Dohányföldek

+5
Uchiha Madara
Shiren
Sakaki Toua
Hazame Karou
Sai
9 posters

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Hazame Karou Csüt. Jan. 10 2013, 15:33

A helyzetből nem sikerült túl sok mindent felfognom, de annyi bizonyos, hogy Toua barátom kiráncigált az erdőből és ezzel talán az életemet mentette meg. Persze megköszönni nincsidő mert cicakoma követett minket az erdő széléig, ott megállt és vérben forgó szemekkel nézi, ahogy állunk és nézüük őt. Most, hogy már mindenki bámul mindenkit talán ideje volna cselekedni. A képességeiből adódóan nem vagyok meggyőződve, hogy ez egy shinobi állat, de azért az a kunai félreütés, mégis csak magasabb intelektusra vall, habár nem egészen magasra. Mivel még sosem láttam shinobi állatot nem is tudok róluk túl sokat, csaknéhány pletykát hallottam. Állítólag tudnak beszélni...
- Heeelloooo! Miiiééért vaaagy iiitt? - Egy próbát megér alapon szövegelésembe belekezdtem, de talán mégsem kellett volna. A végén Toua még bolondnak néz.
Ha nem shinobi, akkor csak a területét védi, amivel nem vagyunk sokkal előrébb ha a küldetésünk célját nézzük. Valahogy el kellene kapnunk. Nálam nem túl sok ehhez szükséges eszköz van...
- Van valami ötleted, hogy kapjuk el? - súgom halkan Touának, hátha az állatt tud beszélni.
Mindeközben fejben végigveszem mim is maradt és mit hol is hagytam.
Hazame Karou
Hazame Karou
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 333
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 300 (B)
Erő : 200 (C)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 233 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Rejtélyek között!


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Sakaki Toua Pént. Feb. 01 2013, 13:50

Korlátozott, na meg szorult helyzetük miatt a legtöbb amit tehettek, hogy menekülőre fogják, lévén nagyon úgy tűnt, hogy az állat ki fog rajtuk. Bár az egészet inkább nevezzük stratégiai visszavonulásnak, azt mindketten némiképp megkönnyebbüléssel konstatálhatták, miszerint az állat nem hajlandó egy bizonyos pontnál tovább menni. Most hogy álltak szemtől szembe a fenevaddal és Karou valamilyen ismeretlen céllal próbált valakit szólongatni egyelőre sikertelenül nem sok ötletük volt arra miként is cselekedjenek. Toua ésszerűen igyekezett megközelíteni a helyzetet, de még neki se sikerült rájönnie, hogy vajon mit is védhet az állat illetve hogyan semlegesíthetnék. Nem volt egyikőjük se túl képzett semmilyen téren, éppen ahhoz értettek a legjobban amit idáig megtanultak. Mindezek mellett az is közrejátszott, hogy a genin nem akarta komolyabban megsérteni az állatot, netán likvidálni, hisz nem volt más vágya, mint megtartani ezt a hatalmas macskát. Rövid töprengés után sikerült előállnia egy hevenyészett tervvel. Az egész ötlet magába foglalta mindazt, amit szeretett volna elkerülni. Némiképp visszább vett hangjából, hisz hiába volt egy állat az ellenfél, akkor is jobb nem tudatni vele a stratégiát. Az ellenség, ellenség marad, legyen bárki vagy bármi.
- Van egy ötletem, de minden azon múlik mennyire vagyunk gyorsak. Először is szükségünk lesz pár füstbombára. A lényeg, hogy minél nagyobb területet fedjünk le. Ha szerencsénk van, eléggé le tudjuk korlátozni a látását illetve elkerülhetjük, hogy szag után a nyomunkba eredjen. A terv másik része, hogy futás közben a nagy füsttömegből egy részt felhasználva hátrahagyunk pár klónt. Ezzel se állítjuk meg, de talán elbíbelődik azzal, hogy egyenként levadássza a klónokat... - a sok beszéd köhögésre késztette, majd miután megköszörülte a torkát folytatta - addig mi nagy eséllyel bejutunk a barlangba. Fontos, hogy azelőtt érjünk be, mielőtt ő kitörne a füstből. Mindezek előtt persze el kell terelni a figyelmét.
Bár köztudott volt, hogy barátunk nem egy szószátyár, de egy stratégiát még ő se tud két szóban elmondani. Vagy mégis? Mindenesetre fogalma se volt arról, hogy társa miként vélekedik ötletéről, de lássuk be, nem is izgatta. Elvégre elég kevés dolog érdekelte a tarajos genint.
Sakaki Toua
Sakaki Toua
Játékos

Tartózkodási hely : Lost in the smoke


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 125

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Sai Szer. Feb. 06 2013, 01:26

//Karou, sztm még írj egy reakciót, tekintve, hogy kellene a jóváhagyásod, illetve a terved nagyjából, hogy miként is kívánod végrehajtani, ha együttműködsz, a tervet, illetve ha nem tetszik a terv, akkor meg értelemszerűen valamit cselekedni kell Very Happy //
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Hazame Karou Szomb. Márc. 02 2013, 12:02

Toua terve ugyan nem egy stratégiai csoda, de azért nem elvetendő, főleg, hogy gyorsan kell cselekedni és én eddig nem álltam elő semmivel. Tehát meg kell próbálni.
- Rendben van. Nálam mindössze három füst bomba van, tehát be kell osztanunk. Nem tudom nálad van-e...
Szokás szerint nem nagyon törödök azzal, hogy társam mit válaszol. Végre lehet cselekedni. Yupié!
Két füstbombát húzok elő az övtáskámból.
- Ikimasou! - kiáltom nem nagyon törődve a Háború Művészetének azon szabályaival melyek a ninjákra vonatkoznak, miszerint elsődleges fegyverük a csend.
Az egyik kis golyóbist megpróbálom a cicához vágni, míg a másikat kissé mögé, ha Toua tervét követjük, akkor a klónokat majd abból kell elkészítenünk. Ha ezek a dobások sikerülnek, akkor már csak futni kell, meg lehetőség szerint pár klónt létrehozni. Szükség esetén talán még a fürge test technikabevetésére is sor kerülhet, attól függően milyen gyors a mi kis állatkánk...
Hazame Karou
Hazame Karou
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 333
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 300 (B)
Erő : 200 (C)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 233 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Rejtélyek között!


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Sai Szomb. Márc. 09 2013, 01:32


Bár Karou megpróbálkozott kommunikálni a "cicával", az nem volt hajlandó "szóba állni" vele. Így maradt a b variáció, amit Toua tálalt az éhező szituáció elé. A két fiú a terv szerint füstbombákat hajigált a párducra, majd villámgyorsan klónokat hoztak létre magukból, hogy a barlangba juthassanak, a lehető leginkább lefoglalva a cicuskát - sikeresen - s berohantak a barlangba. Na de hogy benn voltak, nem álltak neki az állatra várakozni, futottak tovább, hogy jó eséllyel megtudják, mit is véd az állat, azonban hamarosan olyan sötét lett minden, hogy az orrukig se láttak, és csak tapogatóztak beljebb a koromsötétben. Talán fel is adták volna, elmélázva azon, hogy vajon a cica mennyivel van előnyösebb helyzetben, ha követte őket a sötétbe, mikor hirtelen halvány, ám a mély sötétségben még feltűnőbb fénysugár keltette magára a figyelmüket, amely az irányából következően a barlang egyik oldalsó csarnokából esetleg járatából származhatott.
Arra nem számíthattok, hogy óvatosan fel tudjátok mérni, mert józan ésszel is számolható, hogy hamarosan a cica bizony fel fog bukkanni mögöttetek, mert a füst eloszlik, a klónok meg igen gyorsan fogyó eszközök egy cuki párduc mancsai alatt. Így a rajtaütés mellett "döntötök" - mondhatni, rákényszerültök - s ahogy elővont kunaival a fény forrásául szolgáló járathoz léptek - amiről kiderül, hogy egy folyosó, egy nagyobb üregbe, ahol a tűz ég, amely a fényt szolgáltatja, és tovább lépve, be a barlang eme csarnokába, amely kiszélesedik, és egy kényelmesebb méretű szoba méreteit ölti fel, egy sebesült nőt pillanthattok meg, aki a felszerelései alapján kunoichi lehet, fejpántja viszont nincs, helyette viszont egy igencsak méretes kötés az egyik lábán, a bokájától fel, a combja közepéig, s a vérfoltokból, amelyek a többnapos kötést takarták, még ti is sejthettétek, hogy a seb komoly.
Felbukkanásotokra fel sem pattant - ebből is el lehet jutni arra a gondolatra, hogy komolyabb problémája lehet a lábával -, csupán egy wakizashit húzott elő, amelynek pengéje megcsillant a tűz fényében. Ugyanakkor fenyegető morgás kelt mögületek is, s a párduc izzó tekintettel jelent meg az egyetlen visszautat jelentő járat másik végében.

Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Hazame Karou Szomb. Márc. 09 2013, 22:33

// Tudom, hogy legutóbb is én írtam, de most van bőven lereagálni való és az előző dolog nagyjából le lett zárva, ezért gondoltam visszatérhetünk a sorrendhez. Na meg fogalmam sincs mikor tudnék legközelebb írni //

A tervünk - na jó ne túlozzunk: Toua terve - bevált, ami azt jelenti, hogy szegényebb vagyok két füstbombával, akarom mondani némi chakrahasználat után - egyébként a közelmúltban már szükség volt hasonlóra így majdnem száz százalék az esély rá, hogy egyikünk sincs "maxon" - eljutottunk a barlangba.
Én magam a már bizonyos szinten megismert, ám közel sem elviselhető sötétséget véltem felfedezni, valószínűleg Toua is. Mindenesetre nekem ebből talán annyi előnyöm származik, hogy nekem már csak kilencvenkilencszer kell itt végigmennem, hogy meglegyen a száz, Toua eggyel le van maradva. Muhahaha vezetek! Habár hozzá kell tennem: jelen helyzetben a versengés annyira nem tűnik fontosnak, így priorítása a túlélésé alá csökkent.
Minden bizonnyal valamikor az én általam elhelyezett robbanójegyzetek mellett is elhaladtunk, ám be kell vallanom ez egyáltalán nem érdekelt. Sokkal jobban el voltam azzal foglalva, hogy ne essek el és halkan menjek. Nos, azon vitatkozhatnánk melyik próbálkozásom volt sikeresebb... Na jó, egyértelműen az utóbbi.
Ekkor - isteni csoda - halovány fénysugárra talált enyhén sajgó szempárom, de a happy end még nem teljes! Ahogy megyek tovább a fény erősödik. Bizonyos események folytán kunait rántok és Touával az oldalamon berontok. A világosság bántja a szemem, de mivel a fényhez "szoktattam" pár másodpercig, így még mindig elég rossz, de már majdnem kevésbé rossz. De ez már túl sok elmélkedés, térjünk a lényegre.
A helyiségben egy nő van, aki valószínűleg kunoichi, a fegyverekből, sebesüléséből - habár ezek még nem mérvadók - és a párducból ítélve, mert most már szent meggyőződésem van és punktum! A nő egyszerűen wakizashit húz elő, ám nem mozdítja sebesült lábát. Hátunk mögül - csak hogy teljes legyen az öröm - morgás zaja üti meg a fülem. Első dolgom - jól belém nevelték - hogy a lehető legbiztonságosabb pozíciót vegyem fel, tehát hátam a falnak vetve, távol a nőtől és párductól, már amennyire a szoba méretei engedik. Amint ezt egy a lehetőségek szerinti ugrással, vagy pár gyors lépéssel megteszem, hirtelen ötlettől vezérelve, akár meg is szólalhatnék:
- Üdv! - Csak ennyi jön ki a torkomon és a fogaskerekek keményen dolgoznak, hogy mit is kellene tenni ilyen helyzetben - Csak nyugalom! Fogja vissza az állatkát és beszéljük meg!
Bolond vagyok?! Miért akarom én megbeszélni? Hiszen egyértelmű a helyzet, ez a nő illegállisan tartózkodik itt, tehát... mit is kellene tenni? Mint kiderült diplomatikusságom legtehetségesebb részét vetettem be az előbb, talán tudatlanul, de hogy lesz-e eredménye... Mindenesetre védekezem ha arra szorít a szükség, de az ütőkártyámat is bevetem, ha a nő agresszívoskodna: figyelmeztetem, hogy bármikor berobbanthatom az egyetlen kijáratot - vagyok annyira fanatikus, hogy megtegyem, habár ez nem szerepel terveim között, mert még vannak dolgok, amiket el kell rendeznem. Azaz, ez csupán fenyegetés....
Természetesen nem csak tőlem függenek a dolgok. És mindeme dolgok függvényében, a valóságos történések talán közeliek, talán távoliak az én elképzeléseimhez.

