Kenshiro Karu

// Ez az első bővítményem így remélem nem okozok csalódást! Igyekeztem megnézni, hogy milyen formában szokás itt írni, és a szabályt is átolvastam... Remélem elnyeri a tetszéseteket! //


Amikor kiengedtek minket a rengetegbe és sikerült elindulnunk a chunniná válás rögös útján akkor én már terveztem a jövőt. Hiszen ahogy azt Kanko is mondta a klánunk nem halt ki teljesen. Nem tudtam hogyan fogom előadni ezt Enraku samanak, de azzal tisztában voltam, hogy nincs tökéletesebb hely Kusagakurénál a letelepedésre. Gyűlöltem Kirigakurét minden lakosával együtt, azért amit a klánommal tettek, és elsősorban azért amit a szüleimmel tettek. Tudtam, hogy a vizsga után az első dolgom lesz megkeresni Kurayamit! Addig nem is mehetek vissza. Meg kell találnom az öcsémet, mert szükségem van rá, ha újra fel akarom építeni a klánt.
Amint elindultunk sikerült is ’toborozni’ egy kisebb csapatot, mivel nekem már nem okozott gondot a térképek kezelése ezért azt is sikerült megoldani, hogy együtt is maradjunk legalább addig, amíg a vizsga első felvonása véget nem ér. Így együtt vágtunk neki a vadonnak minden fegyver vagy felszerelés nélkül. Először egy kicsit aggasztott, hogy nincs nálam semmilyen fegyver, de aztán rájöttem, hogy a ninja elsődleges fegyvere a teste és a ninjutsu.
A tervünk az volt, hogy egy kisebb rétnél megállunk, és megbeszéljük, meddig megyünk el, aznap hiszen csak huszonnégy óránk volt a feladat teljesítésére! Amint odaértünk a kiszemelt tisztáshoz valaki azonnal fel is robbantotta azt jelezve, hogy nem vagyunk egyedül ezen a vizsgán!


Ez a merénylet egy orvul kitervelt támadás volt, és miután még az elkövetőt is kiszúrtuk két társammal egy Ifu nevű Konohai, és egy Sendo nevű Kusagakurei geninnel aki amúgy a Djuka klánból származik. Hát én inkább használom még a Miki nevet, mert nem tudom ők vajon mennyire ismerhetik a Kenshiro klánt és annak tetteit.
A robbanás ereje felborított engem is és társaimat is. Azonnal talpra ugrottam, és már formáltam volna a kézjeleket, de nem jutottunk el odáig, hogy jutsut keljen használnom. Viszont mire megbeszéltük a taktikát addigra szerintem mind megszomjaztunk így elkerülhetetlen volt, hogy jutsut ne használjak. Mivel víz elemű vagyok, ezért nem hagyhatom, hogy kiszáradjunk. Ahogy azt már csináltam Mosukéval az edzésen most is a talaj vizet használtam. Így kockáztatom azt, hogy kiismernek, de az eredmény, hogy talán jobban bíznak bennem. Így létrehoztam a jutsut vagyis csak a segítségével előhívtam egy kis vizet aztán ránéztem a térképre. Tudtam, hogy lassan napnyugta és fogy az időnk ezért nem szabad megállnunk. El kell érnünk a barlangot, amit a térkép, jelez mivel a másik út túl nagy kerülő lenne. A barlangot nem biztos, hogy meg merem kockáztatni, mert nem akarok elveszni, de lehet, hogy a végén nem marad más választásunk. Így végül úgy döntöttem, hogy a barlang bejárata lesz a célpontunk mivel ott fedett helyen vagyunk. Bár nem nagyon láttam esőfelhőket az égen, de ez a chuunin vizsga itt bármi megtörténhet. Végül elindultunk két társammal és valószínűleg egy rosszakaróval a sarkunkban, akit még nem tudom, hogy fogunk elintézni, az ismeretlenbe!

Köszi az értékelést!

A váratlan vendég

Közeledtünk a barlangok felé. Töretlenül az élen haladva a gondolataimba burkolóztam és hagytam, hogy a lágy kis szellő végig simítsa az arcom. Az előbbi kis mutatványommal felfedtem az elemem csapattársaim előtt, akik valószínűleg az ellenfeleim lesznek, ha túljutunk ezen a megmérettetésen… Lehet nem kellett volna ilyen gyorsan lelepleznem magam, de így nyertem magunknak pár órát, mert nem kellett vizet keresgélnek. Összességében akkor azt tudom, hogy Djuka Sendo aki Kusagakurei szintén, ő föld elemű shinobi. A konohai genin Ifu aki eléggé bizalmatlan, de az egységben az erő elvet kihasználva velünk tart továbbra is. Róla nem tudok, semmit egyelőre nem tudom milyen elemű a chakrája és milyen jutsukat ismer! Az is lehet, hogy sokkal jobb nálunk, ezt sem zárhatom ki!
Rápillantottam a térképre, és egy kicsit elfordultam észak felé. Közeledünk a barlangokhoz, de még mielőtt megérkeztünk volna célunkhoz megálltunk egy kicsit pihenni és ekkor vett egy olyan váratlan fordulatot a történet, amit még én sem feltételeztem volna!
Már keresgéltük a megfelelő barlangot magunknak az esti kis pihenéshez a holnapi hajrá előtt, amikor hirtelen egy kis kopasz genin ugrott elénk!
Én azonnal harcállást vettem fel, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy ez mi lehet! Vajon egy csapda? Vagy egy másik csapat küldte be elénk ezt a fiút? Minden esetre elég nyúzottnak tűnt, és vajon ki ne használná ki ezt a szegény fiút egy ilyen vizsgán, aki ráadásul még egyedül is van!? Végül kiderült, hogy a fiú csak azért állított meg minket hogy ajánlatot tegyen!...

Szétesik az egység?!

Elég bizalmatlanul fürkésztem a kis genint akiről később kiderült, hogy Sunagakurei, és Otokazénak hívják! Először is arra voltunk kíváncsiak, hogyan vett észre minket illetve miért állja egyedül az utunkat! Sok lehetőség felmerült bennem például még az is, hogy a kis srác egy csali és most sétáltunk bele a vizsga végét jelentő csapdába! Aztán egy kis faggatózás után kiderült, hogy Otokaze egy szenzor típusú shinobi, tehát remekül ért a chakra beazonosításához egészen nagy távolságokból is! Nem lehet ekkora szerencsénk, gondoltam magamban. Egy ilyen csapat társsal el tudjuk kerülni a komolyabb ellenfeleket és könnyedén beérhetünk a többiek előtt! Ám Otokaze ugyanúgy fáradt volt, ahogy mi is éppen ezért gondolta felajánlja nekünk cserébe a védelemért azt a kis üreget, amit ő talált!
Elvezetett minket a kis barlanghoz, ami valóban egy eldugott helyen volt és jól védhető. Rengeteg kérdésem lett volna a kis sráchoz, akivel időközben Ifu össze is barátkozott, de tudtam, hogy most még nincs itt az ideje annak, hogy elkezdjek komolyabban faggatózni! Először is azért, mert ki kell találnunk ki-kivel fog őrködni illetve Sendonak aki nem mutatkozott be Otokazenak még mindig bűzlött a dolog. Lehet, hogy a Kusagakureinek volt igaza. A következő gondunk, hogy tűzifát kell keresni illetve egy kis élelmet. Bár Otokaze elővett pár almát őszintén szólva semmi kedvem nem volt enni belőle! Inkább keresek magamnak kaját. A kis shinobi úgy látszik szimpatizált Ifuval így én elmentem Sendoval tűzifáért úgyis beszélni akart velem. Elmondtam a többieknek, hogy mit csináljanak, amíg mi elmegyünk. Remélem, megfogadják, amit mondok, bár lehet, hogy itt a megfelelő alkalom Ifunak és Otokazenak, hogy lelépjenek! Ezzel is számolnom kellett, hiszen ez a csapat csakis egy véletlennek köszönhetően állt össze, és csak az a közös cél tartott össze minket, hogy túléljük és teljesítsük a vizsga első részét! Most az amúgy is bizalmatlan Ifunak nagyon jó lehetősége akadt, mert egy szenzorral maga mellett gyakorlatilag be tud sétálni sértetlenül a célba! Azzal a sebeséggel amivel Otokaze mellett termett valóban nem egy kispályásról beszélünk. Komoly ellenfél lehet belőle később. Amikor elindultunk vadászni és tűzifát gyűjteni csak ennyit mondtam Sendonak akiben csak azért bíztam, jobban mert ő is Kusagakurei, hogy:
- Nekem ez nagyon nem tetszik…

Jelentkezem a következő megkésett Bővítménnyel.

Időszak / Tartalom: A chuunin vizsgáról hazafelé egy kis edzőtábor Kankonál aki a Kenshiro klán njkja illetve megismerkedés a Hien stílussal. A szemszög egy két helyen nem passzol sajnos de szerintem átvezettem annyira normálisan, hogy olvasható legyen. Csupán próbálok olyan stílust találni amiben nekem legkönnyebb az írás!


