Shikotou Sei

**Shikotou Sei** Pént. Ápr. 06 2012, 21:50

Sei már két teljes hónapja tartózkodik egy nagyobb birtokon. A tulajdonos egy kisebb alvilági szervezet vezetője. Elméletben shinobi. Seinek mindössze annyit sikerült kiderítenie róla, hogy sok emberrel végzett már és nem a leggyengébb fazon. De biztosan alacsonyabb rendű, mint az általunk még kevéssé ismert világuralomra született egyéniség, alias Shikotou Sei.
Ez az egész egy kis piti szervezet, szinte már szánalmasnak tűnik sárga hajú istenségünkhöz képest, de Ő abban a jutalomban részesíti a csürhét, hogy náluk száll meg, sőt... néha még be is segít, az egyértelműen unalmas és gyönge szervezetnek. Mert Sei ugye nagylelkű....
A hatalmasságot egy emberi lénynek nevezett pénzimádó szolga értesítette, hogy a házigazdája könyörög, hogy jelenjen meg nála - Sei agyában így értelmeződött a parancs.
Hősünk felkapta magára egyszerű fekete kimonóját és magára akasztotta a katanáját. Amíg nem biztos a feladat nem fogja felvenni a kedvenc öltözékét.
Elment a főnök házához. Ott már két őr várta. A pofátlanok át merték kutatni és a katanáját elvették. Hogy merik???
A tolóajtó elhúzódott. Sei besétált és közben "véletlenül" rátaposott az egyik őr lábára. Csupán olyan erővel, ami még nem kelt feltűnő mozdulatot... mert az istenség ugye nem ostoba.
Néhány kacagó leányka szaladt ki az ajtón. Elég fiatalok voltak.
Sei végigtekintett a lányokon, majd ránézett a házigazdára. A szobából nagy mennyiségű füst szállt ki. Yuudoku egy szivarral a kezében. Intett és az emberei ebek módjára eltűntek.
A főnöknek nevezett bohóc megszólalt:
- Shikotou Sei... Már három hónapja élsz a mi kis úgynevezett családunkkal... Itt az ideje, hogy keményebben is kivedd a részed a feladatokból. A minap megloptak... Egy zsák dohányt lopott el az a mocskos senkiházi! - kelt ki magából vörös fejjel - Nem mint ha érdekelne... De meg kell torolni ezeket az apróbb dolgokat is! Mer ha hagyom akkor egyre többen és többen lopnak! Ezt nem engedhetem! A feladatod, hogy elkapd a tolvajt, és ÖLD MEG! A dohány nem kell nekem csak a fiú holteste. Nagyjából veled egykorú. Ne tévesszen meg a látszat. A fiú is ninja. Ezért mert meglopni. Azt hiszi, hogy erősebb nálam! Itt egy részletes térkép a faluról és környékéről, valamint egy kép a célszemélyről. - odadobta neked a térképet és a képet - Legutoljára a Nyomornegyedben látták. Gondolom megpróbálja elpasszolni a cuccot. A neve Furyou Kojiki. Menny keresd meg és öld meg, és hozd el a holttestét. Ha sikerrel jársz, akkor megfizetlek. Ha viszont nem... akkor jobb ha vissza sem jössz!
Mégis mit képzel? Ilyen hangnemben beszél egy felsőbbrendű lénnyel...Cöh...
Sei arca meg sem rebbent. Elviselte a gyalog szövegelését, mert nem kell sok idő és könyörögni fog a bocsánatért... csupán a kegyeibe kel férkőzni és megmutatni neki a világ egyedüli "árjájának" hatalmasságát...
- Számomra a vereség nem létező fogalom...! - mondta Sei komoly hangon.
Hősünk megfordult és visszaszerezte a katanáját. Elment a szobájába és felvette kedvenc öltözékét, majd teljes harci "díszben" kilépett a kis szobából. A térképet és a célszemély fotóját vizsgálgatta.
Az árnyékokban végigosonva, sikátorokon keresztül észrevétlenül akart eljutni a nyomornegyedbe. Az út közben eszébe jutott, hogy majd be kell szereznie lőszert és mérget a fukiyaához. A küldetés miatt nem izgult, elvégre ez csak egy egyszerű munkának tűnik a szemében.
Amikor megérkezett a nyomornegyedbe, nem zavartatta magát és próbálva minél jobban észrevétlenebbnek maradni és úgy "járkálni" az utcákon, közben pedig az emberek arcát kutatta.
Az elején valójában a fiú kismértékű kutatása mellett, csak fel akarta deríteni a környéket, mert ez számára idegen terep és ez komoly kockázatokkal jár, még egy magafajta felsőbbrendű számára is. Kisebb üzleteket és a lehető leglepukkantabb házakat kereste. Majd egy fél óra felderítés után, ha nem találja a célszemélyt, akkor minden további nélkül bemászik egy ilyen színvonal nélküli lakás ablakán. Az esetlegesen bent lévő embereket, pedig reakciójuktól függően kezeli. Ez volt a terv.
Az arcok és a terep figyelése közben Sei felfigyelt az egész negyedet betöltő dohányszagra. Piros háztetőkön sátrak és azokban valószínűleg emberi lényeknek álcázott fekélyforrások vannak. A mi istenségünk látott is pár ilyen "penészfoltot" a tetőkön.
- Hangulatos egy hely... - jegyezte meg a gondolataiban.
A fenségesség egy olyan nő mellett haladt el, akinek a ruhája valószínűleg már csak a kosz miatt marad meg rajta. A nő rá mert mosolyogni Seire, aki ezért erős késztetést kezdett érezni rá, hogy összekócolja a nő fogait. De mivel egyelőre nem szabad feltűnést keltenie, ezért nem tett így. Elvégre visszafelé is van út...
Kevés sétálás után ő hatalmassága megérkezett egy zsákutcába. A szag itt is bántotta az ő magasabb szintű élvezeteket érdemlő orrát.
Ahogy járkál a piacon egy rövid beszélgetésre lesz figyelmes. Egy vörös köpenyes fiú és egy kalmár között.
A zsák, amit a fiú fog lehull a földre. Ami benne van az nem más mint dohány... friss dohány...
A nép elkezdett a kiszóródott árú felé közeledni. A piros köpenyes fiú rápillantott arra a személyre, aki egyértelműen magasabb rendű nála.
- Srác! Mit szólnál, ha inkább én venném meg az árut? - kérdezi Sei komor hangon - Mondjuk dupla áron?
Sei nézte a fiút és közben közeledett felé. Amikor három-négy méteres közelségbe ért megállt. Ha valaki az útjába állt egyszerűen fellökte és ebben az esetben látszódott az arcán az undor, mert hozzá kellett nyúlnia egy ilyen piszkos lényhez...
- Ó! Ahogy látom már eladtad... Nos tudsz szerezni még egy adagot? - kérdezi Sei megértést tettetve. - Gyere inkább máshol beszéljük ezt meg!
Miközben Ő, kit nevén nevezni is megtiszteltetés közeledett a piros köpenyes fiú megpróbált hátrálni. Amit Sei ajánlott azt hangosan tette, mert tudta itt ezzel nincsen semmi gáz. Itt az alvilág az úr. Nem kell csendben egy sötét helyre húzódni, ahhoz hogy egy jó üzletet meg lehessen kötni. Természetesen nem árt vigyázni, de nem elsősorban az ilyen dolgok miatt.
A fiú felháborító hangnemben közölte Seiiel, hogy nem tud több árut szerezni és ismeri az alvilág törvényeit. Hogy is fogalmazott? Valahogy így:"Vagy te eszel, vagy téged esznek."
Magasztos és kegyelmetlen urunk szemében ez a fiú, már most egy idegesítő szemétkupaccá vált. Tudniillik elkezdett menekülni, mégpedig a házak tetején ugrálva.
Sei pontosan tudta, hogy itt a srác sokkal jobban kiismeri magát, mint ő. Ezért elkiáltotta magát:
- Aki megöli, azt a korcsot két zsák dohány jutalomban részesül! De siessetek, mert ha én hamarabb elkapom, mint ti, akkor nincs jutalom. A hullával legyetek itt három óra múlva!
Hősünk előrántotta katanáját és követte a pofátlan ellenfelet. Számított rá, hogy sokan semmibe veszik majd az ajánlatát, de abban viszont egyenesen biztos volt, hogy nagyon sokan elfogadják azt... Mert ugye két zsák dohány az itt hatalmas kincs!
Sei most már teljesen biztos volt az ellenség kilétében. A házak tetején ugrálva nem sietett csak éppen annyira gyorsan ment, hogy nem maradjon le és ha bír akkor egy keveset - folyamatosan - csökkenjen a távolság. Azért tett így, mert egy esetleges csapdát vagy ellentámadást, talán technikát, ilyen módon könnyebben észreveszi és nagyobb esélyel kerüli és/vagy védi ki...
Mielőtt Sei eltünt volna a házak felett, a szeme sarkából még észrevette, hogy jó páran utánaerednek a tolvajnak. Nem annyian mint remélte, de azok akik remélte. A tehetetlen csürhe... éppen ez volt a terve. Semmire sem jók, csupán arra, hogy kihasználják őket és Ő most pont ezt tette.
Abban viszont csak reménykedni tudott, hogy a csőcselék tovább megy, és nem adja fel. Számított rá, hogy ellenfele kijut a Nyomornegyedekből, így a közbiztonság őrei bajt okozhatnak. Habár az közismert, hogy ebben a faluban pocsék a közbiztonság, ám mégis egy igazi istenség számol velük még ebben a helyzetben is... és Sei ezt tette.. Abban reménykedett, hogy az utcákra kiözönlő csürhe eltereli néhány nemkívánatos személy figyelmét. Persze ez egyáltalán nem biztos, de kisebb lefedettségnek megfelel. Ez Sei számára egy minimális életbiztosítás, nem sok és nem is bonyolult, de talán egy vagy két százalékot javít az esélyein.
A tolvaj üldözése közben Seit ellenfele folyamatosan szidta és becsmérelte. Ez egyértelművé tette istenünk számára, hogy Ő valóban felsőbbrendű. Több okból is. Az ellenfél vagy nagyon ideges és így akarja levezetni a feszültséget - egyértelműen szánalmas módon - vagy pedig Seit akarja így felidegesíteni... sikertelenül...
Sei nem volt ostoba. Ismerte a határait. Egészen pontosan a porhüvelye határait. Igen, ez számára nem test, hanem csak porhüvely. Már régen rájött: az istenek - akik a szolgái voltak - fellázadtak ellene és egy ilyen alantas létformába zárták. Azért mert irigyelték a hatalmát... de Ő majd megmutatja nekik! Egy ilyen gyönge testben fogja elpusztítani őket és visszaszerezni az eredeti, világalkotó testét...
Egy fehér és lapos tetejű házon az ellenfél megfordult és azt hitte, hogy megengedheti magának a menőzést. Szövegelt egy kicsit arról, hogy őt nem lehet megölni.
- Cöh... Nem láttam még nálad szánalmasabb lényt! Azt hiszed egy magadfajta alsóbbrendű korcs legyőzheti az istenek urát? - Sei teljesen átlagos hangon mondta végig rövid beszédét, majd egy széles mosoly húzódott végig az arcán.
Az "istenek ura" kijelentéssel természetesen magára gondolt, de ezt az ellenfele nem biztos, hogy felfogja elvégre a házigazdáról papolt valamit...
Az ellenség egy kést rántott elő. Sei sem tétovázott. Feldobta a kardját, majd gyorsan néhány kézpecsétet formált és létrehozta a kirigakure no jutsut. Amint ezzel végez elkapja a kardját és a néma gyilkolás technikájával megpróbál végezni áldozatával. Jelen esetben minél gyorsabban. A fejében ez a terv állt össze.
Sei megformálta a kirigakure no jutsut, de nem történt semmi. Hibázott volna? Lehetséges, mert ugye még a tökéletes lények is hibázhatnak, ha a porhüvelyük visszatartja őket. Meg ugye a szokás hatalma... Kirigakuréban mindig működött a jutsu, mert ott elég sok a víz. De az alantas lények oly sok hibája mellett ez az apró ballépés teljes mértékben eltörpül...
A két fél összecsapott és az összecsapásból a mi kedvelt istenségünk került ki jobb helyzetben. Az ellenségének hátra kellett ugrania. A piros köpönyeges eldobta a kését, ami elől Sei kitért egy gyors és rövid oldalugrással.
- Az Istenek engem pártolnak! Nem értem, hogy miért szolgálsz egy ilyen embert mint Yuudoku. Gyere velem! Legyünk barátok. - mondta az alantas lény.
- Az istenek az ellenségeim, így nem csoda, hogy téged pártolnak... de tudod hozzám képest ők is alantas lények! Ezek a mondatok a félelmedet mutatják! De kíváncsivá tettél! Mondd, mit ajánlasz és meggondolom, hogy megéri-e nekem továbbra is a házigazdámmal üzlettársi kapcsolatban maradnom...
Az ellensége válaszára várva Sei a jobb kezét - ebben van a katana - felkészítette a következő támadásra. A bal kezét pedig a csípőjére tette, ezzel próbálva meg kíváncsiságot színlelni, pedig valójában csak a pillanatra várt, hogy az ellenfele belemerüljön a szövegelésbe. Természetesen minden az ellenség válaszától függ. Habár valószínűleg az a válasz nem lesz elég jó, vagy pedig egyáltalán nem lesz semmilyen válasz. Lényegtelen! A fő az, hogy most sietnie kell, ezért, ha az ellenfele túlságosan elhúzza a beszédet, akkor Sei nem fog várni...