Hazame Karou
Hazame Karou
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 333
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 300 (B)
Erő : 200 (C)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 233 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Rejtélyek között!


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 300

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Sai Hétf. Jún. 10 2013, 22:10

//Veletek mi legyen?//
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shiren Szer. Okt. 02 2013, 15:34

// Uchiha Madara - Shindan // Diagnózis //


Talán a sors hozta erre, vagy talán csak a véletlen? Nem, ennél sokkal egyszerűbb dolog. Keres valamit. Amíg az Országok marják egymást és a szervezet tagjait is sikeresen elküldte, hasznosan cselekedni, addig Ő zavartalanul éli gondtalan életét, ami talán nem is annyira egyszerű és kellemes... A megfelelő helyet keresi, az Amegami Főhadiszállásának és úgy gondolta, hogy megnézi a Füst Országának, hatalmas birodalmát ez ügyben.
Miután itt végzett, szándékában áll utánanézni néhány érdekes dolognak a Folyó Országában, ugyanis meglehet, hogy olyan dolognak a nyomára bukkant, ami igencsak sokat lendíthet a szervezeten és annak a céljain. Klasszisokkal könnyebb dolga lenne az Amegaminak, ha Mirubi meg tudná szerezni azt, ami feltehetően a Folyó Országában leledzik. Most viszont, dolga van, mégpedig nem is kicsi. Sétálva a Dohánymezőkön, azon gondolkozott, hogy mennyire nagy és szép ez a vidék. Maga a dohány, egy káros dolog és sok ember halálát okozta már, de mégis... Olyan szép és megnyugtató látvány ez a szép zöld terület. Az egyetlen bosszantó és hányingerkeltő dolog, a rendezett sorok és barázdák... Tipikusan az Ember keze munkája. Szabályozni a természetet. Így valahogy Mirubi szemében ez a csodaszép Dohánymező is elveszítette az értékét, ugyanis ebben is az Embert látta, amit annyira utált. Haladva előre, egyre élesebben hallott egyes hangokat, amik arra utaltak, hogy vannak emberek a közelben. Ifu is hallotta, így nem csak Mirubi utálata vetítette ezeket a hangokat.
Kitudja, hogy mennyi agresszió és gyűlölet halmozódott már fel benne, ezalatt a néhány hét alatt, amikor is, nem ölt meg egy embert sem. Még csak pár hónapja tapasztalta meg a vér és a gyilkolás "ízét". Az persze először nem tetszett neki és a gyomrának, de ez olyan mint a drog. Először csak a kíváncsiság hajt és kipróbálod, vagy megteszed, de tudod, hogy rossz dolog. Aztán az élmény iszonyat rossz volt, azt mondod, hogy többet ki nem próbálod, de utána ismét megteszed és így fokozatosan rákapsz az ízére és a mámorító hatásaira. Mirubi ugyanígy volt a gyilkossággal is, erre pedig még rájött, az emberek iránt érzett feltétlen utálata...
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Uchiha Madara Vas. Okt. 06 2013, 08:09

Az otthonát maga mögött hagyó fiú szinte kész tervekkel indult el a Füst országába, reménykedve, hogy talál egy olyan helyet, ahol letelepedhet és nekikezdhet végre tervei megvalósításának. 
Útja az országban található dohányföldön vezetett át, hűvösebb, szeles nap volt, néhány ember széles kalapban, köpenyben ügyködött kinn, végezték azt, amit szinte minden nap. Nem voltak csupán, talán ha 5-6 civilt összeszámolhattál a közeledben. 
A csendet egy női sikoly rázta meg, láthattad, ahogy a kalapos civilek körbegyűlnek, valamit néznek a földön. 
- Orvost - kiáltott valaki. A hívásra a távolból egy sötétbarna kalapos alak igyekezett a tömeg felé. 
Amennyiben közelebb mész, láthatod, hogy az összegyűltek egy elájult nő körül állnak, mikor az orvos megérkezik, mindenki félreáll, teret hagyva neki. Az orvos tenyereit a nő teste felett lassan végighúzza a kezét, majd felkel, csendben és a tömeg felé néz.
- Egy újabb áldozat. Ez a járvány megállíthatatlan. - felelte, mielőtt még bárki is kérdezett volna, majd elfordult és visszafelé indult. A tömegből két férfi felkarolta a fekvő nőt, majd arrébb húzták. 
Látszólag az orvos arca zavart volt, valamint egy másik úton haladt visszafelé, nem ott, ahol idejött.

Az egyik lehetőség, hogy követed az orvost, hátha tud neked segíteni, merre keresd céljaid, esetleg tud e mesélni neked arról a végzetes, külsőleg láthatatlan betegségről, amely az imént egy újabb személyt taszított a halálba.

A másik, hogy továbbállsz, végigvágva a dohányföldön és keresed tovább azt, amit még nem tudsz pontosan, csupán annyit, ha meglátod, tudni fogod, hogy az kell.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shiren Hétf. Okt. 07 2013, 17:44

Talán nem a hozzá legjobban illő vidéken keresi a Hont, ahova letelepedhet társaival. Ez a szél és ez a hűvös levegő, igencsak távol áll tőle, de ugyan mit várhat az ember egy, az Óceánhoz közel lévő Országtól? Számára a bejutás könnyed volt, hiszen Konohai ninja és bár valószínűleg Faluja már Szökött Ninjának titulálja, neki még nem szólt senki és számon sem tartják olyannyira, hogy a hagyományos Chuunin egyenruha és a Konohai fejpánt ne legyen elég a bejutáshoz. Ráadásul tud annyit a Háborúról, amennyire szükséges van ahhoz, hogy átengedjék a határon. De most, egy újabb érdekes dologgal áll szembe és ugyan kíváncsisága egy újabb technika terén nem lobban lángra, de ezek a hirtelen jött és veszélyes fertőzéses halálesetek érdeklik. Végignézte, ahogy a lány elpatkol, - vagyis úgy tűnt számára - valamint azt is, ahogy többen a "segítségére" sietnek, de aki tudna is rajta segíteni, az sajnos nem érkezik oda időben, vagy nem tehet érte semmit alapjáraton. Nem tudhatja a fiú, így macskájával, néhány méterre kikerülve a hullának vélt nőszemélyt, néhány pillantást vetett rá, majd megindult a férfi után, aki kissé feldúltnak és zavartnak látszott. Valószínűleg a gyorsabb léptek is erről tanúskodnak. Sétálva, de szapora léptekkel próbálja meg utolérni a férfit és készül arra, hogy felvegye a "jófiú" maszkot és újra a régi, de hamis önmaga legyen. Amint sikerült pár méteres távolságra redukálni a köztük levő távolságot, megszólal azon a "jófiús" hangon. (Ugye ez nála olyasmi mint Ichimaru Gin Hangja. Itt meg is hallgathatod ^^)
- Elnézést Uram! Tudna nekem segíteni!
Amint a férfi megfordul és Mirubival szembe kerül, folytatja!
- Elnézést kérek, de meg tudná nekem mondani, hogy mi történt a hölggyel?
Tette fel ezt a roppant egyszerű és barátságos kérdést, várva a választ.
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Okt. 08 2013, 20:43

A férfi gyorsan szedte lábait, ám nem tudta hátrahagyni a mögötte loholó fiút. 
- Nem idevalósi vagy, megérzem az idegeneket. - csupán ekkor nézett az arcodra, a fejpántot megvizsgálva - Ugyan, minek is titkolóznék. Egy vírus ütötte fel a fejét. Az eredete még ismeretlen, ám valószínűleg köze van a dohányföldeknek. A levegőben terjed a vírus, a légutakon jut a szervezetbe, ha pedig bejutott, akkor a gyengébb rendszerű embereknél eszméletvesztés, rosszabb esetben emlékezetkiesést tapasztalhattunk, a jobb immunrendszerűeknél rosszullét, gyomor és fejfájás a jellemző. Sajnos az ellenszert még nem találtuk mivel, ám már közel állunk hozzá. Addig nem tudunk más tenni, minthogy a földeket járjuk és rendszeresen átvizsgáljuk a kinn dolgozókat. - majd fújt egyet - Sajnos a vezetők nem engedik a munka leállítását, hiszen ha senki sem dolgozna a földeken, tönkremenne az egész ország
Néhány lépést tett előre, majd ismét rád nézett. Ezúttal más volt a tekintete. Nyugodtabb volt.
- Most gondolom megkérdeznéd, miért nem segítek azon a szerencsétlenen, aki az előbb ájult el. Tudod, ha mindenkit felgyógyítanánk a saját chakrank-kal, örülnék, hogy a lábamon meg tudnék maradni. A vírus nem életveszélyes, pihenni kell és ennyi az egész. - majd ismét fújt egyet - Nem is értem néha az embereket. Tudják pontosan, hogy birkózik meg a szervezetük a különféle nyavalyákkal, aztán ha valaki elájul, egyből hozzám fordulnak és tőlem várnak világmegváltást. Néha elgondolkodom, vajon jó ötlet volt medikus ninjának mennem - azzal végleg elfordul tőled és lassan lépni kezd - Nem untatlak, vigyázz magadra, kölyök. - és ismét sétálni kezd.

