Ramen-bódé

Namikaze Minato(Inaktív) Szer. Márc. 31 2010, 20:24

Kumogakure no Sato legkedveltebb ramenezdéje, ahol ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb Ramen-eket készítenek el. Már messziről is megérezni a jellegzetes illatokat. Mag az étterem nem olyan nagy, miután elhúzzák a függönyt rögtön 4 személynek van hely leülni, ahol előttük készül el az étel, s van egy hátsó része, ahol 7 darab 6 személyes asztalok vannak a többi vendégnek.

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Ápr. 05 2010, 23:40

[Matten]

Az öreg vendéglős mint mindig, most is egy nagy mosollyal várta a vendégeket, kiváltképp egy bizonyos személyt, aki szinte minden reggel eljött ide, hogy megtölthesse a hasát. Az illető el is jött, de teljesen másképp viselkedett, mint máskor.
Yoshi szokásosan érkezett, pont 9 óra volt, mikor befordult a sarkon és onnan már látni lehetett az éttermet. A járásával sem volt semmi szokatlan, ugyan úgy zsebeibe mélyesztette két kezét és kimért léptekkel sétált. Hogy mi volt akkor a gond? A tekintete... Sárgás-narancsos szemei teljesen kihaltak, mintha eltűnt volna belőle az életkedv és a vidámság. Persze próbálta magát valamennyire összeszedni, de csak még rosszabbul érezte magát, ráadásul a szemei alatt is megjelent egy-két apró táska jelezve, nem aludt valami sokat. Mikor épp az étteremhez ért, az öreg már épp üdvözölné a fiút, mire az nem a pulthoz ül, hanem inkább egy asztalhoz. Egy sóhajjal huppan le egy székbe és vár. Szemeivel a környezetet pásztázta, hátha talál valami érdekeset, mikor megakad a szeme egy pókhálón. Egy szegény pillangó beleesett a pók csapdájába és reménytelenül kalimpál, hogy elmeneküljön, de tudja, nincs menekvés. A vadász is észreveszi, hogy kapás van, így rögvest el is indul a mozgolódó zsákmány felé. Mikor a lepke megpillantja végzetét, még inkább kétségbe esik és próbál elmenekülni, de a háló elengedi. A ragadozó rovar már épp eléri, mikor egy "acél darab" közbe avatkozik és a falba áll. Yoshi még sohasem látott gyilkos tekintettel bámul a Kunai felé, amit az előbb dobott el, hogy megmentsen egy rovart. Hamarosan a Kunai-ról a pók egy háló segítségével a földre száll és rohan is el a helyszínről. Az ifjú Jounin szinte már saját magát marcangolja és egy fáradt sóhajjal temeti arcát mindkét kezébe.
-Mi a fenét csinálok én?...- kérdezi magától, de válasz nem hallatszik.
Így csak várni tud arra a személyre, aki őt idehívta, mert beszélni szeretne vele, bár a Hamacho fiúnak egyáltalán nincs kedve most tracs-partizni. Sokkal inkább keresne egy nyugodt helyet, ahol átgondolhatná a dolgait...

**Sakohono Matten** Pént. Ápr. 09 2010, 14:25

Hamarosan újabb 20-as évei kezdetén járó fiatalember lép be a Bódéba. Szemében az élet fénye csillogott, arca pedig nyugodt volt és ránctalan. A Bódéba lépve előszöris köszönt a Ramenesnek:
- Üdvözlöm jóuram! - mondta majd körbenézett. Valakit keresett tekintetével. Hamar meg is találta a Narancssárgán világaító hajú fiút. A férfi lehajtott fejjel ült rosszkedvűen. Szeméből kiveszett az életkedv, szemei alatt meg ráncok voltak.
Matten, az előbb belépő férfi elmosolyodott, majd azt mondta a Bódésnak:
- Két nagy adag Rament kérünk ahhoz az asztalhoz. Tegyen bele jó sok tésztát, de az egyiket kérem ne túl fűszeresen - kacsintott, majd odaült a férfi mellé
- Hali Yoshi-kun - mondta neki hallkan. Yoshitaro nem válaszolt, vagy ha igen, akkor is csak motyogta - Még mindig Hiien, igaz? - kérdezte magát nem zavartatva, mostmár mosoly nélkül - Én is gondolkoztam rajta.. A barátod volt? - Yoshit nézte, ahogy ott ült lehajtott fejjel. Biztos azt gondolta, hogy haggyák már békén, mert egyedül akar lenni.. de Mattennek esze ágában nem volt békén hagyni. Ismerte az emberi gondolkodást. Aki nem akar senkivel lenni, annak Biztos társaságra van szüksége. Valakire, akiben bízhat, aki tudja, hogy a velejébe lát, és aki segíthet neki. Erre annak van legjobban szüksége, aki nem látja be, hogy szüksége van rá.. Csak utólag jön rá.
- A Halál... - kezdte Matten; nem tudta Yoshi figyel-e vagy sem, de azt tudta, hogy hallja és az agyáig előbb utóbb eljut - A Halál az élet része. Mindenkinek meg van a joga eldönteni, hogy mikor érjen véget. Ha akar, harcol érte, ha akarja eldobhatja, ha akarja, hagyja hogy Magától érjen véget. Yoshitaro.. egyszer mindenki meghal. van aki előbb, van aki utóbb. Hiien azt választotta, hogy eldobja magától eme adományt... a Bolond.
Ha eddig a beszéd megnyugtatta is egy kicsit Yoshi lelkét az utolsó nagy valószínüséggel fel is kavarta azt. Mattennek nehéz volt kimondania az utolsó szót. Ivott is rá egy tálkányi Sakét, hogy könnyítsen egy kicsit a lelkén. Nem tudta mit fog most csinálni Yoshi. Üvölteni, vagy sírni? Mindegy az. Ezzel legalább kiadja magából a feszültséget. Ez a lépés, szükséges volt, ahhoz hogy beszélgetés vagy akár Vita induljon közte és Yoshi között. Ha dühöngeni fog, Matten hagyja majd. Had védje barátja lelkét, de ha Matten végre tovább mondja, reméli, minden tisztább lesz, még a Gondolatai is.
Már csak az az érdekes, Mi is játszódik le most, Yoshiban.

