Nireiko Kai

**Nireiko Kai** Pént. Május 14 2010, 23:39

Nireiko Kai naplója

A baki

,,Aznap reggel elég kómás volt az ébredés. Valószínűleg az előző napon történt chakra-kontrollos edzés volt az oka, ami igencsak leszívott engem energiailag. Persze, ahogy az lenni szokott, lassan eltűnt az agyamról a szürke köd, nekem pedig eszembe jutott, hogy aznapra nincs semmi se betervezve. Rukia ugye tanár lett az akadémián, szóval eléggé be van táblázva egy időre. Ergo a tanulás tőle kilőve."

,,Kellett vagy fél óra fejtörés, mire kitaláltam, hogy mit fogok csinálni aznap: bemegyek az akadémiára kérdezősködni, hátha valaki tud róla, hogy most akkor lesz-e senesi-em, vagy kénytelen leszek visszaülni a dedósok közé. A terv kész volt, már csak meg kellett valósítani. Ehhez ki kellett kelni az ágyból, átsétálni a fürdőbe, elintézni a dolgokat, vissza a szobába, és stb."

,,Újabb fél óra múlva már teljes ,,harcidíszben" álltam a konyha ajtajában, amikor is beszóltam anyámnak, hogy elmegyek itthonról. Mi tagadás, ő is elég álmos volt, csak intett felém egyet, én pedig már mentem is. Nem siettem, ezért hát gyalogosan, lassú tempóban sétálgattam az utcán. Tíz perc séta és nézelődést követően megérkeztem az akadémia kapuihoz. Bementem az udvarra, majd már éppen ki akartam nyitni az ajtót, amikor az magától kicsapódott és kisétált rajta Gataka sensei, a régi osztályfőnököm."

,,Nem sok hiányzott hozzá, hogy lendületből fellökjön, de még időben sikerült kitérnem előle. Kissé zavarba is esett, amikor észrevett engem. Mondjuk az, hogy addig nem látott, meg se lepett. Eléggé ködös volt az arca a dühtől, és ahogy ismertem, tisztában voltam vele, hogy ilyenkor nem jó az útjába kerülni. Elbeszélgettem vele, mire kiderült, hogy az ügyemben még mindig nincsen haladás. Ez kissé lehangolt, de nem mondanám, hogy váratlanul ért. Mindenesetre az megtudtam, hogy az egyik sensei gyakorlatot tart az akadémia udvarán, szóval becsatlakozhatok hozzá, ha gondolom. Ez kissé felvidított, és a sensei-től elköszönve már mentem is."

,,Nem kicsit lepődtem meg, amikor az udvaron átsétálva megtaláltam a delikvenseket. Ott találtam két régi osztálytársamat, Moannát és Kagerout. Kagerou éppen gyakorolt, szóval én addig csatlakoztam Moannához, nézőnek. De amint a srác végzett, csere történt, szóval elbeszélgettem a régi haverral. Tervbe vettük, hogy amint Kagerou kipiheni magát, tartunk egy kis edzőmeccset, míg a sensei Moannát tanítja. Fel is álltunk alapállásba, de a jelek szerint a lány túl hamar végzett, mert a sensei leállított minket, mielőtt még csinálhattunk volna valamit."

,,Ahogy ott álltam, hírtelen eszembe jutott valami. Valami, aminek következtében az arcom jelentős változáson ment át a szín szempontjából. Ugyanis olyan fehér lettem, mint egy vámpír. Gyorsan elköszöntem, majd a többiek reakcióját meg sem várva otthagytam őket és szinte száguldottam hazafelé. Igazából nem akartam belegondolni, mi lesz akkor, ha anyám meglát. Ő nevelt fel, de talán ő is lesz a halálom…"

Két hónapos bővítés

Évforduló

,,Olyan gyorsan jöttem, hogy szinte elmosódott körülöttem a falu. Mikor megérkeztem az ajtónkhoz, meg kellett támaszkodnom a falon, mert annyira megszédültem, hogy kis híján elvágódtam. Miután nagy nehezen összeszedtem magamat, bementem a házba. Csakhamar szembetaláltam magamat anyám paprikavörös arcával és villámokat szóró szemével. A fekete ruha, amit viselt, csak jobban kiemelte az arca vörösségét.
- Milyen nap van ma?
- Tudom-tudom, elfelejtettem! - előztem meg a felesleges barkópát.
- Elfelejtetted?! Hogy tudtál ilyet elfelejteni?
Majdnem visszaszóltam neki, hogy mint ha ő se marasztalt volna reggel, mielőtt elmentem, de aztán mérsékeltem magamat.
- Nem mentegetem magam. Elcsesztem, ennyi a lényeg. Mehetek készülődni?
Láttam az arcán, hogy még volna hozzám egy-két keresetlen szava, de végül utamra engedett. Felsétáltam a szobámba, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Elkezdtem kipakolni a szekrényemből. Fekete pulóver, fekete nadrág, póló, szandál. Miután mindent kikészítettem, ráérősen lehámoztam magamról az eddig rajtam levő ruhát, majd felvettem a kikészítettet. Ezúttal viszont az ágyamon maradt a ninja felszerelésem. Nem volt rájuk szükségem."

