A Kannabi híd romjai

+3
Raion Tensei
Kenshiro Karu
Kanmiru
7 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Kannabi híd romjai Empty A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kanmiru Szer. Márc. 31 2010, 21:08

Egy hatalmas szakadékon átívelő híd romjai. A híd egykoron megkeserítette a Fű Országának életét, de a Harmadik Ninja Háború végén, amikor a hidat végül lerombolták a Föld ninjái ki kellett, hogy vonuljanak, és a háború befejeződött. Innentől kezdve az ország nagy részének szemében Hatake Kakashi és a már hírhedt Namikaze Minato, a híd lerombolói, hősök lettek, ez pedig nyomot hagyott az országok kapcsolatán.
Kanmiru
Kanmiru
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándorló szerzetes ninja
Chakraszint: 310

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kenshiro Karu Kedd Júl. 23 2013, 22:53

// Harc a fűért - 1 front //


Pontosan jól tudtam sőt szinte éreztem a csontjaimban, hogy egyszer el fog jönni ez a nap is amikor majd ki kell állnom a klánomért az országomért. Bár az utóbbi nem jelentett túl sokat számomra abból a szempontból, hogy nem az országot szolgáltam hanem inkább a célt. A magasabb célt ami a személyes bosszú volt. Amikor besétáltam a körbepillantottam és igyekeztem megfigyelni az emberek arckifejezését. Egy emberről nagyon sokat elárul az arca. Sokaknak borongós vagy rossz kedvük volt. A támadás amire vártunk a jelentések szerint mindent elsöprő lesz. Bár egyes források szerint maga a Tuchikage nem vesz részt a hadmozdulatban, mert Sunagakure ostrománál vesz részt és igazgatja a sereget. Ettől a fronttól az várja a források szerint, hogy egészen konoháig nyomuljon meggyengítve azt és szövetségeseit. Ez azt jelentette, hogy keresztül a fű országán és kusagakurén és ami nekem számít a kenshiro birtokon amit most építettünk fel... Ezt nem hagyhattam... 
Egy külön a klánnak részére kialakított sátor felé tartottam. Út közben láttam pár ismerős arcot akiknek intettem, de senkinek nem köszöntem oda. Ez a búskomorság ami a levegőben terjengett valahogy átragadt rám is. Talán nem is a búskomorság hanem a vágy, hogy a pokol fenekére küldjek minél több iwagakurei harcost. Mondanom sem kell, hogy még az öreg is eljött segíteni. Itt van mindenki aki élt mozgott és képes volt harcra a birtokról köztük Kazuya is akinek nem kellett volna eljönnie de végül úgy döntött, hogy segít nekem és fedezi a hátam. Az öregen és rajtam kívül szinte senkivel nem beszélt. Sokszor napokra eltűnt a birtokról és csak hetekkel később bukkant fel. Mindezt elnéztem neki. Ő volt az egyetlen akitől a kekkei genkai képességemmel kapcsolatos technikákat tudtam tanulni. Ha jól tudom rajtunk kívül a jelenlegi Mizukage képes egyedül arra, hogy használja ezt az elemet. Mire odakerülök, hogy megütközzek Terumi Meiel szeretném a lehető legmagasabb szinten irányítani az örökségemet amit Haru hagyott rám. 
Akik észrevettek amint keresztül vágok a táboron azok gyilkos és elszánt harcost vélhettek felfedezni bennem. A tépett piros kabát alatt a chuunin taktikai mellény, hátamon kilógó markolat jelezte, hogy ezúttal a teljes felszerelésemet elhoztam... Nem fogom félvállról venni a fenyegetést és a végsőkig küzdök, hogy megvédjem a klánomat!
 
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Raion Tensei Szer. Júl. 24 2013, 11:21

 előzmény




Hősünk elcsépelt volt, és fáradt, de Mirubi volt jelenleg a legközelebbi ismerőse, hiszen együtt már pár napalatt sok mindent megjártak. Sőt már már tudnak mindent egymásról. Kiadta Rainak hogy Fű országért harcoljon, ezért csatlakozott Itanashi árnyához, és követte erejét, majd a kihelyezett frontot vette igénybe.




pár órával előbb


Hősünk félt hogy itt majd fejvadászok is lesznek. Ezért még a beépülés előtt felvett egy másik alakot, melyet már használt Gonza ellen, egy csábító hosszú hajú lányét, shinobi felszerelésben, továbbá földklónjának egyetlen parancsot adott ki vele együtt csatlakozzon a harctérre




Harc a fűért. First Step - we will WIN THIS!


Mikor oda értek ő és a Klónja, keresgélt, a sok shinobi között nehéz volt a chakrákat kiszűrni, nyüzsgés volt, amivel füle sérült, szanaszét fura jelenlétek. Érzékei miatt nehéz volt kiszűrni a gonoszt, viszont nagyon erős tudatot fedezett fel egy irányból, valaki tökéletes shinobi példát mutatott, bár csak a chakrája volt egyoldalú, nem szét szórt mint a többié, Mirubi aztmondta keressem fel testvérét, Karut, és Itanashit, hiszen ők ketten szintén szervezet béliek. Itanashi chakráját megismerte volna bárhol, de még nem találta, viszont az a chakra melyirányába elindult, hasonló volt Mirubiéhoz, csupán más irányú. Ekkor meglátott egy srácot ki piros köpönyegben vágott át a táboron, majd klónjával felé indult, nem követte, csupán megfigyelte, várt a tökéletes alkalomra, és megpróbált a sorban mellé állni, úgy hogy klónja a másik oldalról fogja körbe. Az alkalmat várta hogy fejében kérdezősködjön, vagy csupán bepillantást nyerjen, de még nem fedett fel mindent, ezért csak egyes szinten használta képességét, hogy ne vegyék észre a sötétségét. Majd mikor Karuhoz fordult, ki éppen készült be haladni a Kenshiro sátorba, gyors leszólította.
- Kenshiro Karu? Mirubi rokonjával van dolgom? 
Szólt a vékony hangú lány hangján, majd klónja megállt mellette, olyanok voltak mint az ikrek, de csak a lány árasztott iszonyatos chakra mennyiséget.
Raion Tensei
Raion Tensei
Játékos

Tartózkodási hely : N/A


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 923

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Itanashi Pént. Júl. 26 2013, 03:28

A Gőz országba tett út véget ért, a fiú végre megtalálta Mirubi-t, aki egyből feladatot adott a számára.
~Harcoljak, a Fűért? Hiszen nem tudja, hogy honnan is jöttem pontosan?~ csodálkozott magában. ~Indulj, Itanashi~ parancsolta meg a hideg, mély hang. A fiú ekkor lehajtotta fejét, elfogadva küldetését, majd lassan elért rég elhagyott otthonának határára. Még az átlépés előtt felvette jól megszokott álcáját, amely segít neki elbújni a kíváncsi szemek elől. Habár, miért is izgulna? Ki emlékszik még rá? Az arcára, a nevére. Kicsoda ő, kérdeznék sokan. Akit a városban ismertek egykoron Sendo néven már meghalt. A balesetben veszett oda, a tűz mindent elpusztított, őt is, az anyját is, az egész házat, benne minden értékükkel. Rég volt már, nagyon rég. A határon átlépve az erdőségen keresztül halad befelé, a felállított tábor felé. Karu segíteni fog neki, ebben biztos volt, valamint Raion is itt van valahol. Habár az országot már egy ideje elhagyta, az emlékek, melyeket még gyerekkorából maradtak, segít rátalálni a helyre, ahova indult. A Kannabi híd maradványait tűzték ki tábornak. Szimbolikus hely minden Fűben nevelkedett személy számára. A híd, amely megóvta az országot a pusztulástól. Azonban most fordul a kocka. ~A híd új értelmet fog nyerni, az átjáró, amely ajtót nyitott a pusztításnak. Egy kapu, amelyen a félelem és a káosz útnak indul, hogy szétterjedjen a világban. A pokol hídja~ gondolkodott magában, miközben a fákon ugrált. Már látta a sátrakat. Gyorsan közelítette meg, majd az utolsó fáról leugorva megállt a földön. Kihúzta magát, köpenyét behúzva, csuklyáját hátradobva, álarcát elrejtve lépett előre. Az álcáját aktivizálta már, nyíltan lépve be az első sátorsorok közé. Feltűnésmentesen, csendben indult tovább, keresve Karu-t, aki segíthet neki. 
- Kenshiro Karu - szólította meg az előtte álló fiút, miután belépett a sátorba. A kenshiro-k sátra igen nagy méretű volt, csupán pár személy tartózkodott benn. - Üdv újra. Mirubi küldött. - remélte, ennyi elég lesz, hogy ráismerjen volt társára.

 
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Yamato Szomb. Júl. 27 2013, 00:45

//Jiraiya, Tobi- Harc a Fűért! kaland//

Gőz országából elegem lévén újra útnak indultam, hiszen rengeteg lehetőség van a tanulásra és a tapasztalat szerzésre, erre pedig nem egy turista paradicsom, sokkal inkább egy ninja falu lenne alkalmas erre. Ayanéval a Gőz országát elhagyva az egyetlen lehetőségünk a Tűz országa volt, a határvidékeken a háború miatt komoly ellenőrzés volt, de Sunából a papírjaim meggyőzték az ellenőröket, hogy szövetséges vagyok, így átengedtek. Ahogy viszont a határvidékeken nem messze a hang országának határától egyre többen sugdolóztak arról, hogy Iwagakure és szövetségesei megindultak Kusa ellen, aki viszont Suna szövetségese, így tudtam, hogy mi a feladatom és kötelességem, nem is nézve, hogy mennyi fejlődési és előrelépési lehetőséget nyújt a háború, ugyanakkor egy koporsó szerzésére is igen csak jó az esély. Egyből el is döntöttem, hogy segítségükre sietek, így arra vettem az irányt.
Ayane hiába volt nálam képzettebb shinobi nem bírtam volna el, ha őt is elvesztem, így egy újabb ellenőrzés után a faluban helyeztem el.  Hogy visszatérek, abban szinte 100%ig biztos voltam, amit viszont nem igazán tudtam, hogy kit kell keresnem, így a faluban kérdezősködve elvezettek a falu vezetőjének helyetteséhez, aki miután közöltem jövetelem okát egy hídhoz vezényelt és egy Kenshiro Karu nevű fiatalt kellett keresnem, röviden elmagyarázták a tábor helyét, majd útnak engedtek. Még egy gyors búcsú Ayanétól, majd Takeshival az oldalamon vettem egy sátrat és hálózsákot az egyik boltba, majd a kijelölt helyemre indultam.
Megérkezvén egyből a katonák vezetőjét kerestem meg és jelentettem, hogy ugyan nem vagyok a falu ninjája, de szövetséges faluból jöttem el engedéllyel. Meghallgatás után egy közlegényt hívott oda, hogy mutassa meg a helyet, ahol tábort verhetek. Megköszöntem az elfogadást, majd követtem a kirendelt idegenvezetőm. Szerencsére még volt egy üres sátor hely nem messze a tábor egy védettebb helyén. Elfoglalva a helyet még a fiú egy gyors útba igazítást is adott. Megköszöntem, majd a sátorba vonultam, ahol kihelyeztem a fegyvereim, majd a széles övtáskát megtöltöttem azzal, ami kellett: 3 kunai, 5 shuriken, dróthuzal, 3 színes tekercs, 2 füstbomba, rugós kés, maszk, emellett az övemre csatoltam az egyik kulacsom, amibe víz van, 1- 1 pengevető a csuklómon, feltöltve pengékkel, 2 ninjato, így indultam, hogy esetleg a vezetők beszédén is halljam.

//Ami akkor jelenleg a kezem ügyében van:
1 széles övtáska: 3 kunai, 5 shuriken, összetekert dróthuzal, 3 színes tekercs+ Ocú tekercse, 2 füstbomba, rúgós kés és a légszűrős maszk
1 kulacs, 2 pengevető a csuklókon, 2 ninjato//


A hozzászólást Yamato összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 06 2013, 23:17-kor.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Aug. 05 2013, 19:01

// Harc a Fűért //

Kürtök hangja hallatszott minden felé. A tábort betöltő embertömeg monoton morajlását a szaporán dörgő léptek váltották fel. A füvet, ami kezdetben a tisztást teljes egészében beborította, már alig lehetett észlelni. Helyét felváltotta a por és a föld, amit a ninják hordtak össze a talpukkal. Mondhatni hogy rossz ómen, hogy eltapossák a füvet, de ilyen helyzetben nem tehetnek mást. Mindenki félbehagyta a beszélgetést és elindult a magas, tornyos emelvényre ami a tábor közepén foglalt helyet. Körbevették a tornyot. Sok ninja gyűlt össze. A legtöbbjük Kusagakurei, valamint Elveszett vagy Vándor ninja. Könnyedén ki lehetett szúrni, hogy mely emberek vannak itt a pénz miatt és melyek azért, hogy segítsék az akciót és megvédjék az Országot. Valamint, itt vannak azok az emberek, akiknek teljesen más érdekeik vannak. Amint mindenki megérkezett és elhelyezkedett, a toronyban lévő négy shinobi felemelte a kezét, mire a tömeg fokozatosan lecsillapodott és elcsendesült. A toronyból, kopogó lépések zaja járta át az egész századot. Mindenki feszülten figyelte a parancsnokot, hogy vajon ki fogja őket a csatában vezetni. Talán Enraku a falu vezetője? Egy ilyen pozícióra Ő lenne a legalkalmasabb. De sajnos nem. Egy jóval fiatalabb arc bukkant fel a toronyban. A belső lépcsőn felérve, mindenki láthatta az arcát. Az összetákolt torony oldalai lenyitódtak, így mindenki láthatta a vezetőt egészen a bokájától a feje búbjáig. Egy húszas éveiben járó shinobi állt a magaslaton, barna hajjal és szemmel. A ruházata egy fekete, ujjatlan kezeslábas, valamint egy Kusagakurei mellény és nadrág. A szokásos ninja szandált viselte. Egyetlen egy kiemelkedő dolog volt rajta, az pedig a Parancsnokoknak járó ujjatlan köpeny, zöld foltokkal és a hátán a Falu jelképével. A megjelenése egy fiatal, ámde vérbeli shinobit mutatott nektek és a kisugárzása is erről árulkodott. Valószínűleg nem véletlenül lett ennek a századnak a vezetője. A tömeg csak nézte a parancsnokot, majd amint mindenkinek sikerült végigmérnie, tapsvihar és éljenzés törte meg a csendet. Volt néhány idősebb és befolyásosabb Shinobi a tömegben aki már látta ezt a ninját, de a legtöbben nem voltak vele tisztában, hogy ki is Ő és mire is képes. A Tömeget hamar elcsendesítette a négy testőr, ahogy az imént is, így a Parancsnok megkezdhette a beszédét. Megköszörülte a torkát, majd becsukta a szemét. Hatalmas csend állt be a tömegben és a környező erdőben is. A szél sem fújt most, minden nyugodt volt. Csak annyit láttak az emberek, hogy a parancsnok kinyitja a száját.
- Shinobi...
Hallatszott a hang a tömegben. Bár a Parancsnok csak suttogott, de a hangját mindenki hallhatta tökéletesen és tisztán. Ha nem látták volna, hogy a Parancsnok beszél hozzájuk, nem tudták volna megállapítani sem a hang irányát, sem pedig az erejét. A Suttogást mégis tökéletesen hallotta mindenki.
- Shinobiként sok mindent tapasztaltam és sok mindent megéltem már. Most pedig újra eljött az idő, hogy átéljem ugyanazt még egyszer. Újra meg kell védenem azt, ami fontos számomra. 
A hangja egyre csak erősödik, míg végül a suttogásból, emelt hangerejű beszédhangra vált át.
- Mind azért vagytok itt, hogy megvédjétek a Hazátokat, Falutokat és a Családotokat! Azért jöttetek el ide, hogy megvédjétek azt, ami a legfontosabb számotokra! Azt a helyet ahol éltek, azokkal akiket a legjobban szerettek! Ti Kusagakurei Shinobik fogjátok eldönteni a Fű Országának sorsát! Rajtatok áll, vagy bukik minden! Ha elbuktok, akkor mindaz amit szerettek, ami valaha is kedves volt nektek, veletek bukik. Vagyonotok, családotok, feleségeitek, testvéreitek és gyermekeitek is. Harcoljatok hát bátran és elszántan, félelmet nem ismerve! Mutassátok meg, hogy nem ismertek félelmet! A Szikla most meg fog remegni és végül megreped, porrá, majd később földé válik. A Földből pedig új élet kezd el növekedni. A Fű borítja be a világot, így a természet velünk van! Félelmet nem ismerve kell szembeszállnotok a túlerővel! Hazai terepen vagyunk, így előnyben is! Bízzatok társaitokban és tegyetek meg mindent a Jó Ügy érdekében! Készüljetek fel a harcra, ragadjatok fegyvert a Béke érdekében! Ha ezt a csatát megnyerjük, akkor a többi nem okozhat gondot!
Fejezte be a parancsnok, majd miután az utolsó hangot is kipréselte a szájából, azon nyomban megfordult, majd elindult lefelé a lépcsőn, a torony belsejébe. A Négy ninjából három utána ment, egy pedig ott maradt. A tömeg éljenzésben és tapsviharban tört ki. A legtöbbeket feltüzelte a Parancsnok beszéde, csak egy jó zene kellett volna alá. Az ott maradt ninja, felemelte a kezét, mire a tömeg elhallgatott ismét.
- A Parancsnok, Tokuzen-taichot hallottátok! Az Orvosi osztag, maradjon a táborban. A többiek kövessék a Parancsnokot és segédeit a harctérre! Felkészülési időre tíz percet kaptok! Felismerni a Parancsnokot és a segédeit, a fekete, zöld foltos köpenyről fogjátok! Az Ö utasításaikat kell követnetek! Oszolj!
Adta ki az utasítást, majd kezével intett a tömegnek, mire mindenki ment a dolgára.



