Korotsuki Kazeno

// Azért írtam, hogy valami életjelet adjon ez a karakterem is. Nem valami izgalmas, hanem inkább lassabb novellaszerűség, de szerintem olvasható. Vallamint mivel egy ilyen küldetés alapjában véve nem túl izgalmas, ezért nem is spiláztam túl a dolgot //


A nap fénye tompának hatott, akár csak a végét járó tűz. A gyenge fény ellenére megcáfolhatatlan, hogy reggel van. Kazeno mindig is szeretett az eső halk kopogására ébredni és, mint mindig, most is így történt. A halovány világosság egyáltalán nem tudja és sohasem tudta felzaklatni. Bár az Ő felidegesítésére tényleg nagy erők kellenek. Akár a madaraknál a repülés, úgy Kazenonál a nyugalom az elsődleges életfeltétel. Ebben a faluban amúgy sem nehéz nyugodtnak lenni, még a híresztelések ellenére sem. A komor emberek korán halnak, akár az idegbetegek, ezért Amegakure no sato lakói nem engedhetik meg maguknak túlzott mértékben a komorságot.
A békés reggeli felkelés után a megszokott reggeli fürdésre kezdett el készülődni. Ezt a szokását sosem hagyta volna ki. Ebben a faluban nagyon sok a víz, de Kazeno számára így is kevés, mert egyszerűen imádja ezt, az őselemet. Gyorsan meg is reggelizett. Habár különösen nem sietett, azért gyorsan végezte el a felkelés után teendőket, mert tegnap kapott egy levelet, ami szerint a mai napon egy küldetést kell végrehajtania. Tudomása szerint a küldetés annyiból áll, hogy: elkísérjen egy embert az Eső Országának egy messzebbi falujába. Ez az ember állítólag annak a falunak az új vezetője és fontos, hogy élve jusson el oda. Mármint ennek az embernek fontos, ám mivel csak egy genin megfizetésére volt pénze, ezért nem Chunnin kísérőt kap hanem Kazenot. Persze, azért Ő is nagyon megfelel testőrnek, félreértés ne essék…
A férfi – akit történetesen Azima Koteshinek hívnak – egy faluszéli kis teaházban fog várni Kazenora, pontban tízkor. Legalábbis ezt az információt kapta a küldetés adójától.
Amint elköltötte a reggelijét felöltözött a normális öltözékébe és elindult. Az utcán szaporán hulló eső fogadta, ezért esernyőjét feje fölé emelve kényelmes tempóban közelítette meg az a bizonyos teaházat. Amikor belépett rögtön észrevette Koteshit. Legalábbis a bent ülő négy emberből három nő, ezért nem igazán illik rájuk egy férfi személyleírása, a negyedik alak, aki mellesleg férfi, viszont tökéletesen megfelelt a megadott paramétereknek.
Kazeno közelebb sétált a kiszemelt emberhez és nagy mosollyal az arcán megszólalt:
- Üdvözlöm! Ha jól sejtem ön Azima Koteshi. Én Korotsuki Kazeno vagyok, azért vagyok itt mert engem küldtek, hogy megvédjem magát.
- Végre, elég sokáig tartott mire ideértél! – mogorva hangon mondta el a szemrehányást Koteshi.
- Korábban érkeztem, mint az meg lett beszélve, ezért nem lehet oka panaszra… Ha pedig valami nem az ön igényeinek megfelelő, akkor ne nálam, hanem a felsőbb szinteken panaszkodjon, már ha van bátorsága megközelíteni azokat a helyeket…
Koteshi csak egy megvető és dühös pillantást vetett a még mindig mosolygó fiú felé, de látszódott rajta, hogy nem nagyon akar tovább panaszkodni, mert a végén még tényleg megütheti a bokáját, főleg, hogy ennek a geninnek a kifizetésével is gondjai voltak, amiket csak nagy nehezen tudott megoldani…
- Akkor induljunk – Kazeno újfent még jobban széthúzta mosolyát.
Némán léptek ki az esőtől áztatott és ostromolt kőútra. Az ég még mindig szakadt és nem is valószínű, hogy túl hamar abbahagyja eme tevékenységét… Kazeno maga fölé kanyarította esernyőjét és lassú, kényelmes léptekkel vágott neki a hosszú, de unalmasnak ígérkező útnak. Koteshinek nincs esernyője, ezért szürke szövetkabátja hamar csurom vizessé vált. Kazeno Őt is be bírta volna engedni az esernyője alá, de miért tette volna? Mert olyan barátságos volt vele az a férfi? Vagy jószívűségből? Nem, régen megtanulta már, hogy nem érdemel mindenki kedvességet. És nyugodtan megtehette, hogy hagyja megbetegedni a munkaadóját, elvégre a feladata nem az, hogy ápolgassa, hanem, hogy eljutassa abba a bizonyos faluba. Márpedig egy kis náthába senki sem hal bele egy-két napig. Lehet azt mondani, hogy ez Kazeno részéről könnyelműség, vagy kegyetlenség, de vajon Koteshi nem ugyanezt csinálná?