Egy pillanat csend, majd a piros köpenyes fiú elkezdett magyarázni, hogy milyen gazdagok lehetnének és egyéb ilyen Sei számára érdektelen üzleteket próbált ajánlani. Az ajánlatait még csak ajánlatoknak sem lehetne nevezni, mert semmit sem nyújt, csak magyaráz. Újra csend, majd halott szülőkről és az öccséről kezdett prédikálni, akit neki kell eltartania... Ó, milyen szomorú, de egyértelműen senkit sem érdekel...
Az ellenség letérdelt. Ez, már tetszett Seinek és ekkor a fejében megfogalmazódott egy terv, amely megkönnyíti a munkáját.
- Egy magamfajta Jounint nem érdekelnek a hazugságaid! De kapsz egy esélyt a túlélésre. Te leszel a csali... - Sei egy hatalmas vigyort biggyesztett az arcára - A lényeg, hogy én most megkötözlek és elmegyünk szépen a házigazdámhoz. Ott a megfelelő pillanatban elengedlek és kinyírunk mindenkit. Neked megmarad az életed és lásd nagylelkűségem, ezen felül még kapsz öt zsák dohányt is!
A mélyen tisztelt istenség közelebb sétált a térdelő fiúhoz és annak torkához tartva a katanát előkapta a drótját. Ezek után egy nagy erejű rúgást mért a fiú fejére, amitől az remélhetőleg elájul. Így akarta Sei, majd ezek után megkötözni és életre pofozni.
Természetesen hazudott az ajánlattal, de sokkal könnyebb egy élő embert elvinni a birtokra, mint egy halottat, Főleg úgy, hogy a fiú a saját lábán fut, mert csak a kezei vannak megkötözve. Persze Sei a fiú háta mögött megy és fogja a drótot, valamint a katanát a srác hátának nyomva fut.
A fiú, már kezdett volna bele egy beletörődő beszédbe, amikor is Sei rúgásának köszönhetően elájult. Sajnos a rúgás kicsit erősebbre sikeredett a vártnál, de ez most már nem lényeges... sajnos nem sikerült a terv szerint életre pofozni.
A mi istenségünk szorosan megkötözte a fiút. Eszébe jutott mit mondott a házigazdája a zsák dohányról: nem érdekli mi lesz vele. Sei leguggolt és átkutatta a fiút. Elvett mindent, amit talált nála. A fiúnál lévő pénzt és az érdekesebb dolgokat elrakta, a többit pedig eldobta.
A fiút felkapta a hátára és vitte magával, egészen a dohánymezőkig. Ott ledobta a földre és a drótnál fogva húzta a szemtelen kölyköt.
Yuudoku Omo páholyáig húzta, persze arra azért figyelt, hogy ne hagyjon egyértelmű nyomokat a vonszolás. Magyarul eltörölte azokat, ebből következik, hogy elég macerás volt a srácot vonszolni, de az ő hibája. Elvégre nem volt hajlandó felkelni.
A villánál bebocsájtást kért és, amint azt megkapta Omo előtt eltörte az ifjú ellenség nyakát. Leszedte róla a drótot, majd eltette azt, és a házigazdájához fordult:
- Azt hiszem ez a pondró nem fog több fejfájást okozni! A hulláját a kutyáidnak hagyom - Sei eközben Omo testőreire pillantott és elmosolyodott.
Az istenek által elárult fiú rápillantott kérdőn a házigazdájára. Ezzel azt jelezte, hogy akar-e még valamit vagy pedig hősünk elmehet...
A házigazda úgy látszódik elégedett volt a horzsolásokkal és egyéb sebekkel rendelkező fiú, gyors kivégzése miatt. Sei azért ölte meg ilyen gyors módszerrel, mert egészen jól tűrte a földön való hurcolást és egyéb kellemes dolgokat. Istenünk nagylelkűségéről tett ez is tanú bizonyságot, na meg persze nem akarta összekoszolni a fegyvereit, mert utána bajlódhatna a takarításukkal. Természetesen a második szempont sokkalta lényegesebb, mint az első.
A fotelében ücsörögve, magát főnöknek nevező alak, átnyújtott Seinek egy kisebb dobozt. Hősünk gyorsan meg is nézte mi van benne. Cigaretta és gyufa. Érdekes...
A főmufti közölte a kitaszított istennel, hogy meg fognak neki tanítani egy hasznos technikát és ehhez szükséges lenne, hogy kegyesen a hátsókertbe sétáljon. Sei már szinte reménykedett egy ilyen lehetőségben, ezért nem is tétovázott. Bólintott egyet és megfordulva elviharzott.
Menet közben rávigyorgott a „pitbullokra”, aztán folytatta útját. Mindössze három másodpercig kényeztette őket lenéző mosolyával. Ennél több jutalmat nem kapnak a hulla elszállítása miatt. Persze ez csak Sei szemében volt jutalom, valójában nagyon is sértő volt.
Azt a bizonyos valakit keresve Sei az új kését nézegette. Igazából Ő nem is kereste az illetőt. Úgy volt vele, majd az alak keresi meg őt. Hősünk egyszerűen csak hátrament és nekidőlt a falnak. Ha az a tag azt akarja, hogy Ő abban a kegyben részesítse, hogy megengedi neki azt, hogy tanítsa Seit, akkor jöjjön ő, mert ez a minimum ebben az esetben.
Mivel a kést már nem találta érdekesnek becsúsztatta a pólója alá, az egyik tekercs mellé, majd figyelte, hogy melyik alsóbbrendű fogja őt tanítani.
A mindenki által imádott és istenített hatalmasság megjutalmazta a kert növényeit azzal, hogy sétál egy kicsit. Az alsóbbrendű nem jött, ezért így foglalta el magát. Ekkor hősünk egy füstölgő valamit pillantott meg. Nem sokkal később rájött, hogy az egy ember és pont úgy néz ki mint a házigazda. Magyarul itt valami nem stimmel, mert az a tüdőpusztító nem jött ki, hanem a házában maradt. Szóval itt valaki szórakozik vele, márpedig ezt senki sem teheti meg egy ilyen felsőbbrendűvel, mint Ő.
A fickó egy nagy szürke kanapén feküdt, mérgező füstöt szívogatva a szájában tartott - valószínűleg - nem régen csavart rúdból. Magyarán megmondva cigarettából, bár nem tudni ez milyen mértékben magyar, de hősünk japánul beszél, ezért ilyen dolgokkal nem foglalkozik.
A csávó egy egyszerű szürke rövidnadrágot meg egy fehér kimonót viselt. Biztosra lehet mondani, hogy nem vitte túlzásba az öltözködést, mert a lengén felvett ruh... de ez mégis kit érdekel? Hatalmasságunkat biztosan nem!
A vendéglátó doppergangare felállt és megszólalt:
- Szép is az élet. A nevem Yuudoku Hanawa. Omo ikertestvére vagyok. Megkért, vagy is inkább utasított, hogy tanítsak az újdonsült emberének egy használható technikát. Én a legalapvetőbb Kemuri technikát fogom neked megtanítani. A Kemuri Ninjutsu // Füst Ninja Technika, azon technikák közé tartozik, amit nem sokan ismernek. Alattomos technikák sokasága teremtődött ezen a földrészen. Jó kis dolgokra lehet használni. Meg is mutatom, hogy hogyan működik.
Sei-sama megtudta, hogy a tag a suttyógazda ikertestvére, akarom mondani házigazda...
Az iker csak egy hatalmas szívás után ... a cigarettájából való szívás után és néhány kézpecsét, majd a füstből létrejövő klón megteremtése után folytatta:
- Látod? Ennyi az egész... A Füst technikákhoz, mindig szükség van már létező füstre, lehetőleg minél nagyobb mennyiségben. Aztán chakrát kiáramoltatva a testedből a Tenketsu pontjaidon keresztül, megpróbálod a füstbe vezetni a chakrád. Ez kicsit bonyolult, de nem árulom el, hogy hogyan kell. Neked kell rájönnöd. Egyrészt mert túl sokat kellene beszélnem, másrészt így sokkal jobban kötődsz majd a technikához. Miután ez meg van, csak formáld át a Te képedre a klónt. Ugyan úgy kell, mint a Bunshin no jutsunál. Feltételezem, azt ismered. Ha viszont, erősebb támadás éri a klónod, akkor eltűnik... - ekkor belecsapott egy erőset a bábúba, ami, kis füstöt hagyva maga után eltűnt. - ... és füstöt hagy maga után, ami megzavarásra tökéletes. Viszont, csak annyi füst keletkezik, amennyi füstből létrehoztad a klónt. Ezért most csak ilyen átlátszó vacak fehér. Persze a Jutsut, végre lehet hajtani füstbombákkal is, vagy bármilyen más füsttel. De ha jól tudom, akkor kaptál Omo-tól valamit. Azok a cigik, igen ritkák. Különös fekete füsttel égnek, szóval nem éppen a legegészségesebb, de a technikához tökéletes. Nah van kérdésed?
A fickó kérdések híján visszament a kanapéjához. Hősünk pedig előkapta a jutalomként megszerzett dobozt és kivette belőle a gyufát és egy szálat. A dobozt letette a földre, majd meggyújtotta a cigit.
A szájához emelte és beleszívott. Már hónapok óta tartózkodik ebben a romlott - de egyenlőre a céljainak megfelelő - faluban és a dohányfüstöt egészen megszokta, de még sohasem élt ezzel az "élvezeti" cikkel. Így hát nem is meglepő, hogy az első alkalommal hatalmas köhögő hullámban tört ki. Ám ez nem csökkentette a "harci" szellemét. Kihívásnak tekintette a dolgot, ezért kezdte élvezni a feladatot. Érdekes volt számára az ismeretlen...
A második próbálkozás hatalmas fejlődést hozott, mert már arra is rájött hogyan kell kifújni a füstöt, ami tényleg fekete volt. Sietve újrapróbálkozott és fél perc alatt elszívta az egész szálat jó adag füstöt termelve maga elé. A csikk végét eldobta és megformálta a látott kézpecséteket.
A tenketsu pontokon való kiáramoltatást a bunshin no jutsuhoz hasonlóan tette. Ám azzal nem számolt, hogy itt a füstöt meg kell "fognia" a chakrájával, ezért a technika természetesen nem jött létre, de ez egy Sei-samához hasonló istenségnek nem okozott meglepetést. Már csak azért sem, mert a menekülése során rengeteg tapasztalatot szerzett és tudta: gyakran kell vesződni, hogy elérjük a célt. Természetesen ez nem jelent gondot elvégre van idő is meg mi egyéb...
A füst még mindig jelen volt megfelelő szinten. Seinek eszébe jutott egy lényeges dolog. Ő ismeri a kirigakure no jutsut, ami valamilyen szinten hasonló ehhez. Legalábbis a működési elve... Mind a kettőnél a chakrával egy elemet kell formázni - a kirinél a nedvekből kell ködöt készíteni, itt meg az elem a füst lenne ugyebár és azt kell egy helyre összpontosítani és alakot adni neki...
A hatalmasság gyorsan megformálta a szükséges kézpecséteket és a tenketsu pontjain kivezette a chakrát, majd a kirigakure jutsunál már ismert módon a chakrájával "elkapta" az "elemet" és elkezdte mozgatni. A füst egy középpontban kezdett sűrűsödni. Egy nagyobb fekete pont volt látható jelenleg. A formázás egy újabb próbálkozásra vár, de ez már nem probléma. Sőt! Ennek a kísérletnek még olyan előnye is lett, hogy a füst egy helyre összpontosult és így nem kell újabb adagot "beletenni".
Istenünk újból megformálta azokat a bizonyos kézpecséteket - természetesen mindenkinél jobban - és megcsinálta azt, amit az előbb vitt véghez. Most már - mint az előbb említve lett - a formázással "bajlódott". A füst izgő-mozgó részecskéi lassan a megfelelő helyre érkeztek és egy emberformájú füstgomolyag jött létre. Sei úgy döntött itt hagyja abba és nyújtókodott egyett. Csupán ezért, hogy látszódjon egy ilyen piti technika megtanulása számára nem kihívás...
A füst még mindig a "helyén volt. Sei tökéletes kezeivel hihetetlenül istenien hozta létre a kézpecséteket és az eddigi dolgok után saját képmására formázta a füstöt. Az akadémián tanult Henge no jutsu eljárásához hasonlatos módon. Ezek után még kétszer elpróbálta a dolgot, csak a teljes siker miatt. Aztán hagyta a füstöt eloszlani.
- Azt hiszem, ezzel megvolnék... - mondta komor hangon.
Várt még egy pillanatot és utána lehajolt a kis dobozkáért...
A dobozt felvette és eltette. Aki megtanította neki a jutsut, az cigarettával a szájában lassan felé közeledett. Kis idő múlva megszólalt:
- Gratulálok! - mondta kicsit furcsán - MENJ és mutasd meg a fönöknek, hogy mit sikeült... - kiköpte a cigit. - Csinálnod! Aztán, ha pihentél, éjszaka kezdhetjük is a következő leckét. Nekem kell téged felkészíteni a csatákra. Ha pihentél, akkor gyere ismét hátra. Legkésőbb éjfélre itt legyél, mert ha nem akkor... akkor nem...
