Re: Meleg vizű forrás

Inuzuka Tsume Hétf. Márc. 24 2014, 22:45

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

Az alkony bíborát lassan felemésztette az éj tintafeketéje, ahogy kiértél a hőforráshoz. Távolabb a város fényei melegen vibráltak, itt azonban csak a szálló pára örvénye tükrözte vissza a gyérülő éjjeli fényeket. A levegő meleg volt, és már-már fojtogató, ám a hely kellően csendes, hogy találkozz a fickóval, ki nem általott üzenetet küldeni neked, olyan titkokat ígérve, mely talán épp a klánodról nyújt már-már elfeledett tudást.
Úgy tűnik azonban, hogy korán érkeztél, a kósza tücsökciripelésen túl csak a szél csendes suhogása hallott, ahogy végigfutott a zörgő füvön, néhány riadt lepkét kényszerítve zavaros táncba. Ahogy álltál a forrás körül, a puha szárnyak körülötted verdestek, majd mintha a forrás mélye felől szirénhang nevetett volna fel. Finom, puha akár a bársonyos éj: egy olyan nő könnyed nevetése, aki tökéletes biztonságban érzi magát. A lepkék felfénylettek, majd rezgő mozdulatokkal indultak meg az irányába, előre, egyenesen, szinte csak pár lépésnyire tőled, eltűnve a forrás felé. Majd a nevetés újra felhangzott, s végigfutva a bőrödön, szinte a szívedig hatolt.

**Kenshiro Karu** Hétf. Márc. 24 2014, 23:13

Azon az estén nem fegyverkeztem fel különösebben, mert tudtam, hogy valaki olyannal fogok találkozni akitől nem kell tartanom, legalábbis remélem, hogy nem követtem el hibát. Csupán a katanámat hoztam magammal. A fegyver már napok óta porosodik a szobámban és bár sikerült felújítani az emeletet az orvtámadás nyoma nem szívódott fel ilyen lassan. Már csak azért is mert a becsületemen esett egy nagyon nagy csorba, hogy csak így meg tudták támadni a házamat. A meleg vizű forrásokhoz kellett mennem, ahol elvileg egy férfi információkkal tud szolgálni még a klánomról is és annak elfeledett történetéről. Az üzenetben az állt, hogy egyedül érkezzek így nem is hoztam magammal senkit. Szép kis bemutatkozás lenne tőlem így a egy nyertes csata után a saját csatáimat eddig csak elvesztettem. Bár úgy éreztem háború óta csak erősödtem, de valahogy nem találtam meg magamat és ez kezdett egyre bosszantóbbá válni. Nem arról volt szó, hogy rosszul érezném magam a bőrömben, hanem egyszerűen csak nem akarnak összejönni a dolgok mint azelőtt.
Egy dolgot tudtam a forrásokról, bár még csak párszor jártam itt Kusagakurei kalandjaim során, annyit megjegyeztem, hogy nagyon meleg és folyamatosan párás a környék így a tájékozódás is nehézkes. Könnyű célpont lennék egy szenzornak. És tessék már megint csak a harcra tudok gondolni, valahogy ez belülről fakad, nem tehetek róla ilyen vagyok. Ahogy beleszagoltam a levegőbe, csak a víz fura illatát éreztem, ám ez elnyomott mindent. A város fényei alig értek el idáig így egy picit meghitt hangulat uralkodott el az egész helyen. Próbáltam a környezetemre koncentrálni, de nem éreztem semmi fenyegetőt és ekkor hallottam meg azt a hangot. Életemben nem hallottam még ilyen tisztán csengő női nevetést... Mintha egy szirén lett volna a mesékből. Hívogatott, de én végül meggyőztem magam, hogy nem lenne helyes a hang irányába menni.
Koncentráltam a chakrámat, hogy bármikor tudjak reagálni ha megtámadnak és közben lassan elindultam. Óvatosan és körültekintően haladtam egyre beljebb a sűrű ködben.
- Ki vagy? Ha valóban azért hívtál ide, hogy beszéljünk akkor mutasd magad és térjünk a lényegre! - Tárgyilagos és következetes mint általában. Nem is várok magamtól többet. Bár ez a lágy kacaj valóban lehet, hogy megérintette a szívemet ami elég nagy teljesítmény lenne, mert az már rég óta nem sikerült senkinek.

Inuzuka Tsume Hétf. Márc. 24 2014, 23:35

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

A közben jól láthatóan itt-ott felrebbentek a szárnyak, majd aláhulltak. Keményen küzdöttek a párával, és a hővel. Lábd alatt érezted hogy a köveken víz csobban. Apró tócsák futnak végig a számtalan kis és nagyobb medence közt, amibe kifut a forrás. Melegebb és hidegebb medencék váltakoznak, de ahogy haladsz a párában, érzed, ahogy egyre melegszik a levegő.
Hiába szólsz, senki nem felel, csak a visszhangzó nevetés.
Aztán ki tudja mennyi séta után, halovány fény szüremlik át a párán, majd vibráló alakká élesedik. Már a lábad előtt is látod a nedves köveket, melyen pislákoló lepkék tömege hever. Szárnyuk átázott, testük megtört, mégis mintha utolsó remegésükkel is a nevetés és a fény felé igyekeznének. S ha közelebb lépsz, finom porcelán bőr fénylik eléd.
Egy fiatal lány készül fürdésre éppen.

Meleg vizű forrás - Page 2 S2XPHlkjWkLm84SFeK_DcIjPO60

S ha közelebb lépsz, hirtelen feléd kapja tekintetét, és szégyenlős pír fut végig hószínű arcán, ahogy igyekszik szemérmesen ruháit maga elé kapni. Színes, lepkedíszes kimonója távolabb hever, csupán könnyű selyem öltözteti, s körötte néhány szédüt lepke lebeg. Tükörképe pedig még több fénnyel tölti meg a szinte ragyogó alakját, mely egyszerre tükröz csillag, lámpás és valami földöntúli finom fényt.
-Ne nézzen! Kérem ne!- fordul el, és finom, gyors mozdulatokkal indul el, hogy mentse magát a szégyentől, kimonója felé, majd megtorpan. Úgy tűnik, te állsz az egyetlen általa ismert kijáratban.

**Kenshiro Karu** Kedd Márc. 25 2014, 12:04

Az egész nem tartott tovább egy pillanatnál, de teljesen lefegyverezett. Mit keres itt egy nő amikor nekem egy idegennel kéne találkoznom aki információkat oszt meg velem a klánnal kapcsolatban? Vagy talán ő lenne az aki információkat adna át? Na jó ez még viccnek is rossz volt. Közben észrevettem, hogy én állom el az egyetlen kijáratot így gyorsan arrébb állok, és hagyom, hogy a nő elsprinteljen. Ez azért elég keményen mellkason vágott ebben biztos vagyok. Egyrészt miért gondoltam, hogy egy ilyen helyen egy kellemes estén egyedül leszek a rejtélyes idegennel. Nem nézek a nő után, inkább megacélozom a szívem és előre tekintek, de valószínűleg itt a vége utamnak mert egy sziklafallal nézek farkasszemet ahonnan a jótékony forrásvíz a felszínre tör.
- Neharagudj! - Kiáltom a lány után majd hosszan bámulom a sziklafalat.
Aranyos volt ez a lány, de abban biztos vagyok, hogy nem ő nevetgélt itt. Lehet, hogy mégis csak egy genjutsuban vagyok? Vajon mikor aktiválhatták és hogyan tudok védekezni ellene. Annyit tudok a genjutsukról, hogy illúziók és megtréfálják az elmét. Nem vagyok biztos benne, hogy ez az egész valóság. Visszafordulok oda ahonnan jöttem és elindulok kifelé a források közül. Ma este én itt biztosan nem fogok fürödni. Egyenes út visz vissza a birtokra úgy látszik felültettek. Ám előtte még egy utolsó próbálkozást teszek.
- Héj te akárki is vagy, most még van egy lehetőséged, hogy megmutasd magad... - Semmi sem történik így csalódottan indulok neki az éjszakának. Ezúttal megint nem jött össze semmi, ahogy az szokott lenni mostanában. Már kezdem megszokni.

