Nireiko Kai

Időpont: visszafele jövet a határmenti daimyo-tól
Helyszín: titkos ösvény Kumo felé
Elsajátítandó jutsu:
- Raiton: Raiken

A Jutsu a Kyuuden no Jutsuból lett létrehozva, azzal az eltéréssel, hogy a villámgömb a Ninja öklét veszi körül, egyfajta bokszkesztyűt formálva. A Ninja így nekirohanhat ellenfelének, és megütheti. Azonban figyelnie kell, hova üt. Csak a szívre, gyomorra és fejre mért támadás végezhet az ellenfelével, minden más módszer csak megsebezi a Ninját.

Magyar név: Villám Elem – Villámököl
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Kézjelek: Madár, Kígyó, Tigris, Ökör, Nyúl, Vadkan, Madár, Tigris, Kutya, Tigris
Pontok: 25
Chakraszint: 140


Lassan eltűnt mögöttünk teljesen a palota, ahol az elmúlt napokat töltöttük. Fájó szívvel hagytam el, elvégre ott maradt valaki, akit szeretek. Legszívesebben sírtam volna, de nem találtam helyénvalónak. A tény, ami miatt ilyen hamar el kellett jönnünk a palotából, valamiért balsejtelemmel töltött el. Kurogane még a szokottnál is mogorvább volt, ami újabb intő jel. Na szépen állunk, elmegyek pár napra és egyből feje tetejére áll a világ, legalább is Kumo. Nagyon remélem, hogy csak egy kisebb probléma van és igazából csak túloztak. Nagyon is reméltem, hogy így van. De mégis… a ninja ösztön nem hagyta, hogy felesleges tévhitekbe ringassam magam. A ninja egyik első számú ellensége volt ez. Szóval csak készenlét… mert már eggyel több okom van rá, hogy ne történjen velem semmi ,,véletlen” baleset. Hiába, a ninja léte állandó kockázat. Kockáztatja az életét, még akkor is, ha a szerettei inkább távol tartanák tőle. De a kötelesség meg már megint egy olyan program a ninja fejében, ami próbál elsődleges lenni… sokak pechére.

- Hé kölyök, itt vagy még?
A morcos hang kiugrasztott a gondolataimból. A fák lombkoronaszintjén ugráltunk. A határvidék így is jó messze volt a központtól, ezzel segítettünk rá a gyors utazásra. Igazából nem tudom, mikor indultunk el. Elég nagy volt az erdő, az időérzékemet is összezavarta. Csak annyit tudtam megállapítani, hogy dél elmúlhatott… talán.
- Igen.
- Pedig nem úgy nézel ki. Itt legyen a figyelmed, vagy pórul jársz.
- Rendben.
Valahogy nem voltam most vitatkozós kedvemben, szóval ennyivel igyekeztem lezárni a dolgot. Egy darabig még magamon éreztem a mellettem haladó Kurogane tekintetét. De aztán csak sóhajtott egyet az öreg és előre nézett.
- Jól láttam, hogy a harc során a Kyuudan no Jutsu-t használtad?
- Igen.
Kurogane hümmögött egyet.
- Tudod, a Kyuudan alapvetően egy alapjutsu, amire kiképzik az összes raiton használót. Mindezt azért, mert ebből fejlesztették ki az összes többi villám technikát. Éppen ezért több módosulata is van. Mit mondanál arra, hogy ha azt mondanám, hogy birtokomban van egy ilyen technika.
- Megkérdezném, hogy hajlandó lennél-e megtanítani.
Kuroganétól ekkor ritka reakció érkezett: elnevette magát.
- Egyre jobb a hozzáállásod, kölyök. Najó, legyen gyereknap. Figyelj, mert csak egyszer mutatom meg.
Pár másodperc múlva csak pislogtam. Kurogane csinált egy villámgömböt a keze köré, amivel aztán játszi könnyedséggel kettévágott egy eléggé masszív ágat, amit amúgy nem lehetett volna puszta kézzel kivitelezni. Úgy néztem rá, mint ha megmutatta volna a világ nyolcadik csodáját.
- Fa.
Az utolsó pillanatban tudtam csak kitérni az elém kerülő, masszív fatörzs elől. Így is bevágtam a karomat, ami éles, de gyorsan múló fájdalmat okozott.
- Ennek a technikának Raiken a neve. Biztos észrevetted, hogy hasonlít a Kyuudanra, elvégre azt is a kezedben hozod létre. Viszont amíg az egy távolsági technika, addig a Raikennel közel kell menni az ellenfélhez, hogy meg tudd sebezni. De kifizetődő. Ha ütést mérsz az alhasra, fejre vagy szívre, megölöd vele. Más pontokon is viszonylag jól sebez, de ott nagyobb a túlélési lehetősége. Érd be ennyivel. Mivel sietnünk kell, ezért nem fogunk megállni gyakorolni. Ezzel a tempóval holnapután reggelre érkezünk meg Kumoba, ha beleszámolom a pihenőket. Ennyi időd van megtanulni a technikát. A kézjelek: Tori, Mi, Tora, Ushi, Ne, I, Tori, Tora, Inu, Tora. Láss is hozzá. Megy az idő.