Amint ezt elmondta vissza is ment a kanapéjához. Kicsit határozatlannak tűnt, de ez még annyira nem is volt fura. A fickó leült.
Sei nem számított rá, hogy másik leckét is vesznek, de ez nem probléma számára.
Ekkor a házigazdát sikerült megpillantania hősünknek. A kis kert szélén állt. Egy díszes kimonóban és egy vérfoltos katanával.
- Ez fura... A jutsu mutogató fazon határozatlanul viselkedik, a házigazda meg egy karddal jelenik meg... Ez kezd nem tetszeni - gondolta végig Sei.
A házigazda kardja tokban volt ugyan, de kinyújtotta Sei felé és megszólalt:
- Na?! Mutasd mit tanultál!
Sei e miatt a mondat miatt, még egyáltalán nem eresztette le a védelmét. Érezte és tudta: ilyen helyzetben résen kell lenni. A fejében már elkezdett kombinálni és menekülési lehetőségeket gyártani, de azért lassan közelebb ment a füstfellegekkel körülvett kanapéhoz. Megformálta a szükséges kézpecséteket és létrehozta a technikát... az ikertestvér cigi füstjéből.
A házigazda tényleg csak a megtanult jutsut akarta leellenőrizni.
Sei ezek után visszament az Ő kis szobájába és pihent egy kicsit. A fegyvereit tisztogatta és egyebek.
Indulás előtt inkább a fekete kimonót vette fel. A katanáját elrejtette a kimonó alá, csupán biztos, ami biztos alapon. A cuccai természetesen össze voltak pakolva, mint mindig. Szóval, ha menekülni kellene, akkor ezzel már nem kell vacakolni...
Lassan sétálva indult el az előző helyre és amikor megérkezett leült az egyik fa alá. Furcsállta a nem is olyan régen történt katanás jelenetet, ezért figyelt... nagyon figyelt... Persze nem illet össze a dolog, mert ha meg akarják ölni, akkor miért tanítottak neki technikát? Bár ezek az alvilági alakok, még egy magafajta hatalmasságnál is tudnak kiszámíthatatlanabbak lenni...
A hold bevilágította a kertet. Seinek tetszett, amit látott. Meglehetősen szép látvány tárult elé. Természetesen Ő tudta, hogy ez csakis azért van, mert a hold így fejezi ki az iránta érzett tiszteletet és félelmet. A kimonós shinobi - azaz Shikotu-sama - szerint erre a két dologra van szükség egy alsóbbrendűtől, ahhoz, hogy valamilyen szinten megbízható legyen. De ez a két elem más dolgok miatt is hasznos kombináció...
A látványt csak még élvezhetőbbé tette a hirtelen felgyulladó fáklyák fénye.
Ekkor a fa alatt ücsörgő fiú megpillantotta a hídon közeledő alakot. Néhány pillanat múlva az isteni Sei felismerte az alakban Hanawát. Most is hasonló vagy talán ugyanolyan ruhában volt mint néhány órája.
Egyik pillanatról a másikra eltűnt. Sei arcán nem látszódott semmi, még csak egy izom sem rándult meg, mert tudta: a shinobik világában nem szabad meglepődni, ha valamin meglepődsz, az azt jelenti, hogy halott vagy... Legalábbis nem szabad ennek látszódnia az emberi testen, ha mégis megtörténne egy ilyen dolog.
- Nah? Mit gondolsz? Kell ez a technika?
Hanawa annak a fának nekidőlve kérdezte, ami előtt Sei ül. Az ikerpárból Hanawa szimpatikusabbnak tűnik számára, mint a házigazdája...
- Igen, egészen érdekes volt. Szóval kell! - mondta megpróbálva minél átlagosabb hangon kimondani a szavakat.
Felnézett a fehér kimonós férfira és lassan felállt. Nyújtózott egy keveset, majd kíváncsi tekintettel újra ideiglenes senseiére nézett. Igen, ez a fickó nem annyira alsóbbrendű, mint a többiek. Persze, azért nem kellene folyamatosan füstölnie...
Sei mondandója után Hanawa tapshoz hasonlatos mozdulatot csinált és megszólalt:
- Örömmel hallom. Ez a technika taijutsunak mondható. Igazság szerint, nem igazán értem, hogy mi benne a különleges. Nem igényel semmilyen extra tudást a dolog. Gyakorlatilag ugyan olyan, mint a Shunshin no Jutsu. Az egészben a nehéz az időzítés, a pontosság, és az erő. A másodperc tört része alatt kell felgyorsulnod szemmel követhetetlen sebességre, álló helyzetből. Eddig ugyan olyan, mint a Sunshin. Ami ez után következik az a nehezebb része. A hirtelen megállás majd a cselekedet. Gyorsan kell reagálnod. Lehet, hogy még te sem tudsz olyan gyorsan cselekedni, mint amilyen gyorsan mozogsz. Ha nem állsz meg a kellő pillanatban, akkor nekimész az ellenfélnek. Az is egy jó lefegyverző megoldás, de fennáll a veszélye, hogy átszúr egy kunaival vagy valami mással. Ha meg van a megfelelő időzítés, akkor csapj le. Itt van ez a fa, - mutatott a mellettük lévő fára – ezzel gyakorolj. Ne feledd, számítsd ki, hogy körülbelül mekkora távolságra van a célpont. Ha megvan, akkor gyakorold különböző távolságokból. Jó munkát. Jah! És a technika neve: Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció. De ez már csak a körítés.
Sei ebből csupán annyit tudott meg, hogy a technika hasonlatos a Shunshinhoz. Hanawa szerint ez egyáltalán nem különleges jutsu, pedig Sei máris több extrát látott benne, mint a Shunshinban. Kezdjük azzal, hogy ehhez nem kellenek kézpecsétek és ezért taijutsunak minősül. Ebből adódik, hogy itt az erő és alapsebesség nagyobb hangsúlyt vesz igénybe, mint a chakra, bár mivel a chakra a fizikai és szellemi erő egysége, ezért ez így elég fura megállapítás volt. Pontosabban talán azt lehetne mondani, hogy több fizikai erőt vesz igénybe, mint szellemit. Egyelőre ennyit sikerült leszűrnie a fickó szövegeléséből meg a jutsu mutogatásából. Nem tűnik különlegesnek a technika és éppen ez teszi azzá. Persze ezt is csak a Seihez hasonló – bár ilyen egyének nem léteznek, hősünk az egyetlen – felsőbbrendű istenségek, vagy mondhatnám, istencsászárok ismerik fel. Ez már alapból megkülönbözteti hősünket a csőcseléktől, de amúgy is ostobaság lenne megkérdőjelezni az Ő hatalmasságát és dicsőségét.
Hanawa eltűnt miközben Sei végiggondolt bizonyos dolgokat. Szinte egy pillanat olt az egész. Valószínűleg ezt a technikát alkalmazta.
Sei eltávolodott a fától és gyorsan átpörgette az agyán a hallottakat, de új információt nem sikerült kicsikarnia a szavakból. Rápillantott a fára és hosszan kifújta a levegőt. Igazából Ő sem tudná megmondani, hogy miért, egyszerűen csak így csinált. Gyorsan kézpecséteket formált és halkan elsuttogott valamit – „Shunshin no jutsu” – és a tér körülötte egy pillanat alatt megváltozott. A fa mellett állt meg.
Pontosan tudta, hogy nem ezt kell gyakorolnia, de mivel Hanawa szerint hasonlít a két technika, ezért jónak látta átismételni ezt a jutsut. Lassan visszasétált a kiindulási ponthoz.
- Szóval – kezdte a gondolkodást – ha jól láttam az előbb és jól következtettek abból, hogy taijutsu, akkor ez olyan mint amikor egy ninja elugrik, csak sokkalta gyorsabb és folyamatosan fut. De az indulás hasonló, mert egyszerre nagy erőt kell kifejteni, hogy el lehessen érni azt a bizonyos sebességet. Ami azt jeleni, hogy az elugrást kell valahogy átvezetnem futásba és azt felpörgetni. Ahogy számítom ez nekem néhány óra alatt sikerülni fog, mert az akadémián is mindig a nyalizó zombik előtt végeztem nem is kevés idővel. Na akkor indulás! Végeznem kell mielőtt még az a barom bealszik a tóban. Elvégre lehet, hogy rá bírnám venni a testvére meggyilkolására, majd valamikor, de ehhez meg kell vele kedveltetnem magam. Ahogy figyeltem nem a legjobb közöttük a viszony.
Egy gyors elrugaszkodás és létre is jött az erőteljes ugrás. Ennek az elején megfelelő mennyiségű erőt adott bele egy gyors tempó elindításához. Természetesen ez még csak a lépcső eleje, de az elméleti kép összerakásához szükséges, mert ha már valahogy meg kell tanulni a technikát, akkor nem árt, ha össze is lehet hasonlítani egy-két dologgal a mozdulatot.
Sei-sama következő gyakorlási fázisa néhány perc múlva következett, miután végiggondolt néhány dolgot.
Az ugrás elején található sebesség létrehozását próbálta átvinni ugrásból nekifutásnak. Ezt a Shunshinból fakadó tapasztalatokkal kombinálva könnyedén sikerült elérnie. Esetünkben a könnyedén fél órát jelent. Ez már csak azért is ment neki ilyen gyorsan, mert az évek során elég sokszor kellett a sebességére hagyatkoznia és így nem teljesen akaratlagosan, de fejlesztette azt. Habár ez még így alapvetően nem elegendő, de azért kezdésnek megteszi. Valamint az akadémián mondhatni Ő volt a legjobb és a legtanulékonyabb és ez csak, már hab a tortán. Egyszerűen a tapasztalatait és a képességeit tekintve, már elvárható ennyi idő alatt az első fázis elérése. Mert Seit tekintve ez a minimum!
Nos, most, hogy ezzel megvolt nyújtózott egy kicsit, amolyan ráérős stílusban, mert ugye Ő nem siet, elvégre ezzel hamar végezni fog még akkor is, ha húzza egy kicsit az időt…
Elkezdte gyakorolni a tanulási tervének második fázisában eltervezett műveletet. Ez annyiból állt, hogy az indulásnál eltervezett sebességet meg is tartsa. Előszőr csak ide-oda próbált így cikázni és tartan, sőt emelni a sebességet. Majd ezek után körbe-körbe próbált meg futkározni. A chakra felgyorsította a testét, ám azt érezte, hogy ennek a technikának az is az előnye, hogy folyamatosan fejlődik majd a sebesség, az izomzattal együtt. Már persze, ha az izomzat fejlődni fog, de olyan körülmények között élve mint Sei, miért ne fejlődne? Igen, ez egy érdekes kérdés, habár választ nem igényel. A második fázist egy teljes órán keresztül gyakorolta. Ennyire azért szükség volt, hogy megszokja a teste, legalább olyan szinten, hogy a harmadik fázisban ne kelljen ezzel foglalkozni. Legalábbis ne ez vonja el a figyelem nagy részét.
Levette a kimonóját és ledobta a földre, majd a hátára akasztott katana is így járt. Sei lenyomott gyorsan negyven fekvőtámaszt, ezzel bemelegítve a felsőtestét is. Felpattant és egy szál boxerban nézett a fa felé. A harmadik fázis jön. Itt időben meg kell állnia!
Figyelt, elrugaszkodott és indult. Mint akit egy íjból lőttek ki, csak mégis gyorsabban hasította a levegőt és egy pillanat múlva, amikor a fához ért sikeresen meg is ált volna, ha a lendület nem vitte volna tovább. Így viszont orra esett. De ez is tapasztalat, ha azt nézzük. Sei mint ha mi sem történt volna felpattant és próbálta újra. Talán ez a fázis telt a legtöbb időbe, talán nem. Itt már teljesen elvesztette az időérzékét, de kit érdekel ez ilyenkor? Valószínűleg senkit! Sei felpattant és folytatta, majd elesett a lendületben vagy tovább repült. Egyik eset sem számított számára. Felállt és újra megpróbálta. Majd újra és újra. Nem vacakolt a horzsolások nyalogatásával. Különben is, puha a föld szóval túl sok seb nem keletkezett rajta.
Amikor már úgy érezte ezzel is megvan – ez azt jelenti, hogy meg tudott állni a fa mellett – akkor már rendesen lihegett. De nem állt le! Folytatta tovább a gyakorlást, a kanyarokat, az ütéseke, rugásokat és egyéb mozdulatokat ezzel a ebességgel.
Talán ezért van az, hogy ha valaki a felkelő nap fényében ki tekint a kertre, akkor a cseresznyefánál egy fiút lát, aki alszik és egy kard van a kezében, valamint a kimonó átvetve a vállán.
Amikor már érezte, hogy nem nagyon tud mozogni elmászott a kimonójáért – a katanával gyakorolt előtte, ezért van a kezében – és visszakúszott a fához. Persze kárt nem tett a növényben, az valószínűleg nem tetszene a házigazdának és egyelőre még jó kisfiúnak kell látszani, mert még kell egy kis idő, amíg itt kiismeri magát. Egy kevéske idő…