,,Mire végeztem, hallottam, ahogy csapódik a szomszéd ajtó. Szóval Rukia is hazaért. Akkor hamarosan indulhatunk is. Szerencsére a nővérem nem volt az a fajta lány, aki egy órákat is képes készülődéssel tölteni. Nem arról van szó, hogy nem adna magára, csak a fölösleges dolgokat elhagyja.
Kisétáltam a szobából, majd a nemrég történt szóváltásból kiindulva inkább a nappaliban vártam ki az indulást. Az ott levő asztalon három csokor virág helyezkedett el. Tíz perc se telt bele, hallottam, ahogyan csikorog a lépcső, majd meg is jelent a nappaliban Rukia.
- Kész vagy? - kérdezte.
Bólintottam, miközben felálltam és csatlakoztam hozzá. Átmentünk az előtérbe, ahol már anya várt ránk. Végigmért minket, majd kitárta az ajtót, és elindultunk. Végigsétáltunk a falun, majd amikor elértük a főkaput, akkor a hegyi úton a temető felé vettük az utat. Odaérve a keleti részébe sétáltunk át. Nem kellett sokáig keresgélni, hamarosan megtaláltuk a keresett sírkövet. A Nireiko Riara név díszelgett rajta. Egészen pár nappal ezelőttig abban a hitben éltem, hogy ő a nagynéném volt, akit egy betegség ragadott el az élők sorából. De a valóság más volt. Igazából ebben a sírban az a nő feküdt, aki tizenkét évvel ezelőtt az élete árán hozott el Kumo határába. Még a nevét se tudtok voltaképpen.
Leraktuk a csokrokat a sírhely elé, majd hosszas hallgatózásba kezdtünk. Gondolataimba mélyedve néztem a sírkövet. A tény, hogy valakinek az élete árán állhatok most csak itt, számomra elég sokkoló volt. Nem tudtam, mi van a háttérben, de az, hogy valakinek meg kellett mentenie engem, alaposan összezavarta az eddigi életfelfogásomat. Vettem egy mély lélegzetet. Valami nagyon piszkos dolognak kell lennie a háttérben, ebben biztos voltam.
- Arigatou - szóltam, miközben végighúztam kezemet a sírkövön, amikor már vagy egy órája álltunk ott, és menni készültünk."

Meglepetés meglepetés hátán

,,Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eseménydúsan telt az elkövetkezendő két hét. Még mindig nem kaptam értesítést az akadémiáról. Amikor geninné váltam, azt hittem, hogy végre történni fog valami érdekes. De tévedtem, ez így baromi unalmas. Szerencsére Rukia megmentett attól, hogy végleg elunjam magam. Egyik vasárnap azzal jött hozzám, hogy lesz egy szabadnapja, úgy hogy tud tanítani egy új jutsut. Így jó reményekben mentem le másnap az udvarra.
- Jó reggelt! - köszöntött vigyorogva a nővérem. - Mára egy kicsit fárasztó technikát találtam ki neked. Bár a chakra-kontroll után nem lesz annyira nehéz. Na majd meglátjuk.
Azzal felugrott, majd felfelé csapott egyet. Legnagyobb megilletődésemre viszont a fent maradt a levegőben. Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy a kezével egy drótot fog.
- Ayatsuito no Jutsu. Egy olyan technika, amivel a drótjaid használatával meg bírsz kapaszkodni a fákon vagy más stabil objektumokon. Vagy akár meg is tudsz kötözni valakit, ha ügyesen csinálod. De egyenlőre maradjunk csak a fánál. Próbálj meg felmászni a fa tetejére. Ha kell, nyugodtan használd a chakra-kontrollt is, de azért törekedj a drót használatra.
Rukia leereszkedett, én pedig odasétáltam a fához. Felnéztem, miközben az jutott az eszembe, hogy hoppá, ez bizony magas lesz így. De nem törődtem vele. Rácsavartam a karomra a drótot, majd nekiveselkedtem. Hát igen, megizzasztott az edzés. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogyan kell lendíteni a karomat, hogy korrigáljam megfelelően a mozgásomat a siker érdekében. Rájöttem, hogy ehhez a jutsu-hoz ügyesség kell, méghozzá nem is kevés.
De ahogy telt az idő, lassan belejöttem. Mentem felfele, ágról ágra, használva a karomra tekert drótot. Csak ritkán kellett a chakra-kontroll-ra támaszkodnom és úgy felfutni kicsit. Igazából míg gyakoroltam, nem éreztem az idő múlását. De amikor felértem a fa tetejére, láttam, hogy a Nap elindult a horizont felé.
- Szép volt! Gyere le! - kiáltott fel nekem Rukia, én pedig elejét tettem a kérésének. - Oké, ameddig anya nem szól, addig fogócskázzunk egy kicsit. Próbálj meg megkötözni!
- Eh… most komolyan beszélsz?
Rukia elvigyorodott, majd előttem termett.
- Halálosan komolyan - pöckölte meg az orromat.
Na ez volt az, amire allergiás vagyok, így hát neki is álltam a kergetésnek. Mivel a hely kicsit volt, ezért kiterjesztettük a hatókört, körbeugrálva az egész várost az elkövetkezendő két órában. Nem mondanám, hogy könnyű dolgom volt. Rukia ugye chunin, szóval eléggé kevés esélyem volt arra, hogy elkapjam. De azért nem adtam fel. Végül a kitartásomat siker koronázta. Bár szerintem Rukai direkt lassított le, de azért a drót beleakadt a karjába.
- Na, csak összejött - nevetett. - Na de most már menjünk haza. Ja igen, holnap reggel gyere ki megint az udvarra."