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Ápr. 15 2010, 18:23

A Jounin még mindig csak maga elé bámult, még akkor is, mikor barátja leült mellé és kedvesen köszöntötte. Kezeit lassan a fejéhez tapasztotta és mint egy szenvedő állat, nyöszörgött. Hamarosan Matten belekezdett egy hegyi beszédbe, ami nem is érdekelte a férfit, de az utolsó mondatokra, mintha felébredt volna. Lassan fordult Matten-hez, miközben a kezeivel még mindig a fejét fogja, mintha le akarna esni onnan. Narancssárga tincsei lágyan hullottak az arcába és takarták el a tekintetét.
-Heh...- lehetett hallani Yoshi-tól, majd olyan dolog következett, amire senki se számított volna.
Yoshi nevetett. De oly' hangosan, oly' élettel teli, hogy még a Ramen bódé tulajdonosa is elmosolyodott rajta.
-Há-háháháháháááááá...Igen, az volt! Egy nagy hülye!- nevettet és hamarosan könny szökött ki a szemeiből.
Nem lehetett tudni, hogy a vidámság vagy a bánat jelei akarnak lenni azok a könnycseppek. A Kumogakure-i Shinobi még mindig kicsit kuncogva letette a fejét az asztalra és nézett maga elé.
-A 22-es csapat...Naganori Okasina, Hiien Ranaku, én, Kira-sensei és Hiu-sensei...ezek voltunk mi...Mind-mind egy páratlan cserekapcsolatban találkoztunk, hogy a nemzetek közt fennmaradjon a béke...és egyáltalán nem volt könnyű ennyi hülyével egy csapatban lenni, de...örültem, hogy lehetett egy másik családom.- vigyorgott maga elé, miközben fokozatosan kezdtek elapadni a könnyfolyók a férfi arcán. -Csak azért vagyok bánatos...mert...úgy érzem, azért halt meg, mert szörnyek hitték és így talán jóvá tehette azt...pedig a szememben egy testvér volt...- tette még hozzá.
Néhány perc és a tulaj jelent meg két gőzölgő Ramen-vel a kezében. Yoshi mosolyogva felkönyökölt, majd megköszönte az öregnek.
-Itadakimasu!- mondta vidáman, kettétörte a pálcikákat, majd rögtön behabzsolt egy jókora adag Ramen-t, végezetül pedig barátja felé fordult. -Köszönöm!- mosolygott rá.
Az időjárás eddig felhős volt, de lassan-lassan legyűrte a nap azokat a csúnya felhőket és meleg sugaraival simogatta a Jounin arcát.
~Remélem, apámmal együtt figyelsz odafentről...és meglásd, egyszer úgy is én leszek a Raikage!~ mondta magában, miközben a gyönyörű tájat figyelte.
-Mellesleg miért jöttél, Matten-san? Gondolom nem egy lelkifröccs kellett.- vigyorgott barátjára és könyökével megbökdöste barátját.

**Sakohono Matten** Csüt. Ápr. 15 2010, 19:35

Matten elmosolyodott Yoshi reagálásán. Könnyebb volt mint hitte a felvidítása.
- Jó gondolatok, Aibo! - mondta mosolyogva, de gyorsan elkomorodott - Ideges voltam a barátodra. Feláldozta magát, hogy megölje azt az Akatsukist, Konant.
Én.. arra esküdtem fel, hogy megakadályozzam, az emberek halálát, és békét teremtsek. Ám Ő Önmagát ölte meg a csatában, csak hogy végetvethessen nem egy Háborúnak hanem csak egy embernek. Az Akadémián azt tanították nekünk, hogy ez a Shinobi dolga. Megvédeni mindenkit és teljesíteni a küldetést, akár az életünk árán is. Ám az Én agyamban sosem volt a Halál vagy az önfeláldozás gondolata, mert.. szeretem ezt a helyet.
Szerintem jól tettem, hogy elhagytam a falumat. Elgondolkoztam a történteken, és eldöntöttem: Nem leszek Shinobi, ha ez az ára.
Matten belekortyolt a Ramenébe, jó étvágyat kívánt és behabzsolta a felét, nagy kedvvel. Miután végzett folytatta:
- Így hogy független lettem mindenféle hadseregtől, sokkal többet ehetek a béke érdekében. Például megtudhatom a Háború okait.. és ezzel el is érkeztünk jövetelem okait.
Kivette az asztal alól a magával hozott zacskót és kitette az asztalra. A zacskó átlátszó volt, és valami fekete-vörös-barna csomag volt benne. Matten hátradőlt székében, karba tette a kezét, majd egy mosollyal titokzatosan megkérdezte:
- Szerinted Ez micsoda? Egyet találhatsz Aibo!