„Emberemlékezet óta nem aludtam ilyen jót…” Gondolta magában hősünk mielőtt még kikelt volna az ágyból. Mikor már mozgásra bírta fáradt végtagjait rájött, hogy valami nem nagyon stimmel ugyanis oda volt kötözve az ágyhoz! „Milyen vad éjszakám lehetett, ha ennyire kirúgtunk a hámból Kurayamival.”
A második dolog, ami hiányzott a képből az-az öccse volt. „Hát, persze hiszen őt már vagy fél éve nem láttam és nem is hallottam felőle.” Ahogy a gondolatok cikáztak az ifjú kenshiro fejében szépen lassan összeállt a kép. Az ágy így már mégsem volt olyan kényelmes és eljön még az-az idő, amikor vissza fogja sírni azokat az édes álmokat. Könnyedén kiszabadította magát a csomóból. „Legközelebb, ha valaki foglyul ejt, remélem figyelni fog arra is, hogy ne szabaduljak ki ilyen könnyen…”
Ahogy Karu föl állt és kinyújtóztatta elmacskásodott végtagjait észlelte, hogy a kabátja teljesen ki van ürítve. Mintha valaki keresett volna nála valamit. Ez később még egy nyom is lehet. Gondolta magában majd elindult inkább az ablak felé. Mielőtt az ablak elé ért belebotlott valamibe, ami leginkább egy liszteszsákra emlékeztette az ifjú shinobit. Amint jobban megvizsgálta kiderült, hogy egy holt test volt mellette egy kunaial. A kés markolatára egy tekercs volt rögzítve. Hősünk kigöngyölte a tekercset és olvasni kezdte a szöveget.
- Ha megtaláltad ezt a kést az azt jelzi, hogy magadhoz tértél elég nagy sajnálatomra. Csupán annyi mondani valóm van neked Kenshiro, hogy ha legközelebb elvállalsz egy feladatot, akkor azt fejezd is be, mert kezdem megunni, hogy én takarítom el utánad a mocskot!
„Nem tudom ki írhatta ezt az üzenetet, de egy dolog biztos nem szívlelhet, ha ilyen üzenteket hagy hátra a szobában egy holt test mellet…”
Megvizsgálva a testet realizálta, hogy egy nő volt egykoron és egy pontos torokmetszés végzett vele. A kunai késre rászáradt vér pedig azt bizonyította, hogy a gyilkos fegyver is megvan. Már csak azt kéne megtudni, hogy ki ez és miért fekszik az én szobámban holtan. Ahogy pedig a sake mennyiségére emlékszem az emlékek nem fognak olyan gyorsan visszajönni, ahogy én azt szeretném.
Karu kinyitott az ablakot majd beleszippantott a friss levegőbe. Olyan érzés volt ez mintha egy tál hideg vízbe dugná bele a fejét. Most, hogy letudta a vizsgát és Kusagakure felé tart nem kéne, elvállalnia semmilyen fejvadászatot hiába kezd ürülni a pénztárcája veszélyes játékot, űz így, hogy már közismertebb lett. Kusagakure színeiben gyilkosként feltűnni nem lenne egy szerencsés dolog.
„Nos, itt az ideje elhagyni ezt a falut azt hiszem így is elég nagy galibába kerülhettem már…”
Valahol az Eső országában járhatott hősünk így már bevillant neki az előző esti kicsapongó mulatozás után, hogy mit is keres itt valójában.
Hama Kankot kell felkutatnia és eljuttatnia Kusagakuréba mielőtt az öreget még akárki levadászná. Szép kis vérdíj lehet a fején, ha eddig még nem sikerült elfognia senkinek. Kirigakurei shinobik valószínűleg már jó rég óta a sarkában lehetnek.
Hősünk erősen törte a fejét, hogy mi történhetett előző éjjel, de semmi sem akart beugrani neki így hagyta is a dolgot, bár a hulla egy kissé aggasztotta.
Emlékezett arra helyre ahol elváltak az útjaik Kankoval de pontosan nem tudta meghatározni merre is keresse ugyanis a környék meg volt, de semmi tájékozódási pontot nem jegyzett meg az ifjú shinobi így kénytelen volt a környező faluban kérdezősködni. Ezzel az akcióval nem is lett volna probléma, de sajnos senki nem tudott segíteni hősünknek, aki így sajnos hoppon maradt és tovább bolyongott az erdőben.
Egyik éjszaka lefekvés után furcsa zajokat lehetett hallani egy közeli tisztás felöl. Ágak ropogtak és valaki szitkozódva csapott neki valamit egy fának legalábbis a hangokból Karu erre következtetett. Az érces öreg hang tulajdonosa bizony az általa keresett férfi volt. Kanko éppen gyújtóst kereshetett az erdőben vagy valami vékony fát, mert nem vette észre, ahogy az ifjú shinobi közeledett barátságosan. Tény, hogy az öreg kicsit berozsdásodott, de legutóbb amikor találkoztak Karuval ennél sokkal élénkebbnek tűnt. Talán akkor csak összeszedte magát vagy valami miatt fel volt dobódva.
Amint Kanko megpillantotta hősünket eldobta a fát odarohant hozzá és tőle szokatlanul a mellkasához szorította és nagy hévvel gratulált a fiúnak, hogy láthatólag minden sérülés nélkül megúszta a vizsgát és sikerült visszatérnie hozzá. Aztán elmesélte, hogy az öccséről nem tud semmit nem sokkal azután, hogy ő elment Kurayami is elhagyta az országot, de hagyni kell, had járja, a saját útját a végzetük úgyis össze hozza őket újra ha kell. Bár Karu nem hitt az ilyesmiben jelen pillanatban nem tulajdonított neki nagy jelentőséget és elmesélte inkább Kankonak mi volt a vizsgán majd a végén, amikor már a döntőnél tartott észrevette, hogy az öreg issza a szavait és csillogó szemmel figyeli a fiút. A végén megemlítette, hogy megnyerte, de ez nem számít, mert mindannyian chuuninok lettek. Aztán elmesélte azt a konohai fiút, aki szintén kenshiro.
- Igen gondoltam, hogy esetleg élhetnek leszármazottak, de eddig nem gondoltam volna, hogy idáig sikerült volna életben maradniuk hát ezek szerint fiam mégsem vagy egyedül. Amint engedi az időd meg kell keresned ezt a fiút és szövetségre lépni vele. Gratulálok a szép szerepléshez a vizsgán reméltem, hogy dobogós helyezést érsz el de így, hogy megnyerted! Igazán szép teljesítmény.
Amíg visszaértünk Kanko házához elmeséltem neki mik történtek velem az utóbbi hetekben, majd amikor már látó távolságon belül kerültünk a kisházhoz Kanko megállított és elmesélte, hogy tud mindenről ugyanis utánam küldte a tanítványát, aki egy nagyjából velem egykorú lány. Elmesélte azt is, hogy a lány hagyta nekem az üzenetet a szobában illetve ő végzett a célponttal, akinek a kiiktatását részegen vállaltam el. És nyomatékosan megkért rá, hogy legközelebb legyek sokkal óvatosabb.
Amikor odaértünk a házhoz Kanko figyelmeztetett, hogy a lány egy kicsit zabos rám, amiért neki kellett takarítania utánam, de nem kell aggódni, mert hamar megbékél.
Amint beléptünk megpillantottam és egyet kihagyott a szívem. A lánynak hosszú szőke haja volt és zöld szeme, ami olyan gyilkosan villogott mintha éppen átkokkal sorozna minket érkezőket.
- Hogy gondoltad, hogy ide hozod őt? – Förmedt rá a lány az öreg shinobira majd egy pukkanás kíséretében eltűnt. Aznap már nem is hallottunk felőle.
A következő napokban Kanko kezelésbe vett és mutatott egy csomó új mozdulatot illetve elég kemény erőnléti edzésekben volt részem. A lányt nem nagyon láttuk úgy látszik képes volt ellátni magát egyedül is…
Egyik reggel aztán valami furcsa kaszabolós hangra lettem figyelmes. Ez a rögtönzött kis edzőtábor arra tökéletes volt, hogy a vizsga óta elmacskásodott izmokat újra formába hozzuk! Az egyik ilyen feladat volt, amikor el kellett dobnom teljes erőből egy kunait, de gyorsabban kellett odaérnem és még azelőtt elkapnom mielőtt a fába beleállhatott volna mind ezt két egyenként tíz kilós lábsúllyal. Kimerítettek ezek az edzéssel töltött napok.
Amint kisétáltam a házból és felkaptam a vörös kenshiro kabátot a lányt pillantottam, meg, ahogy méregeti a rögtönzött kis gyakorló terepünket, amit Kankoval csináltunk.
- Hát te is ilyen hamar kereket akarsz oldani?
Vetette oda nekem a maga pökghendi módján a lány. Aztán mivel a lélekjelenlétem volt akkora, hogfy ne hagyjam ott végül egész jól sikerült elbeszélgetnem vele. Nem kis meglepetésemre kiderült, hogy ő Kanko unokája és itt él a szüleivel csak néha meglátogatja a nagypapáját. Aztán egyszer csak a Kardokról kezdtünk el beszélni mivel jelen pillanatban már a kis kunoichinek is egy méretes kard lógott a hátán. Megbeszéltük hát, hogy mérjük össze tudásunkat.
A párbajt már a nagyapja is figyelte. A lány egy rövid koncentráció után rám nézett majd elindította heves rohamát. Régen vívtam mát utoljára azt hiszem be is rozsdásodtam, de egyik pillanatról a másikra mintha megnőtt volna a lány kardja. Később megtudtam az öregtől, hogy ezt Hien stílusnak hívják és viszonylag bonyolultabb stílus egyik része, amit az unokája igyekszik elsajátítani. Ám most térjünk vissza hősünk párbajához. A heves rohamok egymást követték és fehér hajú főszereplőnk védelme elég gyengének bizonyult. Ám ekkor olyasmire lett figyelmes, amiért hálát adott az öregnek. Olyan játszi könnyedséggel Kerülte ki a felé közeledő vágásokat mintha a lány egy több száz kilós pallossal akarna lesújtani rá. Hiába nőtt meg a kard illetve hiába gyorsult fel a lány amennyire csak tudott Karu olyan gyorsaságra tett szert az edzésnek köszönhetően, hogy lazán elkerülte a vágásokat. Egyszer egyszer összetalálkoztak kardjaik, de végül a lány elfáradt és feladta a dolgot.
Azon a napon Karu kifaggatta a lányt is és az öreget is, hogy mit tudnak erről a stílusról illetve, hogy kitől tudhatná ezt megtanulni. A lánynak egy falubéli edző tanította ám Kanko amikor unokája már elment elmondta, hogy ő edzette eddig a lányt és igazából ismeri a stílust és az alapokat meg fogja nekem mutatni majd de most nem érünk rá mert egy sokkal fontosabb dologgal kell törődnünk azzal vázolta, hogyan szeretne eljutni Kusagakuréba és ott tanítani engem.
Nem felejtettem el és megígértettem az öreggel, hogy meg fogja tanítani nekem ezt a stílust és elmond mindent amit tud róla…

A történet időben a chuunin vizsga és a mostani küldetésem között játszódik. (Jiraiya remélem ilyen méretekben gondolod a jó bővítményt!) Ha kérhetném a staffot hagyják meg az ellenőrzést a fent megemlített tagnak! Köszönöm!