Inuzuka Tsume Szer. Márc. 26 2014, 08:39

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

A nő élt a felkínált lehetőséggel, s fejét leszegve, láthatóan feszülten lépett el melletted, ahogyan azt vártad is. Mozgása egyértelműen nemesi vérre utalt, s kellemes édes illat kísérte. Ahogy meghallotta a hangod, egy pillanatra megtorpant, mielőtt végül belépett volna a sűrű párába, egyedül hagyva a csobogó forrásnál.
Ahogyan kifelé indulsz, s teszel még egy próbálkozást, a reszketeg pára mögött egy alak tűnik fel, mely lassan közeledik.
-Te nem olyan vagy, mint a legöbb férfi. - hallod már jó előre a hangot, mielőtt még láthatóvá válna. A nő visszatért, s most egy egészen más arcát mutatta. Jóval határozottabbnak tűnt, és arcán különös kíváncsiság ébredt. Már az sem zavarta, hogy gyorsan felkapott öltözéke többet mutat, mint amit az illendőség megenged,s egyik válla finoman gömbölyödik elő a színes lepkemotívumok közül.
-A legtöbben nem engedtek volna csak így el. -sikott közelebb.
-Mégis, ki vagy te? És hogy lehet, hogy nem kábít el téged a varázs?- A nő most jóval emberibbnek tűnt, mint előtte. Eltűnt a bőrét fényező földöntúli ragyogás, s noha továbbra is lepkék cikáztak körülötte, már csupán természetes szépsége és bája hatott. Ahogy megállt néhány lépésnyire előtted, arcán a tiszta kíváncsiság látszott.

**Kenshiro Karu** Szer. Márc. 26 2014, 11:36

Óráknak tűnő másodpercekig bámultam a semmibe, merre szavaim az imént száguldottak. Semmi válasz ismét. Csalódottan indultam el visszafelé el a forrásoktól. Erre mostantól oda kell figyelnem a klánom a gyenge pontom ezzel lehet talán a legjobban motiválni. Van egy másik is, de azzal talán még magam sem vagyok teljesen tisztában. Ekkor azonban meghallok egy lágy női hangot. Nem olyan puha és fülbemászó mint az előbb, de az átlag embert megrészegítő. Egy másodpercre egy olyan részemet előhozta amit már rég elfelejtettem, de a harcos ismét közbeszólt és megállt parancsolt. Testem minden sejtje ellenkezett, szívem pedig rohant volna oda a nőhöz. Nehezen tudtam megállni ismét, hogy ne tépjem le a ruháját, de most már sokkal könnyebben sikerült mint legutóbb.
-A legtöbben nem engedtek volna csak így el. -siklott közelebb.
-Mégis, ki vagy te? És hogy lehet, hogy nem kábít el téged a varázs?
- Azelőtt talán hatott volna rám ez az általad varázsnak nevezett genjutsu. Szerintem ez egyfajta jutsu aminek a segítségével még szebbnek látnak az emberek. - Egy pillanatra lehajtom a fejem és közben elveszem a tekintetem a nőről. - Az a férfi akit el tudtál volna varázsolni már évekkel ezelőtt meghalt bennem. Remélem te kerestél engem. - Ismét a nő felé fordulok és próbálom megállapítani, hogy milyen színű a szeme, mert most mintha az is megváltozott volna. Talán kék? Meglepett milyen nyíltan kezdtem el beszélni. Lehet, hogy még mindig genjutsu befolyása alatt vagyok vagy nem is voltam soha. - Nos mivel te hívtál ide ezért gondolom, hogy nem kell sokat mondanom magamról. A nevem Kenshiro Karu. Amennyiben nem te hívtál az információkkal kapcsolatban bocsásd meg udvariatlanságomat.
Egy pillanatra átfut arcomon egy vágyakozó pillantás, de nem a nőre nézek hanem a válla fölött a semmibe, a csillagokra és közben a Hyuuga lányra gondolok, hogy mennyire örülne most. Lehet, hogy később megpróbálom elhívni ide. Ennek a helynek a varázsa valóban ki tudja kapcsolni az embert.

Inuzuka Tsume Szer. Márc. 26 2014, 12:47

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

A nő érdeklődve figyelt, ajkain halvány, megfejthetetlen mosoly játszott, mely a jutsu említésére csillant fel először. Nem szólt, míg szavaid el nem enyésztek, majd egyik kezét kinyújtotta, mire ujja végére telepedett egy a számtalan lepke közül. Szinte szeretettel emelte közelebb magához.
-Ezek az apró teremtmények különleges erővel bírnak. Van köztük, mely képes nagy távolságról is magához vonnzani a hímeket. A gyorsan ébredő vágy szinte lételemük. -mintha mulattatta volna a dolog. Végül a lepke felreppent, s a nő rád nézett ismét. Tekintete emberi volt, a csodás ragyogás adta arany árnyalat nélkül kedves, nyári kék. Úgy tűnt nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy valahová máshová vágysz, talán épp másvalakihez.
-Néha még az ilyen szerelem is képes elfeledtetni a csalódottságot és a magányt, legalább egy kis időre. -úgy tűnt, mintha már régen belenyugodott volna, hogy számára nem létezhet másfajta szerelem, pedig bizonyára vágyakozott rá, ahogyan arra is, hogy végre eltűnjön a magány, mely napjait kísérte.
-Nem én hívtalak ide téged Kenshiro Karu - egy pillanara mintha ismét felfénylett volna a bőre,s vele, mintha nagyot dobbant volna a szíve.
-de örülök, a találkozásnak. Ha nem küldtek volna ide, azt hiszem sokat veszítettem volna. Az én nevem Hana Azayakana.-mosolyogva mutatkozott be.
-Kérlek maradj még itt velem. Nem szeretnék egyedül várakozni.

**Kenshiro Karu** Szer. Márc. 26 2014, 19:32

Ahogy figyeltem a nőt miközben beszél észrevettem, hogy így már arany helyett inkább kékes a szeme, de sokat nem árult el róla csupán annyit, hogy tele van érzelmekkel. Érdekesnek találtam, hogy egy idegennel akar itt maradni a forrásoknál és egy részem mintha ellenezte volna az egészet, de végül is mi bajom adódhat ha beszélgetek valakivel ezekben a vészterhes időkben. Legalább lesz valaki akinek elmondhatom a gondjaimat ha érdemesnek találtam. Érdekes, hogy nem hordott fejpántot a nő és úgy tűnt mintha rejtegetne valamit ezt már az elejétől kezdve kiszúrtam, de ezt sem említettem meg végül mert egy olyan mederbe tévedt a beszélgetésünk ahol én nem voltam túlzottan tapasztalt. Viszont láttam a beszélgetőpartneren, hogy neki is vannak negatív érzelmei a témával kapcsolatban, vagy ha nem is annyira negatív de mindenképpen valami bánata lehet. Ahogy gondoltam észrevette, hogy mire gondolok, vagy csak jó az empatikus képessége mert ha nem is bánat, de még be nem teljesedett az ami formálódik bennem. Még magam sem tudom hova tenni.
- Mégis meddig terveztél itt várni és kire vársz? - Közben hosszan néztem a semmibe, de a pár lépés távolságot még mindig megtartottam Hanatól.
- Végül is miért ne maradhatnék... Viszont nem hiszem, hogy sokáig tudok itt időzni, mert szólít a kötelesség. Háborús időket élünk és valahogy mindig a frontvonalba tévedek, tudod ilyen az én szerencsém. Mi járatban vagy itt Kusagakuréban? Nem hiszem, hogy a források miatt jöttél ide. Nem láttalak ezelőtt a faluban.
Lehetett volna annyi eszem, hogy ezt előbb megkérdezem, mert ha jól tudom most nem nagyon engedik be a turistákat a faluba legalábbis addig nem amíg Enraku vissza nem tér és vissza nem szorítja az ivagakurei haderőt. Átkozott háború ez is a legjobbkor...
- Amúgy azt kell, hogy mondjam tévedsz. Nem érzek szerelmet, legalábbis nem tudom pontosan, hogy azt érzem-e. Szerintem inkább csak alakul valami, de még magam sem döntöttem el, hogy mi legyen...

