom eldönteni, hogy egy nagyonronda nő volt-e, vagy egy nagyon ronda férfi. Nevezzük lénynek. Felvettem egy nagy köpenyt, mely eltakarta a ruhámat, így úgy néztem ki, mint egy szerzetes, vagy mint egy Jedi. Bár ritkán látni Jediket csak úgy sétálni. A lehető leghalkabban követtem a lényt az elkövetkező kihaltabb területig, mikor úgy döntöttem ideje befejezni a munkát. Egy nagyobb követ felkapva a földről egy jól irányzott dobással halántékon dobtam az ellenfelem. Odamentem, s gyorsan megkötöztem a kezét, hogy még véletlen se tehessen kárt bennem. Átkutattam a felszereléseit, s találtam egy követ amely megfelelt a küldetésben megtalálható tárgy leírásával. Gyorsan zsebre tettem, majd a köpenyemet eldobva felugrottam a legközelebbi alacsonyabb ház tetejére, s visszaindultam a vizsgáztatókhoz. Csak ekkor jutott el az agyamig, hogy nem is tudom hova kell mennem.
~ Nem számít, megyek amíg meg nem találnak vagy valami...~ gondoltam. Pár perc múlva megláttam a vizsgáztatót, amint egy ház árnyékos oldalának dőlve figyel. Gyorsan odamentem, s átadtam neki a követ. Bólintott, majd ünnepélyes hangon közölte velem:
- Gratulálok Hitoshi. Teljesítetted a vizsgát.- a szívem gyorsabban kezdett verni. Végre genin lettem. Mostmár hivatalosan is elkezdhetek mászni a ranglétrán, s nekikezdhetek megkeresni a szüleim, s barátaim gyilkosait. Végre eljött az én időm.
Ui: képek linkek formájában megtalálhatóak
Becenév: Hito
Ország: Sunagakure [Szél Országa]
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Férfi
Kinézet: 180 centiméter magas, átlagos testtömeggel rendelkező, nem túl nagydarab, ám igen izmos. Általában mellőzi a feltünést keltő öltözékeket, ám gyakran olyan ruhadarabokat ölt magára, melyek igen érdekesek. Legalapvetőbb öltözéke normális ninja felszerelés, s rajta egy szürke köpeny, a hátán egy jellel, melynek rajta kívül senki sem tudja a jelentését.
Jellem: Igen jó humorú, és nem igazán gátlásos személy, akinek ami a szívén az a száján. Igazán gyerekes agya van, így messze áll tőle a perverzkedés. Nem nagyon szokott komoly lenni, mivel azt az életérzést vallja, hogy amit ma megtehetsz halaszd holnaputánra, és lesz két szabadnapod. Igen meggyőző, és igen karizmatikus személyiség. Legfőbb hibája, hogy gyakran elfelejti mit akart mondani, és néha dadog. És persze egoista.
Előtörténet:
Yo! Arra vagytok kíváncsi, hogy a tökéletességem, hogy keletkezett? Biztos? Hát jó legyen, most talán elmondok mindent. Ne számítsatok szívszorító történetre, mert akkor nem lepődnétek meg. De ugyan már minden nagy hősnek szomorúan kezdődik a története. Na szóval térjünk a tárgyra. Kábé 15 éve kezdődhetett minden, amikor megszülettem. Egy távoli faluban volt, s a szüleim, valamint mindenki más ott egyszerű földműves volt, akik a megélhetésért dolgoztak, s senki nem uralkodott felettük. Igazán nyugodt élet volt. Nem volt ugyan testvérem mégis boldog gyerekkorom volt. Egyszerűen egyik velem egyidős lány se tudott ellenállni a csáberőmnek. Nagyon vagány kis fickó voltam, mert minden bajból kibeszéltem magam. Nem is kívánhattam volna többet az élettől. Család, barátok, szép élet. És én mégis egymás után csak a kalandokat kerestem. Erősen emlékszem, mikor egyszer kiszöktem az erdőbe, hogy állatokat kergessek, s igen sokáig tartott, hogy elfáradjak, s úgy döntsek, hogy haza kéne menni. Ám egyszer úgy is el kell jönnie az időnek mikor haza megyek. Futva közelítettem meg, hogy a lehető leghamarabb érjek vissza. Kicsit furcsáltam, hogy miért száll annyi füst a falu fölött, de úgy gondoltam biztos csak valami ünnep lesz, vagy talán tűzijáték. Öcsém mennyire csipázom a tűzijátékot. Mikor már közel jártam lassítottam, s így láthattam, hogy a falusiak egymás után hullanak a porba. Rengeteg halott feküdt már a földön, s nem értettem, hogy mégis mi a fene folyik itt. Mikor megláttam, hogy a szüleimmel is végezni akarnak a behatolókl, feltámadt bennem a düh, s meg akartam állítani őket amikor egy erős ütést éreztem a tarkómnál majd utána elsötétült minden.
