A Tenchi híd romjai

A Tenchi híd az elmúlt évek során pusztult el titokzatos körülmények között. A csata, ami a területen zajlott még ma is könnyedén nyomon követhető akár annak gigantikus nyomaiban, akár a környező települések pletykáiban.

//Gai-senpai//

Hazaértem. Sikerült a vizsgám. Otthon anya hatalmas vacsorával fogadott. A vacsora után aludni mentem, mind a vizsga, mind az utazás igen csak kimerített. Másnap reggel felkeltem, és okulva a vizsgán történtekből úgy terveztem, kimegyek edzeni, rengeteget kell még edzenem. A legszükségesebb felszereléseim összepakoltam, és így neki is indultam. Hátamon a virágokat lepecsételt tekercsem, nyakamban a nagyúr nyakláncával kisétáltam.
- Mikor jössz haza? - kérdezte anya.
- Nem tudom. Este. holnap. Egy hét múlva. - válaszoltam. Tényleg nem tudtam, akkor fogok hazajönni, ha eleget edzettem. Magam mögött becsukva a kaput elindultam az erdőségbe, ahol átvágva a Tenchi híd mellett elsétálva elérek a kiképzőterephez. A sűrű fák között sétálva úgy érezte, mintha követnének.
~Remélem senki sem köt most belém. lehet, hogy megkaptam a címet, de nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel~ gondoltam magamban. *Majd erős leszel* szólt hozzám a rideg és ijesztő hang. Kiértem az erdőből, már láttam az óriási híd maradványait. Mikor odaértem, egy kisebb sziklára ültem le, kicsit szemlélni a tájat. Ez a hely mindig megnyugtatott.

A sziklán ülve hirtelen egy hangos csatakiáltásra lettem figyelmes. Ekkor azt vettem észre, hogy egy hatalmas farönk zuhan egyenesen felém. ~Mi a franc ez?~ kérdeztem magamban, miközben gyorsan oldalazva bukfenceztem egyet a talajon, párat forogva a fűben. Onnan felpattanva már dobtam is magam elé tekercsem, melyben a virágok vannak lepecsételve.
- Ki van ott? - kérdeztem hangosan. Térdelve a tekercs fölött biztonságosabban éreztem magam, ám nem tudhattam, ki támadhatott rám, így csak vártam. Vártam a választ, és reméltem, hogy meglátom a támadómat.
- Utoljára kérdezem. Ki van ott? - hangom már sokkal vadabb, dühösebben hangzott, mint az iménti figyelmeztetés.

Tekercsem fölött térdelve vártam, hátha valaki nekem ugrik a bokrokból, de nem így történt. Egy hang szólt, szinte mellőlem. Egy férfi állt az imént kidőlt rönkön. Hosszú, fekete haja arcába lógott, talán ezért nem vett észre.
- Majdnem megölt - háborodva szóltam felé. *Öld meg* szólt a hang. Már megfordult nekem is a fejemben, de akarni tudtam, mit csinál erre egy ilyen ember. A ruházata igen csak bele tudott olvadni a környezetbe, és igen gyors lehet, ha egy pillanat alatt itt termett, úgy, hogy észre sem vettem. Kezdett érdekelni a férfi. Elvégre lopakodó képessége nem rossz, valamint valahogy ez a hanyag külső is figyelemfelkeltő volt számomra.
- Miért döntötte rám azt a fát? - kérdeztem már nyugodtabban. Tekercsem felvettem és összehajtottam, ám még mindig fel voltam készülve egy közeli támadásra. De érdekelt, ki is lehet ez az ember.

~Ez elképesztő. Összetört egy fát, szimplán rúgásokkal. Kemény egy fickó lehet, az biztos~ pörgött az agyam, miközben beszélt hozzám. Talán nem is kell tovább keresnem, hisz pont egy ilyen embert kerestem, akinek fizikai ereje jóval meghaladja az átlagot. Nem szólva arról, hogy vak. Bár így is a fizikai ereje mellett az érzékelése is igen csak magas szinten áll.
- Egy mestert keresek, aki segít erősebbé válni. Sokat kell edzenem, hogy erősebb legyek. - mondtam neki. talán belemegy abba, hogy tanítson engem. De lehet, hogy csak egy hóbortos vak, aki puszta véletlenből törte szét azt a fát, melynek egy része ott hevert előttem. *Segíthet nekünk* ~Tudom~ beszélgettem a belső hanggal. Különös volt. A hang mindig arra utasított, hogy öljek, de most azt mondja, hogy a hasznomra válhat ez a férfi. Elhatároztam, hogy rávegyem arra, hogy segítsen. Bármilyen eszközzel.
- Segítesz nekem? Egy ilyen erejű férfira van szükségem - fejtettem ki kérésem, majd hozzátettem - A jutalom természetesen nem maradna el. - mondtam, bár egy kicsit halkabban. ~Ha segít, akkor talán még ma elhagyhatom ezt az országot~ tűnődtem, mikután feltettem kérdésem. Sőt talán még segíthet is ebben.

