Tisztások és környékük

5 posters

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Shiren Vas. Május 27 2012, 20:03

Mirubi figyelemmel hallgatta Otokaze beszédét. Közben a kő kereséssel is felhagyott, mivel a kis dinka fejéből teljesen kiszivárgott az az elképzelés, hogy mit is akar ezzel csinálni. Ami pedig a Sunagakurei információit illeti, az nagyon is meglepte. Sőt! Ő nem is tudott semmi ilyesmiről. Látszik, hogy kezdő genin. Elég ostobának és bután érezte magát. Hogy is meséltek volna ilyesmiről. Valami fogalma esetleg a társának lehet Takefuminak a Chunnin vizsgáról.
~ Tény, hogy a képességeinket mérik fel, hogy alkalmasak vagyunk-e Chuninnak. A legjobb az lenne, ha innentől fogva csak is csak azzal törődne, hogy épségben beérjenek mindannyian. Még az a két Kusagakurei is. Nem valószínű, hogy egymást átverik és az sem, hogy minket. ~
Mirubi gondolkodás nélkül elhitte amit a Kopasz mondott. Vagy is nem teljesen gondolkodás nélkül, hiszen gondolkozott, de arra jutott, hogy bízhat a csapattársaiban. De az igazi nevét még mindig nem hajlandó elárulni. Nem kell a feltűnés.
- E-szerint, akkor lehet, hogy a vizsga további szakaszai csak simán az alkalmatosságról szólnak? Ez mondjuk buta kérdés... Akkor, lehet, hogy a vizsga következő szakaszaiban nem is kell egymással szembeszállni?
Ezt a kérdést, csak úgy maga elé vetette. Persze várt némi választ, de semmi jelentős információt. Most már csak a tüzet várta. Fázott és libabőrös lett. Nem igazán tudni, hogy mitől. Lehet, hogy a gondolattól, hogy nem kell egyedül végig csinálnia ezt az egészet. Ebben a pillanatban most talán az életét is rábízta volna bármelyik jelenlegi társára is. Ez viszont meggondolatlanság. Ezek az érzelem ingadozások nem feltétlenül egészségese.

Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Kenshiro Karu Hétf. Május 28 2012, 16:09

Miután kettesben hagytuk Otokazet és Ifut egy darabig gondolkoztam rajta, hogy elkezdjem-e Sendonak kifejteni mit gondolok erről a helyzetről, de végül úgy döntöttem, hogy inkább most gyorsan összekapom a szükséges tűzifát aztán mars vissza! Bár megnéztem volna, hogy mire képes a többi genin akikkel összeeresztettek minket így az első fordulóban és, hogy mennyire erős a mezőny, de harcba nem bocsátkoznék, mert a chakrámra szükség lesz később is, és annak ellenére, hogy kíváncsi vagyok inkább odafigyelek arra, hogy a többiek ne szerezzenek meg rólam olyan alapvető információkat amiket később felhasználhatnak ellenem. Ki tudja milyen lesz a következő forduló?
Miközben gyűjtögettem a száraz kis gallyakat igyekeztem a gyújtós mellé nagyobb száraz ágakat is keresni. Ha vizes ágakkal gyújtunk be a kis mélyedésben akkor bizony bent fulladunk meg mindannyian! Igyekeztem minél kevesebb zajt csapni és hegyeztem a fülem hátha meghallok valamit ami nem a vadon szokásos zaja!
Amikor végeztem a gyüjtögetéssel odamentem Sendohoz...
- Azt hiszem ennyi elég lesz! Mit gondolsz Otokazeról? Bár szerintem nem bízhatunk benne, de mi van ha egyszer nekünk van ekkora szerencsénk, hogy egy szenzorral mehetünk végig? Ha úgy vesszük gyakorlatilag minden harc nélkül végig fog vinni minket a célig remélhetőleg, és cserébe csak annyit kér, hogy had legyen mellettünk! Hát ez azt hiszem simán teljesíthető! Minden esetre én átnézem a térképet még egyszer!
Miközben visszasétálunk a szabad kezemmel igyekszem vetni egy pillantást a térképre és meghatározni, hogy holnap merre fogunk tovább haladni illetve mennyit kell még haladnunk!
- Jut eszembe! - szóltam Sendonak mielőtt odaértünk a barlanghoz. - AZ őrséget párosával fogjuk csinálni! Te pedig velem fogsz őrködni és övék lesz az első őrség, vagy szerinted hogy legyen?
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Itanashi Hétf. Május 28 2012, 18:19