Mikor magamhoz tértem, már nem a falunál voltunk, hanem egy közeli barlangban. Rengetegszer jártam már itt, így pontosan tudtam, hogy hol tanyázunk. Arról fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem ide, vagy hogy ki hozott ide, így próbáltam úgy körbelesni, hogy ne vegyék észre, hogy magamnál vagyok. Mikor megláttam, hogy csak egy idősebb ember ül a közelemben, megnyugodtam, s felültem.
- Ki maga?- szegeztem az idegennek a kérdésem. Ő csak rámnézett, s a kezét a szájához emelte. Nem nagyon értettem mit akar ezzel mondani, de jobbnak láttam befogni a csőröm. Hosszú, számomra a végtelenségnek megfelelő hosszúságú ideig csendben volt. Mikor legközelebb megszólalt annyit kérdezett, hogy nem vagyok-e éhes. Mivel pont akkor jutott eszembe, hogy már tegnap este sem vacsoráztam, és már jóval túl vagyunk a délen rájöttem, hogy akár egy egész ökröt is feltudnék falni. Így miutánn jól teletömtem magam, utána az öreg felmordult, jelezve, hogy beszélni szeretne. Gyorsan lejjebb vettem a teli hasam miatt keltett hányingerre utaló nyögéseim hangerejét, majd feszülten vártam, hogy mit fog mondani.
- Kinek vagy a gyermeke?
- Kitabatake Senshinek!- mondtam büszkén, mivel egész életemben felnéztem az apámra, s úgy tartottam, hogy nála nemesebb lélek nem létezhet a Földön.
- Értem... akkor jól döntöttem, hogy magammal hoztalak. Tudsz-e róla, hogy kik voltak azok tegnap?
- Nem igazán... de miért jöttünk ide, és mi történt a falusiakkal? Menjünk vissza!
- Azt nem lehet kölyök! Ők már mind halottak. Azok ott a ninják voltak, s a szüleidért jöttek. Apád egy igen régi klánból származik, kiket túl erősnek tartottak, így ki akarták írtani. Apád kivételével mindenkit megöltek, de ő elszökött. Úgy tűnik, hogy megtalálták... De azt nem tudják, hogy van egy gyermeke, ki könnyen örökölhette azt. Érdekes, hogy hogyan alakulnak a dolgok...- mondta az öreg. Döbbenten hallgattam a szavait, mivel én egyáltalán nem is gondoltam ilyenre. Egyszerre féltem, szomorú voltam, mérges, de leginkább kétségbeesett. Nem tudtam mitévő legyek, mivel menni akartam segíteni nekik, de az a tudat, hogy valószínűleg halottak teljesen lefagyasztott. Meg akartam kérdezni az öregtől, hogy kicsoda ő, hogy ennyi mindent tud, de a szavak nem hagyták el az ajkaimat. Nagy levegőt vettem, s nagy nehezen kinyögtem neki a kérdést.
- Mégis... ki maga?!
- Én az apád egykori barátja voltam. Szökése után követtem őt, s figyeltem rá. Sajnos az idő vasfoga engem sem kímélt, így nem tehettem mást, mint menteni azt ami még menthető. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy te vagy-e a fia, de kockáztatnom kellett.
- Vissza kell mennünk! Meg kell mentenünk őket!
