Hófödte Hegyek

[Vékony jégen]
Bár a feladat egyszerűnek tűnt, azért Saki így is aggódott. Annak kifejezetten örült, hogy nem kell elhagynia az országot, jobb szeretett a szigeten belül küldetéseket vállalni, persze sosem tudhatta éppen mivel bízzák meg. A feladat abból a szempontból lett bonyolultabb a számára, hogy ismételten össze kell szoknia egy csapattal. Kaito korábban a csapattársa volt, azonban sosem sikerült úgy igazán megismerkednie vele. A harmadik tagról viszont semmit nem tudott, vele most találkozott először. A nevét hamar megtudta - Fuyu -, és szimpatikusnak tartotta a lányt. A megjelenésén azonnal látszott, hogy idősebb shinobiról van szó, emiatt távolságtartóbbnak tűnhetett. A kicsi Miyo okozta a geninnek a legkisebb bajt, a gyerekekkel mindig jól kijött, ők valamiért nem hozták ki belőle azt a védőfalat, amit mások igen. Miután elhagyták a falu vezető irodáját, szépen bemutatkozott a többieknek.
- A nevem Nakahara Saki.
Mindhármuknak feltűnhetett, hogy ezen kívül nem szívesen szólalt meg az út alatt. Ahogy haladtak kifelé a faluból, a fekete hajú kunoichi inkább a tájat kezdte el nézni. Az őrök is egyre ritkultak, valamint hamarosan elérték az utat, amin tovább kellett haladniuk. Gondolatai a küldetés körül forogtak, hiszen nem tűnt olyan nehéznek, mégis valami miatt kezdett rossz érzése lenni. A gyülekező felhők csak tovább erősítették a félelmét. Szerette a hóesést, mert mindig megnyugtatta, csakhogy a hegyekben a shinobik ellensége volt ez a fajta időjárás. Miyo védelme pedig tovább nehezítette a dolgokat, a kora miatt még nem tudta úgy megvédeni magát. Saki éppen elég történetet hallott, hogy miként járták meg képzett ninják a hegyekben. A gyerekkorát ő is egy kisebb faluban töltötte, távol a fővárostól, amit rossz időjárás esetén 3 napba telt megközelíteni.
*Hamarosan letérünk az útról, innentől veszélyesebb lesz. Hóviharra is számítanunk kell.* Összegezte magában a kék szemű genin, mert hangosan még mindig nem szerette volna kimondani.
Eddig elég eseménytelenül telt az út és reménykedett benne, hogy ez így is marad. Az indulásnál eldöntötte, hogy megpróbál jobban belefolyni az esetleges beszélgetésekbe, de valószínű ez egy hosszabb folyamat lesz. Ha kérdeznek tőle valamit, akkor természetesen válaszol.

Felszerelés:
- Szokásos ninja eszközök, amik mindig nála vannak
- Elsősegély készlet
- Váltás ruha
- Meleg takaró
- Szegecses cipő és kötél
- Élelem és víz az útra

//Remélem meghozza a többiek kedvét az íráshoz, hogy kezdtem. Bocsi a rövidségért, majd ha jobban beindulnak az események, lesz hosszabb.//

//Én a faluvezető házánál írtam a reagomban hogy mi kell a karinak. Azokat sem kapom meg?//

Miután távozunk a vezetőtől, lassacskán elhagyjuk a falut. A kislány folyamatosan csacsog, ami kissé idegesítő, de mivel még csak kislány, nem igazán foglalkozok ezzel. Mivel senki sem törődik velünk igazán, így kilépünk a falu kapuján és elindulunk a nagyvilágba. Minden nagyon jól alakul, az úton nem futunk össze senkivel, majd lassan letérünk róla és egy ösvényen folytatódik a sétánk. Ezután kissé nehezebb terepre tévedünk, ahol másznunk kell. Már azt sem tudom mit mászunk meg, amikor a lány ujjongani kezd. Érdeklődve nézem, hogy minek örül annyira, de amikor meglátom a farkasokat, egy kissé hevesebben kezd verni a szívem. Azonnal előveszem a kusarigamámat, hátha szükségünk lesz rá. A farkasok ugyanis éppen egy nyulat kergetnek.
Hat kutyuli három shinobi ellen. Nem rossz arány, de ha azt nézzük, hogy a gyereket meg kell védenünk, akkor lehet hogy bajba is kerülhetünk. Már éppen megszólalnék, hogy amilyen halkan csak lehet, lépjünk le, de ekkor újabb morgás következik. Ezúttal viszont két farkas lep meg minket a mellettünk lévő szikláról. Sajnos nem időznek azzal, hogy nézelődjenek, helyette mindkettő elrugaszkodik, majd az egyik rajtam köt ki. Az állatot a fegyverem láncával próbálom távol tartani magamtól. Igyekszek úgy mozdulni, ha megpróbálna harapni, akkor a lánc belekerüljön a szájába. Ha ez sikerül, akkor próbálom távol tartani magamtól. Ha nem sikerülne a dolog, akkor próbálok valahogy kikászálódni az állat alól és talpra állni.

