Ramen-bódé

Kagerou és Shiro végül is helyet foglaltak a bárban, egy eldugottabb kis részén, ahol senki sem venné őket észre a pincéren kívül és bár ez nem tetszett a genin fiúnak, hiszen ő éppen a legjobb kilátásban lévő és a leglátványosabb helyre akart ülni, végül beleegyezett és a kunoichivel szembe ült le, bár láthatólag mintha kicsit duzzogott volna, hogy itt olyan átlagosnak és észrevehetetlennek tűnik, de a pincér szerencsére észrevette őket és a rendelés felvételekor, szinte az étlap megnézése nélkül válaszolt Kagerou.
- Egy adag Yakitori-t kérnék! -mondta mosolyogva, ahogyan Shiro is azt kérte, bár ő két adagot, ami egyből felhúzta Kagerout, ahogyan rákiáltott a pincérre. - Hé, nekem inkább akkor hármat! -fújtatott egyet ahogyan Shiro-ra nézett olyan arccal hogy na! Én többet fogok enni nálad, mert férfi vagyok, nagyobb bendővel és nem olyan törékeny virágszál mind te! Arca mosolygós volt, ahogyan addig, míg nem érkezett meg a rendelt étel, ő bizony egyfolytában beszélt, nem hagyva semmi esélyt a lánynak arra, hogy kérdezni tudjon, bár azért érdekes volt, mivel éppen a rendelt ételről beszélt. - Ez az egyik kedvencem. Tudtad, hogy csirkéből készül, felhasználják a csibe combját, mellét, zúzáját, és máját is. - kezdett el mutogatni is - A húst kifilézik, a belsőségeket felkockázzák, hurkapálcára tűzik és roston, vagy grillen, a többi hozzávalóból kevert páccal locsolgatva készre sütik. - imitálta a forgatást is- Bár kicsit erős a páca, mert RizsPálinkát, Szójaszósz-t, barna Cukrot, Borst és őrölt Gyömbérből készítik. -csapott az asztalra- A kedvenc ételeim geyike. Szeretem az ilyen kosztot, egésséges, tápláló és emellett önbizalmat add, néha túl nagyot is. -vakarta meg a tarkóját, ahogyan az étel előkerült és helyet kapva előttük, neki is álltak, bár amit a genin fiú tett, inkább zabálásnak tűnt, ahogyan szinte falta a pálcikákat és eme tettében csak Shiro kérdése állította meg. - Ja igen! -emelet fel a pálcikát a levegőbe, ahogyan gondolkodni próbált.

- A legutolsó küldetésem kicsit messze volt innen, a fű országában. Eltévedtem, megfáztam és bejártam a fél országot, mire ráleltem a célterületre, de nem az én hibám volt, a térkép minőségével volt a baj, rossz helyre rakták a jelöléseket és fordítva néztem..- hát persze, hogy nem ő volt a hibás- Hát de igen. A kovács, aki a küldetést kérte, szép ki csapatott toborzott magának. Konoha, suna és egyébb országok shinobijai gyűltek össze, bár én tudtam, hogy csak azért vagyok ott, mert a Raikage-sama jól tudta, hogy még nincs kovácsról szólo versem, ezért kell tapasztalatot gyűjtenem. És gyűjtöttem is, bár a vers készül, de a küldetés, igazából könnyű volt. Valami nyápic kis ninja elakarta lopni az ürge kardját, mire én begorombultam és lecsaptam őt. -nevetett, bár ez nem teljesen így volt, épphogy túlélte a harcot vele- És veled. Az akadémia óta nem láttalak, gondolom, neked is ezer dolgod volt és sokat fejlődtél, pompás kunoichi-vé...- mosolygót rád, ahogyan egy újabb húsdarabot kapott be a pálcikáról. - Na mesélj te is valamit... mert azt a hadarást, nem nagyon értettem!

