Re: BBQ Yashiki

**Hiro Oyama** Hétf. Nov. 25 2013, 17:27

A pincer csaj kihozta a szakekat, amit Zej es Hiro egy kocintast koveten le is kuldott.
-Kaja elott nincs is jobb mint egy kis tomeny. - mondta egy kis mosolyal a szaja szelen. Kozben Zej rendelt meg italt, es amikor a kis pincer csaj azt is kihozta a fiuk leadtak a rendelesuket.
-Akokr en kernek egy tal BBQ-zot disznohust, egy uveg szaket a folytatashoz, illetve egy pohar teat kiseronek draga. Koszi! - fejezte be a rendelest Hiro majd az uj tarsara tekintett. O szinten leadta a rendeleset, es egy-ket bokot is elsutott a pincerlany iranyaba. Amikor elment a lany az elveszet ninja is ledontotte az egyik szaket a ketto kozul amit Zej rendelt.
-Jaj hat nem ilyen lanyoknak kell udvarolni. Ezek minden flortlesbe belemennek csak hogy jobb legyen a forgalom. Meg mondjuk a sztriptizesek is, de az mar mas dolog. Uhh tenyleg! Ezutan a buli folytatasakent menyunk ell egy ilyen helyre. - mondta a fiunak, aki a par masodpercel korabban felvezette az estere tervezett otleteit. Persze ezekben Hiro benne is lenne.
-Ebben a bulizasban benne vagyok! Erdekes lenne ket reszeg shinobi a varosban ell kezdene harcolni. Csak keresni kellene majd valami elhagyotabb helyet ahol nem nagyon zavarunk senkit. - mondta majd lekuldte a masodik szaket. Lassan kezdet a fejebe szalni. Bar ez valoszinuleg annak koszonheto hogy legalabb anyira ures a gyomra mint a tarsae.
~Na hol van mar a kaja? Kezdek nagyon ehes lenni. Meg szerencse hogy jott ez a srac, kulomben most az erdoben kellene egyedul ejszakaznom. Meg varni reggelig mig ehetek. A francnak lett volna kedve idaig eljonni egyedul. ~ morfondirozott magaban Hiro es az ures szakes poharat nezte. Amikor vegre megerkezett az etel-ital Hir fogta az uveg szaket, toltott maganak es Zejnek, koccintottak egyet es elkezdtek jo izuen falatozni.

**Hejvanasi Zej** Hétf. Nov. 25 2013, 18:02

-Ugyan már, én mindenkivel ilyen vagyok. Egy kis kedvesség és flört nem árt senkinek, növeli az ember önbizalmát.- Érkezett a felelet a Hiro megjegyzésére. Zej szeme kicsit kezdett könnybe lábadni, és az orra is elkezdett folyni a csípős ételtől. -Wáóh... tényleg tudta milyet szeretek... mindig is mondtam, hogyha folyik tőle az ember könnye akkor meg sem érzi.- Mondta és néha nyelvét egy kis szakéval öblítette le. A teához nem igazán nyúlt, ivott ő eleget a szerzeteseknél. Mikor barátja felvettette a sztriptízbár ötletét, kicsit elgondolkodott rajta majd határozottan megrázta a fejét.
-Félreértés ne essék, nem a női társaság ellen vagyok, csupán vannak olyan dolgok amikért nem szeretek pénz kiadni. ha arról van szó szívesen meghívok egy leányzót egy italra, de kp-t eddig sem adtam, és ezután sem akarok adni azért amit megkapok a két szép szememért.- Nevetett fel a mondat végére. Az étel elfogyasztása után, még két pohár tartalmát tüntette el, és már nem igazán volt biztos az egyensúlyába. Kisebb belső harc után csak rávette magát, hogy felálljon és kisiessen a mosdóba. Nincs mit tenni a szesz könnyen átfolyik rajta. Az illemhelyiségből vissza fele jövet, néha meg meg simogatta a falat, csak hogy biztos el ne dőljön, majd vissza huppant a barátja mellé. Egy kéz mozdulattal jelezte, hogy fizetne és mikor kihozták a számlát egy kis borravalóval bocsátotta útjára.
-Áhh sokkal szebb az élet tele hassal és üres fejjel.- Mondta miközben kényelmesen hátradőlt. -Viszont kicsit kezdtek félni, ha én ilyen állapotban vívok meg veled, hamarabb mélyesztem magamba a kardot, mintsem hogy eltaláljalak. Lehet éles fegyverek helyet meg kéne elégednünk két bottal. Viszont azon sem sértődök meg ha elnapoljuk és inkább elmegyünk valahova csapatni. Te jártál már erre felé, van tipped hol kéne elmulatni a mai estét?- Érdeklődött, és már észrevette magán, hogy kicsit tagoltabban beszél a kelleténél. ~Csak berúgtam. Mindegy néha ez is kell, nem lehet folyton a világ dolgán stresszelni még a végén kiégnék. Viszont így, hogy szóba kerültek a nők, lenne még egy két ötletem, mivel tudnám eltölteni az időt.~ Gondolta magában, míg arcán egy bárgyú perverz mosoly jelent meg.

**Hiro Oyama** Kedd Nov. 26 2013, 18:21

Ahogy telt az ido, es fogyott az etel illetve a szake, Hiro egyre biztosabb kezdett benne lenni hogy ez mar nem annyira poen. Regen is ivott mar igy nem csoda ha fele annyi alkohol kell ahhoz hogy total be aljon, mint maskor.
-A ket szep szemedert? Ejha van am itt onbizalom! - nevetett fel Hiro is. Amikor Zej kiment a mosdoba hogy kicsit konnyitsen magan Hiro a pincerlanykahoz fordult.
-Ellnezest szep kis aszony, kerhetnek egy doboz cigit? Csak mert lattam az egyik pulton hogy azt is arulnak, aztan alkoholhoz ugyebar jol esik par szal. - mondta Hiro es a pincerlany hozott is neki egy dobozal meg akkor mar egy ongyujtott is. Az elveszet ninja meggyujtotta a cigijet. Amikor Zej vissza tantorgott a mosdobol elege vicces volt, hogy probalta tamasztani az epulet falat nehogy a bent ulokre doljon. Nagynehezen vissza huppant a helyere es felvazolta az otletett hogy inkabb botokal kuzdjenek meg. Hiro ekkor mar az asztalt tamasztotta a homlokaval es a valasza egy hatarozott "Aohm" volt. Ez valoszinuleg az oket akarta jelenteni.
-Szerintem inkabb menyunk valamerre csapatni tovabb. Mert lehet hogy a vegen meg a botokal is kepesek leszunk megolni magunkat. De fogalmam sincs hogy merre tovabb. Evek ota nem jartam erre, ugyhogy mar azt sem nagyon tudom mi hol van. - fejezte be a rovidke mondatat amit kb ot percbe telt kinyognie. A homloka meg minig az asztalon volt es a kezevel probalta keresni a hamutartot hogy elnyomja a csikket.
~Vajon fizettunk mar? Igazabol nem emlekszem. Az remlik hogy nagy csorompolesek voltak itt az asztalnal, de lehet az mas volt. Nem tudom. ~ gondolta majd nagynehezen felemelte a fejet es tarsara nezet. Amikor meglatta Zej fejet ahogy a szemein latszik az alkohol mamora kicsit elrohogte magat. Az asztalon maradt ket poharba meg beletoltotte az utolso cent szaket, felemelte a poharat mint egyfajta koszonest jelezve es ledontotte ami benne volt. Ekkor Zej szajan egy kis mosolyt velt felfedezni.
-Na meselj, mi jutott eszedbe?

/szerintem a kovi post mehet... valahova/

**Suzuhito Sayuri** Csüt. Ápr. 09 2015, 18:07

Előzmény

Órák teltek el amióta elhagyta a kiképzőteret, kezében a szétszakadt szemfedővel. Már maga sem tudja pontosan mióta is hordja azt a vékonyka szövetdarabot az arca jobb oldali részén, hiszen a napja részévé vált, egyfajta rutinnak számított számára, hogy miután a nap első bántó sugarai megzavarták legszebb álmait, ébredezésre kényszerítve szegény lányt azonnal magára is öltötte a számára védelmet nyújtó kiegészítőt. Épp oly természetes volt mint a lélegzés, gyakorlatilag észre sem vette, hogy leveszi, ezért napjában csupán két alkalommal, távolította el. Az első a mosakodás időtartamára, hogy ne sérüljön a szövet, másodszorra pedig az alvás, hogy addig is lélegezzen a fedett rész. Szánalmasnak érezte magát emiatt, szégyellte mindazt amit rejtegetnie kellett. Sokáig hitegette önmagát azzal, hogy ez csupán az ö hibája, ö tehet mindenről. Pedig ez nem igaz. Egyáltalán nem igaz. Isten kegyetlen játékot űzött vele. Kiválasztotta, egy nehezebb életre, amelyben a tökéletes élet egyfajta kompenzációjaként akasztotta a lány nyakába a terhet. El kell fogadnia önmagát. Sérült, sokan undorodva figyelik mert más. Nem olyan mint a többiek, és minden egyes alkalommal amikor végigsétál az utcán ezek az emberek egy maszkot látnak belőle. Hazudik önmagának, és a világnak is. Lehetek boldog? Elfogadnak valaha úgy ahogy vagyok? Ezek olyan kérdések amelyeket egészen mostanáig csak önmagának merte feltenni, halkan, suttogva a tükör előtt állva alaposan megnézve magának azt a jól látható szégyenfoltot. A kérdésre sokáig nem született válasz. Kerülte, makacsul ellenállt, elhessegetve a gondolatokat, elfoglaltságot keresve, okot arra, hogy ne kelljen vele foglalkoznia, elfelejthesse, válasz nélkül hagyhasson egy olyan fontos kérdést mint ez.
És most itt áll egy vadidegen, egy fiú akivel csupán egy maréknyi időt tölthetett el együtt, és szinte kikényszeríti a lányból a választ, talán tudatosan, talán nem.
Ami most számít.
Tudok ezzel együtt élni? Képes vagyok rá? Kérdezi a lány a tükör előtt állva, elsősorban önmagától, miközben az utolsó kósza makacs szőke tincset is sikerült a helyére fésülni, majd pedig egy egyszerű de mégis különleges hajdísszel rögzítenie. A válasz egyszerűnek tűnhet ugyan, de kimondani mégsem olyan könnyű. Rengeteg időbe, energiába, önmarcangolásba telhetett neki, amíg végül elszánta rá magát. Talán pont ez a kis löket szükségelhetett hozzá, hogy végre valahára kimondhassa a szavait, még ha csak önmagának is teszi. Igen képes vagyok rá. Suttogja maga elé, talán a hangját nem is hallani, mégis gondolatban háromszor is elismétli a szavakat, arca lángba borul, a földre hulló fésű után ijedten kap, majd még mielőtt földet érne sikerül elkapnia.
Az öltözéke tökéletes, elégedetten szemléli önmagát az egész alakos tükörből ami a szekrényének belső ajtajára van felszerelve. Egy elegáns, hófehér dressz, egy hozzá illő hajpánt, néhány szerény, alig észrevehető hajcsattal. A szeme alatti karikáknak is nyoma veszett, amelyek még annyira zavarták a tegnapi nap folyamán, csak egy kis alvásra volt szüksége. Már csupán egyetlen dolog maradt hátra. A szemfedő.

