Hófödte Hegyek

[Vékony jégen]

A döntés végül megszületett, szerencsére Kaito jobban vette az akadályt, amit ez a küldetés a csapat elé gördített. Amikor meghagyta Sakinak, hogy védje meg a kislány és álcázzák magukat valamivel a farkasok elől, a genin azonnal hozzá látott. Miyo nyugodt maradt, pedig a védelmi vonal egyre vékonyodott, már csak a kékesfekete hajú kunoichi vigyázott rá. Elengedte a gyermek kezét, majd vele szembe fordulva leguggolt elé.
- Fuyu és Kaito gondoskodnak a farkasokról... én pedig itt maradok és megvédelek - kék szempárja ugyan még rettenetesen távol volt attól, hogy azt a bizonyos magabiztosságot sugározza, de a könnyek maradványa is maradéktalanul eltűnt. Összeszámolni sem lehetett, hányszor mondta már el ezt a gyermeknek, viszont úgy érezte, muszáj újra és újra megerősítenie ebben a védencét. Sajnos attól még a rossz érzés ott keringett a levegőben, súlya elkezdte nyomni a genin vállát. Felállt, majd azon kezdett el gondolkozni, vajon mivel tudná álcázni magukat. A jutsu készlete nem éppen erre lett tervezve. Először a Kirigakure no Jutsu jutott eszébe, de nagyon jól tudta, hogy a farkasok szag alapján is meg tudják találni őket, vagyis a látásuk korlátozása sovány megoldásnak tűnt. Hirtelen elkezdte bánni, hogy elküldte Kaitot, aztán elég gyorsan rájött, az ő helyzetük itt a barlangban sokkal jobb, mint Fuyué, aki egyedül küzdött az állatok ellen. Néhány pillanattal később elszállt a kétsége, jó döntést hozott, amikor arra utalt, hogy a fiú menjen segíteni a bajba jutott harmadik társuknak. A barlang felderítésére ugyan nem maradt idejük, azonban Sakinak muszáj volt kockáztatnia a jelen helyzetben.
*Arra kell feltennem mindent, hogy csak egy bajárat van. Ha azt sikerül megvédeni... akkor... akkor talán rendben lesznek a dolgok.* Miközben ezen gondolkodott, újabb rossz érzés kerítette hatalmába. Olyan volt, mint a vihar előtti csend. Bár nem igazán látott ki a barlangból, korábban már megfigyelte a közeledő szürke fellegeket.
Az időjárás egyelőre kegyes volt hozzájuk, egy teljesen másfajta veszéllyel kerültek szembe. A semmiből bukkant fel egy fekete farkas feje, ezért a lány tett egy pár lépést hátra. A legnagyobb megdöbbenésére az állat csupán díszítő szerepet töltött be egy férfi fején. Ettől azonban továbbra sem nyugodott, elvégre nem ismerte az idegen szándékait. Tekintete az újonnan érkező hátán díszelgő nagy katanára szegeződött, majd aggódva konstatálta, hogy a bejáratot teljesen elállta. Miután felocsúdott a döbbenetből, az első reakciója az volt, hogy Miyo mellé lépett és kinyújtva bal kezét megpróbálta maga mögé tessékelni. A férfi sárga szempárja csak még jobban megijesztette a genint, ráadásul amikor megszólalt, fogai is kivillantak. Az idegen kézmozdulatával szinte egyszerre, a kunoichi szemébe könnyek kezdtek gyűlni.
*Bármire készül... nincs elég időm.* Gondolatban ezt fogalmazta meg, azonban két éves intenzívebb genin képzése más mondatott a testével. Jobb keze megindult a combján található fegyvertartó felé. Csak két kunai volt nála, a shurikent és a senbont jobban kedvelte, viszont pont az előbbiért nyúlt. Bármit is tervezett a harcos, Saki úgy döntött, nem fogja tétlenül nézni. Még ha az életét is adja, akkor is megvédi Miyot, elvégre azt a feladatot kapta parancsba. Ha van elég ideje, akkor megpróbálja hárítani a támadást, vagy az esetleges fegyver dobást. Sajnos közelharcban nem túl jó, de nincs sok hely a mozgásra, Miyo pedig biztosan alkalmatlan arra, hogy gyorsan helyet változtasson.

//Köszönöm az ajándékot! Igyekszem továbbra is megtartani a reagjaim hosszát.//

//Ez most gyenge lett... elnézést!//

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


Kaito és Fuyu
Kaito megtámasztotta lábát a tetemen, majd nekifeszült, hogy kihúzza a kardot. Nedves, cuppanó reccsenéssel válik le a kimúlt állat Kaito kardjáról, és a hirtelen rántástól, a penge mozgásának félkörös ívét követve vér és egyéb váladékok repülnek a levegőbe, majd egy részük Kaito, más részük Fuyu ruháján és arcán hagy nyomot. Még forró és szagos. A kunoichi talán eljut arra a gondolatra, hogy ez bizony nem az ő napja..
De nem volt ez a másik, csapdába esett farkas napja sem. Elszántan és keményen küzdött, hogy megóvja, majd azért, hogy megtorolja a társa elvesztését de a szirup működött. Ahogy az újabb adag szirup is. Az állat megdermedt. Csatakosan, nyálkával borítva, súlyos, vádló tekintettel nézett Fuyura, aki ugyanazt a vérszomjat látta, ami pillanatokkal előbb ő is sugárzott, de a farkas várszomja mögött volt valami más is. Valami metszően hideg nyugalom. Tudta hogy ti kerekedtetek felül rajta, talán tisztában volt azzal is, hogy ez az életébe kerül. Mégis, bár felhagyott a fickándozással, sárga szemei, amivel Fuyut nézte, azt aki dominánsként lépett fel a harcban, a halált ígérték. Még akkor is a lányt nézte, mikor Kaito a kusari gamával pontosan, jól begyakorolt módon bevitte a halálos csapást. A nyakon épp a csigolyák között talált, majd megrántotta a fegyvert.
A farkas feje elvált a testétől, és a szirupba zuhant. A fény elhalt a szemeiben. Majd az állva maradt torzó is összeroskadt.
Pillanatnyilag csak ti voltatok a hóban, édesdeden évődve két elpusztult állat között. Körülöttetek látszólag nyugalom van.
A levegőben a füst szaga erősödik.
Majd tekintetetek előtt lassan a földre hullnak az első hópelyhek. 
A szürke-kék felhők felettetek láthatóan egyre jobban tornyosulnak.

Saki
Miyo-t olyan könnyedén húztad a hátad mögé, mintha csak egy tollpihét kellett volna arrébb tenned. Korábbi szavaid hatása lehetett, vagy csak nagy hirtelenjében elfelejtett megszeppenni is, de a kislány ezúttal nem fakadt sírva. Neked pedig volt még időd a fegyverért nyúlni. Az ellenfeled nem siette el túlságosan a mozdulatát, noha nyilvánvaló volt, hogy látta a tiédet. 
Aztán keze megtalálta amit keresett...
Hirtelen, a szemednek szinte követhetetlenül mozdult, és már elő is rántotta amit keresett.
Két piros nyalókát.
- Tessék. Vegyétek el! - hangja nem tűrt ellentmondást, mikor máris a kezetekbe tolta, majd megdörgölte a homlokát, mintha fájdalmai lennének.
-Az ostobák! Küldenek nekem két gyereket. Az a kicsi meg ráadásul még csak nem is genin! Komolyan... Ez már sértés!- lemondó sóhaj szakadt fel a szájából, majd rátok nézett.
- Az lenne a legjobb, ha most azonnal visszamennétek a faluba. -majd a bejárat felé nézett, és talán csak magának, de kimondta:
- Tudhattam volna, hogy nem veszik komolyan a  figyelmeztetésem... de akkor megcsinálom egyedül. 

[Vékony jégen]

A lány teste szinte ösztönösen mozdult a fegyvertartója irányába, ám valami egészen váratlan történt, amire nem számított. Az ismeretlen férfi két nyalókát vett elő a köpenye alól, nem pedig valamilyen fegyvert. Keze megállt félúton és csak nézte az előtte álló embert. A hirtelen döbbenettől Saki ledermedt néhány pillanatra, az hozta vissza a valóságba, hogy a piros színű édesség a kezében landolt. Miyo még mindig kissé hátrébb állt, azonban a farkas fejet viselő illető oda tudta nyújtani neki. A genin pislogott párat, majd tekintete a nyalókára vándorolt, aztán a félig mögötte álló gyermeket vette szemügyre. Az egész olyan furcsának tűnt, mintha kiszakították volna az eddigi események sorozatából őket és egy teljesen más környezetbe kerültek volna. A kékesfekete hajú lány légzése nem lassult, továbbra is feszült maradt - a miértjét viszont ő maga sem értette.
- Um... köszönjük, Oji-san! - szólalt meg végül, szinte alig hallhatóan. Még mindig tartott egy kicsit az idegentől, de nem akart tiszteletlennek tűnni.
A szándékait továbbra sem tudta kiismerni, ráadásul olyan furcsán viselkedett. A mondatai is olyan kuszák voltak, Saki nem igazán tudta összerakni, mégis mit próbálna velük közölni. A torkában ismét gombóc keletkezett, viszont néhány próbálkozás után sikerült eltüntetnie. Az édességet eltette a hátsó, széles övtáskájába.
- Miyo, kérlek várj egy kicsit, mielőtt megeszed! - fordult a kislány felé és nagyon remélte, hogy nem késett el a kérésével. Suttogott, bár lehet a férfi így is meghallotta a mondatát. Mindig azt mondták neki, hogy hiányoznak belőle a ninja ösztönök, de ennek ellenére bízott a megérzéseiben.
*Remélem Fuyu és Kaito jól vannak. Félek ettől az embertől... de... de... ha valami rosszra készül... úgyse tudom megállítani. Vissza jöhetnének már.* Ettől a gondolattól kicsit remegni kezdett a keze, amit próbált leplezni azzal, hogy ruhájának a szélével babrált. Egyre aggasztóbbnak tartotta a férfi mondatait, mintha készült volna valamire.
*Mégis kik azok, akiket említ? Miért menjünk vissza a faluba? Mit akar megcsinálni egyedül?* Kérdések cikáztak végig az agyán, amiket nem mert hangosan kimondani. Közben tekintete Miyo és a férfi között ingázott, mindkettejüket szemmel akarta tartani. Abban reménykedett, hogy Fuyu és Kaito legyőzte a farkasokat, vagyis hamarosan vissza fognak térni.

