Bayakoshi Yuukihime vs Hitoshi no Minovara

Kirigakure kiképzőterepén játszódó barátságos gyakorló harc.

Izgatottan sétálok ki a falu kiképzőterepére, ugyanis megbeszéltem egy másik geninnel hogy megküzdünk egymással, csak hogy fejleszthessük a harci tudásunkat. Jelenleg nagyon szép, napos az idő, most még köd sem borítja a tájat, mint máskor. A gyakorló tér bal oldalán egy folyó helyezkedik el, amin túl egy erdő van, a többi irányban pedig a kerítés, ami elválasztja a területet az utaktól.
Teljes felszerelésben jelenek meg, bár ez csak pár shurikent, kunait és füst bombát tartalmaz, illetve a hátamon van még a katana, amivel hellyel közel jól bánok. Most tetőtől talpig feketébe vagyok öltözve, de a ruhámat ezüst minták díszítik, így annyira nem egy hangú az öltözékem.
Amikor megérkezek a kiképzőtérre, azonnal az egész hely közepére állok. Itt várom meg az ellenfelemet.

/Bocsi a gyenge kezdésért, ennyire futotta/

A mai napon a Kiképzőtér felé vettem az irányt. Egyik genin társammal beszéltem meg, hogy gyakorlunk egy kicsit, hogy harci képességeinket még azelőtt csiszoljuk egy kicsit, mielőtt bevetésre kerülnénk. Ebből kifolyólag, néhány hasznosabb holmit hoztam magammal, olyasmit, mint: egy darab kunai, kettő shuriken, kettő senbon, valamint a három méter hosszú drótkészletemet. Ezenfelül, hogy némi fegyver is legyen nálam, elhoztam magammal, kedvenc Ninjatomat. Rövid kardom, a tokjában pihent, amelyet az övembe tűztem. A Drótot még indulás előtt feltekertem kezemre, így bármikor képes lehetek chakrámmal azt mozgatni. Rövid felsőt és rövidnadrágot húztam, ezenkívül eme jeles esemény alkalmából, homlokomon viseltem fejpántomat is, amely büszkén hirdette, hogy Kirigakure shinobija vagyok. Amikor megérkeztem a kiképzőtérhez, már messziről megpillantottam társamat. Úgy tűnik, egyből a terep közepét jelölte ki magának kezdő pontként. Könnyedén, szinte játékos ruganyossággal közelítettem meg, amikor pedig végre elegendő távolságba értem hozzá, hogy akár kezet is foghassak vele, elmosolyodtam. S bár tisztában vagyok vele, hogy külsőre inkább fiúsnak mondanak, lágy, finom vonalaim megtudják dobogtatni a férfiak szívét. 
- Hello! Én vagyok Yuukihime, örülök, hogy eljöttél. 
Mondom neki, miközben jókedvűen mosolygok. Mivel barátságos megmérettetésről van szó, tisztában vagyok vele, hogy nem akarok neki komoly sérülést okozni. Valószínűleg, hogy Ő is éppen ugyan így van ezzel. 
- Nos, szerintem kezdhetjük egy kis taijutsuval, hogy bemelegítsünk. Amennyiben megfelel neked, akkor én kezdem a támadást. 
Mondom neki és amennyiben elfogadja a ajánlatomat. Aprócska meghajlást követően, egy viszonylag könnyedén védhető egyenes ütést indítok a mellkasára. Könnyedén kivédheti vagy kis is térhet előle, legalábbis feltehetően képes lesz rá.