//A választott felszerelésem az alap dolgaim/fegyvereim mellé: thermo hálózsák//

[Vékony jégen]

Ahogy haladtak tovább, Miyo elkezdett ujjongani valami miatt. Sajnos a kislány kutyusoknak nézte a nem éppen barátságos farkasokat és hogy még rosszabb legyen a helyzet, éppen vadászat közben botlottak beléjük. A genin lány megtorpant, hiszen eleget olvasott a Hó országának élővilágáról, jól tudta, azonnal irányt kellene változtatni, különben nagy bajba kerülnek. A szeme sarkából látta a fehér nyulat, de bármennyire is szeretett volna segíteni a hosszú fülű állaton, már nem tehetett semmit. Hirtelen a fejük fölül morgás hallatszott, majd két ragadozó a kunoichi társaira vetette magát. Miyo felsikított, mire a fekete hajú genin megragadta a kezét és elrántotta a közelből. Csakhogy legszívesebben ő is ugyan így tett volna, fogalma sem volt, mégis miért reagált ilyen gyorsan. Talán a kisebb gyeremek védelme bekapcsolt nála valamilyen ösztönt.
Kaito azonnal ellentámadásba lendült, megpróbálta lerázni magáról az állatot. Fuyu is tapasztaltnak tűnt a harcban, szóval nem igazán tudta, kinek segítsen inkább. Elővett gyorsan egy shurikent és azonnal kémlelni kezdte a tájat. A farkasfalka többi tagja valószínűleg a nyúl után eredt, viszont ha elvesztették a prédájukat, akkor nagy esély volt rá, hogy visszafordulnak ide. Saki egyre jobban kezdett félni, mert elég hirtelen csöppentek bele ebbe a helyzetbe. Nagyon technikával se tudott segíteni, mert inkább gyógyító, védekező és elterelő jutsukat tanult eddig. A senbonokkal mondjuk jól bánt, esetleg azzal sikerülhetett volna támogatni a két társát.
- Miyo... kérlek maradj a közelben! - hangja kissé remegett, azonban szükségesnek érezte, hogy tudatosítsa a kislányban, bármennyire fél, nem szabad eltávolodnia tőlük. - Megteszek mindent, hogy megvédjelek.
Bár ebben még saját maga sem volt egészen biztos, mégis remélte, Miyo ettől kevésbé fog félni. Közben rájött, hogy lassan elfogy az ideje, muszáj lesz lépnie valamit, amennyiben a társai nem boldogulnak a farkasokkal. Néha felpillantott, vagy a tájat kémlelte, mert nem akarta, hogy újfent meglepjék őket. A kezében szorongatott shurikent eltette és elővett két senbont. Amennyiben nem sikerül Kaitonak vagy Fuyunak, esetleg mindkettejüknek az állatok fölé kerekedni, a kunoichi megpróbálja becélozni a két farkast és olyan helyre dobni a tűket, amivel kellemetlen érzést, fájdalmat tud okozni a ragadozóknak.