Miután megszabadítom a kardomat a tetemtől, megtisztítom azt és lecserélem. A láncos kaszámat veszem a kezembe és megölöm a másik farkast is, aki még mindig bele van ragadva a trutyiba.
- Na ezzel megvolnánk! - mondom elégedetten, majd intek a lánynak. - Gyere, csatlakozzunk a többiekhez.
Ezt követően megindulok a barlang irányába, de nem várok tovább Fuyura. Elvégre nem tudhatom, hogy Saki milyen bajba került a távozásom után. Így hát amilyen gyorsan csak tudok, haladok a "búvóhelyünkre". A kezemben továbbra is a kusarigamát szorongatom, a tekintetem pedig körbe-körbe jár, hátha felfedezek bármilyen fenyegetést. Ha nem támadnak ránk, akkor nyugodtan térek vissza a barlanghoz.

A barlangnál:
Miután visszatérek a többiekhez, azonnal feltűnik, hogy nincsenek egyedül. Egy újabb alak tűnt fel a színen. Azonnal pörgetni kezdem a lánc végén a kaszát és felkészülök, hogy bármikor eldobjam a jövevény felé.
- Megállni! - szólok rá határozottan, bár majd összecsinálom magam. - Igazolja magát, illetve árulja el milyen szándékai vannak!
Ha a szerzet bármi gyanúsat is csinálna, a kasza azonnal az irányába repül. Viszont amíg nem ad rá okot, addig nem lendülök támadásba.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


Saki
Miyo ugyanolyan meglepetten nézett fel rád, mint amilyen döbbent te voltál. De aztán a  lehető legtermészetesebb módon nekilátott, hogy kibontsa az édességét. Gyerekként fel sem merült benne a gyanú, mint benned, egyszerűen úgy volt kerek a világ, ahogy: egy nyalókával. Köszönő szavaid azonban váratlanul érték a farkasfejes idegent. Mintha nem sokat hallotta volna ezt a szót, vagy csak túlságosan elmerült abban, ahogy az előtte álló feladaton gondolkozott.
- Ó.. szívesen.. hát persze.- villant egy farkasfogú vigyor, majd sárga tekintete valamivel keményebbé vált, ahogy megkérted Miyot, hogy még ne egyen.. A kislány is kérdőn nézett hol rád, hol a nyalókára.
- De... de... nyalóka!- a tökéletes érv is kicsusszant a száján és kezdted felfedezni a durcás vonásokat is az arcán. A kislány eldöntötte, hogy ő bizony nem fogja hagyni, hogy elorozd az édességét... De a farkas sem maradt szótlan.
- Szóval nem bízol bennem... kicsi lány. - Felhagyott a tervezgetéssel, és a kinti táj kémlelésével. Közelebb lépett hozzád, majd egészen közel hajolt. Tekintetét a tiédbe fúrta, mintha valamit keresett volna...  Furcsa, mélyről jövő suttogással szólt újra:
- Szóval.. nem bízol bennem.

Mindenki
Szerencse, vagy sem, de Kaito épp ekkor érkezett. A férfi gyors, ingerült mozdulattal fordult felé, majd miután végigmérte, kezét a homlokához emelte.
- Ez kellett nekem.. még egy genin. - Láthatóan nem érdekelte a fenyegető fellépés, és mikor befutott Fuyu is, kicsit úgy tűnt, a gondjai jobban nyomasztják.
- És még egy.. Ennyi erővel kiküldhették volna az akadémiát is. Két embert kértem.. erre kapok egy csapat genint, meg egy ... nyulat.- pillant vissza Miyora. 
- Látod.. - nézett Sakira.
-Az előbb is.. pont erről beszéltem. Ennyire tisztelik a munkám. Nem mintha meglepne a dolog. - Bármennyire is ártalmatlannak tetszett az eddigi kifakadása, keményebb pillantással nézett vissza Kaitora, mely a felszín alatt rejtőző fenevadat sejtette.
- A Hölgynek ott, igaza van, nem szép dolog így letámadni valakit, főleg nem a saját otthonában. - húzza el a száját. 
- Ennek ellenére talán.. teljesíthetném is a kéréseteket.. de... rendkívül bosszantó, hogy egy csapat genin akar igazoltatni. Nincs dolgom veletek. Menjetek vissza a faluba, mielőtt rossz véget ér a kis sétátok, vagy apu-anyu keresni kezd titeket.- intett felétek, majd egyik kezével mélyebben húzza a szemébe a farkasfejet.
Odakinn a havazás lassan kezdett erősödni. Hideg szél vág be a barlangba is, de ez az idegent láthatóan nem zavarja, sőt.. mintha hívó szó lenne számára a barlang szája felé lép. Ha nem tartóztatjátok, valószínűleg távozni fog, bár a hely sajátosságai miatt meglehetősen közel kell elhaladnia mellettetek, s eközben egyik sárga ragadozószeme titeket figyel. 
Ha Kaito fegyvere továbbra is sakkban tartja, ki fog nyúlni, hogy elkapja a láncot, majd kiragadja a kezedből, és valamivel arrébb dobja mielőtt távozna.

A genin próbált hosszan és mélyen lélegezni, mert az némileg segített neki lenyugodni, ami a helyzetben igazán nem ártott volna. Miyo arckifejezése miatt elkezdte magát rosszul érezni. A kislány nagyon vágyott egy kis boldogságra, amit a nyalóka valószínűleg megadna neki, erre a gonosz felvigyázója még ezt sem engedi neki. Saki elkapta a tekintetét a gyermekről, majd azon igyekezett, hogy valamit kitaláljon, mégis miért kérte meg őt ilyen nagy szívességre. Amikor fél szemmel újra Miyo arcát kezdte el fürkészni, a durcás vonások mellett az elhatározás apró jeleit vélte felfedezni - bizonyára szavainak egyre gyengébb hatása volt.
- Miyo én... - kezdett volna bele, hogy legalább részben megmagyarázza a kérését, azonban a férfi szintén felfigyelt a kis beszélgetésre.
A kékesfekete hajú kunoichi alig láthatóan összerezzent, amikor meghallotta a farkas hangját. Szíve még hevesebben kezdett el verni, ahogy a harcos egyre közelebb és közelebb lépett hozzá. Úgy érezte az idegen keresztülnéz rajta, akár a vadász az áldozatán. Mintha belelátott volna egészen a lelke mélyébe, kiismerve minden titkát, gyengeségét, erősségét.
A második mondat, amit tulajdonképpen az előző megerősítésének lehetett tekinteni, újabb félelmet és bizonytalanságot szült Saki fejében. Sötétkék szempárja alig láthatóan elkezdett csillogni az apró könnyek miatt. Mivel a férfi olyan közel állt, nyilvánvalóan észrevette, a genin közel áll ahhoz, hogy elsírja magát. Ám ez az összeomlás egyelőre még váratott magára.
*Egy ninja nem mutatja ki az érzelmeit... egy ninja nem mutatja ki az érzelmeit... egy ninja nem mutatja ki az érzelmeit...* Skandálta magában Saki, ami pont annyira volt elég, hogy még pillanatokig tudja magát tartani. Remélte, hogy addig kitart, amíg másik két csapattársa megérkezik.
- Um... Oji-san... - egyelőre ennyi futotta tőle, ám alig hogy ebbe belekezdett, Kaito hangja ütötte meg a fülét. Utána nem sokkal Fuyu is megérkezett, éppen ezért a lány fellélegezhetett.
*Kaito, Fuyu... ennyire még sosem örültem senkinek.* Ezeket a szavakat csak magában mondta ki, ám az arckifejezése megváltozott, az ijedt shinobi helyett egy viszonylag megkönnyebbült lány állt a barlang közepén. Azonnal Miyo felé fordult és reménykedett benne, hogy ez alatt a pár perc alatt a gyermek nem csinált semmi butaságot. Letérdelt mellé, majd jobb kezét a kislány bal vállára tette.
- Miyo, azért mondtam, hogy várj egy kicsit, mert... mert... - itt egy kicsit gondban volt, mégis miként fogalmazza meg mondandóját. - Szóval ez az ember... nos... nem tudjuk mit akar tőlünk.
Talán ennyiből a gyermek is megértette, miért intette őt Saki óvatosságra. Eközben a barlang bejáratánál kissé felszültebb lett a hangulat, de az elejéről a kunoichi teljesen lemaradt, mert Miyoval volt elfoglalva. Bízott benne, hogy két csapattársa megbirkózik a feladattal. A beszélgetésből is csak annyit hallott, hogy a férfi talán belemegy az igazoltatásba és haza akarja őket küldeni. A genin még mindig próbálta kiismerni az ismeretlen harcost, de elég nehezen ment neki. Egy dologban azonban biztos volt, feladatot kaptak Yukigakure vezetőjétől, haza kell kísérniük Miyot, ettól pedig nem állt szándékában elállni. Eddig sem volt veszélytelen az útjuk és Sakinak támadt egy olyan érzése, hogy még jobban bonyolódni fog a küldetés, ám esze ágában sem volt feladni.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  