Nem kell sokat várnom, a lány hamar megérkezik.
- Szia! Én pedig Hitoshi lennék! - mutatkozok be én is, de én még egy meghajlással is tetézem ezt.
Ezután alaposan szemügyre veszem ellenfelemet. Nem perverz végigvizslatásról van szó, hanem inkább arról, hogy az erejét próbálom felmérni. Amikor meghallom szavait, halványan elmosolyodok, végül bólintok egyet.
- Hát jó, legyen kezdésnek az! - egyezek bele a dologba, majd követem példáját és én is meghajlok.
Szerencsére a lány nem vesztegeti az időt, azonnal támadásba lendül. Kissé meglep a próbálkozása, mivel annyira egyszerű, hogy már gyanakodni kezdek, több van a dolog mögött.
Ahogy észre veszem a karja lendülését, azonnal kifordulok az útjából, majd "elterülök" a földön és megpróbálom kirúgni alóla a lábát. Nem dobom be magam teljes erőből, így akár el is ugorhat a támadás elől, viszont ekkor tovább lendülök, hogy kézen állva megpördüljek és úgy vigyek véghez egy "pörgő" rúgást.

A ravasz kis lurkó úgy tűnik, hogy jobb, mint azt sejtettem. De nem hiába vagyunk Ködrejtek geninjei, jóval tehetségesebbek vagyunk, mint a többi nemzet ninjái. Laza támadásom elől könnyedén kitér és egy lábsöprő technikával sikeresen kisöpri alólam kecses lábaimat. A bokáim egy pillanatra összecsattannak, de semmi komoly sérülés nem ér, elvégre, egyszerűen csak edzünk. Harcunknak nem célja a vérontás. Miközben zuhanok a földre felmérem a környezetemet. Szerencsére a talaj nem sziklás és köves, így kezeimmel nyugodtan fogom tudni fékezni az esést. Igazán béna lennék, ha úgy elterülnék, mint egy gyalogbéka. A kiképzés során megtanultunk esni, vetődni, ugrani, pörögni. Kezeimmel csökkentem az esés lendületét, majd rugóként használva fellököm magamat ismételten állásba. Azonban nem állok meg, egy gyors jobb-bal egyenes ütéskombinációval megcélzom a fejét,  amely után, lemegyek guggolásba és az előbb, az általa használt lábsöprő mozdulattal próbálom kirúgni az egyik lábát. Mozdulataimat igyekszem kellő gyorsasággal végrehajtani, de ügyelek arra, hogy lássa a mozdulatot. Ha az ütéseket benyalja, akkor a lábsöprés elől nehezen tudna kitérni. Ha blokkolja az ütéseimet, akkor a lábsöprés ellen, még lehet esélye. Akár sikerül a támadás kombinációt kivédenie akár nem, megnyalom ajkamat és halk búgó hangon szólok. 
- Élvezem a harcot, gyerünk, támadj! 
Azzal egy védekező tartást veszek fel, ösztönözve még jobban a támadásra. Kíváncsi vagyok, hogy mi a legjobb támadása. Nekem már meg van a tervem. Ehhez egy picit kell húznom az időt, de úgy hiszem, hogy sikeres lesz. Ha netán habozik, akkor balommal még csalogató mozdulatokat is teszek. Próbálom elérni, hogy belelovalja magát a harcba. 
- Gyere cicus! Yuukihime megsimogat! 
Mondom mosollyal az ajkamon és várom a támadását.

Miután kikerülöm támadását, az enyém sikerrel zárul. Ez kissé meglep, ugyanis ez nagyon alap mozdulat volt, amit annak idején Taijutsu órán tanultunk. Szerencsére az örömöm nem lehet teljes, ugyanis hamar megtöri a zuhanását és karjának segítségével talpra szökken. A halvány mosoly ezúttal erőteljesebben megmutatkozik az arcomon. Tetszik a mutatvány, ráadásul már folytatja is a támadást.
Azonnal a fejem elé tartom a kezem, így az ütéseit fel tudom fogni. Azonban ennek köszönhetően nem látom azt, ahogy söpréssel próbálkozik. Sajnos későn veszem észre a támadást, ráadásul nem is megfelelően reagálok. Nem ugrok fel a levegőbe, egyszerűen csak megemelem az egyik lábam, de ő eltalálja a másikat, így szépen zuhanni kezdek. Reflex szerűen tartom ki a kezeimet és csillapítom az esést. Viszont nem követem a példáját és nem ugrok fel egyből, inkább "kiterülök", majd kigurulok oldalra.
Ezután elmarad a várt támadás, helyette inkább megszólal. Szavai jó hatással vannak rám, örülök hogy eddig élvezi a harcot. Így hát megpróbálom tovább fokozni az örömöket.
- Nem vagyok cicus... - szólalok meg.
Ezt követően támadásba lendülök. Egy jobb egyenessel próbálkozok elsőnek, amit azonnal egy rúgás követ: bal lábammal a jobb combját veszem célba. A rúgás után, amint lent van a rúgó lábam, áthelyezem rá a súlypontomat és körbepördülök, hogy jobb lábammal egy rúgást mérjek a hasa tájékára. Mindezt a tőlem telhető leggyorsabban próbálom véghez vinni. A mozdulat sor után hátra "táncolok" és körözni kezdek körülötte.