- Már nincs mit megmentenünk fiam... Túl kell lépned, sajnos mást nem tehetsz. Nemsoká indulunk, hogy elérjük a karavánt Kumogakuréba. Mostantól ott fogsz lakni.- mondta, s a hangsúlyából rá lehetett jönni, hogy amit mond az úgy lesz, s én nem tehetek semmit ez ellen. Teljesen összezuhantam, s nem tudtam mit tenni ezért összekuporodva szabad utat engedtem az érzéseimnek - sírtam.
Hosszú út volt már a hátam mögött, de ahogy telt az idő, az érzéseim úgy rendeződtek, s úgy kezdtem komolyabbá vállni. A szüleim halottak, az otthonomat pedig el kellett hagynom. Az öreg úr adott egy szép kis summát, majd elküldött egy karavánnal, hogy elmehessek Sunagakuréba, hogy új életem legyen. Igen kellemetlenül éreztem magam mivel épp hogy elmúltam 10 éves, és nem igazán volt tapasztalatom sok mindenben. Pár napig tarthatott az út, mégis én úgy éreztem, mintha évek teltek volna el. Elérkezett hát az idő, hogy elébe álljak az immáron kemény, s egyedüli életemnek, de egyszerűen féltem. Szinte még gyerek voltam, s máris egyedül kellett döntenem mindenben. A városban kóvályogtam, nézelődtem, s próbáltam olyan helyet találni, ahol aludhatok. Hamarosan találtam egy épületet ahol sok szabad szoba volt, igen olcsón, így már csak a tulajdonost kellett meggyőznöm, hogy maradhassak. Nem jelentett ugyan kihívást, de be kellett vetnem az árva gyerek módszert, hogy teljesen megtörjem az akaratát. Így nemsokára már egy kényelmes ágyon fekve töprenghettem, hogy mivé válljak, s ekkor pillantottam ki az ablakon.
A válasz mintegy villámcsapásként ért. Az ablakból láttam, ahogy pár nálam picit fiatalabb gyerek gyakorol, s rájöttem, hogy mit kell tennem. Harcossá kell vállnom, így megbosszúlhatom a szüleimet, valamint akár hatalmas dolgokat is véghez vihetek. Persze ez csak álom marad addig, amíg meg nem oldom, hogy ninjának tanulhassak.
Másnap meglátogattam az Akadémiát, s felkerestem a vezetőt, akivel megbeszéltem, hogy beiratnak valamelyik osztályba, de ha nem megfelelő lesz a teljesítményem fel is út le is út. Természetesen belementem, hiszen nem volt veszteni valóm. A következő napon körbeszimatoltam, s megtudtam, hogy nyugodtan lehet jelentkezni, nem fogják leszedni a fejem, csak az alapoktól kell megtanulnom mindent ami azt jelentette, hogy a nálam jóval fiatalabbak között kell tanulnom. De ez engem egy csöppet sem zavart, hisz nem volt okom arra, hogy féljek tőlük. Az első napom igen kellemetlen volt, hiszen egy hónappal később értem, mint hogy elkezdték tanítani a legfiatalabbakat. Semmit sem tudtam, és az igen égő, hogy egy olyan tökéletes személy, mint én kevesebbet tud, mint a nála fiatalabbak. De nagyon könnyen tanultam hál' istennek. Úgy tünt, hogy a véremben van. Egyre csak telt az idő. 3 év alatt mindent megtanultam, s sokkal erősebb lettem, mint amikor megérkeztem ide. Erősebb lettem és magabiztosabb. Nemsokára eljött a genin vizsga ideje.
