Edző Terep

// Madara, Takefumi - Elnézést a késésért //


Az események elkezdtek gyorsan pörögni, ami lássuk be jó dolog, hiszen nem sokat aludtam ezen az éjszakán és ha még várnom is kellene miközben gyanakvó tekintettel méregetem a menyétet, akkor az már maga lenne a katasztrófa. Nem egyszerű a Chunnin élet, mit ne mondjak. De hogy ne legyen túlszaporítva a szó, pláne az a fajta mellyel nem érdemeimet magasztalom – hamar felejtem a küldetés kudarcait – mert ugye az ilyen szó nem a legjobb, sőt nagyrészt fölösleges. Nem egészen akar összeállni számomra a történet. Attól még, hogy kiderítettük ki áll a dolog hátterében miből gondolja a menyét koma, hogy a sérült szamurájok továbbra is meg tudják védeni Katashi-sant? Nem hinném, hogy el tudnának hárítani egy újabb támadást, ami még most is jöhet akár… Persze, feltűnően hamar megérkezett a menyétpajtás, ami viszont azt is jelentheti, hogy annyira leszerepeltünk, amennyire csak lehetséges. Ezért a továbbiakban másra bízzák a birtok védelmét. Nos, még ha csalódottan is, de el kell ismernem  ez a lehetőség némileg jogos. Ha Take nincs, akkor a mai estén végem lett volna. Chunnin vagyok és ennek okán erősebbé kell váljak. Még erősebbé. Nem tudom hogy teszem ezt,  de össze kell hoznom. S ahogy gondolkozok egy újabb probléma jut eszembe, bár ez már csak halványan egy ásítás után: ha Konoháig ér a vész, akkor mit választok majd. A Kami no Yuugent, vagy Konohagakure no Satou védelmét akár véres eszközökkel is? Nehéz kérdés, mégis egyértelmű. Tisztelem a békés elveket, sőt egyet is értek velük, de a hazámért ölni is kész vagyok, mindezek ellenére. Reménykedek, hogy a Tűz Országába nem tér be  a Háború. Gondolnám tovább a dolgokat, de az fárasztó lenne és úgy látszik menyétpajtás nem elégedett meg annyival, hogy megjelenik. Take érdekes megnyilvánulása után magához int, miközben társamat megüti. Azután ahogy jöttünk, úgy távozunk.
Ha friss nem is lettem az utazástól, de hogy éberebb, az biztos. Hiszen fáradtan nem lehet rendesen szenvedni… A világ forog körülöttem. Látásom elhomályosul, körülöttem szörnyek ólálkodnak, akiknek a sebessége lenyűgöző. Égig érő vaslándzsák között ugrálnak. Szemem elkerekedik a maszk alatt, s lépek egyet hátra. Azután magamhoz térek az utazás mellékhatásaiból „kigyógyulva” és jobban szemügyre veszem a környezetemet. Boldogan konstatálom, hogy nem vaslándzsák merednek az égig, hanem csak a fák. De még milyen fák! Soha nem láttam ilyen nagyokat! Ezekből jó sok szobrot lehetne faragni, természetesen rólam… A szörnyek pedig valójában menyétek. Sokan vannak, talán túl sokan is. Elfog a rémület. Felrémlik bennem egy kép, ahogy ezen a tisztáson egy nyárson forgatnak engem és Takét az állatok nagy örömére. Hát azért küldtek küldetésre, hogy kifárasszanak! Ó, egek. Segítség… Mármint, na nem! Konohagakure no Satou Hős Chunninját nem lehet csak úgy megsütni. Ilyen egyszerűen nem!
Végül menyétpajtás szívélyesen üdvözöl. Kihúzom magam. Azt hiszem csak a képzeletem játszott velem, mondhatni elragadott a fantáziám. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, bár azért óvatosan körülnézek tűzifa után kutatva, hátha a jövőbe láttam. Nyársakat mindenesetre nem látok, ez jó jel.