Miyo értetlenül ugyan, de várt. Úgy tűnt a neveltetése nem engedte meg neki, hogy a nagyobbakkal jobban ellenkezzen, mint az amúgy teljes természetességgel a gyerkőcök sajátja. De azért csak le-le pillantott a nyalókára, s ez a helyzet jobban lekötötte, mint a bejáratnál kibontakozó jelenet. Komolyan hallgatja Saki szavait, majd egy lendületes mozdulattal egyenesen a lányra mutat a nyalókával.
- Én tudom mit akar... nyalókát adott nekünk! A barátunk akar lenni!- vigyorodott el a kislány, saját briliáns következtetését követően, s ujjongó hangját a barlang falai többszörösen verték vissza.
Ez a kis vidám visszhang viszont nem oldotta a levegőben meggyűlt feszültséget a barlang szájánál. A Fekete Farkas égő tekintete Kaitot és Fuyut figyelte. Ha rajta múlt volna, már nem lenne itt, de a két tapasztaltabb csapattag nem engedte csak úgy elsétálni. Ahogy azt Fuyu biztosra vette, a pengéket észrevette a jelenleg nem kimondottan fenyegető fegyverben, mely az útját állta.
- Gondolom  teljesen felesleges mondanom, hogy jóval szívesebben töltöm az időm a tomboló viharban, minthogy ilyen szívélyes invitálásnak eleget tegyek, és felesleges ücsörgéssel töltsem az időm.- futott a szája vicsorba, majd az érzelem eltűnt róla.
- De te nem fogsz kiengedni. Akkor sem, ha esetleg belehalsz. Érzem a szagodon... Elszánt nő vagy. Ez.. olyasmi amit képes vagyok tisztelni. Legyen. - egy lépést tett hátra, majd lassan Fuyu elé emelte a balját..
- A nevem Osamu Ran. Ez majd meggyőz. - jobbjával megoldott egy szíjat, majd feltűrte a ruhát az alkarján, hogy Fuyu elé tárja azt a méretes vörös négyszögletű foltot, mely alkarját fedte, s melynek közepén ott virított a falutok jelképe. Mintha a saját fejpántotok lenyomatát őrizné a bőre.
- A Hitai-ate idekinn felesleges kockázat. Az acél által sugárzott jeges hidegtől nem véd meg az a vékony anyag, amire rögzítik. Ez a lecke volt az, amit az első téli éjszakámon megtanultam.. és amit a társam már nem tudott megtanulni... -hangja fenyegetéstől csepegő sötét színben játszott, támadási szándék azonban nem vezérelte.
- Ha az eredetit keresed, valamelyik szakadék mélyén talán megtalálod. Miután beleégettem a  karomba, egyszerűen eldobtam. Idekinn nem őrizgethetsz olyasmit, ami nincs a hasznodra. Felkészültnek kell lenni, és időnként gyorsan kell helyet változtatni. Van még kérdésed? - komolyan nézett Fuyu szemébe, miközben a karját továbbra sem engedte le, s ha úgy érezte, a feszültség már enyhül köztetek, Kaito felé fordul, még mielőtt Fuyu belé karolhatna.
- Te! Irány vissza a faluba! Keresel valami értelmes... vagy félig értelmes... vagy legalább értelmesnek "látszó" alakot a vezetőségnél, és megmondod neki, hogy ideje kiküldeni a kért erősítést. -ragadja meg Kaito vállát, miközben szó szerint kilöki a barlangból. Szó mi szó, nem finomkodik, Kaito pedig ezúttal, bár biztos lenne hozzá pár szava, nem tiltakozik, és egy hosszú pillantást vet Fuyura.
- Jobb ha szeded a lábad, akkor még a vihar előtt beérsz a faluba. A farkasokkal nem hiszem hogy gondod adódhatna, ha mégis, akkor fuss. A többiekre vigyázok. A vihar után legfeljebb két órát várok az erősítésre. Ha nem küldenek senkit, akkor úgy veszem, hogy nem sikerült célba juttatnod az üzenetem, és megcsinálom magam. Szerencsés utat. -enyhül valamelyest a hangja, ahogy az utasításokat közölte, majd Kaito egyedül indul neki az útnak, vissza a faluba, a Farkas pedig visszafordul felétek. S ha ekkor Fuyu mégis belé karol, bár arca érzelemmentes marad, nem tiltakozik az ellen, hogy a barlang hátsó része felé vezesse.

A kunoichi kissé lejjebb hajolt és megsimogatta Miyo fejét, miután kicsit lenyugodott a fellelkesülése után. Saki halványan elmosolyodott, látva a kislány mennyire szeretne még mindenkiben megbízni. Két évvel ezelőtt, amikor befejezte az Akadémiát és hivatalosan is genin lett, ugyan ilyen mentalitással lépett ki a ninják világába. Aztán szép lassan belerögzítették a tanítói, a csapattársai, valamint néhány küldetés, hogy nem egészen így működik. Talán még mindig naivnak lehetett volna hívni, a többi shinobihoz képest biztosan, ám amikor valaki másnak az életére is figyelnie kellett, Saki igyekezett a tőle telhető legtöbbet megtenni.
Közben a barlang szájánál némi szóváltás kezdődött, de szerencsére tettlegességig nem fajult. A kék szemű lány idegesen pislogott, mert csak töredékét fogta fel annak, ami pár méterre játszódott le tőle. Figyelmének nagy részét még mindig Miyo kötötte le, na meg persze a nyalóka, aminek a megevését valószínűleg már nem tudta sokáig elodázni. Vett egy mély levegőt, aztán mintha valami megoldás után kutatott volna, tekintetével körbepásztázta a helyet. A férfit valahogy maradásra bírták és annyi eljutott a kunoichihez is, hogy Osamu Rannak hívják. Illetve még a vihar közeledtét hallotta, vagyis a megoldás, amit keresett végre a szeme elé került. Eddig Miyo mellett állt, de újból leguggolt mellé, elővette a saját nyalókáját is, aztán egyenesen szemmagasságba emelte.
- Miyo, tegyük el későbbre! Úgy hallottam közeleg a vihar, szóval egy darabig itt maradunk a barlangban - beszéde sokkal folyamatosabb és hangosabb volt, mint amikor vele egykorú, vagy idősebb emberrel beszélt. - Először eszünk valamit, aztán jöhet az édesség. Jó lesz így?
Reménykedett benne, hogy ezzel tényleg nyer egy kis időt, amíg jobban meg nem bizonyosodnak a Fekete Farkas szándékai felől. Miután ismét felállt és a barlang szája felé nézett, látta amint a férfi Kaito közelében van és valamiről nagyon győzködi. Alig telt el pár perc, máris világossá vált, miről folyt a társalgás. Fuyu elállt az útból és mintha már a fegyverét sem szegezte volna Osamu-sannak, persze ebben a genin nem lehetett biztos. Kaito minden szó nélkül engedelmeskedett, gyorsan lépett ki a bejáraton, Saki szinte azonnal elvesztette őt szem elől. Saki nagyokat pislogott, amikor észrevette, hogy Fuyu belekarolt a férfiba és úgy indultak meg együtt feléjük. Gerincén apró borzongás futott végig, azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy pontosan miért. Talán társa könnyelmű viselkedése miatt érzett így. Persze nem aggódott a másik kunoichi miatt, tapasztalt harcosnak tűnt és láthatóan értett az ellenkező nemhez - ennek Saki igencsak hiányában szenvedett.
Amikor a fehér hajú lány beszédbe elegyedett Miyoval, a genin aprót biccentett, jelezve hogy tényleg jól viselkedett. Na meg azt is igyekezett ezzel megerősíteni, hogy figyel a gyermekre, minden tőle telhetőt megtesz és próbálja távol tartani a bajtól. Ha eddig Miyo kicsit tiltakozott is volna a nyalóka későbbre tételével kapcsolatban, remélhetőleg Fuyu javaslatára meggondolta magát. Láthatóan a másik kunoichi már mindent eltervezett, tervei voltak Osamu-sannal, aminek Saki nagyon is örült.
*Fuyu mindent kézben tart.* Mondta magának, mintegy megerősítésképpen.
- Gyere Miyo, beljebb húzódunk! - nyújtotta a kezét a kislánynak és várta, hogy megfogja.
Tényleg csak egy kicsit mentek beljebb a barlangba, mert egyrészt nem ismerték még ki a helyet, másrészt csapattársa is így látta jónak. A kunoichi megpróbált valami olyan helyet keresni, ami alkalmas akár alvásra is. Lepakolta a cuccait és csak most vette észre, hogy egyre nehezebbnek érezte a felszerelését, amit magával hozott. Elővette a meleg takarót és Miyo felé nyújtotta. A vihar miatt lehűlésre számított és nem akart kockáztatni.
- Ebben nem fogsz fázni - magyarázta a gyermeknek. Fuyu ugyan azzal bízta meg, hogy meleg ételt készítsen a kislánynak, viszont a kis melegítőt elvitte. Saki felállt a földről és megindult arra, amerre látta őket elmenni. Intett Miyonak, hogy várjon itt. Ezzel mondjuk megszegte az ígéretét, hogy mindig szemmel fogja tartani, de bízott benne, hogy ennyi idő nem történik semmi. Tett néhány bizonytalan lépést, majd egyszer csak beszéd zaja ütötte meg a fülét. Felismerte Fuyu hangját, aztán úgy döntött, inkább visszamegy a kislányhoz.
- Fuyunál van a melegítő, úgyhogy mást kell kitalálnunk.
Ettől mintha kissé zavarba jött volna, mert tényleg arra készült, hogy meleg ételt készítsen Miyonak. Az élelmet direkt külön csomagolta, nehogy baja legyen az úton. Előszedett egy kis szárított húst és a gyermek felé nyújtotta. Elkezdte majszolni, közben pedig a kislányt fürkészte fél szemmel. Nem a legjobb étel, amit fel tudott ajánlani, de szükségük volt az energiára. Szája félmosolyra húzodott és két falat között megszólalt.
- Utána megesszük a nyalókát - ezzel igyekezett pozitív színben feltüntetni nem túl fenséges ebédjüket, vagy már vacsorájukat.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


Saki
Miyo mosolya édes volt, ahogy megsimogattad a fejét, egy pillanatra lehunyta a szemét, és mosolya még szélesebbé vált. Ez a kislány nem csak bízott benned, de láthatóan rövid ismeretségetek alatt, bármilyen ijesztő dolgot is álltatok ki, úgy tűnt nagyon megszeretett.
- Látod, hogy nincs mitől félni. - mondta ki a legnagyobb nyugalommal. Gyermekként mindent olyan tisztán és egyszerűen látott. Mindent beragyogott a legnagyobb hóviharon is átfénylő napsütés. Mégis bízott benned annyira, hogy leeressze a nyalókát.
- Jó lesz. Jó lesz így.- bólintott. Meggyőzted. Láthattad ahogy nagy szorgalommal próbálta eltenni valami kis zsebbe a ruhájában. Még a nyelvét is kidugta a száján, annyira koncentrált.
Eközben a csapat csökkent és talán gyarapodott egy fővel. 