Jiraiya Vas. Ápr. 08 2012, 20:33

Yoh! Legaktívabb kliensem Very Happy

Szép játék, szép leírás, kicsit sok jutsu, de megérdemled Wink

+13 ch a Bővítményért.

**Shikotou Sei** Kedd Aug. 14 2012, 10:14

A nap sugarai felmelegítették Sei testét és ez felébresztette. A szemei le akartak csukódni, ezért még engedett a kisértésnek és visszaaludt egy kevés időre. Néhány perc múlva egy hangra ébredt fel, a szövegelés elejét nem értette:
- ... kell ezt a technikát létrehozni. Nekem csak úgy megy. Ügyes voltál.
Sei gyorsan kinyította a szemét és megrázta a felé nyújtott kezet. Igazából fogalma sem volt semmiről, de úgy tett mint aki felfogta Hanawa mondandóját.
- Most menj! Pihend ki magad ismét. Aztán majd a főnök közli a további teendőket. - Újabb szóáradattal támadta meg a srác Seit.
Néhány másodperc kellett még, amíg hősünk felfogta mit is mondott neki az előtte álló emberke, majd egy gyors bólintással nyugtázta a dolgot. Ekkor vette észre, hogy még mindig fogja Hanawa kezét. Sietve elengedte és elkezdett szedelőzködni. Magára kanyarította a kimonóját, kardját a kezébe fogta és elindult a szállása felé.
Mindeközben a fickó eltűnt. Az egyik pillanatban még mintha itt lett volna, de kit érdekel ez? Seit egyáltalán nem. A feje kicsit fájt a fáradtságtól és támolyogva indult neki az útnak, amit meg kell tennie.
Amikor megérkezett a szobájához benyitott és nem vacakolt azzal, hogy beljebb menjen. Lefeküdt az ajtón belülre. Őrök vannak, szóval lopni nem fognak tőle, ha meg mégis azt meg fogja tudni és megmutatja milyen is az, amikor kiégetik valaki szemeit. A nyitott tolóajtón keresztül a nap fénye Seire sugárzott így biztosítva, hogy a fiú ne fázzon a szél miatt...
Sei a külvilágról mit sem tudva szunyált a kis szobája ajtajában. Egy mezítlábas nő tipegett oda hozzá. Piros kimonóban, amin virágminták díszelegtek. A haja konytba kötve és az arca hófehér. A nő halkan megköszörülte a torkát, majd megsimogatta Sei vállát, de hősünk meg sem rezdült.
Ekkor a nő drasztikusabb módszeren gondolkozott. Az eredmény: hangosan megköszörülte a torkát, majd pedig meghúzta Sei haját. Ezen a mozdulaton, azért érződött, hogy egy nő tette, ezért Seibe olyan fura érzés csapott a fájdalom mellett.
Hősünk szemei kipattantak és Ő maga lassan fel ült. Körbenézett. A nőt megpillantva egy kíváncsi tekintett futott végig az arcán, de erre nem volt szükség. A nő megszólalt:
- A gazda látni akar! Egy újabb feladattal fog ellátni. Öltözz fel, és látogasd meg.
Amint ezt elmondta a nő, úgy ahogy jött el is ment. Sei csak nézte, ahogy mezítláb eltipeg és közben a haját igazgatja. Úgy tűnik a házigazdája bizonyos szinten a kegyeibe vette, mert most egy nőt küldött nem pedig az egyik gorilláját.
Elhúzta a szobaajtót. Ledobta magáról a kimonót és elkezdte magára ölteni a yukatáját. Azért ezt, mert elég meleg van és most nem akarja a kedvenc öltözetét felvenni. A tekercseket és a fegyvereit elhelyezte a megfelelő helyre, majd elindult a házigazda páholya felé.
Meglepetten vette észre, hogy odakint építőanyagokat szállítanak ide-oda Yuudoku tacskói. Ezen el kellett mosolyodnia.
Ha egy ilyen cipekedő emberke az útjába került, akkor azt sunyin megpróbálta fellökni. Csupán azért mert ez számára jól esett...
Ahogy sétálgat az úti célja felé, egyszer csak azon kapja magát, hogy megérkezett. Ez fura... Még kicsit fáradt lehet, de ez talán annyira nem meglepő, elvégre most kelt fel nemrég. A két őr ott állt a házigazda ajtaja előtt és Seit nézték. Az egyik a kardját markolászta és dörzsölgette. Sei nem törődött velük, csupán egy gúnyos mosolyt indított feléjük, majd ment tovább, egészen a házigazdájáig. Ő egy széken ült és aranyozott asztalról majszolt valamit.
- Teljesen stílustalan... Az ezüst asztal sokkal jobban néz ki, de hát Ő csak egy alsóbbrendű lény, szóval ezt nem is értheti... - gondolta Sei miközben végignézett a testvére mellett már-már vigyázban álló Hanawán.
Omo nem sokkal később megszólalt:
- Áhh Sei! Hallom nagyon jó eredményeket értél el. - nézett ekkor mosolyogva Hanawára. - Ennek fényében, most egy új megbízást kapsz tőlem. Ez a fickó a megbízó. - Dobta át Seinek a fényképét, ami igencsak zsíros volt. - Ő a Wagarashi család jelenlegi vezetője, akik a Tea Országában élnek. Ő a megbízó. Mivel a shinobi falvakban nem bízik, így az alvilághoz fordult segítségül. Régi jó barátom, így ne okozz csalódást. A feladatod majd Ő elmondja. Eddig annyit tudunk, hogy feltehetően egy személyt kell kiiktatni. Remélem ez nem jelent gondot. Habár legutóbb nem ezt bizonyítottad. A hajód, nemsokára indul. Innen nem messze van egy kis kikötő. Nincs rajta minden térképen, ezért tessék itt egy részletesen kidolgozott, kézzel megrajzolt térkép. - Dobta oda Seinek a papírt - Légy a piros ponttal jelölt területen három óra múlva. Keresd Muro-t. Ő fog téged elvinni a Wagarashi Kikötővárosba. Az út körülbelül egy napos lesz. Pakolj be rendesen! Most menj!
Hősünk elkapta a felé dobott képet és a térképet, majd jelezve, hogy szeretne mondani valamit, megszólalt:
- Értem! Természetesen nem lesz semmi fenn akadás... Omo-san... - szándékosan nem a Sama névutót használta - Lenne egy kérésem! Szükségem lenne egy emberre, aki kiismeri magát a feketepiacon. Csupán, azért mert szükségem lenne néhány dologra és mivel most, ha minden igaz akkor meg kell ölnöm valakit, ezért pont aktuális lenne. Lehetőleg még az elindulás előtt be kellene szereznie bizonyos dolgokat.
A házigazda biztosította Seit, hogy szerez neki egy ilyen embert. Két órán keresztül kellett várni az emberkére és már éppen inulni akart a mindenki által tisztelt Kami, amikor is megérkezett a beszerző...
Egy vén, pupos hátú, undorító férfi. Egy fekete kerekes kocsival jött. Sei elmagyarázta neki a dolgokat, erre a tag elkezdett kotyvasztani meg Kagutsuchi sem tudja még mit csinálni, majd elmondott egy hosszabb monológot. Sajnos csak tíz darab nyílhegyet sikerült szervírozni és azok is mérgezettek már, bár Sei nem így kérte, de elvégre ez csak egy alsóbbrendű alkimista. Plusz munkát végzett magának. Na, mindegy. A lényeg, hogy csak tíz darab van. A második adag kotyvalék az öt üveggolyóban valami lötty, ami az emberi belső fület zavarja meg. Tanult erről kiriben, ezért tudja, hogy az egyensúly izé-bizék vannak ott valahol és ez létfontosságú, ahhoz, hogy az ember egyáltalán bírjon állni. Majd Sei megtudta, hogy mindez 2000 ryou.
- Figyelj öreg.... Most kegyes leszek hozzád, mert kevés volt az időd... De elvárom, hogy mire visszaérek legyél szolgálatra készen, mert szükségem lesz a szolgáltatásaidra! Most pedig nesze...! - mondta Sei és kifizette a dolgokat, majd pedig lepecsételte a mininyílvesszőket a Fukiya mellé, az öt üvegcsét viszont a kis piros tekercsbe pecsételte bele. Ott nem lesz bajuk. Ám pénzügyileg eléggé lefogyott, ezért vagy jó fizetést kell kapnia, vagy pedig majd a Tea országában kicsit fosztogatni fog...
Az utat futva tette meg, lehetőleg minél gyorsabban. A térképre tényleg szüksége volt, mert ez a kikötő szinte megtalálhatatlan már nélküle a természet erői miatt. De neki sikerült, elvégre hatalmasabb még a természetnél is. Már csak azon oknál fogva, hogy ezt a hatalmas erőt is Ő maga teremtette, még mielőtt elárulták volna. Jóval előtte. Sajnos a természet ezt már elfelejtette, de Sei kegyelmes, ezért megbocsájt ezért a bűnért...
Amikor megérkezett elkezdett sétálni a fák között, majd a betontömböt átkutatva Murot kereste.
Az a nagy betontömb nem is volt annyira lepukkant, mint ahogy hősünk arra számított. Éppen hatalmas buli ment odabent. Már csak ez hiányzott neki. Most keresheti azt az aljadék tengerészt...
Elindult a pult felé. Eszébe jutott, hogy ki kellene fosztani a részegeket, de inkább nem kockáztatott, mert itt most csúnyán megüthetné a bokáját. Ezt érzi... nem tudja miért egyszerűen csak egy megérzés...
Már majdnem a pultnál járt, amikor meglátott egy tolóajtót. Gyorsan irányt változtatott és benyitott.
- Yay! Egy Muro nevű embert keresek. A Yuudoku birtokról jövök... - mondta halkan.
Amint Sei belépett, már késő volt. Csapdát állítottak neki! Neki!!! Ez teljes mértékben felháborító…!!!
De kezdjük inkább az elején. Szóval hősünk belépett a tolóajtón és az első amit megpillantott az egy asztal. Végül pedig fájdalom a tarkón és minden elsötétül, majd egy hasra esés. Nem tudott megmozdulni. Az első ami eszébe jutott, az az, hogy kirigakure shinobijai megtalálták. De már nem tud mit csinálni. Nem! Ő nem végezheti ilyen szánalmasan, hiszen Ő felsőbbrendű. Ekkor megragadták és még sötétebbé vált minden…
Néhány perccel később érezte, hogy meg van kötözve. Jó erősen és szorosan. Kinyitotta a szemét és körbenézett. A nagy asztal mellett feküdt. Nem messze tőle egy öregebb férfi akinek be van kötve az egyik szeme. A tolóajtó mellett alig, de látszódott egy husángos fickó. Az asztalnál pedig egy érdekes napszemüveges alak ült. Az utóbbi nemsokára megszólalt:
- Idefigyelj! Ha nem fizetsz, akkor búcsút mondhatsz ennek az egész kócerájnak! Itt vannak ezek a papírok - dobott oda neki egy nagy köteggel - Írd alá őket, és ha megvagy szólj az emberemnek. Én addig iszom valamit. Gondolom a piát majd Te állod. Hahaha!
A monológ után kiviharzott. Az öreg pedig odaült az asztalhoz és elkezdte kitölteni a dolgokat. Hárman vannak a szobában. A fegyverei nála vannak még ezt érzi, de túl szorosan van megkötözve, ezért még ha sikerülne is elérni, akkor az túlságosan is érzékelhető mozdulatot igényelne…
Ekkor eszébe jutott egy bizonyos dolog. Egy dolog, amit még kirigakure no satoban az apja mondott neki. Valahogy így hangzik: „ Ha meg vagy kötözve te korcs, akkor a chakráddal próbáld meglazítani a köteléket és így kibújni belőle. Ha ezt nem vagy képes felfogni, akkor meg fogsz dögleni! De az már a te problémád…”
Valami ilyesmit pampogott az a nyomorék. Sei nem gondolta volna, hogy valaha is vissza kell még emlékeznie a fater soraira. Vagyis inkább remélte, hogy nem kell!
Becsukta a szemét és várt néhány másodpercet. Várt, hogy kitisztuljon a feje. Tudta, érezte: sietnie kell mielőtt még visszajönne a másik fickó is!
- Szóval, akkor szét kell árasztanom a chakrát az egész testemben és így azzal meglazítani a köteleket. – gondolta végig Sei.
Nem mozdult, mert nem nagyon tudott, de nem is akart. Jó ha azt hiszik, hogy el van ájulva! Becsukta a szemét, majd a chakráját megpróbálta érezni. Érezni az egész testében. Mozgatni akaratlagosan. Szerencsére még kiriben elsajátította azt, hogy hogyan kell chakrával vízen járni, ami egy bonyolult chakraírányítási módszer és így a kontrollja is javult. Könnyebb a dolga így, hogy ismeri ezt.