Menyét uraság beszélni kezd, örömest hallgatom, hiszen nincsen szó a megevésünkről. Ennek örömére olyan lelkiállapotba kerülök, hogy nem kezdek panaszáradatba az ellen, amit mond. Bár legbelül tudom, hogy igaz, mert egyáltalán nem volt jó a csapatmunkánk, de mi van ha a hírnevemet koptatja ennek az emlegetése? Komoly veszély, máskor nem is hagyhatnám szó nélkül, ám a kilátás hogy élek, új technikát mutatnak és még csak pörkölt sem lesz belőlem, nos ez elég ahhoz, hogy másnapra toljam át azt az elégedetlenkedő szózatot, amit már percek óta mondogatok magamban és amivel a szégyent akarom lemosni, miszerint a sikerünk eléggé, nos… gyengécske volt. Jaj, csak Niyo meg ne tudja! Ha megtudom, hogy a menyétek elmondják neki, akkor felajánlom magam vacsorának. Inkább egyenek meg, minthogy a Sensei „kezelésbe” vegyen…
Elém terítenek egy tekercset, amelyben már több piros színű név szerepel. Köztük felfedezem Takefumiét is. Tehát Ő már ráírta erre a nevét, de hogy minek… Hamarosan erre is választ kapok. Elméletileg erre a vérszerződésre – mert hogy ez az lenne – azért van szükség, mert e nélkül nem tudok megidézni egyetlen árva menyétet sem. Ez érthető, az  is hogy miért szükséges, de pazaroljam a drága véremet? Méghozzá más emberek vére mellé tegyem a sajátomat? Mit gondolnak majd rólam? Hiszen én Chunnin vagyok! Mennyi más Chunnin lehet azon a tekercsen? Nem hinném hogy sok. Komoly pillantással, rangomon alulinak érezve a dolgot – hogy pontosan miért, annak az oka olyan bonyolult, hogy még én sem tudom pontosan, de nem fecsérlem az időmet ennek a végiggondolására, hiszek a saját meggyőződésemnek még ha annak egyébként semmi értelme sincs -  az egyik horzsolásomhoz nyomom az ujjamat – mert biztosan nem fogom megvágni magam – és mivel az elég mély ahhoz, hogy az én gyönyörű, vörös véremet kinyerjem belőle, leírom a nevemet a papír megfelelő helyére. Most már ez egy ereklye, mert én is képviseltetem magam rajta. Remélem a menyétek ezzel tisztában vannak és a megfelelően kezelik. Tehát innentől nagy tiszteletben kell részesíteni a tekercset.
Végül eljön az idézés elsajátításának, tehát a Kuchiyose no jutsu megtanulásának az ideje. Sokat hallottam már erről a technikáról, hiszen nagy erejű és legendás jutsu. Ez komoly erősítést jelentene a fegyver arzenálomban, amire most nagy szükség van. Mert erősödnöm kell, mint azt már megállapítottam. Menyétpajtás azt mondja, hogy a technika alkalmazásához sebet kell ejtenünk magunkon néhány csepp vér erejéig. Végiggondolta ezt? Biztosan nem vágom meg magam, amikor így is több horzsolásom, sérülésem van, mint amennyit számon akarok tartani! Háromszor megismétlem az öt kézjelet, amit mutattak. Pillantásom Takéra vándorol, de nem sokat törődök most vele, hiszen feladatom van: megerősödni.