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Ápr. 15 2010, 20:17

Úgy tűnik, Yoshi-ba újfent visszatért az életkedv és folytathatja göröngyös, ám kalandos életét. Matten újra belekezdett egy kis monológba, melytől Yoshi egy ideig csak mereven nézte barátját, miközben egy adag tészta lógott ki a szájából. Mikor befejezte, gyorsan lenyelte, majd elgondolkozóan az égre pillantott.
-Kicsit önös gondolkozás, de van benne valami. Bár én sohasem tudnám itt hagyni a falumat. Inkább megvédeni akarom, a szeretteimmel és barátaimmal együtt, még ha az életembe is kerül.- mondja mosolyogva.
Ezután újra pálcát ragadott és ismét habzsolni kezdte a Ramen-t. A csata nehéz volt, de végülis sikerült az utolsó adag tésztát is eltüntetni a tálból, majd két kézzel megfogta és a levelet jóízűen megitta.
-Áhh, de jól eset!- mondta egy vigyorral, mikor Matten előkapott egy csomagot.
Yoshi kérdően nézett barátjára, majd a csomagra. Gyanakvóan vizsgálta meg minden oldalról, majd befejeztével unott arccal Matten felé fordul.
-Őszinte leszek hozzád, Aibo...- kezdett bele Yoshi.- Fogalmam sincs...- mondta, majd gyanakvóan nézett a csomagra. -De ha tippelnem kellene...akkor az Akatsuki-s csaj?- tette még hozzá és várta, mi is lesz a kis csomag.

**Sakohono Matten** Csüt. Ápr. 15 2010, 20:30

- Én úgyérzem ezzel védem meg őket a leghatékonyabban.

***

- Úgyvan barátom! Valójában csak a kezei, az alsó fele, és a darabok melyek lerobbantak róla. Azért tartom így, hogy ne tudjon összeállni, és elmenekülni. Igaz most is eszméletlen.
Matten előre dőlt és kissé suttogva mondta:
- Konan, a hölgyemény, jelenlegis, egy titkos barlangban van, lekötözve, két klónnal Őrizve a Hold és Villám országának határán. Még nem ébredt fel, legalábbis semmi jel nem utál rá. Meghagytam, ha felébredt, egy klón azonnal eltűnjön és a tudatomra adja - újfent hátradőlt és mosolyogva folytatta - Úgy tervezem, kihallgatom, vagy csak szimplán beszélek vele.. Ha kedved van velem tarthatsz. Ám meghagyom: Semmiképpen sem avatkozhatsz bele. Egy szót sem szólhatsz, és nem is láthat téged. Szimplán szeretnék neked demonstrálni valamit - még jobban elmosolyodott, szemében meg valami huncutul csillogott, akár egy gyereknek - Valamint, szeretném, ha mégis elszökne közben, elkapnád. Mit szólsz? Szeretnéd meg tudni, mit rejt a vörösfelhős köpeny?

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Ápr. 26 2010, 19:59

A Kumogakure-i Jouni valójában csak viccnek szánta, hogy az a hölgyemény lehet a csomagban, de pont beletrafált. Legalábbis az alsó része abban van lezárva. Arca egy pillanatra megdöbbent és izzadságcseppek kezdtek gyöngyözni arcán, majd az üres táljába nézet. Percekig merengett magában és fokozatosan emésztette meg barátja mondatait.
~Csak végighallgathatom, hogy mit kérdez Matten Konan-tól...és nem avatkozhatok közbe...de ő mégis azt szeretné, hogy elszökjön és újra elkaphassuk...~ gondolta magában, majd két kezét összefonta és állát rátámasztotta.
~Mire készülsz Matten?~ nézett gyanakvóan a mellette ülő férfira, majd sóhajtott egyet.
Talán nem szólhat közbe, hogy megkérdezzen tőle valamit a vallatás során, de talán megtudhatja a háború okát, amivel talán békét hozhat a Ninja Világra. Mivel Yoshi-nak nem áll legjobban a komolyság, arcára egy ördögi vigyor húzódott és oldalba bökdöste Matten-t.
-Ejnye Aibo...Még hogy mi van a köpeny alatt? Te perverz...- nevetett egyet, majd néhány pillanat múlva elcsöndesedett és csak nézet maga elé, majd egy olyan komoly tekintettel nézett barátjára, melytől sokan libabőrösök lennének.
-Mutasd az utat...- mondta a férfi, majd várta, hogy merre induljanak.

//A kaland egyelőre le van fagyasztva!//

**Ruru** Hétf. Júl. 26 2010, 16:04

Néhány órával később épp a fa tetején, az egyik ágon ültem, amikor meghallottam Jogumi-san szavait... -ezek szerint felébredt -miszerint irány a kajálda!
-Egy pillanat és lent vagyok! -kiáltottam le lelkesen, majd frissen szerzett tudásomat felhasználva lerohantam a fatörzsön. A kemény munkától éhes lesz az ember, na...
Ez a chakrakontroll fejlesztő feladat jobban lefárasztott mint gondoltam, most még arra se éreztem késztetést, hogy a kajáldáig vezető utat végigkérdezősködjem. Jogumi-sant elnézve, még sel se ébredt igazán, nem úgy néz ki mint aki nagyon társalogni vágyna...
-Sensei, hová megyünk enni? -kérdeztem, amikor megéreztem azt a semmivel sem összetéveszthető illatot... Hmm... ramen... Kissé sietősebbre vettem a lépteimet, majd miután megérkeztünk, helyet foglaltunk a pult mögött, én pedig leadtam a saját rendelésemet. Amíg vártam unatkozva lóbáltam a lábamat a széken ülve, közben kissé elkalandozva nézelődtem.
-Sensei, az edzést mikor fogjuk folytatni? Ééés ahhoz kapok valami segítséget, vagy az is ilyen csináld-magad stílusban fog zajlani? -kérdeztem egy széles mosoly kíséretében.