Egy orvosi ninja, pont előtted áll, csak egy a baj, éppen indulni akar. Az, hogy marad e csak rajtad áll.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shiren Pént. Okt. 11 2013, 17:30

Mirubi, érdeklődő tekintettel hallgatja az öreget, azonban ez csak a látszat. Igazából egyáltalán nem érdeklik az emberek és az öreg gondjai, Ő csak annyit akar megtudni, hogy mi ez a fertőzés. Sikerült is neki, viszont most már érdekli más dolog is. Egy medikus ninja áll előtte, aki valószínűleg képzett az Irio Ninjutsuk terén. Mirubit pedig mindig is érdekelte az emberi test elmélete, viszont talán ideje lenne kamatoztatnia az eddig megszerzett tudását, így nem szabd elengednie ezt az orvost. Rá kell vennie, hogy tanítson neki egy-két valódi gyógyító technikát. A szervezetnek erre a képességre is nagy szüksége lenne, szóval még csak nem is az idejét húzza vele. Amikor a férfi hátat fordított neki és indult volna meg, Ő egy kevés chakra segítségével egy szempillantás alatt előtte termett és mosolygott rá, majd kutakodni kezdett a táskájában. Egy kunait vett elő, valamint, szürke pulóvere egy darabját. Levágott belőle egy fél méteres darabot, majd elrakta a holmikat és az arca elé kötötte a levágott darabot, egyfajta rögtönzött Orvosi Maszk gyanánt.
- Bár szerintem, már az egyenruhámból is rájött, hogy egy Konohai shinobi vagyok, akik jelenleg szövetségben állnak a Füst Országával is. Több egységet is rendeltek az Országba a Háború idejére, ezért vagyok itt Én is. Nekem is van némi tapasztalatom az Orvoslás terén, bár eddig ezt csak elméletben sikerült kamatoztatni, valamint gyakorlatban is egyes részeit. Azt azonban biztosan tudom, hogy az embereknek segítség kell. Arra tettem fel az életemet, hogy megvédem az ártatlanokat és a gyengéket, még akkor is, ha nem érdemelnék meg a törődést és az életet! Valamint, ezekben a háborús időkben, egy esetleges járvány nem jönne jól az Országnak. Annyit már tudunk, hogy ez a vírus, a szél szárnyán terjed, szóval a testnyílásokon keresztül juthat a szervezetbe. Elhanyagolható százalékban a fülön, végbélen, és a nemi szerveken keresztül juthat a szervezetbe. Nagy valószínűséggel a Szemen, Orron, és Szájon keresztül jut be egyes embereknél a Vírus, így a maszk viselése indokolt. Kérem uram, tanítson engem, hogy hogyan lehetek igazi Medikus Ninja. Az elméletet már ismerem, a technikai részeknek viszont híján vagyok. Úgy nézem, maga igencsak képzett Orvosi Ninja, így bizonyára ismer néhány Orvosi Ninjutsut is. Ha megtanítana nekem egyet, akkor talán eredményesebben tudnám ellátni az itteni embereket, mert szándékomban áll itt maradni és ameddig csak tudok, segíteni rajtuk!
Akár színésznek is elmehetne a fiú, olyan jól játssza az elkötelezett, erkölcsös, hivatásos Ninját, aki a szenvedést akarja kiölni a világból. Ez így is van, csak hát nem ebben a formában. Reméli, hogy a férfi tud neki mutatni, valamilyen használható technikát. 
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Uchiha Madara Vas. Okt. 13 2013, 22:01

Az orvos, habár kissé sietett, most mégis megállt. Végigmért téged, majd elemezve kis bemutatódat hümmögni kezdett.
- Szóval, tanulni szeretnél? Végül is...miért ne. Okos kölyöknek látszol, a beszédedből érzem. Amúgy is elkel a segítség. Megtanítok neked egy technikát, amivel a segítségemre is lehetsz. A diagnózis nevű alap technikát, amelynek a lényege, hogy kezünket a beteg mellkasára helyezzük, majd a chakrankat fájdalommentesen annak szervezetébe juttatjuk, ezzel kiszűrve a problémát, megtalálva a kórokozókat, esetleges belső sérüléseket. - majd elfordult és lépkedni kezdett. - Egy közeli faluba tartok éppen, ahol szintén támad a vírus, meg kell állapítanunk, kinek gyenge a szervezete, és kinek bírja elviselni a vírust. - magyarázott, miközben elindultatok a falu felé.

Következő kör:
A mestered még egyszer elmagyarázta a technikát, ezt azonban be is mutatta egy kialakított sátorban, ahol sorban álltak az emberek. Férfiak, nők és gyermekek. idősek és fiatalok.  A te feladatod, hogy megfigyeld az eljárást, majd ha kellő erőt érzel magadon, az orvos bevon téged is az ellenőrzésre. A betegek száma rád van bízva, a mestered segít az elején, majd, ha látja, hogy boldogulsz, hagy egy kis szabad teret, végül ketten átvizsgáljátok a falu lakosságának egy részét.
A postodban szeretném olvasni a technika elsajátítását, a megérkezést, a felkészülést, és az emberek leírását, miket tapasztalsz, eközben milyen gondolatok keringenek a fejedben, esetleg valamiféle gonoszság...legyél kreatív.
50 sor minimum
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shiren Kedd Okt. 15 2013, 17:18

A fiú, újra sikerrel járt manipulatív személyiségének hála, azonban most, hogy felvette ezt a "minta ninja" szerepet, úgy is kell viselkednie, mint egy ilyen tudatlan és naiv shinobi, ami hosszútávon igencsak megerőltető és az agyára megy az embernek. Figyelte az orvost és itta a szavait. Egyenlőre nem tudta hova tenni a rangsorban. Nem tudta még, hogy a férgek, vagy a hasznavehetetlen senkik közé sorolja-e be őt, így úgy döntött, hogy ezzel még vár. Nem sietünk sehova, így nem is kell messzemenő következtetéseket levonni erről az emberről. Orvos létére, segíteni akar az embereknek, így ez egy pozitívum. Mirubinak nincs baja az ilyen emberekkel, akik idejüket és tudásukat arra áldozzák, hogy a romlott, ocsmány, embernek nevezett élőlényeket gyógyítsák. Egyszerűen segíteni akarnak és jót akarnak tenni. Még nincsenek tudatában annak és valószínűleg nem is lesznek, hogy ez a Világ már rég elveszett az Emberek számára. Ezt a meghagyott, a végóráit járó Világot már csak úgy lehet megmenteni, hogy ha gyökerestül irtják ki a betegség forrását, magát az evolúció csúcsát, az Embert! Azonban az orvosok is csak dolgoznak. Kevés az olyan segítőkész doktor, aki valóban csak azért segít, hogy a másiknak jó legyen, akármennyire is fáj, vagy akármennyire is fárasztó a gyógyítás menete a gyógyítónak, Ő ezt nem rossznak éli meg, hiszen segít azon a valakin, aki szenved. Az ilyen orvos viszont, mint már mondtam, ritka mint a fehér holló!
~ Szóval csak ennyi? Ezt már fejben is összerakom. Egyszerű, ovis feladat. Csak precíz chakrakontrollt és figyelmet igényel, semmi többet. Akár már meg is ölhetném a férfit, bár akkor nem lenne kiken kísérletezni, így minden bizonnyal jobb lesz, ha vele tartok... ~

Mirubi bólintott az öregember szavaira, majd amint az elindul, követi őt Ifuval egyetemben.


Az út nem volt hosszadalmas, de annál unalmasabb. Semmi érdekfeszítő dolog nem történt az út, alatt. Mirubi nem szólt a medikus ninjához és Ő sem szólt hozzá. A fiút csak az érdekelte, hogy minél előbb elérjenek a faluba és végre tesztelhesse a képességeit egy páciensen. Semmi másra nem kell már neki ez az öreg, csak arra, hogy nyugtázza a sikert és Mirubi emelt fővel távozhasson. Esze ágában sincs segíteni az embereken. Bár ez még nem mondható igazi segítésnek, csak egyfajta útmutatásnak. Amint megérkeztek a faluba, egy sátorba vezették őket. Mindenkinek az arcán nagy megkönnyebbülés látszott, amikor meglátták az érkező orvost. Mirubival együtt beengedték őket a sátorba, ahol minden feltétel adott volt a gyógyításhoz. Eszközök, fekvőhely és székek. Maga a sátor meglehetősen üres volt és nem hasonlított egy orvosi rendelőhöz, de nem szenvedett semmiben hiányt. Követve a mester példáját, Mirubi is kezet most, majd kiküldi Ifut a sátorból, hogy ne legyenek zavaró tényezők, hátha valaki allergiás rá. Miután bemosakodtak, egy-egy orvosi maszkot vettek fel, így Mirubinak már nem volt szükséges arra a szürke anyagdarabra az arca elé. Másra már nem is volt szükségük, ugyanis ez csak egy külső vizsgálat, ahova elegendőek az alap tisztasági feltételek és óvintézkedések is. Amint végeztek mindennel, Mirubi helyet foglalt az egyik széken, majd a mester parancsára, megkezdődött a vizsgálat. Az embereknek egyesével kellett bejönniük a sátorba, hogy az orvos megvizsgálja őket. Le kellett feküdniük egy fehér orvosi ágyra, ahol az orvos megvizsgálhatja őket. Mirubi ott ülve a széken, egy lopott pillantást tudott venni a kint lévő embertömegre, amikor az első páciens belépett a sátor bejáratán és félrehúzta az "ajtónak" kikiáltott anyagdarabot. Hatalmas tömeg csoportosult odakint, akik mind féltették életüket, vagy parancsra jöttek ide. Egyes sorban álltak fel és így kígyóztak egészen messzire a házak között, hogy Mirubi már nem is látta őket. De a függöny legördült, így az előadásnak vége... Az első laborpatkány, egy nő volt. A már megszokott 40-es éveiben járó, unalmas, izgatott hétköznapi hölgy volt, fekete hajjal, kis mellekkel, korához képest feszes fenékkel. Nos igen... Mirubi hiába gyűlölte olyannyira az embereket, a természetes vágy az ellenkező nem iránt, meg maradt benne és habár, még nem volt szerencséje megízlelni a Világ ezen gyönyöreit, nem is tervezi. Nem akar lealacsonyodni odáig, hogy egy másik emberrel érintkezzen ilyen mocskos módon. Nem hajlandó kiélvezni a világ ezen örömeit, egy olyan személlyel, mint az Ember! Hát igen. A fiú sokat változott a Genin Vizsga óta és még nem tudja, hogy mekkora út áll majd előtte. Viszont most kanyarodjunk vissza a történetünkhöz. Ez az ideges, izgatott hölgy, remegő hanggal köszönt a bent lévő két férfinak, majd az orvos kedves hangjának engedve, lefeküdt a vizsgálóasztalra. A férfi felhívta Mirubi figyelmét arra, hogy figyelje amit csinál. Bár ezt már nem kellett, hiszen az Ifjú Medikus Ninja csak erre várt. Az orvos a nő teste fölé tette a kezét, majd egy zölden pulzáló, halvány chakratömeg jelent meg a férfi kezei körül, amik egészen a nő testéig értek. A férfi lassan mozgatva kezeit, egyenletesen kezdte el átvizsgálni a nőt, fejétől a talpáig. Ezután miután mindez megtörtént, felvilágosította a nőt, hogy mindent rendben talált nála és azt is, hogy az immunrendszere a korának megfelelő állapotban működik. Most már csak alá kellett írnia egy jelenléti lapot, majd az orvos be "x"-elte a megfelelő mezőt a neve mellett. Ellenálló vagy Fogékony. Ez a két választási lehetőség volt. A nőnél az Ellenálló rubrikát jelölte be.