Előttünk áll két menyét, őket kell megidéznünk. Alaposan méregetem őket, vajon melyikük lehet a jobb? Nyílván azt akarom én magamhoz idézni, alább nem adhatom. Elég hasonlóak, nehéz döntés… Végül megvonom a vállam és arrébb sétálok néhány métert. Létrehozom a kézpecséteket, vért kenek az ujjamra és a földhöz nyomom a kezemet. Természetesen semmi sem történik, mert chakrát nem használtam, magát a mozgássort próbáltam ki, hogy mennyire fárasztó így hajolgatni. Nem találom vészesnek, úgyhogy most már mehet élesben a dolog. Első próbálkozásom alkalmával, amikor chakráimat is mozgósítottam, nem történt semmi. Ekkor még csak bosszankodok, hogy nem sikerült már rögtön elsőre, pedig ugye Chunnin volnék, vagy mi a szösz. De persze, azzal nyugtatom magam, hogy még egy magamfajta ninjának sem jöhet össze azonnal minden. Ez jó érvnek tűnik, ezért nem is aggódom tovább. Egészen a második kísérletig. Itt már kezdem sejteni – csalódva – hogy ez bizony nem lesz ilyen egyszerű és nem kevés izzadságcsepp csordul majd végig homlokomon mire összejön, amit akarok.
De fel mégsem adhatom, már csak azért sem mert ki tudja mit tennének akkor a körülöttem lévő menyétek. Nincs kizárva, hogy csak azt eszik meg, aki nem tud idézni. Mikor ehhez a gondolathoz érek, már nem is tudom honnan feltételeztem egyáltalán, hogy a menyétek meg akarnának enni, de mindenesetre a fantáziámban született képek elég durvák ahhoz, hogy kellő motivációt nyújtsanak. Tudtommal itt és most elsődleges a chakra írányítása. Ez elsősorban azt jelenti, hogy fel kell szabadítanom belső energiáimat, utána pedig a kézpecsétekkel a megfelelő írányt kell hogy adjam a chakrámnak. Ezek után pedig a dolog már szinte megállíthatatlan, mert már csak a vért kell áldoznom és az idézés létrejön – persze elméletben.
Bevallom – természetesen csak magamnak – hogy nem értem igazán a jutsu működését, de úgy hiszem pusztán a gyakorlati kivitelezés elégséges lehet. Ez nem egy olyan jutsu, amelyiknél túl sokat kell gondolkodni. A Kézpecsétek segítségével megfelelően kell írányítani a felszabadított chakrát és kész. Igaz, eddig én is ezt csináltam és nem jött össze. De nyilvánvalóan valami hasonló a feladat.
A Következő időszak életemnek egy újabb dicstelen része. Próbálkozásaim kudarcai nagyok vagy óriásiak. Hogy ez mennyi ideig is tart azt nem tudom, de szívesen elfelejteném. Mert nem csak hogy tetemes mennyiségű chakrát sikerült elpazarolnom, de a legapróbb sikert sem tudtam elérni. Azonfelül még mindig magas nekem, hogyan is működhet ez a technika. A gyakorlatban már megtapasztaltam milyen módon kell irányítanom a chakrát, de ennyivel még nem értem el sikert. Mintha valami hiányozna, de nem tudok rájönni, hogy az micsoda. Valamiféle chakrakapcsolatot kellene keresnem a megidézendő menyéttel? Az lehetetlen… Most persze, amikor itt áll tőlem méterekre nem volna olyan nehéz, de amikor egy fél világ választ el egymástól. Úgy hiszem erre a feladatra a vérszerződés van. Akkor viszont még nem éreztem rá a dolog ízére. Csak ez lehet a probléma. Végigpörgetem a kézpecséteket miután felszabadítottam a chakrámat. Érzem amint belső energiáim a megfelelő helyre összpontosulnak. Vért kenek a kezemre, majd a földre nyomom. Semmi. Mellkasom hevesen jár fel-le. Talán több chakrát kellene beleadnom? Már így is alig maradt és azzal az ájulást kockáztatom. Bár Chunnin vagyok… Ajkamon mosoly jelenik meg. Egy ilyen akadály nem fog megállítani. Újra végrehajtom a megfelelő műveleteket, miközben elhatározom most több chakrát préselek ki magamból, így talán sikerül valami eredményt elérnem…
 