Visszatértem ismét a Kenshiro birtokra. Már akkor elkezdtem izgulni, amikor betettem a lábam az országba. Kíváncsi vagyok mennyit változott a környék amióta utoljára voltam itt. Legutóbbi alkalommal amikor Kusagakuréban voltam megismertem egy újabb kenshirot és egész családját. A klán székhelye egy ideig náluk volt, ott szállásoltam el Kankot is, de az öreget nem lehetett lelőni állandóan járt kelt volt, hogy hetekre eltűnt. Egyszer aztán egy nagy halom pénzel tért haza pont a 19. születésnapom után. Ezt a pénzt felajánlotta a klánnak így most vettünk egy nagyobb birtokot és ott építünk egy villát a klánnak. Ilyen vészterhes időkben nem rossz, ha a kenshiroknak lesz egy állandó lakhelyük közel a faluhoz. Így szükség esetén mi is kérhetjük, vagy ők is kérhetik a mi segítségünket. Jelenleg Kenshiro Kawa és családja segítenek nekünk, de már meg is hívtam őket a házba Kankoval egyetemben. Szépen lassan elkezdtek gyűlni a klán tagok. Kawáék természetesen elfogadták a meghívást és velószínüleg be is fognak költözni. Legközelebb azt a Kenshirot fogom megkeresni, akivel a Chuunin vizsgán találkoztam.
Amíg elértem Kusagakurét azon gondolkoztam vajon mi fog fogadni a birtokon, ám mielőtt megérkeztem volna, gondoltam még egy éjszakát az erdőben töltök. Nincs kedvem elsietni a dolgot.
Amíg tábort vertem az egyik kereskedelmi úttól nem is olyan messze hallottam némi hangzavart az út felől. Gondoltam megnézem, mi lehet az, ha már itt vagyunk Kusagakure közelében jobb, ha szemmel tartom az eseményeket. Így szépen összeszedtem a cókmókomat és elindultam.
Amint odaértem az útra egy furcsa látvány fogadott. Az úton két szekér keresztbe állt mintegy barikádot képezve a falu felől, mögötte ismeretlen shinobik akik nem viseltek jelzést tehát bármelyik országból származhattak. A torlasz előtt egy karaván állt legalább három család, akik kereskedőknek, kalmároknak tűntek. Elöl két férfi állt a karaván és a barikád között és mintha éppen tárgyaltak volna valamiről.
Hát ez érdekes nem emlékszem, hogy Enraku elrendelte volna a kereskedők országon belüli megvámoltatását. Ráadásul ezek a shinobik lehettek vagy heten, akiket most éppen látok és ki tudja vajon kik rejtőzködnek még a környéken.
Mellettem egy ág megrezdült, de már későn vettem észre a közeledő alakot, aki lehet, hogy a shusint használta vagy csak olyan gyors, hogy én nem vettem észre. Már vártam volna a támadást, amikor az illető a mellettem lévő fán. A fiú ismerős volt nekem valahonnan, de mielőtt rákérdeztem megelőzött…
- Üdv Karu, azt hiszem, még csak látásból ismerjük egymást. A nevem Haisha Yori és Kawa senseie vagyok. Reméltük, hogy előbb hazaérsz, mielőtt engem elküldenek, hogy pontot tegyek az ügy végére, de így is jó. A feladatunk az, hogy feltehetően ezeket az útonállókat kiiktassuk, ugyanis minden Kusagakuréba érkező szállítmányt feltartóztatanak és védelmi pénzt szednek tőlük. Így azokat az anyagokat is, amiket a kenshiro ház felépítéséhez rendeltünk külföldről…
Ez a gyors küldetésadás inkább illett volna Kankóhoz, de örültem, hogy nem egy ellenséggel kell farkasszemet néznem, hanem egy barát van itt, akivel pontot tehetünk egy kényes ügy végére…

2. rész: Az elfeledett bajtársak

- Üdv neked is Yori, igen emlékszem rád. Nos, ez valóban elég kényes téma, mondhatni most azonnal taposnám ki a belüket, de előbb azért meghallgatom mi a terved.
Azon az estén nem már csak megfigyeltünk a társammal, akiről kiderült, hogy szintén Kirigakuréból származik és Kawa apjának dolgozott eddig, de most a család szolgálatában áll. Azon kívül, hogy nagyon jót beszélgettünk egy kicsit hiányzott is már a társaság. Yori pedig remek beszélgető partnernek bizonyult. Megfigyeltük, ahogy megvámoltatják azokat a kereskedőket, akiket én is szemmel tartottam aztán szépen visszavonultak az útonállók. Követtük őket egészen a búvóhelyükig, ami egy kisebb barlangszerű nyílás volt, ám amikor az egyikük a doton elem használatával nyitotta ki a bejáratot akkor egy kicsit megdöbbente. Reméltem, hogy ezúttal nem shinobikkal kell, összemérjem az erőmet, de a végzet ezt az utat jelölte ki nekem valószínűleg.
Visszavonultunk mi is, mert sejtettük Yorival, hogy nem fognak holnapig tovább állni, ha már ilyen jól bevették magukat az erdőbe. Azon az estén nagyon sokat mesélt nekem Yori az ő életéről utazásairól és tapasztalatairól egy kicsit még talán tanultam is tőle. Kiforraltuk a haditervet másnapra aztán nyugovóra tértünk. Én kezdtem az éjszakai őrséget és az erdő sötétjébe bámulva azon merengtem vajon hol lehetnek most azok az elfelejtett bajtársak, akikkel valaha is összehozott az élet és segítettek nekem. Most viszont itt van Yori a legújabb szövetségesem, akiben még magamnak is meglepetést okozva teljes mértékben megbízok. Pár óra után társam felkeltett és vállalta a második őrséget egészen hajnalig. Amint elérkezett a várva várt pirkadat mi már talpon voltunk. Átmozgattam egy kicsit magamat aztán a henge no jutsuval a megbeszéltek szerint megváltoztattam a külsőmet egy öregember alakját felvéve. Egy kicsit még össze is görnyedtem így talán hitelesebb az alakítás.

3. rész: Igazság szolgáltatás Kenshiro módra

Yori az éjszaka folyamán összeeszkábált nem is tudom hogyan és milyen technikák segítségével, egy kis kézzel húzható illetve tolható talicskát, amit megtöltöttünk szalmával és három robbanójegyzettel.
Pár óra múlva már azon a szakaszon jártunk ahol előző nap feltartóztatták a kereskedőket. A sztori szerint Konohából származó vándor kalmárok vagyunk, akik portékájukat Kusaban szeretnék értékesíteni és Yori az unokám. Ahogy mentünk és beszélgetést színlelve feszülten figyeltük a környezetet nem sokkal elhagyva az útnak egy nagyobb kanyarulatát megremegett lábunk alatt a föld…
Az út, ami előttünk volt fölemelkedett, és mint egy hatalmas fal tornyosult elénk akadályként. Előttünk a falra három ember ugrott fel egyértelműen shinobik voltak.
- Tisztelt uraim szeretnénk megérdeklődni, hogy mit szándékoznak Kusagakuréba szállítani, amiről nem tettek jelentést a helyi földesúrnak?
Másik két tag jobbról és balról közelített esélyünk sem lett volna, ha valóban normális kereskedők vagyunk. Ügyesen megszervezett támadás volt. A három fickó hálaistennek fent maradt a fal tetején a másik kettővel heves szóváltást imitálva játszottuk a szerepet. Yori egy kicsit hátrébb sétált, amikor a két bandita beletúrt a kézikocsiba. Amikor megpillantották a robbanójegyzeteket úgy vettem észre rajtuk megállt egy pillanatra a szívverésük és elvesztették a magabiztosságukat. Ez volt az a jel amit Yorival megbeszéltünk. A talicskától elrugaszkodva egy elegáns hátra szaltóval hátráltam meg Yori felé, aki félúton a fal és a két útonálló között felrobbantotta a robbanójegyzetekkel teli kocsit. A detonáció olyan erejű volt, hogy nekem is meg Yorinak is a shusin no jutsut kellett használnunk az elmozdulásra a törmelékek elől. Ez viszont nem volt elég, a felfordulás közepette azt vettem észre, hogy a két ninja azonnal szörnyet halt, akik a talajon voltak ám a falról ketten túlélték. Addigra a falnak már semmi nyoma nem volt mire belekezdtem a gyors kézjelekbe és a Katon Karyuu Endant használva tisztára söpörtem magunk előtt az utat. Ha ezt a kombót túlélték, akkor jöhet a B terv gondoltam magamban.
Ahogy elült a füst előttünk négy holt test feküdt mind a négy a felismerhetetlenségig megégve. Ám az ötödik tag egy furcsa víz technikával védte magát. Amikor megpillantott minket már a kézjeleket végezte. Yori sem tétlenkedett megidézett egy kő rudat, amivel nekifutott az ellenfélnek, aki egy furcsa jég kardal védekezett. Amíg ők ketten a leg hevesebb taijutsu harcot vívták, amit valaha láttam Yori azonnal vette a lapot, amikor a Katon Haishekiso technikát használva fekete hamufelhővel borítottam be őket. Amint végeztem a technikával Yori egy hatalmas ugrással lövellt ki a hamufelhőből amint azonnal élesítettem. Ezt a robbanást ember fia nem élhette túl. Gondoltam magamban és igazam is volt. A shinobiból egy szánkupac maradt csak.
Nem mentünk vissza az útonállók szállásához inkább visszamentünk a faluba erősítésért, de amikor odaértünk már nem találtunk ott senkit. Biztos figyelt minket valaki, vagy csak a csatazajra lettek figyelmesek. Az én utam viszont Yorival az új bajtársammal már a kenshiro ház építkezésére vezetett ahol belefogtam a munkába egy kiadós pihenő után.

// Az ellenőrzést kéretik átengedni Jiraiyanak klános ügyből kifolyólag! //

A kellemes idegen

Amikor visszafelé tartottam egy küldetésről utam során át kellett kelnem a Gőz országán. Bár nem szerettem volna megállni de mégis úgy alakult, hogy rám sötétedett. Így első nap tehát az erdőben aludtam. Rengeteget gondolkoztam mostanában azon, hogy vajon mikorra sikerül összegyűjteni megfelelő Kenshirot is, hogy a klánt normálisan is újra tudjuk alapítani ne csak papíron?! Milyen hatása lesz ennek később Kusagakuréra mivel eddig ha jól tudom a történelem folyamán sosem lakta ilyen erős klán az országot. Kíváncsi vagyok Enraku hogyan fog reagálni. A csontjaimban éreztem, hogy ezúttal nem lesz probléma és a tagok nem sokára megérkeznek. Ám mindenek előtt nekem kell hazajutnom ebből az átkozott országból. Valamiért nem álltak közel a szívemhez az északi nemzetek. Talán azért mert egykor erre menekültem Kirigakure gyilkosai elől. Egyszer még visszamegyek abba az átkozott faluba és elpusztítom. Csak legyek elég erős hozzá... Így aludtam el gyilkos gondolatokat dédelgetve a tűz mellett.
Másnap nem sikerült nagy távolságot megtennem, a gyomrom már dél körül jelzett, hogy jó lenne gondoskodni egy kis utánpótlásról. Nem volt más választásom meg kellett állnom egy kis félreeső városban... Amiért később még nagyon hálás voltam a gyomromnak... Mivel volt nálam elég pénz ezért gondoltam most nem aprózom el és eszek egy finom rament. Hátha az itteniek is tudják olyan jól csinálni, mint a messze földön híres konohai Ichiraku. Az ebédet majszolgatva úgy gondoltam egy kicsit körbenézek a faluban, ezért egy tetőn akartam volna befejezni az ebédet...
Az utcán tolongás és egy kis dulakodás támadt. Egy lány, egy shinobi ügyességével kapott el egy tolvajt és ártalmatlanította majd a shusin no jutsut használva állt odébb a kíváncsi szemek elől. Ezt a lányt szemügyre kellett vennem lehet, hogy az ellenség egyik shinobija, vagy egy ügyetlen fejvadász akit rám küldtek. A lány hihetetlen emberfeletti képességeiről téve tanúbizonyságot szinte azonnal kiszúrta, hogy figyelem. Nem sokára azon kaptam magam, hogy már a tetőn vagyunk és szinte egymásnak estünk. Majd miután tartottunk mindketten egy kis bemutatót a repertoárunkból végül nem küzdöttünk meg amiért később nagyon is hálás voltam. Ezek után megtudtam, hogy a lány egy Vándor ninja és a Hyuuga klán tagja, Eminek hívják és az eső országából származik. Önmagamat is meglepve elég nyíltan meséltem az életemről, persze nem minden részletet. Aztán egy félig direkt ügyetlenkedéssel lezuhantam tetőről... Nem is tudom mikor tértem magamhoz, de ahogy reméltem Emi összeszedett így már volt alkalmam ott maradni a társaságában.
Szerencsétlenségemre a falut és éppen akkor támadta meg egy csapat bandita amikor meghívtam egy második ebédre a lányt de így legalább fel tudtuk mérni egymás harci képességeit. A végén még az is kiderült, hogy Emi a taijutsukban igen is otthon van talán még jobban is mint én. Bár lehet, hogy a chingaréval hatásosan sikerült kiütnöm az ellenfeleket Emi mozgása és ügyessége felért kétszer is az enyémmel...
A szép kis felfordulás után amit a kisvárosban okoztunk jobbnak véltem ha odébb állunk. Ezután jött az érzelmes rész amiben nem nagyon voltam otthon, ezért össze vissza hablatyoltam, de végül sikerült megoldani, hogy elkísérjem a lányt a határig. Bevallom az őszintét megtetszett nekem ez a hyuuga lány és nem akartam elengedni de muszáj volt ezért inkább a lelkére kötöttem, hogy ha teheti térjen vissza hozzám a Fű országába. Jobban örülnék ha egy ilyen erős szövetségest aki ilyen még közel is áll hozzám inkább magam mellett tudok a háborúban. Végül Emi megígérte, hogy ellátogat hozzánk amint befejezte a küldetést amit elvállalt azzal át is lépte a fagy országának határát és el is tűnt.