Kagerou elégedett arcot vágott, ahogyan megkapta az ételt és vigyáz nekiállhatott a falatozásnak, ahogyan egész végig Shiro szavait hallgatta, akit láthatólag teljesen magával ragadót a múlt és olyan átéléssel mesélte mi is történt vele, hogy az szinte teljesen meglepte őt. Bár igaz, hogy ez nem nagyon látszódott meg az arcán, hiszen az az elégedett pofa, melyet vágott, ahogyan teli szájjal nézett a lányra, semmi mást nem árult el, csak annyit, hogy az étel nagyon is ízlik neki. Néha azért megállt a lakomával, ahogyan Shiro egyes részeknél szinte a tányérjába fúrta fejét és teljesen elfeledkezett magáról, ahogyan csak akkor kapott észbe, amikor végzet és a legnagyobb megdöbbenésére Kagerou már elégedetten dőlt hátra teli pocakkal, hiszen a két adag étel már odabent emészthetetlenem a tányéron.
- Ez jólesett.- nézett a lányra kérdően. - Te nem eszel? Ha így folytatódott teljesen elfogysz! Egy shinobinak az étkezés nagyon fontos, hogy jó kondiban tudjon maradni. -markolt bele a feltartott keze bicepszébe, ahogyan széles és barátságos mosoly ült ki az arcára. - De hogy szavaljam el? Az lehetetlen, mind mondtam már nem végeztem vele, de ha akarod, elmondok, egy igencsak ideillő versemet. Nézzük csak, de csak akkor ha megeszed az összeset!- vette elő a kis noteszét, ahogyan kinyitva heves keresgélésbe kezdett. Néha hümmögött egyet elégedetten, majd megcsóválva tovább kereste azt a bizonyos költeményét, ahogyan az hirtelen megjelenő elégedett arca, mindent elárult arról, hogy megtalálta. - Megvan! _ nézett a lányra, aki nekiállt az ételnek, ezért felpattanva a székére, egyáltalán nem zavartatta magát tovább.

Kagerou úgy mosolygott elpirulva mind a paradicsom, de nemcsak a lány kedves szavai hallatán. Sokkal nagyobb, vagyis inkább nem nagyobb, csak parancsolóbb volt, ahogyan az üzlet vezetője, aki hát már nagyon unta Kagerou eme magánszámait, rendre utasította őt kiabálva, egy számukra láthatatlan irodából, de mégis a férfi hangja olyan parancsoló volt, hogy a genin fiú szinte azonnal helyett foglalt.
De mégis, csak a lányt nézte, ahogyan az majdnemhogy össze vissza beszélt. Na jó, csak maga Kagerou látta így, hiszen számára nem volt olyan fontos, hogy erőt keljen merítenie valamiből, hiszen volt elég magabiztossága, bár a kunoichi apró kis kérése a bókjai mellé, valahogyan reálisnak tűnt, de egyetemben ő maga nem nagyon akarta odaadni neki a verse másolatát sem.
- Hát nem is tudom... ez egy komoly és érett és egyben egyedi mű...- húzta el a száját különc módjára, ahogyan Shiro a semmiből kapott elő egy kis szalvétát és írta rá a ceruzával azokat a szavakat, melyek egy komoly és mély bölcsességet tükröztek, csak éppen hogy Kagerou, amint a kezébe kaparintotta az írást nem értett semmit belőle. - Hu... izé ... - Vágott buta és ostoba képet. Először a papira nézett, ahogyan bámuló és értetlen arccal a lányra nézett, majd vissza a papira, majd újra Shiro arca következett, majd újra a papír. A fejét lassan oldalra döntötte, ahogyan elhúzta a száját. - Hát ezt én nem értem! - nyögte ki, ahogyan a papírt lassan lerakta az asztallapra. - De, mivel ilyen kedves voltál és megajándékoztál én is adok neked valamit, ami bátorságot fog adni neked és örökre nem fogod elfelejteni...- ugrott fel hirtelen, ahogyan egy apró kis puszit nyomott a lány szájára, mely olyan gyors és váratlan volt, hogy a lány reagálni sem tudott. Kagerou szinte visszahuppant a székébe, ahogyan elvörösödve nevetett fel. - Mivel nem értettem mit írtál, ezért visszakaptad. Szerinted ez mit jelentett? -kérdezte széles mosollyal az arcán, ahogyan Shiro-t nézte mindvégig.

Kagerou csak szélesen elmosolyodott ahogyan a lányt nézte, aki nagyon is zavarban volt és ezt is akarta elérni. A lány nem értette a dolgot, ezért tisztán lehetett látni az arcán, hogy szinte már megint elkezd sírni ettől a lelki állapottól, ahogyan váratlanul felpattant és bocsánatot, na meg érthetetlen módon időt kérve, kiviharzott az éteremből.
- Hát ebbe meg mi ütött, talán ő sem érti azt, amit én? -kérdezte hátradőlve a székben, ahogyan a kezeit a tarkójára téve, felnézett a plafonra.