Shikaku Szer. Júl. 28 2010, 22:59

Jogumi nem tűnt egészen beszámíthatónak, legalábbis az út többségét szuszogva tette meg, amiből nem sok jót vehettél ki, de a ramen szagára ő is felébredt, majd rendelt is egy jókora adagot. A kérdésedre csak egy teli szájas válasz érkezett, de ezt gyorsan le is nyelte, hogy normálisan tudjon hozzád szólni.
-Lássuk csak... folytathatjuk azonnal, itt vissza a terepen. Sok gyakorlás kell nemde? Azaz... Az is? Talán felmásztál a fára az első próbálkozás végére? Ügyes lány, mondtam én, hogy apád lánya vagy! - Azzal kapsz egy hatalmas kezet a fejedre, bizonyára simogatásként, de inkább bele lettél nyomva a székbe, mintha csak ott a helyszínen akarnának elültetni a földbe virágszálnak...
-Ha máris sikerrel jártál, akkor folytatjuk az edzést, mégpedig keményebben, hogy ez a haladás tényleges, és csontig hatoló legyen. - Az utolsó szavaknál egy pengeszerűen egyenes pillantást kaptál magad felé, és mintha a vidám sensei is eltűnt volna a föld színéről, de aztán megint kaptál egy tömött pofás, mosolygós képet, és egy kis nógatást, hogy hamar fejezd be az ételt.

**Ruru** Csüt. Júl. 29 2010, 11:10

A ramen, amit rendeltünk, pár percen belül már előttünk gőzölgött, így hát az evőpálcikákért nyúltam, majd egy "Jó étgyáat!" után neki is láttam, hogy minél előbb eltűntessem a tányéromból. :3 Amikor kedvenc senseiem teli szájjal kezdi mondani a magáét, viszonzásul teli szájjal pislogok rá párat, utalva rá, hogy ebből nem sok mindent értettem. Majd mintegy egyszerre lenyeljük a kaját, és ő immár érthetően ismétli meg az előbbi mondatát. Már épp válaszoltam volna rá, amikor a nagy lapátmancsával megpróbált belelapítani a székbe, azt hiszem, ez nála felérhet valami simogatással.
~Uhh... Van benne erő, ha ez a simogatás, milyen lehet a pofon? Azt hiszem jobb, ha nem haragítom magamra.
Egész fellélegzek, amikor elveszi a kezét. Miközben tovább mondja a magáét, kinyújtózom a székemben, akár valami jóllakott, álmos macska, megropogtatom a hátamat, pont amikor megemlíti a "csontig hatoló hatékonyságot"...
~Hát, remélem csak ilyen formában lesz az, és nem fog agyonszúrkálni kunaijal, shurikenne, tűvel katanával, vagy akármilyen más fegyverrel...-nyelek egy nagyot, majd amikor meglátom a mesterem szigorú tekintetét, majdnem félrenyelek... Egy kis köhögés, s minden oké, ő újra a szokásos vigyorát villantja felém, majd alig pár pillanattal később már kapom is a noszogatást, hogy ha folytatni akarom az edzést, nem ártana kicsit tempóznom. És tényleg, Jogumi-san tányérja szinte már üres, nem úgy mint az enyém.
-Jól van már, sietek... amúgy részemről folytathatjuk az edzést, sensei! -biccentek, majd gyorsan befalom a maradék ramenem.

Shikaku Csüt. Júl. 29 2010, 22:25

Jogumi jólesően pislogott pár laposabbat, amikor kiderült, hogy a tányérja üres, majd nyújtózott egy sort, és közben lecsúszott a székéről. Pár lépést tett kifelé, majd a kirakatba lógó kis függönyök alatt visszafordult.
-Várj meg a terepen, nekem egy fontos dolgom van még mielőtt hivatalosan is a csapatomba kerülnél. Úgy döntöttem jó lesz veled, habár nem is számítottam másra. - Azzal még vár pár pillanatot, mintha tétováznia kellene, vagy éppen mondania valamit és kilép a boltból. Ha jobban odafigyelsz, még hallhatod, amint ellép a boltocska mellől még megáll pár másodpercre, majd újra megindul.
Nincs már, csak egy pár csípésnyi a tányérodon. Vele mész, vagy esetleg utána, esetleg a terepre vissza?

**Ruru** Pént. Júl. 30 2010, 12:39

Na, éreztem, jól tippeltem, hogy én fejezem be később az evést. Ahogy elnézem, Jogumi-san mindjárt elalszik a tányérja a széken ülve...
~Szinte az egész napot végigaludta, hogy lehet még mindig álmos? Tisztára mint egy csecsemő, csak eszik meg alszik...-tűnődtem magamban, majd újra a tányéromat kezdtem nézni, s kicsit elkalandoztam a gondolatokkal ~Hú, azon milyen nevetnék, ha mégis elaludna, és belefejelne a ramenjébe... Kár, hogy már üres a tányérja, így kevésbé lenne vicces. De azért még így is nevetnék.
Már épp gondoltam volna tovább a kis képzeletbeli történetemet, amikor Jogumi-san lecsúszott a székéről és elindult kifelé, igaz, még néhány szót visszaszólt nekem.
-Ééértettem! -szóltam utána, de arra már nem mernék fogadni, hogy meg is hallotta. Egy kicsit még füleltem, hogy merre indul, majd sietve befaltam a maradék rament, előkaptam kis pillangós pénztárcámat /Yun, Saito, remélem figyelitek ezt Razz

/ és fizettem. Tényleg, én fizettem, de Jogumi-san? Habár lehet, hogy nála már csak az "írja a többihez" módon megy a dolog.
~Szóval, várjak a terepen... De amíg Ő nem ér oda, addig úgyis csak unatkoznék... Meg egyébként is, kíváncsi vagyok, hogy hová megy, vagy egyáltalán hogy intézik az ilyenet... -csillant fel a szemem, majd sietve utána indultam.
~Ki tudja, lehet, hogy még elalszik, vagy bajba keveredik... Nem mint ha olyan nagy megmentő lennék, de sosem lehet tudni... Ha elküld... akkor meg majd meglátom még.