Sajnos ez a kis kiruccanás nem alakul túlságosan jól. Alig indulunk el, máris egy farkastámadás kellős közepén vagyunk. Amikor rám ugrik az egyik bestia, éppen hogy hárítani tudom a harapását a fegyverem láncával. Ezután birkózunk egy keveset, madj Saki megmenti a helyzetemet. Nem tudom meddig húztam volna így. Ráadásul még támadást sem tudtam volna intézni az állat ellen. Legalábbis nem túl könnyen. Amíg a farkas a bundájába fúródott tűkkel foglalatoskodik, a láncot kissé rátekerem a csuklómra, majd elengedem a fegyverem és megalkotok néhány kézpecsétet.
- Ninpo: Oboro Bunshin no Jutsu! - aktiválom a technikát, majd tíz ködklónt hozok létre.
Ha szerencsénk van, ez jelentősen megzavarja a bestiákat. Elvégre most már van bőven célpont, akikkel felvehetik a harcot. Sajnos a klónjaim nem tudnak harcolni, de legalább nem semmisülnek meg, csak akkor tűnnek el, ha én úgy akarom. Ezt követően újra a kezembe veszem a kusari-gamát, majd jelzek Sakinak.
- Elsősorban a lányt védd! A farkasokat pedig bízd ide, igyekszek nem meghalni! - mondom.
Ekkor letekeredik a csuklómról a lánc, amit azonnal megpörgetek és a legközelebbi farkas felé hajítom.

[Vékony jégen]

Habár a terv egészen úgy jött össze, ahogy azt Saki eltervezte, mégis sikerült annyi lelekjelenlétet összeszednie, amivel nagyjából felül tudott kerekedni a helyzeten. Ő maga is meglepődött ezen, talán a folyamatos shinobi képzés szép lassan átformálta, vagy legalább is magához mérten bátrabban tudott az éles helyzetekben dönteni. Miyo továbbra is kétségbe volt esve, kicsit emlékeztette saját magára a genin lányt. Fuyu állapota egyelőre ismeretlen maradt előtte, hiszen ő még szerencsétlenebbül járt, mint a csapat másik két tagja.
Szerencsére korábban volt alkalma megfigyelni a területet. A többi farkas egyelőre eltűnt, ezért az esélyük némileg megnőtt. Saki egyből arra gondolt, hogy esetleg a fölöttük lévő üregben el tudnának bújni. Csakhogy Miyo nem biztos, hogy fel tudott volna odáig mászni. A genin vett egy mély levegőt, mert valamit muszáj volt kitalálnia, de sajnos még nem rendelkezett kellő önbizalommal ahhoz, hogy saját kezébe vegye az irányítást. Közben az egyre ijedtebb kislányt sem ártott megnyugtatni, ezért abban a kis időben, míg a farkas a senbonok kíhúzásával volt elfoglalva, a gyermek felé fordult.
- Nem lesz semmi baj.
Még ő maga is elhitte, hogy tényleg felül tudnak kerekedni a helyzetükön, pedig általában elsőként blokkolt le. Természetesen most is félt, sőt a rettegés talán jobb szó volt rá, mégis a nála fiatalabb lányt nem hagyhatta kétségek között. Majdnem könnyek szöktek a szemébe, amikor látta, hogy alig volt hatással a két senbon az állatra.
Hamarosan parancs érkezett a fiútól, az elsődleges feladata a kislány védelme lett, vagyis még jobban oda kellett figyelnie rá.
- Rendben - válaszolta halkan, hogy tudassa csapattársával, megértette, mit vár el tőle. Látta, hogy Kaito korábban eltereléssel próbálkozott, amikor létrehozta a klónokat, a kunoichi szintén kézjelekbe fogott.
*Nem ismerek sok támadó technikát. De meg kell próbálnom segíteni.* Amint ennek a gondolatnak a végére jutott, kellő chakrát gyűjtött össze a technika kivitelezésére.
- Ninpo: Oboro Bunshin no Jutsu!
Csak négy másolatot tudott létrehozni, az adott körülmények között ennyire tellett, azért egy éles helyzet teljesen másként hatott rá, mint a kiképző terepen a gyakorlás. A ködklónok elindultak Kaito felé, mert Saki fejében a segítség gondolata fogant meg, amikor létrehozta őket. Bonyolult mozdulatok kivitelezésére ugyan nem képesek, viszont elterelésre remekül használható a technika. Mással úgyse ment volna túl sokra. Illetve eszébe jutott, amit a falu vezetője mondott nekik, csapatként kellene együttműködniük, ez pedig csak így lehetséges. Közben egyre biztatóbbnak tűnt az az üreg, ami a sziklafalban fölöttük helyezkedett el, azonban Saki egyelőre kivárt. A vékony füsttel el is felejtett foglalkozni, túl messze volt tőlük. Miyo előtt állt és figyelt, mert nem tudhatta még milyen meglepetéseket tartogat számukra ez az út.