Inuzuka Tsume Szer. Márc. 26 2014, 20:20

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

A különös nő nemcsak hogy fejpántot nem viselt, de semmi mást sem, ami a származására vagy a képességeire utalt volna. Még fegyvert sem viselt, látható helyen legalábbis nem, márpedig korábban elég sokat láthattál.
- Mégis meddig terveztél itt várni és kire vársz?
-A Mesteremre.. ő..- itt láthatóan elakadt a szava, s komor hallgatásba merült. Nem úgy tűnt, mintha vágyna találkozni vele. Csak ahogy ígéretet teszel, hogy maradsz, emeli rád tekintetét, egy kis megkönnyebbüléssel.
-Nem baj, ha menned kell. Örülök, hogy van kivel beszélgetnem... De talán mégis jobb lenne ha mennél, mielőtt a Mesterem megérkezik. - gyorsan körbe tekint, mint aki szinte máris ott érzi a nem várt jelenlétet.
-A Mester nem jó ember. Ő használ engem. Rossz dolgokra. Ezért is vagyunk itt. Egy férfire vár.- a lány fázósan öleli meg magát. Láthatóan cseppet sem élvezi, a szerepét.
-Gazdag.. vagy hatalmas.. vagy valami különleges titka van. Mindig az ilyeneket keresi. Lépre csalja őket. Aztán elveszi, amire szüksége van. Inkább menj. Te tetszel nekem. Ne legyél itt, amikor megérkezik. Inkább menj.. légy szerelmes.. vagy fejtsd meg az érzést, amit érzel. A szerelem fontos. - sütött a végtelen magány a hangjából, ahogy arrébb lépett, hogy kényelmesen, biztonsággal haladhass el mellette.
-Kenshiro Karu.. emlékezni fogok rád.-mondta, s dobbant vele ismét nagyot a szíve, s ismét felragyogott egy pillanatra.
-A neved.. ismerős nekem. -a párás árnyak közül ütemes, lassú léptek zaja hangzott fel. Nem sietett. Olyanok járnak így, akik biztosak magukban, és abban, hogy minden úgy zajlik majd, ahogyan eltervezték.
A lány arcán félelem tűnik fel, és sietősen hátrálni kezd, jól láthatóan valahová mögéd, minél távolabb az érkezőtől.
-Késő.. már jön.. Kérlek, ments meg!- a közeledő léptek egy pillanatra elhallgattak, egy alacsony alak rezgett a párában, majd egy lépést tett, s végre megmutatta magát.
-Hana.. rossz kislány. Hát szabad elrontani a mi kedves Kenshiro barátunk meglepetését? -idős fickó volt, borotvált arccal, kíméletlen tekintettel, s fején megviselt, áthúzott fű fejpánt. Hátát a kor hajtotta meg, de hideg gyűlölete fiatalos energiától buzgott.

**Kenshiro Karu** Szer. Márc. 26 2014, 21:56

Hosszú percekig néztem a lányt miközben beszélt. Mondhatni elvesztem a tekintetében és így próbáltam kiszabadulni a mindennapok gondjai közül. Éreztem a félelemmel vegyes rettegést a hangjában amikor a mesteréről kezdett el beszélni.
-A Mester nem jó ember. Ő használ engem. Rossz dolgokra. Ezért is vagyunk itt. Egy férfire vár.- a lány fázósan öleli meg magát. Láthatóan cseppet sem élvezi, a szerepét.
-Gazdag.. vagy hatalmas.. vagy valami különleges titka van. Mindig az ilyeneket keresi. Lépre csalja őket. Aztán elveszi, amire szüksége van. Inkább menj.
Ekkor hirtelen összeállt a kép és talán még hallani is lehetett ahogy koppant. Hana elkezdett hátrálni és egy fél pillanattal később meghallottam, hogy miért is teszi pontosan. Egy férfi jelent meg, nyugodt léptekkel közeledett felénk. Közben Hanat szólította ebből következik, hogy ő lehet a mester akiről ez a szegény lány beszélt. Hány éves lehet alig lehet húsz szerintem és már most szolgálnia kell valakit. A férfi fején megláttam az áthúzott hitai atét és átkoztam magam, hogy nem voltam körül tekintőbb. Vajon mire használja a lányt, talán csak elcsábítja vele a kiszemelt áldozatokat vagy harcolni is megtanította. Vigyáznom kell és most a lány mögöttem van. Bár úgy néz ki, hogy ő nem akar nekem ártani mégis fel kell készülnöm a legrosszabbra. Koncentrálom a chakrámat és közben figyelem a fickót próbálok egész végig szemkontaktust tartani és állom a pillantását.
- Te meg ki a fene vagy? Így akartál csapdába ejteni mi? Gondolhattam volna, hogy valami pitiáner trükk lehet ez az egész. Mit művelsz ezzel a lánnyal?
Ahogy beszéltem hozzá egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy egy őrültel van dolgom és ez nagyon nem jó. Talán az egyik legdurvább ellenfelek azok akiknek nincs veszteni valójuk vagyis őrültek, akik pedig ilyen fejpántot hordanak, hogy áthúzzák rajta az előző falujuk jelzését valami miatt dühösek vagy egyszerűen csak meggyűlölték az említett ninja falut. Hallottam már ilyen emberekről sőt nem egyet személyesen is láttam, de nem volt életem legkellemesebb találkozása egyik sem. Most viszont kezdtem egyre inkább feldühíteni magam.
- Remélem azzal tisztában vagy, hogy ki vagyok én. Felteszem hallottál rólam ha idehívtál. Azt hiszem mindkettőnknek egyszerűbb lenne ha mi csak szépen elsétálnánk innen Hanaval. Senkinek nem esne baja. - Közben lehajtom a fejem és egy pillanatra hátra tekintek a lányra. Aztán a földet nézve folytatom. - Bár ha az őszinte véleményemre vagy kíváncsi nem örülnék neki, hogyha ezt az utat választanánk. - Ekkor emelem fel a fejem és már nem a megszokott arcot vágom. Sokkal inkább egy gyilkos tekintetét kell kiállnia ellenfelemnek miközben villámgyorsan kirántom katanámat a tokjából...

Inuzuka Tsume Csüt. Márc. 27 2014, 10:13

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

-Hogy ki vagyok? Ó igen.. te nem tudhatod. –az öreg szájából száraz, örömtelen kacaj hangzott fel, mire mögötted a lány megremegett. Úgy tűnik ő már jól ismerte mi lapul az ilyen nevetés mögött.
-A nevem, valaha Hikari volt, egy kisebb, helyi családból. Most életed hátralevő perceiben szólíthatsz úgy, hogy Fukushū. – Bosszú. Teátrális névválasztása szemernyi kételyt sem hagyhatott afelől, hogy úgy véli, joga van az életedre törni, és végképp eltörölni. Arra már nem is válaszol, mikor a csapdára kérdezel rá. Olyan egyértelmű…
-Ne aggódj kölyök. Nincs ebben semmi személyes. Ennek csak meg kell lennie. Ha valakit okolni akarsz, okold a saját családodat. Átkozd az alávaló Kenshiro Jun nevét! –szinte köpte a nevet. Minden gyűlölete ebben a két szóban összpontosult, de nem állt meg, folytatta:
-És átkozd azt, aki úgy döntött ide jöttök. Ennek az országnak nincs szüksége rátok!- a férfi szeme veszélyesen összeszűkült, s lázas izzás csillant fel benne. A látszólag nyugodt viselkedés mögött egyre erősebben lobogott a harag. Aztán minden várakozás ellenére, ahogy felveted a Hanaval való távozás lehetőségét, vonyítva felnevetett.
-Még hogy elmenni! Elvinni az én virágszálamat! HAHAHAHahhaahaha! Milyen merész és milyen arcátlan! Nem. Nem fogsz elmenni, ahogy ő sem. Az enyém. Hozzám tartozik! Az ÉN teremtményem! -nézett rád hirtelen ridegséggel újfent. Hangja egészen elmélyült, s eltűnt belőle az öreges reszelős tónus.
-Sokáig tartott, míg megfelelő lányt találtam. Sokáig kerestem valakit, aki olyan, mint az én Hanam volt. –most először, elnézett mögötted, tekintete vágyakozva végigsiklott a kacsú alakon. Ez a vágyakozás összetettebb volt a puszta testi igényeknél, s ha egy pillanattal tovább tart, talán feltárta volna az öreg cselekedeteinek mélyét. De láthatóan nem felejtette el, hogy ott vagy. A vágyakozás helyébe ismét gyűlölet áramlott.
-Nem fogom hagyni, hogy újra elrabolja tőlem egy Kensiro kutya.. és már nincs szükségem arra, hogy a falum támogatását kérjem. Nem. Elég volt egyszer megtagadniuk a segítséget.- zárta sötéten. Aztán ahogy kivontad a fegyvered, lassan megrázta a fejét.
-Nem.. nem velem fogsz küzdeni.- valami moccant mögötte. Valami nagy, és súlyos test csusszant végig a köveken a pára rejtekében.
-Tudod.. Ő megölte az én Hanamat. Elvitte innen. Azt hazudta neki, hogy szereti.. utánuk mentem, hogy megmentsem. De csak füstölgő romok, és holttestek vártak. Köztük Hana. Ő meg sehol.. Évtizedekig kutattam utána, mire megtaláltam. Sebesült volt. Könnyű préda. Még élt, mikor a lárva rágni kezdte. – szája kárörvendő mosolyba futott. Mögötte kezdett alakot ölteni a szörnyeteg.
-Nem is lehetne teljesebb a bosszúm. Vér pusztítja el a vért.-mögötte, nagyjából két embernyi magasságban, két szem parázslott fel.
-Ma már csak Amikirinek hívom a legendák szörnyetege után.-A párából ekkor előtört egy torz fej. Valaha emberi vonásokat viselt, s tekintete továbbra is őrizte eredetét, ám arcát egyértelműen egy hatalmas csőrszerű, fogazott nyúlvány uralta. Mellső végtagjai hatalmas, rákszerű ollóban végződtek, s ahogy előre tekeredett, láthatóvá vált hogy hosszú, kígyószerű testben végződik.
-PUSZTÍTSD EL!-visított fel az öreg, és a lény feléd lódult. Ízelt teste határozottan kitinesnek tűnt, és ollóival gyorsan hajtotta magát előre. Csőre elnyílt, készen arra, hogy félbe harapjon.

