Hófödte Hegyek

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  

Láttad a Farkason, hogy valóban előbb vehette észre a férfit, aki alá zuhant, ennek ellenére, mozdulatlanságba merevedve csak figyelte. Mintha nem is lenne meglepve, pedig az érkezésnél váratlanabb esemény nemigen lehet. Lehetett még valami, amit észrevett, mert a férfi segítségkérése után sokkal inkább kifelé kezdett kémlelni, majd halovány bólintással nézett rád.
-Egyedül van. Nem követhették... vagy ha mégis, nem értek ide.- valamivel közelebb lépett a figurához, hogy ott legyen melletted, ha kell, de hagyta, hogy te magad birkózz meg a helyzettel.
- Ha nincs is sok tapasztalatod... -kezdte a nagy bundás formát figyelve, 
-Ideje hogy szerezz. Próbáld csak meg. Ha rám hagyod, akkor.. nem sok esélye van. Ehhez nem értek. A legalapvetőbb hegyvidéki elsősegélynél többre nem futja tőlem.. Jobb vagyok a baj megelőzésében, mint a megoldásában ha ilyesmiről van szó. - hajolt le a bundáshoz, és hajtotta félre a medvebőrt.
Bár ne tette volna.
A bőr alatt egy tagbaszakadt, viszonylag kevés, egyszerű ruhát viselő embert láttál, aki méretei ellenére megviseltnek, s a megfelelő kondíciójához képest viszonylag soványnak hatott. Bőrét több helyen lila, fehér és vöröslő hurkák borították, csuklóin pedig vastag, sebes terület égett. A vér illatára is gyorsan magyarázatot találtál, oldalán feketére ázott a ruhája, amit egy hosszabb vágás okozott. Nem túl mély, de hosszú, rossz szögben. S bizonyára ezt az állapotot nem kissé tetézte, hogy a hóviharon vágott át, míg ideért.
És hogy hol tört? Az egyik karja láthatóan rossz szögben állt... és ahogy levegőt vett, az is furcsa zajjal járt.. Egy-néhány bordája szintén bánhatta a zuhanást. De legalább egyik sem volt halálos.
-Ne.. nekem..- nyögött fel az ember, ahogy rád nézett.
-A... többi...eknek... seg.. íts.- erre Ran felélénkült, láthatóan felkeltette az érdeklődését ez az apró információ morzsa.
- Miféle többiek? Hol vannak?
- El.. kapták.. ők..et. A..bányában... A... Szarvhegy... 
- Ennyi elég... Ne erőltesd túl magad. Saki.. lásd el amennyire tudod... amilyen gyorsan tudod.- Ezzel Ran valamivel távolabb ment és türelmetlen járkálásba kezdett, mindaddig, míg te dolgozol. 
A nagydarab fickó türelemmel tűri ahogy elkezded, próbál jókedvet erőltetni magára.
- Tudod.. nagyon.. kedves vagy.. emlékeztetsz... az unokahúgomra... nagyon jószívű.. lány. Kicsi még...de.. igazi.. áldás. Ha egyszer... ennek vége... - külön biztatás nélkül nem fejezi be. Talán maga sem tudja. De nyög, fel-felszisszen.. attól függően mennyire jársz érzékeny részeken. Ran türelmetlen, de kivárja hogy végezz.
- Ember.. ha ezen a járaton elindulsz, melegebb helyre húzódhatsz. - igazítja útba a fickót a szálláshelyetek felé, majd hozzád fordul. Sárga szemei a szemeid mélyére néznek. Szája kinyílik, de hang nem jön ki rajta. Ismét nekiveselkedik. Eredménytelenül. Csak az aggodalmat fedezed fel a szemében, de szólni képtelen.. 
Hirtelen előre nyúl, megragad, és az egyik közeli sziklán felfut a barlang falára, majd ki az egyik kürtőn át a jeges, de szélcsendes hidegbe. 
-Ne haragudj kislány, de nem várhatunk! Fuyu és Anya majd megvédik Miyot.. de nekünk mennünk kell, mielőtt mozgolódni kezdenének! -kiáltja,a hogy a vállára vetve futni kezd veled.
- Az a fickó a közeli fafeldolgozó faluból van. Ha ennyi idő alatt ilyen állapotba került, el sem merem képzelni, milyen állapotban vannak a többiek! 

// Fuyu feladata könnyű:  ahol sikerült kimaradnod, ott kell felvenned a saját történeted szálát. Ha sikerült visszatérned, majd összemeséllek titeket, ne aggódj. Saki indult először tanulni, de ha egyeztetünk, ez módosítható. //