// Mivel közvetlenül küldetés után van, ezért megpróbáltam némi nyűgösséget beleszőni a szokásos nagyképű elitizmusa mellé, nem tudom ez mennyire sikerült ^^//

// Akira //
// Mivel közvetlenül a küldetés után vagyunk, ezért a sérüléseid és a fáradtság még mindig aktuális, mint azt írtad is. //

Ééééééééééés itt vagyok! Én, Konohagakure no Satou Hős és lenyűgöző Chunninja, aki Kodai néven a béke őre, az emberek megmentője, Otogakure no Satou átka!
Miután felszámoltuk a Galád Otogakureiek táborát, mindannyian kimenőt kaptunk. Takefumi és Hiroto nem tudom pontosan, hogy mit csinál, de engem megidéztek a menyétek, mert segítségre van szükségük. És ki más segíthetne, mint Én, Konohagakure no Satou Hős... most inkább nem ismétlem magamat és nem folytatom a felsorolást, mert érdemeim listája túl hosszú és különben is szerényebb vagyok annál, hogy állandóan magamat fényezzem, még ha ez ki is járna nekem. Tehát, Törpe menyét pajtás és emberméretű menyét pajtás arra kértek, hogy edzzek az egyik másik taggal, akinek a nevére már nem egészen emlékszem, de valami küldetésből jött vissza ide a menyétek falujába. Elméletileg megsérült, tehát vissza kell majd fognom magam. De az nem lesz egyszerű, elvégre én volnék a legendás, isteni és brilliáns, stb,stb... Megint csak nem folytatom a sort, mert sokan tátva hagynák a szájukat zsenialitásomat látva és hallva. Igen, sajnos a belőlem áradó tökéletességnek az a hátránya, hogy gyakran túl erősen kápráztatom el vele az embereket és így elájulnak a gyönyörtől. Ezt a problémát folyamatosan kezelni akarom, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, hogy hiányzik belőlem a hiba.
Tehát lenyűgözö személyemnek tréningelnie kell és ez igen nagy megtiszteltetés. Persze nem nekem, hanem annak, akit tréningelni fogok. Az előbbiekből pedig valósággal kiviláglik, hogy miért. De akkor vágjunk is bele!
Nem tart sokáig megtalálnom a fickót. Kami no Yuugenes egyenruhámban vagyok, a maszkot is beleértve.
- Hohó! Kodai vagyok és velem fogsz edzeni. Mivel tudom, hogy sérült vagy, ezért majd visszafogom magamat nem kell félned. Próbálom úgy csinálni, hogy azért legyen esélyed, de ezt nem kell megköszönnöd, egyszerűen csak nagylelkű vagyok és figyelek a társaimra!
Nem volt tökéletes bemutatkozás, talán jobban kellett volna ecsetelnem, hogy miért van akkora szerencséje velem? Nem baj, majd az edzés közben úgy is rájön magától, hogy nem érhet fel hozzám!
Várom illedelmes és alázatos válaszát, elvégre nagylelkű megnyílvánulásomra illetlenség volna másképpen reagálni.

// Az arcos harcos színre lép  //

Akira:
Állapot: 95%
Chakra: 60%
Ilyen értékekkel rendelkezel most, mert az éjszakát átaludtad ugyan, de azért ez közel sem volt elég.

Nem mondanám magam legyőzhetetlennek. de jelenleg nem is vagyok az. Fáj mindenem és fáradt vagyok. Az állapotom majdnem kifogástalannak mondható, de azért közel nem vagyok 100%-os, fizikailag kipihentnek mondanám magam, de a chakrakészletem közel a fele az eredetinek, talán valamivel több. Hagyhattak volna a menyétek valamivel több időt a regenerálódásra. Ezt kell szeretni. Nem kell sokat várnom, mert társam megérkezik. Érkezése inkább hányingerkeltő, mint... bármi más. Nem nagyon találok szavakat. Nem azért, mert annyira ámulatba ejtet, hanem mert annyira el volt szállva magától, hogy az már szinte emlékeztet magamra. Legalábbis arra a magamra, aki egykor voltam. Sokat változtam azóta és jóval szerényebb lettem.
- Helló! Akira vagyok. Nem kérek a nagylelkűségből. Nem azért vagyok itt, hogy kesztyűs kézzel bánjanak velem. Tanulni akarok és ha fájnia kell, akkor fájjon. Nem akarom, hogy csak azért más legyél velem, mert sérült vagyok.
A szavaimnak súlya van és éle. Nem akarom, hogy a sérülésem miatt visszafogja magát, mert pont azért vagyok itt, mert körülöttem mindenki csak visszafogja magát. Most voltam életem legelső komoly küldetésén és elbuktam. Mért? Mert gyenge vagyok, mert nem kaptam meg azt a képzést, amit meg kellett volna. Hiába nem tökéletes az állapotom, ninja vagyok, akit ki kell képezni. Jelenleg olyan vagyok, mint az életlen balta. Nem lehet egy életlen fegyvert simogatással megélezni. Ahhoz megfelelő erő és szerszám kell. Én most arra várok, hogy legyen valaki, aki végre megélez, ez meg itt vissza akarja fogni magát. Ha úgy érzem, hogy túlságosan visszafogja magát, akkor én itt hagyom. Nincs nekem arra időm, hogy olyannal legyek, aki miattam visszafogja magát azzal mindkettőnknek árt. Mintha életlen baltával akarna fát vágni. Hosszabb ideig fog tartani és jobban el is fárad közben.

