Katsumi Kawachi

A szülinapi ünneplés után egy nappal

A kijelölt szobámba ültem az ajándékba kapott pólóban, nyakláncban, karkötőben. Baltazár az ágyam mellett feküdt és szuszogott. Én se csináltam mást, csak én az ágyamba és én gondolkodtam, hogy mit is kéne csinálnom. Ekkor eszembe jutott a könyvecske, amit a születésnapomra kaptam a főorvostól. Elővettem a hátizsákomból a rajzfüzetemet, hozzá a ceruzát. Előkerült a könyvem is, aminek címe Mérgek és ellenmérgek A- Z. Elkezdtem nézegetni és reméltem találok benne valami használható ételmérget. Ki is néztem egy könnyen beszerezhető alapanyagokból készülő mérget. Leírtam az alapanyagokat. Ekkor az ajtómon kopogtak, gyorsan behajítottam olvasmányomat a táskámba. Baltazár csak felnézett és szunyókált tovább. Felkeltem az ágyamból és kinyitottam az ajtót. Egy gyönyörű nő állt előttem, persze szépsége csak egy halandóéhoz volt hasonlatos. Meghajolt majd beszélni kezdett.

Behívtam és ülőhellyel kínáltam. Gyorsan átöltöztem, amit a cselédlány végig nézett. Észrevettem, hogy enyhén elpirult, amikor szinte meztelenül álltam előtte. Felvettem a kimonóm. Majd a felszerelésem is elkészítettem. Hátizsákom egyszerűen az ágy mellett kötött ki, ahol amúgy s volt. Aztán az övtáskámat és a fegyvertartómat kötöttem fel. Övembe raktam a katanám, amit egy zsinórral oda is erősítettem, wakizashim a baloldalra került, amit szintén odaerősítettem. Nnjatok is hátamra kerültek a tokukban.
- Kész vagyok. Be tudná nekem szerezni ezeket a hozzávalókat? – Adtam át a listát. -
- Persze.
- Valamikor ráér? – kérdeztem, bár tudtam, hogy úgysincs rá sok esély, na meg nem is gondoltam komolyan.
- Ahogy óhajtja.
~ Egy szolgalélek. Ha azt mondanám neki, hogy másszon fel a fára és kukorékoljon, még azt is megcsinálná. Ez tetszik. ~ Füttyentettem Baltazárnak, aki csak felemelte a fejét, de nem mozdult és úgy nézett rám, mint akit másik égövre kívánna. Magyarul elküldött melegebb éghajlatra.
- Baltazár! Gyere ide.
Erre már felkelt, ásított egyet és odajött hozzám.
- Okos kutya. - Simogattam meg a fejét. – Kérem, mutassa az utat.
A lány elindult a birtok központjában álló hatalmas épülethez. Az ajtón bekopogott, majd meghajolt és elment. Egy idegen nyitott ajtót.
- Főnökúr hamarosan végez és jön.
- Köszönöm.
A hátsó ajtóban női sikolyok érkeztek, nem tudtam mire vélni, de nem is nagyon érdekelt, mert jobban dühített, hogy megváratnak. ~ Mit képzelnek ezek a férgek? Itt egy Istenség van. ~ Hamarosan kilépett az ajtón a főkukac. A mögötte záródó ajtó résén egy csupasz nőt vettem észre, aki csöndben vergődött és lihegett. Ám nem volt sok időm figyelni, mert az a senki, akit a főnökömnek mondhattam, hozzám szólt.
- Kawachi san lenne egy feladatom. – Csettintett és egy 8 éves forma fiúcskát vezettek elő a velem szemben lévő falat, vagyis én falnak véltem, letakaró vászon mögül. – Ő az unokaöcsém. El kéne kísérni a birtok túl végén található erdő másik oldalától nem messze lévő faluba. A falut nem fogod látni, de ha átmész a dombon, akkor alattad fog elterülni a település.

Meghajoltam. Majd elindultam az ajtó felé. A kölyök némán követett. Az erdőig némán sétáltunk, ám ekkor érdekelni kezdett, hogy mégis ki ez a kölyök, tehát odafordultam a gyerekhez.
- Hogy hívnak?
- Nem mindegy? Úgyse találkozunk többet. De ha nagyon akarod tudni, Dai a nevem.
- Ahogy akarod. Akkor engem pedig Kawának hívj. Figyelj, az erdőben még kicsi a valószínűsége, hogy megtámadnak, viszont onnantól kezdve nem nagyon leszünk védve, így neked is fegyverre lesz szükséged, ha megtámadnának.
Adtam elő aggodalmaimat. Elkezdtem fegyvereket keresni, hogy mégis mit adhatnák neki. Közben észrevettem, hogy Baltazár épp egy mély pocsolyát nézett ki magának.
- Baltazár, ide gyere.
A kutyusom okosan a lábamhoz sétált, így tovább kereshettem fegyvereket. Lekötöttem a wakizashim, mutattam néhány támadást, majd felkötöttem az övére. Amiről nem tudtam, hogy a gyerek már igen fiatal kora óta kardozni tanul, így igazából nincs szükségem a tanácsomra, de inkább adjunk több infót, nehogy késöbb azt mondják ránk, hogy hanyagok voltunk. ~ Nézzük, mi van még itt. ~ Egy füstbombát is átnyújtottam az emberpalántának.
- Ezt abban az esetben használd, ha menekülnöd kell. Csak ledobod a földre és beugrasz egy közeli bokorba.
Miután elmondtam minden tudnivalót, felkötöttem Baltazárra a nyakörvet és a pórázt és elindultunk. Az erdőben, ahogy számítottam rá nem támadt meg senki. Egy ideig a sík terepen se nagyon rohamoztak meg. Viszont ahogy felértünk a dombra és elcsodálkoztam az elterülő táj szépségén, egyszer csak sikongatásra leszek figyelmes. Felismerem Dai hangját, ami gyorsan kizökkent a csodálatból. Körülbelül öt méterre egy férfi, aki egyre csak távolodott, kezében vergődött. Szerencsére nem vette a hátára, így pont jó célpontot nyújtott az egyik dobókésemnek. Elővettem a kunai tartóból, céloztam és dobtam. Az idegen holtan rogyott össze, ugyanis pont nyakán sikerült eltalálnom. Dai valahogy kimászott a 90 kiló döglött hús alól, elővette a tőlem kapott kardot és várta a támadást. Közben már én is megérkeztem mellé. A közelben egy vízesés morajlását hallottam, így felkészültem a kirigakure no jutsu alkalmazására.
- Kölyök, ha szólok, te Baltazárral együtt a bokor felé futsz és elbújsz. - Szerencsémre 3 bokor is volt a környéken, így még én se tudhattam melyikbe fog ugrani.
Az erdőből 10 bandita lépett ki.
- Neked itt véged. De ha átadod azt a sírost, akkor nem bántunk.
- Nem adom, inkább meghalok.
- Ha ez a kívánságod, könnyen teljesíthető.
- Most Dai.
Dai már sírt mellettem és csak a második felszólításra indult el a bokor felé. Én közben kézpecséteket mutogattam, így köd lepte el a terepet. Már a köd létrejötte előtt felmértem az egyikük helyzetét, elővettem egy újabb dobókést és fejbe dobtam. Újabb halott. Elővettem a katanám és támadásba lendültem a két társuk halála matt összezavarodott banditák irányába. Még egyet megöltem azzal, hogy hasba szúrtam. Közben az egyikük támadásba lendült, de még időben sikerült elhajolnom a katana csapása elöl. Kikaptam a kardom nyeléből a tantot és leszúrtam a támadóm. Még időben kihúztam, így erről a fegyverről nem kellett lemondanom. Valószínűleg ő lehetett a bandavezér, mert a többiek hanyatt- homlok menekülni kezdtek. Amit nem vettem észre, hogy az egyik társuk megközelítette a bokrot, ahol Dai csücsült. Nyúlt volna, de a srác egy jól irányzott mozdulattal levágta a felé nyúló kezet csuklóból. Amíg a bandita kézfeje elvesztését sajnálta, a wakizashi ismét kegyetlenül lecsapott, ezúttal megszabadítva a fejétől a haramiát. Eddig 4 halott, ez egy kicsit megnyugtatott. Erre feleszméltem és a többiek után vetettem magam. Feloldottam a ködöt, így láthattam, hogy esnek- kelnek a férgek. Egyik épp elesett tőlem 3 méterre, így belé dobtam a tantot. Még 6-an vannak, de újabb kettő esett el az egyik a dobókésem által, míg egy másik 2 senbontól feküdt ki. Mg négy embernek kellett volna lennie előttem, de csak későn vettem észre, hogy csak 3-an vannak. 4 senbonnal leterítettem őket, ám az egyik, akinek volt egy kis sütnivalója hátra maradt és az egyik fa mögül leütött. Épp meg akart ölni, mikor a védencem megérkezett és őt is megszabadította a testrészétől, ami nélkül csak a csótány bírja ki 9 napig, igen jól gondolod, a buksijáról van szó. A kissrác valahol az erdőben talált egy vödröt, amibe vizet hozva fellocsolt. Észrevettem a támadóm holttestét magam mellett és hirtelen azt se tudtam mit mondjak.
- Arrigatou. Jövök neked eggyel.
Meghajoltam a srác felé és kezet nyújtottam neki.
- Semmiség, egyáltalán neked köszönhetem, hogy még élek.
Átkutattam az utolsó három legyilkolt ninját, majd miután elpakoltam, ami értékes elővettem egy tekercset, amire egy jó nagy pecsétet rajzoltam, majd elpecsételtem őket késöbb még megnézem milyen használható felszerelés van még náluk, amit nem találtam meg. A maradék 7 másik holttesttel is ugyanúgy tettem. Persze mielőtt belekerültek volna a pecsétbe fegyvereimet is kiszedtem belőlük. A talált tárgyakat a kezembe vittem ki a korábban elhagyott rétre. Mindent lepakoltam egy ülésre is alkalmas szikla elé. ~ Nézzük, mi van itt. ~ Jó pár katana, kések, az összes pénz, amit maguknál hordtak, egy rövid hatótávú rádió, de az mindegyik fülében volt, zárlakatos- és kulcskészlet, egy pengevető, néhány üvegcse, szagukból ítélve mérgek, néhány kunai és shuriken, tantok, és egy furulya. Elővettem a korábban használt tekercset és egy újabb, de az előzőnél kisebb pecsétet rajzoltam fel. Aztán, ami nem rejthető el, azt a pecsétbe pakoltam. Néhány késen, ryo-n, shurikenen, kunaion, tanton, a kulcskészlet és a furulyán kívül minden ott kötött ki. Kések az övtáskában, shuriken kunai a fegyvertartómba, ryo a pénztárcámban, a furulya pedig hátizsákomba kötött ki. Megsimogattam Dai fejét és elindultunk a település felé. A lefelé vezető úton, már nyugodtan mehettünk, mert nem támadt senki, nem is nagyon lett volna rá hely, ugyanis egy vékony hegyi ösvényt választottam pont ezért. A falu, ami már fentről se volt kicsi lenyűgözött a pompával és a hangzavartól, ami még nap közben is fogatta az embert. Daira bíztam magam, aki magabiztosan vezetett lakásukhoz. Délután 2 óra volt, de ez nem gazán zavart minket. Bekopogtunk. Anyja nyitott ajtót. Alázatosan megköszönte a segítséget és bevezette fiát a házba, majd udvariasan elköszöntem és elindultam vissza ugyanarra, amerre jöttem. A visszaút eseménytelenül telt. Otthon a mester kedélyesen várt. ~ Biztosan megint valami illetlenséget művelt azzal a nővel, akit már reggel is láttam.
- Remélem sikeres volt a küldetés.
- Oss- válaszoltam röviden.
- Abban az esetben itt van a jutalmad. – Csettintett a szolgák egy asztalt hoztak ki és a cselédlányok felsorakoztak. – Válassz egy fegyvert és egy lányt, akivel együtt töltheted az estéidet, ha unatkozol. Itt van még a béred is.
Egy nehéz bőrtáskát dobott a kezembe. Kinéztem egy gyönyörű pár pengevetőt. Miután felkaptam a kiválasztott fegyvert, a főnök bíztatott, hogy vegyek annyi pengét hozzá amennyit akarok. Kivettem 5 senbont, 2 dobókést.
- Senpai. Az úton volt egy kis gond, de meg oldódott. Itt van a tekercs, amiben lepecsételtem a támadóink hulláját és a fegyvereket, amiket náluk találtam, ha gondolod nézd át mi van benne és a testekkel együtt égesd el a tekercset. Egyszerűbb, ha ki se veszed őket, hanem csak úgy ahogy van meggyújtod.
Majd a lányok felé fordultam. Láttam, hogy bármelyik szívesebben veszítené el szüzességét, mint ezzel a majommal. Mindegyikük próbált szebbnek látszani, mint amilyen. Egyszerűen nem tudtam választani bár kettőn gondolkoztam. Mindegyik gyönyörű volt.