Az öregebb generáció visszatér

Amikor visszatértem Kusagakuréba Enraku sem volt rest szinte azonnal megbízott egy kulcsfontosságú küldetéssel. El kellett hagynom az országot és ezúttal a hang országában kellett utána járnom egy ügynek. A helyi pletykák szerint a hang egy olyan fegyver kidogozásán készül amivel akár meg is fordíthatják a háború menetét. A kémkedés sajnos nem volt olyan sikeres mint ahogy én azt terveztem. Sikeresen fel is hívtam magamra a figyelmet, de még a küldetés elején feltűnt egy másik férfi aki szintén az én kiszemeltjeimet figyelte. Kanko forrásai most is jónak bizonyultak...
A kiszemelt áldozatom akit valószínűleg ki kell majd vallatnom a kis kocsmázás után elindult hazafelé. Az egész kis város már ilyenkor gyanúsnak tűnt. Minden túl csendes és békés volt. A férfi be ment a házba aztán hirtelen minden zaj forrás megszűnt a környéken. Engem túlságosan is aggasztott a csend ezért úgy gondoltam, hogy behatolok a házba és megkezdem a küldetés rendeltetés szerű végrehajtását. Amikor beléptem senkit sem találtam ott... Szinte az egész ház üres volt. Azon a shinobin kívül aki a sötétből próbált meg elkapni. Hál istennek a reflexeim tökéletesen működtek és ismét megmentették az életemet, viszont a férfinek is megérkezett a segítség. A férfit még az erősítés előtt sikerült megsebeznem a Shuriken kagebushin no jutsuval. Viszont hármuk ellen már csak a kekkei genkai technikámra tudtam támaszkodni... Miután a sav sikeresen célba talált nem nagyon maradtak talpon... Legalábbis én azt gondoltam... Akit megsebeztem éppen készült a hátamba állítani egy kunait amikor szétszakadt a ház oldala és az eddigi legerősebb tűz technika amit életemben láttam hamuvá égette ellenfelemet. A lyukon pedig az egykori, és még halottnak hitt kenshiro vezető Kenshiro Kazuya kukkantott be! Ezentúl minden meg fog változni...


Közös kalandomat Hyuuga Emivel http://narutohun.niceboard.org/t1620p165-szabad-jatek <- ezen a linken találjátok akit érdekel. Bár igyekeztem lényegre törő lenni.

Másik kaland pedig jelenlegi játéktéri kalandom eleje csupán a klán vezető felbukkanása miatt vettem bele a bővítménybe

A most következő kalandot egy illegális küldetés formájában kezdtük el játszani Shikaku vezetése alatt Hiro Oyamával. Mivel nem tudtuk befejezni a kalandot és nem kaptunk jutalmazást se ezért azt gondoltam egy picit személyessé téve leírom Karu hogyan élte meg az egészet. Bővítményként adom be mert már egy megtörtént eseményről van szó!