,,Így is tettem, másnap reggel lent voltam a hátsókertben. Viszont volt ott még valaki Rukián kívül… Noara Rika, a szomszéd lány.
- Na végre, hogy méltóztattál lefáradni - szólt Rukia. - Nos, Rika megkért engem, hogy segítsek neki felkészülni a genin-vizsgákra. De mivel én nem érek rá, ezért te fogsz beugrani tanárbácsinak.
Mind Rika, mind én döbbenten néztünk rá.
- Mi van?
Rukia elvigyorodott.
- Aztán nem rosszalkodni.
Azzal Rukia eltűnt, mire kellemetlen csend telepedett a hátsó udvarra. Én, mint tanító. Na ebben nem lesz köszönet, az egyszer biztos.
- Öhm, izé… - szólított meg Rika, mire ránéztem. - Akkor… elkezdhetnénk?
- Hát, ha így látod jónak. Mit szeretnél gyakorolni?
- Nos… elég sok dolog van, ami nehezen megy.
Na igen. Két hónapja volt még hátra a vizsgákig, és szerintem csak a szokásos vizsgadrukk mondatta ezt vele… gondoltam akkor. Azután láttam, hogy valóban ráfér a gyakorlás, és nem egy nap lesz az átismétlés. A Bunshin no Jutsu-val kezdtük. Ezzel el is szórakoztunk úgy négy napig. Ezt követte a Kawarimi no Jutsu. Ez már volt egy hét is. Az alapjutsuk közül a harmadik és egyben utolsó a Shunshin no Jutsu volt. Ennek a begyakorolása is felölet egy hetet, de nem azért, mert annyira rosszul ment volna.
- Kicsit emelünk a téten. Próbálj meg felugrani a fára ezzel a jutsu-val - mondtam neki.
Erre felvonta az egyik szemöldökét.
- Lehetséges ez egyáltalán?
- Persze. Ha erősen koncentrálsz, sikerülni fog.
Elfordultam tőle, majd a chakra-kontroll segítségével elindultam sétálva felfelé. Már a törzs felénél jártam, amikor Rika megszólított.
- Hé, a múltkor nem ezt gyakoroltad?
Elvörösödtem, amikor eszembe jutott a múltkori affér, de mindjárt meg is komolyodtam, mert kis híján szétesett a koncentrációm és lezúgtam. Végül megérkeztem egy olyan tíz méter magason levő ághoz.
- Legyen ez a cél.
Rika meg is indult. Hamarosan felért hozzám. Viszont gond történt, mert kimerítette magát, és a következő pillanatban lecsúszott. Rémülten csaptam felé a kezemmel, mire az előre rá erősített drót rátekeredett a lány derekára. Keményen kellett tartanom, nehogy vele együtt én is lezuhanjak, de erre szerencsére nem került sor. Sikerült felhúznom őt magamhoz az ágra, majd néhány másodperc múlva mindketten lihegve üldögéltünk tíz méter magasságban.
- Ez közel volt - mondtam.
- Hát igen, szerencse, hogy figyeltél rám.
Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Rika derekáról ugyanis leoldódott a drót… pedig hozzá sem nyúlt!
- Ezt hogy csináltad? - kérdeztem.
- Hm?
- A drót…
- Ja, hogy az. Nawanuke no Jutsu. Az akadémián tanultam.
- Értem… mond csak, meg tudnád tanítani nekem?
- Hááát… - vakarta meg a tarkóját Rika. - nem vagyok egy tanár, de…
- Kössünk alkut. Végigvesszük a maradék tanulnivalót, és azután megtanítasz rá.
- Áll az alku - mosolygott.
Ennek fényében folytattuk a tanulást. Már csak a közelharc és a fegyverhasználat maradt hátra. A közelharc része főleg abból állt, hogy bábú híján engem püfölt, míg én védekeztem. Megmondtam neki, hova érdemes célozni éles helyzetben, illetve mutattam neki pár fogást is (lefegyverzés, hasonlók). Meglepettségem a közelharc egész jól ment neki, de a fegyverhasználat már kevésbé. Persze megbirkózott vele.
- Hát, szerintem mi akkor végeztünk - mondtam neki az egyik edzést követően.
- Értem. Köszönöm Kai, sokat segítettél. De… én még lógok neked valamivel.
Így hát még aznap nekiálltunk a Nawanuke no Jutsu tanulásának. Ez abból állt, hogy megkötözött engem, majd elmondta, ő hogyan csinálta. Innentől magamra voltam utalva, de nem mondhatnám, hogy olyan nagy fejfájást okozott volna az elsajátítása. Koncentráltam a chakrámat, igyekeztem vele megoldani az engem fogva tartó köteleket. Úgy egy órámba telt, de végül lazulást véltem felfedezni, majd a drót a földre hullott.
- Hát ez furcsa, nekem jóval több időmbe telt.
- Genin volnék, vagy mi a szösz.
Erre a lány elmosolyodott."