A Kannabi híd romjai Twr3
Tokuzen-taicho



~ Húsz perccel később ~


A századot öt felé osztották. Az Orvosi csapat a táborban maradt, ami 20 ninjából áll. A Másik négy csapatot találomra választották ki. Csapatok vezetője a Század Parancsnoka és a három segéde. Mindegyik csapatban 20+1 ember van jelen. Tensei, Karu, Itanashi és Yamato egy csapatba került, mégpedig abba, amelyik az erdőben bújik meg a bokrok és fák között, figyelve az eseményeket. A vezetőjük egy kunoichi. Egy másik csapat is megbújt az erdőben, közvetlen mellettetek. A Másik két csapat a Parancsnokkal együtt, a szakadék szélén, a nyílt terepen várta a támadókat, ahol a félig füves, félig poros talajon kívül, csak néhány, szellősen lévő fa adhat menedéket. A szakadéktól fél kilométerre volt az erdő, ahol Ti bújtatok meg. Maga a híd ami egykoron büszkén állt, már teljesen eltűnt. A szakadék Több tíz méter mély, az alján pedig egy kisebb folyó van, ami teljes egészében betölti a repedést, ami egészen messze nyúlik el. Maga a szakadék olyan 15-20 méter széles lehet. Egy tapasztalt ninja, át tud ugorni fölötte könnyedén. A másik oldal, szintén poros, kissé füves és a fákon kívül, néhány szikla is fedezéket adhat az ellenségnek. Azonban nekik nem egy erdő, hanem csak egy hatalmas hegy ad menedéket, kilométerekre a szakadéktól, így könnyen kiszúrjátok őket messziről.
Felvilágosítottak titeket arról, hogy mi is a dolgotok és hogy miért is bújtok meg. Persze erre már ti is rájöhettetek volna. A feladatotok, hogy megfigyeljétek az ellenfelet és várjatok a jelre, ami a támadás megkezdésére szólít fel titeket. Ti lesztek a "felmentősereg" amikor a Parancsnok jelt ad. A meglepetés erejével kell élnetek és a lehető leggyorsabban a csatatérre kell majd érnetek. 





~ Egy órával később ~


Dél körül jár az idő. A nap most tűz a legjobban és a perzselő meleget mindenki megérzi. Meggyötörtebbek a katonák is. Nem csoda, hogy az ellenség idáig kivárt. Bár nem látni teljesen tisztán ilyen messziről, de úgy tűnt, hogy a szakadéknál lévő csapat mozgolódik. Az ellenség közeledik. A legtöbben felmásztak egy-egy fára, hogy ellássanak az előttük lévő tömeg felett. Aki pedig ezt megtette, az láthatta, hogy néhány Iwagakurei shinobi tart sétálva a Kusagakurei sereg, vagy is a volt Kannabi híd felé. Alig vannak vagy 30-an. Valami nem stimmel. Egyre feszültebb a hangulat itt is a fák között, de közvetlen a szakadéknál még inkább. A Parancsnok kiadta az utasítást a szenzoroknak, hogy mérjék fel az ellenfeleket. Bár ezt ti nem hallhattátok, de gyorsan szert tettetek az infóra, ugyanis egy chakravevős kommunikációs csatorna volt fenntartva a két egység között és a híreket minden shinobi továbbította a mellette lévőnek, így a hír, hogy az ellenség a föld alatt támad, mindenkihez elért. Mint ha csak egy meccsen lennétek, folyamatosan kommentálták az eseményeket, hogy mindennel tisztában legyetek és a hírek mindenkihez elérjenek szájról szájra terjedve. A Parancsnok kiadta az utasítást, hogy kezdjék meg a támadást és robbantsák a talajt. Néhány Iwagakurei életét is vesztette, de feloldva technikájukat, a föld alól bukkantak fel a szakadék szélén. Körülbelül 80-90 ninja és még jön a többi. A levegőben ugráltak át és védősáncokat emeltek a Doton technikákból, így a fegyverek nem hatnak rájuk. Csend állt be. Több jelentés nem érkezett, ugyanis sok shinobi már most életét vesztette a Kusagakurei oldalról. A fák tetejéről jól láttátok, hogy hirtelen földpillérek emelkednek ki a szakadékból, majd szúródnak bele a Kusagakurei oldalra. Nyitva az út a sereg előtt. A parancsnok nem vár, már is kiadja a jelet, támadhat a megbújó csapat. A Negyven shinobi egyszerre indult meg. Mintha az erdő mozdult volna előre, úgy ugrottak ki a természet védelméből. Mindenki a harctérre tartott.


// Kérnék szépen tőletek egy részletes leírást, hogy hogyan készültetek fel, kikkel beszéltetek, mint csináltatok a tíz perces felkészülési idő alatt, valamint a karakteretek gondolatairól is kérnék pár sort, hogy mit gondol a taktikáról és a háborúról, aztán írhatjátok, hogy mentek mészárolni. De ügyesen, ugyanis a karakterhalál fennállhat. //


 

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kenshiro Karu Hétf. Aug. 12 2013, 11:11

Először megpillantottam Itanashit és tudtam, hogy most egy olyan bajtárs érkezett ide akivel már bizonyítottunk, a fiú meg is pillantott és meglepő, de azt mondta, hogy Mirubi küldte. Aztán egy hosszú hajú lány lépett be a sátorba akit szintén Mirubi küldött. Ezek szerint a fiú nem tétlenkedett azonnal megkezdte a szervezet megalapítását. Ennél jobb időpont nem is választhatott volna a segítség nyújtásra! 
- Gyertek be nyugodtan! - Mondtam a vendégeinknek majd Itanashi felé fordultam. A chuunin vizsga óta sok mindenen mentünk keresztül a fiatal Djukával. Ismerjük egymás mocskos múltját. Ennél nagyobb szövetségesre ha akartam sem vágyhattam volna. A fiú a vallását tekintve nem éppen ép elméjű de ha múltamban vájkálok rá kell jöjjek, hogy nálam sincs minden rendben. - Hogy kerülsz ide testvérem? Nem úgy volt, hogy Mirubival tartasz és segítesz neki? 
Ekkor hirtelen Kazuya szólalt meg a másik sarokból. 
- Drága nyugodtan leveheted az álcádat mert itt bent nincs rá szükség. Mellesleg üdvözlök mindenkit. Ha ti vagytok annak a fiatal kenshironak a társai akkor nyugodtan készüljetek fel itt a klán sátrában... - Azzal kazuya vissza ült a sarokba. 
- Hát igen fiúk szeretném bemutatni a klán előző vezetőjét Kenshiro Kazuyát aki mellesleg a mesterem is. 
Ám a kis ismerkedést félbeszakította a kürt hangja ami azt jelezte, hogy a parancsnok készen áll a haditervvel együtt. Amikor kivonultunk és meghallgattuk a lelkesítő beszédet egy kicsit talán én is elgondolkodtam rajta, hogy vajon az országért harcolok-e aztán rájöttem, hogy ezt a férfit is meg kell majd ölnöm valószínűleg ha átvesszük a hatalmat a fű országa felett és ő is életben marad. 
Az egész klánt egy tartalék csapatba osztották be. Oldalamon Itanashival, Kazuyával és a klánnal plusz az új fickóval úgy éreztem, hogy az egész világot le tudom győzni. Az erdőben lapulva egyszer csak meghallottuk a csatazajt majd jött az információ, hogy az iwagakureiek támadnak és hatalmas túlerővel kell szembenéznünk ezért azonnal harcba rendelték az egész alakulatot. Itanashi mellett futva a fiúra néztem és csak annyit mondtam neki! 
- Kérnék egy kis fedezéket testvér amíg elintézem ezeket a tetveket az első sorban. ZÚZZUNK!
Amint kiértünk chakrát áramoltattam a lábamba és az utolsó faágról olyan magasra ugrottam amilyen magasra bírtam. Elmutogattam a kellő kézjeleket és a levegőből mint egy élő lángszóró küldtem a tüzes poklot az ellenfélre. Akinek nem sikerül a föld alá menekülnie az azonnal életét veszti egy ilyen erejű támadástól, de az biztos, hogy letarolom az ellenfél első két sorát.
- KATON: Kariyuu Endan üvöltöm!
Mire visszaérkezem a földre remélem Itanashi besegít nekem és nem egy halom hullára érkezem! Közben látom Kazuyát aki a példámat követve egy harminc méterrel arrébb szintén élő lángszóróként bombázza az ellenfelet ám az ő technikája apróbb meteoritokat hív életre amik becsapódva még fel is robbannak. Óriási erővel vetjük bele magunkat a klánunkért folyó küzdelembe!
A támadásom után leugrok Itanashi mellé és várom az ötletét, hogy a mi oldalunkra billentsük a mérleget...
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Yamato Pént. Aug. 16 2013, 13:40

Tömeg, ami a háború miatt jött ide a fű országának oldalán, iszonyatos volt, ennyi embert nem igazán láttam még a Gőz országában sem, pedig a gyárfaluban sem voltak kevesen. A Homokban nem igazán volt ennyi ember kint, mivel a házakban sokkal kellemesebb volt az időjárás. Szinte olyan, mikor a magányos szarvasbogár véletlenül egy nyüzsgő hangyabolyba keveredett volna. Lassan a nyüzsgést megindította a kürtök hangja, ami a hívó jel volt a katonáknak. A hatás még inkább felfoghatatlan volt nekem, ahogy az a több száz ember elindult és a földet taposták, a por a nyakunkig felverődött, igaz engem nem zavart, hiszen a Szélben sem volt sokkal másabb a helyzet, de ott elég volt ehhez két labdázó kölyök is. A tömegben látszott, hogy ki az aki valóban a faluért harcol és ki az, aki csak pénzért, hírnévért vagy csak a szórakozásért van itt. Megérkeztünk a korábban látott emelvényhez, ahol négy shiniobi karemelése elég volt, hogy az egész nép elcsendesedjen. Egy fiatal fiú jelent meg az emelvényen, mire egy rövid csend után éljenzés, tapsvihar és egyéb reakciók jöttek. Nem nagyon tudtam, hogy mit tudhat az egyén és igazából nem is érdekelt, így csak csendben álltam. A négy testőre ismét elcsendesített minket, így végre jöhetett a buzdító beszéd. A beszéd tökéletes volt, akárki akármi miatt jött, úgy érezte, hogy neki itt a helye és akár itteni, akár falusi egy családnak éreztük magunkat, emellett érezhetően a harci kedv is növekedett. Vége a beszédnek és még a beszélő nevét is elárulták, aztán jött a várt parancs: "Oszolj!"
Tíz perc alatt, amit a készülődésre kaptunk nem igazán beszéltem senkivel, inkább átnéztem a felszerelésemet és bővítettem, mert szükségem lesz rá. Sajnáltam, hogy nincs elemem, a bábozás miatt, de hát ezt választottam, ezt kell szeretni. Magamra vettem a bábpáncélom, ami egyedül a kezemet és a fejemet nem védte ugyanis akkor csak hátráltatna, de így meg jól jöhet a harcokban, 3 dobókést, 2 fuuma shurikent, plusz minden fegyvert bekentem a nálam lévő méreggel, ha esetleg valakit eltalálok, az ne tudja folytatni a harcot. Nem tudom mennyire ismerik a háború szabályait a felek, de rövid gondolkodás után rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobb sérültet, mint hallottat gyártani, ugyanis a sérülttel foglalkozni kell, míg a hallottakkal nem igazán. A tervet sem ismertem igazán, bár azt is el fogják mondani.
A csapatokat 5 részre osztották, ebből az orvosi osztag a táborba maradt, viszont a másik 4 csapatot véletlenül választották, szinte sorsolták. Mi lettünk a felmentősereg, az úgy mond meglepetés hadosztály, akiknek a feladatuk, hogy meglepetést okozva az erdőből minél előbb a csatatérre érjünk.
Az idő körülbelül délre járt, szinte fájdalmasan gondoltam rá, hogy Ayane éppen a faluban ebédel, Takeshi meg a sátorban fekszik és valami maradék csontot rágcsál, de nem gondolhattam rájuk, mert nekem éppenséggel itt harcolnom kell. 3 gömböt vettem elő a mérgező füstös, a robbanó cetlist és a késest, amiből az utolsó volt többször használható, bár ha okosan csinálom, akkor a füstöt sem kell egyből elhasználnom. Iszonyatos meleg volt és közel távol nem volt víz, aminek a párolgása segíthetne egy kicsit. Körülöttem elég sokan egy fát néztek ki maguknak, így követtem a példájukat, a késes gömbre már be volt készítve a chakrafonál, így csak a jelre vártunk. Lassan meglátva az ellenséges sereget nem nagyon értettük, hogy mért vannak ennyire kevesen, de hamar megtudtuk, hogy legalább két- háromszor ennyi shinobi a föld alatt van. Lassan odaértek a szakadék szélére, majd föld elemmel sáncokat emeltek, így a fegyverektől nem kellett félniük, bár már volt hallottjuk, és még ugrálni sem kellett, hogy ki legyenek téve az esetleges támadásnak a levegőben. Az első támadást az a fiú intézte, akit meg kellett keresnem, ő pedig egy hatalmas tűzlövedéket indított, ami a környezetében lévőket úgy sülnek meg, mintha egyszerű élettelen húsok lennének egy serpenyőben. Elemezem a látottakat és rá kell jönnöm, hogy Ayane jól jött volna, hiszen a szél elemű technikáival besegíthetne a tűz elemmel rendelkező társamnak. Meg várva, míg a társam a földre ér, előveszem az egyik fuuma shurikent, majd megindítom rá a chakrafonalakat, amiket közben leszedtem a gömbről, majd a levegőbe ugorva eldobom az ellenfeleim felé, miközben, mint egy bábot irányítom, hogy minél több ellenfelet találhassak el vele, valahogy túl drága a fegyver, hogy én elveszítsem, ezért választottam ezt a módszert.