- MI a baj fiam? - kérdezte egykoron az édesanyja, ahogyan a lakásuk teraszán üldögélve csak lógatta a lábát és olyan szomorú volt azon a napon, mind eddig sohasem. - Csak nem az akadémia? - kérdezte újfent, ahogyan leült a fia mellé.
- Nem!- nézett félre, ahogyan elpirult.
- Hát akkor nemcsak egy lány? – kérdezte tőle nevetve, ahogyan Kagerou azonnal felkapta a fejét és teljesen vörös arccal nézett az anyjára, dühös és mogorva arccal, de ez természetes volt és ezzel szinte le is leplezte magát ellőtte. - Oh értem, nyugi. De tudod, a lányok igencsak bonyolult lények, akármit is mondott, nem nagyon lehet az, hogy komolyan is gondolta. Olyanok mind a szél, egyszerre erre, egyszer arra fújnak, néha dühöngenek, de valamikor megnyugtat a közelségül.
- Nem arról van...- nyögte ki lassan- … a mai nap éppen a versemet adtam elő a könyvtárban, mikor az egyik könyvtáros leordította a fejem, mire visszavágtam neki a rímeimel, de csak azt értem el, hogy laposra vert. -dünnyögte mérgesen.
- Oh... azt akkor megérdemelted, de miért vagy ennyire letörve akkor...-kérdezte, ahogyan a kezét Kagerou fejére rakva, megpróbálta megnyugtatni őt, ahogyan elmosolyodott. - Na bökd már ki!
- Volt vele egy lány, egy magának való, visszahúzódó osztálytársam, akit addig szinte észre sem vettem, de egyedül ő nézte mosolyogva a versemet, ezért is akartam megmutatni neki, hogy mire vagyok képes. De az alak a testvére lehet, mert együtt beszélgettek ellőtte és utána is.
- Szóval akkor azt hiszed, hogy ami történt, az miatt nem beszélgethetsz azzal a lánnyal? -kérdezte érdeklődve fiától
- Ki akar vele! -pattant fel- Ha arra sem képes, hogy odajöjön hozzám és lépjen velem szemben, akkor nem érdemli meg, hogy meghallgathassa a verseimet és a bennük lévő igazságot!

~Tényleg! Az volt az első, mikor találkoztam vele! Ugyanúgy mosolygott mind most! ~ pirult el, ahogyan a plafont nézte ~Végre lépett, ennyi idő után, de akkor miért csinálok ilyen hülyeséget! El sem hiszem, hogy adtam neki egy puszit, hiszen csak a barátom...~ marta magát, ahogyan Shiro visszatért és bocsánatot kért tőle.
- Mégis miről beszélsz!- pattant fel azonnal a székről, vörös arccal- Nekem kellene bocsánatot kérnem!- nézett félre zavarodottan- Csupán az van, hogy te voltál az első lány, akinek tetszett a versem és örültem neki, hogy végre találtam valakit. Hogy valakinek tetszik amit csinálok és nem akartam, hogy az a kötelék, mely kialakulni látszik megszakadjon.... szóval arra akarok kilyukadni, hogy ... izé...- vakarta meg a tarkóját, ahogyan mosolygott- Örülnék neki, hogy amikor ráérsz és nincs semmi dolgod, találkozhatnánk, hogy meghallgasd a mesterműveimet! Mit szólsz? Leszel a múzsám?