A majdnem, hogy üres asztal közepén a fehér szemfedő, kiterítve, szakadtan várja gazdáját, akinek ugyan van tartalék valamelyik fiókjában, mégsem keresi, kutatja, még ha többször meg is fordult a fejében, hogy találjon magának egy másikat. Miért tenné? Hiszen szereti ezt az egyet, ezért is hordta oly sok időn keresztül, vigyázott rá, éppen ezért sem fogja most bevágni a szemetesvödörbe.
Egy ember életében talán a ragaszkodás az egyik legnehezebb érzés. Tudni, hogy szükséged van valamire amire nem tudsz magyarázatot adni miért is kell. Görcsösen küzdeni, türelmesen várni, csodálni, vigyázni rá. Akár kézzelfogható akár nem.
A lány a kezébe veszi a szemkötőt, alaposan szemügyre veszi, magát a tárgyat, a szakadás helyét, majd pedig felméri a lehetséges megoldásokat a javításra. Talán a meg lehet varrni, de egy új gumi belefűzése sem lehet nagy ördöngösség.. Egy semmibe nem kerülő tárgyról van szó, biztosan bolondnak tartaná bárki ha meghallaná miféle őrültségek is járnak a fejében, miközben vigyázó kezei közé zárja. De nem ezt jelenti a szeretni valamit? Még ha el is jön az idő amikor már használhatatlanná válik, hordhatatlanná, képes lesz majd szeretni? Ugyanúgy tekinteni rá? Visszagondolni az együtt töltött időre? Természetesen. Hiszen ez is az élete részévé vált. Éppen ezért nincs mitől tartania, félnie, talán ez a kis szövet erősebb mint amilyennek tűnik!

...

Úgy tűnik ismét elsőként érkezett a helyszínre, egy alig észrevehető mosoly jelenik meg az arcán, miközben várakozik a BBQ Yashiki főbejáratával szemben.

- Jellemző.. - jelenti ki, kissé kuncogva magában. Úgy tűnik megint túl korán érkeztem. Talán egyszer én is késhetnék..

Sayuri

**Kenta Koizumo** Csüt. Ápr. 09 2015, 23:00

Koizumo egy alacsony ház tetején ült, szemben Konoha egyik leghíresebb étkezdéjével. Az épület táblája már messziről hirdette: BBQ Yashiki, ez alapján Koizumo egyértelműen jó helyen járt. Habár az a járókelő (aki igen szemrevaló természeti adottságokkal rendelkező nőszemély volt) elég körülményesen magyarázta el az odavezető utat. A ninja elővette rövid kardját, és azt kezdte el egyensúlyozni az ujján, ezzel ütve el az időt a többiek megérkezéséig. Közben elgondolkodott a ninja és fegyvere közti kapcsolatról. Már majdnem rájött valami egetverően nagy bölcsességre, amikor megérkezett Sayuri.

~ Vajon lemenjek köszönni neki? ~ tanakodott a fiú ~ Á, fölösleges. Majd ha megjönnek a többiek, én is csatlakozom. ~ hüvelyébe süllyesztette Tojitát, és elterült a tetőn. ~ Tojita. Bezárt. Így neveztem el a ninjatomat, amikor a szamurájjal találkoztam, de miért gondolkodom most ilyeneken? Olyan rég találkoztunk a roninnal, ideje meglátogatnom. Amikor megérkeztem a faluba, mintha láttam volna valamelyik utcán, biztos már megérkezett. Talán furcsának tűnik, de az egész világon jelenleg őt ismerem a legjobban, bár ez a közös ebéd talán jobban összehozza a csapatot. Meg szeretném ismerni a többieket. Erisát már úgy ahogy kiismertem, de a többiekről a nevükön és az elemükön kívül semmit sem tudok. Sok közös dolog van bennünk. Yuunak és Sayurinak is sérült az egyik szeme, csakúgy mint nekem. Biztos vagyok benne, hogy mindketten hatalmas erőre vágynak, hozzám hasonlóan. Bár ez inkább Yuura lehet jellemző. Erő...Mi is az pontosan? Még sosem éreztem erősnek magam.

Kentának hirtelen éles fájdalom nyilallt a bal szemébe. Ilyen is csak ritkán fordul elő vele. A pecsét egy kis időre láthatóvá vált a fiú arcán.

~ Még sok mindent nem tudok az engem körülvevő világról, de ami lényegesebb, hogy magamat kiismerjem. Nem tudok kiigazodni a saját személyiségemen, de ami a leginkább érdekel, az ez a pecsét. Miért hagyta rám az anyám, és egyáltalán mire jó? Idővel ezt is ki fogom deríteni, nem tudom mikor, de előbb-utóbb biztos.

(Amennyiben így történik:) A fiú felült a tetőn, és az utcát nézte. Sayurihoz hamarosan csatlakoztak a többiek is.

~ Ideje nekem is csatlakoznom. ~ gondolta, majd egy szépen ívelt ugrással a társai mellé érkezett fél térdre ereszkedve.

- "Sziasztok!" - köszönt társaira, majd ismét hagyta, hogy magával sodorják őt a körülötte zajló események.

// Tehát utolsóként fogok megérkezni. //

**Kenshiro Erisa** Pént. Ápr. 10 2015, 18:18

//Boldog Születésnapot Yuu, vagyis Ádám! Very Happy

//

Dideregve húzom magamra még egyszer, az éjszaka folyamán többször is a földre hulló takarót. Begubózok a kihűlt pléd alá, percekig várok, hogy testem melege újra átvegye az irányítást, majd fordulok kettőt az ágyban, leveszem a fejem a párnáról, hogy egy síkban legyen az ággyal. Már nem különösebben érzem magam fáradtnak, de akaratom még most sem elég, hogy legyőzze az ágyban tartó láthatatlan erőt. Olyan nyugodt minden. nincs egy árva dolog sem a lakásban ami akármilyen kis zörejt csapna. A nap nem világítja be teljesen a szobát, kicsit szürkés árnyalatúak a dolgok. Ahogy hosszú percekig csak nézelődök az aprócska, halvány szobában, elmélyülök gondolataimban. Átfut az agyamon a tegnapi összes eseménye, a rövid beszélgetések, a gyakorlás. Hosszú percek múlva, miután sokféle variációt átgondoltam, miképp is történhetett volna máshogy az a nap végül úgy döntök, hogy megpróbálom legyőzni az ágy erejét. Persze amint a takaróm újra felfedte a testem, megkapta bőröm a hideg, valahogy mégis vissza akartam feküdni. Persze a szobában nem volt kifejezetten hideg, sőt hűvös sem, csak a testem játszadozott az agyammal, vagy inkább az agyam a testemmel, hogy visszafeküdjek. Tegnap este annyi erőm sem volt, hogy pizsamát vegyek fel. Most itt ülök az ágyon, egy szál bugyiba és melltartóba. Végül Mugo-sensei gondolata volt, mely elszakított az ágytól, és egyenesen a szekrényemig repített. Elég volt annyi, hogy az az ember teljesen kiszámíthatatlan, szinte ott jelenik meg ahol akar, és akkor amikor akar. Ráadásul nem rest a legváratlanabb helyeken, és a leglehetetlenebb időpontokban feltűnni. Elég volt elképzelnem, ahogy benéz az ablakomon és meglátja a szinte csupasz testem.
Bár a szekrényebben fellelhető ruhák száma közel sem éri el azt a mennyiséget, melyet meglátásom szerint más, korombeli lányok szekrényében, mégis hamar találok kedvemhez kicsit sem illő, de annál kényelmesebb ruhát. Ennél egyszerűbbet nem is találhattam volna. Egy egyszerű sötét felső, és szürke háromnegyedes nadrág. Kicsit fiúsnak nézek ki benne, de hát nem is értem miért kellene szoknyában járnom, ha egyszer ninja vagyok.
Ránézek az órára. Jól sejtettem, átaludtam az egész tegnapi napot. Most viszont még elég korán van. Hat óra. Mit csináljak én délig?
Ekkor eszembe jutott a találka helye is, amit a sensei említett. BBQ Yashiki. Nagyot sóhajtok. "Pedig tudja, hogy nem szeretem a húsos kajákat". Persze provokációnak könyveltem el a dolgot, ugyanazt csinálja mint anno Isami. Nem értem mi ebben az, amiben ennyire az örömüket lelik? Nem igaz hogy mindkettőjüknek ezzel kell szívatniuk engem.
Persze ezek után nem gondoltam ebéd nélkül elindulni az említett étterembe. El kell ismernem, remekül kisakkozta Mugo-sensei, hogy ne kelljen csak három emberre fizetnie. Először a kórházat ússza meg fizetés nélkül, most meg ezt is. Remekül spórol az öreg, meg kell hagyni.
Miután megreggeliztem, rendbe szedtem magam a tükör előtt, beletűztem a hajamba a virágot, úgy döntöttem elütöm az időt délig. Ez nem jelentett gondot, évek óta ezt csinálom, ha szabadidő van, azt is a lakásomban töltöm, pihenek, olvasgatok, néha tanulgatok. Persze most ezek mellett szerepet kapott még a takarítás, a ruháim elmosása, kiteregetése, és az ilyen apró-cseprő dolgok. Hamar el is jött a fél tizenegy. Ekkor jól megtömtem magam gyümölcslevessel, és rizsgolyókkal, majd útnak is indultam. Be kell valljam, életemben nem jártam még az étterem környékén sem, így szégyenemre nem tudtam eligazodni a saját falumban. Többszöri eltévedés után döntöttem úgy, hogy elrejtem a fejpántomat, és egy nemidevalósinak kiadva magam megkérdezek egy embert. Elég kellemetlenül éreztem magam, ráadásul elég sok időt eltököltem vele, így nem sikerült időbe odaérnem, igaz, látszólag nem késtem sokat néhány percnél. Akit először megpillantok az Sayuri volt, de amint elindulok felé hogy köszöntsem, félúton meglátok egy oda nem illő dolgot a tetőkön. Szemem sarkából megfigyelve hamar leesik hogy Koizumo az. Kicsit furcsállom a dolgot, miért nem társult Sayurihoz.
- Jó napot Sayuri-san! - köszöntöm csapattársnőmet, ahogy odaértem hozzá, majd újra felnézek a tetőre.
- Szerinted Koizumo-san eltévedt volna, hogy a tetőről nézelődik? - kérdezem mosolyogva, majd folytatom is - Egy pillanat, mindjárt útbaigazítom. - mondom, majd Sayuri válaszát meg sem várva felfutok a ház falán, majd megállok a háztető szélénél.
- Jó napot Koizumo-san! nincs kedved lejönni hozzánk? - mondom elég hangosan hogy hallja, ha esetleg nincs a közvetlen közelemben, majd nyújtózok egyet. Sokkal fittebbnek érzem maga, most hogy kikeltem az ágyból a fáradság legkisebb jelét sem érzem magamban.
Megvárom még a fiú válaszol, majd ha jön, ha nem, visszatársulok Sayurihoz, és ott várom én is a senseit, vagy a senseieket, illetve utolsó társunkat, szótlanul.