//Saki, írj nyugodtan. Ha kell, ketten fejezzük be ^^//

Saki próbálta lenyelni a torkában keletkezett gombócot, ám nem járt sikerrel. Hiába próbált segítséget kérni, úgy tűnt a jelenlévők közül neki van a legtöbb tapasztalata az orvosi jutsukkal. Még közelebb lépett a férfihez, aztán Ran is követte a példáját és félre hajtotta a sebesültet takaró bundát. A kunoichi szája elé kapta a kezét, sötétkék szempárja kitágult a rémülettől. A vér szaga is egyre erősebben terjengett, de érdekes módon ez sosem zavarta különösebben, a látvány sokkal nagyobb hatással volt rá. Néhány pillanatnak el kellett telnie, mire összeszedte magát annyira, hogy neki lásson a feladatnak. Legelőször elővette elsősegély készletét, egy kis dobozt, amit a hosszú övtáskájában tartott. Biztosra vette, hogy szüksége lesz kötszerre és gyógyszerre is.
Kezét a sérült férfi fölé vitte, majd koncentrálni kezdett. Hamarosan zöld chakra borította be mindkét kézfejét. A Shindan volt a legalapvetőbb technika, amit megtanítottak a medikus ninjáknak, ám ez alapvető ismeret a többi előtt. Bár nagyjából látta a külső sérülések mértékét, mégis sokat segített neki ez a jutsu. Ahogy végig húzta a sérült részeken, egyre több információhoz jutott. Közben pedig figyelte a reakciókat, mert egy-egy felszisszenés is jelezte neki, mégis mennyire jár érzékeny helyen. A levegővétel is nehezére esett, úgy tűnt néhány bordája eltört. A legrosszabb állapotban mégis az oldala volt, csúnya seb tátongott rajta. Miután a ruhát eltávolította onnan, belekezdett a másik technikába.
- Um... ez fájni fog - motyogta maga elé a kunoichi. Megpróbálta hangosabban figyelmeztetni, de csak ennyire tellett tőle. Reménykedett benne, hogy a férfi meghallotta és felkészült a kellemetlen élményre. A Kiyomaru nevű jutsuval elkezdte a fertőtlenítést, amivel egészen sejt szintre le tudott menni. Biztosan kerültek baktériumok a sebbe, még ilyen hideg körülmények között is képesek voltak fennmaradni. Zöld chakrája behatolt mélyen a sebbe. A férfi reakciója miatt egy picit megrettent, majdnem abbahagyta a kezelést, viszont tisztában volt vele, hogy nem végezhet fél munkát. Közben a sérült próbált némi jó kedvet erőltetni magára és elkezdett beszélni az unokahúgáról. A genin erre csak kicsit biccentett, majd folytatta a munkát. Elővette a kötszert és igyekezett olyan szorosan bekötni a sebet, amennyire csak tudta, hiszen a veszély még nem múlt el. Ebben az állapotában még fennállt a veszélye, hogy újból kinyílik a seb és megint vérezni kezd.
A neheze csak utána következett, a törött karját kellett helyre tenni. Újfent előhívta gyógyító chakráját és kezét végighúzta a karja fölött, ami rossz szögben állt.
*Ehhez nincs meg a megfelelő felszerelésem.* Igyekezett elrejteni az aggodalmat a tekintetében, csakhogy hamarosan meg kellett mondania, hogy van egy határ, aminél többet sajnos nem tud segíteni. A mellkasa felett is elvégezte a vizsgálatot, a bordái tényleg rossz állapotban voltak, ám a férfi legnagyobb szerencsére egyik sem szúrt át belső szervet, ami végzetes lett volna számára. Amikor a sebet kötözte be, ügyelt arra, hogy némi tartást adjon a bordáknak is, így nem mozdulnak el. A Karjával csak annyit tudott kezdeni, hogy felkötötte, nehogy még nagyobb baja legyen. Adott neki gyógyszert is, ami csillapította a vágás és a törés okozta fájdalmakat.
- Sajnálom... csak ennyit tudtam tenni - mondta lehajtott fejjel a fiatal shinobi.
Ran egyre türelmetlenebbnek tűnt, persze Saki értette miért. A sebesült ember olyan információkat közölt, amik valószínűleg fontosak voltak. A Fekete Farkas korábban említette, hogy szüksége lenne a kis csapat segítségére. Gyorsan útba igazította a frissen ellátott férfit, a többiekhez küldte, ahol tényleg jó meleg lehetett a tűz miatt. A genin visszapakolta a megmaradt kötszereket és gyógyszert a dobozba, majd eltette a táskájába.
Hirtelen azt vette észre, hogy Ran őt nézi és próbál szólni. Néhány másodpercig némán álltak egymással szemben, míg végül a Farkas törte meg a csendet. Sakinak ideje sem volt reagálni, hiszen csak annyit fogott fel az egészből, hogy a férfi felkapta őt, majd felfutott a falon és egyenesen a szabad ég alatt kötöttek ki. Annyit azért nagyjából sikerült megtudnia, hogy hova tartanak, egyenesen a korábban említett Szarvhegyhez.
*Ran-san... csak hátráltatni foglak...* Futott át az agyán, miközben hagyta, hogy a ninja a vállára vesse és elkezdjen futni vele. Bele se mert gondolni, miféle emberek képesek ilyesmit tenni másokkal.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  

Ez a kaland nem könnyű számodra, de talán most kaptad a legnehezebb feladatot: minden amit teszel egy ember közvetlen sorsát jobbítja, vagy végezheti be. De becsülettel helyt álltál a szörnyű látvány ellenére, az első sokkot legyűrted, s gyógyítói tanulmányaid felhasználva módszeresen láttál hozzá a feladat megoldásának, s tetted ezt jobban, mint sok fiatal tette volna. Minden kis nyögés, szisszenés, nehezebb zihálás eligazított amikor feltérképezted a sérüléseket.  A férfi nem volt rossz páciens. Ahogyan a felépítése sugallta, erős ember volt, s a hegyek amúgy is megedzik az embert, így panaszt nem hallhattál tőle.
-Csináld csak Kicsi.. - ennyi volt a válasz, mikor oly óvatosan megjegyezted, hogy fájni fog a következő művelet. Persze szavai jóval könnyedebbek voltak, mint ahogy valójában viselte a fájdalmat. Érezted ahogy izmai összeugranak, s megpróbál elhúzódni, s vele fel is mordul olyan mély medvehörgéssel, amit eleddig nemigen hallottál. Ösztönös reakció ez a fájdalomra, végül mégis sikerül befejezned a fertőtlenítés, s csakhamar ragyogóan fehér, tiszta kötés borította az aggasztó sebet. Csak a törések bizonyultak megoldhatatlannak még, a férfi mégis hálásan köszönte meg neked a segítséget.
- Csak? Hisz ez jóval több, mint amire... számítottam a faluig.. Kicsi, ha nem.... segítesz, lehet hogy a konokságom sem visz el addig, pedig az nem lebecsülendő.. a feleségem, amikor zsémbel, azt mondja, még a hegyeknél is nagyobb.. hm... - a felesége említésére elkomorult.
- Ha van egy kis meleg, az jó lesz. De nem akarok sokáig időzni.. kell a falu segítsége.

Arcodba csapott a hóhideg, ahogy a Farkas rohant. Talán el is gondolkoztál azon, hogy hogyan is lehet képes valaki olyan sebességgel haladni, mint ő teszi ezen a kiszámíthatatlan, veszedelmes terepen. Nem ficánkoltál, nem ellenkeztél és nem kérdeztél, így ő sem vesztegetett arra időt, hogy megálljon. Az eget még vastag felhők takarták, de színük már mutatta, hogy terhük javát letették. Az irány amerre haladtatok azzal esett egybe, ahová ti is tartottatok Miyoval, a völgy túloldalán láttad is a hegyet, ami kackiásan, bátran szegezte csúcsát az égnek, s mögötte a tavat, mely egyre nagyobb felületet mutatott magából. Fényes jég borította, s a jég alatt itt-ott nedves kéken csillanó foltok sejlettek fel. 
- Az ott, az a Szarvhegy!- hallottad Ran hangját, s ahogy közeledtetek, s a nézőpont változott, már láttad, hogy a csúcs különös ívben hajlik meg. A férfi ezzel együtt lassított, s hamarosan le is tett a hóra. 
- Oda megyünk. Régen bánya működött benne, de már jó ideje nem használják. Ha az öregnek igaza van, azok a bűnözők valószínűleg újra akarják nyitni, és ehhez a közeli kistelepülés lakóit igyekeznek felhasználni. Azt hittem.. több idő lesz becserkészni őket... -nézte a hegyet és morgott. Ezek szerint nem számolt vele, hogy a felfedezett idegenek ilyen gyorsan és komolyan vetik bele magukat a munkába. 
- Saki.. ezzel a ti küldetésetek és az enyém összefonódtak. Nincs a közelben más település, csak a fafeldolgozóké. Nincs hová haza vinni Miyo-t, ha ezt nem oldjuk meg, ehhez pedig szükségem van rád.- már nem a hegyet nézte, hanem tekintete a tiédet kereste.
- Máris elmondom, mire gondoltam. - kotort bele valamelyik zsebébe, és egy pergament húzott elő, meg egy darab olajkrétát.
- A hegyet meglehetősen sok járat szövi át, a korábbi bányák miatt, ezt kell nekünk is kihasználnunk. A környéket viszonylag jól ismerem, és azt a hegyet is, de nem minden járatát jártam be. Ha minden igaz, a bejárat után vagy egy nagy központi kamra, és néhány kisebb. Ezek valamelyikében lehetnek a falusiak. Ha idekinn megfelelő zajt csapunk, van rá mód, hogy kijuttassuk őket, míg jó esetben mindhárom fickó ezzel van elfoglalva, ez esetben viszont a főbejárat nem használható. Az egyik mellékaknán vagy szellőzőn kell kijutni. Két vagy három jöhet szóba, csak arra kell figyelni, hogy nehogy a mélyebben lévő, felderítetlen járatokba keveredjünk.- miközben beszélt, rajzolt is, hogy szemléletesebb legyen. 