Shikaku Pént. Júl. 30 2010, 18:55

Utána indultál, de akkor Jogumi már messze járt, mintha vagy a te falásod nem lett volna elég gyors, vagy ő tempózott volna rá pár pillanat alatt, de már csak egy sarkon láthattad befordulni az alakját, amint az evőpálcika felével a fogai között matatott. Felgyorsítottál, és át is ugrottál a sarkon, de a sensei már sehol sem volt. A piactéren álltál, ahol idős árusok a vidéki csemegék és áruk mindenféléjét kínálták a zsúfolt placcokon, a most is nyüzsgő embereknek. Láttál itt ninját, számolatlanul, zacskókkal a karjukon, kissé szokatlanul, "emberibb" életet élni, bevásárolni, és normális családokat, asszonyokat gyerekekkel, és idősebbeket kosarakkal. Egyszer csak a téren valaki fennhangon szólt, remegős-vénasszonyos hangon, vékonyan, de számodra most rikítóan. A keresésed tárgyát hívta az idős asszonyka a tömegből; "Jogumi-chan, fiam!" mire a szemeid keresni kezdtek.
A kis teret árkádos emeleti folyosók vették körül, és az egyiken lendült egy nagy fekete kar. Jei Jogumi távolról is hatalmas volt. A villanó mosoly kicsit új volt; nem volt benne álmosság, vagy nemtörődömség, sem gyerekesség egy cseppig se. A választ már nem hallottad, de bizonyára pár kedves szó lehetett, majd a sensei tovább indult, és az egyik ajtón belépett. Az ajtó pár centire még nyitva maradt...

**Ruru** Pént. Júl. 30 2010, 23:16

Úgy tűnt, mesterem felébredhetett, mert pillanatok alatt megsokszorozódott eddig megszokott sebessége. Akármilyen gyorsan próbáltam követni, mindig csak egy kevésen múlt, hogy sikerült megpillantanom, mielőtt újra eltűnik. Ezt játszottuk egészen addig, amíg a piacra nem értem, ott ugyanis akkora tömeg volt, hogy elveszítettem a nyomát. Hiába nézelődtem, alacsony termetemmel nem sok mindent láttam, pláne hogy az emberek többsége magasabb volt tőlem... Már indultam volna vissza, amikor egy ismerős nevet hallottam a piactér túlsó fele felől...
~Jogumi-chan? Ez valami vicc akar lenni? -vigyorodtam el ~Végül is, akár egy nagyra nőtt gyerek, biztos az édesanya az...-kerekednek el a szemeim egy kissé, majd követem az asszonyt egy darabig, mígnem a környező épületek árkádos emeleti folyosóján meglátom Jogumi-sant.
-De mégis, mit keres ez itt egyáltalán? -kérdezem halkan, inkább magamtól mint mástól. De mielőtt még hosszasan eltöprengenék a dolgon, már megint eltűnik egy ajtó mögött... Viszont, ha jól látom... és igen, jól látom, az ajtó nyitva maradt... Kíváncsiságomtól vezérelve elindultam az ajtó felé, de az ajtótól néhány méterre lelassultak a lépteim és megálltam.
~Kíváncsiság ide vagy oda, nekem itt valami gyanús... Az ilyen genin csapat szervezős dolgokat nem inkább a Raikage irodájában kéne intézni? Azt hiszem, jobban teszem, ha itt kint megvárom. A végén még rám ijeszt aztán itt ér vége ninja pályafutásom egy szívroham miatt. Amúgy is olyan fura figura, biztos ami biztos, inkább itt megvárom.

Shikaku Pént. Júl. 30 2010, 23:31

-Szóval kíváncsi szerzet vagy, hmm? - Vártál az ajtó előtt, éppen csak egy percet talán, amikor, érzékeid bármilyen jelzését nélkülözve hallottad meg a hátad mögül felbúgó halk hangot. Épp csak, hogy megugrottál, de az egyéb hatások nem látszottak kívülről, a sensei viszont tovább beszélt, így időd sem volt elgondolkodni semmilyen kérdésen. -Tudod mindenkinek megvannak a maga dolgai, amin nem változtathat, és amin nem is kell soha változtatnia. Te iséppen úgy vagy jó, ahogyan vagy. - A hang teljesen más volt, mint odáig, de határozottan Jogumi hangján szólt; most mély és lágy volt, éppen csak elvált a piac alapzajától. -Én csak egy dolgot kérek. Azon az ajtón még csak be se nézz... Most még azt sem kell tudnod, hogy miért. - Az utolsó mondatot hosszú csend követte, és ha visszafordultál is, Jogumit láttad magad mellett, amint a falnak támaszkodva, kezeivel a zsebében nézte a tömeget a piacon, egy valahonnan ismerős mosollyal.
-Rendben vagyunk?