,,- Hallottam elég lelkiismeretesen segítettél Rikának - mondta egy reggel Rukia, amikor megint lehívott engem, csak most a pincébe. - Nos, ennek örömére megtanítalak egy taijutsu fogásra.
A fal mellől odahúzott egy szalmabábut, majd a kezembe adta.
- Hajítsd felém - szólt.
Bólintottam, majd minden erőmmel felé vágtam a bábut. Rukia erre felugrott, majd páros lábbal belerúgott a bábuba. De olyan erősen, hogy félre kellett ugranom a felém száguldó bábú elől, mielőtt elsodor magával.
- Kyaku Kyaku - mondta. - Ez egy egyszerű, mégis hasznos taijutsu fogás. A lényegét már láthattad, páros lábbal kell belerúgni a célpontba. Viszont szükséges a megfelelő időzítés és erő beleadása, különben nem különbözne ez egy sima páros rúgástól.
Négy napon keresztül nem csináltunk mást, mint egyfolytában ezt a közelharci fogást tanultunk. Jól esett már egy kis taijutsu-t is tanulni, mit ne mondjak. Persze ez izzasztó volt, sokkal jobban igénybe vette a testemet, mint a ninjutsu. De azért szorgalmasan gyakoroltam. Egy nap több tucatszor elismételtem ugyan azt a rúgáskombinációt. Nem csak ugrásból próbáltam. Rukia javaslatára néha letámaszkodtam a földre is, majd úgy rúgtam felfelé előre. Szegény bábu miket kapott…
Fáradozásaimat siker koronázta. Az utolsó rúgásom elég erősre sikerült, aminek köszönhetően visszhangzott a kicsiny pinceterem.
- Na ez szép volt. Gyere, menjünk vacsorázni.
Letöröltem az izzadtságcseppjeimet, majd követtem szeretett nővéremet a létrához."

Eddigi chakraszint: 120
Felhasználható pontok: 12
--- ebből leesik 11 a tanulással, a maradék egy mehet a chakraszintbe

Elsajátított technikák:

Páros rúgás // Kyaku Kyaku

Eme jutsu segítségével egy erős és gyors kétlábas rúgást végzünk ellenfelünk ellen.

Szint: D
Pont: 5
Chakraszint: 90

Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika

Egy rendkívül egyszerű jutsu ennek segítségével képes a ninja kiszabadulni a bonyolultabb csomókból, kötésekből, béklyókból a kötelékekbe vezetett chakra irányításával meglazítva, kioldva a csomókat, kötéseket.

Pont: 1
Charaszint: 55
Szint: D

Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika

Egy viszonylag egyszerű technika, mely a dróthasználathoz kötődik. A ninja képes úgy használni a drótjait, hogy azzal szinte bárhol megtud kapaszkodni majd tovább lendülni, illetve a drót segítségével csapdába ejtheti és lekötözheti az áldozatát.

Pont: 5
Chakraszint: 85
Szint: D

Shikaku Hétf. Május 17 2010, 22:32

Köszönöm a dokumentálást, és a készségességedet.

134 chakraszintre ugrasz a kis bővivel együtt.

**Nireiko Kai** Csüt. Feb. 02 2012, 04:16

A megbízás

Egyik nap egy hírnök jött hozzám a házunkhoz, aki közölte velem, hogy hívatnak a Raikage Palotájához. Nem késlekedtem, azonnal a Palotába mentem, ahol egyenesen a Raikage irodájába küldtek engem. Ott a falu vezetője többedmagával várt engem, egy jól megtermett jounin társaságában, akit Kuroganénak hívtak. A Kage elmondta, hogy egy daymio lányának hamarosan esküvője lesz, minket kettőnket pedig biztosításra küldenek ki, hogy minden rendben menjen. Valószínűsíthetően nem várható fennakadás, de a daymio, ki Kumo szövetségese, úgy döntött, hogy fő a biztonság.
Kurogane, az újdonsült társam, nem volt egy szociális személy. Miután rohamtempóban csatlakoztam hozzá a főkapunál, csendben indultunk el az uticélunkhoz. Mint kiderült, az Agyar országával szomszédos határszakaszra tartottunk. Össz beszélgetésünk ennyi volt több kilométeren keresztül. Nagyobb megbeszélést csak egy pihenőhelyen tartottunk. Itt Kurogane előbb kérdezett rólam, ha már egyszer a ,,pátyolgatására” bíztak, majd jött egy nagyobb fejtágítás.
Miközben egy épület-alaprajzot tanulmányoztam, Kurogane elmondta a tudnivalókat. A feladat több napig, akár egy hétig is elhúzódhat, elvégre a szertartás és az utána levő dolgok is biztosítást követelnek maguknak. A házasság hátterében két szövetséges kibékülése állt, akik így akarnak végre dűlőre jutni. Ez viszont pár embernek szúrhatja a szemét, így az ara volt kedvesének és azoknak, akik szeretnék, ha folytatódna a konfliktus. Hogy megkönnyítsük a dolgunkat, hamis személyazonosságot kapunk, miszerint mi a daymio családjába tartozunk (mellesleg az apám Kurogane). Így könnyen be tudunk épülni a palota mindennapjaiba és ha lenne is valami fennforgató elem, nem tudhatja, hogy Kumo ninjái ott vannak a szertartáson. Nem volt hosszú megbeszélés, elsőre is felfogtam a dolgokat.
Másnap útnak is indultunk. Út közben találkozunk egy csapat katonával, akik a daymio emberei voltak. Kérdőre vontak minket, hogy kik vagyunk, ebből pedig eléggé érdekesnek is nevezhető válaszokkal húztuk ki magunkat. Mindenesetre ott tartottak volna még egy darabig, amíg meg nem érkezik egy Kudou-sama nevű ember, aki a jelek szerint tudta, kik vagyunk, mert az álazonosságunkon hivatkozott ránk.