-Én megcsinálom a figyelemelterelést... Amennyiben vállalod az emberek kimenekítését. Vagy van valami más ötleted a megoldásra? Valami észrevétel? - nézett rád, s szemmel láthatóan várta az ötleteket. Ezúttal nem kezdőként kezelt, hanem egyenrangú társként. S ha szabadkozni kezdenél, akkor sem hagyja, hogy lebecsüld magad:
- A te erőd talán nem a  közvetlen támadásban rejlik, de abban a figyelemben, amivel képes vagy más emberekhez viszonyulni.  Szükségünk van a hozzád hasonlóakra, nem csak a háborúban, de az újjáépítés során is, ami.. el fog jönni. Ha ezzel végeztünk, be foglak ajánlani a vezetőségnél további képzésre. De most, szükségem van az ötleteidre. - Ran komoly volt, s ezúttal egy fél mondattal sem szidta a falu vezetőit, mint találkozásotok elején. Akármilyen elvadultnak is tűnhetett akkor, most olyan érzést keltett, hogy valóban a falu tiszteletre méltó shinobija lehet. 


// Mivel Fuyu továbbra sem  jelzett, menjünk tovább.


Fuyu feladata továbbra is:  ahol sikerült kimaradnod, ott kell felvenned a saját történeted szálát: lényegében a tanulásotok miatt szétváltok, és a nagy farkas mellett maradsz a barlangban, vigyázva a kicsire. 
Ha gondolod, a megjelenő idegen medvebőrös férfi megjelenését is beveheted a történésekbe. 
Ha sikerült visszatérned, majd összemeséllek titeket, ne aggódj. Saki indult először tanulni, de ha egyeztetünk, ez módosítható, hogy beférjen a kért tanulásod. Ehhez kérem a technika mellékelését a postod végén.  //

A gyos futás miatt csak úgy süvített a szél Saki füle mellett. Az időjárás ugyan kitombolta magát, és kezdtek eloszlani a felhők, de még mindig lehetett érezni a vihar utóhatásait. A fekete farkas bőr viszont meleget sugárzott, ezért a genin még jobban próbált belekapaszkodni a férfiba.
*Olyan meleg...* Futott át agyán a gondolat. Eszébe jutott az otthon melege és biztonsága, amit kiskorában mindig érzett. Aztán ez szép lassan elmúlt, ahogy megkezdődtek ninja tanulmányai és geninné válása után előfordult, hogy több hetet távol volt az otthonától. Felpillantott az égre, amit még mindig felhők takartak, viszont lassan úgy tűnt, kicsit jobbra fordul az időjárás. Ran haladási sebességével hamarosan megpillantották a Szarvhegyet, ami furcsa csúcsáról kapta a nevét. Aztán szép lassan a tó is feltűnt, pont ezt célozták meg a csapattal, mielőtt a farkasok megtámadták volna őket. Néhány perc múlva Ran letette a hóra, így megint a saját lábán állt. Félt bevallani, de hiányzott neki a férfi közelsége. A tanulás ideje alatt volt ideje megismerni, egészen megváltozott róla a véleménye pár óra alatt.
Ahogy körbenézett, rossz érzés fogta el, a gyomrában érezte a felgyülemlett feszültséget. Nem kellett sok idő, hogy összerakja a részleteket, amit aztán Ran is megerősített. Nyelt egy nagyot és kifújta a levegőt, amit egészen idáig bent tartott.
*Miyo nagyon vágyik már a hazatérésre. De... de... ha mindez igaz... talán elveszett minden.* Legszívesebben lerogyott volna a hóba, azonban ezt nem engedhette meg magának. Ígéretet tett a kislánynak, hogy épségben hazaviszi, amit mindenképpen be akart tartani. Ehhez hozzátartozott az is, hogy nem egy romos faluba térnek vissza, ahol talán már a lakók legtöbbje halott. Apró könnycsepp jelent meg szeme sarkában, amit gyorsan letörölt és igyekezett elrejteni a Fekete Farkas elől.
Tekintetük találkozott és amikor ez megtörtént, az események felgyorsultak. Saki már csak akkor eszmélt föl, amikor egy térkép kezdett kibontakozni a szeme előtt és ninja máris beavatta őt a tervébe. Lenyűgözte, hogy Ran milyen részletességgel tudta felidézni a barlang járatait és termeit. Sötétkék lélektükrei figyelmesen fürkészték a pergament, amire felvázolta a terepet. Elég bonyolultnak tűnt az elrendezése, valóban olyan hely volt, ahol könnyedén eltévedhet az ember. A legváratlanabb fordulat akkor érte, amikor a shinobi az ő tanácsát kérte. Saki erősen megrázta a fejét, kékesfekete tincsek hullottak az arcába, keretet adva hófehér bőrének.
- Ran-san... én... - mondatát be sem fejezhette, a férfi beléfojtotta a szót, még mielőtt magyarázkodni kezdett volna. Vett egy mély levegőt, majd hosszan kifújta. A hideg miatt lehelete meglátszott, mintha csak apró felhő hagyta volna el a száját. Szívében melegség kezdett szétáradni, ilyet még nem sokszor érzett. Ahogy a Fekete Farkas beszélt vele, nem egy béna genint látott, hanem igazi társat, akire számíthat. Amikor Ran elmondta, hogy a falu vezetőségénél képzésre fogja beterjeszteni, előjöttek a könnyei. Ám ezek nem a szokásos félelemtől, vagy bánattól, hanem a boldogságtól.
- Köszönöm Ran-san - mondta, miközben gyorsan kitörölte a könnyeket a szeméből. - Um... de lehet számítanak ránk. Vagy valaki másra. Talán a férfi... nem véletlenül szökött meg... elengedték... És ha... a többiek is olyan állapotban vannak... nem lesz könnyű kihozni őket. Ismerem az Oboro Bunshin technikát... tudok segíteni az elterelésben. Viszont... valahogy meg kéne tudnunk mennyire... - itt egy kicsit megállt, hogy ki tudja mondani, amire gondol. - Szóval mennyire... vannak jó állapotban az emberek. Segítek, amennyire tudok... kihozom őket.
Tekintete megváltozott, bár még mindig az a félénk lány volt, a tenni akarás ott bujkált benne, mert két ígéretet tett és egyiket sem tervezte megszegni.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