**Kenshiro Karu** Csüt. Márc. 27 2014, 10:59

A vénségnek valószínűleg a múltban gyökeredző problémája lehet valaki olyannal akiről még életemben nem hallottam. Időközben a vénség mögül furcsa hangokat hallottam, de túlságosan lekötött annak beszéde mintsem, hogy odafigyeljek. Éröltettem az agyamat ahogy csak tudtam, de nem jutott eszembe Jun nevű kenshiro. Az pedig, hogy helyi a fickó csak arra utalhat, hogy az egyik itteni felmenőm lehet. Talán Kawáék családjának az egyik leszármazottja, viszont jobban teszem, ha most az életemért kezdek inkább aggódni. Időközben a háta mögött a egy férfi, vagy csak egy élettelen test transzformálódott és átalakult valami elmondhatatlanul ocsmány szörnyé. Mit művelhetett ez az ember? Talán még az is lehet, hogy Kenshiro Yunt utolérte az öreg bosszúja?
- Te aljas féreg... - Nem volt időm befejezni a mondatot mert időközben megérkezett a férfi erősítése.
Addigra már chakrát vezettem a lábamba és egy gyors hátra szaltóval elugrottam a halálos támadás elől. Nem akartam komolyabb kárt tenni a szörnyben ezért figyelnem kellett rá, hogy ne halálos technikát használjak. A katanámat nemes egyszerűséggel megfogtam és hozzávágtam az öreg férfihez és közben gyors kézjel sorozatba kezdtem és a Vándor technika alkalmazása közben megérintettem egy sziklát. Így az egész testem szikla szilárdságúvá vált és így fordultam szembe a szörnyeteggel. Ha az öreget eltalálom a katanával valószínűleg az egész műsornak vége mert ő lehet a jutsu forrása. A lányra vigyáznom kell, mert hátha még meg tudom menteni az életét.
- Héjj te ide gyere, gyerünk. Mutasd meg nekem milyen fából faragtak. - Bár ellenfeleimnek nem hiszem, hogy feltűnt a gyors halmazállapot változás ezért az első pofonnal igyekszem akkorát ütni a szörnyre, hogy elveszítse az eszméletét. Talán legbelül még ugyan az az ember aki valaha volt...
Ha sikerül kiütnöm a bestiát feloldom a shinranbanshou duka no jutsut és ráfordulok az öregre.

Inuzuka Tsume Pént. Márc. 28 2014, 14:00

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

- Te aljas féreg... -az öreg erre csak röhögött. Láthatóan élvezte a maga kreálta melodrámát. Úgy tűnt, sok időt áldozott az életéből arra, hogy a kis bestiája nagyra nőjön, és elégedett volt az eredménnyel.
A lábadba vezetett chakra, jó ötletnek bizonyult, és szinte veled, Hana is gyorsan távozott a rém útjából. A szörnyeteg rikoltva csapódott be oda, ahol pár pillanattal azelőtt még te voltál. Habár csak két végtaggal bírt, ízelt teste meglepő mozgékonyságra volt képes. Valamivel távolabb, érezted, hogy a becsapódás megrengeti a helyet. Amikiri csalódottan rikoltott, majd ismét célba vett, ezúttal kiszámítottabb módon. Lejjebb eresztette a fejét, s résnyire nyitott csőréből elnyújtott, kattogó morgás hallatszott, miközben újra elindult, hogy ezúttal valamelyik ollójával zúzzon össze.
Az eldobott katana célba talált. Jól kiszámított mozdulattal küldted útjára, a túlságosan elbizakodott öreg pedig nem számított rá. Hallottad, hogy valami reccsen, és mintha egész teste megremegett volna, de a fickó nem omlott össze. Meglepett pillantással nézett rád, majd megfogta a katanát, és bosszankodva félre hajította. Nem volt rajta vér, csak valami bizarr, zöldes folyadék.
-Elég volt a játékból Jun! Kapd el a kölyköt!- parancsolt a rémre, mely újabb ollócsapással válaszolt. Habár a szörnyeteg igyekezett összezúzni, folyamatos hátrálással el tudtad kerülni, mi több, létre tudtad hozni a technikát. Mikor pedig kihívást intéztél felé, egy újabb rikoltással bevetette a csőrét is, ezzel pedig lényegében felkínálta magát a pofonnak. A reccsenő hang nem maradt el, a kitin körkörösen betört a képén, és kellemetlen zöldes nyomot hagyott az öklödön, miközben a lény fájdalmas rikoltással repült arrébb.
-Vigyázz!- hallottad Hana hangját és máris láthattad, hogy a szörny teste, tehetetlenségében megrándulva széles ívben csap feléd.
Aztán megremeg, és lassan ismét feltápászkodik. Arcáról sérült kitin pereg, feltárva alatta a rovarszerű, nyálkás, zöld húst. Emberi pillantása kába, fájdalommal teli, de láthatóan pillanatról pillanatra tisztul, és maga alá húzva ollóit újabb támadásra készül. Ezúttal elmarad a rikácsolás, és látod, csőre csak elnyílva, használhatatlanul lóg.
-Végezz vele Jun!-morran rá az öreg, így hát rajtad áll, hogy feloldod-e a jutsut és inkább a vénséget veszed kezelésbe, a feléd lóduló, súlyos ollóival lecsapni kész szörnyeteggel a közelben, vagy más döntést hozol. Jelenleg sem fáradtság, sem túlzott fokú chakra használat nem korlátoz, de gyorsan felméred, hogy nem érdemes sokáig halasztani a rém harcképtelenné tételét.