Jiraiya Szer. Ápr. 15 2015, 14:51

Erisa messziről láthatta Koizumot, ahogy a tetőn ücsörög, ám amint megérkezett, már a fiú is látta őt, így igazából meglepni sem volt ideje, mivel Koizumo cselekedett. Itt volt az ideje a beköszönésnek. Sayuri talán egyedül érezhette magát, hiszen Yuu az, akivel a legtöbb kapcsolata volt a csapatban. Bár kitudja... Lehetséges, hogy örült, hogy végre nincs mellette a fiú? Ezt csak Ő tudhatja...
Ahogy Erisa és ezzel együtt Koizumo is megérkezett, Mugo-sensei jelent meg a horizonton, nyomában hatalmas porfelhővel. Nem kellett több a kis ninjáknak, hogy kiszúrják azt, hogy Senseiük a lehető leggyorsabban fut feléjük. Nocsak? Talán ennyire nem akar elkésni? Vagy talán éhes? Nem, nem... Már néhány méterre volt a csapattól, amikor meglátták, hogy a nyomában a szél szárnyán három papírzacskó repül, a borostás, zsíros hajú sensei pedig előlük menekül. Amint megérkezett a csapathoz, egy ugrással átszökkent rajtuk és egyenesen az étterem ajtajában állt meg.
- Befelééé!!!
Ordította, majd kicsapta az ajtót és berontott az étteremben, a zacskók pedig zavartalanul szálltak el... Ahogy a három Genin belép, igencsak egyszerű berendezésű étkezőrészt találnak maguk előtt. Rögtön a bejárattal szemben van a pult, ahol lehet rendelni. Ez körülbelül 15-20 méterre van a bejárati ajtótól. Bal és jobb oldalon vannak elhelyezve az asztalok 5-ös ülésszámmal. Egészen pontosan az egész beltér egy téglalap alakú épület, aminek két rövidebb oldala Északra és Délre mutat. A Déli oldalon van a bejárat, az Északinál pedig a pult, ahol rendelni lehet. Bal és jobb oldalon pedig a téglalap alakú faasztalok öt székkel... Ahogy a három Genin belép, tehát ez tárul a szemeik elé, azonban a pult üres, vendég nincsen, csak a kedves, térdén támaszkodó és lihegő Mugo-sensei.

// Elnézést a késésért. //

**Kenta Koizumo** Szer. Ápr. 15 2015, 20:05

~ Fenébe, Erisa elszúrta a csúcs kis belépőmet..Csinálnom kell valami királyat..Most! ~ bosszankodott magában Koizumo, miközben Erisa felment hozzá a tetőre. Fejében egy gyors terv kezdett körvonalazódni. Egy guggolásból indított szaltóra készült, aminek végén fél térdre ereszkedve érkezik az utcára, egyenesen Erisa füle mellett elzúgva, majd válla fölött rejtelmes hangon, odavetette volna társainak: - "Sziasztok!"
A tervek szépek. Koizumo kilőtte magát, és a levegőben a lehető legjobban összegömbölyödött, ezzel is felgyorsítva az átfordulást. Ezután, mintha csak egy baltarúgást próbálna bevinni egy láthatatlan ellenfélnek, olyan pózt vett fel, és tökéletesen érkezett. Majdnem. A teljesen sima úton olyan kivételes pontossággal sikerült leérkeznie, hogy a közelben található egyetlen kis kavicsra tette le az egyik (hátrébb lévő) sarkát, ezzel kibillenve az egyensúlyból. A tökéletes kibillenést egy felülmúlhatatlan dőlés, majd egy filmbe illő földdel való, csattanó találkozás követte, ami után Koizumo filmbe illő gyönyörrel hasalt el a porban, égnek meresztve izmos hátsó fertályát.
~ De gáz, ilyen béna nem lehetek. ~ bosszankodott. - "Izé..eh..sziasztok..hehehe.." - dadogott, miközben egy gyors felpattanással próbálta ellensúlyozni az iménti pofára esését, mintha mi sem történt volna. Remélte, hogy a lányok nem vették észre, de erre esélye sem volt, rajtuk kívül nem nagyon volt senki az utcán, így a többiek figyelme egyértelműen csak rá terelődhetett. Azonban nem volt sok ideje átgondolni teljesen az előbbieket, mert a távolban egy hatalmas porfelhő tűnt fel, élén Mugo senseijel, aki mintha csak az életéért sprintelt volna. Koizumo rögtön egy kunaiért kapott, és támadóállásba helyezkedett, készen arra, hogy bármikor lecsapjon a sensei nyomában lévő...zacskókra?
~ Mi a fene? ~ döbbent meg a fiú, amikor már ki tudta venni a porfelhő teljes tartalmát. Egy ideig nem igazán tudta feldolgozni a gepárd sebességével futó senseit, aki úgy tűnik, tényleg zacskók elől menekült. - "Ööö...Hajrá sensei! Gyerünk!" - kezdett el szurkolni a férfinak, miközben magában remekül mulatott a dolgon. Ekkor azonban Mugo rájuk kiáltott:
- "Befelééé!"
~ Minek? ~ tűnődött Koizumo. ~ Én ugyan be nem megyek, levágom a zacskókat. Az menő lenne, és senki nem törődne az iménti esésemmel. ~ határozta el, és tényleg vissza kívánta szerezni a tekintélyét. Feltéve ha senki nem rántja be az étkezdébe, tényleg kint is marad.
Ha valaki berántja Koizumot: A fiú beesett a helyiségbe - csaknem ismét arccal a jó anyaföld felé -, és egy szinte teljesen üres vendéglőben találta magát. Rajtuk kívül csak a régi idők szelleme lakozott az egyszerű bútorokban.
- "Elmentek?" - kérdezte gúnyosan Kenta az iménti űberveszélyes zacskókra célozva, miközben kilesett az ablakon. Érdekelte, miért futott a sensei annyira buzgón előlük. Talán csak poénból? Mindenesetre a fiú a többiek felé fordult. A sensei már a földön térdelt. Még pultos sem volt sehol.

// Késni szabad. Sőt! Egy úriember sosem pontos. Very Happy

//

**Suzuhito Sayuri** Vas. Ápr. 19 2015, 17:09

Fejben minden olyan egyszerű. A szemkötőt végül valóban nem vette fel, viszont miközben várakozott percről percre egyre idegesebbé vált, zavarba jött, elvégre legalább annyira takargatta ezidáig az arcának azt a kis felületét mint amennyire a nemesebbik testrészeket szokás. Arca kipirult, és többször is azon kapta magát, hogy a pillantása a cipőjére tévedt. Kissé elkalandozott a gondolataiban, amikor is váratlanul egy köszöntés zökkentette vissza a valóságba.
- Jó napot. Fenereshy-san. - egy biccentést is belevitt, és ugyan próbálta a tekintetét a megszokott módon a beszélgetőpartnerén tartani, miközben hallgatta a másik kérdését, mégsem sikerült igazán. Hamar bámészkodni kezdett, szemeit zavartan kapkodta.
- Meglehet, hogy igen. - válaszolt viszonylag röviden, és hagyta is, hogy a lány magára hagyta. Már ketten megérkeztek, még kettőre várunk. Yuu sem lehet már messze, a Sensei pedig szinte biztos, hogy késni fog. Körbenézett, de sehol senki, így hát a két társa párbeszédén kezdett agyalni. Vajon miről beszélhetnek? "Láttad Sayuri undorító szemét? Hát nem ijesztő?, Rá sem bírok nézni..." Kaliberű gondolatok jutottak eszébe, de azért ennyi idejük csak nem lehetett, főleg mert a fiú hamar egy mutatványba kezdett, amit a lány érdeklődve figyelt. A fiú ügyeskedése figyelemre méltó, ámde a földet érés inkább a szánalmas kategóriába volt sorolható. Ez mégis mosolyt csalt a lány arcára és odasietett a földön heverésző fiúhoz, majd kezet nyújtott neki, hogy felsegítse a földről.
- Jobban oda kellene figyelned. Még a végén leépülsz a küldetés előtt. - dorgálta meg, de csak barátian, majd ha a fiú elfogadta a segítséget, a megfelelő módon köszöntötte is.

A kis csapat percről percre kezd összegyűlni, már a Sensei is megjelent, és komédiába illő módon, ezúttal is megtalálták az ősellenségei. Ezúttal három gonosz papírzacskóval vív ádáz harcot. Vagyis inkább csak menekül a támadói elől, a lány már tudta mi fog következni, és felkészült a menekülésre, hiszen a Sensei korábban is felrobbantotta őket, ezért feltehetőleg most sem lesz másképpen a dolog, és az étterem helyett valahol máshol köt ki a társaság. Közvetlenül a harci pózt felvevő fiú mellett maradt, majd amikor mégsem az történt amire számított, kicsit elfelejtkezve magáról megfogta a fiú kezét, és óvatosan elkezdte behúzni magával az étterembe. Persze csak ha a fiú engedte.
- El-elnézést. Fogalmam sincs mi üthetett belém.. - kissé zavarba jött, és hirtelen elkapja a kezét a fiúétól, magához húzva azt. Yuu még nincs itt. Ez kissé aggasztó. Az ajtón kipillantva sem látni nyomát.
- Jó napot Sensei.

/low quality reag/

**Kenshiro Erisa** Vas. Ápr. 19 2015, 19:19

Amint felértem, és szóltam Koizumonak, arcán feltűntek a bosszankodás nyomai, melyet nehezen tudtam megérteni, mindenesetre a fiú szinte ügyet sem vetve köszönésemnek, elrugaszkodott a tetőről, majd egyenesen a fejem mellett elrepülve megcélozta a földet. Igen ám, de a Sors úgy döntött, hogy Koizumo felvágós mozdulata mégsem érdemel egy sikeres zárást, így egy kellemetlen pózban sikerült közelebbről megismernie a földön pihenő por, és piszoksereg puhaságát. Persze én is követtem szegény fiút, aki a földön végre rávette magát egy illendő köszönésre is. Persze az ilyen felvágós mozdulatok nem nagyon hatnak meg, inkább kissé talán idegesebbé tesznek. Illetve nem is idegessé, azért olyan nagy hatást nem kelt bennem, hogy ideges legyek tőle, de a fiú most nagyot esett a szememben, és nem csak a földön. Sayuri gyorsan siet a segítségére, majd a távolból feltűnik egy alak, nevezetesen Mugo-sensei, elég durva tempóban futva. Persze még az "üldözőit" nem láttam, de már fogtam a fejem, sejtettem hogy megint azok az undok zacskók zaklatják.
Koizumohoz hasonlóan a sensei is egy elegáns mozdulatot hajt végre a szemünk előtt, majd egy gyors parancsadás után be is rohan az étterembe. Viszont Yuu még nincs itt. Érdekes. Vajon hol lehet? mindenesetre ezek a kérdések nem zavartak meg annyira, hogy ne sétáljak be én is a sensei után. Koizumo elég vicces hangulatában van, hogy zacskókat akar lemészárolni odakint, de hát ha már az érkezésével nem tudott felvágni, valamivel fel kell... Ahh nem is értem miért vagyok most ilyen ellenszenves...
Miután beléptünk az étterembe, meglepődöttség fogadott minket, vagy legalábbis engem. Feltehetőleg a robbantásnál megspórolt pénzét, arra költötte, hogy felvásárolja ezt az éttermet Mugo-sensei. Más magyarázatot nem találok arra, hogy tök egyedül vagyunk az épületben. Persze Mugo-sensei is olyan játékos kedvében van, eljátssza itt nekünk hogy el van fáradva, és hogy a tüdejét is kifutotta. Valami hasonló színjátékot mutatott az első találkozásunknál is, többször nem téveszt meg. Pontosan tudom, hogy még mindig ereje teljében van. Fogadok mindjárt meggyújt egy cigit, természetesen gyújtó vagy gyufa nélkül, mert hát a miért is ne, egyébként nem lenne elég menő. Így belegondolva, ha valóban el van fáradva, talán ha leszokna a cigiről jobban bírná a zacskók elől való menekülést. Mindenesetre helyet foglalok az egyik asztalnál, és várom hogy a sensei hangja mikor megy át végre komolyba, és kezdi meg a fontos mondandóját.
//ugyancsak low quality reag//