A férfi jogos dolgokat vetett fel. Elismerte, hogy nem tanár, de ad egy esélyt nekem, hogy bizonyítsak neki. Nem volt kizárva, ha nemet mond, hátba támadom, de valamiért nem éreztem ennek most a szükségét. Végtére is belement, ha sikerül átmennem a vizsgáján, akkor harcművészeti technikákat tanít nekem, ami a fizikai erőm növeléséhez szükséges. Ekkor mondta, hogy rúgjam minél magasabbra a farönköt. A fa nem volt kis méretű, és még a próbálkozások előtt letisztázta a szabályokat. Ez az ember képes látni engem, a mozdulataimat anélkül, hogy rám nézzem. Félelmetes. Vad, és ijesztő. Ez tetszett. Talán tényleg belefutottam Jashin-sama ajándékába? Talán ő küldte nekem ezt a férfit? Nem tudtam. csak annyit, hogy teljesítenem kell egy feladatot. Nyakamban levő nyakláncomhoz nyúltam, majd megcsókoltam. Visszatettem, és a rönk elé álltam.
- Elfogadom a kihívást. - ennyit mondtam. Éreztem rajta, ez a férfi nem a beszélgetésről híres. Ez is tetszett.
A rönk előtt állva gondolkodtam, miképp is lehetne egyáltalán megmozdítani a lábammal, nem hogy a lombok fölé rúgni. Egy terv jutott eszembe. Ugyanaz lehet a technikája, mint amikor a Sorozást tanultam. Erőnlét és edzés. A lábamra kötöttem a súlyokat, majd megpróbáltam először a Shusin-nal chakra-t vezetve a lábammal belerúgni, inkább alá, hátha megmozdul. remélhetőleg nem törik el a lábam, a farönk nem volt kicsi, így csak reménykedtem, hogy elegendő chakra-val a lábamban, használva egy gyorsító technikát, sikerül elmozdítanom. Belerúgtam.
Ha sikerül, akkor megismétlem mindaddig, míg bírja a lábam. nem 10perces edzés lesz, ezt már előre láttam. Ha sikerül felrúgnom a magasba a farönköt, akkor egy bizonyos idő után súlyok nélkül is megpróbálom, hisz akkor még gyorsabban tudom majd mozgatni a lábam. ~Jashin-sama, segíts nekem és adj erőt~ mondtam magamban, miközben belerúgtam
//Akkor most leírjam, hogy sikerült? ha nem akkor bocs:S// A lényeg, hogy ne egy-két perc alatt jöjjön össze egy szép magasság. A sikert pedig, igen, írd le. Legalábbis az alapján amit a végén írtam, hogy a fószer szól neked.
A rúgás sikerült, bár a lábam megfájdult, a tanulni akarás vágy felülkerekedett, és még egyszer belerúgtam. Ismételve a farönk már-már elhagyta a talajt. Lassan úgy éreztem, megtaláltam a szinte tökéletes áramoltatást, melynek következtében a farönk egyre magasabbra emelkedett. Ekkor szólt hozzám a férfi ismét.

