Naozumi Yamashita

// A rejtett tűk nevű teknikát szeretném elsajátítani. A karakterem bátyja, Hoteru tanítaná meg öccsének, ha ez lehetséges. Az első edzés utáni délután történik a dolog, mivel aznap még nem gyakoroltunk túl sokat, így Yamashita nem fáradt el túlságosan. A tűk árát levonom a pénzemből, ha elfogadják.//

Miután Yamashita hazaért élete első edzéséről, rögtön el is kezdte az aznap történtekről tartott beszámolóját szüleinek: mesélt az ismerkedésről a rámenezőben, a csapattársairól, illetve a kapitányukról. Már ott tartott, amikor Asaya-sensei kihirdette az aznapi feladatokat, amikor bátyja váratlanul betoppant. Meglepődve, de boldogan köszöntötte:
-Bátyó, hát te hogy kerülsz ide? Azt mondtad, csak holnap jössz!
-Sikerült hamarabb befejeznem a küldetést, elvégre mégis csak ma volt az első napod shinobiként, nem igaz? Na mesélj, mi történt?
Yamashita újra belefogott a történetébe, és mindent elmesélt, a legapróbb részletekig. Miután végzett, hozzáfűzte:
-…szóval hamarosan én is olyan jó shinobi leszek, mint te!
-Ugyan, ahhoz még elég sokat kell tanulnod. Bár ahogy elmondtad, egész szépen teljesítettétek a feladatot. Már ha nem hazudsz.
-Nem hiszel nekem? Gyere ki a hátsó kertbe és megmutatom.
-Ugyan, csak ugratlak – felelte mosolyogva Hoteru – de tényleg nem kéne kötekedned. A végén még komolyan veszem.
-Rendben van, te akartad – mondta Yamashita, majd elkezdte a bunshin no jutsu kézpecsétjeit formálni. Bátyja egy villámgyors kézmozdulattal megállította már az első pecsétnél. Yamashita ámulattal figyelte Hoteru mozgását, mire ő ismét elmosolyodott.
-Azt hiszed, hogy csak annyi egy jounin ereje, hogy sok jutsut ismer? Téves. Azon kívül, hogy tudni kell őket alkalmazni a megfelelő pillanatban, a chakrakontrollt és a testet is rendesen edzeni kell. Persze ezt valószínűleg a senseieddel fogod gyakorolni.
Miután befejezte a kiselőadást, elengedte Yamashita kezét. Ő kicsit elszontyolodott, látván, hogy még mindig ekkora a különbség kettejük között. Azonban hamar visszatért vidám hangulata. Hoteru elindult kipihenni hosszú küldetését, amikor kisöccse ismét megszólította:
-Akkor taníts nekem ninjutsut! Azt mondtad, hogy a chakrakontrollt meg az erőnlétet a senseiel fogjuk edzeni. Akkor veled meg hadd gyakoroljam a ninjutsut. Persze csak ha nem félsz, hogy lehagylak.
Az utolsó mondatra Hoteru megint csak elmosolyodott, majd az felelte:
-Nem félek tőle, hogy lehagysz. Sőt, biztosan tudom, hogy egy nap felülmúlsz engem. Jómagam pedig megteszek mindent, hogy ez a nap mihamarabb eljöjjön. Nem bánom, tanítok neked egy ninjutsut.
Miután végzett a beszéddel, mindketten elindultak a hátsó kert felé. Ez a hely elég nagy volt ahhoz, hogy gond nélkül edzhessen két ember. Az eleje tele volt virágokkal, bokrokkal, illetve egy-két fával, és egy keskeny macskaköves út vezetett a hátsó részébe, ahol nem volt semmi, csak fű, illetve egy emberméretű gyakorló bábu. Hoteru efelé vette az irányt. Megállt tőle tíz méterre, majd intett az öccsének, hogy figyelje. Ekkor mindenféle előkészület nélkül „kilőtt” három tűt a szájából. Yamashita ámulattal figyelte a mutatványt, mire bátyja elkezdte a magyarázatot:
-A teknika neve rejtett tűk. A lényege, hogy maximum három senbont átalakítasz chakrává, majd lepecsételed a torkodban. Innentől kezdve bármikor kilőheted őket. Remekül lehet vele meglepetés támadást indítani, de önmagában is meg lehet vele nyerni a harcot, ha a megfelelő pillanatban veted be. Kezdheted is. A kézpecsétek ugyanazok, mint a Tobidogunál. Először pecsételd le ezt az egy tűt, a többit utána megbeszéljük.
Azzal adott az öccsének egy senbont, és ledobta magát egy fa tövébe, elvégre eléggé fáradt volt a küldetése miatt. Yamashita sejtette, hogy ez csak a dolog könnyebbik része, de azért mégsem siette el túlságosan a lepecsételést. Letérdelt a földre, letette maga elé a tűt, majd behunyta a szemét. „Valószínűleg ugyanazt kell csinálni, mintha tekercsbe kellene pecsételni, csak gondolom a számba kell irányítani a chakrát. Mindegy, próba szerencse.” – gondolta. Kinyitotta hát a szemét, majd elmutogatta a megfelelő kézpecséteket. Nem is tévedett, a hatás ugyanaz volt, mint a Tobidogunál, a fegyver chakrává alakult. Ezután már csak arra kellett koncentrálni, hogy a megfelelő irányba vezesse. Ezzel sem kellett sokat bajlódnia, hiszen ezen a téren osztályelső volt az akadémián. Miután sikeresen lepecsételte a senbont, a bátyja ismét felállt, majd belefogott mondókájába:
-Rendben, az első fele a dolognal sikerült. Azonban most jön a neheze. A tűt vissza is kell alakítani chakrává, mégpedig úgy, hogy az „kilövődjön” az ellenség felé. Arra sem árt figyelni, hogy a tű ne vágja meg a szádat, de ezt gondolom nem kell részleteznem. Először úgy próbáld meg, hogy nem lövöd ki, csak simán megidézed.