- Nincs mit köszönnöd. Csak hozzuk ki a falusiakat, tudjuk le ezt a gondot, és menjünk haza. - A fekete bunda árnyékában felderengő mosoly mintha valamivel fiatalabbá tette volna most, mint a szokásos kifejezése. Ez csak a kettőtök pillanatának szólt.
- Feltételezni, hogy nem várnak minket... nos igazad van, ostobaság. Jó esetben a férfi a hóviharban magától meg tudott lépni.. de valószínűleg valóban csak csali, ez esetben az ellenségeink biztosan koncentrálták az erőiket, hogy elkapják azt, aki utánuk szimatol. Biztosra veszem, hogy tudnak rólam. Ez nem gond. Te viszont új vagy a játékban. Veled nem számolhatnak. - a farkas a vázlatait nézegette.
- Nos.. nem hiszem hogy kellő helyismeretük van valamennyi járatról, szűk helyen azonban egészen speciális harcmodorra van szükség. Kisebb mozdulatok, kisebb fegyverek, és koncentráltabb hatású technikák kellenek. Olyan esetben az oboro még zavaróbb lehet, mint nyílt téren, ahol könnyebb átlátni a terepet. Mégis én jobbnak látom, hogyha megpróbáljuk kicsalni őket, és ezzel elválasztani a falusiaktól. Meg kell akadályoznunk, hogy ártani tudjanak nekik, ha a javunkra billen a mérleg. -további javaslataidon elgondolkozott.
- Igazad van.. valami módon meg kell tudnunk képesek vagyunk-e kimenekíteni őket, különben nem sokat ér az elterelés. De az idő gond lehet.. így hogy a vihar elült, maguktól is elő fognak merészkedni. - Ran elgondolkozott, majd újabb idézésbe fogott, mely nyomán hat különböző színekben pompázó kicsiny farkaskölyök jelent meg.
- Szervusztok!- nevetett rájuk a férfi, ahogy a kölykök azonnal kitörő lelkesedéssel és hevességgel vetették rá magukat. Egy pillanat alatt a Fekete farkas színes szőrgombolyagok martaléka lett, és elterült a földön...
-Jól van, jól van, én is örülök nektek! - szedte össze magát Ran, majd lerázta a havat az öltözékéről.
- Falka, igazodj!- szólt végül a parancs mire a színes gombócok leültek és várakozva tekintettek rá.
- Saki, ők a Falka. Kissé szertelenek, de ezúttal talán ők tudnak a legjobban segíteni nekünk. Falka, ezúttal Saki parancsait köveitek.. kivéve téged. Te velem jössz.-emelt ki egyet a kicsik közül, s a karjába vette. A többiek pedig feladták addigi látszólagos fegyelmezettségüket, s ezúttal a sok szőrös gombóc rád vetült. Szimatoltak, nyalogattak, kóstolgattak, ahol csak elértek bősz farokcsóválás közepette, akár a kiskutyák.
- Nos.. Saki, amit tudnod kell..hm... a kölyköknek rendkívül jó érzékei vannak, kiszimatolják az ellenséget és a kisebb résekbe is beférnek. Mivel a farkasok hallása egész más tartományokat is érzékel, mint az emberi, így a kommunikációjuk sem csak az általunk hallott hangokból áll. Hasznos felderítő csapat, akiket könnyen visszahívhatsz ezzel- nyújtott át egy vékony sípot.
- Nos, ha megfelel neked, hogy a mellékjáratokon át felderítsd milyen állapotban vannak a falusiak, akkor a csapat a kezed alá fog dolgozni, míg én utána járok, mivel várnak minket... Könnyen fogunk tudni üzenetet váltani, a testvérek megtalálják egymást. Ha megtaláljátok a falusiakat, és menthető állapotban vannak, küldd el az egyik kölyköt hozzám, és megkezdem a látványos elterelést.. Ugyanez a helyzet ha bármilyen probléma állna elő. El tudják mondani az üzenetet, csak lehetőleg ne legyen bonyolult. - itt valami átfuthatott gondolatai között, s végül némi hezitálás után hangot is adott neki.
- Kölykök, ezért kissé szertelenek. Ha bonyolult az üzenet, annyira lelkesen igyekeznek átadni, hogy lehet hogy belekavarodnak.-mondta, majd ismét a véleményed kérdezte.
-Így már működőképesnek tartod a tervet?

// Válassz mellékbejáratot ^^ 
Ran ezen felül átad neked egy furcsa fémpálcát, amivel képes vagy világítani, egy fénybombát, egy füstbombát, valamint két robbanó jegyzetet. 
Mehetünk tovább.

Fuyu feladata továbbra is:  ahol sikerült kimaradnod, ott kell felvenned a saját történeted szálát: lényegében a tanulásotok miatt szétváltok, és a nagy farkas mellett maradsz a barlangban, vigyázva a kicsire. 
Ha gondolod, a megjelenő idegen medvebőrös férfi megjelenését is beveheted a történésekbe. 
Ha sikerült visszatérned, majd összemeséllek titeket, ne aggódj. Saki indult először tanulni, de ha egyeztetünk, ez módosítható, hogy beférjen a kért tanulásod. Ehhez kérem a technika mellékelését a postod végén.  //

Saki figyelmesen hallgatta Ran új tervét, hiszen biztosra, hogy a kiegészítéseivel másként fogja megtervezni a falusiak kimenekítését. Alaposan megjegyzett minden részletet, a szűk járatoktól kezdve a technikákon és a fegyvereken át. A senbonnal jól bánt, tehát ezt is felhasználhatta az akció során. Úgy érezte az újonnan tanult jutsut is be tudná vetni, ha éppen arra kerülne a sor. Amikor a Fekete Farkas kézjelekbe kezdett, a genin azonnal felismerte, egy újabb idézést tervezett. Néhány pillanat múlva apró szőrgombócok tűntek elő a füstfelhőből. A kunoichi sötétkék szempárja végig szaladt a farkaskölykökön. Ran ismét a szelídebb arcát mutatta, a lány alig ismert rá, szinte teljesen eltűnt a veszedelmes férfi, akit maga előtt látott. Erre Saki arcán is halvány mosoly jelent meg, na meg a kis cukiságoknak és a jelenetnek nem volt nehéz ellenállni. Ezekben a vészterhes időkben is jutott idő pár önfeledt pillanatra. Halk nevetés tört elő belőle, amit nyilván a férfi is észrevett. Eddig sosem sikerült annyira ellazulnia mellette, hogy megmutassa ezt az oldalát, de most sikerült. Az állatokkal a genin is sokkal könnyebben kijött, valahogy velül könnyebben találta meg a közös hangot.
- Sziasztok! - köszönt a kunoichi és még kezét is felemelte, hogy integessen a szőrgombócoknak.
Miután Ran bemutatta a falkát, a farkaskölykök Sakit sem kímélték, egyből rávetették magukat. A lány mindegyik állat orrához odatartotta a kezét, hogy jól jegyezzék meg a szagát. Illetve, ha megengedték, akkor átölelte mindegyiket és a beletúrt a bundájukba. Melegség áradt végig az egész testén, mintha az idő is megállt volna néhány percre. Teljesen másképp viselkedtek, mint a korábbi farkasok, amik megtámadták őket az út elején. Hallott róla, hogy az idézett lények sokkal okosabbak, még jutsukat is képesek használni. Miután újból rendezték a soraikat, a Fekete Farkas újabb tudnivalókat közölt a geninnel.
Ezzel még jobban módosult a terv, hiszen segítséget kapott, a kölykökkel sokkal könnyebben és más taktikával tudta feltérképezni a terepet. Kis termete most különösen jól jött, rögtön elkezdte böngészni a korábban Ran által rajzolt térképen, aztán átvette a sípot, amivel a farkasokat tudta hívni.
- Értem - csak ennyit felelt, hiszen részletesebb választ amúgy sem tudott volna adni. Tehát egyszerű üzenetekkel kellett kommunikálniuk. Amúgy sem volt túl bőbeszédű, tehát meg tudta röviden fogalmazni, amit szeretett volna elmondani a férfinak. - Igen, azt hiszem... így már működni fog a terv.
Aztán a térképhez fordult, amit Ran készített az előbb. Párszor forgatta a fejét, mert alaposan áttanulmányozta a rajzot. Végül a fő bejárathoz és a nagy teremhez legközelebb eső kisebb folyosóra mutatott rá.
- Um... nem lesz sok időm... itt megyek - tudta, hogy ez a legkockázatosabb, ám a jelenlegi helyzetben nem engedhette meg magának a hosszú mászást az alagutakban. Mivel fogalma sem volt, hogy mit fog bent találni, igyekezett a lehető legrosszabbra felkészülni. Átvette Rantól a fém pálcát, a bombákat és a robbanó jegyzeteket. Ilyenekhez elég ritkán fordult, akkor is csak elterelés gyanánt alkalmazta. Azonban egyből rájött, hogy a robbanó jegyzetek itt akár még hatásosabbak lehetnek. Intett a Falkának, majd elindult a választott mellékbejárathoz. Szíve a torkában dobogott és a gyomra is összeszorult. Először indult komolyabb küldetésre, de nem vallhatott kudarcot, hiszen a Fekete Farkas számított rá.