A lelkem mélyén örömmel konstatálom, hogy cseles támadásomat sikerült bevinni. Ugyanakkor győzelmi mámorra nem sok időm van. Buzdításom ugyanis célt ért és ellenfelem szívébe elvetettem a lelkes támadás magvait. Szinte pezseg a vérem, ahogyan figyelem ellenfelem támadását. Az ütése viszonylag egyszerű, egy egyenesen érkező jobbos. Bal karom ujjait kinyújtva, egy kifelé köröző mozdulattal hárítom a támadását. A következő pillanatban pedig azt veszem észre, hogy egy ügyes támadás csattan bal combomon. A rúgás fáj, ugyanakkor szerencsére nem a bokámat célozta, akkor ki tudta volna rúgni a lábamat. Válaszul, jobb lábammal letérdelve, megnyújtom elérési távomat és megpróbálom elkapni azt a lábát, amelyikkel megrúgott. Ujjaimmal tigris karmokat utánozva kapok lába után, de az utolsó pillanatban kicsúszik a kezemből. Talán még érzi is, ahogyan finom, kecses ujjaim végigcsúsznak a szandálján. Nekem azonban nincs időm bevetni a Drót Csévélés technikát, amellyel elérési távomat, további három méterre tudtam voltam nyújtani és elránthattam volna a földre. Ellenfelem ugyanis egy perdületet vesz és mivel én előtte guggolok, a rúgás egyenesen az arcomat célozza. Kizárt dolog, hogy hagyjam, hogy képen rúgjanak. Előnytelen testtartásomból, azonban nem tudok hatékonyan védekezni eme támadás ellen, kénytelen vagyok jobbra vetődni. Most én gurulok végig a földön, majd jobb kezemen megtámaszkodva, megpördülök a saját tengelyem körül és ismételten talpon vagyok. Ügyes ellenfelem van, tetszik a stílusa. Most viszont nem adok esélyt a pihenésre azzal, hogy szóra nyitom a számat. Nekem sem kenyerem a túlzott szájtépés, így végre kitalálok valami hasznos támadást. Újból a jobb-bal ütéskombinációt vetem be, reménykedve abban, hogy emlékszik, hogy milyen figura jön az ütéspáros után. S valóban, mintha az előbbi kombinációval akarnék próbálkozni, amint kezeivel védi az ütéskombinációt, leguggolok és .. lábsöprés helyett, oldalra dőlök, két kezemmel megtámasztom a testemet és jobb lábammal, most teljes erőből az ő hasa irányába rúgok. Amennyiben szerencsém van, úgy éppen felugrott a lábsöprés elől és ugyan nem a hasát, de telibe találhatom a lábait. Amennyiben sikerül a támadás, kettő-kettő. Akár sikerült a cselt bevetni és telibe kapni a lábait, akár nem mosolyogva várom ellenfelem mit talál ki és mi az újabb támadása, amivel megpróbál felülmúlni.
- Valóban nem vagy cica. Sokkal inkább tűnsz nekem Tigrisnek. 
Mondom elismerésképpen. Elvégre mindketten igen keményen próbáljuk ellenfelünknek megmutatni, hogy mit is tud. Micsoda szerencse, hogy nem a másik életének a kioltása a cél. Sajnálnám megölni. Így viszont a játék sokkalta szórakoztatóbb.