Kagerou kicsit elpirulva hallgatta a lány szavait, ahogyan valahogy de másnap érezte azt, mind azelőtt volt. Nem volt zavarban Shiro, vagyis nem annyira, nem beszélt már össze vissza, nem hadart, de ami a legfőbb volt, nem félt. Kagerou csak mosolyogva hallgatta a lányt, ahogyan egy enyhe csepp futott végig az arcán, hiszen amit a lány mondott, az túlmutatott azon néhány részben, mind amire a genin fiú számított, de egyben azt is elkellet ismernie, hogy igaza van, mindenben, amit mond.
- Ez természetes! - pecsételték meg igéretet – Egy múzsa a költő lelke! Az akire ránézve ihletett kap, az akit elakar varázsolni. Egy halhatatlan lény és eszme egy testben és én sohasem fogom hagyni, az a virág, melyre sikerült rálelnem, elhervadjon! - nevetett boldogan, ahogyan Shiro előtt, még ott volt mindig az étel, hiszen szinte alig evett belőle, ahogyan ezzel szemben, Kagerou már befalta mind a két adagját. - De, edd meg, mert elhervadsz...- viccelődött egy kicsit, ahogyan elengedte a lány kezét és visszaült a helyére.
Elővette a kis noteszt, mely mindig nála volt és melyet Shiro is már látott, ahogyan lassan írogatni kezdett bele. Néha a lányra nézett, majd vissza a füzetbe, olyan volt, mind ahogyan mondta, Shiro felismerhette, hogy Kagerou abból vesz ihletett amit lát és amit érez, így kicsit zavarban is lehetett, hogy állandóan ránézett, mikor valahol megakadt. Azonban ahhoz képest, hogy eddig milyen hangos volt ezután meg sem szólalt, egyfolytában olyan képet vágott, mind aki nagyon elfoglalt azzal amit csinál.
De valójában nem csak az történt, hogy a genin fiú, egy versen agyalt, hanem megvárta, hogy a kunoichi befalja az ételt, hiszen nem szép dolog megzavarni egy hölgyet az étkezés közben és nem is szép látvány,ahogyan mondjuk teli szájjal beszél, vagyis Kagerou így gondolta, éppen ezért is hagyta békén Shiro-t. De ahogyan befejezte, máris letette a jegyzetet az asztalra, ahogyan kinyújtotta a kezeit z ég felé, ahogyan nyújtózkodott.
- Ez igen! Annyi ötlet jut eszembe, hogy azt már nem hiszem el! -nevetett közben néha, ahogyan szinte egyből felpattant az asztalra, de azzal egyetemben zuhant is le, ahogyan egy kanál fejbe találta. Hát igen, az üzlet vezetőjének semmi kedve sem volt ismét, végig hallgatni a fiút.
- Azt már nem! Ha verselni akarsz, odakint kényelmesebb!
- Mit csinál! Meg is halhattam volna! -kiabált vissza a földről felpattanva Kagerou- Vagy annál is rosszabb, mit csinál, ha eltöröm az egyik ujjamat és nem tudok írni semmit, vagy elharapom a nyelven és nem tudok verselni! Magán száradt volna a tehetségem elvesztése! -örült a férfival, jó hangosan.
- Hát amit csinálsz, azért nem nagy kár!- vágott vissza.
- Megölöm! -tűrte fel a ruha úját Kagerou, ahogyan váratlanul elült vissza és kissé mérgesen, de Shiro-nak adta a jegyzetet. - Olvasd el, te adtál hozzá ihletett, így biztos magadra találsz majd benne! - motyogta zavarosan, ahogyan ez állt a füzetben.