[Vékony jégen]

A farkas továbbra sem állt odébb, hiába lettek túlerőben a klónok miatt, sőt nem igazán javult a helyzetük. Saki tekintete a kislány, Kaito, az üreg és a tisztás között cikázott.
*Mit tegyek?* Kérdezte magától a fekete hajú genin, de választ eleve nem várt. Ekkor Miyo szólalt meg, mintegy megadva az egyik legjobb eshetőséget a kis csapatnak. Sajnos volt még egy óriási probléma, Fuyu elszakadt tőlük. Neki egyedül kellett szembenéznie a másik itt maradt farkassal és a lány csak remélte, hogy sikerrel fogja venni ezt az akadályt. Úgy tűnt, ő a legidősebb és legtapasztaltabb köztük, vagyis az lett volna a logikus, ha inkább maguk miatt aggódik jobban. Csakhogy Saki sosem így működött, neki fontosak voltak az emberek, attól függetlenül, hogy a nagyobb tömegeket nem szerette és a hosszú beszélgetéseket is igyekezett elkerülni. Sötétkék szempárját a felettük lévő barlangra szegezte, amit már korábban is egy elég jó lehetőségnek gondolt. A kérdésre bólintott, el kellett innen menniük, méghozzá jó messzire, akkor talán az állat is feladná az üldözést.
- Kaito... - kezdett bele, mert jó lett volna valamit kiöltöni a fiúval közösen. Neki biztosan több bátorság jutott, mint a kunoichinek. Viszont neki több ideje maradt megfigyelni a terepet, tehát ebből a szempontból előrébb járt.
- A hegyen feljebb van egy üreg... talán oda elrejtőzhetnénk. Vagy... távolabb futhatnánk. Lehet egy idő után nem követne. A tisztás teljesen üres és arrafelé füstöt láttam.
Az összes általa megismert információt megosztotta csapattársával, aki talán így felhagy a farkas támadásával és másra is fog koncentrálni. Persze még Fuyu sorsa is függőben volt, de egyelőre egy problémával kell foglalkozni, ha túl akarják élni ezt a kis kalandot. Az állat közben egyre dühösebben támadta az elterelésül szolgáló Oboro Bunshinokat, illetve Kaito támadása szintén sokat rontott a helyzeten.
*Ez így nem lesz jó... csak egyre dühösebb a farkas. Másképpen kell megoldanunk.* Eddig sem volt nyugodt, csupán a kislány kedvéért próbálta tartani magát. Újból igyekezett erőt venni magán, hiszen rá is szükség volt ezen a küldetésen, a falu vezetője nem véletlenül osztotta be csapatba.
- Kaito... döntetnünk kell! - préselte ki magából. - Szerintem mennünk kéne.
Végre hangot adott véleményének. Úgy vélte, egyelőre a menekülés lenne a legjobb terv. Ezzel nyerhetnének némi időt, ami alatt kitalálhatnák, hogy mi legyen a következő lépés.

//Remélem nem baj, hogy írtam. Olvastam, hogy Kaito a jövő héten lesz újra aktív, gondoltam addig gördítem egy kicsit az eseményeket.//