Kíváncsian figyelem a lány mozdulatait ahogy hárítja ütésemet. A rúgásra szerencsére nem számított, így az betalál. Reménykedek, hogy majd így elzsibbad a lába és lassul a mozgása. Arra viszont nem számítok, hogy megpróbálja elkapni a balomat. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel nem jár sikerrel, csak annyit érzek, ahogy kicsúszik a lábam a "karmai" közül. Ezután pedig jöhet a rúgásom, ami jelenlegi állapotában pont fejmagasságban indul útjára. Kissé még le is lassítom a mozdulatot, hogy ne legyen olyan erős, ha esetleg eltalálnám, de a kunoichi ekkor kifordul oldalra és csak a levegőt találom el.
Amint talpra szökken már támad is: újra az előző kombóval próbálkozik. Most viszont megpróbálom elkerülni a csapdát. Az első ütést ugyanúgy hárítom, de ekkor a kezem leengedem, míg a következő csapása elől elhajolok. Kissé meglep, hogy ugyanúgy próbálkozik, ezért felugrok a levegőbe. Azonban újabb cselt követ el: ezúttal nem söpréssel próbálkozik, hanem egy lábra mért rúgással. Nem tudok sok mindent tenni ellene, így magatehetetlenül benyelem a támadást.
Gyorsan szökkenek talpra és várom a következő támadását, helyette újra megszólal. Lényegében megdicsér, ugyanis alábecsülte a képességeimet. ~ Majd még megmutatom... ~
- Te sem vagy rossz - szólalok meg. - Igazi vadmacska vagy! - mosolyodok el, majd támadásba lendülök.
Megrohamozom, majd első lépésként egy söpréssel próbálkozok, a lendületet kihasználva tovább fordulok, majd szépen megemelkedek, hogy egy rúgást indítsak comb magasságban. A támadást követően újra áthelyezem a testsúlyomat, majd felugrok a levegőbe és a feje irányába rúgok egyet. A mozdulatot pedig egy egyenes, de erőteljes rúgással zárom, ami nagyjából a hasát éri, ha betalálok. Kíváncsian várom, hogy mire képes ha kicsit növelem a támadás tempóját, az összes támadásomat úgysem tudja kivédeni.