Valóban, nem sokat mond a neve, de az igazi is ugyanannyit mondana. Ha még mondana is, akkor sem érdekelne, mert ha egy jounin ellen is kell kiállnom, akkor sem fognám magam és mivel én nem fogom vissza magam, így elvárom, ogy az ellenfelem se fogja vissza magát. Azért ne öljük meg egymást, lévén ez csak egy edzés. Én alapvetően sem vagyok egy egoista ember, de az utolsó néhány küldetésem megtanított egy- két dologra. A szerénység mindig is a tulajdonságaim közé tartozott, persze tudok nagyszájú lenni, ha kell, de ennél többet tanultam az utóbbi küldetéseim során. Leginkább azt, hogy a fejjel a falnak módszer tud hatásos lenni, de néha a gondolkodás többet ér, mint a nyers erő. Persze ebben az is szerepet játszik nálam, hogy állathasználó vagyok, vagyis a technikáim jó részénél az ösztönös énem uralkodik. Most nem hagyhatom ezt, mert éppen ezért vagyok itt. Moonnal az oldalamon legyőzhetetlen vagyok, már ha megtalálom az egyensúlyt az ész és az ösztönök között. Mondatára nem felelek, én elmondtam a nevem, ha ezzel akar idegesíteni, hát rossz ajtón kopogtat. Nem tudom, hogy mi a terve, de csak mosolygok a mondatán. Moon most nincs velem, így még az sincs, hogy elárulja a technikáimat, ez pedig jó lehetőség arra, hogy úgy használjam őket, hogy az ellenfelem nem számít rá. Idézni nem akarok, bár sokat segítene egy társállat. Társam már mozdul is. Én elmosolyodom, amit a társammal elllentétben ő láthat. Amint a füstbombát ledobja egyből a tigris pecsétet mutatom, és elkezdem a látásomat és a szaglásomat erősíteni. Nem nehéz kiszürnöm, hogy hol van, hiszen a szaga elárulja és a szememmel látom is még mielőtt a láthatatlanság köpenyét használná. (Ha nem, akkor at a mesélőre bízom) A három shuriken elől nem nehéz kitérni, lévén nem célzottak, ahogy én nem látok be, ellenfelem sem lát ki, így csak tippelhet, hogy merre vagyok. Tehát a kitérés. Oldalra ugrom, létrehozok egy klónt és futni kezdek, de nem Kodai dombja, hanem valamivel arrébb, természetesen csak azután, hogy felszínre jött és még a shunsinnal rá is erősítek, hogy ne lássa az eltünésem. Nem tudom, hogy mi a terve, de nekem az, hogy megkerülöm a dombot, amin van és hátulról támadom le. Nem akarom bántani, így csak megkocogtatom a vállát, hogy igazán feloldhatná a technikát. Már ha nem vesz észre előbb.

//gomen, ha sok a sületletség.//

A nap kellemesen süt, és a szél sem fúj olyan erősen. Tökéletes az idő egy kis csontropogtató hátbaveregetős edzéshez, vagy egy komolyabb hangvételű földbedöngöléshez, de ezt döntse el a két küzdő fél. A füstbomba becsapódására nem egy menyét kapta fel a fejét, hanem pontosan kettő. Mivel nem volt jobb dolguk, közelebb merészkedtek az edzés színhelyéhez, és miután könnyedén elhelyezkedtek, nekiálltak figyelemmel kísérni minden lépteteket.
A három repülő shurriken nem volt túl nagy kihívás, hiszen vakon repültek Akira felé, így azokat könnyedén ki tudta kerülni, majd a fél-tigris után, még éppen érezhette amint ellenfele Konoha hatalmas stb… stb… Chuuninja Musato eltűnik a földben.
Miután a föld mondhatni kilökte magából az elnyelt Chuunint, még éppen láthatta amint az ellenfele eltűnik a vélhetőleg Sunshin no Jutsu segítségével, maga mögött hagyva önmagát, vagy talán egy klónt? De hogy merre az nem egyszerű megmondani, bár az biztos, hogy nem egyenesen felé. Igaz a Kakuremino Jutsu nem fedi el a szagot, de ezt nem biztos, hogy Musato tudja, így hiába az alkalmazása, de egy fél pillanatnyi ideje még maradt, amíg az alattomos hátbatámadás be nem következik. 