~ Tehát tényleg ennyire egyszerű lenne? Bár ezekhez a vizsgálatokhoz szükségesek az anatómiai, idegrendszeri, szervrendszeri és immunrendszeri ismeretek, de a technikai része igencsak egyszerű. Lényegében itt nincs is szó sok chakrahasználatról. Annyit kell tennem, hogy a chakrámat kis mértékben a tenyerembe koncentrálom, majd azt kibocsájtva, megpróbálok behatolni a páciens chakrahálózatába, majd ott egyesülve az Ő chakrájával, bejuttatom a chakrám a szervezetébe és kitapogatva, begyűjtve az információkat, egy tökéletes képet kapok a szervezetéről. Azonban a jutsu csak úgy működik, hogy ha rendelkezek a kellő elméleti ismerettel. Lényegében a technika csak arra jó, hogy letapogassam és adatot gyűjtsek, de felismernem a károkat csak az általam tanultakkal tudom megtenni. Egyszerű! ~

Mirubi levezette magában a technika menetét és működését, majd megkérte a doktort, hogy had segítsen Ő is. A következő alany már Mirubi kezei alá került. Egy körülbelül, 10 éves kisfiú volt a megvizsgálandó személy. Barna szeme és piroskás arca, egy tündéri kisfiú arcát sugározták az emberekre, ám Mirubit ez nem tévesztette meg. Egyáltalán nem tetszett neki a gyermek, hiszen a korából nézve, már biztos, hogy Ő is ugyanolyan bűnös lélek, akárcsak bármelyik ember. Nem számít, hogy kiben mennyi jóság van. Az a jóság sem véletlenül van az ember szívében. Meg kellett, hogy tapasztalja a gonoszságot és a negatív gondolatokat is, hogy bűntudatból, sajnálatból, szeretetből, megbánásból, egy jószívű ember váljon belőle. Minden valaha élt, elismert szent ember is csak azután lett vallásos és feltétel nélkül szerető, hogy megtapasztalta a szeretet és a jóság ellentétét is, saját magában. Buddha is ilyen ember volt, ahogy minden más szellemi és szakrális ember... A sensei figyelte Mirubit, ahogy nekikezd a feladatnak. Megmondta, hogy hogyan kezdjen hozzá a műveletnek és mit csináljon és azt is hogyan. Persze ezt már a fiú mind tudta és idegesítette is az orvos folytonos magyarázata. Nem szerette ugyanazt kétszer hallgatni, pláne nem akkor, ha azt a valamit Ő maga is tudta már és arra a valamire Ő maga is rájött. De nem szólt semmit, hiszen Ő most egy Chuunin, akiknek minden vágya, hogy segítsen az embereken. Megkezdte a műveletet, ami annyiból állt, hogy a fiú homlokára helyezte a kezét. Amikor ezt megtette, a fiú összeszorította a szemét és a teste összerezzent. Hideg volt neki. Nem csoda, hiszen a fiú homloka csak úgy lángolt. Az arca piros, a homloka tüzel... Lázas. Leszűrve a következtetéseket, Mirubi nem állt meg. Valószínűleg a tapasztalt orvosnak is feltűnt már a fiú külsőleg is jól látható állapota, így nem szólt semmit, csak folytatta. Felemelte a fiú homlokáról a kezét, néhány centi távolságra a feje felé.
- Lazulj el, nem fog fájni, ígérem.
Mosolygott a fiúra, mézes-mázos csöpögős hangon, ahogy a kisgyerekekhez szólni szoktak. De ez nem egy idétlen hangvételű szövegelés volt, hanem valóban nyugtató, simogató és altató hang. A kölyök eleget tett Mirubi kérésének, aki szinte már elhányta magát saját magától, így folytatta a műveletet. Kevés, alig érzékelhető chakrát mozgatott meg a testén belül. A művelet elég gyors volt kézjelek nélkül is, ugyanis a chakrakontrollja magasan fejlett volt már. Nem egy olyan technikát sajátított el, ami a magas fokú chakra irányításra épül, így ez már rutin művelete volt számára. Ahogy azt a kevés chakrát kitömörítette a kezébe, egy újabb löketet küldött, hogy elengedő legyen. Azonban, ahogy sűríteni kezdte a kezei körül a chakrát, furcsa árnyékszerű aura kezdett megjelenni a fiú kezei körül. Hirtelen kellett reagálnia, ugyanis az orvos nem láthatja meg a Sötét Chakrát. Egyből abbahagyta a koncentrálást, így talán csak egy furcsa árnyéknak tűnhetett a kezdetben árnyékszerű, majd lilás chakra. Át kell gondolnia a dolgokat.

~ A francba! Remélem nem vette észre ez a trottyos! A Sötét Chakra már alapjáraton található meg a testemben. Maga az alapjárati chakrám a Sötét Chakra... Ez így nem lesz jó! Tény, hogy ezzel a chakratípussal is lehetséges a gyógyítás, de nem olyan szinten, mint a hagyományossal. Ezzel a természetű chakrával talán többet ártanék, mint használnék. De talán akkor ha... Igen, ez beválhat! ~

Fejezte be a gondolatot, majd újra nekilátott a folyamatnak. Ez a gondolatmenet, néhány másodperc alatt zajlott le benne, így vélhetően a mester nem fog kiszúrni semmi gyanúsat. Mirubinak viszont most meg kell erőltetnie magát, ugyanis kell neki ezt a technika. Újra visszanyúl a gyökerekhez és Niyo-sensei tanításait kell, hogy kövesse. Akármennyire is rühelli azt a nőszemélyt, igencsak tehetséges és gerinctelen ninja ahhoz, hogy a szavai mögött kellő mennyiségű igazság legyen, amit Mirubi mindig is megfogadott. Az pedig az, hogy az érzelmek, nagyban meghatároznak egy technikát. A negatív, heves érzelmek mint a düh, harag, gyűlölet, fájdalom mind hatással vannak egy Katon jutsu hatásfokára. A pozitív, lágyabb és kellemesebb érzelmek, emlékek viszont, a gyógyító technikákra lehetnek nagy hatással. Az emberség és az emberszeretet tehát megoldhatja a problémát. Azonban ennek a problémának a megoldása felvet egy másik problémát, ugyanis vicc egy olyan embert mint Mirubi, egy napon említeni az emberszeretettel. Azonban a pozitív érzelmeket magára tudja erőltetni az emlékeiből, mivel bőven volt az is élete során. Így hát ismét a fiú feje felé tette a kezét, majd koncentrálni kezdett. Egyszerre juttatott annyi chakrát a kezeibe, amennyivel a teljes vizsgálatot el tudja végezni, de amint megindította a chakrát, elérte a meditatív állapotot, aminek elérési útját, szintén Niyo-senseitől tanulta el. Ebben az állapotban, képes volt visszatekinteni a múltba és újraélni azokat a dolgokat amik vele történtek. Persze, olyan szintre még nem jutott el, hogy tudatalattia legrejtettebb emlékképeit felidézze, de a Takefumival, Abukarával, Kitorival, a nagyapjával töltött emlékképeket újra elő tudta hozni és így újra tudta élni azokat az érzelmeket, amiket akkor is átélt. Képek kezdtek megjelenni szemei előtt. Az első elsajátított elemi jutsu; az első harc a csapattal; a nap amikor megkapta Ifut; Abukara... Sikerélmény, Bajtársiasság, Öröm, Szerelem. Ezt a négy érzelmet sikerült felidéznie magában, annak érdekében, hogy chakrája egy rövid időre is, de ne pusztító szándékkal jelenjen meg. Mirubi "jó" oldala újra fellélegezhetett egy időre. A fiú kinyitotta a szemét és látta, hogy a keze körül a chakra, ködszerű, zöldes árnyalatban jelent meg. Irányítani kezdte és finoman behatolt a fiú chakrahálózatába, akárcsak egy Genjutsunál. A fiú nem ninja, ezt érezte, hiszen nem sikerült még felszabadítania a chakráját és valószínűleg nem is fogja soha. A fejében találta a legtöbb információt a fiú. Agyának egy része, jelenleg is termeli a Sejteket, amik szembeszállnak a méreggel, ami a fiú testét támadta meg. Ez az immunvédekezés Ellenanyagos Immunitás része. Mirubi tudja, tanult és olvasott erről a tudás pedig a fejében van. A Plazmasejtek már megkezdték az ellenanyag termelést, így a fiú, hamarosan felépül. Mirubi ezt úgy állapította meg, hogy a gyermek egész testét bejárta a kezével és a chakrájával. Érdekes, hogy az emlékeket felidézve, valódi segítő szándék lett úrrá rajta. Ő sem értette, hogy mi lelte... Sejtette, hogy a Betegségéhez (Skizofrénia) van köze, de most nem tudott még erre is magyarázatokat keresni. Teljes figyelmével a fiúra kellett összpontosítania. A Teste fölénybe került a antigének ellen, így az antitestek és a B-Plazmasejtek könnyedén át tudták venni az irányítást és hamarosan a betegségből is felépül majd a fiú. Azonban, ez a mérgezéses fertőzés nem tudni, hogy honnan ered, így Mirubi most egy feljebb lévő szinten kezd el kutakodni. Chakráját a fiú testét fedő, bőrrétegre terjeszti ki, majd kezét újra, alaposan végighúzza a fiú minden egyes porcikáján. Chakrájával érezte a fiú testén lévő minden egyes kis kitüremkedő anyajegyet, karcolást és sebet. Azonban egy sérülés felkeltette az érdeklődését, ami a fiú bokáját foglalta el. Levette a gyermek cipőjét, felhagyva a koncentrálással, majd felhúzta a nadrágját. A gyermek jobb bokáján egy pár centi átmérőjű, piros kör volt található, aminek a közepén egy apró, vérző, elkapart pontocska volt.
- A fiúnak láza van. A testét megtámadta valamiféle toxin, ami ellen a szervezete sikeresen felvette a harcot. A láz pár napon belül leapad, azonban a csípés, ami feltehetően egy rovartól származik, elfertőződhet, így antibiotikumot kellene neki beadni... Immunrendszerének az állapotát, így fölöslegesnek tartottam felmérni, ugyanis természetes, hogy ilyen állapotban igencsak gyenge.
Közölte a fiú, majd ahogy befejezte a beszédét, kissé megszédült. Emlékezett mindenre, minden emlékre és gondolatra és arra, hogy mit érzett, hogy segíteni akart a fiúnak. Azonban ezt a késztetést most nem nagyon érezte és szó szerint, hányingere lett a gondolattól is, hogy Ő ilyen dolgokat képzelt és gondolt az utóbbi pár percben...

Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Okt. 15 2013, 17:54

A medikus járta a pácienseket, nézte, ahogyan dolgozol, valamint az emberekre is odafigyelt. Kettőtök munkája igen hamar meghozta az eredményt, hamarosan nem álltak többen sorba a kialakított sátor előtt, mindenki hazaindult, akik felkerültek a listára, azoknak mestered valamiféle orvosságot fecskendezett be, ezzel védve őket a vírus káros hatásitól.
- Szép munka volt, köszönöm a segítségedet. Jó úton haladsz, hogy nagyszerű orvos váljon belőled, aki lehetőleg minél több életet meg tud majd menteni. - mosolygott feléd, majd kikísért a sátorból és megmutatta a faluhoz vezető utat, amennyiben arra tartasz.
- Most elbúcsúzom, várnak a betegeim - hajolt meg, majd elfordult, fogta táskáját és nekiindult a következő falunak.

Újabb tapasztalattal bővült tárad, egy olyan kincset sikerült beszerezned, amellyel mostantól könnyedén megállapíthatsz egy belső sérülést, valamint az egyéb, szemmel nem látható problémákat. 
A technikát felírhatod, azonban mivel gyorstalpaló tanulás volt, felírhatsz + 4 Chakra-t.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shikotou Sei Csüt. Márc. 06 2014, 10:18

// Rikudou-sennin //

( Az előző postban lévő vásárlás: (Robbanó jegyzet) 10x100 ryou , (Villanó bomba) 5x300 ryou, (Kunai) 12x150 ryou, ( Shuriken) 2x100 ryou. Összegezve: (10x100) 1000 + (5x300) 1500 + ( 12X150) 1800 + (2x100) 200 = 4500 ryou. ) - Jó kis mateklecke volt ez így "reggelre" Very Happy ( Ezeket ferlírtam , de amíg Atsumi meg nem érkezik és át nem adja, addig nem használom, pénz levonva )
( Nos, mint észrevettem a felszereléseim nem igazán vannak úgy elosztva, hogy a használatban lévő tekercseimben minden elférjen, ezért ezt még megszerkesztem és a következő postomban közlöm ^^ ) - A Híradásnak vége Very Happy 