A chakra lassan a megfelelő helyeken elkezdett Sei „parancsára” mozogni és ezt követően hősünk a kötelékekhez vezette azt. Vagyis akarta vezetni. Természetesen sikerült neki, de egy keveset gyakorolnia kellett.
- Kezdem érteni a dolgot. De persze pont én ne érteném… Ha kiszabadulok végre ebből a béklyóból, akkor bizony megismerik a fájdalmat! – Sei agya csak úgy pörgött – Most majd a chakrával kell szét feszítenem a kötelet, vagy legalábbis meglazítanom minél jobban. Nem probléma! Nekem semmiképpen sem!
Sei elkezdett próbálkozni a chakrával való szétfeszítéssel. A kötél szétebb feszítésével. Aztán rájött, hogy ez így nem megoldás, mert az egyik oldalt így ugyan lazább lesz, de a másikon szorosabb. Újabb tervre van szüksége. És ekkor beugrott neki megint egy idézet a gonosz fatertól: „ De ha ebbe a helyzetbe kerülsz, akkor tudd, hogy a köteléket irányítsd, a csomót piszkáld. Fogtad kölyök? Vagy nem vagy képes megérteni??”
- Még jó, hogy megöltem azt a nyomorékot! De most be kell látnom haszna is volt a létezésének. Mármint azon túl, hogy volt kit életemben először megölnöm. – Sei újabb gondolatai.
Chakra írányítása a kötélbe, csomóba. Mozgatás és mozgatás. Majd megint és újabb próba. Sei érezte a szorítás kezd lazulni! Itt az esély! Abbahagyott mindenfajta koncentrációt. Egy nagy lélegzet… Majd egyszerre nagy mennyiségű chakrát szabadított fel és érezte a kötelek meglazulnak.
Gyorsan kipattant és felállt. Egy pillanatra megszédült a hirtelen mozdulattól és néhány másodpercig nem is látott, de ez nem akadályozta meg semmiben. Kézpecséteket formált.
Kirigakure no jutsu!
Habár a szobában talán nincs is nagy mennyiségű víz, arra emlékszik, hogy kint minden tele van nővényekkel, ezért most nagy arra az esély, hogy van elég folyadék a technikához.
Abban a pillanatban, amikor visszatért a látása, előkapta a katanáját és tervei szerint most Ő fogja leütni a husángos fickót.
A nyitott ablaknak köszönhetően a levegő elkezdett párásodni, majd hirtelen sötét köd borította az egész szobát. A látás lehetetlenné vált a szobában, de Kirigakure növendékének nem is kellett semmit sem látnia. Sei hangtalanul és villámgyorsan közeledett a bántalmazója felé. Az elején azt tervezte, hogy leüti, megkötözi, majd életre pofozza és jól megkínozza, de rájött a fickó társát is meg kell majd lepni. Ezért most gyors volt és a gorrilát megszabadította az általa valószínűleg nem igazán használt testrészétől - a fejétől. Sei száját egy halk, de mámoros kacaj hagyta el. A köd amilyen hirtelen létrejött, olyan hirtelen oszlott is el. Azért, mert hősünk így akarta!
Hősünk a kardját elkezdte a fejnélküli ruhájában törölgetni. Nyugodtan tisztogatta.
- Gyere! Muro vagyok! Itt a hajó! - kiáltotta a háta mögött a félszemű öreg, miután kirúgta az egyik ablakot.
Az ablakon keresztül Sei megpillantott egy nem túl bizalomgerjesztő hajót.
Muro kiugrott az ablakon és elkezdte a hajóját induláshoz felkészíteni. Sei csak törölgette a kardját a halottba.
A hullából áradó vértócsa gyorsan terjedt. Hősünk eltette a katanáját és búcsúzásképpen néhányszor megrugdosta a halottat. Amolyan kárpótlásként a kínzás elmaradása miatt.
Sei kiugrott a nyitott ablakon. A hajó már elindult. Néhány métert tett meg eddig, de kezdett gyorsulni.
- Nyomorult...! - mondta Sei.
Elkezdett futni. A víz előtt megállt néhány pillanatra és megformálta a tigrispecsétet. Nekiiramodott a vízen is és, amint elérte felugrott a hajóra.
- Megmentem a szánalmas életed erre te mit csinálsz nyamvadék? Hmmm? Ott hagynál? - Sei egy sunyi mosollyal a száján mondta mindezt - Ezt még elnézem neked! De ne csinálj még egy ilyet! - Sei elnevette magát - Bár azért vicces volt, ahogy eliszkoltál!
Most, hogy lekorholta aljas - ám tegyük hozzá: hasznos - bűnéért Murot elkezdte vizslatni a tengert.
- Amúgy kik voltak azok az alakok? - kérdezte Sei és kényelembe helyezte magát a hajó orrában.
Ezek után a tengert nézte és várt a válaszra, habár az nem igazán érdekelte, csak azért tette fel, mert... mert fel akarta tenni. Ennyi! Mert Ő ezt akarta...!
( Kaland – a tengeri út)!
A sebeit kötözgette, amikor a félszemű kalóz már a horgonnyal szenvedett. Biztosan jól esett volna neki, ha Sei kedvesen odamegy segíteni, de ez biztos nem fog megtörténni. Örüljön, hogy egyáltalán még él, mert a figyelmetlensége miatt majdnem mind a ketten ráfáztak. A kis kaland szerzeményeit már lepecsételte.
- No fiam! Ekkor itt elválnak útjaink. Persze nem véglegesen. Öt nap múlva itt találkozunk a hajónál. Pontosan öt nap múlva. Ami azt jelenti, hogy - Pillantott az egyik napórára, ami mindvégig ott feküdt koszosan a hajó orránál - öt nap múlva nyolc órakor.
A férfi már ment volna, de Sei megragadta a vállát és megszólalt:
- Öt nap múlva akkor indul ez a hajó, amikor én is ideérek! Mert ha nem... - hősünk itt elmosolyodott - akkor megtudod milyen érzés, ha beledarabolnak a tengerbe...
Egy ugrással kijutott a partra maga mögött hagyva a hajót. Megmasszírozta a fájós vállát és magabiztosan lépdelt előre.
Ekkor a tömegben egy kisebb folyosó nyílt és díszes kimonóban egy férfi közeledett Sei felé. Mellette a testőrei. Aki az útjukba állt azt félre lökték.
Amikor odaértek Sei elé a két testőr eloszlatta a tömeget, a férfi pedig megszólalt:
- Üdvözöllek itt idegen! Feltételezem, hogy Te vagy az akit Omo-san küldött. Az én nevem, Wagarashi Kyuuroku. Kérlek, kövess az otthonomba. Ott majd elszállásolunk, és megvitatjuk a továbbiakat. A kérdéseidet, majd útközben felteheted.
- Remek! - mondta Sei és elindult előre kikerülve a kimonós alakot, ezzel tudatva, hogy Omo nem véletlenül őt küldte - Mondj el mindent a feladatról és vezess a szállásomhoz!
- Ilyen ember kell nekem! - szólalt meg a kimonós férfi.
- Szerintem ez nem is volt kérdéses. - mondta Sei.
Ekkor intett a testőreinek, akik kicsit arrébb mentek. Házak és egyebek vették körül Seit és "csapatát". Néhány kiskrapek fakardokkal játszadozott, amikor vészesen közel értek hozzájuk meghajoltak és elszaladtak. Seinek ez tetszett. Persze tudta, hogy nem előtte hajolnak meg, de mit számít ez nem? A Wagarashi fickó meg előtte hajol meg, ha Ő úgy akarja, így ővé a teljes hatalom. És ez már tényleg tetszett neki...!
Egy hatalmas épület következett, ami palotának azért nem férne el, de talán rezidenciának még elmegy. Egy kisebbfajta asztal és csücs. Úgy van! CSücs!
- Egyen amennyit csak akar, addig Én elmondom, hogy mi lesz a feladata. Nem tudom, hogy mit tudott meg az eddigi küldetésről, de remélem tudja, hogy ölnie kell. - Ekkor szürcsölt egyet a levesébe. - Itt nálunk a Tea Országában, évente megrendezünk egy versenyt. A verseny részleteivel most nem untatnám. Legyen annyi elég, hogy egy futó verseny. "A" pontból "B" pontba. A tavalyi verseny Mi nyertük, de már most vetélytársra akadtunk. Nekem van egy remek futóm, aki nem csak jól fut, de még harcolni is jól tud. Ezért is nyerte meg a versenyt. A másik család a Wasabi család. Szertettek egy igen csak tehetséges futóra. Azt beszélik róla, hogy valamikor shinobi volt, pedig még csak 17 éves. A feladatod, hogy valahogy iktasd ki. Mi megpróbáltuk megvesztegetni, de nem hatott rá. Becsületesnek látszik. A Wasabi Kikötővárosba kellene eljutnod. Ott, meg kell találnod és ki kell iktatnod. A nevét nem tudjuk, de itt egy kép. - dobta oda neked - Barna szemű, szőke hajú. A bőre hófehér. Mindig őriztetik valakivel, így igen csak feltűnő jelenség. találd meg és ÖLD meg. ha sikerrel jársz, akkor jutalmat kapsz. Most viszont menj! Pihenj le és holnap már indulhatsz is. A szolgám majd megmutatja, hogy hol alhatsz.
Sei nem vacakolt. Amikor meghallotta, hogy egyél, amennyit akarsz, akkor neki is futott a dolognak. A hajón nem igazán volt ideje enni és most szüksége van az ételre, már csak a válla miatt is. Reggelre el kell tűnnie a fájdalomnak. A beszéd alatt, az illemre fittyet hányva tömte magába az ételt. Majd mire a fickó befejezte lassú beszédét, már csak a száját törölgette és bólintott.
- Nem fog gondot okozni... Omo-san nem véletlenül engem küldött! - egy sunyi mosoly a mondatok után.
Ebben a pillanatban egy lány lépett a szobába. Odajött Seihez, megfogta a karját és elkezdte húzni kifelé. Ezzel nem is volt semmi baj, csakhogy éppen azt a kezét húzta, amelyik tövében a fájós váll van. Ez már nem tetszett Seinek, de tudta, ha most kinyírja a személyzetet az nem lesz jó pont.
Rezzenéstelen arccal felállt és követte a lányt. Amikor az megfordult még köszönt is neki! Fura, nem szokott ilyet csinálni! Ezen meglepődött egy pillanatra, majd bevágta a szunyát.
Reggel. És méghozzá milyen hamar!
- Miért kell mindig ilyen hamar vége lennie az estének? Ez is a lázadó istenek műve... - hősünk gondolatainak töredéke.
A küldetés ezen a napon kezdődik, ami azt jelenti, hogy fel kell készülnie. A kedvenc ruháját vette fel. A tekercseket elhelyezte a megszokott helyre, vagyis a póló alá. Katana a hátra. Övtáskák fel. Minden a megszokott kerékvágásban, elvégre ez is csak egy rutin meló.
Már nem fájt a válla és ez egy jó dolog. Megmosakodott. A napra való felkészülés gyanánt lenyomott ötven fekvőtámaszt, valamint csinált néhány egyéb tornagyakorlatot. Megtakarította a fegyvereit és a hajón szervírozott Tantot becsúsztatta a szandáljának a hátuljába. Kilépett a szobából...
Meglepő különbség fogadta, amikor kilépett a kis szobából. Az utca már nyüzsgött. Mindenki csinálta a számára megszabott feladatot, vagy az is lehet csak a plusz pontokért dolgoztak, mint a nyáladzó ebek, vagy, mint a doromboló macskák...
- Szánalmas! Ennyi rabszolgát egy helyen... - Sei-sama gondolatai az arcán is meglátszódtak. Szinte már köpni tudott volna, de nem tette, mert ezek még annyit sem érnek, hogy ezt a testnedvet pazarolja rájuk...
Egy fehér kimonós férfi jelent meg hősünk mellett. A férfi kopasz feje szinte már virított a napsütésben. Persze ez a szőke istenséget egyáltalán nem érdekelte!
- Üdvözöllek! Wagarashi-sama parancsát továbbítom. - Kinyitott egy levelet, majd olvasni kezdte - *Öhhöm*: Innen Északra található a Degarashi Kikötőváros. Oda kell eljutnod. Ott található egy kis edzőtér. A nagyobb shinobinemzetek kiképzőterepeivel vetekedhet. Ott képzik magukat a versenyzők. Az Én embereim is ott szoktak tanyázni, de nem tudnak az ékezésedről. Onnantól fogva csak magadra számíthatsz majd. Az üzenet mellé mellékeltünk egy térképet is. - Ekkor a küldönc a másik kezével odanyújtotta a térképet - Ezen az egész Ország rajta van. Ha megérkeztél a városba, akkor az edzőtér közelében kell majd maradnod egészen addig, amíg fel nem fedi magát a célpontod. A dolgodat onnantól fogva pedig tudod. Öld meg!