A daimyo palotájában

Kudou elvitt minket a palotához, ahol csakhamar kezelésbe is vettek minket. Mire észbe kaptam, már úgy néztem ki, mint egy nemes, drága ruhákba bújtatva. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, de hát a küldetésért mindent meg kell tenni. Igaz, hamar megfeledkeztem erről. Miközben vártam Kuroganéra, társaságom akadt. Megéreztem, hogy figyelnek, lassan körbenéztem. Így akadt meg a tekintetem egy térválasztó fal mögött álldogáló szolgálólányon, aki engem figyelt.
Megszólítottam, de túlságosan zavarban voltunk mindketten, hogy legyen valami folytatása a dolognak. De jött Kurogane és ,,megmentette” az esetet azzal, hogy elküldött sétálni a lánnyal, valószínűleg információszerzés céljából. Mint kiderült, a szolgálólányt Marishokának hívták és már tudott róla, hogy ninják vagyunk. Szóval ezt a helyzetet ki is kellett magyaráznom, hogy ne vetüljön fény Kumoi kilétünkre. A lány javaslatára a kert felé indultunk el. Megtudtam, hogy van egy bátyja, aki zsoldosvezér. Én először Kudou-ra gyanakodtam, de kiderült, hogy ő a testőrség vezetője és nemes. Vagyis egy másik emberről volt szó… mint kiderült arról, aki az ara kedvese volt egykoron.
Marishoka voltaképpen nem volt más, mint a menyasszony szolgálólánya, ezt a munkát pedig Hiroshige, a bátyja szerezte neki. Így már érthettem, hogyan lehet bejárása a kertbe. A kertben sétálgatva aztán előkerült a már emlegetett zsoldosvezér is. Meglehetősen tekintélyt parancsoló ember volt, elég volt ránéznem és felállt a szőr a hátamon. Sajnos a fickó hamarosan elvitte magával a húgát, én pedig egyedül maradtam. Érdekes élmény volt, mint ha valami bűvöletből szabadultam volna meg, ahogy eltávolodott tőlem Marishoka.
Miután összeszedtem magam, megkerestem Kuroganét. Az éppen Kudou társaságában sétálgatott, aki megmutatta nekünk a palotát. Eléggé furcsa érzés volt ez a hamis személyazonosság… annyira idegen tőlem, hogy Kurogane fiaként kell nemest játszanom. Sajnos ez ellen egy szavam nem lehetett, tennem kellett, amit. A konyhában tudtam legközelebb beszélni a társammal. Mint kiderült, ő semmi lényegeset nem tudott meg, szerintem még irigyelt is, hogy én jó társaságban sétálgatok, míg ő ,,kéjvigyorog” a többi nemessel. Én beszámoltam neki arról a kevésről, amit megtudtam. Nem igen tetszett neki, hogy itt van a zsoldosvezér.
Nekem meg az nem, ami ez után történt. Jött ugyanis egy hivatalos vacsora a ,,rokonsággal”, amikor is jópofizhattam a többi vadidegen rokonnal. Zúgó fejjel jöttem ki órák után és már csak arra vágytam, hogy kialudhassam ezt az estét. De aztán történt valami. Rajtakaptam Hiroshigét és Kudout egy titkos beszélgetésen, amikor is eléggé vitatkoztak valamin. A pontos dolgot nem tudtam kihallgatni, csak azt, hogy eléggé paprikás volt a hangulat.
Másnap reggeli után felkutattam Kuroganét, hogy ezt elmondjam neki, de nem lett belőle semmi, mert éppen megérkezett a vőlegény a sleppjével és őket kellett fogadni. Kurogane ki is szúrt valakit a népes tömegben: egy valószínűleg Kiri ninját. Ez eléggé megkeverte a lapokat, elvégre Kiri Kumo ősellenségének számított.
,,Ha még ezt az ügyet még jobban megbonyolítja valami, hát én komolyan randira hívom Marisokát." – tettem akkor egy ártatlannak tűnő megjegyzést magamban.
Kudout kérdőre vonta ,,apám”, de nem kaptunk kielégítő választ. Kurogane erre a Kiri fickó megfigyelésére utasított engem. Marishokát sajnos fel kellett használnom az ügyben, de mentségemre legyen szólva, nem csináltam főbenjárót, csak burkoltam megtudakoltam, hol helyezték el a vőlegény küldöttségét. Így este, immáron megszabadulva a nemesi göncöktől, elindultam a megfigyelésre. Meg is találtam a ninja lakosztályát, ahol is az ablak mögött megbújva kezdtem meg a munkámat… egészen addig, amíg…