Kagerou hátradőlt a székben, ahogyan a kezeit a tarkójára rakva kinyújtóztatta kissé az elzsémbelt izmait. Te a tekintettét le sem vette a lányról, aki elsőre belemerült a füzet lapjai közé. Talán éppen ezért, még a genin fiú sem látta a lány arcát néha, nem tudta, hogy mi ül ki rá és ez egy kicsit zavarta őt. Na jó, nem is kicsit, hanem nagyon! Már alig bárt magával, az egyik kezét az előtte lévő asztal lapjára rakva, játszadozott azzal, ritmikusan leütögetve az ujjait, de nem monotikusan, hanem inkább úgy, mind aki már alig várja, hogy végre valahára történjen is valami. Éppen ezért, nem tudott olyan sokig várni, így amikor végre a füzet mögül felbukkant Shiro boldog arca és hallotta a jól érthető szavait, szó szerint megkönnyebbült és mintha egy kő esett volna le, úgy érezte, hogy nyugodt, olyan nyugodt, mind eddig soha.
~Tetszik neki! Ez jó... de hát tényleg nem lett valami jó, de valahogy még mindig nem az igazi...~ vette vissza a fűzetett a kunoichi-től ~Valahogy nem elég jó a ritmikája és olyan érzés olvasni, mintha valami hiányozna belőle..~ gondolkodott, ahogyan a összecsukta a könyvet.
- Hát legyen, úgysem akartam ma semmit sem csinálni...- közölte a lánnyal aznapi előrejelzését, ahogyan felállt az asztaltól Shiro-val együtt. - … de kinek? Talán nem a bátyádnak? -kérdezte azonnal, ahogyan előreengedte az ajtóbál, miközben elköszönt az üzletvezetőtől is. - Majd holnap jövök öreg, meglátod, hogy sokkal jobb lesz a művem mind a mai...- cukkoltaa tovább az öreget, aki csak egy karlendítéssel jelezte, menjenek már egy melegebb éghajlatra, de mindez csak boldog mosolyt csalt az arcára, ahogyan becsukta maga mögött az ajtót és követte a kunoichit a város poros útján.
- Mert tudod, félek tőle...- nevetett- … az a könyvtáros fazon akivel mindig együtt lógtál nem is egyszer vett laposra, mert hangoskodtam és a tetejébe, hogy a rokonod, lehet, hogy nem nézi jó szemmel, hogy veled lát. -nézett a kunoichire, hiszen fogalma sem volt arról, ami a valóság volt- Talán neki is köszönhetem, hogy eddig egyszer sem szóltam hozzád, mindig féltem tőle valahol legbelül... nem azt mondom, hogy gyáva vagyok vagy ilyesmi...- kezdett el azonnal magyarázkodni- … csak tudod, mindig úgy állt melletted, mind a nagy és erős bátyád, éppen ezért sohasem mertem odamenni...

//Bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam! De csak most aktivizáltam ezt a karit újra!//

Kagerou nyíltan és az arcára kiülő kérdő tekintettel nézte a lányt és hallgatta annak a szavait, ahogyan egy másik férfiról beszél. Egy kicsit féltékeny volt, de hogy miért is? Azt ő maga sem tudta igazán. Hiszen csak barátok, és sokkal idősebb is nála, de mégis! Ahogyan róla beszélt, az olyan érzés volt neki, mintha őt jobban szeretné, ami logikus is volt, régebb óta ismeri, mélyebb a kapcsolatuk, de mégis ez valahogy rosszul esett Kagerou-nak. De követte a lányt az utcákon, egy szó nélkül.
- Meglehet, de...- állt meg a temető ellőt, ahova a lány kísérte, vagy inkább vezette őt. - Miért jöttünk ide? -nézett a lányra értetlenül, de hamar rájött, amikor Shiro egy sírhoz vezette őt, ahogyan elkezdett vele beszélni, elmondott neki mindent, mintha nem is egy sírkőhöz beszélne, hanem egy igazi, élő emberhez. De kagerou valahogy nem riadt meg, nem érezte kényelmetlenül magát, sőt Shiro-t sem gondolta örültnek. Tudta, hogy az ember, ha valakit elveszít, akkor annak elvesztése fájó pont az egész életében és nehezen engedi el, ő is így tett, amikor megtudta, hogy az ő nagyra tart apja, akit egész életében nem látott, de mindig akart vele találkozni, már meghalt. A saját szeret klánja ölte meg, akikért egész életében mindent megtett és ez valahogy őt is szomorúvá tette, azt akarta, hogy ha újra találkozhatna vele, akkor elmondhassa neki, hogy mennyire szereti őt, annak ellenére, hogy magára hagyta az anyját és ő is, hiszen az apja, és a történtek ezen semmit sem változtatnak.
- Tudom, most azt gondolhatod magadban, hogy de hiszen ő meghalt, de valójában ez nem igaz. Akihiko még mindig itt van velem, mindig segít most is. - nézett Kagerou-ra a lány, miközben a genin fiú a sírt nézte, szomorú arccal, ahogyan lassan megszólalt.

Itt fekszenek mind, rendezett sorokban az út két oldalán.
Jók és rosszak, dermesztő csendben a föld alatt.
Itt van mindegyik: buzgó hívő, a bigott ádáz hitetlen.
A halált együtt választó szerelmesek, s kőszívű szülők.
Itt fekszenek mind, rendezett sorokban az út két oldalán.
két ellenség most szomszéd az urnafalban megváltásra várva,
álló ígéret beteljesülését várva:
ha eljössz hozzám, itt leszek veled,
ha szólsz hozzám, csak némán felelek,
de akármi is történik, én mindig ott leszek veled!