Fuyu
A férfi sem feszültnek, sem meglepettnek nem tűnt, ahogy közel húzódtál hozzá. Vagy megszokta már az ilyen finom társaságot, vagy nem törődött vele.
-Az Osamu-san olyan, mintha a nagyapámat szólítanád. Ran vagyok. Persze a legtöbben Farkasnak vagy Fekete Farkasnak neveznek. Ha egyáltalán hívnak valahogy. Lényegében nem számít túl sokat. - tekintett az emlegetett távozóban lévő fiú után.
-Kaito.. hm... - végül csak vállat vont és hagyta hogy vezesd.

Mindketten
- Elég merész volt jelen körülmények között kiengedni a hegyekbe a gyerekeket.- nézett a férfi Sakira és a kislányra, ahogy Fuyuval megérkezett, és a kunoichi hozzálátott, hogy megszeretgesse Miyot.
- Jó voltam obaaaaaa-chan. - mondta talán kicsit mufurcul, de végül csak sikerült eltennie a nyalókát, és máris visszatért a jókedve.
- Saki-chan olyan aranyos! Mindig megvéd engem! Csak.. azt hiszi, hogy a farkas bácsi bántani akar.- talán ezzel olyasmit is kimondott, amit Saki nem szeretett volna, de a gyerekek már csak ilyenek. Észreveszik, és minden gondolkodás nélkül el is hadarhatják a  titkokat.
- De én mondtam neki, hogy a barátunk akar lenni! - lelkendezett, s ha egy pillanatra valamelyikőtök Ranra nézett, egy vidám mosolyt láthatott átfutni az arcán, mely egész karakterét sokkal puhábbá, emberközelibbé tette. Majd a mosoly eltűnt, de a jókedv szikrája  a szemében maradt. 
Persze ahogy számította Fuyu, ezután egy kis panaszkodásba is bele akart kezdeni a kislány, de a Hófehér Kunoichi olyan játszi könnyedséggel vette elejét az áradatnak, mintha minden nap gyerekekkel foglalkozott volna. 
- Én már nagy vagyok. NAGY!- fordult megint egy picit durcásba, arca viccesen elnyúlt, mintha csak egy kis makacs béka lenne, majd rájött, hogy az tényleg kislányos, és egy pillanat alatt bűbájos kishölgy mosolya váltotta fel.
-Saki a nővérem. A legkedvesebb nővérem. Te meg Oba-chan, te meg.. a nagy nővérem. -bólintott aztán, a csupa tünemény, és nagy mosollyal fogadta azt a puszit. 
Ran pedig ismét nyugodt természetességgel fogadta Fuyu visszatérését hozzá.
-Tehát Saki és Miyo. Már csak egy név hiányzik. - tett egy kósza emlékeztetőt, majd hallva a további terveid, biccentett.
- Nem célszerű a bejárat közvetlen közelében maradni. Erősödik a szél. De ez a barlangrész jó menedék. Természetes szellőzése van, de nem hűl ki túl gyorsan.- ennyit mondott még, mielőtt Fuyu magával vonta volna a barlang mélyebb részei felé.

Saki
Ahogy Fuyu távozott a férfivel, a kislány csintalan pillantást vetett rád. Ezek szerint direkt hangsúlyozta Fuyu néni korát azzal, hogy megnyomta az "oba" szót. 
- Most.. sokáig ellesznek ugye? -tette fel aztán a kérdést, ahogy kézen fogva beljebb vonultatok. A barlangot itt száraz, összefújt avar borította, ami némi szigetelést jelenthetett magatok alatt, bár a takaró volt az igazán jó ötlet.
- El fognak veszni a barlangban. Apa is mindig azt mondja, nem szabad bemászni ilyen helyekre, mert ha viszek is lámpát meg kötelet, könnyen elveszhetek és senki sem fogja tudni.. - vette el a takarót.
-Te ne vessz el... - burkolózott be a takaróba, miközben kinn egyre hangosabban és haragosabban zúgott a szél. Nem tiltakozott, mikor elindultál Fuyuék után, csak ült az avarkupacon és csendben várt... de amint visszatértél, ismét megszólalt. Ezek szerint nagyon jól számon tartotta mikor van igazán egyedül.
-Nem baj.. Nem vagyok éhes.. - mormolta, miközben elvette a szárított ételt, majd két falat után erősebb lett a hangja.
- Saki -chan.. te nem félsz attól, hogy elveszel? Olyan nagy vagy és.. olyan erős.. de.. ha sok helyre kell menned.. akkor nagyon sokat vagy messze otthonról. Én szeretek otthon lenni. A falut is szeretem.. meg a kirándulást. De most.. olyan mintha elvesztünk volna.  - 
-Remélem nem jönnek vissza a farkasok.- mondta. Kicsit mintha fáradtabb lett volna  a hangja. Így hogy letelepedtetek, lassan kezdte elnyomni a kimerültség.
-Saki- chan. Megölelsz? 

Fuyu
Most először történt meg, hogy valaki közületek megpróbálta felfedezni a helyet, bár most sem az új helyek varázsa vezette kalandvágyát. Az üreg végéből nyíló beugró egy kisebb kamra mellett elhaladva egy újabb nagyobb kamrába vezetett, talán már elég messzire, majd a fény annyira megfogyatkozott, hogy már csak sejteni lehetett, hogy van tovább is.
Ran azonban nem kívánt belépni a mély sötétségbe. A második barlangnál megállt. Ez a hely az előzővel ellentétben nem volt üres. Pár nagyobbacska kopott ládát és felhalmozott fát rejtett az üreg.
- Ha tovább megyünk, odakinn meg fognak fagyni, mire visszatérünk.- jegyezte meg a Farkas, miközben lehuppant az egyik ládára.
- Mi az amire kíváncsi vagy?- tette fel a kérdést, de nem arra a válaszra számított, amit adtál. Leültél mellé, és hozzábújtál, így érezted, hogy a farkasbőr alatt milyen finom, meleg, a hegyvidéken edzett, eleven test feszül. Jóval forróbb volt, mint a te hótested, és jóval emberibb is talán. Legalábbis erről árulkodott az a kis feszültség, mely eltöltötte, ahogy megérezte a közelséged. 
- Hogy... hogy mi? Mit halla.... na? - mintha kezdte volna gyanítani mire is utalsz, és a sárgán izzó farkasszemekbe valami veszedelmes várakozás költözött. Ismerted ezt a pillanatot.. azt, mikor a ragadozó egy másikkal akad össze. Azt a pillanatot, mikor szavak és tettek nélkül eldől, ki a préda és ki az áldozat. Az arca eközben kifürkészhetetlennek tűnt.
A feszültségen szavaid oldottak valamelyest, és ő élt is a lehetőséggel, amit ezek jelentettek.
-A veszteség örökké fájó seb. De erőt ad, ha tanulsz belőle. Nem várja senki, hogy utána ugyanaz maradj. De el kell engedned őket, úgysem hozhatsz vissza senkit. Nincs rá mód. Nincs olyan technika, amivel megtehetnéd. Emlékezz meg róluk. Lépj tovább. A saját életed kell élned, nem azokét, akik már elvesztek. -mondta. Talán kicsit keményebben mint korábban mások próbálhattak vigasztalni, de nem rossz szándék vagy kegyetlenség vezette. Ő is átélt már komoly veszteséget, ahogy azt korábban ki is mondta.. és haragot, hajtóerőt formált belőle.
-Idekinn.. nincs idő arra, hogy sokáig sirasson az ember bárkit is. Arra sem, hogy rendes sírt emeljen, ha valakit elveszít. A gyász nem melegít fel. Nem tölti meg a hasad és nem győzi le az ellenfeleid. Végül csak te maradsz és ha élni akarsz, nem engedheted, hogy ilyesmi visszafogjon.- mondta, majd a kérdésedre megmozdult, s csak a huncut, sokat sejtető mosolyod tartotta vissza attól, hogy felálljon. Komorsága oldódni látszott, ahogy feléd nyúlt, és megfogta a kezed. Enyhén megszorította, majd elengedte. 
- Vigyünk vissza némi ellátmányt a fő barlangba, és elmondom. Nem kell félteni a kislányt. Csak tényeket közlök. Az pedig jó, ha már most szembesül néhány dologgal. - s ha nem kívánsz mást tenni, a férfi felnyalábolt egy ölnyi fát és a kezedbe adta, majd egy nagyobb és egy kisebb ládát emelt fel, szemmel láthatóan azokat maga akarta kijjebb vinni. És hamarosan csatlakozhattok is a kintiekhez.