Hoteru ezúttal nem ült vissza, amiből Yamashita arra következtetett, hogy ezt a részt hamar végre kell tudni hajtania. „Megkereste” a torkába chakra formájában bezárt senbont, átvezette a szájába, majd visszaalakította eredeti alakjába. Ez a rész nem okozott gondot, mivel csak ugyanazt kellett csinálnia, mintha tekercsből idézné meg.
-Nagyszerű! Akkor már csak megtanulnod, hogy hogyan lőjed ki a tűket az ellenséged felé.
Yamashita arra számított, hogy bátyja segít neki, vagy ad valami támpontot. Azonban ő csak elindult a ház felé.
-Várj már! - kiáltott utána – És mégis hogy kell kilőni?
-Erre már magadtól kell rájönnöd. Nem fognak mindent a szádba rágni a későbbiek folyamán. És ahogy már mondtam, a shinobi képességei nem csak a ninjutsukból állnak. Számos már készséggel is rendelkezniük kell. Az egyik ezek közül a mentális képesség, vagyis a gondolkodás. Rá lehet jönni a lényegre segítség nélkül is. Én is segítség nélkül sajátítottam el, és hiszek benne, hogy neked is menni fog. Majd holnap megnézem, hogy sikerült.
Miután befejezte, Hoteru adott még két senbont öccsének, arra az esetre, ha sikerülne elsajátítania a jutsut még aznap. Bátyja lelkesítő szavai után Yamashita megújult kedvvel látott hozzá ismét a tű lepecsételéséhez. Mikor ezzel végzett, elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan is kéne csinálnia. „Mi lenne, ha csak simán kiköpném?” – gondolta. Hamar bele is kezdett ötlete megvalósításába. A szájába vezette, majd visszaalakította a senbont. Utána pedig nemes egyszerűséggel kiköpte a bábu felé. A kívánt hatás azonban elmaradt, ugyanis egy sima köpet is messzebbre repült volna, mint a senbon. Lepecsételte újra, majd ismét gondolkodni kezdett. Jónéhány percig nem jutott eszébe semmi, így hát újra elképzelte, amikor a bátyja csinálta. Neki a szájából már eredeti formájukban érkeztek a tűk, vagyis még a szájban kell visszaalakítani. De hogyan lőtte ki? Erre a kérdésre nem kapott választ. Leült hát, hátha úgy könnyebben ki tudja találni.
Többször is megpróbálta, de egyszer sem járt sikerrel. Mikor már egy órája próbálkozott, úgy érezte, hogy nem lesz ettől semmivel sem okosabb. A chakrája is kifogyóban volt, és egyre éhesebb lett. Elindult hát a ház felé egy kis nassolnivalóért. Úgy tervezte, hogy egy kis pihenés után talán jobban fog menni a dolog, és a chakrája is töltődik egy kicsit. Gyorsan behabzsolt hát néhány tányér ráment, majd kifeküdt a ház előtti udvarra. Gondolkodott, hogy hogyan is kéne csinálnia, azonban semmi nem jutott eszébe. Már indult volna vissza a hátsó kertbe, amikor a szomszéd gyerekek kimentek játszani az utcára. Yamashita megállt, és figyelte őket, hiszen ez sok emléket felidézett benne a gyerekkoráról. Az egyik gyerek kezében egy fadarab volt… nem is, az egy csúzli, állapította meg. Fölvett egy követ az útról, és kilőtte a csúzlival… kilőtte… Ekkor Yamashita agyából kipattant az isteni szikra. Hát persze, hogy erre miért nem gondolt… pedig egyértelmű volt. Sietett a hátsó kert felé, hogy kipróbálja az ötletét. Mikor odaért, lepecsételte a senbont, majd nekilátott a dolognak. A chakra formában lévő tű mellett egy kis plusz chakrát is vezetett a szájába. Ezt felhalmozta a tű mögé, majd „kilökte” vele azt. Annyira a kilövésre koncentrált, hogy későn alakította át a senbont, így az nem lökődött ki, csupán fél méterre, és ott alakult vissza eredeti formájába. De ez nem szegte kedvét. Újra lepecsételte, majd ismét kilőtte, ezúttal a kilövés előtt egy pillanattal alakította vissza a tűket. Tökéletes volt az időzítés, a célzás viszont nem annyira. A bábu mellé lőtt néhány méterrel.
Nem vesztegette az időt, Yamashita a nap hátralevő részét célzásának tökéletesítésére, illetve több tű lepecsételésének és egyenkénti kilövésének gyakorlására szentelte. A jutsut tökéletesen elsajátította nap végére. Ki akarta hívni a bátyját, hogy megmutassa neki, azonban amikor elindult a ház felé, meglátta a keresettet, amint az ablakból figyeli őt. Hoteru elmosolyodott, majd elhúzta a függönyt. Yamashita fáradtan, de büszkén tért nyugovóra, egy teljesen új jutsuval a birtokában.