Jiraiya Hétf. Ápr. 20 2015, 16:32

Erisa nem zavartatta magát és mint egy jó realista, már átlátott a Sensei ténykedésein, színészkedésein. Elvégre egy Jounin, esetleg egykori ANBU-tag nem fárad ki ennyitől. De mégis, a Sensei lihegve egyenesedett ki, majd miután ez megtörtént, már vette is elő a cigarettát kabátja belső zsebéből. Ám ezúttal az egész dobozzal kiszedte. Maga a doboz fekete volt és fából készült. Valószínűleg személyre szabott... Miután ez megtörtént, letette a cigarettát az asztalra, ahova Erisa leült, majd lehámozta magáról a kabátot, amit ledobott az asztalfő székére. (Tehát az asztal valahol középen helyezkedik el. Az asztal hosszanti irányba van úgy elhegyezve, hogy a két rövidebb része ugye Nyugatnak és Keletnek néz. A hosszabbak Északnak és Délnek. A Nyugati részen van egy szék, a Keletin nincs, hanem csak a fal van. Mugo a Keleti oldalon lévő székre tette a kabátját. Az asztal Észak és Déli székén kettő-kettő szék van, így öten férnek egy asztalhoz. Erisa az Északi részen ült le az asztalfőhöz legközelebbi székhez)
Miután Mugo levetkőzött, odasétált a Déli részen lévő oldalhoz, majd kihúzta azt a széket, amely az asztalfőhöz a legközelebb állt. Ezután Sayurira nézett. Tekintetéből és gesztusából mindenképpen lejött, hogy természetesen neki húzta ki a széket. Sayuri természetesen jól nevelt lány és a világért sem akarná megsérteni a Senseit, így helyet foglal. Mugo megvárja, amíg Sayuri leül, majd illedelmesen betolja alá a széket, ezután pedig Koizumonak is kihúzza a Sayuri mellett lévő széket. (Ami a falhoz volt közelebb)
- Koizumo-kun, te pedig ülj csak le ide. Jelentősége lesz a helyeknek.
Mondta Mugo, ám ezúttal nem várta meg, amíg a fiú helyet foglal, csak a széket emelte ki neki. Természetesen az kicsit sem illik, hogy egy férfi számára is végig ott álljanak és segítsenek a leülésben. Miután ez megvolt, Mugo-sensei helyet foglalt a székében és mosolyogva végignézett a társaságon, akárcsak egy családapa, aki egy hétvégi vacsorán örül, hogy együtt látja a családot. Ám ezúttal egy elem hiányzik.
- Úgy tűnik, hogy Yuu-kun nem ért ide időben, úgyhogy nélküle kezdjük.
Mondta Mugo-majd Erisára nézett. Mélyen a szemében, szinte teljesen indokolatlanul.
- Van valami kérdésetek az elmúlt néhány nappal kapcsolatban? Akár az is megkérdezhető, hogy miért zöld a fű.
Mondta Mugo, majd felkacagott és bár látta, hogy senki nem nevet gyenge viccén, mégis folytatta a derülést, ám az már átment kuncogásba....

**Kenta Koizumo** Hétf. Ápr. 20 2015, 18:53

Sayuri felsegítette Koizumot a földről.
~ El se hiszem, hogy egy lány húzott fel. Többet nem esem el, az egyszer biztos. ~ bosszankodott magában, érzéseit tökéletesen leplezve. Ezután jelent meg a sensei, és Sayuri berángatta Koizumot az étterembe, még mielőtt ő boldogan lekaszabolhatta volna az idegesítő és roppant veszélyes nejlonokat. A kis társaság mind az étterem belsejében kötött ki. A zacskók, mint veszélyforrás, eltűntek, és Yuun, valamint a csapat másik, mogorva senseién, Shinkun kívül mindenki megjelent. Mugo sensei a helyek jövőbeli jelentőségére hivatkozva óóóóriási odafigyeléssel ültette le a srácokat a nekik kijelölt székekre. Erisa ült le elsőként, Sayuri vele szemben kapott helyet, Koizumo pedig Sayuri mellett. Ezután Mugo sensei érdekes dolgot ajánlott fel a gyerkőcöknek, akik most bármit kérdezhettek tőle. Koizumo illedelmesen megvárta a lányok kérdéseit, már ha vannak, majd ő kezd el tudakozni. Sok kérdése van, amiket fontosnak tart, de kevés, amit tényleg fel is mer tenni. Félt, hogy társai kinevetik ostobaságát, vagy furcsának fogják őt tartani. Egy azonban biztos: minden egyes kérdése merőben eltér a "Miért zöld a fű?" kategóriától. Elvégre mindenki tudja, hogy az összes fotoszintetizáló növény zöld a pigmentjeik miatt.
- "Csekély a tudásom a ninja csapatok területén, sosem voltam még egynek sem tagja, de annyit én is tudok, hogy egy szokványos ninja csapat három geninből, és egy csapatvezető chuuninból vagy jouninból áll. Ebből a szempontból ez a csapat csöppet sem szokványos, de miért van ez így. Természetesen nincs ellenemre, csupán érdekel a dolog miértje." - pillanatnyilag ez volt a legvállalhatóbbnak tűnő kérdése, de ezt is csak halkan merte feltenni, hogy még a csöndes étteremben is alig lehetett hallani, amit mond. - "A másik kérdésem pedig, hogy mikor eszünk? A zacskók elől való menekülés kicsit kifárasztott, és megéheztem." - ezt már kicsit hangosabban mondta, és egy kis mosoly is átsuhant az arcán.
// Amennyiben valaki már feltette valamelyik kérdést, amit Koizumo is, akkor Koi nem kérdezi meg. //

Low quality too :/

**Suzuhito Sayuri** Hétf. Ápr. 20 2015, 19:13

A fiú szerencsére nem ellenkezett, és így könnyedén berángathatta a lány magával az étterembe, még mielőtt azoknak a gonosz zacskók karmai közé került volna. Emlékezve a korábbi összecsapásokra amelyeket a Sensei vívott velük... Koizumo-kun biztos nem bírná annyira a strapát, mint egy képzett jounin. A nők feladata pedig amúgy is a férfiak megóvása a veszélytől, ezt a lány pedig eddig viszonylag jól csinálja. Büszkeséggel töltötte el, hogy ma is sikerült jót cselekednie, és kicsit kezdett is feloldódni. Az üres étterem pedig még egy követ lökött le a szívéről, hiszen minél kevesebb az ember annál jobban oldódik a feszültség amit a szemkötő nélküli percek okoztak számára.
- Köszönöm. - a férfi kedves gesztusát nem utasíthatta vissza, sőt örült neki, hogy ennyire figyelmes, még egy hangyányit el is pirult, miközben a kényelmes széken elhelyezkedett. Kezei nyughatatlanul dolgoztak az asztal alatt, miközben a ruha összes gyűrődését elfésülte, majd újra és újra, zavarában, a többieket szemlélte. Akaratlanul is sikerült elkapnia a pillanatot amikor Mugo-sensei méregette Erisa-t. Ez felettébb zavarta a lányt, de türtőztette magát, és elterelte a bűnös gondolatokat amelyeket a féltékenysége ébresztett.
- Egy komoly küldetésről lesz szó igaz? Mármint, a csapatunk egy kicsit túl nagy egy átlagos csapathoz képest, ráadásul két jounin is van velünk. Feltételezem, hogy nem véletlen, és nem is a kutyasétáltatáshoz kell ilyen szintű felügyelet, és felkészültség... - igazából rengeteg kérdés megfordult a fejében, viszont a legtöbb illetlenség lenne, ráadásul nem is merné felemlegetni a többiek társaságában az irattárban történteket, a jóképű orvossal. Ezért inkább egy rögtönzött kérdéssel állt elő ami szintén tegnap este óta furdalta az oldalát.
- És azt hiszem az sem véletlen, hogy ennyire kihalt ez az étterem... - jegyzi meg miközben a férfira pillant, türelmetlenül várva a választ, majd ha megkapta, vár egy pillanatot és a társain is végigtekint, hátha valakinek akad hozzáfűzni valója, majd csak ezután folytatja.
- Mikor lesz az eligazítás? - talán a legfontosabb kérdés mind közül. Butaság lenne azt várni, hogy a férfi egy ilyen könnyen megközelíthető helyen, mint egy étterem, részletezne bármit is a munkával kapcsolatban.

**Kenshiro Erisa** Hétf. Ápr. 20 2015, 20:36

Miután a sensei mindenkit leültetett egy-egy, eddig titokzatos jelentőséggel bíró helyre, felajánlotta nekünk hogy akármit kérdezhetünk. Az ajánlat váratlanul jött, ráadásul még mélyen a szemembe is nézett, mintha akarna tőlem valamit, ami egyfelől idegesített, mert fogalmam sem volt róla, hogy mit vár tőlem, másfelől teljesen elvonta a figyelmemet a kérdésekről, így egy ideig csak szótlanul vártam hogy valaki szóljon helyettem, mert egyszerűen nem jutott semmi az eszembe. Hirtelen jött ez a felajánlás, és oly sok mindent akarnék kérdezni, hogy egy sem jut az eszembe. Pedig tudom hogy akarok valamit, de egyszerűen...
Sayuri töri meg elsőként a csendet. (Valószínűleg) A sensei elfordította rólam a tekintetét, melytől végre én is tudtam gondolkodni. Bár a füves "vicce" egyáltalán nem volt vicces, a sensei mégis gyanúsan röhögött, később kuncogott rajta. "Megint titkolózik" Villant át a fejemen. Biztos voltam benne, hogy ezzel is céloz valamire, de persze most sem képes normális utalást tenni, amiből akárki rá tudna jönni a dologra. Bár még mindig egy lehetséges egy olyan opció, hogy paranoiás vagyok, és tényleg "viccnek" szánta a dolgot. Már most bizts vagyok benne, hogy nem fogom bírni a sensei humorát. Az első, és egyben legkézenfekvőbb kérdést Sayuri tette fel, ezzel ellopva előlem az esélyt, hogy kérdezhessek valamit. De persze, amíg a kérdéseim megválaszolásra találnak anélkül hogy megkérdezném őket, nem veszítek semmit. A sensei kezdeti szemezését figyelmen kívül hagyom, biztos várt tőlem valamit, sajnálom hogy csalódnia kellett bennem... De hát ez van. Nem jut eszembe semmi értelmes. Igazából engem is az a kérdés izgat most hogy miért vagyunk négyen, és miért van velünk két Jounin is, akiből az egyik biztos hogy biztos szálak kötik az ANBU-hoz, gondolok itt Shinku-senseire, a másik pedig elég valószínű, hogy ő is az említett társaság büszke tagja, legalábbis a Kihallgató épületben ANBUs egyenruha volt rajta... Így belegondolva, valóban nem kutyasétáltatás lesz az elsődleges feladataink fő része. És valóban. Ez sehogy sem fér össze. Ha most, hogy még az elemeink felett is elnyertük részben az irányítást, elküldenek egy "D" szintű küldetésre... Mondjuk ez elég logikátlan lenne. De ekkor fogalmazódott meg bennem egy kérdés. Ezek után biztos voltam benne, hogy nem véletlenül vagyunk így összeválogatva. Valami különleges lenne bennünk? Valami ami mind a négyünkben közös?
Amint Sayuri befejezte, és meggyőződtem róla, hogy Koizumo utolsóként akar megszólalni, bele is kezdtem:
- Sensei... Sayuri kérdéséből kiindulva... Nem véletlenszerűen vagyunk összeválogatva mi négyen, ha jól sejtem... Miért?... Mármint mi bennünk a közös? - tettem fel, visszafogottabb hangon, majd körbenéztem az üres étteremben. Miért vagyunk egyedül? Mégis, mi készülődik itt?