A barlangban tartózodásuk nem telt annyira csendben, mint ahogy azt Saki remélte. A kislány egészen idáig eléggé szűkszavú volt, most azonban megeredt a nyelve. Aggódott Fuyu és Osamu-san miatt, de jobban belegondolva teljesen jogos volt a gyermek félelme. A barlangot nem térképezték fel előtte, és elég sok járat futhatott keresztül a hegy ezen részén.
- Igen, egy darabig biztosan távol lesznek. De igazán nem kell aggódnod miattuk, biztosan vigyáznak magukra - próbálta kicsit megnyugtatni. - Apukád azért figyelmeztetett, hogy ne kerülj bajba - tette még hozzá.
Éppen ezért igyekezett vissza, nem akarta sokáig magára hagyni a kislányt. Az előbbi mondataiból világossá vált számára, hogy Miyo hiába próbált majdnem felnőttként viselkedni, a felszín alatt félt.
A szárított hús is megfelelő ételnek bizonyult, s ígéretéhez híven utána elővette a nyalókát. A piros édességet néhány pillanatig nézegette, viszont Miyo megint elbizonytalanodott volna, ha túl sokáig nem nyúl hozzá.
- Akkor megesszük a nyalókát.
Elkezdte kicsomagolni, ami kicsit nehezen ment, mert a papír ráragadt az édességre. Egy apró mosoly jelent meg az arcán, ezzel próbálta biztatni a kislányt. Szép lassan nekilátott elfogyasztani a piros színű nyalókát. A Farkas bár félelmetesen nézett ki, végül kiderült, hogy Yukigakure szolgálatában áll, tehát ebből a genin olyan következtetést vont le, hogy tényleg nem szándékozott ártani nekik. Persze egy másik nyomós oka is volt, hogy elkezdte megenni az édességet, megpróbálta halogatni a válaszát.
*Miyo azt hiszi bátor vagyok... és erős... pedig... pedig...* Még a gondolatát sem tudta befejezni. Tekintete a barlang különböző falain, vagy az avaron időzött. Egy idő után biztosan feltűnt a gyermeknek is. Vett egy nagyobb levegőt és megpróbált nekikezdeni.
- Én is félek... - hangja elcsuklott. - És... és... nem vagyok erős.
Nagyot kockáztatott azzal, hogy ennyire felfedte magát Miyo előtt, holott korábban miatta nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a félelem. Bízott annyira a kislányban, hogy megérti, felfogja mégis miért mondta el neki.
*Bárcsak itt maradtak volna Fuyuék! Legalább más felé terelődött volna a téma...* Fejében élénken csengett belső hangja. Az összes aggodalom ott csapódott ki, mert amikor Miyoval beszélt, megpróbált kicsit összeszedettebb lenni.
- Sokat vagyok távol, de mindig visszajövök - miközben ezeket a szavakat mondta, bal kezével kisöpörte sötétkék tincseit az arcából. Kicsit bíbelődött a nyalókával, mielőtt újra megszólalt volna. - Ezért tudom biztosra, hogy te is haza fogsz menni. A farkasok sem jönnek vissza. Fuyu és Kaito elüldözték őket jó messzire.
Látszott Miyon a fáradtság, talán az egy helyben ücsörgés, vagy a kissé nyugodtabb körülmények tették ezt vele. A kérdésre, hogy megöleli-e, a kunoichi szavak helyett tettekkel válaszolt. A kislány mellé kuporodott, úgy hogy megosztozzanak a takarón. Szorosan átölelte a gyermeket, aztán elkezdett dúdolni egy dalt, amit még anyukájától tanult kisebb korában.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  

Fuyu
Meglepted Ran-t ahogy hozzábújtál. Teste megmerevedett, és szinte el is feledte, hogy készülődni akart. Leszállt közétek a csend, melyet csak a légzésetek tört meg. Bizonytalanságot most először sugallt a viselkedése, de nem kellett szólnia. Beszéltél te magad. S ő meg sem szólalt mindaddig, míg nem kérted, csak bámult azzal a feltűnő, sárga szemeivel. De végül csak meg szólalt.. milyennek talál?
- Elveszettnek. - egyetlen szó. Sem megvetés, sem vigasz. Tekintete lassan a szemeidről a saját kezére vándorolt, ami ott nyugodott a hűvös bőrödön, és nem húzódott el akkor sem, mikor megölelted. 
-  Fuyu, döntést kell hoznod.. ideje eldöntened, ki akarsz lenni. - jobbjával ügyetlenül próbálta megszorítani a vállad.
- A barlang szájában maga voltál a veszedelem, én pedig nem értem hogy lehetsz egyszerre ennyire összetörve is. Az ilyesmiben sosem voltam jó. De az még nekem is nyilvánvaló, hogyha így maradsz.. ha nem változnak a dolgok, akkor lényegében az életed ott véget ért a családoddal, és a túlélésed nem több puszta illúziónál. - érezted, hogy indulat lobban benne, de el is csitul. Talán valaha ő is hallotta a most mondott szavakat?
- Te, Hófehér Veszedelem.. te nem ilyen vagy. Élsz ott, ahol mások már meghalnak. Akármire is jutsz majd magaddal kapcsolatban, eszedbe se jusson azt hinni, hogy üres héj vagy.... és nem élvezted volna a saját erőd, mikor szemben álltunk, ha csak a túlélés lenne a célod. - kételkedett a szavaid valóságában, de nem benned, csupán abban, ahogyan önmagad látod.
- De ha a mostani neved nem jó, keress valamit, ami jobb. Add a neved az ősöknek, hogy nyugodhassanak, és keress újat, hogy élhess végre. - zárta szavait, és még egy vigyort is kaptál, mielőtt sietősen elfordult volna, hogy összeszedje a cuccokat. Talán jobban is sietett, mint eredetileg akarta, és öles, gyors léptekkel indult vissza. 

Saki
A kislány nagy örömmel burkolózott be a takaróba, de korántsem kötötte le annyira, hogy ne vegye észre a vívódásod.
-Nem. -jelentette ki gyermeki magabiztossággal. Nem is láthatott másnak, téged, akibe a bizalmát feltétel nélkül fektette. 
- Bátor vagy! Bátrabb mint Apa! - vigyorodott el, biztosra véve, hogy meggyőzött vele. 
- Ő sosem próbált farkasokkal harcolni.. Igazából.. ha utazik, sosincs egyedül.. mindig van néhány ügyes, erős embere.. -mondta elgondolkozva, de azért még közbe szúrta: 
-Jó. -ennyivel nyugtázta, hogy a farkasok eltűntek, de már láttad, hogy ez az egész birkózás csak az utolsó nagy fellobbanás lehetett, mielőbb édes mosollyal hozzád bújt volna. Hála a dalodnak, viszonylag gyorsan, felszínes, nyugtalan álomba merült. 
És Fuyuék ekkor tűntek fel, megpakolva ládákkal és fával.

Mindketten
- Azt hiszem így jó is lesz.- tette le a terhét Ran, majd az egyik ládából egy nagyobb, vízhatlanra viaszolt pokrócot húzott elő, és gyakorlottan fedte be a barlang száját. A láda rejtett még néhány meleg takarót, hasonló élelmet amit ti is hoztatok, és egy öngyújtót.
-Viszont.. Nem bízom benne, hogy Kaito hozna erősítést... a faluban makacsok.- mondta, miközben a tűzzel kezdett bíbelődni. A barlang természetes szellőzése a mennyezet felé biztosított ahogy ne legyen félnivalótok.
- Ez pedig azt jelenti, hogy szükségem lesz a képességeitekre.- nézett rátok, s arcát a lobogó tűz ijesztő fénnyel töltötte meg.
- A hegyeket idegenek járják. Három-négy ember nyomait fedeztem fel úgy két hónapja, három heggyel északra..  Akkor azt hittem, eltévedt vándorok.. de a hegyek közt könnyen jut bajba az ember és kellhet a segítő kéz, ezért követni kezdtem a nyomokat. Csakhamar világossá vált, hogy nem egyszerű emberekkel van dolgom. Határozottan shinobi képességeket mutattak... Gyorsak, éberek, felfegyverzettek. Ráadásul nem sikerült túl közel férkőznöm hozzájuk, miközben egyre közeledtek a falu felé... ide. Végig kutatva a környékbeli barlangokat.. Mintha kerestek volna valamit... Akkor küldtem a falunak az első figyelmeztetést..  Nem mintha sokat törődtek volna vele. - sóhajtott, majd folytatta. 
- Szóval maradtam a nyomon... Úgy egy hónapja kis híján lebuktam... Akkor már ennek a völgynek a végében jártak.. Ha nem vagyok elég éber, ottvesztem volna... Az egyik orom egész egyszerűen leomlott, eltorlaszolva az utat és lezárva a völgyet is, nem csak az emberek, de az állatok számára is... Akkor még zajlott a tó jege... Azóta nehezebb a közelükbe jutni, de  itt vannak. Befészkelték magukat a barlangba, ott, ahol leomlott az orom. A tevékenységük pedig, bár nem sikerült kiderítenem miféle, folyamatos.. - nézett a szendergő kislányra.
- Van egy olyan érzésem, hogy összefüggésben lehet azzal, hogy a közeli fafeldolgozóktól azóta sem érkeztek hírek... Ennek pedig kötelességünk utána járni, és ebben a ti segítségetek az egyetlen, amire számíthatok. - zárta a tények felvázolását.
- Nem tudom... ez számotokra elég ok-e.. - őszinte aggodalom csengett a hangjából, és sárga szeme azt kutatta miféle emberek vagytok.
- De ha.. ha fizetséget vártok a segítségért... Akkor fel tudom ajánlani, hogy tanítok nektek valami újat, ha módomban áll. Meglehetősen sok elemi technikát ismerek.. Suiton-t és  Fuuton-t. Nos.. hajlandóak vagytok segíteni a felderítésben és.. ha szükséges, a megállításukban?