//Ami akkor jelenleg a kezem ügyében van:
1 széles övtáska: 3 kunai, 5 shuriken, összetekert dróthuzal, 3 színes tekercs+ Ocú tekercse, 2 füstbomba, rúgós kés és a légszűrős maszk, 3 robbanó cetli
1 kulacs, 2 pengevető a csuklókon 6- 6 penge kezenként, 2 ninjato, 3 dobókés a páncélba illesztve, 2 fuuma shuriken
bábpáncél//


A hozzászólást Yamato összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 13 2013, 20:58-kor.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Itanashi Csüt. Aug. 22 2013, 01:34

Belépve az óriási sátorba a fiú meglátta régi társát, karut, aki egy idősebb férfi mellett állt. Itanashi mostanra elfelejtette régi, csendben megbúvó énjét, kihúzva magát, díszes papi ruhájában sétált végig a benn lévők sorai között, egyenesen Karuhoz. Kérdésére nem akart válaszolni, tisztában volt azzal Karu is, hogy az álarca nem közönséges maszk, amely a kíváncsi szemek elől takarja a fiút. Az az időszak elmúlt. Mostanra az álarc egyfajta szimbolikus jelképpé vált a fiú életében. A mosoly, valamint a Vér kanjija testesíti meg az ő istenét, a Nagyurat. A Vér istene, kinek mosolya a halálba üldözi a lelkeket. A Vér istene, aki nevet a halandóságon, és arcba köpi az életet. A halál istene Ő.


Hívták őket. A fülsüketítő hang, amely összeterelte a bázis összes katonáját, majd egy lelkesítő bézsed után elindították a sereget. 
~Összetett egy terv~ mosolyodott el magában. Lényegében a híd két mészárszéket határol el. Gyors csata lesz. És véres. A sereg meg is indult a híd irányába, Itanashi és Karu egymás mellett ugrálva a fákon érkezik meg a kijelölt területre.
- Kérnék egy kis fedezéket testvér amíg elintézem ezeket a tetveket az első sorban. ZÚZZUNK! - szólt Karu, majd nekiugorva egy hatalmas lángcsóvát indított az ellenfél első sorának.
~Fejlődött.~ elemezte a mozdulatait. Karu a támadás után visszatért mellé, a fiú ekkor már a földön állva várt.
- Arra lődd a tüzet - mutatott jobb kezével az előtte lévő nagyobb területre. Itanashi tudta, hogy a lángcsóva nem ér el odáig, nem is ez volt a célja. Amint Karu együtt dolgozik vele, a tűzcsóvát kihasználva kezdi meg ő is a tömegoszlatást. Gyors kézmozdulatokat téve tenyerét a földre nyomja
- Doton: Tobi Tsubute- kiáltja el magát. A föld megremeg, a fiú előtti földdarab pedig széttörik, felemelkedik, majd a közel 30-40 darab sziklát a magasba emelve, akár a csúzli, úgy lövi neki a másik oldalon tartózkodóknak. A lángoló földdarabok könnyen megbonthatják a formációkat, megtörve ezzel az egységet. Ha pedig egy összeszokott egység megtörik, onnantól kezdve a harc is eldőlhet. A fiú sokat tanult a papoktól az egység és az egyszemélyes harcokról, így tisztában volt vele, mi a legmegfelelőbb fegyver nagy tömegek ellen. 
Amíg az ellenfél sorait nem bontották meg véglegesen, értelmetlen a közelharc, valamint a szakadék is akadályt jelent a pusztakezes harcoknak, így a fiú a távolban maradva bombázza a túloldalt a szikladarabokkal. 

~Sikolyok. Halálsikolyok lepik el a völgyet, megzavarva a természetet. A hang mindenen átvágva magát tör előre, nem kímélve élőlényt és tárgyat, teret hódítva magának. A sikoly, mely megrémítve az ellenfelet térdre kényszeríti, vérét követelve tör át.~

Itanashi tartja pozícióját, nem mozdul, amíg az ellenfél át nem lépi a szakadékot. Ha képesek átlépni, abban az esetben a fiú komolyabbra veszi a dolgot beleveti magát a közelharcba. A cél a távol tartás, így komolyabb erőkhöz fordul. Azonban amíg tudják tartani az oldalt, nincs mitől félniük, a támadók hullani fognak, vérük megtölti a szakadékot. A technikát nem viszi túlzásba, épp csak addig alkalmazza, amíg biztosan tudja tartani mind az oldalt, mind a chakrakészletét.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Tensei Zento Hétf. Aug. 26 2013, 11:12

// Jelentem véget ért a Yukigakurei küldetés, és ahogy ígértem itt vagyok.//


Előzmény:

Hősünket egy Yukigakurei kíséret kísérte el a hó országának határához, ahonnan ismét egyedül kellet hazatérnie a kis csapatnak, amit Zento és Amirei alkotott egy jounin követtel együtt. Mondhatni fél sikert értek el a küldetésen, mivel megszerezték a kereskedelmi szerződést, de Yuigakure nem csatlakozott ténylegesen a Víz szövetségének oldalára. Zento mondta Marának, hogy ennek következményei lehetnek, de valószínűleg a Víz szövetsége most már könnyedén megoldja, hogy csak ők kapjanak a híres fegyverekből. Zento első dolga volt, hogy jelentést tesz a Tsuchikagenak, és személyesen nyújtja át a kereskedelmi szerződést. –Jelentem. A küldetés során nem teljesen, de sikereket értünk el. Yukigakure nem csatlakozott a Víz szövetségéhez, de a Tűzhöz sem, viszont ami számunkra szükséges az megvan. - Nyújtja át a kereskedelmi szerződést. – Köszönöm fiam. Most az egész falu hálás lehet neked. - Simogatja meg a kage Zento kis buksiját. –Viszont egyéb forrásból a fülembe jutott, hogy a Tűz is megkapta ugyan ezt a szerződést, így javasolnám, hogy szóljon a víznek egy esetleges blokád felállítására Yukigakure környékén. Így csak a Víz szövetsége részesülne a fegyverekből, és Mara rájön, hogy hibát követett el azzal, hogy megtartotta a semlegességét .- Mosolyodik el a kis shinobi. –Hmm…- Gondolkodik el az öreg. – Fontolóra veszem. Elmehetsz. – Zento meghajolva lép ki a kage irodájából. A történtek után rossz álmok gyötörték. Fekete szemek ami saját magának látott, és mellette igazi szüleit. Utána járt a dolognak, és a vége az lett, hogy kiderült származása. Zento vérbeli Tensei, akinek iratait szándékosan keverte el a kage, mikor vész fenyegetett, hogy a vérvonal a faluban maradjon. A kage elnézést kért a Tensei klántól, és Zento újra igazi szüleivel lehet. Viszont sok idő nem volt a családi idillre. Zentot hívatta a Tsuchikage. Az öreg irodájába belépve, az öreg elég komoly fejet vágott. –Zento Tensei. Új feladatom van a számodra. - Zento kicsit csodálkozott, hogy már is új küldetésen kell részt vegyen, mikor még a családi jutsukat sem volt ideje megtanulni, hogy teljes klán tag legyen. –Sajnálom, hogy megszakítom az ismerkedést a szüleiddel, de mint tudod háború van…- Fordul ki az öreg a székéből és lebeg a fiú elé, akire szerencsére nem kell felnézzen, mivel egy magasak. -… A geninek java része végzi a küldetéseket, mivel ők nem számottevőek a háborúban, így inkább védelmi feladatott látnak el, és rendet tartanak a faluban. Viszont…- Nyomja meg a végét az öreg, amire Zento már kissé rosszra következtett. – Azon tehetséges geninek közé tartozol, akiket már el lehet küldeni a csatatérre, így a következő feladatod, hogy csatlakoz ahhoz a sereghez, ami most indul a Fű országa ellen, és nyomul egészen Konoháig. – Zento arca kicsit lefagyott. Lelkileg még nem készült fel arra, hogy háborúba menjen, de ha ezt a feladatott kapta, akkor ez van. – Nem várom el tőled ugyan azt, mint a többi katonától. Segítsd őket próbálj életben maradni. A háború nem játék. Egyetlen rossz döntés és az életeddel fizetsz. - Zento nyelt egy nagyot, de hát ha őt hívják a Tsuchikage reménységének, akkor valószínűleg ott a helye. – Van fél órád elkészülni, mert a sereg azonnal indul. - Zento azzal a lendülettel el is köszön és sietve rohan a Tensei birtokra. Összeszedi a dolgait. Táska, övtáska, hálózsák, 5 kunai 5 shuriken, drót robbanójegyzetek, fénybombák, füstbombák, tekercsekben még 20-20 kunai és shuriken, na és a legfontosabb, oldalán a tantoja, ami sohasem hagyta cserben. A sereg már a kapunál állt, és miután mindenki megvolt megindultak a Fű országa ellen.

A Kannabi híd romjai

A sereg menetelt és menetelt. Sokan kinézték Zentot, volt aki ki is nevette, de a fiút nem érdekelte. párszor meghúzta a fejpántját jelezve, hogy a tűz ott lobog benne, és igen is bátor oroszlánként fog harcolni, és nem gyáva nyúlként elszaladni. Az biztos, hogy a maga tíz évével ő a legfiatalabb a seregben, és ereje sem számottevő egy jouninéhoz képest, de megteszi, amit tud és csak ez számít. A híd romjai már látszódtak a távolban, mikor tábort vertek. Egy hatalmas szikla adott nekik fedezéket és takarást. Zento csak hálózsákot hozott, de nem is baj, mivel a sátrakban véletlenszerűen voltak beosztva. Zento pár jouninnal került össze. Akik szintén csak nevettek meg kuncogtak rajta, de volt aki hallásból ismerte és megvédte. -…Ne nevessetek rajta. A Tsuchikage bízik ebben a gyerekben. Azt mondják megvan az esélye, hogy egyszer kage lehessen. A Tsuchikage reménységének nevezik…- Védte meg az egyik. -… Akkor a Tsuchikage miért küldi a halálba. Egy ilyen kis mitugrásznak a kiképzőtéren a helye, nem pedig a csatatéren…- Hallgatta végig Zento a párbeszédet, de az egészre nem volt ereje. Hamar elaludt. A hálózsák mellege hamar álomba kergette, és talán a lelki nyomsá is lefárasztotta egy picit. Másnap újult erővel kelt fel, mintha semmisem történt volna. Egy kisseb séta közben felmérte a tábort. Evett, ivott, hogy legyen ereje a harcra. Másnapra már megszokták a jelenlétét, talán voltak páran akik szóltak pár jó szót az érdekében. Sokan leültették maguk mellé a fiatal Zentot és tanácsokkal látták el. A legtöbbjük azt javasolta, hogy próbáljon meg kimaradni az egészbél és a háttérben megbújni, de volt egy ember aki nagyon megfogta. –„ Harcolj úgy, ahogy szoktál. Ahogy hallottam mindig te vagy az első aki üt, és eddig az utolsó is. Te kicsi vagy és jelentéktelen az emberek szemében. Nem rendelkezel nagy erővel, de jegyezd meg. Olykor egy kis erő is képes fordítani a világ sorsán, csak a megfelelő pillanat kell hozzá.- Ezt már egy idősebb jounin mondta neki, és nagyon szíven ütötte amit mondott, és még jobban feltüzelte az ifjú shinobit.
Tensei Zento
Tensei Zento
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 401
Állóképesség : 150 (C)
Erő : 150 (C)
Gyorsaság : 100 (D)
Ügyesség/Reflex : 301 (B)
Pusztakezes Harc : 200 (C)

Tartózkodási hely : Iwagakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 367

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Aug. 26 2013, 13:48

// Raion kimarad ebből a körből //

Kusagakure Hadereje
Minkét fél hatalmas erőkkel kezd neki a harcoknak, azonban a harcoló feleknek más taktikájuk van. A Kusagakurei haderő csak egy tervet követ és nincs rendszerezve, hogy ki hová tartozik és ki mikor milyen technikát használjon. Vessenek be bármit, csak ne jussanak át a szakadékon. Ezzel szemben az Iwagakurei haderő, rendszerezett fedezékeket, hatalmas kőoszlopokat emelt már most, hogy fedezékként szolgáljon. Begyakorlott módon mozognak és a támadásaik hullámokban érik el a túlpartot, több kevesebb sikerrel. Mindkét taktikának meg vannak a maga előnyei és hátrányai. A Kusa seregnek nem kell visszafognia magát és így egyfajta daráló fallá váltak a támadók számára, azonban nincs meg az összhang a teljes sereg között és így egy nagyobb támadás, vagy egy súlyos veszteség megrendítheti a haderő eltökéltségét. Az Iwagakurei haderő taktikája az eltervezett és módszeres támadásokra épül. Az egész seregben hatalmas az egység és így a legkevesebb chakraveszteséggel képesek hatékonyan támadni. Azonban ez lehet a vesztük is, hogy nem adhatnak bele mindent és követniük kell a tervet, valamit a Parancsnokuk utasításait. A helyzet most úgy néz ki, hogy egy Iwagakurei shinobi sem jutott át a szakadékon... élve. Több Kusagakurei ninja is fekszik már holtan, de a nagyja még bírja a gyűrődést, de a sereg elszórtan van elhelyezkedve a szakadék jó nagy szélességében, így valahova több, valahova kevesebb védő jut. Látszik a szervezésben, hogy nem a legjobb és gyorsan kellett reagálni a támadásra, valamint sok nem Kusagakurei is részt vesz a Fű oldalán harcolva, akik nem képesek egy egységet alkotni a haderő többi részével. Így sajnos a Védők oldalán egy rendezetlen, szétszórt, de erős és strapabíró darálógépezet állt fel. Az Iwagakurei oldalon most teljes az összhang és szinte mindegyik ninjának van fedezéke a támadások elől, de ők, vagy is a Támadó oldal, csak néhány embert vetett be eddig, akik fegyverekkel és gyengébb Doton technikákkal próbálták áttörni, vagy is puhítani a Kusagakurei oldalt. A Támadók oldalán egy rendezett, összetett, de korlátozott erejű had állt.