Jiraiya Kedd Ápr. 21 2015, 13:30

Mugo-sensei már-már gyermeteg kíváncsisággal várta, hogy tanítványai feltegyék a kérdéseiket. Annyi mindent lehetne kérdezni, rengeteg dolog van, amire egy magafajta shinobi képes lehet válaszolni, ám Ő, pontosan ezeket a kérdéseket várta. Legalábbis, ami a csapatot illeti. Így hát, megvárta amíg Sayuri és Erisa felteszik a kérdéseiket, Koizumo pedig látszólag az erre való reagálást várta, így a Sensei a hatalmas mosolyt a kérdések feltétele után, kénytelen volt leerőltetni magáról. Nem tartja viccesnek a helyzetet, hanem csak tetszik nekik a Geninek lényegre törése... A férfi kezeit összekulcsolta az asztalon, majd felváltva nézve a három Geninre, nekikezdett a beszédnek.
- Inkább mi köztetek a különbség?
Vágta rá Mugo, miután Erisa befejezte.
- Ám tény, Erisának igaza van, később remélhetőleg mindnyájatokban lesz valami közös és akkor együtt marad majd a csapat. Ám itt a kulcs kérdés az, hogy miért Ti és az, hogy miért van rátok szükség? Nos a kérdésre, hogy "miért Ti," az a válasz, hogy friss Geninek vagytok. Erisa... Téged a faluba hoztak kiskorodban. Nincs családod, nincsenek rokonaid, nincs kihez kötődnöd. Isami ezért is hozott el téged többek között...
Mugo nem várja meg a lány reakcióját, úgy beszél mindenről, mintha Erisa bármit is tudna Isamiról, a Faluról, vagy arról, hogy mi köze van Mugo-senseinek Isamihoz.
- Koizumo, te pedig frissen érkezett tagja vagy a Falunak. A múltad ködös, ám vándorként nem kötődsz senkihez és semmihez, így Konohához sem. A Te csatlakozásod a csapatban az egyik legnagyobb kérdés, hiszen nem tudni, hogy miként fogod szolgálni a falut, ám nem lehet véletlen, hogy éppen ide sodort a sors...
Mugo természetesen nem mond el mindent. Rengeteg olyan ködös és sötét dolog van, amely behálózza Konohát, ahogy minden más falut is. Éppen ezért Koizumo sohasem szerezhet tudomást arról, amit Mugo-sensei tud, vagy éppen arról, hogy milyen feladatot bíztak Rá és Yuu-ra...
- Yuu-kun és Sayuri-chan az, aki tőletek különbözik. Sayuri lehetne átlagos ninja, aki elég elhivatott, ám bizonyos okokból kifolyólag ebbe a csapatba került. Az én feladatom volt, hogy felmérjem a képességeiteket és eközben megláttam Sayuriban azt, ami később hasznára válhat a falunak, és így remek kiegészítője lehet majd a mi kis csapatunknak.
Szintén titkok lappanganak Mugo-sensei szavai között, amikről egyenlőre a lánynak fogalma sem lehet, elvégre a falu érdekei a legfontosabbak.
- A kérdés tehát az volt, hogy miért éppen Ti. Nos, erre megfeleltem, ám értelmet csak akkor nyer majd, hogyha megtudjátok azt, hogy miért van rátok szükség...
Mugo elhallgatott. Arcára fokozatosan aggodalom és egy kevés komorság ült ki... Megköszörülte a torkát, majd elengedte a szétkulcsolt kezeit és az ölébe helyezte őket.
- Egy olyan terv részesei vagytok, amilyen tervre még nem volt példa, de még csak kísérlet sem. Danzou-sama egy olyan csapatot akar létrehozni, akik rendelkeznek a legkiválóbb Jouninok és az ANBU képességeivel. Ez a csapat hivatalosan nem fog létezni, nincsenek nyilvántartva. Senki, még az ANBU sem szerezhet majd róluk tudomást, a tagok pedig álnevet, új személyazonosságot és új életet kapnak. Ez a csapat lesz a tökéletes csapat, akik képesek észrevétlenek maradni a falun belül és kívül, akiket nem ismer senki... Ez a csapat nem ismer érzelmeket és csak Danzou-sama parancsait követik.
Mugo hangja elcsuklott. A tájékoztató egyáltalán nem olyan mély és meghökkentő, mint amilyen érzelmeket most Mugo-sensei átél, így a csapat okkal következtethet arra, hogy ez nem minden. Bár miért is mondanák el nekik a teljes egész tervet? Hiszen még csak Geninek.
- Ezzel mind még nem is lenne akkora baj, azonban ez a csapat nem a Hokagét fogja szolgálni. Vagyis, nem a tisztséget, hanem magát a személyt, vagyis Shimura Danzou-samát... Ezt úgy kell érteni, hogyha esetleg a Hokage lemondana, vagy eltávolítanák őt a tisztségéből, akkor továbbra is Danzou-samát kell majd szolgálnotok. Ha ezt nem teszitek, vagy az árulásotokra fény derül, akkor kivégeznek titeket...
Kicsi csend állt be.
- Az ANBU-n kívül is működik egy ANBU egység, ami Danzou-sama személyes egysége. Ezek a személyek hasonlóak lennének ehhez a csapathoz, annyi különbséggel, hogy Ők közvetlen kapcsolatban állnak Danzou-samával. A Ti egységetek egy olyan lappangó egység lenne, akiket akkor aktiválnak majd, hogyha szükség lesz rájuk, ám akkor az általuk szerzett minden beépült, információt meg kell majd osztaniuk Danzou-samával és annak fényében kapjátok majd a további utasítást. A ti egységetek beépülne Konoha hivatalos kirendelt csapatai közé és olyan feladatokat kapnának, amik a falu belügyeit hivatott kiszolgálni, vagyis gyakorlatilag Danzou-sama kívánságát. Ám higgyétek el, kevés olyan ember van, aki az életénél is fontosabbnak tartaná Konoha védelmét és a falu fennmaradását, de Danzou-sama ilyen ember. Így, az Ő érdekei egyeznek a faluéval.
Itt szintén egy szusszanásnyi szünetet tartott, majd folytatta. Ha menet közben kérdés lenne, felemelné a kezét, hogy csendre intse azt, aki meg akar szólalni.
- Tudnotok kell, hogy egy ilyen csapat megalakulása rengeteg nehézséggel és nagyon hosszú idővel jár. A kiképzés csak egy része lesz annak az útnak, amit majd meg kell tennetek... Lelkileg és testileg is edződnötök kell... El kell érnetek a Sötétséget ahhoz, hogy erre az útra lépjetek, mert csak azoknak van itt jövőjük, kik már megismerték az emberi sötétség legalantasabb és legundorítóbb mocskát...
Mugo arca komor lett. Ennyire talán még nem láttatok embert elszomorodni, vagyis úgy mondanám, hogy ennyire gondterhelt, sötét, de közben erős ábrázatot nem láttatok még. Ám a következő gondolatra ez a hangulat elillant az arcáról.
- Viszont, a csapatotoknak vagy egy másik járható útja is! A kiképzések során, bármikor kiszállhattok és bármikor úgy dönthettek, hogy abbahagyjátok azt amit csináltok. Többek között erről is szól a kiképzés. Ki kell szűrnünk azokat, akik nem vallóak hasonló küldetésekre és hasonló feladatok elvégzésére. Ha valaki teljesíti a feladatot, akkor elkezdődhet a lélek formálása... Így ezek alatt a tesztek alatt, megtalálhatjátok önmagatokat, felmérhetitek a testi, lelki és szellemi erőtöket és megismerhetitek egy új oldalatokat. Ezen kívül pedig, visszajelzést adtok számunkra, hogy milyen területen válnátok be. Aki kiszáll, azt az addigi teljesítménye fényben helyezzük majd el Konoha egységein belül. Tehát, ezt az utat járva, rengeteg olyan lehetőség nyílik majd meg előttetek, amely a mennybe, vagy éppen a pokolba visz... Ám a végkifejlet, a terv beteljesülése csak a legsötétebb és legmegrázóbb élményeken át vezet, aminek átélésével nem lesztek már ugyanazok...
Mondta Mugo, majd várta a reakciókat...

// Hajrá! Reagálás! Very Happy

Yuu megkapja ugyanezeket az információkat majd. Amit itt Mugo elmondott, csak a tömör lényeg. Mindnyájatokra saját történet és nehézségek várnak a későbbiek során, valamint közös nehézségek és problémák. Ez csak egy alap a jövőre nézve, hogy milyen távlatokat nyit meg előttetek ez a "terv." //

**Kenta Koizumo** Kedd Ápr. 21 2015, 14:49

Mugo sensei hosszan beszélt a geninekhez, de semmiképp sem részletesen. Igaz, minden, amire Koizumo az üggyel kapcsolatban kíváncsi volt, kiderült. Úgy tűnik, a csapat valóban különleges, oka van annak, hogy ők alkotják. De van, amiben a sensei tévedett. Nem lesz bennük semmi közös. A csapat nagy részével Koizumonak már van egy ilyen tulajdonság. Bár a fiú gyerekesnek tartotta ez iránti örömét, mégis ott bujkált benne az az érzés, hogy egy dologban hasonlít Sayurira és Yuura. Ez pedig nem más, mint a szemük. Mindhármuknak van egy sérült szeme, egy ilyen sebesülésnek pedig története van.
A sensei tehát elmondott mindent, amit elmondhatónak vélt, és Koizumo be is érte ennyivel. Életcélt látott ebben a csapatban. Konoha talán legfrissebb geninje volt ő, és tudta, bizonyítania kell majd a Hokagének, nem csak díszből jött Konohába, hanem nagy dolgokat tenni a falu érdekében. A világ tele van hatalmas dolgokkal, amik gyakran saját fényükben tűnnek el az emberek szeme elől. Hát ez a csapat is erre hivatott. Koizumo egy pillanat erejéig biztos volt abban, hogy társai ugyanazt gondolják, mint ő: óriási lehetőségek kapuja nyílik azon az úton, amire ők lépni fognak, ha a csapat tagjai maradnak.
~ Kiemelkedni... ~ ez a szó járt Kenta fejében, mióta csak értelmezte a sensei szavait. ~ Nincs nevem, múltam, jelenem. A jövőben éltem, már apám halála óta, és most ez a feladatommá is vált. Jövő vagyok. Jövő maradok. Jövő leszek, ha része leszek a kísérletnek. Ebben a pillanatban egy elágazáshoz értem, és van választásom. Jövő akarok lenni, nekem ez elég.
- "Amit a sensei mondott...a múltam ködös, és a jövőm egy kérdőjel. Ezzel...nem értek egyet. Ha a csapattársaim nem gondolják máshogy, én része maradnék a kísérletnek." - át sem gondolta, amit mondott, a szavak önállóan hagyták el a száját. Mugo sensei szemébe nézett, és a határozottság szikrája csillant a szemében. Eltökélt volt. Legszívesebben azonnal ment volna edzeni, de legyőzte izgatottságát.
~ Az a szép, nyugodt vándorélet...Mostantól minden meg fog változni.