Neki is láttam, ahogy a vezényszónak eleget tettem. Eléggé hasznos technikának bizonyult, szóval meg akartam tanulni, lesz ami lesz. Még ha nem is sikerül az úton, otthon biztosan be tudom fejezni, ha ráfekszek. Szóval minden idegesség nélkül álltam neki a gyakorlásnak. Kicsit idegesített, hogy ilyen hosszú kézpecsétes a technika, de hát ez van, ezt kell szeretni. Kihasználva azt, hogy milyen közegben is vagyunk, meglett az önkéntes célpont is. Ha már Kurogane fán mutatta be a tudását, akkor én is azokat fogom célozni. De azért annyira nem vagyok nagyarcú, hogy kapásból megpróbáljak kivágni egy fát. Az ágak is bőven megfelelnek a célnak. Először is leteszteltem, hogy milyen ágakat tudok normális ütéssel lecsapni. Amint találtam olyat, hogy nem törte le az ütés, megjegyeztem a vastagságát. Utána következett a jutsu tesztelése. Miután elvégeztem mindegyik kézpecsétet, elkezdtem koncentrálni. Igyekeztem a Kyuudan emlékeit előhozni. Amikor kiderült rólam az Akadémián, hogy raiton az elemem, a beleegyezésem után beírattak egy külön tanfolyamra. Ott sajátítottam el több más hozzám hasonlóval a Kyuudant. Most ezeket az elemeket alkalmaztam. Mindenesetre ez a tréning most elég jó koncentrációs gyakorlat is volt. Nem csak a technika elsajátítására figyeltem, hanem arra is, hogy ne menjek neki egy fának se.

Kurogane figyelmét magamon éreztem mindvégig, persze ő meg nem szólalt, ahogy szépen lassan elkezdett felizzani a kezem. De egyből láttam, hogy ez még nem az, ami nekem kell. A gömb ugyanis a kezem felett lebegett. Kicsit félresikerült a dolog. Na mindegy. Eloszlattam a gömböt, majd kezdtem elölről. Új koncentrációs gondolatot találtam ki: igyekeztem rávenni a testemet, hogy ne a kezem felett, hanem azt körbevéve jelenjen meg. Próbáltam úgy elképzelni, mint egy kesztyűt. Meg kell mondanom, hogy ez el is tartott egy jó darabig. A Nap már átbukott a túloldalra, amikor arra lettem figyelmes, hogy hoppá, a gömb teljesen körbeveszi a kezemet. Össze is vontam rá a szemöldökömet. Meglóbáltam a kezemet, hátha elrepül. Ugyanis eddig párszor ezt eljátszotta velem a jutsu, hogy rajta volt a kezemen, aztán lendítettem egyet és azóta se láttam. De most a kezemben maradt. Elvigyorodtam…. aztán durr, neki egy fának.
- Én mondtam, hogy figyelj – szólt Kurogane, miután kissé kótyagosan felzárkóztam mellé. – Még van egy óra, míg megállunk. Addig van időd.
Az az egy óra pedig elég hamar eltelt. A végére sikerült rávennem a kezemen levő valamit, hogy ne tűnjön nagyon instabilnak. Az éjszakát a szabad ég alatt töltöttük. Viszonylag meleg volt, de azért gyújtottunk tábortüzet, majd egy rögtönzött, amúgy eléggé rossz ízű vacsora után nyugovóra tértünk. Volt is mit kipihenni, a sok gyakorlástól hasogatott a fejem.