Megérkezve Karu és a csapat nagy része a levegőből és a földről is indított Tűz támadásokat, de az összes közül a Karyuu Endan volt a legpusztítóbb erejű, azonban korántsem a leghatásosabb. Volt néhány tűz elemű ninja, akik egyből nagy, valamint sok kicsi tűzgolyóval indítottak támadást. Amik szemből érkeztek tűz támadások, azok közül egyik sem hozott sikert, ugyanis a Földből készített védelmek felülről, oldalról és természetesen szemből is védtek. Volt pár technika, amelyik betalált, de az csak a sereg elhanyagolható százalékát semmisített meg, alig néhány embert. A Karyuu Endan azonban rést ütött az egyik védelmen. Amint a technika elérte a sziklaburkot, az elkezdett vörösödni, majd azonnal szétrobbant a hőtől, igencsak megsebesítve a védelemben lévő négy shinobit. A támadásnak hátránya is volt, mivel Karu kiemelkedett társai közül és még egy figyelemfelhívó technikát is használt, így többen is célba vették a tudtán kívül. Leérkezve már Itanashi várta. Ugyan nincs fedezékük, így nekik kellett hárítani a feléjük dobált kunaikat és shurikeneket, de ezt sikeresen meg is tették most... Karu követve Itanashi tervét, még egy támadást indított meg, ami már egy kevert elemű támadás volt, ugyanis Itanashi rengeteg, kisebb szikladarabot repített az ellenfél felé. A nagy része keresztezte Karu technikájának útját, így még nagyobb sebességre tett szert, valamint fel is izzott. A Ti csapatotok előtt lévő Iwagakurei haderő védelmét, sikerült így a felére csökkenteni, valamint a megsemmisített fedezékek mögötti shinobik kisebb részét súlyosan megsebesíteni. Yamato is akcióba lendült, mégpedig azután, hogy Karu és Itanashi elsütötte a kombinált elemi technikáikat. Yamato is a levegőbe ugrott és képességeinek hála, le is tudott vágni fegyverével néhány figyelmetlen ninját, akik éppen a romok közül próbáltak kikászálódni. A jelenlévő szövetséges ninják közül pedig, néhány átrontott az ellenség térfelére és közben elismerő pillantást vetettek a fiatal Kenshirora és társára. Úgy gondolták, hogy most kell támadniuk, amíg meg vannak zavarodva. Persze a vezető ellenezte, így azonnal vissza is rendelte őket, de nem hallgattak rá. Ugyan a túlélőket lemészárolták, de ő maguk is megjárták. A föld alatt végezték. Így a ti egységetekből összesen maradt 9 ember akik még ezen az oldalon voltak és harcoltak. Ahogy végignéztek a haderőn, látjátok, hogy máshol is körülbelül ugyanez a helyzet. A 80 fős seregből, marad körülbelül 30-40 fő. Az Iwagakurei haderő pedig mint ha nem is szenvedett volna el vereségeket.


Iwagakure Hadereje
Tehetséges shinobi, de még igencsak tapasztalatlan. Az, hogy egy tíz éves shinobi is részt vesz a háborúban, gyorsan bejárta a tábort, ám a panaszok ellenére, egyenrangú shinobiként kellett kezelniük a fiút. A Parancsnoknak, Kitsuchinak jobb dolga is volt annál, hogy az ilyen problémákkal bajlódjon. Terveznie kellett.
Ahogy telt az idő, úgy gyűlt össze egyre több shinobi. A hegyről, egészen hosszan be lehetett látni a Kannabi szakadékot. Még a híd helyét is ki lehetett venni, bár a környél igencsak le volt amortizálva. A felétek eső részen és az ellenfél térfelén is csak néhány fa volt fedezéknek a szakadék mentén. Egy kilométerre a szakadéktól már felváltotta a sivár pusztaságot az erdő, ahol valószínűleg a Kusagakurei haderő táborozik. Nektek a hegyek és a nagyobb sziklák jelentenek védelmet, de a szakadék mentén és az egy kilométeres körzetében szintén csak néhány fa szolgál védelemként. A parancsnok tapasztalt vezető az biztos, ugyanis a Kusagakurei haderő egy része már órák óta felállt a szakadék mentén. Kitsuchi azonban várt és várt. Tudta, hogy a perzselő meleg ami a Föld és Fű Országának határait jellemzi, Délben a legkibírhatatlanabb. Az ellenség pedig kénytelen kivárni a támadást. Az azonban nem lehet, hogy ilyen kis létszámú legyen az ellenállás... A parancsnok összehívta az embereket, majd leparancsolt mindenkit a hegyről. Itt kezdte meg egy emelvényen a szokásos, csata előtti beszédét.
- Nem fogom az időt húzni. Nem azért vagyok itt, hogy lelket öntsek belétek. Azt már a taníttatásotok óta megkezdték. Tudjátok mi a feladatotok, tudjátok a kötelességeteket! Én csupán a taktikát és a csata lezajlását fogom nektek elmondani. Először is csapatokra bontalak titeket. Mindenki azzal a három emberrel kerül egy csapatba, akikkel osztoztatok a sátraitokon. A csapatban legalább lesz egy Jounin szintű ninja, aki minden eseteben tud legalább egy olyan Doton technikát, amivel hatásosan védekezhettek. Ezt az Iwagakure álltál vezetett Továbbképzések tették lehetővé. Tehát találja meg mindenki a csapatát!
Félbehagyta a beszédet, majd megvárta amíg mindenki megtalálja a maga emberét. Mivel Zento tűnt ki legjobban, így őt keresték a tömegben. Nem azért, mert olyan feltűnő jelenség lett volna Ő maga, hanem azért, mert Ő volt egyedül ilyen fiatal. A társai megtalálták. Két ninja igencsak kelletlenül nézett rá, mivel nem értettek egyet azzal, hogy egy ilyen fiatal Genin részt vegyen a háborúban, nemhogy még az Ő oldalukon harcoljon. Az a férfi, aki megvédte Zentot, amikor kinevették, Ő nem szólt semmit. Talán neki sem tetszett annyira, hogy egy szükséghelyzetben egy ilyen fiatal és tapasztalatlan Ninjára kell támaszkodnia, de ez a parancs és bízott a Tsuchikagéban. Miközben az emberek összegyűltek, Te a társaid beszélgetéséből megtudtad, hogy a Parancsnokotok nem más, mint Kitsuchi Az Egyesített Nemzetek Katonai Vezetője. Szóval nem csak mint Parancsnok van jelent, hanem mint Kiri, Oto, Iwa, Ame, Getsu Általános Parancsnoka. Miután mindenki megtalálta a párját, a parancsnok folytatta.
- Nagyon jó. Ahol nincs meg a négy tag, azok maradjanak mellettem az egész csata alatt. Azok pedig akiknél meg van a négy fő, azok bevethetik magukat a csatába. Akiknek előzetesen meg lett parancsolva már a táborban, azok vessék be az Iwagakure no Jutsut és a föld alól közelítsék meg a szakadékot. Akik nem tudják, hogy miről van szó, azok csak menjenek előre. A lényeg, hogy a támadás után, mindenki térjen vissza a csapatához. Ott emeljetek a lehető legjobb Doton technikátokkal védelmet a csapatotok köré. Innentől fogva nem lesznek képesek megsebezni. A Taktikai Osztag tagja hozzanak létre pilléreket amik összekötik a szakadék két oldalát, így segítve a csapatok átjutását. Azok akik elől vannak, folyamatosan támadják majd a Kusagakurei haderőt addig, amíg nem kaptok újabb utasítást. A további tennivalókat majd ott közöljük veletek. Mindenkinek sok szerencsét! Ne feledjétek, hogy honnan származtok!
Fejezte be a mondatot, majd a sereg megindult.

// Reagáld le a történteket, beszélj, kérdezz ha akarsz a társaidtól. A következő körben pedig kezdődik a mészárlás //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Itanashi Kedd Szept. 10 2013, 20:04

Harc a fűért


Miután Karu a fiú mellé ugrott, azonnal elkezdtek közösen támadni a túloldalt. Habár az ellenség doton elemű katonákkal volt tömve, akik vastag falakat emeltek a haderejük fölé, a támadás mégis megtörte őket. A meteoritként zuhanó, felperzselt szikladarabok erőteljesen szakították át a védelmet, megsebezve mindazt, aki alatta állt. A sziklák nem álltak meg. Föld győzött a föld felett, indulhatott a roham. Kusagakurei katonák lépték át az árkot, majd lekaszaboltak mindenkit, aki a törmelék alatt maradt. Azonban a sors nekik sem szánt további célokat az életben, hamar a föld alá került a legtöbbjük.
Itanashi ekkor körbenézett. Az osztagból alig maradhattak néhányan, a legtöbbjük a földön feküdt, saját vérében fuldokolva. Az iwagakurei sereg azonban még most is akkora volt, mintha embert sem vesztettek volna.
- A túlpartot vesszük célba – adta szinte utasításként ki a fiúnak a következő lépést. Ekkor az álarcos fiú sebesen megindult. Lábait gyorsan szedve nem is az átjárón haladt át, hanem egyszerűen átugrott, belecsapva a földbe, majd csuklójához nyúlva két hosszú, fekete rudat húz elő, melyeket közelharcban szokott használni.
Ám egy percre sem feledkezik meg a megfelelő védelemről sem. Mivel közelharcba vetette magát, aktiválja Kootetsu Karada // Acél bőr technikáját, melytől lepattannak a fegyverek, így szinte sebezhetetlenné válik a közelharcban. Valamint a testébe helyezett eszköz segítségével megérzi, ha valaki olyannal áll szemben, aki jóval meghaladja az erejét. Itanashi pontosan tudta, hogy mi történt azokkal, akik a túlélőket kaszabolták, az összes a föld alá került, ám ettől ő nem ijedt meg, a tarsolyában lévő technikákkal szemtől szemben vette fel a harcot a Föld országának katonáival.
Így harcolt, kezében egy borotvaéles rúddal. Mikor megérkezik társa, egymás hátát támasztva kaszabolják tovább a velük szembe érkező erőket, a fiú fejében mindeközben körvonalazódott már a terv. össze kell terelni a sereg nagy részét, és egy erős támadással a fejét venni a seregnek.
- Kevesek vagyunk így is – szólt háta mögé társának – El kell egy kis segítség  - ekkor az álarcos harcos, miután megtisztította maga körül a megfelelő területet, chakra-t gyűjtött, majd összecsapta két tenyerét.
- Kuchiyose no jutsu – kiáltotta, ekkor hatalmas füst lepte el a területet, majd a füstből valami nagy méretű lény mászott elő. Egy hatalmas százlábú tört előre, hullámzó mozgásával akarta megtörni az ellenség vonalait. A bogár páncélja elég erős ahhoz, hogy védje őt a fegyverek ellen, csupán a Katon technikák lehetnek rá hatásosak, illetve a nagy erejű szél technikák. Ám ilyen közelben, szinte a sereg közepére idézve képes igen nagy pusztítást végezni.
Céljuk a szemben álló hadtest megritkítatása, hiszen ha a hadtestet szétverik, akkor a Kusagakure-i sereg másik része képes lesz megtartani a hídfőt, átlépve az árkon pedig győzelmet aratni. Ezért kellett a fiúnak a lehető leghamarabb megtörni az arcvonalat, hiszen ha nincs meg a rendezett vonal, könnyebben sebezhető az egész sereg.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Yamato Pént. Szept. 13 2013, 21:24

Szerencsére a fegyverem nem vesztettem el és még végezni is sikerült az ellenséggel, viszont eléggé megcsappant a létszámunk, viszont az ellenfélnél mintha a több tíz halott nem is lenne halott, mintha nem is lett volna a sereg része, mert az Iwagakurei haderő akkora volt, hogy észre se lehetett venni a veszteségeiket, míg a mi oldalunkon alig páran maradtunk életben. Ayane velünk lenne segíthetne Karunak a tűz jutsuiban, de sajnos nincs itt. Nekem ekkor egy újabb ötletem támadt. Egy kunaira kötöttem a nálam lévő drótot, amire az egyik robbanó cetlit tekertem. Tudtam, hogy kettő, maximum három embert tudok így elkapni, de az is több, mint a semmi, így a kunait eldobtam, majd egy kisebb csapatot kinézve a közelembe a kötéllel a ayatsuito no jutsu// drótcsévélő technika segítségével elkaptam kettőt, majd amikor meg vannak a cetlit felrobbantom, így nem csak a két elkapottat, hanem a környezetében lévőket is megsemmisítette. Ekkor a korábbi taktikámat  alkalmazva ismét megindítom a fonalakat a fuuma shurikenemhez, majd az ellenfél felé dobom, irányítva, hogy ne csak egy vonalba, hanem ívesen, mint a bumeráng. A következő ötletem a hullagyalázás volt, vagyis nem gyaláznám meg, csak mint egy báb használnám az iwagakurei ninják testét, talán még a föld elemi technikájuk valamennyire védné is őket. Keresek egy épebb testet, amin nem látszik a halál oka, majd elvéve a fejpántját és a zsebembe téve megindítom felé a fonalakat, ha már támadásra annyira nem is, de legalább egy kis megzavarásra alkalmas legyen és mivel a társai ismerik így eldugom benne a maradék két jegyzetet és elkerülve Karut és a társát, hogy esetleg ne támadják meg, ezzel elrontva a tervem, a másik oldalra irányítom, majd ha elég sok társa van, akkor felrobbantom. Sajnos a robbanó cetliből kifogyok, viszont egy újabb ötletet ad a dolog. Ismét hullákat keresek és annyitól veszem el a fejpántját, amennyitől tudom, talán a kusagakureitől eltekintek, de a többi nem számít, hogy iwagakurei vagy egyéb pánt legyen és a testeket valahogy arrébb kéne juttatni, de ezt nem is most akarom kivitelezni, egyenlőre a fejpántok kellenek, de nem akarom megtartani, hiszen annyit nem is lehet, viszont talán el tudom adni néhány ryuért, bár az biztos, hogy nem mindet, persze nem gondoltam, hogy legálisan, hiszen a fekete piacon talán egy kicsit többet kapok, viszont néhány pántot visszaadok kusagakurénak. Talán van egy kis esélyem, hogy a mai napot túlélve közöljem a társaimmal a tervemet a hullákkal kapcsolatban és akkor esetleg éjszaka lecsaphatunk az ellenség táborára, bár nem tudom, hogy mennyire fog nekik tetszeni a dolog, hiszen hullákat használunk és mivel nem is tudom, hogy a technika így használható azt sem tudom, hogy mi lesz az eredménye vagy a fogadtatása.

//- 3 robbanó cetli, + a mesélő által meghatározott mennyiségű és minőségű fejpántok//
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Raion Tensei Szomb. Szept. 14 2013, 14:54

/kicsit kimaradtam szószorry ezért nem is ragozom az előzményeket, én is inkább a heves csatába csapódok/


A harc heves volt, mint egy ninja háborúban az várható, bár Raion eleinte csak a távolból leskelődött, úgy tűnik még kimarad, ő és a klónja még ellenfelet se láttak, szimplán felmérte ki lehet a legerősebb az ellenfél táborából azt fogja meg támadni elsőnek. Várása közben jövendő csapattársai felülmúlhatatlan energiákat hasznosítottak, ezért hősünk se maradhatott ki, bár jobban megfogalmazva egy ninja háborúban ki a hős, és ki a bosszú álló. Saját véreit kellett ismét ontania, de a Tensei kölyök ezzel is megbírkózott.
- Hmm, egyenlőre csak téged küldlek, még várok, hátha valaki kiszúr engem. - azzal felbontotta álcáját, majd földklónját a csata hevébe irányította ahol a legtöbb az ellenfél, mivel révén földklón volt, az elemi chakrája egyértelmű, ahogy szaladt négy kézlábra erezkedett a klón, majd egy kiszorított pillanatban önmagát feláldozva föld eleme átalakult sárkánnyá, mely a csatahevében kezdi el köpködni sárgombolyait mely maximálisan csak földre teríti az ellenfelet, addig amíg valaki tüzzel nem kombinálja nem halálos. Viszont Raion még ott van a távolban és megfigyelte, hogy mi vesztettünk eddig embereket, az ellenfél szinte alig rezdült.  Ekkor már elkezdett sétálni, bele a harcba, de még a távolban mielőtt felvenné az ökölharc stílust, elsüt egy technikát.- Raiton: Gian! - szólott fel a hamis sötétség, mely pusztító ereje végig söpör a harctéren nem kegyelmezve mind társnak mind barátnak, és szemében is felébredt ez az erő, mellyel képes lekövetni ellenfeleit, immáron kezdődjék a harc, szemével felvértezte ellenfelei képességeit, és a távolban látta szinte segítségért kiáltanak, Karu, és Itanasit vette célba, miközben a kardokat, és kunaiokat kerülgette, csak ugyan nehéz lehet végig rombolódni egy seregen, de aki letámadta, valószínűleg a földel vált egyenlővé. Próbálván átküzdeni magát a félig holt, félig élő hordákon, mihamarabb oda érvén egy dolgot szeretne elismételni. Szintén egy nem gyenge technika nevét mellyel az őket körülvevő egységeket támadja, ezpedik a Raiton Ookami technika, majd amint párbeszéd közelbe ért reméli, Itanashi és Karu még él, és tudják folytatni a harcot, csak ugyan egy elemi kombó támadásra felkészülve. 