Szerencsére sikerül létrehozni a klónokat, melyek azonnal összezavarják a farkast. A vadállat azonnal nekik esik, de nem tudja őket megsemmisíteni, így próbálkozik tovább. A következő pillanatban oda hajítom a fegyverem, amivel betalálok. Először csak érzem a találatot, utána viszont, amikor magamhoz húzom a kaszát, látom hogy az véres. Ekkor Saki hangja állít meg, még mielőtt újra támadásba lendülnék. Azonnal oda nézek és próbálom elemezni a hallottakat.
- Ha ezek ki vannak éhezve, akkor nem fognak leszállni rólunk addig, amíg fel nem zabáltak minket... - szólalok meg. - Viszont ez a terep nem túl előnyös a harchoz.
Gyorsan lehajolok és a hóban "lemosom" a vért a fegyveremről, majd a kusari-gamát a derekam köré tekerem. Ezután megnövelem a klónok számát a farkas körül. Csak egy kicsivel több időt szeretnék magunknak. Ha szerencsénk van, akkor időben meg tudunk lépni. Gyorsan a kezembe veszem a ninjakenemet, majd Sakihoz és a másik lányhoz lépek.
- Meneküljünk akkor! - nézek rájuk elszántan. - A füst irányába nem mehetünk, a falka arra ment... Szóval marad az üreg, ahol remélhetőleg biztonságban leszünk. Ha újabb farkas bukkanna fel, akkor szólj, majd én rendezem. Neked a lány legyen a legfontosabb... ha kell, akkor akár az életem árán is megvédelek titeket!
Ezután, ha nincs ellenvetés, akkor megindulok a csapattal az üreg irányába.

[Vékony jégen]

A végső döntést Kaito hozta meg, aminek Saki nagyon örült, legalább ez a teher lekerült a válláról. Volt benne igazság, amit mondott, a füst irányába indulva talán újból belefutottak volna az egész farkasfalkába. A kunoichi bólintott, amikor csapattársa ismertette a tervet. Ezzel tényleg nyerhettek némi időt, főleg mert az állat még mindig a klónokkal volt elfoglalva. Az út nehéznek bizonyult, főleg Miyot viselte meg, amire számított a genin. Részben ezért is próbált másik lehetőséget keresni, ám sajnos semmi nem jutott az eszébe. Bár a saját testalkata sem volt tökéletesen alkalmas arra, hogy nehéz körülmények között úgy teljesítsen, mint kortársai, azért a ninja edzés némileg segített. Ahol csak tudta, támogatta a kislányt, aki nagyon erősen kapaszkodott belé.
*Így még Fuyutól sem távolodunk el annyira, visszamehetünk később segíteni.* Eszébe jutott harmadik társuk, aki lezuhant a farkassal együtt és már egy jó ideje semmi nem tudtak róla. Elméje ezerféle gondolatot gyártott, amiktől nem tudott szabadulni. Csak egy egyszerű küldetésnek indult, ami az első órában nagyon drasztikus fordulatot vett.
Közben felértek a barlanghoz, aminek elég szűk volt a bejárata. Saki lépte megreccsent valamin, akkor vette észre, hogy csontszilánkok voltak szétszóródva és még néhány bőrdarabot is látott a földön.
- Kaito... - szólította meg a fiút. - Talán... mégse kellett volna... ide jönnünk...
Azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az üreg teljesen üres. Néhány repedésen szűrődött csak be a fény, de ez pont elégnek bizonyult ahhoz, hogy megvilágítsa a helyet. Ekkor hirtelen sírásra lett figyelmes és azonnal a hang irányába fordította a fejét. A kicsi Miyo eddig bírta, túl sok minden történt, tehát nem csoda, hogy előtörtek belőle a könnyek. A kunoichi letérdelt mellé és így ő lett egy picivel alacsonyabb. Erősen átkarolta a kislányt, már amennyire tőle telt, mert reménykedett benne, hogy ezzel megnyugtatja a gyermeket. Néhány pillanattal később csapattársa felé fordult, aki korábban felajánlotta, hogy elintézi a farkasokat.
- Um... akkor rád bízhatom a bejárat védelmét? - kérdezte Saki. Közben érezte, hogy az Oboro Bunshin no Jutsu fenntartása egyre inkább elszívja a chakráját, viszont muszáj volt fenntartani a technikát, különben a farkas még gyorsabban jutott volna át rajtuk. Megfogta Miyo vállát, aztán mélyen a szemébe nézett. Félelmét próbálta agya egy mélyebb zugába zárni, nehogy a kislány észrevegye az ő aggodalmait a helyzettel kapcsolatban.
- Haza fogunk vinni! - saját maga is meglepődött, hogy hangja nem csuklott el.
Azért némi szerencsére is melléjük szegődött, hiszen a barlangban egyelőre biztonságban voltak. A járat távolabb vezetett, azonban Saki nem érzett magában annyi bátorságot, hogy egyedül elmenjen körbenézni. Pedig talán ez lesz az egyedüli esélyük, ha a farkas nem adja fel.