Újabb nagylelkűséget kaptam.
- Ha akarod vidd el mindet.
A lányok a mondat hallatán egyszerre rohantak le. Megpróbáltam kimászni közülük, hogy legalább megköszönjem a szívességet. Valahogy mégis sikerült kiabálnom, hogy köszönöm.
- Ugyan nincs mit, aki a családomnak segít, annak mindent megadok.
A lányok gyűrűjéből még egy gonosz mosolyt megeresztettem az őrök felé, akik vicsorítottak, de tudták, hogy most nem tehetnek semmit, mert a főnök védelme alatt állok. A nap további része csodálatosan telt, mert körülbelül 15-20 lány leste minden gondolatomat. Éjszakára egyet választottam ki, biztosítva a többit, hogy mindenkire sor kerül. A kiválasztott lány neve pedig Hatsuna volt.

Áhhh a kis mázlista Nem sokan halmozzák el a karakterüket ennyi jóval Nah de térjünk a lényegre.
Volt benne pár zavaró rész. Nem mondanám hibának, mivel nem hiba volt csak a puszta realitás határait döntögette ^^' Először is tíz banditával egyedül mint egy genin (akármennyire is alvilági) nem nagyon tud sérülések nélkül elbánni. Akármennyire is shinobi tíz ember ellen vért izzadva tud csak győzni. Persze egy Jounin egy perc alatt elintézi őket ^^
A másik dolog az a kis srác. Csak úgy levagdossa a banditák kezét és fejét. Mindennapos az ilyen Gondolom érted mire akarok kilyukadni. Nagy megrázkódtatás egy ember megölése/megcsonkítása. Még a felnőtteket is megrázza nem hogy egy gyereket. Erre figyelj.

Először azt hittem, hogy azt a sok cuccot magadnak akarod. De így okés. Viszont a banditáknál nincsenek kunai, shurikenek és ilyesmik. Ezekkel a shinobik rohangálnak. Szóval amit a küldetésér kaptál:

+ 9 ch
+ 3000 ryo (A banditák pénze és a főnöködé)
+ Furulya.
+ 10 kis fanyelű kés.

Méregkeverés, avagy hogyan öljünk meg egy egész bandát, egyetlen kardvágás nélkül
időben elhelyezés: a tanulás utolsó napjának délutánja
küldetés célja: a bűnbanda felszámolása

