Hosiga Kinshu

Név: Hosiga Kinshu

Ország: Föld országa

Rang: ?

Szint: C

Elsődleges elem: Tűz

Kor: 18

Nem: Férfi

Felszerelés: 10 shuriken, 5 db kunai, 10m dróthuzal, 10 db robbanójehyzet, 1 db katana háton rögzítve

Kinézet: Kinshu a sok edzésnek köszönhetően szálkás izomzattal rendelkezik, amit a melegebb napokon nem is szégyel. Sötét haja, és mélyen ülő zöld szeme van. Egy átlagos shinobi öltözékével rendelkezik. Közép magas: 180 centi 70 kiló.

Személyiség: Kinshu az őt ért sok megrázkódtatás ellenére jószívű és figyelmes ember. Mivel megtanulta mi az a nélkülözés ezért megbecsüli mindenét. Barátja az életstílusának köszönhetően nem nagyon akad. Rossz tulajdonságai közé tartozik azonban, hogy hirtelen haragú és olyankor képes meggondolatlanul cselekedni. Hidegvérét képes megőrizni a legkeményebb helyzetekben is ám ha egyszer begyullad akkor már csak akkor áll le ha elérte célját.

Előtörténet:

Sosem emlékeztem a szüleimre. Amióta az eszemet tudom Iwagakure utacáit járom élelem után kutatva. Megtanultam, hogyan maradjak életben a legszegényebb napokon is. Az utca embere nem is sejtheti, hogy milyen bűnözés folyik itt a faluban. Az alvilág mindenhol jelen van. Egyszer egy árus azt mondta, hogy ismerős vagyok neki valahonnan, és úgy gondolja, hogy az én szüleimet is bérgyilkosok küldték a másvilágra. Nem nagyon érdekelt, mert mindig is felejteni akartam a múltat. Gyakorlatilag hét éves korom óta az utcán élek. Ami másoknak szemét volt azt én felhasználtam.
Egy darabig a nincstelenekkel és hajléktalanokkal éltem együtt Iwagakure leg elhagyatottabb környezetében. Amíg egy napon nem találkoztam Hanal ő volt az első ember azt hiszem, akire barátként tekinthettem. Kilenc vagy tíz éves voltam, amikor először találkoztam vele. Az edzőterek felé merészkedtem véletlenül és ott találkoztunk. Hamar összebarátkoztunk és Han nem csak a megélhetésemben segédkezett, hanem elkezdett edzeni is. Mivel ő már genin volt ezért volt némi tapasztalata tudta, mik azok a dolgok amiket könnyen elsajátíthatok. Így két éves barátságunk alatt sok mindent elsajátítottam tőle. Persze nem ért fel egy szakszerű oktatással, de sokat segített a ninja karrieremben. Mondhatni megalapozta a jövőmet. Aztán eljött az a nap amikor Han jelentkezett a chuunin vizsgára. Erre az eseményre mondják azt, hogy aki visszatér onnan az gyökeresen megváltozik. Ez alól Han sem volt kivétel. Sikerült teljesítenie a vizsgát így egy teljesen más emberként tért vissza.
Ezek után kerültem a társaságát. Nem mintha ő kereste volna az enyémet. Minden esetre egy hallgatólagos megállapodással megszakítottuk a barátságunkat. Lassan ismét vissza sűlyedtem a nincstelenek közé. Eddig is közéjük tartoztam, de legalább elmondhattam magamról, hogy volt egy barátom. Amikor már kezdtem visszatérni régi minden napjaimhoz egy olyan dolog történt velem, ami az egész életemet megváltoztatta. Nem sokkal a tizenharmadik születésnapom után történt. Egy ivó felé tartottam az egyik elővárosi falucskában, amikor furcsa hangokra lettem figyelmes. Amint benyitottam csak annyit vettem észre, hogy hatalmas kocsmai verekedés zajlik éppen. Mindenki azt ütötte, akit éppen ért. Becsapódott a fejem mellett egykét korsó, de a következőt, ami a fejem felé repült rögvest vissza is küldtem a feladónak. Kitértem egy-két lassú ütés elől, majd mielőtt észrevettem volna egy erős ütést éreztem a tarkómon.
Mire magamhoz tértem az egész fogadó lángokban állt. A kijáratot nehéz volt megtalálni, mert a tűz mindent elemésztett. Az egyetlen menekülési út felfelé vezetett. A lépcső alattam be is szakadt és majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de egy belső hang mintha azt parancsolta volna, hogy egyenesedjek ki. Az izmaim maguktól tágultak ki és húzódtak össze. Talán ez csak a túlélési ösztön, de minden esetre az életemet köszönhetem neki. Berontottam az első szobába ahol még nem égett az ajtó majd egy gyors nekifutással pár centire az ablaktól elrugaszkodtam. Becsuktam a szemem, de éreztem, ahogy a szilánkok megvágnak a karomon, ahogy a fejemet védtem. Amikor már zuhantam kinyitottam a szemem, de ahelyett, hogy fejre estem volna egy elegáns szaltóval kompenzáltam a dolgot és végül a lábamra érkeztem. Han szerint mindig is remek mozgás koordinációm és egyensúlyérzékem volt.
Amikor jó mélyen beszívtam a friss levegőt a tüdőmbe gyorsan ellenőriztem a karomat majd miután realizáltam, hogy egykét karcoláson kívül semmi bajom nincs csak akkor kezdtem el a környéket vizsgálni. Minden felé holt testek hevertek a földön. A banditák éppen a pár házas kis falucska egyik házába készültek behatolni. Még a mai napig emlékszem az anya velőt rázó sikolyára, és ahogy a kisgyerek felsírt az éjszakában. Ezeket a pillanatokat sosem fogom elfelejteni. Tudtam, hogy a ház lakosai már halottak, de ennek ellenére tenni akartam valamit. Nem állhattam ott ölbe tett kézzel. Neki szaladtam a hozzám legközelebb álló banditának és ráugrottam a hátára. A férfi jószerivel kétszer akkora lehetett, mint én ennek ellenére mégis úgy üvöltözött, mint egy fába szorult féreg, hiszen nem tudta ki támadt rá. Hamar levakart magáról, majd a jobb karomnál fogva lódított rajtam egyet. Ahogy leérkeztem már csak a reccsenést éreztem meg a fájdalmat. Tudtam, hogy eltört a karom, de ennek ellnére megpróbáltam lábra állni. A rabló banda kiözönlött a házból majd nagy röhögés közepette felém fordultak. Szerencsém volt, mert amikor már azt hittem itt a vég megjelentek az Iwagakurei Anbu harcosok és letörölték a fosztogatók képéről a vigyort.