Karu nem tétovázott sokat, hamar utánam jött. Kinn máris elkezdtünk beszélni, mi lesz a folytatás, hogyan csináljuk ezután. Ez az új fiú még mindig furcsa nekem. Karu egyből ágakat kezdett szedni, én se tétováztam, a földről sorra szedtem a fadarabokat, valamint a gyújtósokat. Hamar készen voltunk ezzel, sőt, egész gyorsan be is fejeztük a feladatot. Azonban, mielőtt még visszaértünk volna Karu rákérdezett arra, hogy milyen véleményen vagyok Oto-val kapcsolatban.
- Nem tudom, ki ez a fiú, de nekem még mindig furcsa. Ez az egész...egyszerűen...túl egyszerű lenne, hogy harc nélkül végigvinnénk a vizsgát, mert ránk talált egy szenzor, akinek nincs csapata, és eddigi rejtőzködései alatt nem bukkantak rá. Vagy a srác nagyon ügyes, vagy a többiek vannak a selejtek szintjén. Minden bizonnyal szerintem tartsuk rajta a szemünket, valamint a Konohaiban is van valami furcsa nekem. - mondtam, majd mikor felvettem az utolsó fadarabot, elindultunk visszafelé.
- A homokit bízd rám, figyelni fogom, te tartsd szemmel a konohai-t. Nem bízom bennük. - mondtam, majd mélyen a szemébe néztem, országbeli képviselőtársamnak. Látni akartam, miként viselkedik a szeme erre a mondatra. remélem elhiszi, hogy benne ha nem is teljesen, valamilyen szinten bízom benne, és örülök, hogy egy csapatba tettek minket. Majd Karu felvetette, hogy ketten őrködjünk.
- Nem is tudom, szerintem jobb lenne, ha pihennénk pár órát, és napkeltekor legkésőbb már úton lennénk. Jobb lesz minél korábban elindulni, nem akarok a többi barlang lakójával találkozni már délelőtt, így talán nyerhetünk időt, és beelőzhetünk jó néhány csapatot is. - vetettem fel. - Ha kettesével őrködünk, akkor kezdjük mi az őrködést. A fával a kezemben álltam és vártam, mi lesz társam reakciója. Reméltem, vele jól ki fogok jönni, és ha kell, ketten megyünk végig, hátrahagyva a konohai-t és újonnan szerzett társunkat. Mielőtt a barlanghoz értünk volna, még egyszer, utoljára felé fordultam.
- tartsd szemmel a konohai-t.. - próbáltam a lehető leghalkabban mondani, bár azt se vettem volna nagyon a szívemre, ami van belőle, ha esetleg meghallaná, tudja csak, hogy még nem nyerte el a bizalmam. Még teljesítenie kell ahhoz, hogy megbízzak benne.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Szer. Május 30 2012, 02:43