Amikor elérték a falu határát kemény széllökések zavarták a két vándorló alak nyugodt menetelését. Kazeno kezdett kicsit fázni a szél miatt, de mivel shinobi, ezért ezt ki bírja!
Órákon át sétáltak, de a vihar hatóköréből még az út elején kijutottak. Koteshi a kezében vitte átázott szövetkabátját, eközben Kazeno már régen visszaerősítette a hátára esernyőjét. Egy árva szó nem hangzott el az út alatt és talán ezért tűnhetett mindkettejük számára olyan kihaltnak ez az idő. A köves út már régen véget ért és most egy sáros, latyakos „kitaposott” ösvényen haladtak végig. Amerre a szem ellát gazzal benőtt pusztaság, leszámítva egy két alig észrevehető rágcsálót. A nap első teljes erejű sugarai itt érték el őket. Igazi felüdülésnek számított ez és Kazeno arcán egy félmosoly jelent meg, ennek a bizonyos eseménynek az örömére. Sőt még beszélgetésbe is próbált elegyedni Koteshivel, aki a latyak miatt az eddiginél is paprikásabb hangulatú volt.
- Egyébként miért kell neked testőr? A legkisebb falu vezetőjének is van legalább két-három katonája, akiket a klán képez ki erre a feladatra és azok bőven el tudnák látni annak a néhány banditának a baját, akik esetlegesen veszélyt jelentenek. Mert a profibbaknak egy három-négy emberből álló csoport nem elég zsíros zsákmány, ezért nem is éri meg nekik kockáztatni…
- Van ugyan két testőröm, de a családomat védik. Mert van egy másik klán a faluban akik maguknak akarják a hatalmat – Koteshi hangja már kiabálásnak is elfért volna – és ezért kellesz Te, mint kisérő! Érted kölyök? Vagy ez túl bonyolult számodra???
- Nem hinném, hogy néhány parasztokból álló klán olyan veszélyes lenne egymásra nézve, de hát Ti tudjátok. Nekem végülis mindegy, elvégre így van munkám… - Kazeno hangja még mindig vidámságról árulkodott. A másik férfi csipkelődését, mintha meg sem hallotta volna.
Koteshi csak káromkodott egyet és dühösen előre cammogott. A célszemély megvédése a feladat, ennek okán Kazeno felvette az új tempót. Út közben előhalászott a hátizsákjából néhány rizsgombócot, amiket még otthon készített be a mai napra és a kísérendő személy felé is odanyújtott kettőt, amitől az kicsit vidámabb lett. Valószínűleg nem nagyon evett, mert gyorsan eltüntette az ételt.
- Jellemző, annyira félti az életét, hogy minden pénzét testőrre költi, közben pedig éhen hal…. – gondolta Kazeno.
Ahogy haladtak tovább néha-néha már beszélgettek is egy keveset. A nap időközben egyre közelebb került a horizonthoz és vörösre festette az ég alját. Mindeközben a táj is megváltozott. Az ösvény más kevésbé sáros, és mindenhol fák kezdenek megjelenni. A távolban mintha fa falak látszanának, de addig még sokat kell talpalni. Koteshi azonban már az első pillantásával tisztázta, hogy az bizony az Ő faluja. Talán egy óra még az út.
A fák sűrűsödtek, a fényviszonyok folyamatosan romlottak.
Az egyik fa mögül egy nyílvessző reppent ki. Kazeno azonnal reagálva arrébb rántotta Koteshit és megformált néhány kézpecsétet, aminek hatására a tócsák ember formát öltöttek és immár öt vigyorgó fiú állt az úton. A Mizu bunshinok nem is tétováztak. Könnyedén megtalálták az íjászt, akit egy izomkolosszus védelmezett. A harc maga nem túl bonyolult fordulatokból állt. A klónok könnyedén elpáholták az erős, de képzetlen férfit, utána pedig az íjász következett. Miután Kazeno megbizonyosodott róla, hogy a támadók megfelelően meg vannak rugdosva, eltőrte az íjjat és a vesszőket, aztán pedig feloldotta a technikáját.
Koteshi megállapította, hogy ezek az ellenséges klánból valóak. A faluban már várták az érkezőket. Innentől Kazeno feladata véget is ért, ám még egy éjszakát kénytelen volt itt tölteni a sötét beálta miatt, de utána sikeresen és minden további baj nélkül hazajutott….

Üdv!

Jutalmad +7 Chakra és 1500 Ryo! A harcot kicsit összecsaptad, de amúgy rendben volt.