Saki még egy kicsit simogatta Miyo fejét, hogy ezzel is segítsen neki elaludni. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy a mellette lassan álomba merülő gyermek bátrabbnak látta, mint a saját apját. Ettől talán jobban kellett volna érezze magát, de mégis, furcsa érzés fogta el, a gerince mentén kúszott fel egészen a nyakáig. Ez más volt, mint korábban a félelem, vagy a sorozatos lenézés, amit társaitól kapott. Sosem tartották jó ninjának és a küldetés eddigi szakaszában is főleg a gyermeket óvta, mert máshoz nem volt elég képzett. Tekintete a barlang falait fürkészte, mintha onnan várt volna valami magyarázatot, esetleg jelet. Hamarosan meg is kapta, ám kicsit másképp, mint képzelte.
Fuyu és Osamu-san tűntek fel az egyik járatból, ahol korábban eltűntek és a genin megpróbálta követni őket. Apró sóhaj hagyta el a száját, valószínű a megkönnyebbülés jele volt ez részéről. Kicsit arrébb húzódott, így próbálta tesztelni, vajon Miyo felébred-e a mozgolódásra. A Farkas kemény hangja csattant a falakon, mire a kunoichi szólásra nyitotta száját.
- Um... Osamu-san... Miyo alszik - hangját alig lehetett hallani, de azért bízott benne, hogy eljut az üzenet a címzetthez.
A takaró ellenére is érezhetővé vált a hideg szél, ami a vihar miatt egyre hevesebben süvített, kissé olyan hangot kölcsönözve a helyzetnek, mintha a hegyek szenvednének. De talán ez volt a valóság, az erős hóviharokat néha a képzett shinobik sem élték túl. Édesanyjától hallott történeteket, miképp tudott egy egész falut elpusztítani a természet ereje. Saki ezért tisztelte nagyon a természetet, tisztában volt vele, hogy mire lehet képes. Szerencsére a férfi felkészült minden helyzetre, elkezdett a tűzgyújtással bíbelődni. A kékesfekete hajú lány tekintete önkéntelenül is a mennyezet felé fordult, valamit erőteljesen kutatott. Amikor meglátta a szellőző lyukakat a barlang falában, némileg megnyugodott. Kaito nevére a Farkas felé fordította a fejét, mert eszébe jutott a csapat harmadik tagja.
*Kaito... remélem nincs semmi bajod...* Sötétkék lélektükrei aggodalommal teltek meg, amit a többiek is észrevehettek.
Közben Miyora is próbált figyelni, aki úgy tűnt inkább nyugtalanul, felszínesen alszik, mintsem mélyen, nyugodtan. Azért amilyen óvatosan csak tudott, felállt mellőle és kicsit közelebb lépett Fuyuhoz és Osamu-sanhoz. Pedig most még ijesztőbbnek tűnt a férfi, mint korábban, habár az egész csupán a fény és árnyékok játéka volt. A kunoichi gyorsan lenyelte a torkában keletkezett gombócot, majd szép lassan lehajtotta a fejét.
- Nekem... nincsenek... képességeim... - préselte ki a lehető leghalkabban fogai között ezt a három szót.
A küldetés részletei egyre bizonytalanabbá tették. A farkasok legyőzésében talán még szerepet vállalt volna, csakhogy ezúttal képzett shinobikról esett szó. Ismert néhány megtévesztő technikát, amivel könnyebben össze tudta zavarni az ellenfelet, illetve néhány alapvető gyógyító jutsut is magáénak tudhatott. Viszont ezekkel aligha lehetett csatát nyerni. A genin tudta mit jelent a csapatmunka, pontosan emiatt nem akarta magára hagyni a másik lányt. Tekintete még mindig a barlang aljába égetett lyukat a sok nézéstől, félt szembe nézni a másik két emberrel. Ugyan Miyo meg volt róla győződve, hogy a sötétkék hajú kunoichi bátor és erős, de pont Saki nem érezte ezt.
Néhány pillanattal később fölemelte a fejét, mert sikeresen tartotta vissza könnyeit.
- Miyo... - mondta ki a gyermek nevét. - A faluban azt mondták... vigyük haza... ez a küldetésünk.
Segítségkérően Fuyu tekintetét kereste, hogy mondjon ő valamit erre a felkérésre. Korábban Kaitot nevezték ki a csapat vezetőjének, de a távozásával másnak kellett átvennie a helyét. A fiatal genin tekintetéből ki lehetett olvasni az aggodalmat és a tanácstalanságot.
*Talán... ha tanítana valamit... de a döntés úgysem az enyém. Osamu-san erősnek tűnik... és Fuyu is az... csakhogy én lelassítanám őket. De... de... nem hagyhatjuk cserben...* Amint ezen rágódott magában, keze önkéntelenül is testéhez simult, jobb kezével pedig a felsőjének alját kezdte babrálni. Végül mégis úgy döntött, kimondja
- Um... sosem voltam igazán jó ninja... de úgy érzem... az a helyes... ha segítünk.
Úgy érezte egy hatalmas követ emeltek le a mellkasáról, szóval már csak a másik kunoichi válaszára várt.

//Elszúrtam a színezést, ezt javítottam.//

A férfi hátának dőlve éreztem a testének melegét, még bundáján keresztül is. Talán ez a jóleső bizsergés miatt kezdtem el beszélni magamról. Vagy lehet, hogy a férfi aurája indított meg bennem valamit. De akaratlanul, szinte csak úgy folytak belőlem a szavak, melyek a lelkemet nyomták. Furcsa volt ennyi beszélni magamról, pláne, hogy minden szavát igaznak éreztem és meg sem próbáltam megmásítani a szavaimat, hogy csak féligazságot mondjak. Úgy tűnik ezt a lavinát már nem tudtam megállítani. Végül szavaim elhaltak és egy ideig, majd átöleltem. Azt hittem szavai tőrként fognak belém hatolni, majd meg is forgolódik bennem párszor. De meglepő volt, hogy a mondandója inkább fáradt mosolyt csaltak az arcomra.
- Talán így van... – felelem elhaló hangon, majd elengedem a férfit – De, ha eldobnám a nevem, már nem lehetnék az, aki.
Egy szomorkás sóhaj kíséretében figyeltem, ahogy siet visszafele. Egy ideig álltam és figyeltem utána, majd lehajoltam felpakoltam magam fával, és a mini melegítőt elzárva és felkapva utána indultam.
 
Amint visszaértünk biccentettem Sakinak, majd tekintetem az alvó gyermekre tévedt. Észre sem vettem, ahogy meleg mosolyra húzódik a szám. Majd rögtön el is tűnik, ahogy visszafordulok a férfi elé, hogy lepakoljak mellé. Végül a hűvös falhoz simulva megálltam és legyezőmet előrehúzva, legyezgetve magamat figyeltem a szavait. A tűz hője, jóval intenzívebb volt, mint egy ember melege, mely így szinte égette bőröm, így kicsit távolabb voltam, hogy ne kelljen elviselnem ezt a szúró érzést.  Egy ideig csak némán álltam és figyeltem a szóváltásokat, Saki segélykérésére is csak sejtelmesen legyeztem magam tovább, majd mikor mindenki elcsendesedett, összezártam a legyezőmet nagy csattanással. Tekintetem merev volt és kemény, mikor felszólaltam hangom nyugodt volt és nem is túl hangos, mégis úgy csattant akár egy ostor.
- A mi feladatunk, hogy elvigyük a lányt haza. Tényleg azt várod, hogy itt hagyjuk szegény kislányt? Vagy még rosszabb… magunkkal vigyük? – végül barátságosabb hangváltásra váltok, bár arcomon nem volt már mosoly – A feladatunk az, hogy épségbe haza vigyük, nagy eséllyel azért is le leszünk szidva, mert elengedtük a társunkat a kérésedre Ran. Be kell fejeznünk a küldetést! – végül sóhajtok, majd hozzátettem – De ha végeztünk részemről nem látok akadályt. És nem akarok olyat hallani, hogy vigyük magunkkal a kislányt, vagy vigyük vissza a faluba! – egy ideig némán nézek a férfire, majd megfordulok és kihúzódva a tűz fényéből a falnak támaszkodva leülök – Most pihenjetek. Holnap korán kell, induljunk.

Ezzel lehunyva a szemeimet elfordultam a többiektől. Nem tudtam honnan és miért jött a hirtelen mérgem, de nem volt bennem szégyenérzet.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  

Osamu sárga tekintete titeket figyelt ahogyan a fekete farkas is, akinek a bőrét viselte. Latolgatta az esélyeket, várta a reakciókat a felvetésére. És várta, hogy szabtok-e valami más árat, mint amit megadni tud nektek. Fontos lehetett neki a saját küldetése, ahogyan a tiétek is az volt számotokra. De nem olyan választ adtatok, amire számíthatott, hiszen tekintete egy pillanatra tompábbá vált, ahogy érkeztek a válaszok.
- Köszönöm, hogy így gondolod. Időnként a találékonyság, kis szint mellett is nagy segítség lehet. Mindenképp számolnék veled, ha erre kerül sor. - bólintott aztán, mikor Saki kimondta a gondolatait az ügyről. Egy csipetnyi hála jelent meg a szemeiben, melyek itt, a barlangban a tűznél ülve kifejezőbbek voltak, mint mikor először kerültetek szembe. Hangja is lágyabbá vált, és csendesebbé. Értette, hogy a kislányt jobb aludni hagyni. De nem Saki volt az egyetlen, aki felé a kérdése állt.
- Értem Fuyu. Tehát aggódsz a falu miatt. És mindenáron először a saját küldetésed kívánod végigvinni. Ez logikus.- bólintott, miközben kifürkészhetetlenné vált újfent. 
- Na igen.. visszavinni.. az lenne a legbölcsebb döntés. De ezúttal nem ezt akartam javasolni. Van rá mód, hogy megidézzek egy őrzőt mellé. - vetette fel, de hangjából éreztétek, hogy nem vár választ rá, hiszen már tudja, hogy az akaratotok nem változik.
- De ezek szerint ez sem járható megoldás.. tehát.. Az első, hogy végigvigyétek a küldetést.- lehunyta a szemét, és gondolataiba merült. Hosszú percek teltek el így. Bizonyára végigpörgette a lehetőségeket újra és újra.
- Nos.. ha semmi más mód nincs rá, akkor elkísérlek titeket.- jelentette ki, majd folytatta.
- Amíg a vihar elül.. Csak hogy sikerrel támogatni tudjátok a küldetésem, akár tanulhattok is valami újat. A barlang mélyebb részein van rá alkalmas terület, nem kell félni az eltévedéstől, sem attól hogy Miyo felébred. Ha megfelel nektek, addig idézéssel tudom biztosítani a védelmét. Vagy egyenként tanítalak titeket. - kezetekbe adta a döntést. 