3. napja gyakorlok ezzel a zenetanárral, mikor egy szolga jött oda hozzám.
- Konichiwa Kawachi dono! A főnök feladatot akar adni neked Kirigakuréban.
- Rendben egy pillanat és megyek.
Akkor mesteremre néztem és észrevettem, hogy a szeme felcsillant. ~ Itt a lehetőség a banda felszámolására. ~ Miután a szolga eltűnt egyszerre szólaltunk meg.
- Megvannak a hozzávalók?
- Igen.
- Akkor mielőtt mész a feladatra add be hozzám én meg csinálom mérget. Mire visszajönnél itt már nem lesz senki.
Meghajoltam és elmentem készülődni. Amint kész lettem egyből a vezérhez mentem, hogy felvegyem a feladatom. A lányok, akik pár napja az én kívánságaimat lestek, most egy sarokba gubbasztottak és sírtak.
- Üdvözletem Kawa san! Munkám lenne a számodra.
- Hallottam róla senpai! Elbúcsúzhatnék a lányoktól négy szemközt?
- Menj!
Kihívtam a lányokat, akik erre egy kicsit megnyugodtak
- Lányok amíg itt vagyok ne egyetek az itteni ételből, mert attól függően, hogy mikor készül el a méreg, szeretném megölni az ittenieket, de ha lehet, titeket nem akarlak elveszteni. Csak ezt ne mondjátok el senkinek, aki benne lesz, az úgyis tudni fog róla.
Miután elbúcsúztam a lányoktól és visszamentünk újra a vezér vette át szót.
- Elküldelek Kirigakuréba, hogy egy kicsit ott is gyűjthess tapasztalatokat és kémkedj nekem. Holnap után reggel indulsz, mert most a testvéremnél nagy összejövetel van és nem venné ki magát, ha csak úgy a semmiből előtűnnél.
- Igenis
~ Tehát van másfél napom felkészülni. ~ Miután elmondta a küldetés további részleteit még megengedte, hogy az egyik lányt magammal vigyem, aki gondoskodik rólam, aztán eszébe jutott, hogy nem rég segítettem a családjának, így még egyet választhattam.
- Ki az aki Kirigakuréból való?
Összesen egy lány tette fel a kezét, így Hatsuna mellett egy Haru nevű leányzó jött velem.
url=
Miután a 2 lány kapott egy-egy nagyobb csomagot ajándékba, elküldtem őket a házamba, hogy nyugodtan végig vihessem a tervem. Beadtam a társamnak az anyagot. Ahogy láttam volt királyszár, napkender, tűzbogyó, varangyfű, egy krumpligumó kivonat, akác mag, aranyeső termés, boroszlán virág, cserszömörce, gyűszűvirág és egy fiola víz. Gyorsan átnézte a méreg elkészítésének módját és levonta a következtetést, hogy körülbelül 1 nap, mire elkészül a
- Nem használom fel mindent, a méregért cserébe megtartom a maradékot.
- Rendben.
Mivel nem volt jobb dolgom, így hazamentem. Társaim, a két lány Baltazárral játszott.
- Sziasztok. - A két lány egyszerre vetette magát a nyakamba, miután már a lakásban voltam. A súlyuk alatt hanyatt is estem. - A mai estét és a holnapit is.
Miután végre leszálltak rólam felhoztam az ötletet, hogy szerzek egy másik ágyat, mert a mostani egy embernek épp elég. Elmentem a raktárba, hogy szerezzek egy nagyobb vagy egy másik egyszemélyes alvó helyet. Hamarosan visszatértem egy ággyal. Én lefoglaltam a fotelt, a két lány pedig az ágyon alszanak. A következő másfél nap gyorsan elment. Délután elmentem a méregért, majd a konyhával szemben elfoglaltam egy fán a helyem. Jó pár órát kellett várnom, mire a konyha teljesen kiürült, vagyis csak az egyik tégla maradt ott. Miután odaadtam neki, gyorsan leléptem, hogy mire valaki jön, már ne legyek ott. Nehogy engem gyanúsítsanak meg bármivel, bár ha a terv bejön, akkor mindegy lesz, hogy ki is csinálta. Az este nyugodtan telt, reggel még mindenki élt, bár ez rendben is volt, mert úgy volt megbeszélve, hogy az ebéd lesz megmérgezve, mert hát nekem el is kell jutnom Kiribe. Dél körül kellett a helyszínre mennünk, ahol már várt a négy jounin, akik ismét körbe álltak minket és a kézjelek elmutogatása után már száguldottunk is át a semmin. A falu bejáratától nem messze, de úgy hogy még nem láttak meg minket. Besétáltunk a kapun, ahol az őrök már tudtak az érkezésemről. Nem csak a kiri vezér, de még a mizukage is szólt nekik, így gyorsított eljárásban sikerült az ellenőrzésen átesnünk. Mikor a lányok nem figyeltek az egyik őr a kezembe nyomott egy térképet, amin be volt jelölve a házunk pontos helye, amit gyorsan a hátizsákomba süllyesztettem. Miután sikeresen átverekedtük magunkat a határon egyből elővettem a korábban elrakott térképet.
- Arra kell menni! – mutattam az irányba, amerre a térkép szerint menni kell.
Meg is érkeztünk a lakáshoz, amit nekünk utaltak ki. Nem volt túl kicsi, de túl nagy se. Kétemeletes, tetőtéri beépítéssel. A hátsókertben egy nagy medence és egy kis kert volt található. Belépve a lakásba az ajtótól jobbra volt egy kis toalett, egy csappal. A földszinten egy közepes nappali 1 nagy fotellel, ami 3 személyes volt és két egyszemélyes ülő alkalmatosság, középen pedig egy dohányzó asztal, de akár pókerezni is lehetett volna. Amint megláttam a házat eldöntöttem, hogy amint lehetséges szervezek egy újra egyesítő és házavató bulit. Ez két lépcsőfokkal és egy fallal volt elválasztva a konyhától. A konyha csodálatos volt, mindent megtaláltunk, ami kellett. A nappaliban a fotel is tökéletes volt. Az emeleten volt egy szoba egy nagy franciaággyal és ebből nyíló fürdőszoba. Középen egy nagy tér, majd a másik oldalon egy fürdőszoba és egy kisebb szoba egyszemélyes ággyal. Ezt egyből lefoglaltam. A lányok nem akarták engedni, de végül belementek, hogy együtt aludjanak, mert belátták, hogy belőlem csak egy van és nem tudok egyszerre kettővel aludni. Miután mindent kipakoltunk és a lányokat beavattam a tervembe. Elindultam, hogy végrehajtsam azt. Lejelentkeztem a főnöknél, majd a konyha közelébe kerültem, hátha lesz rá alkalmam, amikor senki nem lesz benn. El is jött az alkalom, így gyorsan befutottam a konyhába, beleöntöttem a mérget a kajákba, amit ott találtam, majd a shunsin no jutsuval el is tűntem. Este a vacsorát a bandával töltöttem, de igazából semmiből nem ettem, arra hivatkozva, hogy nem számítottam rá, hogy meghívnak, így már vacsoráztam, persze a szemem kopogott az éhségtől. Mikor kihozták az ételt, amibe a mérget tettem, hirtelen kimentem a mosdóba. Mire visszaértem már néhányan hallottak voltak és voltak, akik szenvedtek még. Néhány erősebb tagnak azonban csak hányingere volt. Mivel így nem voltak ellenfelek mindegyiknek a ninjatommal levágtam a fejüket. A vér végig folyt a földön a hányással keveredve. 10 perc múlva rajtam kívül csak azok voltak életben, akik tudtak a tervről. Megtapsoltak, majd mindenki lelépett jelenteni a mizukagénak. Egyszerre 7-en jelentünk meg a palotába, majd az irodába. Miután közöltük az eredményt bölcs vezetőnk kiadta a díjunkat, attól függően, hogy kinek mi a rangja és mióta van bevonva. ~ végre felszabadultam az elnyomás alól. ~
- Mei sama! Lenne egy kérésem. A füst országában maradtak elhozhatnák a lányokat, akik tudtak a tervemről. Túl fiatalok voltak ahhoz, hogy hagyjam őket meghalni.
Először a mizukage szúrosan tekintett rám, de végül rájött, hogy igazam volt. Miután megkaptam a jutalmam egyből el is tűntem. Utam anyához vezetett, aki már halálra aggódta magát, mióta nem voltam mellette. Örömében sírva fakadt, mikor meglátott. Amikor pedig közöltem, hogy vége van, egyből mondta, hogy akkor költözzek haza. Szegény sírva fakadt arra, hogy már van saját lakásom, mert a bandafőnöktől, aki már alulról szagolja az ibolyát, nekem adta jutalmul. Arról persze mélyen hallgattam, hogy 2 lány is lakik velem. A hosszú beszélgetés után elköszöntem anyukámtól és a csajokhoz indultam haza, akik vacsorával vártak. Vacsora után elmentem fürödni, majd le is feküdtem. Szerencsére a leányzók is fáradtak voltak, így nem piszkáltak, tehát nyugodtan alhattam Baltazárral az ágyam mellett. Másnap reggel egy levél volt az asztalon, de az már egy másik történet.

Átírtam

küldetés célja: fejlődés
időben elhelyezés: napokkal a banda gyilkolás után

Egy mező közepén állok, körülöttem haldoklók és hallottak az orvosok és a gyógyításra képes ninják próbálják megmenti azokat, akik még életben vannak és megakadályozni, hogy még többen csatlakozzanak a korábban elhunyt társaikhoz a nirvanaba. Én eközben rohangáltam orvosról orvosra, a többi segéddel együtt, hogy mindenféle eszközt vagy éppen a hordároknak segítek a halottakat vagy műtésre váró delikvensek szállításában. De hogy is kerültem ide? Az életem miután legyilkoltam a bandát, ami az anyámat és a falumat fenyegette, visszatért a normális kerékvágásba. Vagyis nem teljesen, mert anyámat nem láthattam és nem is láthatom, mert a mizukage megtiltotta. Nem nagyon értem, hogy mért, de nem is firtattam. Biztos, hogy ha akad túlélő vagy egy távoli rokon, akkor az ne tudjon róla. Napközben a kórházban dolgoztam, ilyenkor hozzám küldték azokat az eseteket, amik egyszerűbbek voltak és túl könnyű volt a felfuvalkodott doktoroknak. A többi diákkal együtt, akik között már volt képzettebb s kevésbé nagy talentumok is. ~Nem az lenne a feladatuk, hogy segítsenek annak, aki kéri őket? És még ezért pénzt is kapnak, de a munkáért inkább nekik kéne fizetni. Inkább mennék egy henteshez.~ Több műtéten is benn voltam, mint tanonc, általában én adogattam a dolgokat és kisebb műveleteket is, ha olyan helyzet adódott, én csinálhattam. Ilyenkor általában bezsebelhette egy "fejlődsz kölyök" vagy "idővel majd te is műthetsz" mondatot. Napjaim így teltek a többi orvosi ninja tanonccal. Napközben munka, délben haza ebédelni, aztán vissza, délután újra meló, este haza. Már az első este körbenéztem a házban, aminek a ház a alatt található raktárában és pincehelyiségében egy edzőtermet találtam berendezve és rengeteg edzőfegyvert. Katanákat, íjat, nyilakat, dobólándzsákat, ami egy 10- 15 cm vasdarab mindkét végén kihegyezve, mint egy senbon, de ezt nem csak egyenesen lehet dobni, hanem pörgetve is, sőt még egy céltáblát is. Amikor épp nem a házat alakítottam át a lányok instrukciója alapján, akkor ezekkel gyakoroltam, ha volt erőm még egy zenetanárt is fogadtam és a kert hátsórészében a szomszédomban lakó fiatalemberrel segítségével egy kis faház is összedobtunk. ami nem lett túl jó, de arra épp elég, hogy a furulyajátékomnak, ami eléggé fejlesztésre szorult, helyet adjon. Ilyenkor Baltazár persze a lányok körül sertepertél, mert nem bírta az éles hangokat. Már egy hete álltam be a kórházba dolgozni, amikor reggel a főorvos jött oda hozzám, hogy beszélni szeretne velem.
- Mit szeretne uram? - kérdezem udvariasan
- Mizukage egyik emberre jött ide, hogy egy kisebb harchoz kellenének orvosi ninják, így arra gondoltam, hogy néhány tanoncot is kiküldök, hogy okuljanak egy kicsit és rád is gondoltam. 4-5 nebuló é 10-15 orvost küldünk ki. Részleteket a föléd rendelt orvos Baku mondja el.Gyere be Baku!
Az orvos hívására egy fiatal srác lépett be. Elég magas volt, talán még nálam is magasabb, de 16 évesnél nem lehetett idősebb. Fején egy barna kalap volt, egy arany sávval a karima felett, ami hasonló volt a haja színéhez, a nyakában lévő csokornyakkendő és a mellényéhez is. Viszont ez nem volt minden, a látványt a fekete zakója, fekete kesztyűje tette teljessé. Egy fehér bot és egy pohár kávé volt a kezében.