Régóta vendégeskedik már Omonál, ám alaposan lebecsülte annak gazdagságát. Hiszen a szolgálólány szavaiból az jön ki, hogy gyakorlatilag az egész ország Omo kezében van. Mert ha minden dohányföld az övé, akkor mi nem Omoé egy olyan országban, mely az élvezeti cikkek termeléséből él... Ez újra megerősíti azon megállapításában, hogyha majd megunta jelenlegi lakhelyét és költözni akar, akkor azt mindenképpen Omo fejével a zsákjában kell megtennie, mert ugye, ha ilyen gazdag, akkor az már nem csak a Bingo könyvet, meg néhány fejvadászt jelent mint Kirigakurénél, ahol Sei nincs kiemelt listán, a többi szököttel van egy tömegben, hanem egyedül rá koncentrálódna ennek a vagyonos embernek a figyelme és dühe. Az pedig sok és képzett fejvadászokat jelent. Igaz, Sei élvezettel gyilkolná halomra őket, de egyszer Ő is elfárad. Még elfáradna...
Pár hónapja éli már ezt az egyszerű emberi életet és tetszik neki, élvezi... Hogy még meddig az kérdéses, de életében ez egy idő által bomló burok, s noha már omladozik, de még tart. Mókásnak tartja, hogy részt vehet Omo kisded játékaiban. Ez az újabb küldetés is... Keresse meg őket és ha élnek még, ha holtak már értesítse a házigazdát... Na persze. Jól fog szórakozni a parasztokkal az már bizony. Omo sem panaszkodhat, ha egy kicsit ösztökélve vannak nem igaz? Bár egy ember mennyire képes földet művelni csontok nélkül?
Röviden elmélázik a kérdésen, azután vállat von. Az már nem az Ő problémája lesz, ráadásul nem valószínű, hogy egy ember - ha életben marad - a földművelés miatt aggódik, amikor éppen megfosztják a csontjaitól. Egy-két áldozat mindig kell, hogy motiváljuk a szolgák seregét. Viszont az adószedőkkel is törődnie kell, hisz Ők vannak elmaradva.
Bár mi lenne - mélázik - ha már holtan találna egy-egy ilyen paraszttábort? Vagy Omonak elég ennyit tudnia... Ő pedig jót szórakozna. Bárhogy is: Ez egy jó nap lesz!
Úgy döntött a falutól inkább távolodik, az a biztosabb, hisz komoly vérdíj van a fején, legalábbis házigazdája ezt állítja, és egy shinobi faluban csak van pár tökösebb pénzvadász. Elgondolkodott, vajon a lányt nem kapják el? Á, ugyan. Emiatt nem kell aggódni, hiszen valami titkos képességről beszélt, amelyet Seinek még mindg nem sikerült kiderítenie, hogy micsoda. Vajon mi lehet Atsumi igazából? A lány megtudja védeni magát, de legalábbis jól fut. Tehetséges szolga, ezért is tartotta meg. A másik ok, pedig hogy Atsumi tudatta előszőr vele a jó hírt: Háború van a Tea Országában, és Ő robantotta ki. Azt is mondják, hogy csupán egyik részese volt, de ez badarság, egyértelműen az Ő műve az egész. Hiába, tudat alatt is folyamatosan törekedik a dicső káoszra. És jól is jött így ki a dolog, mert a fejpénze valószínűleg nőtt, de kinek van ideje embereket felkutatni egy háborúban? És így, hogy a világ meg van osztva, van ideje fejlődni, ami pedig fontos, mert nehéz lesz visszaszereznie régi erejét!
Poros az út, száraz a levegő. Néha egy-egy szekér döcög el mellette. Csendesen délies az idő. Megérkezett. Balra tőle füst száll felfelé, pár kisebb házikó foglalja el a láthatárt. Jobbra egy fa építmény, valószínűleg egy raktár. Oda megy előszőr, hisz ki tudja mi van bennt. Omo azt mondta gyanús a helyzet, ezért inkább felméri a terepet mielőtt az emberekkel foglalkozna...
Még szerencse, hogy füldművelési területen van, hisz nagy a szárazság ma és a növényeket biztosan öntözik, vagy öntözték hajnalban, ami viszont, azt jelenti a föld nedves, csupán ha szüksége lenne a ködre... Menet közben, a raktár felé, ellenőrzi is, mennyire nedves a föld a növények alatt.
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Ápr. 07 2014, 18:29

Sei tehát úgy döntött, hogy megkezdi útját a magányosa tengődő épület felé. Közelebb érve, megvizsgálta a talajt. Nem kecsegtetett sok jóval, ugyanis valóban nagy volt a meleg, így az idő alatt, hogy hajnalban fellocsolták és amíg Sei ideért, felszáradt. Esetleg ha lejjebb ásna, találna nedves földet, de most nincs ideje ilyesmire és nem is akarja bemocskolni a kezét. Kénytelen lesz csak a chakráját használni, ha ködöt akar létrehozni. Ahogy megérkezett az épülethez, látta, hogy ez egy pajta. Igencsak nagy és terebélyes pajta. A Tetejét szalma és összeeszkábált fa lemezek fedték. Ajtaja egy 3 méteres, kétajtós fakapu, ami nincs lakat alatt. Vagyis most már nincs, ugyanis a lakat egészen egyszerűen csak szétolvadt és ráfolyt az ajtóra, kissé megperzselve azt. A nyomok tisztán látszanak, ahogy a megszilárdult és elfolyt lakat az ajtón. Benyitott. Azt csak Sei tudhatta, hogy milyen gondolatok kavarogtak benne, így annak leírására nem szánnék egy mondatot sem. Az viszont fontos, hogy a benyitás után mint látott. Tehát a kapu kinyílt és Sei belépett. A Pajta igencsak nagy volt. Az alja sima, száraz és kemény talaj volt szalmával fedve. Sok oszlop és karám is volt fából. Valószínűleg lovakat tartottak itt régen. Most azonban nem látni semmit, csak egy nagyobb, betonból készült teknőt ami tele volt zöldes, algás, poshadt vízzel. Valószínűleg régen cserélték ki. Felnézve látható a pajta felső része is, amely támasztó gerendákból és trehányul lerakott deszkákból állt, amikről vastag kötelek lógtak. Odabent nem volt sötét, hiszen a szalmás, lyukacsos tetőn keresztül elég fény szivárgott be ahhoz, hogy megvilágítsa az egész helyiséget. Ahogy Sei nézelődik, kopogásra lesz figyelmes odafentről. Nem volt buta, sőt okos volt, így egyértelműen le tudta szűrni, hogy léptek zajai. Méghozzá egy emberé, aki mindössze hat lépést tett meg, majd megjelent a fenti gerendán állva. Ahogy Sei felnézett, láthatta a fiút, aki sokkal fiatalabbnak tűnt nála, még akkor is ha koruk nem egyezik. Sőt, a fenti fiú még idősebb is egy kicsivel. Rákoncentrálva, odafigyelve Sei megfigyelhette részletesen a fiú arcát. Makulátlan és selymes babaarc. Ez teszi annyira fiatallá, no meg persze az égszínkék szemei. Barna haja hátra van simítva, kissé kócosan. Furcsa egy látvány annyi biztos. Ahogy a szürke pulóvere is, amit ebben az elképesztő melegben visel. És az a vörös rövidnadrág! Úgy néz ki, mint egy bohóc! Na jó azért nem, de közel áll hozzá, hogy olyan hatást keltsen. Mindazonáltal, hogy öltözködésében van némi kivetnivaló, a szeme és az arckifejezése nagy erővel ruházza fel. Elemző tekintetét a fiúra helyezi, arckifejezésén pedig látszik, hogy egy életunt, megkeseredett ember, aki tele van negatív érzésekkel. Talán ezért érezni felelő azt a rejtetlen, fojtó és sötét érzetet keltő Chakrát is?  

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shikotou Sei Kedd Ápr. 15 2014, 11:29