Amennyiben együtt vágtok neki a tanulásnak, Ran gyorsan végigvisz egy idézést. Hívására egy nagytermetű hófehér farkas jelenik meg, jégkék szemekkel, ezzel pedig valamivel szűkebb lesz a hely a barlangban. 
- Üdvözöllek Shina Anya . Köszönöm, hogy eljöttél. Szükségem lenne némi segítségre. Van egy kislány, akit rád bíznék egy kicsit.
-Ran.. rég hívtál már.. örülök, hogy rendben látlak. Ráadásul társaságban. Ez jó.. nagyon jó. Többet kellene a tieiddel lenned.
-Tudom Anya, de ha nem vagyok idekinn, nincs aki őrizze a vidéket. - Ran sokkal könnyedebben, melegebben beszél vele, mint ahogy azt talán vártátok volna. A kapcsolatuk meglehetősen közelinek, bár tiszteletteljesnek tűnik. A farkas szívesen vállalja a gyermekre való felügyeletet, kedves teremtésnek tűnik. Ha kérdeztek tőle vagy megszólítjátok, válaszolni fog. Amennyiben akadékoskodnátok amiatt hogy ijesztő lehet a kislánynak, nem vitatkozik, hanem új formát vesz fel: egy kölyök alakját.


// Mivel korábban már egyeztettünk a tanulásról, szeretném kérni, hogy nevesítsétek, hogy végül is melyik technikát szeretnétek megtanulni. EZ történjen meg minél előbb, hogy tudjuk pörgetni.
Egy elemi feloldás + egy elemi technika vagy csak egy elemi/ sima nem engedélyes technika tanulására van most módotok. Ezt írjátok fel a post végére, a korábbiakhoz képest módosíthattok.
A keretet számolhatjátok augusztusra.

A következő postotokban már írhatjátok a helyszínre megérkezést is. 
Hosszabb séta, némi labirintus-szerű kavargás után elérhető egy nagyobb barlang. Néhány természetes kürtőn át besüvít a szél, és folyamatosan pereg le kintről a porhó. A barlang kövekkel van teleszórva, az alját a bejutott hó finom lepelként borítja. Hideg van, de tűrhető. A barlang viszonylag szilárnak tűnik, mérete a képzésre alkalmas, de menedéknek alkalmatlan.
A barlang legalább felét egy kis belső tóvá terebélyesedett jeges patak teszi ki, ami csak lassan kavarog, benne nagy lapos és éles kövek elszórtan. A teremben többféle sziklaképződmény is van, ezek alkalmasak lehetnek gyakorlóbábnak is. Vannak jégoszlopok is, amik szintén alkalmasak lehetnek erre a célra, itt-ott a mennyezetről is lelógnak veszedelmes képződmények, de a legtöbb helyen nem okozhatnak problémát.

Ran ide kísér le titeket külön-külön vagy együtt. A fiú elég lámpással készül, hogy legyen világításotok. 

Saki sötétkék szempárja elkerekedett, amikor meghallotta Fuyu válaszát. Persze azonnal belátta, hogy igaza van, a küldetést tényleg nem hagyhatják abba, bármilyen fontosabb feladat is kerül eléjük.
- Ran-san... Fuyunak igaza van - szólalt kissé félénken a kunoichi, bár ekkor már látta, hogy sikerült meggyőznie csapattársának a Fekete Farkast. Amikor fehér hajú társa elfordult, a genin érezte, hogy valami bántja. Talán ez a hirtelen kirohanás még őt is meglepte. Mindenesetre Saki hálás volt érte, mert ő sosem tudta volna így kezelni a helyzetet, de pont emiatt bízta a döntést ebben járatosabb emberekre. Az szintén jól esett neki, hogy a férfi még így is igényt tartott a segítségére, habár kvázi beismerte, hogy leginkább csak feltartaná a többieket.
Szerencsére Rannak újabb mentő ötlete támadt, méghozzá az, hogy előbb segít teljesíteni a küldetésüket és utána mennének felderíteni a ninjákat, akikről beszélt.
*Ezzel mindkét fél jól járna. Miyo biztonságban hazajutna, utána pedig tudnánk Ran-sannak segíteni.* Összegezte magában végül a kékesfekete hajú kunoichi. A tanulás ötletére felkapta a fejét, hiszen még olyan messze állt a vele egyidős ninják elemi ismereteitől.
*Ez egy jó lehetőség. Még ha nem is erős technikát tanulok... de legalább fejlődök valamennyit.* Saki arcán apró molyos jelent meg és alig észrevehetően bólintott. Azzal kapcsolatban azonban nem mert nyilatkozni, hogy maradjanak együtt, vagy felváltva menjenek tanulni. Ahogy korábban, most is csapattársára bízta a döntés meghozatalát.
Egy picit megrettent, amikor a férfi megidézett egy farkast. Korábban többször is hallott a Kuchiyose no Jutsuról, azonban a közvetlen környezetében eddig még senki sem használta. Talán feltűnt Rannak és a farkasnak is, hogy kicsivel idegesebb lett, viszont igyekezett gyorsan lenyugtatni magát. A korábbi harc a vad farkasokkal még mindig élénken élt az emlékezetében, egy ilyen találkozást nem volt könnyű elfelejteni. Az rögtön feltűnt neki, hogy a Fekete Farkas milyen barátságos az idézett lénnyel. Mintha sokkal jobban kijött volna az állatokkal, mint az emberekkel. Ez a lánynak sem volt ismeretlen, néha tényleg könnyeben boldogult az állatokkal, vagy legalább is kevésbé érezte kényelmetlenül magát.
Bárhogy is döntött Fuyu, a sötétkék szemű kunoichi apró és gyors léptekkel elkezdte követni újdonsült tanítóját. Elég sokat sétáltak, mire elérkeztek a megfelelő helyre, ahol nyugodtan tanulhattak. Saki tekintete végig járta a barlang falait, a mennyezetét, a talaját, nem győzött betelni a látvánnyal. Halk csobogás ütötte meg a fülét és rögtön a hang irányába fordult. Apró patak futott végig a barlangon, ami egy kis tóvá szélesedett ki egy helyen. A különféle sziklaképződmények és jégcsapok látványa áhítattal töltötték el Sakit.
- Csodaszép! - ejtette ki száját ezt az egy szót, azonban ebben minden benne volt, amit érzett. Lassan a férfi felé fordult és újra megszólalt. - Um... Ran-san... igazából nem tudom... mit is tanulhatnék. Csak pár napja... szóval nem olyan régen... ismertem meg az elsődleges elememet. A Kirigakure no Jutsut ismerem.
Közben végig felsőjével babrált és igyekezett elkerülni a Farkas tekintetét.

//Ezt a jutsut szeretném megtanulni:
Suiton: Haran Banshou
Egy közepes erősségű víz technika, mely remek kiegészítésül szolgálhat más technikák számára, vagy egyes jutsu kombinációk előkészítésére. Lényegében arra használható, hogy közepes mennyiségű vizet szabadítva fel eláztassuk a terepet magunk körül. Egy vízhullámot hoz létre, mely a használó körül átitatja a földet. Kezdeti fázisában még elsodorni is képes az ellenfelet.
Magyar név: Víz elem: Viharos Blokád
Típus: Kiegészítő
Besorolás: D
Chakra: 130
Használó: Fuuka

Illetve, ha megoldható, akkor Ran javasolja ezt Sakinak, mert az egy dolog, hogy a user tudja mit szeretne, a JK már kevésbé.

Elnézést a rövidségért, meg vagyok fázva, de nem akartam tovább húzni a reagot.//

//Saki  Fuyura nem várunk, csapjunk bele. A mennyiség teljesen jó volt, jobbulj ^^ //

- Valóban az. Gyönyörű. - a Fekete Farkas hangja fehér páraként csavarodott felfelé ajkai közül. Nem tette szóvá a korábbi megrettenésedet, és egyik esetben sem ellenkezett veletek, bármiképp is döntöttetek az együtt maradásról. Nem tekintett a pár perce lepergett múltba, hanem egyszerűen csak élvezte a pillanatot. Ajkán mosoly játszott. Bármilyen tragikus is tud lenni a fagy, szerette az ország vad szépségét. A sárga pillantás ettől az elragadtatástól eltelve fordult feléd.
- Kirigakure no jutsu.. ezek szerint a Suiton az elemed. Hasznos elem.. hasznos, és ha jól alkalmazod, igen hasznos segítő és alattomos ellenfél lehet. -gondolkozott el.
-A suiton alapvetően a nyomás és súly elvén képes sérüléseket okozni. Később majd, ha lesz a suitonnal tapasztalatod, biztosan megtanulsz olyan technikát, amivel képes leszel bizonyos anyagokat átvágni. Ez a nagy sebesség és nyomás elvén működik, mely miatt a víz egyfajta ideiglenesen kialakult szilárd tulajdonságot kap. Ha viszont a nyomás és sebesség csökken, a víz hétköznapian fog viselkedni. A súly elve, lényegében annyit jelent, hogy nagy tömegű vizet mozgatsz meg, és ezzel zúzod össze az ellenfeled. Biztosan láttál már a jobb idő beköszöntével hirtelen megiramodó vad hegyi zúgót.. ugyanezt használjuk ki mikor víztömeggel dolgozunk. -tartott röpke bevezetőt neked, majd folytatta.
- Idekinn, mikor a farkasordító hidegben próbálod alkalmazni a suiton technikákat, akkor, amennyiben hosszabb ideig fennálló technikáról van szó, számolnod kell a víz alaptulajdonságaival. Úgy kell alkalmaznod a technikáid, hogy tudatában maradj, hogy gyorsan megfagyhat, ugyanakkor a fagyás miatt más módon, egészen másféle sérüléseket okozhat az ellenfelednek. Meleg égövön ha az ellenfeled eláztatod, nem túl hatékony, ám itt.. ha nem szárad meg elég gyorsan, a víz gyilkos lesz, hiszen elvezeti a hőt a testéből. Ugyanígy érdemes figyelemmel lenni arra, hogy mikor a víz túlhűtött állapotba kerül, bár még folyadékként mozgatod, könnyen megszilárdulhat, jéggé válhat.  Persze ez még mindig messze esik a legendás kekkei genkaitól, ami az országunk féltett kincse. -egy mosoly.
- A víz komoly, csendes erő, ami képes eltiporni bármit. Ezt szeretném neked megmutatni, és megtanítani. Azt hiszem ez jól illene hozzád... Figyeltem hogyan bánsz a kislánnyal, és bármennyire is lebecsülöd a képességeid, biztosra veszem, hogy rejtett erőd lenyűgöző, ha hagynak neki időt kibontakozni.. -a tekintete biztató, nevetése, amivel zárja szavait, könnyed. 
- Na meg ne rettenj ettől.. Inkább figyelj. Amit megmutatok, az a Haran Banshou, amit köznapi nevén Viharos Blokádnak is neveznek. Ez a technika a víz kitörő erejére épül. Kiváló kiegészítő technika lehet olyan jutsukhoz, amik vízigényesebbek, mert ezzel képes leszel vizet felszabadítani, amivel eláztathatod magad körül a földet. Egy hullám fog elindulni ami bár nem túl erős, a benne foglalt vízmennyiség is inkább közepes, de el tudja sodorni az ellenfeled. Ahogyan a kirigakure no jutsunál, ennél is használhatod a közeledben lévő vizet a hullám létrehozásához. Könnyű suiton technika, ha ügyes vagy, gyorsan meg fogod tanulni. Figyelj. - a megszokott alapmozdulat szerint hozta létre a vízhullámot, kezét a földre helyezte, s a hullám előtört, majd végigrohant a barlang távolabbi része felé. 
- Látod? Erről a  technikáról lenne szól. Természetesen, ahogy a chakra készleted nő, és többet halmozol a technikába, a hullámod is lehet nagyobb, de most koncentráljuk egy kisebbre, elsőként az a lényeg, hogy mozgásra bírd a suiton természetű chakrád, és létrehozd vele a hullámot. Utána további gyakorlatokat fogunk végezni, és megpróbáljuk felerősíteni a kitörés erejét, hogy ne csak hullámot hozz létre, hanem el is tudd sodorni vele az ellenfeled. - erre acélra néhány kisebb, ingatag hóemberkét fog építeni. 