Az árulás

Sikoltást hallottam a következő másodpercekben. Egy darabig csendben ültem a helyemen, de aztán úgy döntöttem, hogy utána nézek. Egy klónt hátrahagytam, hogy figyelne a ninját, majd kutatni indultam. Eléggé nagy mozgolódást láttam az egyik folyosón, amit Marishoka bátyjának a katonái biztosítottak. Így hát úgy döntöttem, hogy belógok egy ablakon a kérdéses helyre. Az ara szobájába jutottam… ahol a halálra rémült lány és Kurogane volt… akit lefogtak a testőrök… akik hamarosan engem is elkaptak. Kudou emberei leráncigáltak minket a tömlőcbe és bezártak.
Nyakig voltunk a katyvaszban, ez pedig nem volt minden. Megsemmisítettem a klónomat, így megkaptam az emlékeit. Kiderült, hogy a megfigyelt ninja először lement a felfordulásra, miután értesítették a támadásról, de aztán csendben elsompolygott. A klónom követte, egészen egy ajtóig, mely mögül Kudou hangja szűrődött ki. Erről be is számoltam a társamnak, tovább borzolva a kedélyeket.
Eléggé nehéz ügybe keveredtünk. Megszökni nem szökhettünk, elvégre az azt jelentené, hogy bűnösök vagyunk. Szóval csak ültünk és vártuk a fejleményeket. Ez pedig eléggé nehézzé tette azt, hogy lemossuk ezt a szégyenfoltot magunkról. Mindenesetre hamarosan megjelent Marishoka, aki kért minket, hogy ne haragudjunk az eljárás miatt Kudou-ra és Hiroshigéra. Megtudtuk tőle, hogy a menyasszony elrablásának kíséretével vádolnak minket. Ugyan Hiroshige próbálta megmagyarázni Marishokának azt, hogy miért lenne ez nekünk előnyünkre, a lány nem hitt neki, mondván, hogy nem nézett rá. Felvetettem, hogy beszélnünk kellene a bátyjával, de erre ő nem volt hajlandó, majd csak a nyilvános kihallgatáson. Hamarosan a lánynak mennie kellett, Kuroganéval legalább tudtuk, hogy mire számíthatunk: semmi jóra.
Másnap elvittek minket láncra verve az egyik tárgyalóba, ahol a kiri shinobik, a daymio, Kudou és Hiroshige részvételével megkezdődött a kihallgatásunk. Egy darabig Kudou és Kurogane feleselt egymással, majd megtörtént az ,,áttörés”. Kudou előhúzta a kardját és belehajította a daymioba. Erre a kiri shinobik ránk támadtak, de Kurogane megmentette a helyzetet. A kezemről letörte a bilincseket, majd rám bízta, hogy intézzem el Kudout, míg ő a shinobikkal harcolt.
Nem volt könnyű dolgom, elvégre összeláncolt lábakkal hadakoztam Kudouval, ráadásul idővel a testőrparancsnok felszólítására Hiroshige is beszállt ellenem a harcba. Feltettem egy szurkáló kérdést, mintegy kipuhatolózva valamit. A reakció pedig megadta a választ: Hiroshigét valószínűleg Marishokával kényszeríthették erre a tettére, még ha nem is akarta. Idővel sikerült sarokba szorítania engem, de nem sújtott le, még Kudou felszólítására sem. Ekkor Kudou majdnem leütötte, majd engem támadt meg.
Sikerült kikecmeregnem a helyzetből, de Kuroganét nekem vágták a harc közben és elterültem. Az egyik ninja viszont kinézett magának és le akart vágni. Ám Hiroshige beugrott elém és a testével védett meg a pengétől. Miután sikerült elkergetni a közelemből az ellenséges ninját, Hiroshige odaadta nekem a bilincsem kulcsát és arra kért, hogy óvjuk meg a menyasszonyt és Marishokát. Módfelett mérges lettem, hogy Kudou, aki a következő pillanatban majdnem lenyakazott, még őket is belerángatta a piszkos ügyekbe. Na megállj csak!
Hozzávágtam Hiroshige kardját Kudouhoz és míg ő azzal volt elfoglalva, én hozzávágtam egy Kyuudant. Az áram kiütötte Kudout, én pedig lekattintottam magamról a bilincseimet. Utána nekiláttam, hogy ellássam a sebesült férfit. Jobb híján a saját ruhámból tépett anyagot tettem Hiroshige sebére, mielőtt elvérez. Azért nem tudtam komolyabb ellátást biztosítani, mert közben Kuroganét leterítették, így sietnem kellett. De hiába volt minden igyekezetem, engem is könnyen lenyomtak egy pillanat alatt.
Már ott tartottunk, hogy kivégzik Kuroganét, amikor berontottak a palota őrei… néhány kumoi ninjával karöltve, akik lefegyverezték az ellenfelet. Egy pillanat alatt vége lett az egésznek, ahogy hamarosan megérkezett az orvosi segítség is, akik elvittek az elsősegély helyre minket. Engem elláttak, de közben végig kellett néznem, ahogy Marishoka beront a terembe a sebesült testvéréhez. Én viszonylag olcsón megúsztam a történteket, az ellátásom nem tartott sokáig. Ámbár Hiroshige és Kurogane eléggé rossz állapotban voltak, amikor utoljára láttam őket.

Készülődés

Miközben lábadoztam, két látogatóm is volt. Az egyik a daimyo. Igen, életben volt, elvégre akit Kudout megdobott a kardjával, csak egy klón volt. Köszönetet mondott a tetteinkért. Egyben megkért rá, hogy majd számoljak be a történekről, emellett maradásra kért minket a ceremóniára.
Utána Marishoka jött be, aki élelmet hozott. Viszont egyből feltűnt, hogy nincs túl jól, köszönhetően a bátyjával történtek után. Az egész addig fajult, hogy sírni kezdett, én pedig leültettem magam mellé, hogy kijöjjön, aminek ki kell. Sírva kért, hogy ne haragudjak a testvérére, egyrészt meg is köszönte, hogy megmentettem az elvérzéstől. Keserves volt nekem így látni őt. Hozzászoktam már a mindig vidám arcához. Csak ekkor tűnt fel, hogy egyáltalán nem hagy hidegen, hogy érzi magát Marishoka.
Megnyugtattam, hogy semmi bajom sincs a testvérével, sőt, hálás is voltam neki, hogy megvédett. Ennek köszönhetően a lány jobb hangulatba került, ennek pedig őszintén örültem. A téma hamarosan a ceremóniára terelődött, ahogy Marishoka felajánlotta, hogy segít beszerezni valami ünnepi ruházatot. Erre rá is álltam, de aztán jött egy komolyabb téma: megkérdezte, hogy van-e párom a díszmenetben. Visszaütött rám az elszólásom a lánnyal kapcsolatban. Ugyanis megmondtam neki, hogy van, méghozzá ő. Szegényt sikerült újabb pironkodásra késztetni, nem mint ha én nem lettem volna az.
Örült a fejleményeknek, de aztán el kellett mennie, mert keresték. Mindenesetre estére megígérte, hogy visszajön. Én arra használtam fel az időmet, hogy ránézzek Kuroganére, aki már eléggé jól volt ahhoz, hogy a nővérkékkel vitatkozzon az állapotával kapcsolatban. Biztosított róla, hogy maradunk a szertartáson, ami remélhetőleg nyugodalmas lesz. Fél óra múlva visszamentem a szobámba és ledőltem pihenni.
Este a lány valóban visszajött, akire sikerült is ráhoznom a frászt gyors felébredésemmel. Miután megnyugtattam, átmentünk a lakrészébe, ahol megmutatta, milyen ruhákból lehet választani. Négy darab volt, mindegyik jónak tűnt. Vakartam is a fejemet, hogy mi legyen, de aztán azt javasoltam, hogy az legyen, amelyik passzol Marishoka ruhájához. Egy fekete alapon vörös mintás ruha lett a befutó, ami viszont nagy volt, így a lánynak be kellett jelölnie, hogy rám varja.
Közben kioktatott engem, hogy mi lesz a dolgunk az ünnepségen. Elmondta, hol kell állni, ilyenek. De aztán az is kiderült, hogy hoppá, holnap van az esküvő. Ez a dolog valahogy elkerülte eddig a figyelmemet. Mindenesetre a nap a pirongások napja volt, mert mindkettőnk arca égett, amikor kölcsönösen köszönetet mondtunk a másiknak, hogy együtt mehetünk a ceremóniára. Egy darabig még ott voltam a lánynál, míg beszélgettünk és édességet eszegettünk, de aztán mennem kellett pihenni.

