Korotsuki Kazeno

A megtanulandó technika neve: Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció

Néhány napja sikeresen kigyógyult a betegségből. A gyászt már régen levetkőzte, egyszerűen nem engedte meg magának!
Amegakure no sato shinobiknak fenntartott könyvtárában mászkált és keresgélt, már vagy egy órája. Szerencsére van célja így nem csak az unalom hajtja, igen most keres valami érdekeset és ideiglenesen ez is megfelel célnak… egy darabig…
A tekercseket bújta, amikor felfedezett valami igazán érdekeset. Egy taijutsu technika leírása. Habár a szíve nem a taijutsu felé húzza, ám mégis szereti ezeket a fogásokat. Egyszerűen örömét leli bennük. Talán a dolgok művésziessége az oka…
Elrakta a tekercset és kiviharzott az épületből. A könyvtárosnak előtte megmutatta. Szerencsére nem kellett vele szóváltásba keverednie, mert nem volt számára szimpatikus az egyén.
Az otthona felé tartott. Az utcákon megbámulták, az emberek, de ebben nincsen semmi különös, hiszen nem látni mindennap egy mozgó fegyverraktárat, mert lássuk be Kazeno fegyverek tömkelegét hordja magával. Sétálás közben folyamatos mosoly terült el az arcán, egyszerűen imád mosolyogni. Egy mosoly mögé mindent el lehet rejteni…
Megérkezett a falu szélére, és amikor meglátta az otthonát a szája még szélesebb mosolyra húzódott. Szereti ezt a házat. Tizenhat évet élt itt, ami bizony elég sok…
Bement és köszönt az otthon lévőknek, majd felment az emeletre, ahol a szobája található. A fegyvereit lepakolta, csupán az esernyő maradt nála. Megfordult és belenézett az ajtón található tükörbe, nem tetszett neki az, amit látott. Túlságosan is boldognak tűnhet, ezért visszavett a mosolyból. Amint „megigazította” az arcát, chakrát vezetett a talpába és felállt a falra, majd a az ablakhoz ment e falon. Kinyitotta és kiugrott.
Átváltott gyors futásra. Egy kisebb helyet keresett, ahol senki sem zavarja. Talált is egy ilyen helyet. Nem volt benne semmi különös, de mégis festőinek tűnt Kazeno számára. Talán azért, mert itt találkozott először a már elhalálozott senseiével.
Elővette a tekercset és a rövid szöveget többször is átolvasta. Nem bonyolult a technika, de rendkívül hatásos a megfelelő használat során.
A tekercset letette a földre és utána összeillesztette a kezeit. Hangosan kifújta a levegőt. Érezni akarta a teste minden egyes porcikáját, egyszerűen jólesett neki ez a dolog és valamiért megnyugtatta. Persze alapból teljesen nyugodt volt, de így még jobban azzá vált. Figyelte a testét, nem a szemével, hanem az érzékeivel. Kíváncsi volt a chakrájának az áramlására is. Amikor, már érezte, akkor a lábaiban megnövelte a chakra mennyiségét. Megiramodott és egy kis idő múlva megállt.
Az tény, hogy gyorsabban sikerült megtennie a távot, mint alaphangon, de ezzel bőven nem volt megelégedve, ez még kevés.
Újrakezdte a koncentrációt és még több chakrát irányított a lábába. Most az ellenkező irányba kezdett el futni, de még mindig nem volt jó. Megint elkezdett koncentrálni és újra próbálta a technikát. Most már érezte a sebességet, de tudta, hogy ebből a technikából sokkal többet ki lehet hozni.
Az eső eleredt. Ez felfrissítette Kazenot, aki megállt és várt egy picit. Amikor már megfelelő méretű pocsolyák voltak Kazeno megformált néhány kézpecsétet és két kisebb pocsolyából két újabb Kazeno lett.
Kazeno azt tervezte, hogy így fogja megtudni, hogy valójában mennyire sajátította eddig el a technikát. Az egyik klón figyel, a másik pedig ugyanazt csinálja, mint az eredeti.
Kis koncentrálás után Kazeno újra próbálkozott, majd amikor megállt ránézett a figyelő klónjára, aki csak a fejét rázta. Ebből Kazeno tudta, hogy még mindig nem jó.
Egy kívülálló számára ez úgy látszódhatott, mintha Kazeno ide-oda cikázna és valójában tényleg ez történt, csak mindig kicsit gyorsabban, mint előzőleg.
Kazeno minden próba előtt ragaszkodott a koncentrációhoz. Nem azért, mert túl nagy szüksége van rá, csupán élvezi…
Megközelítőleg egy teljes óra múlva Kazeno, már úgy érezte, hogy megfelelő a technika. Még megcsinálta egyszer-kétszer, majd előkapta az esernyőjét és azzal átszúrta a klónjait, aminek következtében azok megsemmisültek és újra pocsolyákká lettek…
Megrázta a víztől csöpögő haját és kinyitotta az esernyőjét, amit elkezdett a tervezett célra használni, azaz a feje fölé emelte, hogy megóvja magát az esőtől.
A tekercset visszavitte a könyvtárba, majd hazament…


( Hát ez nem sikerült a legjobbra, kicsit másképpen képzeltem el a dolgot, de remélem azért hasznosítható...)