Másnap reggel korán indultunk. El lehet képzelni, hogy mivel töltöttem el az időt a következő estig. Igen, kedves publikum, pontoson azzal. Ugráltam faágról faágra, haladva a falu felé, közben pedig fejlesztgettem a technikámat. Némi gyakorlás után, na meg persze megtett méterek, kilométereket követően sikerült újra előhívni azt a szikrázó burkot. Najó, nézzük akkor, mire megyek vele. Hát az első próbálkozásom eléggé epic fail volt. Amint megcsaptam a faágat, éreztem, hogy az nem fog engedni. Így hát amint éreztem az éreznivalót, a kezem el is távolodott, célponttól, mielőtt fennakadok rajta. Oké, ez azt jelentette, hogy nem volt elég erős. Akkor erősítsük meg kicsit. Ezzel telt el ez a napom. Folyamatos energia beleadások, meg persze merülő chakrakészlet. Óránként kellett pihenőt tartanom, hogy valamennyi regenerálódjon és tudjam folytatni a dolgot. A csapások egyre erősebbek lettek ezáltal, de azok a fránya ágak nem igen akarták megadni magukat. Néhány ugyan betört, de azokat puszta kézzel is el tudtam volna törni. Az áttörés megint csak késő délután jött meg. Egy igencsak termetes faág végül megadta magát a villám chakrámnak és kettérepedt, úgy ahogy volt. Hátra is néztem illedtemben, hogy jééé, sikerült, de ennek meg is lett az ára, mert megintcsak csattantam egy fán.

De ez nem szegte a kedvemet, még az se, hogy Kurogane gunyorosan mosolygott rajtam. Utánanéztem, hogy most tényleg sikerült-e, vagy csak szerencsém volt. Még két technikára volt elég chakra a szervezetemben ahhoz, hogy ne ájuljak be. Az első nem sikerült… de a második megint csak kettészelte a termetes ágat, mint forró kés a vajat. Ránéztem Kuroganéra, hogy ez most akkor mit jelent. Az csak hümmögött egyet és meg nem szólalt volna a világért se. Én csak fáradtan sóhajtottam egyet. Úgy éreztem, hogy ha nem is teljesen tökéletes, de megérte vesződni vele. Este elégedetten térhettem nyugovóra.

Másnap reggel folytattuk megint az utunkat. Teljesen kipihentnek éreztem magam, annak ellenére, hogy este úgy ahogy voltam, bezuhantam a hálózsákomba. Hiába, ilyen ez az alvás, hogy sok energiát ad, hol keveset. Aztán előre mondja meg a rosseb, hogy hogyan fog kelni az embere. Na mindegy, szóval rögtönzött, amúgy megint rosszízű reggeli után elindultunk, hogy teljesítsük a maradék két órás utat. Viszont ahogy haladtunk, észrevettem valamit előttünk: egy minden eddiginél vastagabb fatörzset. Elvigyorogtam magam. Najó, rendben, ha már így feltöltődtem, akkor itt az ideje, hogy megnézzük, tudok-e valamit. Megcéloztam útvonalammal a fát, ahogy kézjeleket formáztam. Ha sikerül, akkor minden jó, de ha nem… hááát, eddig is túléltem valahogy, ha keménybe ütöttem.
,,Tori, Mi, Tora, Ushi, Ne, I, Tori, Tora, Inu, TORA – Raiton: Raiken no Jutsu!”