Az első…

Másnap reggel, nem sok alvás után, korán ébredtem. Hamarosan jött Marishoka is. Miután kigyönyörködtem magam a kiöltözött lányon, nekiálltunk készülődni. A kérésére belefűztem a hajába egy díszt, ami elég jól sikerült. Utána felvettem az ünnepi ruhámat, amihez Marishoka adott nekem egy ősi jelekkel ellátott karpántot. Amint megvoltunk, már mehettünk is, hogy túllegyünk a neves eseményen.
A ceremónia hamar lement, majd ekkor kaptam egy hidegzuhanyt. Kiderült, hogy nekem kell vinnem a vőlegény gyűrűjét. Mindezt ott helyben közölték velem, eléggé meg is lepett. Mindenesetre ráálltam. Elvégre, csak gyűrűt kell vinni, ugyan mi baj lehet? Hát lett baj, mert valamiben Marishoka megbotlott, elejtette a gyűrűs párnát, ő meg majdnem elesett, ha nem kapom el. Döbbent csend borult a teremre ettől, miközben Marishoka elsírta magát.
Ám jött a feloldozás, ahogy a menyasszony felvette a földről a gyűrűt és az ujjára húzta. Semmi harag nem volt benne a lány iránt, még nyugtatta is. A dolgok végül elcsitultak és ment tovább minden a maga rendjén. Már a vacsora zajlott, amely során Marishoka mellett üldögéltem és igyekeztem hétköznapian viselkedni. Ám aztán megjelent a menyasszony mellettünk és megkért minket, hogy táncoljunk mi ketten akkor, amikor ő férjével. Marishoka persze eléggé megijedt ettől, de én biztosítottam, hogy szívesen.
A tánc meg is történt, de szegény lányt egy darabon eléggé noszogatni kellett, hogy mozogjon úgy, ahogy kell. Kissé kellemetlen volt így, de aztán a végére eléggé jó lett az összhang. A tánc után kimentünk az erkélyre. Marishoka még mindig a történtek hatása alatt volt, zavartan szabadkozott, majd megpróbált elmenni. Ám megfogtam a kezét és nem hagytam neki.
Ami utána történt, az egy életre emlékezetes marad. Marishoka nem mozdult el, nem akart elmenni igazából. Lassan felém fordult és a szemembe nézett. Valami bekattant a fejemben, kiütve minden létező gátlást. Lassúvá lett az idő. Nagyon lassan húzódtunk oda egymáshoz, miután láttuk a másik szemében azt, amit nem kellett kimondani. Csakhamar egymás karjaiban találtuk magunkat, az arcaink közötti távolság pedig elfogyott, ahogy csókban forrtunk össze.
Rövid volt az egész esemény, de annál emlékezetesebb. Miután a csók után egymás karjaiba omlottunk a lágy zene kíséretében, a személyzet elkezdte fellőni az ünnepi tűzijátékot. Kéz a kézben néztük végig. Marishoka megkérdezte, hogy fogjuk-e még látni egymást, amire a válaszom természetesen igen volt. A lány helyet kapott magának a lelkemben, kitörölhetetlenül, lesz, ami lesz.
Ám jól tudtam, hogy az ilyesmihez őszinteség kell… azt pedig jól tudtam, hogy nekem ideje lesz elmondanom valamit neki. Megkértem, hogy kövessen, majd átsétáltunk a szobámba. Ott leültettem egy székre, majd kivettem valamit a szekrényből és leültem vele szemben. Szegény nagyon meg volt ijedve, hogy talán olyat közlök vele, ami összetörheti az éppencsak bimbózni kezdő románc lehetőségét. Ám ami a kezemben volt, nem ilyen dolog volt: a fejpántomat mutattam meg neki, elárulva, hogy ki is vagyok voltaképpen.
A beszámolóm után egy darabig csend volt, de aztán a lány csak felnevetett és megölelt megkönnyebbültségében. Semmi kifogása nem volt az ellen, aki vagyok és elnézte a füllentésemet. Igaz, azt mindketten tudtuk előre, hogy ez a kapcsolat nehéz lesz, elvégre nagyon messze vagyunk és kölcsönösen nem hagyhatjuk el a helyünket csak úgy (ő a palotát, én Kumot). De nem számított, döntöttük el.
Miután ezt tisztáztuk, kölcsönösen beszéltünk magunkról. Ez szükséges volt, elvégre megvolt a bizalom köztük, de igazából nem sokat tudtunk egymásról. Én beszéltem a ninja életről, ő meg a saját életéről. Közös vonás volt köztünk: egyikünk se tartotta magát valami sokra. Kis jelentéktelen szürke egereknek éreztük magunknak, de hát kell lennie ilyen embereknek is. Illetve volt még egy szomorú tényező: egyikünk szülei se éltek már.
Marishoka felajánlotta, hogy menjünk ki sétálni a kertbe, én meg ráálltam. De láttam, hogy valami frusztrálja… velem kapcsolatban. Nem voltam lélekbúvár, de a legkézenfekvőbb dologra koncentráltam. Kimentünk a folyosóra, én pedig megfogtam a kezét. Érdekelt is volna engem, hogy meglát valaki így. Álljon elém és adja elő a problémáját. Megerősítettem Marishokát abban a hitében, hogy valóban szeretem őt, aminek hatására kiment belőle minden feszélyezettség.
Egy kis ölelkezés után már indultunk volna, ám a lánynak volt egy eléggé szemtelen megjegyzése. Felvettem a kesztyűt, mire hopp, ölbe kaptam a lányt, elvégre ő helyezte ezt kilátásba. Ez még úgy nem lepte meg annyira… de amikor közöltem vele, hogy hol szándékozom kivinni őt, már kissé megriadt: mondtam neki ugyanis, hogy repülni fogunk. Ráállt a dologra, de persze nem repültünk: kisétáltam vele az egyik ablakon át a tetőre és ott indultunk el.
Végigsétáltam vele a cserepeken a csillagok fényének közepette. Szegény eléggé megriadt a dologtól, be volt csukva a szeme. De a kérésemre aztán kinyitotta és nem is bánta meg, ahogy szembesült az égen levő csillagok és a Hold szépségéről. Mi több, énekelni kezdett, ami nekem nagyot tetszett, meg is dicsértem érte. Végül odaértünk a kerthez, de nem mentünk le. Leültem vele a cserepekre és a tetőről néztük végig a napfelkeltét.