- Indulhatunk barátom? - Szólított meg.
- Összeszedhetem a cuccaimat sensei?
- El kell menned hozzá valahova?
- Haza! Amúgy is közölnöm kell a lányoktól, akikkel élek, hogy pár napig ne várjanak és a kutyámért is.
Remélem belemegy, mert az egyetlen hely, ahol mutogatom az arcom az a kórház és a lakásom volt. Nem szeretném, ha ez megváltozna.
- Rendben! - érkezett a rövid válasz.
Elfutottam az öltözőbe, ahol felvettem a szokásos ruhámat és még egy kendőt is tettem a szám elé. Megköszöntem a főorvosnak a lehetőséget és elindultam a főbejárat felé, ahol Baku már várt. Nem mondott semmit a szokatlan ruházatom miatt, de végülis nem az ő dolga, hogy a másik ruházkodását bírálja. Elindultunk hozzánk, majd Baku elkezdte magyarázni a feladatot.
- Egy kisebb csapat szökött ninja jelent meg a falutól nem messze. Már napok óta folynak a harcok a falu vadászai, jouninjai és a szökött ninják között. Rengeteg hallott és sérült a mi feladatunk, hogy minden hullát, származástól függetlenül eltemessünk és a saját harcosainkat meggyógyítsuk, ha lehetséges. Az út körülbelül egy nap, de a tanulókon és rajtam kívül már mindenki ott van.
Magyarázatát azzal szakítottam meg, hogy megérkeztem. Amikor beléptem a házba a két lány nagyon meglepődött.
- Mit csinálsz itthon Kawa senpai? - kérdezték egyszerre.
- Feladatot kaptam és pár napig ne várjatok, jó lenne, hogy amíg összekészülök, addig csinálnátok pár szendvicset és egy kis dobozban esetleg valami zöldséget és gyümölcsöt is raknátok és még esetleg teát kérnék.
Miután kiadtam a lányoknak elindultam a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat. Elsőként a nyakláncot és a karkötőt, majd a napszemüvegem vettem fel. Aztán egyesével a felszerelésem további részét. A két ninjato a hátamra, katana az övembe hátra, wakizashi pedig baloldalra, aztán jöttek a shuuriken tartó, övtáska, majd a hátizsák, amit átnéztem, hogy nincs-e valami romlott benne, de nem volt, így az is a hátamra került. Még a sátram került a táskába. Mikor kiléptem a szobámból, hirtelen eszembe jutott, hogy a fejpántomat elfelejtettem, így gyorsan visszamentem és felkötöttem magamra. A lányok mindennel elkészültek, amit kértem. Én elpakoltam a hátizsákomban még azt is, majd kiléptem. Láttam Bakun, hogy furán néz, majd rendezi arcvonásait és indulásra buzdít.
- A falu határában még 2-en csatlakoznak hozzánk.
Tudomásul vettem a mondatot, de nem válaszoltam rá, vagyis még utoljára Baltazárt a hátizsákba tettem, nem félve attól, hogy megezi a kajám, mert az a külső zsebben volt. 10 percet sétáltunk a kapuig, ahol már ismert társaim, köztük az a lány is, akitől a láncot kaptam, aki nagyon örült, hogy tetszik nekem az ékszerei, csatlakozott hozzánk. Miután még egy eligazítást tartott a kapunál, felmutatta az őröknek a bizonyítványát és az engedélyét, majd elindultunk. Nem sokáig mentünk, épp csak addig, hogy már a falu kapuja nem látszott. Sensei felmászott egy fára, én követtem a példáját, ahogy két társam is. Jó pár órát utaztunk, csak néha álltam meg inni a teámból, aztán olyan kettő körül megálltunk egy félórás ebédszünetre. Direkt így választotta az időpontot a sensei, mert estig már nem akart megállni. Miután mindenki megebédelt az otthonról hozott ételből, tovább indultunk. Sötétedésig voltunk úton, amikor a sensei egy mezőt nézett ki. Gyorsan felállítottam a sátrat, majd kiterítettem a sátorban a hálózsákot. Egy gyors közös vacsora után mindenki a saját sátrában ment. Nem tudom, hogy a többiek mit csináltak, de én gyorsan elaludtam. Baku korán keltett mindenkit, mert délelőtt a célállomáson akart lenni. Mondjuk megértem, mert hiába voltunk alig 4 órára, azért jó lenne minél előbb biztonságban lenni. Miután mindenki elpakolta a cuccait és Baltazár újra a hátizsákba került el is indultunk. Kicsit gyorsabban értünk oda, mint terveztük, de örültünk ennek. Baku megmutatta a papírjait és a tábor őrei a gyors ellenőrzés után beengedtek. Megmutatták a helyet, ahova felverhetjük a sátrat, majd miután felállítottuk ideiglenes lakhelyünk körbe vezettek minket. Megmutatták az étkező sátrat, a sebesültek fekhelyét, majd a túra végén a vezér sátrába vezettek, aki elmondta a feladatunkat, amit már tudtunk, majd elbocsájtott. Mivel már nem sok volt az ebédig, így kaptunk egy kis szabadidőt. Én miután leraktam a fegyvereim nagy részét, a ninjatokon és a rajz felszerelésen kívül mindent, és a sebesültek sátrába indultam, hogy beszélgessek velük, de tervemet a társam szakította félbe.
- Nincs kedved sétálni velem egyet?
- De menjünk.
Egész úton nem beszéltünk semmit, majd egy, a tábor szélén fekvő kőhöz értünk. Hirtelen valami fura jutott eszembe, mert a kőnek pont olyan alakja volt, hogy egy ember kényelmesen beleülhetett.
- Lerajzolhatlak?
- Persze. - A lány szeme csillogott, bár látszott rajta, hogy egy kicsit zavarba jön.
Nem tudtam, hogy fog ez sikerülni, de beleadok mindent, hogy minél szebb legyen a rajzom. A lány beleült a kőszékbe, majd egy kedves pózt vett fel. Én elővettem a rajzfüzetem, majd a ceruzámat, majd elkezdtem felrajzolni a kontúrt. Elég sokat kellett javítanom, de végül csak sikerült. Nem adta vissza a szépséget, amit a szememmel láttam, de szerintem jól sikerült, amivel Reika is egyetértett. Éppen csak befejeztem a rajzot, amikor megszólalt az ebédet jelző harang.
- Majd ebéd után folytatjuk.
Reika beleegyezően szállt ki a kőből és elindult az étkező sátorba. Az ebéd szokásos volt, sushi és ramen. Az ebéd szünet másfél órás volt, mert hát ennyi embernek szüksége volt rá. Mikor mindenki végzett a csapatot összehívták, majd egy rövid üdvözlés után elmondta a nap további beosztását. Bakut és a másik fiút a nagy kórházi sátorba osztották, mivel ők már ismertek gyógyító technikákat, míg Reikát és engem az elsősegély sátorba küldtek, több kezdővel együtt. Ezzel még nem volt vége, ugyanis 2 emberenként a tanulókat egy- egy jounin alá osztották, akit veszély esetén keresniük kell. A nap unalmasan telt volna, ha nincs ott Reika, a többiek és a betegek, akikkel amúgy is kötelességünk lett volna beszélgetni, ha nem ők kezdeményezik, ezzel is erősítve azt, hogy foglalkozunk velük. Nem kellett mélyen szántó gondolatok megosztani, nem is várták el, már az jól esett nekik, hogy beszélhettek, bármiről, akár a családjukról, akár a hétköznapi eseményekről, de akadt olyan is, aki arra panaszkodott, hogy ő nem is akart ninja lenni, csak a családi hagyományok miatt lett az, és még egy élettörténetet is meghallgattunk. Gyorsan eltelt a nap és mire eszméltem, már a vacsoráért álltam sorba. Az este nyugodtan telt. Miután mindketten megettük a 2 tál rament és a vagy 10-12 darab sushiból álló adagunkat portyára indultunk, hátha akad valaki, aki nem kér valamit. Szerencsétlenségünkre a nagyok is erre pályáztak, így 2-2 sushinál nem nagyon tudtunk többet összevadászni. Még mikor a konyhára visszamentünk a vacsoraidő után se tudtak, 4-4 darabnál többet adni. Elfogadtuk a szerény adagot, majd a sátramba mentünk, hogy beszélgethessünk, miközben a sushit eszegettük. Beszélgetés közben mindketten nagyon elfáradtunk és Reikának se volt ereje visszamenni a sátrához, így nálam aludt. Reggel sátor két végében ébredtünk a riadót jelző sikoltozásra. Gyorsan felkaptam a fegyvereim és kifutottam, közben Reika a sátrához rohant és ő is összeszedte a fegyvereit, majd mesterünket kezdtük keresni. Végül is a mentősátornál találtuk meg, de le is szidott minket, mert nem itt kerestük egyből, aztán a sátorba léptünk. Már majdnem mindenki itt volt, de így is elég gyorsak voltunk. Miután mindenki megérkezett a tábor vezetője gratulált, hogy mindenki gyorsan itt van, ugyanis ez próba volt. Mivel már mindenki itt volt újabb beosztás és a feladatok kiosztása volt. Senseit a tábor körüli őrködésre osztották be, így engem magával vitt, Reikát pedig újra az elsősegély sátorba hagyta, végülis 3-an már ehhez sokan lennénk, viszont ahogy hallottam, harmadik társunkat egy támadó csapatba osztották be. Nem tudtam, hogy irigyeljem vagy sajnáljam, mert az köztudomású volt, hogy az orvosi ninják az első, akit el kell tenni láb alól, ha az ellenség csapatában van, de ő az, akit a legjobban védenek is. Ebédig a nap unalmasan telt, egyedül a beszélgetés és az ebéd utáni pihenés hozott fényt. Délután én kerültem az elsősegély osztályra és Reika ment a sensei-el, ezúttal nem bántam, hogy nem kellett mennem, inkább beszélgettem a könnyű sérültekkel, sőt még egy komolyabb sebesültet is elláttam és még egy amputációt is végig nézhettem. Jött a vacsora, majd kiderült, hogy éjszakai őrjáratra osztottak be. 2 óát alhattam, mikor a sensei ébresztett, hogy mindjárt indulnak. Egy gyors mosakodás után a tábor szélén lévő kútból és indulásra készen álltam. Most Baltazárt is hoztam, végül is nem árt egy kutya, még ha csak kölyök is, attól még jó a szaglása, bár kiderült, hogy van egy szenzor a csapatban, de az is, hogy neki le kell árnyékolnia a chakráját, hogy őt se érezzék, bár így ő se tájékoztathat minket a közelben lévőkről. Az este folyamán összesen kétszer találkoztunk egy kisebb csapat ellenséges felderítővel, de miután két vadász beállt elém, a többiek leverték a támadókat. Reggel hulla fáradt voltam, de jó érzés volt, hogy ilyenen is voltam. Reggeli után közölték velem, hogy számomra a feladat véget ért, ha majd szükség lesz rám, akkor küldenek értem. Nem azért váltottak le, mert nem voltam alkalmas a feladatra, hanem mert a faluban is szükség lehet rám, na meg a tanoncokat 2-3 napra hívták ide. Miután elbúcsúztam Reikától, majd összepakoltam a cuccaimat és a tábor bejáratához mentem, ahol már egy vadász és néhány társam várt rám. Elmondta az instrukciókat, majd elindultunk. Egész nap, sőt még éjszaka is mentünk. maximum inni álltunk meg, mert velem ellentétben a támogatom fontos ember volt a csapatban, vagyis ő tudott harcolni magasabb szinten is, míg én életveszélybe keverném magam. Másnap reggel érkeztünk meg.
- Ügyes gyerek vagy, reméljük, egyszer a csapatba tartózol. Ha majd jelentkezel, akkor rám számíthatsz, hogy ajánlani foglak.
Ezzel a mondattal eltűnt, én pedig besétáltam a kapun. Egyből hazamentem és egy gyors reggeli után eltűntem a szobámba és csak este jöttem elő enni. A lányok átadták a mizukage üzenetét, hogy menjek be az irodába átvenni a jutalmam. Egyből berohantam a palotába, ahol Mei sama átadta a szokásos pénzt. Meghajoltam és megköszöntem a tapasztalatot, majd elsiettem. Otthon elmeséltem a tapasztalatok a lányoknak,megvacsoráztam. Miután tele volt a pocakom újra elmentem a szobámba és elaludtam.