Hatalmas levegővétel és a kopasz fickó folytatta:
- Ennyi lenne a levél. És most viszlát...
Sei lenézően és szinte már félelmetesen nézett a kopaszra.
- Ez az utolsó mondatod... - egy sóhaj - ... nagyon tiszteletlen volt! Én a helyedben összekapnám magam és kicsit több tisztelettel lennék, ha egy jounin áll velem szemben!
Ez a jouninozás természetesen semmilyen szempontból nem volt helyes, mert hősünk egyrészt egyáltalán nem jounin - habár mostanság annak adja ki magát -, másrészt egyáltalán nem kapná össze magát, ha egy jouninnal beszélne. Nagyból kakkantana az egész tisztelet hablatyra, mert ugye elvei szerint egyedül Őt magát lehet tisztelni, csak sajnos erről sokan nem is tudnak... - ami azért felháborító, ha jobban átgondoljuk a dolgokat!
A követ megfordult és lelépett. Az út szinte porzott mögötte, de hát ez várható volt. Sei-sama megint "jó" hatással volt erre az embernek nevezett lényre.
Kezébe vette a térképet és elkezdte nézegetni. Megközelítőleg fél nap az út, ha folyamatosan mozog. Hát biztos nem fog sietni... Számításai szerint van még ideje. Jelenleg kb.: négy napja! Ennyinek elegendőnek kell lennie...
Megérkezett. A Tea Országának a talán fővárosába. Minden esetre az biztos, hogy innen igazgatják ezt a "birodalmat". A fél napnyi utat Ő tizennyolc (18) óra alatt tette meg. Közben volt ideje pihenni, ezért még van egy kis ideje körülnézni.
Henge no jutsu! Az árnyékban -ahol remélhetőleg senki sem látja - átváltozott. Ez azért szükséges, MERT. Bővebben kifejtve így nem látszódnak a fegyverei és még lehetne sorolni az okokat...
Egy fiatal lenge ruházatú lány alakját vette fel. Ezzel a lánnyal járt még annó az akadémiára, ezért nem valószínű, hogy itt felismerik. Kirigakure elég messze van...
A lány alakjában elkezdett sétálgatni a városban. Elsősorban azt a bizonyos kiképzőterepet kereste, de - a kiképzőterep bő körzetében lévő - nagyobb fogadók, kocsmák, kaszinók, éttermek, laktanyák, családi régiók és egyéb lényeges területeket is megpróbálta felfedni. Az emberek öltözködését is megfigyelte, majd a város katonai, közbiztonsági, valamint a nagyobb családok - elsősorban a Wasabik - testőrségének létszámát, minőségét is megpróbálta kideríteni! A nagy kiképzőterepen körbejárkált, néha leült mintha piknikezne és közben az embereket figyelte. Aki odajött hozzá, az egy öklöst kapott az orrába, majd egy "Perverz!" felkiáltással meg lett szégyenítve, nem törődve azzal, hogy nem is akart semmi komolyat, sőt még akkor is, ha csak megszólította - és kicsit közelebb jött a megengedetnél - az átváltoztatott Seihez. Ilyen esetekben általában maga Sei is gyorsan megfigyelőállást változtatott. Persze, ha a Wasabi család embereinek szeme vetül rá akkor megpróbál trécselni. A komolyabb balhékat ugyan megpróbálta kerülni - és lássuk be, azért néhányan a segítségéra is szoktak sietni egy "letámadott kislányak", ezért nem valószínű, hogy valami komolyabb számításba jöhet -, de mint ismerjük: nem parázik be egy csapat talpnyalótól sem - kivéve, ha az érdekei úgy akarják...
Nyolc órát szánt erre, ezért annyira nem volt sietős a dolga. Az idő leteltével - amikor tudta a kémkedés közben is feloldotta a jutsut és az árnyékban rejtőzve pihent és megfigyelt ( ez kb az időtartam fele, amikor olyan helyeket figyelt, amit távolról és rejtőzve is ki lehet kémlelni) - feloldotta a jutsut és fáradtan hellyel szolgált maga számára egy lapos tetejű ház tetején. Úgy ment fel, hogy a lakók ne vegyék észre, valamint egy egyszerű és jelentéktelen emberek által lakott házikót keresett. Olyat, aminek nincsen ajtaja a tetejére. Betakarózott a kimonójával és a gondolatait rendezgetve elaludt...
Gyorsan és nyugodtan aludt el, a küldetés miatt egyáltalán nem parázott. Ami információt össze tudott gyűjteni, azt sikeresen megszerezte. Kicsit aggasztotta viszont, hogy nem hallotta pontosan melyik családba is tartozik az az Oikoshi gyerek. De végülis kapott az áldozatról egy képet, szóval nem kell parázni semmi miatt.
Amikor felébredt tíz óra körül lehetett. Gyorsan összepakolta minden cuccát és a hajóutról megmaradt kaját legyűrte. Kicsit rendbe szedte magát és rendezte a gondolatait.
Annyi biztos volt, hogy a futó ma is errefelé fog járkálni, már csak az a kérdés mikor, és mennyien őrzik. Itt nem kaphatja el. A testőrök is veszélyesek lehetnek, de egyenlőre Ők a kisebb probléma. Igazából úgy is rögtönözni fog, szóval nem túl okos dolog most tervek szövésével lefoglalnia az agyát, de az unalom miatt nincs más.
Rejtőzve kifeküdt a tető szélére és figyelte az utcát. Lehetséges, hogy a testőrök előre jönnek felmérni, hogy biztonságos-e a terep, ezért Sei most csak vár és figyel. Lehetőleg mindenre. A biztonság kedvéért a tetőn hat robbanójegyzetet helyezett el egymástól nem nagy távolságra, de úgy, hogy ha felrobbannak, akkor azzal ne aktiválják a többit és Seit se sebesítsék meg. Mivel ezeket nagyon álcázni nem tudja, ezért nem is fektet erre túl nagy hangsúlyt viszont, azért megpróbálkozik vele. Katanáját kihúzta a hüvelyből, hogy egy esetleges észre nem vett járőr, ha meglepi, akkor ne kelljen a fegyver kihúzásával bajlódni...
Sei szempontjából nem mondható, hogy a városnak ezen a részén minden a megszokott kerékvágásban megy, de annyi biztos, hogy egy évek óta itt lakó ember nyugodtan elmondhatja ezt. Nők mosták a ruhákat és a többi. Sei szeme a vidéket pásztázta és meg is találta a várt - ezt nem vallaná be magának sem, de igazából, csak remélt és nem várt - eseményt. A cseppet sem kicsi kiképzőterep másik felén nagy porfelhő kavarodott.
Valószínűsíthető, hogy az annak az Oikoshi gyereknek a műve, habár arra is van sansz, hogy csupán a testőrei csinálják a porfelhőt, így álcázva a kölyköt.
A ház tetejéről - ha nem is tökéletesen, de - látta, ahogy néhány asszony virágszirmokat szór az útra. Sajnos most vitathatatlanul nem miatta dobálják az útra azokat a szirmokat. Persze, hogy nem miatta, elvégre nem is tudják, hogy itt van. Bezzeg, ha tudnák...
Hirtelen paranccsal elterelte az előző témáról a figyelmét, mert most másra kell koncentrálnia. Ekkor észrevett egy őrtornyot, amiben mintha emberek mozognának. Nem nagyon lát el odáig, hiszen messze van. Nem is nagyon foglalkoztatta Kami no Sei-samát a dolog, egészen addig, amíg félreérthetetlenül el nem kezdett közeledni a szállásának választott ház felé négy kék kimonós katanás férfi. Asztalokat és egyéb dolgokat borítgattak út közben.
- Ó, szóval észrevettek... Nem baj, akkor kénytelen vagyok kiszúrni a szemüket, hogy legközelebb ne vegyenek észre! - ízelítő Sei-sama gondolatfoszlányaiból.
Körülnézett menekülési útvonalat, vagy legalábbis másik búvóhelyet keresve. Amint talált egy megfelelő helyet levágott egy gyors bukfencet és néhány röpke másodperc alatt felszedte a robbanó jegyzeteket. Katanáját - lévén még mindig a kezében van - beleszúrta a tetőbe és megformálta a KIRIGAKURE no jutsu pecséteit. Mivel a szállodából víz jutott eme ház tetejére, ezért sikerrel létre lett hozva a jutsu.
Mivel a rendfentartók minden bizonnyal Wagarashik, ezért meg kell várnia őket. Előszőr is azért, mert hátha rá bírja venni őket, arra, hogy segítsenek, másodszor pedig azért, mert kell a ruhájuk. A robbanó jegyzeteket pedig azon okból kifolyólag szedte fel, mert már nem lettek volna hasznosak. A köd közepén állva kihúzta katanáját a tetőből és felvette a hátizsákját. Bal kezébe csúsztatta azt a kést, amit még a tolvaj sráctól nyúlt le. Már csak várakoznia kell...
Sei tisztán kivette, hogy csak három fickó mászott fel a tetőre, ebből következik, hogy a negyedik valahol lent maradhatott, ha esetleg a srác szökni próbálna. Pechjére a köd lefelé ereszkedett és éppenhogy belepte a tetőt.
- Gyere elő! - hangzott a rémült parancs.
A három rendfenttartó kardjával kaszált ide-oda. Az egyik vészesen közeledet Kami no Sei felé, de ez őt nem különösebben zavarta. A Muon Satujin miatt belenevelt érzékek miatt könnyedén arrébb táncolt és a bal kezében lévő kést eldobta áldozata fel, majd akcióba lendült. Hangtalanul osont a megfelelő helyekre, hogy véget vessen ellenfelei életének. Az elején azt tervezte, hogy beveti a diplomácia erejét, de az túl bonyolult és hosszú lenne most. Itt végeznie kell mielőtt ide ér az esetleges erősítés, valamint az a bizonyos srác is közeledik. Messze van még ugyan, de közeledik és állítólag elég gyors...
Egyik ellenfelét csak leütni akarja, mert szüksége van némi infórmációra, de persze a véletlen halála sem lenne nagy gond, ha valamilyen véletlen folytán - vagy szükségből - bekövetkezne, elvégre lent még van egy kivallatható egyén...
Az egyik férfi lezuhant a tetőről. Ez számára bizonyosan fájdalommal, vagy talán - ha rosszul esett, akkor - halállal járt, de Sei arcára csak egy gúnyoros mosolyt csalt. Az eldobott kés biztos, hogy nem talált, mert nem hallott nyögéseket, ami okot adott a feltételezés helyességének elfogadására. A maradék két városőr egymásnak vetett háttal álltak a ház tetején és megpróbálták túlélni annak a hibának a következményét, amit elkövettek.
Mondanom sem kell Seit nem izzasztotta meg a megölésük. Az egyiket sikeresen ledöfte és így a kardjából kapott a másik is. Amikor összeestek az egyik még hörgött is, amiből Sei-sama arra következtet, hogy a tüdejébe vér került...
A köd lassan, de biztosan eltűnt. Sei egy gyors taposással - a még életben lévő nyakára - megoldotta, hogy kevesebbet szenvedjen, ám ezt nem jószívűségből tette, de hogy pontosan miért cselekedett így, az elég hosszú történet.
Ekkor léptek zajai ütötték meg a fülét. Ezek könnyedebbek és kevésbé lomhák, magyarán megmondva nem hasonlíthatók össze a most megöltek lépteivel. Sei nem látta pontosan hogyan jutott fel a személy, de mire felért már szemben állt vele. Érdekes egy látvány. Kék kimono, rózsaszín virágmintákkal. Hosszú fekete haj és a katanát markoló remegő kezek. Törékeny testalkat, fehéres bőr és női arc.
A lány - mert inkább lány, mint nő - megközelítőleg egykorú lehet Seiiel. Kirántja kardját és társai gyilkosa felé szegezi.
- Miért ölted meg a társaim? Ezért most le kell, hogy tartóztassalak. És ha nem adod meg magad, akkor erőszakhoz kell, hogy folyamodjak.
A hangja rendkívül vékony és a szeméből könnyek csordogálnak. Sei már ebből meg tudta állapítani, hogy a csajnak semmi esélye, elvégre a könnyek miatt nem lát rendesen, valamint a sírás bizony gyengeséggel jár. Elindul bátortalan rohammal Sei felé.
Ez igazán megható látvány... lenne, ha nem azzal állna szemben, akivel. Pedig Őt egyáltalán nem hatja meg a dolog, sőt... Ő rendkivül vágyott rá, hogy megsértse, megbántsa és a lelkébe tiporjon ennek a lánynak, de mindennek megvan a maga ideje!