**Kenshiro Karu** Pént. Márc. 28 2014, 15:10

Sikerrel alkalmaztam a vándor technikát és ráébredtem, hogy nem is vagyok annyira fegyvertelen. Ekkor pillantottam meg, hogy az öreget tökéletesen eltaláltam, de csak úgy kihúzza magából a kardot és arrébb dobja. Ezek szerint nincs más választásom. Azt tanultam Kazuyától ha olyan ellenfelet találok aki testben sérthetetlen akkor vágjam le a fejét. Átfutott az agyamon, hogy használom a sav elemet de akkor Hanat is megölném amire nem szeretnék sort keríteni és lehet, hogy az öreg meg a szörny bele sem halnának. Bár így, hogy átütöttem a kitin páncélját a szörny is egy kicsit elbizonytalanodott. Nem éreztem magamban komolyabb fáradtságot és ezzel a pofonnal mintha megszabadultam volna az utóbbi napok, hetek súlya alól. Belenéztem a szörnyeteg szemébe és nem láttam semmi emberit. A hangból amit kiadott arra következtetek, hogy az öreg az utóbbi évek alatt kiölt belőle minden emberi vonást.
Végül nem oldom fel a vándor technikát hanem csak várom ellenfelemet majd arrább lépek és amint elhalad mellettem egy iszonyatos erejű ütéssel megpróbálom széttörni teljesen a koponyáját. Akár sikerül akár nem feloldom a technikát és hátrébb ugrok az esetleges támadások elől kitérve azokkal az akrobatikus mozdulatokkal amit egykor a hegyekben tanultam. Koncentrálom a chakrámat a torkomban és már látom előre, hogy mit fogok cselekedni. Nem ugrok el a földtől mert a ninja a levegőben a legsebezhetőbb... Egyszerűen csak a shusin no jutsu segítségével olyan három méterre közelítem meg Fukushut és villámgyors kézjelekbe kezdek.
- Elárulom neked, hogy az én nevem Kenshiro Karu és csak, hogy tudd... reméltem, hogy a végén nem kell életben hagyjalak, mert pontosan tudtam, hogy ez az egész egy csapda és számítottam rá, mert előtted már sokan próbáltak így 'motiválni'... Suiton Zessenzan! - Akár hazudtam akár nem, de valóban volt egy balsejtelmem erről az egészről ezért csak lényegében hazudtam az öregnek de ez már nem számít. Látni akarom a megdöbbenést a szemében mielőtt végzek vele
A tömény vízchakrából álló sugár úgy hasítja a sziklát mint forró kés a vajat. Nem sok esélye van ellenfelemnek kimozdulni én pedig a nyakát veszem célba és megpróbálom lefejezni. Remélem sikerül a pokolra küldenem ezt a démont.

Inuzuka Tsume Pént. Márc. 28 2014, 23:14

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

A terv készen áll, és a szörnyeteg is közeleg. Néha ollójával nagyot vág a kövekre, talán kihívásként, talán elrettentésként, melyek keményen döndülnek, és törnek. A párába por vegyül, és őrült módra kavarog. Ahogyan a reszelős nevetés is, mely egy pillanatra sem feledteti veled, hogy az öreg ott áll, és bámulja a küzdelmed.
Van erő az ollókban, ráadásul úgy tűnik, ott a kitines páncélzat is vastagabb. Így sérülten, kimértebb, kiszámítottabb a támadása, és rá kell jönnöd, ezúttal nehezebb lesz meglepned. Az első csapásra kénytelen vagy kitéréssel válaszolni. Arra egy újabb ollócsapás felel. Vagy megpróbálod az ollót ütni, vagy egy újabb kitérés kell. Nincs időd gondolkodni, ösztönösen tovább mozdulsz, mire a lény a már számtalanszor jól bevált forgatókönyv alapján reflexből csap feléd a csőrével, elfelejtve hogy sérült és használhatatlan. Terved pedig ekkor végre szabad utat kap: egy kemény csapás, és alkarod egészen elmerül a kitines szilánkok között. A szörnyeteg felhördül és csak az előrelátó tervezés ment meg. Még időben vissza tudod húzni a karod, és a technika feloldásával, valamint a gyors ugrással, kellően távol kerülsz, mielőtt a szörnyeteg elkezdene csapkodni. Haláltusájában céltalanul rángatja a fejét, mely neki- nekicsapódik a köveknek, s a rángás a testére is átterjed. Akrobatikus mozgásodnak azonban már nem okoz problémát ez a koordinálatlan, kaotikus kígyózás. Látod, ahogy még utoljára megfeszül és elernyed, aztán hirtelen elcsendesedik.
Egy pillanatra látod Hana arcát: Könnyezve figyeli a lényt.
-Ne!- hallod az öreg reményvesztettnek ható kiáltását.
-Átkozott.. te átkozott!-köpi feléd. Élete nagy műve lett semmivé a kezed által, pedig ő olyan szépen eltervezte... És olyan sokszor használta már sikeresen... Talán most bánni kzdte, hogy személyesen jött el megnézni a halálod...
Az öreg a ruhája alá nyúl, és egy fekete golyót vesz elő. Egy pillanatig habozik, hogy megtegye-e, de ahogy megindulsz felé, elmúlnak a kételyei. Egyszerűen összeroppantja. Mögötted hallod felsikítani Hanat, de már nincs időd ránézni. Ott vagy az öreg előtt.
-Átkozott. Kenshiro. Kutya.- Köpi egyenként a szavakat. Csak dühöt és gyűlöletet találsz szemeiben még az utolsó pillanatban is. A támadásod gyorsabb, mint ahogy gondolta, és az a pengeszerű, sűrű vízsugár erősebb, mint az a kitines réteg, amibe burkolózott. Zöld, majd vörös folyadék tör elő.
Egy átvágott, alkarnyi szürke lárva zuhan a kőre. Egy fejetlen torzó csapódik nehézkesen a sziklának. Bogár és gazdája.
Rád pedig hirtelen csend ereszkedik. Csak saját zihálásod hallod, és a véred őrült iramban dobol a füledben.

**Kenshiro Karu** Vas. Márc. 30 2014, 18:21

A tervem sikerült és némileg meglepetésként érhette az öreget, hogy ilyen hevességgel támadok vissza. Az adrenalin lökettől nem is hallottam meg ahogy a lány felsikít csak azt a kis gyöngy szerű gömböt láttam ahogy a férfi összetöri. A zessenzan viszont valóban egy kegyetlen technika. A férfi teste fej nélkül hullt a porba. Nem tétováztam sokat további támadásra számítva a hátam mögül arrébb vetettem magam és katanámért nyúltam. Amikor felálltam kezemben a sima fémmel amelyet emberek életének elkobzására terveztek, gyorsan körbepillantottam a csatamezőn. Látszólag sikerült megúsznom ép bőrrel ezt az orvtámadást és ezután nagyon oda kell figyelnem, hogy milyen híreknek dőlök be. Ez most majdnem az életembe került. Kazuyának igaza volt vigyáznom kell mert a klán a vakfoltom. És persze a Hyuuga lány de ő szerencsére biztonságban van a birtokon.
Elindultam Hana felé és csak séta közben ugrott be, hogy a lány felsikoltott amikor az öreg összetörte azt a követ. Ránézek a lányra, de nem vagyok biztos benne, hogy mit látok. A földön fekszik, vagy csak térdel nem látom pontosan a ködtől. Odarohanok az öreghez és megkeresem a követ amit megrepesztett, remélem még nincs darabokban. valahogy úgy érzem mintha a lány élete a kőtől függene. Ahogy ott kétségbe esetten kotorászok fájdalommal teli hangokra leszek figyelmes. A szörny felől jön. Na most nem tudom pontosan, hogy mi tévő legyek. Lehet, hogy nem öltem meg, viszont ha ez a szörny egykor valóban egy felmenőm volt akkor megérdemli a tisztességes halált. Abbahagyom a kutatást és ha megtalálom a követ akkor azzal, ha nem akkor anélkül elindulok vissza a ködfüggöny másik oldalára és közben nagyon reménykedek, hogy a lány még életben van. Jobb életet érdemelne ennél, remélem legalább ennek az elkezdésében segíthetek.