//Az előző történetemnél az, hogy egyszer a társam, aztán én öntöm bele a kajába a mérget, abból adódik, hogy a két esemény máshol történik, én Kiriben, társam Kemuriban mérgez. Remélem nem gond a vadász maszk//

Karin állítólag nem jön vissza, pedig Kawachi egy tipikus olyan karakter, aki vadásznak megfelelne, így viszont esélytelen, hogy az legyen. A maszkkal pedig nem tudom mi legyen, így inkább nem kérem, de most akkor ki kell találnom Kawachinak egy új irányvonalat Kivettem a maszkot.
Úgy tűnik ebből szökés lesz, mert nem tudok más alternatívát kitalálni, talán megy a Fűbe, de majd meglátom.

Várkaland, avagy mért ne utánozzuk Perzsia hercegét
Időben elhelyezés: Az előző küldetés vége utáni reggelén

Reggel felkelve friss reggeli illata csapta meg az orrom. ~A lányok most is kitettek magukért. Ha jól érzem, akkor sobát, spenótos tojáslepényt, dorayakit csináltak. A végső lökést az ébredéshez Baltazár, akit idő közben Gora kereszteltem, mert azt könnyebb kimondani, csókja adta meg, aki velem ellentétbe úgy érezte, hogy ideje kelni, így arcon nyalt, nem is, szinte teljesen eláztatta az arcom a nyálával. Barátságosan lelöktem magamról, majd a fürdőbe mentem, ahol egy gyors zuhany és fogmosás után, amit azért is kellett sietetnem, mert Haru meghallotta, hogy fenn vagyok, így feljött és bekopogva a szobámba, egy kicsit megsürgetett. Mikor elkészültem, egyből lefutottam enni. Gyorsan megettem a reggelimet, gondolkodva közben. Rájöttem, hogy a dobókés jó dolog, így kéne szereznem belőle. Megköszöntem, de jó lenne feltölteni egy tekercset is, ami Tobidogu no jutsu// tekercsírás: hordozható fegyverek jutsu használatához kell, na meg eszközök, hogy esetleg olyan helyen is használható legyen, ahol nincs fúrható felület. Befejeztem a reggelimet, majd megköszönve azt, füttyentve Gonak, aki egyből oda is jött, felrakva rá a pórázt és a nyakörvet elindultam a fegyverboltba. Nem kellett sokat sétálnom, hamarosan ott is voltam. Leadtam a rendelésem, ami valahogy így nézett ki:


7 dobókés
30 méter dróthuzal
1 szerszámkészlet
10 ballisztikus kés, aminek az éle kilőhető
5 senbonnal telepecsételt jegyzet
2 nunchaku
5 robbanó jegyzet

Az eladó egy idősödő pasi volt, aki egy kicsit le volt lassulva, így megkért, hogy lassan ismételjem meg, mert leírná. Miután összeírta a dolgokat, elnézést kért, majd hátrament és összeszedte a dolgokat. Körülbelül 5 percet várhattam az öregre, mikor megjelent és letette a dolgokat a pultra, én pedig kifizettem z összeget, amit a dolgokért kért, majd pecsételésbe kezdtem. 6 üres tekercsembe elpecsételtem 5- 5 senbont, másik kettőbe a szerszámkészletet és a nunchakukat. Miután mindezzel kész voltam megköszöntem a dolgokat és kiléptem a boltból. A következő helyszín, amit meglátogattam egy barkácsboltot, ahol vettem 10 öntapadós éket, ami azért kellett, hogy esetleg, ha szűk folyosón felülről kell támadást indítani, és ugye akkor jobb, ha nem lefelé, hanem egy kicsit keresztbe, így nem csak azok kapnak senbon záport, akik hátul vannak és nem csak az elsők. A következő 50 öntapadós gyűrű, ami azért kell, hogy ki lehessen feszíteni a huzalt, akkor is, ha nincs a közelbe olyan felület, amihez kötni lehet, például egy épületbe. Végül pedig egy 2*1 méteres anyag darabot, ami használható a Kakuremino no Jutsu//A Láthatatlanság Köpenye technikához. A barkács eszközöket újabb tekercsbe pecsételtem le, míg a plédet összehajtva a hátizsákomba pakoltam. Kifizettem a dolgokat, majd épp csak kilépve az ajtón egy fiú lépett oda hozzám, akin látszott, hogy futott.
- Kawachi san?
- Én lennék. Mit akarsz fiú?
- Mizukage küldött, mert feladata van a számodra.
- Köszönöm!
~Időzítés tökéletes, épp most szereztem be új dolgokat.~ Meghajoltam, majd követtem a fiút a palotáig, majd megmutatta az irányt és meghajolva lelépett. Bekopogtam az ajtón, majd vártam Mei sama válaszát. Nem sokára meg is kaptam a szabad jelzést. A szobában a múltkori vadász, aki hazakísért és két másik velem egyidős gennin állt. Mei tudatta velünk a feladatot. ~Tehát egy várba kell betörni, elhozni valami kincset, majd lelépni.~ Egyből leadtam a számlákat, a dolgokról, amiket vettem, mert úgy éreztem ezeket fogom használni, bár erről nem tudtam még fél órával ezelőtt. Miután kiadta a feladatot, mi le is léptünk. Az épület előtt a vadász kiadta a parancsot, hogy otthon nézzük át, amit hozni akarunk a feladathoz, majd félóra múlva találkozzunk a falu kapujánál. Mindenki elszéledt, egyedül a vadász maradt ott, aki lassan elindult a kapu felé. Otthon egyből hevesen gondolkodni kezdtem. A ma vásárolt dolgok ugye kellenek, tehát nézzük át, mi az, ami nem szükséges, vagy lehet, hogy hátráltatna is. A hátizsákkal kezdtem, amiből mindent az íróasztalomra tettem, míg a frissen vásárolt dolgokat egyből az ágyra tettem. Szanitéc készlet kelhet, tabletták jól jöhetnek, méreg nem hiszem, tekercsek igen, azokból is csak azok, amikben az új dolgaim vannak, tinta nem, de a fuuma shurikent, amit a társával együtt egy friss tekercsbe pecsételtem el, ékszereim a nyakamba és a csuklómra kötöttem. Elsősegély készletből elég egy, így csak a szanitéc készletet tettem a vinni kívánt dolgokhoz. Akkor jött a széles övtáska. kunai, shuriken is bekerült pecsétekbe, majd az ágyra, 20 senbon is a fekvőhelyemre került, kesztyűk a kezemre, szerencse kunait gondolkodás nélkül az ágyra ment, füstbombák is, a dobókések és a fanyelű kések is. Katana bármiféle elmélkedés nélkül az otthon hagyott dolgok közé kerültek, viszont a wakizashi és a 2 ninjato is vitt dolognak számított. Akkor most újra, de mi hova kerüljön? Szanitéc készlet, tabletták, a pléd a hátizsákba, a lepecsételt dolgok, démonszél shurikenek, senbonok, szerszámkészlet, nunchaku, szerencse kunai, barkács eszközök és a robbanó cetlik a kunai tartóba, míg a nem lepecsételt fegyverek, kunai, shuriken, dobókések, sima kések, füstbomba, dróthuzal, maradék senbon és a többi dolog, ami még maradt az övtáskába került. Ékszerek, a kesztyűm és a ninjatok, amik nem lettek elpakolva, mert azok felkerültek a helyükre. Ez körülbelül 20 percemet vette el, még leérkezve a lányok kezembe nyomtak egy taktikai mellényhez hasonló ruhát, amit még felvettem a pólóm alá, majd elindultam a kapuhoz. Ezúttal Go nem jött velem, mert a halk megközelítésnél hátrányt jelentene. A többiek már vártak rám, de még időben voltunk. Még egy gyors útmutatás, hogy körülbelül 2 óra utazásról van szó és egy fallal körülvett várba kell bejutni. Miután ezzel is megvoltunk egyből felmásztunk a fákra és elindultunk, elől a sensei, én hátul középen, míg a másik kettő oldalt mozgott. Valóban 2 óra alatt meg is érkeztünk a kastélyhoz. Szerencsénkre a várfalig, igaz nem fák, de bokrok voltak. Az erdő szélén megálltunk, majd lassan kúszni kezdtünk a falhoz. Szerencsénkre 2 őrön kívül a falon senki nem haladt át, így nem buktunk le. Falhoz érve felkúsztunk chakrával. Nem volt senki a közelbe, így lassan elindultunk 2 irányba. Én a vadásszal, míg a másik kettő a másik irányba. Szerencsénkre ismét nem láttak meg, így meg tudtuk közelíteni a fal szélén álló istállótami mögé leugorva rövid szünetet tarthattunk, egyedül az inas volt, aki látott minket, de mesterünk gyorsan elintézte, nem ölte meg, csak leütötte, majd eltüntette egy szalmabálába. A fal mellett lassan mozogva, a néma gyilkolást aktiválva jutottunk el a falhoz, ahol mászni kezdtünk, persze chakra segítségével. Egy nyitott ablakhoz értünk, ahol a vadász felmérte a helyzetet, de nem érzékelt embereket a közelben, így először ő, ha tévedett volna, akkor őt támadják meg, majd én másztam be. Itt a folyosó 2 irányba futott. Mesterünk jobbra, míg én egyenesen indultam. Nem nagyon volt térképünk, de abban biztosak voltunk, hogy legalább 2 szintet kell még felfelé menni. Találtam egy lépcsőt, de az lefelé ment, így figyelmen kívül hagytam, viszont elővettem a felszerelésem és el kezdtem összerakni a csapdákat, ami úgy nézett ki, hogy 2 gyűrűn át, ami boka magasságba volt, áthúztam a drótot, majd az aktiváló résztől visszább elhelyeztem az éket és rajta a fegyveres pecsétet. Az egyik ék a lépcsővel szemben a földre került, majd 2 gyűrű lépcső tetejére került, majd az egyik gyűrűre rákötöttem a huzal egyik végét, majd áthúztam a másik gyűrűn, végül a pecséthez kötöttem, hogyha megbotlanak a drótba, akkor egyből kilőjön. A másik kettő már nehezebb dolog volt, a lépcsőtől egy kicsit távolabb előre és hátra feltettem 2- 2 gyűrűt, majd áthúztam rajta a drótot, viszont a pecsétek most a plafonra kerültek körülbelül középre, hogy eltalálja az egész csapatot, akik esetleg jönnek, majd, mint az előbb ismét kihúztam a drótot. Hamarosan hangot hallottam, így gyorsan keresnem kellett egy beugrott. Még annyira volt időm, hogy előkapjam a plédem, beugorjak egy kiugró oszlop mögé és aktiváljam a láthatatlanság köpenyét. Nem vettek észre, de a csapdámba beleestek. Az utolsó kettő nem kapott csak a lövésekből, de őket két mozdulattal levágtam a ninjatokkal. Szerencsémre pont a felmosó raktárral szemben voltam, így oda tudtam bedobni a hullákat. Miután ezzel kész voltam tovább menve észrevettem, hogy ott vagyok a felfelé haladó lépcsőnél. Egy vékony csigalépcső volt, így felfutottam rajta, de a tetején még időben megálltam, mert egy csapat őr ment el. Miután eltűntek felmásztam a plafonra és ott folytattam az utam. Hamarosan egy díszített ajtóhoz értem, felmértem, hogy merre nyílik az ajtó, befelé, újra elkezdtem felépíteni a csapda rendszert, most egyet az ajtóval szembe és az ajtó elé rakva a drótot készítettem el, majd, mivel az ajtó mellett csak egy ablak volt, így egy újabb csapdát is felállítottam a bejárattól nekem jobbra, majd kimásztam az ablakon és megközelítettem azt az ablakot, amin keresztül beláthatok a szobába. Összesen 10 ember volt benn, így a tervem bejöhet. Visszamentem, majd rátettem a bejáratra egy robbanó cetlit és ott hagyva egy klónt, úgy hogy azok, akik túlélik a csapdát, azok meglássák, és a másodikkal elkapjam őket, kimásztam az ablakon és onnan beindítottam a robbanást. Egyből mind a 10 ember kirontott és 4 el is hullott, majd meglátva a klónt felé futottak, ahol ismét 5 hullott el. Az utolsó ment volna vissza, de ott vártam én és végeztem vele. Hamarosan megérkeztek a társaim is, akik az őröktől erőszakkal tudták meg a kincstár helyét, meglátva a hullákat megörültek, majd megláttak engem és még nagyobb öröm fogta el őket. Sensei berohant a szobába és felkapta a szobában lévő aranykulcsot, amivel kinyitotta a szobában található még gyönyörűbb ajtót. Belépve egyből felkapta az ajtótól jobbra található Buddha szobrot, amit el is tüntet egy tekercsben, majd mondja, ha akarunk valamit, akkor azt tegyük el. Gyorsan elővettem az egyik tekercset, majd minél több kincset kezdtem lepecsételni. Voltak tárgyak, arany pénz és minden egyéb, ami a kezem ügyébe került, gondoltam eladom egy aranyművesnek és abból szerzek pénzt. Már kezdett sötétedni, így abba kellett hagynunk, majd az ablakon keresztül elkezdtünk lefelé mászni, mert ez volt a leggyorsabb módszer és a legbiztonságosabb. Már elég sötét volt, mire sikerült leérnünk, de ez megkönnyítette a helyzetünket, mert így könnyebb eltűnni, viszont veszélyesebb is. Leérve egyből aktiváltuk a shunsin no jutsut és egyből a fal felé indultunk, ahol bejöttünk. A katonák észrevettek, de mivel mindenki a kincstár környékén volt, még az íjászok is, így komolyabban nem árthattak nekünk. Sikeresen eljutott az utolsó akadályhoz, majd azt is megmászva eltüntünk az erdőben. Mivel nem voltunk messze a falutól, így este is úton voltunk. Megérkezve vezetőnk hazaküldött, majd mondta reggel 10-re legyünk a palotába, ahol megkapjuk a jutalmat. Én, a többiekkel együtt, megfogadtam a tanácsot, majd reggel ott voltam, ahol mondták. Valóban megkaptuk a jutalmat és összesítve a költekezést, azt is odaadták, mindenkinek igazságosan elosztva. Megköszöntem a jutalmat, majd miután engedélyt kaptam egyből leléptem és kerestem valakit, aki megveszi az aranyat. Nem nagyon izgatott, hogy mennyit adott érte, az első ajánlatot elfogadtam, csak minél előbb szabaduljak a cucctól, így is elég szép summát kaptam.