A következő dolog, amire emlékszem, hogy a kórházban ébredek. Egy fúrcsa szakállas férfi ült az ágyam mellett és olvasott valamit. Ő volt az az ember, aki értelmet adott az életemnek. Mivel az anbu utánpótlás amúgy is karcsú volt abban az időben, így az a döntés született, hogy felvesznek engem a szervezetbe és kiképeznek. Hatalmas előny lehet, hogy egy fiatal shinobit már a kezdetektől az anbu tagjaként nevelnek fel és edzenek. Akashi volt az az ember, aki megmentette akkor az életemet és elhozott a kórházba, és később ő volt az az ember, aki magához vett és nevelt engem. Apámként tekintek rá és tudom, hogy bármit megtennék érte bármit a világon.
Eltelt három év mire lelkiekben is megedződtem eléggé hozzá, hogy normális életet éljek. Emlékszem tizenhat éves voltam, amikor már teljesen fel tudtam fogni a történteket. Addig minden erőmet az edzésekre koncentráltam és szinte megszűnt a magánéletem, mint olyan. Mindent a bosszúra tettem fel.
Akashi elmesélte, hogy nem tudtak megölni minden bűnözőt aznap este ezért elhatároztam, hogy bosszút állok rajtuk.
Minden nappal egyre pontosabban dobtam a shurikenekkel és egyre jobban bántam a kunaiokkal. A ninjutsuban is nagy fejlődést mutattam és Akashi nagyon büszke volt rám. A kiöregedő anbu sok mindenre megtanított. Egyik nap este kijött hozzám miközben gyakoroltam. Minden volt a gyakorlás és tudtam, hogy addig nem nyughatok, amíg nem sikerült felhajtanom azt a bandát. Időközben felnőttem és már más szemmel nézem a világot, mint akkor.
- Kinshu te még mindig itt vagy? Hiszen már aludnod kellene!
- Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust… Köszönöm, hogy törődsz velem, de most már elég idősnek érzem magam, hogy eldöntsem, mikor menjek lefeküdni!
- Ahogy gondolod fiam, de azt tudnod kell, hogy a bosszú nem megoldás… - Azzal visszament a házba és becsukta maga mögött az ajtót.
Tudtam, hogy nem kellett volna ilyen csúnyán lekezelnem, de nem volt más választásom. Nem tudom elfelejteni azt a halál sikolyt és a banditák arcát.
Eltelt még egy félév és időközben kiderült, hogy a chakrám tűz elemű, így igyekeztem mindent kisajtolni Akashiból és nem csak elemi ninjutsuk terén. Nagyon jó taijutsu oktatást kaptam így már meg tudtam magam védeni puszta kézzel is.
A tizenhatodik születésnapom után Akashi kiderítette nekem, hogy a banda megmaradt utolsó tagja merre rejtőzik. Iwagakurétól nem messze egy kis faluban találtam rá esküdt ellenségemre. Időközben megöregedett ősz hajszálak tarkították frizuráját. Egy kocsmában ültünk. Azon az estén egyedül indultam el, hogy felkutassam az exbanditát.
A fogadó majdnem üres, amikor beléptem. Rendeltem egy italt majd leültem a szemközti asztalhoz, hogy szemmel tudjam tartani a célpontot. Amikor elindult hazafelé utána vetettem magam és az egyik sötét sikátorból figyeltem minden lépését. Mielőtt odaért volna a háza ajtajához rávetettem magam és egy jól célzott ütéssel ártalmatlanná tettem. Bevonszoltam a házba és kikötöztem a két kezénél fogva. Csak egy kunai volt nálam és tudtam mit kell tennem.
Amikor az öreg magához tért egy pillanatra megrémült, de utána lelohadt a félelem az arcáról.
- Ken miért küld rám embereket, hiszen már kifizettem minden tartozásomat…
- Engem nem Ken küldött! – Vágtam a szavába. – Hát nem ismerős a hangom?
- Hát akkor kivagy te? – Most már felfedeztem a félelmet a szemében, de úgy helyezkedtem el, hogy ne lásson így nem tudta kivel áll szemben.
- Az én nevem Kinshu és azért jöttem, hogy bosszút álljak azért a förtelmes bűnért, amit a társaiddal követtetek el három évvel ezelőtt! Hát nem emlékszel arra a családra, akiket lemészároltatok Iwagakure mellett? – A szembesítés nagyon megdöbbentette az öreget és eleinte hebegni tudott csak.
- Hát… őőő… tudod én már megbántam mindent, amit tettem! Nézz rám kiöregedtem és így is kölcsönökből tartom fenn magam! Kérlek, könyörülj!
Ez a könyörgés engem nem hat meg felugrottam az árnyékból ahol eddig rejtőztem, majd a hideg kunait a torkához nyomtam!
- Hát nem ismerős ez az érzés? Így a halál torkában nem szeretnél még valamit mondani nekem.
- Bocsánat! Könyörgöm, bocsáss meg nekem! Nem én tettem nem én öltem meg őket! – Szinte már sírt az életéért.
Az én fejemben pedig vízhangoztak Akashi szavai, hogy a bosszú nem megoldás! Nem is gondoltam, hogy egy kiöregedett bűnözőt fogok megölni a saját lakásában! Egy kicsit megvágtam a nyakát, hogy emlékezzen rám és sose felejtse el mit tett! Majd mielőtt mukkanni bírt volna felszívódtam.
Aznap este elmeséltem Akashinak mi történt.
- Helyesen cselekedtél fiam! A lelked egy része ott maradt volna, ha megölöd azt az embert!
Aznap már nyugodtan aludtam, és másnap már sokkal jobban éreztem magam. Úgy éreztem ennyivel tartoztam annak a családnak.