// Mivel egyszerű technikáról van szó, szép munka esetében egyetlen post alatt is elsajátíthatod, de természetesen csak az írásod követően lesz elbírálva a tanulás.
A mit szeretnék: szép nagy, wordben 50 soros, post. Ebben nyugodtan szerepelhet Saki véleménye a suitonról,a  technikáról, az érzései ezzel kapcsolatban, ki nem mondott vágyai.. bármi, ami a karaktered jelleméből adódóan fontos. Nagyjából fele szóljon azonban a technikáról, a tanulás nehézségeiről, problémáiról, megoldásairól, esetleg a technika alternatív alkalmazásán való gondolkodásról, jó munka esetén valamivel kevesebb is lehet. Ran fogja elsajátítottnak nyilvánítani a technikát, amennyiben a tanulásod ezt alátámasztja, nyugodtan zárhatod azzal, hogy egy nagyobb hullámot próbálsz létrehozni, hogy elsodorj sok kicsi hóemberkét. // 

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


Komolyan vetted a feladatod.. Megannyi próbálkozáson keresztül ismerkedtél a suitonnal, a segítővel, ami később is támogathat téged.. Hogy valóban a leggyengébb elem-e? Ahogy igyekeztél megzabolázni a természetes vizet, s közben létrehozni valamivel többet a hullámhoz, talán ennél a vélekedésnél többet is láthattál ebben az elemben.. 
S most ott voltál, szembe nézve a kicsi hóemberekkel, tarsolyodban minden eddigi tapasztalatoddal, ami ehhez az elemhez fűzött, legyen az akár kézzel fogható, megtapasztalt tudás, vagy a gondolataid közt kibontakozó puszta elmélet. Koncentráltál, és a víz az akaratod szerint mozdult. A hullám előtört, talán könnyebben is, mint számítottál rá, és a hóemberek néma sikoltás közepette semmivé lettek... Már ha a hó, élettelen kis formákká gyúrva, képes a sikoltásra.
A Fekete Farkas elégedettnek tűnt.
- Szép volt. Most újra! Most, hogy elkaptad a technika lényegét, ismételd meg, és finomítsd egy kicsit. A friss élményből tudunk igazán építkezni. - ahogy kezdted az uralmad alá hajtani a suitont, a kint hulló hó mintha kezdett volna meglassulni, s mire kitapasztaltad a technika apróbb fogásait is, odakinn már nem láttál hulló havat, a vihar elült, s a szél nem süvített, így nem ömlött be a porhó, csak valami különös, sárgás színezetű fény vonta ragyogásba a kinti tájat és szüremlett alá a kürtőkben. A betörő levegő finom volt, friss, de éles. Finoman fűszerezte valami, ami nem illett oda.. 
Valami furcsa... füstös ízű.. vér?
Ez a gondolat épp csak tudatosult benned, mikor nagyobb adag hó zuhant alá az egyik közelebbi kürtőből. Majd valami egészen másféle zaj ütötte meg a füled: nehezen, ide- oda csapódva, csusszanva követte valami a havat: pár pillanat múlva valami nagy, fagyott és szőrös puffant a fehér kupacon, émelyítő reccsenéssel. Csont. Tört. A vér szaga erősebbé vált. Ran pedig feszültté.
A szőrös, fehérre fagyott medvebundás forma megremegett. Aztán fájdalmasan felnyögött. A hangja is tompának tűnt, de az élni akarás dolgozott benne: a bundából egy lapát tenyér nyúlt ki, hogy megpróbálja megemelni a testét, de erőtlenül bicsaklott össze.
-Bruh.. - Ran nem mozdult. Sárga szeme résnyire szűkült, s a levegőt szimatolta, s jelenleg jobban érdekelte a kürtő, mint a földön heverő emberi kupac.
-Se... gíts.. - a forma csak felfogta, hogy van valaki körülötte: te álltál hozzá közelebb, s habár halványan, de tett egy mozdulatot feléd.


//Szép munka Saki! Írd fel gyorsan a technikát  Ezen felül +5 ch-t. 
Fuyu, egyeztessünk majd a tanulásodról, amit alapvetően várok, az ugyanaz, amit Saki már teljesített: a helyzet lereagálása és a technika megnevezése. Előre bocsátva hasonló alaposságot várok a technikához ^^ //

//Saki, írj nyugodtan  Nem kell bevárni Fuyut.//

A sok próbálkozást siker koronázta, de még mindig volt mit csiszolnia a technikán. Amikor Ran további utasításokat adott, a genin azonnal nekilátott végig csinálni újra a jutsut. A Víz elemet már úgy érezte mintha egész életében a része lett volna, holott csak nemrég ismerkedett meg vele. Koncentrált és újból elismételte a lépéseket, amiket eddig gyakorolt. A víz megmozdult és mivel a chakráját is belekeverte, plusz mennyiséget kapott.
- Suiton: Haran Banshou! - hangzott el szájából a technika neve, majd elindította a löketet, amivel az előbb a hóembereket söpörte el.
Észrevette, hogy kevesebb idő szükségeltetik a létrehozásához, sőt eleve kevesebb chakrát fektetett bele, mégis majdnem ugyan olyan jó lett a végeredmény. Tényleg csiszolnia kellett a tudását, de az alapokból már jól tudott építkezni. Elmondhatta magáról, hogy sikerült megtanulnia a jutsut. Még próbálkozott néhányszor, mert tudta, hogy folyamatosan kell majd fejlesztenie most megszerzett tudását.
A barlang mélyén valahogy nem érzéklete annyira az időt, viszont mintha a hóesés alább hagyott volna.
*Remélem Miyo még alszik. Eltartott egy darabig a tanulás és nem igazán szeretném tovább magára hagyni.* Gondolkodott el a sötétkék szemű kunoichi, ám valami furcsát észlelt.
Ninja képességei bár közel sem voltak annyira kifinomultak, mint a hasonló korúaké, azért sok mindent észrevett. A levegőbe szagolt és kissé elbizonytalanodott. A viharnak teljesen más illatai voltak, ez egészen úgy érződött, mintha vér lett volna. Még a füstös íz is bekúszott a szájába. A Fekete Farkas is bizonyára észrevette, hiszen amit Saki eddig tapasztalt vele kapcsolatban, az alapján biztos volt benne, hogy jóval régebben megütötte orrát a fanyar szag.
Hirtelen az egyik nyíláson át egy jó adag hullott alá a barlang talajára, ám valami más is érkezett vele. A hangot ezer közül is felismerte volna, hiszen párszor már találkozott ezzel, főleg az orvosi képzése alatt. Semmi kétség nem fért hozzá, csont tört. Tehát valaki, vagy valami lezuhant, egyesen hozzájuk. Sakinak először az jutott eszébe, hogy visszajöttek a farkasok és kiszagolták őket, az egyik óvatlan volt, ezért beesett az egyik kürtőn.
Néhány pillanattal később rájött, hogy mekkorát tévedett. Felnyögött, tehát egy ember zuhant le. A kékesfekete hajú lány tekintetét Ranra szegezte, aki nem mozdult és a nyílást fürkészte. A hangok egyre inkább szavakhoz kezdtek hasonlítani. Ahogy kinyúlt a kéz és a genin felé mozdult, Saki ösztönösen hátrébb húzódott.
- Ííííh... - préselte ki ajkai között a hangot. Mindkét kezét védekezőn húzta maga elé. Talán csak a meglepődöttségtől reagált így, mert korábban, amikor Ran lépett be a barlangba, egyből fegyverért nyúlt. Eltelt pár másodperc, mire felfogta, hogy az idegen segítséget kért tőle. Orvosi énje azonnal működésbe lépett, leengedte a karjait, majd óvatosan elindult felé.
- Ran-san... ennek az embernek segítségre van szüksége - szólt a Farkas felé. - Értek egy kicsit az orvosi jutsukhoz... de gyakorlatban még nem sokszor használtam.
Apró léptekkel közeledett a földön heverő alak felé, mert még mindig félt tőle egy kicsit.