A vizsga kezdetén egy írásbeli vizsgán kellett megmutatni, hogy mire vagyok képes. Igen jól kezdődött, hisz igen szorgalmasan edzettem az elmúlt 3 évben szellemileg és fizikailag szintúgy. Miután megoldottam az első pár feladatot a jeges görcs elkezdett oldódni a gyomromban. Persze esélye sem volt teljesen eltünni, hisz az utolsó feladatokig elérve rájöttem, hogy a legelső feladatnál elszámoltam valamit. Az írásbeli vizsga majdnem a végére ért, s megint elkezdtem idegeskedni. Szerencsémre időben be tudtam fejezni mindent. Nagyon húzós lett volna, ha már itt az elején elbukom nem? A következő része a vizsgámnak egy nehezebb küldetés teljesítése volt. Ez persze megfigyelt küldetés volt, így megnézhették, hogy hogyan teljesítenék egy ninjaként. A célpont ellopott egy értékes tárgyat a megbízótól. Egy képet is kaptam a leendő ellenfelemről. Amikor megláttam a röhögőgörcs olyan erősen bordán vágott, hogy majdnem elterültem a földön és kifulladásig röhögtem. Szerencsémre nagyobb volt a lélekjelenlétem, és egy kis köhécseléssel elnyomtam. Egy pár óra eltelt mire megtaláltam az ellenfelem. Éppen vásárolt valamit. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy mit vesz, így arra nem fordítottam figyelmet. Nem volt a parancsok között, hogy ki kell végezni a nőt...férfit. Őszintén még ma sem tudom eldönteni, hogy egy nagyonronda nő volt-e, vagy egy nagyon ronda férfi. Nevezzük lénynek. Felvettem egy nagy köpenyt, mely eltakarta a ruhámat, így úgy néztem ki, mint egy szerzetes, vagy mint egy Jedi. Bár ritkán látni Jediket csak úgy sétálni. A lehető leghalkabban követtem a lényt az elkövetkező kihaltabb területig, mikor úgy döntöttem ideje befejezni a munkát. Egy nagyobb követ felkapva a földről egy jól irányzott dobással halántékon dobtam az ellenfelem. Odamentem, s gyorsan megkötöztem a kezét, hogy még véletlen se tehessen kárt bennem. Átkutattam a felszereléseit, s találtam egy követ amely megfelelt a küldetésben megtalálható tárgy leírásával. Gyorsan zsebre tettem, majd a köpenyemet eldobva felugrottam a legközelebbi alacsonyabb ház tetejére, s visszaindultam a vizsgáztatókhoz. Csak ekkor jutott el az agyamig, hogy nem is tudom hova kell mennem.
~ Nem számít, megyek amíg meg nem találnak vagy valami...~ gondoltam. Pár perc múlva megláttam a vizsgáztatót, amint egy ház árnyékos oldalának dőlve figyel. Gyorsan odamentem, s átadtam neki a követ. Bólintott, majd ünnepélyes hangon közölte velem:
- Gratulálok Hitoshi. Teljesítetted a vizsgát.- a szívem gyorsabban kezdett verni. Végre genin lettem. Mostmár hivatalosan is elkezdhetek mászni a ranglétrán, s nekikezdhetek megkeresni a szüleim, s barátaim gyilkosait. Végre eljött az én időm.
Ui: képek linkek formájában megtalálhatóak
Kitabatake Hitoshi- Játékos
- Tartózkodási hely : Behind you
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120
Re: Kitabatake Hitoshi
Uzumaki Kushina Csüt. Júl. 21 2011, 18:03
Elfogadom. (Habár láttam pár helyesírási hibát/elgépelést, meg a vesszőkre is érdemes figyelni, mondjuk én épp ezért szeretem a Word-öt - nem reklám XD). Kellemes játékot!
Chsz: 100
Pénzösszeg: 2000 r.
Köszönettel,
Kushi-husi-csuszi-puszi.
Chsz: 100
Pénzösszeg: 2000 r.
Köszönettel,
Kushi-husi-csuszi-puszi.
Uzumaki Kushina- Adminisztrátor
- Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi
Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!
Similar topics» Hitoshi no Minovara
» Minovara Hitoshi
» Hitoshi no Minovara (visszatérő)
» Hitoshi, a kékszemű szőke herceg
» Bayakoshi Yuukihime vs Hitoshi no Minovara
» Minovara Hitoshi
» Hitoshi no Minovara (visszatérő)
» Hitoshi, a kékszemű szőke herceg
» Bayakoshi Yuukihime vs Hitoshi no Minovara
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.