//penge kilövése is, kb úgy működik, mint a többi fegyvermechanizmus, tehát chakrával indíthatjuk//

Föld alatt, avagy a patkány invázió
időben elhelyezés: az edzésem utáni napoktól

A napom átlagosan telt. Reggel felébredtem, majd egy gyors zuhany után gyakorlás a nunchakukkal és a késekkel, hogy fejlesszem a célba dobó képességeimet. Éppen egy kést dobtam el, amikor a tábla mellett a korábban a kiképzőm jelent meg a céltáblától nem messze. Szerencsére a dobás pontos volt, így ahelyett, hogy a vadászba állt volna bele, a táblát találtam el.
- Kawa san a Mizukage hívat, mert feladata van a számodra.
- Milyen feladat?
- Nem tudom, de őrjöng, úgyhogy jobb, ha sietsz.
- Rendben!
Mesterem egyből el is tűnt, én pedig összepakoltam a cuccaimat, majd el is indultam a palotához. Ami nálam volt:

Hátizsák:
2 Fuuma shuriken (összehajtva), szerszám készlet, szanitéc készlet (lepecsételve), furulya, hálózsák

Széles övtáska:
2 kunai, 5 shuriken, 15 senbon. 30 m drót

kunai tartó:
szerencse kunai, 5 füstbomba,5 robbanó jegyzet

ruhájában:
2 ninjato, 5 ballisztikus- és 10 dobókés (tokban a kabátjában), nunchaku kabátja belsejében

Ahogy kinézek:
Egy fekete nadrág, póló, amit anyától kaptam, fekete bőrkabát és egy fekete edzőcipő, fekete sállal eltakarva a szám és a homlokomon a fejpánt és egy fekete napszemüveg a szememen.