Így tizennyolc évesen visszagondolni a múltra olyan távolinak tűnik a sok edzés után. Felesküdtem arra, hogy megvédem Akashit és a falut. Annak idején nem volt erőm megvédeni azt a családot, de most mindent megteszek Iwagakuréért és annak lakosaiért. A nevem Hosiga Kinshu és azt üzenem minden gyilkosnak, hogy addig nem nyugszom amíg le nem vadászom őket mind egy szálig!

//Úgy gondoltam itt az ideje, hogy megpróbáljak egy kicsit átnézni a szövetséges oldalak másik felére egy teljesen másfajta törvény tisztelő egyenes karakterrel. Kenshiro Karu voltam!!//

Bekerült a tanács elé, amint megszületett a döntés, kapod az értesítést!

Üdvözletem!

A tanács meghozta döntését: Ha írsz még hozzá egy A/4-es oldalt wordben, akkor elfogadjuk

Jiraiya szerint az "ANBU papánál történő dolgokról" kicsit bővebben kellene írnod, tehát azt mindenképp részletezd! Ha kész vagy, akkor írj ide és leellenőrzöm

Módosítva kiegészítve! Várom az eredményt:)

Üdvözletem!

Döncike és én megnéztük az előtöridet és ELFOGADJUK!
Készíts adatlapot az alábbiak szerint:
Kezdő chakra: 150
Kezdő jutsu-k: Alapok + Genjutsu: Kai + Youji(fogpiszkáló)
Ezen kívül ismered még az elsődleges elemedet is, amit szabadon kiválaszthatsz! Amennyiben Doton az, akkor megkapod még az Iwagakure no Jutsu-t is.
Kezdő tőke: 3500 Ryo