- Rendben - bólintott a kunoichi Ran tanácsára. Rövid válasz volt csupán, de nem késlekedhettek tovább, hiszen ebben a helyzetben minden perc számított. Gyorsan megindultak, pedig a terep sem kedvezett a haladásnak.
Sakinak nem volt olyan könnyű dolga, mint a farkaskölyköknek, elvégre ő csak két lábban tudott felfelé kaptatni. Néha letette a kezét, hogy biztosabb fogást tudjon magáénak és ne csússzon vissza a hegy aljához. Ahogy közeledtek a kiszögellés felé, ami már lentről is látszott, a lányt egyre rosszabb érzés kerítette hatalmába. Felajánlotta Rannak a segítséget és a férfi valamit látott benne, amit eddig csak kevesen. Mégse bízott annyira magában, mint ahogy a Fekete Farkas tette. Egy pillanatra megállt, hogy újra erőt gyűjtsön, illetve bátorságot a tovább haladáshoz. A kis farkasok azonban nem álltak meg, rendíthetetlenül haladtak előre.
Amikor végre elérkeztek oda, amit a bejáratnak véltek, kiderült mégse jó helyre jöttek. Szerencsére a kölykök nem vesztették el a szagnyomot, így tovább tudtak haladni. A lány követte a farkasokat, bízott bennük, mert látta a köztük és a Ran közötti kapcsolatot, ez pedig mindennél többet jelentett. A talaj is kezdett egyre szilárdabb lenni, aztán egy ösvény bukkant elő, tehát jó helyen jártak. Hamarosan a szagok nyomra vezették a kis Ninjuukat, bár először Saki csak havas hegyoldalt látott, semmi többet.
*Pedig erre kell lennie.* Töprengett el a sötétkék szemű kunoichi.
- Meg kell találnunk... - inkább magának mondta, mint a farkasoknak, de valószínűleg ők is meghallották, elvégre a fülük sokkal több mindent érzékelt, mint az embereké. Aztán ahogy elkezdték kaparászni a hegy oldalát, nemsokára deszkák tűntek elő a hó alól, ami azt jelentette, hogy jó helyen járnak. Saki közelebb lépett a bejárathoz, ami egy sötét folyosóban folytatódott. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mert a gerince mellett végig futott a hideg. Még mindig nem tudta elhinni, hogy egy mentőakciót fog végrehajtani. Közben a kölykök egyre izgatottabbá váltak, mindenféléről kezdtek beszélni.
- Én nem érzem... egyelőre - válaszolt a genin, majd kezével megpróbálta kilazítani az egyik deszkát. Ezt a bejáratot alaposan eltorlaszolták, úgy érezte nem lesz egyszerű bejutni. A Ninjuuk megpróbáltak átbújni, csakhogy a rések túl szűknek bizonyultak még nekik is. Saki chakragyűjtő kézjelet formált, majd előhívta a Suiton elemet.
- Egy kicsit álljatok félre - kérte a kölyköket, mert nem szerette volna, ha a technika útjába állnak, amit készült létrehozni. Összegyűjtötte a Víz elemű chakráját, aztán nekilátott a jutsunak. Megvárta, hogy a kis farkasok elmenjenek a bánya bejáratától. - Suiton: Haran Banshou! - ejtette ki a jutsu nevét, aztán útjára indított egy nem túl nagy hullámot. Azonban arra pont elég volt, hogy a deszkák egy részét eláztassa. Eszébe jutott, amit Ran mondott korábban, az itteni körülmények miatt a víz nagyon hamar megfagy. Reménykedett bene, hogy a vizes, majd kicsit később jeges deszkákat könnyebb lesz eltörni.
Amennyiben ez sikerül és be tudnak jutni, előre küldi a kölyköket felderítésre. Elég sötét van, alig látni valamit, ezért előveszi a Fekete Farkastól kapott fém pálcát, hogy azzal világítsa meg az alagutat. Ezzel sajnos magára vonhatja a figyelmet, viszont ha valaki megpróbálja meglepni, legalább érzékelni fogja. Amiatt sem túl nyugodt, amit a Ninjuuk mondtak, emberek és fegyver, vagyis valószínű számítanak egy esetleges támadásra. Készenlétbe helyez egy shurikent, ha esetleg használnia kéne védekezésre, vagy támadásra. Titkon reménykedik benne, hogy az elterelés sikeres lesz, neki csak annyi lesz a dolga, hogy kivezesse a fogságba esett falusiakat. Bár a fogvatartók sem lehetnek annyira felkészületlenek, valakit biztosan ott fognak hagyni, hogy vigyázzon a rabokra.