**Kenshiro Erisa** Kedd Ápr. 21 2015, 15:39

Kérdésem után, egy rövid szünet elteltével Mugo el is kezdte megválaszolni a kérdéseket. De... Egyáltalán nem ezt vártam válasznak. Az első néhány mondatával képes volt szinte teljesen lebénítani. "Is... Isami? Hogy jön Ő ide? És hogy érti azt hogy csak azért hozott ide, mert nincsenek rokonaim? Tényleg csak ezért?" Szemeim tágra nyíltak, ujjaimmal vadul elkezdtem kopogtatni az asztalt, szinte rögtön megakartam kérdezni tőle, hogy mégis honnan ismeri Isamit, és mégis hogy jön ő ide. Bár a beszédet folytatta a sensei, hangja egyre csak halkabb lett a fejemben, de még hallottam, de ahogy szépen lassan kitért a többiekre... És Danzoura... Kezdett összeállni bennem a kép. Nekem és Koizumonak nincs veszteni valónk, csak az életünk. Milyen egyszerű is lehetne belőlünk hidegvérű gyilkost csinálni, mi?
Egyszerre elöntött a düh. Egy olyan düh, amit nem sokszor éreztem még. Egy olyan érzés, mely jelen van az emberiségben, de szerencsére nekem még csak kevésszer kellett megtapasztalnom. De most eluralkodott bennem. Ilyen nincs. Ilyen komolyan nem lehetséges. 14 éves vagyok. 14 éve vagyok egyedül. És most azt várják el, hogy életem hátra levő részét is egyedül töltsem?! Csak mert egy magas rangú embernek, nevezetesen Danzounak, szüksége van néhány feláldozható emberre?! Komolyan ezt várják el tőlem? Azt akarja Danzou, hogy felejtsünk el mindent ami eddig történt velünk, és éljünk neki?! Miért? Mi jogon ad ilyen parancsot? Csak mert ő a Hokage? De attól még ő is egy ember! Ugyanolyan mint én, vagy a többiek. Egy embernek nincs joga egy másik ember élete fölött rendelkezni. Ezt nem teheti meg senki sem. Azt akarja, hogy gyalogok legyünk a sakktábláján, akik kérdés nélkül rohannak bele a halálba, nem kételkednek a királyban. Mugo tényleg ezt titkolta ennyire előlünk? Eltitkolta, hogy szörnyeteget akarnak belőlünk nevelni?! És még... Isamiról is tudott... Fogadok mindent tud... De nem mond el semmit. Azt akaja Danzou... Azt akarja Mugo... Itt mindenki, hogy tegyünk úgy, mintha meg sem születtünk volna, mintha nem léteznénk. De... Én ezt nem akarom... Én csak... Én csak... Meg akartam védeni... Azokat akiket szeretek. Most pedig azt kérik, hogy ne szeressek senkit. Hogy lehet egy ember.. Ilyen pofátlan. Danzou....
letörlöm a jobb szememből előtörő könnycseppet. Mugo épp szünetet tartott, én pedig pont ki akartam fejteni a véleményem, de egy kézmozdulattal csöndre intett. Ekkor már legszívesebben közbe szóltam volna. De nem... Megvárom... Persze...
És talán jól is tettem hogy vártam. Mugo felvázolt egy másik utat is, mely számomra sokkalta szimpatikusabb. Persze ebben elég sok gondot láttam.
Azt mondta, hogy betennének minket egy sima csapatba, és minden mehetne normálisan tovább. De... Valami nem hagy nyugodni. Azt mondta, ez a csapat titkos, nem létezik. Szóval, ha most el akarnék menni.. Lehet csak blöffölt volna a sensei? Vagy esetleg kitörölnék a memóriám? Lehet ilyet egyáltalán csinálni? Vagy esetleg.. Megölnének? Ha most elmegyek, hiba lennék a rendszerben, mert ismerném egy nem létező csapat kilétét. De én nem akarok maradni.. Így már... Nem akarok egy agya mosott báb lenni, akit Danzou kedve-kénye szerint irányít. Nem. Én nem ez vagyok.
Felállok a székről. Ekkor már Koizumo befejezte a mondandóját. Nem merek a sensei szemébe nézni, de végül egy pillanat erejéig mégis ráerőltetem a szemem, amíg kimondom, amit akarok.
- Sensei... Én... Én... Nem akarok ebben részt venni... Sajnálom.. - mondtam könnyes szemekkel, majd a kijárat felé vettem az irányt. Ekkor viszont már Isamiban sem mertem bízni. Csak azért hozott ide, hogy töltelékemberke legyek. Semmi másért... Csak ezért...

**Suzuhito Sayuri** Kedd Ápr. 21 2015, 20:16

A kérdések megválaszoltattak. A lány sok mindent el tudott képzelni, a Sensei folytonos titkolózása miatt, de az egyáltalán nem jutott eszébe, hogy egy ilyen grandiózus tervbe szeretné őket beavatni. Ráadásul maga a Hokage Shimura Danzou-sama személyes titkos csapatává válás, egy soha vissza nem térő lehetőség. A lány elképedve hallgatta a tömör, nem túl részletes, ám annál inkább lényegre törőbb mesét. Még pislogni is elfelejtett, annyira elmerült a gondolataiban, csupán csendben ült, mozdulatlanul a helyén, mindaddig amíg a férfi be nem fejezte mondandóját. Vagy legalábbis addig amíg egy lélegzetvételnyi szünetet nem vett. Ez a különleges csoportba való tartozás hatalmas felelősséggel járhat, viszont annál is nagyobb megtiszteltetés lehet a falu első emberének keze alá dolgozni. Feltéve ha nem a legmocskosabb ügyek eltusolására kívánja létrehozni az alakulatot. Kissé alviláginak hatott a lány számára ez az egész, és egyszerre érzett kíváncsiságot, és utálatot a témával kapcsolatban. Boldog volt amiért lehetőséget kapott, egy ilyesmire, ez egyfajta elismerés volt számára, viszont kételyei támadtak. Mégis mi szükség van ilyesmire? Még az ANBU előtt is titkos lenne? Volt az egészben valami, ami egyáltalán nem tetszett neki, és az az ijesztő vénember egyik pillanatról a másikra hatalmasat süllyedt a szemében. A hokage valamit tervez. De úgy tűnik nem csak a Hokage, de még a Sensei is aggódik valami miatt. A lány felnézett, és a történet felénél a férfi tekintetét kereste, figyelte annak szemét, és mimikáját, elvégre sokat elárulhat a beszélőről az arckifejezése, éppen ezért is tartotta fontosnak, ha most megfigyeli miféle érzelmeket vetít ki. A mese egy szempillantás alatt kezdett egyre inkább bizarrá válni, a lánynak pedig egyre jobban erősödött a gyanúja azzal kapcsolatban, hogy ez a különleges egység bizonyára nem csupán Danzou-sama jobb kezeit, legközelebbi bizalmasait jelenti, hanem egy olyan egységet amely a nem kívánatos személyek eltüntetésére specializálódik majd. A lány kezei remegtek az izgalomtól, de nem hagyta elterelni a figyelmét a férfiról és annak mozdulatairól. Mindent ki akart fürkészni, még ha fenn is áll annak az eshetősége, hogy a férfi színészkedik, és ezek nem is a valódi érzései.
- Ez most a faluhoz való hűségünk egy újabb próbája lenne? - veti fel a kérdést, kissé összezavarta ez az egész. De úgy érezte, hogy még mielőtt választ adna a kérdésre, mindenképpen megbizonyosodik róla. Vár egy kicsit, és megvárja a többieket a válaszadással.
- Megkérdezhetem, hogy Ön mit gondol erről az egészről? Nem úgy tűnt mintha egyetértene Danzou-sama döntésével, sőt... Elnézést ha tolakodónak tűnök, de... mi az ami ennyire aggasztja? Mármint... Kétlem, hogy Danzou-sama egy szóval is említette volna önnek, hogy áruljon el olyan részleteket is, mint "legmegrázóbb élményeken keresztül vezet majd az út". A legtöbb genint ez elrettentené. Ezek szerint mégis könnyen pótolhatóak lennénk? Vagy pedig... aggódik értünk? - persze az utolsó kérdést, ö sem gondolta teljesen komolyan, és biztos volt benne, hogy a férfi nem fog egyenes választ adni. Miért aggódna, vadidegen tizenévesek miatt?