Otokaze válaszolt Mirubi felvetésére míg a két másik még mindig kint diskurált. Szavai magabiztosak voltak, mint aki nagyon is otthon a témában, lehet hogy nem most vizsgázik elsőnek de ez nem derült ki pontosan. -A Vizsga további része szerintem attól is függ mennyien jutunk tovább. Nekünk elég nagy szerencsénk volt, de a legtöbben nagy fába vágják a fejszéjüket. Egyrészt, időben és harcképes állapotban kell beérni és felszerelést sem hozhattunk. Ez azért kemény, főleg egyedül...- Itt tartott egy kis szünetet, hogy eldobja a nemrég befejezett alma csutkáját az egyik hátsó sarokba. -Szerintem lesz harc mindenképpen a kérdés az hogy mikor.- Mondta szomorúan, amikor Karu és Sendo belépett a barlangba, de egymás beszélgetéséből mit sem hallott a két páros. A tüzet hamar begyújtotta a kis csapat, majd az őrség kérdésében is megegyeztetek. Ugyan Mirubi érzékei és Otokaze szenzori képességei miatt szerencsésebb lett volna külön őrködni, de nem akart már senki sem sokat elmélkedni és az Ifu néven futó fiú sem szerette volna felfedni képességeit. Az éjszaka nyugalmasan telt, a párok váltották egymást időben. Az egyetlen ébren tartó tényező csak a másik társasága volt, de ez is elégnek bizonyult. Nemsokára eljött az utolsó váltás ideje is és vele a hajnal is bekopogtatott a vizsgázók számára.

// Az éjszaka még bármiről beszélgethettetek, míg az adott páros őrködött. Ezt a következő postban játszátok ki, ha fontos. //
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Kenshiro Karu Szer. Május 30 2012, 09:44

Az őrséget már megszoktam, és az sem okozott gondot, hogy váltottuk egymást. Reggel ahogy felébredtem rámeredtem a csapat társaimra. Mivel az utolsó őrség nem az enyém volt ezért igyekeztem minél hamarabb formába hozni magam. Kisétáltam a barlang elé és kinyújtóztattam a tagjaim. Ekkor vettem még csak észre, hogy még lassan csak pirkadni kezd. Remélhetőleg a többiek még alszanak és talán nyerünk egy kis előnyt azzal is, hogy korán indulunk. Beszívtam egy friss mély levegőt, majd megidéztem visszasétáltam a kis üregbe. Kiástam egy kis mélyedést a földbe majd megidéztem magamnak egy kis talaj vizet. Arcot mostam felfrissültem egy kicsit. Hiányzik a kabátom...
Odasétáltam Sendohoz és felkeltettem. Aztán ránéztem a többiekre akiket látszólag eddig nem zavart a mozgolódásom.
- Kértek inni egy kicsit? - kérdeztem jókedvűen! - Gondolom szomjasak vagytok ti is srácok.
Annak ellenére, hogy ne aludtam túl sokat kipihentnek éreztem magam, de tudtam, hogy valamit még ennünk kell az utolsó hajrá előtt. Aztán szemügyre vettem a térképet. És igyekeztem egykét tájékozódási ponthoz mérten belőni, hogy hol vagyunk most, és még mennyit kell mennünk a célig. Lehet, hogy Otokaze szenzor, de nem tudom, hogy vajon lesz-e még akármilyen terep béli akadály előttünk.

Miután ezzel is megvoltam körbenéztem a többieken és csendben összegeztem, hogy kiről mit sikerült megtudni az utóbbi napban amióta elkezdődött a vizsga.
- Nem gondoljátok, hogy kéne még enni valamit az utolsó hajrá előtt? Szerintem egy menetben kéne lezavarni ezt az utolsó szakaszt. Ahogy a térképről láttam ez kb egy olyan szakasz lesz egyben mint amit tegnap idáig megtettünk, de Otokaze kérlek javíts ki ha tévedek! Tehát akkor valaki elmegy vadászni, vagy nem vagytok éhesek? Én kibírnám a végéig azt hiszem a tegnapi vacsorával, de ti hogy vagytok ezzel?
Eközben igyekeztem megfigyelni mindenki reakcióját!
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Shiren Csüt. Május 31 2012, 17:34