Így indultam el a falu fenséges vezetőjéhez, bár még meg kellett hallgatnom a lányok szídását, hogy mért ebbe vagyok. ~Mert ehhez van kedvem.~ Gondoltam, hogy menjenek a sunyiba, de ezt nem közöltem velük, csak simán eloldalogtam. A fegyvereimmel a tarsolyomba el is indultam végre. Az út jó pár percig eltartott, de már az öltözéssel is vagy 10- 15 perc ment el, így valószínűleg kapom majd a szidást, hogy mért késtem. Rohantam, de így is sikerült elkésnem, amiért Mei sama jól el is küldött melegebb éghajlatra, még szerencse, hogy a sav elemét nem vetette be, mert akkor a plafont nézhetném, amíg a takarítók fel nem mosnak. Bár annak előnye is lenne, mert ha Mei sama elsétál felettem, akkor láthatom a bugyiját. Az utolsó gondolatra megjelent a mangacsepp a homlokomon. Miután levettem a szám elől a kendőt drágalátos vezetőnk elkezdte mondani a feladatot, amikor egy szépséges női jounin és egy másik gennin léptek be az ajtón. Ők még nagyobbat kaptak, mint én. Miután ezzel is végeztünk, akkor végre megtudtuk a feladatunkat.
- A feladat egyszerű – Kezdte a vezetőnk – a falu határában az erdőben egy csapat őrült tudós, vagyis nem shinobik, befészkelték magukat egy barlangba és patkányokkal kísérleteznek. Ezen kísérletek eredménye az lett, hogy a patkányok az eredeti méretének körülbelül négyszeresére nőttek és a helyi farmerek nem tudnak mit kezdeni velük, mert nem elég, hogy nőttek, de a csontszerkezetük is megváltozott, így a csapdák és a mérgek nem használnak ellenük és a szerszámaikat pedig nem akarják beszennyezni velük, így ránk bízták a feladatot. Fel kell számolni a labort és az összes génmódosított patkányt meg kell semmisíteni. Kawachinak már van tapasztalata óriás patkányokkal.
A mondatra elpirultam, mert emlékeztem a kalandra, ahol Rabitoval és Chiyokoval ilyennel volt dolgunk, bár az akkora volt, mint egy orszarvú, remélem, most ilyen nem lesz, bár nem tudhattam, hogy hány patkányról lehet szó. Miután megkaptuk a feladatot a jounin még pár szót ejtett a mizukagéval, amit nem nagyon értettem, majd kivezetett minket, majd a palota aljában lévő padra ültetve felénk fordult.
- Meséljetek magatokról valamit.
~Már csak ez hiányzott, egy mindent tudni akaró mester.~ Miután én nem adtam jelét, hogy kezdeni szeretném, így a másik srác beszélt.
- A nevem Deguchi Akira, 16 éves vagyok. Fiatal korom óra szenzorképzésben részesülök. Körülbelül 500 méteren belül 10-20 méteres pontossággal meg tudom mondani, hogy merre tartózkodik az ellenfél. Emellett szeretem a fegyvereket és villám/ föld elemű lennék.
Nem volt egy bőbeszédű bemutatkozás, de akkor már én is mondjak valamit. Arra azért nem vetemedtem, hogy a kendőt levegyem a szám elől, mert nem mutogatom magam mindenkinek, csak Mei előtt vagyok hajlandó ettől megszabadulni.
- Kawa a nevem, elég, ha ennyit tudtok rólam. 13 éves vagyok, úgyhogy nem rég szabadultam az akadémiáról komolyabb feladatom is volt, a legutolsón egy óriás patkányt kellett megölni. Alap technikákon kívül nem ismerek semmit. Én is szeretem a fegyvereket, de én víz elemmel bírok.
Lehet, hogy többet mondtam a kelleténél, de úgy éreztem ezt el kell mondanom. Most, hogy mi elmondtuk a mi részünket a mesteren volt a sor.
- Hideyosi Hajime a nevem, 22 éves lennék. Hien stílust nyomom, de Kenjutsuban is jártas vagyok, egyébként ismerek még egy- két alap genjutsut, de nem szeretem őket használni. Amúgy én is fegyverbolond lennék, így jól elleszünk az úton. elemem a tűz. A mizukage azt mondta, ha 5 nap alatt végzünk a feladattal, akkor megduplázza a pénzjutalmat, amit eredetileg kapnánk, ha viszont nem sikerül, akkor csak a felét kapjuk, úgyhogy sietnünk kell, mert körülbelül fél napi járóföld innen a terület, ahova mennünk kell és igazából csak terület van megadva, pontos helyszín nem.
Most már mindenki tudott a másikról mindent, nekem meg tetszett a felajánlás, hogy idő alatt kell elvégeznünk a munkát a dupla gázsiért, bár az nem annyira, hogy nem tudjuk, hogy hl is kéne keresni. Hame san, ahogy a nevét rövidítettem, valahonnan előkapott egy térképet és megmutatta, hogy mekkora a terület, amit át kéne kutatnunk. Nekem már volt erre ötletem, hogy esetleg követhetnénk a patkányok pusztításának útját, de ezt még nem közöltem a csapattal. Miután mindenki elkészült a falu határához sétáltunk, majd bemutatva az engedélyt a falu elhagyásához ki is léptünk a kapun. Amint lehetőség volt felmásztunk egy fára, majd ott folytattuk az utunkat. Valóban nem viccelt a félnappal. Megérkezvén a területre már sötétedni kezdett, így egy barlangot néztünk ki magunknak, szerencsére üresnek bizonyult, így miután letelepedtünk és a hálózsákot is leterítettük, Hame sensei fáért küldött, mi pedig követtük a parancsot. Amennyi fát össze tudtunk szedni be is vittük a barlangba, épp az utolsó pillanatba értünk vissza, mert az eső elkezdett esni, ahol Hame elkészítette a sátorformájúra az ágakat, majd elmutogatott néhány kézjelet és a Katon: Hiendan//Tűz elem: Tűzlövedék technikával begyújtotta a tűzet. Közben pedig a társam Doton: Gansetsukon// Föld elem: Kő Rúd technika egy módosított változatával egy kőfalat hozott létre, ami még szellőzést is hagyott, mivel a rudak között rések maradtak. Meleg már volt, védve vagyunk a kinti időjárástól, már csak élelmünk nem volt, de ez is megoldódott, mivel Hame san néhány instant rament vett elő, majd egy tekercsből főzőedényt és tányérokat. Az este nyugodtan telt, hiszen kigondolta volna, hogy a föld alatt néhány shinobi alussza álmát és esőben amúgy se sokan mozognak éjszaka az erdőben. Reggel az idő tökéletes volt, a levegő friss, minden zöldebb, mint a vihar előtt és az állatok is csöndesebbek voltak, mint általában. Hame san megnézte a térképet, majd közölte, hogy igazából a területen vagyunk, csak meg kell találnunk a barlangot. A nő megidézett három kölyköt, akiknek kiadta a parancsot, hogy a közelben lévő emberi szagokat szűrjék ki és közüljék velünk. Miután eltűntek, mi is elindultunk. A rókák persze gyorsabban futottak bele a helyszínbe, mint mi, majd közölték az útirányt és haza mentek, mi pedig a magyarázott irányba indultunk. Nem volt túlságosan elrejtve, bár a környéken rengeteg barlang volt, ebben az egyben találtunk fáklyákat. Mind a hárman felkaptunk egyet, majd elindultunk befelé. Hamarosan az út kettévált, így a társammal le kő- papír- ollóztuk, hogy ki menjen Hamével, mert egyikünk se tudta, hogy Hamével akarunk menni vagy egyedül. Egyedül akartunk menni, de a másiknak nem engedtük volna meg, hogy a lánnyal menjen. Végül én nyertem, így Hame adott egy fülhallgatót Akirának, mi pedig elindultunk a másik irányba. Mi hamarosan megérkeztünk a bejárathoz, de akkor Akira is jelentette, hogy elkapták, bár az üzenet elég érthetetlen volt és még egy ismeretlen pasi is beleszólt.
- Adjátok meg magatokat és a társatoknak nem esik bántódása.
Nem tudtuk mit tegyünk, így úgy döntöttünk, hogy inkább valóban feladjuk magunkat. Na persze, mi és a feladás. Hame mondta, hogy hozzunk létre két klónt, majd azokat küldjük be. A terv meg volt már csak a végrehajtás volt hátra. Létrehoztuk a két klónt, azzal a céllal, hogy besétáljanak és annyit mondjanak, hogy „megadjuk magunkat” és amikor valaki oda megy, akkor eltűnnek, mi pedig a pillanatnyi döbbentséget kihasználva támadunk. A terv be is jött, vagyis csak részben. A klónok eltüntek, mi pedig támadásba lendültünk, fejenként 3 tudóst is sikerült levágnunk de akkor az egyik, aki eddig csakült egy hatalmas patkánnyá alakult, majd ezt egy másik kolégája is megtette, erre viszont az összes többi egy sarokba húzodott.
- Üdvözletem Shinobik, amit most láthattok nem mindennapi, mert a fenevad klón átalakított verziója, amit embereken használnak az állatok.
Két megtermett óriás patkány állt előttünk. Hasonló helyzetben voltam pár napja azon a bizonyos szigeten is. Hame egyből a korábban tűz gyújtásra használt technikát vetette be, ami arra volt elég, hogy egy kicsit megpörkölődjön a patkány szőre és feldühítse, én felé dobtam 2 dobókést, az egyik a jobb szemébe, míg a másik a bal vállába állt. Közbe Hame újra támadt, majd jeleztem neki, hogy vigyázzon, mert készülök valamire. Előkaptam a hátizsákomból az egyik Démonszél shurikent és a patkány felé hajítottam. A fegyver nem ment át rajta, de komolyan megsebesítette. Innentől még egy tűz jutsu és 2 robbanó jegyzetes kunai megoldotta a problémát. A patkány is támadott volna, de szerencsére elég nagy volt a távolság közöttünk, így csak a hullája dőlt a lábunk elé, mire az ember, akin a technikáját használta visszaváltozott, majd mindenki eszét vesztve menekült ki. Mi maradtunk csak a kutatásokkal, amit Hame fel is kapott, majd elengedtük Akirát és a papírokat összeszedve visszaindultunk a faluba. Igaz még egy estét kinn kellett töltenünk, de sikerült visszaérnünk 3 nap után. Felvettük a jutalmakat, majd mind a hárman megkaptuk a kutatások feljegyzésének másolatát.

A játékminőséged nem érte el még mindig azt a szintet amire komolyabb jutalmat lehetne adnom. A fogalmazásod egy szinttel van az átlag alatt, az alap ötlet sablonos, ahogy az egész menete is. Javaslom játszál többet a játéktéren és olvass sokat.