- Rám támadtak, Én csupán védekeztem, DE mondd Te lány, hogy hívnak?!
Tervei szerint gyorsan lefegyverzi a lányt egy erős és elegáns csapással, majd annak torkához szorítva a katanát sajnálkozó arcot tettetve figyel és vár a válaszra.
A lány csapása elől, könnyed és határozott lépéssel táncolt el. Mögékerült és hátulról elkapta. A lány teste egészében remeg és ez Sei arcára egy hatalmas mosolycsíkot húz. Balról szél fúj és meglibbenti a lány haját, aminek következtében megfigyelhető lehet a nyakán lévő verőér heves lüktetése. Érdekes viszont, hogy a kardot nem dobta el, még mindig szorongatja.
- A nevem... A... Atsumi. És Eressz el!
A lány dühe hirtelen érte Seit, ami ugyan kicsit meglepte a fiút, vagyis inkább az a furcsa határozottság érte váratlanul. Tekergőzőtt és szabadulni akart, de amint a penge a nyakához ért, kicsit lenyugodott. Eldobta a kardját. Ezt a fiú messzire elrúgta, nehogy túl közel legyen egy esetleges váratlan esemény okán. Könnycseppek gurultak végig a lány arcán. Az ezüst színű katanán landoltak. Már csak ezért is el kellett volna vágnia a lány torkát, de az ezek után következők már-már a teljes pofátlanság határát súrolták.
Egyszer csak a csaj abbahagyta a sírást és határozottan, sőt már szinte keményen köpte a szavakat Seinek:
- Mit akarsz betolakodó?!
A távolban hatalmas porfelhő emelkedett. Túl gyorsan közelednek, kicsit több mint húsz perc és itt vannak. Legalábbis szemmértékre.
- Itt csak én kérdezek! - mondta Sei és a földre lökte a lányt.
Rálépett az egyik lábára, hogy ne nagyon tudjon mozogni. Vagy legalább elfele menni. Ez nem illett össze az előbbi színészetével, de már az erősítés is közel járhat és az is aggasztó, hogy a kiscsaj egy csapásra nyugodt lett. Beletörődött a sorsába, vagy tud valamit, amit Sei nem...
- Mi a teljes neved? Ahol én születtem, ott illik rendesen válaszolni!
Biztos, ami biztos alapon a balkezébe csúsztatott három shurikent és a jobb kezében lévő katanát a lány hátának szegezte. Csak éppen annyira, hogy fájjon neki. Ne vérezzen, csak fájjon. Gyorsan körbenézett. Ha a lánynak ez nem elegendő motiváció a gyors válaszadásra, akkor a katanával felszakítja a kimonóját a hátán. Persze a válasz után is megteszi ezt, csak, hogy ne legyen oka megnyugodni. A szégyen néha jobban ösztökéli az embereket, mint a fizikai fájdalom...
Sei tettei a sok-sok sikításon kivül kézzel fogható eredményt szültek. A lány arcát megint könnycseppek kezdték barázdálni, és nyöszörgő hangja nem túl magabiztosnak hat:
- A nevem Atsumi! Atsumi és semmi több! Nem kaptam másik nevet! Az anyám meghalt és apámmal végeztem! Eressz eeellll!
Hát nem sikerült kiderítenie, hogy Wasabi, vagy Wagarashi. Persze arra is megvolt az esély, hogy egyik sem, de azért nem árt biztosra menni. A porfelhő elérte a kikötőváros szélét. Több kérdés is foglalkoztatta ekkor a fiút, de még van némi idő.
- Akkor a sorsunk hasonló - Sei szavaiba vidámság költözött -, mert az én anyám is meghalt és szerencsémre saját kezűleg ölhettem meg az apámat.
Kicsit elkalandozott a múltba. A boldog gyilkosság emlékképei tódultak az elméjébe. Mindössze néhány másodpercre, de ennyi elég volt ahhoz, hogy öntudatlanul is kicsit erősebben tolja azt a katanát Atsumi hátába. Még így is csoda, ha kiserkent a vér.
Amint ezt észrevette rögtön vissza is fogta a kezét.
- Meg akarsz halni? Gondolom nem... Van esélyed arra, hogy túléld és én is inkább szeretnék veled szemben könyörületes lenni, elvégre sorstársak vagyunk...
Sei arrébb lépett a lánytól. Folyamatosan figyelte. Az egyik hullába beletörölte a katanáját és eltette.
- Válaszolj a kérdéseimre és akkor barátok leszünk.
A kérdés után elkezdte összeszedni ellenfelei katanáit - a lányéval együtt. Egy kupacba gyűjtötte mindet - távol Atsumitól. Közelebb ment a lányhoz és látszólag fegyvertelenül - a lány nem láthatja, hogy a bal kezében három shuriken van - a jobb kezét nyújtja Atsumi felé.
- Ki az az Oikoshi?
A felé nyújtott kezet már-már elfogadta, amikor jött a kérdés. Akkor hirtelen visszarántotta kezeit. Ruhája meglibbent és sebhelyek, vérfoltok tűntek föl. Ezeket nem Sei okozta. A lány önkinzó lenne? Szóval még csak nem is élvezte, miközben végez az apjával. Így próbál bűnhődni. Ezek szerint az a bizonyos gyilkosság baleset volt, vagy pedig az apja erőszakoskodott és önvédelem következtében Atsumi végzett vele. Márha egyáltalán igazat mond a lány, erről a fatergyilkosságról. Ezen elmélet miatt Sei szemében a lány pondró létének értelme még kisebbre zsugorodott.
- Oikoshi-san? Ő a Wasabi család reménysége. A rendfenntartók nem szeretik. Azt mondják, hogy ellenség számukra, ugyan úgy mint az összes Wasabi. De szerintem teljesen rendben van. Nem akar semmi rosszat. Látod azt a nagy porfelhőt? - Mutatott a park felé. Látszott, hogy a por kezd eltűnni. Valószínűleg megálltak. - Ott az Ő. A testőreivel szokott minden héten itt edzeni. Ma is eljött amint látom. De mért érdekel ez téged?
Mi ez a hirtelen bőbeszédűség? Fura egy lány, de ez teszi érdekessé. Sei keze még mindig felé van nyújtva. Nem biztos, hogy az igazat mondta Atsumi, de ez majd útközben kiderül.
- Hogy miért érdekel? Mert meg akarják ölni! A testőrei nem elég képzettek és ezért egy bizonyos ember - akit személyes kérésére nem nevezek meg - felbérelt engem, hogy védjem meg őt, de senki ne vegyen észre... Nem számoltam vele, hogy mindenki a Wagarashik kutyája - itt megvető pillantást intéz a halottak felé -, de mivel Te még élsz és a feladatomat akadályoztad, ezért arra kérlek segíts nekem, annak érdekében, hogy mindez jóvá legyen téve!
Sei szemei kedvesen csillogtak a lány felé. Persze mindez csak álca, de ezt elég mindössze egy embernek tudnia - egyedül Seinek. Az eltűnt porfelhő nem éppen kedvező esemény, de talán csak egy rövid pihenő, vagy egy kisebb balhé. Talán...
- Gondolom nem hiszel nekem... DE én shinobi vagyok, így annak dolgozok, aki megfizet. És mivel a védelméért fizettek, ezért meg fogom Őt védeni akár az életem árán... - hangja suttogásá halkul, s rejtélyessé alakul - ... vagy másokén... Mit szólsz, segítesz?
A távolban az emberek az utcákra csődültek. HAbár egy bizonyos ponttól mindenki tartotta a távolságot. Atsumi szinte már teljesen fel lett dobva és már-már vidáman magyarázta a helyzetet:
- Hát Én is Wagarashi vagyok, csak úgy mint ők. De ugye engem nem akarsz megölni? Oikoshi-sant pedig segítek megvédeni. Gyere velem elvezetlek hozzá, még mielőtt neki kezd a köröknek.
Ezek a mondatok több mindenre is választ adtak. Még csak most kezdi a köröket. Sei fejében egy terv kezdett körvonalazódni, egy terv, amiben az alvilág megint győzedelmeskedik és darabokra szaggatja a jóhiszemű csöcselék ringatott illúzióját, a reményt. Nincs nagyobb méreg a reménynél. Sei sosem értette, hogy miért mérgezik magukat ezzel az emberek, pedig - ezt még neki is el kell ismernie - egyszerűen csak hinniük kellene magukban és megtenni a szükséges lépéseket és ennek következtében mindent meg tudnának oldani, nem pedig abban reménykedni, hogy majd lesz valahogy. Szánalmas... nem, még az sem!
- Ezt viszont elviszem. - Mondta egy mosollyal az arcán és felvette a kardját, majd lefelé indult a lépcsőn. - Tanaka-san, Youro-san, sziasztok!
Kami no Sei felkapta a három Wagarashi kardját és pillanatok alatt belepecsételte egy tekercsbe mindet. Kitudja mikor kell majd menekülnie a Yuudoku birtokról - vagy máshonnan - és hát a pénz az mindig is kelleni fog. Amint ezzel gyorsan végzett egyszerűen leugrott a tetőről ezzel nagyjából utólérve a lányt, elvégre az lépcsőzött. A hullákkal majd később foglalkozik. A bőrtokot is eldobta, ami az eldobott kést rejtette. Már nincs rá szüksége.
- Nem foglak megölni. Oikoshinak nem szabad megtudnia, hogy itt vagyunk. Gyanum szerint az egyik testőre lesz a felbérelt gyilkos. Hány kört szokott megtenni? És milyen gyorsan tesz meg egy kört?
Kérdései közben a lányt az árnyékban tartva elkezdett osonni. Nem tudni, hogy a városőrség erősítése mikor érkezik, de el lesznek egy darabig a hullákkal, szóval nincs gond. Egyszerűen csak minden lábnyomot el kell tüntetni.
Oikoshi pontosan a kiképzőtér másik felén tartózkodott. Atsumi csak bólogatott mindenre. De végül mégiscsak megszólalt:
- A testőre két Samurai. De szerintem Oikoshi-san megtudja magát védeni. Ninja volt valamikor, de kapott egy ajánlatot Wasabi-santól. - Wasabi-san... - Nagyon gyors, szóval megtudja magát védeni. Általában hat kört szokott megtenni. A harmadik kör után, pihen egy kicsit és közben edz. Mindig mást csinál. Egy kört körülbelül két perc alatt fut le. Nagyon gyors.
- Remek.
Sei fejében már egy napja megvolt a térkép erről a területről. Már csak hasznosítania kell és miért ne bírná hasznosítani. Megvárta, amíg a terület feléhez érnek. A két híd között kilencven fokban az úton és csak ezután szólalt meg:
- Kérlek, hogy menj oda Oikoshihoz és figyeld meg a testőreit. Rá kell jönnünk melyik az áruló. Én innentől fogom őt követni, nehogy valami baja legyen!
Sei már egyenesen undorodott ettől a szereptől. Legszívesebben itt helyben feldarabolta volna a lányt, de ennek sajnos még nem érkezett el az ideje. Egyelőre minden attól függ, hogy a lány mit lép. Megy, vagy maradni akar…
A lány ugrándozva elindult, aminek Sei nagyon-nagyooooon örült, de ekkor a kiscsaj hirtelen megfordult. Hatalmas akaraterőről téve tanúbizonyságot, shinobink nem rántott kardot, hogy a markolattal verje halálra a lányt. Fejében, csak a "Mit akar már megint" és a "tünjön már el", na meg az " így kicsúszok az időből" mondatok visszhangoztak, de visszafogta magát. Még, ezegyszer... Pedig már felébredt benne a vadászösztön. Csak éppenséggel a csaj, csupán másodlagos célpont és egyelőre a halála bezavarna.
- Hogyan jövök rá arra, hogy melyik az áruló. - kérdezte a lány.
- Egyelőre csak figyeld meg őket. Most pedig siess, Oikoshi már elkezdte a köröket!!
Sei nyugtázva a dolgot intett a lány felé, majd körbepillantott, hogy senki se lássa. Létrehozott magáról egy sima bunshint, önmagára, ami lassan elindul és a folyó felé megy és mindeközben Ő a Dainamikku Akushonnal az egyik hídhoz sietett, amelyiket a fiú később éri el, és ahol lehetőleg nem a testőrei vannak.
Tervei szerint a híd alá érkezik meg, feltünés nélkül, ez nem egyszerű művelet, de meg kell próbálnia...
A lány végre nem pattogott, a nehéznek tűnő feladat összejött és Sei-sama a híd alatt. Oikoshi éppen azon halad át, és így talán az a bizonyos bunshin felkeltette a figyelmét. Lényegtelen dolog egyenlőre, mert ő kamisága más tervvel állt elő. Körülbelül két perce van, amíg a srác megteszi a kört. Elég gyors, ha két perc alatt teljesíti, de ez az életét nem fogja megmenteni...