Ellenfelem sokkalta ügyesebb, mint azt gondoltam. Azt azonban egyáltalán nem engedhetem, hogy lepipáljon. Így, amikor rohamozni kezd, már sejtem, hogy valami huncutságra készül. A lábsöprési szándékát már eljátszotta egy párszor. Tehát, amint hozzá kezd, hátrébb lépek kettőt. Látom, hogy lendülete nem tör meg, tehát valami további furfangon jár az esze. Gyors kézjeleket követően életre hívom a Bunshin no Jutsut és egy klón jelenik meg előttem, miközben én ismételten hátrébb lépek. A következő rúgása, amely a combomat érte volna, immáron a Bunshint pukkasztja szét. Úgy tűnik, hogy ellenfelem mégse adja fel és tovább folytatja a támadás sorozatot. Következő rúgásával egyenesen az arcomat célozza. Karomat a rúgásra merőlegesen emelem fejem védelmére, így a támadása az alkaromon csattan. Éppen nyitnék egy kontra mozdulattal, hogy elvágjam kis pajtásom huncut kedvének fonalát, amikor az utolsó támadása a hasamat éri. Az erőteljes rúgás, nagyot csattan rajtam, ami egyből kipréseli a levegőt belőlem. Ez fájt. Ennek, ellenére, amikor görnyedésből felpillantok, szememben olyan szenvedélyes tüzet pillanthat meg, amelyet még nem nagyon tapasztalhatott. Az a tény azonban, hogy térdelek és a hasamat fogom nem jelenti azt, hogy sokáig szeretném még folytatni ezt az adok kapok dolgot. Legalábbis, nem Taijutsuban, vagy ha mégis, hát megspékelve néhány érdekes mozzanattal. Aztán egy ötlet villan elmémbe. Ellenfelem láthatja, ahogyan kézjelekbe kezdek. Ezeket neki is ismernie kell, így egyáltalán nem érdekel, hogy látja avagy sem. A Bunshin on Jutsu az. Három klón jelenik meg, az utasítás egyszerű, három irányból indítsanak támadást. Egy szemből, pont úgy, hogy takarásában legyek, kettő pedig oldalról. A szemközti, egy kalapács rúgással próbálja Hitoshi fejét célba venni, amíg a kettő másik a tőlem már látott bal-jobb egyenes kombóval próbálkozik. Én mindeközben helyzetet változtatok, amíg a Bunshinok okozta kidurranástól és az előlük való kitéréssel van elfoglalva. Tisztában vagyok vele, hogy képtelenek sérülést okozni, nem is az a cél, hogy megsebesítsék. A cél az, hogy mindeközben könnyedén helyzetet változtassak és elveszítsen szem elől. Az utolsó kézjeleim ugyanis a Kirigakure no Jutsu, a Ködrejtek. ha sikerült elterelnem a figyelmét a Bunshinokkal, akkor jelen pillanatban nem tudja, hogy merre vagyok. A Ködben nem lát és a Néma Gyilkolás Technikájával már csak arra várok, hogy megmozduljon, ha motoszkálni kezd, akkor a hangokból kiszúrom, hogy merre van. A Ködrejtek, pedig esélyt ad arra, hogy egy meglepetés szerű támadást indíthassak. Persze, amennyiben sikerül a klónjaimmal megzavarni és ténylegesen szem elől tévesztett.

Nem hagyok neki sok időt a védekezésre, azonnal támadásba lendülök. Első csapásom nem talál, meghátrál előle. Forgás közben észre veszem, hogy kézjeleket alkot meg, de a lendület miatt nem tudok ellene mit tenni. Ekkor egy sima klónt hoz létre, ami nem él sokáig, hiszen azonnal szétrúgom. Ez viszont pont elég ahhoz, hogy elszámítsam a távolságot. Sajnos leginkább csak a levegőt találom el. Azonban amikor megpróbál ellentámadásba bocsátkozni, az utolsó rúgásom betalál és a földre kényszerítem. Kissé kényelmetlenül érzem magam, mivel épp egy lányt küldtem földre... de hát megbeszéltük hogy gyakorló harcot fogunk folytatni.
Ezután figyelem ahogy kézjeleket hoz létre. Azonnal felismerem mit szeretne, ezért támadásba lendülök. Három Yuukihime támad rám, így kissé összezavarodok, nem tudom melyik az igazi. Az első támadást kikerülöm, majd egyszerűen csak megütöm a támadómat, de az csak egy klón volt. Ezután félre ütök egy kezet, amit újabb pukkanás követ. Megint fantommal foglalkoztam... majd a levegőben megérkezik a "valódi". Fejemhez szorítom a karjaimat, hogy védjem a rúgást, de megint csak egy pukkanás történik. Mérgesen nézek körbe, hogy merre lehet ellenfelem. Szépen rászedett... Azonban nincs menekvés, mert már köd vesz körbe. Elmosolyodok ezen, hisz tudom mire vár. Ha most én is elkezdek lopakodni, akkor szórakozhatunk itt a ködben órákig, vagy legalább addig, amíg fel nem oszlik...
- Patt helyzet ahogy észre veszem... - szólalok meg. - Egyezzünk ki egy döntetlenben, jó? - kérdezem tőle. - Ha én is elkezdek lopakodni, akkor sohasem végzünk!
Ezután ő is előkerül és egy kézfogást követően lezáródik a harcunk. Kissé fáradtan, de hatalmas mosollyal az arcomon térek haza. Nagyon élveztem ezt a harcot.