A növények alatti talaj száraz. Ebből több információ is leszűrhető, Sei elméjében mégis csak kettő megállapítás született. Az egyik, hogy talán  régen locsolták. Igaz a növények állapota, valamint a tanyarész fölötti füstölgés ezt látszólag cáfolja, de azért nem kizárt. Eddig is túl nagy volt a csönd. A másik, hogy a víz elemű technikáit most egy ideig talán hanyagolnia kell, vagy pedig különösen nagy chakraráfordítást ígényelnek majd. Hogy ez miért futott végig az agyán? Nos, ugyan nem úgy tűnik, mintha a fiút bármi veszély is fenyegetné, de az, akit Kirigakure ninjái üldöznek, azért megtanulta észrevenni a környezete hangulat változását és észlelni a veszély legkisebb jelét is. Na meg persze, ilyenkor kialakul egy üldözési mánia, ami nem pozitív szemléletet takar, ebből viszont az állapítható meg, hogy ha néha túl is van reagálva a veszélyforrás, de érzékelve van. Sőt néha még feszült helyzet sem kell ahhoz, hogy fel legyen készülve a harcra. Idegölő élet ez így, de neki mégis... Túlzás lenne azt mondani, hogy élvezi, ám egészen beleéli magát, sőt még kedveli is az ilyesfajta "szórakozást". Nem megszokott dolog az, ha Omonak nem érkezik meg a pénze. Több lehetőség is van: egy rivális ilyen módon intéz támadást a füstölgő perverz házigazda ellen, lázonganak az emberei, ténylegesen kiírtotta őket az a vírus, vagy más érdekek tették el láb alól a munkásokat és igyekeznek hasznot húzni Omo bizonytalanságából amíg csak lehet. Sei elsősorban azt a feladatot kapta, hogy mérje fel a terepet. Mást nem is kellene csinálnia... Na de ha már eljött idáig, akkor miért ne ásná bele magát egy kicsit jobban? Bizonyos szinten szót fogad Omonak, viszont azt felejtse el a házigazda, hogy kettejük közül a fiút csak úgy ugráltatni lehet. Mert hasznos a házigazda rejtő és ellátó fedele alatt lakni, de mindennek van határa és Sei sok dolgot eltűr - és már eddig is eltűrt - de vajon meddig? Mert ha egyszer elszakad az a cérna, mely már így is vékonyodik... 
Ha arra talál nyomokat, hogy a munkások lázonganak, akkor motiválja őket némi produkcióval. Mindenkiben buzgólkodni fog a munkakedv, ha eleven megnyúzzák a társait és megfenyegetik, hogy ha nem melózik, akkor ő a következő. Így Omo és Sei is jól jár. Előbbi pénzhez jut, utóbbi pedig elrugaszkodik a hétköznapok unalmától és hobbijának szentelheti idejét. Ha nem lázonganak, akkor is motiválni kell őket, kivéve ha holtak. Akkor viszont a bitorlókkal, már nem lesz ilyen kiméletes, különben is edzésre mindig szükség van...
Nagy a hőség, a száműzött uralkodó homlokán is végiggurul egy megátalkodott izzadságcsepp. Egy pillanatra eszébe jut Atsumi és önkéntelenül is felidézi azokat az időket, amikor még egyedül volt. Mindkettőnek megvolt a maga haszna, de még mindig nem tudja mit kezd majd a lánnyal.
Hatalmas kiterjedésű pajta az épület, ami felé tart. Fából és szalmából épült. Nos, ide ez is elég. Pontosabban elég volt. Hiszen ki merne lopni, ha a földre Omo messzire nyúló árnyéka vetül? Nos, igazság szerint már nem is olyan nagy az az árnyék. Elmosolyodik erre a gondolatra. Ahogy a Yuudoku ikrek kapcsolata elmérgesedik, úgy csökken az erejük. Sei ezt vélte felfedezni, talán nem is alaptalanul.
A bejárat két részből áll és nem törpéknek tervezték. Ez az információ teljesen érdektelen és elhanyagolható, de a lakat. Az felkelti a szőke hajú démon figyelmét. Pontosabban az ami a lakatból maradt. Egy ajtón megszilárdult, elfojt vasdarab. Az ilyesmihez kovácsműhely kell és a kapu még akkor is elégne. Vagy pedig egy shinobi... Hiszen a vasat nem olyan könnyű ám megolvasztani, pláne úgy, hogy a mögötte elterülő ajtó éppen csak megpörkölődik. Valami egyszerűbbe Katon jutsuval csinálták? Nem, ez más. A Katon technikák nagy része porrá égette volna a fél pajtát, főleg hogy a napokban nagy a meleg, ráadásul száraz fából és szalmából épült ez a csűr. Valószínűleg éjjel égethették le valahogy, mert akkor nincs annyira meleg. De hogyan? Ez már érdekes. Felletébb érdekes...
Sei ismeretei nem nyúlnak messzire, ha Katonról van szó. Egy-két gyengébb ellenfél elleni harc, még azt is a Nagy Menekülés idején. De azokkal a technikákkal amiket már látott, vagy amikről hallott... azokkal nem lehet ilyen precízen dolgozni. Talán egy elemi erejű pecsétet helyeztek el a lakaton? Igen ezt így el tudná képzelni. Viszont az már biztos, hogy nem csak úgy leállt a pénzbeszedés ezen a helyen. Egy shinobi biztosan benne van a dologban. Mostmár, Seiiel együtt, ketten is az események velejében vannak. Viszont ha a felvetése nem tévedés és egy pecsétről van szó, akkor nem árt az óvatosság. Könnyen lehetnek csapdák a környéken. Az is felmerül benne, hogy esetleg Raitonnál olvasztották meg a lakatot, de arról az elemről még kevesebbet tud. Ám ezt a lehetőséget sem lehet kizárni.
Megrántja a vállát, arcán széles, ördögi mosoly terül el. Benyit. Száraz és kemény talaj, némi szalmával borítva. Tekintete arrébb vándorol. Egy kőkád, benne zöldes színű, poshadt víz. Nos, ez mindenképpen jó hírnek számít. Elég sok fény jut be az épület hiányos felépítése miatt. Több karám is van. Nagyobb testű állatokat tarhattak itt. Kötelek lógnak a felső gerendákról. Gőze sincs ez miért lehet, de valami haszna biztosan van. Ám régen járhattak errefelé Omo munkásai. Hiszenaz egész hely üresen pang. A víz kicseréletlen, a tetőzetről hull a szalma. Ráadásul az a lakat ott kint. Óvatosan, hangtalanul lép beljebb kettőt. Nem sok értelme van némán sétálni, mert az ajtó nyikorgott, de a mozdulataiba ivódott a Muon Satsujin, hát miért küzdene ellene?
Hat halk koppanás, elfojtott lépések a gyilkos csendben. Ő csak lazán, ám sok mindenre felkészülve áll ott, mozdulatlanul. Mosolya mostmár gunyoros is. Az alak, aki megjelent a felső gerendán, olyan akár egy elefánt. Ha meg is próbálta elrejtenu léptei hangját, akkor elég ügyetlenül tette, ami pedig öreg hiba. Mert ha nem hallanak meg, akkor végezni sem tudnak veled. Sei tudja ezt, a babaarcú fiú látszólag nem. Bár nincs kizárva, hogy szándékosan lépdelt hangosan, azt viszont Ő nem tudja mire vélni. Ilyen hibát elkövetni, cöh... 
Ruházata nevetséges és hanyag, haja úgy néz ki, mintha nemrégen ébredt volna. Micsoda magabiztosság, Sei csak köpni tudna, mégsem teszi.  Viszont egyértelműen shinobi az illető, nem csak a felőle áradó, kellemetlen, sőt nyugtalanító chakra miatt, hanem a kinézete és elemző tekintete is erre utal. A trehány látszat bőszíti Seit, talán azért mert Ő sosem engedne ilyesmit a szolgáinak. És ezen a világon csak egyetlen élőlény magabiztos joggal, ez pedig Ő, azaz Sei. De a babaarcú fiú tekintete életunt, csüggesztő tény. Hiszen az ilyeneknek a legnehezebb lelki fájdalmat okozni. Nem baj, a fizikális kinzás azért még jajveszékelésre tudja majd bírni, ráadásul mulattató is. Ilyen emberrel még nem foglalkozott. Talán a szerencse kereke dobta elé eme új példányt? Csak az a fojtó chakra...
Ő maga nem engedi szabadjára energiáit. Egyrészt nem érne vele semmit, másrészt viszont sok mindent felfedne azzal. Hiszen eleddig ez az alak, akár azt is hiheti, hogy Ő csak egyszerű zsoldos, még abban sem lehet biztos, hogy shinobi. Fordítva ez már nem igaz, Sei biztos benne, hogy ellenfele ninja. S mivel valószínűleg már egy ideje itt tanyázik ezért lehet a környéken pár kellemetlen csapda, robbanójegyzet, illetve más formában. De Neki mihez is kellene most kezdenie? Talán elegyedjen beszélgetésbe, hátha fontos információkat tudna kihúzni az alakból? Illetve lelki fájdalmat is okozhatna pár keresetlen szóval, de ahhoz többet kell tudnia. Mindegy is, ez nem a hülye kérdések kora.
Ha ellenfele még nem tudja, akkor elhamarkodottság volna felfedni, hogy shinobi. Játssza meg magát? Szórakozzon egy keveset? Igen, miért ne. Ha pedig kellemetlenné válna a helyzet, akkor majd úgyis megoldja. Viszont óvatosnak kell lennie, több mint gyanús ez a helyzet. Nem csak a körülmények, hanem az alak is. Ráadásul még mindig nem jött rá, miért olyan fojtogató az a chakra. Hátranyúl a katanája markolatáért, megfogja. Ám nem húzza ki, csak vár és figyeli az alakot. A meglepetés ereje kilőve. Legalábbis egy bizonyos szinten, de azon felül még okozhat váratlan "örömöt".
- Kazurai vagyok és azt hiszem... - hangja halk, kemény és fegyelmezett, de biztos meghallja az idegen, ráadásul nem véletlenül a Wagarashiknak mondott nevet használta -... Téged viszont Problémának hívnak...!
Még mindig kardja markolatát fogja, de nem húzza elő a pengét. Az ajtó mögötte nyitva, így bármikor hátrálhat ha arra van szükség, ráadásul nem rest a Dainamikku Akushon sebességét használni, amennyiben ellenfele nagyobb kaliberű támadással próbálkozik. Több szempontból is felkeltette az érdeklődését ez az alak, ezért nem akarja megölni. Legalábbis nem azonnal. Bár, ha arra kényszerül...




// Nos a felszereléseket nem variáltam túl. A zöld tekercs egy részét áttettem a Fekete tekercsbe, így asszem minden elfér. Meg az övtáskában volt két golyónyi változás, bár az jelenleg még nem él //
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Ápr. 21 2014, 16:42

A fiú, csak mereven néz odafentről. A pislogást is csak ritkán teszi és akkor is olyan, mint ha szemei fáradtak és lusták lennének hozzá. De mégis... Azok a szemek és az a tekintet sok mindent hordoz magában. Ahogy Sei arckifejezése is. A fiú látja rajta az arroganciát és a mérhetetlen megvetést. Vélhetően nem tetszik neki, hogy fel kell valakire néznie. De a fiút mindez látszólag nem érdekelte. Továbbra is csak nézett le, majd hallgatta a jövevényt. Szavai meglepték, hiszen igazából még csak most érkezett. Nem tudta mire vélni stílusát, így nem is mondott sokat.
- Az Én nevem Mirubi. Engem keresel, vagy más célból vagy itt?
Tette fel a kérdést, majd ahogy kiejtette száján az utolsó szót, megjelent mellette valami. Valami szőrös és furcsa. Egy macska volt. Sötét és vöröses színekben pompázott. Nagy teste volt, de hosszú szőre még nagyobb méretekkel ruházta fel. Ahogy odasétált gazdája lábához, leült. Lépései hangtalanok voltak, elvégre is, macskáról van szó. Ahogy kihúzott háttal ott ült gazdája mellett, látható volt, hogy kissé magasabb volt a Mirubi néven említett Fiú térdénél. Kivételesen nagy példány. Sárgás szemei szinte világítottak Seire, aki talán egyre gyanakvóbb lett. De a fiú még mindig csak nyugodtan állt és várta a választ.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shikotou Sei Kedd Ápr. 29 2014, 13:37

Sei csak áll ott rezzenetlen arccal, kezét hátamögé emelve, mert katanája markolatán nyugtatja. Az idegen olyan, mintha valamiféle kábítószer hatása alatt állna. Sok ilyen van errefelé. Szemhéja lustán járkál le, vagy éppen fel, s azt is ritkán. De ez csak mellékes megállapítás, ami esetleg hasznos lehet, ám Sei agyában a kevésbé fontos infomrációk felé söpri ezt. A betolakodó kisugárzása az ami aggasztja. Az a chakra olyan mintha... Nem, fogalma sincs milyen, ilyesmivel egyszerűen nem találkozott. Bármi történjék is, ezt ki kell szednie a fiúból mielőtt megöli. Az alak megszólal, mondata újabb kérdéseket vet fel, de erről később.
Az idegen, vagyis ez a Mirubi pontosan úgy reagált ahogy Sei előre sejtette. Tehát az előbbi kis kisérlete nem hozott váratlan eredményt. Az idegen életunt. Ezt a lassú mozdulatokból és a kinézetből állapítja meg. Öntelt. Hiszen a fenyegetésre még csak nem is reagált érdemben, ráadásul ostoba módon szabadjára engedi chakráját. Valószínűleg ez a bahatoló el van telve a saját képességeivel és lenéz másokat. Ez az előbbi reakciójából, mely Sei apró lélektani kisérletére volt válasz, tisztán leszűrhető. Igaz, más dolgok is megállapíthatok ennyiből melyek valamelyest ellentmondásba kerülnek az előzőekkel.
Amit Mirubi mondott, már ha ez az igazi neve, hiszen Sei is álnevet használt, bár igaz ha tényleg annyira öntelt, mint az meg lett állapítva, akkor könnyen lehet, hogy nem törődik az álcázással. S ezt bizony az a tény is erősíti, hogy lépteit sem nagyon halkította le. Tehát amit mondott, az már önmagában érdekes. Olyan, mintha nem tudná kinek a birtokára tévedt, vagy azt, hogy egyáltalán hol van. S mintha nem számítanának neki az események. Talán félelmetesnek hiszi magát? Sei szívesen elmosolyodna erre a gondolatra, de nem teszi, hanem semmitmondó ábrázattal bámul tovább az idegenre.
Ekkor kiderül, hogy nem csak kettesben vannak. Egy nagyobbfajta macska jelenik meg Mirubi mellett, léptei alig halhatóak. Úgy látszik az állatnak több esze van mint a gazdájának, hiszen halkan jár. Sei az istenek ura volt - s saját elgondolása szerint még mindig az - talán ez a pillanat is azt bizonyítja, hogy mennyire mások felett áll? Azért mert hatalmas, még ugyanúgy kihasználja a képességeit, nem hagyja hogy a megvetés és gúny, vagy mint az idegen esetében az önteltség odáig juttassák hogy amatőr hibákat vétsen. Nevetni tudna az újabb felismeréstől, hogy mennyire is felette áll a földi halandóknak.
Úgy döntött kiélvezi a helyzetet és szembesíti ezt a Mirubit, hogy mennyire is rosszul gondolkozik és tele van téveszmékkel. S hogy Sei ezt honnan tudja? Az idegen öntelt, s önteltségében azt hiszi, hogy elég a látszata is az erőnek, vagy a fenyegetésnek. S őrült módon ezáltal kiereszti chakráját. Ez végzetes hiba, mert így Sei könnyedén belelát a fiú lelkébe. Hiszen ért az emberekhez, oly sokat játszott már velük, hogy ez törvényszerű ismeret.
- Akár téged is kereshetlek, ha tudod hogy hol vagy és azt, hogy miért pont itt vagy.
Fogalmazása könnyedén félreértelmezhető és ennek az az oka, hogy még több információt kiszedjen az ifjúból. Mert zavarja, hogy Mirubi olyan öntelt vele szemben. Mélységesen zavarja és sérti. Ezért a sárba akarja tiporni. Meg akarja törni a lelkét, hogy megmutassa neki Ő, azaz Sei mennyivel is felsőbbrendűbb nála. S ha a lelkét megtörte a testét már gyerekjáték lesz. Azután felszögeli a Pajta falára kivülről, hogy jelt adjon: az Istencsászárnál nincs hatalmasabb. De nem fogja elsietni a dolgot. Kiélvezi, alaposan...