Sosem gondoltam volna, hogy a háború előtt fogom átélni életem egyik legveszélyesebb kalandját. Mint mindannyian mi is tisztában voltunk vele Kankoval, hogy hamarosan háború lesz. Szinte másról sem szóltak a hírek: állandóan csak az aggasztóbbnál aggasztóbb újságokat kaptuk szinte minden irányból! Mintha egy kicsit körbe lennénk véve. Iwagakure irányából, ahol a határon ellenséges ninják mozgolódnak. Otogakure felől, ahol elfogott shinobikon hajtanak végre kísérleteket. Lehet, csak rémhíreket keltenek, hogy elbizonytalanítsák Kusagakurét és lakosságát, ám ez rajtam nem hat. Én, mint a Kenshiro klán vezetője harcba fogok szállni, és nem a faluért, hanem a klánomért, akiket nekem kell vezetnem Kirigakure ellen.
Kanko egyik reggel korán keresett fel engem Kusagakurei lakásomban és egy olyan feladattal bízott, meg amivel szerinte jó pénzt tudok majd keresni a klánnak és ez most a lehető legfontosabb volt. Nem rég felfedezett vérvonal képességemet azonban titokban kellett tartanom, mert nem lehettem elég biztos, így tehát a fegyvertáram egyik legerősebb technikája ki is esik a sorból gondoltam… Az öreg figyelmeztetett rá, hogy ezen az úton felszínre törhet esetleg a régi énem, amit chuunin vizsga óta elfelejtettem, és végül igaza is lett
Egy kereskedő karavánnal utaztam egészen az Eső országáig. Az álcám egy vándor képe volt, amit még a fűben öltöttem magamra. Szerencsémre a vidéket még nem szelte át a hír, hogy a Kenshirok életben vannak, legalábbis senki sem állított meg és akart levadászni, vagy figyelt. Amint elértük a folyó és az eső országok határvidékét otthagytam a kereskedőket és inkább a saját utamat járva közelítettem meg a célpontot. Végül is így a tiszta gondoltam magamban. A megjelölt hely egy félre eső kis fogadó volt. Semmi új már jártam ilyen helyeken korábban is és maga a környék sem volt ismeretlen, mert egyszer már jártam erre felé csak akkor éppen kirigakuréból menekültünk az öcsémmel.
A fogadó egy rozzant kis út menti kocsmához hasonlított inkább. Amikor beléptem ugyanazt tapasztaltam, mint amire számítottam amúgy is. Alig volt vendég és a vendégnek nevezett egyének is eléggé "kétes külleműek" voltak. Igyekeztem nem feltűnést kelteni bár ez egy ilyen kis lélekszámmal rendelkező helyen nem volt éppen könnyen kivitelezhető ezért inkább gyorsan vettem egy saket és leültem egy félre eső sarokban. Bár legutóbbi kalandom a sakeval eléggé rosszul sikerült most akkor is jól fog esni egy kis lélekerősítő!
Amint egy kicsit a poharam aljára pillantottam eszembe jutott, hogy még nem néztem meg azt a kis térképet, amit Kankotól kaptam. A gyűrött papír fecnin látszott, hogy már megélt egy s mást. Jobb felső sarkába egy szám volt írva „26”. Talán szoba szám akar lenni? Kanko nem említett ilyesmit. Már majdnem felálltam, hogy megkeressem azt a szobát amikor hirtelen egy másik ember lépett be a fogadóba. Első pillantásra leszűrtem, hogy ő is shinobi így inkább a helyemen maradtam egy pillanatra. Aztán attól függetlenül, hogy mit csinál én elindulok a szobához. Amint odaértem kicsit felgyorsult a pulzusom és beléptem. A szoba teljesen üres. Nem sokára a fiatal férfi is megérkezik és belép a szobába!
A férfi, akit kint megpillantottam belépett a szobába és teljesen nyugodtan mért végig. Háttal álltam neki, de szinte éreztem a hátán pillantását. Elővettem egy kunait, közben pattanásig feszültek az idegeim. Ha itt harcra kerül a sor, akkor lehet a végén még menekülőre fogom a figurát, nem akarok egy börtönben kikötni itt egy ismeretlen országban, ami nem a törvényt tisztelő emberek hatalmában van…
Ekkor feltűnt egy teljesen shinobi az ablakban és beszélni kezdett hozzánk, nem is foglalkozva azzal, hogy lehet a kunaiom célpontja az ő koponyája lesz.
- Az nem lesz olyan egyszerű, de főleg nem gyors - szólal meg egy hang az ablak mellől. Az illető egy ninja, akin nincs se fejpánt, se egyéb kirívóan jellemző öltözék, talán kivéve az egész testét borító kabátot, ami láthatóan vízálló.
- Azért vagytok itt, hogy úgy végezzetek el számunkra egy sornyi feladatot, hogy Amegakure neve még csak fel se merüljön a következmények során. Még mielőtt bármilyen következtetést levontok, szeretném tudatni veletek, hogy nem ti fogadjátok el a feladatot, hanem mi fogadunk el titeket rá, ami azt is jelenti, hogy most elkísérünk titeket Amegakurébe, és átmentek Tenshi-sama és Akushi-sama tesztjén. Ellenvetés?
Ezek után egy csapat shinobi kíséretében elindultunk Amegakuréba. Az ismeretlen férfivel közben összeismerkedtünk. Kiderült, hogy őt Hiro Oyamának hívják és szintén a megbízásra érkezett. Egy vándor ninja aki a világot járva keres magának munkákat, amikből fenntarthatja magát!
A kapun egy hang, vagy jelzés nélkül keltünk át és senki nem zavar meg minket. A város képét most láthatjátok először: mindenütt géptornyok uralják a látómezőt, amit az eső az utolsó mérföldig tökéletesen elfüggönyözött előletek. Most már könnyedén átérezhettétek, hogy a város, amit senki sem ismert az utóbbi évtizedben, hogyan is maradhatott akkora titokban.
A városban még az utcák sem voltak a földön. vaskos rácsozatú, bizonyára tonnás járműveket is megbíró fém padlózat volt mindenhol, aminek a szélein, az épületekhez erősített vaskos fémpántok sárga figyelmeztető sávokkal voltak kifestve. Néhány helyen még graffiti is hirdeti Akushi-sama nevét és nyilak mutatnak lefelé.
Később, a központhoz érve, már felfelé vezet az utunk, és egyre díszesebb árkádok és erkélyes szerkezetű fém utcák felett vezet az utunk, ahol viszont már nyoma sincs Akushi-samának. Itt már Tenshi-sama kicsiny origamijai díszítik az ajtókat és a cégéreket.
Amikor észrevettük, hogy megérkeztünk, akkor már rég késő volt álmélkodni. A legmagasabb torony tetejénél egy szobrászati remekkel felérő erkéllyel találkoztunk, ami egy haragos arcot ábrázol. A fém arc grimaszoló szája nagyra van tátva, és a kinyújtott fém nyelvétől kezdve szinte minden arctáját piercing-csavarok díszítenek. Amikor pedig eléritek az arc magasságát, észreveszitek, hogy az nincs egyedül, mellette mindkét oldalt egy-egy másik, sokkal kisebb alak is van, a hozzájuk tartozó köpenyes testekkel. A bal oldali szobornak szárnyai és női kinézete vannak, ami még a fém vonulatok ellenére is elegáns és bájos. A jobb oldali szobornak egy a fő archoz hasonlóan agresszív kifejezést kovácsoltak a mesterek, illetve egyetlen kaszát, amivel bezárult a kör. A szobormű így maga volt a megtestesült menny és pokol ábrázolása, és a nevek is teljes értelmet nyertek: Tenshi (angyal) és Akushi (ördög).
Amint odaértünk a minket kísérő csapat úgy rebbent szét, hogy filmbe illő jelent lett volna. Két oldalt letérdeltek és lehajtották fejüket. Ezek szerint az illetők elég magas rangú személyek lehettek. Lehet, hogy pont ők azok az Akatsuki nevű szervezet tagjai. Ezt mindenki tudja aki shinobi, hők irányítják ezt a várost. Minden esetre az nem volt a munkaköri leírásban, hogy ők lesznek a megbízók. A feladat, amit adtak először is egy teszt, amit túl kell élnünk. Amegakure tető és alsó szintje között mozogva kell túlélnünk a vadász shinobik támadását. Nekem nem akarózott sokáig beszélgetni ezekkel a figurákkal. Tőlük még az én szavam is elakadt. Így tehát gyorsan utunkra is engedtek minket és az üldözés megkezdődött…
Visszafordultam és észleltem, hogy egy kunai közelíti meg a hátamat. Könnyű szerrel mozdultam ki előle a következő dobbantónál majd realizáltam, hogy attól még, hogy nem látjuk őket bizony itt vannak a sarkunkban és nagyon is vadásznak ránk.
- Ne maradj le! - Üvöltöttem társam felé és megdupláztam a sebességemet.
Ahogy egyre jobban ereszkedtünk megpillantottam a fő út rácsos szegélyét ám nem akartam odáig leereszkedni ugyanis ott volt az egyik határ így az épületek között lavírozva törtem lázasan a fejem. Tudtam, hogy ellenfeleink előnyben vannak ugyanis számunkra ez a hely egy kész labirintus ők viszont itt nőttek fel tehát ismerik a járást. Ezért tájékozódási pontokat kell felállítanunk. Például az egyik lehet pont az az épület ahonnan elindultunk. Így próbáltam mozgásban maradni és megjegyezni merre járunk és nem eltévedni Amegakure fém dzsungelében...
A következő kunai kést szemből kaptam volna az arcomba, hacsak létre nem hozok magam elé egy vízklónt ami felfogja a kis fegyvert amely végül a hatástalanított klónnal együtt hull alá.
Az egész üldöző brigád lecsapott, és ismét elárasztott minket fegyverekkel, azonban a támadás ezúttal már keménnyé válik. Túl kell élnünk, és ehhez mindent fel kell használnunk. A technikáink legjavát, és azokat kombókként kell kihasználnunk, hogy mindenkit lerázzunk.
a chakra spórolós módszerből át kell váltanunk túlélő üzemmódba ugyanis az üldözők a nyakunkon voltak ismét. A sima klónoknak tehát nem nagyon vettük hasznát... Hogy lehet ennyi eszem? - Gondoltam magamban miközben újra mozgásba lendültünk Hiroval. A srác egész ügyes ám elemi technikákat ő nem nagyon tud használni hacsak nem csaljuk az ellent valami nyílt terepre. Ekkor Hiro mintha olvasott volna a gondolataimban lemaradt és egy igen sajátos technikával próbált meg időt nyerni nekünk. De még mielőtt alkalmazhatta volna a technikáját most rajtam volt a sor!
Két shurikent indítottam útnak az amegakurei shinobik felé... Még jóval előttük összecsaptam a két kezem:
- Shuriken Kage Bushin no Jutsu! - Mondtam és figyeltem a hatást.
Mivel elég chakrát beleöltem a technikába így létrehoztam legalább 50, azaz ötven shurikent amik eléggé meglepték üldözőinket. Annyit láttam, hogy páran megsérülnek illetve olyat elkaptam mintha egy pár emberke lezuhant volna. Így tudtam, hogy sikeres volt az ellentámadás és jókor hoztam létre a technikát tehát elég nagy volt a szórása ahhoz, hogy valóban meglepje őket. A következő pár másodperc talán örökre belevésődik az emlékezetembe. Valaki egy jól irányzott dobással majdnem eltalált kunai késével...
Az utolsó utáni pillanatban a reflexeim mintha elrántottak volna és ugyanazzal az ember feletti sebességgel mozdultam el, mint amivel a dokuzetsu konbot használom. A másodperc tört része alatt tettem meg egy akkora távolságot mintha chakrát pumpáltam volna a lábamba és azzal rugaszkodtam volna el a földről... Meglepett a saját testem reakciója ám tudtam, hogy ezek egy harcos reflexei.
Folytattam a menekülést és nemsokára Hiro is utolért. Ahogy gondoltam az ő magánszáma is jelentősen lelassította üldözőinket. Most itt volt az idő, hogy én nyerjek magunknak időt.
Az egyik antennán megálltam és ráfordultam az amegakureiekre. Amíg társam létrehozza a kellő környezetet azon a teraszon nekem időt kell nyernem számára... Egy gyors kézjelsorozat...
- Suiton: Mizu Jubiva no Jutsu! - A két vízoszlopot könnyen létre tudtam hozni és így szinte teljes védelmet biztosítottam magamnak a közeledő kunaiok ellen. Aztán képekben bevillant, amit az öreg mondott a sav elemről...
- Youton Youkai no Jutsu! - Úgy zúdítottam a közeledő ellenfélre a savat, ahogy csak nem szégyelltem. Amikor már azon kaptam magam, hogy kezdek fáradni visszavonultam Hiro mellé.
És jön is a segítség!
- Katon Karyuu Endan! Amikor begyújtottuk a földsárkányt az intenzív lángszórót az ellenfél felé fordítottam...
Ember legyen a talpán, aki ezt a kombinációt kivédi!
Egy hatalmas robbanással zárul az attrakciónk. Amikor oldalra pillantok, látom, hogy Hiro társamat is eléggé megviselte a menekülés…
- Én amondó vagyok barátom, hogy ezt a küldetést nem folytatom. Nem akarok hamar elpatkolni, és azt hiszem nekem ennyi elég volt Amegakuréból és annak vezetéséből…
Magára hagyva társamat elindulok a falu legközelebbi kijárata felé. Hamar hazaértem ahhoz képest, hogy mennyi időnek tűnt ez a pár nap. Mintha egy örökké valóságot töltöttem volna távol kusagakurétól. A haza úton nem történt semmi érdekfeszítő. Otthon elmeséltem Kankonak az egész történetet, aki megfogadta, hogy ezek után csak olyan küldetést ad nekem, amit személyesen ellenőrzött!

Elfogadva! Jó volt!
Látszik, hogy Shikaku Kaland és az is, hogy sok másolás volt de még így is megérdemli a 20 ch-t, főleg hogy nem kaptál érte semmit.

Tartalomjegyzék:

- Suttogó lepkeszárnyak
- Fű alatt lappangó titkok I
- Fű alatt lappangó titkok II
- Képzés: Katon Goukakyouu (megemlítve)
- Tanulás: Suiton Suishoha (megemlítve)
- A Nibi befogásának előkészítése (szociális kalandok érintőlegesen)
- A Nibi nyomában 
 
Barát vagy ellenfél?
A háború befészkelte magát a fejünkbe. Mindenki így volt ezzel és azt gondolom nem csak a környezetemben. Szinte mindennapossá vált, hogy rossz hírek érkeztek a frontokról amióta visszavertük az iwagakurei támadást. Tudtam, hogy az ellenség itt van a kapuk előtt, de valamiért nem akarják átlépni a határt és brutálisan megtorolni az itt elszenvedett vereséget. Talán csak máshova koncentrálnak most, vagy csak kivárnak? Nem tudhatom. Még mindig csak egy gyalog voltam a hatalmasok játékában. Egy bevethető katona, akit bármikor pótolhatnak. Én legalábbis ezen a véleményen voltam, ezért nem foglalkoztam ezzel az egésszel.
Egyik nap úgy gondoltam, hogy meglátogatom Kusagakure legendássá vált meleg vizű forrásait ahova már párszor el akartam menni, de még valahogy sosem volt alkalmam rá. Ezen kívül pedig kaptam egy igen érdekes levelet valamilyen ismeretlentől, aki azt állította, hogy tud nekem információval szolgálni a klánomról. Bár egyre többet tudtam meg a múltamról és a klánomról azonban valahogy mégis izgatott lettem a hír hallatán. Nem minden nap fut bele ilyen levélbe az ember. Azon kívül lehet, hogy ez az egész csak egy csapda, de nem gondoltam át talán, vagy talán csak a kíváncsiság győzte le a gyanakvást. Hát igen az embernek fel kell, előbb utóbb nőnie azt hiszem, még egyszer nem fogok belesétálni egy ilyen szarvas hibába.
A város fényei már elenyésztek mire ide elértek, de még megvilágították azt a rengeteg pillangót, amelyek most itt repkedtek. Már ebből is sejtenem kellett volna, hogy valami nem stimmel a környéken, de én szépen belesétáltam a csapdába és megismertem Hanát aki valamilyen furcsa jutsu hatására több nemzedéket is túl élt és egy Hikari nevű férfi bábjaként valamilyen furcsa bogár szerű lénnyé alakult át. Ebben a formában harcoltunk ám végül sikerrel megállítottam és végeztem a teremtménnyel. Végül kiderült, hogy a férfi jutsuja ehhez a furcsa lényhez kötötte a nő lelkét és így nem hagyta, hogy az békével távozzon a túlvilágra. Amikor végeztem a lénnyel a nő megkönnyebbült arcát mintha egy pillanatra meg is pillantottam volna. Végül kiderült, hogy az öreg Hikarinak egyik ősöm tett keresztbe, az ezért bosszúból megölte felmenőm szerelmét aki Hana volt.
Sikerült igazságot szolgáltatni és végül kiderült, hogy Hana éveken keresztül szenvedett a férfi jutsujától aminek hatására megölt annyi ártatlan embert, hogy senseie kedvére tegyen. Úgy érzem sikerült megoldani a problémát. Hana végül porrá vált és remélhetőleg békében távozott a túlvilágra. Azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen Kenshironak volt ő a szeretője. Azt tudtam, hogy a családom egy ága megszállt itt Kusagakuréban de nem tudtam róluk sokat. Jó lenne kideríteni az ő történetüket... Abban viszont biztos lehetek, hogy sikerült pontot tennem egy régi ügy végére és a klánom egyel, több rossz akarója szagolja alulról az ibolyát.
 