// Musato:
- Állapot: 100%
- Chakra: 95% 

Akira:
- Állapot: 95%
- Chakra: 55%
//

Nem vagyok abban az állapotban, hogy túl erős technikákat vessek be és ami azt illeti nem is akarok. Egyelőre az akadémiai technikáknál maradok, nem akarom túlságosan belevetni magam a harcba, de idegesít, hogy ellenfelem állandóan a föld alá menekül. Nem tudom mire készül, így csak várok. Mivel az orvtámadásom nem jött be, így csak figyelem a környéket és szagolom a levegőt, hátha megérzem az illatát, amit az első pillanatban megjegyeztem, amint hozzámért, a felerősített érzékeimmel pedig könnyen kiszűrtem a megjegyzett illatot. Ugyan a föld alatt nem érzem az illatát, de ahogy a klónok létrejönnek egyből tudom, hogy nem az igaziról van szó, mert a szaguk hasonlít a földhöz és azt már megtanultam, az első technikájából, hogy föld elemű. A tervét nem ismerem, de ha nem egy harc közepén lennék most jönne az, hogy napszemüveg és várakozás, de pont ott vagyok, így csak a várakozás marad. A klónok majd támadnak, ha akarnak. Nekem nem annyira sürgős a dolog. Az utolsó küldetésemen túl sokat akartam egyszerre és az lett a vége, ami, azóta megtanultam várni, nem elébe sietni a dolgoknak. Technikát nem használok, sokkal inkább egy fegyvert készítek elő, ami nem kunai vagy shuriken, amit általában használni szoktam, hanem a nunchakum, amit szintén tudok használni és a klónok ellen többre megyek ezzel és a tai jutsuval, mint más technikával. Közelharci technikáim közül is inkább judon tanult mozdulatokat, ütéseket, rúgásokat és dobásokat használom, mint a valódi tai jutsuuimat, de ha kénytelen leszek használni bármilyen technikát, akkor maximum a haragos nyelv kombót, az oroszlán kombót vagy a dinamikus belépőt, viszont arra is figyelnem kell, hogy ne a klónokra pazaroljak az energiám, mert nekem az igazival van dolgom, a klónok csak elterelés, ahogy részemről a klónokkal való foglalkozás is, mert amint kiszagolom az eredetit a klónokat figyelmen kívül hagyva őt támadom a Ranji shigumi no jutsu // Vad oroszlánsörény technikával, amivel el akarom kapni és ha egölni nem is, de lezárni a harcot, ha csak nem ismeri a szabaduló technikát.

// Nem tudom Dansei, hogy mennyire adsz itt nekünk szabadkezet, de akkor az etikai határokon belül írányítanám a klónjaim cselekedeteit. //

Szerencsére és magától értetődő módon zsenialitásom nem merül ki annyiban, hogy előre tervezek. Ennél sokkalta többet és többet tudok. Hahahahaha! Miközben első klónom kiemelekedik a földből, s mert rendelkezik a megfelelő információkkal, ezért kettéosztja chakráját, hogy létrehozzon egy másikat. Ez tökéletes megtévesztés, elvégre ellenfelem azt hiheti - okkal - hogy az igazi Kodai csinált magából egy klónt. Az pedig, hogy föld elemű amúgy sem lenne túl nagy meglepetés. Tehát az első klónom ( K1 és KK1) osztódik, miközben én a föld alatt menetelek és második klónom (K2) létrehozásán dolgozom. Mindeközben K1 és KK1 Akirára rontanak, vagy legalábbis arra, akit Akirának hisznek, mert ott van, ahol az előbb alámerültem. Taijutsut fognak alkalmazni. K2 mindeközben, akit sunyi módon úgy hoztam létre, hogy szintén osztódjon (KK2) de még a föld alatt, megközelíti azt a helyet, amit kijelöltem számára és ott bukkan fel. Ez nincs messze  K1-ék felbukkanási helyétől. Ezek után Ők is Akirát igyekeznek támadni, szintén Taijutsuval. Igen ám, de KK2 távolabbról minden chakrakészletét beleöli egy Doton:Katsu-ba, ezáltal is egyre kellemetlenebb helyzetbe hozva Akirát. Sajnos mivel ezt később találtam ki K2 létrehozása közben, ezért K1 és KK1 nincs tisztában ezzel a tervvel, tehát könnyen lehet, hogy őket is akadályozni fogom, de ilyen helyzetben a nagyobb létszám elegendő lehet a győzelemhez, vagy legalább ahhoz, hogy kellemesen alkalmas helyzetet teremtsek Konohagakure no Satou Legendás Ninjájának - azaz magasságosságom - személyes támadásához.
Én mindeközben a fák környékén bukkanok elő a talajból. Mivel elég sok chakrát használtam el a klónokra, hogy azok erősek legyenek - mint írtam, összesen negyven százalékot - ezért kezdek lihegni, bár ezt próbálom rejteni. Ha klónjaim támadása sikeresnek bizonyult, akkor magam is közbeavatkozom a Taijutsummal képes vagyok rá, hogy kiüssem ellenfelemet, aki még mindig nem mutakozott be. Ez nem volt éppen illedelmes lépés a részéről...
Ha klónjaim nem arattak sikert, akkor várom, hogy Ő közeledjen felém. Mindenesetre két tekercsemet előkészítem, hogy könnyen elő tudjam rántani őket. Bár ez csak egy edző-meccs, de ha be kell vetnem a titkos jutsumat, akkor az azt jelenti, hogy szorul a hurok. És ha kell, akkor megteszem. Bár remélem ez a klónos manőver elég lesz a győzelemhez. És mivel én találtam ki, miért ne lenne elég?