Inuzuka Tsume Hétf. Márc. 31 2014, 21:59

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

Valamivel távolabb, egy meleg pocsolyában találod meg a katanát, és nem támad rád semmi, amíg magadhoz veszed. A csatamező nyugodt. Az állandó pára ugyan nehezíti a fókuszálást, de az öreg maradványait jól látod. Mozdulatlan. Távolabb nagyobb tömegként az ollós szörnyeteg még nyöszörög, ha ugyan nyöszörgés az a karcos, ritkás hang, ami egyre halkulva felőle jön. Egyedül Hana alakját nyelte el teljesen a pára.
Ahogy közeledsz arrafelé, ahol korábban lennie kellett, előbb érzed meg a jelenlétét, minthogy látvány alapján azonosíthatnád. Talán a köd miatt, de nem látsz határozott kontúrokat, és egyre inkább érzed hogy valami nem stimmel. Az öreg mellett összetörve hever az a fekete golyó. Nem kőszerű, sokkal inkább olyan, mint valami pete burka. Valaminek kellett volna lennie a közepén, de üres volt. Száraz, és szilánkos rétegekben vált szét. Van azonban más is, ami feltűnik az öreg hullájánál kotorászva. A vér, és a még mindig bugyogó, ragadós zöld nyálka között, mely a lábbelidet is átáztatja, elnyúló aszott, élettelen karon körkörös ábrák rajzolata látszik. Talán valamiféle jelkép lehet.

Meleg vizű forrás - Page 2 Keywork_%28logo%29

Az ollós szörnyeteg hirtelen felhördül. Lassú és fájdalmas a haláltusája, mely valószínűleg a végéhez közeledik, mégis mintha megpróbálna megmozdulni, és Hana irányába helyezkedni, mielőtt erőtlenül újra elterülne. Ahogy pedig újra a lány felé indulsz, irányából hirtelen egy fehér, női kéz vágódik ki a párából, hogy megállásra kényszerítsen.
-Állj. Ne gyere közelebb!- furcsa a hangja.. már-már alig emberi. Elmosódott visszhangja korábbi hangjának, s ahogy visszahúzza a kezét, látod, hogy a finom bőr felfénylik, megdobban, majd kiszárad és porszerűen alápereg, s alatta valami különös, szürkésfekete dolog lapul.
-Kérlek.. menj el.- suttogja át, a párán neked. Szavai mögött félelem, gyász és érthetetlen szégyenérzet lapul. Úgy tűnik nem szeretné, hogy lásd.

**Kenshiro Karu** Kedd Ápr. 01 2014, 14:23

Felvettem a földről a katanámat és visszafordultam az öreg felé. Bár a pára miatt egy kicsit nehezen érzékeltem a tárgyak körvonalait, de ahogy vártam a feje még mindig távol volt a testétől. Ezek után az ocsmányságok után simán el tudom képzelni, hogy vissza tudja növeszteni, de szerencsére most nem Edo tenseiel volt dolgom mint egykor a Hozukijoban. Azóta fejlődtem, de nem tudnám megmondani, hogy milyen eséllyel csapnék most össze halhatatlan ellenfelekkel. Ahogy sétáltam visszafelé még hallottam a szörny haláltusáját és közben annyit vettem észre, hogy Hana felé közeledik, legalábbis ahol sejtem, hogy lennie kéne. Hana azonban nem volt ott. Közelebb mentem és próbáltam a párától egyre nehezebb levegőtől kivenni, hogy mi történhetett a lánnyal. Egy bizonyos a férfi valami furcsa technikát használt ezeknek a lényeknek a létrehozására. Minden bizonnyal ezen a két szerencsétlenen kísérletezte ki. Lehet, hogy a lányból is ellenséget kreált számomra aminek nem örülnék annyira. Megnyomorította őket egy egész életre vagy ki tudja miatta kísérletezget rajtuk. Ahogy odaértem Hanahoz egy kéz csapódott ki szinte a semmiből. A pára függöny majd, hogy nem tökéletesen eltakarta a lányt, csak valami eltorzult formát fedeztem fel és mintha a hangja is megváltozott volna.
- Nem mehetek el Hana tudod jól, hogy nem hagyhatom itt ezeket a testeket. El kell égetnem őket, hogy ne ismétlődhessen még még egyszer a mestered ármánykodása. Veled mi történt miért nem engeded, hogy megnézzem mi a probléma. Nézd bármit is csinált veled biztos vissza lehet fordítani, vagy kezelni valahogy. Attól félek, hogy az öreg másik szörnyecskéje még nem adta meg magát. Nézd ha valaha tényleg szeretted azt a kenshirot akkor segíts nekem és tegyünk pontot a végére. - Magamat is megdöbbentettem, hogy milyen hideg és tárgyilagos voltam ezzel a szegény lánnyal aki valószínűleg már évek óta szenved. Remélem nem szándékozik nekem támadni, mert akkor neki sem kegyelmezek.

Inuzuka Tsume Kedd Ápr. 01 2014, 23:19

Suttogó lepkeszárnyak
Kenshiro Karu kalandja

Hana percekig csak hallgatott. Talán emésztgette amit mondtál, talán vívódott önmagában, saját démonaival küzdve. Végül lassan, óvatosan megszólalt.
-A tűz.. az jó.. -szinte sóhajszerű volt a hang, miközben a pára szinte magától mozdult, lassan oszladozva tette egyre láthatóbbá a lány alakját, akit ismét lepkék rajzottak körül. Ő maga azonban már nem hasonlított a korábban látott szirénre.
Finom porcelánbőrén repedések futottak, alatta pedig felfénylik, és pulzál valami szürke, kikelni készülő tömeg, s minden szívdobbanással több és több porszerűvé vált bőr pereg alá. Hana az elmúlás virágává lett, és bár még őrzi emberi tudatát, lassan valami egészen mássá alakul.

Meleg vizű forrás - Page 2 The_lost_geisha_by_shakusaurus-d48rdq6

-Sohasem ismertem azt a Kenshirot, akire gondolsz. Én.. túl fiatal vagyok..és már nem is leszek öregebb. -talán mosolyogni próbál, de ahogy megrezdül az arca, arról is finom por hull alá.
-Vannak emlékeim róla.. emlékek.. lárva koromból. A lány haja volt az első, amit megetettek velem. Emlékszem az emlékeire. Kedvelte az akkori Mestert, de nagyon szerelmes volt Junba.. -mintha fájdalom suhant volna át rajta. Kezdett a személyisége is összekavarodni, ahogy tovább beszélt. Talán ez volt az egyetlen, amivel még kapaszkodni tudott a valóságba.
-Emberi bábok vagyunk, míg ki nem kel bennünk és a részévé nem válunk... de nem.. ez nem jó. Most át kellene változnom, mint szegény Junnak.. de.. érzem, hogy meg fogok halni. Ahogy lassan ő is.. Miatta hoztak létre.. őt kellett volna csapdába csalnom.. de a Mester későn érkezett. - Ott, ahol a szürke, rovarszerű tömeg végre előbukkant, láthatod, hogy remegve megdermed, majd mintha kiszáradna az is, hogy sötét porként a kavargó párába vegyüljön. Hana lepkeszerű rovarformája azelőtt elpusztul, hogy valóban kikelhetne. Valami elcsúszhatott, mikor megkezdődött az átalakulása.
Kaparászó zihálást és egy nagy test vonszolásának zaját hallod, majd nem túl messze, meglátod Amikiri lassan széteső testét, ahogy egyik ollójával még utoljára Hana felé nyúl, majd végleg megdermed abban a könyörgő pózban.
-Vége van... -Hana szomorúság nélkül, szenvtelenül jelentette ki, miközben tovább veszített emberségéből. Ki tudja mennyi időt éltek meg együtt, azonos sorsban osztozva, mégsem érzed a szomorúságot a hangjában.
-Karu. Légy szerelmes. -nézett rád, még utoljára, majd felsóhajtott, s az őrülten kavargó lepkék között porrá omlott.

//Ezt a kalandot most lezárom. Köszönöm, hogy mesélhettem neked.
Jó ötletekkel és példamutató aktivitással játszottál, és megmutattad egy harcos érzelmesebb oldalát is.
Jutalmul most megítélek neked 22 chakrát. //

**Kenshiro Izuna** Szomb. Okt. 01 2016, 16:23

// Ayanokoji Takashi //

Tik-Tak. Tik-Tak. Tiiik-Taaaak. Nagyokat pislogtam, amint az óra mutatója remegni kezdett, s mintha csak valami akadályozta volna a tovább haladásban, megállt. Tíz óra tizenkét perc. Nem adta fel egy pillanatra sem. Újra és újra próbált megindulni, de mindhiába. Megállt az idő, és nem csak a képletes, hanem a valós értelmében is. Alig másfél/kettő hete ha lehetek a Kenshiro Birtokon. Igaz nem telt teljesen eseménytelenül az ottlétem, mert ennyi idő alatt eltörtem majdnem az összes étkészletet a házban, megutáltam a mókusokat, megtanultam két technikát, eláztattam a nappalit, ledöftem a karomat egy kunai segítségével, megöltem egy embert és behallucináltam egy adag gyógynövénytől. Annál viszont nincs is rosszabb, mikor nincs mit csinálnia az embernek. Akkor tudod, hogy igazán unatkozol, mikor már az evés sem köt le. Na akkor. Akkor már tényleg nagy baj van!