/Riku, szólj ha tévesztettem, szimplán próbáltam a harc közepére érni és segíteni :p/
Raion Tensei
Raion Tensei
Játékos

Tartózkodási hely : N/A


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 923

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kenshiro Karu Szomb. Szept. 14 2013, 18:41

Ez a harc kegyetlen... Ahogy az ellentétes eszméket valló shinobik egymásnak feszülnek olyan energiák szabadulnak fel amiről hősünk legmerészebb álmaiban sem mert álmodni. A legegyszerűbb geninből is vérengző fenevad és a legbátrabb juninból egy félelemtől reszkető kis nyuszi válhat. A háború tényleg kegyetlen ahogy azt Kazuya mondta, de soha életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen erőket képes felszabadítani. Vannak olyanok akik reszketnek kezükben a fegyverrel mások kérdés nélkül fejezik le az ellenfelet.
Miután a levegőből sikeresen véghez vittem a támadást Itanashi ötletét sikerült kivitelezni aminek köszönhetően a kénköves poklot szabadítottuk az ellenfélre de még így sem volt esélyünk. A túlerő hatalmas volt és úgy tűnt mint ha az ellenfél nem is veszített volna egy embert sem. Itanashi közelharcba kezdett és átverekedte magát az árok túloldalára. A megmaradt kusagakurei haderőt követve és is átugrottam és ekkor megláttam a több tíz méteres szakadék alján egy folyót. Hát persze mi másnak lehet ekkora ereje, hogy ekkora mélyedést vájjon a sziklába. 
Miközben gondolkoztam egy kunai majdnem eltalálta a jobb karomat. Az utolsó pillanatban egy ismerős shinobi ugrott be a látótérbe és a kardjával mondhatni kettévágta a fegyvert. Ez a kard egy kard volt amit vízből formázott. Egy ismerős arc ám a csata hevében már tovább is pördült. Előkaptam a hátamról a katanámat és azzal kezdtem el aprítani az ellent. A lehető legbátrabb mozdulatokat használtam amiket csak ismertem. Egy pillanat alatt végeztem vagy tíz Iwagakurei katonával helyettük viszont másik hússzal találtam szemben magam. Lehetek én akárhányszor képzettebb amikor ők százszor annyian vannak. Ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott Kazuya amikor az utolsó technikát tanultam tőle. A legjobb bajtárs a klón. Egy pillanat alatt létrehoztam a savklónt ami lefoglalta az ellent amíg megtaláltam az ifjú jashinistát. Két botjával kegyetlenül irtotta őket. Odaugrottam mellé a klónom kíséretében aki rávetette magát Ita egyik ellenfelére így gyakorlatilag kitörölve az élők sorából. Ekkor társa két mondatot mondott ami Karu elméjébe hasított...
- Kevesek vagyunk így is – szólt háta mögé társának – El kell egy kis segítség.
chakrámat a lábamba irányítottam majd egy hatalmasat ugrottam oldalra olyan távolságba társaim ahol nem tudom megsebezni őket majd elmutogatok egy gyors kézjel sorozatot és az igazi poklot szabadította az iwagakureiekre. 
Futton: Kōmu no Jutsu // Szilárd köd technika 

Elég sok chakrát beleöltem a technikába ezért a köd durván ötven méteres körben minden élővel végez legyen az növény állat vagy ember. Miután befejeztem a köd kieresztését a sav tartalmat a maximális szintre emelem amire eddig képes vagyok. Kíváncsi vagyok ehhez mit szólnak!
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Szept. 19 2013, 17:18

A csatatér egyre üresebb és egyre vészjóslóbb kezd lenni a Kusagakurei oldalon. Ez így nem mehet tovább, ez a haderő nagyon kicsi és összeszedetlen ahhoz, hogy rést tudjon ütni Iwagakure pajzsán és le tudja omlasztani a sziklát... A kezdeti előny és erő, már elveszni látszott. A 40 ninjának esélye sincs az egész Iwagakurei haderő ellen, főleg úgy, hogy Tokuzen-taichon kívül, az összes Parancsnokot kivégezték, beleértve a Tiéteket is. Kétségbe esett és megtört a védelme, az ellenségnek szaladt katonái láttán, így egy kunai telibe találta. Ugyan Itanashi és Karu nagy pusztítást végzett az Ő oldalukon, Kazuyával egyetemben, aki szintén az Iwagakureiek ellen ment, köpve a parancsnok utasítására. A kérdés csak az, hogy a Kenshiro Klán többi tagja is bírja-e a gyűrődést... 






Itanashi & Karu
    Karu és Itanashi is azok közé a shinobik közé tartozik, akik nem szeretik ha parancsolnak nekik. Bár, most már nincs is ki vezesse őket, így mehetnek a saját fejeik után. Azonban azzal nem számoltak, hogy ha felhívják magukra a figyelmet, akkor a sereg rájuk fog koncentrálni és így, elég gyorsan véget érhet az életük.
    Itanashi aktiválta a technikáját, ami ugyan nem kevés chakrát vett igénybe tőle, de így legalább gond nélkül mészárolhatta a népet. Több Iwagakurei ninja is betalálta és fegyvereikkel megdobva, vagy éppenséggel megvágva próbálták megállítani, de egyik sem számított arra, hogy ez a fiú, egy ilyen kaliberű technikával van felszerelkezve. Így a Jashinista több Chuunint is sikeresen Istene kezei közé juttatott, de a túlerővel még Ő sem bírhat el.

    Karu is megindult, egyenesen barátja után, hogy segítsen neki. Talán kettejük közül Ő volt az, aki a legtöbb erős és halálos technikákat ismerte, de nem Ő volt az, aki a leghatásosabban tudott volna védekezni a fizikai támadások ellen. Míg Itanashinak nem kellett figyelnie a közelgő fegyverekre és ellenfelekre, addig Karunak folyamatosan szemmel kellett tartania a felé közeledő kunaikat és a kardsuhintásokat, amiket a bátrabb ellenfelek próbáltak eszközölni. Kardját előkapva és kihasználva a reflexeit ezek sikerült, majd egy nyugodtabb pillanatban egy kevés savat hozott létre, amiből pedig megformázta saját magát. Így már két Karu indult meg segítve Itanashit. Kevesebb ellenféllel tudott végezni az ifjú Kusagakurei Chuunin, mint a törvényen kívüli társa, de azért egy-két ellenfelet Ő is száműzött az Alvilágba. Ami pedig a klónt illeti, az szétbomolva, megégetett egy Iwagakurei ninját, akiből szinte semmi nem maradt.
    Itanashi és Karu most egymásnak vált vetve harcol, amikor is egy feketés, kékes dolog húz el mellettük, több ellenfelet is súlyosan megsebesítve. Ahogy eltalál egy Ninját, ez a dolog nem áll meg, hanem keresztül meg rajtuk és csak egy erősebb Föld védelem állítja meg a Jutsut, több tíz méterre Karutól és Itanashitól, akik szinte egyszerre cselekedtek. A Chuunin egy hatalmasat ugrott a levegőbe, - ahol a shinobi a legvédtelenebb -  majd elkezdte mutogatni a kézjeleket, de ekkor egy kunai fúródott a vállába. Érkezett a másik kettő is, amik pontosan mellette húztak el. Szinte hallotta a süvítésüket a fül mellett... Ijesztő és necces egy helyzet volt. Talajt fogva, méterekre a társától, befejezte a kézjeleket a fájdalom ellenére is, amit a kunai okozott, majd létrehozta a "ködöt" ami azonnal elkezdte marni legalább 20-30 shinobi testét. Az azonnali vakság garantált volt. A legtöbben kétségbe estek és erős fájdalmaiktól a földre rogytak, majd pár másodpercen belül elpusztultak, de volt pár képzettebb ninja, akik a vakságuk ellenére is kimenekültek a technika hatóköréből és visszavonulót fújtak maguknak. Itanashi pedig megidézte az állatkáját. Persze nem egy kunai és shuriken találta el Őt ez idő alatt, de azok nem értek ellene semmit. Szinte már sebezhetetlen volt. A Százlábú cikázva döntötte romba az Iwagakureiek által felállított védelmeket, de ekkor egy fontos dolog történt, amire talán már számítani lehetett...


Yamato

    Ugyan a fiú nem volt még képzett és tapasztalt egy ilyen háborúhoz, de mégis helytállt a többiek mellett és azok között a ninják között volt, akik nem buktak el az első néhány percben. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Ő maga bábhasználó shinobi, aki inkább a drótokkal, fonalakkal és a fegyverekkel operál.
    Megszegte Ő is az utasítást, miszerint mindenki maradjon ezen a térfélen és átvágott a szakadékon, betalálva két Iwagakurei ninját. Az egyik a földön feküdt és igencsak sebesült volt, de még élt. A másik pedig felette volt és próbálta ellátni, amikor elkapta őket a drót. Az aki még teljesen sértetlen, máris kitudott némi chakrával szabadulni a drótok szorításából, de nem számolt azzal, hogy a béklyója még robbanni is fog, így mindkét ninját sikeresen likvidálni tudta a bábhasználó.
    Ahogy mondtam, a fiú már az Iwagakureiek térfelén volt, így igencsak nagy hibát követett el. Nincs még azon a szinten, hogy egyedül szembeszálljon ennyi emberrel és nagyon társa sincs már, hogy támogatni tudja. A másik nagy hiba, hogy bábhasználó és mégis egyre közelebb akar kerülni az ellenséghez amikor a fő feladata a védekezés kellene, hogy legyen, így amikor az egyik hullára akarta erősíteni a fonalat, a holtestet egy kard szúrta át és szegezte földnek, majd a kard szikrázni kezdett és végül hatalmas nyalábokat kezdett el szórni magából, amik a chakrafonalakon keresztül eljutottak Yamatohoz. Amint elérték a testét, chakrájának koncentrációja megszakadt, így a chakrafonalak is eltűntek és így az elektromos támadás is megszűnt, így csupán, alig egy másodpercig érezhette meg Yamato a villám erejét, de az is elég volt neki.
    A következő pillanatban pedig a támadója kihúzta kardját a holtestből, majd Yamato felé szegezte, de abban a pillanatban ahogy ez megtörtént, egy feketés, kékes nyaláb találta el a férfit, aki azonnal szörnyethalt. Bizonyára egy társa támadása lehetett. Tehát, nincs egyedül. Nem volt sok ideje ezen gondolkozni, ugyanis valami megzavarta az elmélkedésben...


Raion

    Szemlélve a haderőt, világossá válik a számára, hogy Iwagakure hű marad a hírnevéhez és iszonyatos erőket mozgósít, amiket lekorlátozva használnak. Ha ezt az erőt engednék felszabadítani és a sereg elveszítené az önuralmát, akkor egy hullámmal teljesen elsöpörnék az egész Kusagakurei haderőt és még ma bevennék talán még az egész Fű Országát. De ez nem jellemző Iwagakuréra. Ők sokkal óvatosabbak és csak a legutolsó esetben hagyatkoznak az esztelen, rendszertelen mészárlásra. Ez viszont nem mondható el Kusagakuréról... Rengeteg embert veszítettek az első percekben, de a legerősebbek megmaradtak. Ugyan ez már csak 20-25 fő, de azok olyanok is... Nem kell őket félteni.
    A földsárkány "repkedve" indult meg a hadsereg felé, néhány nevetségesnek titulált támadást is végrehajtott, majd egy ügyesebb Shinobi könnyedén megsemmisítette azt. Persze nem volt vele sok célja a fiúnak, talán csak annyi, hogy jelezze, hogy Ő is itt van. A következő elemi támadás viszont, annál nagyobb sikerrel járt. Sajnos nem könyvelhette el magában a technikával kivégzett emberek számát, de sejthette, hogy nem kevés figyelmetlen Shinobi eshetett a technika áldozatául.
    Elsuhant a parancsnok mellett, aki abban a pillanatban kapta be a fegyvert, amitől holtan esett össze. Nem tulajdonított neki sok jelentőséget Raion, így ment is tovább. Aktiválva az örökségét, rengeteg shinobit végzett ki, pusztán a saját kezével, majd megérkezve Itanashi közelébe, megtorpant egy pillanatra a hatalmas állat láttán. De nem sokat hezitált, megindította Ő is a saját fenevadját, ami szikrázva eredt útnak és elpusztított minden lelket aki az útjába került. Azonban a Farkas szikrázó és már-már süvítő hangját nem sokáig hallgathattad, ugyanis megzavartak titeket...


Mindenki 

Tokuzen-taicho tűnt fel a szakadék túloldalán üvöltve. A ruházata szakadt és piszkos volt. Szinte már csak lógott rajta a köpeny, ami a parancsnokok szimbóluma volt. Ahogy végignéztek a haderőtökön, látjátok, hogy több Tokuzen is van, így valószínűleg klónokat hozott létre, akik jönnek figyelmeztetni mindenkit.
- Mindenkinek Visszavonulás!!! Időt kell nyernünk! Mindenki vissza!! Aki most nem indul meg, az itt marad!!
A hangját mindenki hallotta, de nem mindenki hallgatott rá. A legtöbben ugyan visszavonultak és ott hagyták az igazi parancsnokot, valamit a klónjait, de volt néhány vakmerő harcos, akik fittyet hánytak a parancsra és belevágtak az Iwagakurei csapat kellős közepébe. Voltak eredményes harcosok is, de ennyi emberrel nem tudnak mit kezdeni majd. Nagyjából olyan 100-150 ninja van jelenleg az Iwagakureiek oldalán, de ezek már az elitek közé tartoznak... A parancsnok szólt, majd elkezdett mutogatni néhány kézjelet, teljesen egyszerre mind a nyolc klónjával. Ezek a kézjelek mindenki számára teljesen újak és ismeretlenek voltak. Ősi, Kusagakurei kézjeleket használ, de ezt senki sem tudhatja rajta kívül, csak a vénebbek. A kérdés csak az, hogy milyen technikáról is van szó...


// Reagáljátok le a történteket, majd írjátok bele a postotokba, hogy Ti maradtok-e az ellenséges oldalon harcolni, vagy követitek a parancsnok utasításait és visszavonultok. Gondoljátok át a helyzetet és okosan cselekedjetek. Ne feledjétek, a karaktereitek élete múlik most rajtatok. //


Itanashi
Chakra: 65% - Amennyiben nem oldod fel a Kootetsu Karadát, akkor minden körben -5%-al csökken majd a chakrád
Állapot: 100% - Tapasztalt Shinobi révén, ettől a harctól, ezzel a védelemmel éppen csak kezdesz izzadni

Karu

Chakra: 70% - Ha nem koncentrálsz már chakrát a Szilárd Köd technikához, akkor még fenn marad néhány percig, addig sebez, azután eltűnik
Állapot: 80% - Egy kunai a bal válladban, amitől fájdalmaid vannak. Amíg a benned van a fegyver, nem tudod mozgatni rendesen a karodat, ha pedig kihúzod, akkor elkezd erőteljesen vérezni

Yamato
Chakra: 95%
Állapot: 90% - Erős villám elemű támadást szenvedtél, de csak nagyon rövid ideig, de a tested minden része zsibbad és ez nagyon zavaró, hiszen nem érzed, ha valami a bőrödhöz ér. A hatás nagyjából öt perc után abbamarad.