Az éjszaka eseménytelenül telt. Talán néhány mókus párzási muzsikája zavarta csak meg az éjszaka sötétjét. Mennyivel is jobb lett volna ha a szikla tetejéről nézték volna, ahogy robbantgatnak, tűzgolyókat köpködnek, és kiáltoznak. Kicsit stresszesebb lett volna az éjszaka. De így legalább kipihentek. Az őrséget a Kopasz és Mirubi zárta. Semmi érdekes nem volt. Mirubi, nem akarta felhozni ezt az otthagyós dolgot és a sunyi kis dolgait. Jó volt neki úgy ahogy volt. Az neki a legjobb, hogy ha harc nélkül érnek be a célba. Ha Otokaze tudja érzékelni a célt, és Karu pedig érti a térképet, akkor minden rendben lesz. Persze ez csak az elképzelés. Végre felkeltek a többiek is. Karu jött ki először a barlangból. Csinált egy kis vizecskét, ami igen jól esett Mirubinak. Mosolyogva megköszönte, majd elővette a térképét. Nézegette, fordítgatta, de nem nagyon tudott kiigazodni rajta. Elég kiábrándító volt számára. Eltelt egy nap, hogy Mirubi nem evett semmit. Ez még nem számít nála huzamosabb időnek. Tény, hogy a testalkata azt mondja, hogy ha teheti csak eszik. De ez nem így volt. Csupán a lustasága miatt hízott el még régebben. De az utóbbi hónapokban teljesen letette ezt a szokását. A senseie igencsak megdolgoztatta a többiekkel együtt. Éjféli túrák, háromnapos vízen járási gyakorlatok. Ez a kétnapos kis túra, meg sem kottyan neki. Szóval felőle mehetnek akár most is.
- Szerintem, Kopasz vezetésével elindulhatunk. Elvileg Ő tudja az irányt. Én majd hátul megyek.
Mondta, majd hátrahúzódott.
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Itanashi Pént. Jún. 01 2012, 20:52

Az őrségünk során semmi érdekes nem történt. Ez a Karu srác otthonos volt a témában. Ahogy én is, köszönhetően Hana-samanak. Talán egy-két mókus mozgolódhatott a bokrokban, az összegyűjtött magvakat vitték az odúba, de ezen kívül nem történt semmi izgalmas. A másik két fiú fejezte be az őrködést. nem mertem elaludni először, aztán szép lassan szemeim lecsukódtak, és elaludtam.
Reggel felriadtam valamire. Valaki megbökött. Karu volt az.
- Már ennyi az idő? - kérdeztem halkan. A másik két fiú még aludt, Karu pedig kiment. mikor visszajött, adott vizet, ugyanazzal a technikával, melyet már láthattunk korában. Miután ittam, arcomba nyomtam vizes kezeim, majd megmostam az arcomat. Ez a víz felfrissített. Köszönhetően az előző küldetéseimnek, melyet Hana-samaval végigvittem meghozta gyümölcsét. Elég volt pár óra alvás, hogy szinte kipihenjem magam. talán a vizsga iránti érdeklődésem miatt is érzem belül a hajtás iránti vágyat. Miután felfrissültem, kisétáltam én is a barlangból. A felkelő nap sugarai sütöttek rám. Majd miután visszamentem, láttam, hogy a többiek is készen állnak.
- Tőlem indulhatunk. - szóltam, majd az újonnan szerzett társunk felé fordultam. - Nos, Oto, mutasd az utat. -Szemeimmel még egyszer végigmértem a srácot, jelezve az, hogy bár az este zavartalanul ment, még mindig nem győzött meg engem. Majd kabátomat kigombolva elindultam a barlangtól.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Jún. 03 2012, 03:19

A csapat végül az azonnali indulás mellett döntött, amibe Otokaze is beleegyezett.
-Rendben! Most jön a mászós szakasz, ahol elég szétszórtan vannak az emberek és kerülik a konfliktust, ahogy érzékelem. Pár csapat elől jár de sokan még mögöttünk vannak bőven. Jobb lesz ha inkább nem várjuk meg őket. - Utolsó mondata után elrugaszkodott és felszökkent az egyik ágra, majd onnan egy következőre és így tovább. Ti sem voltatok restek és követtétek, elhagyva az éjszakai "szobátok" környékét. Nemsokára egy kis sprint után meg is jelentek az első emelkedők, melyeket már nem lehetett sehogy sem megkerülnötök. -Nem olyan vészes ez a hegy. Használhatjuk a chakránkat a mászáshoz, de én csak a keményebb szakaszhoz fogom, mivel szükségem van az érzékeléshez. Azt javaslom, hogy én és Ifu másszunk középen mivel mi gyengébbek vagyunk és én vagyok a szenzorotok.- Azt nem tudtátok, hogy az erőviszonyokról igazat mond vajon de a logikája hibátlan volt ezúttal is. Miután megbeszélitek a maradék részleteket is kezdődhet az igazi mászás!