Ezek a percek ébresztettek rá, hogy még nem is tettem ki igazán a lábamat a birtokról, csak küldetés céljából. Senkinek sem tűnne fel, ha kisurrannék, nemde? Kazuya úgyis mindig ügyeket intéz. Most én is majd jól "ügyeket intézek"! Megejtettem a napi kötelező hasizomgyakorlatomat egy felüléssel az ágyból, majd egy tökéletes terv siklott át elmémen. Az egyébként gondosan fotelra dobált ruháimból egy hatalmas kupacot emeltem ki, és púposan az ágyamra rendeztem őket egy soron. Ezután beterítettem a takarómmal. Biztos vagyok benne, hogy senki sem mondaná meg a különbséget, hogy nem én fekszem ott. Zseni vagyok! Ezt követően áttúrtam a még fotelon maradt ruháimat, és miután a harmadik öltözék sem állt rajtam elég jól, lerángattam magamról a felsőmet és hisztérikusan a földhöz vágtam.

- Most ott maradsz és elgondolkozol azon, hogy mit tettél! - förmedtem rá a padlón heverő ruhadarabra. Majd ha jól tud rajtam kinézni, akkor beszélgethetünk! Addig viszont beérem a kedvenc szürke ujjatlanommal. Miután kemény munka árán felöltöztem megmostam a fogam és igyekeztem kevésbé kócossá tenni a hajam, majd hangtalan léptekkel osontam ki a hátsó udvarra és átmásztam a kerítésen.

Belevetettem magam a nagy Kusagakure no Sato-ba, és szemléltem az épületeket. Természetesen itt is belebotlottam nevezetesebb helyekbe, mint mondjuk az akadémia, a kórház és a kiképzőterepek. Viszont engem inkább az étkezési lehetőségek érdekeltek volna, vagy a szórakozásra alkalmas helyek. Meg is örültem, amikor utamat egy onsen keresztezte. Nem is tudnám megmondani, hogy mikor voltam utoljára fürdőben. Nem sürgetett az időm, mivel a szobámban tökéletes álcát hagytam, ezért betértem a forrás előtti épületbe. Kifizettem a kellő árat és az öltöző felé vettem az irányt, ahol úgy rendeztem a ruháimat és a felszereléseimet az egyik kosárba, mintha csak otthon lennék. Megmosakodtam az előírások szerint, majd magamra terítettem egy törölközőt és átsétáltam a forráshoz. Nem törődve azzal, hogy van-e bent valaki elhajítanám a törölközőt és nekifutnék készen arra, hogy belecsobbanjak a remélhetőleg kellemesen meleg vízbe.

- BOMBAAAA!

**Ayanokoji Takashi** Szomb. Okt. 01 2016, 22:20

// Kenshiro Izuna - Tiszta lélekkel //

Ahogy lerendezted a birtokbeli fontos teendőidet(lásd ruhákkal való társalgás és suttyomban osonás), elugrottál a közeli faluba, hogy vegyél egy forró fürdőt. Kunoichi vagy, még pedig szökött, de aki meglátott volna egyáltalán nem állapította volna meg ezt. Egy édesded kislányt láttak aki gyengéden lépdesett, szinte már szökellt az öltözőben. Nem törődve semmivel és senkivel jártál-keltél(még szerencse hogy nem is volt senki az öltözőben), majd a megfelelő pillanatban egy harci kiáltással lendültél örömittasan a víz legmélyebb bugyraiba. Amint sellőként kihuppantál a víz alól, megszállt egy ismerős érzés, a boldogság. Rég is volt az amikor családoddal együtt, felhőtlenül élvezhettétek az életet. Mély gondolatok ezek, szinte már hallasz is egy mély hangot ami beszél hozzád. Igen, egy belső hang, ami szinte kiált feléd.
- Neee! Egy-egy-egy-egy-egy láány! - Nem, ez nem lehet belső hang.
Jobban szemügyre véve a helységet észrevettél valami vitálisat. Ez bizony a férfi részleg. Meglepő, de talán ami még jobban az, hogy egy 17-18 év körüli fiú, lassan férfi, úgy megijedt tőled, hogy egyből elbújt a fürdő sarkába, fenséges farpofáját pirospozsgás arcod irányába fordítva. Sok mindent mesélhetnek azok, akik e faluban jártak, de ilyesmit nem valószínű, hogy gyakran tapasztaltak.
Nem kétséges, hogy idővel kitessékeled magad a másik részlegre, amit ha megteszel szintúgy egy személy alakját veheted ki. Egy vöröses hajú fiatal felnőtt heverné ki fáradalmait forró törölközővel az arcán. Noha mellét nem látod teljesen és arcát se a törölközőtől, remélhetőleg egy nőt tisztelhetnél meg személyében. Vagy mégsem?

**Kenshiro Izuna** Vas. Okt. 02 2016, 16:01

Mély megfontolásomnak megfelelően a víz kellemes hőmérsékletű volt. Kecses érkezésemet követően feljöttem a víz alól, és egy pár pillanat erejéig kifújtam magam. Hagytam, hogy testem minden részét ellazítsa a forrás. Lehunytam a szemem és gondolataim elkalandoztak az utolsó fürdőben töltött időszakomra. Legutóbb a családommal látogattunk el egy onsenbe. Tisztán emlékszem arra a napra. Két elkülönített része volt a fürdőnek, egy a férfiak és egy a nők részére. Míg én a ruháimmal vacakoltam az öltözőben, addigra anya és Mika már javában élvezték a forrás nyújtotta előnyöket. Pedig mondtam nekik, hogy várjanak meg! Bosszúból elvettem a törölközőjüket és feldobtam a válaszfalra. Ennek eredményeképp pár fickó a túlsó oldalon lázba jött és kukucskálásra adta a fejét. A nővérem mindig is felkapott volt a körükben, nem csoda hát, hogy csorgatták a nyálukat. Amit persze a nővérem nem tolerált és a fürdő romokban hevert. Ezután kitilto... bizonyos okokból haza kellett mennünk. Hm, már megvan, hogy miért nem járkáltam gyakran ilyen helyre.

Ahogy ez az emlék átfutott az agyamon, egy békés mosolyra húzódott a szám. Egészen addig békés is volt, amíg valami idióta nem pánikolt be tőlem. Kelletlenül vetettem fel pilláim és egy fiatalember teljesedett ki világoszöld szempárom előtt. Láthatóan nagyon zavarban érezte magát.

- Elnézést? A női részlegen nyilván előfordul... - jegyeztem meg, mintha mi sem lenne egyértelműbb. - Különben is, ha kukkolni jössz, akkor azt egy kicsit csendesebben is tehetnéd! - háborogtam. Ügyet sem vetve a fickóra kipattantam a forrásból és bosszúsan felkaptam a törölközőmet, majd magam köré csavartam. Már fürdőzni sem lehet nyugodtan! Hangos léptekkel csatangoltam ki a fürdőrészről, és ahogy kiléptem, az ajtóban egy kis felirat hirtelen összerombolta az önbecsülésem. "Férfiak" - virított egy kis táblán az ajtó fölött, amin épp távoztam. Tehát én most... Én ott bent... És és pucér voltam... És jajj... Olyan rákvörössé változott az ábrázatom, hogy képes lettem volna eltűnni a föld színéről.

Zavart léptekkel flangáltam át a másik ajtóhoz, ahová már picit megkönnyebbültebben tettem be a lábam. Az iménti határozott belépőmet sutba dobva, most csak odasétáltam a forrás széléhez és a törölközőt összehajtva, a nyakamra terítve másztam be a vízbe. Ahogy oldalra tekintettem, egy újabb alak tűnt fel, de nem volt tisztán kivehető számomra. Az arcát takaró törölköző alól csupán vöröses haja látszott ki.