Raion
Chakra: 90% - (Nevetségesen alacsonyak az általad használt jutsuk chakraszintjei, ahhoz képest, hogy mekkora erejű technikák. A napokban a Raiton jutsuk át lesznek szintezve, szóval figyelj majd, hogy melyik technika mennyi chakrát fog felemészteni nálad a közeljövőben)
Állapot: 100%

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Itanashi Kedd Szept. 24 2013, 21:09

- Ezek az undorító férgek nem tűnnek el - szólt Karu felé a fiú, majd új taktikát vetett be. Berogyasztotta lábát, majd nekiindult a szakadéknak. A távolsági támadások, habár hatásosak, mégis lassúnak bizonyultak a fiú szemében. Bal lábával dobbantva ugrott neki az ároknak, egyenesen az ellenfél első, szinte már felismerhetetlen sorai közé. Még a levegőben aktiválta egy technikáját, amelyet azonban az ellenfél nem vehetett észre. Bőre sötétté vált, ezt azonban a rengeteg ruha és álarc eltakarta, csak a hatását láthatta mindenki a saját szemével. A fiú, mielőtt a földre érkezett volna, csuklóira fogott, majd egy pillanat alatt előhúzott két hosszú, fekete rudat, melyeknek a végük igen csak hegyesre szabták a készítői. A két dárdaszerű fegyver pedig, a fiú zuhanása közben meg is találták első áldozatukat két iwagakurei shinobi mellkasában, feltépve ruházatukat, kiontva vérüket. A két test élettelenül zuhant a földre, a dárdák pedig kicsúszva testükből ismét vérre éheztek. Jöttek is a jelentkezők, igen hamar. Egy újabb shinobi támadt rá Itanashira, aki elhajolt a támadás elől, majd támadójának oldalába döfte fegyverét. Újabb test zuhant a földre. Az ellenfél érezhette, nem egy sima ellenféllel néznek szemben. A felé dobott kunai-ok és shurikenek egyszerűen lepattantak testéről. Egy új kihívó érkezett, ki a fiú háta mögül támadott. Itanashi, hála a testébe épített érzékelőknek köszönhetően megérezte támadójának közelségét, így a megfelelő pillanatban fordult meg, bal könyökével arcon verve azt, majd a jobb kezében lévő fegyverrel a földbe szúrta. A fiú felegyenesedett, két fegyverét megpörgetve visszahelyezte a kezén található pecsétekbe. 
Ekkor ugrott Karu is, aki szintén jól képzett shinobi módjára kezdte a népet aprítani. Egymásnak háttal, védve a másikat csonkították meg az ellenfél hadát. Ekkor Itanashi kezében már csak egy darab, kis méretű rúd került, az előző pecsétből szintén, míg másik kezét szabadon hagyta, és ököllel verte ellenfeleinek arcát, hogy aztán elvághassa azoknak torkát. Karu megsérült. Egy kunai állt fél karjába, ez azonban nem lassította le őt sem. Eltávolodott a fiútól, majd valami újat mutatott. Köd kezdett el terjengeni a csatatéren, mely válogatás nélkül szedte áldozatát. Az alig látható köd lassan haladt, majd megállt, talán a fiú elérte korlátait, ám ezzel is több tucat shinobitól vette el az életét. 
Itanashi sem tétovázott, puszta kézzel és egy szinte tökéletes védelemmel felfegyverkezve rontott neki a hadnak. Testéről csak potyogtak le a dobófegyverek, a katanák pengéi is megakadtak, míg az ő kezei tovább ontották a vért. Mikor a köd, valamint az előző támadások eredményeképp a körülötte lévő területen ritkult az ellenfél száma, úgy érezte, eljött az idő, hogy ne csak öljön, hanem a Nagyúrnak is áldozzon, amiért Ő megsegíti a fiút harcában. Egy férfi rontott karddal Itanashira, fegyverének pengéje megakadt a vállában. Itanashi elkapta a férfi nyakát, majd megemelte. A magas fiú erős karja elemelte a talajtól ellenfelének lábait, aki ekkor már a fiú csuklójába kapaszkodott.
- Téged választott a Nagyúr, hogy szolgálhasd őt lelkeddel. Fogadd el ajándékom, Jashin-sama - fogta a férfit bal kezével, majd a jobbjával a gyomra felé indított egy ütést. A kezében lévő rövid rúd belefúródott gyomrába, a sebből vér szökött. - A halálod által közelebb kerülhetek hozzá - dobta el az elhalt testet. Ezt a kis akciót egy mellettük álló shinobi végignézte, aki látva társa halálát, támadásba lendült. Itanashi ekkor azonban hátrébb ugorva eltette kezében maradt fegyverét. 
- Kuchiyose no jutsu - csapta össze két kezét, ekkor hatalmas füst lepte el a területet. A füstből egy óriási szörnyeteg mászott elő, kinek talán annyi lába lehetett, ahány ellenfél még talpon maradt. Az óriás szörny pedig gondolkodás nélkül rohamozta meg a megmaradt, széttépázott sorokat. A fiú puszta ököllel, természetesen a Kootetsu Karada-t fenntartva ütötte ellenfelei fejét, betörve a koponyájukat.
Ekkor azonban, valahonnan a túlpartról kiáltásokat hallott. Magas szintű, erős chakra-t érzett a háta mögül. Miután nyert egy kis teret magának látta, hogy a tábor parancsnokuk állt kinn, visszavonulást parancsolva a megmaradt katonáknak. A fiú belátta, a partszakaszt nem tarthatta meg Karuval, aki szintén indult vissza a túlpartra, intve neki, elég volt, pihenniük kell, valamint Karu meg is sérült. Így szinte egyedül maradt volna a partszakaszon, ami lássuk be, ennyi ember ellen nem igazán nyerő. Így hátrálni kezdett, Karuval együtt ugrottak vissza a szakadék másik végére, vissza a tábor felé. Ám nem menekült. Amint a túlsó partra ért, feloldotta védelmét, amely eddig óvta minden támadástól, majd társával az első orvosi ninjához igyekezett. Habár egy karcolás sem esett rajta, mégis tudta, pihennie kell. A parancsnok ekkor már készült valamire, valamiféle titkos kusagakurei technika lehet a tarsolyában, nem véletlenül hívták vissza a megmaradt egységeket. Az orvosoknak nem kellett sok emberen segíteniük, hisz alig maradtak páran, akik harcképesnek számíthatott. Itanashi a átán lévő tekercset előhúzta, a lila tekercsből pedig egy kis dobozt vett elő. Fekete tabletták voltak benne. Egy tablettát be is vett azonnal. Ez majd segíti őt, hogy felgyorsítsa a chakrajának regenerálódását, valamint még ellenállóbbá tegye testét, pontosabban kitolja fájdalomküszöbét, ami így is vetekedett már a szikláéval. A papok tablettájának ereje elég volt ahhoz, hogy hamar felfrissüljön és újra harcra képes állapotba kerülhessen. Ám még nem indult. tekercsét visszatette, majd keresztbe tett kézzel, Karu mellett állva nézte, mire készül a kusagakurei parancsnok.

//A tablettákat Itanashi a jashin templomban élő papoktól kapta, lényegében egy energiatablettához hasonló szer, ami kitolja a fájdalomküszöbének határát és részben visszatölti chakraját - adatlap//
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Yamato Kedd Szept. 24 2013, 22:00

Nem terveztem, hogy átkeveredek a túl oldalra, hiszen nem voltam elég felkészült ehhez a harchoz és bábhasználóként inkább a távolsági harcra specializálódtam, mégis a korábbi énem mégis azt súgta, hogy próbáljak meg inkább belharcba keveredni, ami nem igazán volt kivitelezhető, hiszen nem ismerek tai jutsut vagy egyáltalán bármiféle közelharci technikát. Amikor megpróbáltam egyik hullát bábként használni a társa kardot szúrt bele a testbe, majd villám chakrát vezetett a testbe, mire elég megrázó élményben volt részem, aminek hatására meg is szűnt a chakrafonál. Előtte sikerült ugyan két ellenfelet is likvidálnom, akik nem számítottak a robbantásra, de nem tudom meddig lesz szerencsém. Nem sok időm maradt bármin is gondolkodni, ugyanis a Kusa oldali parancsnok jelent meg szinte köpenye nélkül és hogy mindenkihez eljusson a parancs klónokat hoz létre, így lassan mindenki elindul vissza a táborba, nekem sincs jobb dolgom, de tudom, hogy nem fordíthatok hátat az ellenfeleimnek, így csak az utolsó pár méternél fordulok meg, hogy lendületet vegyek az ugráshoz. Látom, hogy valami teljesen új pecséteket használ, amire egyáltalán nem nagyon emlékszem az akadémiai évekből, már ha lettek volna, így viszont csak figyeltem őket miközben próbáltam őket megjegyezni, bár a technikát nem valószínű, hogy valaha el tudom sajátítani. Remélem kikerülök a technika hatósugarából, mert nem szeretném átélni azt, amit az iwagakurei hadereje fog átélni a technikán keresztül.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kenshiro Karu Szer. Szept. 25 2013, 19:44

Iszonyatos mészárlás vette kezdetét amint elkezdtem használni a sav technikát. Sikerült is behoznom a lemaradásomat. Az emberek szinte azonnal elkezdték érezni a hatást először a szemüket marta szét a köd majd pár másodpercekkel később következett a bőrük és a szabadon lévő testrészeik. A kunai ami belefúródott a vállamba fájt, de ezeket a fájdalmakat már rég megtanultam kizárni ha valami komolyabbal foglalkozom. Így aztán nem is foglalkoztam komolyabban a sérüléssel. A számtalan fizikai edzés amiket az évek során kaptam kiképezték annyira, hogy a testemet tudjam fegyverként használni. Legalább két tucat shinobi esett áldozatul a technikámnak és még rá sem ébredtek igazán mivel okoztam ekkora pusztítást. Ekkor hirtelen feltűnt az árok másik végén a parancsnok és parancsba adta a visszavonulást. Valóban amint körbenéztem szinte csak mi maradtunk ezen a részen Itanashival állva és valahol a távolban Kazuya éppen felénk rohant. A shusin no jutsu segítségével vissza verekszem magam Ita mellé és szinte egymás gondolatában olvasva már el is indulunk vissza. Út közben még levágok pár embert. 
Egy katona éppen felállt mellettem. Mintha a csatatér egy zombija lenne, kihúzta páncéljából a kunait és azzal rontott rám. Feltehetőleg elég vastag volt hozzá a védő öltözete, hogy ne lelje halálát ebben a végzetesnek tűnő támadásban. A szövetet át is ütötte a mellkasán a fegyver. Amint megtámad pont azt a karomat éri ahol a sebesülésem van. A kunait még mindig nem távolítottam el mert éreztem, hogy sok vért vesztenék a kardomat már nem lenne idő elhúznom a így szinte azonnal reagálok és elhajolok a támadó elől. Jobbra térek ki így elválaszt Itanashitól aki közben el is szökken és a túloldalon ér földet. Az lebeg a szemem előtt, hogy nem maradhatok itt a csatatéren és nem hallhatok meg ebben az ütközetben. A férfi második vágása pár centivel kerüli csak el a szememet, így nem habozok tovább egy hatalmas fájdalom kíséretével kirántom a vállamba ágyazódott kunait és olyan erővel vágom az iwagakurei katona nyakába az ép kezemmel, hogy két métert repül mielőtt élettelen teste földet érne. A túlélési ösztön csodákra is képes. Viszont a vállamból szivárgó vér figyelmeztet, hogy azonnal keresnem kell egy gyógyítót. Ekkor Kazuya mellém ér és egy pillanatra megállít. 
- Idefigyelj fiam most ugorj át mert a főparancsnok megfogja fékezni az iwagakurei haderőt és szükségük lesz rád. Én viszont most megmutatom neked, hogy miért is a voltunk mi valaha az egyik legerősebb ninja klánként számon tartva...
Amint átugrok az árkon visszafordulok és csak ennyit kapok el a levegőben.."Yuuton Harou" 
Ami ezután következett azt nehéz szavakkal leírni. Ahogy Kazuya megformázta a kézjeleket ráfordult az iwagakurei haderőre és felugrott legalább tíz méter magasra a levegőbe. Aki most chakraézékelő a környéken biztosan megérzi, hogy az egykori klánvezér chakrája feltehetőleg még Enrakuénál is hatalmasabb. Mintha vizet köpne ki a száján de annál azért kicsit furcsább a külső szemlélő szemében én tudom, hogy most savat szabadított fel de ilyen mennyiségben még nem láttam, hogy akkárki is képes lett volna bármilyen elemet felszabadítani. Legalább egy tónak megfelelő savmennyiség hagyta el a száját és a hatalmas pusztító hullám az Iwagakureiek felé tart. Legalább tíz méter magas és iszonyatos tomboló erővel közelít egy 150 méteres sávban. Hát ez Kazuya valódi ereje... A pusztításba nem is mereke belegondolni de az biztos, hogy ezt a támadást csak a legfelkészültebb Iwagakurei shinobik élhették túl. Ezt a technikát nekem is meg kell tanulnom...
Amint átértem a másik oldalra megkeresem Itanashit és egy gyógyítót, hogy foltozza be a sebeimet majd kerítek valahonnan egy olyan tablettát amivel helyre állítom az elveszített chakrám legalább egy részét. Ha más nincs a gyógyítótól próbálok szerezni és várom a fejleményeket. Amikor már kezdem hiányolni a klánvezért a soraink közül hirtelen megpillantom a tömegben egyik régebbi álcáját használja. A chakráját nem nagyon érzik az emberek aki esetleg keresné nem nagyon bukkanhat most a nyomára!
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Tensei Zento Kedd Okt. 01 2013, 17:12