Jiraiya Szer. Ápr. 22 2015, 13:55

   Mugo-sensei arcára meglepettség ült ki. Talán nem képzelte el, hogy miféle reakciókat válthat ez ki a a Geninekből? Vagy talán saját magán is meglepődött? Koizumo egyértelműen belement ebbe a veszélyes játékba, amíg Sayuri kérdésekkel bombázta őt, amire természetesen Mugo-sensei válaszolt is volna, ám ekkor Erisa is közbeszólt. Mugo-sensei eddig észre sem vette a lány arcán lévő kétségbeesést. Valószínűleg túlságosan lefoglalta az, amit éppen készült elmondani. Talán már régóta fúrta az oldalát a dolog, ami végül kibukott. A lány viszont rendkívül hevesen reagált a dologra. Sok dolog, gondolat járt abban a csöpp leányzó eszében, de mégis... Mit gondol, hogy csak úgy elfut, miután ilyen komoly dolgokról volt szó. Léptei szaporák voltak és ahogy megmozdult, néhány kopogás hallatszott a plafon felől. Sayuri és Koizumo is hallotta, a gyors léptekhez hasonlatos hangokat, ám csak egy töredékét és nem voltak benne biztosak, hogy valóban hallották.
   Még mielőtt Erisa elérte volna az ajtót, Mugo-sensei felpattant a székéből és egy pillanat alatt a lány előtt termett guggoló testhelyzetben, azonban annyira előtte jelent meg, hogy Erisának nem volt ideje lassítani, így belerohant Mugo-senseibe, aki ezzel együtt átkarolta a lányt. A magas férfi, most alig volt magasabb a lánynál. Erisa érezte Mugo-sensei illatát: Cigifüst, Bőr és némi édes illat keveredése. Nem a legkellemesebb szagok, ám kinek mi tetszik. Van, aki ezt tartja kellemesnek, férfiasnak vagy éppen megnyugtatónak. Ám a lány nem volt képes a szagokkal foglalkozni. Túl erősek és egyben túl gyengédek voltak Mugo-sensei karjai. A szavak pedig, amik szinte a borostákkal együtt már érintették a lány arcát, megnyugtatóak voltak, ugyanis olyan igazság és olyan őszinteség hatott ezekből a halk, csak Erisa számára hallható szavakból, ami lenyugtatta a lányt.
- Isami szeret téged Erisa. Ezért mentett meg. Azonban a megmentésed a feladatai közé is tartozott... Nem felejtett el!
Mondta Mugo, majd karjait levette Erisáról. Az ölelés abbamaradt, Mugo-sensei pedig felállt.
- Ülj vissza kérlek a helyedre és nyugodj meg. Mindjárt készítek neked egy teát.
Mondta a férfi, majd várta, hogy a csöpp kislány megmozduljon. Az ajtóban állt a férfi, így a kijárat el volt torlaszolva. Ha Erisa mégis menni akar és nem szavakkal próbálja meg magát kihámozni ebből a helyzetből, akkor vagy Mugo-senseit kell kicseleznie, vagy valamelyik ablakon át kell távoznia...
   Ha Erisa visszaül, Mugo-sensei is visszasétál a helyére és leül a székébe. Egy nagyot sóhajt, majd két kezével megtámassza a fejét, úgy, hogy azokat ráteszi a homlokára, könyökét pedig az asztalra. Gondterhelt...
- Sayuri-chan... - Hangja kissé halk, de mindenki számára jól hallható - Ezek a dolgok olyan sötét ügyletek, amiket iszonyatosan nagy erők irányítanak. Én már találkoztam a sötétséggel és át is léptem rajta. De a szívemben merőben más zajlott le, mint azt bárki is gondolta volna. Ilyen terhet gyermekek vállára helyezni, egyáltalán nem könnyű és nem szép dolog... Azonban egy igazi ninja képes arra, hogy felismerje a helyzetet és a céljai érdekében cselekedjen. Az én célom az volt, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek. Ezért kellett keresztül mennem a Sötétségen és ezért álltam Danzou-sama szolgálatába. Az, hogy mi a helyes, azt mindenki maga dönti el. Az, hogy helyes-e az út, amit járunk, nos azt is. Szavaimban inkább az aggodalmat fedezhetted fel.
Mondta Mugo, majd felemelte a fejét. Mosolygott, méghozzá őszintén, ám a szeme vörös volt, ahogy az arca is.
- Igazából félreértettetek. Én most nem választási lehetőségeket tettem elétek, hanem közöltem veletek a csapat létrejöttének okát. A kiképzéseken ott kell lennetek, ám kötelező jelleggel semmit nem kell végrehajtanotok. A Sötétségen átlépni nehéz, főleg úgy, hogy az ember ne sérüljön meg. Éppen ezért az oda vezető út lesz az, amin erősödhettek és edzhetitek magatokat Shinku-sensei és az én felügyeletem alatt. Ti lesztek az a különleges csapat, akit különleges módon edzünk és okítunk ki. A feladataitok egyediek lesznek, ám csak olyanok, amiket egy Chuuninnak el kell tudnia végeznie. Ha felkészültetek arra, hogy részt vegyetek Danzou-sama tervében, akkor állítunk elétek egy választási lehetőséget. Ám onnan minden megfog változni. Ha elfogadjátok az ajánlatot, akkor önszántatokból olyan utat tehettek meg, ami a mélybe és a sötétségbe visz. Onnan az út már nem lesz látható számotokra, de olyan Shinobivá válhattok, akik képesek lehetnek elérni a céljaikat. Ha a másik lehetőséget választjátok, akkor a képességeiteknek megfelelően osztunk majd be titeket csapatokba és aszerint kaptok majd rangokat és nem kell szembenéznetek azzal, amit az emberiség legsötétebb énjének nevezünk. Remélem így, már világos volt amit elmondtam. Döntenetek nem kell még, majd ha elérkezett az idő, akkor szólok és felteszem a kérdést. Egyenlőre ti kérdeztetek én elmondtam mindennek az okát. A tervet és az oda vezető utat. Ám nem áll Danzou-sama szándékában sem, olyan shinobikra erőszakolni az ilyen feladatot, akik nem elég erősekk hozzá és nincsenek felkészülve rá. Akár testileg, akár lelkileg.
Mondta Mugo-sensei kissé megnyugodva és lecsillapodva. Arca most már normális állapotában pompázott...

// Ha Erisa nem ül vissza a helyére, akkor Mugo-sensei nem megy utána és nem állítja meg. Felszólítja a többieket, hogy maradjanak nyugton, Erisának jobb az egyedüllét. Majd leül és elmondja ugyanezt. //

**Kenta Koizumo** Szer. Ápr. 22 2015, 16:06

// Minianbu - minidráma Very Happy

//

Erisa kirohanása nem érte váratlanul Koizumot. Igazából pont erre számított, már amennyire ismerte a lányt. Erisa indulni készült, de a sensei villámgyorsan előtte termett. Miközben megmozdult, Koizumo oda nem illő, gyors lépésekhez hasonló hangokat hallott az emeletről. Lecsatolta hátáról ninjatoját hüvelyestül, és az asztalhoz támasztotta olyan pozícióba, hogy bármikor könnyedén kiránthassa a pengét.

~ Készülj, Tojita! Lehet, hogy dolgod lesz... ~ gondolta magában. A sensei eközben folytatta a beszédét, ezúttal Erisához címezve. Valami Isamiról vagy kiről beszélgettek. Koizumo nem láthatta abból a helyzetből a lány arcát, de arra következtetett, a lány hirtelen felindulásában a sensei mellett az ablakon távozhat. A fiú agytekervényeibe villámként csapott a felismerés.

~ Erisa, semmiképp se indulj el! ~ imádkozott. Az imént hallott lépések gazdái valószínűleg nem véletlenül vannak itt. Ha Erisa elindulna, valószínűleg utána mennének, és ártalmatlanítanák, még mielőtt bárkinek is beszélhetne arról, amit az étteremben hallott, és ki tudja, mit lehet érteni ártalmatlanítás alatt. ~ Ülj szépen vissza..mielőtt bármi történik.. ~ szuggerálta a lány hátát remélve, hogy imái meghallgatásra találnak.

- "Sensei majd én megcsinálom a teát, ha nincs ellenére." - mondta, és elindult az étkezde pultja mögé, ahol valószínűleg megtalálja a hozzávalókat (persze csak ha a sensei nem utasítja maradásra). A ninjatoját is magával viszi, a tsubát kitolva a hüvelyből, hogy szükség esetén még gyorsabban előránthassa a kardot. A pult mögött minden hozzávaló kézre áll, mintha csak otthon lenne, amíg a sensei tovább magyaráz, a tea gyorsan készül Koizumo kezei alatt. Ha Erisa nem megy el, és Koizumo felé nézne, a fiú bátorító mosolyt ereszt felé, miközben melléönt egy kanál cukrot. Amennyiben nem hagynák, hogy teát főzzön, marad a helyén, és bólintással jelzi, tudomásul vette.

Eközben a sensei válaszolni kezdett Sayuri - jogos - kérdéseire. Valami sötétségről papolt elsősorban, amit Koizumo nem igazán értett. Azt viszont leszűrte, hogy a jelenlegi csapat valószínűleg az 1.0-ás verzió, és lesz lehetőségük később választani. Egyelőre még csak egy teljesen átlagos csapat, átlagos küldetésekkel, átlagon felüli lehetőségekkel. Tehát most még nincs választási lehetőségük.A sensei ezt mondta, de Koizumo nem is választott. Még ha fel is ajánlották volna neki, hogy most kiléphet, és akár a falut is elhagyhatja, maradt volna. Ebben mindennél biztosabb volt, mint bármiben.

// Koizumonak néhány helyen hibás az eszmefuttatása, és egy cseppet több citromot rak a teába, mint kéne, de én értem Very Happy

//

**Suzuhito Sayuri** Szer. Ápr. 22 2015, 21:30

A lányt nem érte váratlanul Erisa reakciója az egészre, sőt mi több valójában biztos volt benne, hogy a mélyen megérinti majd a lelkét, az amit a sensei mondott. Ugyan erősnek mutatja magát, és bebizonyította már többször is, hogy képes gondolkodás nélkül komoly dolgokat véghezvinni, ennek ellenére mégis egy ártatlan gyenge lányról van szó, akinek ez az egész még túl korai. A kirohanást is kényelmesen végignézte a székéből, miközben kezeit az asztallapon pihentette. Azonban ami ezután következett, teljesen lesokkolta. A férfi egyik pillanatról a másikra a lány után vetette magát, majd megállította, nem is akármilyen módon... Sayuri arca rákvörös lett miközben az ölelkező férfira pillantott, majd pedig egy szúrós pillantást intézett a lány felé, kezeit lassan az aprócska táska felé emelte, amit magával hozott. Természetesen fegyver is lapul a kis szütyőben, vészhelyzet esetére. Tisztán emlékszik azokra a lopott pillantásokra, a szemkontaktusra, és arra ahogyan a férfi méregette a lányt, és ahogyan Erisa viszonozta neki ezeket a gesztusokat. Biztos volt benne, hogy nem lehet véletlen, és egészen mostanáig mégis sikerült visszafognia magát, bízott abban, hogy a képzelete, és féltékenysége szüleménye volt ez az egész. Viszont úgy tűnik ez mégsem igaz. Féltékeny volt a lányra amiért a férfi ennyire szerette, féltékeny volt a két egészséges szemére, a csodálatos alkatára, és amiért ilyen könnyen megszeretteti magát az emberekkel. Egy hatalmas sóhajtás hagyja el a száját, majd megköszörüli torkát.
- Khm. - maga előtt szorosan összefonja ujjait, és komoly küzdelmet folytat, hogy véletlenül se vetemedjen olyasmire amit később megbánhat. Adott egy kunai, néhány centire egy kis táskába rejtve, egy védtelen lány akit egyetlen jól irányzott dobással mozgássérülté tehet. Viszont további két tíz méteres sugarú körben lévő képzett shinobi akik nem hagynák szó nélkül a jelenetet... Nyugalom Sayuri.. Nyugalom...
- A tea tényleg nagyszerű ötlet! Javasolhatom, a mentateát? Nyugtató hatású. A borsmenta lenne a legjobb, biztosan van készleten. - igen, egy nyugtató tea mindenkinek jót tenne. A férfi elengedte a lányt, és Sayuri is próbált megnyugodni, és visszaterelni a gondolatait a korábbi témához. Válaszokat nem kapott, de a férfi viszonylag jól összefoglalta a helyzetet.
- Véleményem szerint, ha valaki elkötelezi magát a shinobi lét mellett akkor tisztában van azzal is, hogy előbb-utóbb megismeri az élet kegyetlenebb, sötétebb oldalát is, és nem csupán a békés napos oldalon ténykedik majd. A háború idején még a civilek sincsenek biztonságban, ezért én teljes mértékben megértem, hogy Danzou-sama előrelátóan szeretne néhány különleges csapatot létrehozni. - a többesszám volt a helytálló, hiszen nem tudhatja senki sem biztosra, hogy csupán egyetlen csapatról lenne szó.. A lány ugyan nem ért egyet teljesen az alvilági kiképzéssel, viszont egyelőre nem tehet mást mint némán bólintani amit a fentebb valói elvárnak tőle. Ráadásul kiválasztották. Nagy dolgokra lehet hivatott, ezt nem szabad elszalasztani. A különleges kiképzés pedig csak egy újabb nagy lépéssel segíti elő a céljaiban.
- Mire számíthatunk a kiképzésen? Komoly erőnléti edzés? Chakrakontroll fejlesztés? Bármi nemű elméleti oktatás? - kicsit kíváncsiskodni kezdett elvégre nem mindennap adatik meg, hogy nyíltan beszélgethet, kérdéseket tehet fel egy jounintól, aki talán még hajlandó is lesz megválaszolni mindazt amire kíváncsi. Miután megvárta a férfi válaszait kicsit elszomorodva szólal fel ismét.
- Egyébként.. szerintem mindig van visszaút... a fénybe. A sötétség sem tart örökké, csak elég erősnek kell lenni hozzá, hogy kiemelkedjen belőle az ember. - furcsa mód kötelességének érezte elmondani ezeket. Miközben hallgatta a férfit, egyre inkább úgy érezte, hogy ez a mosolygós, gyengéd, aggódó férfi valójában borzalmas sötét múlttal, fájdalmas, Istentelen előélettel bír. Ennek ellenére mégis itt van, és próbálja támogatni az új generációt. A jövőt alapozza meg, néhány friss geninben.
- Már nem kell sok és minden gyökeresen meg fog változni! - sejtelmes mosoly villan keresztül a szőkeség arcán, miközben szemeit a férfira szegezi.