**Ruru** Pént. Júl. 30 2010, 23:42

Alig telt el egy perc, s egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül. Ijedtemben a hang felé fordultam, de hirtelen azt se tudtam, hogy hogyan kerülhetett oda Jogumi-san, amikor az előbb még az ajtó mögött volt... Még mielőtt bármi mást reagálhattam volna, már újra beszélt, igaz, elégg nehezen lehetett kivenni halk szavait, a piac háttérzajai miatt. Amikor nekem szegezte a kérdést, csak gyorsan, szótlanul bólintottam egyet. Lehet, hogy kicsit talán túl gyorsan? Na mindegy. Az ajtón nem néz be. Nem akarja tudni, hogy miért. Nem kérdez. Részemről oké.
Hogy is mondjam, olyan különös volt az egész helyzet. Nem igazán tudnám megmagyarázni, hogy miért, de az volt. Nem is nagyon találtam a szavakat, így csendben vártam, hogy na, most hogyan tovább?

//Folytatás - Kiképzőterepek//

Shikaku Pént. Júl. 30 2010, 23:55

Jogumi felkel a támaszából, és zsebéből kiesnek a kezei. Ebben a pillanatban, fel is pillant, mintha meglepődne, és félig megemelkedő szemöldökkel rád néz.
-Te nem a terepen vagy? - Az egondolkodó arc marad, és akármilyen választ is adsz, a sensei motyorászik valamit, megfgja a grabancodat, és megindul. Ebben a pillanatban a környezetednek érzékelt világ eltűnt a szemeid elől, és elmosódott útként tűnt odébb minden. Egy perc sem telt el, mire hirtelen minden megállt, a testedet az egyetlen biztos pontként létező kéz visszafogta, te pedig mintha csak lebegnél, az esés idejére mozdulni se mertél.
Nyekkenéssel értél talajt, újfent a terep közepénél, a megmászott fánál, a sensei pedig sehol sem volt. Az egyetlen nem helyszínre illő dolog a fa törzsére tűzött kunai volt, egy levelet átszúrva:

Van pár perced felkészülni
életed eddigi legkegyetlenebb edzésére.

//Vissza a terepre!//

**Tomoshika Asuko** Vas. Nov. 07 2010, 13:54

Hahhh, a sors olyan kiszámíthatatlan, amilyen a saját kedélyem. Pár napja még azon háborogtam, hogy "drága", "egyetlen" senseiem halálra szadiz, és hogy olyan megalázó helyzetbe hoz, hogy nyáladzva rángatózom a földön. Most meg azon kesergem egy nagy tál miso-ramen felett, hogy nincs mit csinálnom, mert Franksenseinek hirtelen halaszthatatlan dolga lett. Persze nem kötött semmit az orromra, csak lepöccintett. Lehet, hogy úgy gondolta, nem érem meg a fáradtságot? Persze a szemembe nem merte mondani.
Nagyot sóhajtva turkálok az ételben, míg magamra nem borítom. Ekkor ugyanis felpattanok, és kisebb káromkodásözön közepette igyekszem valamelyest megmenteni a ruhámat. Nagyszerű! Úgy nézek ki, mint egy malac...
- Elegem van! - szakad fel belőlem a mai napi szerencsétlenségem felett érzett felháborodottságom. Ma biztosan kevésbé kedvelnek az istenek, mint tegnap! - Miért? - jön a következő kérdés az ég helyett jobb híján a bódé teteje felé emelt kézzel. Aztán persze magamba roskadok, a tulaj meg csak rázza a fejét. Már jól ismer, nem akad ki nagyon a megnyilvánulásaimon. Pedig mostanában igazán rám férne egy jó kis bátyói helyrerázó nyakleves...

Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Nov. 07 2010, 18:14

Valóban alakulhattak volna jobban a napjaid, hiszen ki látott már olyat, hogy egy sensei csakúgy ott hagyja a diákját, a mentoráltják, a leendő jobb kezét? Igaz, hogy őrült időket élünk, de nem túl szerencsés egy edzésprogram megszakítása, a félkész dolgokból sok jó nem szokott kisülni, főleg ha egy egyszemélyes természeti katasztrófával párosulnak. Erre még rájön, hogy az ízletes ebéded a ruhádon lnadol, valamint a székedre is lecsurog, szerencse, hogy a tányér ép marad, így a tulaj csak a fejét rázva kezdi el feltörölni a szétfolyt ramenkölteményt, amiben annyi munkája volt.
Te pár szalvétával igyekszel rendbe tenni magad és hangosan átkozod a világot, amikor költői kérdésedre egy ismeretlen hang gazdája válaszol. -Miért kék az ég kölyök?- Hátra pillantva meg is látod az idegent, aki annak ellenére, hogy kölyöknek nevezett, egyáltalán nem idős kb. 25 éves lehet, mégis látszik, hogy tapasztalt és sok mindent átélt már. Karjára egy fura kanji van tetoválva, amit nem ismersz fel.
-A nevem Arashi. Te vagy Asuko igaz? Küldetést bíztak rám és azt mondták ráérsz segíteni.- Szavai határozottan és barátságosan hangzottak. Arashi közelebb lépdelt, miközben várt a válaszodra.