//Bocsi a kimaradásért//

Az idő egyre csak telt a táborban, hosszas várakozás, már kezdte aggatni az ifjú shinobit. A várakozás okozza a legnagyobb streszt. Ilyenkor az ember agyal, hogy vajon, mi, hogyan fog alakulni, vajon itt lesz vége mindennek, vagy hősként kerül e ki a csatából. Sok opció nincsen. Még fiatal, és tapasztalatlan, de a fiatalság mellette szól. Túl keveset élt, és túl kevés dologban volt része ahhoz, hogy itt és most meghaljon. Érzi, hogy ennek nem most van itt az ideje, és még messze is van. A táborban hemzsegő darázsrajként zümmögnek az emberek, és most már a zümmögésnek nem Zento az okozója, hanem a közelgő csata. Biztonságos távlatból szemléli a csata helyéül szolgáló terepet taktikai szempontok után kutatva. A föld kopár síkság néhol egy-két fa, ami védelemként szolgálhat. ~Ezek túl kevesek ide. A fák pillanatok alatt elfognak tűnni ha a csata hevesebbé válik.~ Agya csak úgy pörög, mint a ringlispíl megfelelő természetes védelem után kutatva, de sikertelen. A táj túl kietlen ehhez, csupán technikái és az Iwagakure hadsereg többi technikáira támaszkodhat ha életben akar maradni. ~Szerencsére csak Iwa van jelen ezen a téren.~ Jegyzi meg magában, és lecsukja szemét. Nem merné más nemzet shinobiaira bízni az életét, de az IWagakurei haderőbe biztonságban érzi magát. Legyen bár fiatal és nézzék ki a többiek, de tudja és maga is átélte a kiképzést, amit az iwai shinobik és kunoichik kapnak, és ebben taktikai szempont egymás védelme, mivel a létszám fölény komoly előny a harcban, és ha megtizedelik a csapatokat, akkor abból mindig káosz kerekedik. Iwa esetében ezt nem lehet számításba venni. Mikor Zento hátra kapja a fejét, emberek sokasága jön le a legmagasabb szikláról, ahol a haderő parancsnoka Kituchi veszi át a helyet. Zento rögvest oda rohan, nehogy lemaradjon valamiről. A lábak és testek között furakodik előre, hogy mindent jól lásson, és, hogy szemügyre vegye a Víz szövetségének, azaz az Egyesített Nemzetek Katonai Vezetőjét. Párszór már látta iwában, de csak futólag és sosem volt alkalma beszélni vele, ahogy most sem. A beszéd után a tömeg egyből mozgolódni kezdett, és keresték egymás csapatát. Zento inkább arra ügyelt, hogy ne tiporják el, és mire észbe kapott a három társa már megvető szemmel nézett rá. ~Helyes. Legalább nekik is bizonyíthatok.~ Gondolta elszántan. Szeme szinte lángokban éget. Elkapta a harc heve és vágya, tehát mostantól beindult a szekér. Amíg a parancsnok a taktikai utasításokat adta, addig Zento a tantoján pihentette a kezét. Amint kiderült ő és a csapata előre fog menni, úgy mond elővédként az alattuk haladó csapatnak. ~Szerintem ez túl feltűnő. Valószínűleg felbecsülték a létszámunkat és az előre törő csapat igen csak kevésnek tűnik ahhoz képest.~ Viszont nem Zento a parancsnok, és ennyi idő alatt neki se támadt jobb ötlete, és nincs is meg a rangja ahhoz, hogy ő bármilyen nemű közbeszólást megtehessen. Jól tudja, hogy jelenleg csak egy bábu, amit ide oda mozgatnak a sakktáblán és semmi több. Egyenlőre három társára van bízva, mivel nem ismer hatásos védelmi technikát, és talán harcmodorban is vissza kell vennie. Most nem lehet olyan aggreszív, mint szeretne, inkább védenie kell a többieket és támogatni őket, míg ők learatják a babérokat, és elvégzik helyette a piszkos munkát.
Tensei Zento
Tensei Zento
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 401
Állóképesség : 150 (C)
Erő : 150 (C)
Gyorsaság : 100 (D)
Ügyesség/Reflex : 301 (B)
Pusztakezes Harc : 200 (C)

Tartózkodási hely : Iwagakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 367

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Jiraiya Pént. Okt. 04 2013, 17:50

// Harc a Fűért - Megkérnélek titeket, hogy ne irányítsátok az eseményeket és a karaktereitek cselekedeteit is úgy írjátok le, hogy azok ne legyen megtörténtek, csak tervek. Tehát ha valakit le akartok vadászni, akkor annak a támadásnak a végkimenetelét hagyjátok rám (Kazuya támadása nem tartozik ebbe, mert meg lett beszélve) //


Iwagakurei Haderő

A sereg megindult előre. A megalakult csapatok egymástól körülbelül két méter hézagot hagytak elől, hátul, és a két oldalról is. Zento csapata a haderő jobb oldali részén, a Jobb Szárnyon foglalt helyet. Nem teljesen a szegélyei voltak a Hadseregnek, hanem úgy a szélsőknek is a közepén voltak. A lehető legjobb hely. Se nem túl közel, se nem túl távol. A fiatal Zento számára ez a tökéletes felállás. A csapattársak már nem foglalkoztak a fiúval, sokkal inkább a csatával. A Haderő közepén menetelt Kitsuchi és a kísérete. Persze a Parancsnoknak be kell látnia a harcteret, így összeütötte a tenyerét, majd egy 8 méter magas és 1 méter átmérőjű oszlop emelkedett ki alóla, ami olyan magasra juttatta, hogy ellátott az irányítása alatt álló had felett és még a túloldalon lévő, Kusagakurei csapatokat is jól látta. Persze ezt már mindenki, aki kicsit is ki tudott tekinteni a tömegből, így készültetek az első támadásra. A három társad közül egy, aktiválta az Iwagakure no Jutsut, majd eltűnt a földben. Ez a mozzanat máshol is megtörtént. Mindenki tudta, hogy mi a dolga. A haderő nagy része megindult hát előre a föld alól, lesben támadva, míg a többiek a felszínen maradtak. A föld alól támadó csapat gyorsan haladt, így hamarosan hallani lehetett a csatazajt. Kiáltások, robbanások, halálhörgések... Egyre több por kerül a levegőbe, mutatva a pusztítást mértékét. A csapat vezetője megálljt parancsolt, majd elmutogatott néhány kézjelet, aminek hatására a földből egy félkupola alakú földburok emelkedett ki, ami védett fentről, oldalról és szemből is. Egyedül hátulról nem, de az a hely kellett, hogy ha akarjátok elhagyjátok a védelmet. Pár perc elteltével, megérkezett vissza hozzátok a ninja, aki előre ment az Iwagakure no Jutsuval. Jelentett.
- Az ellenség sorait megnyirbáltuk, de erősítés érkezett nekik, így folyamatosan vernek vissza minket. Ez így nem fog menni.
Ahogy körbenézel próbálod felmérni a helyzetet. Jobbra tőletek alig van pár ninja, hiszen ti vagytok a Haderő oldala, de balra már nem ilyen unalmas a helyzet. Különösen a sereg közepét kezdték el támadni a Kusagakureiek. Megérkezett a felmentősereg is, akik hatalmas erőkkel nyomulnak befelé az Iwagakurei haderő közepébe. Nem egy tűz elemű jutsu talál be és nem egy ninja esik áldozatul, de még mindig Ti vagytok többen és még mindig Ti vagytok azok, akik élvezhetik a fölényt. Azonban egy nem várt dolog történik. Egy shinobi jelenik meg mögöttetek. Iwagakurei egyenruhát visel, a karján pedig egy piros anyagdarab van kötve. Sietős a dolga, így hadarva mondja el a mondanivalóját.
- Kitsuchi utasítására, ez a csapat, induljon meg jobbra és nagy ívben, kerülje meg a Kusagakurei csapatot, majd karolják át az ellenséget és hátulról mérjenek rájuk csapást. Erre a feladatra, több csapat is utasítást kapott, így nem lesznek egyedül. A ninjákat, akik a nyomukba szegődnek, végezzék ki!

Fejezte be a mondandóját, majd távozott. Elnézve a többi csapatot, jó páran kapták meg ugyanezt az üzenetet. Lényegében egy öngyilkos cselekedet lenne, de itt most a haderő jó nagy része ezzel a manőverrel próbálkozik.
- Induljunk meg! Én megyek elől, ti ketten hátul és a kölyök középen!

Adta ki az utasítást a védelmet felemelő Jounin, aki történetesen az volt, aki megvédett és kiállt melletted, amíg a többiek kigúnyoltak. Kinézett a védelem mögül, majd amikor tiszta volt a terep, intett és megindult. Mindenki követte, bár voltak akik vonakodva. Néhány csapat csatlakozott hozzátok, de előttetek volt már egy nagyobb, olyan 20 főt számlaló csoport, akiket igencsak megsoroztak és ellepte őket a kunaik áradata. Aki maradt tőlük, az a néhány ember, az csatlakozott a Ti 15 fős csapatotokhoz, így lettetek 17-en. A parancsnok pedig önkényesen nevezte ki magát, az aki titeket is vezetett. Az egyik ninja, folyamatosan hárította különfélébb védekező Doton technikákkal a felétek szálló fegyvereket, egésze addig, amíg fel nem hagytak az üldözésetekkel. Természetesen csak látszólag. Ezt most megúsztátok és még Zento is életben van, a csapat, vagy is különítmény legfiatalabb tagja, akit nem csoda, hogy kivontak a csatatérről. Amint eleget mentetek és már nem volt hallható a csata fülsüketítő zaja, megálltatok. De egy percet sem pihentetek, ugyanis máris létrehoztak pár pillért, ami a Ti oldalatokról átível a szakadék másik végéig, így nyílt utat adva nektek a Kusagakurei oldalra. Át is mentetek és bevettétek magatokat az erdőbe. Amint ott is beljebb kerültetek, a parancsnok megálljt parancsolt és mindenkit maga köré hívott.
- Minket azért küldtek ide, hogy hátulról támadjuk meg a Kusagakurei haderőt. Feltehetően véletlenszerűen választottak ki minket, így lehet, hogy teljesen alkalmatlan személyeket választottak erre a feladatra... Azonban MI Iwagakurei Shinobik vagyunk, így helyt kell állnunk! Azok akik üldöztek minket, feltehetően leadták a drótot az ellenség Parancsnokának és így, számítanak a hátulról jövő támadásra. Szóval, kétszeresen is résen kell lennünk. Ez mostantól egy taktikai csoport, aminek a feladata a Kusagakure haderő Szabotálása!
A vezetőtök itt egy kicsi szünetet hagyott. Iwagakuréhoz méltóan, a csapat nem kezdett el civakodni azon, hogy ki legyen a vezető, elismerték a férfit és jól tudták, hogy itt mindegy ki vezeti a csapatot, ugyanis a cél közös! Folytatta.
- A Kusagakurei haderő tábora, valószínűleg a csapatai mögött van, az erdőben. Nyilvánvalóan az Orvosi Osztag is ott van és mint tudjuk, a Medikus ninják egy Harc legfontosabb tényezői! Ők nyújtanak támaszt és ők regenerálják a haderő tagjait. Ha őket sikerülne megsemmisítenünk, akkor Iwagakure győzne! Szóval, az erdőben haladva, megkerüljük a haderőt és hátulról megtámadjuk a táborukat! Van ellenvetés!?
Tette fel a kérdést a férfi, majd várta a választ.

// Kicsit sok dolgot sűrítettem egybe, de gondoltam haladjunk az eseményekkel. Reagáld le a történteket és ha van mondanivalód, vagy valami mást akarsz cselekedni, akkor tedd meg //


Kusagakurei Haderő
Iwagakure hadereje nem akar csökkenni. Ilyen támadások és ilyen shinobik mellett, az ellenség Háromnegyedét már el kellett volna, hogy pusztítsák, de valahogy nem akarnak fogyni. Itt valami nincs rendben... Máskülönben, Iwagakure népességéhez képest, nagyon kevés Shinobi van ezen a harctéren, de valahogy mindig megmarad a 100-as, 120-as szám. Kezd feltűnni ez mindenki számára, azonban most talán Kazuya és a Tokuzen jutsujával, sikerül legalább a felére csökkenteni az Iwagakurei haderőt. Persze ott van az a Százlábú is, amit Itanashi idézett, viszont nem élt sokáig, ugyanis Kitsuchi egyik elemi erejű Doton technikája hatása alá került. Konkrétan, két hegy méretű kőszikla, két oldalról kettézúzta. Valószínűleg úgy sem maradt volna életben, ugyanis Kazuya és Tokuzen, egyszerre kezdték el alkalmazni a Jutsukat. A Kenshiro Klán feje, egy hatalmas Savtengert hozott létre, ami az Iwagakurei sereg felét ellepte. Egyesek el tudtak menekülni a különfélébb Doton technikákkal, de a legtöbben áldozatul estek. Ez pedig ha nem lett volna elég, Tokuzen-taicho is nekikezdett a Jutsujának. Miután befejezte a kézjel sorozatot, amit teljesen egyszerre végzett a Nyolc klónjával, a másolatok megdermedtek. Rendezetten álltak fel, több méterre egymástól a Kusagakurei oldal szinte teljes szélességében. Mostanra már egy szövetséges Shinobi sem maradt a túloldalon, mivel vagy meghaltak, vagy visszavonultak. Egyedül Kazuya, aki szintén az ellenséggel foglalkozik. Tehát a nyolc klón megdermedt, majd hirtelen, iszonyatos gyorsasággal, elkezdtek szétfeszülni és felfelé emelkedni. A test már nem is egy test, hanem inkább egy iszonyatos gyorsasággal növő fa, ami egyre csak szélesebb és szélesebb, valamint egyre magasabb lesz. Ez pedig mind a Nyolc klónnal egyszerre játszódik le. A Parancsnok iszonyatosan izzad és iszonyatosan fáradt, de még mindig tart a jutsu és még nem ért véget a hadművelet.
- Kusagakure Hijutsu: Jubai Kouta // Kusagakure Titkos Technikája: Lombos Fák Születése!
Mondta ki a Jutsu nevét a Parancsnok. A jutsu végeztével pedig a Nyolc klónból, Nyolc Óriási, több tíz méteres és körülbelül 15-20 méter átmérőjű, Óriási Lombkoronával rendelkező Fa lett. Ez a technika, névileg megegyezik, az Első Hokage által használt Mokuton Ninjutsuval és lényegében is szinte ugyanaz, de itt az intenzitása teljesen más és a létrehozásának módja is. Azonban a technikának itt még nincs vége. A Parancsnok kézjeleket kezdett el mutogatni, majd megformálva az Egykezes Tigris kézpecsétet, előrenyújtotta a kezét. Pár pillanatig még nem történt semmi, de utána a Nyolc fa hatalmas lombkoronája mozgolódni kezdett. Olyannyira hatalmas voltak a fák és annak a lombkoronái, hogy a teljes Iwagakurei és Kusagakurei Haderőre árnyékot vetettek. Mint ha Napfogyatkozás lenne. Csak a hatalmas mennyiségű izzó Sav világította meg a sötétséget. Roppant látványos volt ennek a két technikának a kombója. A levelek, amik eddig csak mozgolódtak, most leszakadtak az ágakról. Egy fa ágán körülbelül 1.000.000 levél volt, így olyan nyolcmillió levél kezdett el szállni az Iwagakurei haderő felé. Már sejteni lehetett, hogy Kusagakurétól milyen támadásra várhatunk, így a lehető legjobb és legerősebb védelmi technikákat vetették be. Kitsuchi és a többi megmaradt ninja, egy hatalmas védőfalat húzta maguk és az Iwagakurei sereg köré, de ezt már nem láthatta a Kusagakureiek megmaradt része, ugyanis a levelek elborítottak mindent az Iwagakurei oldalon...
- Kassei // Aktivál!
Mondta ki a Parancsnok, majd berobbantotta mind a 8 millió levelet, ami az Iwagakurei hadsereget körbevette! A pusztítás leírhatatlan volt. A föld kilométerekkel odébb is megremegett a robbanás egész ideje alatt. Hatalmas fény és még több füst, ami folyamatosan szállt fel az égbe. A füst szintén kilométerekről látható volt. Maga a robbanás 8 percig tartott el, nyolc percnyi folyamatos robbanás, füst és fény!

Ez idő alatt, Itanashi és Karu, keresett egy Orvosi ninját, akik megrohamozták a csatateret, hogy ellássák a sebesülteket. Karu sebét is ellátták, ahogy mindenki mását is, akin még lehetett segíteni. Kazuya viszont nem tért vissza... Yamato szintén átért és biztonságban van, első sorból csodálhatja a technikát.
Raion éppen csak átért...