Nézett Shiro-ra, ahogyan elmosolyodott. Nem szólt semmit, csak lágyan a mosoly lefagyott az arcáról, ahogyan közelebb lépett a lányhoz. Arca szomorú volt és ez őhozzá képest nagyon szokatlan volt.
- Tudom, hogy mit érzel, de ne hidd, hogy egyedül te hordozol ilyen terheket. - nézett a sírra- Ha az ember megosztja az érzelmeit másokkal, könnyebben boldogul, ez igaz, de ha olyan ember kezébe rakja, aki fontos neki, akkor ledobhatja a terheket és szabad lehet. -nézett vissza a lányra- És te vagy már az én múzsám, és mind mondtam megvédelek! Nem kell félned mástól már, mert ha kell én is ott leszek neked!- arca végre felvidult és olyan boldog volt, mind amikor megismerte, amilyenek addig is látta. - Amúgy itt van!?- változott fehérre arca- Nem kellene egy szelleműzőt hívni vagy valami...- dadogta- … én félek a szellemektől!

Újabb unalmas napnak néztem elébe.
Már egy jó ideje ez ment mivel a Raikage nem bízott meg újabb küldetéssel leszámítva egy két kutyasétáltatást és eresztakarítást.
A lényeg, hogy elégé unatkoztam mostanában.
Reggel miután felébredtem gyorsan kerestem magamnak valami reggelire valót, de sajnos nem jártam sikerrel, mert semmi ehetőt nem találtam a házban.
Nem volt más ötletem, minthogy elmenjek rament enni.
Nem a legtökéletesebb reggeli, de gondoltam most az egyszer ez is megteszi.
Gyorsan felöltöztem és mivel bármi megtörténhet vittem magammal a ninja felszerelésemet is.
Odafelé vezető úton természetesen semmi rendkívüli nem történt szembejött velem egy-két ismerős én meg köszöntem nekik.
Aztán persze odaértem a Ramen-bódéhoz, mivel még elég korán nem volt egy vendég se, csak az öreg vendéglős, aki épp az asztalokat törölgette. Amint észrevett engem abbahagyta a törölgetést és várta a rendelésemet.
Gyorsan rendeltem s egy tál rament aztán leültem és vártam.
Most, is mint oly gyakran a fantáziám önálló életre kelt. Most nem bikinis lányokról ábrándoztam, hanem hogy hirtelen megjelenik egy jounin és rám bízz egy küldetést, ami végre egy kis izgalmat hozz sivár életembe, de ez persze csak ábránd.

Az álmodozásaimat egy rejtélyes idegen szakította félbe méghozzá nem a legudvariasabb formába. Egyszerűen megragadta a galléromat és hátrarántott olyan erővel, hogy leestem a székről és még a fejemet is bevertem egy kicsit.
De amit azután láttam kárpótolt engem egy kicsit, merthogy egy fekete női alsónemű került a szemem elé. Már épp kezdtem volna magyarázkodni, de ezt a lányt, nem igazán érdekelte mi történt, persze lehet, hogy észre se vette mit láttam az ellőbb nem tudom.
A lényeg az, amit mondott azt mondta személyesen ő választott a segédemmé, és hogy érezzem magam megtisztelve, hogy a faluért és a tudományért kell szenvednem.
Ráadásul miután mindezt elmondta, olyan ördögi mosoly jelent meg az arcán, amitől a frász jött rám.
Vajon mire gondolhat, miért fogok én szenvedni, persze az ő fura stílusának elviselésén kívül. Lehet kísérletezni, akar rajtam vagy ilyesmi.
- Hát akkor üdv, Dr. Fukumi Koyori. Akkor szerintem mehetünk is.