A fém pálca szerencsére elegendő fénnyel szolgált Saki számára, így meg tudta figyelni a körülötte fekvő tárgyakat. Ezt a járatot is arra tervezték, hogy a bányában talált értékes érceket a felszínre hozzák, ám valamiért nem készült el. A sín csak félig volt lefektetve, illetve egy bányászkocsi és számos szerszám volt ott hagyva, csak úgy. A genin már nem csodálkozott, miért ezt a helyet választották a falusiak fogva tartására. Nem csak a sok járat miatt, hanem ide sokkal kevesebb ember vetődött, mint korábban. A fém pálcát feljebb emelte, hogy a falakat még jobban megvilágítsa a fény. Egyszer hátra nézett, hátha onnan jönne valaki, de csak a nagy sötétség tátongott arra.
A folyosó hirtelen véget ért, Egyes is megtorpant, majd szimatolni kezdett a levegőben. Saki kevesebb chakrát vezetett a pálcába, nehogy hamar észrevegyék a fényét. Tudta, hogy a farkasok e nélkül is teljesen jól boldogulnak, ezért nem aggódott annyira. Már elkezdett azon gondolkozni, mégis mi legyen a következő lépés, amikor a Ninjuu közölte, hogy emberek és fegyverek szagát érzi.
*Közel kell lenniük. Valahol errefelé tarthatják fogva a falusiakat.* Rövid gondolatmenetét félbe szakította, hogy hangos szóváltásra lett figyelmes. A járat végéhez lopódzott, ám sajnos ez sem segített sokat, a falakról visszaverődtek a hangok. Annyit viszont meg tudott állapítani, hogy férfiakról van szó. Ez még jobban megnehezítette a küldetést. Bal keze kicsit remegni kezdett, mert abban nem fogott semmit. Szíve is hevesebben vert, a torkában pedig gombóc keletkezett.
*Ran-san elkezdte az elterelést... nekem sem szabad sokáig itt maradnom.* Közben a farkasok munkához láttak, szinte pár pillanat alatt szétszóródtak a bányában. Saki egyedül maradt a félelmével, bár így legalább egy kicsit le tudott nyugodni, nem meredtek rá kíváncsi tekintetek. Tudta, a Ninjuuk mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy segítsék amennyire tudják. Már kezdett aggódni, hogy valami történt, amikor végre visszatértek a kölykök. Az előbbi szóváltás végeredménye alapján úgy tűnt, egy ember maradt a táborban. Ezt a farkasok megerősítették és még az is kiderült, hogy merre tartják fogva a falusiakat. Alaposan leírták a helyszínt és a körülményeket, ezek alapján a kunoichi elkezdhetett tervezni.
Az elterelés ezek szerint bevált, ketten elhagyták a tábort, bár még azzal az egy emberrel is komolyan meggyűlhet a baja, hiszen jóval felkészültebb és tapasztaltabb lehet a lánynál. A Fekete Farkas jól tippelt, valószínűleg nem számítottak arra, hogy valaki más is jöhet, mert a harmadik férfi még csak nem is a falusiakat figyelte.
*A felszerelésem nagy része a táskámban van... amit nem hoztam magammal. Olyan hirtelen indultunk el... nem tudom, hogy így menni fog-e.* Tehát részben improvizálnia kellett, ami sosem volt az erőssége, inkább jobban szeretett előre tervezni. Az első és legfontosabb dolog a falusiak kiszabadítása, lehetőleg anélkül, hogy az őr felfigyeljen a ténykedésére. A farkasok biztosan a segítségére tudtak volna lenni, ám egyelőre őket nem akarta komolyabb harcba belevonni. Vett jó pár mély levegőt, aztán kikapcsolta a fényforrást. A tábor közelében amúgy is elég fény világított, mert tüzet raktak. Szerencsére akadt víz a közelben, amivel még előnyt is kovácsolhat magának.
- Figyeljétek a férfit - adta ki az egyszerű feladatot a falkának, de ez sokkal fontosabb volt, mint amilyennek elsőre tűnt. - Ha észrevesz, jelezzetek! - tette még hozzá. Sok múlhatott azon, mégis milyen gyorsan reagál egy esetleges támadásra.
Saki végig a fal mellett maradt, úgy próbált meg eljutni az új járathoz, amit nyitottak. Ha még mindig a bejárat felé figyel az őr, akkor könnyű dolga lesz. Amint meglátja a falusiakat, rögtön jelez a kezével, hogy továbbra is maradjanak csendben, mert nem szeretne lebukni. Sajnos a Kakuremino no Jutsuhoz használt eszköze a táskájában maradt, a másik barlangban, úgyhogy azt nem tudja segítségül hívni. A fém pálcát elrakta a táskájába, mert csak útban lenne, ha esetleg gyorsan fegyverért kell nyúlnia. Amilyen halkan és olyan közel, amennyire csak tud, odalopódzik a rácshoz, ami bezárva tartja a falusikat. A kölykök mondták, hogy fémmel van megerősítve, úgyhogy nem lesz egyszerű kinyitni.
*Ha másképp nem megy... meg kell szereznem a kulcsot.* Erre a gondolatra hideg kúszott fel a gerince mentén. Egyelőre csak addig szeretne eljutni, hogy észrevétlenül odaérjen a rácshoz.

Saki a feladat első felét viszonylag könnyen végigcsinálta, sikerült odalopakodnia a rácshoz. Közelebb érve még többet látott a falusiakból és az őket fogva tartó rácsból. Sajnos sokkal rosszabb volt a helyzet, mint ahogy elsőre tűnt. Az embereket megviselték a körülmények, a fogva tartóik láthatóan nem törődtek az egészségi állapotukkal. A rácsot is meg tudta vizsgálni, több helyen megerősítették fém részekkel, vagyis sokkal nehezebben lehetett tönkretenni.
Egy férfi lépett elő, nem tűnt túl idősnek, viszont arca beesett, látszott rajta, hogy már régóta lehet fogságban. A genin tekintete a többiekre vándorolt, takarókkal tartották magukat melegen, semmi egyebet nem kaptak. A tábortűz melege koránt sem ért el idáig, ételt pedig valószínűleg pont annyit kaptak, amennyi az életben maradáshoz szükségeltetett. Ahogy tekintetük találkozott, Saki azonnal észrevette a felcsillanó reményt, ám közben ott lapult az aggodalom is.
- Segíteni jöttünk - suttogta alig hallhatóan a lány.
*Fuyu, Kaito... bárcsak itt lennétek! Egyedül nem tudom... képes leszek-e... kivinni az embereket.* Igyekezett leplezni bizonytalanságát, inkább kicsit elfordította a fejét, mintha a kulcs helyét próbálná betájolni. Nagy segítséget kapott ezzel az információval, ám még mindig át kellett jutnia az itt maradt őrön.
Bár ült, mégis magasnak látszott és sokkal erősebbnek, mint a kunoichi. Csakhogy neki ott voltak ébredező képességei a Suiton elemmel, tehát nem volt teljesen védtelen. A Ran térképén jelölt folyó a közelben kanyargott, vagyis szükség esetén elemi Ninjutsut is tudott alkalmazni.
Sosem volt a tervek mestere, mindig másra hagyta a döntést, de a Fekete Farkas egyedül hagyta, vagyis a Falka segítségével kellett megoldania a helyzetet. A kis farkasok életét nem szerette volna annyira kockáztatni, lelkesnek, ám tapasztalatlannak tűntek. A kékesfekete hajú shinobi óvatosan megfordult, hogy jobban szemügyre vegye a kulcs helyét. Elindult arra, amerre a férfi mondta, hogy van egy szeg. Reménykedett benne, hogy az egyetlen őr, aki itt maradt, továbbra is kifelé fog figyelni. Intett a kölyköknek, hogy maradjanak nyugodtak, lapuljanak meg. A fogságban tartott falusiaknak szintén jelzett, bár ezek után tudta, hogy nem fogják elárulni. Azonban egy gonddal nem számolt, még ha meg is szerzi a kulcsot, kizárt dolognak tartotta, hogy feltűnés nélkül kiszökik mindenki. De egyszerre csak egy lépést tett meg, először a kulcs megszerzését célozta meg. Utána ráér azon gondolkodni, mégis hogyan jussanak ki. Ő és a farkasok alkalmasak egyedül a harcra, a falusiaktól nem várhatta el. Fegyvereket még találhattak volna, a bányász szerszámokat erre a célre is lehet használni.
Most kivételesen jól jött észrevétlensége, lecsendesítte chakráját és úgy közelített a kulcs felé. Ha meglátja és a közelébe ér, megpróbálja olyan halkan leakasztani a szegről, hogy ne vegye észre az őr.