Jutalom: +5000 Ryo, +2 chakra

Küldetés: temető sziget
időben elhelyezés: A frontra indulás előtti héten


Nem rég oldottam fel a második elemem és azóta már technikát is tanultam, ami biztosan jól fog jönni később, hiszen melyik technika ne jönne jól? Már tudom, hogy hamarosan a frontra megyek, mert Kirigakure úgy döntött, hogy hadba lép és elindít egy nagyobb csapatot a kontinensre. Azt nem árulták el, hogy melyik ország a célpont, de nekem igazából mindegy is, hiszen ha pusztíthatom az országom ellenségeit, akkor nekem mindegy, hogy a halott melyik országból érkezett, neki már úgyis mindegy lesz. Addig viszont még van időm. Minden nap edzek és folyamatosan képzem magam. Ugyan nem tanulok technikát, de a már meglévőket gyakorlom. Most is ezt csinálom, amikor kopognak. A lányok nincsenek itthon, így én vagyok kénytelen ajtót nyitni. Egy chuunin egyenruhás férfi áll az ajtóban és közli, hogy küldetése van a számomra és ugyan nem tudja elmondani most, mert siet, de legyek ott egy óra múlva a falu kapujában. Egy gyors értettem a válaszom, majd elköszön és el is tűnik. Nagyon felszerelést nem kell pakolnom, ugyanis az összes felszerelésem a lakásban van és bármikor magamhoz tudom idézni. A szokásos fegyverek nálam voltak, a zanbatom és széles övtáskám, de ezúttal kiegészült 3 katanával, 2 keresztbe a hátamon, míg egy az övemre kötve. Így indultam meg a kapuhoz, ahol már várt a csapat. Ránézésre nem mindenkiről tudtam meg állapítani, hogy milyen ágat képvisel. A mesterről már távolról látszott, hogy hozzám hasonlóan fegyverhasználó, míg a genninek között volt egy nagy darab fiú, aki valószínűleg tai jutsu használó, amit az is megerősített, hogy egyetlen jonál több cucc nem volt nála, egy alacsonyabb, szemüveges srác, ha tippelnem kéne, akkor genjutsu használónak gondolnám, a csapat harmadik tagja pedig egy lány volt két szikét formázó fülbevalóval a fülében. Őt már láttam a kórházban, így nem volt nehéz kitalálni, hogy ő lenne a csapat orvosa. Nem lepődök meg, hogy nő a medikusunk, hiszen általában a nők chakrakontrollja jobb, mint a férfiaké, ezért is dolgozik több női orvos a kórházban. Nem számít, a csapat összeállt és ez a lényeg. Megérkeztem és mivel mindenki megérkezett, így a mester elmondta a küldetés részleteit. Annyiból állt, hogy a falu kapott egy levelet az ország egyik távolabbi szigetéről, amiben néhány betű furcsán más volt, mint a többi. A kódfejtőknek majdnem egy hetébe került megfejteni, de sikerült. A falu egyik tudósa felfedezett valamit, amire a sziget teljhatalmú ura is szemet vetett, így a tudósnak menekülnie kellett. A falut körülvevő lápba menekült, de azóta senki nem tud róla semmit. Amit a városról tudni kell, hogy néhány illegális üzletből él, de a felszínen kereskedelemmel foglalkozik. Nem nagyon szeretik a shinobikat, így valószínűleg ellenséges fogadtatásra számíthatunk, de amíg nem teszünk olyat, ami nem tetszik a vezetőnek, addig biztonságba vagyunk. Utána... Nos nem tudom, erre nincs parancs, hogy mit csináljunk, ha a falu nem tetszését tettlegességgel jelzi. A szigetre hajóval megyünk és a partról majd gyalog megyünk tovább.
Az utunk a kikötőbe és a szigetre nyugalmasan telt. Nem zavart vihar és senki nem akart megtámadni minket. A szigeten a városig az út jó néhány napot igénybe vett és mivel nem volt lehetőség szállást találni, így az erdőben táboroztunk, egymást váltva az őrségben. A terep nem éppen ránk lett szabva, de aki komolyan gondolja a hivatását az nem fog azért sírni, mert kényelmetlen az út. Végre sikerült megérkezni a sziget közepén lévő várost, egyetlen hátráltató körülmény egy kisebb csapat lovas, akik szerint ez az ő területük, megvámoltak és mindenkitől 500 ryut kértek. Kifizettük, így hagytak tovább haladni minket. A városban nem volt nehéz bejutni, mert pontosan tudták, hogy miért jöttünk, de a fegyvereket le kellett adnunk. ~Bolondok, ha tudnák mire vagyok képes.~ Az őrök útbaigazítása alapján megindultunk a segítséget kérő „otthona” felé, ami egy füvész bolt. Belépve láttuk, hogy itt nem csak gyógyfőzetek találhatók, hanem komoly mérgek is, amik akár ölni is tudnak. A nő, aki a boltban volt, gyönyörű és amint megemlítettük a levél írójának a nevét azonnal fel is vitt a padláshelyiségbe, ahol az illető lakott. A szobán látszott, hogy valakik kerestek valamit, de az is látszott, hogy más valaki pedig minimálisan, de rendet rakott.
Míg mi a szobát fürkésztük a nő furcsán kezdett el viselkedni, mintha el akarná csábítani a vezetőnket és egy kis női praktikával irányítani akarná, ami látszólag sikerült is neki, bár nem gondolom úgy, hogy a vezetőnk bedőlt volna a dolognak, csak eljátszotta, legalábbis remélem, mert ha így történt, akkor később bajban lehetünk, hiszen ő az, aki ismeri az embert, aki miatt idejöttünk. Mesterünk kinéz, majd csendben megjegyzi, hogy bajban vagyunk, mert látták, amint kivettünk valamit az ablakpárkány alól, fegyver ugyan nincs nálunk, de ez nem akadály. Kisétálok az ablak látóköréből és pecséteket mutatok, majd mindenkinek megidézek egy kunait, amit a kezébe nyomok, ezzel felfegyverezve rohanunk ki a házból, ahol a város vezetése udvariasan kéri, hogy adjuk át, amit találtunk. Mester nem sokáig teketóriázik, egyből támadásba lendül és a kést az egyik városvezető torkához szorítja, hogy engedjenek ki minket, vagy megöli a vezetőt. Természetesen mindenki furán nézett, hiszen a fegyvereinket elvették, de aztán gyorsan leesett nekik, hogy ninjákkal van dolguk. A faluból könnyen kijutunk és még a fegyvereinket is visszakapjuk a patriarchájuk életéért cserébe. Egyetlen ember, aki ismeri a járást az nincs velünk, csak a naplója alapján tudjuk követni az útvonalát, de ennek köszönhetően viszonylag gyorsan, 4 nap alatt elértünk a szigethez, ami valójában egy félsziget. A végén megtaláljuk a kriptát és az embert, akit keresünk. Ő üdvözli a mesterünket, majd elmond mindent, amit tud, hogy aztán megmutassa a helyet, a kriptát, ahova be kell mennünk. Elmondja, hogy éjközépkor megjelenik egy felirat, amit sikerült lefordítania. „Véred ponton nyitja az ajtót.” Nem kellett sok gondolkodás, hogy mi a válasz, mesterünk a segítségünkkel gyorsan rájött a megfejtésre. A nő, aki a boltból velünk menekült nem mert bemenni, de a párduca, akiről eddig nem esett szó, utánunk jött, elhagyva a gazdáját.
A kriptában semmi különleges nincs, két hatalmas szobor, amint egy hatalmas kőgolyót tart, a lábuknál pedig egy meredeken lefele nyíló folyosó. Aztán az egyik társam egy oszlopon kiszúr egy tányért, amihez odamegy és elolvassa, vagyis elolvasná, ami rá van írva. Ekkor jön az az ember, akinek a megmentésére siettünk és némi segítséggel lefordítja a szöveget, ami „Áldozz az őselemeknek!” Ismét csak nem túl bonyolult a képlet. A genjutsu használnak kinéző srác a semmiből egy kis tűz golyót teremt, majd a tálba teszi, aztán a mesterünk némi földet vesz fel, ami szintén a tálba landol, hogy végül én feltöltsem a vízzel és a villámmal, végül pedig együtt ráfújunk az egészre, lévén nincs szél elemű csapat tagunk, ahogy föld sem volt. Ahogy egy- egy elem a tálba került a tálkán lévő rúnák úgy szívták magukba azokat. Nem történik semmi, így elindulunk a folyosón, aminek a végén nyitott ajtót találunk, ami egy újabb terembe vezet, ahol már csak egy kő szarkofág található. Együttes erővel kinyitjuk és egy csontvázon kívül találunk néhány értékes és számunkra értéktelen dolgot. Némi arany, ami talán érhet valamit, ha eladjuk, 2 darab érdekes és ránézésre értékes sodronying, amiket a kor és a rozsda láthatóan megfogott, de valószínű, hogy magát az anyagot javítani és takarítani lehet, hogy aztán jobb legyen, mint új korában, 1 darab számszeríj, amire én tartok igényt, ahogy az egyik sodronyingre is, a másikat a mesterem tartja meg. 14 darab tábla, amiket a megbízónk szeretne elkérni, mivel nekünk ez értéktelen, így természetesen neki adjuk és még némi tőr és kisebb fegyverek, amiket a mesterünkkel ketten elosztottunk. Mivel több cucc nem volt, még némi ékszer, amire a medikusunk tartott igényt, így elindultunk vissza.
A nő, aki eddig követett, de a kriptába nem mert lejönni, egyből a vezető felé fordult és kérte az eszközöket. Szerencsére a mesterünk már jóval előbb kitört abból az illúzióból, amit a nő bocsátott rá még a lakásban, így az pórul járt, a tárgyak helyett egy szép kis bilincset kapott, majd magunk előtt víve elindultunk vissza. A vezetőnk, a férfi, aki miatt idejöttünk ismerte a terepet így könnyen visszataláltunk a partra, ahol a korábban megfenyegetett város vezető várt katonákkal. Nem akartunk harcolni, de lévén, hogy nem akartuk a dolgainkat is odaadni, így kénytelenek voltunk. A harcosok csak zsoldosok voltak, ugyan képzettek, de nem jelentettek ellenfelet a számunkra, így amint vesztésre álltak, mind menekülőre fogták, ahogy a vezetőjük is. Nem üldöztük őket, mert nem lett volna értelme, ha túl közel érünk a faluhoz, akkornagyobb veszélybe kerülünk. Nem érte meg, inkább a hajónkhoz sétáltunk vissza és a kincsekkel felszerelve, amiket természetesen megmutattunk a Mizukage helyettesének, aki egyet értett abban, hogy a nőt meg kell büntetni, amiért hivatásos shinobit próbált meg manipulálni a saját érdekében és abban is, hogy a felszereléseket megtartsuk, hiszen megszenvedtünk érte, a küldetésért járó pénzen felül megérdemeljük őket, ahogy azt is, hogy a falu költségén legyenek helyre állítva. Természetesen éltünk a lehetőséggel és ki is használtuk, persze hálásak voltunk a segítségért, ahogy a férfi, akinek a segítségére siettünk kapott a faluban egy lakást és beállt a falu kutatói közé, hogy segítse ezzel a falu fejlődését.