- Jiiiiii. (Dzsiiiii) – adja ki ezt a megszokottan bámuláshoz csatolható fura hangot.
Még egy darabig méreget téged, ám korántsem választása helyességét illetően, hisz számára bárki tökéletes lett volna arról nem is beszélve, hogy véletlen pont te voltál az első a papírhalomban, ahol az éppen ráérő emberkék és feláldozható geninek szerepeltek. Persze minderről neked nem kell tudnod. Ám hagyjuk a teketóriázását, vagy inkább ő gondolja úgy, hogy elég időt vesztegetett azzal, hogy szavakra pazarolta az időt. Egy könnyed szökelléssel mögéd kerül, majd ismét galléron ragad és felráncigálva a földről elkezd maga után húzni. Szerencsédre valamennyire érti a férfias büszkeséget, ezért is nem a fenekeden ülve húz végig a falun, sőt egészen ki onnan, helyette csak részben hagyja, hogy lógj a levegőben, miközben szandáljaid sarkaitól porzik az út. Ez idő alatt egy mukkot sem szól, ám nem azt jelenti, hogy te nem kezdeményezhetsz beszélgetést. Ám a legnagyobb kérdés talán mégis csak az, hova visz téged bárminemű felszerelés nélkül.


// A postodat a Hegységrendszerekhez kérem. //

Azumi Yuurei írta:- A megérzéseimre hagyatkozom. Tudod rajtad lehet látni, a szemeidben. Az érzelmeid és amit kifelé mutatsz az nem csak egy hamis álarc.
Palástolni próbálod a valodi érzéseid ezt látom. Ezért minden nap amikor egy érzelmi viharba kerülsz meg kell küzdened önmagaddal.
Majd mosolyogva folytatom.
- És egyébként én eredendően ilyen vagyok. Nem érdekel, hogy a múltban mit tettél vagy mit nem tettél. Én a most tol a jelen pillanatól ítélek meg. Szóval eddig csak jót halottam rólad és semmi jelét nem mutattad, hogy az ellenkezőjét kelene hinnem. Talán a véremben van, hogy ennyire barátságos vagyok, de ez engem nem érdekel.
Felállok és kardjaimhoz sétálok amit fel veszek könnyedén a hátamra újra. Majd Kyr mellett termek egy szempillantás alatt. és jól meg borzolom a haját.
- Na akkor várlak titeket a Rámenes bódénál, és ha kedved van utána még velem lógni kibérelhetek egy kétszemélyes fürdő részt a Melegforrás Fogadóban. Mielőtt még azon aggodnál, hogy én menyi jót teszek veled.... nos gondolni se merj hasonlót ezzel kapcsolatban, hogy kihasználsz. Kellenek a szép emlékek, és a lazulás ki tudja, hogy mit hoz majd a küldetés a számodra. Amúgy imádom a társaságot, szóval nekem már ez is nagy ajándék.
Majd Intek és bucsuzom.
- Akkor a rámenésnél várlak.
Ahogyan érkeztem most ellenkezőleg távozok. Nem ugrálok a fákra csak simán lehető leggyorsabban elhagyom a kiképzőterepet.