**Tomoshika Asuko** Csüt. Nov. 11 2010, 00:13

Az önsajnáltatás különös dolog. Az ember tudja, hogy semmi értelme, ha más csinálja kifejezetten idegesíti, még akár fel is húzhatja magát a másik nyavalygásán, de ha neki kell csinálni, akkor jól esik, sőt, egyenesen sérelmezi, ha valaki félbeszakítja. Én is ezt éreztem: hogy jön ahhoz bárki is, hogy gúnyolódjon rajtam, mikor egészen nyilvánvaló, hogy az egész világ összeesküdött ellenem a mai napon. Felháborító!
Nem csoda hát, ha villámló tekintettel fordultam hátra, hogy jó alaposan végigmérjem az illetőt, aki nem fér a bőrébe, és beledumál mások dolgába, ami nem rá tartozik. Olyannyira bedurcáztam, hogy még az alsóajkamra is ráharaptam. Az ismeretlen - meglepetésemre - egész fiatal volt, így még inkább a szívemre vettem, hogy ledegradált holmi taknyos kölyöknek, és határozottan fűztem elutasítón össze mellkasom előtt a kezeim, hogy megfékezzem magam azon botor lépésben, hogy nekiugorva szálanként tépjem ki a haját. A nagy tekingetés közepette egy kanji hívja fel magára a figyelmet, ami a férfi karjáról vigyorgott rám fenhéjázva: nem ismersz, mi?
Na de ahogy a nevem elhangzott, mintha a villm csapott volna belém, vagy telibe talált volna egy Kyuuden... Pupilláim kitágulnak a meglepődöttségtől, még a durcássági szintem is mérséklődik normálisra.
- Küldetés? - rebegem érdeklődve húzva fel a szemöldököm, majd amikor el is jut a mondanivaló az agyamig, felsikkantok egy "ez az!" kíséretében, és hatalmas, lelkesedéstől túlcsordult szemekkel lépek egész közel a másikhoz, belépve az intim szférájába. - Miről van szó pontosan? El sem hiszem, olyan rég csináltam bármi értelmeset is, és még a sensei is eltűnt, ez a küldetés dolog mondhatni a legjobbkor jött. Milyen szintű? mit kell csinálni? Hova megyünk? Jön más is? - árasztom el izgatott szóáradatommal, épp hogy nem járok körülötte násztáncot örömömben.

Hatake Kakashi(Inaktív) Szomb. Nov. 13 2010, 14:33

A szőke hajú férfi meglepetten nézte, hogyan változol át egy önsajnáló kislányból, egy lelkendező hiperaktív kunoichibe. Legalábbis a ninja szellemed lángra lobbant, hiszen izgatottan vártad vajon, milyenküldetés lesz, milyen szinttel, milyen idegen új tájjal, emberekkel, veszéllyel. Arashi azonban elkapta a lábadat, és visszahúzott a földre szavaival, mielőtt tényleg elszálltál volna a feéhők közé örömödben.-Megálló kislány. Nem kell messzire mennünk, a falun belül van dolgunk, mondjuk én örülök is, hogy nem kell ilyen veszélyes időkben odakint kalandozni.- Mondta a Jounin, miközben a kobakját vakargatta.- A küldetésünk szintjét nem tudnám meghatározni, lehet hogy az A szintet is megfogja ütni, majd kiderül. Viszont jó, hogy nem etted meg az ételt, ugyanis nem szép látvány lesz az már szent kölyök!- Erre elnevette magát, de te érezted, hogy emögött a kacaj mögött semmi jó nem lakozik. Ezután megfordult és elindult, te pedig követted, mint egy engedelmes kis kutyus. Mielőtt még bármit is kérdezhettél volna a férfi tovább folytatta.
-Amúgy a küldetés egyben edzés is. Hogy megtanuld használni az eszedet és javuljanak a megfigyelési képességeid, ha Jounin vagy még elismertebb shinobi szeretnél egyszer lenni, akkor elengedhetetlen az érzékeid és a megérzéseid tökélyre való fejlesztése. Amíg oda érünk mondj pár dolgot a képességeidről.

**Tomoshika Asuko** Pént. Nov. 19 2010, 02:26

Ahogy a férfi mondandójába kezd, észbe kapok, és egy lépést hátrálok, kicsit valóban visszavéve magamból, de továbbra sem tudom legyőzni a késztetést, hogy vigyorogjak, mint a vadalma izgatott pirultsággal. Küldetés, kami-sama, küldetés! Kyáááá!
- Ehh? - reagálom le a hallottakat, hirtelen túl sok volt az egymás utáni verbális pofonokból... Nem megyünk sehova, ergo nem menekülök a szüleim elől? A küldetés szintje bemérhetetlen? Ráadásul lehet, hogy A szintű??? Hiszen sosem voltam még annyira komoly küldetésen, a legutóbbi a járványos volt, de az is csak C szintű volt a járvány mibenlétének ismeretlensége miatt... Még csak nem is szép a látvány, és a képességeimet kellene fitogtatnom?
Amilyen hirtelen kipirultam a lelkesedéstől, most olyan szinten lesápadok a földbedöngöléstől, s testtartásom is megroggyan, hanyaggá válik a rá nehezedő "súlytól". A valóság olyan, de ooolyan kegyetlen... Persze közben követtem, de ahh.. Ez így olyan kellemetlen...
- Hát, igazából... megelégszem azzal is, ha hasznos orvosi ninja lehetek egyszer... A képességeim meg... hát - most mit mondjak? Eufémisztikusan írjam körbe, hoyg reménytelen eset vagyok, vagy mondjam ki nyíltan? - nincs sok belőlük, de kiválóan alkalmazható vagyok türelmet növelő kiképzésekben - eresztek meg egy halvány mosolyt, még halványabbat, mint amilyenre a viccnek szánt megjegyzés sikerült. Aztán még egy nagy sóhaj, és belekezdek, korábbi képzésemnek köszönhetően hozzászoktam, hogy a lehető legpontosabb választ adjam a feltett kérdésekre, és itt sem akartam elsusmákolni semmit.
- A kiképzésem Yorutaru-senseijel kezdtem, de nála csak alapvető orvosi ninjutsukat tanultam, majd nemrég Franksensei... - itt elpirultam, hogy az általam használt gúnynév szaladt ki a számon. - akarom mondani... - a zavarom azonban még inkább nő, mert bizony halvány lila gőzöm sincs, hogy is hívják rendes polgári nevén a senseiem... lehet, hogy be sem mutatkoztunk végül is rendesen egymásnak? Az a bunkó! De kiosztom, csak jöjjön haza! - mindegy,, új sensei kezei alá kerültem, és elsajátítottam a gyorsgyógyítást, valamint egy támadóbb jellegű jutsut a Ranshinshout, tovább azonban még nem jutottunk. Ezen kívül nem sok mindent ismerek, pár alapvető jutsut, meg néhány, szintén alap elemi jutsut, az elemeim Víz és Villám, én csak úgy nevezem V&V poveru - rizsázok, igyekezve oldani a magamban összegyűlt feszültséget, de csak azt érem el, hoyg idiótán kezdek nevetgélni. Szerintem tuti sült bolondnak néz...