//Reméltem, hogy Kaito tud írni előttem, de akkor megint átvettem az első postoló szerepét.//

[Vékony Jégen]

Sajnos nincs időnk bámészkodni. Miután létrehozok néhány klónt, azonnal megindulunk a barlang felé. Karddal a kezemben haladok a többiek után és alaposan megnézem a környezetünket. A távolban továbbra is látszik a füst, azonban a farkasoknak nyoma sincs. Ahogy egyre fentebb haladunk, úgy látok egyre többet a tájból, így lassan fel tudom mérni a terepet, ahova mennünk kellene. A helyzetünk nem túl biztató, főleg amikor meglátom a barlangot. Csontok és bőrök hevernek szerte szét, ráadásul Saki rá is lép egyre, ami elég hangosan reccsen. A lány szavaira bólintok egyet.
- Azt hiszem rossz döntést hoztam... - szólalok meg, miközben elhúzom a számat. 
Ennek ellenére óvatosan körbenézünk, így kiderül hogy a járat üres, ráadásul biztonságosnak is tűnik. A kardom továbbra is a kezemben van, harcra készen fürkészem a tájat, amikor a kislány sírni kezd. Szerencsére Saki azonnal magához öleli. Legalább nem nekem kell megnyugtatni a gyereket, az eléggé cikis helyzet lenne, hisz azt sem tudom mihez kezdjek vele.
- Naná, bízd csak ide a védelmet! - válaszolok határozottan, majd oda sétálok hozzájuk. - Minden rendben lesz! - mondom, majd megsimogatom a lány fejét. - Kint leszek és őrködök. Ha jönnek a farkasok, akkor jelzek. Ha csak eggyel lesz dolgunk, akkor gyorsan végzek vele...
Eléggé elkeserít a helyzetünk, de próbálom nem kimutatni aggályaimat. Helyette próbálok úgy viselkedni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Elvégre ezek csak farkasok... Ha csak egy jön, akkor könnyedén elbánok vele, de ha több... nos, akkor kénytelen leszek bevetni minden tudásomat. Néhány szőrgombóc nem győzhet le!

//Elnézést, asszem továbbra is ki vagyok égve... Azért tartom a köröket! //

[Vékony jégen]

Egy ideje túlságosan nagy csend lett, ami Sakinak is feltűnt. Azon igyekezett, hogy továbbra is megnyugtassa a kislányt, aki sokáig beletemette magát a genin ruhájába.
*Úgy tűnik... egyelőre sikerült megnyugodnia. Aggódom. Vajon... meddig tudom még ezt csinálni?* Újból nyugtalan gondolatok kezdtek tanyát verni a fejében, ám sikerül viszonylag rövid idő alatt agya egyik hátsó szegletébe száműzni ezeket. Arcára is kiültek az érzelmek, sosem tudta olyan jól titkolni, mint a shinobi világ nagy része, ami miatt többször került bajba. Ezúttal szerencsére volt, hiszen a kicsi Miyo azzal volt elfoglalva, hogy megnyugodjon. Mivel nem láthatta a lány arcát, a kunoichi remélte, hogy addigra újból összeszedi magát, mire újból láthatóvá válik az arca a gyermek számára.
Kaito őrt állt, egyelőre nem mozdult, ami azt jelentette, hogy a farkas még nem talált rájuk. Ez is segített abban, hogy Saki visszanyerje némi önbizalmát, amit eddig sikerült megtartania. Ugyanakkor a nyugodtság miatt furcsa érzés fogta el, valami nem igazán stimmelt a dolgokkal. Már akkor majdnem áttört a farkas a klónokon, amikor leindultak, mégse ért még fel, pedig biztosan jobban ismerte az állat a környéket náluk. Ráadásul a vadászösztöne hajtotta is, sok történetet hallott megvadult állatokról.
*Rossz érzésem van.* Hangosan nem mondta ki, mert félt, hogy esetleg ezzel csak rosszabbá tenné a dolgok jelenlegi állását. Miyo már alig szipogott, szép lassan lecsendesült az erős zokogása. Legalább fél sikert elért a kék szemű genin, fő feladatául úgyis a kislány védelmét kapta, amit megpróbált legjobb tudása szerint végrehajtani. Hirtelen szólásra nyitotta ajkát, amin még ő maga is meglepődött.
- Um... Kaito... mi történik kint?
Ha akkor megkérdezik tőle, mégis miért bukott ki belőle ez az érdeklődés, nem tudta volna megmondani. Talán csak az érzéseire próbált hagyatkozni. Illetve a csapat harmadik tagja még mindig valahol kint harcolt, vagy talán sokkal rosszabbul járt, aggódott is érte rendesen.
*Fuyu, kérlek... tarts ki! Bárcsak... tudnánk valamit róla!*
Miyot újból erősen átkarolta, mert nem volt benne biztos, hogy pozitív válasz fog érkezni a csapattársától.