 
Idegenek a faluban
Nem telt el sok idő a fürdőben bekövetkezett incidens óta és nekem máris újabb kalandokat tartogatott az élet. Pedig azt hittem, hogy a háború e szakaszában csak pihenni és maximum edzeni fogok, de inkább csak sodródtam az árral.
Egyik nap, amikor a faluban jártam össze akadtam egy furcsa lánnyal, akiről később kiderült, hogy valami féle ügynök és titkos információkat szállít le a konohai szövetségnek, de sajnos éppen ezért a tudásért őt és csapatát folyamatosan keresték és feltehetőleg Kirigakurei ügynökök loholtak a nyakukban. Én is képes vagyok pont a legjobbkor a legjobb helyen lenni... Kirigakure pont nekem való feladat.
A lányt Rinnek hívták és elég nagy bajban volt. Barátaival éppen átutazóban voltak, és amikor összeakadtunk már keresték a kirigakurei ügynökök. Tényleg valami komoly dolgot tudhat, ha ennyire komoly erőket bevetnek, hogy elkapják gondoltam magamban. Idő közben megismerkedtem Rin egy másik barátjával, a termetes szakáccsal, aki képes lett volna akár az életét is feláldozni a lányért. Ez aztán az összetartó csapat. Az információ egy tekercsben volt ám ezt a tekercset megkellett volna védeni a Kiris ügynökök elől. A megoldás egyszerű volt és már össze is állt a fejemben. A tekercset és a kis csapat tagjait egyszerűen elszállásolom pár napra a Kenshiro birtokon, ott egyszerűen meghúzzák magukat, megvárják, amíg az ellenség figyelme lankad, és akkor egyszerűen elhagyják az országot. Ha nem fogják őket megtalálni, akkor úgy sem kockáztatnak sokáig ellenséges területen Kirigakure ügynökei.
Azonban hamar rájöttünk, hogy Rin öreg barátját és egyben mentorát elrabolták és csak akkor hajlandóak visszacserélni, ha a tekercset elvisszük nekik. Nem is volt nagyon más választásunk, ezért Rinnel bevettük magunkat az erdőbe és megpróbáltuk megszerezni az öreget harc nélkül és gyorsan meglépni a Kenshiro birtokra. A tervünk azonban nem járt sikerrel és gyorsan kialakult egy komolyabb harc köztem és Kirigakure emberei között.
A két tagot viszonylag hamar elintéztem, ám amikor az a nő megérkezett akkor kezdtem egy kcisit érezni a túlerőt. A nő dotonnal támadott és nem tudtam túlélem-e egyáltalán... Egyik technikájával sikerült egy kisebb szakadékot létrehoznia alattam én pedig bele estem a csapdájába. Ahogy szüntelenül hullott ráma föld kezdtem elveszteni az eszméletemet, azonban a testem még nem adta fel. Aktiváltam a mindent asszimiláló technikát, ami ismét megmentette az életemet, mint már azóta oly sokszor. Nagyon hálás vagyok annak a vándornak, aki annak idején egyszer megtanította nekem ezt a technikát, mert nélküle már biztosan hulla lennék.
A visszavágás részemről könyörtelen volt. A sav és tűz technikák kombinációja ismét megtette hatását és ellenfelemet végül sikerült egy kiélezett küzdelem után elpusztítanom, ám segítői leléptek. Akkor még nem sejtettem, hogy mekkorát hibáztam azzal, hogy hagytam futni a két shinobit.
Megtaláltuk Rin öreg barátját és egyben gondviselőjét és végül is mindannyian élve úsztuk meg az első harcot.
A kalandom azonban itt még nem ért véget, mert miután találkoztunk a lány többi barátjával egy titokzatos barlangrendszerben próbáltuk meghúzni magunkat, én pontosabban itt tértem magamhoz, mert a kunoichi elleni utolsó támadás után elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem realizáltam, hogy egy barlangban vagyunk és ellátták a sebesüléseimet. Azt hittem először, hogy fogságba estem és próbálnak életben tartani aztán találkozott a tekintetem Rinnével és egy picit lenyugodtam. Egész népes kis csapatot sikerült össze szednie a lánynak. Végül kiderült, hogy a tekercs, amit annyira őrizgetnek, lopott információkat tartalmaz Kirigakure ellen így én boldogan álltam kötélnek és felajánlottam nekik a kenshiro birtokot, hogy vendégeskedjenek nálunk, amik ezek a Kirigakurei vadászok odébb nem állnak. Ehhez azonban előbb ki kellett jutnunk a barlangrendszerből. Nem sokkal később kiderült, hogy nem vagyunk egyedül így én a megmaradt chakrámból létrehoztam két savklónt… Az utolsókat…
Miközben klónjaim derítették fel az egyik járatát a barlangnak mi a kis csapattal egy másik irányba haladtunk tovább ekkor mesélte nekem Rin öreg útitársa, hogy a lány nem véletlenül gyógyul olyan gyorsan. Ő egy exlaw… Ekkor kezdtem el eljátszadozni először a gondolattal, hogy milyen lehet az, amikor bennünk él egy külön entitás, akinek tudata, akarata van…
 
A legsúlyosabb veszteség
Klónjaim a barlangok mélyén egy óriás féreggel vagy inkább százlábúval találták szemben magukat ám sikerrel vették az akadályt és bár az „életük árán” de sikerült megállítaniuk, sőt mi több elpusztítaniuk a nagyra nőtt csúszómászót. Eközben mi a csapattal egy nagyobb teremhez értünk ahol már várt ránk az ellenfél. Szövetségeseim a lelkemre kötötték, hogy a tekercs még az életüknél is többet ér és olyan információ van benne, ami megváltoztathatja a háború kimenetelét!
Bár a lábam nagyon megsérült az előző összecsapás során, amit a kirigakureiekkel vívtam, valahogy mégis sikerült lábra állnom és elindulnom egy irányba. Ez sajnos a lehető legrosszabb irány volt… A nagydarab szakács adott valamilyen fájdalomcsillapítót és bekötözte a sebeimet. Ez még azelőtt történt mielőtt magamhoz tértem a barlangban.
Most viszont ahogy beértünk a terembe éreztem, hogy nekem nagyon nem kéne itt lennem. Éreztem már én párszor ilyet, de az már régen volt még azokban az időkben, amikor öcsémmel menekültünk, még mielőtt letelepedtem volna a Fűben. Borsódzott a hátam az idegességtől és ennek hangot is adtam, ám ekkor feltűnt valaki, akiről először azt hittem, hogy ellenfél. Egy könnyűvérű nőcske, akiről kiderült, hogy szintén a kusagakurei ügynököket támogatja és nekik jött segíteni. Szóval egy lotyó lenne a felmentő sereg? Ez aztán érdekes lesz.
Csönd volt az egész teremben, túl nagy csönd. Volt időm egy picit feltérképezni a termet már amennyit láttam belőle a fáklyák fényében. Egy hatalmas kupolát véltem magunk felett felfedezni mintha valami monumentális építmény alatt állnánk. Talán egy elfeledett vallás központja lehetett egykoriban ez az eldugott szentély, ki tudja? Most viszont nekünk ez az egész alagút, vagy inkább a helyzet egy újabb probléma volt, amin túl kellett jutnunk, hogy elérjünk a birtokig. Valamiért úgy éreztem, hogy ott talán biztonságban leszünk.
Figyelő tekintetek útjában állunk ebben olyan biztos voltam, mint ahogy abban is, hogy ez az egész egy csapda és kezdettől fogva azt akarták, hogy belesétáljunk. Elméletileg egy másik tekercset is be kéne szereznünk ám én most inkább az életünket féltem, mint az információt. Én nem fogom adni a céljaimat, a bosszúmat és semmimet egy nyamvadt kis tekercsért.
Másodpercek leforgása alatt ki is alakult a harc kis csapatunk és a jól képzett ellenfél között. A sejtésem beigazolódott, valóban csapda volt. Már vártak ránk a nagy teremben és azok a Kirigakurei ügynökök voltak, akiket hagytam futni az erdőben. Vagyis csak azt gondolom, hogy ők voltak, mert ha valóban azt a két tekercset keresik, akkor ide kevéske lesz erősítésnek az a nő…
A zessenzant használtam, hogy megpróbáljam elterelni a figyelmüket, mégpedig úgy, hogy aktiváltam a technikát és egyszerűen csak a templom kupoláját vettem célba. Fogyóban volt a chakrám és ezt mutatta az is, hogy nem tudtam kitartani megfelelően a technikát, mert bár sikerült a hatalmas kupolát a földre lökni, és ahogy sejtettem ez kellőképpen megzavarta az ellent, de aztán rájöttem, hogy ez komoly hiba is volt, mert a saját menekülési utunkat is elvágtam. A füst valahogy nem akart felszállni… De hát ez nem is füst!
Köd… Árnyak… Mozgolódás…
Egy ütést éreztem a jobb vállamon, ám fájdalmat nem éreztem utána. Ekkor tudtam, hogy itt sokkal komolyabb dologról van szó, mint egy sima bevitt találat. Ellenfelem Ao volt a kirigakurei rettegett oinin akinek képességeiről legendákat zengtek még amikor Kirigakuréban éltem. Szeme egy pillantra megvillant, ahogy aktiválta rajtam pecsét technikáját. Ahogy a jutsu kifejtette hatását éreztem mintha valamit kiszakított volna belőlem, mintha megfosztott volna a lényem egy részétől.
Ezek után már csak arra emlékszem, hogy egy hóhérszerű kardos alak, aki megtámadott éppen megpróbálja befejezni amit Ao elkezdett. Ennyire közel még soha nem álltam még a halálhoz. Valahogy aztán, valószínűleg csak az életösztönnek köszönhetően, de sikerült megmenekülnöm, de csupán csak arra emlékszem, hogy a Kenshiro villában kelek fel és Kazuya áll felettem. Az utolsó mondata élesen él emlékeimben azóta is.
- E szerint a tekercs szerint, Konoha biztosra veszi, hogy a víz egy Bijuu-t akar bevetni a háborúban. 
 