- Milyen figyelmetlenek egyesek. Eltévesztik a részleget. Heeh. Hehe. - szóltam oda, hogy némi önérzetet kuporgassak magamba az előbbi eset után.

**Ayanokoji Takashi** Szer. Okt. 05 2016, 10:11

A kis incidensed után sikeresen átosontál a megfelelő helyedre, noha fele annyi lelkesedéssel. Nem csoda, hiszen pár pillanattal ezelőtt meztelen csigát játszottál egy ismeretlen férfi örömére/meglepődésére. A törölközős alak szavaidra felfigyelve felfedte arcát, amiből jól láthatóan meg lehetett állapítani, hogy egy nővel van dolgod. A húszas éveiben helyezkedhetett el, kékeszöld szemébe lógó, hosszú vörös hajába egy zöld tincset véltél felfedezni. Fekete szemceruzával varázsolt sminkje bizonyára vízálló volt.
Hajtincseit föle mögé igazítva egy félmosoly keretében válaszolt.
- Milyen igaz. - Itt egy kis szünetet tartott. - Nem korai neked még ilyen helyeken pasizni? - Hangja lágy volt mint az olvadó csokoládé. Válaszodtól függetlenül kíváncsisága felülkerekedik a hölgyön és mást is kérdez.
- Hogy hívnak kislány? Nem tűnsz idevalósinak, mi járatban vagy errefelé? - Ezután észre is venné magát és elmosolyodva lehajtaná fejét. Minden bizonnyal régen nem beszélt senkivel, vagy csak igazán keveset. Az ő története is érdekfeszítő lehet, legalább annyira, mint a te férfifürdős kalandod. Az ujján elhelyezkedő jegygyűrű is elárul egy s mást, de biztosat ebből még nem lehet megállapítani. Maximum azt hogy nagy valószínűséggel mindenhova hordja, hisz a fürdőbe nem lehetne hozni ékszereket, nem beszélve arról hogy árt is nekik. A beszélgetés közben, ha csak félig-meddig is, de akarva-akaratlanul is megpillantod kebleit amik testéhez képest igen nagyra nőttek. Karjairól és vállizmairól lerí, hogy egy huzamosabb ideig ninja, vagy hasonló volt, esetleg még mindig az. Ha megkérdezed a nevét, ezt feleli:
- Amaya, de hívhatsz Amenak is.

**Kenshiro Izuna** Csüt. Okt. 06 2016, 18:31

Átkommandózásom meghozta az eredményét, hiszen végre a fürdő megfelelő részén kötöttem ki. Ezt a feltételezést a hölgy jelenléte erősítette meg bennem, aki amint felszólaltam irányomba szegezte tekintetét. Meglehetősen szépnek mondható, fiatal nő volt vörös hajzuhataggal, miben egy apró, zöld színű tincs árválkodott. Emellett kékeszöld szeme igazán jól mutatott, amit egy fekete szemceruzával emelt ki. Akár féltékeny is lehetnék, de kellően meg vagyok elégedve magammal, hogy ez cseppet se zavarjon. Egy titokzatos félmosolyt megejtve füle mögé söpörte az arcába lógó hajtincseket, majd kellemes hangon szólalt meg. Válasza rövid távon igazán megnyugtató volt. Egészen addig, amíg valószínűleg rá nem jött, hogy az iménti afférnak bizony Én voltam a részese. Zavartan bontottam meg vele a szemkontaktust és egy kínos csend, majd némi sűrű pislogás után válaszoltam csak kérdésére.

- Eszem ágában sincs, egyik sem lenne elég jó hozzám. Csak az időm menne el vele. Különben is, a szerelem nem is létezik, a nővérem is megmondta! - feleltem, mint aki soha nem volt biztosabb még semmiben. - Izuna vagyok. Most költöztem ide, ezért szerettem volna megismerni a környéket. Bár azt hiszem, ennyire nem akartam megismerni.- pillantottam a fürdőrészlegeket elválasztó falra húzott szájjal. - Ja és nem vagyok kislány! - tettem hozzá durcásan.

A hölgy mosolyogva leszegte fejét, ekkor alkalmam nyílt jobban szemügyre venni Őt. Egyik ujján egy jegygyűrű ékeskedett. Nem csoda, hogy egy ilyen szép nő hamar elkelt. Nem is tudtam, hogy lehet ékszereket hozni a forráshoz. Legközelebb nem hagyom otthon majd én sem őket. Ami még szembetűnő volt, azaz amik még szembetűnőek voltak, azok a mellei. Hogy lehet azokat egyáltalán cipelni? Hm, jobban megnézve biztosan azért ilyen izmos. Milyen jó lehet! Akármerre megy, mindig edzhet pusztán azzal, hogy sétál.

- Benned kit tisztelhetek? - érdeklődném meg kíváncsian, egy apró mosollyal díszítve. Miután megkapnám a választ, egy szintén fontos kérdést tennék fel neki, ami már babrálja az elmémet egy ideje. - Szóval Ame, tudsz valami jó étkezdét a közelben? - tudakoltam meg reménykedve, csillogó szemekkel.

**Ayanokoji Takashi** Vas. Okt. 09 2016, 00:06

Kislányos bájadon és válaszaidon jókat mosolygott a nő, minden bizonnyal durcásságod és humoros felfogásod üdítő színfoltja lehetett napjának. Csillogó szemű kérdésedre egy hasonlóan csillogó szemű választ kaptál.
- Persze hogy tudok! Van egy jó hely nem messze innen. Kövess! - Pattant ki anyaszült meztelenül a hölgyemény egyenesen az öltözőre mutatva. Törölközőjét útközben rápasszolta a vállára, hogy még véletlen se álljon útjába. Mire észbe kaphattál volna már el is tűnt a szempárod elől. Akad egy kis időd gondolkozni, hogy vajon vele tartsál-e, de mire épkézláb döntésre jutnál, már meg is jelen előtted és kiránt a fürdőből. Akarva-akaratlanul is észreveszed abnormálisan fitt, mégis nőies testét, ahogyan a gyöngyöző vízcseppek kecses táncot járnak idomain és lágy domborulatain. Egy átlagos kunoichi már ezért bálványozná őt, esetleg példaképként is tekintene rá, de te... Ki tudja? Egy biztos, egy napra két plusz meztelen test látványa elégnek mondható. Ame noszogatna az öltözködéssel és dicsérné a hajad, az ő szavaival élve "méh csípte ajkaid" és aranyos kis pofidat. Nem vinné túlzásba, de látnád rajta hogy kifejezetten lelkes, nem sok válassza el hogy megcsipkedjen téged.
Ha engednél a lágy noszogatásnak és vele tartanál, egy könnyed séta részese lennél.
- Szüleid merre vannak? Azt ne mondd, hogy egyedül költözöl ide! - Ütné fel fejét az egyik kérdés. Kíváncsian figyelné válaszaidat Amaya, egy-egy rakoncátlan tincset visszatessékelve kellő helyére.
- Milyenek voltak az akadémiai évek? - Itt egy kis szünet következne minden bizonnyal, hisz olyat kérdezne ami váratlanul érne. Nem várná meg, hogy átgondold a dolgot és folytatná is. - A karodból kiindulva. Láttam a fürdőbe, hogy van egy mélyebb bibi rajtad. - Itt egy szinte anyai mosoly ülne ki az arcára, jelezvén, hogy bizony nem muszáj válaszolnod.
Kis idő elteltével elérkeznétek az említett étteremhez. A nő vezetésével leülnétek egy szép, négy személyes asztalhoz. Az étterem közép gazdag embereket vonz be, vagy legalábbis ezt vélnéd felfedezni. Szép, üdítő színek uralkodnának a helységben, még a pincérek is hoznak egy széles mosolyt a rendelések mellé.
- Étlap nincs, de egyet se félj, majd én rendelek neked! - Legyintett egyet kezével egy pincérnek, aki minden bizonnyal ismerőse lehetett, hiszen azon nyomban biccentett is. Ilyenkor egy kis idő nyílna kérdezősködésre, amit nyugodt szívvel ki is használhatnál. A nő pohara szélét simogatná ujjával, merengve valamin, esetleg régi emlékeken.

Ajánlott tartalom