A fadarabot sikerült megfelelő chakramennyiséggel magasra rúgnom. Ekkor a mester közölte, sikerült átmenjek ezen a kisebb méretű vizsgán, és bele is kezdett egy igen erős Taijutsu tanításába. Nem értettem először, miért is kell egy farönköt a magasba rúgni, ám mikor bemutatta a technikát, csillogó szemeim tekintete után megértettem.
A technika lényege, hogy ellenfelünk, ami ez esetben a farönk, a lehető legmagasabbra kell felrúgni, hogy a levegőbe kerüljön. Utána ugrunk, majd a levegőben támadásokat viszünk be rajta, és a végén a földbe döngöljük. A farönköt a mester egy rúgással a földbe süllyesztette. Iszonyatosan erős technikának tűnt, hasonlót sem láttam ez előtt. Hihetetlenül tetszett a technika, ezért elterveztem, hogy minden áron meg fogom tanulni. Először is a magasba kell ismételten rúgnom a fadarabot, majd utána ugorva kell a levegőben ütnöm, és egy végső csapással a földbe küldenem. A hatás fogja mutatni sikerem eredményét, elvégre ha sikerül elsajátítanom.
Neki is kezdtem. Kaptam gyakorlásképp egy rönköt. A már szinte betanult módszerrel sikerült felrúgnom a farönköt, nem elsőre, de sikerült kellő magasságba rúgnom. Jöhet az ugrás. Leguggoltam, hogy legyen kellő indulási erőm, majd szintén chakra-m használva megpróbáltam a farönk után ugrani. Ám korántsem sikerült a fával egy vonalba ugranom. Miután leérkeztem, újra próbáltam, most a fadarabot sem rúgtam olyan magasra, hanem épp addig, amíg fel tudok ugrani. A farönk felrepült, én pedig utána ugrottam. Már majdnem elértem, de már kellő ütőtávolságba kerültem hozzá. Megpróbáltam ráütni egyet. Mivel szinte mögötte voltam, egy oldalról indított ütést vittem bele. Ám kezem megakadt a rönkben, nem tudtam kellő erővel megütni, így egy pillanatra elvesztettem egyensúlyom. Sikerült újra normális helyzetbe kerülnöm, ekkor azonban már lefelé tartottunk.
A földön ki kell terveznem az ütések és egyéb támadások sorozatát, és csak utána szabad felugranom. A farönk mögé álltam be, ugyanúgy, mint a levegőben. Jobb kezemmel egy oldalról jövő ütést, inkább suhintást vittem be a fába, melytől fordulni kezdett. Ez után kezem behúzva én is tovább fordultam, és bal lábbal vittem be egy rúgást. Onnan tovább fordulok, míg lendületben vagyok, majd bal könyökömmel is tovább forgattam a fadarabot és végül bal lábammal egy végsőt rúgtam bele. Meg kell próbálnom, miután rendesen megvan a mozdulatsor. Ha ellenféllel találkoznék, és védekezik, akkor az egyik oldalról jövő támadásom a másik irányból kontrázok majd. Mégse olyan egyszerű, mint ahogy kinézett.
A mozdulatsor megvolt.
- Próbáljuk ki élesben – mondtam halkan, majd a fadarabot felrúgtam a magasba. A fadarab felrepült, én pedig utána ugrottam. Azzal nekikezdtem a sorozatnak. Szél nem volt szerencsére, csupán a repülésből létrejött ellenszél, de ez még tűrhető volt. A fadarab mögé kerülve vittem be az első ütést, melytől a fadarab megfordult, majd kezem behúztam. Ráfordulva jöhetett a rúgás. Lábam kissé megakadt, nem volt elég erőm átfordulni. A fadarab leesett a földre, újra csináltam.
Megpróbálom a bal kezemmel az első ütést, majd utána a jobb lábammal egy forgó rúgást, így ha megakadok sem esek ki a fordulatból, hisz másik irányba fogok támadni.
Repült a fadarab, én pedig már az árnyékában repültem felfelé, utána. A fadarabba ütöttem egy hatalmasat bal kezemmel, majd kicsit bal irányba fordulva jobb lábbal rúgtam bele. ~Ez az, ez jó lesz~. A fadarab megfordult, majd jöhetett még a forgás erejéből ki tudtam hozni, hogy jobb könyökömmel is ráüssek egyet. A fa ismét megpördült, Majd elértük a végpontot. Most jön az a rész, ahol lefelé fogunk haladni. De ennyi nem volt elég. *Végezd ki* szólt a gyilkos hang. Egyre gondoltunk, a fadarab fölé kerültem, majd egy végső rúgást bevittem. Lábam a magasba emelve lesújtottam, melytől a fa a föld felé indult igen csak erőteljes sebességgel. A földbe csapódott majd széttört. Leérkeztem. Kezeim leporolva örültem a látványnak. A fa darabokra volt törve. A mester felé fordultam. Nem láthatta, mit műveltem a levegőben, de a végeredményt ő is érezhette valahogy. Kíváncsian vártam, mit fog mondani.