Ő nyugodtan, de halkan elhelyezett a híd közepén nyolc robbanójegyzetet, lehetőleg minél gyorsabban, hogy senki ne vegye észre, majd elmerült a víz alá, Fukiyájával lélegzett ( és látott). Már csak a számolás része maradt a dolognak. Tervei szerint vár és csak akkor jön elő, amikor a fiú már alig tíz másodpercre van a hídtól, ekkor a fizika törvényei miatt, már nem fogja látni Őt. Vár még három másodpercet, létrehozza a ködöt, ami kb öt, vagy hat másodperc. Ekkor a fiú remélhetőleg még a lendülettel fut tovább, vagyis egy másodperc alatt eléri a hídat és még egy, amíg a közepét. Ezalatt a fentmaradó két szegmens alatt Sei a Dainamikku Akushonnal, biztos távolságba ér és aztán BUMM!
Mint látható a tervében nagyon lényeges az idő, de kockázat nélkül nincs győzelem. Valamint felmerül a kérdés, hogy miért kell a köd, ha úgyis lesz bumm? Nos erre a válasz egyszerű! Az emberi természet olyan, hogy a váratlan dolog meglepi, és így kicsit kiesik a koncentrációból, ami valószínüleg enyhe lassítást eredményez a srácnál, de ez az utolsó másodpercekben, már a robbanójegyzetek javára billenti a mérleget.
Felmerülhet a probléma, hogy jobban figyel a kelleténél, s némiképp túléli, ahogy a kis híd a levegőbe repül - Sei ezért is alkalmazott nyolc robbanójegyzetet, mert ez elég nagy robbanóerő.
Persze, semmi sem biztos alapon, a megfelelő távolságban a híd robbanása után Sei karddal a kezében és aktivált shunshinnal beleveti magát a káoszba és elégtételt vesz az ott esetlegesen még élő lényeken az unalmas perceiért. Most nem engedheti meg magának a kínzást, szóval megpróbál halálos sebeket osztani a híd körül még valamilyen módon életbenmaradó, ledöbbent tömegen, elsősorban Oikoshi darabjait, vagy éppen felfegyverzett, harcra elszánt akaratát keresve. Persze, ezután is minden az időzítésen múlik...
Az utolsó pillanatokig várva, feszült fegyelemmel és figyelemmel felfegyverkezve, tökéletesen végrehajtotta a tervét és ez nagyon, de nagyon meglepte. Nem számított rá, hogy azután a bunshin után ennyire figyelmetlen lesz a srác. Ezek szerint tényleg egy pancser volt, pedig Sei már reménykedett benne, hogy egy kicsit harcolni is tud majd ellenfele, hogy levezesse rajta az elmúlt napok unalmát és az Atsumi miatt felgyülemlett haragot. Igen, mert még Ő is képes ideges lenni, felsőbbrendű, de nem érzelemmentes számító suttyó. Katanájával a kezében a hídhoz futott és egy láb nélküli még élő embert ledöfött, aki ahelyett, hogy rendesen elhalálozott volna, darabokra szakadt és a darabjai tollpihéké változtak, amik ellepték Kami no Sei testét. Ez még a terve sikerénél is jobban meglepte, de már erőteljesen kapizsgálta a helyzetet, elvégre megélt már hasonló pillanatokat.
A távolban három Oikoshi állt és mintha az egyik szája mozgott volna, ebben nem biztos, de hangokat minden bizonnyal hallott:
- Sikeresen a Genjutsum hatása alá kerültél!
- Az jó, már azt hittem meghaltál, az nagy csalódás lett volna, de így már semmi probléma, mostmár van akit meg tudok kinozni és Wasabi-san még fizet is érte, hogy megszabaduljak a családja pökhendi és önfejű tagjától - hazudott, de jól leplezte, sőt még élvezi is a helyzetet - Ó, ezt lehet nem kellett volna elmondanom? Nem baj, Te már úgysem számítasz senkinek fiú... Képzeld, még az az Atsumi nevű csaj is segít a megölésedben! Nemtom, hogy ismered-e, de elmondta, hogy mennyire sza*alak vagy... - Seiből kitört a gúnyos nevetés, valamiért azt érezte van valami kapcsolat Atsumi és Oikoshi között, valaminek lennie kell - És tudod miért kell még meghalnod? Hmmm? Mert lassú vagy, akár a felfogásod! Mit gondolsz, miért történt két napja az a bizonyos incidens? Hmmm? Na törd egy kicsit a fejed! - álcájából mit sem vesztve ontotta magából a hazugságot, fogalma sincs történt-e a sráccal valami komolyabb incidens két napja, de kit érdekel, Ő jól szórakozik!
Ekkor megfogant a fejében, hogy bárhogy nézzük is, de Ő genjutsuban van, ami azt jelenti, hogyy Oikoshinál a helyzeti előny. Szépen összehozta a srác az biztos, de ez nem fogja megmenteni Őt a haláltól, ha Seinek szerencséje van akkor a kínhaláltól! Még régebben az apja, egy részeg pillanatában, amikor elfelejtette a Sei iránti gyűlöletét, mesélt a Genjutsukról, elmagyarázta, hogy nem sok módszer van az illúzióból való kitörésre és az a kevés sem túl biztos. Az egyik - ami jelenleg alapból ki van lőve -, hogy egy másik shinobi az illúzióba esett emberbe vezeti a chakráját, így megszüntetve a genjutsut, a másik, ami ez előző alapjaira épít - vagy éppen fordítva -, hogy a shinobi megakasztja a saját chakraáramlását és mindeközben kilöki a szervezetéből az ártó szándákú energiákat.
Mindeközben az ellenség magyarázkodó szavaival mit sem törődve koncentrált és tudván, hogy az előbbi szavai miatt, az ideje megcsappant, sietve elképzelte a saját testét és abban lelki szemei előtt megjelent a chakrahálozata. Az Oikoshik közeledni kezdtek, ami nem a legjobb dolog. Még az is lehet, hogy ezt a genjutsut Atsumi küldte rá, cöh a kis ku...
Kardját a hüvelybe csúsztatva meredt maga elé, őrült vigyorral fűszerezve az ábrázatát. Ki kell jelölnie egy Tenketsu pontját és ott megszakítani a chakraáramlását. Mindezt kb negyven másodperc alatt.
Hátrébb csúsztatta a bal lábát és kilencven fokban elfordította, így megpróbálva a legkisebb felületet mutatni testéből ellenfele irányába. A kezét hirtelen a kos pecsétjébe alakította és a jobb vállán található tenketsu pontot kipécézve, próbálta megállítani a chakraáramlását. Ez nem sikerült.
Nem emlékezett pontosan, apja szavaira. Az mintha valami olyasmit mondott volna, hogy a genjutsuba esett ember chakrája ugyanazon sebességgel mozog mindvégig, így ha megszakítják az áramlást - akárcsak egy pillanatra is - a genjutsu megszűnik, ugyanezt el lehet érni a sebesség maximumra fokozásával is, de az sokkal magasabb szintet és tudást igényel a bonyolultsága miatt, valamint az kockázatosabb is. És mintha mondott volna még valamit, de az már homályos Sei-sama számára.
Újabb próbálkozást intézett a chakraáramlás megszakításáért és ez sikerrel zárult, ám nem történt semmi.
Ekkor ért el hozzá a felismerés. Hiszen ezzel nem lökte ki az ellenség chakráját a testéből. A genjutsu az ember agyára hat, tehát ott kell lennie valahol annak a bizonyos chakrának. Ott kell kijelölnie egy tenketsupontot és a megállítás közben kilökni az ellenfél chakráját.
Újra próbálkozott. Koncentráció, szétválasztás, megállj és így automatikus kilöködés, de ez sajnos nem jött össze, mert az elején problémák akadtak. Oikoshi gyorsított. Tíz másodperc és odaér. Újabb három próbálkozás, de csekély eredmény. öt másodperc. Mik az új tapasztalatok, amiket sikerült leszűrnie? Több időt kell áldoznia a szétszedésre. Két másodperc koncentráció, széttépés, állj és a klónok eltüntek.
A klónok eltüntek, már csak a középső fiú állt, tőrrel a kezében, shinobi alapállás felvéve.
- Mért akarna engem megölni Wasabi-sama?! Én vagyok a reménységük! Amúgy pedig azt sem tudom, hogy ki az az Atsumi! Barom! Nem tudsz megölni! Túl gyors vagyok neked!
Már-már válaszra nyitotta a száját, amikor is Oikoshi támadásba lendült, vagyis lendült volna, ha valami nem zavarja meg. Sei háta mögül csilingelő hangok hallatszottak és Atsumi vidám hangja:
- Sama! Sama-chan! Elkaptam az árulót!
Sei meglepődve féloldalas szögben hátrapislogott és a véres ruhájú lány, karján egy fejjel vidáman közeledett.
- Tetszik nekem ez a csaj - gondolta. - és ezek szerint feljebbvalójaként tisztel, ez még jobban tetszik!
Oikoshi megindult, ám Seit kikerülve Atsumi, vagy a szabad világ felé vette az utat. Sebessége tényleg rendkivüli, de ez még nem jelenti, azt, hogy túl is éli a dolgot. Ha a lányt akarja megtámadni, azt Sei nem engedheti, mert irányába minden haragja elszált, sőt elvetemültsége okán, még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy megtartja háziállatként. Igen, ez remek ötlet!
Katanával a jobb kezében és kunaiial a balban vetette magát Oikoshi után, természetesen a Dainamikku Akushon nevű technikával felgyorsítva magát és közben egy emberire nem éppen hasolító vérszomjas kiáltást hallatott, majd vidáman nevetve folytatta az üldözést. Felébredt benne a vadászösztön és ez olyan szintű mámorral töltötte el, amit már régen tapasztalt...
A távolból egy tradicionális kimonót viselő férfi rohan a két shinobi felé, aki feltehetőleg a másik szamuráj. Nem okoz túl nagy problémát, elvégre messze van és velük nem igazán veheti fel a gyorsasági versenyt, de később okozhat gondokat Sei számára, ám ezzel jelenleg nem fog és nem is akar foglalkozni, főleg, hogy a mámor bodító élménye közepette, nem is érdekli ez Seit. Nem, nem a figyelme lankad, csupán a fickó nem bír olyan szintű priorítással, mint Oikoshi és az ösztönök!
Oikoshi és Atsumi farkasszemet néztek egymással egy pillanat erejéig, amíg a fiú elfutott mellette. Valószínűleg azért tett, így mert Sei veszélyes sebességgel közeledett felé és ez számára nem túl biztató, persze Őnagysága ennek is örül.
Miközben Sei elhaladt Atsumi mellett végigmérte a mosolygó arcot. A vidám vigyor és álcázott boldogság mögött, valami más rejtőzik. A szemeiben mélységes közömbösség tükröződik. Lehet, még csak nem is élvezte a gyilkolást. Ahogy ezt végiggondolta, Sei majdnem megállt hányni az undortól és szánalomtól. De eldöntötte a csajjal majd később foglalkozik, ha jól viselkedik, akkor megtanítja a gyilkolás élvezetére, ha pedig nem... Nos - sprintelés közben kacaja még hangosabbá vált - akkor majd, számolnia kell a következményekkel!
Oikoshinak talánha két méter előnye van. ez egészen sok, de nem elég, ha Kami no Sei elől menekül. A fiú - azaz Sei - ujjai kézpecséteket formáltak és így a Shunshin no jutsut létrehozva, s a sebességét megnövelve próbálta utolérni áldozatát és még futtában előkapta kardját, valamint három shurikent, amelyeket oikoshi jobb combjába próbált belehajítani, s ezek után néhány gyors és pontos vágással, még estében mozgás és harcképtelenné tenni áldozatát.

Jiraiya Szomb. Aug. 18 2012, 19:09

Már tegnap elolvastam, de elfelejtettem értékelni ^^"

Aktív hónap, szép játék +15 ch.

**Shikotou Sei** Vas. Aug. 19 2012, 20:58

Arrigatou az ellenőrzést és az értékelést Very Happy

Sai Pént. Dec. 28 2012, 19:06

Egyértelműsítő poszt csupán, hogy itt egyelőre nincs ellenőriznivaló (hogy mesélőé legyen az utolsó poszt ^^)

Ajánlott tartalom

Shikotou Sei

Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei

Re: Shikotou Sei