Időpont: a Shirogane Shiro-val való találkozás előtt
Helyszín: Kumogakure, a Nireiko család háza
Elsajátítandó jutsu-k:
- Harigane Saku

A technika az Ayatsuito no Jutsu azon változata, melynek segítségével a ninja képes úgy körbehálózni az ellenfelét, hogy az semerre se legyen képes mozdulni anélkül, hogy bele ne akadjon a drótokba.
Chakraszint: 90
Szint: D
Megkötés: Ayatsuito no Jutsu

- Dainamikku Akushon

Ez a technika a gyors fellépést teszi lehetővé egyik percről a másikra határozottan az ellenfél előtt teremhetünk és nyomban használhatunk is egy rúgás vagy egy ütés kombinációt, de ezzel a sebességgel távolodhatunk is ekkor védekezésképp szolgál.
Szint: D

Chakraszint: 60

Az élet nem állhat meg, tartja a mondás. Alighogy hazaértem, Rukia már közölte velem, hogy edzéseket fog tartani nekem, mielőtt még eltunyolok. Talán ez még igaz is lett volna, ha nem egy olyan küldetésről jöttem volna vissza, ahol ninjákkal futottam össze... ráadásul minimum jouninokkal Kiriből. Egy napot, ha pihenhettem max. Na de mit van mit tenni, ha egyszer ninja az ember. Addig szavam ne lehet, míg legalább technikát tanulok. Szóval miután alaposan bereggeliztem, lemásztam a csapóajtón át a pincébe.
- Ó, itt is van a hősszerelmesünk - vigyorgott rám Rukia.
Csak sóhajtottam egyet. Mióta a nővérkém megtudta, hogy mi is történt a küldetés alatt, egyfolytában ezzel a megszólítással üdvözölt. Most inkább nem tettem meg neki azt a szívességet, hogy ugrok rá.
- Nocsak, most nem kéred ki magadnak?
- Valld be, hogy csak azt nehezményezed, hogy beelőztelek.
Ez bevált, Rukia az ajkába harapott.
- Najó, kezdjük el az edzést - fordult teljesen szembe velem. - Erre a hétre szabadságot kaptam, szóval tudlak felügyelni téged mindvégig.
- Na de onee, miért nem mész el akkor pihenni? Nagyon sokat dolgozol így is, lehet rádférne egy kis kikapcsolódás.
Rukia elmosolyodott.
- Kedves tőled, hogy törődsz velem, de nekem ez éppen elég. Elvégre én csak ülni fogok, míg te gyakorolsz.
- Jogos
Drága nővérem megropogtatta az ujjait.
- Kezdjük is. Két technikát szeretnék megosztani veled. Egyik se valami eget rengető S szintű technika, de módfelett hasznos lehet, ha a megfelelő pillanatban használod. Az egyik technika egy korábban tanultra épül, az Ayatsuito no Jutsura. Ez a Harigane Saku.
Rukia már előkészített egy szalmabábút, amit felállított a fal mellett. Most előhorgászta oldaltáskájából a drótját, majd koncentrálni kezdett. Hirtelen a kezében tartott drótok, mint ha kígyók lennének, úgy csapódtak a kezéről a bábú irányába. Egy pillanat alatt gúsba kötötték a magatehetetlen szalmabábút. Ahogy elnéztem, rendes ember esetében a karokat minimum használhatatlanná tenné. Rukiának nem kellett túlságosan sokat magyaráznia, viszonylag hamar felfogtam a lényeget. Felvettem a pozíciót a bábu előtt, majd belekezdtem a gyakorlatba.