//Úgy tűnik, hogy megint rám maradt az első postolás. Ha nem jó, hogy ennyire sok mindent leírtam, akkor szóljatok!//

Miután biztonságba húzódunk, nagyjából minden rendbe jön. Sakival próbáljuk megnyugtatni a kislányt, de lassan elsírja magát. Úgy tűnik nem sejtette, hogy ez lesz az úton. Mondjuk én sem igazán számítottam arra, hogy ilyen hamar megtorpanunk. Miután kimegyek őrt állni, alaposan megnézem magamnak a környéket. A farkas még egy darabig harcol a klónokkal, de lassan megszűnik a technika. Ezt követően távozik onnan, viszont nem utánunk jön, hanem arra megy, amerre Fuyu is lehet. Egyszer csak Saki szólít meg. Kérdésére ránézek ugyan, de nem válaszolok egyből. Inkább átgondolom amit mondani szeretnék.
- Nos, odakint nyugalom van. A klónjaim megszűntek, de a farkas nem erre vette az irányt, szóval jelenleg itt biztonságban vagyunk. A baj csak az, hogy a dög éppen Fuyu irányába ment... - ekkor a kislányra nézek, mivel jelenleg ő mondható főnöknek. - Ha a kislány úgy akarja, akkor elmegyek és segítek Fuyunak, de ha inkább az ő védelmében kell segítenem, akkor maradok. Mi legyen? - kérdezem.
Ha kell, akkor hátra hagyom Fuyut, de ha benne van a megmentésében, akkor nem habozok és azonnal útra kelek.

[Vékony jégen]