A saját érzéseire… Vajon én is képes leszek ilyesmik meglátására? A saját érzéseimmel kár lenne tükör előtt álldogálással próbálkozni, elvégre azokat igencsak jól tudom, hogy milyenek. Átélem őket, egytől egyig. Bár ne így lenne, de ez ellen nem tudok mit kezdeni. Csak csendben hallgatom Azumit. Próbálom kikerülni a következő érzelmi viharomat. Ez többé-kevésbé sikerül is úgy, hogy mással kötöm le magam. Rinn bundáját kezdem el vizsgálni és néhány kósza levelet kiszedek belőle. Arra kapom fel a fejem, hogy Azumi megborzolja a hajam. Csak most veszem észre, hogy már hátára vette a kardokat. Hajamat megigazítom, és azon gondolkozok, hogy mit is mondhatott addig, amíg én a farkassal voltam elfoglalva. Néhány töredék megmaradt. Nem sok, de éppen elég ahhoz, hogy újabb gondolatokat ébresszen bennem. Nem tudom, hogy ő mégis hogyan képes így gondolkozni. Ilyen… Egyszerűen. Én… Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek elkülöníteni valakit a múltjától. De… Azért remélem, hogy sikerül. Most, hogy vannak barátaim, remélem, hogy nem csak a harcban leszek jobb. Nem ártana fejlődni emberi kapcsolatok terén sem. Elhúzom a szám, miközben a távozni készülő lányt figyelem.
- Ott… Találkozunk! – szólok még utána.
Én is feltápászkodom. Ezek szerint még van némi időm a vacsoráig. Nem akarom megváratni, ezért hamar elindulok haza. A ruháimat mindenképpen le akarom cserélni. Igaz, hogy a másik ugyanilyen lesz, de legalább száraz. Ez a lényeg. És talán egy meleg fürdő sem ártana. Lassan sétálok hazafelé, idegesítő tüsszögések közepette. Mikor hazaérek, beballagok a házba és azonnal megtámadom a szekrényemet. Amint megvan a ruha, adok Rinnek egy kis vizet. Ismét egy tüsszentés.
- Talán itthon kellene maradnom… - motyogom magam elé a fürdő felé totyogva.
Egy meleg zuhany mégsem árt. Rövid orrfújás, gyors tisztálkodás és öltözködés és már útra készen is állok. Rinnre nézek. Kissé elbizonytalanodom. Nem tudom, hogy mi értelme van ennek. És hogy mi értelme van kimenni a melegből a hidegbe. Bár itt sincs valami kánikula, de határozottan jobb az idő, mint a szabadban. És betegen nem kellene járkálnom. Mi lenne, ha elküldeném Azumihoz Rinnt egy üzenettel. De… Mi van, ha megsértődik? Ugyan már, ez csak egy kis betegség! Nem lehetek nyuszi! Nagyot sóhajtok, miközben egy pillanatra lehunyom szemeim. Mikor kinyitom, egy lépést teszek az ajtó felé. Kezem remegve nyújtom a kilincsért. Rinn közben oldalra billentett fejjel kíváncsiskodik és engem figyel. Hátra pillantok rá, majd elfintorodok.
- Ne nézz így rám, nem olyan könnyű! – mordulok rá, kissé felháborodva.
Mintha nem tudná, hogy mennyire nehéz nekem. Persze, ő mindig is könnyen barátkozott. Egyszerűen odamegy valakihez, megnyalja az arcát, vagy a kezét és minden el van intézve. Kinyújtom a farkas felé a nyelvemet, majd nyelek egyet és elindulok. A hideg miatt nem kell aggódnom, elvégre Azumi úgyis fürdőbe akar menni. Ott majd átmelegszem. Biztosan jót fog tenni ennek a kis megfázásnak is. Amint kiérek, ismét tüsszentek néhányat. Lehet, hogy ez nem is megfázás, hanem allergia? Hmm… Nem tudok róla, hogy lenne ilyesfajta problémám.
A rámeneshez érve alaposan szétnézek. Nem tudom, hogy most mit kezdjek magammal. Zavartan állok, oldalamon a fehér bundással. Letérdelek mellé és megsimogatom a fejét. Egyelőre nem vettem észre Azumit. Lehet, hogy még itt sincs. Ismét sóhajtok egyet, majd lehajtom fejem.
- Csak nyugalom… - suttogom magam elé.

- Víííííííííííí meg vagy Kyr.
Egy öröm teli fel kiáltás és hátulról már át is ölelem Kyr-t. Meg is szorongatom. Miért is ne hisz barátok vagyunk. Amint elengedem meg tud fordulni és szemügyre venni, hogy ki is ugrott a nyakába hátulról öröm ittas kiáltással. Ott álok nem pózolok csak mosolygok.
- Bocs a kitörésemért, de talán túlzótan is vidám vagyok.
Ruházatom nem a megszokott amit már láthattál. Most egy bordó kimonót viseltem. Lábaimon hagyományos szandálokkal felsö testem pedig egy sima fehér felső takarta csak. Egyszerű ruhadarabok, de még is hordoznak magukban valami rejtet jelentést. Amire már épp rá jönnél de még is elsuhan előled a megoldás. Meg fogom kezed és befelé terelgetlek rögtön alig van időd fel ocsúdni a meglepetésből.
- Nyugodtan kérj bármit, ne szégyenlősködj a vendégem vagy.
Látszódjon komolyan gondolom a főnököt magamhoz is intem türelmetlenül.
- Üdvözletem. Először is kérek egy rament tele rengeteg hússal. Minél több a húsi annál jobb. Ami a farkasnak lesz természetesen jah igen és lehetőleg minőségi alap anyagokból.
Majd elgondolkodva pillantok a főnökre.
- Én pedig egy enyhén csípős rákos rament kérnék. Illetve három zöld tea süteményt mindenkinek.

(Tsu vagyok elözö posztban nem zártalak le ezért most ide írom, a gyakorlásod eredményét. 8+ ch )