// Reagáljátok le a történteket és írjatok aszerint. A harc számotokra még nem ért véget //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Itanashi Csüt. Okt. 17 2013, 12:32

- Itt elég lesz - szólt Karunak, egy fa tövében. - Innen láthatunk mindent - bámult álarca mögül ki az ifjú.
A két shinobi együtt indult vissza a frontról, az iwagakurei haderő morálját igaz, hogy megtörték, azonban a létszámot nem sikerült teljesen eltörölni. A tartalékhadsereg és a folyamatosan áramló katonák kitöltötték az üres sorokat, a kis létszámú Kusagakurei csapatoknak nem lett volna esélye.
- Az meg kicsoda? - kérdezte társát, miközben a harctéren egy férfira mutatott. A férfi valamiféle hullámot hozott létre, amely végigmosta a föld országának haderejét, a felét egyből elsöpörte, eltüntette. Ahogy láthatta, a katonák teste megcsonkult, egész testek tűntek el.
- Netalán ő is a családod tagja? Igen képzett és erős embernek néz ki. - kérdezte Karut, ám tekintetével még most is a hullám által okozott pusztítást szemlélte. Hamarosan ő maga is eljut arra a szintre, hogy egyedül felvehesse a harcot egy teljes haderő ellen, a nagyúr megajándékozza őt az erejével, megteszi a világ prófétájává. Ezért nem adhatja fel a harcokat. Iwagakure hatalmas országgal rendelkezik, ha elfoglalja Kusagakure-t, akkor egy újabb terület fog elveszni a saját szövetségesei között, újabb területre fogják rányomni a bélyeget a nagy hatalmak. Itt nem a haza védéséről van szó. Ha csak Kusagakure védelme lenne a cél, akkor Itanashi nem is tért volna vissza. Itt fontosabb dolgok is közrejátszanak. A Mirubival kötött egyességük szerint Kusagakure lesz a Káosz központja, a kenshirok székhelyén élhetnek, és ott elkezdhetik kiépíteni saját birodalmukat. Ha Kusagakure meg tudja védeni saját államát, akkor a káosz megkezdheti működését. A Fű országa így is, úgy is el fog bukni. A kérdés csak az, hogy ki által. Egy másik ország katonai ereje alatt roppan össze a kcisinyke ország, vagy egy nagyobb, megmagyarázhatatlan, sötét hatalom magvai fognak kicsírázni? Erre a kérdésre senki sem tudhatja a választ.

Idő közben a parancsnok, talán azon kevesek közé tartozik, akik még életben maradtak, most klónjaival együtt egy újabb technikát indított el. A klónok hirtelen nőni kezdtek, majd fák formájában körbevették az árkot, maga elé szorítva az iwagakurei sereg maradékát. A fák lombkoronája hamarosan elkezdett mozogni, végül az ágakon található levelek ezrei, milliói kezdték megszórni az ellenséges sereget. Ez a technika részben hasonlított a fiú által ismert Hana Nimpou // Virágművészetre, ez azonabn valami sokkal komolyabb és erősebb változata lehetett, talán titkos esetleg tiltott technika is lehet, ezt nem tudta pontosan, elég távol álltak, hogy a nevét hallhassa. Mindenesetre a levelek szórását robbanások sorozata váltotta fel, az apró levelek mind egy-egy robbanó eszköz volt a Fű kezében. A harcteret füst, robbanás és dörgés terítette be, az átláthatatlan füst folyamatosan robbant, néhol megvilágítva a benne lévő területet, ám teljesen belelátni lehetetlenség volt. 
Eközben érkeztek meg az orvosi ninják, akik a két fiút is "megtámadva" próbáltak segíteni.
- Nincs semmi bajom, ne érj hozzám - taszította el az egyik orvost a fiú. Tudta, a védelmén nem hatolhatott át semmiféle fegyver, így sérülésnek nyoma sem volt az ifjún. Karu viszont annál inkább rászorult a segítségre. 
Miután befejezték az ellátást, Itanashi várta, hogy a füst felszálljon, a robbanások elhalkuljanak, és végre megtudják, mi maradt a harctérből.
Itanashi
Itanashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1834
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 500 (A)
Gyorsaság : 252 (C)
Ügyesség/Reflex : 252 (C)
Pusztakezes Harc : 530 (A)

Tartózkodási hely : Jashin oltalmában


Adatlap
Szint: S+
Rang: Kaishin // Vérpap
Chakraszint: 1600

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Kenshiro Karu Csüt. Okt. 17 2013, 23:18

Ahogy átértünk a kusagakurei oldalra Itanashival lassítottunk. Az ezután következő műsor igazán lenyűgöző volt. Kazuya elképesztő technikája ami az ellenséges haderő közel felét a pokolra küldte nagyon hatásosnak bizonyult. Nem vitás ez egy felsőbb szintű sav technika volt talán még tiltott is. Ezt el kell majd sajátítanom neked is ha odaérek. Bár jelen helyzetben inkább a túlélésre kéne koncentrálnom. Elég sok vért vesztettem... De a következő felvonás igazán felkeltette az érdeklődésem. Ilyet még életemben nem láttam. És milyen ötletes kivitelezés, hogy a fa leveleit használja robbanójegyzetnek. Ezzel valószínűleg az iwagakurei haderő első hullámát teljes mértékben elsöpörtük. Átláthatatlan füst függöny szállt le a tájra de a robbanások nem maradtak abba. Egymás után következtek kisebb nagyobb robajjal elvonulva. 
Arra aztán igazán kíváncsi leszek, hogy a mindent elsöprő sav hullám és a robbanójegyzetek talán milliói után, hogy fog kinézni a csatatér. 
- Köszönöm testvér a dícséretet. Igen ő egy klán tag és a szervezet tagja is. - Bár nem nagyon nem merültem bele a mesélésbe Kazuyáról mert megérkeztek a gyógyítók akiket Itanashi elzavart én viszont szívesen láttam. Miközben a sebemet látták el láttam bajtársam szemében, hogy legszívesebben már a harcmezőn állna újra és újabb ellenfelek vérét ontaná. Nem sokára ennek is eljön az ideje. Ám most egy picit pihennünk kell és összeszedni magunkat. Megpróbálok szerezni egy energia pirulát az egyik gyógyítótól miután végeztek az ellátásommal majd visszafordulok Ita felé. 
- Nos azt hiszem az első ütközetet túl éltük de szerinted mire számítahtunk ezután. Azt hiszem a parancsnokunk egy ilyen technika alkalmazása után ha nem a chakraveszteségbe akkor kimerültségbe hal bele... Én amondó vagyok azért keressünk valakit akitől tájékozódhatunk, hogy mi a helyzet aztán kitaláljuk a továbbiakat!
Ha Itanashi velem jön akkor megkeressük a legközelebbi gyülekezőpontot és meghallgatjuk, hogy mi a helyzet aztán ismét félre vonulunk. Az viszont kezd aggasztani, hogy Kazuya nincs sehol. Már rég fel kellett volna bukkannia... Nem tudom, hogy mi lesz még itt de remélem nem veszítettem el az egyik legnagyobb szövetségesemet akivel még terveim voltak. Ha túléljük ezt a csatát akkor át fogjuk venni Kusagakure fölött az irányítást ez nem vitás ehhez viszont szükségem lesz Kazuyára és Mirubi szervezetére egyaránt. A tervek készen állnak a fejemben csak megvalósításra várnak. Ha sikerül majd félre vonulni akkor Itanashit is be szeretném avatni. Nála nagyobb szövetségest keveset ismerek és valamiért megbízom a fiúban annak ellenére, hogy őrült vérimádó és ráadásul nem is a klánom tagja kedvelem. Talán azért mert tudom, hogyha mond valamit akkor az úgy is lesz. Bár őrült de a magunk módján mind azok vagyunk... 
Kenshiro Karu
Kenshiro Karu
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1829
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 500 (A)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 329 (B)


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jinchuuriki
Chakraszint: 1645

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Yamato Vas. Okt. 20 2013, 20:14

Iwagakure akkora sereget állított fel, hogy hiába harcoltunk vállt vetve az ismeretlen Fű és egyéb falu shinobijaival, hogy hiába csökkent folyamatosan a létszáma az ereje nem akarta követni ezt a tendenciát, komolyan olyan érzésem volt, mintha velünk szembe egy óriási hangyakirálynő folyamatosan ontaná magából a katonákat a másik oldalon, viszont Kusa had már alig néhány főből állt. Ekkor az egyik shinobi az oldalamon egy hatalmas zöld valamit köp a túloldalra, ami számomra is kiderül, hogy sav, amint érintkezésbe kerül az első emberrel. Közben a vezetőnk is megkezdi a jutsuját, ami igen csak látványos és remélhetőleg több halált okoz, Nem tudom, hogy Kusagakure honnan szerezte ezeket a technikákat, de annyira nem is érdekel. Kezdem érezni, hogy akár nyerhetünk is persze még messze van a háború vége, de talán közelebb kerülhetünk. Még a folytatás előtt lelépek a színtérről, hogy visszatérjek a táborba, persze ez csak taktikai visszavonulás a részemről és egy orvosi ninját keresek, aki ellátja a sérüléseimet, már ha van, de legnagyobb baj, talán a villámcsapás volt, amit ki akarok vizsgáltatni, hogy okozott-e nagyobb bajt vagy megúsztam. Ha mindennel végeztem megkeresem Karut, akihez eleve küldtek, az esetleges parancsok és további teendők ügyében.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Jiraiya Vas. Okt. 20 2013, 23:09

// Harc a Fűért - Raion Tensei kizárásra került a Fórumkalandból. Amíg a Kaland le nem zárul, nem kezdhet új kalandba és nem írhat Élményt sem // 

  Hatalmas pusztítás... A felszabaduló égett hullaszag a két hatalmas technika kombinációjával, belengte
az egész harcszínteret. Még a sokat tapasztalt Kusagakurei Medikusok is, fájdalmas grimaszokat vágtak a rettentő szag hatására. A viszonylag nagy számú Medikus csapat most kevésnek bizonyult, ugyanis a veszteségek hatalmasak voltak. Siettek egyből ellátni azokat, akik kisebb sérüléseket szereztek, valamint azokat, akik bevethetőek voltak még. Akikben látták még az erőt, azoknak a markukba nyomtak két bogyót. Az egyik egy Energia a másik pedig egy Chakratabletta volt. Yamato, Itanashi és Karu is kapott. Nem dönthettek, be kellett venniük kötelező jelleggel, még akkor is, ha három nap múlva annyira kimerültek lesznek, hogy az ágyból nehezükre esik majd felkelni...
   A Parancsnokhoz, rögtön három szanitéc is érkezett, majd támogatva, azonnal elhozták a csatatérről. Ennyi telt tőle. Talán nem volt benne elég tűz, elég akaraterő ahhoz, hogy még egy ilyen technika után is harcolni tudjon. Mivel a Medikus ninják Parancsnokán kívül, az összes Parancsnok, vagy is jobban mondva szakaszvezető halott volt, így Ő vette át a haderő irányítását. Bár ezzel a medikus ninjákkal is csak 30 fős csapattal nem sokra ment. Azonban nincs még minden veszve, ugyanis a Tokuzen-taicho koncentrációja megszűnt, így a robbanás végeztével a hatalmas fák is eltűntek. Egyszerűen csak elszáradtak és mintha sok millió évig éltek volna, elporladtak.
   Ahogy a füst, por, lángok eloszlanak az Iwagakurei térfélen, felcsillant a remény a Kusagakurei haderő szemében is. Egy darab hulla sem maradt a földön, mivel teljesen elégette a testeket a sav, ami mostanra már felszívódott, vagy lefolyt a szakadékba. Egyetlen egy védőfal maradt csak meg, az pedig a Víz Szövetségének Katonai Vezetőjének technikája. Egészen pontosan, egy kisebb hegynyi méretű földdarabokból állt össze a menedék, amiből jócskán hiányoztak darabok, így nem érte teljesen veszteség nélkül a védelemben tartózkodókat. Körülbelül olyan 30-40 ember élhette túl a robbanást a Parancsnokkal, Kitsuchival együtt. Ezt látja a Kusagakurei haderő is, így a Parancsnok kiadja az utasítást, hogy az összes harcképes shinobi indítson támadást az Iwagakurei haderő ellen. Ez meg is történik, így az összes megmaradt harcos, a medikusokon kívül, támadásba lendül...
   Azt azonban nem tudják, hogy az Iwagakurei oldalról, Kitsuchi testőrsége élte túl csak a robbanást, Ők pedig csakis a legjobbak lehetnek. Itanashi, Karu és Yamato is megindult a másik nyolc shinobival egyetemben a túloldalra, hogy végezzenek a maradék ellenséggel. A medikus ninják addig ellátták a sérülteket és felsorakoztak a szakadék szélén, hogy ha kell, akkor segítséget nyújtsanak a fronton harcoló 10 shinobinak. Egyből megindult a válaszreakció az Iwagakurei oldalról is és láttátok, hogy a menedékből több ninja is megindult, egyenesen felétek. Ugyanannyian voltak mint Ti. Mindkét fél elszánt volt, mindkét fél harcolni vágyott! Most már nincsenek korlátok közé szorítva, most már az életük a tét. Az egymásnak rohanó 20 shinobi egy vízszintes alakzatot vett fel, így kialakult könnyedén, hogy ki kivel fog szembenézni. Talán egy csapással eldől a küzdelem? Esetleg olyan harcot fogtok vívni, mint a hatalmas Hashirama és az egyetlen shinobi aki feltudta venni ellene a harcot Madara? Talán az egymásnak feszülő erők közül lesz olyan, amely nem tud majd uralkodni a másikon? Az út kivan már jelölve  mindenki számára. A kérdés csak az, hogy ez az út, mennyire lesz zökkenőmentes...


Itanashi:
Ahogy rohansz Karu és a többi Kusagakurei ninja mellett, kezd kirajzolódni előtted a kép és meglátod, hogy az Iwagakurei csapat is ugyanebbe az alakzatba állt fel, mint amibe Ti is. Így az ellenfeledet már meg is láthattad és felmérhetted. Egy zöld, fekete ruhás férfi közelít feléd, igencsak nagy gyorsasággal. Gyorsabb nálad. A fejpántja a szemére van húzva. Összehasonlítva a többi ninjával, egyáltalán nem hétköznapi. Nyilvánvalóan nem lát a pánttól és még az öltözéke is más. Arca nagy részét nem látod, de amit látsz belőle, abból sem tudsz kikövetkeztetni semmit, mivel semmilyen érzelem nem látszik az arcán. Ruhája arra enged következtetni, hogy egy Speciális ANBU tart feléd. Bár ez csak egy gondolat, ami felmerül benned. Amint egyre közelebb kerültök egymáshoz, látod rajta, hogy eléggé koszos és néhány helyen a ruhája el is van szakadva. Valószínűleg a mai nap már harcba keveredett egyszer, így még bőven benne van a csata "ritmusa".  








A Kannabi híd romjai Cloudshinobinarutoocbyh
(A fejpánt itt csak szemléltetés képen van jelen)












Yamato:
Te is abban a vonalban haladsz amiben a többiek, így előtted is megjelent az ellenfeled már méterekkel előtted. Gyorsan végigmérted, hogy ne felkészületlenül érjen a harc. Rengeteg zseb és erszény volt a ruháján, valamint nem egy övtáska és tekercs volt nála. A kezében egy Wakizashi és egy Kusari Gama volt. Ruházata az átlagos Iwagakurei viseletet tükrözte. Ha egy kicsit jobban megfigyeled és végigméred, rájöhetsz, hogy valószínűleg egy Fegyverhasználóval nézel szembe.



A Kannabi híd romjai Dga0








Karu:
Haladva a tömeggel, már nem járnak gondolataid a sebeden. Be lett kötve és el lett látva, valamint a tablettáknak hála, már nem is érzed. Ellenfeled pedig sajnálatos módon, egy hölgy. Talán az ellenfél legfurcsább katonájával van dolgod. A haja szinte teljesen sárga és a fél feje be van fáslizva. Mellei körülbelül közepes méretűek, viszont ez nem tűnik fel abban a csuhában amit visel. Öv gyanánt egy vastag, fonott kötelet visel. Semmilyen fegyvert nem látsz nála.

A Kannabi híd romjai Zii6



Karu
Chakraszint: 150%
Állapot: 125% - A vállad be van kötve, de a fájdalmat nem érzed.

Itanashi

Chakraszint: 160%
Állapot: 150%

Yamato

Chakraszint: 150%
Állapot: 125%


_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

A Kannabi híd romjai Empty Re: A Kannabi híd romjai

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.