Nem volt nehéz technika, két nap alatt megvoltam vele. A probléma azzal volt közben, hogy mennyire tudom rávezetni a chakrámat a drótra. Mert itt azt kellett, lényegében a testemben áramló chakrával kellett megerősítenem a drótokat, mintegy át is véve rajtuk az irányítást. Szóval igazából azzal ment el a legtöbb idő, mire erre rá tudtam venni a chakrámat. Megszenvedtem vele és ha belegondolok, hogy csak egy kis része volt a chakrás irányításnak, kiráz a hideg. Hallottam már olyan harcosokról, akik gyakorlatilag mindent képesek voltak chakrafonalakkal irányítani, tetszés szerint. Én pedig csak nem csináltam mást, mint kilőttem egy adott irányba és rátekertem. Ki tudja, talán érdemes lenne időt fordítani a közeljövőben. De nem ma.

A második nap végére már összejött a technika. Ez azt jelentette, hogy egyszer sikerült, nem pedig az elsajátítását. A harmadik napra mertem csak kijelenteni azt, hogy elsajátítottam, amikor is sikerült többször egymás után végrehajtani a jutsut. Tehát nem csak szerencsém volt az imént. Rukia aznapra le is fújta az edzést és pihenni küldött. Szóval a negyedik napon jött a folytatás.
- Kicsit szakítunk a ninjutsukkal, jöhet egy kis taijutsu - mondta nekem ezt a pince túloldalából.
Aztán egyik pillanatról a másikra megjelent előttem, majd homlokon is pöckölt.
- Dainamikku Akushon. Hasonló a Shunshin no Jutsuhoz. De ez sokkal nagyobb gyorsulást tesz lehetővé a számodra, ráadásul egyből támadhatsz, amit a Shunshin nem tesz lehetővé, hiszen azt inkább utazásnál és visszavonulásnál lehet főleg használni. Ezzel a technikával támadhatsz és védekezhetsz is, nem tesz különbséget a kettő között.
Rukia újfent a bábut hívta segítségül, amit kifeszítettünk a falra. A feladatom az volt, hogy a pince túloldalából indulva meg kellett jelennem a bábú előtt és megtámadnom. Mindezt a jutsu felhasználásával. Viszont nem indult jól. Rukia nem hiába hasonlította a Shunshin no Jutsuhoz, egyfolytában azt használtam fel valamiért. Pedig ez taijutsu volt, nem pedig ninjutsu. Végül ez a felismerés volt az, ami segített elsajátítani a technikát. Ha ninjutsut használ valaki, akkor teljesen a chakrájára hagyatkozik. Taijutsunál nem számít annyira a chakra, éppen annyira kell a test energiáját is felhasználni. A munka megoszlik test és chakra közt.

A második napra már kezdtem belejönni. Igaz, sorozatban a másik technika jött össze. Ám a délutáni órákban történt valami. Valahogy éreztem a testemben, hogy valami másként működik... és ami azt illeti, sokkal gyorsabban sikerült véghez vinni a befejező ütést a bábuhoz való megérkezésemkor. Mint Rukia elmondta, végre sikerült a technika... hogy aztán végignézze, hogy sorozatban nem megy megint. De ez már haladás volt. Másnap jött a begyakorlás. A kezdeti sikertelenségek után kezdett újra jól összejönni a megmozdulás. Egyre többször használtam a nővérem által tanított megmozdulást, mint a Shunshin no Jutsut. Este végül elégedetten vetett véget az edzésnek.
- Remek. Akkor holnap még tartunk egy kis átmozgatást és vége is a hétnek.
- Jajj onee, ne csináld már - húztam el a számat. - Velem foglalkoztál végig, gondolj kicsit magadra is.
- Most csak szeretnéd ellógni.
- Nem Rukia, pihenj meg, ha csak egy napig is.
Rukia erre oldalra döntötte a fejét.
- Tudod Kai, te jobb vagy bármelyik vértestvérnél - nyomott egy kokit a fejemre. - Na jó, meggyőztél. Gyere, menjünk vacsorázni.

Ennek fényében az egyik fent levő technikát a 2011 végi ajándékként könyveltem el.