// Emelkedők, nyugodtan kezdjetek el mászni a válaszban. //
Hatake Kakashi(Inaktív)
Hatake Kakashi(Inaktív)
Mesélő


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: Pénz&Sárm

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Itanashi Hétf. Jún. 04 2012, 14:49

Az újonnan szerzett tag megindult, miután felvilágosította csapatunkat a többiek helyzetéről. Lassan kezdetét fogja venni a hegymászás, amiről mindenki tudta, nem fog egy egyszerű feladat lenni, amit el lehet kerülni. Ekkor Oto a fákon ugrálva indult el a barlangtól, mi pedig követtük őt. Lassan kezdtem megbízni a srácban, és kezdtem elhinni mindazt, amit mond, de még most se bíztam meg teljesen meg benne. Elértünk az első emelkedőhöz. Ha kikerülünk az első körből, és átmegyünk, akkor fogok hinni Oto-nak, bár nem tudom, hol tudna itt csapdába ejteni, reméltem, ki fog minket vezetni. Fáról fára ugráltunk, mindégig néztem a srácot, de nem tudtam rájönni, mi a trükkje. Tényleg ilyen elesett lenne, hogy segítségre van szüksége? Ezek a gondolatok kavarodtak végig a fejemben, miközben egyre közelebb kerültünk a következő megmérettetésig.
A hegy lábához értünk, ekkor felvetette Oto, hogy ő és Ifu akar középen menni.
- Akkor én leszek az, aki hátulról fogja védeni a csapatot. Karu, mész elől? -kérdeztem országbeli társam. A többieket is néztem, és vártam, hogy Karu elinduljon a hegynek.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Kenshiro Karu Hétf. Jún. 04 2012, 19:18

A többiek jól elvoltak miközben én a gondolataimmal voltam elfoglalva! Csak követtem a többieket Oto mutatta az utat mögötte a töretlen konohai Ifuval... Valamiért Sendon még észleltem, hogy kétségei vannak. De én sem bíztam ám ennyire a vak szerencsémben, ugyanis sosem volt ilyen kedves hozzám...
Amikor odaértünk az emelkedőhöz már láttam, hogy a többiek kitaláltak egy amúgy teljesen idióta felállást ami sehogy sem volt jó!
- Még mielőtt beleélnétek magatokat ezekbe a gyerekes megoldásokba gondoljatok csak bele milyen hátrányai vannak annak, hogy ha egy oszlopban megyünk négyen... - istenem ezek az emberek értenek semmit sem a stratégiához? Hát persze, hogy nem mert még gyerekek... Egyikük sem lehet 15-nél idősebb szerintem. - Nézzétek úgy kéne mennünk mindenféle képpen, hogy Oto és én megyünk elöl. Azért mert Oto szenzor én pedig nálatok jobb térkép olvasási kézségekkel rendelkezem ez már bebizonyosodott... Tehát mi tudjuk merre kell menni... Ti pedig lesztek Ifu és Sendo ketten a hátvédek és így nem is egy oszlopba megyünk. Oto amúgy is megérzi, ha ellenség van a közelben elvileg szóval nincs nagyon félnivalónk. Elbújni nem nagyon tudnak előlünk!
Remélem megfelel nekik ez a felállás és elindulhatunk végre, mert szeretném már magam mögött tudni ezt a fránya vadont, és a kabátom is hiányzik már nagyon...
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

Tisztások és környékük - Page 2 Empty Re: Tisztások és környékük

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.