Újra Kumoban

Viszont ez a szemét idő gyorsan elment, alig hagyva időt nekünk. Hamarosan hangokra lettünk figyelmesek. Hiroshige kereste a húgát. Tekintettel arra, hogy a férfi nemrég még rossz állapotban volt, levittem Marishokát a kertbe, hogy ne keresse hiába. A lány bátyja közölte velem, hogy Kurogane keres. Meg is kerestem, miután nehezen, de elváltam a lánytól. Kiderült, hogy visszahívtak minket Kumoba. Egy órám volt összepakolni és útra jelentkezni. Mentem hát a dolgomra.
Szomorúan tettem eleget a kérésnek, mindvégig az motoszkált a fejemben, amit fél óra múlva tennem kellet, miután már ninja ruhában mentem elbúcsúzni Marishokától. Sírva találtam őt a bátyja társaságában, aki magunkra hagyott minket. Összeölelkeztünk búcsúzóul, de legszívesebben nem eresztettem volna el. Ám el kellett… hiszen nem most találkoztunk utoljára.
Egy utolsó csók, majd a kezembe adta a fejpántomat. De nem vettem el, neki adtam. Egy cetli kíséretében, amire felírtam a címemet. Megkértem rá, hogy küldjön oda egy levelet, így tudni fogom, hogy mire írhatok. Ha már nem találkozhatunk naponta, legalább a levelezés meg legyen. Könnyes szemmel mentem ki a szobából, majd csatlakoztam Kuroganéhoz. Egy titkos ösvényen haladtunk visszafelé… Kuroganénak pedig arra is volt lehetősége, hogy visszafele megtanítson egy új technikát (Raiken no jutsu).
Kumoba visszaérve először jelentettem a Raikagénak, majd pihenni tértem haza. Másnap megkértem Rukiát, hogy hozzon nekem egy új fejpántot. Ő persze megkérdezte, mi lett a régivel, én meg válaszoltam. Pechemre őszintén, szóval jó ideig kellett hallgatnom utána a nővérem csípős megjegyzéseit.
Jó sok idő eltelt a küldetésem után, teltek a szürke hétköznapok. Ám aztán egy nap, amikor kint üldögéltem a főtéren és pihenőmet töltöttem egy edzéssel telt délelőtt után, egy eléggé érdekes találkozásra került sor: megismerkedtem Shirogane Shiroval.

Uzumaki Kushina Csüt. Feb. 02 2012, 20:04

Szia!
Rögtön a tárgyra térek: tetszik, hogy céltudatos és "nem kerülgeti a kását" az írásod, a stílus jó, érthető, a gondolatok szépen összeszedettek és jól felépítettek. Egy átgondolt és jól követhető mű (és szépen volt tagolva, köszönömköszönömköszönöm, így nem golyózott ki a szemem, lávjú)
+14 chsz

Ajánlott tartalom

Nireiko Kai

Nireiko Kai

Re: Nireiko Kai

Re: Nireiko Kai

Re: Nireiko Kai

Re: Nireiko Kai