Az őrület határán
 Ahogy azt gondoltam Ao valóban egy rendkívül bonyolult pecsétet alkalmazott rajtam. Ennek a pecsétnek a segítségével gyakorlatilag lepecsételte a kekkei genkai képességemet. Először egyszerűen csak nem akartam elhinni, hogy elvették tőlem a vérem örökségét. A klánom különlegességét, amitől egyáltalán úgy éreztem, hogy különleges vagyok én magam is. Kazuyával napokon keresztül próbáltuk eltávolítani ezt a billogot rólam, ám a komoly fájdalmak és átvirrasztott éjszakák ellenére nem sikerült megvalósítanunk a dolgot.
Hallottam én pletykákat arról régebben is az öregtől illetve Kazuyától is, hogy létezik egy ilyen tiltott technika amit Kirigakuréban fejlesztettek ki és a kekkei genkai használók ellen vetettek be annak idején a faluban. Ennek az üldöztetésnek lett áldozata a Kenshiro klán is annak idején ám ez számomra annyira messzinek tűnt. Nem hittem volna, hogy a múlt valaha is utol fog érni ráadásul ennyire mélyen a frontvonalak mögött. Ám a jutsu igenis létezett nem csak legenda, ahogy a használója, sem akiről azt is tudni lehet, hogy méltó a hírnevéhez és még mindig régi fényében tündököl. Természetesen Ao tagja volt ezeknek a különleges csapatoknak, akiknek az volt a feladata, hogy levadásszák a magamfajtákat. Sőt egyes mondák szerint ő volt a titkos alakulat vezetője…
Napok teltek el, de én nem nagyon tudtam kimozdulni a villából, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen magam… Aztán hírt kaptam róla, hogy elemi képzés indítanak Konohában. Ha már elvesztettem egy elememet, akkor a végletekig fejlesztem azt a kettőt, ami megmaradt. Így kaptam az alkalmon és ellátogattam Konohába, ahol találkoztam Mirubival, ám nem volt lehetőségünk szót váltani ezért csupán annyit kértem tőle, hogy később látogasson meg kusagakréban mert szükségem lehet a segítségére.
Formálódott bennem egy ötlet melynek segítségével visszaszerezhetem a sav elemet és megregulázhatok egy Istent is, ha sikerül a tervem. Így hát ismét felkutattam a Kusagakurei könyvtárat és átolvastam minden tekercset, amit találtam a Bijuukkal kapocslatban. Egész végig az lebegett előttem ahogy Rint egy halálos sebesülésből regenerálja a benne élő parazita. Egy exlaw amely Yuu testében is van. Én viszont nem osztanám meg a testem és a lelkem egy ilyen lénnyel. Így hát legyen bármi is az ára meg fogok próbálni egy Bijuut és azt magamba pecsételve megpróbálom megoldani a problémát amivel, szembenézek. A célom teljesen elvette az eszemet és bár sikeresen elsajátítottam Kazuyától egy igen nagy erejű víz technikát és több kisebb kiegészítő jutsut már csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Be kell fognom egy Bijuut. Ehhez azonban szükségem lesz olyan emberekre, akikről tudom, hogy elég elvetemültek hozzá, hogy egy ilyen öngyilkos küldetést bevállaljanak. Az első tag, akire gondoltam a pap volt, akit a vér éltet azaz Itanashi a Jashinista. Aztán eszembe jutott Mirubi az Ekibiogami feje, aki szintén a velejéig romlott ám ezt akkor még nem tudtam.
A csapatot viszonylag hamar sikerült összeállítanom és nem csak fejben. Az eredeti tervem mellé mely négy tagot ölelt fel még csatlakozott Rikuno Itanashi egyik segédje illetve az én egyik klántársam Yuu aki egy hasonló fenevadat hordozott a testében mint a kis Rin.
Örültem a segítségnek egyfelől, másfelől inkább csak nehezteltem, hogy egy B illetve még annál is kisebb szintű emberek jönnek egy ilyen komoly küldetésre, mert csak hátráltatják a küldetés sikerét. Jelen helyzetben gyakorlatilag bármit és bárkit képes lettem volna feláldozni a számomra nagyobb jó érdekében sőt… meg is tettem ezt. A paktumban amit Mirubival kötöttem gyakorlatilag eladtam az egyik klán társamat úgy, hogy már rég nem én voltam a klán vezetője, mégis odaígértem az egyik Kenshirot Kabutonak azért, mert megtudta a Nibi pontos tartózkodási helyét. A kígyóval sosem jó üzletet kötni én ezt pontosan jól tudtam, de jelen esetben köztünk volt még valaki… Mirubi aki akár még a pajzsom is lehet később, ha sikerül kellő képen kihasználnom őt. Jelen helyzetben mindenkit tényleg csak kihasználok, és semmi nem számít.
 Az ötletem az volt, hogy elmegyünk a Medvék országába a démonért és gyakorlatilag minden ellenállást felszámolva legyen az szövetséges vagy ellenség, elkapjuk a démont majd Kazuya segítségével a testembe pecsételjük.
A terv megvalósítás szintjén addig jól működött, hogy megtaláltuk a Nibit a ninja világ kilenc démona közül az egyiket, akit mások macskadémonként ismernek A harc eddigi legkeményebb volt, amit megéltem. Sosem tapasztaltam még ilyen elsöprő erőt. A könyveknek és a feljegyzéseknek valóban igaza volt ezek a démonok kis híján legyőzhetetlenek. Nekünk azonban mégis sikerült a lehetetlen. Itanashival halálos párost alkottunk most, is mint eddig bármikor, amikor együtt harcoltunk és végül Kazuya segítségével sikerült megtörnünk a Nibi ellenállását.
A pecsételés folyamata volt a legnehezebb számomra. Bár a harc nagyon elhúzódott és sokat kivett belőlem a pecsételés volt az, ami igazán megviselt. Normál körülmények között egy ilyen folyamat sokkal több időt vesz igénybe illetve inkább egy szertartáshoz lehet hasonlítani, mint egy szokványos pecsét jutsu létrehozásához. Esetemben azonban számított az idő és így Kazuyának gyorsan kellett dolgoznia.
Miután magamhoz tértem már menekültünk az ellenfél elől, akik szép számmal loholtak mögöttünk, aztán kiderült, hogy előttünk is egy Kirigakurei tábor volt tele ninjákkal. A jutsu amire vállalkoztunk a menekülés miatt, roppant kockázatos volt ám Kazuyának még volt annyi lélekjelenléte, hogy sikerült vissza varázsolnia a kis csapatot egy fordított idézéssel a Kenshiro birtokra. A harc még itt sem ért véget ám ellenfelünket végül legyőztük és meghátrálásra kényszerítettük.
A legfurább az egészben az volt, hogy még mindig életben voltam testemben a világ egyik legerősebb szörnyével.
Nem maradhattam Kusagakuréban így aludtam egy nagyot és szinte azonnal útra is keltem.

Túl sok volt a kérdés és túl kevés a válasz. Hogy hova tartok? Még magam sem tudom. Talán a fény vagy a sötétség felé… De egy dolog biztos… Most már sosem leszek egyedül.  

//Tudom nem ez volt életem élménye, de azt gondolom, hogy az utóbbi több mint 1 évemet az oldalon kellőképpen összefoglalta. Köszönöm előre az ellenőrzést.//

/Ez a bővítmény nagyjából az utóbbi egy évemet foglalja össze egészen a mostani Hidanos tanulásom elejéig./