//Adatlapom ^^

Hatake Kakashi(Inaktív) Hétf. Nov. 22 2010, 20:33

Arashi végighallgatta a mondókádat és bár párszor elnevette magát nem szólt közbe, nem egy illetlen ember. -A vidámság éppen olyan fontos erény, mint a komolyság vagy az önfeláldozás. Ha az életed komoly és szürke, akkor nem ér semmit, néha kell egy kis bolndozás, néhány őrült tett, amit nem shinobiként hajtasz végre, hanem mint ember. -Magyarázta a véleményét a Jounin, miközben észrevetted, hogy számodra ismerős útra tévedtetek. Vajon mi is lehet ez a titokzatos küldetés?
-Amúgy meg a képességek mindig akkor törnek a felszínre, amikor nem várnánk. Az erő benned van csak elő kell hoznod. Az orvoslás, nagyon nemes formája a chakra felhasználásának és igen magas szintű is. Ne becsüld alá magad, mert attól gyengébb leszel sokkal.- Szavai megérintettek, de nem volt időd végiggondolni a gondolatmenetet, mert rájöttél merre is tartotok éppen.
-Á megjöttünk Asuko chan, menjünk be, és utána le az alagsorba. Ott várnak ránk.- Engedett be udvariasan előre téged a férfi, majd utánatok csapódott be a Kórház ajtaja. Ez még sok kérdést vetett fel.

// Kórházba írj! //

**Yotsuki Kagerou** Hétf. Feb. 28 2011, 21:07

//Shirogane Shiro//

A hó egyre jobban megeredt, ahogyan Kagerou az eget nézte elég hosszú ideig. A lány szavai, melyek hozzá szóltak, láthatólag nem érték el őt, olyan rezzenéstelen és egyben semmitmondó, merev arckifejezést vágott, mind akinek a képzelet máshol szárnyal. De ez nem volt igaz! Hallotta a kunoichi minden hangját, ahogyan a lány kezét, még mindig szorította.
~ Milyen furcsa... látom a kék eget, de mégis esik a hó! Vajon ilyen lehet a tenger is? Ah... mivel is foglalkozok azzal ami történt, sokkal örömtelibb, ha a jövőbe tekintek, mintha a múlton rágódnék...~ nézett le a lányra mosolyogva. ~Igen, nem tudom miért, de most úgy érzem, hogy őt is mindenképpen meg kell védenem mindentől...~
- Persze... de menjünk el valahova, mert így megfogunk fázni. - arcára széles mosoly ült ki, ahogyan a lány válaszát meg sem várva húzta magával. - Hol lenne a legalkalmasabb? Hol, vajon hol? - sétált össze vissza a falú hideg utcáin, ahogyan szegény Shiro-t magával húzta, ráncigálta, bár egyáltalán nem bántóan, nem fájt a lánynak a fiú szorítása a kezén. Sőt, mintha szándékosan, vagy talán véletlenül, még jobban befedte volna a lány kezét, talán azért, hogy ne fázzon? KI tudja.
Az idő egyre hidegebbre fordult, ahogyan váratlanul megállt a genin fiú, majd megfordulva a lány szemébe nézett. Arca elpirult, ahogyan a kunoichi arcát nézte, ahogyan mindkét kezével megfogta a a kezét. Mintha egy kicsit remegett volna, ahogyan lassan és kissé sután szólalt meg.
- Nekem ez lesz az első ,de örülök, hogy veled csinálhatom...- közölte a lánnyal, elpirulva, ahogyan közelebb húzta magához. Kagerou arca tiszta vörös volt, ahogyan a lány szemeit nézte, mosolyogva- … remélem, nem haragszol meg érte, de nem tudom megállni...- közölte a lánnyal - … sohasem gondoltam úgy egy lányra, mind most rád. - hangjába mintha visszatért volna az erő – Éppen ezért... -hirtelen oldalra nézett, ahogyan Shiro is követte az arcát és a Ramen Bodé ajtaja ellőtte állva, a fiú vigyorgó arcára lett figyelmes - … remélem nem gond, ha meghívlak egy ramenre. - nevette el magát zavarában- Sohasem hívtam meg egy lányt sem még ide, és sohasem hittem azt, hogy meg is fogok. De vele lenni, olyan, mind egy igazi baráttal. -mosolygott a lányra, ahogyan beinvitálta őt, majd helyetfoglalt, már csak a rendelés a beszélgetés volt hátra.

Ajánlott tartalom

Ramen-bódé

Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé

Re: Ramen-bódé