// Arcos harcosunk újabb fenomenális gondolatai...  //

Hagyom, hogy ellenfelem klónokat csináljon, hiszen az elemét ismerem és pontosan tudom, hogy ezek csak klónok. Honnan? Érezni a szagukból. Hiába mindegyik eredeti mása a Kodaiként bemutatott férfinak, pontosan megmondom, hogy mind klón, így kiesnek az érdeklődési körömből, mert mindegyiknek föld szaga van. Nincs is értelme klónokkal harcolni, hiszen az energiáim így is csak a fele, mint az eredeti, lévén a pihenés nem volt elég a teljes regenerációhoz. Mivel a klónok csak jönnek és jönnek, így nem nagyon tudok mást tenni, mint várni, hogy az eredeti előjöjjön a föld alól. Nagyon nem tudom számolni a klónokat, nem is nagyon érdekel a számuk, viszont, amikor túl közel érnek futni kezdek feléjük, így az eredeti azt hiheti, hogy a klónok előtt akarok támadni, viszont jobb ötletem van és a technikával, amit bevetni készülök, ha nem is semmisítem meg őket, gyakorlatilag senki nem fog közém és az eredeti Kodai közé állni. Ahogy futok a klónok felé egyszer csak elugrom és a levegőbe forogni kezdek. Ha nem is az első, de közel az első állathasználó technika, amit elsajátítottam, a tsuuga, amivel keresztül töröm magam a klónokon és még a repedésen, amit az edzőpartnerem okozott is átlendülhetek. Ha sikeresen átlendülök a repedésen, akkor előveszem az egyetlen kunait, ami a tulajdonomba van és ellenfelem felé dobom, hogy a dinamikus akcióval lepjen meg. Nem akarom nagyon bántani, csak egy kis erődemonstrációt hajtok végre. Az öklömbe chakrát gyüjtök és a gouwant gyengítve amennyire távol állok tőle, ott helyben a földre csapok, aminek a maradványe egy hatalmas kráter, bár tudok ennél jobbat is, de ez volt a maximum, amit anélkül tudnék végrehajtani, hogy ő ne sérüljön az ütés lökéshullámától.

A támadásom fél siker, hiszen a klónokon és a repedésen átjutottam és a támadásom is sikert ért el, ha meg akarnám ölni, akkor itt lenne a megfelelő időpont, hiszen Kodai néhány másodpercig kibillent az egyensúlyából és ha támadok, akkor nem tud védekezni. Ugyan ötletem nincs, de megindulok, hogy kihasználjam a lehetőséget, amikor egy fehér csíkot veszek észre a szemem sarkából és a következő pillanatban Yukino jelenik meg előttem.
- Elnézést a zavarásért, de tovább kell menned. A falud támadás alatt áll, így azonnal haza kell térned, mert számítanak rád.
Nem nagyon tudok mit tenni, mert a helyzet sürgető, még ha az állapotom nem tökéletes, ha van pár napom, hogy kipihenjem magam, akkor nem lesz probléma. Yukino elmondja amit akar, de nekem a megállás nem teljesen zökkenő mentes, hiszen a lendület visz és ahogy megállok orra bukok. A földről válaszolok.
- Értem, akkor azonnal küldj haza, mert a dolog nem várhat.- Ahogy feltápászkodom, Kodai felé fordulok.- Mi majd máskor befejezzük, a falum védelme fontosabb.
Yukino bólintott, majd a következő pillanatban a semmin húztak át és a következő pillanatban a lakásomba jelenek meg. A felszerelésem nálam  van. Tsuki furán néz, de a következő pillanatban egy levelet ad át, amiben megkapom a leírást, hogy miről is van szó.

//Köszi és bocsi a félbeszakításért.//