Azt gondoltam, hogy gyorsan el fogom hagyni a fű országát és valahol máshol próbálok szerencsét, vagy csak elvegyülök és egy kicsit meghúzom magam, azonban a dolgok ismét nem úgy alakultak, ahogy számítottam. Alig telt el pár nap és belefutottam egy nagyon furcsa kis kereskedő csapatba akik teljesen gondtalannak tűntek. Őszintén szólva nagyon irigy vagyok az ilyen emberekre, de talán csak azért mert nekem sosem volt részem ilyen nyugalomban és stabil egzisztenciában. Ha éppen nem vándoroltam akkor egy olyan képességem fejlődött ki ami miatt a kirigakurei kőrözési listák elejére ugrottam ismét, pedig már reménykedtem benne, hogy éppen kezdenek talán elfelejteni másra koncentrálni. Aztán jön Kirigakure és ismét beleszól az életembe mint már sokadszor. Esküszöm minden élő szentre, hogy egyszer még visszafizetem nekik kamatostul az összes tartozást. 
A család viszont akikkel találkoztam számomra egy álmot testesítettek meg. Így éreztem egészen addig a pillanatig amíg meg nem tudtam, hogy a családfő egy szörnyű és egyben nagyon hasznos jutsu birtokában. Ezzel a pecsét technikával képes volt rá, hogy adott emlékeket lepecsételjen és egy különleges chakra jel segítségével leblokkoljon az áldozata tudatában. Mivel a férfi családja önként vállalkozott erre ezért én nem láttam semmi kivetni valót ebben, ám nagyon elgondolkodtatott, hogy vajon mennyit adnak hozzá az ember személyiségéhez az emlékek és mennyiben formálják az egész világnézetünket a negatív érzelmek emlékek. Ezek nélkül nem is nevezném magam igazán embernek. Viszont ez egy jó lehetőség volt és én meg kapva kaptam az alkalmon és megkértem a férfit, hogy tanítsa meg nekem ezt a technikát. Miután elsajátítottam a jutsut tovább is álltam és otthagytam a gondtalan családot...
Nem jutottam át a határon ahogy terveztem, mert mint előtte is sokszor, ismét belebotlottam a múltamba és az öreg férfit találtam meg aki a kis exlaw lánynak volt a nevelője, egy keresztrúdon kifeszítve találtam meg egy mező közepén. Akár csak egy madárijesztő kísértette a tájat. Érdekes volt így látni az öreget akiért egy évvel ezelőtt még csatába indultunk a lánnyal és most a holttestét próbáltam lehámozni a karóról. Az ember meg tudja szokni a kellemetlen szagokat, de egy rothadó hulla szagától valahogy mindig felfordul a gyomrom, pedig nem egyet már én magam tettem föld alá. Meglepő, de a Nibi is elég beszédes kedvében van és minél többet tudok meg róla, úgy akaratlanul én is egyre többet fedek fel magamból a macskának. Tudom, hogy nem kéne de egyszerűen nem tudom megállni, vannak olyan pillanatok amikor megrohannak az érzelmek és ezt a Nibi is érzi. A köztünk lévő kötelék valamiért sokkal erősebb mint az eddig hittem. Mindez megmutatkozott akkor is amikor Itanashival találkoztam még korábban. Egyszerűen olyan gyorsan el is múlt az a találkozás, hogy említésre sem méltó, de annyit minden esetre érdemes megjegyeznem, hogy sikerült elmélyítenem az ismereteimet az idézés terén és Itanashival megoldottuk, hogy ezentúl bármikor meg tudjuk idézni egymást ha a másik engedélyt ad rá. Bár én azt hiszem, hogy esetemben ez elég nehéz lesz, ha mondjuk a Nibi nem akarja akkor simán előfordulhat, hogy nem a megfelelő helyre érkezem meg vagy egyszerűen csak nem sikerül az idézés...
Visszatérve az öreghez... A férfi rothadó holtestének végül megadtam a végtisztességet, ám ami ezután várt rám az életem egyik legkeményebb és egyben legveszélyesebb csatája. Először azt hittem, hogy egy exlawwal harcolok, aztán amikor megérkeztek a segítői is és a gyíkok sikeresen eltörték a karomat akkor már tudtam, hogy ez nem egy közönséges exlaw és sokkal többre lesz szükségem szavaknál és jutsuknál ahhoz, hogy legyőzzem. ű
Nagy nehezen menekültem csak meg az első párharcunkból és szerencsémre egy lány megmentett akinek a chakrája legalább olyan erős mint Kazuyáé vagy talán még erősebb. A Nibi azonban érdekesen segítőkésznek bizonyult a harc során, nekem pedig pont erre volt szükségem. Bár a figyelmem megoszlott egy nagy előnyöm azért van nagyjából a világon szinte mindenkivel szemben. Egy bijuuval többen vagyunk az én csapatomban...
Egy falusiakból álló járőr csapat talált meg és segített. Később náluk sikerült szállást találnom, de a karom miatt ápolásra szorultam ezért bent tartottak a gyengélkedőn. Valójában ez volt a nagy szerencsém, mert így találkoztam Chizunéval akivel szerintem már azon az éjszakán egymásba szerettünk. A smaragd szemű szépség ápolt és bár senki nem kérte rá de gondomat viselte amíg a karom meggyógyult. Nem csak a gondomat viselte, de megígérte, hogy megtanít egy technikát amivel esélyem lehet az ellen a furcsa zombi szerű lény ellen akiről addigra tudtam, hogy képes elszívni a chakrát és az elemi támadások nem nagyon hatásosak ellene csak a tűz elem. Miközben Chizune megtanította nekem a chakra láncok használatát én magamtól is gyakorlásra adtam a fejem. A karom pár nap alatt meggyógyult amin nagyon csodálkoztam és őszintén szólva nem hittem benne először, aztán kiderült, hogy Chizune pontosan tudja kivel áll szemben és még mielőtt egy forró éjszakán eggyé válhattunk volna, elmondtam neki a titkomat. Lehet, hogy nem kéne ilyen könnyen elárulnom magamat, de végül is ő már magától is rájött tehát sokat nem veszítettem. Aztán a Nibi erejét felhasználva sikerült kifejlesztenem a legerősebb és legpusztítóbb technikát amit ismerek. A lényege, hogy akár csak a Zessenzannál összesűrítem a chakrá robbanás közeli állapotig és aztán így szabadítom a világra, ám a saját értelmezésemben tűz chakrát gyűjtök egy pontba. Lényegében a tűz chakrát sikerült addig addig halmozni amíg át nem alakult egy fajta plazmává és bár a pusztító erejét csak fákon teszteltem egyenlőre, még a technikát de az erejéből és a pusztítás mértékéből amit okoztam vele, azt hiszem sikerült olyan technikát létrehozni amivel még a masszív chakra pajzsot is át tudnám ütni ha sikerül elég ideig kitartanom. A technikáról nem beszéltem senkinek, csak a Nibi és én tudjuk ennek létezését és őszintén szólva nem is akarom felfedni senki előtt amíg félkész állapotban van. Chizune hamar visszatért így nem nagyon volt alkalmam gyakorolni, de amint másnap elment én visszatértem a bambusz erdőt irtani és tökéletesíteni Katon Itami névre keresztelt jutsumat.
Pár napot még vártam és aztán Chizune egyszer csak egy olyan hírrel tért vissza, hogy megtalálta a lényt és az összes gyíkot egy közeli mocsárban. Pontosan tudtam, hogy mit kellett tennem ezért elindultunk és szembeszálltunk a környéket terrorban tartó lénnyel aki velem is majdnem végzett. Ezúttal azonban felkészültebben érkeztünk. A gyíkokat sikerült egytől egyik majdnem elintéznem, vagy Chizune foglalta le őket, de ellenfelemnek ismét sikerült meglepetést okoznia és egy Genjutsuban ejtett csapdába. Először a sötétség amiben zuhantam, aztán életem egyik legrosszabb pillanatának újraélése teljesen megnyomorított volna, de még ebben az állapotban is képes voltam kommunikálni a Nibivel és ebből jöttem rá, hogy a mi kapcsolatunk legyen akármilyen is, sokkal ősibb és sokkal mélyebb mint azt el tudnám képzelni. Véleményem szerint a Bijuuk valamilyen szinten függnek az emberektől. Ez csak a saját véleményem és ha ilyen szemszögből nézem a jinchuurikiség nem feltétlenül átok. A Nibi már nem meglepő módon ismét segített nekem ám ezúttal önmagától adta át nekem a chakráját és evvel a chakra lökettel sikerült kiszabadulnom a genjutsuból. A harcunk ezek után már nem tartott sokáig és Chizune segítségével sikerült egyszer és mindenkorra visszaküldenem ezt a zombit a túlvilágra ahová való. Nem kockáztattam meg, hogy esetleg magához tér ezért miután távoztunk felgyújtottam az egész helyet. 
Miután végeztünk, hátrahagytam Chizunét és megbeszéltük, hogy majd kicsit később találkozunk ám nekem most fonos elintézni valóim voltak. Vissza kellett térnem Kazuyával találkozni még egyszer utoljára, hogy feltegyek pár olyan kérdést neki ami már nagyon rég óta foglalkoztatott...
Esős éjszaka volt amikor megérkeztem az egykori vezető egyik határ menti rejtekhelyére. Tudtam, hogy jelezni fognak neki a pecsétek amiket elhelyezett itt és meg fog érkezni csupán csak órák kérdése. Nagyjából hárman voltunk az egész világon akik ismerték Kazuya bázisainak titkos helyét legalábbis akkor még így gondoltam. Nem is haboztam sokat gyorsan kényelembe helyeztem magam és talán túl hamar is de álom szállt a szememre. Az álmok annál inkább kerülnek, minél szorgosabban keresed őket, és akkor jelennek meg, amikor a legkevésbé várnád. Nekem azonban nem volt sok időm álmodni és bár maradtam volna ebben a képzelt világ Chizunéval, egy furcsa nyomás a mellkasomon mégis, mintha... Felriadtam és még éppen volt pár másodpercem mielőtt Kazuya belépett volna az ajtón. A kenshirok jelenlegi vezetője úgy szorított magához mintha ezer éve nem látott volna, pedig alig egy éve váltunk el, bár ez alatt a szűk egy év alatt nagyon sok minden történt velem. Gyorsan el is meséltem Kazuyának a dolgokat. Amikor a Nibis témához értem egykori mesterem erősen ráncolta a szemöldökét. 
- Karu szeretném ha most idefigyelnél rám. Annak, hogy én honnan ismerem ezt a technikát egy nagyon hosszú története van és ehhez a történethez hozzátartozik az is, hogy normális körülmények között ennek a technikának a létrehozásához akár napok is kellenek. Amit én csináltam ott a barlangban az korán sem tökéletes éppen ezért szeretnélek figyelmeztetni, hogy valóban a tűzzel játszol ha ezt a gátat feszegeted. Én valahol sejtettem, hogy ezt a pecsétet a Nibi sem lesz képes levenni rólad, de most azt hiszem egy olyan erőt adtam neked ami életed végéig meg fog védeni és sokkal nemesebbé tesz mint akármilyen kekkei genkai vagy bármilyen képesség ezen a világon. Remélem a társad akivel mostantól együtt élsz egészen életed végéig, végül megtalálja veled a közös hangot fiam mert te egy jó ember vagy és hiszek benned! 
Egy kis szünetet tartott és közben próbálta összeszedni magát mert a könnyeivel küzdött. 
- Tudod amikor anyádat utoljára láttam akkor pont így nézett rám mint te most. Amikor hírét vettem a halálának úgy siettem vissza Kirigakuréba ahogy csak tudtam, de már csak téged találtalak életben. - Kazuya itt elmorzsol két könnycseppet... amíg én lassan tátott szájjal nézek rá. - Amikor megtudtam, hogy a húgom meghalt... 
- Micsoda? Hogy mondod?
- El akartam mondani Karu... de nem találtam meg a megfelelő alkalmat. Mit gondolsz ki végezte ki azokat akik követtek titeket?
- DE AKKOR MIÉRT NEM SEGÍTETTÉL NEKEM EDDIG?
- Fiam mindenkinek meg kellett járnia a saját útját. Segítettem nektek a háttérből kijutni kirigakuréból de gondolj bele a veszteségbe ami engem is ért. Nem csak a húgomat de az egész klánomat lemészárolták. Engem epdig egykori hazám egy nyomorult ÁTKOZOTT képesség miatt megbélyegzett. Én az örökségünket egy átoknak élem meg és őszintén szólva ezt teszem felelősség, hogy mindent elvesztettem. Te azonban helyette egy sokkal nagyobb dolgot kaptál amit tisztelned kell Karu...
A hirtelen támadt gyűlölet nagybátyámmal kapcsolatban hirtelen semmivé foszlott. El kellett telnie egy pár percnek, hogy meg tudjam emészteni az imént hallottakat.
- Tehát akkor te vagy a nagybátyám és egyben az utolsó élő közeli rokonom? 
- Igen Karu, de ez most nem számít. Figyelj kevés az időnk és sok mindent el kell mondanom. Tehát miután édesanyád és a klán többi tagja is meghalt úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem és ezért hagytalak titeket is menni Kurayamival. Úgy gondoltam, hogy képeznem kell magamat és végül találtam egy szervezetet ahol ezt meg is tudtam tenni. Mit gondoltál hol voltam az utóbbi években amíg nem találkoztunk a Hang országában?! Lényegében egy vándor shinobikból álló szervezethez csatlakoztam és ennek a szervezetnek a mai napig a tagja vagyok. Vannak rejtekhelyeink az egész kontinensen. Bár manapság eléggé megfogyatkoztunk és többségünk fején vérdíj van, de én most adok neked egy térképet amin az általam ismert rejtekhelyek vannak... Illetve ismerek valakit aki sokkal többet tud nálam a bijuukról, ő talán tud majd segíteni neked a felkészülésedben. - Azzal Kazuya átadott egy térképet amin be volt jelölve 8 hely a kontinensen szét szórva különböző országokban. - A férfi neve pedig Akeno. Én legalábbis ezen a néven ismertem. Ő a szervezet egyik alapítója. Bár én sosem voltam tagja a belső körnek a klán miatti elhivatottságom miatt, de azt hiszem ha rám hivatkozol akkor segíteni fognak neked. Tartoznak nekem pár szívességgel mondjuk úgy, szóval nyugodtan használd ezeket a rejtekhelyeket. Talán még társaságod is akad. 
- Várj Kazuya... Mielőtt elmész, kérlek fogadd el tőlem ezt. - Azzal leakasztottam a hátamról a Kenshiro kardot amit még annak idején mentettem ki Kirigakuréból. - Nekem ez a kenshiro kard ami mellesleg egy Chakra érzékeny penge, egy szimbólum, a kenshiróság szimbóluma, de én azt hiszem már nem hozzám tartozik. Azt akarom, hogy viseld te ha már csak a háttérből is de te vezeted a klánt. Én amúgy sem tudom használni és valószínűleg már nem is fogom sosem megtanulni használni. Ezek már nem azok az idők...
Kazuya egy pillanatra rám mosolygott majd búcsúzóul meglepett még egyszer.
- Én már pontosan jól tudom, hogy kihez illik ez a kard. Ha majd felénk jársz ugorj be és talán találkozhatsz az új vezetőnkkel. Ahogy már említettem neked ti vagytok a jövő és én ezt nem felejtettem el. Ha én nem lennék már itt valamilyen oknál fogva, akkor keresd Kenshiro Yorit!
Azzal egy utolsó kézfogással el váltak útjaink talán örökre...
Éppen, hogy visszakaptam a nagybátyámat el is veszítem újra talán mindörökre, de remélem, hogy a mellkasom alatt az új családommal indulok útnak!