Sajnos Kaito válasza még annál is rosszabb volt, mint amire Saki számított. Tényleg túl nagy volt a csend, de nem azért, amire a genin gondolt, a farkas nem hátrált meg, hanem Fuyut vette üldözőbe. A fiú a gyermeket kérdezte, tőle várta a döntést, azonban a kunoichi jól tudta, Miyot teljesen felesleges volt belevonni. Kezdett egy kicsit megnyugodni és a kék szemű ninja csak remélni tudta, hogy ezek után nem erednek el újra a kislány könnyei. Már Saki is újra a könnyeivel küszködött, tehetetlennek érezte magát, megint visszafogott mindenkit, még arra sem volt jó, hogy segítsen a csapattársának.
*Kaito... rád kell hagynom... én nem tudok dönteni. Miyo sem... mert fél... és... és...* Még a gondolatait sem tudta befejezni, mert hirtelen vonyítás hallatszott. A két állat, amelyik Fuyuval küzdött talán kezdett alul maradni és ezért segítséget hívtak. A hangokból ítélve nem kellett sokáig várni. Saki bal keze ökölbe szorult, mert ezt el tudta rejteni a gyermek elől. Közben alig láthatóan remegett az ökle, mert a feszültség megint egyre jobban gyűlt benne. Az apró győzelmét ezzel teljesen lerombolhatta volna, ha hagyja felszínre törni minden érzelmét, ami jelenleg benne kavargott. Abban reménykedett, hogy az újfent kialakult nehéz helyzet egyszer csak meghozza a megoldást. Amikor még korábban elhatározta, hogy elmondja a véleményét és javasolja az indulást ide a barlanghoz, akkor is viszonylag jól sült el. Ám nem maradhatott mindig a háttérben, hiába volt ilyen az alapvető természete. Ez alatt a két év alatt néhányszor sikerült meglepően cselekednie, és úgy érezte, ismét eljött az idő. Kékesfekete hajtincseit kifésülte az arcából, majd tekintete először Miyora, aztán Kaitora vándorolt.
*Fuyu egyedül nem fogja bírni. Vagyis... vagy Kaito... vagy én lemegyünk oda.* A torkában keletkezett nagy gombócot csak többszöri próbálkozásra tudta lenyelni. Ugyan csapattársa már felajánlotta, hogy segít a harmadik tagnak, viszont akár máshogy is dönthetett volna, mert a helyzet súlyosságát egyikük sem ismerte.
Saki megsimogatta Miyo fejét, majd felállt mellőle, de a kezét megszorította, hogy a kislány érezze, nincs egyedül. Egy lépést tett előre, ami még nem volt kényelmetlen egyikük számára sem. Lehajtotta a fejét és a kemény, hideg földet kezdte el bámulni.
Sensei, Saki mindig is béna volt, még az Akadémián sem tudott remekelni!
Jaj, mi vagy te, valami elkényeztetett csemete!? Legalább próbáltál volna valamit csinálni!
Ilyen és ehhez hasonló emlékek kezdtek el benne kavarogni, de könnyeit egyelőre visszatartotta. Érezte kicsi Miyo meleg érintését a bőrén, jobb keze erősen fogta a gyermeket. Az előbb suttogta oda Sakinak a köszönetét, amitől mintha visszakapta volna némi önbizalmát. Ez az érzés szilánkokra törte össze a negatív emlékeket, amik eluralkodtak rajta.
- Um... Kaito... nem hagyhatjuk magára Fuyut - szólalt meg végül és felemelte fejét, majd egyenesen a fiúra nézett. - Nem vagyok jó harcos... de megteszek mindent. Még sosem hoztam komoly döntést... szóval ez rajtad áll... mert te alkalmasabb vagy.
Attól még messze állt, hogy egy egész farkas falkával megküzdjön, viszont elindult egy úton, amin végig kell mennie. Félelme még mindig ott kavargott valahol a fejében, ám egy ideig sikerült elűznie agya távolabbi zugába. Szíve hevesen vert és egyelőre még konkrét elképzelése sem volt arról, hogy mit fog tenni, ha Kaito magára hagyja őt és a kislányt. Egyelőre azonban a jelenre koncentrált, na meg várta a haditervet.

Úgy tűnik át kell vennem a csapat vezetését. A lány nem tudja megmondani mi legyen a következő lépés, ráadásul Saki sem igazán biztos a dolgában. Mivel Fuyu éppen nagy bajban van, gyorsan kell cselekedni. A szívem majd kiugrik a helyéről, annyira ideges vagyok, de tudom hogy nem veszíthetem el a fejem. Így hát kierőltetek magamból egy mosolyt és a lányok felé fordulok.
- Rendben van Saki... - szólalok meg. - A te dolgod a lány megvédése lesz. Próbáld álcázni magatokat, vagy legalábbis próbálj kitalálni valamit, amivel el tudod terelni a farkasok figyelmét, ha esetleg néhány idevetődne. Nem hiszem, hogy baj lesz, hisz Fuyu jelenleg egyedül van, biztos hogy őt szemelik ki prédának. 
Ekkor a kardom mellé még a tantómat is előveszem. Lassan kilépek a barlangunkból, majd még visszanézek a lányokra. Bólintok egyet és távozok. Nagyon gyorsan, futtában indulok meg. A hó csak úgy ropog a talpam alatt. Amint elég közel érek Fuyuhoz, létrehozok négy Oboro Bunshin-t a kunoichi körül, majd újra kézbe veszem a fegyvereimet és villámgyorsan támadásba lendülök. A célom, hogy egyetlen vágással, meglepetésből végezzek a farkassal. Ha az állat halott, akkor jó eséllyel a társai megelégednek ennyi hússal és nem akarnak majd utánunk eredni. Ha nem sikerül megölnöm az állatot, akkor megpróbálok a lánnyal összhangban mozogni és úgy végezni a farkassal.