// Nos előszőr is szeretném leszögezni, hogy ez Sei tehát nem ellened szól mindaz, amit gondol, hanem egyszerűen Ő ilyen. Tudom nem könnyiti meg a dolgodat, de mint mondtam Ő ilyen. Igaz nem hinném, hogy ezt neked túlzottan magyaráznom kellene, bár már az előző posztom végén is gondolkodtam rajta, hogy leírom ezt, hogy biztosra menjek. Tehát nem az a célom, hogy megsértselek, hanem Sei egyszerűen csak Sei //
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Jiraiya Csüt. Május 22 2014, 16:19

// Ez Természetes. Örülök, ha valaki hűséges marad a karakteréhez bármilyen szituációban. És engem, nem sértesz meg vele, maximum Mirubit. De Mirubi csak azzal van tisztában amit Ő is tapasztal. Így ezzel nincs probléma és nem is lesz! //


Sei ott állt a fiú előtt, vagy pontosabban alatta... Habár, gondolatban és érzésekben bőven felette szárnyalt. Felkeltette az érdeklődését a fiú, de sokkal inkább akarta őt látni holtan, mintsem öntelt módon ott fent állni. Azonban megfogta valami benne. Ez a valami a fiú személyisége és chakrája. Egy újabb áldozat, akinek megmutathatja, hogy mennyire is szánalmasak és esendőek az olyan nem Isteni Lények, mint Sei. Ezért a fiú egyenlőre óvatosan közeledett, hiszen meg akar tudni néhány dolgot erről a Mirubi nevezetű egyénről. Jól ért az emberekhez, így sok jó információval gazdagodott csupán néhány szó hallatán. Azt azonban nem tudhatja, hogy a fiú chakrája ugyan vészjósló és sötét, de egyáltalán nincs ínyére, hogy nem képes elrejteni az emberek elől. Persze az erő és a tudat, hogy olyan technikák birtokába került ezáltal, amikkel egy napon bevégezheti a Küldetését, az teljesen megrészegíti és a hatalmába keríti. Nincs nagyobb dolog, amire ebben az életben vágyna önös érdekekből, mint a Tudás és az Erő! Most azonban nem tudhatja, hogy mivel és kivel áll szemben. A fiú reakciójából és kinézetéből ítélve, egy fiatal, zöldfülű ninját látni, akinek túl nagy a szája. Azonban váltakozó modora és szójárása leginkább egy zavarodott, de bölcs elmére utal a fiú számára. Utóbbi mondata pedig, még inkább a filozófia irányába terelték a gondolatait... Felkeltette érdeklődését ez a bizonyos Kazurai. Nem titkoltan elmosolyodott egy cseppet, majd úgy válaszolt.
- Értem. Ez esetben úgy vélem, hogy nem engem keresel. Viszont, most megtudtad, hogy itt vagyok. Ez pedig nekem csak a hátrányomra válik.

Mondta, majd kezét levette arról az oszlopról, aminek eddig támaszkodott és folytatta, választ nem várva.
- Hacsak nem leszel hasznomra... Egyenlőre nem tudom, hogy ki vagy és milyen ember vagy, de a szavaidból ítélve több rejlik benned mint amennyire az ember gondolna.

Ezek a szavak talán kissé sértőek és lekicsinylőek Sei számára, de látszik a fiún, hogy mindezt így is gondolja és nem csak bosszantás képen mondja.

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shikotou Sei Szomb. Május 31 2014, 12:12

Az idő, noha csak pillanatokra, de megfagyni látszik. Azután ennek a bizonyos Mirubinak a szája szegletében előbukkan egy mosoly. Sei fején átfut a gondolat, hogy mégis minek örül ez ennyire? Talán egy találkozót beszélt meg ide, vagy valami kétes üzletfélre várt? A Kami előző szavai alapján könnyen azt hiheti ez a Mirubi, hogy Kazurai az, akit keresett, ha tényleg várt valakire. Ha így van, az csak újabb bizonyíték a szőke ifjú számára, hogy ebben a játékban Ő a macska... Nem, nem is macska. Sokkal inkább Farkas. Áldozata pedig a többség erejétől megrészegülő, naív bárányka. Ám a helyzet koránt sem egyszerű, nem is Sei lenne Sei ha máris elkönyvelné fölényét és győzelmét. Mert ugyan az több mint valószínű, hogy sikerült félrevezetnie a betolakodót, de hogy pontosan mennyire, nos, az rejtély...
Mirubi újabb szavai több dologról szedik le a fátylat. Annak a lehetőségét sem zárhatja ki, hogy a macskás fiú hazudik, vagy színészkedik, esetleg valami személyazonosító játékba kezdett, kódnyelvű beszédbe. De nem tartja valószínűnek, hiszen a batolakodó önteltsége az egeket veri. Igaz, ez is lehet megtévesztés, de Sei erről már nagyrészt meggyőződött, hogy nem az. Viszont ahogyan az lenni szokott, azért felkészül a hirtelen pálfordulásra. Aki annyira nem bízik senkiben mint Sei, annál ez nem meglepő. Viszont ezekkel az újabb szavakkal Mirubi - akarva-akaratlanul - azt sugallta, hogy rejtőzködik, sőt mi több bújkál. De mi elől? Nem is ez a legfontosabb információ amit leszűrhet a batolakodó szavaiból, sokkal inkább az, hogy legyen bármennyire is önhitt, azért van esze. Nincs kizárva, hogy az alak Nukenin. Ez a legvalószínűbb, bár akár kém is lehet a Víz Szövetségéből. Ha az utóbbi az igaz, akkor mindenképpen végeznie kell vele. Kirigakure nem tudhatja meg, hol tartózkodik Sei. Erre a gondolatra elönti a büszkeség saját előrelátósága íránt, amiért álnevet mondott. Igaz a személyleírásból még kikövetkeztethető, hogy ki is Ő, na de egy ilyen háborús helyzetben a kémeknek nem az az első dolguk, hogy Nukenineket keressenek.
A gondolatmenetet az szakítja félbe, hogy Mirubi folytatja a monológját. Érezhetően fenyegetőzik. Seiben vegyes érzelmek kavarognak ennek hallatán. Mérhetetlen megvetés és káröröm ellenfele tudatlansága miatt és eszeveszett harag, amiért van élőlény aki így mer beszélni Vele. Évekkel ezelőtt valószínűleg bosszúszomjtól habzó szájjal rohanta volna meg az ellenségét, de most már nem tesz ilyet. Még nem.
Vár három másodpercet, három csöndes pillanatot, amíg megbizonyosodik róla, hogy hangjának milyenségét nem fogják befolyásolni az érzelmei. Amint erről meggyőződött, megszólal:
- És erre miből következtetsz? - kérdi semleges, némileg talán pimasz hangon - Mondtam két mondatot és ebből Te megállapítod, hogy több rejlik bennem. Két mondatnál biztosan több... - itt hangja már kifejezetten gunyoros, nagyon kiváncsi hogyan reagál erre Mirubi, mondhatni ez egy újabb kisérlet - Vagy csak úgy érezted, hogy a semmit mondó kijelentésemre elég hasonló szintű megállapítást tenned? - a mondat második felét már sokkal inkább kihívóan, mint gúnyosan mondja.
Sei elemében érzi magát. Álltó helyében néhány helyen megfeszíti izmait, nehogy begörcsöljenek a mozdulatlanságtól. Ha ellenfele agresszívabb mint gondolná, akkor gyorsan kell majd reagálnia. A Sebességgel nincs is problémája. Azzal a baljóslatú chakrával viszont annál inkább. Ha nem sikerül tőrbe csalnia ezt a Mirubit, akkor még akár komolyan meg is sebesülhet és ez baj. Mert sokkal jobban kedveli, ha inkább ellenségei sérülnek, mint Ő. Bárhogy is, az események kedvére vannak, sok minden kisülhet a dologból. Talán lesz egy másik szolgája is Atsumin kivül, vagy egy alanya akit megkínozhat mindenféle tudományos cél nélkül. Vagy csak egy fej, amit elvihet Omonak? Esetleg olyasmi, amire nem is gondolna?
Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Jún. 02 2014, 18:45

// Mirubi teljes gondolatmeneteit és a részletezett következtetéseket, nem írnám most le Rikudouval. Ha majd más lesz a helyzet és a karakteremmel írok, akkor majd láthatod, hogy hogyan vélekedik belülről a karakteredről //


Mindkét jelenlévő emberi testbe zárt "lény" kedvét leli a szellemi párbajban és az emberek analizálásában. Egymás szavaiból szűrték le az egyén álláspontját és nézeteit. De ezek még csak üres és kicsiny mondatok voltak, amik nem illettek a "beszélgetés" fogalom minősítésébe, így hát Mirubi nem tudott meg még túl sokat a fiúról. Valami azt súgja neki, hogy ebben a számára Söpredék Emberben több rejlik annál, mint ami elsőre látszik. Szavai először bölcsek és elgondoltató rébuszoknak hatottak, amik csak arra vártak, hogy értő fülekre találjanak. A következő mondatok és a kifejezés módja, viszont sokkal többet mutattak és nyújtottak a Filozófusnál, akit először látott meg a fiú személyében. A gúny és a pimaszság, valamint a szintén nagy értelemre és manipulatív készségre valló szöveg, már teljesen más személyiséget tár Mirubi elé. Saját magát látja meg benne... Magát, akiben meg van az intelligencia, a bölcsesség és a bátorság. De még nem jár olyan közel a fiúhoz, hogy megtudja azt, hogy még mennyiben hasonlóak... Mirubi viszont, az ilyen mondatokat és megjegyzéseket, kijelentéseket higgadtan és különösebb érzelmi kifejezés nélkül mondta ki. Sei, viszont átadta magát érzelmeinek, vagy tudatosan "festette át" azt gunyorossá és pimasszá. De ezt még Mirubi nem tudhatta.
- A megállapítás amit neked is elmondtam, csak annyit tartalmazott, amennyit veled is tudatni akartam. De bevallom... Tévedtem. Nem azt láttam meg benned, amit elsőre mutattál magadból... Sokkal jobbat és Többet!
Mondta, majd teste megmozdult és végül a macskájával együtt leugrott a szénával borított kemény talajra. Figyelte Sei reakcióját, hogy készül-e valamire. Láthatóan végigmérte szemével.
- Ha igazam van és nem csak belelátom a "jót" a dolgokba, akkor nem állunk közel egymástól. De mégis mennyi az esélye annak, hogy éppen egy olyan emberbe botlok bele, akire szükségem lehet?

Tette fel a költői kérdést, mindeközben Sei szemeit nézte. Ezután folytatta.
- Először úgy véltem, hogy egy Gondolkodóba futottam bele a semmit nem érő Patkányok és Férgek tengerében. De ahogy hallgatom szavaidat, egyre több dolgot érzek rajtad. És hidd el jó emberismerő vagyok.
Mirubi mindig is óvatos alak volt. Sosem szeretett közelébe merészkedni olyannak, akit nem akart feltétlen megölni és akiről nem tudhatta, hogy mire képes. De Sei más volt. Tőle akart valamit és mint minden Amegami tagnál, nála is be akarta magát hízelegni és el akarta nyerni Sei bizalmát azzal, hogy az egekbe magasztalja. Sei pedig már így is ott érzi magát, így lehetséges, hogy nem is lesz olyan nehéz dolga a fiúnak. Habár, még nem mer többet mondani, mivel már így is eléggé szószátyár, még csak alapozza a dolgokat és puhatolózik. 