Vékony jégen   -  Hamada Fuyu, Nakahara Saki és Hoshizoku Kaito  


A felhalmozott ládák neked is jó lehetőséget nyújtottak arra, hogy fedezékként használd őket, miközben felmérted a lakóbarlangot. Az ellenséges férfi nem mozdult, kifelé figyelt továbbra is. Sok prémet, eszközt halmoztak fel a barlangban, itt-ott a falnak támasztva fegyverek, további ládák, és élelmiszer látszott. Felkészültek voltak. Megszervezték az ellátásukat, de azért nem olyan bőséggel, mint ahogy azt akkor tehették volna, ha nem ellenségesen nyomulnak be az országodba. Aztán ahogy kerested, észrevetted a kulcsot is. A lakathoz mérten nagy volt, kissé leharcolt, de szabadon lógott a szegről. Ellenségeid tehát nem számoltak támadással belülről. Elbizakodottak voltak. Talán nem is tudtak a többi járatról...
A szerencse pedig úgy tűnt, neked kedvez...
Egy lépés.. majd egy újabb. Lecsendesített chakrával finom észrevétlenséggel haladtál előre, ahogyan a  terved is próbáltad felépíteni: lépésről lépésre. Miközben e feladatra koncentráltál, halványan érzékelted, hogy a kölykök figyelnek. Feszültek, izgatottak voltak. Kissé mocorogtak is. Túl sokan voltak talán, és mindegyik segíteni akart. 
Odaértél a kulcshoz, a kezed emelted érte. Hideg volt. Ez az érzés élesen hasított beléd, ahogy a fém hőt lopott a testedből. De végre a kezedben tartottad, s mindeddig észrevétlen maradtál. Egy lépés hátra. A férfi unottan sóhajtott, és kissé megnyújtóztatta a vállát. Odakintről nem szűrődtek be zajok.
Aztán hirtelen éles nyikkanást és puffanást hallottál. 
Az egyik kölyök leesett a ládákról. Talán Kettes. De ez nem is számított. Az eddig oly unott őr hirtelen megmerevedett, s láttad szinte peregni a másodperceket, ahogy a keze fegyverért mozdul, s már tartja is, mire a férfi megfordul és egyértelműen rád néz. Tekintetében látod a fellobbanó haragot. 
Nem viselt jelzést, de igen jellegzetes, narancs színű tincset viselt sötét szeme és vastag szemöldöke felett. 
- Te kis patkány.. Tudtam hogy van itt valaki... - ennyit tudott mondani. Még kimozdulni sem volt ideje a harci állásból, mikor a barlangot robbanás rázta meg. Valahol, odakinn, valaki felhasznált egy robbanó jegyzetet. 
A fickó térdre esett. A kölykök meg megrohamozták. Számtalan éles kis agyar és karom esett neki. Időt nyertek neked. 
Te is érezted a barlang imbolygását. El is ejtetted a kulcsot, ami éles hangú pattogással gurult arrébb. Szerencsére nem messzire. 
Tisztában vagy vele, hogy nem sok időd van. A férfi fel fog kelni. A kölykök nem tudhatod meddig tudják feltartani.
De annyi szerencséd van, hogy az első robbanást két további követi majd, így van időd cselekedni, mielőtt összeszedhetné magát. 
A falusiak ki akarnak jutni, de némiképp szükségük lesz az iránymutatásodra ehhez. 

Ahogy Saki óvatosan lopódzott a kulcshoz, már-már túl könnyűnek is érezte a sikerét. Az őr még mindig kifelé figyelt, és bár néha megmozdult, mégsem jelentett veszélyt a geninre nézve. Még pár lépés, aztán sikeresen megragadhatta a kulcsot. A csípős hidegben a fém szinte már égette a kezét, de ezzel most nem tudott foglalkozni, vissza kellett jutnia a falusiakhoz, hogy kiszabadítsa őket. Ekkor váratlan dolog történt, erre végképp nem számított. Halk nyikkanás hallatszott, amiből azonnal tudta, hogy a farkasokkal történt valami. Megijedt, azt hitte hátulról, a ládák felől visszajött valaki, követve a nyomaikat. A megoldás ennél sokkal egyszerűbb volt, valószínűleg az izgatottság miatt egyikük nem figyelt és leesett a felpakolt ládákról.
A kunoichi hirtelen megállt, a falhoz lapult és feszülten figyelni kezdett. Ezt a hangot már biztosan meghallotta az itt maradt férfi. Sokat nem tévedett, szinte pillanatokkal a kölyök figyelmetlensége után hátra is fordult, s ezzel rögtön észrevette Sakit. A fegyverét készenlétben tartotta, tekintetében pedig fellobbant a harc tüze. Ezzel szemben a kékesfekete hajú lány alig bírt megmozdulni. Szíve majd kiugrott a mellkasából, mert hirtelen azt se tudta, mihez kezdjen egy ilyen szituációban. Korábban, ha harcra is került a sor, az mind a csapattársaival történt, vagyis tudtak neki segíteni. Hallotta a férfi kiabálását, ám a szavak nagy részét fel sem fogta, bár gondolta, hogy nem éppen kedves jelentést hordoztak. Még annyira sem tudott reagálni, hogy lehunyja a szemét, egyszerűen megdermedt. Semmilyen falu jelzését nem látta a férfin, csak narancssárga tincsei tűntek fel neki, mert kicsit több ideje volt megfigyelni.
~Segíts!~ Visszhangzott elméjében a falusiak segélykérése. Mintha valami csoda történt volna, az egész barlangot hatalmas robbanás rázta meg, az őrt le is döntötte a lábáról. A lánynak nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, kint robbanó jegyzetet aktiváltak, ez okozta az egész rázkódást.
*Ran-san... pont időben...* Futott át az agyán, mert tudta, csakis a Fekete Farkas tehette, mindent megtett az elterelés érdekében. *Remélem nincs semmi baja...* Ahogy ezen gondolkodott, szeme sarkából látta, ahogy a kölykök megindultak és egyenesen az itt maradt férfira ugrottak. Sajnos rá is hatással volt a robbanás, a kulcsot kiejtette a kezéből, ami a hideg földön pattogva, messzebbre került tőle.
- Köszönöm... - suttogta, vagyis inkább csak a betűket formálta meg szájával, amikor a farkasokra nézett. Tekintetével a kulcsot kereste, újból meg kellett szereznie. Nem tudhatta, hogy meddig tartják fel a Ninjuuk, ezért sietnie kellett. Ekkor egy újabb robbanó jegyzetet aktiváltak, vagyis akadályozták a férfit abban, hogy újból talpra álljon. Szerencsére Saki továbbra is a fal mellett közlekedett, ezért elég ideje volt megkapaszkodni. Még pár lépés hiányzott ahhoz, hogy ismét megkaparintsa a kulcsot. Hallotta a kis farkasok hangját, ahogy próbálták vissza tartani a fogva tartót. A genin végre ismét birtokolta a kulcsot, és néhány másodperccel később a harmadik robbanás is megérkezett. A sötétkék szemű kunoichi majdnem elesett, alig bírta megtartani az egyensúlyát.
Már feleslegesnek érezte lassan menni, hiszen lebukott és az volt a legfontosabb, hogy minél gyorsabban kiszabadítsa a falusiakat. Futott ahogy csak bír, amíg meg nem érkezett a rácshoz, ami fogva tartotta az embereket. A kulcsot betette a zárba, közben pedig hátra pillantott, hogy lássa meddig tudja még a Falka feltartani az őrt.
- Um... van egy másik járat - kezdte mondani a falusiaknak. - Ahonnan bejöttünk. Kivezet a hegyre - tette még hozzá.
Az előbb említette a fekete hajú férfi, hogy sok a beteg, ezért Saki nem tudta, vajon mennyien lesznek képesek a saját lábukon kimenni. Gyorsan kapkodta a levegőt, közben próbált valami kitalálni, amivel megkönnyíthetné a szökést. A főbejáratnál valószínűleg harcoltak, tehát muszáj lesz azt a járatot használni. Az út kissé meredekebb, de ha az egészségesebbek tudnak segíteni a rosszabb állapotban lévőkön, akkor közös erővel kijuthatnak. Ekkor a geninnek támadt egy ötlete. Keze körül halványzöld chakra jelent meg, a gyógyító energiája. Sokal olvasott erről, pozitív energiát is képes lehet ezzel átadni. Bár nagyon félt, mégis a remény ott bujkált valahol mélyen.
- Ki fogunk jutni - talán ez volt élete leghatározottabb mondata. - De sietnünk kell... az itt maradt őrt nem tudják sokáig feltartani a farkasok.
Közben kezével a fegyvertartó táskája közelében matatott, hátha szükség lenne rá.