**Kenshiro Erisa** Csüt. Ápr. 23 2015, 14:25

A belső hangom szépen lassan elnyomta a külvilágét. Hirtelen az egyébként is üres étterem még üresebbé vált. Csak én voltam, meg a fel-fel szabaduló könnyem, melyeket az árulás, a kétségbeesés, a düh, és a tehetetlenség váltott ki. Éreztem ahogy lépéseim egyre szaporábbak, talpam egyre gyakrabban éri a padlót. Előttem volt az ajtó képe, melyet még úgy is láttam, hogy könnyem jócskán elhomályosították a képet. Két kezemmel próbáltam eltüntetni azokat a gonosz könnycseppeket, melyek akadályozták a tájékozódásom. Körülbelül ebben a pillanatban ütköztem neki valaminek. Valami nagynak. Valami puhának. Valami melegnek. Valaminek, ami átkarolt. Az étterem hirtelen csak ezen karok által átfogott területre terjedt ki. Ezen karok, melyek nem eresztenek, melyek biztonságot adnak. Melyek átölelnek... Megöleltek. Ez az érzés... Olyan meleg.. Olyan kellemes.. Egy olyan érzés, melynek nem kellene elmúlnia. Ilyen érzés lenne? Ha valaki megölel?
Ebben a pillanatban nem érdekelt hogy Mugo ölelt meg, és az sem hogy miért. Talán nem is érthettem meg. A gondolattól, hogy a saját senseiem most úgy kezel... Mintha a gyermeke lennék.. Mintha lenne édesapám.. Ez túl jó...
Mindenféle ok nélkül az én kezem is szépen lassan átvándorolt a senseire, és mire észrevettem volna már a vállain sírtam, két kezem a hóna alatt átért egészen a háta közepéig. Majd erre két másodpercre Mugo megszólalt. Olyan szavakat mondott, mit még el sem tudtam képzelni. Szeret. Nem mint szerelmileg. Mint talán... Szülő a... Nem azt nem képzelhetem... De mégis...
Az ölelésnek hirtelen vége szakadt. Mugo-sensei volt az, ki végül levette rólam a kezeit. Érdekes volt. Most, hirtelen mindent amit róla gondoltam... Valahogy megváltozott. Amíg a karjaiban voltam, nem éreztem rajta azt a kellemetlen dohányszagot, amit eddig mindig. Nem éreztem a testszagát, és a bőre is inkább puha volt ebben a pár másodpercben, mintsem érdes. Ezzel a mozdulattal a sensei teljesen tanácstalanná tett. Most mit tegyek? Mit kellene tennem? Hisz az előbb még teljesen biztos voltam benne, hogy el kell mennem, mert nem fogom tudni végigcsinálni. De most mégis. Itt állok a sensei előtt, és nem tudok mit mondani, nem tudok mozogni. Az egyetlen dolog, ami végül kiránt ebből a dermedtségből a sensei szavai. Így belegondolva lehet a sensei érezte hogy nem tudom mit kell tennem, és megint csak segíteni akart nekem.. Bár aprócska dolog, nekem mégis sokat jelent. De még így is...
- Akkor hol van Isami? Hol van most? Miért hagyott el?... - kérdeztem háborodott hangon a senseitől, majd minden erőmet felhasználva megpróbáltam arrébb lökni két kézzel és kimenni az ajtón, vagy ha nem vagyok rá képes megpróbálom megkerülni. Ezek után nem kérheti azt, hogy üljek vissza és tegyek úgy, mintha mi sem történt volna...

Jiraiya Csüt. Ápr. 23 2015, 22:55

// Bevárjuk Yuu-t aki hamarosan csatlakozik. //

Jiraiya Vas. Május 03 2015, 19:27

// Változott a terv, nem váratlak titeket //

Mugo-sensei masszívan guggolt Erisa előtt, így a lány vékony karjai nem tudták odébb gördíteni az útjában álló akadályt. Érdekes egy helyzet. Erisa nem tudta leküzdeni az útjában álló akadályt... Pont, amikor arról beszéltek, hogy milyen felelősség nyomja az emberek vállát, hogy milyen nehézségek várnak rájuk, hogyha éppen azt az utat járják majd, amit a falu ki akart nekik jelölni. Falu? Igazából nem... Danzou volt az, aki az utat kijelölte nekik, ám mondhatjuk, hogy Ő az egyetlen olyan ember ebben a faluban, akiről el lehet mondani, hogy mindenképpen a falu javát szolgálja. Akár az életét is adná érte, ám most nem ezen van a hangsúly. Erisa kénytelen volt megkerülni Mugo-senseit aki csak felállt, majd a székéhez sétált. Erisa eközben kitette lábát a küszöbön, majd kifelé sietett.

// Ha Erisa eltávolodik kb 6-7 méterre az étteremtől akkor a következő történik--> // A lány, zaklatott volt. Talán nem is csoda, hiszen olyan dolgokról szerzett tudomást, amik talán a legnyugodtabb embert is kizökkentik nyugalmi állapotából. Egyenlőre nem tudja hova tenni a dolgokat, de ki kell szellőztetnie a fejét. Ám valami nincs rendben. A lány ledermedve állt meg Konoha forgalmas utcáin. Nem képes mozogni. Ha a távolba néz, a képek csakúgy ringatóznak előtte, mintha egy hajón lenne. Elmosódnak a képek, a lány pedig elájul...
// Ha Erisa nem megy el, (Ez esetben egy ésszerű és logikus magyarázatot, vagy levezetést kérek arról, hogy miért változtak meg az érzelmei, amik vezérlik) akkor ha bent marad, hallja amit Mugo elmondott, ha nem, akkor csak odakint levegőzik egyet. Értelem szerűen ha bent marad, hallja a következőket --> // Mugo miután visszaült, tudta, hogy mi következik, hogyha Erisa kilép azon az ajtón, de nem tett semmit. A szükséges dolgoknak mind meg kell történniük, még akkor is, hogyha az ember nem akarná azt. Koizumo természetesen felajánlotta segítségét, amit Mugo-sensei el is fogadott. Elmondta, hogy mindent megtalált a pult mögött, majd Koizumo elkezdte készíteni a teát. Minden fajta teafű megtalálható volt, így válogathattak. Ezután Mugo és Sayuri kezdtek "csevejbe" amit természetesen Koizumo is végighallgatott és ha akart, bele is szólhatott.
- A kiképzésetek több részből fog állni, de egyenlőre csak a szokásos képességfejlesztés. Amit pedig azután a bizonyos választás után következik, az lesz a legnehezebb dolog az életetekben, amit majd meg kell tennetek. De azt a részét nem mondhatom el nektek.
Mugo-sensei Sayuri további szavaira, csak lehelyezte kezét az asztalra, majd a körmét kezdte el piszkálni és mosolygott.
- Majd meglátjuk...
E szavak bármit is jelentsenek, lezárták a beszélgetést, hiszen Mugo úgy gondolta, hogy sem neki, sem pedig a csapat többi tagjának nem tenne jót, hogyha tovább folyna minderről a csevej. E helyett valami másra terelődött a téma.
- Na és? Hogy jöttök ki egymással? Dúl már a szerelem?
Tette fel kérdéseit (Ha Erisa itt van ha nincs) és eközben a lányra (Lányokra) és Koizumora nézett, mosolyogva, perverz vigyorral az arcán.

**Kenta Koizumo** Vas. Május 03 2015, 21:15

Koizumo villámgyorsan a pult mögött termett, és nekiállt a ~~méregkeverésnek~~ teafőzésnek. Hallgatott csapattársa szavára, és mentateát készült összeütni a tőle telhető legjobb minőségben. Nem először csinált ilyet, hosszú útja során számtalanszor került kezébe a teáskanna. Azt is tudta, hogy a teának e fajtája citromfűvel készítve, frissen leforrázva a legjobb, ő pedig személy szerint ízesítés nélkül szerette, de nem volt biztos abban, hogy a többiek hogy szeretik, ezért egyelőre nem ízesítette be, a tálcán, amin a csészéket is vitte, elhelyezett egy kis cukrot, citromot, stb. egy-egy csészeszerű tartóban.

A pult mögött minden kézre állt, olyannyira, hogy Koizumo akár csukott szemmel is készíthette volna a löttyöt. Néhány forró vizes folttól a pulton és a padlón eltekintve ez még sikerülhetett is volna, de a fiú inkább gondosan odafigyelve, tökéletességre törekedve dolgozott, bár jelen esetben nem nagyon volt mit elrontani. Egy két literes kancsóba két szál friss mentát tett, mellé némi citromfüvet, majd leöntötte másfél liter forró vízzel. Kevesebb vizet használt, mint az megszokott, de ez erősebb menta ízt kölcsönöz, ez az intenzitás pedig némiképp növeli a kívánt hatást, ami ugyebár a jelenlévők idegeinek lenyugtatása volt. Persze az ital még így sem lesz egy lórúgás, de lesz hatása.

Főzőcskézés közben Kenta odafigyelt környezetére. Remélte, hogy Erisa nem lép ki az ajtón, mert sejtette, mi vár rá odakint. Fejében egymást kergették a rémképek maszkos ANBU-król, és sikítozó Erisákról. Maga sem értette, miért félti ennyire a lányt, eleve miért aggódik bármiért is? Talán az egyedül töltött évek tették vele, a társaság huzamos hiánya? Valóban, a jeges sziklafalak, hatalmas fatörzsek nem bizonyultak izgalmas társaságnak, ezért valószínű, hogy a gyors kötődés Koizumoban csapattársai iránt az addigi évek kontrasztjaként jött létre. A teának tíz perc kellett, mire kész, előtte a víz öt percig forrt, tehát a teának 15 perc kellett, mire elkészült.

// Ha a következő mesélői posztig eltelik ennyi idő (mármint játéktéren): //

Egy széles tálcára pakolta a fiú a három (vagy négy) csészét, és az asztalhoz vitte, ahol a többiek ültek. A tálca közepén egy kis tárolóban cukor, mellette citrom, körben pedig a csészék a gőzölgő teával, minden csészében egy-egy teáskanál. Van aki ezt a fajta teát hidegen szereti, azonban a folyadéknak még nem volt ideje kihűlni.

// Ha nem, akkor valószínűleg csak Yuu megérkezésére lesz kész, ez esetben Koi előkap még egy csészét, és minden happy //

Ajánlott tartalom