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Shikotou Sei Szomb. Jún. 07 2014, 17:21

// Rendben, ahogy gondolod. Engem nem zavar, így könnyebben tudok tévedni Sei fejével, ami érdekes jelenetekhez vezethet Wink //

Sei szavai nem voltak eredménytelenek. Magában már elkezdett ujjongani, hiszen a kedvenc részei közelednek. Mirubi első mondatában már elkezdett viszakozni, ami jó, mert minél bionytalanabbá válik most ellenfele a szavak használatát illetően és minél óvatosabban kezeli a kijelentéseit, annál nagyobb lesz Sei öröme, amikor teljesen kigáncsolja mindazt, amit ez a Mirubi hitt vagy gondolt. A Kami úgy véli mindenki másnál jobban tudja, hogyan kell megtörni egy ember lelkét. Valóban így volna? Nos, a játék vége felé úgy is kiderül, hogy szakértelme elégséges-e ahhoz, hogy legjobbnak minősüljön. Bár... nem sokat számít. Ha Ő magát tartja a legjobbnak, akkor az úgy is van. Ki cáfolhatná meg ebben Seit? Egyáltalán meg lehetne-e ingatni Sei igazát bármivel kapcsolatban? Nem. Hiába az érvek, Sei csak a sajátjait fogadja el, mert mint mondja: Ki tudhatná jobban nálam? És ez mindent elmond... Noha Sei lelkében mindig ott van a bizonytalanság ami ahelyett, hogy visszahúzná még segíti is - mert hiába indul el az egyik írányba, mindig fel van rá készülve, hogy a másik útra lépjen. Ez a rugalmasság teszi Őt azzá, aki. És ez a rugalmasság nem csak a lelkében, de testében is jelen van, hiszen a fizikai képességeivel különösen elégedett. Mindig is a sebessége volt legnagyobb fegyvere - elméje mellett. Legalábbis Ő így tartja, az meg hogy mások erről hogyan vélekednek annyit sem számít neki mint halottnak a jó hír.
De nem lehet mindig ilyen. Mert amikor bele megy egy olyan játékba, mint a mostani - mely eddigi véleménye szerint csak a szórakozását szolgálja - akkor hogy megalázza, sőt mi több porba sújtsa ellenfelének minden gondolatát, ahhoz magáévá kell tennie az áldozatból kinyert minden információt - legyen az eszme, vagy kósza gondolat. S így hogy beleéli magát áldozata szerepébe, majd darabokra tépi mindazt ami fontos volt az alanynak - a reményeit, eszméit, tömören minden gondolatát - Sei nem egyszerűen csak felhőtlenül szórakozik, hanem többé válik. Egy-egy ilyen eset után képességei nem csak csiszolódnak, tapasztalata is nő. Azonfelül - még ha öntudatlanul is, ez Sei lényének az igazi lényege, mely rugalmasságából ered - azokat az elemeket, melyeket az áldozatban fedezett fel és "átélt" beleépíti jellemébe, így erősítve azt. S az eddigi kisérletei az emberekkel, melyekben meg akarta törni azok lelkét csak gyermeteg próbálkozások voltak ehhez a mostani kihíváshoz képest - nem kevésbé érzi így azért, mert Mirubiban valami rejtélyes fenyegetés található és azért mert a múltat mindig egyszerűbbnek, könnyebbnek látjuk a jelen kihívásainál. Seiben Iszonytató lánggal ég a boldogság mámora, ahogy Mirubit nézi és minden porcikájával azon dolgozik, hogy össze törje ellenfelét. Megalázni, felülemelkedni rajta, azután méltán nevezheti magát istennek, nem igaz?
Mialatt ellenfele, vagy nevezzük nevén, Mirubi leugrott a gerendáról Sei fejében átfutott a gondolat, hogy itt az idő egy támadásra. A betolakodó sokkal sebezhetőbb és még ha fel is van készülve egy támadásra, akkor sem tehet sokat, ha Sei kihasználja sebességét és karja, kardja erejét. De nem mozdult. Egyrészt nem felejtette el miféle fenyegető chakra árad ellenfeléből, amit akár azért is "tarthat" felfedve, hogy bármikor goyrsan be tudja vetni, bár Seinek fogalma sincs mire lehet képes ezzel, az is lehet, hogy egyszerű trükkről van szó, valamiféle gyenge genjutsu ami ezt érezteti és Sei nem fedezte fel - erre a gondolatra mozdulatlanul chakrájára koncentrál és megpróbálkozik egy Genjutsu Kaiial, nem valószínű, hogy lesz változás, de egy próbát megér. Másrészt viszont ha most megtámadja, megöli Mirubit, akkor nem tudja befejezni a játékát, amit elkezdett. És akkor hova lenne a szórakozás?
Talán ez valami találóskérdés? Akire szüksége lehet... Sok mindenre utalhatott ezzel. És hogy egy Gondolkodóba futott volna bele... Ki ez az alak? Sei fejében - noha nem előszőr - átfut, hogy Mirubi önteltsége talán nem teljesen megalapozattlan. Azután eszébe jutnak a betolakodó eddigi tettei, amik nagyrészét hibának titulálja Sei, s ezért elveti az előbbi gondolatot egy kis időre. Majd ha több dolgot tud meg, akkor pontosabb ítéletet mond.
- Mégis milyen emberre van szükséged? - kérdezi, hangneme zord, némi kapzsiságot cseppent bele - Olyan ember vagyok, akire mindenkinek szüksége van. -  Hangja, mint az előzőekben, most is gyorsan megváltozott és utolsó mondatát már nagyzolva mondta.
Mostanra biztosan feltünt Mirubinak, hogy Sei gyorsan váltogatja az arcait. Ebből sok mindent leszűrhet, de éppen ez a lényeg. Ha nem adunk semmit az ellenfél kezébe, akkor hol az izgalom? Nagyobb dicsőség úgy győzni, hogy a másik fél is játszott. Márpedig nem csak a nagyobb dicsőség számára a lényeg, hanem a jobb szórakozás is. Az mondjuk tüske a nyelvében, hogy embernek nevezte magát, de mégsem mondhatta, hogy Ő valójában az istenek császára. Az emberek meglepően ostobán reagálnak az ilyen horderejű igazságokra. Azt még Seinek is meg kell hagynia, hogy ez a Mirubi érdekes alak. A szavak amiket használ és amiket mögé társít azok különböznek az eddigi játszótársaitól. Talán, ha újra a trónján ülne, akkor ezt a Mirubit majom gyanánt egy ketrecben a trónja mellé helyezné, hogy szórakoztassa. Bár hiba volna ilyen jutalomban részesítenie egy embert... Viszont a gondolat már majdnem kacagásra késztette. De csak majdnem.




// Az utolsó bekezdést olvasva kicsit örülök, hogy Mirubi nem gondolatolvasó. Valószínűleg a nagyszerű Sei vigyora lehervadna. xD //







Shikotou Sei
Shikotou Sei
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 519
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 310 (B)
Erő : 279 (C)
Gyorsaság : 350 (B)
Ügyesség/Reflex : 230 (C)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Élet és Halál között, az Őrület és Igazság határán.


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 460

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Jiraiya Vas. Jún. 08 2014, 12:12

// Tetszenek Sei gondolatai Very Happy//


Miután Sei megpróbálkozott a Genjutsu Kai-val nem történt semmi. Ebből természetesen arra következtetett, hogy itt nincs semmilyen Genjutsu és amit érez, az valóság és nem csak egy "álom". Már ha az Istenek álmodnak... Mirubi számára már egyértelmű, hogy kell neki ez a nem mindennapi fiú... Már csak remélni meri, hogy valóban nem egy olyan emberbe bukkant aki a negatív tulajdonságai mögé rejti azt a hatalmas igazságérzetét, amivel esetleg egy falut védelmez... Sei szavai újra megerősítették Mirubiban a vágyat, hogy egy ilyen emberi lényt tudhasson maga mellett. A Férgek Tengerében talán rátalált arra, aki olyannyira hasonlít rá? Itanashi és Raion... Mindketten gyilkosok és erősek, de nincs meg bennük az a féktelen gyűlölet és felsőbbrendűség érzet, ami Mirubiban... Tudja, hogy CSAK Ő vethet véget az Emberiség Létezésének. Ezáltal felsőbbrendűvé válva, de persze embernek maradva. Miután elég erős lesz ahhoz, hogy végezzen minden egyes emberi lénnyel, magát is megöli és akkor beteljesíti végre a tervét. Itanashi és Raion... Egyikőjük sem emeli fel magát az emberek fölé. Raion csak azért segít neki, mert lát valamit Mirubiban és mert nincs jobb dolga. Hasznot húz a szervezetből, ahogy a szervezet Raion képességeiből. Itanashi egy felsőbb hatalom nevében cselekszik. Ez pedig a féktelen Istenség, aki az Emberiség Elpusztítását akarja. Ez mind szép és jó, de a Skizofrénia és az Elvakult Hit kereszteződése nem elég ahhoz, hogy valaki meglássa a legnagyobb lényeget és érdemes legyen arra, hogy az Emberek Fölé emelkedjen. De így legalább ha eljön az idő, akkor Itanashi végez majd saját magával. De addig is, szüksége van rá. Mirubi fejében egy újabb ötlet fogalmazódott meg... Előkészítette már a terepet, így bevetheti magát. Kár, hogy nincs itt Raion... Vele minden egyszerűbb lenne.
- Meghiszem azt... De nem mindenki látja meg benned azt ami valójában vagy...
Természetesen Mirubi még nem tudhatja, hogy milyen valójában Sei, viszont az eddigi információi alapján, be fog válni nála is az Egekig Magasztalás.
- Mindvégig olyan embereket kerestem, akik hozzám hasonlóan lenézik az Emberiséget és nem okoz gondot számukra ezeknek a Férgeknek a kiirtása. Aki tudja, hogy az Emberek arra születtek, hogy uralkodva legyen felettük. A célom, hogy megismertessem az emberekkel a fájdalmat és a szenvedést... Túl sok már az olyan Nagyúr és alantas féreg, akik a saját mocskuk tetején uralkodnak. Én egy olyan Világot akarok, melyet az olyan emberek irányítanak, akik megérdemlik! Aki pedig ellenünk van azzal végzünk... Azokkal is végzünk, akik túl sok bűnt követtek már el... Kiknek lelke nem tiszta már. Akik nem érdemesek arra, hogy éljenek! Ehhez pedig segítségemre kell, hogy legyen néhány olyan ember, akik készek arra, hogy velem együtt felforgassák a Világot, hogy majd felosztva köztük a mindenséget uralkodhassunk! 
Hangja minden egyes alkalommal undorral és gyűlölettel teli, amikor újra és újra a világmegszállás eszméjéről beszél, arról, hogy célja az emberiség megtörése és igába hajtása. De nem... Ennél sokkal többet akar, de a szervezet minden egyes tagja úgy tudja, hogy a cél a Világuralom, de Ő el akar pusztítani mindenkit... A halál az egyetlen megoldás! Nem tudja, hogy a fiú miképpen reagál majd erre, de nagyon kevés olyan ember van, aki hajlandó az Emberiség teljes kiirtására és az azt követő öngyilkosságra, így nem akarja felfedni teljes tervét, ami talán még tetszene is Seinek...  

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Dohányföldek - Page 2 Empty Re: Dohányföldek

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.