//Köszönöm a kalandot és a jutalmat! //

Nagy nehezen, de sikerült kinyitni a rácsot és a falusiak megindulhattak a szabadság felé. Saki látta, hogy a betegek sajnos nincsenek olyan állapotban, hogy gyorsan megszökhessenek. A zöld, gyógyító chakrája szétáradt a kezéből és szükség is volt rá, hiszen egy asszony elesett. Ahogy a genin ösztönösen oda kapta a kezét, hogy segítsen neki, valami másra is figyelmes lett. Egészen pontosan valaki másra, az anyja szorosan ölelte magához, ám a kicsit alig élt. Saki erősen koncentrált, tudta, hogy nem képes olyasmire, mint a profi gyógyítók, de így is megtett minden tőle telhetőt. Még több chakrát koncentrált a kezébe, ahogy megérintette a gyermek homlokát. Sikerült valamennyire stabilizálni az állapotát, innentől kezdve megnőttek a túlélési esélyei.
Mielőtt azonban fellélegezhetett volna, kiáltást hallott maga mögül. Azonnal oda kapta a fejét és észrevette a narancssárga tincses férfit. Ekkor jutott csak el a tudatáig, hogy a kölykök elhallgattak. A kékesfekete hajú kunoichi látta megindulni a férfit, illetve a kardját is észrevette a kezében. A düh egészen eltorzította az arcát, ám mégsem ez volt a legfélelmetesebb az egészben. Olyan profi mozdulattal vágott a lány felé a fegyverrel, hogy Saki jól tudta, esélye sem lesz kitérni a támadás elől. Szeme sarkában könny fakadt, cselekedni meg sem próbált.
*Anya... Apa... bocsássatok meg!* Futott végig elméjében a gondolat, viszont más is történt. Ahogy kicsit távolabbra fókuszált, valami más is megjelent, egyenesen a támadóra vetette magát.
Fehér bunda, nagy termet és szintén fehér, hosszú agyarak. Ezeket tudta agya regisztrálni, aztán újabb meglepetés érte a genint. Már várta a testébe maró fájdalmat, ami végig kúszik rajta, ahogy a karddal végig szántanak rajta. Ehelyett a narancssárga tincses férfi átrepült a levegőn, mintha valami gyakorló bábu lett volna. Saki a meglepődöttségtől még percekig nem tért magához. A hatalmas termetű állatot felismerte, pedig csak egyszer találkozott vele korábban. Anya, a hatalmas farkas, akit Ran a barlangban idézett meg, hogy vigyázzon Miyora.
A genin csak állt a rácsok mellett és közben figyelte, ahogy az utolsó falusi is eltűnt a járatban. Utána nem sokkal Yukigakure ninjái lepték el a barlangot, köztük Ran is ott volt. A lány végre fellélegezhetett, jöttek intézkedni a rejtett faluból.
- Ran-san... - lépett oda a férfihez. - Ugye... most már... rendben lesz minden?
Még mindig nehezésre esett elhinni, hogy sikeresen végrehajtották a mentőakciót, de minden jel arra mutatott, hogy nem álmodik. A Fekete Farkas bemutatta az ismerősét, aki tapasztalt és magas rangú shinobinak látszott, bár semmiféle megkülönböztető jelzést nem viselt.
- I-igen... - válaszolt Saki, csak éppen azt nem tudta, mégis miként fogja elmesélni a történteket.
Visszaadta Rannak a pálcát, a fény- és füstbombát, valamint a robbanó jegyzeteket. Szerencsére egyiket sem kellett használni, kivéve a pálcát, amivel világított.
- Kö-köszönöm - hajolt meg udvariasan a lány. - Um... rendben Ran-san... nem fogom felfedni a titkodat.
Miyo említésére a kunoichi gyorsan kiszaladt a barlang elé, ahol tényleg ott állt a kislány. A sötétkék szemű ninja szorosan megölelte a gyermeket, aki hirtelen felkiáltott. Saki a falusiak irányába fordult és megpillantotta a fekete hajú férfit, aki megszólította a barlangban. Így megnézve kettejüket, tényleg nagyon hasonlítottak egymásra. Tényleg véigig csinálta a küldetést, hazavitte Miyot.
Elköszönt Anyától és a kölyök farkasoktól, akik visszatértek otthonukba.

Elfogadta a falusiak meghívását és velük töltött pár napot. Akinek kellett a segítség, minden tőle telhetőt megtett a gyógyítás érdekében. Bár még mindig nehezére esett magabiztosan viselkedni és beszélni a sok felnőtt között, mégis úgy érezte, sokat fejlődött, amióta elindult a Hóban Rejtőző Faluból. Néhány nap után elindultak vissza a faluba, szerencsére ezúttal semmi említésre méltó nem történt.
Yukigakure vezetője hívatta, mert szükség volt részletes jelentésre. Amennyire tőle telt, elmondott minden részletet. Természetesen arról nem ejtett szót, hogy Ran milyen igazából, ahogy azt a férfi kérte. Meglepődött az ajándékokon, de nagyon örült mindennek. Haja kissé megnőtt, így a fésűnek nagy hasznát vette. A faragott farkas szobrot pedig a szobájában állította ki fő helyen, hogy mindig szem előtt legyen. Miyo köszönő levelét összehajtogatta és a naplójába tette, mert ott biztosan megtalálja.